Murderworld

~ Kevin Grimlock - A2 ~

Kevin elindult tehát a dzsungelerdő irányába, nagy reményeket fűzve eme csodálatos ötletéhez. Szemével még mindig radarként keresi az első feltűnő állatokat, de valamiért nincs ebben most szerencséje. A klíma már ismerős volt számára, hiszen a családi sziget is éppen ilyen remek adottságokkal volt megáldva, mint ez az isten háta mögötti hely. Egy kicsit elő is jött a honvágya, ami talán nem is furcsa, hiszen gyakorlatilag el lett rabolva egy Battle Royal-ba, és nem kizárt hogy meg fog halni. Azonban gazdag gyerekként igencsak kényes és hisztis minden kellemetlen dologra, így nem csoda hogy szinte az őrületbe kergeti magán a vizes ruha. Igaz, hogy jó idő van, de őt az ilyen apróságok akkor is az őrületbe tudják kergetni. Körbenéz ismét, miután már beért a pálma-, és trópusi fák világába. Először még homályos volt számára a messzeségben feltűnő stég, de egy kis erőlködés után hamar kitisztult a kép. Nem kifejezetten izgatta meg a fantáziáját a dolog, bár talán az lenne a logikus lépés, ha elindulna feléje, elvégre evidens lenne embereket keresni. Helyette inkább folytatja eddigi irányát az erdő közepe felé, ugyanis még mindig állatokat keres, valamint nem szívesen futna össze más diákokkal, hiszen nem kifejezetten szeretne harcot kezdeményezni. Most az rajzolódik a fejében, hogy a harc végéig elkerül mindenkit, és megpróbálja túlélni a napokat gyümölcsön, és ha talál, akkor egy kevéske vizen. Amikor szembe is "jött" vele az első gyümölcsfa, meg is célozta nagy lendülettel, hátha be tud farmolni belőle egy kis tápanyagot, na meg persze a későbbiekre sem ártana eltenni egy keveset.

-Igen azt nem ártana...már mint túl élni...-
Motyogja az orra alatt halkan, miközben a lányt, illetve Hadiya válaszait hallgatja. Neki sincs túl sok terve, konkrétan csak bele egyezik abba amiket az előbb mondott. Gyógyszert biztos nem fognak itt találni, legalábbis nem fűzz sok reményt a dologhoz, így erre nem is mond semmit.
-Bocs nem akartalak felzaklatni ezzel...de igazából nem nagyon ismerem a többi diákot és hogy, hogyan viselkednének ilyen helyzetben....a legtöbben biztos nem esnének nekünk, de soha nem lehet elég óvatos az ember...-
Igazán remek, igazából igaz amit mondott. Mostanában elég sok bajkeverő járt a suliba, hogy mit fognak tenni? Nem igazán tudja. Azt meg sem említi, hogy ha Arcade nem elégedett az itt folyó dolgokkal,még bele is avatkozhat vagy még rosszabbá teheti ezt az egészet.
-Talán az lenne  legjobb, ha valahogy ketten próbálnánk meg túl élni ezt az egészet...-
Körbe jár és össze szed annyi gyümölcsöt amennyit bír majd a megmaradt fél pulóverére halmozza őket kettejük közé és csendben elkezdi enni. A fejét a hirtelen gyülekező felhőkre kapja fel. Mindjárt zuhogni kezd.
-Nem találtam semmi használható menedéket, és nem igazán van időnk arra, hogy készítsünk valahogy...Menjünk beljebb az erdőbe, hátha van olyan  sűrű rész, ami felfogja valamennyire az esőt..-
Vállat von bátortalanul, jelezve hogy neki nincs jobb ötlete, átkarolva Hadiyát, elindul befelé a dzsungel felé, ha nincs ellenvetése vagy jobb ötlete. Előtte a megmaradt gyümölcsöket, a félpulóverből készített  rögtönzött batyuba csomagolja. Nem sok az igaz, de több mint a semmi. Próbál óvatosan haladni, és menet közben egy olyan részt keresni a dzsungelben amit nem ér annyira az eső, de nagyon mélyen becipelni sem akarja a lányt a lába miatt. Talán lesz annyi szerencséjük, hogy találnak valami használható menedéket.

~Sam Lewis, F5~

A kiabálásom után a földre vágtam magam, és füleltem, hogy jön-e valaki, látszik, hogy még mindig sokkos állapotban voltam, mert ez az egyik legrosszabb döntés volt. Ha rám támadnának, akkor egyből hátrányból indulok, a földről felkelésemet megakadályozhatják, satöbbi, nagyon sok módon lettem volna én a rosszabb helyzetben. Szerencsére nem támadtak meg, pedig lett volna rá alkalma a mögöttem megszólaló lánynak, akinek nem hallottam a közeledését. Lassan megfordultam, semmi hirtelen mozdulat, egyrészt mert övé volt az előny, másrészt tényleg nem akartam harcolni. Úgy tűnt, hogy atlantiszi, ráadásul külföldi akcentusa volt, mire barátságosan elmosolyodtam.
- Mit szólsz, verődjünk csapatba? - kérdezem, és megpróbálok felkelni a földről. - Ha életben maradunk, az is segíti az iskolánkat és az esélyeinket... és elég, ha csak megvédjük magunkat, csak azokat bántjuk, akik megérdemlik, ránk támadnak. - mondom, miközben jár az agyam. Nem bízok még meg benne teljesen, de az biztos, hogy lesből könnyebb dolga lett volna, belém szúrni a botot és ennyi, de az is lehet, hogy ki akar használni. Sajnos a szabályok mellett nehéz lenne új barátságokat kötni... mindegy, most meg kell találnom a többieket az iskolából.
- Egyébként igen, a tengerparton kezdtem, láttam én is... nem hiszem, hogy egyszerűen átmehetnénk a másik nagy szigetre, vagy bárhogy segítséget kérhetnénk... Arcade... mindegy, szóval... nem tudom. - összegzem végül, próbáltam okos lenni, tervet kieszelni, de blokkol az agyam, nem tudok tisztán gondolkodni. - Nem értem ezt az egészet, és egyelőre nem is fogom megérteni. - sóhajtok, és barátságosan kinyújtom a kezem a lány felé.
- Sam Lewis vagyok, Xavier iskola.

Felszerelés:

Cody nyelvórát nem tartott és nem is járt ilyenekre úgyhogy valószínűleg járt egyet. Neki szinte egész kellemes idő volt. Sokat melegített rajta a bunda. Viszont hirtelen fényt látott majd egy tengerparton találta magát. Ez nem is kicsit meglepte. Aztán a hologramot és a magyarázatot hallva jó darabig továbbra sem akarja elhinni, hogy ez most igaz. Mikor pedig elhiszi akkor elfogja a düh. Jó darabig csak járja a köröket, szitkozódva és morogva. Aztán mikor megnyugodott vesz néhány mély levegőt.
~Rendben ezt a helyzetet át kell gondolni. Itt vagyunk egy szigeten  állítólag egy hónapig és a cél az, hogy túléljünk. Ez egy szemét tetűláda! Nem meg kell nyugodni. A túlélés legfontosabb szabályai: legyen egy biztos menedék, étel és ital. A hogyan az már más kérdés. Állítólag nem egyedül vagyok itt. Gyújtok tábortüzet. Ehhez kell fa amiből majd fegyvert is csinálhatok halászathoz. Szigorúan csak halászathoz. Ha már az Éhezők Viadalát emlegette ez a szemét akkor úgy is lesz.~
Ezzel elindult a dzsungelbe szétnézni. Első dolga keresni egy jó nagy botot. Az útvonalat amin a partól jön nem felejti el hisz vissza is kell találnia. Miközben járkál minden érzékére figyel. Ennyire még nem örült, hogy valamennyire állat.

Kifejezetten elégedett a teljesítményével, takaros kis bunkert sikerült létrehoznia magának. Az apró örömöket meg kell tartani akkor is, ha az ember épp a legnagyobb szarság közepén evickél és hát... ő még csak nem is evickél kifelé különösebben, ha már egy fa tetején ücsörög, ergo egy helyben áll, de hova menjen mégis? Pillanatnyilag célravezetőbbnek találja a rejtőzést, felkészülést, a menedék kialakítását, hogy legyen egyáltalán hova visszatérnie. A hegyről hatalmasnak tűnt ez a terület, ő pedig a rajzai nélkül egyszerű embernek tekinthető, nem sok esélye van, ha rátalálnak egy másik iskolából.
Ennek fényében folytatja hát a rajzolást, hogy legalább némiképp felkészültnek érezhesse magát. Az esőnek önmagában nem örül, kifejezetten nem szeret átázni, de legalább nem csökkent az amúgy is béka segge alatt lévő komfortérzetén. Nem úgy, mint a sikoly.
Megáll benne az ütő a hangra, mozdulatlanná dermed, ahogy pillantásával a forrást keresi. Jó ég. Ez a kisvörös fiatalabb nála. Miért kell tíz éves gyerekeket rabolni? Úgy egyébként, mi a francnak gyerekeket rabolni egyáltalán? Néma csendben nézi végig, ahogy a kölyök belefut a láthatatlan erőtérbe, ujjai megszorulnak a filcen, mintha csak őt érte volna görcsbe rántó energia.
Látott már másokat meghalni a Bukáskor. Az osztályának nagy részét elveszítette akkor... mennyi volt, másodikos? Ő is majdnem belehalt. Nem maga a halál ténye az, ami nyomasztó, hanem annak tökéletes értelmetlensége. Talán... nem halt bele. Lassan pislog, mintha egy rossz álomból ébredne, de a kis test ott marad, a morgás pedig... nesztelenül és mozdulatlanul vár. Félelem és adrenalin keveréke oldódik fel a véráramában, ahogy hevesen dobogó szívvel keresi a hang forrását. Vajon lupin? Vagy vadállat? Nem tudja, melyik a rosszabb. A lupin biztosan tud fára mászni. Ha vadállat üldözte és nos... ezen az égövön a nagymacska a legvalószínűbb, az is tud fára mászni. Hirtelen nagyon nem tűnik biztonságosnak itt ücsörögni.
Csak ha elmúltnak érzi a veszélyt és viszonylag biztosnak saját pozícióját, akkor folytatja a rajzolást magán. Most valahogy még nagyobb szükségét érzi, hogy időben végezzen.

Rajz-felszerelés:

16+

C2 forever

Az ő sebessége még jelenthet helyzeti előnyt, de ha idepakoltak egy gyorsulós mutánst, akkor a helyzete nem jobb, mint volt. Nem gondolkodik el nagyon a kérdésen, az elgondolkodás nem tesz jót az érzékszervi aktivitásnak, márpedig az ő feladata most elsősorban a környezetének pásztázása, és ezzel nem is marad adósa a helyzetnek.
A forrásnál megáll, felméri a közvetlen és tágabb környezetét, megkóstolja megint, bár ami az alsóbb folyáson jó, az a felsőbb folyáson és az eredőnél sem lehet rossz, de nem árthat meg a kóstolás. Lenéz a part felé, aztán fel a hegyre, végigsétálja azt a még száz méterkét, hogy a legjobb helyen legyen. Nem csak a hágón túli területet veszi szemügyre, hanem azt is, amit a háta mögött hagyott, elvégre van jelentősége, hogy mit lát. Felméri szemmel az eleredő eső homályfüggönyén keresztül a félszigetkaréjokat, hosszukat s kiterjedésüket, a köztük húzódó tengerszorost. A pillantásával végigköveti a part vonalát, az életnek bármilyen nyomát keresve ott, ahogyan a hátrahagyott erdősávot is így tekinti végig. Időnként hátrasimítja vizes, félrecsapott sörényét, máskülönben hagyja, hogy a meleg eső átáztassa a haját, lecsorogjon a füle mögött, a hátán. A telefon a nadrág zsebében van, azt óvón borítja a pulóver anyaga, ennyi idő alatt nem fog tönkremenni a készülék, bár eddig különösebb hasznot nem hajtott vele.
A hátrahagyott rész után a völgyet veszi alaposan szemügyre. A tíz kilométer rengeteg ellenséges diákot, flórát és faunát jelenthet, de akár erőforrásokat is, amikkel még nincs tisztában. Alig két órája reggelizhetett, így nemigazán foglalkozik az éhség kérdésével, minek cipelje magával a gyümölcsöket, amikor azok mindenhol ott vannak, ahova csak néz? Persze, lehet, hogy banán már a belső részeken nem lesz olyan nagy számban, de talán vissza tud jönni. Ezt vizsgálja meg következőnek. Óvatosan ereszkedik le a hágó belső felén, kitapasztalva, hogy a másik oldalon mennyire lesz könnyű felkaptatnia, ha esetleg vissza akar térni erre a partra mondjuk ha nem találna vizet. Ha leküzdhetetlen akadály ez természetesen nem megy szomjan halni a völgybe, ellenben ha nem, akkor a völgy dzsungel-hegy határán indul meg, hogy megkerülje ezt az erdőrészt. Valójában a völgy túlsó része felé törekszik, mert ott is ki akar nézni a vízre, de nem akar átvágni keresztül az erdőn. Egyrészt a hegyoldalban nagyobb eséllyel talál újabb forrást, ami a völgy felé folyik, másrészt pedig az erdőben jóval nehezebb tájékozódni, mint követni a vonulatok vonalát. A fák oldalában halad, éppen takarásban, közel a sziklás terepekhez.

~ Kevin Grimlock - B2 ~

A fiú útja végül sikerrel zárult, hiszen hamar szembe is jött vele elég sok gyümölcsfa. Alaposan szemügyre vette őket, a nagy részüket könnyű volt felismerni. Mango, papaya, banán.. mind tökéletes az életben maradáshoz, és talán még a szükséges vízmennyiség egy részét is képesek pótolni a fiú testében. Nagy nehezen meg is kezdte a gyümölcs szedést. Az első egy-két szemet a hasába irányította, majd a többit a ruházatában fellelhető zsebeknek tulajdonította. Miután sikeresen megtelt minden megtelhető zúgja, újra körbenéz a környezetében, és egy piros bogyós bokrot vél felfedezni. - Ezt.. nem ismerem. Eh.. - mormogja halkan, és úgy dönt inkább nem kockáztat. Elégedetten neki dől egy fának, és elkezd gondolkozni, hogy hogyan is tovább. Az eső közben elered, és meleg zuhannyal ajándékozza meg Kevint. - Nem mintha ma már nem áztam volna el teljesen.. - eleveníti meg ismét gondolatait. Közben elkezd azon gondolkozni, hogy a magány lassan az agyára fog menni, és előbb utóbb magával fog elkezdeni beszélgetni. Elég para dolgokat tehet az emberrel a Battle Royal. Például megőrül.. vagy meghal. Na és ha már halálról beszélünk, az esőben hirtelen ijesztő sikoly csendül fel nem messziről. Kis szünet után egy ismételt sikoly lesz hallható, ám annak hamar végeszakad. Kevint azon nyomban kirázza a hideg, és elkezd remegni. Egyáltalán nem bíztató ez az egész szituáció. Viszont most nem maradt sok választása. Vagy itt marad, és megvárja míg őt is megtámadja valami, vagy helyette megnézi magának a szituációt, és ha szerencsés, akkor a felmért terep után megfelelően tud majd reagálni a lehetséges eseményekre. Mivel ez tűnik logikusabbnak, így megtömött zsebekkel, halkan megindul a sikolysorozat irányába, és reménykedik, hogy nem éppen a vesztébe rohan.

~Sam Lewis, Refresh (F5) ~

Úgy tűnt a lány se olyan biztos magában, mint gondoltam, láttam hogy őt is sokként érte a dolog, ami nem meglepő. Végül belemegy, hogy verődjünk össze, mire sóhajtok egyet. Örülök neki, hogy nem kell megküzdjek vele, illetve nem döntünk úgy, hogy elengedjük egymást, és elválnak útjaink. Nem tudnék másra gondolni, mint hogy a hátam mögött lehet, és bármikor rám támadhat. Egyszer már mögém lopakodott...
A kajakos ötletén elgondolkodom, de megrázom a fejem.
- Nem jó, a nyílt vízen ha körbe megyünk, akkor túl szabadon hagyjuk magunkat. Az erdőből bárki ránk támadhat, és nem lesz normálisan esélyünk védekezni. Ráadásul ha kiesünk a kajakból, akkor egyből hátrányba kerülünk. Szerintem maradjunk szárazföldön. - mondom, és a bemutatkozására is egy mosolyt villantok.
[color=goldenrod]- Igen, mi vagyunk. Bocsáss meg, de még nem hallottam a ti iskolátokról. Mindenképp mesélj majd róla. [/color ]- mondom, és az épületes felvetésére bólintok. - Menjünk be, és nézzünk körül. Lehet, hogy el is bújhatunk valami jó helyen, és kivárhatjuk ennek az egésznek a végét. Nem kell részesei legyünk a mészárlásnak egy őrült perverz kedvéért. - mondom, és ahogy eleredt az eső, az még inkább arra mutatott, hogy menjünk be.
Ha elindulunk, akkor megpróbálok elől menni, elvégre én vagyok a férfi vagy miaszösz. Ezen kívül próbálok óvatos lenni, és nem csak úgy becsörtetni, halkan akarok haladni, és figyelni a környezetemre, hogy ne lepjenek meg.

Cody Atkinson E5

Cody bejárta a szigetet és hát jó és rossz dolgokat is tapasztalt. A jó az, hogy a sziget eléggé kicsi ha a többi diák is itt van akkor talán hamar össze tudnak találkozni és együtt több esélyük lesz túlélni. Meg amúgy is ott akar lenni velük hisz felelős értük és nem is tetszik még a gondolat sem neki, hogy gyerekek egyedül veszélynek kitéve. Hallott már az előző Murderworld-ró és nem jókat. Persze tisztában volt vele, hogy az x diákok nem átlagos gyerekek és önállóbbak mint a társaik, de ez az egész helyzet akkor is idegesítette őt. Viszont mást is észrevett ami szintén idegesítette mégpedig, hogy nem látott gyümölcsfákat és semmit sem ami ehető. Azt pedig átvéve a csekély tudását a túlélésről tudja, hogy az étel elengedhetetlen. A vizet is megnézi, hogy vannak-e benne halak. Ha azt a két botot kifaragja és olyan szerencsés a helyzet akkor akár úgy is vadászhat mint Tom Hanks a számkivetettben.
~Ha jól emlékszem sikerült neki vagy nem?~
Nem gondolkozik sokat mert meglát egy kenut.
~Remek ha van kaja akkor ebből talán remek kis szálláshelyet csinálhatok. Aztán tűzzel jelzem, hogy itt vagyok. Tökéletes terv. Vagy nem. Még kell a víz. Vizet lehet gyűjteni akkor ha esik. Mikor esik? Ez borzasztó. Mindegy szomjan nem halok mert az unalmas a nézők számára. Remélem.~
Megpróbált kisebb gallyakat gyűjteni és jó nagy tüzet gyújtani. A füst feltűnő lehet és idejöhetnek ha meglátják.

16+

B2 ~

Sajnos vajmi keveset tud a természet félsziget építő munkáiról, képtelen gyönyörködni a turzásokban és abráziókban, a félszigeteket és szigetecskéket leginkább csökött kis szárazföldeknek látja, amik miért is vannak ott jódolgukban? Ja igen, hogy elrejtsék a további látképet, az ellenségeket, a csapdát, a barátokat, ha ugyan vannak ezen a nyomorult szigeten barátok, mert az igaz, hogy a környezet barátságos, ételben, italban gazdag (bár egy kis húst, mondjuk sült kolbászt el tudna még viselni az összkomforthoz), mégsem jelent semmi többet ennél. Nem ad biztonságérzetet, nem biztosítja a jövőt, ennél fogva nehezen is volna teljesen értékelhető, még ha a neo úgy is tartja, "félj a mának", és a többi, és a többi, pszichológiai maszlag, stb.
Öt nagy szikla. Egy félsziget. Két karéja az ő szigetének. Hegyláncok, medence. Répakarú srác. Pipa mindenkinek, még a delfineknek is. Még nem evett delfint. Most nem is áll neki levadászni.
Ahelyett, hogy bevenné magát egy pontra, jobbnak látja, hogyha feltérképezi a sziget egészét. Nem lenne vidám, ha a játszmák végén derülne ki, hogy amúgy köpésre volt minden jobb helytől, társtól a bajban, csak túl fatökű volt ahhoz, nekiinduljon. Persze, elsülhet rosszul is. Mint minden, az élet, a puska, a gránát, a farok. Hajrá.
Ébren támaszkodik az esőtől vizes köveknek, nem lép az agyaglejtőre, nem akar seggbobon közlekedni, hisz az oldalazás szentségében. Amúgy sem tetszik annyira az a völgy. A zuhéban óvatosan ered neki, a sétája gyors, de kimért, nem akar megcsúszni, vagy megbicsamítani a lábát valami aljas kőszerű dolgon, ami rejtőzködött, néhány perc után megint visszanéz, de nem a rosszakarat kameraszemeit keresi, hanem a hátrahagyott hágó jellegzetes formáit vési a szemein keresztül a saját agyába, hogy ide visszataláljon, ha éppen... aztán irány a következő csúcs, lendületesen megmássza, a kezére vigyáz, egészen oroszlánkirályos fejjel nézi végig az onnan elétáruló látványt. Ameddig a szem ellát az ő birodalma, mi? Kell a f@sznak a nedves dzsumbuj.
Nekitámaszkodik egy kőnek, a szemét kimeresztve bámul a sima területre, aztán a patakokra, a patakok elveszőjére az erdőben, megvakarja az állát. Egy kicsit bizalmatlan a tiszta területtel szemben, de végül arrafelé indul neki a hegymászásnak. Legfeljebb átfut rajta. Vagy talál valakit. Vagy legel egyet. Vagy telepít fákat, hogy ne legyen olyan sima, akárhogy is, becserkészi.

A Bukás nagy hatást gyakorolt rá. Egy dolog, hogy mások meghaltak a közelében és ez eléggé roncsolta a kölyök lelkivilágát ahhoz, hogy később a pszichológusa kisebb tanulmányt írjon róla - névtelenül természetesen -, de leginkább az érintette meg igazán Anton lelkivilágát, hogy kis híján ő is belehalt. A mai napig viseli a mellkasát keresztüldöfő vasrúd hegnyomát. Ha nagyon mélyponton van éppen, érzi a fantomfájdalmat és fejébe visszatolulnak az emlékek, amikor felsértett tüdejének hála a saját vérében fuldoklott, a teste rángatózott és apránként egyre hidegebb lett, míg be nem burkolta a légszomj, fájdalom és sokk jótékony eszméletlensége. Igen, a Bukás más volt. Egy fordulópont, ami után megtanulta, hogy az élet kegyetlen, igazságtalan és rengeteg fájdalommal jár. Mára tökéletesen tisztában van ezzel a kiábrándító ténnyel.
A félelem jó dolog. Félelmek nélkül az élő elővigyázatlan lesz, nagyképű és nagyon rövid időn belül mindezek következményeként halott is. A világos pillák megrebbennek, ahogy a medve kifut a nyílt terepre. Remek lehetőség lenne becélozni, de... öngyilkosság lenne felhívni magára a figyelmet, egyszerűen csak nem jó harcos és ennyire nem siet nekiesni egy medvének.
Mozdulatlanná dermed, ahogy a lény eltűnik és mégis neszezést hall. Nagyon óvatosan, nesztelenül hajol előre, hogy rejtekéből kifürkéssze az arra járót. Az ismerős arc olyan megkönnyebbülést jelent egy pillanatra, hogy még első találkozásuk alkalmával mutatott antiszociáltságát is elfelejti.
- Pszt. Hé! - Erőteljesebb suttogással próbálja felhívni magára a figyelmet, hasra fekszik az ágon és kidugja fejét a lombkoronából, hogy a másik észrevehesse. - Kevin! Anton vagyok a bálból. Illetve Skicc. - Jut eszébe hirtelen, hogy nem az eredeti nevén mutatkozott be. - Kurvagyorsan mássz fel, van odalent egy jegesmedve. Gyerünkgyerünkgyerünk! - Kifejezetten türelmetlennek hat a sürgetés, az utolsó szóval tűnik el a szőke fej a védelemben, a környéket fürkészi, amíg a másik felmászik, ha egyáltalán hajlandó rá. Ha igen, a kezét nyújtja neki, hogy felsegítse az utolsó szakaszon.
- Csak csendben, jó? Nem akarom, hogy meghalljon. - A fiú még félmeztelen, bár erősen összerajzolt bőre öltözteti. Ha a másik elhelyezkedett, visszaveszi összefirkált pólóját és begubbaszt. - Nekikergetett egy tízévest a kerítésnek. - Bök fél kézzel az említett határvonal felé, bár... nem látszik kifejezetten kerítésnek így a nagy semmivel az oszlopok között, de a feldőlt test tagadhatatlanul ott van.

~Sam Lewis, F5~

Elmondja, hogy kétli hogy bárkinek is lenne pisztolya vagy hasonló eszköze, mire megvonom a vállam.
- Nem is kell, hogy fegyverük lehet, lehet, hogy egyszerűen szupererősek, vagy olyan képességük van. A víz alatti dolog már jobb ötletnek tűnik, viszont nekem nem nagyon van búvárruhám, és nem hiszem, hogy túl meleg lenne a víz, főleg ha merülünk. Szerintem egyenlőre maradjunk szárazföldön. - nyomatékosítok ismét, és végül egyet értünk abban, hogy bemenjünk az épületbe. Hagyta, hogy előre menjek, és a bejárathoz sétálunk, ahol egy különös szimbólumot látunk, illetve egy szöveget, ami elgondolkodtatott.
- Dharma... Tudod mit jelent? - nézek a lányra, és ha nemet int, akkor mondom. - A hinduizmusban van szerepe. Szeretem a japán kultúrát, ezért ismerős... de nem tudom az írásból megállapítani, hogy kis, vagy nagybetűvel írott.. Van különbség, a kisbetűs valami mindent átható elem ha jól tudom, nélküle a világunknak vége... a nagybetűs Buddha tanítása. Akárhogy is van, aki ezt iderakta, annak biztos jó nagy egója volt. - mondom, majd követem a csajt a kitépett ajtón, magamban megjegyezve, hogy tényleg szerencsés vagyok, hogy nem harcoltam vele. Bemegyünk, és körülnézünk odabent, illetve elérünk egy lépcsőhöz is, ami fel, illetve lefelé vezet.
- Én az alagsorra voksolok. - mondom, és várom a válaszát. Nem szívesen szakadnék szét, egységben erősebbek vagyunk.

Csak legyint egyet, dehogy sértette meg, de tényleg nem tudja, hogy hogyan is fognak viselkedni a többiek a suliból...és mennyien is lehetnek itt vajon? 
-Nem kell bocsánatot kérni, nem történt semmi.-
Menet közben pont talál két eléggé masszívnak tűnő ágat, át is nyújtja a lánynak, aki így már tud egyedül is járni. Már amennyire ez lehetséges a dzsungelben, de itt még szerencsére, nem olyan sűrű az aljnövényzet.
Mire talál egy nagyobb fát aminek a levelei nagyrészt felfogják az esőt, eláznak így is valamennyire, de a csapadék inkább kellemes, mint sem zavaró. Segít leülni Hadiyának aztán ő is leteszi magát a fa tövében.
-Persze vannak önvédelmi óráink...de nem igazán szerepeltem túl jól rajtuk...-
Ez igaz is, nem sok tudást szerezett ilyen téren.
-Ha eláll az eső, keresnünk kellene majd valami helyet éjszakára. Menjünk beljebb az erdőben vagy próbáljunk meg a tengerparton haladni? Jobban járunk ha maradunk az erdőben, akkor talán nem vagyunk annyira szem előtt...-
Tényleg nincs jobb ötlete azon kívül, hogy el kéne kerülni a többieket és kivárásra játszani...

B2 - Antonnal

A fiú megtömve zsebeit gyümölcsökkel, elindult a kétségtelenül veszélyes hang irányába, aminek okát már egy kis idő után maga sem tudta volna megmagyarázni. Az erdőben sok fa állta az útját, és ő ezeket a legnagyobb ügyességével próbálta kikerülni, még arra is figyelve, hogy nem csapjon nagy zajt. A természet, és a környezet teljes mértékben ismerős volt neki, viszonylag otthon is érezhette volna magát, de a táj ettől függetlenül hidegen visszautasította. Bármennyire próbálta magát nyugtatni, egyre inkább idegesebb lett. Óvatosan ugrált az eléhajló ágok között, és próbálkozott a bokrok között mozogni inkább, bár az elméje már máshol járt. Otthon volt, a családja körében, a luxus "palotájuk" biztonságos falain belül. A nővére ismét leállt veszekedni a kisebbik öccsével, a kishúga a babáival játszott, a szülők pedig már megint valamilyen üzleti megbeszélésen voltak. Ő, mint mindig, most is a laptopját nyúzta, és próbálta megszerezni a lehető legtöbb információt egy újonnan kijött játékról. Ahogyan kipillantott az ablakon, az óceán tekintett vissza rá. Elmosolyodott, még sosem érezte ilyen nyugodtnak magát. Végül egy hatalmas hullám jelent meg a partokon, mely teljesen elmosta az ottani valóságát, és mikor az ijedtség után ismét kinyitotta szemét, újra az idegen szigeten találta magát. Kirázta a hideg, és annyira elkezdett szédülni, hogy azonnal támasztékot kellett keresnie, s ezt egy fa törzsében találta meg. A feje erőteljesen elkezdett szúrni, ha le kellett volna írnia az állapotát, biztos halálközeli pillanatként tette volna meg. Miért kellett elhagynia a szigetüket? Miért nem volt neki jó az otthoni légkör? Miért kellett ebbe a veszélyes iskolába jönnie? Ha nem lett volna ennyire önfejű, akkor még mindig biztonságos életet élhetne a testvéreivel együtt. Ő erősködött, hogy világot akart látni, ez igaz.. de senki sem erre gondol ha ezt felhozza. Nem egy vérre menő háborút akart, gyerekek között. Ez teljes mértékben abszurd. Fel akar ébredni ebből a szörnyű álomból, és haza akar menni. Nem bírja, úgy érzi bármelyik pillanatban összetörhet. A paranoia kiteljesedése közben, végül akaratlanul is folytatja az általa kijelölt irányt. Mivel a veszélyes hangok nem ismétlődtek meg, így nem verték ki a mély gondolkodásából. Tekintete teljesen üres volt, és csak sétált előre, és előre. Észre sem vette, hogy közben kiért az erdőből, és egy tisztás felé vette az irányt. Egy pillanatra megtorpant, egy újabb fa mellett. A fejében olyan gondolatok jelentek most meg, hogy mi lesz ha rátámadnak? Az egész sziget tele van vele egykorú gyerekekkel. Vagy ami a mégrosszabb, hogy neki kell ölnie. Márpedig ha nem akar meghalni, ez az evidens. És tényleg nem akar meghalni. De akkor most mi lesz? Mit tegyen ha ilyen szituációba keveredik? Teljesen össze van zavarodva, a légzése ismét felgyorsul, és egy rohamszerű állapotba is került volna, ha ki nem zökkenti az illúzióból egy ismerős hang. Legelőször csak úgy gondolta, hogy beképzeli, de mikor meghallja a hangját, már megbizonyosul benne az a dolog, hogy tényleg van itt valaki, és az a valaki ismeri őt. Különös izgatottság tölti meg a szívét. Hirtelen felpillant a mellette lévő fa tetejére, és a hetekben megismert orosz ifjút pillantja meg. Mellkasának izgatottsága a duplájára szökik, és zavarodottan elmosolyodik. - Tényleg te vagy az? - még talán el is sírta volna magát, ha nem hallotta volna meg a következő sorokat, miszerint egy medve van a közelben. Ijedtségében fel sem tűnt neki az a tény, hogy ismerőse a "jeges" jelzővel illette az előbb említett ragadozót. Hamar felpattan a fára, és elkapja a lenyújtott segítőkezet, és felkapaszkodik a rejtekhelyre. - Ez a hely.. eddig is itt volt? Vagy te csináltad? - kérdezi normális hangerővel, majd mikor a fiú halkabb beszédre inti, ismét felpörög a pulzusszáma. Valamiért ha csendben kell maradni, akkor mindig kellemetlenül érzi magát, hiszen ilyenkor mindig baj van. Ijedten hallgatja Skicc (azaz már Anton) rémtörténetét az eddig történtekről. Meghalt egy fiatal diák? Tehát már megkezdődött az aratás. Na de hogy még vadállatokat is úszítanak rájuk egymás mellett, az már csak hab a tortánt. - Ez... borzalmas.. - összeszorítja a fogát erősen, de végül nem bírja visszatartani a forró könnycseppeket a szeméből. Erőteljesen megindul a testnedv áradat az arcáról egyenesen a fa ágaira. Próbálja annyira visszatartani amennyire csak tudja, de ha mást nem is, legalább hangot nem ad keserves életérzésének. Teljes kétségbeesésben van. Eddig nem tudott sírni, eddig még nem igazán tudatosult benne, hogy mi is a szituáció mozgatórugója, de most, hogy találkozott Antonnal, és nem messze tőle egy tízéves hullája hever.. már teljesen kiégeti nála a biztosítékot. Nem akarja. Ő ezt egyáltalán nem akarja. Ugye megmentik őket? Ugye hamar felébred ebből a rémálomból, és megmentik őket? Nem akarja már ezt, egyáltalán nem akarja. El akar bújni egy biztos helyen, és megvárni, míg jön a felmentősereg. Ő erre képtelen, nem képes küzdeni az életéjért. Ez a helyzet neki.. teljesen idegen.

Jelen pozíciójából nincs elég rálátása ahhoz, hogy érzékelje a másik rohamszerű állapotát, egyszerűen csak leszól neki. Amint a fiú felpillant, halvány mosoly rándul a képén csak úgy biztatásként, integet.
- Hát nem is a húsvéti nyúl. Gyere már! - Sürget odafentről, megkönnyebbülten ereszti a tüdejében rekedt levegőt, amint a kölyök végre odafent van. Hülyét kapott volna, ha ráhozza a macit, meg a frászt vele együtt.
- SSShhh. - Hirtelen fogja be a kézközelbe került srác száját, néma csendbe hallgatózza a csörtetés irányát. Csak akkor ereszti el, mikor már jó fél perce elmúlt az állat zaja és biztonságosnak ítéli meg. - Oké, elment. Asszem. - Nem pillant rá a másikra, a mézszín tekintet még az odalentet figyeli. Le kéne másznia, eltüntetni a nyomokat csak... még vár egy kicsit. - Hát a lombos itt volt, csak a "tetőt" csináltam meg. - Bök jelzésértékűen maga fölé. A vízgyűjtő is persze nyilvánvalóan emberi kéz munkája, de az pillanatnyilag részletkérdésnek minősül nála.
- Máris sötétedik. Mennyi telhetett el, 2-3 óra? 10 előtt raboltak el minket, szóval nálunk dél körül van, minimum 5-6 óra időeltolódásban vagyunk, az talán... Afrika déli része környéki szigehéhéhéhéh - Rámered a másikra, ahogy az elsírja magát, hirtelen lefagy. Isten az égben, mit kezdjen egy síró kölyökkel? Zavartan hátrasimítja szőke tincseit, a homlokán hosszanti irányú forradás villan fel egy kósza pillanatra.
- Nyugalom. Már elment... - Megrándul a szája. - Ez nem segít a helyzetünkön Kevin. Szedd össze magad, ki fogunk jutni innen. - Valahogy... - Na... fókuszálj, mit láttál útközben? Nem találkoztál másokkal? Mire emlékszel? Mi történt? - Előveszi a zsebéből a térképet, hogy updatelje a másik információi alapján, bár első sorban most az érdekelné, hogy elterelje a másik figyelmét szorult helyzetükről.
- Úristen. Életben van. - Nyög fel, ahogy pillantását magára vonja a mozgás, meredten bámulja pár pillanatig a kapun túlra jutott kiskölyköt. - Francba, ha besötétedik, nem látjuk majd, mi történik vele... várj egy kicsit, eltüntetem a nyomainkat. - Szól végül és lemászik a fáról, még mielőtt rájuk zuhanna a total darkness. Eltünteti a srác nyomait, összeszedi az oda nem illő gyümölcsöket és csak eztán mászik vissza. Remélhetőleg ennyi idő alatt Kevin is megnyugodott.

16+

B2

"Ment a szobor a sivatagban, s néha hátranézett a helyre, oda, ahonnan szabadult"
Határozottan szerencse, hogy nem az a dúdolós típus, nagyjából halálra idegesítené magát vele az eső neszezése mellett. Sok dolgot persze nem tehetne ellene, hacsak meg nem öngyilkolja magát a fák árnyékában, a felhődús ég alatt, ott, ahol a dzsungel a kövekkel összeér, na meg a hegyek az egekkel és egyéb költői badarságok.
Igazából eléggé elunta magát. Az erdő egy dolog. A hegyek egy másik. Az állandó veszélyérzet nem tartja szinten az adrenalinját, a háború egy kicsit stresszesebb volt ennél. Arcade eltűnt. Kár érte. Legalább valami szórakoztatást biztosított az a pár másodperc, amíg itt volt, elvégre médiasugárzó, vagy mi a péló, nem? Ha már illegális dolgokat csinál azok lehetnének egy kicsit... lefogadja, hogy a nézők se nézik az ő vonalát. Meg akkor szerintem a többiekét sem. Ugyan már. Répakarú kölykök miért lennének érdekesek, amikor tele van a net pornóval?
Feszült arccal figyel, ahogy megáll az eső fülelni kezd. Eleddig a legtöbb hangot elnyomta a folyamatos surrogás, a vízzel csókolózó falevelek hálaimája, a kövek elégedetlen kopogása, ahogy lassanként megadták magukat az eróziónak, a mindenség hangjai, de az eső fogytával csend lesz. És éj.
Lehetetlen, hogy leszálljon az este minden számítása szerint, de hát az élet szeret lehetetlen dolgokat produkálni. Aztán ki tudja. Ott vannak mindenesetre valamik. Okos lenne elmenni oda? Nyilván nem, de jobb ötlet híján folytatja az eddigi útját. Nem megy be az erdőbe eltévedni, a peremen halad gyorsítva a tempón. Majd ráér ott átvágni a fás részen, ahol az a legkeskenyebb, így a legkisebb az esélye arra, hogy a sötétben elvétse a helyet. Persze, egy barlang éjszakára jól jönne, ha találna, mert valamiért sejti, hogy a házakban nem összkomfortos zuhanyzó, ágy és paplan várja a kedves versenyzőket.

Hát elég kétes sikereket sikerült elérni. Ami jó, hogy sikerült vizet gyűjteni.
~Ez az. Van víz és talán van élelem ha vadászok. Hiányzik még a biztonságos védett otthon. Amit talán átmenetileg azokból a kenukból is meg tudok csinálni. Helyes. Olyan vagyok mint Tarzan csak szőrösebb és jóképűbb.~
A tűzgyújtással a célját éppen sikerült elérnie. Nem könnyen, de sikerült elérnie, hogy füstöljenek azok a levelek. Nem lett tűz és ez a füst zavarta is az ő orrát, de inkább távolabb ment tőle és igyekezett életben tartani.
~Gyerünk valaki lássa meg gyorsan. Franc sötétedik. De jó, de jó, de jó. Ez esetben az éjszakai szállás még fontosabb lett számomra. Meg a meleg is. Persze valamennyire a bunda véd, de nem tudom mennyire hűl le a levegő. Nem sikerül tüzet gyújtani, de akkor azt tudom csinálni, hogy nem tudom. Varrok egy pulcsit falevélből és madárürülékből vagy belebújok egy tauntaun belsejébe. Nyugodj meg Cody! Nem kell kétségbe esni. Éljük túl ezt az éjszakát! Csináljunk éjszakai menedéket!~
Miután összeszedte magát neki is áll. Ágakból és levelekből egy viszonylag szélvédett helyen a tűz közelében megpróbál valami kis jurta szerűséget csinálni. Csak erre az estére.

Kevin Grimlock - B2 - Antonnal

Az érzelmek hadakoznak Kevin elméjében, és cseppet sem hajaznak a békés állapot felé. A fejében folyamatosan ugyanazok a szavak hangzanak el, és egyre mélyebbre lökik a fiú gondolkodás módját. Úgyis meghal ő is, és a többi gyerek is. Ha nem egymás keze által, akkor a vadállatok tépik szét őket. Nincs kiút ebből a rohadt valóságból, amelybe kergették őket. A sírógörcse valójában már kezdett elmúlni, de ez inkább azt jelentette, hogy kezdte elfogadni a helyzetet, semmint kilépett a stresszből. A "lakótársa" kellemes hangja rázza ki ismét az álomvilágából. Leecseteli neki, hogy ezzel a viselkedéssel senkinek sem segít, és Kevinnek ez úgy jött le, hogy ha így folytatja, akkor még a minimális túlélési lehetőségeket is lecsökkenti még kisebbre. Anton azt is megkérdezte tőle, hogy látott-e valami furcsát, vagy említésre méltót, amit fontosnak tart esetleg. Csendben ismét beszáll az elméjének sötét "bugyraiba" és újra gondolja a nap lezajlását. Iskola, óceán/tenger, homokos part, erdő, gyümölcsök, stég, sikoly, aztán Anton. Igazából semmi olyan dolgot nem látott, vagy hallott amely fontos lehet a társának, vagy amelyről nem tudna. Kétségbeesett pillantással rázza meg a fejét, jelezve, hogy tényleg nem látott semmit. Na tessék, már megint nem lehet őt használni semmire. Hogyan akarja így túlélni az egészet? Hogyan fog tudni így cselekedni, ha eljön az idő? Mi lesz, ha majd miatta halnak meg a többiek? Ezt ő nem képes elviselni, egyáltalán nem. Össze kell szednie magát. Vesz egy mély levegőt, és megpróbálja újra és újra felvázolni a terepet maga körül. Végül ismét Skicc hangja töri meg a csendet, miszerint a medve által kergetett személy még él.
- Most mi lesz? Nem segítünk neki? Nem lehet.. lehet megölne minket. De hisz csak egy gyerek, nem? Bár kitudja milyen képességei vannak. Bár egy medvével sem tudott elbánni, akkor nem lehet valami erős.. Anton, hagyjuk meghalni? Ne haragudj, végül is lehet ez a helyes döntés. Ha odamennék, lehet mi is meghalnánk. Ne haragudj. - fejezi be végül monológját, amely enyhén hajaz arra, hogy kezd bekattanni. Idegességében kikapja az utolsó zsebében maradt gyümölcsöt, és elkezdi rágcsálni, stresszoldóként. A kedves orosz társa addig eltünteti a nyomokat, amelyeket maga után hagyott. Hát persze, miért is ne kelljen utána még takarítani is. Így sem elég gáz már az önbecsülése, még nyomokat is hagy maga után. Pompás. De legalább egy egész jó túlélő bajnokkal hozta össze a sors, és talán ha nem követ el nagyobb hibákat, majd Skicc elintézi, hogy túléljék ezt az egészet. Ő pedig megpróbálja mindenben támogatni, amiben csak lehetséges.
- Te nem félsz? - teszi fel végül a kérdést, ami már nagyon kikívánkozott belőle. Kíváncsi, hogy a másik fiú hogyan éli meg a történteket. Talán ha elmondja, abból ő is erőt meríthet, és arra most szüksége van, az kétségtelen. Az állapota már valamivel jobb, mint a sírás kezdete óta, de még mindig nem érzi magát a toppon. Ha esetleg kialudná, akkor jobb lenne. Igen, kétségtelenül.. de nem szabad elaludnia, túl veszélyes. Akkor miért hajtja máris hátra a fejét? Mindegy, már késő. Kevin bealudt.

Csalódottan csóválja a fejét, komoran pillant a lányra, némi hallgatás után szólal meg halkan.
-Mit tudsz erről az egészről? Mármint Arcade-ról és az elmebeteg műsoráról? A sulimból már sok mindenkit elrabolt...még a shield, az angyalok és ki tudja ki nyomozott utána, de senki nem jutott semmire...legalábbis azt pletykálták, hogy ez az egész nem is igazi, és nem jutottak semmire....mindegy csak arra akarok kilyukadni, hogy nem biztos, hogy bárki is meglátná a tüzet, meg hogy egyáltalán a sziget közelébe tudnak jutni, de megpróbálni megpróbálhatjuk majd...-
Hunyorogva próbálja kivenni, mit is kellene látnia, amit Hadiya már észrevett. Lassan bólint és láthatóan idegesen nyel egyet majd lassan elindul a roncs irányába. Percekkel később kiderül, hogy felesleges volt idegeskednie. Semmi veszélyes nem volt a környéken, csak maga a repülőgép, vagyis ami megmaradt belőle. Reménykedve kukkant be a pilóta fülkébe hátha talál valami használhatót, egy elsősegély dobozt vagy bármit ami használható lenne. Miután alaposan átnézett mindent, és a roncs környékét is, vissza siet a lányhoz és felveti az ötletet, hogy az éjszakát tölthetnék ott, mégis csak védettebb, mint kinn a dzsungelben éjszakázni. Másnap meg bepróbálkozhatnak a tűzzel és a tengerparttal is.

~Sam Lewis, F5~

- Nem érted. - csóválom meg a fejem. - Nem mondtam, hogy itt bekkeljük ki az egész hónapot, viszont most még, amíg fejetlenség van, és nem tudhatjuk kiben bízzunk, még nem fogyasztották meg egymást a gyilkosok, addig lenne jó behúzódni. - magyarázom.
Végül bementünk az épületbe, és lefelé vettük az irányt a javaslatom alapján, ahol egy hosszú folyosó volt, alighanem hosszabb, mint maga az épület, a végén pedig volt egy zár.
- Szerinted ez mi lehet? - kérdeztem, és közben hegyeztem a fülem, hátha meghallok lépéseket, vagy hasonlóakat, amik arra utalnak, hogy nem vagyunk egyedül az épületben. Féltem, hogy bekerítenek minket, mert idelent nem nagyon volt kijárat, legalábbis első ránézésre, csak ahol bejöttünk.
- Szerintem gyorsan nézzünk körbe, gyógyszerek, kötszerek, kötél, bármi ami hasznos lehet és kellhet, ha megtaláljuk, próbáljuk magunkkal vinni. - mondom, mert idelent semmiképp sem akarok maradni, de azért nem hagynám el a helyet lootolás nélkül. Én is ilyesmiket keresek, meg fegyvernek használható dolgokat, akár kést is, öngyújtót, szóval ilyen alapvető túlélésre használható dolgot.
- Meleg, vagy vízálló ruha is kelhet, anyag, amiből sátrat vagy táskát csinálhatunk...- folytatom keresgélés közben.

A fejrázástól be is tikkelhetne a feje, de valamilyen megfoghatatlan higgadtságot erőltet a képére, éles kontrasztot állítva a másik zilált hangulatával.
- Én a hegyen kezdtem, nézd. - Megmutatja az általa rajzolt térképet, hogy honnan indult, merre tartott, mit látott odafentről. Mivel magától nem beszél, irányított kérdésekkel szedi ki Kevinből, hogy milyen terepviszonyokat látott, remélhetőleg megoszt vele olyan apróságokat, mint honnan indult, mit tapasztalt a terület geográfiájából, stég, hasonló apróságok, hogy updatelhesse belőle a térképet.
Pillantása élesen Kevinre rebben.
- Dehogy segítünk. A kerítés túloldalán van és... nem tudjuk, mi van a házaknál. Ha át akarunk menni oda, meg kell másznunk az oszlopot, akkor talán át tudnánk jutni rajta biztonsággal, csak egyelőre nem látom értelmét. - Nem mondja azt sem, hogy ha átmennének, nem segíteniük kéne a kissrácon, hanem... megölni. Egy dolog valakit harc közben, a saját életéért küzdve kinyírni, de az összeesett kölyök nem tartozik ebbe a kategóriába. Mit csinálna? Csendes figyelme megállapodik a kis testen mielőtt lemászna a fáról a nyomokért. Nos... nagyobb kárt okozott odalent, mint szeretett volna, a vizes talajba cuppant nyomokat a levelekkel fedi el, próbálja természetesnek láttatni, hátha nem figyel annyira senki, hogy feltűnő legyen.
- Mindenki fél. Én is. - Szól odalentről, bár nem pillant fel a másikra, végzi a dolgát. - A félelem segít életben maradni. Kivéve akkor, ha hagyod elhatalmasodni és leblokkolsz... - Végre felnéz, ahogy mászna vissza, de megdermed. Elaludt? Túl gyors. Talán inkább elájult a stressztől. Halkan sóhajt, mielőtt visszamászna a menedékbe. Fogja a pulcsiját, és ha a másik nem ébred fel, odakötözi vele a fához, hogy a felsőtestén legyen a pulcsi nagyobb felülete, míg az ujjakat összecsomózva hátul legyen ami egy erősebb tartást biztosít, hogy ne mozduljon el, ha álmában esetleg forgolódna. Kifejezetten nem örülne, ha lefordulna a fáról.
Nos... mi más dolga maradt? Felveszi az éji őr szerepét.