Hidegháború 9.: A halott világ
1 / 1 oldal • Megosztás
Hidegháború 9.: A halott világ
Mivel lassan vége az nyolcadik résznek, így lassan jöhet a kilencedik. Remélhetőleg most többen leszünk, mint az előzőn voltunk. Azért is teszem már ki, hogy legyen idő tervezni, és megírni a bővítéseket.
”Az utóbbi hónapokban elég sok minden történt Csillagköd szerte, egyre többen álmodtak az Erőérzékenyek és erőhasználók közül vörös és kék lángokkal, madárvijjogással. Egyre biztosabb volt, hogy a ciklus vége egyre közelebb van és hamarosan véget ér a megszokott 15.000 éves ciklus és kezdődhet a következő.
Az utóbbi hónapokban az Erőhasználók számára még több kellemetlenség is volt ezeken felül. Ezt szerencsére csak az erősebbek érezték – játékosok 5-6. szint felett csak – először még az előző év nyolcadik hónapjának második felében érezhettek egyszerre milliók, vagy milliárdok halálát, aminek később semmi nyomát sem lelték, hogy hol történhetett. Majd úgyszintén valami hasonló dolog történt, valami nagyon rossz az Erőben, ez még a tízedik hónap környékén, de magyarázatot erre sem leltek.
De most úgy tűnik, hogy sikerült a nyomára akadni annak, ahol ez történt és érdekes módon egyre több zavar jelentkezik az Erőben is ezen a helyen, ez pedig a Samorah bolygó volt, ami közvetlen a Határon volt megtalálható és elviekben a Birodalom területe…”
”A Samorah, az egyik olyan bolygó a 18. és 16. szektor határán, nem is olyan messze a Tatooine-tól, ami közvetlen az Ismeretlen Régió határán található. Korábban a huttok fennhatósága alá tartozott, de évszázadokkal ezelőtt a Birodalom megvette tőlük a bolygót és egy börtönbolygót csinált a helyből. Manapság is még mindig küldenek oda rabszolgákat, illetve ez az a hely, ahova az elrontott kísérleteiket, vagy ehhez hasonló már nem kellő sith ivadékokat is küldik. A bolygón éppen emiatt elég nehéz volt a túlélés. Nem is olyan régen azonban valamilyen oknál fogva minden, szó szerint minden élet eltűnt róla. Azóta Samorah a halott világ…”
A Halott bolygó
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
”A Samorah bolygón történt valami nem is olyan régen, aminek az a következménye lett, hogy minden élet elpusztult rajta. Nem igazán van válasz arra, hogy mi történt itt egészen pontosan, mert semmilyen környezeti katasztrófának nincs nyoma, se háborúnak, se semminek. Éppen ezért elég sokan érkeznek ide, hogy kivizsgálhassák azt, hogy mi is történt a bolygóval, ami miatt szó szerint minden élet eltűnt rajta, még az egysejtűek is…”
Ezen a kalandon igazából bárki mehet bármire, ez is egy ilyen szál, aki az iránt szeretne nyomozni, hogy mi történt a bolygón, és mi vezetett arra, hogy a bolygó elpusztuljon, azt várom erre a kalandra.
Kicsit spoilerezve, aki erre a szálra jön, többször is betekintést kaphat a múltba majd, hogy jobban látni lehessen az eseményeket
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
”Amit mindenki elkezdett érezni a Csillagködben, hogy a jelenlegi Ciklus a végéhez közeledik, a Főnix ébredezik, hogy feltámadása után újra meghalhasson és egy új korszakot hozzon el Csillagköd életében. De milyet? Erre senki sem tud választ adni, az viszont bizonyos, hogy a Samorah bolygón mutatkozik a feltámadáshoz a legtöbb jel. Így ehhez is többen érkeznek, hogy első kézből tudhassák meg remélhetőleg a jövő titkait…”
Mint mindenki láthatja, ide is bárki jöhet, olyan is, akinek nincs köze az Erőhöz, az sem fog semmiből sem kimaradni jelen esetben. A kaland jellemzően misztikus és okkult lesz.
Az előző szálhoz hasonlóan egy kis spoiler, míg az előző kalandon a bolygó múltjáról, itt valószínűleg a Csillagköd jövőjébe tekinthetnek bele a játékosok.
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
”Sanna Rastee a híres Kalózkirálynő ismét lecsapott. Legutóbb egy diplomáciai hajóra csapott le és azt fosztotta ki az Ossus közelében és rabolt el egy diplomatát, majd sikerült meglépnie és a Csillagköd másik feléig jutni üldözőivel a nyakában. Itt azonban a hajója megsérült és kénytelen volt a Samorah bolygón landolni, hogy nehogy kilőjék az űrben. Vajon sikerül elfogni és kiszabadítani a túszt, vagy megint a Kalózkirálynő nyer?”
Mint látható bárki jöhet erre a kaland részre, fejvadászok, zsoldosok, a hölgyet a teljes Csillagködben körözik, így bárki érdekelt lehet. Aki ide jön az valószínűleg nagy kincsekben reménykedhet és persze nem rossz presztízs az sem, ha valaki elkapja a Kalózkirálynőt.
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
Saját küldetés, itt mindenki maga mondja meg, hogy mit akar, ne a km-nek kelljen kitalálnia az alapötletet és a célt, ezt adjátok meg ti. Ide valószínűleg azok fognak jönni, akik saját történetet szeretnének valamelyik kaland helyszínen és nem azt, amit leírtam.
Játékszabályok:
Szokásosak, mint nálam máshol az oldalon. 4 naponta körváltás, sorrend nincs, mindenki úgy ír, ahogyan szeretne.
Aki több karaktert szeretne hozni (ha van ilyen), nem fogom megakadályozni, szóval írhattok karaktert, ha akartok
Minimum 3-4 karakternek örülnék kezdéshez
Mint mindig halál előfordulhat, de az továbbra is csak jellemzően ha valaki nagyon h*lye akkor, vagy ha eltűnik úgy, hogy nem jelzi, hogy nem fog tudni írni. Azonban! Mivel ez SW és sokan fénykarddal rohangásznak lehet, hogy itt a sérülések az oldal többi részéhez képest súlyosabbak lesznek, értem ezt végtagvesztések alatt. Bár ez sem olyan vészes, mert itt nevetve lehet bárkinek művégtagokat szereznie, ami jobb is, mint az eredeti. Remélem ez nem rettentett el senkit.
Akik másik kalandról jönnek azoknak, tőlük majd várom a bővítést is az előző kalandjukról.
Jutalmak:
Nos itt igen, ilyen is van, mivel az üzletemberek kapnak csak fix pénzt, így a pénz itt fontos, hiszen minden vehető abból és mégiscsak jobb, mintha pontot kéne rááldozni.
Amit lootoltok/összeszedtek fegyvereket stb., tietek lehet, és ha eladjátok a végén megbeszéljük miért mennyi pénzt lehet kapni.
Ezen felül a kalandért mindenki kap majd 2 pontot.
Plusz ezeken felül 10.000 creditet fizetnek mindenkinek a fáradozásaikért (Jediket kivéve, ők nem kapnak pénzt).
Kezdés:
Az aktuális kaland után szokásosan 1-2 héttel, hogy legyen időtök bővítést írni.
Jelentkezés módja, ezt tessék kitölteni:
”Az utóbbi hónapokban elég sok minden történt Csillagköd szerte, egyre többen álmodtak az Erőérzékenyek és erőhasználók közül vörös és kék lángokkal, madárvijjogással. Egyre biztosabb volt, hogy a ciklus vége egyre közelebb van és hamarosan véget ér a megszokott 15.000 éves ciklus és kezdődhet a következő.
Az utóbbi hónapokban az Erőhasználók számára még több kellemetlenség is volt ezeken felül. Ezt szerencsére csak az erősebbek érezték – játékosok 5-6. szint felett csak – először még az előző év nyolcadik hónapjának második felében érezhettek egyszerre milliók, vagy milliárdok halálát, aminek később semmi nyomát sem lelték, hogy hol történhetett. Majd úgyszintén valami hasonló dolog történt, valami nagyon rossz az Erőben, ez még a tízedik hónap környékén, de magyarázatot erre sem leltek.
De most úgy tűnik, hogy sikerült a nyomára akadni annak, ahol ez történt és érdekes módon egyre több zavar jelentkezik az Erőben is ezen a helyen, ez pedig a Samorah bolygó volt, ami közvetlen a Határon volt megtalálható és elviekben a Birodalom területe…”
”A Samorah, az egyik olyan bolygó a 18. és 16. szektor határán, nem is olyan messze a Tatooine-tól, ami közvetlen az Ismeretlen Régió határán található. Korábban a huttok fennhatósága alá tartozott, de évszázadokkal ezelőtt a Birodalom megvette tőlük a bolygót és egy börtönbolygót csinált a helyből. Manapság is még mindig küldenek oda rabszolgákat, illetve ez az a hely, ahova az elrontott kísérleteiket, vagy ehhez hasonló már nem kellő sith ivadékokat is küldik. A bolygón éppen emiatt elég nehéz volt a túlélés. Nem is olyan régen azonban valamilyen oknál fogva minden, szó szerint minden élet eltűnt róla. Azóta Samorah a halott világ…”
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Ezen a kalandon igazából bárki mehet bármire, ez is egy ilyen szál, aki az iránt szeretne nyomozni, hogy mi történt a bolygón, és mi vezetett arra, hogy a bolygó elpusztuljon, azt várom erre a kalandra.
Kicsit spoilerezve, aki erre a szálra jön, többször is betekintést kaphat a múltba majd, hogy jobban látni lehessen az eseményeket
Mint mindenki láthatja, ide is bárki jöhet, olyan is, akinek nincs köze az Erőhöz, az sem fog semmiből sem kimaradni jelen esetben. A kaland jellemzően misztikus és okkult lesz.
Az előző szálhoz hasonlóan egy kis spoiler, míg az előző kalandon a bolygó múltjáról, itt valószínűleg a Csillagköd jövőjébe tekinthetnek bele a játékosok.
Mint látható bárki jöhet erre a kaland részre, fejvadászok, zsoldosok, a hölgyet a teljes Csillagködben körözik, így bárki érdekelt lehet. Aki ide jön az valószínűleg nagy kincsekben reménykedhet és persze nem rossz presztízs az sem, ha valaki elkapja a Kalózkirálynőt.
Játékszabályok:
Szokásosak, mint nálam máshol az oldalon. 4 naponta körváltás, sorrend nincs, mindenki úgy ír, ahogyan szeretne.
Aki több karaktert szeretne hozni (ha van ilyen), nem fogom megakadályozni, szóval írhattok karaktert, ha akartok
Minimum 3-4 karakternek örülnék kezdéshez
Mint mindig halál előfordulhat, de az továbbra is csak jellemzően ha valaki nagyon h*lye akkor, vagy ha eltűnik úgy, hogy nem jelzi, hogy nem fog tudni írni. Azonban! Mivel ez SW és sokan fénykarddal rohangásznak lehet, hogy itt a sérülések az oldal többi részéhez képest súlyosabbak lesznek, értem ezt végtagvesztések alatt. Bár ez sem olyan vészes, mert itt nevetve lehet bárkinek művégtagokat szereznie, ami jobb is, mint az eredeti. Remélem ez nem rettentett el senkit.
Akik másik kalandról jönnek azoknak, tőlük majd várom a bővítést is az előző kalandjukról.
Jutalmak:
Nos itt igen, ilyen is van, mivel az üzletemberek kapnak csak fix pénzt, így a pénz itt fontos, hiszen minden vehető abból és mégiscsak jobb, mintha pontot kéne rááldozni.
Amit lootoltok/összeszedtek fegyvereket stb., tietek lehet, és ha eladjátok a végén megbeszéljük miért mennyi pénzt lehet kapni.
Ezen felül a kalandért mindenki kap majd 2 pontot.
Plusz ezeken felül 10.000 creditet fizetnek mindenkinek a fáradozásaikért (Jediket kivéve, ők nem kapnak pénzt).
Kezdés:
Az aktuális kaland után szokásosan 1-2 héttel, hogy legyen időtök bővítést írni.
Jelentkezés módja, ezt tessék kitölteni:
- Kód:
Karakternév:
Oldal: Birodalom, Köztársaság, Hutt, Semleges, FRK, Örök Birodalom, Mandaloriai, Chiss
Célkitűzés: (a megfelelő szám beírása)
Kaland ötlete: (opcionális, csak a 4.célkitűzéshez kell)
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Karakternév: Chamm Varr'ighat
Oldal: Semleges/Mandaloriai
Célkitűzés: 3.
Kaland ötlete: -
Oldal: Semleges/Mandaloriai
Célkitűzés: 3.
Kaland ötlete: -
Chamm- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 61
Join date : 2018. Aug. 23.
Karakteradatok
Főkarakter: Cyara
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Elfogava.
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Az előző kaland véget ért, szóval lehet jelentkezni, remélem most nem lesz egy hónap a 2 kaland között.
Szóval, aki szeretne jönni, de még nincs kész a bővítése is jelentkezhet, hogy lássam ki merre szeretne menni. Meg, aki írna karaktert a kalandra, nyugodtan megteheti
Szóval, aki szeretne jönni, de még nincs kész a bővítése is jelentkezhet, hogy lássam ki merre szeretne menni. Meg, aki írna karaktert a kalandra, nyugodtan megteheti
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Továbbra is várom a jelentkezőket
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Kessia Miran / Kaméleon (Örök Birodalom)
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Kaylyn Rix (Sith Birodalom)
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Fiwi Fry (Semleges/Köztársaság)

Karakternév: Heiwanna Miin Klodov
Oldal: Köztársaság
Célkitűzés: Célkitűzés 2 - Az Erő rejtelmei
Oldal: Köztársaság
Célkitűzés: Célkitűzés 2 - Az Erő rejtelmei
_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"
Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)
˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Elfogadva.
Továbbra is várom a jelentkezőket
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Kessia Miran / Kaméleon (Örök Birodalom)
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Kaylyn Rix (Sith Birodalom)
Heiwanna Miin Klodov (Köztársaság)
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Fiwi Fry (Semleges/Köztársaság)
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
Továbbra is várom a jelentkezőket
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Kessia Miran / Kaméleon (Örök Birodalom)
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Kaylyn Rix (Sith Birodalom)
Heiwanna Miin Klodov (Köztársaság)
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Fiwi Fry (Semleges/Köztársaság)
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Karakternév: Shuur Rhaevos
Oldal: Sith Birodalom
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Oldal: Sith Birodalom
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
_________________
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Hurrá, játékos! Természetesen elfogava.
Továbbra is várom a jelentkezőket
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Kessia Miran / Kaméleon (Örök Birodalom)
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Kaylyn Rix (Sith Birodalom)
Heiwanna Miin Klodov (Köztársaság)
Shuur Rhaevos (Sith Birodalom)
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Fiwi Fry (Semleges/Köztársaság)
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
Továbbra is várom a jelentkezőket
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Kessia Miran / Kaméleon (Örök Birodalom)
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Kaylyn Rix (Sith Birodalom)
Heiwanna Miin Klodov (Köztársaság)
Shuur Rhaevos (Sith Birodalom)
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Fiwi Fry (Semleges/Köztársaság)
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Lassan szeretnék majd kezdeni a kalandot, így akikre várok próbálkozzanak jövő héten befejezni, amivel tartoznak.
Ami pedig a másikat illeti, mivel a többség magánon van, ha van olyan, aki jönne, de még nincs karija és nem lenne kész kezdésig, az most elég ha úgy jelentkezik, ha egy adatlapot, szakértelemeket, képességeket ad csak be előtöri nélkül, hogy ne csak 3 JK legyen.
Ami pedig a másikat illeti, mivel a többség magánon van, ha van olyan, aki jönne, de még nincs karija és nem lenne kész kezdésig, az most elég ha úgy jelentkezik, ha egy adatlapot, szakértelemeket, képességeket ad csak be előtöri nélkül, hogy ne csak 3 JK legyen.
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
A fentebb írt továbbra is áll. @Tyler fog jelentkezni @Alt'or T'orak karijával még a kalandra.
Szóval azt hiszem a hétvégén kezdünk majd, aztán @Shuur Rhaevos is csatlakozik majd, ha írt bővítést és más is csatlakozhat majd kalandkezdés után is, ha kezdésig nem készülne el/jelentkezne.
Szóval azt hiszem a hétvégén kezdünk majd, aztán @Shuur Rhaevos is csatlakozik majd, ha írt bővítést és más is csatlakozhat majd kalandkezdés után is, ha kezdésig nem készülne el/jelentkezne.
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Karakternév: Alt'or T'orak
Oldal: Köztársaság
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: HAST
Kaland ötlete: Kapott egy újabb, ám de nem túl pontos információt a húgáról és a lényről akivel az eltűnt. Egy titokzatos ismeretlentől. Sok reményt nem fűz a dologhoz, de mivel éppen semmi dolga...
Cél: Többet megtudni arról az éjszakáról, kideríteni annak a lénynek a kilétét, esetleg megtalálni vagy közelebb kerülni, a húga megtalálásához. (Nem valami kreatív )

Természetesen elfogadva.
Továbbra is várom a jelentkezőket
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Kessia Miran / Kaméleon (Örök Birodalom)
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Kaylyn Rix (Sith Birodalom)
Heiwanna Miin Klodov (Köztársaság)
Shuur Rhaevos (Sith Birodalom)
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Fiwi Fry (Semleges/Köztársaság)
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
Alt'or T'orak (Köztársaság)
Továbbra is várom a jelentkezőket
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Kessia Miran / Kaméleon (Örök Birodalom)
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Kaylyn Rix (Sith Birodalom)
Heiwanna Miin Klodov (Köztársaság)
Shuur Rhaevos (Sith Birodalom)
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Fiwi Fry (Semleges/Köztársaság)
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
Alt'or T'orak (Köztársaság)
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Karakternév: Edric Kane
Oldal: Köztársaság
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: HAST
Kaland ötlete:
Cél:
Oldal: Köztársaság
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: HAST
Kaland ötlete:
Cél:
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Bocsánat, nagyon elhúzódott a technikai dolgok miatt az online szerepjátékunk nagyon elhúzódott, bele sem tudtam kezdeni a reagokba
Reggel holnap igyekszem megírni őket, ha nem sikerül, akkor csütörtökön fogunk kezdeni. Élnézést ezért.
Természetesen elfogadva.
Továbbra is várom a jelentkezőket
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Kessia Miran / Kaméleon (Örök Birodalom)
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Kaylyn Rix (Sith Birodalom)
Heiwanna Miin Klodov (Köztársaság)
Shuur Rhaevos (Sith Birodalom)
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Fiwi Fry (Semleges/Köztársaság)
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
Alt'or T'orak (Köztársaság)
Edric Kane (Köztársaság)
Reggel holnap igyekszem megírni őket, ha nem sikerül, akkor csütörtökön fogunk kezdeni. Élnézést ezért.
Természetesen elfogadva.
Továbbra is várom a jelentkezőket
Elfogaott karakterek
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
Kessia Miran / Kaméleon (Örök Birodalom)
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
Kaylyn Rix (Sith Birodalom)
Heiwanna Miin Klodov (Köztársaság)
Shuur Rhaevos (Sith Birodalom)
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
Chamm Varr'ighat (Manaloriai Biroalom)
Fiwi Fry (Semleges/Köztársaság)
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
Alt'or T'orak (Köztársaság)
Edric Kane (Köztársaság)
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Hidegháború 9.: A halott világ
Szia,
Ahogy beszéltük, szeretnék átjelentkezni A kalózkirálynő kalandba! köszi szépen

Akkor át is tettelek és javítom a kezdőkben mindezt
Még mindig lehet jönni, ha valaki szeretne, akár előtöristül, akár csak adatlappal, ha nincs karaktere (és akkor van ideje később befejezni azt).

Akkor kezdtünk, még lehet jelentkezni utólag is, ha valaki jönne.
Célkitűzés 1.: Egy világ halála
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4241-samorah-city#82526
Célkitűzés 2.: Az Erő rejtelmei
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4242-xynnar#82527
Célkitűzés 3.: A kalózkirálynő
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4243-losea-fennsik#82528
Célkitűzés 4.: HAST – Hozd a saját történetedet
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4256-terraria-hq#82761
A headerek:

Similar topics
» Hidegháború 10.: A Lángmadár
» Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság
» Hidegháború 2.: Napszakok
» Aric Ouren (Halott)
» Hidegháború 7.: A Triumvirátus

1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|