Kalifornia

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Serena Davidson on Vas. 09 Okt. 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
Serena Amelia Davidson
SHIELD elől menekülő civil


Játékostárs(ak) neve: Lucy Skatfield


Úgy tűnt, hogy a lány még mindig eszik tovább. Nem nyugtatott meg az a tény, hogy nem csak én nem tudtam, hogy Lucy-val mit kezdjük, de még Raven sem.
- Nem akarnám itt hagyni – ráztam meg a fejemet. – Sem elmenni, még történhet vele valami. De ha bevisszük az emberek közé ki tudja, hogy mit tesz, kire támad és akkor már megint a mutánsok kerülnek bajba, amit nem kellene.
Bólintottam arra, hogyha tényleg csak őt mentjük meg és visszük el, máris megy életet mentettünk, ebben igaza volt Ravennek. Benéztem a kocsiba, ha befejezte a lány az evést és remélhetőleg nekilát annak, amit Raven kért tőle, hogy egyen, akkor állok neki a nyugtatásnak.
- Nem tudom, hogy mennyi ideig hat – mondtam. – Még nem igen csináltam ilyet korábban.
A biztonság kedvéért a táskámat előre húztam és mélyen belenyomtam a kezeimet, hogy a fehér izzás ne látszódjék mások számára, ha belekezdek a képességem használatába, és csak úgy tűnjön, mintha csak nagy lelkesedéssel keresnék benne valamit. Így kezdtem el koncentrálni erősen koncentrálni. A koncentráció után, hogy még könnyebben menjen a képességhasználat hadarva az orrom alatt kezdtem mondani, hogy mit szerettem volna elérni.
- Viselkedjen úgy, mint egy normális ember. Viselkedjen úgy, mint egy normális ember. Viselkedjenúgmintegynormálisember, viselkedjenúgmintegynormálisember, viselkedjenúgmintegynormálisember.
Mindezt addig igyekeztem folytatni, amíg Lucy viselkedésén, tekintetén meg nem látszik az eredmény. Valószínűleg eközben, vagy utána lesz az is, hogy kilép a kocsiból.

felszerelés:
- divatos őszi ruházat
- Raventől kapott pulóver
- táska
- jegyzetfüzet, toll
- sokkoló
- zsebkendők
- lakáskulcs

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1337
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Ko-Rel on Vas. 09 Okt. 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
dr. Melissa McKenzie
Külsős, tudós, Lockjaw gazdája


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller és Reena Reynolds




dr. Melissa McKenzie



2013. október 5-i események naplója




7. fejezet: Új mutánsok - 4. szín




2012. október 5. péntek,
Ötödik/negyvenhatodik bejegyzés:
”Természetesen nem volt ellenemre, hogy Mr. Storm megsimogassa Lockjaw-t, ő pedig lelkesen csóválta a pici csonka farkincáját s még ugatott is így mutatva ki, hogy örül annak, hogy foglalkoznak vele. Még én is leguggoltam a megvakargattam a füle tövét, mert ezt is nagyon szerette.
- Én is csak a „Cég”-nek hallottam, hogy így emlegeti a helyet – mondtam. – Mivel ugye civil vagyok nem igen látok bele az aktákba, talán ott benne van a neve, hogy kik voltak. Igen, így történt, szörnyű, hogy az emberek mit tesznek másokkal, főleg gyerekekkel.
Még mindig megborzongtam, mikor hallottam mindezt. Azok után, amit hallottam Mr. Stomról s láttam őt a hírekben, tévében meglepett, hogy mennyire komoly is tudott tenni, igaz mindez nem tartott sokáig. Ha szükséges volt, akkor magabiztos s kedves mosolyt küldtem Ms. Reynolds felé, hogy nyugodtan fogadja el a felajánlást. S valóban megérkeztünk a fiatal hölgyhöz, kinél Mr. Storm roppant kínos beszélgetést folytatott le. Igazából mintha magamat láttam volna, én tudok így viselkedni férfiakkal. Miután ők ketten végeztek a beszélgetéssel a kishölgy észrevett minket is s roppantul lelkesedni kezdett a Mr. Miller s Miss Lyesmith miatt. A bemutatkozás után, még mikor Ms. Allan a SHIELD-re kérdezett rá, akkor szólaltam meg.
- Én civil vagyok csupán, aki besegít a SHIELD-nek a genetikai tudása miatt – mondtam.”



felszerelés:
- Lockjaw (ha engedték)
- ruházat (hosszú ujjú, dekoltázs nélküli bokáig érő egyrészes ruha, a ruha alatt a speciálisan kezelt ruhája, ami némileg golyóálló
- SHIELD-től kapott felszerelés
- tablet, amin a saját tudományos anyagai vannak
- telefon
- Elsősegély csomag (kötszerek, gyógyszerek. tapaszok)
- gyorstesztekre alkalmas felszerelés (vércsoport-meghatározás, X-gén kimutatására alkalmas dolgok, allergiateszt (gyorsan végző)

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Lady Gaia-Vell on Vas. 09 Okt. 2016, 00:01




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
Reena Reynolds - Szellem
SHIELD gyakornok, korábbi tesztalany


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller és dr. Melissa McKenzie


Reena-nak kissé gyorsan zajlottak az események, igazából az már ment neki, hogy egy felé figyeljen, de így, hogy ketten is beszéltek, ráadásul róla, kissé nehezebb volt figyelnie, mint egyébként, de azért igyekezett. A kérdések legalább rövidek voltak, így azokat legalább értette.
- Nem tudom, hogy a mi a Cég igazi neve, csak így hivatkoztak rá a jelenlétemben – mondta.
A másik két részre bólintott, hogy igen tényleg bezárva élt nagyon sokáig, eddigi élete jelentős részében. Kissé összerezzent, amikor Johnny megfogta a vállát és Melissa valóban jól sejtette kissé segélykérően nézett a lányra a fiú szavai után.
- Kö… köszönöm – felelte.
Arról még mindig nem volt fogalma, hogy a buli, vagy parti micsoda, de nem akart nagyon butának tűnni, így inkább nem is kérdezett rá minderre, hanem szótlanul követte a többieket. Érdeklődve figyelte, hogy miként is beszélt Johnny és Liz egymással, majd végül a lány be is mutatkozott nekik és roppant lelkes volt a társaság miatt. Úgy tűnt, hogy itt talán nem lesz olyan nehéz dolguk, mint az előző esetekben. Vagyis főleg a Morgan családnál.
- Én a SHIELD-től vagyok – mondta. – Reena Reynolds.
Ezek után nem igen tudott mit mondani, így várta, hogy a többiek tegyék mindezt.

felszerelés:
- sima utcai ruházat (bő garbós hosszú, de vékony pulcsi, sportcipő és nem szűk nadrág), a ruha alatt a speciálisan kezelt ruhája, a megerősített részek levéve róla (hogy ne legyen meztelen, ha láthatatlan lesz)
- SHIELD-től kapott felszerelés
- egy pisztoly (ha engedték, hozzá 4 tartalék tár 3 nyugtatót tár, 1 éles) (a saját puskája túl nagy lett volna)
- illetve a feji része a felszerelésének, az egy táskában, ami a hátán van

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Kalifornia - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2503
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 53
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 09 Okt. 2016, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Új mutánsok
Stephanie Lyesmith - Tűzvirág
Különítmény tag; Hawkeye, not Hawkguy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie és Reena Reynolds


- A-a! álljon meg a menet! – szóltam közben. – Egy pillanatra sem mondtam, hogy jóképűnek tartalak, csak azt, hogy messze nem vagy olyan jó, mint hiszed! Óriási különbség van!
Az persze hízelgett volna az egómnak, hogy én vagyok a Különítmény legdögösebb tagja, ha nem én lettem volna az egyelten női tag. Ostoba szőke libát soha sem tartottam annak, és hivatalosan nem is volt, csak tartalékos, de már onnan is kikerült. Szóval nem volt nehéz a legdögösebbnek lennem.
- Ha talán a SHIELD-et mondod, akkor az úgy többet ért volna drágám, révén a Különítményben egyedül vagyok a „gyengébbik” nemből – sóhajtottam fel drámaian.
Amikor kifejtette, hogy mennyire pajzán gondolatai vannak áldottam az isteneket, hogy már ki tudom zárni a fejemből ezeket és nem látom automatikusan a képeket, főleg, hogy magamtól is eltudtam képzelni azt, hogy mik fordultak meg a fejében. Gonoszul mosolyodtam el arra, amikor aggódni kezdett.
- Döntsd el te magad, egy ideje együtt élünk – feleltem. – Szerintem még neked sem nehéz összetenni ebből.
Nos, ezek szerint ő sem ismerte Lizt, de máris eltámadta, így legalább fix, hogy nem fogom véletlenül sem meglátni azt, amire gondolt. Az viszont meglepett, amikor Parker lépett oda. Felvontam a szemöldökömet és egy gyilkos pillantást küldtem Miller felé.
- Nem, nem az, főleg, hogy nem lenne róla szabad beszélni! – morogtam. – Nem fogok turkálni a fejedben, csak emlékeket kapsz, amiket én és a többiek átéltünk… nem lesz kellemes, készülj.
Koncentrálni kezdtem, az ujjaimat a halántékomhoz érintettem, amint a kapcsolat létrejött Parker és köztem, akkor megosztok minden emléket, amit a többiektől kaptam, plusz a sajátomat attól kezdve, hogy „meghaltunk”, egészen addig, hogy visszajöttünk és a kree, plusz a társa távoztak. Csakhogy tisztában legyen mindennel, minden olyat is átsugárzok az elméjébe, amikor találkoztunk Essex-el. Valószínűleg minden legalább egy-két percig fog tartani.
- Ez minden… - mondtam az egész végén.

felszerelés:
utcai ruházat, hozzá combközépig érő nem túl magas sarkú bőrcsizma
- SHIELD-től kapott felszerelés
- telefon
- egy pisztoly (hozzá 4 tartalék tár)
- az íja összecsukott állapotban, a hátizsákban és a tegez is ott van
- a célzó szemüveg, napszemüvegnek tűnik, ez rajta


Kalifornia - Page 2 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Új mutánsok
Jonathan Miller - Black Jack
Különítmény tag, USAF főhadnagy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, dr. Melissa McKenzie és Reena Reynolds


Jon nem figyelt továbbra sem arra, hogy mi ment a háttérben, mivel még mindig Peterrel beszélgetett, csak az zökkentette ki, amikor Storm előrevágtatott, hogy ismerkedjen Lizzel. Egy roppant kínos beszélgetés zajlott közöttük, de legalább így volt idejük befejezni Parkerrel a beszélgetést, aki tovább is állt, hogy Stephanie-val beszéljen. Közben ő maga is odajutott Lizhez, akinek be is mutatkozott. Annak ellenére, hogy tudta, hogy sztárként vannak kezelve és rajonganak értük mindig meglepte, amikor valaki úgy reagált, ahogyan most Liz is. Soha sem kereste, vagy rajongott a népszerűségért, nem is ezért csinálta, amit, hanem mások segítéséért.
- Jon elég lesz, civilben vagyunk éppen – mondta kissé kellemetlenül. – Persze, kaphat… kaphatsz.
Ha a lány már most elé tol valamit, hogy azt íjra alá, akkor természetesen megteszi. Mivel Lyesmith-en kívül mindenki bemutatkozott, így nem kellett neki megtennie mindezt. Így viszont rátérhettek a következőkre.
- Körbetudsz minket vezetni az iskolában és mesélni a helyről? – kérdezte.

felszerelés:
- utcai ruházat, bőrdzseki, póló, farmer, sportcipő, egy baseball sapka
- SHIELD-től kapott felszerelés
- két pisztoly (4-4 tartalék tár (ezek az élesek) (illetve 2 tár nyugtató lövedék és egy robbanó)
- hátizsák
- 2 sokkoló gránát (táskában)
- gázmaszk (táskában)
- képességblokkoló a kezén - aktív (jobb kézen)
- az energiapajzsa karkötőként (bal kézen)
- saját telefonja

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14937
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Ultimate Guru on Szomb. 15 Okt. 2016, 10:28

9:25.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie és Reena Reynolds.

Peter összerezzen a látottaktól, elfehéredik az arca, rosszul lesz, és a végén még neki is kell támaszkodnia egy falnak, hogy ne essen össze.

Kalifornia - Page 2 Peter10 – Ez… Ez őrület… Képtelenség…

Nyilván nehezére esik feldolgozni mindazt, amit Stephanie mutatott neki, de szerencséjére a többiek lefoglalják Lizt és a lassan köréjük gyűlő diáksereget. Mindenkit érdekelnek a Különítmény híres tagjai, Johnny nem kis sajnálatára.

Kalifornia - Page 2 Johnny10 – Hrmm… Hát, legalább engem tényleg nem ismernek fel… Hurrá, gondolom…

Liz közben tovább ámuldozik.

Kalifornia - Page 2 Allan10 – Azta, ilyen fiatalon segítesz a S.H.I.E.L.D.-nek a genetikai tudásoddal… és már doktor vagy, Melissa? Reena, még te is velük vagy, pedig te sem tűnsz idősnek… Ez tök király!

Ezalatt odanyújt Jonathannek egy fényképet a Különítményről és egy tollat, hogy azt írja neki alá.

Kalifornia - Page 2 Allan10 – Nagyon köszönöm, Mr… izé, Jon! És persze, persze, körbevezetlek titeket! Öhm… Talán Ms. Lyesmith is aláírná nekem a képet? Esetleg jönnek majd mások is? Thor jár most valakivel?

Liz megindul az iskola folyosói felé, miközben a többi diák körülöttük ámuldozik és fényképezik a mobiljaival, amikor Peter odacsoszog Liz mellé.

Kalifornia - Page 2 Peter10 – Liz, figyu… Kezdhetnénk a körutat az étkezőben? Én… Rám férne egy pohár víz.

Kalifornia - Page 2 Allan10 – Peter! Persze, de… Jó ég, jól vagy? Holtsápadt vagy…

Kalifornia - Page 2 Peter10 – Hogyne, csak… kicsit megfázhattam, semmi komoly… Jól vagyok, jól vagyok, komolyan.

Liz megfogja Peter karját, és a többiekkel együtt végigvezeti a földszinti folyosón, amíg elérkeznek egy nagy, asztalokkal és székekkel telepakolt helyiségbe, az étkezőbe.

Kalifornia - Page 2 Allan10 – Itt is vagyunk. Öhm, ha esetleg éhesek vagy szomjasak lennétek, van itt minden, persze ingyen, és a mai nap alkalmából nem azt a gusztustalan menzakaját adják. Hamburger, üdítők, makaróni, saláták… Jaj, ne.

A lány ekkor pillant meg egy nagyobb tömörülést az egyik asztalnál, ahol a diákok azt kántálják, „Teddy! Teddy! Teddy!”, sorra egymás után. A nagy tömeg közepén jól kivehető egy hatalmas testű, már-már embertelenül elhízott fiú, aki sorra falja a hamburgereket, egyiket a másik után, gyakorlatilag szinte másodpercenként egyet. Nem éppen gusztusos látvány, és Liz a kezeibe temeti az arcát, mikor meglátja…

Kalifornia - Page 2 Teddy10


Kalifornia - Page 2 00120

9:25.

Résztvevők: Serena Amelia Davidson és Lucy Skatfield.

Rejtély bólint Serena szavaira.

Kalifornia - Page 2 Tique10 – Ezért fogunk rendkívül óvatosan eljárni, és a veszély legkisebb jelére lelépünk a lánnyal együtt. De ha legalább nem próbálunk meg még pár ígéretes kölyköt összeszedni, Nathaniel leszedi a fejünket.

Eközben Lucy végre rendbe szedi magát és átöltözik, részben talán saját akaratból, de részben talán Serena képességének is köszönhetően. Akárhogy is, Lucy ezt követően már egyáltalán nem feltűnő, teljes mértékben el tud vegyülni az iskolában, ahol amúgy is vannak nála furcsább kinézetű mutánsok is.

Kalifornia - Page 2 Tique10 – Hm. Jó, rendben, remek. Üdv közöttünk, Lucy. Ha bármi kell, szólj… vagy nem is tudom, jelezz valahogyan Serenának vagy nekem. Maradj szépen nyugton, ne menj messzire a közelünkből, és nem lesz semmi gond. Ez így megfelel neked? Hajh… Na jó, haladjunk. Serena, Lucy, gyertek.

Ezzel Raven az iskola bejárata, azon túl pedig a földszinti folyosó felé vezeti a két lányt. Egyelőre minden rendben, valóban nem keltenek feltűnést a rengeteg ordibáló, beszélgető, nevetgélő és szaladgáló diák között.

_________________
Kalifornia - Page 2 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3751
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Serena Davidson on Vas. 16 Okt. 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
Serena Amelia Davidson
SHIELD elől menekülő civil


Játékostárs(ak) neve: Lucy Skatfield


Talán most már tényleg nyugodtabbnak látszott Lucy, de még mindig az a nagyon csúnya nézés nem volt bizalomgerjesztő. Ha mi egy oldalon álltunk és így reagált, mi lesz mindenki mással? Nagyon, de nagyon bíztam benne, hogy a képességem használható volt és nyugodtabban, átlagosabban fog viselkedni. Mindazonáltal nem nyugtattak meg Raven szavai, hogy akkor távozunk. Ha igaz, amit mondott, akkor itt van a SHIELD is, és egy ilyen esetben nem nagyon hiszem, hogy engednének minket távozni. De azért az aggodalmamnak nem adtam hangot, valami más jobban megdöbbentett.
- Nathaniel? – kérdeztem vissza. – Nem Pietro a főnök?
Végül Lucy ténylegesen előkerült és el is indulhattunk. Mivel nem tudtam, hogy hova akarunk menni először, vagy kit „látogatunk” meg, így Ravenre bíztam a vezetést, hogy ő mutassa az utat. Mikor már bent voltunk a folyosón, ahol láthatóan nem tűntünk ki a tömegből, akkor halkan kérdeztem meg a kísérőnket.
- Hova megyünk pontosan? – érdeklődtem. – Volt olyan személy, akit kinéztél már?
Nem ártott volna mindezeket tudni, főleg, hogy elvileg ő már itt volt egy ideje.

felszerelés:
- divatos őszi ruházat
- Raventől kapott pulóver
- táska
- jegyzetfüzet, toll
- sokkoló
- zsebkendők
- lakáskulcs


template nélkül:

Talán most már tényleg nyugodtabbnak látszott Lucy, de még mindig az a nagyon csúnya nézés nem volt bizalomgerjesztő. Ha mi egy oldalon álltunk és így reagált, mi lesz mindenki mással? Nagyon, de nagyon bíztam benne, hogy a képességem használható volt és nyugodtabban, átlagosabban fog viselkedni. Mindazonáltal nem nyugtattak meg Raven szavai, hogy akkor távozunk. Ha igaz, amit mondott, akkor itt van a SHIELD is, és egy ilyen esetben nem nagyon hiszem, hogy engednének minket távozni. De azért az aggodalmamnak nem adtam hangot, valami más jobban megdöbbentett.
- Nathaniel? – kérdeztem vissza. – Nem Pietro a főnök?
Végül Lucy ténylegesen előkerült és el is indulhattunk. Mivel nem tudtam, hogy hova akarunk menni először, vagy kit „látogatunk” meg, így Ravenre bíztam a vezetést, hogy ő mutassa az utat. Mikor már bent voltunk a folyosón, ahol láthatóan nem tűntünk ki a tömegből, akkor halkan kérdeztem meg a kísérőnket.
- Hova megyünk pontosan? – érdeklődtem. – Volt olyan személy, akit kinéztél már?
Nem ártott volna mindezeket tudni, főleg, hogy elvileg ő már itt volt egy ideje.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1337
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Ko-Rel on Vas. 16 Okt. 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
dr. Melissa McKenzie
Külsős, tudós, Lockjaw gazdája


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller és Reena Reynolds




dr. Melissa McKenzie



2013. október 5-i események naplója




7. fejezet: Új mutánsok - 4. szín




2012. október 5. péntek,
Hatodik/negyvenhetedik bejegyzés:
”A lány úgy tűnt, hogy nagyon lelkes volt azzal, hogy mennyi SHIELD-essel s Különítmény taggal találkozhatott. A szavaira bólintottam.
- Igen, két doktori címem is van már – feleltem. – A harmadikat pedig most csinálom.
Furcsa mód, mikor erről kellett beszélni soha sem jöttem zavarba, mindez teljesen természetes volt számomra. Még akkor is, ha a korombeliek legtöbbjének a legnagyobb gondja az volt, hogy mit vegyen fel s miként sminkelje ki magát, esetleg mennyit lógott a közösségi médiák oldalain. Az nekem is feltűnt, hogy valami gond volt Mr. Parkerrel, olyan sápadtnak tűnt hirtelen. Lehet, hogy leesett a vércukra, mindazonáltal úgy szólt, hogy jól van, így nem firtattam mindezt. Követtem őket az étkezőbe, ahol valakit körbeálltak a diákok s hamarosan meg is pillantottam. Szinte öklendezve fordultam el a látványtól.
- Ezt szeretik manapság a diákok? – kérdeztem nem kevés undorral a hangomban.”



felszerelés:
- Lockjaw (ha engedték)
- ruházat (hosszú ujjú, dekoltázs nélküli bokáig érő egyrészes ruha, a ruha alatt a speciálisan kezelt ruhája, ami némileg golyóálló
- SHIELD-től kapott felszerelés
- tablet, amin a saját tudományos anyagai vannak
- telefon
- Elsősegély csomag (kötszerek, gyógyszerek. tapaszok)
- gyorstesztekre alkalmas felszerelés (vércsoport-meghatározás, X-gén kimutatására alkalmas dolgok, allergiateszt (gyorsan végző)

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Lady Gaia-Vell on Vas. 16 Okt. 2016, 00:01




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
Reena Reynolds - Szellem
SHIELD gyakornok, korábbi tesztalany


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller és dr. Melissa McKenzie


Reena is igyekezett kivenni a részét a beszélgetésből, főleg, amikor a bemutatkozás után említve is lett.
- Tizenhét vagyok – mondta.
Legalább is a SHIELD-nél azt mondták, hogy ennyi idős, ő maga pedig nem vitatkozott, hiszen ők mégis jobban tudhatták, ha megtalálták a papírjait, vagy információkat szereztek róla. Ezek után, mint mákor is szótlanul követte a többieket az étkezőbe. Itt kissé megrettent a sok kamasztól, akiket látott, neki kissé túl sokan voltak. Érdeklődve pillantott abba az irányba, ahonnan a hangok jöttek. Azonban, amikor meglátta, hogy mi miatt megy ez elfintorodott. Elég sok szörnyűséget látott, de egyvalamiben biztos volt, hogy olyasmi nem akar a közeljövőben enni, mint amit a srác ott nem túl szépen töm magába éppen. Mivel Johnny korábban felajánlotta azt, hogy segít neki, ezért odalépett hozzá és őt kérdezte meg.
- Ez miért ekkora szórakozás nekik? – kérdezte. – Inkább gusztustalan…
El is fordította a fejét abból az irányból, hogy ne is lássa mi megy ott.

felszerelés:
- sima utcai ruházat (bő garbós hosszú, de vékony pulcsi, sportcipő és nem szűk nadrág), a ruha alatt a speciálisan kezelt ruhája, a megerősített részek levéve róla (hogy ne legyen meztelen, ha láthatatlan lesz)
- SHIELD-től kapott felszerelés
- egy pisztoly (ha engedték, hozzá 4 tartalék tár 3 nyugtatót tár, 1 éles) (a saját puskája túl nagy lett volna)
- illetve a feji része a felszerelésének, az egy táskában, ami a hátán van

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Kalifornia - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2503
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 53
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 16 Okt. 2016, 00:02




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Új mutánsok
Stephanie Lyesmith - Tűzvirág
Különítmény tag; Hawkeye, not Hawkguy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie és Reena Reynolds


Nem is nagyon vártam mást mintsem azt, hogy kiakadjon Parker azon, amit látott. Ő jellemzően ennél kisebb ügyekkel szokott foglalkozni. Ez igencsak nagy volt. Ha nem haltam volna meg már ez előtt is és nem töltök egy évet Hela-nál, akkor lehet, hogy jómagam is sokkalta rosszabbul viseltem volna, de így? Csak hétköznapi esemény.
- Van egy érzésem, hogy inkább azt kívánod, hogy ne tudnád ezt, megértem – bólogattam.
Hogy ezekből mennyi gyűlt oda… mármint a diákokból. Azonban, amikor közelebb léptem, akkor már meghallottam, hogy vajon én is dedikálom-e a képet. Felsóhajtottam. Mintha nem lenne meg a pontos időpont, hogy mikor dedikálok bármit is, a könyveimet, vagy pedig ezt.
- Add ide – mondtam. – Aláírom most.
Ha odaadta a fényképet, akkor én is aláírtam. Ott, amikor arról kérdezett, hogy a nagybátyámnak van-e éppen barátnője, hangosan felnevettem.
- Thor szerintem kissé idős lenne hozzád, azonfelül éppen a fiával csevegsz, aki úgyszintén idősebb nálad, jó öt évvel…
Ironikus volt, mert én úgy nevettem, hogy Clint is jócskán idősebb volt, nálam, igaz közel sem évezredekkel. Szóval étkező. Egyelőre nem törődtem a többi minket esetlegesen követő rajongóval, csak haladtam tovább. Az étteremben pedig a megszokott dolgok fogadtak, amihez annak idején én magam is hozzászoktam.
- Látom a középiskolák az elmúlt években nem változtak semmit – fintorogtam. – Mutáns, vagy csak simán pajzsmirigy alulműködése van?
Érdeklődtem Liz-től, de az biztos, hogy a többi kölyök odavolt érte. Fix csak azért, mert ilyenre képes és menőnek tartották…

felszerelés:
utcai ruházat, hozzá combközépig érő nem túl magas sarkú bőrcsizma
- SHIELD-től kapott felszerelés
- telefon
- egy pisztoly (hozzá 4 tartalék tár)
- az íja összecsukott állapotban, a hátizsákban és a tegez is ott van
- a célzó szemüveg, napszemüvegnek tűnik, ez rajta


Kalifornia - Page 2 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Új mutánsok
Jonathan Miller - Black Jack
Különítmény tag, USAF főhadnagy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, dr. Melissa McKenzie és Reena Reynolds


Jon, amikor megkapta a képet és a tollat, akkor alá is írta azt. Hirtelen pedig annyi kérdést kapott, mintha egy kihallgatáson lett volna, nem pedig csak egy középiskolában.
- Nem, mások nem fognak jönni a Különítményből, csak mi ketten – mondta. – Hogy mi…?
Akadt meg a kérdésen, amit az apjáról kapott. Még mielőtt felocsúdhatott volna, hogy mit is mondjon minderre, még Lyesmith is közbeszólt, de legalább neki is látott annak, hogy ő is aláírja a képet, ha megkapta a tollat és a fényképet. Jon, hacsak Liznek nem volt kifogása ellene, akkor át is nyújtotta a csapattársának, unokatestvérének, hogy ő is aláírhassa.
- Fogalmam sincs, hogy van-e valakije – mondta.
Nem tette hozzá, hogy egyelőre még annyira nem állnak egymáshoz közel, hogy ilyesmiről beszélgessenek. Igazából ilyesmit még a szüleitől sem kérdezett volna, ha nem lennének együtt, nemhogy Thor-tól. Észrevette a nagyon rosszul levő Parkert, ezek szerint már megkaphatta az emlékeket, így nem is csodálkozott azon, hogy így reagált.
- Úgy veszem észre, hogy meglehetősen sokan rajonganak itt a Különítményért – jegyezte meg, ahogy végignézett a köréjük gyűlteken.
Szerencsére haladtak is, az étkezőben pedig egy nem túl kellemes látkép fogadta őket. Próbált keríteni egy széket maguknak és odahúzta Parkerhez.
- Ülj le egy kicsit – javasolta. – Merre vannak az üdítők, vagy ásványvizek? – kérdezte Liztől még.

felszerelés:
- utcai ruházat, bőrdzseki, póló, farmer, sportcipő, egy baseball sapka
- SHIELD-től kapott felszerelés
- két pisztoly (4-4 tartalék tár (ezek az élesek) (illetve 2 tár nyugtató lövedék és egy robbanó)
- hátizsák
- 2 sokkoló gránát (táskában)
- gázmaszk (táskában)
- képességblokkoló a kezén - aktív (jobb kézen)
- az energiapajzsa karkötőként (bal kézen)
- saját telefonja

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14937
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Phobia on Vas. 16 Okt. 2016, 18:18

- KALIFORNIA -
Résztvevők: Serena; Lucy/Phobia


Étel a gyomorban, tisztálkodás, új ruhák, lényegében csak ezekre vágytam. Sokkal jobb érzés úgy létezni, hogy nem éhezem és nem undorodom a szagomtól vagy a ruhámra tapadt rengeteg mocsoktól. Ebből a szemszögből nézve érdemes volt Ravennel jönni, de a Serena nevűben nem vagyok biztos, ahogy Phobia sem, bár a két másik beszélgetésének témája sem túl bizalomgerjesztő.
~Mit gondolsz bátyó, szerinted tovább maradjunk?~ teszem fel a kérdést magamban.
~ Jogos kérdés, bár nem tudom. Valami csapatot építhet, de biztos nem ő a főnök, ahogy az is biztos, hogy a csapat nem éppen a törvény jó oldalán van...hmm, ez eddig jó. Jobban járunk, ha velük maradunk, így nagyobb eséllyel éljül túl. ~ vázolja fel a helyzetet bátyó, közben a csapat meg is indul. Én csak kedvesen bólogatok Raven szavaira, azonban menet közben fél szemmel Serenát figyelem.
~ Nem tetszik nekem ez a lány, bátyó
~ Nekem se, valami nem stimmel vele, de egyenlőre csak figyelgesd őt szépen. Ha próbálkozik valamivel, azt én észre fogom venni. ~ közli bátyó, közben beérünk egy iskolába, ahonnan Raven valakit el akar hozni ~ Ne feledd! Ők rólam nem tudnak semmit se, így előnyben vagyunk! Mindig hallgass rám és sose lesz baj! ~ bíztat engem, én pedig nyugodtan sétálok a többiek után.
Szerencsére az iskolában más mutánsok is vannak, így a karmaim nem is olyan vészesek, pláne hogy Serenán kívül mindenkire kedvesen rámosolygok. Kedves, ártatlan mosoly, mindent könnyebbé tesz, és amúgy is szeretek mosolyogni.

_________________
Kalifornia - Page 2 EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Ultimate Guru on Szomb. 22 Okt. 2016, 13:42

9:30.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie és Reena Reynolds.

Peter még mindig nehezen talál magára az elméjében látottak után, és leül egy asztalhoz, míg Johnny hoz neki egy kis vizet, jelezve Jonathannek, hogy hagyja csak, ő majd intézi. Közben Liz bánatos tekintettel figyeli a hamburgereket zabáló fiút, és zavartan süti le a tekintetét, még mindig a kezében szorongatva a most már Stephanie által is aláírt képet.

Kalifornia - Page 2 Allan10 – Én… igazán sajnálom, nem akartam, hogy lássátok… őt. Ez csak neki és az ostoba haverjainak szórakozás, akibe szorult csak egy kis jóízlés is, undorítónak találja. Ő Teddy… az öcsém. Illetve csak féltestvérem. Tudjátok… amikor az apám meghalt az Ezüst Utazók eljövetelekor, jókora összeget hagyott édesanyámra és rám a végrendeletében… azzal az egy feltétellel, hogy magunkhoz vesszük az addig árvaházban nevelt másik gyerekét, Theodore-t. Ő lenne az…

A lány nagyot sóhajt, majd folytatja.

Kalifornia - Page 2 Allan10 – Igazán sajnálom, ti vagytok a hőseim, mind, és… ezért most biztos gyűlölni fogtok, de… talán már tudjátok is… ha eddig nem sejtettétek Teddy kinézete alapján… hogy ki volt az apám. Franklin Dukes. Úgy is hívták, hogy Haspók. Borzalmas belegondolni, de ő is a világunkat csaknem elpusztító Magneto egyik csatlósa volt… és… tudom, mit tett a Különítmény egyik régebbi tagjával, a Darázzsal… Sajnálom…

Ekkor Liz már a könnyeivel küszködik, mikor arra céloz, ahogy Gah Lak Tus támadása alatt Haspók gyakorlatilag felfalta Janet van Dyne-t, az akkori Különítmény Darázs kódnevű tagját. Volt, aki szemtanúja is volt a gyomorforgató jelenetnek. Peter ekkorra már összeszedi magát, és Lizhez lép, hogy átölelje, aki ettől kicsit megnyugszik.

A szívszorító pillanatot egy ordas nagy, gusztustalan böfögés szakítja félbe, jelezve, hogy Teddy végzett az evéssel.

Kalifornia - Page 2 Teddy11


Kalifornia - Page 2 00120

9:30.

Résztvevők: Serena Amelia Davidson és Lucy Skatfield.

Rejtély megvonja a vállát Serena kérdésére.

Kalifornia - Page 2 Tique10 – Hát, Nathaniel az esetek többségében hagyja, hadd tegye Pietro, amit akar, de lássuk be, ő áll minden sikerünk mögött. Az a féri egy valódi látnok, Serena.

Szerencsére a három lány észrevétlenül haladhat az épületben is, senki nem foglalkozik velük a nagy zsivajban, így könnyedén eljuthatnak az iskolai étkező bejáratához. Ott azonban Raven a karjával finoman visszafogja Serenát és Lucyt, hogy ne menjenek beljebb.

Kalifornia - Page 2 Tique10 – Csak óvatosan, hölgyek… Nézzétek.

Ezzel a fejével a már idebent tartózkodó S.H.I.E.L.D.-esek felé bök, akik még nem vehetik észre őket, jól takarásban vannak, de ilyen távolságból már bármi feltűnőbb felkeltheti az ügynökök figyelmét, úgyhogy nagyon körültekintőnek kell lenniük. A jelek szerint azonban egyelőre egy hamburgereket faló, feltűnően kövér fiú vonja el mindenki tekintetét.

Kalifornia - Page 2 Tique10 – Ami azt illeti, Serena, igen, kinéztünk már két személyt… A Testvériség egy korábbi tagjának a gyerekeit. Mennyit tudtok a régi Mutáns Testvériségről, ami még Magneto irányítása alatt működött? Hallottatok, teszem azt, Haspókról? Az a szőke lány és a nagydarab mamlasz az ő kölykei… Liz és Teddy.

Ekkor Rejtély finoman a csinos, bár valamiért épp rendkívül szomorú Liz Allan és a zabáló Teddy irányába mutat – az utóbbi egy jókora, undorító böffentéssel fejezi be a falást.

Kalifornia - Page 2 Teddy11

_________________
Kalifornia - Page 2 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3751
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Serena Davidson on Vas. 23 Okt. 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
Serena Amelia Davidson
SHIELD elől menekülő civil


Játékostárs(ak) neve: Lucy Skatfield


Lucy még mindig nem szólt egy szót sem, így inkább a környéket figyeltem, igyekezve nem túl észrevehetően. Közben pedig Ravent faggattam a felmerülő kérdésekről. Az valóban igencsak meglepett, hogy nem Pietro a főnök, hanem ez a Nathaniel, akivel még nem volt szerencsém találkozni. De érthető volt, hogyha tényleg látnok, akkor ő vezeti, irányítja a dolgokat.
- Értem – mondtam. – Köszönöm a részletes magyarázatot.
Az étkezőig sikerült eljutnunk, ahova végül nem is mentünk be, mert Raven visszatartott minket. Ki is derült, hogy miért. Összerezzentem, amikor megláttam a társaságot, ők ott voltak korábban is, amikor összetalálkoztam Pietro-ékkal. Nem örültem annak, hogy ekkora létszámban itt vannak.
- Ez így nagyon nem lesz jó – mondtam némi aggódással és félelemmel a hangomban.
Úgy tűnt, hogy egyelőre azonban nem szúrtak ki minket, mert mással voltak elfoglalva. Régi Testvériség? Akkoriban fiatalabb voltam, de azért hallottam híreket, Haspók neve is ismerős volt, nem ő volt az, aki az egyik Különítmény tagot ette meg a Kipusztuláskor?
- Hallottam róla igen – bólintottam.
Ó! Ennél fiatalabbnak gondoltam, hogy két ilyen idős gyereke legyen, a lány a Különítmény tagjaival volt, annak ellenére, hogy roppant szomorúnak tűnt. Így elsőre Teddy volt, akit könnyebbnek tűnt „letámadni”, hogy beszéljünk vele.
- Ez esetben valahogy el kell érnünk, hogy Liz egyedül maradjon, hogy tudjunk vele beszélgetni – gondolkodtam félhangosan.

felszerelés:
- divatos őszi ruházat
- Raventől kapott pulóver
- táska
- jegyzetfüzet, toll
- sokkoló
- zsebkendők
- lakáskulcs


template nélkül:

Lucy még mindig nem szólt egy szót sem, így inkább a környéket figyeltem, igyekezve nem túl észrevehetően. Közben pedig Ravent faggattam a felmerülő kérdésekről. Az valóban igencsak meglepett, hogy nem Pietro a főnök, hanem ez a Nathaniel, akivel még nem volt szerencsém találkozni. De érthető volt, hogyha tényleg látnok, akkor ő vezeti, irányítja a dolgokat.
- Értem – mondtam. – Köszönöm a részletes magyarázatot.
Az étkezőig sikerült eljutnunk, ahova végül nem is mentünk be, mert Raven visszatartott minket. Ki is derült, hogy miért. Összerezzentem, amikor megláttam a társaságot, ők ott voltak korábban is, amikor összetalálkoztam Pietro-ékkal. Nem örültem annak, hogy ekkora létszámban itt vannak.
- Ez így nagyon nem lesz jó – mondtam némi aggódással és félelemmel a hangomban.
Úgy tűnt, hogy egyelőre azonban nem szúrtak ki minket, mert mással voltak elfoglalva. Régi Testvériség? Akkoriban fiatalabb voltam, de azért hallottam híreket, Haspók neve is ismerős volt, nem ő volt az, aki az egyik Különítmény tagot ette meg a Kipusztuláskor?
- Hallottam róla igen – bólintottam.
Ó! Ennél fiatalabbnak gondoltam, hogy két ilyen idős gyereke legyen, a lány a Különítmény tagjaival volt, annak ellenére, hogy roppant szomorúnak tűnt. Így elsőre Teddy volt, akit könnyebbnek tűnt „letámadni”, hogy beszéljünk vele.
- Ez esetben valahogy el kell érnünk, hogy Liz egyedül maradjon, hogy tudjunk vele beszélgetni – gondolkodtam félhangosan.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1337
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Ko-Rel on Vas. 23 Okt. 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
dr. Melissa McKenzie
Külsős, tudós, Lockjaw gazdája


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller és Reena Reynolds




dr. Melissa McKenzie



2013. október 5-i események naplója




7. fejezet: Új mutánsok - 4. szín




2012. október 5. péntek,
Hetedik/negyvennyolcadik bejegyzés:
”Liz hirtelen hangulatváltozása nekem is feltűnt, ahogyan a hamburgerevő fiút néztük. Ó! Nem irigyeltem, hogy ilyen testvére volt, nekem nagyon nagy szerencsém volt, hogy George volt a fivérem. A szabadkozása meglepett, hogy az apja miatt tőlünk kér elnézést.
- Nem te tehetsz róla Liz, hogy ki volt az apád – próbáltam kedvesen rámosolyogni. – A lényeg az, hogy te ki vagy. Nem a szülők határozzák meg a gyerekeket, hanem ők maguk.
Ő miért lett volna rossz attól, hogy az egyik szülő gyilkos? A sok maradi s buta ember elítélné emiatt, bíztam benne, hogy a többiek kellően nyitottak ahhoz, hogy úgy vélekedjenek, mint én. Azért is mertem reménykedni, hiszen Reena-t is befogadtuk s ő sem tett semmi olyat mióta velünk van, mi arra utalna, hogy mivé tették a gonosz emberek. Közben Mr. Parker már oda is ment hozzá, átölelve őt, hogy megvigasztalja, s végül az egészet a hatalmas böfögés szakította meg. Azt hiszem, hogy ma már nem igen fogok semmit sem enni. Egyelőre nem kértem meg Lizt, hogy haladjunk tovább, még ki szerettem volna várni, hogy teljesen megnyugodjon s ő legyen az, ki felhozza, hogy haladjunk tovább. Ne érezze, hogy siettetjük s nem akarunk, akarok itt lenni tovább ebben a helységben. ”



felszerelés:
- Lockjaw (ha engedték)
- ruházat (hosszú ujjú, dekoltázs nélküli bokáig érő egyrészes ruha, a ruha alatt a speciálisan kezelt ruhája, ami némileg golyóálló
- SHIELD-től kapott felszerelés
- tablet, amin a saját tudományos anyagai vannak
- telefon
- Elsősegély csomag (kötszerek, gyógyszerek. tapaszok)
- gyorstesztekre alkalmas felszerelés (vércsoport-meghatározás, X-gén kimutatására alkalmas dolgok, allergiateszt (gyorsan végző)

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Lady Gaia-Vell on Vas. 23 Okt. 2016, 00:01




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
Reena Reynolds - Szellem
SHIELD gyakornok, korábbi tesztalany


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller és dr. Melissa McKenzie


Reena most már tényleg nem értett semmit sem, mármint ez nem volt meglepetés számára, a Kipusztulásból igazából személy szerint ő semmit sem érzett meg annak idején, nem is tudott róla, amíg a többiek nem beszéltek róla. A Haspók azonban teljesen ismeretlen volt számára, ahogyan az is, hogy ki volt az a Darázs. A jelenhelyzeti szégyenérzetet sem értette meg, hogy miért is kellene ezt érezni valaki iránt egy ilyen helyzetben. Így egyelőre inkább csöndben volt, vagyis továbbra is és csak figyelte a többiek reakcióit, próbálva megérteni azokat, bár egyelőre nem sok sikerrel. Ahhoz ennél több idő kellett volna és kérdeznie sem ártott volna, hogy miért is reagálnak így, akkor könnyebb lehetett volna az egész. De így nem, így csak igyekezett inkább a reakciókat figyelni.
Mivel úgy tűnt a böfögés után, hogy a srác befejezte az étkezést, így Reena úgy vélte, hogy most már semmilyen akadálya nem lesz annak, hogy a túra közben tovább haladjanak innen.

felszerelés:
- sima utcai ruházat (bő garbós hosszú, de vékony pulcsi, sportcipő és nem szűk nadrág), a ruha alatt a speciálisan kezelt ruhája, a megerősített részek levéve róla (hogy ne legyen meztelen, ha láthatatlan lesz)
- SHIELD-től kapott felszerelés
- egy pisztoly (ha engedték, hozzá 4 tartalék tár 3 nyugtatót tár, 1 éles) (a saját puskája túl nagy lett volna)
- illetve a feji része a felszerelésének, az egy táskában, ami a hátán van

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Kalifornia - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2503
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 53
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 23 Okt. 2016, 00:02




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Új mutánsok
Stephanie Lyesmith - Tűzvirág
Különítmény tag; Hawkeye, not Hawkguy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie és Reena Reynolds


Hogy ez a testvére, fúj! Én is szégyenkeznék a helyében, hogyha ilyesmi kiderülne. Még szerencse, hogy nekem Amerika leendő üdvöskéje, szuperhőse a rokonom. Kovacsot meg tagadom, csak Millert ismerem el rokonnak. Elfintorodtam, ahogyan azt az eseményt felhozta.
- Én annál ott voltam… - fintorodtam el egy pillanatra.
Az egyik első „ügyünk”, vagy minek is nevezzem, hogy mi volt az. Most komolyan? Mit kell játszani a h*lye ostoba hisztis p*csát? Mert ám ő volt az egyelten olyan tündérhercegnőcske akinek apuci valami rosszat csinált a világgal. Csak én nem kapok hiszti rohamot, ha ez említve van.
- Szedd már össze magad, én sem sírdogálok csak azért, mert az apám Loki és Miller sem, hogy neki meg a nagybátyja és azért sem tesszük, mert Kovacs meg az unokatesónk… ezek meg messze rosszabbak, mint az apád volt…
A többi dologról nem is beszélve, hogy miket éltünk meg. A hangos böffentés pedig végül a végszó volt, hogy a „nagy mutatvány” is befejeződött. Végre. Akkor ez azt jelentette, hogy mehetünk innen végre.
- Mivel vége a „mozinak” úgy vélem, hogy mehetünk is tovább…
Így, ha a többieknek nem igen van kifogása az étkezőből való távozás ellen, akkor elindulok kifelé és remélem, hogy ők is jönnek.

felszerelés:
utcai ruházat, hozzá combközépig érő nem túl magas sarkú bőrcsizma
- SHIELD-től kapott felszerelés
- telefon
- egy pisztoly (hozzá 4 tartalék tár)
- az íja összecsukott állapotban, a hátizsákban és a tegez is ott van
- a célzó szemüveg, napszemüvegnek tűnik, ez rajta


Kalifornia - Page 2 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Új mutánsok
Jonathan Miller - Black Jack
Különítmény tag, USAF főhadnagy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, dr. Melissa McKenzie és Reena Reynolds


Jon kérdőn pillantott a lányra, amikor meglátta, hogy milyen arckifejezéssel nézi a hamburgerevő fiút. Pillanatokkal később ki is derült, hogy miért van ez, mert testvérek. Nem ítélkezett külsőségek alapján, így nem is volt véleménye erről az egészről, nem kezdte sajnálni egyik felet sem, vagy ellenérzéseket táplálni csak az alapján, hogy mit látott. A folytatás azonban meglepte, hogy mit is mondott Liz. Természetesen ő maga is hallotta a híreket arról, hogy mi történt annak idején Darázzsal és ahogyan halt meg Haspók által.
- Ahogyan a doktornő is mondja, önnek nincs köze az apja tetteihez – mondta. – Ne aggódjon, nem fogjuk emiatt elítélni sem önt, sem a testvérét… és én kérek elnézést Lyesmith szavai miatt…
Mikor befejezte vette észre csak, hogy megszokásból, rutinból magázódott, pedig próbált nem túl feltűnő lenni és tegeződni.
- Nem tartozik… tartozol bocsánatkéréssel semmi miatt, rendben? – kérdezte és bátorítóan mosolygott a lányra.
Bízott benne, hogy Parkerrel együtt sikerült megnyugtatni a lányt és Lyesmith nem ront el mindet. Mivel már Peter is láthatóan jól volt, így valóban jogszerűnek vélte Stephanie kérdését, bár kissé bunkón és nem jó időben. Így inkább valami mást szándékozott kérdezni, hogy ezzel is elvonja a lány figyelmét a kellemetlen dolgokról.
- Jobban vagy már? – érdeklődött.

felszerelés:
- utcai ruházat, bőrdzseki, póló, farmer, sportcipő, egy baseball sapka
- SHIELD-től kapott felszerelés
- két pisztoly (4-4 tartalék tár (ezek az élesek) (illetve 2 tár nyugtató lövedék és egy robbanó)
- hátizsák
- 2 sokkoló gránát (táskában)
- gázmaszk (táskában)
- képességblokkoló a kezén - aktív (jobb kézen)
- az energiapajzsa karkötőként (bal kézen)
- saját telefonja

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14937
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Phobia on Vas. 23 Okt. 2016, 12:55

- KALIFORNIA -
Résztvevők: Lucy/Phobia; Serena

Egyenlőre minden jól megy, a többi diák észre sem vesz minket, de miért is vennének? Bátyónak remek ötletei vannak és ha ő azt mondja, nem lesz gond, akkor nem is lesz. Mindig mindent jól csinál és ezért is hallgatok rá folyton.  Az iskolai folyosón sétálva azonban elfog egy érzés, hogy mégis milyen jó lenne gimnáziumba járni. A sulival sosem volt gond, de csak a 8 általános sikerült, utána nem mehettem tovább, hála az undorító szüleimnek.
Mikor Raven megállít minket, lassan az általa mutatott irányba nézek, ahol azok az "ügynökfélék" állnak, akik pont azért jöttek, amiért Raven, de ők a másik oldalon állnak.
~ Szinte éreztem, hogy ez lesz. Éreztem. ~ mormolja halkan a fejemben bátyó.
~ Ezt hogy érted? ~ kérdezek vissza magamban ~ Nagy a baj? ~ hirtelen elfog az aggodalom. Mi lesz, ha ezek elkapnak és visszavisznek hozzájuk?
~ Nyugi, kölyök. Egyenlőre nem látnak minket, de észrevesznek, tudod mit látnak majd? Egy aranyos, mosolygós lánykát, akiről azt fogják hinni, hogy ártalmatlan. És ha közeljönnek, te bebizonyítod nekik az ellenkezőjét. ~ vázolja fel Phobia, én pedig a karmaimra nézek és elmosolyodom. Valóban nem kell félnem, amíg bátyó velem van.
A kezeimet a hátam mögé téve figyelem azokat, akikért Raven jött: egy aranyos, bár szomorú lány és egy gusztustalan, undormány hájpacni.
~ Te jó ég, mégis hány tonna az a dagadék? Be fog férni egyáltalán abba a picike furgonba? ~

_________________
Kalifornia - Page 2 EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Ultimate Guru on Kedd 01 Nov. 2016, 12:39

9:35.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie, Reena Reynolds, Serena Amelia Davidson és Lucy Skatfield.

Liz halvány mosollyal fogadja a vigasztalást, miközben letörli a könnyeit.

Kalifornia - Page 2 Allan10 – Igazán… köszönöm. Tudom, butaság emiatt így kibukni, ne haragudjatok… Hozzátok képest ez igazán semmi, jogos… Minden rendben, menjünk tovább.

Peter, Johnny, illetve immár Liz is készen áll rá, hogy továbbmenjenek…

… úgyhogy Rejtély ekkor érzi úgy, hogy közbe kell lépnie. Serena és Lucy felé fordul.

Kalifornia - Page 2 Tique10 – Oké, itt a tökéletes alkalom, hogy mindkét kölyköt a mi oldalunkra állítsuk. Nincs időnk arra, hogy elkapjuk a kiscsajt egyedül, szóval egyelőre maradjatok itt, ne keltsetek feltűnést, Serena, te pedig figyelj Lucyra.

Ezzel a nő gyors léptekkel az ügynökök felé siet, ahol aztán hangosan megszólítja őket.

Kalifornia - Page 2 Tique10 – Aztadurva, a Különítmény két tagja! Ez mennyire király! Ti voltatok azok, akik kinyírták azt a sok terroristát, ugye? Magnetót… meg Haspókot…

Rejtély jól megnyomja az utolsó szót, hogy Teddy is hallja, és persze a fiatalok nem ismerhetik őt fel ezzel a kinézetével, csak egy újabb, túlzottan lelkes rajongó diáklányt látnak benne. A testes Teddy erre odafordul, és lassan feláll az asztaltól.

Kalifornia - Page 2 Blob10 – Ácsi. Tényleg ti vagytok azok… Miller és Lyesmith. Ti csináltátok ki a fatert?

Liz gyorsan a testvérére rivall.

Kalifornia - Page 2 Allan10 – Teddy, ne csinálj jelenetet! Pontosan tudod, mi történt vele, és amúgy személyesen egyikünk sem ismerte, szóval nem kell a felesleges műbalhé! Fogd vissza magad!

Majd ekkor a közvetlenül Teddy mellett álló, cingár, bőrruhás, már az ábrázata alapján is bajkeverő fiú szólal meg.

Kalifornia - Page 2 E10 – A spanom kérdezett valamit tőlük! Vagy talán a nagy Különítmény már arra sem méltat minket, hogy válaszoljanak nekünk? He?

Kalifornia - Page 2 Blob10 – Höhö, ja, Evan, úgy tűnik, nem méltatnak minket válaszra.

A többi diák, akik figyelik a jelenetet, sugdolózni kezdenek egymással, és páran már gyanakodva néznek inkább a S.H.I.E.L.D.-esekre az eddigi ámulattal ellentétben…

_________________
Kalifornia - Page 2 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3751
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Serena Davidson on Szer. 02 Nov. 2016, 08:08




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
Serena Amelia Davidson
SHIELD elől menekülő civil


Játékostárs(ak) neve: Lucy Skatfield


Meglepődtem, ahogyan Raven hirtelen döntött, hogy mit is kellene tenni. Nekem nem úgy tűnt, mintha olyan nagyon ellene lenne a társaságnak az a lány, főleg, hogy már mosolygott is. Aggódtam, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége, hogyha hergelni akarja a tömeget. Még valaki megsérülhet, nem a SHIELD-eseket féltettem, hanem a diákokat, akik a túlzott hormontermelés közben képesek és megtámadják azokat, és a diákoknak esélyük sincs ellenük. És még rosszabb, hogy nekem kellett vigyáznom Lucy-ra, akitől a frász kerülgetett, ahogyan nézett, még mindig nem szólt semmit sem. De azért reméltem azt is, hogy nem fog elmenni innen, hanem marad végig. A legrosszabb lehetőség volt mindez. Idegesen és aggódva figyeltem az eseményeket, reméltem, hogy nem lesz harc és úgy véltem, hogy ezzel Raven tényleg csak azt éri el, hogy a lány mégjobban… ah, úgy tűnt, hogy testvérek nem különösebben jönnek ki jól, így még kevesebb esélyt láttam a sikerre. Oldalra pillantottam, hogy megnézzem mit is csinál Lucy, de az eddigiek után nem volt kedvem arra, hogy megkérdezzem minden rendben van-e vele, úgysem felelt, és volt egy olyan érzésem, hogy nem is fog továbbra sem..
Így egyelőre aggódva s félve szemléltem az eseményeket nagyon, de nagyon reméltem, hogy semmilyen összetűzés nem lesz.

felszerelés:
- divatos őszi ruházat
- Raventől kapott pulóver
- táska
- jegyzetfüzet, toll
- sokkoló
- zsebkendők
- lakáskulcs


template nélkül:

Meglepődtem, ahogyan Raven hirtelen döntött, hogy mit is kellene tenni. Nekem nem úgy tűnt, mintha olyan nagyon ellene lenne a társaságnak az a lány, főleg, hogy már mosolygott is. Aggódtam, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége, hogyha hergelni akarja a tömeget. Még valaki megsérülhet, nem a SHIELD-eseket féltettem, hanem a diákokat, akik a túlzott hormontermelés közben képesek és megtámadják azokat, és a diákoknak esélyük sincs ellenük. És még rosszabb, hogy nekem kellett vigyáznom Lucy-ra, akitől a frász kerülgetett, ahogyan nézett, még mindig nem szólt semmit sem. De azért reméltem azt is, hogy nem fog elmenni innen, hanem marad végig. A legrosszabb lehetőség volt mindez. Idegesen és aggódva figyeltem az eseményeket, reméltem, hogy nem lesz harc és úgy véltem, hogy ezzel Raven tényleg csak azt éri el, hogy a lány mégjobban… ah, úgy tűnt, hogy testvérek nem különösebben jönnek ki jól, így még kevesebb esélyt láttam a sikerre. Oldalra pillantottam, hogy megnézzem mit is csinál Lucy, de az eddigiek után nem volt kedvem arra, hogy megkérdezzem minden rendben van-e vele, úgysem felelt, és volt egy olyan érzésem, hogy nem is fog továbbra sem..
Így egyelőre aggódva s félve szemléltem az eseményeket nagyon, de nagyon reméltem, hogy semmilyen összetűzés nem lesz.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1337
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Ko-Rel on Szer. 02 Nov. 2016, 08:09




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
dr. Melissa McKenzie
Külsős, tudós, Lockjaw gazdája


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller és Reena Reynolds




dr. Melissa McKenzie



2013. október 5-i események naplója




7. fejezet: Új mutánsok - 4. szín




2012. október 5. péntek,
Nyolcadik/negyvenkilencedik bejegyzés:
”Úgy tűnt, hogy sikerült a lányt megnyugtatni, ami engem is megnyugtatott, hogy így volt. Mindenki egyetértett abban, hogy ideje volt menni, ám mielőtt ez megtörténhetett egy fiatal lány termett ott s igencsak hangosan tett fel egy kérdést. Micsoda ostobaság, elég rájuk nézni s láthatnák, hogy nem lehettek ott, nem lehettek még SHIELD-esek akkoriban. Az a lány, vagy ilyen buta, vagy pedig ő is a bajkeverők közé tartozott, kikből mindig túl sok volt egy iskolában s a legnagyobb gond, hogy hiába fogják megmondani, hogy nem ők voltak, nem fogják elhinni nekik, pedig mindenki tudta, köztudott volt, hogy Mr. Pym ölte meg Haspókot azért, mert megölte annak feleségét s Magneto haláláért is lehetett tudni, hogy Mr. Kovacs volt a felelős. Mivel Liz éppen a testvérét próbálta lenyugtatni, ami nem nagyon sikerült, így kénytelen voltam odafordulni Mr. Parkerhez s Mr. Stormhoz azok után, hogy felvettem az ölembe Lockjaw-t, aki úgyszintén idegesen morgott halkan, pedig ez nem volt jellemző rá. Ő is tartott attól, hogy mi következhet.
- Nem tudjuk valahogyan megállítani mindezt? – kérdeztem. – Félek, hogy nem lesz jó vége…
Féltem amiatt, hogy megtámadnak minket, nem egyszer olvastam olyat, hogy verik az iskolatársakat a diákok s most már saját szememmel is láthattam mindezt. S nagyon megrémisztett…”



felszerelés:
- Lockjaw (ha engedték)
- ruházat (hosszú ujjú, dekoltázs nélküli bokáig érő egyrészes ruha, a ruha alatt a speciálisan kezelt ruhája, ami némileg golyóálló
- SHIELD-től kapott felszerelés
- tablet, amin a saját tudományos anyagai vannak
- telefon
- Elsősegély csomag (kötszerek, gyógyszerek. tapaszok)
- gyorstesztekre alkalmas felszerelés (vércsoport-meghatározás, X-gén kimutatására alkalmas dolgok, allergiateszt (gyorsan végző)

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Lady Gaia-Vell on Szer. 02 Nov. 2016, 08:09




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
Reena Reynolds - Szellem
SHIELD gyakornok, korábbi tesztalany


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller és dr. Melissa McKenzie


Reena továbbra sem értette azt, hogy mi is történik körülötte, bár azt könnyedén kivehette ő maga is, hogy némileg sikerült talán megvigasztalni a lányt és immáron kész volt mindenki arra, hogy induljon a társaság. Már ő maga is megette, amikor hirtelen egy kapucnis fiatal lány termett és ott jó hangosan kérdezett valamit. A kialakult légkör igencsak megérintette őt, érezte, hogy sokkal hűvösebb lett a fogadtatás és még provokálni is kezdték őket.
- Miért csinálják ezt? – kérdezte.
Az összes izma megfeszült, a Cégnél is hasonlóan provokálták őket, hogy erőszakosabbak, harciasabbak legyenek, de ő mindig csak félt ilyenkor. Most is próbált hátrahátrálni a falhoz, ahol lehetőleg nem volt senki, ott lecsúszni guggolásba és a kezeit a fülére tapasztani, hogy ne hallja azt, ami odakint megy.
- Miért csinálják ezt, miért nem lehet befejezni? – mondogatta maga elé halkan.
Közben a félelemtől előre-hátrahimbálózott, ahogyan a mentálisan sérült, vagy sokkos állapotban levő személyek szokták tenni.

felszerelés:
- sima utcai ruházat (bő garbós hosszú, de vékony pulcsi, sportcipő és nem szűk nadrág), a ruha alatt a speciálisan kezelt ruhája, a megerősített részek levéve róla (hogy ne legyen meztelen, ha láthatatlan lesz)
- SHIELD-től kapott felszerelés
- egy pisztoly (ha engedték, hozzá 4 tartalék tár 3 nyugtatót tár, 1 éles) (a saját puskája túl nagy lett volna)
- illetve a feji része a felszerelésének, az egy táskában, ami a hátán van

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Kalifornia - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2503
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 53
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 02 Nov. 2016, 08:11




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Új mutánsok
Stephanie Lyesmith - Tűzvirág
Különítmény tag; Hawkeye, not Hawkguy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie és Reena Reynolds


Végre mindenki belement abba, hogy menjünk, de nem, valamelyik idegesítő rohadt kis bajkeverő csitrinek ide kellett jönnie.
Hangosan nevettem fel, mint aki nem szórakozott jobban.
- Komolyan… számolni tudtok… - kérdeztem még mindig gúnyosan. – Tizenhét voltam… fegyvert sem adtak a kezembe, a képességem sem tudtam használni, és semmi közöm sem volt a SHIELD-hez, Charles Xavier diákja voltam! Nem tettem semmit, konkrétan Haspók esetében a belemet hánytam ki a látottaktól, ahogyan Darázs belsőségeit szopogatta és a gerincét rágcsálta, míg Magneto-nál a sokktól nem tudtam mozdulni, amikor megölte Logan-t felhasználva Kovacs-ot…
A többit inkább csak gondoltam, mintsem kimondtam hangosan kimondtam, vagyis, szívem szerint ezt így mondtam volna hangosan, de most épp jófiú voltam: „De jah… konkrétan, amikor a belemet kihánytam arra, hogy Haspók Darázs belsőségeit szopogatta és a gerincét rágcsálta… majd arra is, hogy jött Pym és megölte… csakis arra volt időm az életem féltése közben, hogy gyerekként mészároljak mások helyett. Nem, semmi közöm sem volt ahhoz, hogy Haspók meghalt, és ahhoz sem, hogy Walter Kovacs megölte Magneto-t…” Ami Jon-t illette, úgyis tudni fog válaszolni, hogy ő sem volt ott. Kár, hogy nem húzhattam be ezeknek az undorító férgeknek.
- Akarjátok látni?! Megkapjátok! – sziszegtem.
A kezemet a halántékomhoz emeltem és mind a két esemény emlékeit igyekeztem átsugározni az elméjükbe, a két fiúnak és lánynak az összes érzéssel egyetemben, amit akkor éreztem, a fájdalmat, az undort, a rosszullétet, a hihetetlen gyászt, a sokkot, hogy mozdulni sem tudtam Logan elvesztése miatt. Ha sikerült megtennem, akkor szólaltam meg.
- Nos fiúkák és kislányka azt hiszem… tartoztok egy bocsánatkéréssel! És mondjátok ki hangosan a rettegő társaitoknak, hogy nem tettünk semmit! Mondjátok el mi történt valójában mielőtt gyanúsítgattok olyan dologgal, amihez közünk sem volt!

felszerelés:
utcai ruházat, hozzá combközépig érő nem túl magas sarkú bőrcsizma
- SHIELD-től kapott felszerelés
- telefon
- egy pisztoly (hozzá 4 tartalék tár)
- az íja összecsukott állapotban, a hátizsákban és a tegez is ott van
- a célzó szemüveg, napszemüvegnek tűnik, ez rajta


Kalifornia - Page 2 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Új mutánsok
Jonathan Miller - Black Jack
Különítmény tag, USAF főhadnagy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, dr. Melissa McKenzie és Reena Reynolds


Legalább a lány megkönnyebbült, ha mást nem is sikerült elérniük, legalább ennyit.
- Nem szükséges szabadkoznod – mondta. – Mindenkit máshogy érintenek ezek.
Ám mikor indultak volna, akkor egy lány érkezett meg. Jon halkan sóhajtott fel, hogy már csak ez kellett nekik. Nyilvánvalóan provokálni akarta őket a lány, hiszen eléggé közismert volt, hogy kik is ölték meg az adott személyeket és azt is, hogy nem volt sem neki, sem pedig Steph-nek köze ehhez. Közben még Liz is odaállt, hogy kiálljon értük, nem akarta magára venni a provokációt, a középiskolában is mindig kimaradt az ilyenből, lealacsonyítónak találta, de most Liz miatt már nem maradhattak ki belőle. Meg amiatt sem, hogy Leysmith is közbeszólt. Amint meghallotta az unokatestvére szavait és látta, hogy a homlokához emeli a kezét, akkor odalépett és megragadta azt, remélve, hogy nem fogja a lány a képességét használni.
- Meg ne próbáld! – mondta szigorúan. – Nem kell, hogy magunkra haragítsuk őket!
Ekkor fordult oda a diákokhoz.
- Egyikünknek sincs köze, sem Magneto, sem Haspók halálához. Lyesmith ugyan ott volt mind a két helyen, de akkoriban nem volt több egy riadt kislánynál, pont olyan kamasz volt, mint itt bárki. Én pedig a teljes Kipusztulás alatt Colorado államban voltam az Amerikai Légierő Akadémiáján, ahol a főiskolai tanulmányaimat végeztem. Nem szükséges az, hogy a diáktársaikat riogassák… nem gyilkosok vagyunk, az országot és a világot szolgáljuk, a feladatunk pedig az, hogy a bűnözőket élve kapjuk el amennyiben mindez lehetséges.
Mint mindig most is ridegen, távolságtartóan – de semmi esetre sem fölényesen, vagy kioktatóan – beszélt, teljesen egyenrangúként, mintha nem is inzultálták volna őket.
- Valaki még kíváncsi bármiféle kérdésre, akár most is válaszolhatunk, nem szükséges megvárni, amíg odaérünk a kijelölt helyünkre és megtartjuk az előadást – nézett végig a diákokon remélve, hogy a szavaival sikerül oldani a helyzetet.
Arra azért ügyel, hogy Teddy, vagy a haverja tovább kötekszik-e, vagy nekilátnak verekedni, mert akkor igyekszik kitérni az esetleges támadás elől.

felszerelés:
- utcai ruházat, bőrdzseki, póló, farmer, sportcipő, egy baseball sapka
- SHIELD-től kapott felszerelés
- két pisztoly (4-4 tartalék tár (ezek az élesek) (illetve 2 tár nyugtató lövedék és egy robbanó)
- hátizsák
- 2 sokkoló gránát (táskában)
- gázmaszk (táskában)
- képességblokkoló a kezén - aktív (jobb kézen)
- az energiapajzsa karkötőként (bal kézen)
- saját telefonja

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14937
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Phobia on Szer. 02 Nov. 2016, 13:30

- KALIFORNIA -
Résztvevők: Lucy/Phobia; Serena


Serena felvázol egy tervet, de Raven egy sokkal jobb ötlettel áll elő. Egyszerűen odamegy és pár mondtattal a dagit az ügynökök ellen fordítja.
~ Nem hülye a csaj. Ha minden jól megy, az a kettő maguktól velünk jönnek és az ügynökökkel se lesz baj. ~ mondja Phobia elégedetten, miközben én mosolyogva nézem a műsort. Nemcsak a dagi, hanem az egész menza ellenük fog fordulni, ezen pedig az ügynökök nem tudnak változtatni ~ Ebből nagy bunyó lesz. Nem árt felkészítened a karmaidat kislány. Lehet használni fogjuk. ~ bátyó szavaira lassan kiropogtatom az ujjaimat, majd végignézek a karmaimon. Elég élesek, jól fognak teljesíteni, ha zűr lesz.
~ Őket is úgy karmoljam meg, mint Lucas barátnőjét? ~ teszem fel magamban a kérdést, közben újra a hátam mögé teszem a kezeim.
~ Úgy, mint a kutyáját. ~ feleli bátyó bajlós hanggal. Ezek szerint ölnöm kellene? Még nem tettem, de ha bátyó azt mondja, hogy öljek meg valakit, akkor meg kell tennem.
~ És Serena? ~ a kérdésem közben vetek az említett személyre egy gyors, hideg pillantást.
~ Ha kitör a balhé és az utunkba áll...akkor megölöd. De addig is várunk a végkifejletre. Türelem. ~ mondja, én pedig újra elkezdem nézni a fejleményeket. Akkor várok. Akkor várunk.

_________________
Kalifornia - Page 2 EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Ultimate Guru on Szer. 02 Nov. 2016, 14:08

9:40.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie, Reena Reynolds, Serena Amelia Davidson és Lucy Skatfield.

Rejtély elégedett magával, és amikor nem figyelnek rá, hátrébb lép, vissza Serenához és Lucyhez.

Kalifornia - Page 2 Tique10 – Nincs kiszámíthatatlanabb, mint egy hormontúltengéses tinédzser aktív X-génnel. Figyeljetek oda: ha szükséges, lelépünk, de ha csak egy pillanatnyi alkalmunk is adódik rá, kivisszük innen Lizt, Teddyt, vagy mindkettőt. Az elsődleges szempont azonban Lucy biztonsága, őt nem tehetjük ki veszélynek, világos, Serena? Ha választanod kell köztem és közte, lépj olajra vele, vissza a kéródba, amit kaptál.

Közben Peter és Johnny is próbálják lecsillapítani a kedélyeket, és Melissához fordulnak.

Kalifornia - Page 2 Peter10 – A doktornőnek igaza van, Johnny. Ha úgy adódik, lehet, hogy használnod kell az erődet, ha másért nem, azért, hogy eltereld a figyelmet Stephanie-ról és Jonathanről. De akkor az álcádnak annyi. Láttam már, milyen, amikor Liz öccse bedühödik és megindul, és higgyétek el, azt mindenképp jó lenne elkerülni.

Kalifornia - Page 2 Johnny10 – Aha, ja, ja, frankón… de Melissa, mi van a társatokkal, Reenával? Nem kéne… adni neki valamit? Vagy kivinni innen? Vagy ez megszokott nála?

Ezzel Johnny a falnál guggoló, sokkos állapotba került Reenára mutat.

Stephanie persze nem hagyja magát, és a tőle várható módon reagál, amit Jonathan próbál kezelni, de addigra Liz, Teddy és Evan is kapnak valamennyit a Stephanie elméjéből érkező emlékekből és érzésekből, még ha nem is mindent, mert Jonathan közbelép.

Liz teljesen megrémül a látottaktól, és öklendezni kezd, Teddy csak értetlenül néz körbe, Evan pedig rettenetesen feldühödik.

Kalifornia - Page 2 E10 – Ez… Ez telepátia volt? A fejemben matattál, Lyesmith? KI ADOTT RÁ ENGEDÉLYT???

Kalifornia - Page 2 Blob10 – Figyu, Evan… Én is láttam, és… a fater tényleg egy vadállat volt… Hagyjuk a francba, nem kell ez most nekem… Különben is, éhes vagyok.

Kalifornia - Page 2 E10 – NEM! Tököm tele van azzal, hogy egy magamfajta X-gén nélküli srác nem tehet semmit az ilyen képességekkel meg varázslatokkal szemben! ELÉG!

Ezzel, mindenki megdöbbenésére, Evan előránt egy töltött, kibiztosított pisztolyt a táskájából, amit Stephanie-ra irányít.

Kalifornia - Page 2 Gun10

A diákok körben sikítozni és pánikolni kezdenek, Marquez ügynök pedig azonnal bejelentkezik az adóvevőkön át.

– Itt a Triskelionból Daniel Marquez ügynök! Hallanak? Nagyon remélem, hogy nem az történt, amit a hangok alapján gondolunk, hogy történt!

_________________
Kalifornia - Page 2 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 3751
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 36
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Serena Davidson on Csüt. 03 Nov. 2016, 00:01




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
Serena Amelia Davidson
SHIELD elől menekülő civil


Játékostárs(ak) neve: Lucy Skatfield


Tovább figyeltem az eseményeket és közben Raven is visszajött hozzánk. Kezdtem úgy érezni, hogy pillanatok múlva kitör a káosz odabent. Az legalább megnyugtatott, hogyha gond van, akkor menekülőre fogjuk és vinnem kell Lucy-t is. Az ötlettől is kirázott a hideg, hogy ezt kell tenni, de nem szerettem volna ellentmondani.
- Rendben van – bólintottam.
Lizt kivinni innen, meg a másikat, vagy mindkettőt? Mégis hogy gondolta ebben a helyzetben? Valami történt, azon felül, hogy az egyik különítményes kibukott. Tudom milyen érzés, ha olyannal vádolnak meg, ami nem igaz és én még annyira tüzes és lobbanékony természet sem vagyok. Az, hogy Teddy mennyire könnyen feladta az egészet nagyon megdöbbentem, szinte már-már jámbornak tűnt a barátja mellett. Aki azonban fegyvert rántott és azt szegezte a SHIELD-esre.
- Te jó ég! – nyögtem fel.
Itt civilek, gyerekek vannak, ha elkezd lövöldözni, akkor olyanok is megsérülhetnek, akiknek nem kellene. A hírek is tele vannak mindig iskolai lövöldözéssel. Rögtön nekiláttam annak, hogy magamban mondogassam, amit el szeretnék érni:
Ne tudjon elsülni a fegyver, ne tudjon elsülni a fegyver, netudjonelsülniafegyver, netudjonelsülniafegyver…
Közben a kezeimet ismét a pulóverembe rejtettem, hogy a kézfejeimen ne látszódjék az, hogy fehéren világítanak miközben a képességemet használom.

felszerelés:
- divatos őszi ruházat
- Raventől kapott pulóver
- táska
- jegyzetfüzet, toll
- sokkoló
- zsebkendők
- lakáskulcs


template nélkül:

Tovább figyeltem az eseményeket és közben Raven is visszajött hozzánk. Kezdtem úgy érezni, hogy pillanatok múlva kitör a káosz odabent. Az legalább megnyugtatott, hogyha gond van, akkor menekülőre fogjuk és vinnem kell Lucy-t is. Az ötlettől is kirázott a hideg, hogy ezt kell tenni, de nem szerettem volna ellentmondani.
- Rendben van – bólintottam.
Lizt kivinni innen, meg a másikat, vagy mindkettőt? Mégis hogy gondolta ebben a helyzetben? Valami történt, azon felül, hogy az egyik különítményes kibukott. Tudom milyen érzés, ha olyannal vádolnak meg, ami nem igaz és én még annyira tüzes és lobbanékony természet sem vagyok. Az, hogy Teddy mennyire könnyen feladta az egészet nagyon megdöbbentem, szinte már-már jámbornak tűnt a barátja mellett. Aki azonban fegyvert rántott és azt szegezte a SHIELD-esre.
- Te jó ég! – nyögtem fel.
Itt civilek, gyerekek vannak, ha elkezd lövöldözni, akkor olyanok is megsérülhetnek, akiknek nem kellene. A hírek is tele vannak mindig iskolai lövöldözéssel. Rögtön nekiláttam annak, hogy magamban mondogassam, amit el szeretnék érni:
Ne tudjon elsülni a fegyver, ne tudjon elsülni a fegyver, netudjonelsülniafegyver, netudjonelsülniafegyver…
Közben a kezeimet ismét a pulóverembe rejtettem, hogy a kézfejeimen ne látszódjék az, hogy fehéren világítanak miközben a képességemet használom.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1337
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Ko-Rel on Csüt. 03 Nov. 2016, 00:01




Előtörténet
LINK

Kaland
Új mutánsok
dr. Melissa McKenzie
Külsős, tudós, Lockjaw gazdája


Játékostárs(ak) neve: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller és Reena Reynolds




dr. Melissa McKenzie



2013. október 5-i események naplója




7. fejezet: Új mutánsok - 4. szín




2012. október 5. péntek,
Kilencedik/ötvenedik bejegyzés:
”S továbbra sem alakult jól a helyzet, még Ms. Reynolds-ra is rátört a pánikroham ebben a helyzetben. Még mindig nem értem, hogy miért is engedik ki ilyen inger gazdag környezetbe. Az ingerszegényebb sokkal jobb lenne neki a beilleszkedésre. Közben még Mr. Storm s Mr. Parker is nekilátott annak, hogy nyugtassa a tömeget. Még Lyesmith is kiakadt s minden a feje tetejére állt, Liz is rosszul lett valamitől, a furcsaképű fiú szavai után pedig egyértelmű, hogy mitől. Megmutathatta, hogy mi történt. Az kellemes csalódás volt, hogy Liz testvére már hagyta volna az egészet azok után, amit látott az apjáról, de az ember kiakadt s még fegyvert is rántott. Ebből mészárlás lesz, ha így megy tovább.
- Mr. Miller tudja kezelni a dolgot, ha Teddy-vel gondok lennének, képességblokkolás a mutációja – suttogtam. – Inkább vigyük ki Liz-t s Reena-t, nekik jót tenne a friss levegő.
Nem akartam látni, hogy mi lesz ennek a vége, így gyorsan próbáltam rögtönözni.
- Teddy – próbáltam odakiabálni neki rémült hangon. – Kérem jöjjön, segítsen kivinni a testvérét innen! Fiúk mi is segítsünk s Reena-t is vigyük…
A képességemet közben használtam és igyekeztem félkörösen védőmezőt alakítani maguknak, miközben megkeményítettem a hajam anyagát, hogyha mégis lövöldözés lesz, akkor megvédjen minket, vagy lassaítsa a golyót.
- Reena, Liz… - szóltam a lányoknak. – Gyertek, menjünk ki innen.
Ha jönnek, akárcsak a fiúk, akkor a kimenés közben is igyekszem magunkat védeni a hajammal, amíg ki nem jutunk innen.”



felszerelés:
- Lockjaw (ha engedték)
- ruházat (hosszú ujjú, dekoltázs nélküli bokáig érő egyrészes ruha, a ruha alatt a speciálisan kezelt ruhája, ami némileg golyóálló
- SHIELD-től kapott felszerelés
- tablet, amin a saját tudományos anyagai vannak
- telefon
- Elsősegély csomag (kötszerek, gyógyszerek. tapaszok)
- gyorstesztekre alkalmas felszerelés (vércsoport-meghatározás, X-gén kimutatására alkalmas dolgok, allergiateszt (gyorsan végző)

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kalifornia - Page 2 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kalifornia - Page 2 Empty Re: Kalifornia

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.