Irodák

Itt találhatók az igazgató és igazgatóhelyettesi irodák, akárcsak a többi tanáré is.

Na ja, egy gondolatolvasó mellett nyitott könyv vagyok. Főleg egy ilyen szintű gondolatolvasó mellett. De hát mit csodálkozik? Ha így öltözik, persze hogy ilyen gondolataink támadnak. A sikereit nyilván ennek is köszönheti, ahogy sok más nő is, de amikor szembesítik őket a manipulációikkal, akkor már egyből felcsattannak. Azt hiszem, ő rendesen elintézi az ilyen szókimondó vagy "szókigondoló" alakokat, mert megteheti. Az én agyam is kisülhetett volna, ha nem itt az iskolában találkozunk. Veszélyes egy nő és még Morsus-hoz is megyek...
Talán elkísért volna, ha nem önti el a vér egyből azt, amit ilyenkor el szokott. Jó, ezt elszúrtam, de csak nem tilt ki az óráiról. Megint azt kezdem érezni, hogy nem nekem való ez az iskola. Meg úgy általában az iskola. Kötöttségek, értelmetlen szabályok. Ne figurázzuk ki a tanárokat, ne provokáljuk a többieket, csak üljünk és tanuljunk. Ehh... Tuti, hogy a madarak ki lesznek tiltva és csak remélni tudom, hogy nem esik bajuk. Price vagy Jonah is képesek lennének kárt tenni bennük, aztán ezt is ráfogni másra.
Fura ez, hogy nem is én megyek, hanem "visznek a lábaim", ahogy nagyapám szokta mondani. Ms. Frost nem semmi. Útközben már tényleg nincs kedvem semmi hülyeséget csinálni. Nagy lehet a baj... Leülök és várok. Na jó, egy idő után megunom, be is kopogok és csak utána ülök vissza. Van idő gondolkozni, hogy adjam elő a halálos ítéletemet...

Pár perc után behívják a fiút. Egy asztalnál ül a szőke férfi. Az iroda falán egy aranysárga kendő van bekeretezve rajta a Vasököl sárkány szimbóluma. Még mindig az előző igazgató és előző Morsus családi fotó lógnak mindenhol. Gabriel mindig kedves tekintete helyén komorság van. Kezében a fiú aktája. Csak egy pillanatra tekint fel.
- Kérlek csukd be az ajtót és foglalj helyett.
A férfi zöld pólót és szürke zakóban kihúzott háttal a székben. Furcsa, mert a régi tanulók még emlékeznek rá, hogy a testvére Zack Morsus mindig hintázott a széken és azon tartotta a lábait.
- Essünk túl ezen. Kérlek gyorsan hadard el, hogy pontosan miért is nem a te bűnöd az egész.

Most ugrik a majom a vízbe. Bemegyek és leülök, kissé összehúzva magam. Nem tudom, hogy ez most Ms. Frost hatása-e, de meg vagyok szeppenve, ami nálam nem jellemző. Itt most sok minden történhet. Na, szedd össze magad, Charles!
Ott nézegeti a bűnlajstromomat. Tudja az összes kihágásomat, bár szemtől szemben még nem szúrt le egyszer sem. Majd most... Becsukom az ajtót és leülök. A széket egy kicsit távolabb húzom az asztaltól, de nem sokkal. Annyira merevnek látszik, itt nem lesz kímélet. De most mi ez a bevezetés? Ms. Frost többet is kiolvasott a fejemből, mint a tevepata? Talán én is többet megtudok. Mindegy, kiterítem a lapjaimat.
- Jó estét kívánok, Igazgató Úr! Elnézést, hogy ezen a késői órán elintéznivaló feladatot okoztam Önnek. Veszély biztosan dokumentált mindent, így én nem igazán szeretnék magyarázkodni. Elszaladt velem a ló egy kicsit. Kiabáltam, lepakoltam a tányérokat a földre (amíg engedték) és elindultak a gondolataim Ms. Frost ruházata miatt. Megkérhetem, hogy nézze meg a felvételeket és vegye el annak az esélyét, hogy még egyszer megismétlődjön, ami a bálteremben történt?
Direkt csak ennyit mondok. Meglátjuk, hogy mi lesz ebből. Olcsón nem fogom megúszni, de talán összejön valami abból, amit kitaláltam. A védekezés csak félig szándékos. Azért még mindig meg vagyok ijedve és a beismerés abból is származik, hogy az igazgató itt a legfelsőbb hatalom. Ha játszom a nagyfiút, kirúgnak és nem tudom, mit csinálnak akkor a szüleim. Azt mondták, ez az utolsó esélyem. Pár hónapot kéne kibírnom, aztán jön az érettségi és utána a szabadság. Tényleg nem kéne most elszúrnom. Fú, de felnőtt lettem hirtelen! Én vagyok a legjobban meglepődve...

~ Ginny Dwerryhouse ~

Az iskolakezdés diákként sem lehetett könnyű, de tanárként már-már katasztrofális volt. Nem a diákok voltak szörnyűek, mert hát ők diákok, és én is voltam diák, tudom, hogy megy ez. Inkább az jelentett nagyobb gondot számomra, hogy többször is tisztáznom kellett magamban, hogy most már tanár vagyok és nem diák. Néhány hét után már biztos berögzül majd, de addig még küzdelmek várnak rám saját magammal.
A hétvégéken mindez könnyebben ment, lévén olyan sok óra sem volt, és Zoe-val is több időt töltöttem, így könnyebb volt elhinni magamról, hogy felnőtt nő vagyok, nem pedig középiskolás diák. A férjecském persze jóízűen nevetett mindezen, de tudtam, hogy ő is hasonló cipőben jár, csupán neki könnyebb volt, mert nem tartott órákat, csak besegített az iskola körüli teendőkben.
- Mennem kell, legyetek jók. - mondtam egy mély sóhaj után az épp ebédelő családomnak, miután a fejemben meghallottam Emma hívását. Aktív X-menként kicsit nehezebb az ember élete, mintsem az elsőre gondolná. Mindenki úgy gondolja, hogy a szuper hősködés és hasonlók könnyű dolgok, pedig véleményem szerint a bűnözőknek sokkal könnyebb dolga van, ők nem kell törődjenek a felelősségekkel és a következményekkel úgy, mint mi.
- Szia. - köszöntem a tanáriban levő nőnek. Szerencsére még a diákok előtt beértem, így nem keltem annak a látszatát, hogy felelőtlen tanár lennék. Ha előre tudtam volna, hogy ennyi normának kell megfelelnem, lehet, hogy meggondoltam volna ezt a tanári állás dolgot, de most már késő volt visszakozni.
Aztán hamarosan a diákok is megérkeztek. Végignézve rajtuk elég színes társaság voltak. Két leányzó és legalább kétszer annyi srác. Istenem mikor volt, mikor még én is hozzájuk hasonló kis diák voltam, és hamarosan Zoe lesz olyan mint ők, én meg öreg és ráncos leszek. Szedd össze magad Ginny.
~ Szerinted összefügghet a két dolog? - reméltem, hogy Emma fenntartotta a mentális kapcsolatot és így hallhatta a neki szánt gondolataimat, miután az egyik diák közölte azt amit az eltűnt lányok hollétéről tudott. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy talán valami nyomon elindulhatunk, mondjuk szagmintán vagy hasonlón. Hogy ezzel egyetemben miért az ugrott be, hogy Logan professzort pórázon vezetve visszük a városba, nem tudom. Feltehetőleg régi diák dolog lehet.

~ Damian Adkins ~

Ez a suli határozottan más volt, mint azok amikbe korábban jártam. Ott is volt, hogy találkoztam más mutáns gyerekekkel, de ott ez leginkább valami közös témának, vagy amolyan klikknek tűnt. Itt viszont, ahol mindenki mutáns vagy szuperhumán volt, amolyan normális diáknak éreztem magam. persze nem sok olyan méretű diák volt, mint én, de az egész cucc így is érdekes volt. Látni a sok különböző képességet és embert, akik mind különböznek, de mégis ugyan azok. Kellemes kis közösségnek tűnt az egész.
Ebédnél már kerestem az ismerős arcokat, hogy legalább velük egy helyre üljek le. Ez pedig nagyjából Vasilijra korlátozódott le, mert hát a csajokhoz nem igazán akartam beülni, meg amúgy is bírtam a srác fejét. Olyasmi volt, mint azok akikkel régebb lógtam együtt.
- Te is hallottad? - néztem rá, miután a fejemben meghallottam Frost tanárnő hangját, hogy a tanáriba rendelt. Az első dolog ami felmerült benne az volt, hogy megint mit követhettünk el. nem emlékeztem semmi olyasmire amit tettem volna itt a suliban és szabályellenes vagy hasonló lett volna. Persze azt sem tehettem meg, hogy nem engedelmeskedem, így hát összeszedtem magam, még egy utolsó falatot lenyomtam a torkomon és elindultam a tanári felé.
Az irodában két tanár volt benn, az aki hívott minket, meg a művészet tanárnő, és legalább nem voltam egyedül diák, mert rajtam kívül még jó pár embert idehívtak. Most már kezdett az az érzésem lenni, hogy nem amiatt vagyunk itt, mert csináltunk valamit, főleg, hogy olyanok is voltak itt akikkel talán egy szót se váltottam még, sőt, azt is megkockáztatom, hogy a sok diák között nem is találkoztam velük és ez az első alkalom, hogy látom őket.
- Ha jól emlékszem akkor valami olyasmit mondtak, hogy kimennek a városba találkozni a bátyjukkal. Vagy valami ilyesmi. Csak fél füllel figyeltem oda. - na meg azért, mert csinosak voltak. Olyan érdekes hegyes fülük volt, meg úgy amúgy is formásak voltak na. Remélem, hogy nem pirultam bele ezekbe a gondolatokba, bár azt sem tudom, hogy képes vagyok-e elpirulni, vagy, hogy ez meglátszik-e a pikkelyeken keresztül. Remélem nem.

---Kayato---
Kellemes nap ez a mai. Eddig se egy rémálom, se egy hallucináció és még az az átkozott zene se hangzott el egész nap. Őszintén szólva, ennél jobb napom nem volt eddig. Az ebédnél persze egyedül ülök, miért is ne, közben meg a többieket bámulom, akik egy asztalnál ülnek és jót elbeszélgetnek evés közben. Én is ott lehetnék közöttük, én is velük szórakozhatnék, de az nem az én világom. A suliban megtaláltam a helyem, biztonság meg minden ilyen izébizé, de a közösségben még mindig én vagyok a fekete bárány. Mondjuk ki szeretne egy olyan sráccal barátkozni, aki majdnem minden este visítozva ébred fel, vagy éppen néha napján saját magával vitatkozik. Nekik is jobb, hogy nem megyek a közelükbe, mert ha egyszer Füst visszatérne, akkor abból semmi jó nem lenne. Hiába a szuper gyógyszerek meg a telepaták, én akkor is félek.
Hirtelen egy hangot hallok a fejemben, amitől kis híján szívinfarktust kapok. Az egyik tanárnő hangját hallottam meg a fejemben, valami Frost lehet, nem szokásom megjegyezni ennyi nevet. Utálom, amikor telepatikusan üzengetnek, egyszerre király és hátborzongató. De egyáltalán miért is kéne a tanáriba menjek? Valaki bepanaszolt a szomszéd szobából, vagy mi? Még egy falatot se bírtam enni, de jobb, ha nem ellenkezem, így elsétálok a tanári felé.
Beérkezve illedelmesen köszönök és meghajolok, ahogy azt kell, majd meghallgatom, hogy mit is akar. Büntetés vagy dicséret, jöhet bármi én kész vagyok.
- Pár perce hívott a Moore ikrek édesanyja, hogy a lányok nem jelentkeztek be a szokásos konferenciahívásba – mondta. – Ti voltatok azok, akik utoljára látták őket az iskola területén. Mondtak valamit?
Tyűű, kettőt kérdezz és könnyebbet, gőzöm sincs. Valamit hallottam, de már nem igazán emlékszem, szóval csak egyetértően bólogatok, amikor az egyik behívott diák felvázolja amit tud. Egyáltalán minek mennek ki? Itt biztonság van, odakint meg nem. Nem kéne felelőtlennek lenniük, mert a végén egy ketrecben fogják végezni egy arénában.

Lassan kettő és fél hete, hogy a Shield bérelt számomra egy lakást, azon az alapon, hogy a múltban történt terrorista események okán, nyomozást végezzek. Terroristaelhárítói munkám során és a nyomozás alatt, szinte semmit nem találtam. Az egész kisváros, olyan mintha belefagyott volna az időbe. Minden nyugodt volt, semmilyen különösebb esemény nem történt, kivéve, hogy időnként valami helyi nagyfiú az X-mentől kipakolta néhány részegnek a szűrét a kocsmából. Milyen jó is a feszültség levezetés, másokon. Persze ahány ház, annyi szokás, nincs ezen mit csodálkozni. Az a fickó verekszik, meg piál, én meg vért iszok szabadidőmben. Mekkora szerencse, hogy a Cégnek dolgozva, nincs problémám arra, hogy friss vérhez jussak. Ellátnak ők maguktól is vérrel, a fene se tudják, hogy mesterségesen hozzák létre vagy véradóktól származik. Egy szó, mint száz megkönnyítik nagyban nem-létem földi tartózkodását. Éjszakánként körbe jártam, összegyűjtöttem a helyi újságokat, híreket olvastam és úgy általában figyeltem. Nem kívántam mutatkozni, bár tartok tőle, mivel mágus vagyok, úgy világítok a varázshasználók számára, mint világítótorony a tájékozódási pontot kereső hajónak. Egyes Wand kollégák arról számoltak be, hogy amióta vámpír lettem, egyéb érzés is párosul jelenlétemhez, ebből arra következtettem, hogy a mágiahasználók számára, ha vannak is a kisvárosban, az is egyértelmű, hogy vámpír vagyok. Remélem, az X-Men nem akar bekopogtatni hozzám, hogy kirámolja a szűrömet. Semmi kedvem magyarázkodni nekik, hogy a Shield miért alkalmaz egy vámpírt. Ez különben sem lenne hülye kérdés, hiszen inkább velük, mint ellenük. Ráadásul, nekem eszem ágában sincs embereket gyilkolni, csak azért, mert vámpír vagyok és vérrel táplálkozom. Éjszakai körutaimat, többnyire ködalakomban jártam, illetve repültem végig. Kisebb az esélye, hogy észrevesznek, ráadásul gyorsabban is haladok, mint gyalog. Arról az előnyről, pedig már ne is beszéljünk, hogy minden apró résen betudok hatolni az épületekbe, ha úgy adódik. Eltudok bújni esetleges szemtanú elől az autók alá és ki tudja még mennyi hasznos ötletet lehet kihámozni ebből a képességből.

Mivel kettő és fél hete semmi sem történt, elhatároztam, hogy ha lemegy a nap, az Éjszakai Őrség újabb bevetésre indul. Attól tartok ugyanis, hogy ez a tétlenség, elővigyázatlanná fog tenni és esetleg elsiklok majd, valami fontos dolog fölött. Így, igen korán lefeküdtem aludni, miután felszívtam egy tasak nullás vért. A Cégnél azon az állásponton voltunk, hogy igyekezzek mindig eleget inni, nehogy a munkavégzés közben, esetleg az éhségtől, illetve szomjúságtól beinduljak. Persze, ettől nem tartottunk, hiszen úgy tűnt, hogy képes vagyok kontroll alatt tartani vadász ösztönömet, ha pedig eleget iszok, akkor egyáltalán nem zavar az emberek jelenléte, sőt! Vadásznom sem kell. Mivel, titokban sikerült beköltöztetniük a srácoknak, a teherautó oldalán, amivel hozták a koporsómat háztartási gépek szállítása volt reklámozva. Ugye nem mindenki bírja el a hűtőt és mosógépet és még kevesebben bérelnek fel valami mutánst vagy szuperhumánt, hogy erejüket kihasználva becipeltessék a kívánt holmit. A lakásom körül, ugyan mindig sötét volt, hiszen nincs szükségem villanyra ahhoz, hogy olvassak vagy éppen mindennapi apró cseprő ügyeimet elvégezzem. Az akció idejére, kaptam használatba egy Laptopot, amin keresztül jelentéseimet elküldtem a központnak. Illetve nem közvetlenül a központnak, hogy ne lehessen még próbálkozni sem a rendszerünkbe való betöréssel, de olyan címet használok, amin keresztül eljut az illetékeshez. A redőnyök le voltak húzva a lakásban, véletlenül se süssön be a nap, bár rövid ideig képes voltam elviselni a Nap perzselő sugarát, semmi kedvem sem volt, egy esetleges korai ébredés után, a tűző napon, örömtüzet gyújtani. Koporsómban, kellemes húszfokos meleg volt. Azt hihetné a halandó, hogy a vámpírok hűvös sírokban alszanak. Hát egy frászt, a koporsómban még házibulit is lehetne tartani, ha nem lenne ennyire szűkös. Golyóálló és hőszigetelt koporsóm volt, aminek elektronikus zárját, belülről lehetett nyitni vagy éppen zárni. Tény és való, hogy első ránézésre gyanúsan high-technek tűnt volna, ahhoz, hogy egy halottat tartsanak benne. De meg kell adni a módját a pihenésnek és a biztonságérzetnek. Az időjárás jelentésből, megtudtam, hogy mikortól sötétedik be odakinn. Korán akartam kelni, úgy döntöttem tehát, hogy sötétedés után, jó tíz perccel csöngjön az órám. Bizakodó voltam.

~Kayla Felice Norwood~

Először azt hittem csak nekem tűnik úgy de nem, tényleg egyre több diák van az iskolában, egyre zsúfoltabb az összes helyiség. Szerencsére a szobám egyedül az enyém és lehet gonosz vagyok de nem szeretném senkivel megosztani ha esetleg a hely szűkét így akarnák megoldani.
Ez kicsit más nap mint a többi, valami fura, épp az ablakon bámészkodom kifelé a ceruzámmal a számat ütögetve finoman. Nincs ihlet, itt ülök a lap fölött és egyszerűen nem mozog magától a ceruza ahogy általában szokott, eszembe jut valami és megvalósítom, lapra viszem, mindig így megy, mintha kikapcsolnék és alkotódna magától az a kép a papírra. Ha gondolkodnom kell az már problémás és akkor fölösleges erőltetni. Pedig kapcsoltam zenét is, bár fogalmam sincs mi lehet ez a zene, valami klasszikus, jól illik ahogy a szél viszi a sárga leveleket, hmm még az oly megszokott esőhöz is illene, tényleg talán ez hiányzik, ez olyan más ebben a napban. Nos, talány megoldva, de a múzsám még mindig nem tért vissza az eszközbe, végül feladom és lerakom a ceruzám, hátradőlök nyújtózok kicsit a széken és egy kicsit becsukom a szemem pihentetésképpen.  Hátra pillantok az órára, ebéd idő lassan, talán ez az én bajom, ennem kéne, talán a reggelit is elfelejthettem, nem emlékszem már, régóta roskadok efelett a pár csík fölött amit a lapra vetettem. Felkelek hogy kinézzek kicsit, talán egy kis séta sem ártana a jó levegőn.Ekkor hallok meg egy ismerős hangot a fejemben, a tanáriba lettünk kéretve. "Lettünk", én és ki még?  Mindegy és tiszta vagyok, semmit nem tettem úgyhogy nem izgulok és látni se láttam semmit, miről lehet szó? Megérkezem az irodába, bátortalanul söpröm a fülem mögé a hajam és várok félve végig nézve a megjelenteken, egy ismerős arc van itt akivel a bálon beszélgettem és táncoltam. Kihozott belőlem valamit, valami mást, nem tudom, talán tartanom kéne mégis tőle a távolságot, mindegy, maradok a helyemen. Talán az elsők közt értem ide és várok, amint befutott az utolsó ember is, legalábbis gondolom azért meg is szólal a tanárnő. Nos ezekre a kérdésekre pont tőlem várni a választ hatalmas elvárás. Először is nem tudom kikről van szó, másodszor hozzám aligha szól bárki is, pont nekem mondanának valamit arról hogy hol vannak, fölösleges volt engem ide hívni.Egy hely van még a suliban ahol hosszabb távon jelenleg tartózkodni tudok és az az egyik csöndes közösségi szoba, talán ott lehettek utoljára de gondolom azt tudják. Így csak egyszerű bátortalansággal megrázom a fejem és pislogok a tanárnőre, tőlem ilyen kérdésre választ várni. Kérem, ugye nem gúnyolódik velem? De szerencsére mások több infóval tudtak szolgálni, akkor gondolom nem soká mehetünk is vissza és folytathatjuk amit elkezdtünk, amúgy is én kb statisztának vagyok itt, a helyében én kiküldeném magam.

~Ralf Shaw~

Rohadt unalmas az iskola, kb semmit nem lehet csinálni. Persze ebbe az is beleszól, hogy csóró vagyok. Se pénzem, se barátaim nincsenek nagyon, unatkozom és edzek, ebből áll a fél életem. A másik fele meg abból, hogy órákra járok. Hihetetlenül monoton egy idő után, kellene egy kis kikapcsolódás. Épp azon filózom, hogy beugrok Salembe, már amúgy is elmúltam 18, végre a szülői meg tanári engedély se kell, de ekkor kapom a mentális üzit, hogy irány az igazgatói. Ilyen az én formám.
Ahogy bemegyek a dirihez, csupa új arc, egyedül Kayla ismerős, akivel lepacsiztam a legutóbbi bálon. Azóta sem kerültem, de nem valami szociális a szentem, így nem igazán tudtunk csapatni semmit. Amúgy is két külön világ vagyunk, szóval közös érdeklődés se nagyon volt. Meghallgatom a hívásunk tárgyát, két iker eltűnt, azt se tudom kik ezek. Tényleg, két éve vagyok a suliban, és alig ismerek valakit. Nem jó ez így Ralf, nagyon nem jó, kezdened kellene valamit az életeddel...
Meghallgatom a válaszokat, nekem nem rémlik semmi, de legalább érdekel a dolog. Ha meg tudják magukat védeni, akkor nincs para, nem lesz bajuk, de ha nem, akkor valakinek értük kell mennie. De amúgy nem értem a hiszti tárgyát, valószínűleg csak elnézték az időt, vagy jól elvannak, és azért nem figyelik az órát. Nem kell a para.

A szép díszes társaság gyűlt össze, most amíg beszélgetnek van időm jobban megnézni őket. Van itt egy lány, azt hiszem Kayla a neve talán. Eddig nem igen láttam, és nem is tudok róla túl sokat, de helyesnek tűnik. A másik lányról fogalmam sincsen, csak azt tudom róla, hogy egyáltalán nem akar itt lenni, de felőlem panaszkodhat nyugodtan. Szökjön csak meg, ha annyira akar és majd amikor egy ketrecben fog csücsülni, akkor majd visszasírja az iskola biztonságos falait. Aztán van itt egy pikkelyes illető, meg egy sárkánymutáns, azt hiszem valami orosz neve lehet, talán Dmitri, vagy Gregorovics, vagy Vaszilij, vagy mi az ördög. Meg persze van itt egy idősebb gyerek is, asszem Ralf mittudoménkinek hívják. A tanárokat már meg se kell említeni.
- Rendben van, ti, akik itt vagytok, Mrs. Dwerryhouse-al kimentek Salem-be és megpróbáltok minden lehető információt megtudni, hogy kik látták őket, kivel, hogy hol lehetnek. Öt percetek van összepakolni, amit vinni akartok, utána ide jöjjetek vissza! - mondja a tanárnő, amin eléggé meglepődök. Mi fogunk kimenni? Úgy mint egy csapat? Gondolom most csak viccel tanárnő. Úgy érti menjünk ki, mint egy kis csapat, hogy megkeressünk valakiket, akikről azt se tudom, hogy kik? gondolom magamban, de nem szándékozom hangosan kimondani, csak nekidőlök a falnak és megvárom, amíg mindenki kimegy. Ha a tanárnő megkérdezi, hogy miért nem megyek sehova, akkor a lehető legjobb angolságomat előszedve válaszolok.
- Nincs mit összeszedjek Sensei.- majd tovább várok, ha pedig esetleg kiküld, akkor kimegyek az ajtó elé.

Felszerelés:

~Ralf Shaw~

Szóval mehetünk segíteni és megkeresni a csajokat, ez jó hír, bár az iskola diákjait nézve nem biztos, hogy a segítségükkel előrébb lesznek. Ettől függetlenül én úgy tervezem, hogy segítek rajtuk, hiszen segítségre szorulnak. Persze az alapján, amit hallottam, megérdemelnék a halált, ennyire hülyék hogy lehetnek, de most nem tudok minden részletet, és amúgy sem az én tisztségem ezt eldönteni. Salembe megyünk, amúgy is oda indultam, így legalább már meg is van, hogy mivel fogom elfoglalni magam, ráadásul jön Kayla is, akivel talán elleszek majd, ha ő is így szeretné. Mármint, az lenne a logikus, ha kis csoportokban keresnénk őket, így tudjuk a lehető legnagyobb területet lefedni, és a legeffektívebben keresni, úgy, hogy mégse vagyunk egyedül, tehát ha támadás ér minket, akkor nem egy ember kell megvédje magát. Én legalábbis így csinálnám. Öt percünk van összepakolni, gondolkodás nélkül indulok kifelé, és az igazgatóiból kiérve futni kezdek a szobámba. Mivel árva vagyok, ezért nincs sok holmim, de azért van egy táskám, amibe bele tudok dobni egy pulcsit, és egy esernyőt, és egy sálat, illetve egy taktikai toll-zseblámpa kombináció is elfér a zsebemben. Mást nagyon nem is akarnék vinni, úgyhogy én meg is vagyok, indulok vissza az igazgatóiba. Ha visszaértem, megvárom a többieket, és Kayla mellé próbálok beállni.
- Szia. - köszönök mosolyogva a csajnak. - Ha csapatokra osztanak, leszel velem? - vetem fel az ötletet, és várom, hogy hogyan tovább.

Felszerelés:

~Kayla Felice Norwood~

Nekünk kell őket megkeresni, enyhe pánik kezd eluralkodni rajtam. Akkor most be kell mennünk a városba, nem jártam még ott, el fogok tévedni, biztos hogy nekem is mennem kell? Hisz nem is tudom kikről van szó, hogy kérdezzek bárkit is hogy látta-e őket? Őszintén szólva közöm sincs hozzájuk és a saját óvatlan döntésük volt, nem akarok menni, nem vagyok nagy segítség amúgy se, hogy plusz egy diák kóvályogjon a városban akit utána szintén meg kell keresni, teljesen fölöslegesnek tartom. De a "parancsra" vissza vonulok a szobámba, persze mindenkit előre engedek, hagyom hogy kimenjenek, elsodornak vagy valami a nagy sietségben, egyébként is vannak itt durvának látszódó diákok, nem hiányzik egy lila folt, sérülékeny vagyok. Vissza battyogok a szobámba és egy pillanatig csak állok a szoba közepén nézve kifelé az ablakon. Biztos hogy nekem is mennem kéne? Észre fogják egyáltalán venni a hiányom? Nem merem megkockáztatni, nem szeghetek meg egy kérést, félek hogy kicsapnak és haza kell mennem, azt viszont még inkább nem szeretném. Hát rendben, szépen kezdek öltözni, fázós vagyok úgyhogy nem árt több réteget magamra venni, nem hiányzik senkinek egy nátha, ugye? nos ha ezzel meg vagyok a táskámba különösebb dolgokra nincs szükség csak amik benne vannak, a nyakamba akasztom szépen és mehetünk is. Ajj de nem szeretnék, félek, aggódok, tartok ettől a kalandtól, de leszegett fejjel battyogok mégis vissza a tanáriba. Épp úgy állok itt mint aki a kivégzését várja leszegett fejjel a cipőm orrát nézegetve, amikor beáll mellém valaki és megszólít, a hangjáról fel is ismerem. Lehet nem túl udvarias de nem emelem fel a tekintetem de azért köszönök neki, lehangoltan.
-Szia.-csapatra osztanak? azt hittem egyedül - Aha, lehetek, bár sok hasznom nem fogod venni.

"Felszerelés":

- Charles Wilson -

Orromban kellemes illatok jelezték, hogy ébredezem. A Nap magasan ragyogott, az erdő fáit, aranyló koronás óriásokká maszkírozta. Különböző madarak csicseregtek, az erdő lassan kezdett megtelni élettel. átfordultam a másik oldalamra, hogy visszasüppedjek a kellemes álomba amelyet ezelőtt pár perccel kezdtem látni, amikor a vállamon egy kéz érintését éreztem. Abban a pillanatban felébredtem és oldalra gördültem, majd pattantam fel fekvő helyzetből. Édes hang jutott el fülemen keresztül, álomtól zsongó, félig bódult agyamba.
- Ennyire ijesztő vagyok? Csak azt akartam, hogy mennünk kell.
Mondta Lisa a tőle megszokott pozitív hozzáállással. A háború ellenére mindig vidám volt és próbálta az élet világos oldalát szemlélni. Ezért szerettem belé.
- Nem vagy ijesztő, csak még álmodtam.
Mondtam és leporoltam a ruhámat, majd összeszedtem a cuccainkat.
- Merre megyünk? Van valami elképzelésed? - kérdeztem tőle, sosem tagadtuk egymás előtt, hogy sokkal jobbak voltak a megérzései azt tekintve, hogy merre tudjuk elkerülni a bajt. Azonban ezen a napon a baj talált meg minket és hamarabb, mintsem sejtettük volna....

~ Ginny Dwerryhouse ~

Elég nagy gondot jelentett mindaz amit eddig tudtunk. Két lány eltűnt, akik azért kerültek ide, mert a szüleik attól tartottak, hogy támadás érheti őket, most pedig tulajdonképp ez a félelmük be is igazolódott. Persze ez mind a legrosszabb eset, reménykedem benne, hogy csupán valami leárnyékolja őket és Emma azért nem tudja őket telepátiával bemérni (habár ha Cerebróval sem, akkor valami erős dolog lehet). A diákokkal pedig csupán annyi a dolgunk, hogy szétnézzünk Salem-ben és nyomokat, esetleg pontos helyzetet tudjunk felvázolni az X-mennek vagy az Angyaloknak, hisz nem igazán szeretném a diákokat veszélybe sodorni. A képességeik használatát azért oktatjuk számukra, hogy irányítani és megfékezni tudják, nem pedig valamiféle hadsereget próbálunk felépíteni tudat alatt, mert létrehozzuk a gyerekekben az illúziót, hogy elfogadott, hogy "szükség" esetén mások ellen használják a képességeiket.
- Rendben. Én a biztonság kedvéért beteszek egy váltásruhát. - válaszoltam Emma-nak és el is indultam a szobám felé. Terrynek pár szóban elmagyaráztam a helyzetet, és különösebb győzködés nélkül is belement az apa-lánya programba amíg anyuci egy halom diákkal Sherlock Holmes-osat játszik Salemben.
- Kérnék egy pontos listát Kayla Felice Norwood, Melody Croft, Ralf Shaw, Damian Adkins, Kayato és Vaszilij Dragunov képességeiről, Veszély. - szerencsére az otthoni tablet kéznél volt, és az ágyra letéve kértem egy kis segítséget Veszélytől, amíg egy hátizsákot előszedtem, és a ruhásszekrényben is megkerestem a csere uniformisomat. Szerencsére már diákként megszoktam, hogy minden ruhadarabból legalább kettő darabot beszerezzek elkerülve azt a kellemetlen helyzetet, hogy tönkremegy a kedvenc ruhám, így mindig van egy plusz melléje.
A pakolás után a kezembe vettem a tabletet és végigpörgetve a kiadott listát igyekeztem valami jó stratégiát kitalálni arra, hogy hogyan is menjen végbe a keresési akció a kis városkában. Ami a diákok képességét illette, eléggé szerteágazó volt. Sokáig csak azt a kevésbé előnyös helyzetet láttam célravezetőnek, hogy a bandát külön csapatokra kell osztani. Ezt viszont szerettem volna elkerülni, hisz nem összeforrt csapat, sem pedig akciócsoport, hogy ez célravezető legyen. Szerencsére a diákok között került valaki, akinek emberfeletti érzékszervek jártak a mutációja mellé, és habár nem egy Logan szintű dologról van szó, de határozottan jobb, mintha fel kellene osztani a lehetőségeket.
- Veszély, kérlek nyisd ki a Moore ikrek szobáit amennyiben zárva vannak. - újabb kérdést intéztem Veszély irányába, közben pedig az említett helyiségek felé. Mind a két szobából egy-egy ruhadarabot vettem el. Reménykedtem benne, hogy olyat sikerült választanom ami elég illatanyaggal rendelkezik ahhoz, hogy Damian majd követni tudja a szagot miután megérkeztünk Salemben.
- Rendben van, mindenki itt van? - néztem körül a jelen lévő diákokon miután, remélhetőleg utolsóként, megérkeztem. Nem éreztem túlságosan jól magam. Ideges voltam azért, mert diákokkal kell egy ilyen akciót végigvinni, meg azért, mert én kellett az akciót vezessem. Sohasem voltam az a vezéregyéniség, sulis időkben is mindig más volt aki a sportban, vagy a különböző feladatokban vezette azt a csapatot amiben benne voltam.
- Akkor hát, indulás, csapat. - igyekeztem mosollyal az arcomon kimondani ezt az egészet az idegességem ellenére. Kell a diákoknak a biztatás, tudniuk kell, hogy bízom és hiszek bennük. Talán kicsit jobban annál, mint amennyire magamban bízok, de ezt nem kell tudniuk. Különben is, össze kell szedjem magam, mert most mindenki az én felelősségem és nekem is kell vigyázni rájuk. Bárki bármit mondjon is.

Felszerelés:

~ Damian Adkins ~

Habár az általam közölt információk jók voltak, mégsem éreztem úgy, hogy különösebben segítettem volna velük. Mármint inkább úgy látszott, hogy így, ennek tudatában sokkal inkább vannak bajban az eltűnt lányok, mint ahogy Frost tanárnő azelőtt gondolta. A többiek némán húzták végig az egész beszélgetést, egyedül Vaszilij volt, aki támogatott, hogy ő is hallotta amit én hallottam. Na mármost a többiek vagy nagyon el voltak foglalva, vagy érdektelenek voltak. Nem tudom, hogy melyik a jobb.
- Oké. - válaszoltam Vaszilij felvetésére, hogy ha fel leszünk osztva akkor egy csapatot alkossunk. Habár lehetséges az, hogy Dwerryhouse tanárnő esetleg másképp osztana fel minket, de ez még a jövő zenéje. Azt még megvártam, hogy a sárkánysrác mire jut az új fiúval való egyezkedésben, majd én is visszavonultam a saját szobámba. Ledobtam az iskolai cuccaimat, átvedlettem egy izompólóba, meg egy farmerbe, majd az egészet kiegészítettem azzal a bőrdzsekivel amit a szüleim küldtek a sulikezdéshez. Jól nézett ki, mint úgy általában a bőrdzsekik java része. Majd talán valamikor valami emblémákat és hasonlókat is varratok rá. Az király lenne.
Visszaérve az emberkék sokkal inkább olyannak tűntek, mint akik igazgatói intőt kaptak, mintsem korábban, mikor behívattak minket. Nem azt mondom, hogy most legyenek elszállva, hogy elraboltak valakikét és hurrá mentőcsapat, csupán ne olyanok legyenek, mintha hullákat mennénk keresni.

Felszerelés: