Central Park, Manhattan

Nos kezd minden szépen és jól alakulni, persze általában ezek után szokott minden a feje tetejére állni. Manó sehol a két lány meg vonakodik előjönni. Amit meg is értek, csak ne lenne ilyen rohadt fontos, hogy együtt legyünk. Loki közben meg bárki lehet. Én a Manóra tippelnék, de mivel Loki eléggé okos, nyilván nem az ő testében van.
-Jó ötlet, de nem gondolod, hogy ebben az illúzióban nincs is erőm.....-
Kérdezem Jon-t, persze azért megpróbálom megcsinálni amit kér tőlem. Kicserélem a két rokont, aztán ha sikerül én is megérintem Stephanie-t.
Ha összejön, akkor nem szórakozok itt többet, hanem Emmát és Tao-t is a közelünkbe teleportálom és remélhetőleg Tao kapcsol és megérinti Emmát, hátha ennyi elég ahhoz, hogy kikerüljünk innen.

- Egy próbát megér – mondta.
És valóban így lett, sikerrel is jártak és meg tudták érinteni a lányt. Remélte, hogy most már mindenki el tudja dönteni, hogy ez csak illúzió, ekkor, amikor megérkezett a SHIELD is Jon közelebb lép Walterhez és megpróbálja megérinteni őt, lehetőleg akkor, amikor a fiú éppen nem rá figyel, hanem a megérkezőkre. Nem akarta, hogy elfusson anélkül, hogy ez megtörténne. A legkönnyebb talán az lett volna, ha tudják, hogy hol van Loki, és őt, illetve Waltert itt helyben főbe lőni, és minden gondjuk megoldódna valószínűleg. Bár még mindig nem jutottak volna ki az ajtók nélküli szobából, de legalább a világot megmentik. Végül Póki hangjára nézett fel, Fury is megérkezett, a szemeivel pedig a tömeget pásztázta és próbálta az eltűnt Osborn-t felfedezni ott, hátha ő volt az, akit kerestek, igaz a biztonság kedvéért Fury-t is szemmel tartotta, főleg annak fényében, hogy mit is tudtak róla.

Felsikoltottam félelmemben, amikor hirtelen ott teremtem a gyerek és a katona előtt. Azonban ettől annyira lesokkoltam, hogy hátralépni sem tudtam, és addigra hozzámértek. Összerezzentem Kovacs hangjára, de már tudtam, hogy a képzelgésem volt a valóság és én ekkor itt sem voltam annak idején. Az előbbi félelemnek már nyoma sem volt az arcomon, csak megvetően néztem Walterra, persze, érintsük meg őt is.
- Nem lenne egyszerűbb megölni? – kérdeztem. – A keresgélés és érintgetés helyett…
Atyám kétségbeesett próbálkozása, ezek szerint súlyosan megsérült, ha ilyen kellett neki, hogy legyen ideje gyógyulni. Az övemhez nyúltam, de még mindig abban a ruhában voltam, amiben itt, azaz nem lesz ott az íjam. Remek! Apám is itt lesz, márpedig, amikor a SHIELD megérkezett nem is volt számomra kétséges, hogy kinek a képében van.
- Szia apa! – néztem Fury-ra. – Mielőtt bárki megkérdezi, kellően egoista ahhoz, hogy a jelenet legfontosabb és legnagyobb erővel rendelkező személyének képébe bújjon. Ezek után női megérzés. Igazam van apuci?
Bármikor lelövethet minket az embereivel, valószínűleg itt is belehalnánk, egyszerűen szabadulna meg tőlünk. Ettől kezdve pedig nem volt kérdéses, hogy az a patkány, csótány kinek a képében rejtőzik.

-Huh ezzel le is merült az aksim....-
Nyögöm ki, miközben forog velem a világ, de legalább nem hányom el magam. Nem úgy,mint mikor először teleportáltam. Még egyszer tuti nem tudom megismételni.
De végre mindenki észhez tért, már csak Waltert kellene megkeresnünk. Tuti a saját testében van, de ha Loki eszes, akkor nem oda rakta, mondjuk Manó testébe. Tanácstalanul nézek körbe, Jon Waltert próbálja megérinteni, míg Fury is megérkezik.
Steph szerint ő Loki, lehet igaza van, mindenesetre ha Jon nem megy semmire, akkor megpróbálom megérinteni Pókembert. Jobb ötletem egyenlőre nincs. De ahogy látom a többiek sem jeleskednek ebben a ki kicsoda játékban.

Nem is kellett olyan sokat Kovacs felé mennie, mert az is közeledett felé. Amikor hozzáért, akkor felhangzott Kovacs kérdése is, de mire Jon reagálhatott volna lézer találta telibe. Még az utolsó gondolata az volt, hogy legalább azt eltalálta, hogy ez lesz Loki, majd a fájdalomtól és a becsapódástól körbevette a sötétség.

Elfintorodtam, már éppen mondtam volna annak a féregnek, hogy ne szórakozzon, amikor a szemem sarkából meglátta, hogy Jonathan repült el egy lézerlövés után. A „kedves” unokatestvérem hangja közel sem volt a sajátja, a kérdésnél még igen, de utána a nevetésnél már nem. Akkor már az apám volt. végül is talán ő lett volna a második tippem, de ez nem számított most. Reméltem, hogy megszállt, mert akkor kettőt intézhetek el egyszerre és nem kell külön fáradnom amiatt, hogy Barbara halála mindkettejüket egymás után öljem meg. Egyszerre, sokkal hatékonyabb. Fury és mindenki más is eltűnt, csak mi voltunk itt, illetve Manó. Valami nem stimmelt, ha az előbb eltűntetett mindenkit, akkor ennek is el kellett volna tűnnie. Megpróbálok Jonathan felé vetődni és az oldalán látszó pisztolyt levenni egy bukfenc közben, amivel igyekszem odaérni hozzá. Az átokba, hogy ilyenkor nincs nálam az íjam, vagy a kardom, hogy rendesen tudjak harcolni. Mind az apámat, mind pedig Manót szemmel próbálom tartani, hogy egyik se találhasson el, ha pedig sikerül megszereznem a pisztolyt, akkor apám felé fordulok és a homloka közepébe próbálok egy golyót engedni. Nagyon remélve, ha tovább sérül, ezt az átkozott illúziót sem lesz képes tovább fentartani és magunkhoz térünk. Ha vagy ő, vagy Manó megtámadna, akkor az elől is igyekszem félrevetődni és kitérni.

Ó és csak Jonnak lett igaza, hogy Walter volt az

-Mi a....-
Eddig jutok belém szorul a szó, ahogy Walter vagyis Loki telelövi lézerrel Jon-t, aki mint egy sült csirke zuhan lefelé. Rohadt életbe, mi fenét csináljak?!
Az illúzió kezd összezuhanni, de még korántsem vagyunk kinn a vízből. Miért nem tud már megdögleni ez a rohadék!!!!
Várjunk csak, már csak mi maradtunk, a többi illúzió emberke szétoszlott...tehát ez a tajtékzó zöld Hulk utánzat, nem más, mint Walter és ő is kell ahhoz, hogy végleg kikerüljünk innen. Ha megérintem, talán megtudom zavarni vele Lokit, míg a többiek darabokra szedik. Legalábbis remélem....
Veszek egy mély levegőt és minden maradék akaraterőmet összeszedve próbálok Manó közvetlen háta mögé teleportálni, tudom, hogy talán elájulok, lehet nem is sikerül a dolog, vagy apró darabokra fogom teleportálni a testem, de ha nem jutunk ki innen, Loki felgyógyul és nem lesz még egy esélyünk ellene. Tehát teleportálok és kész. Ha el is elájulok próbálok olyan közelre teleportálni Manóhoz, hogy rázuhanjak, megérintve őt.....

Elfintorodtam, amikor a lövésem átment atyám fején, de úgy, mintha mi sem történt volna. Pedig ritkán van lehetőségem főleg pisztollyal ilyen gyönyörű lövést leadni. Egy újabb undorodó grimasz, amikor hirtelen nőtt meg, ment össze és sokszorozódott. A fejemet megráztam és hunyorogtam néhány pillanatra, hogy tényleg jól látom-e, amit látok. A kérdésre Manó felé kaptam a fejemet. Azt hiszem, hogy megvolt Walter is, legalább is ő volt az egyetlen, akit még nem találtunk meg, de tudtuk, hogy itt van. Apám szavai, pont ezek miatt fogsz meghalni, kibelezlek, lassan és fájdalmasan. Nem fogod megköszönni a végén, neked rosszabb lesz, mint Barbarának volt! Egy győzedelmes mosoly, amikor visszaváltott eredeti alakjára, azaz fáradtál drága atyám, nagyon sokat kivett belőled ez a hely és az, hogy ennyit varázsolsz. Hamarosan szétoszlik az egész és neked véged van. Ahogyan a kardokat megláttam már mozdultam is Manó irányába. amint elengedte őket célba próbáltam venni a kardokat és egy-egy lövéssel meglőni őket, eltéríteni a helyükről, hogy nehogy eltalálják feltételezett „kedves” unokatestvéremet. Közben haladok felé és bíztam benne, hogy akrobatikus tehetségem, amit összeszedtem itt nem hagy el, azzal próbáltam oldalról megérkezni Manóhoz és a hátára felugrani egy szaltó után. Arra vigyázok, ha támadna, akkor úgy próbálok kikerülni, hogy mindenképp rá tudjak ugrani a hátára, mint a cirkuszban a lovakra az akrobaták.

Hát ezt nem pont így terveztem, valahogy Manó-Walter fejére teleportálom magam. De hogy hogyan tudtam ezt összehozni, azt nem értem. Mégis mire cseréltem ki magam? Tökmindegy, mert ezzel pont kiütöttem magam.
-Ja én vagyok....és most már elintéznéd ezt a nyomorultat?-
Nyögöm ki nagy nehezen a földről, miután jókorát puffantam. Ha két lábon állnék, remegne minden, így is, csak így nem annyira látványos a dolog. A fejem fel emelve nézem, mi történik.
Nem sok jó, Tao nem mond hülyeséget, de jelen állapotomban nem tudok mozogni, mg az is szerencse, hogy eszméletemnél vagyok. Ha van annyi eszük akkor engem is megérint majd valaki, és kikerülünk ebből a francos illúzióból. igaz ha ki is kerülünk Loki még mindig ott lesz és mi már ki vagyunk merülve teljesen.

Hűha, nem tudom követni az eseményeket... repülök, mivel Walter a háta mögé dob, aztán a kezében találom magam, mivel teleportált....
Loki meglepődik, én is mit ne mondjak. Aztán Walter/Manó nem is mond, hülyeséget. Megkopogtatom a kezét, hogy tegyen le, miután megérinti a másik két csapattársamat is. Ahogy földet érek, egy pillanatra behunyom a szemem, tudtam teleportálni anélkül, hogy másra kellett volna kicserélnem magam....azt is csak akartam, méghozzá elég erősen, hogy sikerüljön....tehát, nem vagyok, fáradt, nincs egy sérülésem sem....és képes vagyok teleportálni, ahogy csak akarok....
Stephre és Tao-ra pillantok, remélem veszik a lapot, és gyorsan teleportálok, Stephet Loki háta mögé, Tao-t a bal oldalára, én pedig a jobb oldalára teleportálok. Ketten megtudják támadni, a kardok elől is kikerültünk egy időre.....és ha megy, csak koncentrálok, és egy marék törmeléket teleportálok a lábaira, hogy ne tudjon kitérni a támadások elől...
És támad még egy ötletem, egyet csettintek és megpróbálom leteleportálni Loki ruháit róla, nem mintha élvezném vagy ilyesmi, de igazán megszégyenítő lehet a számára, hogy mutáns kölykök - már aki - ellen kell harcolnia, nem tud minket kicsinálni és még a ruháitól is megszabadítom és minél jobban összezavarom annál jobb....
Persze ha hirtelen támadásba megy át, akkor teleportálással próbálom menteni a többieket és magamat, hagyva a bosszantását.

Clint leckéi most sem hagytak cserben, a lövéseim eltalálták a kardok egy részét és máris nem kellett attól tartani, hogy „kedves” unokafivéremet eltalálják. Tao szavaira elfintorodtam, igaz van néhány teljesen idióta közöttünk, így nekik fel kellett hívni a figyelmüket erre. Milyen kényelmes, hogy el sem kellett idáig menni, ahol Walter volt, mert mellettünk jelent meg. Ekkor megtorpantam, majd atyámra néztem mikor hozzánk ért Walter. Amit már jól gondoltam nem sokkal ezelőtt, gyengült és nem volt olyan erős, mint korábban. Gúnyos mosolyszerűség jelent meg ajkaimon a fájdalmon felül, hamarosan végre megölhetem azt a férget, megfizethet azért, amit Barbarával művelt. Bármit megtehetünk, végre teljesen istennő lehetek. Sikerült elkapnom Tyler arcát. NEM!
- Meg ne próbáld féreg! – mondtam dühösen.
Ha mégis elteleportál, akkor koncentrálva próbálom magamat hátrébb teleportálni atyámtól és a többi baromtól, akik csak úgyis feltartanának. Valamilyen tisztább terepre, ahonnan ha szükséges fedezékbe is lehet ugrani. A pisztolyra néztem és elképzeltem, hogy íj lesz belőle és a hátamon is tegeznek kellene megjelennie, ha tényleg igaz, amit Kovacs mond. Ha megtörtént, akkor atyám köré tűzkígyót próbálok idézni, ami körbetekeri, égeti és nem hagyja őt mozdulni. Ha sikerült ez, ha nem, akkor két nyilat teszek az idegre, két robbanó nyílvesszőt és egyenesen atyám mellkasa közepére célzom velük és engedem útjára a nyilakat, amiknek sokkal nagyobbat kell ebben a képzelt világban robbannia, mint egyébként. Reményeim szerint darabokra fogja szedni.

Mikor magához tért Emma volt ott felette, még mindig az utcán volt az illúzióban, de a hasa már nem fájt és a sebe sem volt meg. Mielőtt azonban bármit kérdezhetett volna bármit is, akkor meglátta a gyereket, majd újra elsötétült minden. A következő magához térésnél már hangosan nyögött fel, a vállán levő lőtt seb most már lüktetett és fájt. Talán életében nem örült annak, hogy fájdalmat érez, mint ebben a pillanatban. Ahogyan felnézett és feltápászkodott Loki a földön feküdt, mindenki pont olyan állapotban volt, mint korábban. Emlékezett arra, hogy mit mondott Kovacs, csak akkor tudja kivinni őket innen, ha Loki meghal. Szíve szerint élve vitte volna ki és átadta volna Danversnek, vagy akár Thornak, hogy tegyenek vele ők, amit akarnak. Akármit is követett el a férfi, ez így kivégzés lesz és nem több. Ennek ellenére tudta, hogy meg kell tenni. Kovacs után ő is elindul a fekvő isten felé és a maradék három töltényét számba veszi, ami maradt a pisztolyokban.
- Feltételezem te akarod bevégezni Lysmith – szólalt meg anélkül, hogy hátranézett volna a lányra.
Jackson és Emma nem voltak gyilkosok, így tőlük nem is akarta, hogy azok legyenek, mindkettő túl fiatal volt még az emberi élet kioltásához. Ha Stephanie azonban nem vállalja, hogy megtegye, akkor nemes egyszerűséggel szemből lövi főbe Loki-t, ahogyan az a földön fekszik és bevégzi ezt az egész dolgot végre.

Elégedetten figyeltem, ahogyan apró darabjaira robbant a lövésem után, a többiek támadásaival mit sem törődtem. Nagyon reméltem, hogy ekkor már szétoszlik az illúzió, és nem is kellett csalódnom, még egy fiatal fiút láttam még, valószínűleg Kovacs gyerekkori énje, majd minden elsötétült megint. Mikor kinyitottam a szemem újra az ajtók nélküli szobában voltam. A többiek is megvoltak, atyám pedig a földön feküdt, láthatóan mozdulni sem nagyon volt képes. Amilyen gyorsan csak tudtam pattantam fel a földről, bár még mindig kissé kába voltam amiatt, hogy az a rühes kutya Tao leütött. Egyvalami a véremben volt atyámnak hála, álljak mindig a győztes oldalra, korábban vele akartam megölteni Kovacsot, de jelenleg Kovacs állt győzelemre apám felett. Akkor apa hal meg most, és csak utána keresek okot és lehetőséget Walterra. Miller szavaira néztem fel és bólintottam.
- Még szép – mondtam, majd megvetően folytattam. – Ne merjen senki beleavatkozni a családi ügyeimbe!
Fenyegetően villantak meg a szemeim, miközben végignéztem a többieken, elértem arra a pontra, hogy őket is megölöm, ha bele mernek szólni az egészbe. Nem nekik ölte meg a legjobb barátjukat az apjuk, megfizet Barbaráért. Érte fogom megölni, nyúltam volna a pisztolyaimért, de odaadtam őket Clintnek. Így az egyik utolsó nyílvesszőmet vettem elő a tegezből, egy sima nyíl volt már csak, semmi trükkös.
- Azt mondják a legfájdalmasabb és leglassabb a halálhoz a hasba lövés. Ne próbálj könyörögni, olyan vagyok, mint te… nem fogsz meghatni. Barbaráért halsz meg!
Ezzel közelről, ha odaértem hozzá beleszúrom a gyomrába a nyílvesszőt, nem íjjal lövöm, az úgy túl gyors lenne, beleszúrom a gyomrába miközben térdre rogyok mellette könnyes szemmel, a döfés után kihúzom a nyilat majd egy újabb helyen ismétlem meg és újra. csak háromszor, azt akartam, hogy lassan és fájdalmasan vesszen oda, nem pedig gyorsan érje el a megváltó halál és jusson Hela-hoz.