Re: Vadföld (Antarktisz)

by **Ko-Rel** Csüt. 14 Jún. 2012, 11:43

2046. november 30. péntek – Vadföld, Törzsi tanács
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox, Ka-Zar és Melissa Boltagon

A férfi igencsak szúrós szemmel és szemrehányóan nézett Rachel-re.
- A Tanács tagjai továbbra is a vírus befolyása alatt állnak – mondta. – Azt is elhinnék, hogy egy tojásból keltek ki. Felesleges volt nagyobb győzelmet adni Magneto kezébe. Sokat kell még tanulnod és nem hagyni, hogy a dühöd és az érzéseid vezessenek, még ha nehéz is.
- Az uralkodás egyik legfőbb alapelve – mondta szelíden Melissa.
A férfi bólintott, mindezek után pedig a várakozás következett. Meg kellett várni, hogy az őrök megérkezzenek és el lehessen kezdeni az improvizálást. Legalább két-három óra telt el, lehet, hogy a többség el is bóbiskolt már közben, de ha ez meg is történt, akkor is az ajtó hangos kattanására felébredtek. Három mutáns jelent meg az ajtóban, közel sem bíztató külsővel, legalább kétajtós szekrények voltak. A frissen hozott hármasra néztek, a királynővel nem is törődtek ezúttal semmit sem.
- Maguk velünk jönnek! – dörrent az egyik a társaságra. – Csak semmi trükk, mert maguk járnak rosszul! És holtan is jók lesznek…

by **Quentine Constantine** Szomb. 16 Jún. 2012, 12:42

Kevin okítására csak fintorgok egyet, őt és Melissát az uralkodásra tanították, arra nevelték, hogyan legyenek jó királyok és királynők, én viszont életem jelentős részében nem éppen királyi módon éltem, és az érzelmeim voltak a falaim, amiket magam köré felhúzhattam, a képességem pedig a bástya, amivel megvédtem magamat.
Ennek ellenére valamilyen szinten igaza van, sokat kell tanulnom, ha egyszer véget ér ez az egész őrület, és én valóban Vadföld névleges királynője leszek, nem hivatkozhatok arra, hogy bocs, engem nem így neveltek - hanem sehogy -, és ezért viselkedem uralkodóhoz nem méltó módon. Már az uralkodás gondolatától is szédülni kezdek, egy dolog valakit mentálisan befolyásolni, de hogy emberek ezrei vagy tízezrei tegyék, amit mondok, csak azért, mert egy fickó szeret engem... Fura.
Az őrök érkezésekor épp Kevin vállának dőlve alszom, és arról álmodom, hogyan vezetem hadba a vadak népét Magneto ellen, hogyan romboljuk le ezt a várost, és szabadítjuk meg a világot a gonosztól. Az álomtól kótyagosan nézek fel, aztán felállok, és különösebb ellenállás nélkül megyek velük, inkább haladok előttük tempósan, minthogy lökdössenek, mint valami kutyát. Szóval most jön az improvizáció...

by **Ammon Einarson** Hétf. 18 Jún. 2012, 22:40

Várakozás, csendes és zavartalan. El is aludnék ültömben de nem hagyom magam elbóbiskolni, inkább megmozgatom az izmaimat. Nem akarom kifárasztani magamat ezért hosszú szüneteket tartok és inkább csak nyújtom az izmaim, bemelegítés féleséget csinálok, sétálgatok a szobában. Rachel vállra hajtotta a fejét s alszik. Nem tudom, én most nem vagyok képes aludni és nem is akarom, hogy esetleg elnyomjon. Nem hiszem, hogy sokáig fogunk itt lenni, sőt tuti, hogy nem lesz hosszabb egy napnál a váratásunk bár persze lehet, hogy jobban járnék azzal ha most pihennék mert lehet, hogy még jó tíz tizenkét óráig váratva leszünk. De ha kevesebb akkor nem lesz gond. Kipihent és friss voltam mikor ideértünk, a dzsungel fárasztó volt de a kocsiút elegendő "kárpótlás" volt érte, mondhatjuk.
Végül pár óra telik el csak és az ajtó hangos robajjal nyílik ki és három nem kis darab mutáns feszít a kinyílt ajtóban. Egyszerű a dörgés, eljött az idő, hogy Magneto elé vigyenek minket. Hármónkat csak, nem is lep meg mivel a királynővel nem igazán van dolga már ám ez problémát is jelenthet mivel meg kell oldanunk, hogy meglógunk a gardróbok elől, visszajövünk ide a királynőért és megszökünk. De egyenlőre koncentráljunk arra ami az orrunk előtt van. Meg is indulok az ajtó felé, hogy elkezdjenek kísérni minket és akkor kezdhetünk élni a pillanatnak. Bár lehet most lenne a legjobb, hiszen az ajtó volt a fő gondunk de most ez a három fős kíséret lett az. De most akkor csak várjunk és sétáljunk.
Nem biztató, hogy holtan is jók vagyunk de a mester keze alatt már eléggé megbékéltem a halál gondolatával.

by **Ko-Rel** Kedd 19 Jún. 2012, 10:54

2046. november 30. péntek – Vadföld, Törzsi tanács
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox, Ka-Zar és Melissa Boltagon

Kevin is hagyta, hogy őt is kivezessék a folyosóra. Ugyanaz a folyosó, mint pár órával korábban. Amennyire látni lehetett itt nem volt egyetlen kamera sem, valószínűleg teljesen biztosnak ítélte meg Magneto ezt a helyet, illetve, ha valaki mégis megszökne, még akkor is ott volt a teljes palota, amin ki kellett jutni, révén a börtönök a föld alatt voltak. Odakint még be kellett várni, hogy az egyik mutáns, akik egyébként mind teljesen átlagos embernek néztek ki, három férfi, középkorúak, semmilyen jelük nem utalt arra, hogy mi is lehet a képességük. Rachel és Algernon egyelőre nem is tudhatta, hogy mikor készül a társuk támadni, így valóban teljes mértékben improvizálásra szorult a társaság.
Azonban minderre még csak sokat sem kellett várni, révén alig tettek meg tíz-húsz lépést a helységtől Kevin megtorpant és a könyökével csapott az őt kísérő őr torka felé.

by **Quentine Constantine** Szer. 20 Jún. 2012, 22:58

Remek, ezt nevezem kiváló tervnek, megyünk, aztán támadunk, így már mindjárt más, mintha befelé jövet támadtunk volna. Na mindegy, nem firtatom Kevin módszereit, inkább megpróbálom támogatni azokat.
Az engem kísérő őr fejébe próbálok bújni, és minden akaratommal arra törekszem, hogy meggyőzzem róla, a másik két társa valójában az én két társam, míg a másik két fogoly az ő két kollégája. Másképp fogalmazva felcserélem Alt és Kevint a két őrre, így egyértelmű, hogy kire kell támadnia, és azok még véletlenül sem mi vagyunk. Azt nem tudom, kinek fog nekiugrani, és csak arra figyelek, hogy ne tűnjek veszélyesnek, felteszem a kezem, és a falhoz hátrálok, hogy véletlenül se legyek útban a verekedésnél, ami következik.
Ha valamelyik őr mégiscsak átlátna a tervemen és rám akarna támadni, akkor azzal a meglepetéssel próbálok neki szolgálni, ami engem is meglepett, mikor először láttam meg. A szárnyaimat bontom, és egy erőteljes csapással igyekszem ellökni magamtól a fickót, hogy a másik falnak csapjam. Hogy azután mi jön? Kevin vagy Al kicsinálják őt. Ez a hely nem nekem való, egyfolytában attól kell tartanom, hogy Magneto telepatái figyelnek, és erősebb, mint én. Sajnos kevesebb hasznom at vehetik emiatt a barátaim, mint általában.

by **Ammon Einarson** Szomb. 23 Jún. 2012, 23:26

Ugyan az a folyosó amin jöttünk, nem meglepő hisz egy volt. Kamerák nincsenek is. Legalábbis nem látok egyet se és így ez lenne a legjobb hely, hogy megszabaduljunk a kíséretünktől. Viszont nem csak szerintem mert Ka-Zar meg is kezdi az improvizációnkat. Rachel is mozdul és én se maradok tétlen. Lendületesen lépek hátra a mögöttem lévő őr felé és könyökkel ütök be az oldalára egyet. Fordulok közben így még ezzel is segítve az ütésen és szembe is akarok ezzel kerülni vele. Amint szembe kerültem a másik kezemet ökölbe szorítom és állcsúcson próbálom megütni az őrt. Nem finomkodok az első könyökléssel és az állára mért ütéssel is törni akarom a bordáját, állát de ha nem is remélem legalább megtántorodik tőle ha más kárt nem is tudok okozni az ütéseimmel. De akárhogy is reagál nem várok addig, hogy viszonozza az ütéseimet. Belekapaszkodok a hajába vagy a fülébe, amelyiket sikerül és lefelé húzom miközben felugrok, behajlítom a lábam és térddel próbálok érkezni az arcába. Összehúzom magamat is, hogy minél nagyobb erővel tudjam megtérdelni, minél jobban kitudjam használni az erőm még egy ilyen helyzetben is.

by **Ko-Rel** Vas. 24 Jún. 2012, 12:07

2046. november 30. péntek – Vadföld, Magneto palotája
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox, Ka-Zar és Melissa Boltagon

Rachel első terve az volt, hogy az egyik fejébe másszon, és ezzel egy időben támadott Algernon is. a lánynak csak pillanatai voltak, hogy meglássa, hogy a saját őre felé mozdul támadólag, mivel még a telepátiával volt elfoglalva nem tudta a szárnyát bontani és egy pillanattal később betört vérző orral feküdt a földön. Az ellenfele jócskán gyorsabban mozgott, mintsem lett volna ideje kitérni előle. A férfi pedig már mozdult is tovább, hogy a talpával lépjen bele Rachel gyomrába oldalról, hogy nehézkes legyen kirúgni a lábát.
Kevin is ütött és ott egy hatalmas reccsenést lehetett hallani, ahogyan eltörte az ellenfele állkapcsát és a fiatal férfi eszméletlenül terült el a földön.
Algernon nem volt ilyen szerencsés. Könyökölt, már ekkor valami keménységet érzett, majd az ütésnél már az ő kezébe hasított fájdalom, mintha sziklába ütött volna és ha felnézett valóban. A reccsenést mindenki hallotta, de ez a plafonból jött, mintha kövek ropogtak volna egymáson és alig néhány másodperccel Al ütése után az előbbi mutáns férfi felvette a mutáns alakját.
Vadföld (Antarktisz) - Page 4 2158568-ro

Vadföld (Antarktisz) - Page 4 2158568-ro

Algernon még ugrott, hogy az arcába rúgjon, de ez ezúttal csak az ágyéka volt, amit egyelőre nem érzett meg a mutáns. A kőkezekkel kapta el a fiút, majd hajította neki Ka-Zarnak és mind a ketten a falnak csapódtak. A mutáns pedig ököllel csapott irányukba, hogy beépítse kettejüket a falba.

by **Ammon Einarson** Szomb. 30 Jún. 2012, 17:03

Az ütéseim hiábavalóak, még a könyöklésem is értelmetlen volt, az ütésem után az én kezem fájt. A fejre indított rúgás pedig közel sem érte el azt a területet amit célozni akartam. Jócskán nyert magasságot a kísérő és kő borította be a testét. Megragadott és elhajított mint egy rongybabát. Ka-Zar nak ütközöm és mindketten a falnak csapódunk és lesújtani készül ránk a kő alak. Nem hiszem, hogy fel tudnám dönteni vagy meg tudnám állítani az ütését ezért inkább a kitérésen munkálkodok. Egy nagyon gyors pillantást vetek Ka-Zar-ra, mégis csak hozzá lettem vágva és nem tudom mennyire szívós. Ha magánál van akkor oldal irányba próbálok meg kitérni az ütés elől kiugorva de támadni nem támadok most rá. A kő tetsétek a tűréshatára magasabban van mint amekkora erőt ki tudok fejteni így nekiugrani értelmetlen lenne most. Ha Ka-Zarra nézve viszont úgy fest, hogy az ütközés és a fallal való találkozás miatt kótyagos és nem tudna kitérni az ütés elől akkor megragadva a karját meghúzom és kidobom, lököm az ököl útjából.

by **Quentine Constantine** Csüt. 05 Júl. 2012, 19:26

A fickó gyorsabb, mint én, na igen, a kéz néha fürgébb, mint az agy, ezért érzem most vér ízét a számban. Nagyot köpök a vérből a fickó irányába, aztán meglátom a felém lendülő lábat. Azonnal kitárom a szárnyaimat, most már ez az elsődleges, és úgy vonom magam köré, hogy a támadó lábát eltérítsem vagy megállítsam. Eközben a földön ülve páros lábbal célzom meg a fickó heréit, az valahogy be szokott válni.
Ahogy átváltozik Al ellensége, át kell írnom az előző gondolatomat: ÁLTALÁBAN be szokott válni.
-CSERÉT KÉREK! - Kiáltom Alnek és Kevinnek, akik láthatóan nulla eséllyel mennek a harcba az óriás ellen, viszont simán leterítenék az én ellenségemet. Én pedig telepatikusan talán elbánhatnék az óriással.
A rúgás után megpróbálok odébb gurulni, mégpedig abba az irányba, hogy ha utánam fordul a fickó, akkor Kevinnek háttal legyen. Ezután tovább hátrálok továbbra is a szárnyaimmal védve magamat, és megpróbálok egy telepatikus parancsot adni az óriásnak: aludj! Aludj az istenedet! Feküdj le és aludj! MOST!
Remélem ez bejön, ha viszont mégsem, akkor megpróbálok tovább hátrálni a csata magjából, nekem nem éppen ez az erősségem.

by **Ko-Rel** Pént. 06 Júl. 2012, 21:02

2046. november 30. péntek – Vadföld, Magneto palotája
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox, Ka-Zar, Melissa Boltagon, David Ethan és Daniel Hamilton

Ka-Zar egyszerű ember volt, aki jobban megérezte a falba csapódást, mint Algernon, így neki kellett félrerántania a férfit az útból, aminek hála a nagydarab mutáns ökle a falba csapódott. Rachel érezte, hogy a szárnyak nem tartották fel a lábat és nem is érte volna el a férfit a tökön rúgással, amikor vakító sárgafény világította meg az egész helyet és öt puffanást lehetett hallani. Daniel és David még mindig a fénytől elvakultan érkeztek meg valahova, valami keményre egy kisebb zuhanás után.
Amint a fény elmúlt mindenki megláthatta, hogy mi is a helyzet, Rachel kivont szárnyakkal feküdt a földön véres arccal, mellette egy férfi állt döbbenten nézve a helyzetet, Algernon és Ka-Zar a falnál álltak, mellettük a hatalmas kőember – lásd előző kép – akinek a karja könyékig a falban. A földön feküdt egy főbelőtt nő, egy copfos férfi tartott egy szőke kisgyereket a kezeiben, mellettük feküdt a földön Daniel és David is, David álcázója pedig meghibásodott az esés következtében.
- Ez király volt! – mondta a kisfiú lelkesen, miközben anyagtalan lett és kibújt a copfos karjaiból.

by **Ammon Einarson** Szomb. 07 Júl. 2012, 03:28

Szerencse, hogy visszanéztem így még időben el tudtam rántani az útból Ka-Zar -t és így a kőmutáns ütése a falat érte és nem őt sem engem. Kicsit kizökkent Rachel csere kérése de nem fordulok felé hanem az óriás méretűre nőt kőtömböt figyelem akinek a karja könyékig ment be a falba. Ezt nem hogy Ka-Zar de még én is megéreztem volna nem kicsit. Lehet még ott is maradtam volna. Felszívom magam, talán külsőre mintha nőnék is egy kicsit de csak nagy levegőt veszek miközben összefűzöm az ujjaimat és felemelem a fejem felé a karjaimat, hogy míg talán rögzülve van a keze miatt a kőmutáns egy nagy ütést tudjak mérni a tarkójára amit remélem meg is fog érezni. Lefelé már nem érkezik a kezem mikor vakító sárga fény tölti meg a helyet. Leviszem a kezeim és egyikkel a szememet takarom a másikkal a testemet védem. Nem tudom, hogy mi ez, lehet, hogy az egyik a hármasból csinálta és jobb felkészülni arra, hogy támadás ér mintsem várni nyitottan. Puffanásokat hallok de nem érzek semmit és se Rachel se Ka-Zar nem ordít fel így nem tudom most igazán mi van. Leeresztem a kezemet mikor elmúlik a fény és körbe nézek. Daniel és David a földön fekszik, egy főbe lőtt nő és egy férfi egy kisgyerekkel.
Enyhén jobbra döntöm a fejemet.
- He ?
Bukik ki belőlem. Ez most igazán meglepett. Érkeztünk már meg szituáció közepébe elég érdekes módon de ez most meglepett. Bár nem tudom, hogy az, hogy így érkeztek meg vagy az, hogy a kisgyerek mit mondott.
Rachel-re is vetül a tekintetem és a mellette álló is döbbenten figyel. Nem szaladgál tovább szét a figyelmem. Pár meghúzott lépés és egy erőteljes, csatakiáltáshoz hasonló üvöltés kíséretében emelem fel lépéseim közben a balomat és azt aki Rachelt támadta míg döbbent megpróbálom arcon vágni ököllel, teljes erőbedobással. Be kell vallanom magamnak, hogy azzal a kő szörnyel nem tudok most mit kezdeni és az a csere most a legalkalmasabb, remélhetőleg le is nullázom ezzel a fazont és utána tudunk a többire koncentrálni. Remélem, hogy a többiek is hamar kapják magukat lelkileg harci kedvbe és nem fognak soká ők se értetlenül álldogálni mert akkor könnyen el leszünk kenve a földön. És azt se felejthetjük el, hogy Magneto valószínűleg türelmetlenül várhatja az érkezésünket és ha időt vesztünk leküldhet valakit. Ezekből kiindulva pedig nem lenne jó.

by **Sarah** Szomb. 07 Júl. 2012, 17:36

//Előzmény: Kórház//

Lassúak vagyunk, túlságosan lassúak, s mire meghúzom a ravaszt, és a fegyvert elhagyja az első lövedék, már bőven fény borítja a célpontokat, így hát valamilyen szinten vakon lőttem, bízván a saját tudásomban ilyen téren, hiszen eléggé jó képzést kaptam fegyverek terén, ami úgy tűnik, hogy valóban jó volt, mert sikerül eltalálni a nőt, igaz, egy test ilyen távról való eltalálásával sosem volt problémám, mármint a kezdeti nehézségek után persze, a test az egyik legkönnyebb célpont, csak tudni kell a gyengéit, és hogy azokat amúgy milyen kicseszett nehéz eltalálni, de a lényeg most az, hogy valahol sikerül eltalálni, ez pedig egy nem várt reakciót okoz, ahelyett hogy elhalna, még erősebb fény, olyan erős hogy ez már valóban teljesen elvakít, majd pedig úgy érzem hogy nincs alattam talaj, és zuhanni kezdek. Először azt hiszem, hogyez csak valamiféle tévképzet, és csak én érzem úgy, hogy zuhanok, valójából azonban nem, viszont pár másodperc után megszűnik ez az ötlet a fejemben, főleg azért, mert valami keményre sikerül érkezni, és bár vége van az eséses kalandnak, továbbra sem látok semmit, és mostmár a hátam is fáj.
- Tanulság, sose szakíts félbe egy teleportációt.... - Motyogom magamban, miközben folyamatosan pislogok, s lassan tisztulni is kezd a látásom, ami pedig elém tárul... Nos ami elém tárul az... Ömm..
- Mi a szentséges... - Mondom elnyújtva, miközben végig nézek a tömegen, egy csapat ismeretlen, meg egy csapat ismerős, szikla bigyusz, Rachelnek vérzik a feje, és egyéb meglepő dolgok, igazából meg vagyok döbbenve, olyan szinten, hogy már egyszerűen mosolyognom kell rajta, és már majdnem nevetek is, ez a helyzet egyszerűen komikus, pokolból valamiféle komédiába csöppentünk, ami valószínűleg ugyan úgy egy pokol, de olyan, hogy az abban tartózkodók sem értik, hogy mi van, mert egyszerűen süt róluk az értetlenség.
- ...Lószar. - A mondandóm befejeztével pedig kiszúrom a halott nőt is, aki teleportálni tudott, hát úgy tűnik amit korábban mondtam, rá erősíthetek még, kibaszott jó képzést adtak nekem fegyverek terén, és végre úgy is érzem, hogy megérte. Abrahamnak úgy tűnik hogy tetszik a dolog, hát nem egy átlagos gyerek, bár az előbb még rettegett és sírt és nem értem, hogy mire fel ez a hirtelen változás, bár lehet azért van, mert fiatal, és valami teljesen másnak fogja fel, így könnyebben túlteszi magát azokon a részleteken, amiknek amúgy rémálmokat kéne okozniuk. Ahogyan kicsusszan a golyós alak kezei közül, jómagam "letépem" a fejemről a maszkomat, lévén hogy a felszerelésem tönkrement, és nem is vagyok vele megelégedve, valami strapabíróbbat kéne szereznem, mert ez... Ahányszor kiküldenek valahova, tönkremegy... Na jó nem mindig, de sokszor, most viszont nincs időm ezen agyalni, ugye mert a szituáció nem nagyon engedi.
- Érzed a rögtönzés erejét narancs? - Teszem fel gyorsan a kérdést miközben talpra vergődöm magam, majd pedig a fegyverem egyenesen a golyós alak feje felé tartom és egy kicsit vacilálok, hogy most lőjek, vagy ne? Egyáltalán magánál van? És ha igen akkor most ez magnetó egyik embere, vagy agymosva van ez is?... A fenébe ezzel, ha elájult hagyom, ha pedig magánál van és agresszív, akkor egy golyót próbálok megereszteni az ő fejébe is, majd pedig figyelni kezdem a környezetemet is, mert hát nem úgy néz ki, hogy barátságos vidéken vagyunk, lényegében a gyerekhez indulok meg, majd próbálom arrébb húzni magammal valami olyan helyre, ahol " rejtve van ".
- Remélem nem hitted, hogy valóban olyan könnyen oda adunk nekik. - Eztán még megeresztek egy magabiztos mosolyt, mert persze hogy annak magabiztosnak kell lennie, majd pedig a többiekhez intézném a beszédem.
- Most hol is vagyunk amúgy? - Mindent elárul, lövésem sincsen, meg azt sem értem, hogy mi folyik itt valójában, azon kívül hogy valószínűleg amúgy egy csata közepére csöppentünk egy szikla ellen, meg valami nem is tudom ki ellen. Ha jön valami támadás az elől megpróbálok egyszerűen kitérni, vagy elugrani, és ha szükséges akkor viszem magammal a gyereket is, a francba hamár fejbe lőttem miatta egy embert és átestem egy túszdrámán, akkor nem hagyom hogy mondjuk a szikla manus támadása miatt esetleg feldobja a talpát.

by **Quentine Constantine** Vas. 08 Júl. 2012, 22:38

A villanás elvakít, de a tudatokat egyből érzem, kettőt pedig fel is ismerek.
-David! - Kiáltok fel megkönnyebbülten, mikor azt gondolom, hogy a felmentő csapat jött meg. Aztán a gondolatait érezve rájövök, hogy szó sem volt arról, hogy megmentsenek minket. Véletlenül vannak itt.
-Segítsetek! - Adom ki az egyszerű parancsot, és hátrálni kezdek tovább a fickó felől, aki rám támadott, és betörte az orromat, vagy legalábbis nagyon csúnyán elbánt szegénykével.
Ha sikerül elhátrálnom, és végre a többiek veszik kezelésbe a tagot, végre van időm felfogni, hogy mi történt. Egy halott nő, egy fickó meg egy gyerek. Egyik sem ismerős, és nincs időm a fejükben kutatva kideríteni, hogy kik ezek, majd később ráérünk erre, reméljük, addig nem okoznak sok gondot. Továbbra is megpróbálok a kőóriásra összpontosítani, hogy kiüssem végre a már korábban is próbált paranccsal. Remélem, nem ad mentális védelmet ez a kő alakja, mert akkor viszont nagyon nagy szarban vagyunk.
-Magneto... Kastélya... Alatt - válaszolok Davidnek, miközben koncentrálok a mentális parancsra, és igyekszem nem szétrúgatni az arcom maradék részét.

by **Steven** Hétf. 09 Júl. 2012, 22:27

Sajnos nem értem el a férfit, túl közel volt már a nőhöz, és éppen teleportáltak volna, mikor eldördült a lövés, majd sárga fény borított be mindent. Mint ha egy robbanás ért volna el minket, de lökés hullám nem volt. Legalább is nem éreztem, de azt igen hogy a lábam alól eltűnt a talaj. Persze hamarosan ismét földet értem, bár nem a lábamon. Szerencsére komolyabb bajom nem esett, és ahogy kezdett kitisztulni a helyzet, hamar rájöttem hogy a lövés megzavarhatta a teleportációt és minket is magukkal vittek. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ismerős arcokkal is fogok itt találkozni.
- Miért? Szerintem határozottan jókor jött az a golyó. Itt már nem kell visszafognunk magunkat. – Válaszoltam Davidnek, miközben felmértem a helyzetet. Először én is a gyereknek mentem volna segíteni, elvégre most ő a legfontosabb, de David már rajta volt az ügyön. Ezen kívül a többiekre is rá fért egy kis segítség. Rachel tűnt egyedül sérültnek, de neki már Algernon segítségére sietett. A szikla szörny ellen viszont így Ka-Zar maradt egyedül, ezért az ő segítségére siettem. A lény méretéből és abból a tényből, hogy az egy kézzel kreált a falban egy jókor lyukat, arra következtettem hogy egy elég erős lényről van szó, ám remélhetőleg nem túl gyors. Így hát a szikla szörny felé indultam meg, mintha frontálisan meg akarnám támadni, bár a célom ezzel csak az volt, hogy megnézzem milyen gyorsan reagál, valamint hogy eltereljem a figyelmét a többiekről. Mielőtt támadhattam volna az utolsó pillanatban megálltam, irányt változtattam és a lényt kezdtem el cikcakkozva kerülgetni folyamatosan ügyelve arra hogy biztos távolságban maradjak de elég közel hogy rám figyeljen. Amint alkalmasnak láttam a pillanatot, pengémet elő idézve megpróbáltam megvágni a sziklalény kezét vagy lábát. Ha esetleg látom, hogy képtelen lennék kitérni a támadása elöl, akkor az Eltérítéssel próbálom meg védeni magam, bár lehet hogy túl erős lesz ehhez az ütés. Ha viszont szerencsém van, akkor a keze a földbe fog fúródni. Fizikailag nem támadom meg, mert valószínűleg meg se tudnám karcolni, na meg amúgy is csak a figyelem elterelés a cél, amíg a többiek összekapják magukat.

by **Ko-Rel** Kedd 10 Júl. 2012, 11:20

2046. november 30. péntek – Vadföld, Magneto palotája
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox, Ka-Zar, Melissa Boltagon, David Ethan, Daniel Hamilton, Andrew Ramirez és James Richards

Algernon gyors mozdulattal ütötte ki azt a férfit, aki Rachel felett állt. Rachel a szédülés és valószínűleg agyrázkódás mellett, a törött orra ellenére újra a képességét próbálja használni. a kő lény agya legalább annyira kő lett így, mint a külseje, így a lány csak annyit érzett, mintha lekapcsolták volna a villanyt az erőfeszítése miatt. Rachel elvesztette az eszméletét.
Jól gondolták a fiú mellett levő copfos férfi eszméletlen volt, így David eltudta kapni a fiút és hátrébb húzódni tőle. Daniel pedig támadta a nagydarab férfit, a pengéjével megvágta annak a karját, azonban csak alig tized százalékával ment összébb a kar és a fiú szerencsétlenségére megérezte ellenfele, hogy ott van ő is, ezért visszakézből akkorát vert Daniel-re, aki kitérni sem tudott ez elől, hogy a falnak csapódott. A tarkóját ért támadás volt az utolsó, amit megérzett és minden elsötétült. Daniel eszméletlenül omlott a földre. A kőmutáns pedig mozdult, eléggé nagy helyet foglalt el, így vigyázni kellett, nehogy Danielre és Rachel-re lépjen, Ka-Zar is mozdult és Daniel-t kihúzta a mutáns útjából, ő volt közelebb hozzá, Rachelhez nem tudott jutni, mert a szikla elállta az útját.
Ekkor pedig egy újabb villanást látott mindenki, Andrew és James megérkezett Algernon és Rachel oldalára.

Vadföld (Antarktisz) - Page 4 00120

//A helyzet, folyosó, a bal végén ajtó amögött van Melissa börtöne (ezt csak Al és Rachel tudja), bal oldalon van Al és az ájult Rachel, és ide érkezett Andrew és James. Középen van a kőmutáns, jobb oldalon pedig a többiek.//

by **Sarah** Kedd 10 Júl. 2012, 18:47

Menet közben két dologra leszek figyelmes, valaki a nevemet mondja, az a valaki pedig Rachel, nem nagy kunszt kitalálni, hosszú hetek óta hallgatom a többiekkel együtt, persze, ha az ember egy konkrét társasággal lakik, akkor megismeri a hangjukat akkor is, ha nem koncentrál, bár nekem most fontosabb dolgom is van, mint ezzel foglalkozni, de ettől függetlenül felé kapom a tekintetem persze, csak hát nem tudom mit kezdjek vele. Mindenesetre is sikerül biztonságba helyeznem a gyereket, látszólag biztonságba, és érkezik is valamiféle felvilágosítást arra, hogy hol vagyunk, és ez... Nos nagyon nem hangzik jól, és most jönne az a rész, ahol elkerekednek a szemeim és meglepődök, de ez most valahogy elmarad, a meglepődés megvan, de kezd eldurvulni a helyzet, legalább is ahogyan látom, lehet hogy a szemem csal, de most kétlem.
- Rejtőzz el, és csak akkor gyere elő, ha én kereslek. - Mondom még a gyereknek, majd pedig kicsit közelebb megyek a harchoz, nem úgy közel, hogy magamra vonjam a figyelmet, csak hogy úgy egy amolyan " sárga határon " legyek. Cselekednék is, de ekkor még két személy jelenik meg, és persze mindkettőt ismerem, az egyik az a kiborg srác, akit magunkkal hoztunk a negatív zónából, a másik pedig... Várjunk csak, őt nem ismerem, legalább is a kinézete nem ismerős, de ha a kiborggal jött, akkor csak nem fog nekünk ugrani, remélhetőleg. Mindenesetre is túlteszem magamat a dolgon, és koncentrálni kezdek a kő monstrumra, hányingert, fejfájást, szédülést, mindent amit csak tudok igyekszem rázúdítani, persze nem biztos, hogy sikerül, eddig sosem sikerült mert Magnetó bá' emberei általában mentálisan védve vannak valaki más által, de reménykedem benne, hogy ezúttal működni fog.
~ Ezt de régen csináltam... ~ Ez az egyetlen gondolat, ami átsuhan a fejemen az egész közben, mert valóban így van, rég próbálkoztam már mások tudatának a cseszegetésével. Persze igyekszem figyelni is, ha kell akkor igyekszem elugrani, de szerintem a többiekkel jobban el lehet foglalva, lévén ők azok, akik vagy közelebb vannak, remélhetőleg, vagy pedig támadják, bár kétlem, hogy sokra mennének a szikla ellen, ő és Daniel már ki is esett, és ez engem miért nem lep meg? De komolyan, többre nem is számítottam tőle.

//Előzmény: A reptér//

Egy kis állítgatás, majd pedig történik is, aminek történnie kell, teleportálunk, és meglepő módon, nem jár olyan hatásokkal, mint amire számítottam, persze, az-az enyhe rosszullét most is jelen van, de nem járt kellemetlen fényhatással, vagy csak nekem nem tűnt fel, lévén hogy én voltam az egyik személy, aki a teleportálásban részt vett. Érkezés után az első dolgom, hogy alaposabban körülnézek, szemügyre veszem a dolgokat, és amit látok, nos nem igazán tetszik, valaki a földön fekszik, Rachel, vagy kiütötték vagy csak fáradt, még valaki a földön, Daniel, a többiek úgy néz ki, hogy többé-kevésbé még rendben vannak, viszont van itt egy negatív tényező, egy meglehetősen termetes negatív tényező, ami úgy néz ki, mint egy szikla, valószínűleg az is.
- Hát, itt valóban elkelhet a segítség... - Jegyzem mag halkan, majd pedig, ha senki sincs útban, akkor lehetőség szerint meglövöm egy sugárral a teremtményt, bár kétlem, hogy sokat érne ellene, de ki tudja, a hagyományos fegyverek kétlem hogy fogják, lévén, hogy kemény az anyaga, vagyis valószínűleg, a kinézetéből ítélve, a lényeg hogy meglövöm ha tudom és ha nincs senki sem útban.

by **Ammon Einarson** Szer. 11 Júl. 2012, 20:07

Sikerül kiütni a formát és eszméletlenül terült el a földön. Daniel pedig a kőmonstrumnak támadott és az csúnyán elkente a száját. Hatalmas ez a monstrum, az egész folyosót átéri és alig van hely miatta. Ka-zar gyorsan el is rántotta az ájultat az útból mielőtt még az rálépett volna. Én vissza fordulok Rachel felé, hogy felsegítve elvigyem alrébb mikor meglátom, hogy elájult. Felkapom a földről és úgy távolodom hátrébb a monstrumtól mikor az újabb vakító fényhatás tölti meg a folyosót. A negatív zónás gyerek és még valaki jelenik meg most. Remek, ilyen szűk helyen nem tudunk jól harcolni ezzel a monstrummal. Ha körbe is állnánk és több irányból támadnánk rá a fele valószínű, hogy hatástalan lenne a másik pedig, hogy könnyedén söpörne el minket.
Sóhajtok egy nagyot. Nincs az az isten, hogy ne érzékelték volna a teleportálást, méghozzá kétszer... És egyébként is valószínű már fent kéne lennünk majdnem. A szituációt elnézve az épületbe lehet legalább két vagy három Skrull, tucatnyi mutáns és Magneto aki magában több gondot jelent mint az egész falkája. Ááh, ez így sehogy se jó. Ki kell szedni az ajtó mögül a királynőt és eltűnni innen mielőtt leérne bárki, tuti, hogy már jön valaki vagy valakik és ez az egy is elég fejfájás.
- Nyissátok ki az ajtót mögöttetek, Boltagon királynő van bezárva oda! Ki kell szednünk onnan és eltűnni innen minél hamarabb!
Nem szépítgetek vagy óvatoskodok, átordítok a többieknek, ők közel vannak az ajtóhoz és valahol ott lehet a nyitója is. Most ez a kőmutáns lehet, hogy feléjük fog ezért indulni de amilyen melák talán még át is üttethetik vele az ajtót. Remélem képesek lesznek megcsinálni. Nem tudok átmenni a monstrum mellett, hogy megcsináljam és jelen helyzetben inkább Rachel-re vigyázok míg kába mert ha inkább mi velünk akar foglalkozni a szikla akkor a kiszolgáltatottsága enyhe kifejezés lenne ha csak a földön feküdne. A vállamra teszem, könnyebb így tartani és mozogni is és most ebből mindkettő fontos szempont, hogy ne építsen be a falba.

by **Bishop** Pént. 13 Júl. 2012, 20:29

Egy kis finom hangolás majd a teleportálás következik, amint megérkezünk rögtön körbenézek mi hol merre van és hirtelen megakad a szemem egy kőóriáson, szinte az egész helyet elfoglalja. Átfut az agyamon egy két gondolat, de mindnek egy a vége, el kell terelni a kőpofájú figyelmét, James már meg is kezdi a támadást, én elállok az útjából és egy másik irányból próbálom megközelíteni a monstrumot, hogyha esetleg nem ártana neki a lézer és vissza akarna támadni, legyen B terv. Mikor már elég közel érek felgyorsítom magam, majd odaordítok neki.
- Hé kőpofájú! Mutasd meg milyen erős vagy!
Remélem ezzel magamra terelem a figyelmét, ha lehet akkor még valamit a fejéhez is vágok, aztán pedig mikor már nekem akar esni, amilyen gyorsan tudok igyekszem kitérni, olyan helyre ugrani, futni, ahol nincsenek mások, ott újra megállni és kivárni míg megint támad, majd újra megpróbálok kitérni.

by **Ko-Rel** Pént. 13 Júl. 2012, 23:24

2046. november 30. péntek – Vadföld, Magneto palotája
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox, Ka-Zar, Melissa Boltagon, David Ethan, Daniel Hamilton, Andrew Ramirez és James Richards

Algernon hátrébb tudta vinni Rachel-t és így már nem volt közvetlen a mutáns közelében. Daniel és Rachel kezdenek ébredezni, de egyikük sem érzi túl fényesen magán. Mindkettejük feje sajog, Rachel-nek az arca is, míg a fiúnak a háta a zúzódásoktól és valószínűleg pár bordája is megrepedt.
David szavaira a kisfiú bólint majd elrohan a folyosón, talán éppen a rossz irányba, de ezt csak Algernon lenne képes megmondani, de ő nem látja. Hamarosan a kisfiú eltűnik a folyosón, ahogyan bekanyarodott a saroknál.
Al szavaira igazából úgy senki sem figyel és senki sem mozdult hátrafelé amerről ki kellett volna hozni a királynőt. Helyette James és Andrew is támadást indítanak a lény felé, mialatt David a képességét próbálja bevetni, de ugyanolyan eredménnyel járt, mint Rachel nem sokkal korábban. A mutáns ebben a formában immunis a telepátiára és semmilyen hatást nem ér el vele a fiú, csak annyit, hogy az ő feje fájdul bele az erőlködésbe.
James lőtt rá, de eközben Andrew egy faldaarabbal elterelte a figyelmét. Egyelőre csak annyira jutottak a fiatalok, hogy a mutáns csak feldühödött a támadásokon és szikladárdákat lőtt ki magából a folyosó minden irányába több tucatot, amelyik támadásba mindenki beleesik, így ki kell térni ezek elől.
Ha ez nem lenne elég sietős lépteket lehetett hallhatott a jobb oldali társaság, úgy tűnik valóban elkezdték keresni a csapatot, akik még mindig nem értek fel. És ezek, egyelőre nem tudni, hogy kik és hányan vannak, de az biztos, hogy pillanatokon belül megérkeznek a folyosóra.

by **Sarah** Szomb. 14 Júl. 2012, 00:17

Kicsit lassan kapcsolok a többiek szavaira, és hamarabb kezdek támadásba, mint ahogyan átgondolhatnám a logikus sorrendet, bár nem néz ki úgy, hogy sokra megyek ellene, bár nem fókuszál rám, Andrew meglehetősen ügyesen tereli el ugyanis a figyelmét, de a támadásnak sajnos így sincs értelme, sőt, valamiféle dárdákat lő ki magából, amik elől kénytelen vagyk vetődni, s talán csak a szerencsének tudhatom be, hogy nem kaptak telibe, valószínűleg igencsak fájdalmas élmény lett volna, vagy ha fájdalmas nem is, meglehetősen kellemetlen. Mérlegelni kezdem a dolgot, majd pedig úgy döntök, hogy ama bizonyos királynő segítségére sietek inkább, s hogy mit lehetne még kezdeni persze, mert hogy támadással nem sokra fogunk menni, az is biztos, ráadásul úgy néz ki, vagy legalább is a hangok alapján úgy hallatszik, hogy páran még közeledhetnek errefelé, és ki tudja, hogy mennyien, szóval igen. Gyorsan átvizsgálom a cellán lévő zárat, majd pedig igazából, ha meg lehet oldani, akkor egy sugárral megpróbálom leolvasztani azt a helyéről, és kihozni a hölgyet, ha magától nem megy neki, akkor ölben kicipelni. Remélhetőleg ennyire egyszerű lesz leszedni a zárszerkezetet... Ha nem, nos akkor nem tudom, hogy mit kezdjek vele, szóval tényleg remélem, hogy ennyi lesz, ó és nem mellékesen fontos megjegyeznem, hogy közben is forognak a kerekek, és egy logikus lépésre jutottak, ami nem is értem, hogy az előbb miként nem jutott az eszembe... Lehet hogy a túl hirtelen történések miatt, bár minek fognám más dolgokra, mikor egyszerűen a saját ostobaságom, hogy nem kapcsoltam hamarabb?
- ANDREW! - Kiáltok egyet, persze. - A karperecek! Lelépünk innen most azonnal, minél több embert egyszerre a toronyba! Ha nem megy egyszerre midnenki, akkor fordulunk, igyekezzünk! - Igen, mert ugye van nekünk egy olyan szerkezetünk hogy teleport karperecek, akkor már használjuk okosan, ha egy legyőzhetetlen, vagy legalább is kőkemény ellenféllel kell szembenéznünk és jön az erősítés. Ha sikerült kihoznom a hölgyet, oda sietek Algernonhoz, letérdelek mellé, neki nyomom a vállamat, majd pedig egy kis pögyögtetés és teleportálás a toronyba, ha minden jól megy, és remélem hogy Rachel is jön velünk, nem lenne kellemes, ha ő meg ilyen állapotban itt maradna. Ha ez eddig összejön, akkor lehetőleg miután "letettem" őket jövök is vissza a következő csoportért.

Okké a kölyök... Hát, kicsit máshogy értelmezi a rejtzőzz el dolgot, én valami olyasmire gondoltam, hogy mondjuk ezen a helyen valami nagyobb kupac törmelék, vagy ilyesmi mögött, nem pedig valahol egy másik folyosón, ez pedig egy reakciót vált ki belőlem.
- Hé.. Hé! Gyere vissza kölyök! - Bár nem indulok egyből utána, inkább még megpróbálkozom a szikla lény fejének a megfájdításával legalább, bár inkább csak annyit sikerül elérni, hogy nekem kezd el iszonyatosan sajogni a kobakom, és azt hiszem, hogy akkor ezt ennyiben is hagyom, még egy ellenség, aki ellen nem működik a mentális hókuszpókuszom... Sosem fogom hasznát venni a képességemnek, vagy lehet hogy mégis... De az biztos, hogy nem most lesz, nem a közeljövőben amíg ennyi elcseszett telepata él ezen a rohadt bolygón, vagy amíg mások agya kőből van, bár nem értem, hogy az miért biztosít ellenállást, az anyaga miatt?... Végül is nem lehetetlen de meglepően furcsa, reménykedtem benne hogy " nagy tohonya hülye szikladarab " ellenfél, aki nem sok védettséggel rendelkezik, de úgy tűnik, hogy ez nem így van. Az érkezők támadják, ő pedig reakcióként dárdákat lő mindenfelé, és nagyon kevésen múlik, hogy nem szögeznek fel a falra, ha egy kicsit kapcsolok akkor már nem itt koptatnám a pofámat hogy beszámoljak magamnak a dolgokról. Mindenesetre is, mivel úgy érzem, hogy nem tudok mit csinálni a lény ellen, egyszerűen megindulok a gyerek után, és próbálom minél hamarabb beérni, ha nem jött vissza, bár miért is tette volna? Érdekes felfogása van a kissrácnak, remélem össze tudom kaparni, mielőtt még valami zűrbe keveri magát.

by **Bishop** Vas. 15 Júl. 2012, 00:03

Intézem az elterelést egy faldarab segítségével, közben pedig James kiborg képességei segítségével támadást indít a kőszörny ellen, de minden hatástalan sajnos a lény túlságosan ellenálló egyszerűen csak annyit értünk el, hogy felbőszítettük. Minden irányba kőtüskéket lő ki magából, gyorsan kitérek az útjukból, vagy a földre vágom magam, nehogy felnyársalódjak és itt maradjak. Hangok hallatszanak a háttérből, gondolom érkezik az erősítés a kőszörny mellé, de már vele se bírunk nem még több gondolom igen erős mutánssal, a helyzet elég kilátástalan, valami okosat ki kell találni. Egyelőre még ha szükséges akkor a kőarcnak nyújtok látszólag szabad, de igen fürge célpontot, amíg szükséges, aztán James előrukkol egy tervvel, szégyen a futás de hasznos, ez esetben pedig nagyon hasznos.
~ Magneto emberei nagyon erősek, nem szoktak jó dolgok kisülni a velük való találkozásból, jobb lesz gyorsan cselekedni és menteni ami menthető.
Ahogy tudom beállítom a karperecet, hogy a Főmágustoronyba még magamon kívül több embert is tudjak teleportálni, ezután keresek egy vagy két személyt, olyanokat akiket ki kell innen menekíteni és ezt más nem teszi meg helyettem, meg fogom az illetők karját majd megnyomom a gombot és remélhetőleg máris helyet változtatok egy pillanat alatt. Ha marad még valaki hátra és nincs hihetetlen túlerő, akkor még egyszer visszajövök.

by **Quentine Constantine** Vas. 15 Júl. 2012, 21:17

Vérző orral, sajgó fejjel és feldagadt szájjal térek magamhoz, az arcom lüktet, a fejem hasogat, a fájdalom több, mint amit el tudok viselni könnyek nélkül. Négykézláb, remegő tagokkal húzom magam arrébb a harctól, és amikor meglátom, hogy a dárdák is kirepülnek, többek közt felém is, már nagyon elkeseredett leszek. Megpróbálom hasra vetni magam, és úgy kitérni előlük, de nem tudom, ez elegendő lesz, mindenhol ott vannak, és a folyosó olyan szűk...
-Segítség! - Nyöszörgöm valakinek, ahogy a földön fekszem, és próbálok nem teljesen összeomlani. Túl sok a fájdalom, nem tudok koncentrálni. - Kevin, hol vagy?
Nem vakultam meg, konstatálom, hogy csak az orromból ömlik a vér, és többek közt a szemembe is, így most alig látok valamit. A számban is vér ízét érzem, és köpködve, köhögve veszem a levegőt. Mindeközben a fejem úgy zsong, hogy a saját gondolataimat is alig hallom.
-Valaki segítsen!
Újra megpróbálok négykézlábra állni, és tovább vánszorogni, közben kitörölném a szememből a vért, de a három végtag nem elég, hogy megtartson, a remegő kezem összecsuklik alattam, és megint a földre esek.
-David! Kevin!

by **Ammon Einarson** Hétf. 16 Júl. 2012, 14:28

Eléggé lassan ér át a többieknek az amit mondtam. De úgy fest, hogy miután senkinek sem sikerül megkarcolnia sem a kőmutánst ezért máris mással és fontosabb dolgokkal akarnak elkezdeni foglalkozni. De ebbe még beleszól a ellenségünk méghozzá a kődárdákkal amik kijönnek a testéből. Én se álldogálhatok csak úgy ezért hajolva, lépve vagy guggolva de próbálok kitérni a dárdák elől. Közben persze figyelek Rachel-re is aki úgy fest, hogy kezd ébredezni de még nagyon nem tudja, hogy hol van. Vigyázok, hogy őt se vigye el egy lándzsa közben. Ha kell akkor engem sértsen meg egy másik mint, hogy ő belé álljon, így is eleget kapott a feje, ha most még fel is nyársalódik nem lenne jó.
- Nyugodj meg. Nincs baj.
Magamra erőszakolok egy kedves, nyugodt hangvételt ami többnyire sikerül. Közben azért nem áll meg a világ. Figyelem, hogy ha támadás érkezik arra időben tudjak reagálni és kitérni előle de közben próbálok átnézni a túloldalra, hogy hogyan sikerül az ajtónyitás és a királynő kihozása. Nagyon ajánlom nekik, hogy simán hozzák onnan ki a nőt mert már hallom is, hogy jönnek fentről. Ebben az ütemben meg hamarabb érnek le mint nyitják ki az ajtót. A folyosó vége felé lépek és a lenti harctól lehető legtávolabb teszem le a falhoz majd elindulok felfelé, hogy a lefele érkezők elébe menjek. Tuti a túlerő és az erőfölény is de szerintem képes vagyok elegendő időt nyerni a többieknek, hogy kinyissák azt a tetves ajtót és eltűnjenek innen ahogy jöttek is. Hogyha a lefele érkezőket meglátom elsőnek csak végigmérem őket és megszámolom mennyien vannak. Aztán, hogy mennyi időbe telik nekik átmenni majd rajtam az egy másik kérdés de elsősorban védekezni fogok mert feltartani akarom őket.

by **Ko-Rel** Hétf. 16 Júl. 2012, 16:34

2046. november 30. péntek – Vadföld, Magneto palotája
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox, Ka-Zar, Melissa Boltagon, David Ethan, Daniel Hamilton, Andrew Ramirez és James Richards

James azonnal sietett hátra, hogy kimentse a királynőt, az ajtót sikerült is kinyitnia, és így Melissa is szabad volt.
Algernon még lepakolta Rachelt a földre és próbált volna a monstrumon átmenni.
A dárdákkal azonban igazából senki sem törődött és nem próbálta kikerülni, így hacsak nem történik a következő esemény, akkor mindenki belehalt volna a találkozásba. A dárdák egy pillanat alatt váltak semmivé pont mielőtt belecsapódtak volna a társaság tagjaiba. Egy vörös villanás látszott az éppen nyöszörgő Rachel mellett.
- Egyik sem! Mephisto! – vigyorgott a sérült lányra a sátán.
Egy csettintés után pedig a lánnyal tűnt el valahova a többieket magára hagyva. James ekkor folyamadott a teleportáláshoz így nála Algernon, Melissa és saját maga eltűntek egy villanás után, de nem a toronyba kerültek, hanem valamilyen hegyek közé…
David azonnal rohant a gyerek után, hogy összeszedje, még annyi ideje volt, hogy beforduljon a sarkon, amikor éles fényt látott és minden elsötétedett.
Andrew számára kissé lassabb volt az egész, révén neki még a monstrum másik oldalára is el kellett teleportálnia, hogy a többieket összeszedje. David eltűnt, így nem maradt ideje arra, hogy őt bevárja, mert az őrök már befordultak a folyosóra. Így kénytelen volt megérinteni Ka-Zart és földön fekvő Danielt, hogy velük teleportáljon el. Egy villanás, ami után egy kihalt városban találták magukat és közel sem a mágustoronyban…

Vége, folytatás mindenkinek a következő kalandban.

by **Thorhalla** Szer. 18 Júl. 2012, 15:01

2046. december 6. csütörtök – Vadföld, Magneto palotája
Résztvevők: David Ethan

David utolsó emléke az volt, hogy egy nagy sárga villanást lát, majd a következő, hogy egy cellában találta magát. A nyakában egy igencsak közismert képességblokkoló. A cella nyirkos volt meleg, a falon és a padlón csótányok korzóztak. A fiú annyit tudott, hogy egy hete volt már itt és, hogy csak ő volt az, aki még életben van. A többiekről nem tudott semmit sem, bár hallott olyan pletykákat az őröktől, hogy mind meghaltak, mert Mephisto maga jött el értük és most mér tényleg ők voltak, akik győztek. Amit még megtudott, hogy pont ezen a napon volt mikulás napja és, hogy az ő kivégzését másnap, azaz péntek reggel 8-ra tűzték ki. Hogy az ő kivégzése nyilvános legyen a teljes világon. Az unalom közepette arra figyelt fel David, hogy cipőkopogást hall, olyat, amilyet csak női cipők szoktak kiadni. Hamarosan a hang tulajdonosa meg is érkezett a cellához, akinek kiléte igencsak meglepő volt.
Vadföld (Antarktisz) - Page 4 1927177-emma_frost_32

Vadföld (Antarktisz) - Page 4 1927177-emma_frost_32

Emma Frost volt az, a gyémántbőrű lány anyja, akivel együtt dolgoztatok korábban. A nő pedig a legjobb tudomásod szerint halott volt, láttátok a millió darabra tört gyémántformáját, most pedig mégis itt állt a cella előtt.
- Van egy feladatom számodra kedvesem – mondta. – Elintézhetem, hogy kijuss a börtönből és szabad legyél, de ehhez ki kell hoznod a lányomat Apokalipszis palotájából.

by Ajánlott tartalom