Coney Island-i múzeum

~ Szabó Éva és Sidonie Svehlová~

Végig hallgatom amit mond, de látom rajta, hogy nem akar rám nézni. Majd zavartan ugyan, de rám mosolyog. Úgyan ezt kedvesen meg csinálom, aztán ismét beszélni kezd. Értem a gondját, vagy még sem nem tudom minden esetre, végig hallgatom őt. De, nem tudok a mondatára mit mondani, csak mosolygok. Vagyis, csak egy rövid megjegyzést mondok neki.
- Szép kis barátok nem mondom. - Közlöm a lánnyal, aztán végighallgatom a másik mondatát is, majd a kérdésre válaszólok.
- Én, úgy gondoltam, hogy írok a Nádról, a Hinárról, a Korálról, de még kell kettő vízinövény, hogy meg legyen az öt. És az állatoknál pedig, a Nagy Fehér, a Ponty, a Csuka, a Sügér, és a Harcsa amire én, így gondoltam. És neked? - Kérdezem tőle, hamár ő is kérdezett engem, majd megvárom az ő válaszát. Eléggé kedves tőle, hogy engedi nekem, hogy használhassam a cuccát, amit, meg is köszönök neki.
- Köszönöm. - Mondom neki rövíden. - Tehát, akkor merre is enjünk? - Kérdezem, és a táskámból előveszem a háztartási kekszet, és a lány elé nyújtom.
- Kérsz? - kérdezem tőle, és várom a reakcióját.

~Vörös Fülemüle, Rejtőző Medve~

Medve megkínál minket gumicukorral, amiből veszek is egy szemet. Éva pedig válaszol az én kérdésemre és medvéjére is.
~ Első látásra egyáltalán nem tűnik olyannak, mint Magnetó. Mármint, ami a jellemét illeti.
Éva közénk akar hívni egy egyedül bóklászót, de aztán úgy dönt, hogy inkább ő sétál oda hozzá és magunkra hagy minket.
- Szia Éva. Örültem a szerencsének.
Köszönök el tőle, majd visszatérek a rájákról aló információgyűjtéshez. Látom, hogy Medve is hasonló képen gyűjtöget, így én is gyorsan körmölni kezdek a különböző fajokról.
~ Lássuk csak, a rája és a tengeri rózsa mellé kell még három állat. De fura, nagy portugál gályának hívják ezt a medúzát, akkor körmöljük le az ő adatait is. itt van még a nyerges gömbhal és a tengeri csillag is. Szerintem ezzel meg is lett az öt állatom. Lássuk mi legyen az öt növény... szarukorall, legyező korall, ernyős alga, vörös alga és... tengeri saláta. Nem tudtam, hogy ilyen is van.
Miután kiválasztottam a fajkat, gyorsan le is körmöltem róluk az információkat, kissé átfogalmazva, hogy mégis csak házidolgozat szerűen nézzen ki a lapom.
~ Ezzel kész vagyunk. Jöhet a kellemes nézelődés.
Medvére nézek, aki szintén keresgél, ha ő is befejezte az írást akkor felé fordulok.
- Te is kész vagy? Van kedved megnézni a cápákat?

// Bocsi a kései reagálásért, de mostanában elfoglalt voltam, vagyok.   //

~ Antoine Alanian és Alicia Havana ~

A válaszom szinte pontosan a várt reakciót váltja ki, amin szélesen elmosolyodom.
- Oké addigra felélesztettem... De előtte három évtizedig halott volt. - Beszéd közben kicsit megvakargatom a tarkómat mintha egy picit kellemetlen lenne, végül is az is mert nem dicsekvésnek szánom a dolgot de egy kicsit úgy hat, oké lenne rá okom, hogy büszke legyek rá, mert azért az igencsak szép idő, azóta pedig nem igen csináltam ilyet, nem tudom hogy nem ellenőrzött körülmények között mennyire lennék képes rá, bár feltételezem, hogy ugyan azon alapon képes lennék itt is megtenni, csak akkor megint nem lenne tanácsos hogy erőltessem a dolgot jó egy napon át. Hmm...
- Hogy magyarázzam el... Olyan... Olyan... Oké, próbáld meg azt elképzelni, hogy tartasz valamit a kezedben és erős koncentráció után egyé válsz vele, mintha egy új testrészed lenne, új de mégis mintha természetes alapon régóta ismernéd... - Ennél jobban nem tudom leírni, vagy csak nincs jobb ötletem arra, hogy miként írhatom le, ez alapján pedig elképzelni egy igencsak jó kihívás lehet, legalább is nekem kétlem, hogy menne, de lehet van egy ötletem ennek a megoldására.
- Lehet egyszerűbb lenne, ha megkérnénk Ms.Frostot, hogy kutassa ki a fejemből a dolgokat, valamilyen formában biztosan képes lenne megmutatni neked, végül is telepata. - Igazából ezt látom a legjobb megoldásnak, úgy értem még ott lenne a veszélyterem amiben valószínűleg ez újra kreálható lenne, csak Jonaht nem akarom ezzel zavarni. Hmm, Jonah, Vele is jó lenne most egy kicsit beszélni, nem vagyok benne biztos, hogy miért... Jó hát valószínűleg azért mert jó a társasága, ha nem lenne az akkor most nem agyalnék ezen ahelyett hogy valami értelmeset válaszoljak a vizi állatok és növények megjegyzésre... Igazából arra nem nagyon lehet mit értelmesen válaszolni, így csak mosolygok rajta és várom, hogy mit szól a telepatás ötlethez. Én pedig most döntöttem el hogy amint hazaértünk teszek egy látogatást a pinknél, hátha van valami ötlete amivel lehet másokat kicsit nyúzni és még több munkát kaphatok a nyakamba... Járulékos apró problémák.

~Vörös Fülemüle, Rejtőző Medve~

Úgy látom, egyszerre végeztünk Vörös Fülemülével. Ezt ki is nyilvánítom.
- Igen, nekem is megvan az 5-5 fajom. Persze, megnézhetjük őket. Azon gondolkoztam közben, hogy egyszer újra el kell ide jönnöm. Ez a pár óra a feladattal együtt nagyon kevés, pedig megérné végignézné a múzeumot. Egy külön világba csöppenünk, úgy érzem magam, ahogy itt járok az akváriumok és a vízi állatok között. Ha egyszer úgy alakul, eljöhetnénk együtt is - nézek rá várakozó szemekkel. Jó kis közös program lenne, mondjuk a nyári szünetben, ha ő is szabaddá tudja tenni magát. A jövőmön is gondolkozom, mert az érettségi után más világ jön. Főiskola vagy egyetem, de még azt is számbaveszem, hogy a Xavier Iskolában mit lehet kezdeni érettségi után. Izgalmas, hogy bekerüljek a felnőttek közé, de sok minden köt ehhez az iskolához is. Ha Vörös Fülemülére nézek, még több, de... Mindegy, ezzel majd később foglalkozom.
- Kérsz egy lekváros croisant? - kérdezem a vöröskétől. - Nekem van bőven, készültem édességgel.

~Donkey Kong (Hektor) , nem túl bizalomgerjesztő tagok (Tao) és Ralf (a szép)~

Mielőtt Hektor válaszolhatna, két alak tűnik fel mögötte. Elég fura, úgy volt, hogy csak mi jöhetünk be, nem? De ránézésre úgy tűnik, hogy az egyik férfi mutáns, másképp tuti hogy nem születik ilyen rondának valaki. Ez még mindig furcsa, de már érthetőbb. Lehet, hogy a tanárnőhöz jöttek? A férfi egyenest hozzánk sétál, én pedig tétován mosolyra húzom a számat – nehéz lehet ennyire undorító módon élni, nem akarom még meg is sérteni azzal, hogy kifejezem az undoromat.
- Egy mi? Ne haragudjon, de mi is csak látogatóan vagyunk itt. Te vágod? – nézek Hektorra, és a válaszától független fordulok vissza a férfihoz. Próbálok laza lenni, mintha egy teljesen átlagos beszélgetés lenne.
- De ha gondolják, megkérdezhetjük a Tanárnőt. Ő biztos tudja. – ajánlom fel, mint alternatívát. Akármit is akarnak itt ezek, jobb, ha Frost beszél velük.

- Nos a angolnák felé megyünk, ebből kitalálhatod. - mosolygok rá Ralfra. Talán még tud is valamit a tengeri dolgokról. Elvégre a  képessége szorosan kötődik hozzá. Ja persze. Valószínű. Mindegy is, mert egy nem túl bizalom gerjesztő alakot látunk meg. Közelebb lépnek, amitől majdnem becsinálok. Fekete bőr meg vörös szemek. Persze ez mutánsok közt nem annyira meglepő, de valahogy furák voltak. Plusz a múzeum zárva van ma. Ösztönös félelmet érzek, már az is nehéz, hogy itt maradjak. Régen éreztem ilyet. Nem sokat gondolkodok, rögtön megpróbálom elérni Miss Frostot telepatikusan. Nem tudom, hogy vajon fogja-e hallani, de egy próbát mindenképpen megér. "Miss Frost, Miss Frost, hall engem? Itt van két gyanús alak, valószínűleg mutáns vagy szuperhumán. És minden idegszálam menekülni akar." A telepatikus üzenet után megragadom Ralf kezét és hátra felé kezdem húzni. Közben halkan próbálok suttogni neki.
- Ralf, gyere, menekülnünk kell. Veszélyes és megbízhatatlan. Gyere, mennyünk vissza a többiekhez. - suttogás közben, remélhetőleg Ralffal együtt hátrálni kezdek.[/color]

Egész jól alakul a beszélgetés Évával annak ellenére, hogy az elején annyira zavarban voltam. Én is elmondom neki mikről szeretnék írni majd a feladatban, miközben ő megkínál a kekszéből. Nem igazán szoktam ilyeneket enni, nekem külön étrendem van, és csak ritkán térek el tőle, de ezúttal kivételt teszek.
- Persze, köszönöm hogy megkínáltál. - majd veszek egyet belőle és megeszem.
Ekkor szólal meg a fejemben a Frost tanárnő hangja.
- Te is hallottad Éva? - kérdezem tőle, bár biztos voltam benne, hogy ő is hallotta, de biztos ami biztos.
~ Különös, hogy ennyire hirtelen kell visszamenni a tanárnőhöz. Valami 100% hogy történt, elvégre egyedül vagyunk itt ebben az "akváriumban". Mondjuk zajokat nem hallottam, ami arra utalna, hogy megtámadtak volna minket vagy ilyesmi, na de ugye számtalan módja van annak, hogy valaki bejusson ide. Főleg ha egy mutánsról van szó. Ez biztos, hogy egy feladat, kipróbálnak minket éles szituációban. ~ gondolom magamban.
- Éva most mi legyen visszamenjünk? - kérdezem tőle, majd ha ő is azon a véleményen van, hogy visszamenjünk akkor elindulunk vissza a tanárnőhöz.
- Szerinted mi történhetett? Szerintem tuti valami próbatétel. - kérdezem közben Évától.

~ Szabó Éva és Sidonie Svehlová ~

A kekszet, elfogadja aminek örülök, és közben azért kőrmörök. Mikor Froszt tanárnő szól, pont két nővény hiányzott, vagy is egyenlőre csak azt írtam fel, amiről írni akarok. Sidonie kérdésére válaszólok.
- Igen, én is hallottam. - Mondom neki. - Valami, nem stimmel eléggé fura volt a hangja. - mondom neki, majd mikor fel hozza a vissza menés ötletét, mire válaszólok is.
- Igen, menjünk vissza nem lenne értelme itt maradnunk. - Mondom neki, és elindulok Sidonieval.
~ Tanárnő, őn merre van? - Kérdem, mentálisan, és ha kapok rá választ, oda indultunk. Útközben, azért kapok tőle egy kérdést. Amire válaszólok is.
- Nem tudom, de a hangjából itélve gondlehet, talán valamelyik társunkal tőrtént valami, és most le fújják a kirándulást. Nem tartom kizártak, hogy talán valaki bele esett az egyik akváriumba. - Mondom neki, az én véleményemet.

Valóban nem érthető a magyarázatom de erre számítottam is, végül is én sem tudom, hogy miként lehetne szavakba önteni és kicsit zavartan érzem magam attól a tekintettől amit éppen kapok, még a telepatás dologra is, ha pedig sokáig menne ez akkor valószínűleg elpirulnék amitől csak még kellemetlenebb lenne a helyzet és valószínűleg félreértés is lenne belőle. Szerencsére... Vagy talán szerencsétlenségünkre, ugyanis a hang nem valami biztató, de az emlegetett telepata félbeszakítja az egész beszélgetést és magához rendel mindenkit igencsak sürgősen.
- Ó remek. - Tekintek abba az irányba amerről ide jöttem, igazából fogalmam sincs, hogy miért, csak egy kicsit idegessé tesz a helyzet, úgy értem csak nem lehet annyira nagy baj, lehet, hogy csak egy fontos személynek lenne bejelenteni valója a tanárnőnek meg nincs túlzottan jó kedve... Remélem, hogy ilyen kaliberű esettel állunk szemben és csak egy unalmas max fél órás program lesz. Még bólintok Antoine szavaira majd pedig elindulok utána, nincs ami akadályozna, szóval úgy ahogy vagyok jól is vagyok, csak nagyon remélem, hogy tényleg nincs semmi komoly, igaz simán vissza lehetne kérdezni de nem hiszem, hogy telepatikusan válaszolna, legalább is nem ilyen messziről, ezért ha megérkezünk akkor teszem fel neki csupán a kíváncsiság erős hullámaival az irányába eregetve, hogy " mi történt? " mert akkor legalább esélyes, hogy tényleg válaszol, meg persze telepata, érzékeny parabolája van, venni fogja az adást.

Mi történhetett? Ennyire nem ment el az idő, az biztos. Valami váratlan esemény van, de a Fehér Királynő nem mondja el. Én megbízom benne, úgysem tudtam volna végigjárni a múzeumot. Nagyon siettet minket. A croisant és a táska, amiben még van két zacskó cukor meg a füzet, stb., nem akadály, úgyhogy nem dobom el. Vörös Fülemülére nézek és ha még mindig csak nézelődik, akkor megfogom a kezét, hogy vezessem. Ha itt baj van, nem fogom cserben hagyni, az biztos. A többieket sem akarnám, de ezt Ms. Frost is el tudja intézni. Nem ildomos átvenni a diákok agya fölött az irányítást, de ha komoly a baj, szerintem megteszi és ezért nem is lehetne haragudni rá. Nagy Maheo, mi történt? Adj jelet és légy velünk!
- Gyere, menjünk vissza! - mondom a lánynak. Ha közben mégis kéri a croisant, akkor odaadom neki. Indulok vissza oda, ahol a Fehér Királynő maradt, mikor szétszéledtünk és közben szaglászok, hallgatózok, hogy mi történhetett. A többieket is igyekszem érzékelni, hátha meghallok tőlük valamit.

Épp befejeztem a feladatom és azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit is csináljak most. Még rengeteg időm maradt. Senki nem volt a közelembe, de ha lett volna sem kezdeményeztem volna velük beszélgetést. Nagyot sóhajtottam és elkezdtem nézelődni. Kis ideig figyeltem az állatokat, de hamar meguntam. Mikor az ember először megpillantja ezt a látványt, akkor hihetetlen módon lenyűgözi, de később teljesen elveszíti a varázsát. Elkezdtem fel alá járkálni, de igazából ez sem segített a tényen, hogy kezdtem halálra unni magamat. Ekkor azonban megszólalt egy hang a fejemben. A tanárnő hangja. Sürgősen mindenkit magához rendelt.
- Váááá, szálljon már ki a fejemből! - fakadtam ki. Még mindig nem szoktam meg ezt a telepatikus dolgot és valószínűleg soha nem is fogom. Nem vagyok az a fajta ember, aki szereti, ha a fejében mászkálnak. Azonban ez az egész egy kis aggodalmat váltott ki belőle. Nem hiszem, hogy annyi lenne a gond, hogy lefogjuk késni a buszt. Ennél egy kicsit többről van szó. Eldobtam mindent, ami a kezemben volt. Szerencsére nagyjából emlékeztem, hogy merről is jöttem, így rögtön abba az irányba kezdek el futni. Ha találkozok bármelyik iskolatársammal, vagy bárki mással, akkor sem veszek róluk tudomást. Egyenest a tanárnő felé sietek. Nagyon remélem, hogy nem fognak a dolgok túl rosszra fordulni itt.

Mivel medve benne van, így el is indulok a megfelelő irányba, közben pedig hallgatom a szavait.
- Valóban kevés az idő arra, hogy mindent megcsodálhassunk, pedig oly sok szép dolog él a tengerek mélyén, mit könnyen el sem érhetünk.
A kövező mondatához is hozzáfűzök még valamit.
- Szívesen eljönnék veled majd, ide valamikor megint. Jó társaságban repül az idő.
A croassant elfogadom, bár kissé habozok előtte, elvégre, minden lány vigyáz az alakjára, de az is igaz, hogy nem akarom megsérteni Rejtőző medvét, azzal, hogy visszautasítom az ajánlatát.
- Köszönöm, kérek egyet.
Ezek után megszólal a tanárnő hangja a fejemben, de a jelek szerint Medvéjében is, mert szól, hogy menjünk.
- Nyomás.
Mivel már elpakoltam a tancuccot így nem volt nehezítő tényező, így gyorsan futhatok a tanárnőhöz, mármint arra a helyre ahol utoljára láttam őt. Vagy ha mentálisan ad útbaigazítást akkor arra. Persze nem néha visszanézek, hogy MEdve velem van -e még. Nem akarom elveszteni szem elől.

~Nagy csúnya gonosz bácsik (Tao) Szőröske (Hektor) és Ralf (a Zöld)

Miközben megkapjuk a tanárnőtől a mentális parancsot, két dolog fut át a fejemen. Az egyik, hogy fingom sincs hol a tanárnő, a másik, hogy ezek akkor itt veszélyesek.
- Later, bitches. - Automatikusan magam mögé próbálom lökni Hektort, hogy védhessem ha kell, bár sejtem, hogy nem lenne esélyem. Ekkor suhan át a fejemen a harmadik gondolat, hogy hiába vagyok elég sportos, és jó fizikumú, a mutánstársam valószínűleg könnyedén lefut, leköröz, majd a sarki hotdogosnál elfogyasztja a reggelijét, és még így is előbb ér Frosthoz, mint én. Mindegy, megfordulok, és ha nem akaródzik neki a futi, akkor magam előtt lökdösöm, de sejtem, hogy nem kell majd nagyon noszogatni. Próbálok teljes erőbedobással rohanni, és nem nézek hátra, mert az csak lassítana. Gorit követem ha tudom, úgy érzem a fiú eltalál a tanárnőhöz ha kell. Ezen kívül remélem kapunk még valami útmutatást, nem hiszem, hogy Frost képességei kimerültek volna egy kis Freezeben.
Természetesen ha Gori mégse a tanárnő felé fordul, hanem a kijárat felé indul meg, akkor is követem. Nem állok le vele viaskodni, hogy ne arra menjünk, mivel azzal csak az időnket vesztegetnénk, és egyedül se akarom hagyni a srácot.

Úgy tűnik, hogy a tanárnő figyeli a gondolatainkat, mert már Ralf szavainál jön az üzenet, hogy futás van. Nem kell nagyon győzködnie, valószínűleg menekülnék anélkül is.
- Gyere már! - mondom Ralfnak a megjegyzése után. Látszik, hogy a tanárnő megbénította a két férfit. Ettől még menekülnünk kell, mert nem tudni, hogy milyen képességekkel rendelkeznek. Csak annyit tudok, hogy menekülnünk kell. Először teljes erőmből futok, hogy biztosan elmenekülhessek. Hátra pillantok és ha nagyon lehagytam Ralfot, akkor megpróbálok lassítani, hogy utolérhessen. Ha nagyon lemaradt, akkor akár még meg is ragadom egy kezembe és úgy futok vele tovább. Megpróbálom kiszagolni a tanárnőt és azt követve megtalálni őt. Remélem van elég időnk elmenekülni. Nem akarok egy ilyen múzeumban meghalni. A zakatoló ösztöneim közepette megpróbálom felidézni, hátha felismerem őket a nyilvános gonosz mutánsok közül. Nem fűzök hozzá sok reményt, főleg nem futás közben, de hátha.

Örülök neki, hogy Vörös Fülemüle eljönne velem ide máskor is és ahogy ígértem, odaadom neki a sütit is, de most sokkal jobban zavar, hogy mi történt. Úgyhogy csak egy kicsi mosolyra futja. Ms Frost nem mond semmit, amíg oda nem érünk. Látom, hogy nagyjából mindenki itt van, aki jött. El kell bújni. Ez nem játék, a Fehér Királynő nem az a típus, aki ilyen sietségben bújócskát rendezne egy múzeumban. Az a kínai gyerek mondja meg az igazat. Nonoma szárnyaira! Apokalipszis Lovasai? Mutánsok vagyunk, nem ártottunk nekik. Megint el akarnak rabolni? Ők még Ms. Frostot is le tudnák győzni. Talán ha összefogunk, lenne esélyünk, de úgy is nagyon veszélyes. A fél társaság még nem is tudja rendesen uralni a képességét. Az egyiken még blokkolót is láttam. Ő hova lett? Nem látom sehol.
Nagy elkezdek izzadni és idegeskedni. Vörös Fülemülét meg akarom védeni és elbújhatnánk együtt. Csak így hagyjam itt Ms. Frostot? Hatalmas az ereje, én tudom, de talán nála nagyobbak jöttek és nem egyedül. Nem, én ezt nem tudom elfogadni, hogy elbújjak és mindenkit magára hagyjak. Mutánsok, a testvéreim, az iskolatársaim és egyikükkel se volt bajom soha. Az ősök ereje legyen velem!
- Tanárnő, elnézést kérek, de én nem tudom ezt tétlenül hagyni. Nincs hátsó kijárat vagy alagsor, ahova lemehetnénk? Ha kell, kiütök egy nem túl erős falat, de csak úgy elbújni és hagyni, hogy magát megöljék, aztán egyesével begyűjtsenek mindenkit agymosásra vagy hasonló alantas célokra, ezt én nem tudom elfogadni!
Végiggondolom, hogy tudok-e valamilyen kijáratot és ha én nem, de más tud, akkor arra veszem az irányt. Medve alakomban majd adok a falnak vagy ajtónak és ha kijutunk az utcára, akkor már könnyebb lesz szétszóródni. Egy ilyen zárt helyen szerintem semmit nem érünk el, ha elbújunk egy italautomata mögé a Lovasok elől. Ha nincs kijárat, akkor itt maradok Ms. Frost mellett. A szívemre hallgatok, egy erős indián harcos szívére. Nem azért kaptam a Rejtőző MEdve nevet, mert elbújok. Hanem, mert bennem rejtőzött az erő, a medveős ereje és felszínre tört pár évvel ezelőtt. Kijárat vagy harc, de nem bujdosás. Ránézek Vörös Fülemülére és remélem, hogy megérti, amit mondok. Őt sajnálnám a legjobban. Talán ha más is mellém áll vagy tényleg van egy vészkijárat, ablak, akármi, akkor van esélyünk. Ha Ms. Frost belenyúl az agyamba és rákényszerít, hogy csináljam, amit mondott, az ellen nem tudok mit tenni. Akkor tudati befolyás alatt fogok menni a búvóhelyemre, de ellenkező esetben azt teszem, amit mondtam.

A tanárnő nem válaszol a kérdéseinkre, csak arra utasít minket, hogy bújjunk el. Medve ki is nyilvánítja véleményét,amivel egyet értek.
- Ekkora a túlerőnk és mégis el kell bújnunk?
Teszem fel a későbbiekben költőivé vált kérdést, ugyanis a kínai mutánstársunk elárul valamit, ami meg is válaszolja a kérdésem.
- Ó.
Csak ennyi hagyja el a számat, mintegy megértés képen a dolog súlya.
Amint a csapat szétszéled, megpróbálok vészkijáratokat keresni és ah lehet Medve mellett maradni. Ha nem találunk kijáratot, ablakot, akkor ha hozzánk közel esik az ajándékbolt, akkor ott próbálok meg elbújni és inteni medvének is, hogy kövessen. Ugyanis itt a planetáriumban, szinte mindent betölt a kék szín. Én pedig a rózsaszín szárnyaimmal, feltűnő lennék itt. Hiába tudok láthatatlanná válni, ha túl sok ideig kell úgy maradnom, akkor egy idő után el fogok gyengülni és láthatóvá válok. Valami olyan helyet kell keresnem, ahol láthatatlanság nélkül is el tudok tűnni egy ideig. Erre pedig a színes műanyag koralloknál(főleg a rózsaszíneknél) több esélyem van beolvadni a környezetembe.
Ha viszont találtunk vészkijáratot, akkor megpróbálok azon kijutni és remélem, hogy ő is követ majd.

Sikerül megtalálnunk a tanárnőt, és a többiek is csatlakoznak – lassan mindenki itt van. Kifújom magam, és átmozgatom az izmaimat néhány körzéssel. Nem volt rossz ez a kis edzés. A tanárnő kimondja az egyetlen értelmes parancsot, mire bólintok, és épp jeleznék Hektornak, hogy menjünk – nem tudom miért, így, hogy együtt találkoztunk a csávókkal valahogy kialakult bennem egy bajtársiassági érzés. Na mindegy, hiába akarok inteni neki, megtorpanok a mozdulat közben. Nem hiszem el amit hallok. Mosolyra húzom a számat, és a vitatkozókra nézek. Ezek ennyire nagyképűek, vagy csak simán retardáltak?
- Aranyosak vagytok, de nem veszitek észre, hogy hülyék is? Hiába van húsz, harminc, akár hatvan vizipisztolyod, akkor se fog annyit érni, mint egy rendes pisztoly. Inkább bújjatok el szépen, amíg ideér a segítség, és akkor a tanárnőnek is kevesebb ideig kell húzni az időt, amivel csak az ő munkáját könnyítitek meg. - mondom, majd választ se várva fogom meg Hektort a karjánál, és kezdem húzni magammal. Egész visszafogott voltam, tömör, és lényegre törő. Felőlem ölessék meg magukat, nem érdekel – nem ismerem őket annyira jól – de Hektor azért jó lenne, ha életben maradna. Kedvelem a srácot. Anthonynak is intek, hogy jöjjön, ő vele sincs semmi bajom, és csapatban az esélyünk is több, hiába kell nagyobb búvóhelyet találnunk. Azzal sincs bajom, ha egy nagyobb csapat gyűlik össze, csak haladjunk.