Kalifornia

Talán most már tényleg nyugodtabbnak látszott Lucy, de még mindig az a nagyon csúnya nézés nem volt bizalomgerjesztő. Ha mi egy oldalon álltunk és így reagált, mi lesz mindenki mással? Nagyon, de nagyon bíztam benne, hogy a képességem használható volt és nyugodtabban, átlagosabban fog viselkedni. Mindazonáltal nem nyugtattak meg Raven szavai, hogy akkor távozunk. Ha igaz, amit mondott, akkor itt van a SHIELD is, és egy ilyen esetben nem nagyon hiszem, hogy engednének minket távozni. De azért az aggodalmamnak nem adtam hangot, valami más jobban megdöbbentett.
- Nathaniel? – kérdeztem vissza. – Nem Pietro a főnök?
Végül Lucy ténylegesen előkerült és el is indulhattunk. Mivel nem tudtam, hogy hova akarunk menni először, vagy kit „látogatunk” meg, így Ravenre bíztam a vezetést, hogy ő mutassa az utat. Mikor már bent voltunk a folyosón, ahol láthatóan nem tűntünk ki a tömegből, akkor halkan kérdeztem meg a kísérőnket.
- Hova megyünk pontosan? – érdeklődtem. – Volt olyan személy, akit kinéztél már?
Nem ártott volna mindezeket tudni, főleg, hogy elvileg ő már itt volt egy ideje.

Lucy még mindig nem szólt egy szót sem, így inkább a környéket figyeltem, igyekezve nem túl észrevehetően. Közben pedig Ravent faggattam a felmerülő kérdésekről. Az valóban igencsak meglepett, hogy nem Pietro a főnök, hanem ez a Nathaniel, akivel még nem volt szerencsém találkozni. De érthető volt, hogyha tényleg látnok, akkor ő vezeti, irányítja a dolgokat.
- Értem – mondtam. – Köszönöm a részletes magyarázatot.
Az étkezőig sikerült eljutnunk, ahova végül nem is mentünk be, mert Raven visszatartott minket. Ki is derült, hogy miért. Összerezzentem, amikor megláttam a társaságot, ők ott voltak korábban is, amikor összetalálkoztam Pietro-ékkal. Nem örültem annak, hogy ekkora létszámban itt vannak.
- Ez így nagyon nem lesz jó – mondtam némi aggódással és félelemmel a hangomban.
Úgy tűnt, hogy egyelőre azonban nem szúrtak ki minket, mert mással voltak elfoglalva. Régi Testvériség? Akkoriban fiatalabb voltam, de azért hallottam híreket, Haspók neve is ismerős volt, nem ő volt az, aki az egyik Különítmény tagot ette meg a Kipusztuláskor?
- Hallottam róla igen – bólintottam.
Ó! Ennél fiatalabbnak gondoltam, hogy két ilyen idős gyereke legyen, a lány a Különítmény tagjaival volt, annak ellenére, hogy roppant szomorúnak tűnt. Így elsőre Teddy volt, akit könnyebbnek tűnt „letámadni”, hogy beszéljünk vele.
- Ez esetben valahogy el kell érnünk, hogy Liz egyedül maradjon, hogy tudjunk vele beszélgetni – gondolkodtam félhangosan.

Meglepődtem, ahogyan Raven hirtelen döntött, hogy mit is kellene tenni. Nekem nem úgy tűnt, mintha olyan nagyon ellene lenne a társaságnak az a lány, főleg, hogy már mosolygott is. Aggódtam, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége, hogyha hergelni akarja a tömeget. Még valaki megsérülhet, nem a SHIELD-eseket féltettem, hanem a diákokat, akik a túlzott hormontermelés közben képesek és megtámadják azokat, és a diákoknak esélyük sincs ellenük. És még rosszabb, hogy nekem kellett vigyáznom Lucy-ra, akitől a frász kerülgetett, ahogyan nézett, még mindig nem szólt semmit sem. De azért reméltem azt is, hogy nem fog elmenni innen, hanem marad végig. A legrosszabb lehetőség volt mindez. Idegesen és aggódva figyeltem az eseményeket, reméltem, hogy nem lesz harc és úgy véltem, hogy ezzel Raven tényleg csak azt éri el, hogy a lány mégjobban… ah, úgy tűnt, hogy testvérek nem különösebben jönnek ki jól, így még kevesebb esélyt láttam a sikerre. Oldalra pillantottam, hogy megnézzem mit is csinál Lucy, de az eddigiek után nem volt kedvem arra, hogy megkérdezzem minden rendben van-e vele, úgysem felelt, és volt egy olyan érzésem, hogy nem is fog továbbra sem..
Így egyelőre aggódva s félve szemléltem az eseményeket nagyon, de nagyon reméltem, hogy semmilyen összetűzés nem lesz.

Tovább figyeltem az eseményeket és közben Raven is visszajött hozzánk. Kezdtem úgy érezni, hogy pillanatok múlva kitör a káosz odabent. Az legalább megnyugtatott, hogyha gond van, akkor menekülőre fogjuk és vinnem kell Lucy-t is. Az ötlettől is kirázott a hideg, hogy ezt kell tenni, de nem szerettem volna ellentmondani.
- Rendben van – bólintottam.
Lizt kivinni innen, meg a másikat, vagy mindkettőt? Mégis hogy gondolta ebben a helyzetben? Valami történt, azon felül, hogy az egyik különítményes kibukott. Tudom milyen érzés, ha olyannal vádolnak meg, ami nem igaz és én még annyira tüzes és lobbanékony természet sem vagyok. Az, hogy Teddy mennyire könnyen feladta az egészet nagyon megdöbbentem, szinte már-már jámbornak tűnt a barátja mellett. Aki azonban fegyvert rántott és azt szegezte a SHIELD-esre.
- Te jó ég! – nyögtem fel.
Itt civilek, gyerekek vannak, ha elkezd lövöldözni, akkor olyanok is megsérülhetnek, akiknek nem kellene. A hírek is tele vannak mindig iskolai lövöldözéssel. Rögtön nekiláttam annak, hogy magamban mondogassam, amit el szeretnék érni:
Ne tudjon elsülni a fegyver, ne tudjon elsülni a fegyver, netudjonelsülniafegyver, netudjonelsülniafegyver…
Közben a kezeimet ismét a pulóverembe rejtettem, hogy a kézfejeimen ne látszódjék az, hogy fehéren világítanak miközben a képességemet használom.