Re: Erdők

by **Jack Gammer** Csüt. 21 Aug. 2014, 06:51

X-BLOG BEJEGYZÉS - MURDERWORLD #4 - 2025.08.01

Megőrölök. Egyszerűen megőrülök. Ez fog történni, megőrülök és kész. Ezek a srácikák annyira felcseszik az amúgy baromira türelmes és megértő természetemet, hogy egyesével fogom seggbe rugdosni mindet, ha nem szedik össze magukat, de sürgősen. Pedig nagyon úgy tűnik, hogy nem akarják összeszedni magukat, sőt, egyre mélyebbre süllyednek a marhaság mocsarában. Már ha van még mélyebben. De miért is ne lenne, mindig van mélyebben. És úgy tűnik a fiúkák küldetésüknek tekintik, hogy elérjék azokat a bizonyos mélységeket. Mert hogy baromságokat csinálnak, szépen sorban, az vitathatatlan. Mindjárt el is mondom, min buktam ki ennyire, csak próbálok egy kis nyugalmat erőltetni magamra előtte. Feldühít, ha valaki hülyeségeket csinál, ilyen vagyok, ez van. Nem tehetek róla, ők tehetnek róla. Jó-jó, persze, az előzmények, legyen akkor rendszer belőle a lustábbik fajtának.

Na szóval, tök nyugiban töltöttem a nyári szünetemet az új mutáns sulimban, amikor jött egy esős nap és mindent felborított. Nem is a nappal volt a legnagyobb baj, inkább az éjszakával. Egyszer csak az erdő közepén riadtam fel nyugis álmomból, néhány másik diákkal egyetemben, egy Murderworld nevezetű valóságshow kellős közepén. Kaptam egy vadiúj X-Men egyenruhás szerelést, ez a dolog kábé egyetlen jó pontja. Azt hittem valamiféle gólyaavatós szívatás áldozatai lettünk, egészen addig, míg szegény csajszit, mint azóta kiderült Alicianak hívták, szóval csórikámat egyszerűen felrobbantotta a műsorvezetőnk, Arcade. Na nekem aztán több se kellett, hogy szívemet-lelkemet-mindenemet beletegyem innentől fogva ebbe a játékba. Nekem aztán mindegy, mit kell csinálnunk, de én nem akartam meghalni, pláne nem ilyen csúnyán, de inkább sehogyan sem. Prezentáltam egy ütős bemutatkozást, a többiek is hasonlóan próbálkoztak, de a csapat utolsó hölgy tagját nehéz lesz felülmúlni szórakoztatás tekintetében. Pláne hogy legtöbbjük úgy viselkedik, mintha víz lenne az agya helyén is. Mekkora hülyeségeket csinálnak már ezek? Mindjárt mondom, mekkorákat. Ha nem lenne elég, hogy most 4 óra leforgása alatt le kell győznünk egy Őrszemet, még a férfiúi hülyeség mélységeivel is meg kell küzdenem. Lássunk is akkor hozzá, sok a dolgunk. Dolgom.

Ralf Shaw, Alex Wilder, Antoine Alanian, Zack Blue és Peter Calm. 5 életerős fiatal férfiú, akikre az eddigiek alapján még a szennyesemet se nagyon bíznám rá, nem hogy az életemet. Ralf volt eddig talán az egyetlen, aki semmi hülyeséget nem csinált, semmivel nem bosszantott fel, semmivel nem tett keresztbe és értette is a helyzet komolyságát, lényegét, illetve azt, mit kell tennünk a túléléshez. A többiekről ezeket már aligha mondhatom el. Zack azt hitte fenyegetőzhet, hogy ő majd megvéd mindenkit, hát ez nem nagyon jött be, Arcade lerobbantotta nyelvét, aztán szevasz tavasz, sokat nem fog már bölcselkedni. Peter az elején emelte fel kicsit a hangját rossz turnusban főnök ellen, mikor a csaj felrobbant, de a nyelvrobbantós móka óta mintha kapiskálná a játék lényegét. A másik két jómadárról inkább ne is beszéljünk. Persze fogok, mert most ők bosszantottak fel a legjobban. Zack pofázása legalább csak ő magát sodorta veszélybe, de amit az a kettő művel mindannyiunkra kihatással lehet, és egyáltalán nem pozitív irányba. Nem érdekel hogy a csaj a barátjuk volt, felrobbant, kész, vége, neki annyi, tovább kellett lépnünk, vagy mi is hasonlóan végezzük. A két jómadár legalábbis biztosan. Nem elég, hogy a bemutatkozásuk a legbénább ál-macsó szöveg volt, amit valaha hallottam, ezzel a rejtélyeskedő maszlaggal, de még csak normális csapatmunkára se voltak hajlandóak. Nem beszélnek a képességeikről, nem beszélnek taktikáról, egymással beszélgetnek, mintha két kis idióta megválthatná a világot. Hat kis idióta se tehet sokkal többet, de legalább több az esélyünk csapatba. Amúgy én nem vagyok idióta, csak a számolás kedvéért vontam bele magam. Szóval csapatmunka, ez a kulcsszó. Arcade megtette nekünk azt a szívességet, hogy nem egymást kell leölnünk, hanem éppen hogy együtt kéne dolgoznunk. De nem, magán akciózni kell, hát egészségükre, én ebből nem kérek. Szóval ez lenne az én kis csapatom. Meg sem érjük így a napkeltét, nem hogy legyőzzünk addig egy tökéletesen működő Őrszemet. Valamit nagyon gyorsan ki kell találnom, ha ki akarok innen keveredni élve, csak még fogalmam sincs róla, mit. Kicsit beleszaladtam az eseményekbe, mindjárt lassítok, de ezt ki kellett írnom magamból, mert tényleg felcseszték az agyamat. Na, akkor vissza az eseményekhez.

Annyira feldühítettek, már azt se tudom, hol tartottam. Arcade elmondta, mi a feladatunk, aztán magunkra is hagyott minket, hogy teljesítsük azt. Egy Őrszemet kellett leterítenünk durván 4 óra alatt. Pont eleget hallottam a hírekben ezekről a gép monstrumokról, hogy tartsak tőlük. Fejlődő energiamezőjük volt, ami azt jelentette, hogy ha valamivel egyszer eltalálták, akkor arra azonnal immúnissá is vált, legyen szó bármiféle támadásról. Ez pedig azt jelentette, akármennyire is hatásosak vagy hatástalanok ellene az optikai sugaraim, egyetlen lövésem lesz velük, mert utána már ellenálló lesz a támadásaimmal szemben a robotka. Ezen felül képesek voltak repülni, érzékelni a mutáns gént, blokkolni az X gént, lézerekkel hatalmas pusztítást végezni és elektromos hálóvetőt kilőni. Nem éppen a legideálisabb ellenfél hat fiatal mutáns diák számára, mondjuk csak ki. Egyelőre nem is terveztem offenzívát kezdeni ellene, addig legalábbis biztosan nem, amíg megfelelően fel nem mérem az arzenálunkat. Mikor az Őrszem vörösen felizzó szemeivel a társaságunk felé nézett, éreztem, hogy ebből csak baj lehet. De hiába kértem, hogy mindenki darálja le gyorsan a képességeit, akiknek igazán szólt a kérdés, a rejtélyeskedők rám se bagóztak. Érzékeltem a baj közeledtét, ezért gyorsan oszlásra késztettem a csapatot, hatan lehetőleg hat féle irányba, hogy amíg valakit üldöz a gépezet, addig a többiek levegőhöz jussanak. Én, Ralf, Zack és Peter már elindultunk a magunk irányába, mikor a monstrum támadásba lendült. Bemért minket és az elsődleges feladata az elpusztításunk volt. Ennyit arról, hogy talán megússzuk harc nélkül is a dolgot, nem bizony, harcolnunk kellett az életünkért. A gép mindkét kezét megemelte és azokból magával szemben úgy 120 fokos szögben elkezdett lézert lőni. De nem ám egy-egy kisebb lövést produkált, amiket könnyebben ki lehet kerülni. Nem-nem, ez egy kemény gépezet volt. Hosszú sugarakkal dolgozott, melyek felperzseltek mindent, ami az útjukba került, szinte esélyt sem adva annak, ami volt olyan botor, hogy az útjukba kerüljön. Én bizony nem akartam az útjukba kerülni, tipli volt ezerrel.

Futás, ahogy csak a lábam bírta. Ha kellett még bukfenceztem, ugráltam és egyéb tőlem kitelő akrobatikus elemeket is beépítettem, csak sikerüljön valahogy kikerülni a monstrum gépezet sugarának az útjából. Amennyire meg tudtam állapítani, Peter, Ralf és Zack megfogadták a szavaimat és hozzám hasonlóan választottak egy-egy irányt, amelybe elindultak az erdő, a fák és a fedezékek felé. A másik két jómadár természetesen nem fogadott szót és velünk ellentétben a robot felé haladtak. Végül is ki ne akarna egy nyolc méter magas fémszerkezettel közelharcot folytatni. Alex és Antoine vállalták a kihívást, hát akkor hajrá. Utóbbi inkább az előbbinek gyártotta a támadási terveket, aki bizony nagyon lelkesnek tűnt. Kapja csak szét az ellent a kék 42-vel, ahogy Logan tanította. Semmi értelme nem volt annak, amiről beszélt, de talán csak azért, mert még nagyon új voltam. Vagy csak ő volt nagyon gyökér. Ezt nem tudtam eldönteni a nagy kavarodásban. Feltételezem az utóbbit, maximum majd kellemesen csalódom később. Kettő tehát dezertált, három viszont szót fogadott, ez bizony egész jó arány. Velem együtt már négyen futottunk négy különböző irányba. A két maradék pedig tulajdonképpen le is foglalta nekünk a robotot. Ha ez nem elég ahhoz, hogy adjon nekünk némi menekülő utat, akkor semmi. Pláne úgy, hogy a gép képes követni minket, pusztán azért, mert mutánsok voltunk. ettől függetlenül pillanatnyilag menekülnünk kellett, ez világosnak tűnt, mint a Nap. Nyílt harcban szinte semmi esélyünk nem volt az Őrszem ellen, pláne nem úgy, hogy többen még mindig titokzatoskodtak a képességeiket illetően. Valószínűleg nem véletlenül kaptunk 4 órát a feladat teljesítésére, ki kellene használnunk az időnket, nem vakon beleugrani az első ütközetbe, amit meg se nyerhetünk. Nem állt szándékomban ropogósra sülni, pláne nem néhány önfejű idióta miatt. Én tehát futottam, mozogtam, elfele az Őrszemtől a választott irányomba, bízva benne hogy sikerül elkerülni a pusztító kaszáló sugarak hatókörét, legalábbis ideiglenesen. Ha a két túlbuzgó, vagy egy másik irányba rohanó srác lefoglalja a gép figyelmét, akkor már szinte nyert ügyem van ha elég távol sikerül jutnom, hiszen a távolság miatt már nem tud engem is kitüntetni szíves figyelmével az Őrszem a célpontja mellett. Igyekszem kikerülni a nyílt terepről, bevetni magam a fák közé, minél messzebb kerülni az Őrszemtől és egyelőre a többiektől is, és persze mindenek előtt nem megsülni. Remélem összejött a mutatvány.

Ennyi akció elég is egyelőre. Természetesen nem figyelt mindenki arra, amit mondtam, ez nem lepett meg. Mindig voltak ilyenek. De előbb-utóbb mindenki be fogja látni, hogy ebben a helyzetben lehet szégyen a futás, de az bizonyos hogy egyben hasznos is. Időnk az volt az Őrszem kiiktatására, lehetőségünk annál kevesebb. Minden stratégiát csak egyszer vethettünk be ellene, mert képes volt alkalmazkodni hozzánk. És még a létező tervekből se volt túl sok, nem hogy még a ismétlés lehetőségét is kizártuk. Továbbra sem volt könnyű helyzet és egyelőre az egyetlen kiút a menekülés volt. Kis kalandunk már szedett egy hölgy áldozatot, semmiképpen sem akartam, hogy ez a szám megduplázódjon szerény személyemmel. Bármi áron igyekeztem elkerülni a sugarak, az Őrszem és a többiek közeléből, hogy némi levegőhöz, térhez és biztonsághoz juthassak. Távolabb a veszélytől talán több lehetőség ugrik be az Őrszem ellen. Voltak ötleteim, de mindegyik elég rizikós és legtöbbje igényelte egy teleportáló segítségét. Mással nem nagyon tudtam dolgozni, hiszen a többiek konkrét képessége továbbra is rejtély maradt előttem. Meg az is, hogy mit akar a két rejtélyeskedő kisfiú a több tonnás gép ellen. Talán felkérik táncolni? Hát hajrá, én nem szeretnék részt venni benne, akármire is készülnek. Persze tévedhetek is, kiderülhet hogy igazából szó szerint vasgyúró mindkettő és könnyű szerrel leterítik a masinát. Ez esetben majd elnézést kérek, persze nem hangosan, csak így halkan magamban. Egyelőre azonban valószínűbbnek tartottam, hogy pórul járnak a drágaságaim. Nem hallgattak rám, a női észre, a Világ mozgatójára, a ráció megtestesülésére, hát így jártak. De ezek után szerintem jogos az a kijelentés, hogy én bizony megőrülök ezektől a csapattársaktól. Ha pedig még meg is döglünk miattuk, akkor aztán tényleg morcos leszek.

by **Thorhalla** Csüt. 21 Aug. 2014, 09:48

Résztvevők: Ralf Shaw, Alex Wilder, Antoine Alanian, Zack Blue, Peter Calm és Rachel Burrows
Következő körváltás: 2014. augusztus 26. (kedd)

T-235 perc a napfelkeltéig

Antonine-t és Alex-et kivéve mindenki futásnak ered amerre lát. Szét több irányban, hogy az őrszem ne tudjon mindenkit támadni csak egy személyt. Így a francia fiú már nem tudott senkit sem megkérdezni a teleportálásról. Egyébként mindenki tudhatja a történetekből és történelemóráról, ahol az AIM idejét is tanulták, meg az előtte levőket, hogy egy-egy ilyen monstrum legyőzéséhez annak idején volt, hogy a teljes X-men is kevés volt, még két omega mutánssal is, azaz nekik vajmi kevés esélyük volt arra, hogy bármit is tegyenek a gépezet ellen. Alex ismerte a képességeit egy jelszóval védett telefon, számítógép is meghaladta a képessége határait, nemhogy egy őrszem, vagy az iskola rendszerei. Annak ellenére, hogy kimondta, hogy ez a Veszélyterem tudhatta, hogy nem így van. Az iskolában mindig, mindenhol érezte Veszély jelenlétét, itt pedig nem. Az androidról pedig ismert volt, hogy talán 10 fő volt a világon, aki képes lett volna arra, hogy feltörje őt.
Végül mindenki sikeresen kiért a sugár útjából és az senkit sem talált el. Hiába mozogtak bármerre Alex akkor sem érzett semmit sem. Alex és Antoine egy irányba futottak, Rachel és Ralf úgyszintén, Peter egy harmadikba, míg Zack csak egy fán lapult meg.

Alex és Antoine a rohanás közben fák és bokrok közé értek a rétről, egyelőre sűrű aljnövényzetbe és sűrű lombkoronás területre, így alig pár métert láttak csak előre, mert a csillagok és a hold fénye sem szűrődött át.

Rachel és Ralf egy másik irányba rohantak el, egyelőre ők is fás környéken haladtak, de ez jócskán nyugodtabb környék volt, néhány perc rohanás után a páros kiért a fák közül egy sziklásabb részre.

Peter egy harmadik irányba rohant, ő maga is erdős és fás részen futott tovább. Ő sem ütközött semmibe, a csillagok és a Hold fénye kellően elég fényt adott, pár perc után pedig kiért egy újabb nagyobb mezőre.

Zack maradt az egyik fán, amíg a fiatalok elfutottak. Hamar rájöhetett, hogy a fa nem volt jó menedék, az őrszem ugyanúgy rálátott. A monstrum felé fordult, majd valamit lőtt az irányába.

//Az idő nem mindig 5 percenként fog csökkenni, a cselekmények fényében többel is, vagy éppen kevesebbel is lehet majd. Egyébként majd kérlek titeket, hogy írja le mindenki, hogy milyen irányban halad égtáj felé (a karakternek nem kell tudnia ezt, csak én szeretném látni, hogy ki merre és hogyan helyezkedik majd el egymáshoz képest a folytatásban.)//

by **Night** Szomb. 23 Aug. 2014, 12:13

~ Úton a sziklás területek felé ~

Hát az elbújás nem bizonyult a legjobb ötletnek. Mikor az őrszem felém fordult, már éreztem, hogy kiszúrt.
~ Oó.
Így már akkor leugrottam a rejtekemből és futásnak eredtem abba az irányba, amerre Rachel és Ralf is ment.
Próbálok cikcakkosan mozogni, vagyis futni, hogy az őrszem ne találhasson el, de persze nem ugyanabban a ritmusban teszem ezeket, hanem véletlenszerűen, hogy az őrszem ne számíthassa ki előre a lépéseimet.
~ Fú de örülnék ha most itt lenne a többi x-men is. Ezzel a pár diákkal kevés az esélyünk és egész éjszaka sem fogjuk túlélni ha ez így megy tovább, pláne, hogy nekem most nem lenne tanácsos teleportálni, mert ha elájulok azzal csak csökkennek a túlélési esélyeink.
Gondolkodom magamban, miközben figyelem az őrszemet és hogy ne találhasson el.

by **Laura Slyen** Szomb. 23 Aug. 2014, 12:22

~ Holdfényes erdős területek

Futásnak eredtem, hogy csak a lábam bírta. Egyedül maradtam. A többiek párosával futottak el, Night pedig ott bújt meg valahol, bár sejtem, hogy most őt üldözi az őrszem én attól még futok tovább lendületesen. A fejemben lassan kezd körvonalazódni több terv is. Az utat csak kissé kell figyelnem, mivel a hold fényében tökéletesen látok mindent és láthatóan az őrszem most nem velem van elfoglalva. megpróbáltam elfutni az erőtér széléhhez jutni és megpróbálni, már nem futva átkelni rajta, ha ez nem megy mert visszatart, akkor másként kell megoldanom a dolgot.
~ Valahogy segítséget kell hívnom. Ide kell hívnom a többi x-ment.
Ha simán átjutottam az akadályon, akkor lendületesen futok a kúria felé miközben figyelem a környezetem és az őrszemet, hogy annak csapásai elől kitérhessek.
Ha az erőtér nem engedett ki, akkor nekiállok a szélétől nem messze ásni. a célom, hogy egy olyan homorú járatot ássak, aminek a tetején mg ott van a föld, így az erőtér nem akar majd a járatba is lehúzódni, mert lesz alatta föld. a művelet végzése közben nyitva tartom a szemem és fülelek, néha hátra is pillantok, hogy semmiképp se legyen bajom.

by **Jack Gammer** Szomb. 23 Aug. 2014, 19:55

X-BLOG BEJEGYZÉS - MURDERWORLD #5 - 2025.08.01

Azt hittem ez lesz életem legtutibb nyári szünete. Jó, persze nem akkor, amikor a nyár elején előtörtek a mutáns képességeim és az egész életem fenekestül fordult fel. Nem, inkább akkor, amikor beiratkoztam a salemi mutáns suliba, és előttem állt még szinte az egész nyár, hogy kikapcsolódjak, pihenjek és ismerkedjek. Ez jól is ment, egészen addig, amíg a jó idővel együtt körülbelül minden más is elmosódott egy borongós augusztusi estén. Lefeküdtem aludni, minden okés volt, aztán bummm, az erdő közepén találtam magam. Még egy bummm és a létező legtutibb X-Men szerelés volt rajtam és ezzel a bummmal ki is merültek az este pozitív momentumai. Egy Murderworld nevű valóságshow szereplőivé váltam, én és még egy féltucat másik mutáns diák. Illetve heten voltunk, amíg a műsorvezető, Arcade úgy nem döntött, hogy ösztönzésképpen felrobbant egy Alicia nevű lányt, így maradtunk hatan, közülük is én maradtam az egyetlen csaj. Ez javította és rontotta is az esélyeimet a túlélésre. Az erődemonstráció után mindenki bemutatkozott. Zack Blue, Peter Calm, Ralf Shaw, Antoine Alanian, Alex Wilder, ez az öt férfiú az én kis csapatom. Voltak itt alákevert tapsok és nevetések, nyelvrobbantó beszólások, ütős és kevésbé ütős bemutatkozások, béna rejtélyeskedések, üres fenyegetések, okoskodások, minden, ami egy ilyen műsorba kell és nem kell. Ha röviden össze akarom foglalni, ilyen csapattársakkal egy lánynak nincs többé szüksége ellenségekre. Nyers vagyok a srácokkal, de amit művelnek, az néha tényleg kritikán aluli. Pedig nem akarok bunkózni, de ahhoz hogy innen kikeveredjünk élve, ennél bizony többre lesz szükség. Szóval srácikáim, kapjátok össze magatokat, de villámgyorsan. Vissza a műsorhoz. 4 órás játékidőre lett beállítva a dolog, a feladat pedig adott volt. Pusztán annyit kellett tennünk, hogy legyőzünk egy Őrszemet és csáó, mehetünk is haza. Végül is mi lehetne ennél egyszerűbb? Félretéve az iróniát, nem volt egy egyszerű helyzet. Mint a csapat esze, az egyetlen logikus megoldást választottam, amivel végül a többiek is éltek, az pedig a futás. Még mindig élünk mindannyian, szóval mondhatjuk, hogy bejött. Ennyi összefoglaló elég is volt, lássuk csak, mik történtek még.

Egy igazi Őrszem. A múltkor már eldaráltam, hogy miket hallottam ezekről a hatalmas gyilkos robotokról a hírekben. Kábé nyolc méteres magasság, fejlődő energiamezők, lézerek, elektromos hálók, mutánskövető rendszerek, szóval minden olyasmi, amivel borsot törhet a magunkfajta orra alá. Mármint nem a miénk alá, ugyan, dehogyis. Minket egy ilyen eltapos, megsüt, elintéz, mint egy béna kis bogarat. Nem, ezeket arra tervezték, hogy akár az egész X-Men ellen is képesek legyenek felvenni a harcot. Igen, ilyen durvák. És ha a srácok közül bármelyik is úgy gondolta, hogy egyedül van esélyünk egy ilyen ellen, akkor hajrá, próbálja csak meg, legalább kevesebb levegőt szív előlünk az a barom. A gép felénk fordult, bemért minket és felkészült az elpusztításunkra. Ezt nem akartam megvárni. Ha ez nem lenne elég probléma, a tökfilkók még a kérdésemre se válaszoltak rendesen, hogy mire képesek, így ha akartam volna se tudtam volna összerakni egy normális stratégiát a robot ellen. Ennyi bőven is elég volt ezekből a marhákból egy időre. Vagy örökre. Meglátjuk.

Feldobtam a javaslatot, hogy hatan fussunk hatféle irányba. Az Őrszem lehetett akármekkora, egyszerre nem tudott hat irányba támadni messzebbre, így csak egyikünk szívta volna meg, mint a torkosborz. Persze ilyenkor mehet a reménykedés, hogy nem én leszek az. Végül úgy tűnt, tényleg nem én leszek az. A gépezet felemelte maga elé a kezeit és egy hosszú, erős, mindent felperzselő lézersugárral igyekezett idő előtt kivonni minket a forgalomból. Na ez már tényleg nem hiányzott, én nem vártam tovább a többiekre, elhúztam a környékről. Futottam, ahogy bírtam, azt hiszem észak felé, de nem tudnám biztosra megmondani. Lényeg a lényeg, csak annyira pillantottam magam köré, illetve hátra, hogy csekkoljam, sikerül-e kiérnem a hatókörből. Rá kellett kapcsolnom, de végül különösebb gond nélkül kiértem a sugár útjából. Nem mernék rá megesküdni, de azt hiszem a többiek is. Zack egy fán bújt el. Marha. Tudhatná, hogy egy ilyen gép így vagy úgy, de a mutánsokat mindenképpen kiszúrja, az egyetlen lehetőség hogy minél messzebb kerüljünk tőle. Ez a srác folyamatosan kéri az ostort az élettől. Kezdem sajnálni. Na jó, nem leszek bunkó. Mondjuk inkább úgy, hogy hősiesen lefoglalta a gépezetet, amíg mi többiek megfelelő távolságra értünk. Végül is bejött amit akartam, egy teleportáló foglalta le az Őrszemet, amíg mi többiek elfutottunk, és neki még volt is rá egy pici esélye, hogy később lerázza. Bár nem tudtam mennyire tudta használni a képességét a sérülése után. Őszintén szólva nem is érdekelt. Időt nyert nekünk, csak ez számított. Alex és Antoine, a két jómadár végül csak észhez tértek, és ők is aszerint jártak el, amit javasoltam, tehát nem álltak le a lehetetlen ellenféllel hadakozni, hanem bevetették magukat az erdő egy sűrűbb részébe. Peter egy másik irányt választott, egyedül indult neki az ismeretlennek. Ralf meg...engem követett? Mi a túró?

Úgy látszik ezek a fiúkák nem csak logikából buktak meg, de matekból is. Miért olyan nehéz megérteni, hogy a legtöbb esélyünk akkor van, ha hatan elindulunk hat irányba? Na mindegy, négy felé oszlottunk, a célnak már az is megfelelt. Talán jobb is, hogy volt mellettem valaki. Semmi pénzért nem vallottam volna be, de nagyon paráztam. Futás közben még dolgozott az adrenalin, az Őrszem emléke, a túlélési ösztön, de tudtam, amint megállok, lehet, hogy kiborulok. Nem erre szerződtem, nagyon nem. A másik csajszi darabjai közül még mindig volt a hajamban itt-ott. Nem akartam ott lenni, nem akartam futni az életemért, nem akartam ezt az egészet. Fel akartam ébredni az ágyikómba, az új kollégiumi szobámban, hogy folytassam a nyári szünetem. De nem, ez nem álom volt, nem vicc, nem gólyaavatás, hanem a brutális valóság, egy még brutálisabb valóságshowban. Percekig futottunk a fák között, minden nyugodtnak tűnt körülöttünk, látszólag senki sem üldözött minket. De még egy darabig így se mertem megállni. Csak akkor lassítottam, fékeztem és álltam meg végül, mikor elértünk egy sziklásabb részre. Lihegtem és folyamatosan az Őrszem irányába, illetve a minket körülölelő sötét erdő felé tekintgettem. Igyekeztem nem kiakadni, az bizony nagyon rossz reklám lett volna. Nem borultam ki, nem borultam ki, nem borultam ki, ezt hangoztattam magamban. Úgy ahogy be is jött, mert végül tényleg nem borultam ki látványosan. Mély levegőket vettem, összeszedtem magam és próbáltam a gondolataimmal is ezt tenni. Ha én nem gondolkodom az egész csapat helyett, akkor bizony úgy tűnt senki sem fog, szóval extrém gyorsan le kellett nyugodnom. Oké, megvolt.
- Ralfi, tudom hogy nehéz elszakadni tőlem, de mi nem volt világos amikor azt mondtam, „hatan hatfelé fussunk”?
Vegyes tekintettel, kicsit szemrehányóan és kicsit üdvözölve is Ralf felé fordultam. Döntse csak el maga, örülök-e annak hogy velem jött, vagy nem. Csak így magamnak megvallva, de örültem. Értette a dörgést, a játékot, a showt, ha valakivel össze kellett kerülnöm a bandából, örültem, hogy ő volt az. Ketten talán még volt is rá esélyünk, hogy élve kikeveredjünk innen. Talán.
- Most hogy magunk vagyunk, esetleg hajlandó lennél elárulni végre, mi a képességed, vagy nekem kell kitalálnom?
Nem lepődtem volna meg, ha nemet mond. Annyira voltunk magunk, amennyire a körülöttünk lévő kamerák, Arcade és a több ezer néző engedte. De azért kíváncsi voltam, mivel volt dolgom. Volt egy olyan érzésem, hogy előbb-utóbb úgyis kiderül majd az este folyamán, legalább nem lepődöm majd meg, ha sor kerül rá. Akármi is a válasza, egy égető kérdés még volt a tarsolyomban, akkor már az se maradjon kimondatlanul.
- Van bármi fogalmad róla, merre lehetünk?
Az erdő ismerős volt nagyon úgy tűnt, hogy még Salemben voltunk De hogy azon belül merre, kérdezzenek kettőt és könnyebbet. Nem nagyon jártam az erdőben, inkább a suli területén vagy a városban töltöttem az időmet, sohasem voltam az a túrázós típus. Talán a zöld hajú srác ismerősebb volt errefelé, mint én, elvégre én még nagyon új voltam a környéken. Új, de máris sikerült a legnagyobb trutyiba belemásznom. Szép volt, Rachel.

Más kérdés nem jutott eszembe és igazából más dolog se. Nem tudtam, mi legyen. Fújtam egy párat, mert eddig elég gyors tempót diktáltunk, de mikor ez megvolt, felmerült a kérdés bennem, merre is tovább? Az Őrszemtől minél távolabb, ez biztos. Ezért amint kicsit kipihentük magunkat, vagy a távolból hallatszott, hogy a gépezet üldözőbe vett minket, akkor irány tovább a sziklásabb részen az eddigi irányba. Nem tudom miben reménykedtem, de valamiben igen. Valami meglepetésre az erdőben, ami segíthet rajtunk. Vagy csak egy nyugis helyre, ahol az Őrszem biztos nem talál meg minket. Vissza nem fordulhattunk, ez fix. Igyekeztem nem elveszteni az időérzékemet, ami óra hiányában nem volt könnyű, de szerencsére az unalmasabb tanórákon már gyakoroltam ezt a fantasztikusan hasznos képességet, végre hasznát is vettem. Nem ártott tudni, körülbelül mennyi időnk is volt hátra napkeltéig, bármi is történjen majd akkor. Simán el tudtam volna képzelni, hogy ha az Őrszem vagy valami más nem intéz el minket, Arcade simán felrobbant mindenkit a végén, csak hogy még több nézőt szerezzen magának. És nem tudtunk ellene semmit sem tenni. Az egyetlen amit tehettünk, hogy igyekeztünk túlélni, ameddig csak lehetett. És természetesen mindezt a lehető legszórakoztatóbb módon.

Ennyi. Kijutottunk az Őrszem hatóköréből. A nagy kérdés, meddig lesz nyugtunk. Próbáltam valamiféle csatornát kiépíteni Ralf irányába, ha már így összehozott minket a sors, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy megbízzak benne. Amilyen egyszerűen egy oldalra állított minket Arcade, olyan könnyen is fordíthatott majd minket egymás ellen később. És ha erre sor kerül, készen kell rá állnom, hogy bármelyik tökfilkót megsüssem az optikai sugaraimmal. Vagy leüssem. Vagy megrugdossam. Vagy az összeset egyszerre. Vagy az összeset egymás után. Vagy az összeset egyszerre és egymás után is. Bármelyiket. Még őt is. Sőt, főleg őt, mert ő is jó játékos volt. De nálam nem lesz jobb. Ha csak egy valaki keveredhet ki innen és rajtam múlik kicsoda, akkor az csak is én lehettem. De egyelőre úgy állt a helyzet, hogy mindannyian ugyanakkora nagy pácban voltunk. És nem is tudtunk ellene tenni semmit. Pillanatnyilag az egyetlen, amit tehettünk mi kettecskén, hogy haladtunk tovább a sziklák között. Ha valami hang megütötte a fülemet, valami szag megcsapta az orromat, vagy valamit megláttam a vöröslő vizoron keresztül, egyszerűbben fogalmazva bármi gyanúsat érzékeltem magunk körül, akkor arra igyekeztem megfelelően reagálni. Hogy ez elugrani valami támadás elől, vagy optikai sugarakat lőni valaminek az irányába, vagy menekülni a minket üldöző Őrszem elől, már a helyzettől függött. De most nyugi volt, ennek kicsit örültem. Minden esetre ez az egyetlen este elintézte, hogy ez legyen életem eddigi legtrébb nyári szünete. És ez nem kis feladat. Ha valamiért, akkor Arcade már ezért megérdemelt egy tapsot. Minden esetre bármire készen álltam, hogy biztosítsam, hogy ne ez legyen egyben életem utolsó nyári szünete is.

by **Danny Long** Kedd 26 Aug. 2014, 01:00

Sikerül a manőver, ki tudom kerülni az Őrszemet, mielőtt eltalálhatna, arra viszont már nincs időm, hogy beavassam a többieket a tervbe. Szétszóródtunk, csak Alex maradt velem, akivel egyenesen az erdő sűrűjébe rohanunk.
- Ne maradjunk itt sokáig! - mondom. - Most épp nem ránk figyel, de ha tudja érzékelni az X-gént, akkor is észrevesz, ha nem lát minket, mi meg nehezebben tudunk menekülni az aljnövényzet miatt.
Miközben futunk, Alex kiabálni kezd a többieknek, de nem igazán értem, hogy mit akar elérni. Egy szót viszont halkan, csak nekem mond, és ezt meghallva nagyot fordul velem a világ. Az igazat megvallva elég logikusan hangzik. Arcade gyakorlatilag egy gondolattal képes embereket szétrobbantani, és Őrszemet megidézni a semmiből. Elképzelhető, hogy az egész csak egy szimuláció. Akkor lehet, hogy Alicia sem halt meg?! Úgy érzem, hogy hatalmas kő esik le a szívemről, de nem állok le ünnepelni. Nem merem teljesen elhinni, hogy nem igaziak az itteni események. Nem akarom azt hinni, hogy Alicia még él, majd rájönni, hogy mégsem. De legalább van remény, és ez sokkal több, mint amire gondolni mertem. Várom hát, hogy Alex csináljon valamit, miközben a robot lő. Nem mi kapjuk a lövedéket, valaki mást talált meg, de legfeljebb percek kérdése, hogy minket is felfedezzen.

by **Thorhalla** Kedd 26 Aug. 2014, 08:22

//Kellene, hogy mindenki írjon és mivel úgyis párhuzamos megvárom őket. Szóval vasárnap (azaz szombat éjjel) kaptok új kört remélhetőleg... és félreérthető voltam, a reag elejébe írjátok be, hogy merre mentek, szóval ezt javítsa ki mindenki hétvégéig. Köszi!//

by **Zed is dead** Szomb. 30 Aug. 2014, 22:10

Ahogy Antoine mondja, érdemes mozgásban maradni. De vajon merre és mi lehet a cél amerre haladunk. Az életben maradáson kéne gondolkoznom, ez az első pont. De mit érünk ha nincs tervünk, fel alá rohangálunk hátha lemerül a százas a játék hátában.
Közben pedig tudom, hogy nem kéne hinnem benne, hogy ez a veszély terem de én akarok. Szeretnék megmaradni a hitben, hogy ez csak valami trükk, az arcnak nem lehet ekkora hatalma. De ha mégis nem számít, műsort akar, nem szimpla mészárlást. Azt akarja megmutatni, hogy ő valaki, valaki kegyes aki elvitt minket a játszó térre. De túl nyilvánvaló, hogy magunkban esélyünk sincsen a monstrumok ellen. Túlságosan nem a mi súlycsoportunk.
Beugrik valami.
A következő lépésem már a sekélyesebb felé visz, keresem a sárga köves utat, miközben fél szemmel mindig az őrszem fejét figyelem kitérésre készülve.
Lennie kell itt valaminek ami segíthet a harcban, egy fordulat, valami gép, tárgy. Mint egy igazi játékban vagy akadály versenyes műsorban. Persze nem találhatjuk meg túl hamar, de kell lennie nyomnak. Próbálok a technopatikus képességemmel üzeneteket kiküldeni, mint valami szonárt, hátha kapok valahonnan választ. De nem adok bele sok koncentrációt, figyelnem kell a lábamra és az őrszemre.
Csinálnunk kell valami műsort, pár percig lehet szórakoztató ez a mászkálás. Jó aláfestéssel talán tízig.

by **Thorhalla** Szomb. 30 Aug. 2014, 22:30

Résztvevők: Ralf Shaw, Alex Wilder, Antoine Alanian, Zack Blue, Peter Calm és Rachel Burrows
Következő körváltás: 2014. szeptember 5. (péntek)

T-230 perc a napfelkeltéig

Néhány pillanattal később mindenki a meghallotta Arcade hangját, mintha a ruhájukból szólt volna a hang.
- Legyen egy kis könnyítés, mert láthatóan lámpalázasok vagytok, elég, ha túlélitek napkeltéig, nem kell legyőznötök az őrszemet, elég ha túlélitek addig.

Zack a leugrást választotta, ehhez helyezkednie kellett és máris elkésett, ugyanis az őrszem már korábban lőtt valamit felé. mielőtt ugorhatott volna valami körbeölelte, ekkor látta meg az energiahálót. A becsapódásnak hála elvesztette az egyensúlyát és zuhanni kezdett, ha teleportálni próbált képtelen volt rá és ekkor tűnhetett fel neki, hogy a bőre is fehér, a farka eltűnt, blokkolta a háló a képességét. Több méter magasból zuhant le az utolsó emléke a becsapódás fájdalma és elvesztette az eszméletét.

Peter nem ütközött semmilyen erőtérbe, nem volt ilyen a mezőn, sem az erdőben. Arról viszont halvány fogalma sem volt, hogy az iskola melyik irányban lehet. A tájékozódáshoz túlságosan is sötét volt és az erdőt sem ismerte. Hegyek pedig mindenhol voltak a környéken minden irányban, bárhol lehetett. A tisztás után egy erdősebb részbe, ahogyan haladt volna mély morgást hallott meg a sötétben nem messze magától egy vöröslő szempár tűnt fel.

Alex és Antoine párosánál Alex kissé lemarad, hogy még tudjon majd egy üzenetet küldeni az őrszem és minden felé. Ehhez nagyon megkell tennie és Antoine, ha továbbhalad elvesztik egymást. Semmilyen üzenet nem érkezik sehonnan, egyszerűen nincsen műszaki dolog a közelben, az őrszem felől viszont érkezik vissza válasz. Mintha milliónyi gépet érzékelt volna Alex, megannyi másik őrszem, mintha egyfajta rovarraj része lenne ez a monstrum. A képességét pillanatok alatt terhelte túl és a fiú orrából ömleni kezdett a vér és a feje is szét akart robbanni az egésznek hála, fel sem fogta, de térdre rogyott. Ezen manőver miatt a páros még túl közel volt az őrszemhez, ami ezúttal feléjük fordult.

Rachel és Ralf a sziklás résznél állt meg némileg kifújni magát. A sötét miatt Ralf ugyan megbotlott és elesett felsértve a térdeit és a könyökét és betörve az orrát, de komolyabb baja nem lett. Egyelőre nem felelt a kérdésekre, se a hozzá intézett szavakra. Azt, hogy merre lehettek egyikőjük sem tudta volna megmondani. A suli nem volt túl régen itt kint és hát mindenfelé hegyek és erdő látszódott, ez Salem minden pontjára igaz volt. Semmi mozgást nem tapasztalnak jó néhány másodpercig, majd a talaj kezdett mozogni a lábuk alatt, aminek hála még Rachel is a földre esett.

by **Danny Long** Kedd 02 Szept. 2014, 17:50

Ahogy haladunk előre az aljnövényzetben, fohászkodom, hogy Alex le tudja kapcsolni a rendszert. Lassan tudunk csak haladni, mert a növények közt botladozunk kicsit, és Alexnek még a gépekre is figyelnie kell. Csak ne vegyen észre minket előbb az őrszem, könyörgöm! Tartom Alex tempóját, bár tudom, hogy sokkal gyorsabban kéne mennünk. Közben meghallom, ahogy Arcade szól hozzánk. Nagyon fura ez az egész, mintha a ruhánkból szólna a hangja. Annyira ő irányít itt mindent, hogy szinte biztosnak tűnik, hogy tényleg a veszélyteremben vagyunk. Ha nem, akkor hihetetlenül erős ez az őrült. Erősebb, mint bárki, akiről eddig akár csak hallottam.
Azt mondja, hogy nem kell legyőznünk az őrszemet, elég csak túlélnünk hajnalig. De talán ha sikerül lekapcsolni a veszélytermet, akkor nem kell ezzel foglalkoznunk. Alexre nézek, aki egyre inkább lemarad. Látom rajta, hogy koncentrál, így nem sürgetem hangosan, csak magamban.
~ A francba, Alex, siess már! Rajtad múlhat minden!
Egy pillanatra újra pánikba esem, amikor összeesik. Vérzik az orra és zihál, látszik, hogy nagyon szenved, körülöttünk pedig minden marad úgy, ahogy volt. Odarohanok hozzá, és megpróbálom felsegíteni.
- Gyerünk, Alex, állj fel! Mennünk kell tovább!
Nem kérdezek rá, hogy mi történt, most csak az a fontos, ami rögtön látszik: nem sikerült. Úgy látszik, hogy túl van terhelve a képessége, tanultunk ilyesmiről. Ha nem talált volna semmi gépet, akkor ne lenne ilyen állapotban. Tehát valószínűleg tényleg a veszélyteremben vagyunk, de túl erős a védelem ahhoz, hogy Alex felül tudja írni. Közben látom, hogy az őrszem felénk fordul. Még kétségbeesettebben próbálom rávenni Alexet, hogy álljon fel, és próbálom magammal húzni az erdő túloldala felé. Közben a tekintetemmel fedezéket is keresek, ahova be tudunk vetődni, ha az őrszem lőni próbál. Ha nem találok ilyet, akkor egyszerűen csak elvetődöm a lövés elől, magammal rántva Alexet is. Viszont ha megpróbálja letarolni az erdőt, akkor mindenképp végünk van. Csak a legvégső esetben engedem el Alexet, ha a biztos halált jelenti, hogy vele maradok. Nem tudom, hogy milyen beállítások működnek, de muszáj úgy számolnom, hogy életveszélyben vagyunk, amíg nem tudok többet. Ha ez tényleg a veszélyteremben egyáltalán. Ha nem, abba nem is akarok belegondolni.
Többnyire elégedett vagyok az illúzióimmal, de most gyakorlatilag bármi másra elcserélném. Teljesen használhatatlan vagyok, ráadásul az ötleteim is mind becsődöltek eddig. Egyre inkább tehetetlennek érzem magam Arcade-del szemben. Tényleg csak az történhet, amit ő akar? Hogy sikerült egyáltalán átvennie a veszélytermet anélkül, hogy bárki észrevette volna. Mostanra már rég meg kellett volna valakinek állítania. Vagy ha nem a veszélyteremben vagyunk, akkor hogy tud így játszani velünk?

by **Night** Kedd 02 Szept. 2014, 22:57

Látom, hogy az őrszem felém emeli a kezét én pedig nem akartam megvárni, hogy lőjön, de sajnos elkéstem, még csak épen ahhoz helyezkedtem, hogy sérülés nélkül tudjak leugrani. A robot azonban gyorsabb volt mint számítottam, még le sem ugrottam, mikor valami energiahálószerűség rám tekeredett és kibillentett az egyensúlyomból. Próbáltam a farkammal kiegyensúlyozni magam, vagy megkapaszkodni vele, de ez valamiért nem sikerült. Lebillentem a fáról, próbáltam teleportálással menteni a bőrömet, hogy egy fa lombjába érkezzem, ami kissé puhább mint a talaj, d ez sem sikerült. Lenéztem a kötélre és csak ekkor tűnt fel, hogy a kezem a kötél alatt fehér.
~ A fenébe ez blokkoló. Ezt nem úszom meg.
Már lélekben a rádöbbenés ráébresztett arra, hogy én nem fogom ezt az esést épp bőrrel megúszni, így inkább próbáltam összehúzni magam, hogy minél kevésbé sérüljek meg mikor földet érek. Az érkezés fájdalma csak egy pillanatig tart, mert ezután a sötét éjszakában az elmémre is sötét lepel borult az ájultság képében.

by **Laura Slyen** Szer. 03 Szept. 2014, 15:04

Sehol sem látok erőteret, az más kérdés, hogy aztán meg a sulit nem találnám meg hamar, de ezzel ráérek majd később foglalkozni. Futok egyenletes tempóban, miközben figyelem a környezetem. A tisztásról beérek egy erdősebb részre, majd olyan hangot hallok, ami nem nyerte el a tetszésem, hogy finoman fogalmazzak.
Nem futok már olyan gyorsan, mint a legelején, de most egy kissé lassítottam és a hang irányába néztem. Egy vörös szempárt pillantottam meg, ami nem kecsegtetett túl sok jó jellel.
Próbálom amilyen gyorsan csak tudom felmérni a helyzetem, miközben végig figyelek a szempárra is, de nem nézek vele farkasszemet. Ha találok nagyobb botot a földön, vagy élesebb követ akkor azt magamhoz veszem. Közben lassan hátrálni kezdek, nem téve hirtelen mozdulatot ezalatt pedig figyelem, hogy van -e a környezetemben mászható fa, mert ha egy medve bukik elő akkor azzal nem kéne leállni bunyózni.
~ Ha medve akkor mászás, ha kisebb mondjuk farkas, akkor még meglátjuk.
Gondolom, miközben hátrálok és kivárok, hogy ne tudjon meglepetésből rám támadni és ki tudjak térni egy esetleges csapás elől és a méretétől függően kezdek el vel harcolni vagy menekülni továbbra is figyelve.

by **Zed is dead** Csüt. 04 Szept. 2014, 00:06

Próbálkozom valahogy a védelem áttörésén egy ártalmatlan üzenettel, hátha nem fogja meg az ami az eddigi próbálkozásokat leárnyékolta. De hamar rájövök, hogy a siker nem minden. Egy pillanatnyi öröm, még egy mosolyra sem elég idő mikor összeesek. Egy pillanatra kihagy minden, mintha leverték volna az áramot, sötét képrernyő és a következő amit érzek, hogy meghalni akarok a fájdalomtól és észre sem veszem, hogy ömlik az orromból a vér. Megragadom a felém tartott kezet és megpróbálom az automatikus lépésekkel tartani valamennyi sebességet. De nem tudok igazén koncentrálni a környezetre. Csak, hogy lélegezzek, nem figyelek a fejfájásra, lélegzek, nyugodt vagyok. Próbálom magam lélektan felől összekaparni.
Talán nem volt jó ötlet a keresgélés, de legalább megtudtam, hogy ez az őrszem nem őrszem. Legalábbis nem egy klasszikus típus, a kaptár tudat egy összehangolt rendszerre utal. Sajnos nem láttam, de szeretném hinni, hogy az illúzió mögött egy több gépből álló valami van. Nem egy szerkezet csak egy helyen vannak hogy jelképezzék az őrszem képességeit. Muszáj, hogy ez a Veszélyterem legyen. Találnunk kell egy lehetőséget rá, hogy kifele üzenjünk a világba. A suliba, akárhova, kell lenni egy módnak. De most nem érzem magam elég fittnek az ilyesmikhez, valamit kezdenem kell a lehetőségeinkkel. De egy darabig nem hiszem, hogy a képességeim hozzáférhetőek lesznek.

by **King Raten Chromixen** Csüt. 04 Szept. 2014, 15:16

Nos, a futás egész jó ötlet volt. És miután a feka gyerek mindenféle random faszságot ordibált, úgy döntöttem jobb lesz őket elkerülni. Nagyjából láttam, hogy sokan egy irányba futnak, például Tony az őrült gyerek felé, illetve a képességmásoló a retardált kék majommal tartott - na, akkor vagy egyedül, vagy ezekkel... vagy Rachel? Ez tűnt a legjobb ötletnek, a lány láthatóan levágta a szitut, és ő nem tűnt annyira nyomoréknak, mint a többi. Amúgy tényleg, ennyire selejt az X-eknél a színvonal, hogy ezt a nyelvetlen balfaszt is felvették? Ez erősen megkérdőjelezi, hogy akarok-e X lenni.
Mindegy, most Rachelt kell követnem, ami nem volt nehéz, lévén jobb kondiban voltam mint a csaj. Ha igazán menőzni akarnék, fel is kaphatnám, kár, hogy ilyen szar a talaj, és csak elesnénk. Pedig tuti jól jönne át a képernyőkön - a hős lovag, aki menekíti a nőt. Háttérben pedig robbanások... bazdmeg! A lábam beakadt egy kiálló gyökérbe, én pedig szépen előreborultam - szerencsére az orrommal tompítottam az esést. Ami el is tört, hát, talán az esetlenség is jól néz ki a képernyőkön... talán megszánnak a nézők? Nem hinném... na mindegy, Rachel kérdezett valamit.
- Túl ellenállhatatlan vagy, szépségem. Amúgy meg a többiek is kettes csoportokba csapódtak amennyire láttam, és egységben az erő. Egyelőre együtt vagyunk, ne felejtsd el. - mondom, majd ha már úgy is a földön vagyok, kihasználom az alkalmat hogy pihenjek egy kicsit, és elfekszem kényelmesen.
- Fingom sincs hol vagyunk, túl egyforma ez az erdő. - basszus, ne káromkodj annyit! Azt nem annyira szeretik, egy kicsi belefér, de sokat semmiképp. Még valami tahó parasztnak néznek.
- Amúgy az erőm egyelőre hasztalan. Kritikus pillanatban se érne semmit az őrszem ellen, hogy manipulálom a vizet. De amúgy is, szerintem menjünk rá a túlélésre. - mondom, és ekkor mozogni kezdett a föld. Egyből fordultam a fekvésben, hogy bármikor felpattanhassak amikor kell, és ha sikerül, akkor megpróbálom elkapni Rachelt is, hogy ne sérüljön meg nagyon. Lovagiasság, nézők, meg minden. Meg az se lenne jó, ha szétbarmolná a szemüvegét, és felgyújtaná az egész erdőt.

by **Jack Gammer** Pént. 05 Szept. 2014, 01:41

X-BLOG BEJEGYZÉS - MURDERWORLD #6 - 2025.08.01

Akkora izgalmak zajlanak a salemi erdőben, még a föld is beleremeg. Ezt a fergetegesen szellemes nyitómondatot hamarosan megmagyarázom. Addig is, a lustábbaknak gyorsan összeírogatom, miről is volt szó ideáig. Na tehát, kellemes kis nyári szünetemet töltöttem éppen az új mutáns sulimban, mikor bekavart a szokásos balszerencsém. Éjszaka én és még egy tucat diáktársam az ágyunk helyett az erdőben találtunk magunkat, vadítóan menő X-Men felszerelésben. Egy Murderworld nevű valóságshow kiválasztott játékosai lettünk mi, amely bőven rászolgált a címére. A házigazdánk, a hopp-mester, a főmuki, Arcade hamar gondoskodott róla, hogy ha tetszik nekünk a helyzet, ha nem, mindent megtegyünk azért, hogy kielégítsük a közönségét. Gyors motiválóként egészen egyszerűen felrobbantotta a csapat másik csaj tagját, egyedül hagyva ezzel engemet ebben a virsli fesztiválban. Ralf Shaw, Alex Wilder, Antoine Alanian, Zack Blue és Peter Calm, ők az én kis tökfej csapatom. Már a bemutatkozásoknál is sejtettem, körülbelül milyen kaliberű csapattal hozott össze a balsors, erre azóta sem cáfoltak rá a srácok, sőt. Voltak itt üres fenyegetések, nyelvlerobbantások, rejtélyeskedő ál-macsók, erődemonstrációk, közönség kedvencek, közönség ellenségek, minden ami szem szájnak ingere, na meg ami nem. Húha, amit ezek műveltek, tudnék ám mesélni. De hát végső soron fogok is majd. Van mit, az biztos.

Lényeg a lényeg, bemelegítő feladatnak megkaptuk azt, hogy győzzünk le egy Őrszemet. Igen, egy hatalmas, fejlődő energiamezővel és elektromos hálóvetővel felszerelt, repülni képes, X gént követni képes, lézerlövő mutánsvadász gépezetet. Mi hatan, egy ilyen ellen. Jó vicc. Omega szintű mutánsoknak meggyűlik a baja az ilyen monstrumokkal, de majd biztos mi fogjuk elintézni. Ha ez nem szórakoztató, akkor semmi. Mármint maga a feltételezés, hogy volt bármi esélyünk. A jegyzőkönyv kedvéért, én próbálkoztam. Körbekérdeztem, ki mire képes, hogy ezek alapján esetlegesen összeállíthassunk valamiféle stratégiát, de természetesen többen túl menőnek tartották magukat a válaszadáshoz. Ezután felvetettem, hogy oszoljunk fel, legalább ne süthessen meg minket egyszerre, ez se volt népszerűbb, mint az előző. Én minden esetre meguntam a dolgot, választottam egy szimpatikus irányt, ami elvileg észak volt, de fene se tudja és elindultam arrafelé, természetesen rohanva. Páran, főleg az okosabbja, követték a példámat. Bezzeg amikor az Őrszem már lézert kezdett lövöldözni ránk, na az már mindenkinek meghozta a kedvét a meneküléshez. A többiek nem különösebben foglalkoztattak, de azért egy pillantást még vetettem feléjük, hiszen ki tudja, ha szerencsém van utoljára láttam őket. Alex és Antione először úgy tűnt, támadni akarnak, de végül csak menekültek ők is, be a sűrűjébe. Peter is választott egy irányt, ő is hamar eltűnt. Ralf a nyomomba szegődött. Zack pedig felmászott egy fára. Hölgyeim és Uraim, meg lehet tenni a téteket a következő fasírtra. Én tuti a teleportálós kék majomra tenném a pénzem. Akárhogy is, az Őrszem vele kezdett el foglalkozni, így mi többiek menekülőidőt kaptunk. Végül is csak bejött az, amit terveztem. Szétoszlottunk több irányba, egy teleportáló pedig lefoglalta a gépet. Tervezésből ötös és végrehajtásból is ötös, szép volt Rachel. És a jó hírek csak gyűltek. Arcade hangja megszólalt, csak úgy, mintha csak a ruhánkból jött volna. Némiképpen könnyített is a lelkemen, amit a műsorvezető út mondott nekünk. Nem kellet legyőznünk az Őrszemet, nem is tudtuk volna, csak túl kellett élnünk a dolgokat napkeltéig, ami egy bő 4 órát jelentett. Nem mintha ez sokkal könnyebb feladatnak ígérkezett volna, de az esélyeink tetemesen javultak. Ezek szerint már csak túlélésből kellett levizsgázni. Sajnos ez sem tűnt túl egyszerű feladatnak.

Rohantunk, futottunk, szaladtunk, ahogy csak a lábunk bírta. A fás részről végül kiértünk egy sziklásabb részre. Itt úgy találtam, kicsit már nagyobb biztonságban voltunk, így lelassítottam és hamarosan meg is álltam. Először azt hittem Ralf is hasonlóan gondolkodott a megállást illetően, de hamar el kellett söprögetnem az illúzióimat és rá kellett jönnöm, hogy szerencsétlen csak elvágódott. Valamiben megakadhatott a lába a nagy futkorászás közepette és sikerült orral tompítania az esést. Volt a jelenetben valami sárm, azt meg kell hagyni. Főleg, hogy utána milyen lazán kezelte a helyzetet, kényelmes pozitúrát felvéve a földön, úgy téve, mintha mi sem történt volna, miközben az orrából már csorgott a vér és láthatóan a könyökét és a térdét is lehorzsolta. De ez az esetlenkedés a hülyegyerek profillal párosítva egész jól működött. Volt benne valami szánalomra méltóan aranyos. Minden esetre nem tettem szóvá a pofára esés, még a fejemet sem ingattam, sőt, még a szememet se forgattam, na nem mintha a vizorom mögött sokat látott volna belőle. Nem kommentáltam a dolgot, maradjunk ennyiben, ami azért tőlem nagy szó. Tudok ám én rendes is lenni, ha nagyon összeszedem magam.

Helyette inkább más mondandóimat közöltem, amikre szépen egyesével válaszolt is újdonsült zöld hajú barátocskám. Tudtam én hogy ellenállhatatlan vagyok. Na meg nem hibáztatom, ha egy teleportáló kék manó helyett inkább a vörös hajú csajjal jött, aki lézert lő a szeméből, ha már ennyire párosával ment a banda. Sajnos a hollétünket illetően ő se tudott semmi hasznosat hozzátenni. Igaz ami igaz, ez az erdő eddig bizony eléggé erdőszerű volt, kábé mindenhol. Mi pedig nem voltunk erdészek, hogy különbségeket tegyünk erdő és erdő között. Kiscserkészek meg pláne nem. A mindenit, hogy én mennyire gyűlölöm a cserkészeket. Öcsém is az volt. Róla már biztos meséltem, remélem semmi jót, mert abból bizony nem nagyon akad. Na de vissza Ralfihoz. A képessége a víz manipulálása volt. Hát ezzel aztán tényleg nem sokra mentünk az Őrszem ellen. Túlélés, igen, az kellett ide, kihúzni még ezt a körülbelül 230 percet. Igyekeztem magamban számon tartani, hol járhatunk a kitűzött cél felé, vagy legalább körülbelül mennyi lehet az idő és mennyit kellett még kibírnunk. És ha már kibírásnál tartunk, fontosnak tartottam néhány apróságot itt az elején letisztázni az új kollégával.
- Na jó, akkor néhány gyors szabályt fektessünk is le. Mivel kettőnk közül te licsi-locsizol vízzel, én pedig optikai sugarakat lövök a szememből, egyelőre maradjunk abban, hogy én vagyok a főnök. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a nevem Rachel, nem pedig „szépségem”. Abban minden esetre egyetértünk, hogy túlélésre játszunk, szóval keressünk is valami biztonságos helyet. Jah, és még valami. Képzelj ide körém egy olyan egy méteres bubit. Na, ha ebbe bemerészkedsz előzetes engedély nélkül, akkor azzal felhatalmazol rá, hogy lepörköljem az arcot. Remélem, tisztáztunk mindent.
Nem tudom mennyire volt hatásos ez a dominánsnak szánt fellépés egy 15 éves kislánytól, minden esetre dolgoztam rajta, hogy működjön. Ralf feküdt, én pedig álltam, ez adott némi magassági fölényt, ami amúgy nem lett volna meg. A koromhoz képest viszonylag határozott hangom volt, ezt már a családon teszteltem egy párszor. Ja, és lézert lövök a szememből, ezt azért ne felejtsük el. Persze nem akartam lelőni Ralfot, dehogy akartam én bántani. A játék lényege a túlélés volt, még akkor is nehezen ártottam volna másnak, ha egymást kellett volna elintéznünk. Megtettem volna, de nem esett volna jól. De most túlélésre játszottunk, ahhoz pedig egységben az erő. Minden esetre nehogy túlságosan nyeregben érezze magát a nagyfiú, bedobtam egy kis kemény csitri monológot, had örüljön ő is, Arcade is, meg a közönség is. A reakció elsöprő volt. Na nem az emlegetett felektől, hanem magától a világtól. A produkciómtól szó szerint elkezdett remegni a föld.

Hatalmas mázli, hogy nem röhögtem ki Ralfot a zakózása után, mert most a földrengéstől én is éppen azon voltam, hogy a földön kössek ki. Hiába próbáltam megtartani az egyensúlyomat, túlságosan váratlanul ért a dolog, így elkerülhetetlennek tűnt a taknyolás. Mikor ezt realizáltam, igyekeztem úgy esni, hogy a legkevésbé fájjon. Ralf nagyon mozgolódott ott a földön, gyanúsan készült valami mutatványra, de erről még nem tudok nyilatkozni. És arról sem, mi idézte elő ezt az egész rengést. Eddig semmi mozgás nem volt körülöttünk, erre igyekeztem odafigyelni az eszmecsere alatt, ezért is ért ilyen váratlanul ez a támadás alulról. Valami alattunk lett volna? Ez tűnt a legvalószínűbb esetnek. El kellett tűnnünk onnan, ez biztos. A kis landolásom után megpróbáltam a lehető leggyorsabban összekaparni magam, megkeresni a legstabilabb mozgó pozíciót, lehetőleg amivel haladni is tudok gyorsan, de nem is zakózom el újra és már indultam is tovább, amerre eddig is tartottunk. Ha Ralf nem jött, akkor ráncigáltam őt magam után, amennyire csak tudtam. Ha végképp nem jött, ott hagytam a francba, de ha pár bátorító rángatás után jött velem, akkor mehettünk tovább édes kettesben a túlélésért. Nem tudtam mi támadott be minket alulról, talán csak egy sima földrengés volt, de nem is akartam megvárni, mi lett a vége. Továbbra is figyeltem, minden irányba, nem csak magunk körül, nem csak felfelé, de most már lefelé is. Bármilyen irányból jöhetett ellenség. És ha valahonnan tényleg jött, akkor nem is szándékoztam habozni. Ami jött, azt beazonosítottam és már lőttem is. A hatásfok kérdéses volt, de semminek nem eshetett jól, ha közvetlen közelről megtalálták a sugaraim. Eddig legalábbis senki nem felejtett el panaszkodni utánuk. Ha mást nem, időt nyertem a lövéssel magunknak, amíg eltávolodtunk az új veszélyforrástól. Más ötletem egyelőre nem volt, mint minél messzebb kerülni a potenciális veszélytől, pláne úgy, hogy fogalmunk sem volt mivel is álltunk szemben. Pontosabban hogy min is álltunk.

Ennyi lenne a dolog pillanatnyilag. A többiekkel nem is tudtam már, mi volt, de őszintén szólva nem is nagyon érdekelt. Egyikük se nőt kifejezetten a szívemhez. Na nem mintha Ralfhoz annyira ragaszkodtam volna, de úgy éreztem a csapatból nekünk kettőnknek volt a legtöbb esélyünk a túlélésre. Külön-külön és párosával is. Értettük a játékot, a szórakoztató faktor is megvolt és nagyjából megálltunk a talpunkon. Na most éppen nem, de úgy általában. Jó kis párosításnak tűnt ez, ami ha minden igaz Arcade tetszését is el kellett hogy nyerje, ez pedig csak segíthette a túlélésünket. Pláne ha fenntartjuk ezt a csipkelődős hangnemet egymással. Aztán ki tudja mi lesz még ebből. Persze ahhoz, hogy kiderüljön, előbb túl kellett élnünk, legalábbis még egy darabig. Kezdésnek ezzel a földrengéssel kellett elbánnunk. Ami nagyjából abból állt, hogy a kezdeti tanyafesztivál után összeszedjük magunkat és minél távolabb megyünk a helyszíntől. Ha pedig előbukkan a forrás, vagy bármi más, ami fenyegetne minket, akkor azt megsütöm. Vagyis meglövöm. Valami csak használ a dolog. Vagy nem. Minden esetre, ha ez az eset állna fent, sokat úgyse tehetek, nem vagyok harcművész, csak egy kezdő mutáns, akinek a sugarakat osztott a gép. Tehát az elsődleges feladat továbbra is a túlélés, ehhez pedig nem árt, ha minél távolabb kerülünk ettől a földrengéstől. Az izgalmak innentől kezdve pedig csak fokozódtak.

by **Thorhalla** Pént. 05 Szept. 2014, 09:16

Résztvevők: Ralf Shaw, Alex Wilder, Antoine Alanian, Zack Blue, Peter Calm és Rachel Burrows
Következő körváltás: 2014. szeptember 10. (szerda)

T-225 perc a napfelkeltéig

Peter hátrálni kezdett, hogy a sötétből felé csörtető vörös szemű valami ne lephesse meg. De még így is meglepő volt, amikor az a valami kiugrott a bokrok közül egyenesen a fiú elé. egy közel két méter belmagasságú hatalmas medve volt. az hangosan felüvöltött, majd hatalmas mancsával a fiú felé csapott, hogy egyszerűen kettőbe tépje.
Erdők - Page 2 1822931-ursa2

A két fiú most már hála Antoine-nak kellően távol értek az őrszemtől, ami ekkor megállt a mozgásba és nem üldözte őket tovább. Úgy tűnt, hogy a szerepe ennyi volt, hogy külön irányba küldje a versenyzőket, hogy azok ne csak egy helyben álljanak. Hamarosan a páros egy üres tisztásra ért, ahol nem volt jelenleg semmi rajtuk kívül, így megtudtak állni, hogy Alex is rendbe szedje magát. A fejfájása már enyhült egy kicsit és az orrvérzése is elállt, de nem volt továbbra sem a legjobb állapotban.

Mind a két diák a földön volt és ismét megmozdult alattuk a föld. Mintha valami mozgott volna alattuk, máshonnan egyelőre semmilyen ellenség nem érkezett. Végül a föld mozgása elült és nem messze tőlük kezdett ismét mozogni. Valami kiemelkedett belőle. Először két vörös szempárt lehetett meglátni, az első, amit mind a két fiatal látott, hogy az a valami fél, nagyon félt. Remegve nézett feléjük, kőszerű teste volt és a fogai is hasonlóak, ahogyan kinyitott a száját. Ha Rachel nem lő, akkor félve méregeti az a valami őket, ha pedig igen, akkor homlokon találja, noha sebet nem tudott ejteni rajta láthatóan könnyek gyűltek annak a valaminek a szemeibe, majd hihetetlen gyorsan bújt vissza a föld alá.
Erdők - Page 2 2995729-krakoa-all_new_x-men%236-burps

Erdők - Page 2 2995729-krakoa-all_new_x-men%236-burps

by **Laura Slyen** Pént. 05 Szept. 2014, 22:32

//eddig nem írtam de megjegyzés: képességből hátralévő idő:2 kör //
Hiába hátráltam a fenevad mégis meg tudott lepni. A támadóm nem volt más mint egy bazi nagy barna medve ami ki tudja hány kilóméter per órával ugrott felém, hogy rám vesse magát. Még jó, hogy nem blokkoltam le, hanem megpróbáltam azon nyomban elvetődni ha kell bukfencezve oldalra és felpattanni onnan, hogy aztán minél gyorsabban feljussak a legközelebbi, egészen nagy magasságig mászható, de mégis legmasszívabbnak tűnő fára, azok közül, amelyekre gyorsan fel tudok mászni.
~ Azt hiszem valahogy így érezhet magát egy macska is, mikor kutyák elől menekül. Csak őket jó eséllyel nem szedik le a fáról.
Közben pedig magamban imádkoztam, hogy csak sikeresen ússzam meg, hogy a fa tartson ki, a medve ne tudjon rá felmászni és végső sorban, pedig azért, hogy most ne jöjjön az őrszem.
~ Hosszú egy éjszaka lesz annyi szent. Ha ez a medve mászik akkor ugranom kell és futni. Bár kétlem, hogy sokkal lassabb lenne nálam, de nem hagyhatom, hogy elkapjon.

by **Danny Long** Kedd 09 Szept. 2014, 15:17

Nagy megkönnyebbülésemre Alex nem dőlt ki teljesen, elég könnyen sikerül felsegítenem. Ez sem lenne persze elég, ha az őrszem nagyon ki akart volna nyírni minket, de úgy látszik, hogy nem ez a helyzet. Csak játszik velünk? Az mondjuk tény, hogy nem lenne valami izgalmas a műsor, ha sorban mindannyiunkat letarolna a lézerrel. Amikor kiérünk az erdőből egy tisztásra, úgy tűnik, hogy van egy kis időnk kifújni magunkat. Óvatosan elengedem Alexet, hogy lássam, meg tud-e állni a lábán egyedül, de pillanatnyilag úgy néz ki, hogy igen, még ha nincs is csúcsformában. Körülnézek még egyszer, hogy nem közeledik-e az őrszem, vagy valami más felénk, de nem látok semmit. Remélem a többiek is jól vannak. Nem hiszem, hogy sokáig lenne itt nyugtunk, mert Arcade nyilván ki akarja majd tölteni a napfelkeltéig tartó időt mindenféle életveszéllyel, hogy szórakoztassuk őt meg a nézőit.
~ Tényleg van olyan, aki azt élvezi, ahogy mások az életükért küzdenek? Filmben persze oké, de ez a valóság! Hova gondolok? Hát hogyne lennének... Talán többen is, mint hinnénk.
- Mi történt? - kérdezem Alexet, közben folyamatosan igyekszem a lehető legtöbb irányba figyelni.
Jó lenne megtudni, hogy mi a helyzet a veszélyteremmel, remélem Alexnek legalább valami elképzelése van, ha már a megoldás nem olyan egyszerű, mint reméltük.

by **Jack Gammer** Kedd 09 Szept. 2014, 17:50

X-BLOG BEJEGYZÉS - MURDERWORLD #7 - 2025.08.01

Hallottam már azt a mondást, hogy a falnak is füle van, de azt nem gondoltam volna, hogy a föld, illetve a kő is így van ezzel. Meg szeme. Meg szája. Meg arca. Hűha, azt hiszem ez a kezdőmondat bizony hosszas magyarázatra szorul majd. Életem legklasszabb nyári szünete fordult át legpocsékabba egyetlen este leforgása alatt. Pedig messze volt még a vége. Az éjszaka közép a pihe-puha, mutáns sulis ágyam helyett a salemi erdőben ébredtem fel, egy fél tucat másik mutáns diákkal együtt. Az egyetlen felírható pozitívom, hogy kaptam egy irtózatosan menő X-Men cuccot egy vadiúj vizorral. De a negatívumok, na azokkal tele a padlás. Az a sztori, hogy mi egy Murderworld című valóságshow játékosai lettünk. A játékvezető nem más volt, mint Arcade, egy eléggé…érdekes figura. Motiválni azt tud, ezt szögezzük le. Rögtön azzal kezdett, hogy felrobbantotta a csapat másik hölgy tagját, valamit Aliciát. Sajnáltam a csajt, de legalább nem én durrantam szét. Ezután bemutatkoztunk egymásnak, a nézőknek, a műsorvezetőnknek, szépen egyesével, ki-ki a maga módján. Valaki fenyegetőzéssel, valaki felsorolással, valaki szórakoztatással, valaki erődemonstrációval, valaki ál-macsóskodással, valaki rejtélyeskedéssel, mindenki igyekezett valamilyen profilt magáévá tenni. Mondjuk az enyém félig már megvolt, én voltam az egyetlen lány, de azért odatettem magam. Persze mondhatjuk hogy optikai sugarakkal könnyű bevágódni, de hát kinek mit dobott a gép. De a többiekről is megtudtam egyet s mást. Ralf Shaw, Alex Wilder, Antoine Alanian, Zack Blue és Peter Calm. Ők az én kis férfiúi brigádom, akiknek nagy részét a hátam közepére se kívántam, nemhogy még rájuk bízzam az életemet, hát nem őrültem én meg. Bizony, hamarosan jött a fekete leves, megtudtuk a feladatunkat, ami az eleje óta apróbb könnyítésen esett keresztül, de még így se volt egyszerű. Túl kellett élnünk, napkeltéig, ami körülbelül 4 órát jelentett. Ezzel a brigáddal. Mintha legnehezebbre állítottuk volna a fokozatot egy hülye videó játékban. Sőt, a fölé. Mert még a saját csapatod is ellened van. De ahogy mondani szokták, innen szép nyerni.

Na tehát, túlélés. Az első körben Arcade ránk küldött egy Őrszemet. Biztos mindenki hallott már ezekről a nyolc méter magas monstrumokról. Akik még nem, mert egy kő alatt éltek, itt egy pár hasznos információ, amiket én is tv-ből szedtem össze anno. Fejlődő energiamező, repülés, X gén követő rendszer, pusztító lézer, elektromos hálóvető, csak hogy a legjobb finomságokat említsem az arzenáljukból. Nem éppen néhány taknyos diáknak tervezett ellenfelek. Nem-nem, ezek az X-Men legyőzésére lettek megalkotva és nem is rosszul. És egy ilyet küldtek ránk. De nem lehet rám panasz, én megpróbáltam. Körbeérdeklődtem, ki mire képes, hátha ki tudunk sütni valamit. Persze néhány tökfej magasról tett rám és a csapatmunkára, inkább a maga feje után ment. Nekem így is jó, elindítottam a menekülési tervet. Szétküldtem mindenkit más-más irányba, amiből végül páros menekülések lettek, de csak az lett, amit én akartam. Ralf velem jött, Zack megpróbált elrejtőzni, Peter egyedül menekült, a két jómadár, Antoine és Alex együtt. Szétváltunk és bíztam benne, hogy az Őrszem figyelmét egy teleportálónk köti majd le, akinek még esélye is lehet lerázni. Ez is bejött. Zack volt a szerencsés győztes, aki felmászott egy fára és így akarta megúszni a dolgot. Természetesen mesteri tervem fő pontja az volt, hogy lehetőleg minél messzebb kerüljek az Őrszemtől, a veszélytől és a drága csapattársaimtól. Ralf a nyomomba szegődött, de őt megtűrtem. A többieket viszont az éjszaka folyamán nem akartam többet látni. Vagy soha, még nem döntöttem el. De egyelőre az elképzeléseim tökéletesen beváltak. Sajnos még hosszú volt az éjszaka, nagyon hosszú és sok minden várhatott még ránk a sötétben.

Az Őrszemet és a többieket hála az égnek magunk mögött hagytuk, így rohantunk édes kettesben a fák között. Futottunk, szaladtunk, menekültünk az életünkért, szerencsére nem minket szúrt ki magának a gépezet és idővel ki is értünk a hatóköréből. Egy sziklás részen állapodtunk meg. A nagy futóverseny után alkalmasnak találtam az időt a megállásra, Ralf pedig a gyorsabb utat választotta, valamiben megakadhatott a lába, mert elvágódott a földön. Szerencsétlen betörte az orrát és felsértette a térdeit, valamint a könyökét, de még mindig hű maradt a maga kis hülye gyerek profiljához. Nem kommentáltam a mutatványt, inkább elkezdtük az eszmecserét. Sokra nem jutottunk. Kicsit martuk egymást, ahogy azt ilyenkor kell. A helyzetünket illetően ő sem volt képben, valószínűleg ő sem volt cserkész. Akiket utálok. Mert az öcsém is az volt. Meg mert bénák. És még sok másért is. Mindegy. A kis víz manipulálásos erejével egyelőre nem tudtam, mit kezdhetünk majd, de valamire csak jó lesz egyszer. Minden esetre elérkezettnek láttam az időt, hogy lefektessek pár alapszabályt. Természetesen kijelöltem magam főnöknek, meghatároztam a következő feladatot, azaz a biztonságos hely keresése, és figyelmezettem, hogy maradjon tőlem távolabb. Nem tudtam mennyire gondolom komolyan, amiket mondtam, de ha már keménynek mutattam magam, akkor végig kellett játszani a dolgot. Elég rosszul venné át magát a képernyőn, ha sebberugdosós csitriből hirtelen a lovagját kereső bajbajutott liba lennék. Amúgy sem az én stílusom. De nagyon szívesen szétrúgom akárkinek a seggét. A monológom hatásos lehetett, mert nem érkezett válasz Ralf felől. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult, hogy szó szerint beleremegett a föld a kis párbeszédünkbe.

Megmozdult a föld, én pedig elveszettem az egyensúlyomat és elestem. Vagy mondjuk úgy, csatlakoztam Ralfihoz a földön, aki a pofára esése óta ott pihengetett. Nem estem nagyot, de nem szerettem elesni., úgyhogy zavart, hogy a földre kerültem. Igyekeztem mielőbb felpattanni, de nem volt stabil a talaj. Körülöttünk teljes volt a nyugalom, de alattunk volt valami. Vagy valaki. Egyre inkább úgy éreztem, el kellene mozognunk, mielőtt feltör alólunk valami, de ahogy cselekedtem is volna, a rengés abbamaradt. Befejeződött, de csak átmenetileg, mert ezután nem messze, alig pár méterre tőlünk kezdett mozogni. Pontosan, nem földrengés volt ez, nagyon is koncentrálva volt a rengés. Biztos voltam benne, hogy valami volt a föld alatt. Valami, ami hamarosan meg is mutatta magát számunkra. Egy lény volt az. Először két vörös szempár emelkedett ki a földből, majd a hozzájuk tartozó arc is. Mintha konkrétan egy arc nőtt volna ki a földből. Az első, amit láttam, hogy ez a valami félt, rettegett. Remegve nézett felénk, kőszerű teste és fogai voltak, amiket a kinyitott száján keresztül láthattunk. Bevallom, az első gondolatom az volt, akármi is tör elő a földből, azonnal támadok. Optikai sugarakkal megküldöm, lesz, ami lesz, legalábbis lelassítja, amíg sikerül elmenekülnünk. De ahogy a rettegő arc kiemelkedett, megfagyott a kezem. Így is a vizoromon tartottam, lövésre készen, de mégsem lőttem. Nem tudom mennyire használt volna, de nem akartam bántani szerencsétlent. Ijesztő látvány volt, nem tagadom, de az a rettegő tekintet valahogy barátságosabbá, békésebbé és tűrhetőbbé tette a jelenlétét. Már amennyire ez egy földből kiemelkedő kőemberrel lehetséges.

Először is, igyekeztem végre felállni a földről. Pláne most, hogy elmúlt a rengés, ez nem jelenthetett túl nagy problémát. Csak hogy akármi is jött ezután, ne legyek annyira kiszolgáltatott. Le se vettem a szemem az új jövevényről, bár azért minimálisan még mindig figyeltem a környezetünkre, nehogy valami újabb meglepetés legyen a vesztünk. De amúgy a figyelmem nagy részét újdonsült kőemberként kötötte le. Nem nagyon tudtam behatárolni, mivel is volt dolgunk, de nem is érdekelt, furcsa egy világ volt ez, nem ő lett volna a legfurcsább benne. De eddig nem próbált megölni minket, így egyelőre feltételeztem, hogy talán szövetségesünk lehet ebben az őrült játékban. Ez körülbelül az egyetlen ok, hogy nem próbáltam megsütni. Szomorúan nézett, persze, de azért ha megtámadott volna, annyira azért nem sajnáltam volna, hogy ne lőjem le. De mivel nem támadott, talán volt rá esély, hogy barátkozzunk.
- Helló.
Egyelőre csak ennyit mondtam, egyszerű és profi kapcsolatfelvétel, amiből sok minden kiderülhet. Ralfi meglepődhetett, mert a hangom most nem kemény és parancsoló volt, mind eddig körülbelül egész este, hanem barátkozósabb, nyugisabb. Hiába, csak elő kellett vennem a kedvesebbik arcomat egy picit. Aztán eredménytől függően mehetünk tovább. Ha a kőember megértett minket, sőt, tud velünk beszélni, az király, akkor mehet is a kommunikáció. Ha megértett, de nem tudott beszélni, akkor jött a mutogatás. Lényeg a lényeg, ha felismerem a megértés jeleit, akkor folytatom, próbálom megértetni magunkat vele, hogy jól esne némi segítség. Ha nem ért minket, akkor sajnos tovább kell lépnünk. Ha meg megtámad, akkor is. Csak utóbbi esetben kapna némi sugarat is a szemei közé. De nem vártam volna támadást ettől a jámbor kőemberkétől. Persze ha mégis megtörtént, résen voltam. De bíztam benne, hogy nem történik meg, sőt, hogy sikerül valahogy kommunikálni vele. Egy hasznos szövetséges jól jönne végre ebben a kavalkádban.

Nagyjából ennyi egyelőre. Ha Ralfi mondott valami okosságot, akkor arra megfelelő csípősséggel válaszoltam. Ha meg akarta támadni újdonsült barátunkat, akkor kicsit visszafogtam, várja ki a végét. Ha pedig menekülésre került a sor, akkor meg ráncigáltam magam után a kis vérző orrút, hogy mozogjon. De reméltem hogy semmi harc, illetve menekülés nem lesz szükséges újdonsült kőbarátunk miatt. Más veszély pillanatnyilag nem fenyegetett minket, de azért a biztonság kedvéért továbbra is nyitva tartottam a szememet, fülemet, orromat, amit csak kellett. De figyelmem nagy részét a kőemberre fordítottam. Ha sikerült a kapcsolatfelvétel, az nagyon jó, lehet továbblépni a szövetkezés ösvényén. Ha nem sikerült, az kár, mert minden segítségre szükségünk volt. Ha megunt minket és eltűnt, akkor kénytelenek voltunk továbblépni, tovább az északnak vélt irányba. Ha pedig mégiscsak megtámadott minket a mutatott kép ellenére, akkor jön a lézer lövés a szemei közé. Akármennyire is effektív a dolog, a lövés után menekülés. Menekülés, szintén a választott irányunkba. De bíztam benne, hogy nem fajulnak ideáig a dolgok. Ha a lény nem mutatott támadó szándékot, akkor én se bántottam. Köszöntem és vártam az eredményt. Egyelőre minden rendben volt. Ki tudja, talán ennek a kőnek nem csak füle, szeme, szája, hanem többek között még agya és szíve is volt, amikkel már lehetett eredményesen tárgyalni.

by **Zed is dead** Szer. 10 Szept. 2014, 00:47

Tonyval valahogy kivergődünk egy tisztásra, meglepően nagy nyugalom üli meg a környéket hirtelen. Már tudom, hogy ez az a rész amikor a személyiségünket próbálja eladni a közönségnek. Megmutatja, hogy milyen emberi lények vagyunk, törékenyek minden értelemben és ha szeretem még az életemet akkor magam is szerethetővé kell tennem. De legalábbis érdekesség. De majd csak pár szusszanás után.
- Küldtem egy vészjelzést... de a gép kapta el... túlterhelte az "antennáim". - Kicsit még figyelek a légzésem ritmusára, a környezetre. Megpróbálom magam nyugtatni, csökkenteni az impulzusokat. Majd kiegyenesedek, megpaskolom még kicsit lassan a barátom vállát és határozottan nézek rá.
- Nem érzem a veszélytermet. Nem szívesen mondom, de lehet a szabályok szerint kell játszanunk... - A rövid, velős kijelentés után, veszek egy mély levegőt. Kifúj. Figyelek tovább miközben még egy mondatot toldok hozzá.
- Ez egyszer... - Teljesen idegen terep, egy zavarodott elme gyilkolni tervez. Remek esélyekkel indulunk. Az illuzionistánk illúziói valószínű nem működnek, az én képességem önpusztítóra van állítva.
Messze van még a hajnal, de nem panaszkodnék ha nekünk unatkoznunk kéne...

by **Thorhalla** Szer. 10 Szept. 2014, 08:44

//Mivel még mindig nem sietünk, mert párhuzamos és tudtok máshol is játszani a karikkal, megvárnám Raten-t, hogy írjon, mert az is fontos, hogy ő írjon. Így hétfőn írok.//

by **King Raten Chromixen** Csüt. 11 Szept. 2014, 14:49

Ahogy a csajszi is elesett, a rengés még kicsit folytatódott, majd elmúlt. Ez után sokkal kevésbé erőteljesebb mozgásra figyelhettünk fel, mintha valami mozgott volna alattunk. Vakondnak túl nagy, de ellenfélnek túl kicsi, legalábbis így tippeltem volna, bár ezt nem venném teljes bizonyossággal, révén nem sokat konyítottam a föld alatti mozgások elemzéséhez. De szerencsére nem kellett sokáig filozofálnom erről, mert megjelent egy kőfej, ahogy szép lassan kibújik a földből.
- Estenkém de kis cuki! - bukik ki belőlem szándékosan, ahogy vigyorogva felkelek a földről, hogy közelebb menjek. Látom, hogy Rachel azért a vizornál tartja a kezét, gondolom úgy működteti, de egyelőre nem lő, sőt, mintha ő is barátságos lenne az érkezettel. Zsír, a nézők tuti bírni fogják, ha ilyen barátkozós szelíd, ártatlan kis báránykák vagyunk. Lassan közelítek a lényhez, próbálok nem tenni semmilyen hirtelen mozdulatot, és olyan sok pozitív energiát áramoltatni magamból, amennyit csak lehet. Egyrészt, ha megszelídítjük ezt az izét, akkor lehet az első védelmi vonalunk, figyelheti az őrszemet, meg ilyesmik, másrészt a cukifaktor a nézők felé.
- Én Ralf vagyok, érted amit mondok? Ő pedig Rachel. Nem akarunk bántani téged, kis pajtás. - mondom szelíd hangon, mintha csak egy kiskutyához beszélnék.
- Szerinted se jelent veszélyt, ugye? - nézek azért Rachelre.

by **Thorhalla** Pént. 12 Szept. 2014, 09:54

Résztvevők: Ralf Shaw, Alex Wilder, Antoine Alanian, Zack Blue, Peter Calm és Rachel Burrows
Következő körváltás: 2014. szeptember 17. (szerda)

T-220 perc a napfelkeltéig

Peter ki tudott térni a medve útjából, majd gyorsan felugrani az egyik fára és kezdett mászni. A medve mögötte, ugyan nem ment a fára, de felkapott a fiú után és végigmarta a jobb lábát, combtól egészen bokáig, leszaggatva az X-menes öltözetet arról a lábról és a cipőt is. Ennek ellenére Peter felért a fára és egy ágra, amin megtudott pihenni, noha a sérült lábával innen feljebb nem fog tudni mászni. Lent a medve két lábra állt és megölelte a fa törzsét és nekiállt kidönteni, kitépni a földből azt.

Alex légzése és szívverése is lassan normalizálódik, már csak annyival gyorsabb, mint az adrenalin engedné és nem pedig a sérülése és a fájdalom. Most, hogy jobban voltak és megálltak, így már jobban alkalmazkodott a szemük is a sötétséghez. A távolban, ahonnan jöttek még mindig látszott a fák feje felett az őrszem. A többiek felől semmit sem lehetett hallani, minden teljesen nyugodt és csöndes volt, mígnem egy női sikoly nem hallatszott. Az égen szivárványt vettek észre és a következő pillanatban egy fiatal nő, az egyik külsős – nem bentlakásos – diáklány csapódott be eléjük a fűbe. Mind a ketten ismerték a nevét, Angela Greene.
Erdők - Page 2 2896381-avengersacademy_37_thegroup_011

Erdők - Page 2 2896381-avengersacademy_37_thegroup_011

A lény elsőre, ahogyan Ralf próbált közelebb lépni hozzá visszahúzta a fejét, de amikor érezte, látta, hogy nem támadóan teszi, akkor óvatosan kidugta azt újra, igaz először csak a feje búbját és a szemeit, majd újra kissé kijjebb a fejét. A köszönésre és a kérdésre, hogy érti-e, hogy mit mondanak neki gyorsan pislogott, jelezve, hogy igen. Óvatosan, lassan közelebb ment, kúszott a föld alatti testével Ralf-hoz és ha a fiú nem ugrott el, akkor a fejével óvatosan megbökdösve, mintha ellenőrizte volna, hogy nem képzelődik és tényleg élőlényeket áll, majd kissé félősen húzódott vissza hátrébb. A száját kitátotta, majd becsukta, de hang nem jött ki a száján egyelőre.

by **Danny Long** Hétf. 15 Szept. 2014, 23:36

Alex szavai tovább növelik az elkeseredettségemet. Ha nem érzi a veszélytermet, az lehet, hogy azt jelenti, hogy valójában nem is vagyunk ott!
- Hogyhogy nem érzed? Milyen gép terhelt túl akkor? Az őrszem?
igyekszem kapaszkodni a reménybe, de egyre kevésbé hiszek benne. Pedig annyi mindent megmagyarázott volna, hogy a veszélyteremben vagyunk! Nagyon el akartam hinni, de nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy talán még sincs így. De akkor mi az igazság? Tényleg ekkora hatalma van Arcade-nek, hogy azt csinál a világgal körülöttünk, amit akar? Akkor Alicia mégis biztosan halott? Hogy lehet, hogy létezik egy ilyen erejű mutáns, és még sose hallottunk róla? Nem tűnik olyan fajtának, aki éveken át bujkálna minden feltűnés nélkül...
Legalább Alex kezd rendbe jönni, legalábbis úgy tűnik.
- Nem tudom, mit csináljunk.
Pillanatnyilag minden csendes körülöttünk, de biztos vagyok benne, hogy legfeljebb perceken belül történni fog valami. Vagy az őrszem talál meg minket újra, vagy valami egészen más, de Arcade nem fogja hagyni, hogy nyugodtan meglapuljunk hajnalig. Aztán meg is hallom a sikolyt.
- Készülj! - mondom halkan Alexnek, de inkább csak a saját megnyugtatásomra, hiszen nyilván ő is hallja. Valami nagyon szörnyű dologra számítok, de amikor felpillantok a hang irányába, először csak egy szivárványt veszek észre. Aztán hirtelen becsapódik valami előttünk. Hátraugrok egyet. és felkészülök egy oldalra vetődésre, de a következő pillanatban felismerem Angela Greene-t a suliból. Egy pillanatra fellélegzem, de aztán gyanakodni kezdek. Az elején nem volt itt, szóval lehet, hogy nem is az igazi Angela. Lehet, hogy egy csapda az egész. Intek Alexnek, hogy ne menjen közelebb, majd tisztes távolságból megszólítom a lányt:
- Angela? Hogy kerülsz ide?
A ruhája is elég szokatlan - bár nem néz ki rosszul benne - de erre még nem kérdezek rá.

by **Zed is dead** Kedd 16 Szept. 2014, 00:06

Szétszórtan, meggyötörten vágtatunk tovább Antionnel, de sokkal jobb mint az előbbi kétségbe esés mint most. Kezd visszatérni a zsenim mikor sikítás hallunk és barátom megjegyzése után meglátom a forrást. Próbálok elhelyezkedni előle, osztom a véleményét az óvatosságról. Tekintve, hogy elvileg most egy videojáték részei vagyunk. De nem szabad kisarkítanunk mindent. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindenben ellenséget próbáljunk felfedezni. De Tony meghozta a döntést, én asszisztálok, segítek meghozni a következőt.
- Nem egyenruha van rajta! - Jegyzem meg gyorsan, halkan amíg a lány kimászhat a fűből. Ha ellenünk van küldve akkor nem most fog megölni vagy közénk férkőzik vagy egy drámai pillanatot fog választani. A show-biznisz kiszámíthatóbbá teszi a játékot. De támadt egy egészen abszurd ötletem, talán a megosztásával várok addig míg kiderül valami a lányról, de ő adta az ötletet.
~ Lehet, hogy a ruhákhoz van köze. ~
Nem tudom még pontosan, hogy is értem ezt. De lehet, hogy az adná neki az irányítást. Még nem tapasztaltunk olyat amit egy jó kütyüvel és elhelyezéssel ne tudna megoldani.
- Nem csak te láttad a Trükkös Halált... - Jegyzem meg a felismeréssel, beszédhangerőn, de kicsit elbambulva a lányunkra. Talán tudok egy módot...

by Ajánlott tartalom