Romok

AEYAJ’GAMU

Természetesen apró meghajlással jeleztem a mesternek, hogy megértettem a jelzését. Biztosan azt szerette volna, hogy a padawanja, Jivi, legyen az, aki kezeményez. Végtére is ő az kettőnk közül aki konzulnak tanul. Így inkább helyet foglaltam a cella padlóján és igyekeztem felmérni mindent amit tudtam. A cella felépítését, hogy mi van a közvetlen közelünkben, hogy a többiek milyen állapotban vannak, van-e valami ami érdekes vagy érdemleges lehet rajtuk, ahogyan a cellán kívül levő urdrarr nő esetében is. Közben pedig vártam, hogy milyen megoldást, illetve megközelítési módot választ a másik padawan.
- Sajnálom, mester, ellenkeznem kell az utasításával. - szólalok meg abban az esetben, ha a másik padawan semmit se tesz vagy mond, ami a kijutásunk érdekében, vagy bármelyikünk érdekében lenne, és ebben az esetben ugyan azt mondom és kérdezem, amit akkor tettem volna, ha a mester nem jelez korábban. Ha erre kerül a sor, akkor remélem nem akar majd újból leinteni, az most már eléggé kínos lenne, nem csak nekem és neki, de a többiek számára is.

SIQSA POVOXA

- Ha fél, akkor kimehet. - tettem fel a kérdést miközben az említett technológia után kutattam. Sikerült egy terminált találnom, de a mandaloriaiak nyelvén volt az egész, így az nem igazán válhatott a hasznomra, nem tudtam használni és nem lett volna bölcs vaktában találgatni. Szerencsére nem is kellett, hiszen nem sokkal ezután Yana elintézte, hogy kinyíljon a sír, és ezzel egy időben a páncél rendszerei is működésbe léptek. Vagyis ezek szerint az sem volt kizártnak mondható, hogy nem a kristályok okozták eddig a zavart. Miközben a professzorhoz siettem hátranyúltam, hogy bekapcsoljam a droidot is, hiszen most már őt is képesek lehetünk használni ha szükséges.
- Nincs semmi. Én is hasonló dolgon gondolkodtam. - megengedtem egy kisebb mosolyt a vállrándítás követően, amikor a nő kérdésére feleltem. Ha így halad, akkor nagy valószínűséggel aligha lesz késztetésem rá, hogy megöljem. Bizonyos értelemben szeretem a szabadlelkü és szabadelvű személyeket.
Az elágazáshoz érve, biztos ami biztos, kinyúltam az Erőbe annak érdekében, hogy bármit is érzek-e bármelyik irányból. Habár igazából nem is nagyon tudom, hogy ennek bármi különösebb hatása lenne-e, de amennyiben bármit is érzek, azt közlöm a nővel. Mármint, ha valami jelentősről van szó, személyekről, tárgyakról, vagy nagyobb közegről. Éppen ezért út közben egy pillanatra meg is torpantam.
- Szedj ki mindent a terminálból, amit tudsz. - utasítottam a droidot miközben én folytattam az utamat a nőhöz és a mandaloriaihoz, hiszen amennyiben képes rá, és valóban bekapcsolt a korábbi próbálkozást követően, úgy a droid önállóan is el tudja látni ezt a feladatot.
- Ez az egész különös alapból, úgyhogy bármi megtörténhet. - válaszoltam a nő kérdésére miközben az ősi rúnákat tanulmányoztam és próbáltam kivenni, hogy mégis mit jelenthetnek. Az bizonyos volt, hogy ez az első valamire való nyomunk ezen a helyen. Közben pedig azt is vártam, hogy a droid visszatérjen, már amennyiben egyáltalán elindult, remélhetőleg sikerrel elvégzett feladat után.

Hidegháború 6. – A jövő ítérete





Romok, Onderon

---

Chamm ment oda a trónszékhez, hogy megnézze annak az irányítópultját. Ez is elég régies módon van írva és a technológia is ősrégi, de a férfi még így is megtalálja azt, hogy kikapcsolja a biztonsági intézkedéseket a teljes templom területén. Így, hacsak nem volt gond az energiaellátással, vagy nem ment tönkre a trónszék, akkor minden kikapcsolt. Ennek nem is volt jobb szemléltetője, mintsem a lebegő koponyagömb leesett a földre és jó pár helyen végigrepedt. Szerencsére mindenki messze volt attól, hogy őt találja el a letörő és belőle kirepülő darabok. Itt fenn nem volt semmilyen hely, ahova a droid kapcsolódni tudott volna még a trónszéknél sem, így nem tudott adatokat menteni.
- Hogy micsoda?! - fordult Yana Chamm felé. - Egy erőhasználó mando, sőt mi több, egy sith mando?! Erről muszáj lesz egy tanulmányt írnom, ilyet még senki sem talált korábban!
Lelkesedett fel nagyon. Egyelőre nem látszottak újabb mando szövegek, csak ősi sith rúnák, amiket Siqsa sem tudott elolvasni, csak Yana, aki pedig amíg haladt a csapat lefelé a lépcsőn lelkesen vizsgálgatott. Azonban egy idő után látszott, hogy erősen tanácstalan lett az arca és még a tarkóját is megvakarta. Közben persze végig holofelvételeket csinált és a mellett repülő apró droid szkennelte is a képeket, feliratokat.
- Hééé, ez nem fair! Ősi sith rúnák alá rejtett mando feliratok?! Ez szentségtörés! - morgott.
Való igaz senki sem hallott még olyanról, hogy urdrarr/sith rúnákkal írnának le mandaloriai szövegeket. Így ezeknek a megfejtése jelen pillanatban nem volt lehetséges. Ezért haladtak tovább lefelé, ahol végül egy sötét, romos helységbe értek le. Itt nem kapcsoltak fel a fények, így Yana egy világító gömbdroidot vett elő és küldte fel a társaság feje felé, ami részben bevilágította a romos csarnokot. A falakon itt is hasonló rúnák, és domborművek látszottak. A terem akkora volt, hogy a plafon sem nagyon látszott, nemhogy a terem másik vége.
A sötétből pedig ebben a pillanatban mély, humanoid lényre egyáltalán nem, de még állatra is már alig emlékeztető üvöltés hallatszott.

---

Jivi-nek nem volt igaza, ugyanis ennyi idősen már jócskán saját magának kellene kezdeményeznie és nem pedig mások, vagy éppen a mestere mögé bújni. Már csak azért is, mert Je mester az elmúlt évek során elég sok diplomáciai dolgot adott át a fiúnak, aki mindez idáig egyszer sem élt ezzel a tudásával. Most sem kifejezetten jól. Shani és Aeyaj egyelőre csendesen várakoztak, az egyetlen dolog Je mester fáradt hangos sóhaja volt a padawanja szavai után.
- Tényleg ennyit tanultál tőlem az elmúlt évek során? Azt hiszem, ha ennyire vagyok csupán képes, akkor valaki másnak kell téged tanítania ifjú padawan, mert én alkalmatlan vagyok minderre - felelte.
Továbbra is úgy beszélt, mintha a nő ott sem lett volna, nem is nézett rá. A nő arcán pedig Jivi szavai után megvetés és undor tűnt fel.

- Ki vagy te és egyáltalán és hogy merészelsz megszólítani, sőt kérdést feltenni nekem az engedélyem nélkül te féreg?! - kérdezte sziszegve a nő ezúttal közös nyelven, bár annak meglehetősen archaikus formájában.

Valószínűleg mindezek után Aeyaj nem is akar megszólalni. A nő dühösen kapta a fejét a folyosó egyik irányába, majd elkiáltotta magát.

- Őrség! Ezt a férget végezzék ki, a másik kettőt pedig hozzák a trónterembe! - adta ki a parancsot.

Ezzel el is sietett abba az irányba, amerre beszélt és pillanatokkal később lépteket lehetett hallani és négy fegyveres katona tűnt fel a cella ajtajában és nyitották ki az ajtót. Ketten megpróbálták Jivi-t megragadni, egy harmadik is belépett a cellába, a negyedik az ajtóban állt.

- Tegyétek azt, amit mondanak és kérnek. Mindannyiótoknak képesítésetek és tanulmányaitok alapján kell helytállnotok - mondta nyugodt hangon Je mester.

AEYAJ’GAMU

Végül Jivi aktivizált, habár az amit mondott nem volt igazán életerős, amit Je mester is megjegyzett. Kicsit közelebb húzódtam a mesterhez és finoman meglapogattam a hátát, mintegy jelezve neki, hogy én nem tartom annyira alkalmatlannak, sőt, a mai nap elég sok mindent tanulhattam már tőle, és valószínűleg nem is ez lesz az utolsó. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az a kis gondolat, ami kezdett formálódni a fejemben.
Már az elején furcsa volt kicsit a helyzet számomra, amit tovább alapozott az, hogy az urdrarr nő csupán hármunkkal foglalkozott, mintha az egyikünk teljes mértékben kívülálló lenne és nem is venne részt a szituációban, ami kialakult, csupán megfigyelő. Ez a személy pedig természetesen a mester volt. Összeráncolt homlokkal tanulmányoztam a mester arcát, mintha csak onnan akarnám kiolvasni a fel nem tett kérdéseimre a válaszokat. Viszont ahhoz kellően tapasztalt voltam, hogy tudjam, hiába tenném fel őket, nem ez a megfelelő alkalom minderre.
- Rendben, mester. Köszönöm amit értünk megtesz. - szólaltam meg végül a szavait követően, és egy tiszteletteljes meghajlást is társítottam mellé, majd Shani szavaira bólintottam és ahhoz a katonához orientálódtam, amelyik nem Jivivel foglalkozott. Kicsit kíváncsi voltam arra, hogy mi is vár ránk és hová visznek, hiszen a képességeink és tanulmányaink alapján kell majd helytállnunk, ahogyan a mester is mondta. Nálam csupán az volt a kérdés, hogy a régi, őrzői képzésem, vagy az új képzésem alapján történik majd mindez. De fölösleges lett volna filozofálni a kérdésen és hamis vagy nem pontos helyzeteket generálni, meg kellett fogadnom a Jivi számára korábban tett ajánlásomat, és bíznom kellett az Erőben, és határozottan jobban bízni a mesterében.

SIQSA POVOXA

Én annyira nem törődtem, legalábbis külsőleg, azzal, ami annyira felkavarta Yanát. Mármint, hogy az a mandaloriai akinek a sírjában vagyunk valamikor erőhasználó volt. Ez nem kifejezetten az én szakterületem vagy érdeklődési köröm volt, hiszen én inkább a jelen problémáival kell foglalkoznom, mintsem a múlt problémáival. Ami a droiom feladatát illette nem haragudtam rá azért, mert nm tudott a terminálhoz csatlakozni, az közel sem az ő hibája vagy félrelépése volt, így csupán jeleztem neki, hogy térjen vissza a hátamon levő helyére újabb utasításokig.
- A droidom az utolsó dolog ami miatt aggódnia kell a harcban. Nem az a feladata. - némileg értetlenül néztem a mandaloriaira, hogy mégis miért foglalkozik iylesmivel. Különben is, már ránézésre is feltűnhet, hogy nincs gépágyúval és rakétavetővel felszerelve a droid, másrészt pedig egy urdrarr mellett miért lenne harci droid. Alacsony rendűek mellett csak annyi haszna lenne eg yharci droidnak, hogy a tulajdonosa röhej tárgyává váljon, a magasabb rendű urdrarrok mellett pedig már becsületőrök vannak testőrnek, ha vannak egyáltalán, vagy épp a tanítványuk. Különben is, amelyik urdrarr nem tudja megvédeni magát, az amúgy is halál fia. A lépcsőn lefele pedig közben újra aktiváltam a rendszereket is a páncélomba, hgoy ha szükség lenne rájuk, akkor ott legyenek.
Leérve engem annyira nem zavar a kevés fény, amire csak rásegít a Yana által aktivált fényforrás is. A helység egy kevéske deja vu érzést váltott ki bennem, hiszen már volt szerencsém hasonlóhoz és ott is morgás lett a vége, valamint kellemetlen kutyák.
- Egy mandaloriai, aki gyenge ellenfelekről álmodik. Ez a nap egyre furcsább... - forgattam a szemeimet miközben az övemről lecsatoltam a fénykardomat és megkeresve a morgás forrását készültem fel az esetleges támadásra. Céltalanul belevetni magamat a harcba ésszerűtlen lett volna, annyit nem ért meg az első csapás, viszont a mandaloriaival ellentétben én nem vonultam fedezékbe. Sokat onnan amúgy sem értem volna el, és nem is úgy képeztek, hgoy hasonló taktikához folyamodjak.

Hidegháború 6. – A jövő ítérete





Romok, Onderon

---

- Naná! - vigyorgott Yana. - Nem minden nap van ennyire ép lelet a Birodalmon kívül! Még belül sem! Óóó, Lady Werda mit meg nem adna, ha itt lehetne!
Picit morcosan nézett a férfira az olvassa fel a dolgokat részre.
- Ha tudnám, hogy miként ejtik ki ezeket, akkor még mondanám is, de nekem ez olyan, mintha én próbálnám a talz-ot utánozni - felelte.
Mindezzel a Port Nowhere-s találkozásukra is utalt. A droid közben visszarepült a helyére, Siqsa hátán levő tárolóba. Lefelé menet és odalent a sith és a mando még elbeszélgetett egymással röviden, a két páncélos aktiválta is a rendszereit és Chamm maga mögé húzta Yana-t, aki pedig jobb híján onnan kezdett kikukucskálni. Siqsa-nak abból a szempontból nem volt „szerencséje”, hogy ezúttal nem több minden tűnt fel az érzékelőkön, vagy épp jött elő az árnyékból, csak egy dolog. Először a két páncélos látta meg a lényt az érzékelőkkel, majd végül Yana is szabad szemmel, ahogyan az a valami közeledett. A föld is megremegett a léptei nyomán, az látszott az árnyakban, hogy legalább négy-hat méter magas lehet és roppant széles. Végül mindenki számára kivehető volt a hatalmas rancorra hasonlító lény. Siqsa azonnal megismerheti, hogy egy sith ivadék (sith spawn) az, bár ennél többet nem nagyon tud erről mondani, Chamm pedig most látott először ilyesmit.
- E… e… ez egy monolith - dadogta Yana. - A legjobb az lenne, ha futnánk, tekintve nincs semmi olyan itt, amivel ez megölhető lenne, sőt a templomban sem láttunk olyat…

---

A lányok teljesen csöndben viselték azt, hogy menniük kell, egyedül Jivi volt az, aki hangosan tiltakozott a dolog ellen, a megragadás és cipelés ellen. A lányok hagyták el először a helyet, őket terelték ki innen. Ők, ahogyan kiértek a folyosóra, akkor jobban látták, hogy több másik cella is van itt, mindegyik üres. A hosszú folyosó után kőlépcső felé vették az irányt. Amint itt felértek a kövek helyét márvány - vagy ahhoz hasonló anyag - vette át. Egy kisebb folyosón kísérték őket a terembe, egy hatalmas díszes terembe, amit fényárban úszott és a pompája ellenére is ízléses volt. amint a páros belépett elvesztették egymást, már nem látták.

Ez Jivi-re is igaz volt, amint a lányok kiléptek a cellából már nem látta őket. Igazából nem nagyon tudni, hogy mit várt, hiszen pontosan tudnia kellett, hogy ilyen esetben egy katonának hiába beszél, az nem válaszolhat neki, mert nincs hozzá joga. Ha volt korábban a háború alatt katonáknál, akik rabot kísértek, akkor azok is hiába kérdeztek a saját köztársasági katonáik sem válaszoltak semmit sem. Most, ahogyan a szavainak a végére ért a katonák még azelőtt, hogy elérték volna az ajtót egyszerre engedték el a karjait, aminek köszönhetően a földön nyekkent. A harmadik katona, aki még itt volt ráemelte a fegyverét és meghúzta a ravaszt, ez ezúttal nem kábító fegyver volt. Jivi azonnal egyé vált az Erővel.
A következő pillanatban újra ott volt a cellában, a katonák megragadták a karjait és felemelték, a lányok pedig ebben a pillanatban léptek ki a cellából…

Ahogyan beért a két lány a teremben Shani hirtelen azt vette észre, hogy Aeyaj már nincs mellette. Az előbbi trónterem, aminek eléggé urdrarr-os vonásai voltak hirtelen teljesen megváltozott. egy nagyon ismerős helyen volt, amit azonnal megismerhetett, a saját bolygóján az anyja trónterme volt az. A sith nő most is itt volt, aki korábban, éppen az anyja előtt állt, aki egy energiaostorral csapott rá két három-négy év körüli gyermekre, akik láthatóan ikrek voltak és ugyanaz a szimbólum volt a hátukon, mint ami Shani-nak korábban. Egy kisfiú és egy kislány. Éppen készült volna újra megtenni ezt, amikor hirtelen Shani felé kapta a fejét és roppant gyűlölettel és haraggal nézett a lányra, hogy meg merték zavarni abban, amit tesz éppen. Azt egyelőre nem lehetett tudni, hogy felismerte-e az anyja őt.

Aeyaj is hasonlóképpen azt vette észre, amit a másik lány, hogy egyedül volt. azonban ő nem egy trónteremben találta magát, hanem egy Coruscanti lakásban. A nap magasan járhatott, mert teljes fényével világította be a szobát. A lakásban némileg rendetlenség volt, az egész olyan ismerősnek hatott, határozottan látszott, hogy egy legénylakás, de ketten laktak benne. Mellette egy tükör volt, amin látta, hogy felnőttkori önmaga van a tükörben és még valami más volt, mint eddig. Érzett, rendesen, nem csak úgy, mint most és mi több tisztában volt azzal, hogy miket érez és mikor szokás azokat. Rendes átlagos twi’lek volt, nem is jedi ruhában volt. hirtelen átölelte valaki hátulról, majd megforgatta őt, Lor volt az, mielőtt bármit tehetett volna a férfi megcsókolta.
- Későbbre vártalak nagylány! - mondta vidáman, majd elkomorult az arca. - Tudod már mit fogsz mondani a jedi tanácsnak?
Ezzel a helyzettel is tisztában volt a lány, évek óta együtt volt már Lor-ral, fülig szerelmesek volt, mint az első napon, közben lovag lett és most buktak le. A mai este pedig Aeyaj-nak döntenie kellett a jövőjéről a Tanács előtt, elhagyja Lor-t és jedi marad, vagy kilép a rendből és feladja Jedi mivoltát.

AEYAJ’GAMU

Elvezettek minket. Ahogy az várható volt, mindez csendben zajlott, hiszen hasztalan, sőt valószínűleg inkább káros is, lett volna bármiféle beszédbe elegyedni akár egymással, akár a katonákkal. A kíváncsiság továbbra is furdalta az oldalamat, de ennek semmi külszíni jelét nem adtam, illetve nem is annyira a kíváncsiság, mintsem az izgalom az új és ismeretlen iránt.
A terembe lépve viszont hamar magamra maradtam. Azt el sem tudtam képzelni, hogy hová lett Shani egyik pillanatról a másikra sem, ahogy elsőre a tükörben levő személyt sem ismertem fel, aztán egyszerre minden elöntött. Emlékek, érzések, amiket soha nem éreztem vagy nem tudtam, hogy hogyan, de most mégis, valamint az is, ami rám várt azon az este. Nem volt meglepő az sem, hogy nem jedi öltözékben voltam, hanem hétköznapi cuccokban. A legénylakás is teljesen ismerős volt, inkább tartottam otthonomnak, mint bármilyen más helyet a galaxisban.
Az érzés, hogy valaki elkapott hátulról váratlanul ért, de nem a kellemetlen módon, ami a pörgetésből és a csókból is látszott. Mint mindig, most is úgy éreztem, hogy egy az egyben elolvadok a férfi karjaiban, de összeszedtem magam és átöleltem közben a férfi nyakát, mintha soha se akarnám azt elengedni. Ez valahol igaz is volt.
- Szeretném, ha teljesen és piszkosul őszintén válaszolnál arra bármit is kérdezek tőled, attól függetlenül, hogy mindennél jobban imádlak és attól függetlenül is, ami rám vár később. Ígérd meg, hogy így teszel. - távolodtam el kicsit  Lortól, de csak kicsit, hogy attól a karjaimat az övéin tarthassam, mintha csak egyfajta járókeret lenne, valami ami segít megállni két lábbal a földön. Azt szigorúan megvártam, hogy a férfi a szavát adja.
- Első kérdés. Szerinted jó úton haladok? Második. Képes lennél elviselni és tovább élni, bármilyen döntést is hozok? Harmadik. Szerinted ezt a döntést most kellett meghozzam, vagy már korábban kellett volna? - nem tudom mi ütött belém, hogy ilyen hevesen halmoztam el a kérdéseimmel, de a végére már azon kaptam magam, hogy egész közel mentem hozzá, már-már belefúrva az arcomat a mellkasába. A kérdések végén ezt meg is tettem, szorosan átölelve a felsőtestét vártam, hogy milyen válaszokat fog adni. Reméltem, hogy ténylegesen őszinte lesz, nem pedig csak olyat akar mondani, amit "hallani akarok". Megbíztam benne, hogy ténylegesen olyan őszinte lesz, mint szeretném. Tisztában voltam vele, hogy most az ő válaszain múlik, hogy miképp is fogok dönteni. Nem sajnálatból, nem hamisságokból és valótlanságokból, hanem tényeken és komoly dolgokon alapozva mindezt, akár érzéseken is. Hihetetlen, hogy fiatalon, mikor az érzések is újak voltak és teljesen idegenek és hamisnak tűnőek, nem mertem volna soha sem alapozni rájuk.

SIQSA POVOXA

Elég sok mindenre felkészültem, amit találhatunk itt, de amivel mégis találkoztunk arra nem. A lényről nem tudtam túlságosan sokat, sőt, ami azt illette nagyon de nagyon keveset, az viszont épp elegendő volt arra, hogy tudjam mennyire is veszélyes. Már csak azt véve alapul, hogy a létrehozásához a rancort használják, a létrehozásához nagy hatalomra van szükség, és gyakorlatilag mindenre és mindenkire halálos. Lehetséges, hogy a nagyurak és a császár rendelkezik akkora hatalommal, hogy felvehesse vele a versenyt, de köztünk biztos nincs egy ilyen személy sem.
- Tűnés! Azonnal! - adtam ki a parancsot és azzal egy időben el is indultam a kijárat felé amilyen gyorsan csak lehet, amennyiben sikerül, akkor elkapva Yana karját vagy vállát, amit meg tudtam ragadni, hogy őt mindenképp magammal vigyem. Nem feltétlen örülne Lord Hiuval, ha itt hagynám a játékszerét egy monolith prédájául. Remélhetőleg a mandaloriainak is lesz annyi esze, hogy egyből menekülőre fogja és nem követ el semmilyen ostobaságot. Nekem semmilyen módon nincs szándékomban egy légtérbe maradni ezzel a lénnyel, hiszen í]y sem kizárt, hogy ne tudná az egész placcot a nyakunkba bomlasztani. Remélhetőleg a látása, szaglása és hallása is gyengül amióta idelent van, de nem akarom kipróbálni, hogy mégis mennyire.

Hidegháború 6. – A jövő ítérete





Romok, Onderon

---

Yana-t nem kellett félteni egy pillanatra sem, mire Siqsa megfordult, hogy rohanjon a nő már feljebb járt a lépcsőknél. Lehet, hogy volt félelem gátló chipje, de ettől még ő sem volt ostoba és belátta, hogy mikor érdemes eltűnni. Jelen esetben Chamm számára sem volt büntetett, hogyha úgy dönt, hogy rohan és nem áll le harcolni. Az egy dolog, hogy bátrak, de a biztos halálba azért ők sem mennek, hogyha nem muszáj. A lény őt is emlékeztethette egy nagyon, de nagyon furcsa rancorra. Mindazonáltal, aki úgy döntött, hogy fut, vagy repül, azok még a monolith megérkezése ki tudtak rohanni, vagyis fel.
- Felesleges! - kiáltott még le Yana.
Így mindenki feljut szerencsére a koponyás terembe. Szerencsére a járat elég szűk volt, így a lény nem tudott jönni, de hallani lehetett, hogy igencsak próbálkozik azzal, hogy feljusson, de az némi időbe, vagy épp az örökkévalóságba is beletelhet, hacsak nem omlasztja össze a teljes templomot és mászik ki a romok alól. Ott fenn mindenki kifújhatta magát és nem kellett tartani attól, hogy megölnék őket.
- Ezt rancorból gyártják sith alkímiával és mágiával, csak a legerősebbek tudják… megölni meg… nos egy kisebb város jó pár havi energiaszükségletét kell belevezetni a rohadékba ahhoz, hogy legyengüljön és megölhető lehessen. Legalább már tudjuk, hogy a mando nőci k*rva erős volt, karabast! - mondta.
Még neki is kellett néhány másodperc, hogy összeszedje magát.
- Nos, akkor mit nézzünk meg itt legközelebb? - kérdezte vigyorogva.

---

Jivi-t felkapták és ezúttal ki is vitték a folyosóra. Még látta, hogy a társai ekkor érnek el a folyosó egyik végére és haladnak felfelé egy lépcsőn, majd ismét eltűntek a szeme elől. Őt nem abba az irány vitték, mint a lányokat, hanem az ellenkezőbe. Ez volt a rövidebb szakasz, a folyosó végén egy rövidfolyosó következett, amin szinte teljesen sötét volt. A szagok azonban árulkodóbbak, vizelet, ürülék, vér és halál szaga lengte be ezt a helyet. Nagyjából húsz méteres lehetett, ami után egy fényesebb helyre értek ki. A sötét után ez meglehetősen vakító volt, így egyelőre Jivi fel sem tudta mérni, hogy hol lehet, mert nem látott semmit. A szelet érezte, majd valami meleg, ragacsos dologban landolt arccal előre. Ekkor már pár pislogás után látott, ismerős ruhadarab akadt a kezébe először a mestere ruhája, majd egy szemgolyót látott meg a földön. Je mester szeme, majd fogak, szétzúzott fej, levágott nyak és a félbevágott mestere. A mestere vérében, beleiben és agyában tocsogott és teljesen be is lepték a belsőségek.

Valószínűleg Aeyaj arcára volt írva, hogy mit is érez, mert Lor kedvesen és roppant szerelmesen mosolygott rá, amikor a twi’lek átölelte a nyakát. A férfinak sem volt nagyon kedve elengedni a kedvesét. Az arca azonban azonnal komoly lett, amikor a komolyabb téma szóba került.
- Úgy fogok! - ígérte meg.
Amikor megkapta a kérdéseket elsőre néhány pillanatra összezavarodott, látszott rajta, hogy a legszívesebben rákérdezne, hogy minden rendben van-e Aeyaj-al és mi a baj, hogy ezeket kérdezi, de mivel megígérte, hogy válaszolni fog, így nagy nehezen ugyan, de elfojtotta a kérdéseket, amik felmerültek benne és inkább nekilátott annak, hogy megválaszolja azokat, amiket kell. Közben, ahogyan a lány a mellkasába fúrta az arcát ő maga szorosan magához ölelte Aeyaj-t. A twi’lek így főleg érezte, hogy aggódik érte a férfi és fogalma sincs, hogy mi ez az egész.
- Én szeretném azt hinni, hogy mi jó úton haladunk, ketten közösen, mert bármi történjék én melletted állok és támogatlak. Bármiben! - itt Aeyaj álla alá nyúlt és felemelte óvatosan az arcát, hogy a szemébe nézhessen. - Bármi is legyen az esti dologgal kapcsolatos válaszod, ha mellettem maradsz, ha a Rendet válaszod… elfogadom. Számomra az a legfontosabb, hogy te boldog legyél és úgy élhesd az életedet, ahogyan akarod.
A harmadik válasz előtt gyengéden és röviden csókolta meg a lányt.
- Ezt viszont nem tudom, szerintem ha nem köteleznének rá, akkor elodáznád a választ, ameddig csak lehet, akár örökre is - felelte kedvesen.

Shani úgy döntött, hogy nem tesz semmit sem, csak csöndben várakozik, közben az anyja lecsapott a két gyermekre, akik fájdalomtól vinnyogva és zokogva terültek el a földön, ahogyan az energiaostor lecsapott rájuk. Ahogyan a lány a földet nézte a következő pillanatban azt vehette észre, hogy valaki előtte áll, a földön a látóterébe bekerült egy pár láb, az anyjáé.
- Nyomorult korcs, miért nem maradtál halott?! - vicsorgott.
A választ Shani megkapta, hiába volt Erő-halott és más alakban az anyja megismerte még így is. Mielőtt bármit szólhatott volna, vagy tehetett volna, egy erős ütést érzett a feje bal oldalán és minden sötét lett. Már azt sem látta, hogy a feje egyszerűen leszakadt az ütés következtében és az még azelőtt ért le a földre, hogy a teste összecsuklott volna.
A következő pillanatban újra életben volt és ebben a pillanatban vette észre a teremben, hogy egyedül van, sehol az őr, se Aeyaj, a helyzet ugyanaz, mint az előbb. Az anyja éppen emeli az ostort, hogy lecsapjon a két kicsire.

AEYAJ’GAMU

Emlékszem, hogy valaki valaha az mondta, hogy a férfiak csak a nagy dolgokban tudnak dönteni, olyanokban, mint a háború vagy a béke. Most eléggé átéreztem ezt a helyzetet. Tisztában voltam vele, hogy aggodalmat és érthetetlenséget keltettem a férfiban, de azért amikor azt kértem, hogy őszinte legyen, akkor konkrétabb válaszokra vártam tőle. Sajnos elég gyakran nem tudják, hogy mikor kívánjuk azt, hogy tényleg őszinték és direktek legyenek, mikor pedig úgy őszinték, hogy közben azt mondják, amit hallani akarunk. A csók attól még jól esett.
- Ennyire azért nem vagyok elszállva. - bokszoltam bele a vállába játékosan. Előbb utóbb úgyis meghoztam volna a döntést, és mindenképpen hamarabb, mint ő az biztos. A döntés pedig most is teljes mértékben rajtam állt. Éppen ezért eltávolodva tőle kezdtem el fel-alá járkálni a szobában, hiszen így sokkal könnyebb volt gondolkodni. A mozgás serkentette a fogaskerekek munkáját.
Természetesen figyelembe kellett vennem mindent, ami akár az egyik, akár a másik döntéssel jár. Ez valami oylasmi volt, amit éreztem, hogy már réges-régen meg kellett volna tennem, nem pedig csak most, de a múlton már nem tudok változtatni, így mostan kell ezt a döntést meghozni.
Amennyiben Lor mellett maradok, úgy remélhetőleg boldog párkapcsolatban élhetem az életem hátralevő részét, akár a hadseregben vagy bárhol máshol dolgozva, esetleg feleségként, vagy később anyaként. Továbbra is erőhasználó maradnék, akinek nagyobb odafigyeléssel kell kordában tartani az érzéseit, de nem kellene semmit sem feladnom, vagyis nem kellene hátrahagynom semmit.
A másik eshetőség az volt, hogy lemondok Lorról és a közös jövővel kapcsolatos terveinkről és elkötelezem magam a Jedi Rend és szabályai mellett. Ez nem lenne kevésbé veszélyes vagy veszélyesebb élet, egyes mindennapi dolgok miatt még csak aggódnom sem kellene.
Természetesen a választás nem ilyen könnyű, mint az itt látszik. Ha a rendet választom akkor folyamatosan ott lesz az érzés, hogy volt ez a másik élet, amit választhattam volna, ahogyan az se tudom, hogy miképp érintene, ha látnám Lort valaki mással. Láttam miként tekintett anno Rhysre, vagy milyen volt, amikor Jassaval volt együtt, nem tudom miként viselkednék, ha most látnám úgy valaki mással. De az igazi kérdés mégsem ez volt, hanem, hogy ÉN mit akarok. Hiába választanám a Rendet, ha azt nem akarnám,vagy hiába választanám a Lorral közös életet, ha azt nem akarnám. A kettő együtt pedig egyértelműen nem működött, hiszen azért voltam most ebben a helyzetben.
- Köszönöm a válaszokat. A piszkosul őszinte dolgon van még mit javítani, de ettől függetlenül hasznosak voltak. Bárhogy is döntök majd a Tanács előtt, szeretném ha tudnád, hogy mindent köszönök amit értem tettél és teszel, sokat jelent nekem és te is sokat jelentesz. - álltam meg végül a férfi előtt és átkaroltam a nyakát, majd megcsókoltam. A döntésemet már amúgy is meghoztam. Úgy döntöttem, hogy azt fogom tenni, amivel a legnagyobb belső békét és stabilitást tudom elérni, anélkül, hogy bármi olyat kellene feláldozzak, amit pótolhatatlannak éreznék. Maradok. Vállalom a nehezebb életet, hogy megküzdök azért, amit szeretnék csinálni, de közben dolgozom azon, hogy ne hagyjam el a tanult utat, csupán párhuzamosan járjak vele. Vállalom az önkéntes kivonulást azért, hogy ne nehezítsem meg mások életét, ne ébresszek oktalan kételyt és gyanút. Választom a békét a belső háború helyett.

SIQSA POVOXA

- Könnyebb mondani, mint végrehajtani. Biztos lesülne a keze annak, aki erővillámokkal próbálná meg kinyírni. - a meneküléstől eléggé megszuszogósodtam felérve a relatíve biztonságba, ezért kicsit ki kellett fújnom magam, és csak azután tudtam folyékonyan, megszakítás nélkül beszélni. A mando nőci erőszintjét úgy véltem, hogy Yana még relatíve finoman fogalmazta meg. Nem véletlen, hogy nincs ilyen szörnyekkel teli az galaxis, hiszen még egy nagy erejű urdrarrnak is meggyűlhet a baja egyel, vagy épp többel is.
- Ha az emlékeim nem csalnak, akkor volt egy lépcső felfelé is. Kétlem, hogy valaki odafenn is rejtegetne egy ilyen monstrumot. - vigyorogtam vissza a nőnek és hogyha csak meg nem előzött benne, akkor vettem a bátorságot előre menni vissza az elágazáshoz, ahol korábban a lefelé vezető lépcsőket választottuk és most már felfelé indulni el, természetesen óvatosan, hiszen tartogathat a hely még meglepetést számunkra.

Hidegháború 6. – A jövő ítérete





Romok, Onderon

---

Az biztos és micsoda kincsek lehetnek odalenn, ha így őriztetik! De ezt majd a csápos emberei kiderítik, mert az fix, hogy ezek után a Rejtélyek szférája igényt fog tartani a placcra![/b] - mondta Yana. - Majd körbenézek, ha eltakarították a monolith-ot.
A végén még el is vigyorodott. Siqsa ebből már tudta, hogy bármi is van odalent, ha a Rejtélyek szféra ráteszi a kezét, akkor soha, de soha sem fog kiderülni az, hogy mit találtak. A csapatnak ezek után nem volt kétsége a felől, hogy merre is kell, hogy tovább haladjanak, azaz felfelé, mert valóban volt még egy járat arrafelé. A monolith egy ideig még próbálkozott, de aztán pár perc után már nem volt több remegés, a lény feladathatta azt, hogy megpróbálja a feljutást. Ami a triót illette feltudtak caplatni a földszintre, vissza a kristályokhoz, ahol újra az kellemetlen dolog támadt, hogy a műszaki dolgok nem működtek.
- A sith-ek időnként szerették, szeretik magukat vallási vezetőnek is beállítani. Ezeken felül sokan magukkal temetik a kincseiket, könyvtárukat, holocront, amiben a saját lelkük egy része van, így akár az életbe is vissza tudnak térni megfelelő rituálékkal. Szóval… hacsak nem pakolták ki a fenti részt talán lejáratot is találhatunk, ami megkerüli a monolith-ot meg egyéb kincseket.
Felérve a lépcsőn egy rövid folyosó jött, ahol mintegy fél tucat különböző fajú csontváz feküdt, itt újra bekapcsolt a technológia egyébként. Az ajtó végén pedig egy zárt, panel nélküli fémajtó fogadta a hármast, ami sértetlennek tűnt.

---

Jivi először akkor halt meg ismét, egy telekinetikus kar szorult a torkára és törte ki a nyakát, amikor az jutott az eszébe, hogy felfordulást kéne okozni, vagy pedig megszökni. A halála után újra a folyosón volt, ahol végigkísérték, ha ismét megfordult ilyesmi a fejében, újra a folyosó elején találta magát, ki tudja hányszor.
A következő halála hasonló módon akkor volt, amikor az fordult meg a fejében, hogy üzeneteket küldhet a többieknek. Ezen esetben a következő feltámadása a fénybe való kilépés pillanata volt. Néhány pillanattal később újra a ragacsos masszában volt.
Ekkor már képes volt körülnézni és ekkor ismerte fel a mesterét és vesztette el a türelmét. Újra meghalt…
És a következő pillanatban újra arra riadt fel, hogy éppen a mestere tetemében landol, ekkor nézett körbe valószínűleg kapkodó fejjel, vagyis tette volna, mert ismét meghalt.
És ismét a mestere maradványai között landolva tért magához. Ekkor minden lefagyott és csak a fény látszott, szerencsére a tetem maradványai sem voltak ott csak a fény.
- Mond… hányszor akarsz még meghalni valamiért, ami nem vagy? - kérdezte egy kedves női hang, de a tulajdonosa nem látszott. - Miért ragaszkodsz görcsösen ahhoz, ami nem vagy? Úgy tudom, hogy ez sem Jedi szokás…

Shani igyekezett megemberelni magát, hogy megtegye azt, amit gondol. Lélekben felkészül, hogy ismét megfog halni. Némi hezitálás és félelem után elindul. Az anyjának is feltűnt, ahogyan Shani felé tartott, a sith nő nem reagált semmit, csak figyelte az eseményeket. Az anyján olyat látott, amit nem sűrűn szokott, meglepettséget az arcán, főleg, amikor Shani megérintette a kezét. Ekkor a lánynak már nem volt esélye arra, hogy megszólaljon, szóljon a gyerekeknek, vagy az anyjának, mert minden kezdett darabjaira hullani.
- Gratulálok, legyőzted a legnagyobb félelmedet, ébredj gyermek! - mondta nagyon kedvesen a sith nő, teljesen más hangon, mint lent.
A következő pillanatban Shani szemei felpattantak…

A bokszolásra csak a fejét csóválta meg Lor továbbra is mosolyogva. Hagyta, hogy Aeyaj gondolkodjon, addig is odahúzta, inkább átölelve kísérte a nappali kanapéjára és leültette a lányt. Amíg Aeyaj gondolkodott, addig a férfi a konyhába ment és összedobott valami könnyedebb ételt és abból az italból, üdítőből, vagy hasonlóból hozott egy-egy pohárral, ami a lány kedvence és letette az asztalra, ami ott volt a kanapénál. Igaz eddigre a lány fel és alá mászkált a szobában, így a férfi végül a bútornak dőlve várta meg, hogy a twi’lek megálljon előtte.
- Most sorolhatnék érveket amellett, hogy maradj velem, vagy épp azért, hogy menj vissza a Jedi rendhez, de nem látom értelmét és nem akarlak befolyásolni vele - mondta mosolyogva.
Ekkor ölelte volna át Aeyaj, hogy megcsókolja, mert a döntése megszületett, az egész hely lefagyott és kezdett szétesni.
- Nem a katona dolga volt, hogy döntsön helyetted - mondta Lor egy nő hangján kedvesen még. - Szóval a nehezebb utat választod, visszakapod azt, amit elvettek tőled… Ébredj gyermek!
A következő pillanatban Aeyaj szemei felpattantak…

A lányok ebben a pillanatban ébredtek fel ugyanott, ahol korábban voltak, a sziklaperem szélén, mellettük Je mester állt és fordult oda hozzájuk. Mind a ketten teljesen jól voltak, csak egy kis fejfájásuk volt, egyedül Jivi volt az, aki még mindig nem tért magához. Aeyaj esetében volt valami más, ő nem érezte annyira tökéletesen magát, ugyanis érzett, megannyi érzelem kavargott benne, pont úgy, mint a látomásban, bár itt annyira nem volt velük tisztában. Minden egyes illat, látvány érzelmeket váltott ki belőle, ahogyan egy rendes személynél tette volna, de ez neki még teljesen szokatlan volt.

AEYAJ’GAMU

Jól esett Lor gondoskodása azalatt, hogy a gondolataimba merültem és meghoztam a döntést. Végérvényesen. Ebből már semmiképp sem lehetett volna kihátrálni, és nem is akartam volna azután visszatérni szerintem.
- Azzal, hogy megpróbálj nem befolyásolni, már réges-rég elkéstél, butus. - nevettem fel játékosan és már vártam a csókot, de semmi sem lett belőle. Mintha minden megfagyott volna, majd szépen lassan kezdtek szétesni a dolgok körülöttünk, mint valami illúzióban. Még hallottam, ahogy Lor női hangon, kedvesen beszél hozzám, majd egy szempillantásnyi időre minden elsötétült teljesen.
Az egész csak addig tartott, amíg kinyitottam a szemem. Újra a sziklaperemen voltunk, viszont a visszatérés közel sem volt kellemes. Ha magában csak a fejfájás lett volna, akkor az nem lett volna gond, a mai nap ez eléggé általános procedúrának minősült kiütéseket követően, az igazán kellemetlen része az volt, hogy ahogy kinyitottam a szememet úgy éreztem, mintha hullámvasúton lennék. Kívül-belül forgott velem a világ és az agyam meg a tudatom küzdött azért, hogy fogást találjon a helyzeten. Amíg a másik én testemben ez nem okozott gondot, addig a jelenlegi, eredetiben, a rengeteg új és régi érzelem és ezzel vegyesült inger elsőre nagyon sok volt.
Kezeimet a füleimre tapasztottam, a szemhélyaimat pedig leszorítottam és magzat pózba húztam össze magam, hogy tompítani próbáljam az ingerek özönét. Közben pedig teljes erőmmel azon voltam, hogy megpróbáljam lenyugtatni magam. Össze kellett szedjem magam azért, hogy minden normalizálódjon, de most ez nem volt olyan könnyű, mint máskor. Az érzelmeket rendeznem kellett és megfelelően kezelnem, csillapítanom.
Amennyiben sikerült mindezt megtenni, mármint lenyugodni és visszanyerni az összeszedettségemet, akkor tápászkodnom fel fekvő pozícióból ülő pozícióba. Addig nem megyek még el, hogy a talpra állással próbálkozzam, tartok tőle, hogy erős rosszulléttel járna a dolog.
- Mi történt velünk tulajdonképp? - teszem fel a kérdést egyelőre remegő, el-elhaló hangon, elsősorban a körünkben levő bölcs jedi mesternek, miközben az esetleges könnyeket törlöm le a tenyerem alsó felével, már ha a korábbi kis szenvedésem okozott ilyesmit.

SIQSA POVOXA

Amikor a bő felhozta, hogy a monolith-al és a lent levő dolgokkal Lord Hiuval szférája fog foglalkozni, akkor már tudtam, hogy semmit sem fogok megtudni arról, hogy mi is volt lent. Minderre csupán egy mélyet sóhajtottam, hiszen kíváncsi voltam, de azt is tudtam, hogy az erősködés és ellenkezés hasztalan lenne, és legfőképp nagy valószínűséggel kifejezetten halálos is.
- Én egy biztonsági szobának vagy térképnek is örülnék. - szólaltam meg miközben a lépcsőn fölfelé ismét leálltak a műszerek a páncélban. Szívesen kikapcsoltam volna, bármi is okozta mindezt. Szerencsére a következő teremben ismét működött minden megint.
- Valakinek a koponyák voltak a fétisei. - jegyzem meg humoros felhanggal miközben először a termet magát, majd pedig a fémajtót vizsgálom meg. Az utóbbin első sorban zárszerkezetet keresek. Természetesen ha nem találok semmit, akkor az erőben kinyúlva is megpróbálkozom vele, nem mintha eddig bevált volna, de soha sem lehet tudni. Ha sem az első, sem a második opció nem működik, akkor marad az, hogy lecsatolom az övemről a fénykardomat és azzal intézek magunknak átjutást a fémajtón. Remélhetőleg majd a mandaloriai is átfér, ha nem, hát majd itt vár amíg csajokul elintézünk mindent amit kell.