Erdők

Ahogy közeledem a kis figurához, először visszahúzza a fejét, mintha megijedne tőlem, de aztán újra megjelent. Aranyos kis lény, az biztos, és elég bátortalan, de ha megszelídítem, az biztos jó pont. Plusz, mint korábban már gondoltam, jól is jöhet akár, mint segítség. A kérdésemre gyorsan pislogott, mire Rachelre néztem.
- Láttad? Szerintem ért minket. - mondom a csajnak, majd vigyorogva visszafordulok a forma felé. - Neked van neved? Vagy mi adjunk neked? - kérdezem félig nevetve, miután közelebb kúszott hozzám, és megbökdösött. Önkéntelenül is lenyúltam, persze lassan, hogy megsimogassam. Na jó, túl aranyos, meg akarom tartani magamnak. Egyelőre nem igazán beszélt, lehet nem is tudott, de attól még értelmesnek tűnt, főleg, hogy értette a beszédünket - már ha értette, és nem én értelmeztem félre a dolgot.
- Szerinted megtarthatjuk? Olyan cuki... - ismétlem magam sokadszorra, és kissé félre döntöm a fejem elgondolkodva, ha nekünk kell elnevezzük.
- Mit szólnál, ha Kisfickónak hívnánk? - mondom végül. Nem vagyok egy észkombájn, és valószínűleg nem is ez a legjobb név, sőt... de talán Rachelnek van jobb ötlete.

Sikerült kitérnem a medve útjából. Nem is haboztam, hanem rögtön ugrottam is tovább fel a a legmasszívabbnak tűnő fa ágára, majd felmásztam. Azonban a medve sem tétovázott sokat, azonnal utánam nyúlt így leszaggatta az x-ruhát a jobb lábamról és bele is mart abba közben.
- Ááá.
Kiáltok fel, de nem esek le, hanem sikeresen felmászok oda, ahol már megfogtam a két ágat, azonban sajnos feljebb nem bírtam mászni a lábam miatt.
Amint felértem azonnal megvizsgáltam a sebeimet és mérlegeltem a helyzetemet.
- Medve,  miért pont egy medve? Nem lehetett volna valami kisebb, ami ellen legalább valami esélyem is van?
Kérdem magamtól, elvégre más nem hall, maximum csak akkor ha Arcade kamerái és mikrofonjai vesznek. A macinak a jelek szerint nem tetszett a kommentárom, mivel nekiállt a fát rángatni, hogy kidöntse azt.
- Jó maci, szép maci, hagyd szépen békén.
Mondom nyugtató hangsúllyal miközben én már eléggé ideges vagyok. Mivel ez volt a legmasszívabb fa amit a környezetemben láttam, így átkaroltam annak egyik vaskos ágát, hogy a medve le ne rázhasson róla, de közben figyeltem a környezetem arra az esetre, hogyha a fa mégis megadná magát és kidőlne, akkor legyen még esélyem a becsapódás előtt elteleportálni az egyik lehető legmesszebb lévő fa lombkoronája felé, a sziklás rész irányába, hogy ne realizálódjak ágakban és hogy egy rövid esés után a lomb fogjon fel. Felkészültem rá, ha teleportálnom kell és kiszámolom fejben, hogy a dőlési mozgás iránynál hova kell majd koncentrálnom, hogy ne essen nagyobb bajom.
Persze csak akkor teleportálok el, ha a fa megadná magát, mivel nem szívesen kockáztatnám meg az ugrást sérülten, de nem is akarok itt megdögleni.
- Ó apám, csak ezt az éjszakát éljem túl.

// Képességből hátra van még: 1 kör //

A Medve csak nem akart elmenni, és sokig csak püfölte a fát.
- Nem adod fel egykönnyen, ilyen az én szerencsém.
Mondom, miközben végig kapaszkodom rendületlen, a másolt karmokkal, persze night karjaival nem is olyan nehéz kapaszkodni, mint a saját emberi kezemmel. A fa egyszer csak megadja magát, nagyot reccsen és lassan dőlni kezd.
- Csáó medve haver.
Mondom, majd elteleportálok, legalábbis az volt a terv, de amikor felbukkantam ismét tűnt csak fel, hogy még mindig ugyanott vagyok, a lassan dőlő fa ágai közt. A kezem pedig ismét normális színű, a képességmásolás megtört, pedig még nem járt le az idő.
- Hogy az aaaaaa
Jegyzem meg, de ekkor a fa olyan szögbe ért, hogy egyre gyorsabban kezdett el dőlni, a kezem lecsúszott az ágról én pedig zuhanni kezdtem. Még a mondatot se tudtam befejezni, de később se tudtam, mivel a földet éréskor bevágtam a fejem és elvesztettem az eszméletemet.

// Nefi szólj mikor írjak majd megint. -.- //

Küzdök a logika és az érzelmek határán, bezuhant elénk egy lány akinek a közelben se szabadna lennie és minden esély megvan rá, hogy csak egy csapda az egész. Akármi előfordulhat, lehet, hogy csak a terem egyik gépe ami közé a lány van kivetítve és igazából egy nagy marék kés egy rúdon. Nem tudom mivel kéne számolnom a bemutatkozás után és ez egy remek csattanó lenne. Ennek ellenére megindulok a lány felé, már szinte reflexből nyújtom a kezemet miközben Antione neki kezd az előző részekben történt szövegének és hirtelen ökölbe szorítom a kezem és vissza teszem a hátam mögé. Megállok és hátrébb lépek a lánytól, kell lennie valami köztes megoldásnak.
De ha nem bízok meg benne nagyon visszavetheti a teljesítményünket, így is úgy is csak tehernek tűnik, de így még veszélyes is. Mégsem tudok mást mondani:
- Ideje tovább indulnunk srácok. Majd útközben átvesszük... - Pillanatra megpróbálom megtalálni a barátommal a szemkontaktust és kifejezni az aggodalmam. De azután körbe nézek és elindulok egy irányba. Lehetőleg abba ami közepesen veszélyesnek tűnik. A túl könnyű, túl szép ahhoz, hogy arra menjünk és a veszélyt sem keresem. Csak az arany középút...
Közben azon gondolkozok mivel tesztelhetnénk a lányt, olyan filmesen, de nem ugrik be semmi. Nem nagyon ismertem szőkét és most sem érzem a hajlandóságot, hogy bepótoljuk az elmaradt kérdéseket, vacsorákat és virágokat.

Lassan magamhoz térek végül. A látásom lassan kitisztul, de így is alig látok valamit a sötétben. Mindenem sajog.
~ A francba, mégsem csak rossz álom volt az egész.
Jegyzem meg magamban, mikor meglátom az őrszemet mellettem. Ha próbánék mocorogni, Akkor sem menne túlzottan. Túlságosan is sajog mindenem hozzá és a képességblokkolós háló, még mindig körém van tekeredve. Nem akartam zajt csapni, nehogy aztán ez a monstrum rám akarjon lépni, vagy valami ilyesmi. A háló miatt még el se tudnék teleportálni.
Próbálom felmérni a helyzetemet és megfigyelni a környezetem.
~ Úgy érzem, hogy valahol itt vagy Arcade és röhögsz rajtam, de mégsem látlak sehol. Valahogy ki kell másznom ebből a slamasztikából.
Fut át agyamon a gondolatsor, miközben figyelem a tájat.

Körbenéztem, de amit láttam az nem igazán tetszett. Két diák feküdt nem messze tőlem eszméletlenül. Alexen nem láttam semmi külső sérülést, de Peteren annál inkább, a srácnak végighasították valamivel több helyen a lábát.
~ Mivel bunyózhatott ez a gyerek, hogy így néz ki?
Teszem fel magamban a kérdést, miközben folytatom a megfigyelést. Látom a rétet, a bokrokat, de az őrszemet is, aki úgy tűnt, hogy szerencsére nincs aktív állapotban, remélhetőleg ez így is marad.
Megpróbáltam jobban szemügyre venni az engem körbeölelő hálót, hogy felmérjem a lehetőségeimet. Ha a kezem kilóg alóla, akkor megpróbálom, az alját megfogni a szövetnek, majd lejjebb húzni azt magamon, ha kell mocorgással is rásegítek a műveletre. A célom az, hogy mivel a vállam felé egyre szélesebb a testem és a csípőm felé vékonyodik, így talán addig tudom feszegetni és húzni az anyagot, míg az nem enged és lassan le nem tudom húzni magamról. Nem teszek olyan mozdulatokat, amelyektől még jobban megsérülhetnék, vagy melyektől még sokkal jobban fájhatnának a sebeim.
Ha a kezem nem lóg ki semennyire a szövet alól, hanem azt is a testemhez szorítja, akkor megpróbálok keresni egy élesebb követ a környezetemben, ha találok, akkor megpróbálom ahhoz dörgölődzve elvágni a hálót a kezemnél. Ha nincs a közelemben ilyesmi, akkor megpróbálok felállni, úgy, hogy felülök, majd féltérdre próbálok állni és onnan fel, ha a lábam felső része is be van fogva, akkor igyekszem talpra lendülni.
És ha sikerült felállnom, akkor az egyik közeli fa kérgével próbálom meg sérteni a hálót és/vagy lehúzni magamról a hálót.
Míg próbálok kiszabadulni, hallom Arcade hangját a ruhámból.
~ Ez nem jó. Ki kell szabadulnom, hogy elhúzhassam a többieket is innét. Leszarom a jutalmat, nekem az is elég, ha nem vesztek el több diákot ma este és a saját életem is megmarad mellé.

Óvatosan simogattam meg a kis kőlényt, aminek elég furcsa, határozottan kő érzete volt – bár mit vár az ember, ha egy földből kinövő fejet simogat? Mindegy, a cukipofa határozottan ellenezte mindkét választott nevet. Ettől függetlenül mutatta nekünk az utat egy rejtekhelyhez, legalábbis Rachel azt kérte tőle, és úgy tűnt hogy nem akar nekünk áltani a lény, úgyhogy bíztam benne – miért ne tettem volna? Ha bántani akarna minket, se nagyon tudnánk mit tenni, nem hiszem, hogy meg tudjuk sebezni, és amúgy is, ha idevezeti az őrszemet, beszoptuk. Nah mindegy, szóval elindulunk a kisfickó után, aki egy barlanghoz vezetett minket – én egy kicsit elbambultam, úgyhogy Rachel rángatott magával. Mikor a helyhez értünk, lopva a csajszira pillantottam, ahogy arra gondoltam, milyen romantikus mindez. Ezen sokat dobott az is, hogy felettünk valamiféle szivárvány pompázott.
- Romantikus, mi? Szivárvány, barlang, kis kőfickó… izé, hogy hívjunk? – néztem zavartan idegenvezetőnkre, és bementem én is a kis szerelemfészekbe. Rachel tisztázta is, hogy maradni akar, amit örömmel hallottam – logikátlan lenne, ha elhagynánk a helyet, ami egyelőre teljesen biztonságosnak tűnik. Odabent lefeküdtem, a kezemet a fejem alá húzva – elég kellemes volt idebent az idő.
- Egyelőre maradjunk. Ez jó helynek tűnik, és idebent nehezen talál meg minket az őrszem. – tisztáztam én is a gondolataimat, miközben a kis haverunk odajött hozzánk, és valamiféle fát növesztett a hátából, amin almák lógtak. Kész főnyeremény ez a lény! Hálásan vettem el én is egyet.
- Köszönöm szépen. – mondtam boldogan, és meghallottam a hangot, miszerint párunkat elkapták. Szopás, nem tudok mit mondani, aki balfasz, az így járt. De ez így elég nyers, viszont most nem kellene hősködnünk.
- Figyelj, nézzük a tényeket. Elkapta őket egy Őrszem, amivel nem tudunk mit kezdeni. Ha odamegyünk, minket is elkap, mivel nincs semmink, amivel lebéníthatnánk, amíg a többieket kiszabadítjuk. Legalábbis nem hiszem, hogy nagyon fájna neki a lézered, annál strapabíróbbak ezek a szarok. Könyörgöm, arra tervezték őket, hogy az olyan mutánsokat, mint mi, megegye reggelire! Sőt, nálunk sokkal erősebbeket, harcosokat tép ketté egy gyengédnek szánt mozdulattal, mi arra se vagyunk elegek, hogy jobban megzavarjuk, mint minket egy légy. – fakadok ki, és felülök a fekvésből, felhúzva a lábaimat, és átkarolom azokat.
- Tehát ha oda megyünk, tegyük fel, van 1% esélyünk kiszabadítani a többieket. Elég szar esélyek, nem? Aztán mi lesz? Lehet a következő feladatunk az, hogy küzdjünk meg egymással. Tehát saját magunkkal baszunk ki. – oké, Ralf, most veszítettél el szinte mindenkit, aki eddig szimpátiát érzett irányodba a nézők közül. Ideje visszanyerni őket. Megpróbáltam könnyes szemeket produkálni, ami a sokkot, és a nyomást meg a stresszt tekintve, ami eddig ért minket, nem kell túl nehéz legyen.
- Legalábbis téged nem akarlak kitenni ennek a kockázatnak. Nem veszíthetek el még valakit! Megint ugyan az van, mint a múzeumban… sorra halnak meg a diákok, és nem tehetek semmit! SEMMIT! GYENGE VAGYOK, EGY KIS PORSZEM, AKI SEMMIRE SEM KÉPES! – ordítok a végén. Elég megnyerő színjátékot tervezek, sírással és mindennel. Az se baj, ha úgy teszek, mint aki sokkot kap. Ne azt higgyék, hogy szívtelen vagyok, a gyávaság szerethetőbb tulajdonság.

Hiába próbálom megfogni a háló alját, az valahogy nem megy.
~ Ennyire szoros lenne, hogy nem bírnám megfogni?
Ekkor a szemközti fára nézek.
~ Ha a kezemmel nem érem el, akkor majd a fával vakarom le magamról.
Gondoltam én legalábbis, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez hibás döntésnek bizonyult. Hiába sikerült odajutnom a fához, amint elkezdtem a hálót dörzsölni a fa oldalával, az nem, hogy nem sérült meg, de még meg is rázott.
~ Ez energiaháló.
Csap belém villám csapásként a felismerés, vagy pont úgy mint ahogy előbb megcsapott engem a háló.
A testem visszazuhan a földre és érzem az égett szagot, nem is kellett kérdeznem, mi árasztja azt. Tudtam, hogy én égtem meg.
- B@zdmeg Arcade.
Mondanám, de valószínű, nem fog semmi értelmes sem kijönni a számon, csak valami nyöszörgő hümmögés.
A földön feküdve pedig megpróbálom felmérni, mégis mennyire súlyosak a sérüléseim, és hogy mire lehetek képes ezek után.

Az ordításomra válasz érkezik, valamilyen vadállat üvöltése – ami sosem jó jel. A kis segítőnk eltűnt egyből, amiért nem hibáztattam – gyáva kis jószág, és minket alig ismert, én is ezt tettem volna a helyében. Rachel persze egyből cselekedett, és azt tette, amit logikusnak tartott – pofonvágott. Erre most nem készültem fel, pedig megtehettem volna, de így még hitelesebb az alakításom – az pedig, hogy ránk támad valami, nem hiszem, hogy olyan meglepő kellene legyen. Arcade showt akar, tehát kétféle opció állt előttünk – vagy dugunk, vagy harcolunk. Mivel Rachel nem tűnik olyan csajnak, ezért valószínű volt, hogy előbb utóbb ide jutunk – és inkább valami tigris, vagy ilyesmi támadjon ránk, amit meg tud pirítani a csajszi, mint az Őrszem, vagy valami, amit Arcade beteg fantáziája teremtett. Gyorsan összekaptam magam, és kis segítőnket szólongattam.
- Hé, pajti! Tudom hogy valahol itt vagy, és nagy szükségünk lenne a segítségedre. Nem tudsz visszajönni egy olyan fával, aminek letéphetem egy ágát, vagy valami? Ha lenne egy botom, könnyebben vehetném fel a harcot. Kérlek! – beszélek a földhöz, miközben lázasan jár az agyam, és hirtelen Rachelhez fordulok.
- Akármi is az, ha meg tudod pörkölni, próbáld meg. A lézer fénye elárulhatja a jelenlétünk, de felesleges tartogatni a legerősebb fegyverünket. Ha nem sikerül, akkor magamra vonom a figyelmét, és megpróbálom feltartóztatni, amíg te elfuthatsz. Én hoztam ránk ezt a valamit, az én felelősségem. A barlangot jó lenne nem elhagyni, kétlem, hogy találunk még ilyen fedezéket. És ha szétállunk, vigyázz magadra! Fuss a Hold irányába, ha lerázom vagy leverem a lényt, akkor megkereslek. Egységben az erő, meg miegymás. És amúgy is kezdelek megkedvelni. – sorolom gyorsan, én ha a kis barátunk növeszt nekem egy fát, akkor letörök egy ágat – ha nem, akkor próbálok a barlangban keresni valamit, ami jó lehet fegyvernek – nagyobb, esetleg hegyes követ, bármit. Ha az X-ruháról le tudom venni az övet, akkor végső esetben ezt teszem – az övcsat elég nagyot tud ütni, és valamennyi távolságot ad a támadásaimnak. Közben elgondolkodom, hogy meg kéne csókoljam a csajt – tök jól jön át a képernyőkön, ahogy a friss „pár” férfitagja feláldozza magát, meg ilyesmi. Igazából hülyeség amit csinálok, de ha bejön, akkor sok szavazatot szerezhetek. Sőt, ha Rachel egyszerűen megsüti, akkor ott van, hogy én magamra vállaltam a hős szerepét, csak aztán nem kellett. Az se hangzik rosszul. Végül elvetem a csókot, még nem tartunk ott, és lehet csak összezavarnám vele. Inkább mélyen a szemébe nézek, és megfogom a kezét ha engedi.
- Vigyázz magadra.

Lassan kezdtem magamhoz térni, de az a fájdalom, amit az ébredés kísért kicsit sem hiányzott. Szinte még nem is láttam semmit, mert még homályos volt a látásom, mikor felültem és a lábamhoz kaptam.
- Ssssz. Hú ez rosszabb, mint emlékeztem.
Mondom nem túl hangosan. Míg a lábam ölelem lassan kitisztul a látásom is, ekkor realizálom csak a környezetem.
~ Akkor lássuk: egy őrszem, ami nem aktív, egy kiütött társ, egy összekötözött és füstölgő csávó, akit még nem láttam, de mégis ismerős valahonnan, nyílt a terep, bár nincsenek messze a fák, én valószínű vagy sántikálok, vagy fél lábon fogok ugrálni, bár szerintem az utóbbival fogok gyorsabban mozogni, a kondiból kiindulva, ja és ne felejtsük el, hogy a medve még mindig ott van valahol, ahogy Arcade további meglepetései is. Szóval összegezve a helyzetünk nem túl f@sza.
Az ismeretlen férfi beszélni akar, de valahogy nem sikerül neki, mintha nem tudná ejteni normálisan a hango...
- B@zzed. Te vagy az Night?
Kérdem, majd a bólogatásból rájövök, hogy ő az. A fejével int az eszméletlen felé, miközben hozzám próbál beszélni.
- Nem értem mit akarsz mondani, de jobb lesz, ah megpróbálom felkelteni Alexet, ő tűnik a leg mozgásképesebbnek hármunk közül.
Megpróbálok csak az épp lábamra támaszkodva, a másikat pedig remélhetőleg nem a földhöz érintve elkúszni a társamig, míg a fogam szorítom össze a lábamban lévő fájdalomtól, ami a mozgástól előtör. Ha odaértem megpróbálom felkelteni a srácot, remélem több sikerrel járok vele, mint azzal, hogy Night beszédét megértsem.

Az égési sebek nem voltak csúnyák, de attól még kib@szottul fájtak. Próbáltam felülni, úgy, hogy ráüljek a sarkamra és ne essek hanyatt.
Ekkor tűnt fel, hogy Peter felébredt, bár látom rajta, hogy nem áll ő sem a helyzet magaslatán. Próbálok hozzászólni, de mint az előbb most se teljesen az jön ki a számon amit szeretnék. Biztosra vehetem, hogy újra meg kell tanulnom beszélni.
- Peheh, hehsd feh Ahexeh. Hi fuhuh az ihőbőh.
Körülbelül ennyi volt, amit ki tudtam mondani, úgy a fele betűkészletemet nem bírtam kiejteni, ami eléggé idegesítő volt.
Eleinte úgy tűnt Peter fel se ismer, rá is jövök hamar miért nem, de szerencsére a srácnak vág az esze.
- Éh vahoh hihhh.
~ A fenébe is, a nevemből csak a magánhangzót bírom kiejteni, ez azért gáz.
A srácvégül megismer és én bólintással erősítem meg őt hitében. Majd fejemmel az eszméletlen felé biccentek. Bár nem értette amit mondtam, de legalább azt teszi, amit akartam. Felkelti az eszméletlent. Míg ő ezzel van elfoglalva, megpróbálkozom azzal, hogy felálljak a földről, már csak az a kérdés, hogy ez sikerülni is fog -e.