Murderworld

16+

B2

A fák még nem a sátán előhírnökei, de azért nem hatolt mélyen közéjük. Nehezebb kijönni, mint bemenni, általában így van ez minden csapdás helyzetben, amikbe már volt szerencséje belemászni, amikbe még nem, és amikbe majd úgyis bele fog előbb vagy utóbb, mert elkerülhetetlen, hogy valaki mindent elkerüljön. Fél szeme az erdő felé figyel, a fele a hegyre, és mégsem válik kaméleonná, bár nagy hasznát venné annak a tulajdonságainak ebben az erdőben. Egészen vonzó képességnek tűnik most az alakváltás, bár kaméleonváltókról még nem hallott túl gyakran, vagy azok nem idomultak a képességeikkel az ő elképzeléseihez. Micsoda arrogancia!
Egy pillanatra megáll a kecskék láttán. Szusszan egyet, eszik egy valamit, amit a fáról szedett, és ehető, ráadásul a madarak is szeretik a földön heverő megcsipkedett gyümölcsökből ítélve, tehát valószínűleg nem mérgező, és már látott ilyet otthon is a kukába dobva. Kívánatos dolog a hús, de a kecskén még túl sok a szőr, ráadásul bármilyen tűzzel csak felhívná magára a figyelmet. Ki az az őrült, aki ilyen helyzetben fel akarná hívni magára a figyelmet?
A kecskéket figyeli, egy kicsit közelebb is kapaszkodik hozzájuk. Kíváncsi, hogyan reagálnak az ember jelenlétére, félnek, közömbösek, vagy agresszívek, ha vannak itt őslakosok, vagy nem ős, hanem hódító fehér lakosok, akkor azok nyomot hagynak az élővilágon is, nem csak holmi ház-tisztás sebeken keresztül a természetben. Mert ha mondjuk az egy vadásztanya, a kecskék félni fognak. Ha meg egy eldugott katonai bázis, akkor is. Ha meg mondjuk egy labor, és ki se dugják az orrukat a laborpatkányok onnan, akkor valószínűleg nem.
De jobb, ha a saját szemével is megnézi ezeket a dolgokat, mint a barlangokat. Megörül nekik, mindkettőbe befigyel, hogy lakja-e már valami állat, mert medvével és rozsomákkal, vagy ezek trópusi megfelelőivel nem szívesen találkozna addig, amíg rá nem jön a füstmentes tűz titkára, vagy ki nem fejleszti a nyers hús emésztésének titkát...
Hoppá, kerítés. Egy törzs mögé húzódva veszi szemügyre a formákat. Túlzás volna azt állítani, hogy látott már ilyet úgy... valaha így, de az oszlopok szabályos rendjét a legtöbb kultúrában kerítésnek nevezik. Nem sok értelme van persze a kerítésnek, ami között át lehet sétálni. Általában elmondható, hogy az emberek sok baromságot csinálnak, de valahogy kétli, hogy ez itt az. Fényes holdban reménykedve indul meg a kerítés mentén a sűrűsödő sötétségben a fák között bujkálva immár kényelmes sétatempóval, figyelve, hogy mit talál a védett vonal mögött.

Cody ismételten nagyot alkot. Tényleg kezdi magát úgy érezni mint egy Robinson Crusoe vagy egy Tarzan. Most már van víz és szállás már csak az étel hiányzik. Jó talán tud halászni, úgyhogy nem kell félnie. Kereshet rákokat is. És ehet fakérget is. Na, jó azt azért nem. Szóval akkor sötétedik, de van tűz, szállás meg minden. Cody le is ül a kis viskójába és figyel. Valamilyen szinten ő egy kutya úgyhogy mondhatni házőrző. Őrzi a saját házát.
~Nem túl megnyugtató. Főleg, hogy nem csinálok semmit. Gondolom ez sem fog sokáig tartani, hisz nem lehet túl izgalmas egy kutya aki ül a kis viskójában. Viszont ne lássam magam a youtube-on mint azok a kalapos macskák vagy bicikliző medvék. Az gáz lenne. De legalább lenne egy közönségem akik így is érdekesnek tartanak és nem kell rám küldeni valami cseszett szörnyeteget, hogy feljebb pörgesse a nézettséget.~
Üldögél még egy darabig és ha nem történik semmi és nem is lesz álmos akkor kezd unatkozni is.
~Egyedül gáz. Kéne egy labda, hogy ordibálhassam félmeztelenül, hogy Wilson, Wilson.~

-Én elég valóságosnak érzem, ahogy szerintem te is....-
A gép pilótafülkéjét átnézi, sőt még a környékét is, de semmit nem talál. Legalábbis semmi olyat amire szüksége lenne úgy isten igazából. De találtak egy helyet, ahol eltölthetik az éjszakát, és ami védettebb, mint egy banán fa tövében éjszakázni. Ez is valami. 
Nah meg a másodpilóta csontvázát is megtalálja, nem igazán akaródzik megfogni, úgy hogy ha Hadiyának nincs kifogása akkor a helyén hagyja szerencsétlent. 
Ha kell akkor megpróbálja az üléseket kirángatni, hogy készíthessen valami hevenyészett fekhelyet a lánynak, mást nem nagyon tud tenni, a növényekkel amik meg lassan benőtték a gépet nem nagyon akar foglalkozni felesleges is. Ha készen van segít Hadiyának átsétálni a géphez ha igényli, közben a megmaradt gyümölcsöket is biztonságba helyezi a roncsba.
-Azt hiszem, jobb lenne ha őrködnénk..felváltva? Én kezdem aztán majd cserélünk, mit szólsz?-
Legszívesebben ő is leheveredne, de tényleg muszáj lesz őrködnie, legalább míg a lány ki nem pihenni magát valamennyire, aztán majd cserélnek egy idő után. Nem is várja meg a választ, ki ül a roncs szélére őrködni.

B2 - Antonnal

Még mindig szürreális álmok szaladnak végig Kevin fején, mintha csak a jelenlegi lelkiállapotát láthatná meg egy mozgó képsorozatban. Elég kellemetlen dolog egy ilyen szituációban aludni, de talán bízhat annyira az orosz diáktársában, hogy nem fogja csak úgy elhagyni, vagy megölni. Persze miért is tenné, amikor az egy iskolában lévő gyerekek egymás oldalán harcolnak? Éppen ezért engedheti meg magának ezt a rövidke kis alvást, mely talán majd felfrissíti őt, az elméje is rendbe tudja tenni a dolgokat, és ha nem is sokkal, de egy kis mértékkel jobban fogja tűrni az eseményeket. Közben az alvással párhuzamosan az idő is elkezdett sötétedni, ami valamilyen szinten jó, mert így még nehezebb őket megtalálni, de kellemetlen is, mert a közeledő ellenfeleket is bonyolultabb észrevenni. Ez viszont egyelőre Kevint nem foglalkoztatja, még mindig stabilan a fa tetején szunyókál, miközben társa az életüket menti a nyomok eltüntetésével. Ha most ébren lenne, biztosan haszontalannak érezné magát, de szerencsére ő jelenleg nem érzékeli a környezetet. Arra sem ébredt meg, amikor Anton biztosította a fennmaradását a hatalmas ágon. Majd ha megébred biztosan díjazni fogja, de jelenleg még nem jött el az a pillanat. Továbbra is mélyen alszik, és jelenleg nem is nagyon kíván felébredni, ha csak Skicc fel nem rázza, vagy valami külső hatás meg sem zavarja. Tényleg szüksége van erre a kevés pihenésre, mert nem szokott hozzá az ilyen stresszes életkörülményekhez. Úri fiúként egyáltalán nem.

Cody nézte a csillagokat, a tengert és hallgatta a madarakat. Nem történt semmi. Még tüzet sem látott még a szomszédban sem. Az volt inkább ami nem tetszett neki. Vagy nincsenek szomszédok vagy rejtőznek. Ha pedig rejtőznek akkor félnek. Vagy a környezettől, vagy a helyzettől vagy a többi részt vevőtől. Ha pedig vannak akik egymást ellenségnek gondolják akkor van csak igazán nagy gond és akkor kapja meg igazán  Arcade azt amit akar. Ettől pedig undorodott ő. Hogy valami hasznosat is tegyen a karmaival elkezdte az összegyűjtött nagyobb botokat kihegyezni. Érezte, hogy kezd fáradni. Ez furcsa volt, de talán ez is a játék része. Ha ezt tényleg egy hónapig akarják velük csinálni akkor aludni biztos, hogy kell. A biztonság kedvéért szárazabb gallyakkal körbe rakta magát, hogy meghallja ha valami vagy valaki közeledik. Már ha nem repül. Ezek után a hátát a fának vetette és megpróbált egyfajta éber álomba merülni.
~Csak a gyerekeknek ne essen semmi baja. Legyenek okosak és ne csináljanak butaságot.~

Legalább Kevin kipiheni magát. A dolgok sokat tudnak javulni, ha az ember alszik rá egyet, talán náluk is működik a dolog, bár... kifejezetten nagyon nem akar elaludni, amíg a vörös szunyál. Ki fog akkor őrködni? Mi van, ha megtámadja őket valaki álmukban és egyikük sem kel fel rá? Az orosz nem harcedzett, nincsenek beivódott ösztönei, ha elalszik, akkor mélyen fog aludni és ölhetően... kirázza a hideg a gondolattól, belenyúl inkább a vizes tárolóba, benedvesíti a kezét, azzal pedig a tarkóját, a homlokát. Mozognia kéne, hogy ne kómáljon be, de nem akarja felhívni magára a figyelmet, ha valami a közelben tanyáz...
Megdermed ismét, ahogy mozgást hall, pillantása először a nyugodtan alvó Kevinre rebben, aztán lekushad az ágra. Nem egy hívő ember, de most bőszen imádkozik, hogy a vörös ne horkanjon fel, vagy kezdjen el motyorogni, síri csöndben figyeli az érkezőt. Nagyot dobban a szíve, ahogy újra ismerős arcot lát. Hogy mekkora mázlija van! Már azt leszámítva, hogy kijelölték vágóállatnak és az egyetlen kolléga, akit barátnak értékel is pontosan ugyanarra a sorsra jutott...
- Felix! - A szöszi feje előbukkan a fakoronából, fél kézzel kapaszkodik, a másikkal pedig a neonak kalimpál. - Anton vagyok, ne nyírj ki. - Akkora vigyor terül el a képén, mintha minimum bulin találkoznának, nem a halál pélóján valahol az Isten háta mögött kettővel egy gyilkolósjátékban és hát... Antont ismerve azon a bizonyos bulin inkább síri fejet vágna, most meg szimplán csak megkönnyebbült, hogy nem a kaszás lopakodott a közelébe.
- Tüntesd el a nyomaidat és mássz fel. Nem követett senki? Jól vagy? - Ha a neo felkúszik, akkor neki is lenyújtja a mancsát, hogy segítsen felmászni az utolsó szakaszon. - Csak csendben, jó? - Állával a kikötözött srác felé biccent, gyakorlatilag végig csak suttogott. - Had aludjon, eléggé kiakadt.

16+
B2 ~ üdvözlet szeretettel ~

A kecskék viselkedése tanulságos, ettől az övé is az lesz. Egyelőre nem szívózik a szarvas-szőrös néppel, egyszerűen továbbhalad. Vajon hogyan tudná levadászni őket? Csapdával? Vagy olyan puma módszerrel, lopakodva, tarkóharapással? Szőrszájassággal. Majd holnap. Ha lesz holnap. Esetleg madárfészek. Biztos, hogy nem fog gyümölcsökön tengődni, a tojások meg tűz nélkül is élvezhetőek. Vagy kagyló.
Az est leszálltával túl sok gondolata forog az evés körül, édes, húsos gyümölcsökkel veri el a késztetést, miközben szemez egy azonosítatlan ragadozóval. Ő se szeretné, ha piszkálnák a barlangjában, inkább visszahúzódik, és gyorsan hátrahagyja a morgásforrást. Nem veszélyezteti a riválisokat, a nagy mancsnyomok ellenben megállásra késztetik. Mélyrehajolva vizsgálgatja őket, milyen a formájuk: óriásfarkas, nagymacska, medve, sárkányt? Több nagy és veszélyes állat hirtelen nem jut az eszébe, már az emberek kívül, akik viszont nem gyújtanak a házakban lámpákat.
Miért nem? Ez rohadtul zavaró, vágyakozó pillantást vet a nyílt téren keresztül a homályba vesző házak felé, egy világos ablaknégyszög rögtön eltolná a magányosság érzetét, még akkor is pozitívan, hogyha valójában ellenségek pilácsolnának ott... így még nem ijedt meg a saját nevétől, az egyszer biztos. Tigrisbukfenccel tűnik el a zöldben, nagyon reméli, hogy nem kalandozik éppen erre egy kígyó, mert az most belepasszírozná a földbe, ahogy gurul, és legfeljebb májkrémnek lenne fogyasztható a továbbiakban, bár a kígyóhús is csak hús... kicsit zörög, ahogy helyet változtat, aztán csöndben kiemelkedik újra a sötétben feketévé lett sötétzöld flórából, felbámul a fára.
- Hello Anton, jó a buli? - kérdezi nyeglén, körülnéz a törzsek között, aztán újra fel, végül a kérésnek megfelelően letör egy ágat, annak levelet gallyacskával söpri el a nyomait, visszaigazítja a megnyomott egyéb ágacskákat, és bár a szaga úgyis ott van mindenhol, a fogai közé kapva a söprűnek használt ágat helyből felugrik, megkapaszkodik a fán, aztán felhúzza magát, nem hagyva ott a törzsön a maga nyomait is. Némi nem túl kecses kapaszkodás, lógás, helyezkedés, szenvedés után felkúrja a "seprűt" egy magasabb ágvillába, aztán végre elhelyezkedik Antonnal szemben. Nem szándékosan ignorálta a fiú mancsát, egyszerűen csak valószínűbb volt, hogy inkább az oroszt rántja le, amilyen lendülettel ő mozog.
- Élek, némi civilizációs baromállatkodáson kívül nincs semmi bajom. Ha látsz egy mutánst élve, akinek olyan a karja, mintha óriási zellergyökerek nőttek volna ki belőle, na az az én hibám - mormogja halkan. Hogy itt van Anton, ez a kegyesség nagy hibának látszik. Mégis ki fogja megvédeni a karnyújtó jakuzától a rajzost... apropó.
- Te meg hogy a f@szba nézel ki??? - vigyorodik el, közelebb hajol, hogy a holdárnyék csalfaságában jobban ki tudja venni a dolgokat. - Kemény vagy, mint Tetovált Johnny a 63. utcából.

Sikerül összeraknia egy hevenyészett ágyat és Hadiya is át biceg a roncshoz. Elgondolkodik a dolgon, mennyire veszélyes a tűz? Könnyebben kiszúrják őket ha tüzet gyújtanak. De tényleg ennyire veszélyesek a többiek, vagy csak ő dramatizálja túl a dolgot? Ha azt nézzük akik idekerültek nagyrészt vele egy korú lehet, biztos nem mind egy gyilkos elmeháborodott? Sóhajt egyet és bólint Hadiynak, majd röpke pár perc alatt csinos kis kupacot szed össze, szárazabb faágakból, darabokból. Csinál egy kisebb kupacot és hagyja, hogy a lány meggyújtsa a maradékot maga mellé rakja, ha kell táplálja a tüzet.
Jobb ha ő is lát valamit, ha már őrködni kezd. Most örülne egy olyan képességnek, amin látna a sötétben.
-Pihenj...vagy próbáld meg...vigyázok rád....-
Zavartan elhallgat, közben reménykedik benne, hogy elég sötét van ahhoz, hogy Hadiya ne lássa, hogy zavartan elpirult.
Ahogy leül a tűz mellé, nem kell sok idő és gyorsan érezni kezdi a fáradtságot és álmosságot, amit valószínűleg az adrenalin miatt nem érzett eddig. Szaporán pislog és küzd az ellen, nehogy elaludjon. Néha összerezzen egy-egy hangra, de egyre álmosabb. Nem sok kell hozzá, hogy elaludjon.

Cody Atkinson E5

Cody leült és éber álomba próbált kerülni, de ez nem sikerült. Rég nem aludt már ilyen jól. Mintha fejbe vágták volna. Mikor felébredt akkor először nem is értette, hogy hol van majd rájött és hirtelen zavarba is jött. Ez nem jó dolog. Sokáig védtelen volt és akár valami baj is érhette volna. Ellenőrzi a felszerelését majd körbejárja a szigetet. Sehol semmi változás. Érdekes. Akkor a tegnapi tüzet vagy nem látták vagy senkit nem érdekelt. Ez valahogy nem tetszik Cody-nak. Talán túl messze vannak egymástól? Mégis hány sziget van és hány gyerek? Ezt jó lenne tudni. Viszont az a baj, hogy akkor nem megy jól a gondolkozás ha elkezd éhezni. Keresni kell valamit enni. Ha nem sikerül akkor meg odébb kell állni. Cody megpróbál keresni valamit ami jó lehet kötélnek. Liánok, fa kéreg akármi és azt rákötni az eddig kihegyezett botokra és így szerez egy szigonyt. Azzal meg is próbálkozik halászni. Ha nem sikerül kötelet szerezni akkor anélkül próbálja meg. A ledobott halak már úgy sem mennek sehova. Ha sikerül a halászat akkor meg tüzet gyújt és elkezdi sütögetni a halat.
~Ha a halászat nem jön össze akkor tojást kell keresni. A tojás is jó, de bizonytalan. Ha nincs semmi akkor tovább kell állni. Pedig ez biztos kis hely.~

Kissé visszahúzódik feje takarásba, ahogy a másik hirtelen mozdulatot tesz... micsoda reflexek! Meresztgeti a szemét, hogy a homályban észrevegye az elcsendesülő mozgást, aztán szélesebbre rándul képén az a mosoly, ahogy a neo ismét előtűnik a zöldségből.
- Soha jobbat. - Vigyorodik és valahol mélyen elgondolkodik azon, miért lépett hirtelen tejbetök üzemmódba. Nyilván valami pszichológiai blabla. Életveszély-stresszállapot, ismerős arcok, megkönnyebbülés, némi fals biztonságérzet...
Elnézi, ahogy a másik elpacsmagol maga után, aztán - felismerve, hogy szükségtelen a mancsa a mászáshoz, vissza is húzódik. Nekidönti a hátát a törzsnek, lovaglópozícióba helyezkedik a faágon és rásandít a kikötözött Kevinre, alszik-e még, vagy megébredt a diskurzusra.
- Hmh? - Felvonja a szemöldökét, méghogy civilizációs baromállatkodás? Egy "áh" kíséretében esik le a tantusz. Szóval a neo találkozott "ellenséggel" és az túlélte a barátkozást. Meglepő, nem gondolta volna, hogy Felix életben hagy bárkit is az ellenféltől, ha a saját túlélése a cél.
- Én is találkoztam kettővel. Illetve csak innen láttam őket, egy kissrác átjutott a kerítésen - biccent állával a megfelelő irányba - mert egy polármaci beüldözte oda. Nagy maci. Apropó, az a kerítés kurvagáz, lehet valami erőtér az oszlopok között, vagy nem tudom, de amikor a kölyök belefutott, rángatózott egy sort és felborult, mint a büdösbogár. - Összevonja fakó szemöldökeit, elhúzza a száját, ahogy a kis test láthatatlan szaggatott vonalaira pillant. - Később felállt és elsétált mondjuk a házak felé, úgyhogy nem halt meg. Minden esetre minimum két iskolányi poronty van még itt rajtunk kívül. - Egyelőre ennyiről látott bizonyítékot.
- Hogyhogy? - Lepődik meg hirtelen, összezavartan beletúr szőke tincseibe, ahogy lenéz magára. Viszonylag gyorsan leesik neki, mire gondol a másik, mert hirtelen tízpontos vigyor terül el a képén.
- Jah, hát na. Valahogy meg kell védenem magam. - Emeli fel a karjait, megmutatva a felrajzolt késeket, ahogy a másik közelebb hajol, felhúzza a pólóját. Fejsze, számszeríj, egyéb kiseszközök. Tökéletesen fel van szerelve. - Nem mintha sokáig tartanának, de pár másodpercen az életem múlhat, szóval... van térképem is, segíthetnél kiegészíteni! - Beletúr a zsebébe, aztán valahogy ellustul a mozdulat. Laposat pislant, kissé zavaros, kába tekintettel néz fel.
- Jobban meggondolva meg... nem tudom mi a franc van. Még fél napja sem vagyok fent, de úgy érzem mindjárt elalszok. Nem őrködnél, amíg... - Valahol idáig jut a gondolatmenetben, mielőtt koponyájában valaki lekapcsolná a villanyt.
Szép álmokat, Gyilokvilág.

- Hhhn... - Halk nyüsszenéssel rándul össze, még fektében simít rá az oldalára. Csak a konkrét fájdalomérzetre pattannak ki a szemei, hirtelen ül fel. Gyorsan realizálja a földszintet, az esés tényét, a többiek ébredező közelségét. Ugrásra készen térdel fel, körbepillant és fülel, hogy van-e valaki a közelükben, majd a földön néz körül nyomok után; ólálkodott-e itt valaki, amíg ki voltak ütve? Csak eztán tapogatja végig magát konkrét sérülések után, hogy felmérje a helyzetet.
- Hé, ébresztő. - Szisszen a többieknek. Kifejezetten nem tetszik neki, hogy más dönt helyette már arról is, mikor aludhat. Mi lesz a következő? Megszabják mikor csurgathat? Isten az égben...
- Jól vagytok? Nem tört senkinek semmije? - Feltápászkodik a földről és lenyúlja a pulcsiját. Megvizsgálja, hogy megmaradt-e rajta minden rajza, aztán felköti a derekára. Meglepően kipihent. Sokkal jobban, mint mostanában bármikor, bár ez pillanatnyilag igen csekély vigasz.

16+
B2

- Ezt örömmel hallom - és még csak nem is udvariaskodik, tényleg baromira örül annak, hogy Anton jól van. Egyszerűen nem kéne itt lennie, csak ezért nem tud rá körpanorámásan vigyorogni, és ezért nem tud igazán az orosz mosolyával törődni, bár azt amúgy is alig látja a sötétben. Csekkolja Vörhenykettőt, amúgy nem törődik vele.
- Jah... bocsi - már megbánta. Nagyon megbánta, hogy nem váltotta be a róla alkotott képhez társuló elvárásokat. Azt kellett volna tennie, és teljesen biztos abban, hogy jól tette volna.
- Kettővel is? pélóm, mi volt itt, valami zsibvásár? - nem kicsit teszi idegessé a gondolat, hogy Anton rajzolt fegyverek képes és képtelen arzenáljában kuporgott idefent a neo fogalmai szerint még mindig védtelenül. Nagyon védtelenül.
- Odébb láttam valaminek a mancsát, lehet, hogy a nagy macid volt az - ismétli meg, a hangsúly a "macin". Nagyobb gyilkos vadak az oroszoknál csak "maci" kategóriában futnak. Megköszörüli a torkát.
- Akkor jó, hogy nem másztam át közöttük, sejtettem, hogy valami gebasz van velük. De mennyi volt a srác? Ha ő túlélte, akkor én pláne túlélném, vajon mi lehet a házakban? Nem hallottál sikolyt? - és ugye látta a házakat? Csak a biztonság kedvéért megkérdezhetné, de nem fogja. Főleg, mert a rajzok lenyűgözik, na meg ez a kis hasvillantás... héhé, nem otthon vannak.- Oké, adjad csak... áh mindegy... persze...- őrködne ő, őrködne bizony, de még mennyire....

- Nemár... - zsigerből, undorral reagál a mesterséges fáradtatásra, az alvás szükségességére, a szerencsétlen elme mechanikus lekapcsolására, ennek megfelelően pokoli hangulatban ébred. Felszökken, ahogy Anton szisszenését hallja, átesik Kevin lábán, aztán leguggol Anton mellett, hasonló feszült figyelemmel, bizalmatlan pillantással mérve végig a tisztást, a kerítést, a kerítésen túli világot vakarózni kezd. Már nem olyan cél nélküli bolhászással, hanem nagyon is tudatosan  ledobálja magáról a pólót és a derekára kötött pulóvert, majd meglassulnak a mozdulatai és aprólékosan végigböngészi a saját bőrét, a karhajlatait, az oldalát, a vénákat. Megnyomkodja a zúzódásokat, hogy azok se rejthessék el az esetleges mesterséges sebeiket, amiket addig szereztek, amíg el voltak kábítva, mert hiába minden "energikusság", ez egy nem természetes folyamat eredménye.
- Vagy beadtak nekünk valamit, vagy reklámszünet volt, az biztos, hogy ez a túlélő show egyre inkább farsangi bábjátékra emlékeztet - dünnyögi az orosznak, majd visszaöltözik, ha nem talál semmit, bár a hátán még lehet, azt is végignyomkodta, amennyire csak lehetséges volt. A szervezetére figyel, ha éhes, úgy valami gyümölcs után néz, ellenben ha nem, akkor nem fárad ezzel és nem beszéli be magának. Valamivel belőtték, hogy ennyire jól legyen a bőrében, szóval aligha lehet éhes is. Szürke szemében elég mérgező indulatok gyűlnek össze. Az addig neki rendben van, hogy idegesítő kölyköket kidobnak egy szigetre, hogy öljék meg egymást. Őszintén? Valószínűleg minden felnőttnek és kölyöknek eszébe jut néha, hogy ezt kellene csinálni a többiekkel. De hogy még csak nem is erről szól a műsor, hanem arról, hogy bealtatva fekszenek a bokor alatt az a tevékeny és öntudatos neonak egyszerűen csak nem fekszik.
Gyorsan meg kéne ölni mindenki mást, mielőtt ez rendszeressé válik.
- Nekem semmi bajom - jelzi halkan a szőkének, ha a vizsgálat negatív eredménnyel zárult.- Senki sem evett és erőszakolt meg minket. Lehet, hogy a sötétben rosszak a kameraviszonyok, azért nem ölhettük le egymást úgy.

Cody bejárja a kis békés szigetét és igazán kellemetlen felfedezést tesz. Ahhoz, hogy halat fogjon beljebb kell mennie, nincsenek gyümölcsök és tojások sem. Szóval a madaraknak csak a hangját hallja. Muszáj lesz átmennie a többi szigetre. Csak ennie kell. Akár vissza is térhet.
~Rendben akkor menjünk. Viszont ez így nem lesz jó. Kell valami ami felfogja a napot. Ott a kenuban pusztulat meleg lesz. A ruháimat is mártogathatom majd a vízben és azzal is hűthetem magam. A víz! Talán találok normális ivóvizet is a másik szigeten és nem csak esőre számíthatok. Például egy kis tavacska jó lenne. Viszont ha biztosabb a túlélésem abból a szempontból, hogy nem döglök szomjan akkor a vadállatokból kéne, hogy több legyen. Ez a műsor lényege. Mindegy dolgozzunk. Mióta itt vagyok többet beszélgetek magammal.~
Neki is áll pár levélből egy kis árnyékolót készíteni ha tényleg olyan meleg lenne. Majd a kenuval elkezd a legközelebbi sziget felé evezni. A kihegyezett botjait viszi magával.

- Ugyan már. - Rándul mosolyra a szája, bár elég szelídre sikerül a gesztus. Ugyan miért kér tőle bocsánatot, csak mert futni hagyott valakit? Meg tudja érteni, őszintén szólva. Ki a franc akar gyerekeket gyilkolászni...? Anton megtenné, ha nem látna más választást, de az messze nem igaz, hogy nem okozna komoly lelki törést a dolog.
Megvonja kicsit a vállát, fogalma sincs, miért erre gyűl mindenki. - Kibaszott mutánsmágnes vagyok. - Lehet tényleg ez a rejtett másodlagos képessége. Automatikusan köré gyűlnek. Na PONTOSAN ez az a képesség, amit soha nem kért volna saját magának.
- Remélem elfelé vezető nyom volt. - Pillant ki kissé aggodalmasan az ágak között, mintha csak ellenőrizné, nem tart-e visszafele hozzájuk a bundás. Macihangsúly ide, vagy oda, a medve még az orosz számára is félelmetes. Túl élénk a fantáziája ahhoz, hogy ne képzelje el a különböző eshetőségeket, melyben szemtől-szembe kerül a váltóval. Még nem vizionált olyan eshetőséget, amiből jól jött volna ki.
- Tíz körüli, de... - Megfeszül a szája, pillantása egészen megkomolyodik, ahogy a srácra néz. A kerítéses akciót egyáltalán nem szeretné erőfitogtatás számmá nyilvánítani. - Csak a srác sikolyát korábban, amikor üldözte a medve. Egyébként mióta eltűnt a házak felé, nem hallottam semmit. - Igazolja, hogy a házak vagy valósak, vagy mind ugyanazt hallucinálják. Tekintve pedig, hogy olyan könnyen lépnek szinkron-álomkórba nos... már ez sem lenne meglepő különösebben.

- Nyugalom. - Felesleges a felszólítás, ő maga sem nyugodt az újkeletű szituációtól, mégis valahogy közösséget teremt egyetlen feszült szó. Kiegyenesedik, ahogy Felix kézközelbe kerül, a vetkőzésre oldalra sandít. Ha már a másik végigellenőrzi magát, lecsekkolja a hátát esetleges sérülések, szúrásnyomok, egyéb gyanús karcolások után.
- Fogalmam sincs ennek mi értelme volt. - Mordul csendesen, s bár figyelme egészen máshogy jár, megveregeti a másik vállát jelezvén, hogy a hátával kapcsolatban minden rendben.
- Ne menj messzire, jó? - Néz fel, ahogy Kevin dünnyögni kezd, kifejezetten nem tetszik neki az alaphangulat, amiben a génmásoló ébredt, de ugyan melyiküknek van jobb kedve? Hosszan néz utána, majd enyhén megcsóválja a fejét.
- Kurvára remélem, hogy nem ilyen nevetséges indok. Azt mondd meg nekem inkább, mégis milyen manipuláció szükséges ahhoz, hogy mindkettőnket egyszerre üssön ki? - Pillantása frusztráltan villan az eltűnt Kevin után. - Ráadásul mind egyszerre is ébredtünk. Valami nagyon nem stim... - A szájára fagy a szó, ahogy meglátja a bekattant fiút - Mia... - pupillája robbanásszerű hirtelenséggel tágul ki, amint realizálja, mi történik. - KEVIN NE! - Önkéntelenül is utána mozdul, pedig ő aztán még annyira sem érheti el, mint Felix... alig fut néhány lépésnyit előre, amikor a vörös lemerevedik az energiamezőben. Halálra vált arccal, falfehéren, tágra nyílt szemekkel nézi végig, amint a vörös belsőszervei szétfolyva nyomulnak ki a testnyílásain. Anton sosem volt katona, nem kapott harci kiképzést. Nem figyel környezetére, ahogy az elfüstölgő testet bámulja, ellenben több lépést is hátrál vissza az erdő "biztonságos" fái közé. A torkában gombócba gyűlik a tehetetlen düh, a rettegés, a sírás. Szemei szárazak maradnak, valahol belül mégiscsak nyeli az előbbi sokkoló jelenet maradványemlékeit. Az az arc a kivérző szemekkel a retinájára égett.
Ha Felix a kézközelébe kerül, nagyon hirtelen és erőszakosan ragad rá a pólójára, csomóba gyűjtve öklében az anyagot.
- Nem sétálhatsz át azon a kerítésen. NEM érdekel, hogy szerinted kibírnád. - Úgy pillant fel, mintha legalábbis dühös lenne, pedig valójában csupán... végtelenül ijedt.

16+
B2

A bocsánatkérés kijár, hiszen Anton kettőjük közül az, akinek minden pejoratív tartalom nélkül védtelennek nevezhető, bár nem szívesen, vagy örömmel nevezi így. De ha valaki megfizet az ő nagylelkűségéért, az alighanem a szőke lesz. Majd ügyel rá, hogy ne így történjen, de magyarázkodni nem tud a dologról.
- Höhöh, milyen hasznos - derül. Ha neki lenne ilyen képessége az lenne csak mindennek a teteje, elvégre Antonnak legalább a másik képessége izgalmas, még ha nem is tartja annyira hasznosnak.
- A kerítéshez tartott - a továbbiakat nem vizsgálta, ártatlan hangon mondja, hogy a fiú ne is firtassa ezt a kérdést tovább. Hümmög csak a kérdésre a tízéves sráccal kapcsolatban. Ő életveszélyes volt tízévesen, szóval nem ítélkezik. Ez a kölyök is kibírta valahogy a kerítést, és a medve elől is elmenekült. Nem is biztos, hogy át akar menni oda.

A vetkőzésből felöltözik, mert nem túl jó ómen a trópusokon ruházat nélkül mászkálnia a fehér bőrű embereknek, márpedig ő nagyon fehér, legalábbis bőrre, ám úgy tetszik, van a csapatuknak olyan tagja, akinek az agya fehér, bár ezt még nem tudja.
- Köszi - biccent a hátcsekkolás segítségre, reméli, hogy Anton nem talál semmit a gerincekörnyékén, mint néhány heget, szeplőt és egy kölyökkori himlő maradványait. - Akkor már ketten vagyunk tudatlanok, de szinte mérget vennék arra, hgoy valami nevetséges okból lesz - elégedetlenkedik, aztán hümmörögve gondolkodni kezd. Nehéz. Kemény meló. Szürke szemei egy kissé kimerednek.
- Az agyunkba tolt chipen kívül semmi más ötletem nincs - és az ő agya helyén valószínűleg tényleg csak egy korlátozott kapacitású chip van.
- Miafranckuss - pattan fel guggoltából, kiegészítve Anton kezdőszavát, ahogy Kevin ordítani kezd, mint a fába szorult féreg, a frász egy kissé kitöri ettől, nem gondolta volna, hogy el kell kísérnie pisilni a srácot, hogy az ne legyen elmebeteg, de majd Antonnál ezt bevezeti, biztos értékelni fogja.
Nem szökken utána, főleg, mert nem volna ideje utolérni, végignézi, ahogy belerohan a kerítés hatósugarába, a fejét oldalra fordítva füleli, hogy hall-e valamit az üvöltésen kívül. A pillantásával a házak felé kutat, kijön-e valaki erre, mondjuk az orosz látott a kissrác, de úgy fest nem, Anton nekilendülésének erőtlensége szerencsére megelőzi azt, hogy érdemben érte nyúljon, ezzel valószínűleg még jobban halálra ijesztve az oroszt.
- Nyugalom, mindjárt vége.
Igazából az együttérzés és az ijedtség helyett dühöt érez. Kevin lényegesen rontott a helyzetükön. Nem csak az övén, de mindenkién, aki az ő iskolájukból került ide. Az összes Xavier diákot veszélyezteti. Ez önzőség és gyengeség. Megengedhetetlen a csapatmunkában, mert egy csapat csak annyira erős, amennyire a leggyengébb tagja az. De mivel ez a játék egy csapat-mennyiség túlélő játék, ezek a veszteségek, amik természetesen és evolúcionálisak lehetnének, nem megengedhetőek.
- Leleplezte a hollétünket, úgyhogy menjünk. Valahogy át kéne oda másznunk, hogy megnézzük menthető-e a dilinyós, meg akkor legalább az itteniektől kb. zárolva vagyunk. Héhéhéhééh - fog Anton csuklóira, kimeredt szemébe néz, ezüsthalvány szivárványhártyája fémes, a pillantása ikerdühös, de ő egyértelműen nem Antonra haragszik. A kezét a vállára futtatja, megszorítja egy kissé, készen arra, hogy megrázza, ha a harci hisztéria eluralkodna a másikon, kizárólag az ő érdekében.
- Nem sétálok bele, ne aggódj - nagyon nagy felelőtlenség lenne, még ha a kihívás őrült éle vonzza is. - Ha összeszeded magad keresünk egy helyet ahol közelebb vannak a fák hozzá és átugrunk - sima, megnyugtató hangon beszél, mintha csak grilleztek volna a szomszédban.

Résztvevők: Anton Mikhailovich Alistarov, Felix Hasting, Laura Parker, Jason Liam Norman és Samuel Lewis
Következő körváltás: 2016. április 21. (csütörtök)

~ Anton Mikhailovich Alistarov és Felix Hasting - B2 ~
Amikor megnézték egymás hátát sem volt semmilyen nyoma tűszúrásnak, vágásnak, csípésnek, harapásnak. Csak az a zúzódás maximum, amit a leeséskor szereztek. A párost, főleg Antont nem kicsi sokk érte Kevin öngyilkossága után, Felix bírta jobban a dolgokat, majd fel is vetett egy ötletet. Sajnos nem volt olyan fa, ami túl közel ért volna direkt úgy volt kialakítva, ez az egész körre igaz volt. De azonnal látszott, hogy az oszlopokat meg lehet mászni, igaz legalább három-három és fél méter magasak voltak, de ettől még megmászhatóak és úgy le lehet ugrani a túloldalán. Ha mégis túl magas volt, akkor pedig elég sok kellően nagy faág volt itt a közelben, amit oda lehetett húzni, hogy megtámasztva azt az oszlopnak döntve azt megmászva lehessen minél magasabbra jutni.

~ Jason Liam Norman - E4 ~
- Rendben menjünk! - mondta.
Pár perc után megérkeztek a lenti részre, ahonnan ismét végignézhették, hogy hol is vannak. Egy hatalmas több kilométer széles öbölben voltak. Annak is nagyjából pont a közepén. Mindkét szélen hosszasan benyúlt a szárazföld a tengerbe, földrajzi ismeretek alapján valószínűleg félszigetet alkotva. Az egyik oldalon teljesen sziklás part látszott, közvetlen a parttól húzódott a hegyvonulat, egy pici, ami ott kezdődött, mintha valamilyen kráter lett volna. A másik oldalon dzsungel volt és rendes part, ahogyan látszott és végig az a nagyon magas hegy, ami még a pataktól is látszott és felfelé vezet a szigeten végig azon az oldalon. A lány megrázta a fejét Jason szavaira.
- Én sem tudom, hogy mit kéne tenni - mondta. - Nem voltam hasonló helyzetben soha.
Még körbenézett újra mielőtt megszólalt volna.
- Lehet, hogy a patak közelében kéne maradni és annak a partján a sziget belseje felé menni, mit gondolsz?

~ Cody Atkinson - E5 ~
Cody neki is látott annak, hogy építsen gyorsan egy "napellenzőt" levelekből, mindezt megtudta tenni, ahogyan a kihegyezett botokat is rátudta tenni a tutaja. Vizet itt most nagyon keveset találhatott már csak levelekben, amik nem folytak le. De végül is ruha vizesítés után útra is kelt, bár még nem volt olyan meleg. Kint a vízen pedig a szél miatt főleg nem volt olyan meleg, bár a nap sütött. Ahogyan elindult, valószínűleg a rövidebb utat választva a saját kis szigetének megkerülésére a távolban lefele irányban egy másik aprócska szigetet is sikerült megpillantania, de az nagyon messze volt. A nagy sziget felé vette végül az irányt, ugyan érezte az áramlatot, de szerencsére nem volt túl vészes és úgy negyed óra alatt sikerült is a nagy sziget homokos tengerpartján kikötnie. Nem messze tőle már a dzsungel látszott és utána kissé távolabb a hegy, ami most már igencsak közel volt így is, hogy itt volt ezen a szigeten.

~ Samuel Lewis - F5 ~
Ugyanaz.

//Elnézést az esetleges pocsék reagért, de a fejem migréntől megy szét egész nap és a fájdalomcsillapító sem használ.//

Méghogy nem hasznos! Lehetne akár az is, ha mondjuk... lenne egy kicsit több ideje is fejleszteni, mielőtt élet-halál szituációba keveredik az isten háta mögött. Nagyon szívesen átadja a mutánsmágnest. Az a neo esetében perpill szerencsés, de figyelembe véve a szigeten az ellenfelek eloszlási arányát, nos... tán már inkább mégse.
Hümmög valamit a kerítés témakörre, nem áll szándékában tovább firtatni a kérdést. Elég ha tudja, hogy a medve valószínűleg valahol a közelben van. Jóég, ha egyszer kikerül innen, még a végén fóbiás lesz és valljuk be őszintén; egy medvefóbiás orosz végtelenül kínos jelenség.

- Nincs mit. - Szól halkan, lecsekkolja és megrázza a fejét, ahogy összeakad pillantása a porszürkékkel. Nincs oka az aggodalomra, nincs semmi extra a hátán, minden rendben.
- Mh. - Nagyon nem kielégítő gondolat, hogy valami semmi indok legyen, biztos van a háttérben valami. Annyira jó lenne, ha ki tudna deríteni bármit is azon kívül, hogy egymás lemészárlásából élnek túl.
- De mikor rakták volna be? - Elhúzza a száját, felsimogatja hátul szőke tincseit, mintha ott érezhetne valamiféle heget, vagy bemeneti nyílást, ami igazolhatja ezt az állítást. Lefagy azonnali hatállyal az ordításra és... nos, az orosz nagyon sok mindent képes elviselni. Megedzették az évek, ha nem is halálról-halálra járt, de azért épp elég kemény kölyökkora volt ahhoz, hogy ne törjön össze minden kis pofontól. Az értelmetlen halál azonban pontosan az a kategória, ami még nála is képes kiverni a biztosítékot.
Szorosan összepréselődik a szája, amíg a jelenetet bámulja, a neo hangjára egyáltalán nem reagál, bár valahol tisztában van a jelenlétével. Ő nem arra gondol, hogy mekkora önzőség ez. Csak arra, mennyire természetellenes, rossz és értelmetlen. Anton túlélő. Ez az egyetlen cél lebeg gondolatainak hátterében már nagyon hosszú idő óta, mindent elviselni, csinálni tovább, élni, mert állítólag élni kell és érdemes. Erre a kis vörös beleszalad a kerítésbe. Morális okokból? Neh. Ezt egyszerűen csak ne.
Nem látszik a kifakult, mézszín szemeken, hogy bármi is eljutna a tudatáig abból, amit Felix mond. Az első értékelhető reakciója, amikor rámarkol a másik felsőjére és gyakorlatilag leparancsolja a fejét. Megrándul a szája a válaszra. Talán a másik szemeiben ülő düh teszi, vagy az ígéret ki tudja, de végre fellélegez.
- Jó. - Ereszti a másik összegyűrt pólóját, bár nem húzódik el a fogásból. - Oké-oké. Rendben. - Újra és újra bemantrázza magának, mintha ezzel így be tudná betonozni a neo ígéretét.
Pillantása oldalra villan, futólag ismét Kevin már kiterült, roston sült testére néz.
- Gondolod, hogy még él? - Nem hangzik túl bizakodónak. Az előbb biztosra vette, hogy a fiú már halott, de végül is... a tízévesről is azt gondolta és aztán felkelt mégis később.
- Oké. Összeszedtem magam. Menjünk. - Nem tűnik különösebben úgy, mint aki tényleg megfelelően lenyugodott, de már sokkal jobb, mint pár perccel ezelőtt. Meglapogatja a másik karját maga mellett jelezve, hogy felőle indulhatnak, bár nem néz a másik szemébe. Hosszú percekig csendesen halad, látszólag nem is figyel különösebben. Aztán hirtelen, minden előzmény nélkül kezd hümmögni. - Igazából tudnék rá rajzolni fokokat, hogy fel tudjunk mászni. Már az egyik oszlopra. - Lelassít, aztán megáll tisztes távolságban, ahogy szemrevételezi az egyiket. - Szerinted?

16+
B2

- Mondjuk amikor több hetet voltál a kórházban kómába. De igazából lehet születésünk óta bennünk van. Vagy két hete reggel öt és hat között, csak nem emlékszünk rá, mert hipnotizáltak minket - vannak ötletei. Ha kérdezik, ha nem is voltak, akkor is lesznek.
A nyomok hiánya nem nyugtatja meg, de hát elég nyugtalan típus, mindazonáltal a találat hiánya miatt most nem paralélekkedik tovább. Van más, ami lekösse a figyelmét.
Undorító vég. Talán nem is a vég. Állítólag egy tízéves is túlélte. Szenvtelen volna? Igen. Azt. Egy hallott iránt szenvtelen, de Anton szenvedése egyáltalán nem hagyja hidegen, a riadalma megnyugtatásért, csillapításért kiált, még őhozzá is, szándékot fakaszt benne. Bárcsak a fiú neo volna!
Nem bánja, hogy a fiú nem reagál értékelhetően és tisztán, fennkölt, s szofisztikált szavakkal, amíg reagál valamit, és éppenséggel a markolás maga elég tisztességes reakció. Ebből inkább látszik, hogy túléli, mint abból, hogyha, mint a fronton a szőke egyre csak verseket mondana, lendületesen, vidáman, energikusan, mintha nem is volna vér, halál, öldöklés és pusztulás.
- Szarul nézel ki Anton, de minden rendben - veregeti meg a vállát végül, ahogy elengedi a pulóverét, ő nem engedi el rögtön, ne érezze úgy, hogy az egyikből következik a másik. Megvárja, amíg elindulnak a kerítés felé, kinyújtja a nyakát, hogy jobban lássa a testet.
- Őszintén Anton, én nem gondolkodom. A háborúban szinte darabokra szakadt ember is éltek még, Vörhenykettő teste egyben van, ez elég sok esélyt ad neki. De őszintén... ha életben van, biztos, hogy beleverem a fejét valamibe - nem mondja valami ijesztő, indulatos hangon. Inkább magabiztosan. Higgadtan kiejelnti, mintha csak a salemi erdőben sétálgatnának és arról beszélgetnének, hogy megverné Anton apját, ha találkoznának. Hétköznapi témák. Teljesen hétköznapiak. A nyílt területen a fejét forgatva keresi maguk körül az egyelőre meg nem mutatkozó ellenségeket, így emlékeztetve saját magát is arra, hogy nem egy erdei sétán vannak minden látszat ellenére sem.
Megérinti az oszlopot, felnéz rá. Jó. Elég jó. Fel tudna mászni rá, elengedi Anton karját végül.
- Ahhha, nem rossz ötlet. Stabil anyagnak tűnik. Én mászom előre, hogy kipróbáljam, a fokaid tartanak-e. Leugrom a túloldalon, aztán mászhatsz te is. Le is ugorhatsz, és akkor elkaplak, vagy rajzolhatsz egy kötelet de... - Antonra pillant oldalra, visszasétál hozzá. - Ez azért elég időigényesnek tűnik, inkább ugorj, elkaplak és pucoljunk a nyílt színről - és ha Kevin még menthető azért sem árt sietni, de ezzel nem nyomasztja a kölyköt. Örül, hogy nem sír. Nagyon zavarba hozná azzal.

Az igazgatóhelyettes ismételten büszke lehet magára. Olyan hajót épített, hogy azt még maga Colombus is megirigyelte volna. Sikerült is elindulnia vele. Túlélte ezt is. Út közben persze figyelt alaposan, hogy nehogy aztán valami kellemetlen játékba belekeveredve vízbe kerüljön és megtámadja egy óriás polip vagy valami hasonló. Az nem lenne vicces. Mikor már elég közel került a szigethez akkor alaposan szét is nézett rajta.
~Szóval egy kis sziget heggyel. Kellemes. Remélem nincsenek bennszülöttek vagy kannibálok. Ha istenítenének az annyira nem lenne kellemetlen, de ha be akarnának vágni a pörköltbe arról már tennék pár megjegyzést. Az már kevésbé tetszene. Na mindegy. A lényeg, hogy legyen mit inni és legyen mit enni és legyen biztonságos szállás. Azzal túlélhetem.~
A kenuból kiszállva a partra húzta azt, hogy a víz ne vigye el. Megérkezve magához vette a kis hegyes botjait és be is ment kicsit a dzsungelbe. Csak annyira, hogy tudja miképp juthat vissza a kenuhoz.

Nesze neked, lejöttek és tulajdonképpen semmit sem tudnak itt tenni. Körbe nézz, de semmit és senkit nem lát. Valószínűleg egy félszigeten lehetnek. Hegyvonulatok, egy kráternek tűnő rész, másik irányban pedig a dzsungel van.
-Nem is tudom mit reméltem, talán egy csónakot vagy bármi mást amit használhatnánk...-
Forduljanak vissza? Itt nem sok minden van, de egyrészt ez még biztonságosabb is, eddig nem futottak bele senkibe, aki ellenségesen lépett volna fel velük szembe. Tehetetlenül sóhajt egyet, itt nem sok mindent tudnak tenni az igaz, és őszintén bevallva a jelző tüzet sem tartotta valami jó ötletnek.
-Menjünk, hátha a sziget belsejében találunk valamit...-
Azzal elindul visszafelé amerről jöttek, sokáig nem tart vissza érni, és utána indulhatnak befelé a sziget közepe felé.
-Jobb ha nem megyünk túl sokat majd, hogy vissza érjünk még a roncshoz sötétedés előtt...az legalább egy biztos pont éjszakára...aztán holnap folytathatjuk a sziget feltérképezését..
Tanácsolja miközben elérik, majd el is hagyják lassan a roncsot, és elkezdenek befelé sétálni a sziget belseje felé.