Guyana (Dél-Amerika)

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Szürke Eminenciás Hétf. 12 Május 2014, 11:38

Charles egy kicsit mérges lett, hogy nem mondták meg neki előre, mit keressen. Nem szerette az ilyesmit. És ha Embertelenekbe botlott volna? Fogalma sem lett volna az egészről és még megtámadták volna. Ki is nyilvánította az ellenérzését.
- Miért nem lehetett ezt előre megmondani? Hány ilyen titok van még a tarsolyában, Őrnagy? Jó, összeíratom velük, mit akarnak és átküldöm a megrendelést a megbeszéltek szerint. Szerintem többet nem tudnak, de megkérdezem. Van egy biztos útjuk a szigetig, ahol találták Maximoffot, ott pedig körülnézhetünk.
Ezeken kívül Oszlató már nem akart mást mondani. A válaszokat még megvárta, ha kapott, utána pedig Suarez után ment. Stormra most rá sem nézett. Elvégre nem volt zaj és ebben a kis helyiségben a rádióból mindent hallhatott. Hozzá meg eddig sem szólt. Ha kint megtalálta a vezetőt, akkor egy kicsit vidámabb hangon felelt neki. Előtte még tartott attól, hogy az Őrnagy nem így fogja gondolni, de végülis megoldódott.
- Benne vannak a cserében. Kérünk egy tételes listát, hogy miből mennyit akarnak és azt elküldöm a központnak. És lenne még valami. Kiderült, hogy Embertelenek hozták komppal a gyereket és nekünk szánták, de támadás érte őket. A szigeten vagy bárhol máshol nem láttak Embertelenekre utaló nyomot?
Ha az Őrnagytól olyan választ kapott, hogy mehetnek körülnézni, akkor mondta a következőt az öregnek, ellenkező esetben nem beszélt tovább.
- Azon a biztos úton elmehetünk mi is körülnézni?

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Sarah Szomb. 17 Május 2014, 14:04

Úgy tűnik valóban ez az egyik oka annak, hogy ide jöttünk. Valahogy nem vagyok különösebben meglepve, ugyan olyan fapofával hallgatom végig az egész beszélgetést és figyelem Dailint ahogyan valamilyen szinten mondja a magáét majd pedig kisiet a szobából.
- Hmm... - Túl sok érzelmet fűz ehhez az egész dologhoz és ahhoz, hogy mit mondanak el neki és mit nem. Jelenleg katonákat játszunk, nekünk nem az a dolgunk hogy tudjuk mit miért csinálunk, csak az, hogy csináljuk meg amit parancsba adnak valamennyi motivációval, ami számomra jelenleg az, hogy visszatérhessek a fejvadászként megszokott életmódomhoz és kiépíthessem az e világi karrierem, emellett teszek arra, hogy mit mondanak és mit nem amíg tartják magukat az alkuhoz, ezt viszont ő nem mondhatja el magáról. Nem állítom meg, nem szólok neki, ha a parancsnok ezt most nem is vágja valamilyen módon hozzá, rájön majd magától. Mindenesetre is valószínűleg kint fogja tartani az embereket a mondandójával, amit ha van lehetőségem ajtón vagy rádión keresztül hallgatok, az alapján pedig eldöntöm, hogy mit kezdjek, ugyanis ha úgy néz ki, hogy még egy darabig nem valószínű, hogy visszajönnek akkor vetek pár pillantást az asztalon lévő papírokra, nem tervezek semmibe sem beletúrni és találni sem semmit, puszta felmérés, hogy mivel lehet elfoglalt egy ilyen helyen, nem piszkálok, csak kifejezéstelen arccal olvasok, legalább is ha nem jönnek vissza, amennyiben nem ez a helyzet úgy nem tudok továbbra sem mást tenni csak támasztani a falat.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 18 Május 2014, 09:59

2048. január 20. hétfő – Guyana, Georgetown (Dél-Amerika)
Résztvevők: Charles Dialin / Oszlató és David Storm

- Nincs titok, csak nem ez az elsődleges feladat – mondta. – A fő feladat az, hogy kell lennie valaminek a kontinensen ami a megbetegedéseket okozza. Valami, ami nem olyan régen került ide. A fő feladat, hogy annak a valaminek a nyomára bukkanjunk, de amikor kiderült, hogy a Maximoff gyerek itt lehet azért jöttünk ide. Nem akartam, hogy az ő keresése legyen az elsődleges. Ezért volt a feladat, ha valamit találnak, szóljanak. Ha elmondom a feladatot mindenbe azt képzelik, hogy az van ott, amit látni akarnak.
Ezt ezúttal kissé apáskodóan mondta, mintsem úgy, hogy felrótta volna a számonkérést. Igazából mindez bevett szokás volt és teljesen működött, hogy így tesznek, David is valószínűleg találkozott már ezzel a képzése alatt, noha Charles-nak teljesen új lehetett ez a hozzáállás és mentalitás. Az Őrnagy még megvárta, hogy erre reagál-e valamelyik fiú, csak utána bontotta a vonalat. Amint kiment a páros Eli ott várta őket és arra, hogy belement a SHIELD a cserébe elégedetten vakarta meg a szakállát.
- Nagyszerű! – mondta. – Azonnal oda is adom a listát.
Bement vissza a helységbe és egy kézzel írott, de olvasható listát adott át Charles számára. A másik kérdésre megrázta a fejét.
- Mást sajnos nem találtunk, de ha gondolják elkísérhetem oda magukat, ahol megtaláltuk a fiút. Vagy ha nem akarják, hogy én menjek, valakit elkíséri önöket a legbiztonságosabb útvonalon – ajánlotta fel készségesen.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Szürke Eminenciás Vas. 18 Május 2014, 20:08

Oszlatót kezdte kissé zavarni, hogy Storm semmit nem mond, csak hümmög. Értette, hogy bérgyilkos, akinek nem beszélgetni kell, ellentétben egy üzletemberrel, de akkor is zavarta. Elhatározta, hogy ha valamikor kettesben maradnak, akkor vált majd vele pár szót. Az Őrnagy elmondta, hogy így volt megtervezve. Charles magára vette, hogy hülyének volt nézve. Ha tudja, hogy van itt egy Maximoff, akkor se képzeltve volna oda minden sarok mögé. A katonáknál biztos megszokott volt ez és Stormnak se lehetett túl meglepő, de Charles nem ehhez volt szokva. Az üzleti életben mások voltak a szabályok és ő cégvezető volt, nem zsoldos. Új volt neki ez az egész. Úgy gondolta, az őrnagynak hiába beszél, akkor is olyan berögzött, hogy nem mondja el a dolgokat. Nem is mondott többet, minthogy vette az adást.
Suarez jól fogadta az örömhírt és vissza is ment velük a szobába, összeírni a listát. Ahogy odaadta neki, Charles átvette és megpróbált belépni a kódjával, hogy leadja a rendelést. Ha sikerült, akkor szólt a főnöknek:
- Leadtam a központnak. Ha megmondják, mikor küldik, szólni fogok. Gondolom, maga, mint vezető itt kell és jobb, ha nélkülözhető ember jön velünk. De maga ismeri a kolóniát.
Oszlató ránézett Stormra is, hogy ha hozzátenne valamit, akkor tegye nyugodtan. Mikor lehetett indulni, akkor pedig még egyszer rákérdezett arra, amire a társa korábban.
- Gondolom, most már elfogadják, hogy nem jelentünk veszélyt magukra. Azt viszont nem tudjuk, mi van a szigeten, ezért szeretnénk visszakérni a fegyvereinket.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Sarah Hétf. 19 Május 2014, 10:12

Visszatérnek, avagy nincs időm rálesni a papírokra, de úgy tűnik, hogy képesek voltak probléma nélkül megegyezni végül, nem meglepő módon. Némán követem csupán a tekintetemmel, hogy mit is csinálnak, de nem lépek semmit, nincs is igazán mire lépni, ahogyan részemről eddig sem volt ok, hogy különösebben bármit cselekedjek. Amit a parancsnok mondott a rádióba... Nos azon sem vagyok meglepve és nem is igazán érdekel, mint mondtam a mi feladatunk az, hogy végrehajtsuk amit mondanak, nem pedig az, hogy gondolkodjunk rajta, hogy mit miért, ha most parancsba adnák, hogy le kell mészárolni a túlélőket akkor le kell mészárolni a túlélőket kérdések nélkül. Röviden tehát ez is hidegen hagy, nem érzek sértettséget és nem érzem úgy magam mint akit átvertek volna, ennek egyszerűen így kell lennie, így működőképes a rendszer. Némán hallgatom a beszélgetést, majd pedig Dialinra tekintek ahogyan felém fordítja a tekintetét. Egy darabig hűvösen tekintek vissza rá, majd pedig egy könnyed fejmozdulattal teszem fel a jól érthető, néma kérdést...
".. Mi van? " Talán nem tetszetős a némaság amit tanúsítok, de úgy veszem hogy az ő személyes problémája és nem veszem figyelembe amíg nem szükséges, avagy amíg nem jön vele a képembe, addig lényegtelen, ha pedig megteszi sem lesz sokkal több értelme, csupán kénytelen leszek foglalkozni vele pusztán azért, hogy ne legyen sokáig húzva, már ha felrója ezt problémának... Miért pont ezt? Mert más nem logikus, mivel végig egy helyben álltam szinte és hallgattam más problémája nem lehet. Ha úgy tűnik, hogy indulunk a kijelölt helyen átveszem a felszerelésem, avagy vissza veszem, vagy ha úgy alakulna, hogy valaki ide hozza... Nos, könnyebb nekem. Mindenesetre is egy percig sem húzom az indulást.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 19 Május 2014, 11:10

2048. január 20. hétfő – Guyana, Georgetown (Dél-Amerika)
Résztvevők: Charles Dialin / Oszlató és David Storm

Charles talán meglepődött, de a kódja működött, fel tudott csatlakozni a SHIELD műholdjára vele és leadni a rendelést. A visszaigazolást pedig megkapta hamarosan, hogy a koordinátáit bemérték, egy napon belül szállítják a kért felszerelést. Így legalább az a gyanúja elszállhatott, hogy csalókkal van körbevéve, tényleg a SHIELD-nek dolgoztak a felettesei és a kód alapján ő maga is. Amikor a férfi rákérdezett a felszerelésre akkor Surez megrázta a fejét.
- Majd mielőtt elhagyjuk a biztonságos helyet, akkor kapják vissza a felszerelést – mondta. – Nem szeretem, ha idebent az emberek fegyverrel rohangásznak.
Eli végigvezette a folyosókon a fiúkat, fel a felszínre, ott átvágtak a kinti tereken, amik le voltak zárva, egészen a stadion előttig, ahol egy csatornalejárat előtt állt több fegyveres is. ekkor kapta csak a két fiatal férfi vissza a saját felszerelését.
- Ezen át megyünk majd ki a tengerig – magyarázta. – Egyenesen oda vezet, ott pedig vár minket egy csónak.
Ezzel intett a társai közül egynek, aki levette a csatorna fedelét és Eli végül egy zseblámpával és pisztollyal együtt, amiket az oldalára csatolt indult lefelé a csatornába.
- Jöhetnek maguk is – szólt fel, amint leért.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Szürke Eminenciás Hétf. 19 Május 2014, 15:27

Oszlató mindent rendben talált és a válasz is nagyon hamar jött. El is szállt a gyanúja, csak annyi maradt, hogy ezt is megérte. A S.H.I.E.L.D. ellátó műholdjával kommunikál és ellátmányt rendel egy csapat túlélőnek. Csupa újdonság volt az élete. Vidám volt ettől, egy teherrel kevesebb volt rajta és Suarezzel vigyorogva közölte, hogy holnap hozzák a csomagot. Elfogadta, hogy csak kint kapja meg a fegyvert. Itt bent nem is kellett. Maga a vezető ment velük. A csatornalejárat melletti őrök igazolták, amit gondolt. Azon keresztül ment a biztos út.
- Ezen közlekednek a városban is? A fertőzöttek nem jutottak le oda egyik ponton sem, sehol nem láttak ilyet?
Mikor ide jöttek, az egyik ötlet a csatorna volt, de azt ő vetette el. Mikor lehetett menni, lemászott Suarez után. Ő zseblámpa nélkül is boldogult volna, mert megmaradt a vámpírlétből, hogy lát a sötétségben. Ezt viszont nem mondta el, ment a fény után. Szaglászott és hallgatózot, hogy mi van odalent, miközben mászott. Stormot a végére hagyta, kivéve, ha ő nagyon előre akart menni rögtön Eli után.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Sarah Hétf. 19 Május 2014, 17:17

A tábor területén továbbra sem kapjuk vissza a fegyvereket, ellenben Dialinról láthatóan le kerül egy teher, amit alapjáraton fölösleges volt felvennie, de ez már lerágott és fölösleges téma ami a múlté. Ahogyan minden tisztázva lett valóban megindulunk és az utunk egy csatorna lejáróhoz vezet, ahol visszakapjuk a fegyverzetet.
~ Ideje volt. ~ Bár jobban örülnék ha a magam specializált fegyverét tarthatnám a kezemben, de pazarlás lenne járkáló hullákra lövöldözni vele, főleg most, hogy még nincsenek mg a megfelelő források a lőszer pótlására, nem mintha azokkal megérné a semmiért pazarolni. Az öreg lemászik majd pedig jelez, jómagam utolsónak mászok le és az első dolgom, hogy a hallottaktól függetlenül biztosítom a terepet, amennyire lehet a sötétben és ha van a fegyveren felszerelt lámpa, ami lássuk be, miért ne lenne? Egy eléggé felkészült szervezet által biztosított fegyverről beszélünk. Amennyiben én is úgy érzékelem, hogy ténylegesen egyenlőre nem fenyeget veszély indulok meg magam is, de biztos ami biztos alapon folyamatosan fülelek és bizonyos időközönként ellenőrzöm a mögöttünk lévő teret. A lent lévő szagokat és egyéb tényezők eljutnak az agyamig de kizárom őket, nekem csupán a potenciális veszélyforrások észlelése számít és az irány tartása.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 20 Május 2014, 11:44

2048. január 20. hétfő – Guyana, Georgetown (Dél-Amerika)
Résztvevők: Charles Dialin / Oszlató és David Storm

Odalent szükség volt valóban a lámpára, mert sötét volt, talán meglepő és furcsa lehetett, de odafent a levegő büdösebb volt, mint a csatornában. Ezt már hetek óta nem használhatták, vagy régebben, de fent az oszladozó tetemek szaga mindenhova beférkőzött. Itt csak fertőtlenítőt lehetett érezni.
- De időnként lehet néhánnyal találkozni, akik lezuhantak, vagy beestek – magyarázta Eli. – Esetleg ide húzódtak be meghalni, de azokat megtaláljuk és elimináljuk. Ahhoz képest amennyi fent van ez messze biztonságosabb közlekedési mód.
Úgy másfél órát haladt a csapat körülbelül idelent, közben többször kanyarodtak el, a falakon jeleket lehetett látni, amik irányt mutatattak, illetve voltak „előőrsök” kialakítva, ahol mindenhol két-két ember volt. az őrszemek, Eli elmondta, hogy ezek négy óránként váltják egymást, ők felügyelik, hogy felbukkannak-e idelent élőholtak, és ha igen, akkor kiiktatják őket. Ez volt a menekülő út is egyébként ki a városból, ha szükségessé válik a menekülés. A hosszú séta után végül a társaság kiért a tengerhez, oda, ahova a szennyvíz ömlött a városból. Itt egy motorcsónak várta őket, illetve két métert kellett lemászni, hogy a talajra érjenek le.
- A szigeten akarnak körbenézni, vagy csak a parton? – kérdezte a férfi.
A válasz függvényében a távolban látszódó aprócska sziget felé vette az irányt a csónakkal, ha a fiúk is beszálltak, vagy csak gyalog indult a tengerpart felé, ami végig homokos volt és jó néhány élőholt mászkált rajta.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Szürke Eminenciás Kedd 20 Május 2014, 16:35

Oszlató teljesen semlegesnek érezte a csatornát. A fertőzöttek bűze és a halottaké sehol nem volt. Suarez-től megtudták, hogy ez biztos út, az egész városban, ami hasznos lehetett még később. Charles figyelte az utat, próbálta megjegyezni, merre mentek a hosszú út alatt. Azt is próbálta megjegyezni, pontosan hol vannak az őrök, még ez is kellhetett. Mikor kiértek a partra, körbefülelt és körbeszagolt, hogy érez-e valamit a láthatókon kívül. Suarezt pedig megkérdezte:
- Kell még valami különöset tudni a szigetről? Épületek, állatok? A parton sok a fertőzött és nem tudom, mit találhatnánk ott. David, szerinted? - kérdezte meg a bérgyilkost, mert hallani akarta a véleményét.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Sarah Vas. 25 Május 2014, 23:03

Érdekes módon a csatornában nincsenek olyan szagok mint a felszínen, bár belegondolva logikusnak tűnik, pazarolandó víz nélkül ezek használata már nem kivitelezhető, így az anyagnak volt ideje lebomlania, na meg persze a holtak szaga egy fokkal erősebb, főleg nagy koncentrációban. Mindenesetre is némán hallgatok egész séta alatt és folyamatosan meghatározott ritmusban tekintek hátra és ellenőrzöm a mögöttünk lévő terepet, amin egész végig nem jelentkezik veszélyforrás, ettől függetlenül csinálom, nincs szükségem arra, hogy valami esetleg mégis problémát okozzon. Átmegyünk néhány védelmi ponton, amelyeken lentebb eresztem a fegyverem, mivel nincs támadó szándékom és megölni sem tervezem őket, ezért sajnálatos lenne ha megcsúszna a ravaszon az ujjam, igaz erre kifejezetten alacsony az esély, de ez a betanított módszer, így inkább ösztönszerűnek mondható a cselekedet minden alkalommal, nem sokára pedig elérkezünk a csatorna végére. Az itt feltett kérdésre nem válaszolnék, de úgy tűnik hogy a jelenlegi helyzetben nem maradhatok csendes.
- A part ezen része logikátlan, ha az emberteleneink itt lennének már összefutottak volna velük, valószínűleg halottan. Marad a sziget, ahol pedig... - Egy pár másodpercig elhallgatok, majd pedig a korábban már Dialin által alkalmazott eljárással próbálok csatlakozni a SHIELD rendszereire és lekérni az információkat arról, hogy honnan érkezett legutoljára pontosan az a bizonyos vészjelzés a komptól, annak alapján kérek le egy holografikus térképet a kezelőfelületre azon megjelenítve a pontos helyet. Az ehhez a helyez lévő legközelebbi partra mutatok.
- A legjobb lesz ha itt kezdünk el kutatni. Kis szerencsével ezen a környéken a víz a partra sodorhatta az eszméletleneket vagy a holtakat, vagy akár partra is vihették őket, ha pedig szükséges akkor módszeres kutatásba kezdünk a belső területeken lehetőleg minél nagyobb terepet lefedve. - Továbbra is végig hűvös, szinte hanglejtés nélküli stílusban beszélek, erősen érezhető hogy szimpla kifejtés ez és semmi több. Amennyiben nincs holografikus kezelőfelület úgy iránybeli helymeghatározást kérek a magam jelenlegi jelétől megadva és az alapján magyarázom el ugyan ezt, csak nem ennyire precízen.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 26 Május 2014, 11:23

2048. január 20. hétfő – Guyana, Georgetown (Dél-Amerika)
Résztvevők: Charles Dialin / Oszlató és David Storm

- A sziget nem túl nagy – kezdte. – Lényegében van rajta egy régi katonai épület, ami manapság múzeumként működött és némi erdőség, meg egy kikötő. Négyszáz méter hosszú a sziget és úgy kétszáz méter széles.
A kezével a megfelelő szigetre mutatott, valóban aprócskának volt mondható úgy egy kilométerre a parttól. David feltudott csatlakozni a rendszerre, a vészhívás a szigeten kívülről érkezett úgy további egy km távolságra a nyílt víz felől. A műholdak megtalálták a roncsok egy részét, a többit sajnos nem, az áramlatok eléggé erősek már odakint. A talajvizsgálat szerint több víz alatti barlang is van a környéken és a meglepő, de vulkáni tevékenység is aktivizálódni kezdett a közelmúltban, egy évre visszamenőleg, több kisebb mini rengés, olyan amit érezni sem lehet fordult elő a környéken mélyen a kéreglemezekben. A sziget közelében is voltak barlangok, a többi emberük valószínűleg ezeket kutatja át, hiszen két csoport búvárfelszereléssel jött ki.
- Mi nem néztünk szét a szigeten – mondta. – Csak felkaptuk a fiút és jöttünk be, épp egy vihar készülődött a tengeren és nem akartunk kint ragadni.
Végül is a csónakkal átment a csapat a szigetre, a hangok miatt nem használta a motor részt, így evezni kellett, legalább fél óra kellett az átéréshez. Homokos tengerpart tartozott a kikötőhöz, északra látszódott a dzsungeles rész a fákkal, sziklákkal. A kikötő végén pedig már kezdődött a háromszögletű épületegyüttes, ami a múzeum volt, régen meg katonai központ.
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 1338359865_300x300

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Szürke Eminenciás Szomb. 31 Május 2014, 13:37

Oszlató összegezte a fejében a tudottakat és a hallottakat. Most már nem látta úgy, hogy tárgyalni kellene, jöhetett az akció. Talán ő volt a legjobb erőben, úgyhogy nagy csapásokkal evezett, hogy hamar átérjenek. A vizet nézte, meg a szigetet is. Egész szép vidék lett volna, ha nem fertőzött az egész. Mikor átértek, a csónakot kihúzta a partra, hogy ne vigye el a víz. Charles javaslatot tett a folytatásra:
- Szerintem váljunk szét! Én megnézem a dzsungelt. A rendszerrel össze tudunk kapcsolódni, ha valaki talál valamit.
Nem becsülte le Stormot, de ha itt is voltak élőhalottak, Charles úgy gondolta, jobb ha ketten mennek Suarezzel. A vezetőről még sok mindent nem tudott, de tapasztalt embernek látta. Ő maga pedig nem tartott az élőholtaktól, mivel megvolt az ereje ellenük. Ha az kevés lett volna, még a fegyverekkel rásegít. Ha ezt megoldja, nagyot nő a S.H.I.E.L.D. szemében és ha vége a bevetéseknek, hagyják majd üzletelni. Mikor lesz ennek vége? Egyelőre életfogytig tartó zombivadásznak érezte magát...

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Sarah Vas. 01 Jún. 2014, 16:18

Nos, a lekért adatok mindent magyaráznak és a képben kérdések nélkül a helyére áll minden, ahogyan annak lennie kell, eztán pedig kezdhetjük is az utazást a szigetre, motor nélkül evezve. Ami azt illeti semmiféle problémám nincs ezzel, még az egész elején rágyújtok egyre amíg megtehetem és a magam nyugodt tempójában szívom evezés közben, hogy minél tovább kitarthasson, de így sem bírja tovább talán egy tíz percnél, az út maradék része pedig főleg a részemről csendben telik el, magamban pedig azon agyalok félig, hogy valamilyen szinten szerencse, hogy maga a sziget nem egy hatalmas terület amit át kell majd kutatni, ha az említett kikötőben nem járunk sikerrel, mivel ha nem, akkor valószínűleg lennie kell valaminek még a szigeten amiről esetleg nem tudnak. Nem hatalmas rá az esély, de benne van a pakliban, ugyanis valaminek el kellett pusztítania azt a kompot, előre tudnia vagy megfelelő módon észlelnie kellett és időben reagálnia a jelenlétére és kétlem hogy természeti dolog lenne, azzal számolni tudtak volna. Mindenesetre is egy jó adagnyi evezés után megérkezünk, az első dolgom pedig a pert szemrevételezése után a karjaim és a gerincem kis nyújtóztatása, nem volt kifejezetten fárasztó, inkább a monoton mozgássorozat eredményét és a hosszas egy helyben ülést nyújtóztatom ki a végtagjaimból és a hátamból, majd pedig Dialinra fordítom a tekintetem a szavaira.
- Ez esetben miénk a kikötő és az épületkomplexum. Ha hamarabb végeznénk megtalálunk. - Ezzel el is indulok fokozott figyelemmel az épület felé, ha esetleg valamiféle kellemetlen meglepetés lenne akkor tudjak rá reagálni, egyébként ha nincs és a kikötőben sincs semmi akkor az első lehetséges bejáraton megkísérlek bejutni, továbbra is készülve a legrosszabbra, hogy ne érhessen semmi váratlan.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 02 Jún. 2014, 09:27

2048. január 20. hétfő – Guyana, Georgetown (Dél-Amerika)
Résztvevők: Charles Dialin / Oszlató és David Storm

A szigetre érkezés után a páros úgy döntött, hogy két irányba mennek, Charles a kinti területet nézi át, míg Davidre és Elire marad a benti terület. Charles az épület oldalán haladt, minden teljesen csöndes volt, túlságosan is csöndes. Még egy madárnak sem lehetett a hangját hallani, csak a tenger morajlása, illetve a fák leveleinek zörgése volt, amilyen hang hallható volt. Szerencsére az élőholtak morgása és hörgése sem bukkant fel, mintha teljesen egyedül lett volna idekint. Az épület mellett, ahogyan a dzsungelbe akart volna menni az egész el volt zárva drótkerítéssel, ami még a tengerparthoz is kiért, így maximum ugrással – három méter magas a kerítés szögesdróttal a tetején – vagy némi úszással lehetett a benti részre eljutni.
David és Eli könnyedén bejutottak az épületbe, addig egyetlen vércseppet sem láttak, se élőholtat, se semmit. Az épület ajtaja nyitva volt, így be tudtak menni, idekint a szél hűvös volt melegben, de odabent fülledt és párás meleg fogadta őket. Nem működött a légkondi, áram sem volt, se semmi. Rothadás szagot nem lehetett érezni, ennyi megkönnyebbülés azonban volt. A pénztáron könnyedén át lehetett jutni és utána egy nagy fényes csarnokba érkeztek, ami tele volt dísztárgyakkal.
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Inside-bible-lands-museum

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Sarah Szer. 04 Jún. 2014, 16:05

Néma csendben nyitom ki magam előtt az ajtót és lépek be az épületbe azonnal felmérve főleg a szoba sarkait potenciális veszélyforrások után kutatva, azonban nem találok semmit. Az első dolog ami feltűnik, hogy lényegesen melegebb van idebent mint odakint volt, ésszerű, valamint a városban érzett rothadás szaga itt sem járja át a levegőt, ami viszonylagos tisztaságot enged feltételezni és az élőholtak általi veszélyt lényegesen csökkenti, már ha támaszkodok erre. Az is lehetséges, hogy valahol az épületben esetleg jól vannak izolálva, vagy egyéb ok miatt nem érezni a szagot, nagy világban élünk, bármi lehetséges, így nem engedem le egy cseppet sem a védelmem továbbra sem. A pénztáron könnyű átjutni, azt követően pedig egy fényesebb terem fogad, melyben az első dolgom annak is az azonnali biztosítása, avagy ha mindent rendben találok és nem kell semmit sem fejbe lőni azonnali hatállyal, illetve nem fekszenek holttestek a földön, csak akkor nézek jobban szét, ekkor pedig elsősorban a fény forrásának beazonosítása a célom, hogy tetőablakokon szűrődik-e be vagy lámpák adják, ugyanis a második esetben már feltételezhető, hogy van itt valaki, vagy valakik akik működtetik, lényegében elektromosság kell hozzá, ha csak nem automatizált a rendszert de ezt kétlem, akkor a légkondik is ugyan olyan szinten funkcionálnának mint ahogyan utolsó használatukkor be voltak állítva. Ha nincs semmi, sem működő kamera, sem pedig veszélyforrás akkor a továbbhaladási lehetőségeket kezdem el kutatni épülethez kapcsolható múzeumi térképek illetve ajtók formájában, hogy újabb adatok lekérése nélkül könnyen követhető legyen, hogy mely szobák kerültek már átkutatásra és melyek nem, közben pedig olykor-olykor futó pillantást vetek a műkincsek felé, amik valószínűleg szép összeget érnek és nem lenne káros magammal vinni egy-egy darabot, az már más kérdés, hogy mennyire kivitelezhető a SHIELDnek és a tárgyak méretének köszönhetően. Néha az öregre is rátekintek, csak hogy lássam ha készülne valamire, a rejtett kezekből és egyéb tipikus vonásokból könnyű rájönni és felkészülni ha szükséges lenne.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Szürke Eminenciás Pént. 06 Jún. 2014, 22:28

Nem volt rég az esemény, amiben Charles hasonló helyzetbe került. Akkor még vámpír volt és egy ismeretlen szigeten menekült emberevő zombik elől ismeretlen túlélőkkel. Most volt már ereje is a fertőzöttek ellen, a társait is ismerte és újra ember volt. Sokkal bátrabban haladt a dzsungel felé, de figyelt, hogy ha támadás lesz, kitérjen. Arra gondolt, hogy állatokkal kapcsolatban tudnak-e valamit a kórról. Guyana-ban sem láttak állatokat és a másik dzsungelben, ott, ahol először menekült, ott sem emlékezett ilyenre. Ha a kiképzés során mondtak erről valamit, akkor viszont tudhatta. A szaglásával akarta megtudni, hogy van-e még itt valami, holttest, döglött állat, élő vagy halott Embertelen szagát kereste, de figyelt bármi másra is, amit esetleg tapasztalt.
Arra gondolt, hogy mikor végeznek itt a szigeten. A város nagy és még annyi csapat is lassan deríti fel, amennyit ideküldtek. Ők pedig most egy szigeten keresnek Emberteleneket, akikről nem tudnak semmi egyebet. A kutatás elhúzódhat, ahogy a vírus elleni harc is és még hetek, hónapok telhetnek el, mire visszatérhet az üzleti életbe és az emberi életbe, amit már annyira várt. Tudta jól, hogy ez befektetés, meg kell tenni, hogy a S.H.I.E.L.DF. majd békénhagyja, de már ment volna a dolgára. A katonáskodás, a parancsok követése nem az ő életformája volt. Nem szerette ezt és csak egy szükséges rossznak tartotta.
Úszni nem akart, mivel nem vízi lény volt és ha ott támadják meg a fertőzöttek, kellemetlen lehet. Megpróbálta a kerítést szétfeszíteni vagy hangtalanul lyukat lőni bele. Ha egyik sem ment, akkor átugrást próbált meg, ügyelve, nehogy fennakadjon a szögesdróton.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 07 Jún. 2014, 16:55

2048. január 20. hétfő – Guyana, Georgetown (Dél-Amerika)
Résztvevők: Charles Dialin / Oszlató és David Storm

Charles szaglászni kezdett, de semmilyen rothadó szagot nem érzett itt a közelben, csak halak szagát, a tengerét és a növényzetét. Illetve a két társa és a saját izzadtságát. A szétfeszítés nem igen akart menni, a lövés meg felesleges lőszerpazarlás lett volna, így a képességei révén egyszerűen átugrotta az egész kerítést és a másik oldalon ért le halkan és puhán. Amíg ugrott addig eszébe jutott, hogy mit is tudott arról, hogy az állatokra milyen hatással van. Ha fertőzött harap meg egy állatot, az csak elpusztul, de nem kelt életre, ha ilyen fertőzött húst evett egy ember, akkor ugyanúgy elkaphatta a járványt, mint bárki más. De a fertőzött állat nem tudta átadni a betegséget másnak harapással, vagy karmolással, így ettől nem kellett félnie. Ideát a kerítés ezen oldalán nem kellett sokat haladni, teljesen egyedül volt, mígnem a fák után egy kis tengerparti kunyhót nem látott meg a közelben a parton. A fák takarták, ezért nem látták akkor sem, amikor közeledtek erre. A homokban emberi nyomok voltak láthatóak, de rothadás szagot itt sem érzett Charles.

Az épületben David és Eli is körbenézett, egyikőjük sem látott semmit sem, a terem biztosítva volt. a fény az ablaküvegeken és a tetőn keresztül szűrődött be, a lámpák és effélék nem működtek. Az öreg nem készült semmire sem, csak nézelődött, hogy mik vannak itt, de annyira nem különösebben, látszott, hogy ismeri a helyet, helyi lakosként valószínűleg nem először lehetett itt múzeumban. David rövid keresés után talált is egy térképet, kétszintes volt a múzeum, a felső rész lezárt volt, raktárnak és lakórésznek használt, a lentiek voltak csak kiállítva. Az épületek között volt átjárás, minden épület a világ más-más részének történetét mesélte el, ősi maradványok, dinócsontok, növényi lenyomatok is voltak itt, ahogyan aztán emberiség fejlődésével egyéb leletek. Ez egy természettudományi múzeum volt. ahol most volt Eli és David két irányba, jobbra és balra is lehetett tovább menni a szárnyakat illetően, bár az útvonal a jobb oldalt ajánlotta, mert az volt az időben a legrégebbi terem, a bal oldali már modern időket jelentette. És ekkor balról egy tüsszenést lehetett hallani.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Sarah Vas. 08 Jún. 2014, 01:43

A szoba tiszta, fény pedig a tetőablakon keresztül érkezik, így igazolt hogy ténylegesen nincs áram valószínűleg az egész épületben, legalább is azon részén amit látunk és amit eddig átkutattunk nincs, az pedig egy igencsak minimális rész figyelembe véve az egész komplexumot akár külső felmérés alapján is, valamint amint megtaláltam egy kevés kutatás alapján a térkép is ezt sugallja. Az épületek között van átjárás, remek, legalább fedett részen haladhatunk, kamerát sem találok, ami jó hír, látszólag legalább nem állunk semmilyen megfigyelés alatt a legjobb módszer pedig valószínűleg a felső emeletek átkutatása lesz, de továbbra sem tartom lehetetlennek, hogy valami esetleg meghúzódhat a komplexum alatt. Az öreget szemügyre véve úgy tűnik, hogy nem készül semmire, inkább nézelődik, bár az érdeklődése elenyésző, ahogyan elnézem valószínűleg már több alkalommal is járhatott itt, ez viszont engem hidegen hagy, csupán az érdekelt, hogy készül-e valamire vagy sem, de úgy tűnik, hogy emiatt egyenlőre nem kell aggódnom, ettől függetlenül viszont szemmel fogom tartani. Két irányba lehet tovább haladni, az egyik modern, a másik régi idők inkább, én pedig jobbra mennék először, bármiféle különösebb indok nélkül, ami azt illeti az összes épületben ugyan azt találjuk, csak más helyekről, engem pedig nem érdekel a világ történelem, pusztán a nyomkeresés érdekelne, ebbe az egészbe viszont beleszól egy ismeretlen eredetű tüsszentés a másik irányból. Azonnal sarkon fordulok és emelem a fegyverem az ajtó irányába, de nem érzékelek egyenlőre egyebeket. Az egyik kezemet egy pár másodpercre leemelve a fegyverről jelzek az öregnek hogy álljon készenlétben, bár nem tudom mennyire ismerheti az ilyen jelzéseket, ez viszont nem érdekel. Közben rogyasztott lábakkal kissé görnyedten indulok meg az ajtó irányába és azonnal vissza helyezem a kezemet a fegyverre, az ajtó mellett állok meg teljes készenlétben, majd pedig egy minimális felkészülés után először minimálisan belesek, szinte teljes néma csendbe, szemügyre véve hogy a szemben lévő sarokban vagy falnál van-e valamilyen veszélyforrás, majd pedig ha nincs kivágom az ajtót és azonnal ráfogom a fegyvert a hang forrására.
- S.H.I.E.L.D.! Feküdjön/jenek a földre és kezeket hátra! - Amennyiben agresszív ellenállásba ütközök nem habozok lőni, azonnal fejre és felsőtestre pontos lövésekkel, már ha nem ismerek fel embertelenekre utaló testi elváltozásokat, akkor még egy pár pillanatig türelmesen kivárok mielőtt leszedném a keresett célszemélyt vagy célszemélyeket.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Szürke Eminenciás Vas. 08 Jún. 2014, 09:35

Charles érzékei semmilyen életjelet nem mutattak. Arra gondolt, hogy minden állatot megettek itt a fertőzöttek, teljesen felzabálták őket vagy az állatok messzire elmenekültek a támadók elől és ezért nincs semmilyen szag. A halak a vízben sértetlenek voltak, de ez még nem sokat jelentett. Ha már az óceán élővilágát is kipusztították volna a zombik annyira, hogy ne legyen másik halállomány, ami ide úszik, akkor óriási méreteket öltött volna a fertőzés, de erről nem volt szó. Az ugrás után haladva meglátta a kunyhót. Ott sem érzett nagyon szagokat. A nyomokat megnézte, hogy merről indulnak és hogy pontosan hol tűnnek el. Vérnyomokat, egyéb dolgokat keresett, hogy nagyon be vannak-e nyomva a lábnyomok, mert például valami nehezet cipeltek vagy teljesen átlagos lábnyomok. Körülnézett és hallgatózott, szaglászott a kunyhónál, hogy a közelében vagy benne van-e valami. Ha mást nem tudott megállapítani, akkor elindult a kunyhó felé.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 09 Jún. 2014, 16:18

2048. január 20. hétfő – Guyana, Georgetown (Dél-Amerika)
Résztvevők: Charles Dialin / Oszlató és David Storm

Charles, ahogyan a nyomokat nézte a növények között vesztek el, ahol már keményebb volt a talaj ahhoz, hogy ne látszódjanak meg olyan könnyen a nyomok. Eső nem lehetett pár napja, így ez sem könnyítette meg abban, hogy a nyom ott maradjon. Egyébként semmit sem hallott, ami furcsa lett volna és nem is tudott ilyesmit kiszagolni sem továbbra sem. Így elindult a kis házhoz. Az nem volt túl nagy, alig háromszor három méteres és két méter magas. Egy szoba és egy mosdó, ami elfért ebben a métereket nézve. Az ajtó félig nyitva volt, itt már érzett szagokat, halat. Az ajtó előtt a verandán kibelezett halakat látott, amiket valaki felakasztott, hogy kiszárítsa őket. Itt már hallott bentről sűrű és gyors lélegzést, és az ajtón át is meglátta, hogy volt valaki bent. Vörös szempár nézett fel rá a földről.
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 3853912-screen+shot+2014-05-28+at+5.35.24+pm

David sietve indult el arra, amerre a hangot hallotta, Eli nem mozdult, ő nem volt katona, inkább ráhagyta a férfira azt, hogy cselekedjen, addig ő itt nézelődött. Az ajtó valóban csukva volt, ahova ment a fiatal férfi és be kellett rúgni. Amint megtette és befordult odabent egy fiatal lányt pillantott meg. Az is azonnal támadóállást vett fel, a szemei és az egész teste felizzott némileg, mintha elektromosság lett volna az. Támadni nem támadott, de meglepetten nézetett David-re, mintha nem értette volna, hogy mit is akar a fiú. A meglepettség megmaradt, de utána kérdő is lett a tekintete.
- ѬѪѧѥѣѢѠѹ ћѯѸѤҀ҉Җ? – kérdezte.
Határozottan nem emberi nyelv volt, amin megszólalt, hanem olyan, amilyen David korábban soha sem hallott, noha a lány tökéletesen embernek tűnt, nem voltak külső elváltozásai.
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 1273594415_inhumans09b

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Sarah Hétf. 09 Jún. 2014, 18:33

Az ajtót nem lehet könnyedén kinyitni, hogy legalább valamilyen minimális módon alkalmam legyen egy gyengébb ellenőrzésre, így marad a berúgás. Egy erős mozdulattal taposom be az ajtót közvetlenül a zárszerkezet mellett majd pedig fordulatból fogom a puskát azonnal egy azonosítatlan nőszemélyre aki úgyszintén támadó állást vesz fel. A képessége mutánsra utal, azonban nem támad, magabiztos helyett pedig inkább tűnik meglepettnek, majd pedig... Kíváncsinak, vagy legalább is kérdőnek. Eleinte nem értem, de nem húzom meg a ravaszt mivel nem lehetek biztos a mivoltában plusz egyenlőre nem kaptam rá okot, ellenben megszólal egy számomra ismeretlen nyelven, de legalább a hanglejtésből érzékelhető, hogy kérdés, ezek szerint pedig ő sem értette a parancsokat, megmagyarázza a viselkedést. Egy kevés ideig mozdulatlanul figyelem, de végül az egyik kezemet, amely nem a ravaszon van lassan emelem fel nyitott tenyérrel magamhoz közel tartva. Szavakkal vagy hirtelen mutogatással fölösleges lenne próbálkozni, nem értené, így egyszerűen próbálom elmagyarázni, hogy mivel nem mutat agressziót én pedig nem nyithatok rá tüzet, így egyenlőre leteszem a fegyvert, vagy legalább is nem fogom ráfogni, cserébe pedig ő sem támad meg. Mind ez az egész a korábban leírt egy mozdulatban, ami konkrétan igazából csak egy " stop " jelzés... Nem fog annyit érteni belőle mint én, azonban ez nem érdekel. Lassan mozdítom a másik kezemmel oldalra a fegyvert az irányából majd pedig eresztem le, közben pedig folyamatosan figyelem, hogy mit tesz, ha támad alacsonyabbra engedem magam, mivel elektromosság, valószínűleg az irányzása nehéz és onnan lövök kézfejre majd pedig térdre, DE csak ha szükséges. Amennyiben nem támad továbbra is figyelve kezdek el a korábban előhozott kezelőfelületen matatni, fordítógépet keresek, remélhetőleg van beszerelve, amennyiben valóban van embertelen nyelvezetre állítom azt és úgy szólalok meg ismét.
- Érti amit mondok? - Egyenlőre nem jelzek sem a központnak sem pedig Dialinnak, amíg ez a helyzet nincs lerendezve addig kockázatos... Valamint hátra nem tekintek, de a füleimet hegyezem, ha neszt hallok felkészülök arra, hogy valaki esetleg hátulról akarna nekem jönni, de valószínűleg korábban kiszúrtam volna, ha lenne még itt valaki.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Szürke Eminenciás Szer. 11 Jún. 2014, 14:37

Mivel nem volt több nyom, Oszlató a ház felé indult. Egy ilyen elhagyott kis szigeten nem is számított nagy luxura. Valami halászkunyhóféle lehetett ez. Aki itt lakott, annak békés élete lehetett előtte, a fertőzéssel viszont úgy tűnik, minden kihalt. Talán a halászból is zombi lett és valahol a közelben van, de már nem halra vadászik, hanem élő emberekre.
Ahogy Charles közelebb ért, úgy látta, nem ennyire vészes a helyzet. Száradó halak fogadták és bentről szapora légzést hallott. Próbálta az ismeretei alapján beazonosítani a vörös szemű, görnyedező lényt. A fegyverét kézben tartotta, hogy ha a lény támad, tudjon lőni is, de inkább a vámpírerejét használta volna, mivel ezzel az ismeretlennel még beszélni is akart. Ha támadott, Dialin igyekezett kitérni és messzire lökni a lényt. Akár támadott, akár nem, a következő szavakat mondta
- A S.H.I.E.L.Dtől jöttem. Segíteni akarok.
Közben azt is próbálta kiszagolni, mennyire élő szervezetről van szó.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 12 Jún. 2014, 10:39

2048. január 20. hétfő – Guyana, Georgetown (Dél-Amerika)
Résztvevők: Charles Dialin / Oszlató és David Storm

Charles a külső alapján nem tudta megmondani, hogy egy emberről, vagyis mutánsról, vagy egy embertelenről volt-e szó. Bármelyik lehetett ezek alapján. Illatok alapján teljes mértékben élőlényről volt szó, nem érzett felőle semmiféle betegszagot, ami arra utalt volna, hogy haldoklik. Valamiért azonban véres szagot lehetett érezni, de a férfi nem tűnt annak. A szavakra ugyan nem válaszolt érthetően, de hörgött valamit. Ha Charles közelebb lépett, akkor egy gubót látott a férfi mögött, ennek az anyaga még mindig rajta volt némileg. A lény nem támadott, valamit morgott, de Charles nem ismerte fel a nyelvet, de határozottan nem emberi volt, így leszűkítve a kört megkapta a fiatal férfi, hogy embertelen volt az illető. Az végül lassanként felnézett, a vörös szemei még mindig vészjóslóak voltak, de a testbeszéde nem árulta el azt, hogy támadni akarna.
- Ki… ki maga? – kérdezte zihálva. – Hol vagyok?
Törte az angolt, nagyon furcsa akcentussal, de érthető volt a beszéde.

Hála annak, hogy David nem mutatott agressziót a nő sem támadott rá semmilyen módon. Csak figyelte, hogy mit is tesz a fiatal férfi. David tudott fordítóprogramot keresni a kommunikátorában és talált benne a SHIELD részéről embertelent is. így, amikor ennek segítségével tette fel a következő kérdést a lány arcán megkönnyebbülés látszott. Látható volt, hogy mindezt azonnal felismerte és tényleg ez volt az anyanyelve. Az elektromosság eltűnt róla és ekkor megszédült. Fél térdre rogyott és az oldalához kapott. Az arcára az izzadtság még jobban kiült, mint eddig, amúgy is meleg volt, de most látszott, hogy határozottan fájdalmai vannak.
- Értem, igen – nyögte. – A királynő küldte?
Próbált felállni, de újra térdre rogyott, így inkább ezek után meg sem próbált felkelni. David mást nem érzékelt a közelben, nem látott és hallott. Eli sem jött utána.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Sarah Csüt. 12 Jún. 2014, 14:10

A megfelelő kezelésnek hála nem harapódzik el a helyzet idejekorán és nyugodtan van időm megtalálni a kommunikátort abban pedig beállítani a megfelelő nyelvet, ennek az egésznek pedig valóban meg is van az eredménye, ha nem lett volna meg valószínűleg támadásra lett volna szükség, ami a kialakított kísérleti helyzetemből nem hiszem, hogy hatásos lett volna, bár az előző technikával még mindig működhetett volna, erős talán. Le ereszti a védelmét és verbálisan reagál, jó jel, így továbbá nekem sincs kifejezetten okom arra, hogy harckészenlétben legyek, főleg, hogy a megfigyeléseim alapján más sincs a közelben, igaz ettől függetlenül a megszokott minimális szinten fent tartom a védelmem, felkészülvén továbbra is a legrosszabbakra.
- Nem. S.H.I.E.L.D. ügynök vagyok, az eltűnt emberteleneket kutatjuk, úgy veszem hogy maga közülük van. - Megvárok egy valamilyen megerősítést, majd pedig közelebb lépek és esetleg segítek neki leülni valahova, mivel nincs szükségem arra, hogy eszméletlenül összeessen az erőlködéstől, igaz ezzel kockáztatom hogy kihasználja az alkalmat és sokkolni fog, de vállalható probléma a szabadságomért cserébe. Ha valóban leül valahova, vagy nem fogadja el a dolgot ami engem teljesen hidegen hagy, a lényeg, hogy amíg válaszokat kapok eszméleténél legyen, mivel saját fülemmel szeretném hallani amire esetleg emlékszik... Szóval miután enyhítve lett az ájulás kockázata teszem fel a kérdéseimet.
- Akkor sorban... Mi történt, tud-e több túlélőről és milyen módon sérült meg? - A sérülésre még vetek egy pillantást, hogy lássam miféle lehet és hogy mennyire okozhat problémát mikor a célszemély mozgatására kerül a sor, mivel valószínűleg ki kell majd juttatni innen. Miután mindenre kaptam elfogadható választ tájékoztatom a parancsnokot és egyben Dialint, megnyitva mindkettejük irányába egy-egy csatornát és meglehetősen rövidre fogva a dolgot, csupán pár szóval letudva hogy találtam egy túlélőt.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Guyana (Dél-Amerika) - Page 4 Empty Re: Guyana (Dél-Amerika)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.