Re: Omega szint

by **Jelly** Szomb. 28 Ápr. 2012, 09:32

Jelly meglátja a folyosó közepén megjelenő rinocéroszt, a következő pillanatban leesik az álla. Ezt csak egy valaki csinálhatta, vagy köze lehetett hozzá. Serena, de ő csak plüssállatokba képes életet lehelni.
Ennyit fejlődött volna. Az orrszarvú nem várja meg míg félreállnak. Feléjük kezd dübörögni. Jelly félre próbál ugrani az útjából, majd odakiált Nestornak.
- És hogy?
Az embertelen ekkor már felugrik a szellőzőbe, Holmes pedig diplomatikusan futásnak ered.
"Kinyírom ezt a fickót egyszer."
- Lefutott ügy ez, reménytelen!
Azon van, hogy megadja magát. A hősködés ideje lejárt.

by **Thorhalla** Szomb. 28 Ápr. 2012, 13:28

Résztvevők: Nestor Stratos, Carl Morrow, Tirzusz Agipon, Tyr-Xor, Ballyedrak, Jonathan Holmes, Tyler Jackson és Radoslava Vasilovij

Ahogyan a csapat mozdult egy kiáltást lehetett hallani a folyosó végéből, majd egy mondatot.
- Angyalok gyülekező! – ez volt a kiáltás, és a halkabb folytatás. – Legalább kilencven éve nem mondtam ki ezt a két szót…
Mindenki mozdult, a csapat jelentős része a folyosó közepén volt Tyler és Rado celláinál, a jobb oldali végben Tyra és a balban az érkezettek. A rinocérosz is innen indult a jobb irányba. Nestor felrugaszkodott a plafon irányába és Reptil pedig ekkor lendült előre. A gyíkszerű embertelen valamit látott maga mellett elsuhanni, majd Nestorba csapódott valami mielőtt teljesen feltudta volna húzni magát. Iszonyatos fájdalom járta át a férfi testét, majd eszméletlenül zúgott le a padlóra a sokkoló nyílnak hála. Reptil leérkezett a rinocérosz másik oldalán a földre, egy ősz hajú és egy macskaszerű nőt pillantott meg. A macskaszerűnél íj volt és már engedte a nyílvesszőt az útjára, egyenesen bele az embertelenbe. Reptile bőre miatt ugyan nem állt bele a húsba, de a páncélon megtapadt és elektromos sokk járta végig a férfi testét és ő is eszméletlenül rogyott a földre.
Jelly, Holmes és Ballyedrak félrevetődtek a lény elől, ami száguldott tovább Tyra felé. A lány kezeiben energiagömbök jelentek meg, majd robbantották fel az orrszarvút, ami fémdarabokra esett szét, illetve majdnem kéttucat nagyobb kígyóra, amik a lendület miatt egyenesen a kree lányra vetették magukat. A legtöbbet ugyan el tudná kerülni, de egy a combjába mar és ő is elterült a földön, miután sötétség ölelte körbe. Mire a három másik férfi felállhatott volna egy nyílvessző csapódott a közelükbe, ami robbant is alig egy pillanattal később. Csak energiahullám csapott ki belőle, de elérte a három férfit, akik eszméletlenül estek ennek hála a földre. Rado és Tyler megúszta a hullámot és oldalra nézve már ők is megláthatták a párost, akik itt voltak. Tyler valóban megismeri az idősebb Serena-t és egy másik nőt vele, Rado egyiket sem ismeri fel. A többi rab, akik eddig a celláik szélénél álltak remélve, hogy a betörők győznek megadóan mentek hátrébb a rácsoktól.
- Nem? – kérdeztem Radoslava-ra nézve a kérdése után, miközben az ájultak felé sétáltam. – Ötvenegy rendbeli gyilkosság, ezenfelül szökési kísérlet a Ravencroft pszichiátriai intézetből. Az épületben több tízezer dollár kár keletkezett és ott is két személyt ölt meg… hamarosan megérkezik az orvosa, aki beszélni fog önnel.
Lenéztem az ájultakra, majd megcsóváltam a fejemet, és a kölykök még itt sincsenek.
- De Tyler Jackson mivel nem akart szökni és jó magaviseletet tanúsít, így kényelmesebbé teheti a celláját – mosolyodtam el. – Csak mondja, hogy mit szeretne és nagyapával… Zacharias Morsus-sal összeszedetem. Gunnhild Morsus egyébként, Thorhalla és Michael Morsus lánya, alter jövő. Kár, hogy ez az idővonal így alakult, hogy itt van a börtönben…
- Most még dolgom van Tyler, de ha gondolod később visszajöhetek beszélgetni – nézett Amelia a másik X-men-re. (hogy ne kelljen 2 reagot írni, amiatt írtam itt Serena-val egy kérdést)
Amelia a válasz után elindult kifelé, közben több kutyát emelt ki a talajból és azok kaukázusi medveölők alakját vették fel, „felemelték” az ájultakat, majd az ősz hajú nővel együtt egy másik helyre távoztak.

by **Tyler** Hétf. 30 Ápr. 2012, 20:33

A zavaros akció után, Serena valóban, elintézi a behatolókat. Ahogy másodpercek alatt ki ütik az alakokat, közelebb lép a rácshoz ismét. Keserűen elmosolyodik a két nőre.
-Morsus? Így is elég széles a családfa....-
Süt el egy idétlen poént, noha nem is találja viccesnek. Hálásan bólint a nőnek.
-Egy két könyvnek örülnék, meg a szobámban, van egy fotó, az X-menről, ha behoznád nagyon megköszönném....-
Rado-ra pillant, majd elfordul tőle.
-Gondoltam, hogy nem hiába került ide....-
Visszafordul Serena felé.
-Ha nem okoz problémát egy gyilkossal társalognod, örülnék neki....-

by **Radoslava** Kedd 01 Május 2012, 23:30

Az események nagyon gyors fordulatot vesznek. Először azokban a hiú reményekben élek hogy talán sikerül Tayler-nek kiszabadulni, aminek egy részt örültem volna, más részt pedig egyáltalán nem, hisz akkor elment volna az a személy akivel talán úgy-ahogy normális beszélgetést tudnák folytatni. Tyler jó tanácsát megfogadva szépen hátrahúzódtam a cellámban, sőt, hogy kényelmes legyen az egész dolog, lefeküdtem az ágyamra, szembe a folyosóval és úgy figyeltem a dolgokat. Elégedett voltam azzal amit láttam, hisz nem minden napi látvány számomra egy vágtázó hatalmas lény, sok más fura lénnyel akik ki akarnak szabadítani egy férfit. Főleg hogy a dolgok gyorsan fordulatot kaptak.
- Már csak popcorn hiányzik és tökéletes lenne drágám - mondom magamnak nyugodtan s miután vége mindennek, csalódottan nyögök fel.
- Óh a mindenit. Ilyen hamar vége a mozinak? - húztam el számat. Lábaimat a levegőben lengetem, érdeklődve nézek a nőre aki szerencsétlen szökésemről beszél. Lehunyom szemem hogy minden rossz gondolatot elhessegessek, de nem megy. Elmémben felcsap az az iszonyatos fájdalom, amit akkor éreztem, amikor az őr megerőszakolt engem, amikor arcomat a tükörbe csapta és én éreztem hullájának bűzös illatát. Nem tudom visszafogni magam, azonnal kiugrok az ágyból és csak a cellám tart vissza, aminek kicsit neki is esek.
- Fogja be a száját! Maga nyilván nem tudja milyen érzés minden nap több éven keresztül ugyan azt a négy falat nézni! És ha végre egy kicsit kikerül a karmaik közül...! - elakad szavam, fröcsögök a dühtől, bár kétlem hogy érdekelné őt mindez - Magát nyilván nem erőszakolta meg egy mocskos őr! Én csak védekeztem! Érti?! Védekeztem! - az utolsó szót ordítottam olyan hangosan, hogy azt hittem szétszakad a torkom. Mély levegőt vettem, tudtam hogy az ordítozás nem vezet sehova, nem nyitja ki a cellát és nem enged szabadra. Mégis jobban éreztem magam ahogy kiadtam a felgyülemlő feszültséget. Arcom ismét lágy lett és szomorú. Nagyon szomorú. Visszafordultam a cellámhoz, majd az ágyamra feküdve magamra húztam a takarót és halkan pityeregtem.

by **Thorhalla** Szer. 02 Május 2012, 11:30

Tyler szavain elmosolyodtam.
- Valóban az – jegyeztem meg. – Egy másik alternatív jövőből jött bátyámmal, aki úgyszintén Morsus volt. De akkor majd ezeket behozom valamelyik nap, ha a Kúria felé járok. Van valami speciális kérés, hogy milyen könyvet hozzak be? – kérdeztem még.
Az üvöltöző lány felé néztem, azaz megfordultam, hogy őt is lássam. Ez lehetett a saját valódi személyisége, úgy olvastam az orvosi jelentést, hogy hárman vannak, egy nagyon gyerekes, saját maga és a pszichopataszerű énje, bár nem volt az, mert rendelkezett érzésekkel.
Némileg bánatosan emeltem rá a tekintetemet.
- Jobban tudom, mint te gyermek – mondtam.
Nem, egy őr valóban nem, csak a nagybátyám… többször is. És vele ellentétben meg sem ölhettem, hanem meg kellett szülnöm két fattyat, akik arra hivatottak, hogy mindent elpusztítsanak. Már ha még élnek, ez nem volt jobb.
- Egyébként, nézzen szembe a ténnyel Miss. Láttuk a videót, maga csábította el az őrt, ön ajánlkozott fel neki, hogy megkaphatja magát. Maga nem védekezett, az nem így néz ki. Ön kegyetlen módon élvezettel kivégezte és evett belőle, a megsült húsából. Nincs az a bíróság, sem ember, aki szerint ez védekezés. Érdekelne egy dolog… olvastam az aktáját. Miért nem akar meggyógyulni? – szögeztem hozzá a kegyetlen kérdést. – Lett volna lehetősége, gyógyszereket kap, de nem akar meggyógyulni. Miért? Nézzen rám! – parancsoltam. – És válaszoljon, ha itt sajnálatot vár, nem fogja megkapni, egyik személyisége sem. Ideje felnőni és szembenézni mindennel, mert máshogy soha sem fog kijutni és itt éli le az életét.

by **Tyler** Csüt. 03 Május 2012, 11:12

Kicsit meglepetten pillant Gunnhildra, ahogy az beszél vele. Saját magát elkönyvelte gyilkosnak, így a mód, a hangnem és az arckifejezése meglepi őt. Így zavarában percek is eltelnek míg, meg tud szólalni.
-Van pár történelmi regény az író asztalomon...feltéve ha a többiek nem pucolták ki a szobámat....ha azokat behoznád, nagyon megköszönném....-
A lányra néz ahogy kifakad majd borzadva hallja Gunnhild szavait, ahogy arról beszél, ahogy a nő megölte az őrt. Közben pedig megkönnyebbülést érez amiért ő csak véletlenül ölt....emiatt pedig lelkiismeret furdalást, hisz az hogy más mit tesz és hogyan nem menti fel a tette alól őt sem, ahogy senki mást sem. Csendesen figyeli a kettőst, várva a lány válaszát, miért nem akar meggyógyulni....ez a bűnét nem teszi semmisé, ez nyilvánvaló....de talán könnyebb lenne neki.

by **Radoslava** Pént. 04 Május 2012, 09:55

A kérdés váratlanul ért engem. Eddig soha senki nem kérdezett tőlem ilyesmit, sőt, aligha foglalkoztak velem. Ránézek a nőre kicsit érdeklődve, látni arcomon hogy megszeppenve gondolkodom a válaszon. Felülök az ágyon, magam elé meredve nyitom ki a szám.
- Nos... - kezdek bele nehezen, majd végül felállok - Nehéz gyógyulni. Nehéz úgy gyógyulni hogy látom valójában senkit se érdekel hogy mi van velem valójában. Eddig minden orvos csak azért tette mert a dolga. Nem pedig azért mert... tényleg segíteni akartak volna nekem - odamegyek a cellához és felnézek a nőre.
- Nehéz gyógyulni úgy, hogy mindig négy fal közé vagyok zárva és nem csinálhatok semmit. Egyáltalán semmit. Csak ülhetek és várhatok hogy telje az idő. Így nehéz gyógyulni. tudja kellemetlen azt látni hogy sokan tényleg a pénzért csinálják és nem azért mert segíteni akarnak. Az utolsó orvosomon és az előtte lévőkön is ugyan ezt az érdektelenődést láttam. Tartottak tőlem. Nem akartak közel kerülni hozzám. Csak... tették a dolgukat... - halkan felsóhajtok és kicsit elnézek, majd folytatom - Tudja én tényleg szeretnék gyógyulni. De már nagyon sokáig be vagyok zárva. Nem járhatok ki, nem csinálhatok semmit. Mindig a kényszerzubbonyt hordom. Ez az egész csak egyre jobban az őrületbe kerget. Életemben nem voltam házibuliban, utoljára 10 évesen láttam a TV-t, azt se tudom mi történik odakint a falak mögött. Hogy létezik e olyan hogy világ. Nagyon ki szeretnék menni már egy kicsit. Érezni a napocska kellemes melegét, meg a szellő simogatását. Ez helyett itt vagyok bezárva... Mondjuk itt annyival jobb mint az intézetben hogy tudok olykor valakivel beszélgetni. Legalább is remélem... - mondom végül és reménykedve Tyler-re pillantok, majd ismét a nőre. Végül visszaülök az ágyamra és onnan nézem őket. Már belefáradtam az egészbe.
- Meg ha meg is gyógyulok és ki is engednek innen. Nincs hova mennem. Az utcán kötök ki. Nem kellek én senkinek. Bár... legalább... szabad lennék... Szabad. Igen. Annyit megérne az egész... - mondom inkább magamnak és biztatóan el is mosolyodom.

by **Thorhalla** Pént. 04 Május 2012, 10:17

- Kétlem, hogy kipucolták volna – mondtam megnyugtatóan még Tyler-nek.
Utána visszanéztem a lányra, aki közben úgy tűnt, hogy tényleg válaszol a kérdésre. Ó, ha tudta volna még mi vár rá és mit fogok neki mondani. Beleszagoltam a levegőbe, nem hazudott. Tényleg gyógyulni akart ez pedig egy igencsak fontos lépés volt az ilyenekkel szemben. Fiatal volt, rémesen fiatal, de innen nem juthatott ki sokféle képen. Sőt, egyetlen dolgot hagyott jóvá a vezetőség.
- Örülök, hogy tényleg így gondolja és belátja, hogy tényleg beteg – mondtam. – És annak is, hogy képes felnőtt fejjel gondolkodni, mert erre szüksége is lesz. Tudja, hogy minden héten végzünk orvosi vizsgálatokat, hogy milyen állapotban vannak. Nem célunk, hogy állatként tartsuk önöket és a múltkori vizsgálat igencsak érdekes és nem várt fordulatot hozott az ön esetében. Ön gyermeket vár, anya lesz.
Még én sem fogadtam volna ezt a hírt jól pedig én anyám és nagyanyám lelki erejét örököltem. Nemhogy ő, aki ennyire labilis volt. Vagyis nem fogtam akkor sem, amikor kiderült, hogy Nyka és Nora kicsoda és micsoda.
- Tudja, hogy a gyilkosságok miatt, ha meg is gyógyul sem valószínű, hogy kiengedi önt ebben az életben. Egy féle képen kijuthat innen és akkor az X-men befogadja. Érdekli, hogy miként?

by **Radoslava** Csüt. 10 Május 2012, 11:04

Szemeimmel a nőt figyelem és attól függetlenül hogy számomra teljesen idegen és méghozzá nő, ami az én esetemben inkább állatfaj alatt vannak mintsem hogy egyenrangúan kezeljem őket, mégis talán ő más volt. A szemei voltak másak. Nem volt bennük az a fajta kellemetlen tekintet amit oly sok szempárban láttam. Az emberek, a terapeutáim inkább egy állatot láttak bennem akinek jobb ha be van zárva és senki nem megy a közelébe. Vagy csak a belső érzéseim keltették fel ezt bennem, már nem is tudom nagyon, de innentől kezdve nem is fontos. Halkan felsóhajtok és elmosolyodom.
- Tudja, sosem fogok igazán meggyógyulni. Az elmebetegség egy olyan dolog, ami mindig benne lesz az emberben ha már egyszer kialakult. Ezt nem lehet gyökerestől kigyomlálni. Gyógyszerekkel permetezni hogy ne terjeszkedjen igen, azt lehet, de azokat is életem végéig szednem kell majd. Így ha kérhetem ne beszéljen nekem a gyógyulásról sületlenségeket. Legfeljebb jobbul az állapotom, de nem gyógyul meg igazán - válaszolom neki kicsit komolyan, arcomon az enyhén kellemetlen mosoly dereng. Nem nézem rossz szemmel hogy gyógyulásról beszél nekem, holott teljesen meggyógyulni lehetetlen. Nyilván nem pszichiáter, sem pszichológus de ha még orvos sem, akkor elnézem neki hogy ezt nem tudja. Egy egyszerű embert ezt honnan tudná? A nő lehet nem egyszerű ember, lehet mutáns, vagy más fajú, de nem ez a fontos jelen pillanatban. Figyelmesen hallgattam tovább mikor arról beszélt nekem hogy minden héten megvizsgálnak minket és nem úgy akarnak tartani minket mint az állatokat.
- Az jó... az nagyon jó... - bólogattam helyeslően magamnak de lélegzetem elakadt mikor közölte velem hogy babát várok. Szemeim elkerekedtek és a forróság teljesen elöntött. Kerülgetni kezdett a rosszullét és szédültem. Hirtelen fel se fogtam, fel se kúszott agyamig hogy ez mit is jelent, hitetlenkedve néztem a nőre. Fejemet mindét kezemre támasztottam, utolsó mondatai hogy van lehetőségem kijutni innen ha normális leszek számomra most teljesen jelenléktelen információnak bizonyult.
- Ezt... ezt nem hiszem el... - nyögöm ki végül hosszú hallgatás után. Fogalmam se volt arról mit jelent anyának lenni, fogalmam se volt mit kezdek én a gyerekkel ha egyáltalán meg akarom tartani. Jelen pillanatban fontosabbnak tartottam a gyerek felől döntést hozni mint hogy saját szabadulásommal foglalkozni.
- És ez... mennyire biztos? - kérdezem tőle remegő hangon, fogalmam sincs hogy sírjak e vagy örüljek ennek. Az élettől ismét egy olyan hatalmas pofont kaptam amitől padlóra kerülök ha nem szedem össze magam. Már pedig össze kell, hisz nem csak saját magamért vagyok most már felelős hanem még egy életért amit nem akartam. Hangosan sóhajtok fel, ahogy igyekszem összeszedni a gondolataimat.
- Hogy tudok innen kijutni? - teszem fel a kérdést még mindig nehezen, de már egy kicsit megnyugodva pár pillanatra.

by **Thorhalla** Csüt. 10 Május 2012, 15:03

Ennyire archaikus lett volna az orvostudomány ekkoriban, hogy nem tudták még gyógyítani a skizofréniát. Még szerencse, hogy nekem annak ellenére, hogy új voltam ebben az időben megvoltak a megfelelő kapcsolataim, embereim ahhoz, hogy mindezt ki lehessen küszöbölni és még Jon bácsi is az áldását adta rá, amikor ez került korábban szóba.
- Nem hamis hitben áltatom, hanem az igazat mondom, akármiket tett, még mindig vannak olyanok, akik hisznek abban, hogy megjavulhat. Én is ilyen vagyok. Mindenkiben van jóság, még ha nem is hiszik.
Nagyapa megjavulása, az anyám időnként és még sorolhattam volna a példákat, persze vannak olyanok is, akikben nincs, de azok a példák most nem kellettek. Figyeltem, ahogyan próbálta feldolgozni, hogy gyermeket vár. Engem a saját emlékeim miatt pusztán a gondolattól is kirázott a hideg, hogy miért. De neki még volt esélye arra, hogy normálisan felnevelje, ha meg akarja tartani.
- Teljesen biztos, a 10. hétben jár – mondtam. – Legalább is a vizsgálatok szerint, ez pont egybevág azzal, amikor az őr meggyalázta magát. Kislány a baba.
A nőgyűlölete mellett ez nem biztos, hogy a legjobb hír neki, de lehetséges, hogy ez is a gyógyulás útjára vinné ebből a szempontból, hogy kislánya lesz és emiatt jobban elviseli a nőket is.
- Akkor a kijutás, úgyis ez érdekli a legjobban. A vezetőség áldását adta rá, a nagyanyám telepata, az mutáns gimi igazgatójának felesége. Ő kezelésbe venné önt. A módja, hogy kijusson innen, ha beleegyezik abba, hogy egy telepata törölje az emlékeit a gyilkosságokról, az elmúlt jó néhány évről, az erőszakos hajlamot kitörölje az emlékeiből, magából és személyiségét is visszaállítják arra, amilyen régen volt. Egy új esélyt kap a normális életre, hogy onnan folytathassa, ahol minden tönkrement.

by **Radoslava** Csüt. 10 Május 2012, 16:38

Csendben hallgatom végig amit mond nekem, kezem lassan és ösztönösen csúszik le pocakomra. Arcomra egy lágy, szeretetteljes mosoly ül ki. Végigsimítok rajta úgy, ahogy azt szerelmes plüss nyuszimmal szoktam tenni olykor.
- Szóval kislány... - mondom ki boldogan és a nőre pillantok. Sok mindent át kell gondolnom, hogy legyen tovább az életem, milyen döntéseket kell hoznom és hogy jó döntéseket hozok e. Most minden az én kezemben van és nem szabad hagynom hogy ostobán cselekedjek. Eddig mindig hülyeségeket csináltam és nem gondoltam át gyakran sok mindent. Pont ezért vagyok most itt. Az hogy 10 hetes eléggé meglep, de sok dolog számomra egybevágódik.
- Ilyen gyorsan telik az idő ezen a helyen? Tényleg tíz hete már annak, hogy itt vagyok? - nem akarom igazán elhinni, hisz úgy tűnt mintha pár napja történt volna. Mi történt azóta a kinti világban? Félelmetes lett e talán vagy csodaszép?
- Tíz hét... olyan hosszú idő, itt mégis olyan kevésnek tűnik... - mondom bár inkább csak magamnak. Megkapom a választ arra is, hogyan tudnák innen kiszabadulni, hogyan lehetek szabad végre és hogyan lehessek én is a társadalom teljes tagja. Beleborzongok a gondolatba hogy annyi sok év csak úgy eltűnik belőlem. Felnézek a nőre, majd lassan felállok és odamegyek hozzá.
- Tudja, a memória törlés remek lehetőség. Remek esély. De nem nekem. Egy olyan számára akit egy család vár otthon igen, annak tökéletes lehetőség. De mi lesz velem utána? Annyi évet csak úgy törölni, hisz az hatalmas lyukat hagyna bennem. Érezném hogy valami hiányzik belőlem de nem tudnám mi. Nem kedves hölgyem. Ezt sajnos el kell utasítsam akkor is ha ezzel az egyetlen esélyemet halasztom el azzal hogy szabad lehessek. Nem így akarok meggyógyulni. Azért akarok meggyógyulni mert emlékszem és tudom milyen rossz itt. Ez hajt engem előre, ez adja az erőt ahhoz hogy változzak. Ezért akarok változni. Az hogy én nem fogok tudni arról amiket csináltam attól a világ még igen és az nem fogja sosem elfelejteni. A bűntudat hölgyem, a bűntudat a legnagyobb büntetés számomra. A tudat hogy saját magamnak köszönhetem azt hogy itt vagyok, hogy sok embert szerencsétlenné tettem. Hogy én, egyedül én tehetek erről. Azaz indok hogy szabad akartam lenni, ám legyen indok, de ettől még ez az indok nem mentesít fel a bűneim alól. Lehet én megváltoznék a memória törlés után, lehet jó ember lennék, de ezzel nem adom vissza az életüket azoknak akiket meggyilkoltam. Emlékezni akarok arra hogy mit tettem, hogy mi voltam. Azért hogy törekedjek arra, soha többé ne essek ebbe vissza - mondom neki komolyan, arcomon mégis kedves mosoly ül. Egy boldog mosoly. Most az egyszer, oly sok év után végre magam előtt bevallottam mindazt amit eddig nem akartam. Kimondtam hangosan s ezzel éreztem ahogy jobban érzem magam. Boldogabbnak. Most itt így úgy véltem, nem akkor vagyok bezárva, ha négy fal vesz körül és nem tudok szabadon mozogni. Hanem akkor mikor szorongat a bűntudat amit el akarok fojtani. Most hogy mindezt kimondtam, nyugodtabbnak és szabadabbnak is érzem magam hirtelen ami kiült arcomra is.
- Hogy hívják önt? - teszem fel hirtelen a kérdést, hisz még fogalmam sincs hogy szólítsam beszélgető társam - És miért pont most, pont ma jött ezzel a javaslattal? Miért nem már az intézetben, mikor még gyerek voltam? - kérdezem tőle nyugodtan. Hajt a kíváncsiság és nem a szemrehányás.

by **Thorhalla** Szomb. 12 Május 2012, 09:23

Tehát némileg örül a gyereknek, igazán meglepő, hogy az emberek miként szoktak ilyesmiről gondolkodni. Még úgyis, hogy én is félig halandó voltam, néha nem értettem meg őket, igaz az Asgardiakkal is voltak időnként gondjaim, de közéjük könnyebb volt beilleszkedni. Túlságosan keveset töltöttem az emberek között, kree, shi’ar, skrull, vagy a többi odakint levő faj között többet. Az emberek… nos igencsak veszélyeztetett állatfajta volt. A tíz hétre bólintottam, erről jutott eszembe, hogy én is lassan öt hónapja voltam már ebben az időben. Az okfejtésre megcsóváltam a fejemet, ez így igencsak nehéz lesz. Végül felmordultam, állatias morgással, nem a lánynak szólt, csak úgy általánosságban a némi csalódottságtól.
- A világ nem tud magáról – mondtam. – Akik itt vannak, nem volt nyilvános tárgyalásuk, egyszerűen olyan személyek, akik alapvetően nem kerülhetnek soha többé sem vissza a társadalomba. Maga a körülmények áldozata, ha nem olyan helyre kerül, ahova soha sem történt volna ez magával. Nem a maga hibája, hogy ez lett magából. A nagyanyám is ezt mondta az anyámnak… Nem ön döntött így. Még az is fenn áll lehetőségnek, hogy új emlékeket kap, hogy normális élete volt. Az X-eknél család várná, még az anyámat, Thorhalla-t is elviselik az apám miatt. maga pedig, nos nem egy kategória vele. Az új emlékeket maga is eldönthetné, hogy mik legyenek, a legfájdalmasabb dolog talán az lenne, hogy a gyermeke apja elhagyta és ezért jött az X-ekhez, hogy biztonságban tudhassa őt és saját magát is.
Vettem egy mély levegőt, miközben az íjamat összecsuktam és visszatettem a helyére.
- Más opció sajnos nincs, csak tényleg ez és ezen határok között lehet mozogni.
Ki vagyok? És miért nem akkor?
- Nos, lehet, hogy ezek után engem fog őrültnek nézni. Gunnhild Morsus vagyok – mutatkoztam be. – Asgard, Jotunheim, Helheim és Niflheim hercegnője, egy alternatív jövőből érkeztem vissza, mikor a világom megsemmisült. Nekem itt ebben a világban csak 27 év múlva kellene megszületnem. Egyébként hívjon csak Valkűrnek, vagy Gunny-nak, ha gondolja. És miért nem akkor? Nos, én sem vagyok olyan régen ebben a világban, csak nemrég érkeztem vissza.

by **Radoslava** Hétf. 14 Május 2012, 12:29

Mélyen sóhajtok fel ahogy végighallgatom Gunnyt. Látni rajtam hogy nem igazán örülök hogy csak egy lehetőség van, de valahogy mégis vigasztal hogy ezen belül én választok esetleg új emlékeket magamnak. Hirtelen ezernyi dolog jut eszembe, milyen emlékeim lehetnek, milyen lehetek. Lehetek olyan amilyen sose voltam. Kicsit végignyalok ajkaimon és homlokomat masszírozom. Túl sok lehetőség és dolog esett most a vállamra. Döntések amiket meg kell hoznom. Fel s alá járkálok cellámban ahogy gondolkodom mit is lépjek az egészre.
- Nem nézem magát kedves Gunny Hercegnő bolondnak. Én is voltam egy alternatív világban amit megmentettem társaimmal - pillantok fel rá - kicsit... fáj hogy ott hősként búcsúztak tőlem, itt meg be vagyok zárva és veszélyes bűnözőnek titulálnak - fejezem be és körbenézek a falakon, majd hosszú pillantást ajándékozok a cellám biztonsági kamerájának. Kicsit elmosolyodom szánalmas helyzetemen. Ismét Gunny felé fordulok és arcomon lágy mosoly ül.
- Tudja... vigasztal hogy valami jót is tudtam tenni. Sőt, sem gyógyszerek sem más eszközök nem fojtották el egyik személyiségemet akkor. És mégis tudtam jót cselekedni. Tudja miért? Mert akartam. Reméltem hogy ezzel lemosom magamról a bűntudatot de nem segített. Csak egy kicsit. És ez vigasztal. Annak ellenére hogy mit csináltam van még bennem jóság, én tudom hogy van... - kicsit elhallgatok majd a cellám ajtajához lépek és nekitámaszkodok, úgy nézek Gunnyra.
- Nem akarom elveszteni az emlékeimet. De... módosítani akarok a dolgokon. Ha a telepata akit mond, képes emlékeket törölni és újakat beültetni, képes lesz arra is hogy elzárja a személyiségeimet. Nem igaz? Így mindenre emlékezni fogok, mégis... ahogy maga mondta, normális leszek - válaszolom neki. - Emlékezni akarok minden percre az életemből de a saját szemeimmel. Csak annyit kérek hogy ne törölje, de zárja el őket. Lehet furán fog hangzani és bár gyógyulni akarok, de... sok mindent köszönhetek nekik. Többek közt azt hogy még mindig életben vagyok. Tudom, tudom... most ez nem hangzik úgy mint egy normális ember szavai de kérem higgyen nekem. Kérem csak zárják el őket. Hisz az majdnem ugyan olyan mintha megölnék őket. Lehet hogy valamikor az életben még szükségem lesz rájuk... - elhallgatok és Gunnyt figyelem.

by **Thorhalla** Hétf. 14 Május 2012, 14:56

Bólintottam a szavaira, úgy tudtam, hogy az egyik ügynök is járt abban a világban, ahol valamilyen zombikat említettek, de nekem nem volt ismerős, nem hallottam róla korábban. A választást ugyan nem úgy gondolta, ahogyan én mondtam, de nem igen láttam kivetni valót benne, én is ott voltam, a nagyszüleim is és a többi X is, így is szemmel lehetett tartani őt és vigyázni rá.
- Rendben, megbeszélem velük ezt, hogy így engedik-e, de szerintem nem lesz kifogásuk ellene – mondtam. – Ha tényleg odajön, még találkozunk, magam is tanítok az iskolában és X-men is vagyok. Ha gondolja, majd befejezheti az iskolát is. De most mennem kell egyeztetni erről a feletteseimmel és az X-ekkel is. néhány nap múlva megkapja a választ.
Ezekután Gunny magára hagyta a lányt, majd néhány nappal később az ígéretnek megfelelően átszállították a Kúriába, ott Hannah megoldotta neki a szükséges változtatásokat, amiket Radoslava kért azért cserébe, hogy szabad lehessen. Persze ettől kezdve is minden lépése figyelve volt az X-men által és ott volt a kikötés is, ha az állapota romlik, vagy újra elszabadulnak a személyiségei és nem mutatja a jelét annak, hogy gyógyulni szeretne, akkor a lehetőségét eljátszotta és visszakerül a börtönbe úgy, hogy többé nem lesz esélye szabadulni.

Omega szint - Page 3 00120

Akkor mehetsz és írhatsz már a kúriába, ahol szobát is csinálhatsz magadnak.

Gunny: //Folytatás: ARMOR főépület//

by **Radoslava** Hétf. 14 Május 2012, 21:49

Szemeim azonnal felcsillannak mikor Gunny közli velem, hogy szól az érdekemben s megpróbálja elintézni, hogy az általam választott alternatívát elfogadják. Arcomra egy őszinte boldog mosoly húzódott s én lelkesen nevettem fel egy kicsit, ahogy a felgyülemlő öröm kitört belőlem. Hiába akartam visszafojtani, egyszerűen nem sikerült. Végigrázta testem és behatolt az elmémbe, szabadjára engedve minden vágyam és elképzelésem arról, amiről ezek a falak közt csak álmodni mertem. Sosem álmodtam hatalmas célokat, fenséges életet. Csak egy boldog családot, szabadságot, embereket magam körül akik szeretni fognak és barátokat, akik nehéz pillanataimban kezüket nyújtják s átölelnek engem. Ez mind teljesülhet végre, ismét az emberek közt járhatok. Ne éld bele magad túlságosan... Ha nem sikerül ne hogy túl nagyot csalódj... - figyelmeztettem magam, hisz eme kellemetlen érzés a boldogsággal és reménnyel együtt, kéz a kézben járnak.
- Én... megteszek minden tőlem telhetőt. Csak kérem szóljon az érdekemben! - préselem ki nehezen a szavakat ajkaim közül, minden egyes hang érezhetően megremeg izgatottságomban. Testem remegett és szívem olyan hevesen dobogott mellkasomban, mintha saját maga akarna elszaladni örömében, nélkülem. Most már nem számított semmi más, csak az hogy türelmesen várjak és reménykedjek, hogy Gunny jó hírekkel, a szabadulásommal fog majd visszatérni. Olyan jó volt vele beszélgetni! Végre valaki aki kedves hozzám és udvarias, őszintén érdeklődik afelől hogy mit szeretnék én. Egy remek löket előre, hogy új ember lehessek. Boldog arcomon a kellemetlen szomorúság mutatkozik tapintatósan, mikor a nő közli velem hogy távoznia kell. Bólintottam lágyan s intettem is neki elköszönés képen.
- Várni fogok magát! - kiáltottam még utána mikor már messzebb járt a cellámtól. Néztem őt még addig amíg a cella üvege engedte, majd mikor eltűnt a láthatárról fejemet az üvegnek döntöttem és lehunytam szemeim. Átadtam magam a boldogságnak, mely teljes mértékben felülmúlt mindent. Elkalandoztam emlékeimben, milyen rég is volt már az, hogy láttam a kék égboltot, hogy éreztem a szellő érintését, hogy friss levegőt szívtam. Túl rég. Túl rég ahhoz hogy fel tudjam kellően idézni magamban ezeket a dolgokat. De én úgy döntöttem, türelmesen fogok várni...

Amikor azt hittem csak pár napja vagyok itt a Rafton, s végül megtudtam Gunnytól hogy az már tíz hosszú hét, most úgy éreztem egész hónapokat töltök a cellában. Mintha szándékosan lelassult volna az idő, mintha szándékosan el akarná távolítani azt a percet, mikor Gunny ismét megjelenik a hírekkel. Hosszú órákon át fel s alá járkáltam cellámban zaklatottan, idegesen. Nem tudtam hogy örüljek e vagy talán inkább ne. Nem tudtam semmit a kinti világról, hogy az mennyire változott, mi minden történt azóta hogy én ide be voltam zárva. Mi ha nem olyan szép ahogy én azt elképzelem, s talán itt bent jobb mint ott kint? Gyakran megfordult ez fejemben. De én minduntalan biztattam magam, hogy minden rendben lesz. S tovább vártam türelmesen. Olykor az ágyamon fekve, pocakomat simogatva. Boldog voltam már akkor is, valahányszor gyermekemet érintettem. Mikor nem a kinti világon gondolkodtam, vagy azon hogy ki e engednek, kislányom nevén járt az agyam. Az elmúlt hosszú napok alatt alig-alig ettem, néha volt hogy csak pár falat vagy egy-két korty csúszott le torkomon. Túl izgatott voltam.

Reggel arra ébredtem hogy szólít az őr. Lassan nyitottam ki szemeimet, felzargatott álmomból. S mikor felültem, meglátva Gunnyt elfojtott lélegzettel néztem őt. Kattant a zár, nyílt az ajtó s belépett ő is meg az őr is. Szavain, hogy immár szabad vagyok s áthelyeznek az X suliba, azt hittem álmodom. Hosszú másodpercekig néztem őt megbabonázva, szavait fel se fogta az agyam. Hihetetlen lassan kúsztak fel, még lassabban ülepedtek le. Pislogtam rá értetlenül ahogy próbáltam feldolgozni az információkat. S mikor végre megértettem, az érzés, az a fajta boldogság mely úrrá lett rajtam... azt hittem meghaltam s valahol máshol vagyok. Felsikoltottam örömömben, majd éreztem ahogy könnyek tolódnak szemeimbe. Hirtelen átölelem hálásan Gunnyt, s csendben felzokogok.
Ahogy kiléptem a cellából, még arcomon mindig az örömkönnyek folytak. Nem tudtam elhinni. Hirtelen olyan könnyűnek éreztem magam... A cella négy fala mely oly sok évig rám nehezedett hirtelen szétesett körülöttem s ártalmatlan, szürke falaknak látszódtak, melyek visszavonulva adták meg magukat a szabadság gyönyörének. Egy óvatos lépés a folyosóra, bizonytalan s lágy. Mélyet sóhajtok, érzem, mintha magam mögött hagynám saját tekintetem. Nem nézek vissza, nem akarok, féllek, hogyha visszatekintek, rájövök, csak elmém torz játéka lenne ez is, mint oly nagyon sokszor s én meglátom saját magamat, ahogy egy sötét sarokban ülök s saját magamat nézem vágyakozva. Szabadság. Felém nyújtotta meleg s szerető karjait, egyre jobban csalogatott magához hogy teljesen bekebelezzen.
- Alice... - suttogtam halkan, majd elmosolyodtam lágyan. Alice... ez lesz lányom neve, ki új életem fénypontja lesz. S én tudom, mindent megteszek azért, hogy jó anya legyek, annak ellenére hogy mi voltam. Az voltam, ami már soha többé nem akarok lenni. Nem tudom mennyi idő telt el azóta hogy én kiléptem a cellámból, talán egy óra vagy kettő. Kaptam új ruhát, egy egyszerű farmert és pólót, valamint olcsó cipőt. Nem is várhattam többet, sőt azt hittem nem kapok semmit. Régi ruháimat már réges-rég kinőttem. Megkaptam a bőröndömet s imádott plüss nyuszimat, melyet úgy öleltem magamhoz, akár egy anya újszülött gyermekét. Ujjaim remegve futottak végig hófehér és puha bundáján. Elmosolyodtam lágyan, már most elhatároztam, kinek fogom ajándékozni a számomra legfontosabb dolgot a világon.
Kilépve a Raft épületéből hirtelen azt hittem hogy megvakultam. A déli nap tündöklő fénye erősebb volt bármi másnál amit eddig éveim során láttam. A meleg érintése végigsimogatott sápadt arcomon, orromba a tenger sós illata csapott. Felnéztem arra az égre, ami után oly sokáig sóvárogtam. Összehúztam szemeim s úgy tekintettem a napba. Éreztem hogy lassan megvakulok, ahogy fájnak szemeim, de én élveztem. A szellő hideg érintése kizökkentett ebből, valamint a tenger robaja, amikor nekicsapódott a szikláknak s habbá esett szét. Fülemben a tenger moraja énekelt, valamint a sirályok károgása. Soha nem felejtem el ezt a pillanatot...

//Folytatás: Radoslava Vasilovij szobája //

by **Thorhalla** Pént. 01 Jún. 2012, 08:43

A sötétség és a tűz kora

New York felett hála a sötét világból érkezett Einar Thorsonnak hatalmas viharfelhők léptek el mindent. Villámok cikáztak mindenfelé, mikor mindenki a városban hatalmas morajlást hallott, aminek a hatása egy nagyobb földrengés volt. Minden beleremegett, ez volt az a pillanat, amikor Einar elvesztette az uralmát a vihar felett és visszaszerezni sem volt azt immáron képes, mert már valaki más, nála sokkalta erősebb uralta a természet erőit. A fekete felhők vörössé váltak és egész New Yorkban és a környékén New Jerseyben és természetellenes eső kezdett belőle zuhogni. Valaki pontosan ezt a hatalmas erejű Asgardi mágiát használta ki ahhoz, hogy a tervét végrehajtsa. Immáron másodszor használta fel az illető a Mjölnir hatalmát ugyanarra, egyszer korábban a Vipers pályán és most újra. Az első az ő idejövetelét segítette, a második pedig a hadaiét.
Omega szint - Page 3 30190222450a063ddf8f

Omega szint - Page 3 30190222450a063ddf8f

Már a vihar is kellően furcsa volt, ugyanis égetett, akinek a bőréhez ért azon hólyagokat és égési sebeket hagyott, a növények az eső miatt elfonnyadtak és az esőnek hála a városban is melegebb lett. Ha mindez még nem lett volna elég, egy újabb nagyobb rengés rázta meg a két említett helyet, az ARMOR még működő számítógépei is kiakadtak, megannyi térkapu és portál nyílt más dimenziókból, amikből szörnyűséges teremtmények érkeztek át a Földre, hogy elfoglalják azt. Démonok, bukott angyalok, vámpírok és egyéb természetfeletti lények hat Asgardi, Loki utódainak vezetésével, mindannyian Dormammut szolgálva. Alig néhány perc alatt lett szinte éjszakai sötét a felhők miatt, amiket mindenfelé a fellobbanó lángok világítottak meg.
Omega szint - Page 3 Demonwarbyfpeniche

A hordák pedig nem várakoztak túl sokat, teljesítették az alku rájuk eső részét, minden fontosabb épületet és központot folyamatos ostrom alá vettek, ami számított ezeken a helyeken, többek között a SHIELD negyedet, Raftot, Baxter-toronyot, a Kúriát és a mutáns gimit, noha az védve volt Zack és Stephanie mágiája miatt egyelőre, az Olimposz kaszinót, az Akkaba Metropoliszt, ENSZ központ és minden más fontosabb hely is. Emberek százai, ezrei estek áldozatul a mészárlásnak eddig, de ez csak a kezdet volt, mert:

A sötétség és a tűz kora kezdetét vette!

Omega szint - Page 3 00120

Az eső hamar eláll, de időnként mindig lesz zivatar hasonló mellékhatásokkal. Azonban a felhők nem tűnnek el New York és New Jersey környékéről, így a sötét megmarad, ennek köszönhetően a vámpírok éjjel-nappal tudnak közlekedni ezeken a területeken.

by **Lady Gaia-Vell** Kedd 07 Május 2013, 12:15

A Hydra felemelkedése 1. – Kezdetek, „Gonosz” oldal
Részvető: Jester

Jester a mindennapjait tengette a Raft Omega szintjén, a napok egyhangúak és semmi sem történik. Mivel ő kiemelt fontosságú személy volt és semmivel sem érdemelte ki a jobb bánásmódot, így egy olyan cellában rostokolt, ahol a képességét sem tudta használni, mert amint lángra lobbant volna a cellába olyan anyag került, ami ezt elfojtotta egyből. Így minden unalmas volt, főleg, hogy lassan egy éve volt már itt. Ám az egyik nap más volt, a Raft egésze megremegett, több robbanást lehetett hallani és a fények kialudtak az Omega szinten. Igaz csak néhány másodpercre azelőtt, hogy a vészgenerátorok bekapcsoltak volna, de mindez elég volt. egy újabb robbanás rázta meg a helyet, ezúttal Jester cellájának tetejénél, majd az egész berobbant. A démon elvesztette a rázúduló törmelékek miatt az eszméletét…

//Folytatás: AIM vállalat egykori kilövőállomása//

by **Morsus** Pént. 10 Május 2013, 20:46

Radot két őr kíséri be a cellájába a folyosón a férfiak fütyülgetnek utána és ritka undorító ajánlatokat tesznek neki. A nyakában egy képesség gátló van és rajta egy sárga overall, mint mindenkin. Mikor belökik a cellába annak üveg fala van és a folyosó üres falára néz. A cella nagyobb, mint a többi. Két ágy van a két oldalon és mellettük egy-egy szekrény. Az egyik ágy üres a másikon egy félmeztelen férfi háttal törökülésben ül körülötte rengeteg könyv van mindenhol.
- Megmondtam már Ko-relnek. Nem leszek Angyal.
Morogja hátra a kék bőrű vörös hajú férfi.
- Nem azért jöttünk marslakó, szobatársat kapsz.
A férfi hanyag módon megfordul. Enyhén borostás vörös szemű és hajú kék bőrű alak, húszas évei végén járhat külsőleg. Az egyetlen, akinek kényelmes fekete ruhái vannak, külsőre nem emberiek, hanem valami idegen anyag.
Omega szint - Page 3 615209-b_cards_pic03

Omega szint - Page 3 615209-b_cards_pic03

Ölében egy könyv, amit be is csuk egy pillanatra, de az ujjával jelzi hol tartott. A borítón a "Háború és Béke" cím van.
- Egy ember... csodás.
Ezzel visszafordul a könyvéhez. Rado mögött becsapják az üvegajtót.
- Ajánlom, hogy szobatiszta legyen!
Szól még vissza, majd érdektelenül olvass tovább.

by **Radoslava** Pént. 10 Május 2013, 22:01

Ismét a Rafton, ismét az elején. Az egész olyan mintha nem is lettem volna soha szabad, mintha meg se szültem volna a lányomat, csak az egészet álmodtam volna, s most véget ér azzal, hogy én ismét visszasétálok a cellámba, hogy ott lefeküdjek az ágyra, majd kinyissam szemeimet és felébredjek. Megint ott tartunk, ahol eddig. Mindez csak a te hibád! Nem bírsz csendben maradni a fejemben, mert hát a kis primadonna miért is lenne csendben, ha ordítozhat és embereket ölhet! Ugye?! Na várj, álljon meg a menet. Miattam vagyunk még mindig életben, vagy miattad? Kérdezi tőlem idegesen, teljes mértékben megsértődött. Ez nem mentség. Megkértelek. Kértelek! De te neeem...! Miss én vagyok a világ rémálma nem tud nyugton maradni egy percig sem ahogy megérzi a szabadságot! Még jó hogy vannak saját gondolataim. Azaz nem. Sőt. Egyáltalán nem örülök annak, hogy megint ki leszek téve saját magamnak, neki meg neki. Remélem, hogy küldenek egy jó pszichiátert és erős gyógyszereket kapok majd! Hirtelen észbe kapok és a két őrre nézek, aki vezet engem két oldalról. Jobb lesz kitisztítani a fejem, fene se tudja, hogy nem e turkálnak benne. Eléggé kínos az egész. Saját magammal ordibálok, de senki sem hallja csak én. Ahogy haladunk a folyosón, azon a jól ismert átkozott folyosón, a férfiak megjegyzéseit próbálom nem figyelembe venni, akkor is ha Ő nagyon jól szórakozik rajta. Természetesen ismét nem állja meg...
- Gyere pajti játszunk együtt! - szól oda az egyik rabnak és játékosan megugrik, fenekünkre csap. Nem érdekli hogy az őrök ezt a viselkedést nem díjazzák. Nem lesz ez így jó. Komolyan nem. Nagyon saját magam ellen játszok és ezt mindketten tudjuk. A harmadik gyerek, mit tud ő arról hogy hol vagyunk, mit csinálunk. Neki csak a nyuszi kell, meg néhány ceruza, hogy tudjon rajzolni. Az egyetlen személy a világon talán, akinek a kis dolgok is igazán nagy örömet tudnak okozni. Halkan felsóhajtok, majd ismét az őrökre nézek. Megint játszik velem a saját fejem. Tutyika és Mutyika áll az oldalamon. Tudom hogy képzelgés, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy nem igaz amit látok, mégis látom.
Kinyílik a cella ajtaja és én már várom mikor tuszkolnak be rajta. Nem tart sokáig. Nagy meglepetésemre nem leszek egyedül. Végre egy kis változatosság, lesz egy szobatársam. Ott ül az ágyon, nekünk háttal. Ko-rel? Az meg ki? Életemben először hallom ezt a nevet. Legalább is azt hiszem. Talán már láttam őt, lehet ismerem is, de tökéletesen szelektál az agyam. Gyakran olyan dolgokat, amiket nem kéne. Nagyon modortalan, látszik rajta hogy egyáltalán nem örül nekem. Nincs mit tenni, meg kell szokni egymást. Miután az őrök becsukták mögöttem az ajtót, én még hátra pillantottam rájuk, amolyan "most komolyan itt hagytok?" tekintettel, de úgy látszik tényleg itt maradok vele. Miért pont férfival? Elég furán nézett ki, s mikor már eltűnt a láthatáromról Tutyika és Mutyika, leültem a nagy, baldachinos ágyamra és az idegen férfit néztem. Nem tudtam eldönteni, tényleg ott van e, vagy csak megint odaképzelem. Akárhogy is legyen, örültem a változatosságnak. Könyveire néztem, rég volt már nagyon, hogy valamit olvastam. Ismét az idegen, majd ismét a könyvek.
- Örülök hogy megismerhetem. Nem gondoltam volna, hogy szobatársam lesz. A múltkor ezt hanyagolták nálam. Lehet végre rájöttek, hogy kell az embernek beszélgető társ. Valaki akivel el tudja ütni az időt - mondtam neki kedvesen, bár biztos voltam benne, hogy amit mondok vagy elhagyja a füle mellett vagy ismét goromba szavakkal csendre int. De megeshet, hogy egyszerűen eltűnik. Összeráncolt szemöldökkel próbáltam erősen koncentrálni. Éreztem, ahogy minden gondolatomat elsöprök és csak arra összpontosítok, hogy az idegen férfinek elefánt orra legyen, de akárhogy is erőlködtem, csak nem ment a dolog. Most már biztos vagyok benne, hogy igazi.
- Én Radoslava vagyok. Radoslava Vasilovij. De a barátaim csak Rado-nak hívnak. Mondjuk nincs belőlük sok. Magának van családja? Nekem van egy kislányom, Alice. De ő nem lehet itt velem sajnos. Elég rossz érzés tudni, hogy nem lehetek vele és nem nevelhetem. Nem fogom látni ahogy felnő... Gondolja hogy legalább fényképeken láthatom őt amit megtarthatok itt magammal?- mondom neki csalódottan, fejemet kezemnek támasztom ami combomon pihen. Ismét a könyvekre nézek.
- Mit olvas? Látom elég sok könyve van. Én már nagyon rég nem olvastam semmit. Tud valamilyen érdekes könyvet ajánlani? Kölcsön vehetem valamelyik könyvét? - kérdezem tőle, majd hirtelen saját homlokomra csapok és elszégyenlem magam.
- Meg sem kérdeztem öntől hogy hogyan is hívják és honnan érkezett. Tudja még nem láttam olyan személyt mint magam. Maga mutáns? - valami miatt képtelen vagyok csendben maradni. Fogalmam sincs hogy mi lelt engem. Lehet csak az izgatottság, hogy nem vagyok itt egyedül, függetlenül attól, hogy a férfi nyilván egyáltalán nem díjazza a társaságomat, és már főképp nem vágyik arra, hogy itt beszéljek neki, miközben ő inkább csendben szeretne olvasni.
- Elnézést. Inkább hagyom magát olvasni és csendben maradok - mondom végül, de nem is azért, hogy nyugta legyen tőlem, sokkal inkább azért, mert kiszáradt a torkom és megfájdult a fejem. Nem nagyon szoktam hangosan beszélni, olykor nekem is furcsa saját hangom. Elfekszek az ágyamon és a csillagos eget bámulom. Tudom hogy nincs ott, de most ott lesz, mert én odaképzelem.

by **Morsus** Hétf. 13 Május 2013, 20:33

A férfi nem néz fel. Szótlanul lapozza a könyvet és hagyja Radot magyarázni. Pár oldal után fel áll. Szótlanul a csaphoz megy és az egyik pohárba vizet tölt. Megissza és leteszi a poharat. A száját megtörli, majd a nőre néz.
- Spar-theen. Nem erről a bolygóról jöttem.
Mondja tömören majd visszasétál a könyvéhez. Török ülésben az ágyra ül és az ölébe veszi a könyvét. Sóhajt egyet és újra becsukja. Oldalra nyúl és egyet Radonak dob.
- "Bűn és bűnhődés". Értékelni fogja.
Mondja érdektelenül és elmerül ismét a könyvében. Kintről még lehet hallani a többi férfi szavait és morgását, de nem igazán fontosak, mert egyre inkább kifulladnak, csak hergelik magukat.

by **Radoslava** Hétf. 20 Május 2013, 16:32

Ahogy elnézegettem az odaképzelt csillagokat, már-már kezdtem elmerülni saját magamba, próbáltam kirekeszteni minden gondolatot és hangot, olyankor gyorsabban telik számomra az idő, ha nem figyelek oda semmire és egyszerűen csak bámulok magam elé. Néztem ahogy a fekete égbolton lassan kihunynak a csillagok, majd a sötétség is halványodni kezdett, majd mint a köd, teljesen szertefoszlott és előttem már csak szobánk plafonja látszódott. Nem nagyon érdekelt, sőt, elég magasan volt, így ahogy egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy belemerülök, szobatársam nyugodtan feláll. A zajra odakapom fejem és nézem őt. Hirtelen megfordul bennem a gondolat, lehet most lett elege abból hogy folyton beszéltem és inkább egy nevelőit odacsap, csak hogy megtanuljam, nem szereti, ha folyton beszélnek neki. De nem így történik nagy megkönnyebbülésemre. Csak egy pohár vizet iszik. Miután bemutatkozik, a neve egyből nem marad meg, de látszólag igencsak meglepődök, mikor említi, hogy nem erről a bolygóról, hanem egy teljesen másmilyenről érkezett. Találkoztam már mutánsokkal, démonokkal is félig-meddig, Alice-al felnőtt korában miközben valójában a pocakomban volt, zombikkal és a zombie énemmel, de egy idegennel még nem. Érdeklődve ültem fel szintén törökülésbe szinte egy mozdulatból.
- Melyik bolygóról és miért jött ide? Magát azért zárták be ide, mert idegen? Talán félnek magától? Önnek ott van vagy volt családja? Mindenki úgy néz ki ott a bolygón mint maga? - kérdezem érdeklődve, bár hangomban megérződik az enyhe félelem. Kevés olyan dolog van, ami igazán meg tud ijeszteni, vagy félelmet kelteni bennem, de az, hogy idegen lények is léteznek rajtunk kívül kissé megrémisztett. Ismét becsukja a könyvet, majd egyet felém dob, amit én elkapok. Meg is nézem a borítóját. "Bűn és bűnhődés", olvasom el magamban, de Spar-theen is megemlíti a címét. Soha nem olvastam ez a könyvet. Először kezeimben megméregetem, majd kinyitom és belelapozok. - Ez elég nehéz könyv és még képek sincsenek benne... - mondom kicsit csalódottan, majd ismét becsukom és nézem a borítóját elmerengve. Ujjaimmal végigfutok a betűkön, mintha így tudnák csak olvasni.
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij... ő orosz, ugye? - kérdezem Spar-theen-től, de nem nézek rá - Elég komoly irodalomnak látszik. Mi a kedvenc könyve? Nekem Alice Csodaországban. Azt olvasta? A főhősről neveztem el a kislányomat is - kezdtem bele, majd ismét kinyitottam a könyvet az első oldalon, de eszem ágában se volt kedvem nekifogni olvasni - Mondjuk én sokkal jobban szeretek zongorázni és rajzolni. Maga csak olvasni szokott? - teszem fel az utolsó kérdést és veszek hosszabban mély levegőt. Ismét kiszáradt a szám, csak azért nem folytatom a kérdések feltevését.

by **Morsus** Csüt. 13 Jún. 2013, 20:58

Egy szóra sem reagál csak olvas a rab. Mikor Rado mindent kérdését feltette a kék férfi megmozdul, de csak lapoz a könyvében. Mikor hallja, hogy Rado ismét levegőt vesz, hogy kérdést tegyen fel akkor sóhajtva becsukja a könyvét és odafordul a nőhöz. Szinte megvetően csak a fejét fordítja felé, jelezve, hogy nem szándékozik sokáig foglalkozni vele.
- Lehet, hogy valami emberi szokás, hogy ha valaki nemet mond akkor beküldenek egy másikat zaklatni őt, de nálam nem fog beválni, de ha valami betegesen kifordult okból maga tényleg ilyen.. először is részvétem. Másodszor pedig, ez itt az Omega szint. Ide kerülnek a planétájuk legveszedelmesebb lényei, ajánlom önnek, hogy ne idegesítse az egyiket közülük. Maradjon szépen csendben és ne zavarjon engem. Jó ideje nem öltem és szeretném, ha ez így maradna. Világos voltam?
Kérdezte gépies ridegséggel a férfi.

by Ajánlott tartalom