Tanári

Meg jelenik Gabriel, és hallom amint hozzánk szól kettőnkhöz. Majd, az iródába megybe, míg mi ketten még mindig kint vagyunk. Amint szól, hogy menjünk be, én meg bököm kicsit Charlest, aztán be gurolok az iródába. Aztán, Gabriel folytatja a mondatát, amit én türelmesen végig is hallgatok, és egyszer sem szólok közbe. Csak, akkor szólalok meg, ha már végzett.
- Tu... Tudja tanár úr, mi csak egy kicsit fel akartuk dobni a gépet, kicsit színesebbé tenni. Egyáltalán nem arról van szó, hogy kersztbe akarnék tenni az iskolának, vagy az x-men nek, csak egyszerűen, meg akartam tenni. Még, a második világ háborúban is voltak, nem keveszen, akik valamilyen módon fel dobták a gépüket, és én bár tudom nem az enyém a gép, még is szerettem volna valami ilyesmit csinálni. - Mondom a tanárnak, bár én csak a magam nevében beszélek, Charles helyet nem modhatok semmit, de majd biztos mondani fog ő is valamit, ha már bent lesz ő is az iródában.

Dialin nem hitte volna, hogy még egyszer ennyire fogja várni az igazgatót. A várakozás már nagyon sok erejét felemésztette. Elmenni nem mert, nem akart, szembe akart nézni a következményekkel. Mint a karácsonyi bál után a tavaly előtt. Morsus megint fáradt és morcos volt, mint mindig. Kemény mutáns volt, rossz stílussal, de most nem tűnt olyan ijesztőül. 
Charles bement és ha kellett, évának is segített ebben. Az igazgató szavaira először csak nézett, később rájött, hogy miről fújt a szél. Morsus elmondta, mennyi külső bajjal kellett küzdeniük és a belső bajokra nem volt szükség. Nem értette a diákokat, ez látszott. Charles már annyira elunta magát kinn a folyosón, hogy nem akart vitába szállni. Minél előbb mehessenek el innen, az számított neki. Éva válasza után felelt.
- Igen, csak színt akartunk hozni ide, egy kis életet és nem támadásnak, nem ellenségeskedésnek szántuk. Mi a büntetés?

Gabe cinikusan néz.
- Hát persze. Értem én. Ismerem ezeket a kifogásokat.
Mondja nyugisan a férfi.
- Akkor ugorjunk a részhez, ami érdekel titeket. Úgy fest kötelező órákat kell kapnotok táncból és rajzból. Veszély már feljegyezte nektek. Mindennap lesz egy-egy órátok így ki élhetitek az ilyen hajlamaitokat. Mostantól ezt játsszuk. Szóval úgy szórakozzatok, hogy utána külön órákat kaptok belőle minimum egy évet. Jó szórakozást. Végeztük. Viszontlátásra.
Mondja Gabriel elégé parancsolóan és csak a "viszontlátásra" mondatot ismétli, ha valaki ellenkezni próbál.

Charles szájára óriási mosoly húzódott ki és egy nagy kő esett le a szívéről. Jól hangzott az, hogy a kreatív hajlamaikat és az unalumkat kiélhették tánccal és rajzzal. Néhány óra után meg fogja unni, mint mindent, de ezek mind olyanok voltak, amiket fel lehetett dobni. Egy rajz, ami meghöökkentő, zavarba ejtő vagy zavaró. Ezzel még teljesíti a feladatot. Ahogy a táncban is lehet félre lépni, bonyodalmakat okozni és utána megint jól viselkedni. Ezzel fogja szórakoztatni magát, a sorstárs Évát és a többieket is.
- Vettem az adást, igazgató úr! Év végéig táncolva rajzolunk. Viszontlátásra!
Szándékosan nem kérdezett rá, hogy Évának a kerekes székkel kellett-e táncolnia. Még kitalált volna valami sokkal rosszabbat ez a Morsus. Évát már megsajnálta, hogy sorstárs lett, mert játékostárs volt a hülyeségben. Ha a lánynak sem volt más hátra, akkor Dialin kifordult a tanáriból és lebúcsúzva a szobájába ment jókat derülve.

Miután, meg kapjuk a büntetésünket, én inkább csak annak örülök, hogy enyivel meg úsztuk a történetett. Csak mondjuk nálam, a táncnak a kerekes székes változata jöhet szóba. Csak, azt nem tudom, hogy miért pont ezt illetve ezeket kaptuk büntetésül, mert ennyi erővel, akár még nekünk is kéne le pucolni a gépet, az sokkal nagyobb büntetés lett volna. Nem értem, hogy mi lehet abban a büntetés, ha olyat csinál, amit szeret. Minden esetre, nem szúrom el a dolgot, azzal, hogy bármit is mondjak, mert inkább örülök, hogy csak ennyi a büntetés.
- Köszönjük igazgató úr. - Mondom, bár ez nem olyan dolog, amit meg kell köszönni, én még is megteszem. Majd, ki gurulok a folyosora, ahol aztán Charles el köszön, és jó magam is inkább a szobám felé tartok, hogy neki kezdjek a rend csinálásának.

//Előzmény: Kert és erdő a birtok körül//

Az utóbbi időben nagyon sok minden történt, én pedig a lehető legnagyobb ívben próbáltam elkerülni Gabe-t, azóta legalább is, hogy Chicago történt. De mivel ő a főnököm volt annyira nem volt mindez könnyű, aztán arról nem is beszélve, hogy mind a ketten még az áldozati lettünk Arcade-nek is. Nehéz volt elhinni, hogy még a SHIELD sem volt képes semmit sem tenni ez ügyben és nem találtak semmit sem. Nem magam miatt aggódtam, hanem a diákok és a gyerekek miatt, főleg a fiam, fiaim miatt. Most pedig újabb kellemetlen beszélgetés következett, mert Gabe hivatott, hogy valamit szeretett volna. Sokkal egyszerűbb lett volna az egész, ha átadat egy üzenetet Veszéllyel, akkor legalább a kellemetlenségen is hamar túllettünk volna, hogy nem kell személyesen beszélni. De most valamiért ragaszkodott ehhez. Megálltam néhány pillanatra a tanári előtt és felsóhajtottam. Végül összeszedve minden bátorságomat benyitottam a helységbe és az igazgatói iroda felé vettem az irányt. Amint ott voltam bekopogtam az ajtón, ha pedig bentről meghallom Gabe hangját, hogy bemehetek, akkor benyitok, belépek a helységbe, majd becsukom magam mögött az ajtót.
- Szia! – köszönök – Beszélni szerettél volna velem…
Egyelőre nem léptem el az ajtótól, hanem ott maradtam a tabletemet szorongatva, amin éppen az iskolával kapcsolatos dolgok voltak megnyitva. Reméltem, hogy csak a sulival kapcsolatban szeretne valamit és nem kettőnket személyesen érintő kérdéseket szeretne feszegetni.

Gabe szinte teljesen lebénul és elpirul Serenától. Kb mindig ez történik Chigago óta.
- Iiiii... igen! vagyis... nem! Mert szia! És Igen!
Mondja hadarva majd az asztalánál keres valamit kiborítva a tolltárolóját.
- Eh... én....
Dadogja és a következő mozdulattal mikor odanyúlva könyveket löki le.
- Szóval...
Ha Serena nyúl ellenkezőleg mutogat.
- Nene! Mert...
Ezzel fel áll idegesen és megfordulva kinéz az ablakon:A kezeit a háta mögött kulcsolja össze, szorosan fogja őket, de látszik, hogy remegnek. Serena amióta ismerte sosem látta Gabet remegni mindig biztos kezű és kiegyensúlyozott volt.
- A... - nagy levegőt vesz. - Bocsánatodat kérem.
Egy fél pillanatra félszemmel hátra pillant, hogy Serena még ott van egyáltalán.
- Szeretném azt mondani, hogy Zack nem e világi erői befolyásolták a tettemet, de nem tudom, hogy ez igaz lenne. Ha igen, akkor is csak azt tettem, amit akartam. Nem akartam... bevallni még magamnak sem, hogy... hát... érted... - gyorsan kinéz az ablakon. - Biztos nem támad minket senki? Persze hogy nem...
Mondja szomorúan és folytatja:
- Vonz...odom hozzád. És nem szabadna. Zack elmondta, hogy milyen egy kedves és csodás lány vagy, de nem voltam erre felkészülve. Én... - sóhajt egyet. - Nincs jogom, bármit is kérni vagy ilyesmi, de nem tudom megtetté tenni. Te se hiszed, hogy egy génállományom van a csajozásról legendás Morsus családdal, mi?
Kérdi kicsit cinikusan.
- Oké... szóval ja.
Ezzel megfordul.
- Fantasztikus vagy, egy megértő édes lány, aki mellett öröm létezni és ez lenyűgöz engem. Az egyetlen vagy a világon, aki nem egy rossz másolatnak vagy egy hülye szerzetesnek néz. Megígértem Zacknek, hogy megóvlak mindentől. Mikor ott voltál a karomban azt hittem megfogok halni és nem bírtam megállni. Heh... egy pillanatra Morsus voltam. De ez nem fog előfordulni. nem fogok minden Arcade támadás (az istenért nem kapja azt a pasit senki?) alatt rád ugrani vagy ilyesmi. Megértettem, hogy ez hiba volt és nem szabadott volna. Köszönöm a randi ajánlatát, de tudom, hogy ez csak a kedvességed miatt ajánlod fel. Nem foglak ilyesmire kényszeríteni.
Kilép az asztal mellől és egy elegáns rúgással a kezébe juttatja a földön verő könyveket majd pont vissza rakja őket oda, ahol voltak, mint egy Jackie Chan filmben.
- És azt hiszem teljesen értelmetlen, amit mondtam.

Nagyjából teljes mértékben az fogadott, mint amire számítottam. Szerencsére én igencsak erősen kapaszkodtam a tabletembe, hogy ne ejtsem le azt, bár így meg attól féltem, hogy sikerül annyira megsértenem a felületet, hogy vehetek egy újat, mert nem lesz képes sem holografikus képest, sem normálist sem mutatni. Zavartan sütöttem le a szememet, ahogyan kiborította a tolltartót, ahogyan pedig a könyveket is azonnal mozdultam, hogy felvegyem őket, de a szavaira elpirulva és zavartan álltam vissza az ajtóhoz. Ahogyan az ablakhoz állt nem tudott nem feltűnni, hogy remeg a keze. nem hittem volna, hogy ennyire zavarban lesz a közelemben, főleg, hogy nem egy meditációs gyakorlatot ismert, azokkal pedig nyugodtnak kellett volna maradnia. Zack elég sokat mesélt erről, így már volt fogalmam róla, hogy miként működik ez. Egyelőre nem szóltam semmit sem, csak hagytam, hogy ő beszéljen, kicsit aggódtam amiatt, ha közbeszólok, akkor lehet, hogy nem fogja tudni befejezni. A szavára megráztam a fejemet, még akkor is, ha nem láthatta, mert háttal volt nekem.
- Nem tartozol bocsánatkéréssel – motyogtam.
Nem tudom, hogy meghallotta-e, vagy sem, de ő beszélt tovább. Végül mégis az a kellemetlen téma került elő, amitől kissé tartottam, hogy történni fog. Nyeltem egyet, tudtam, hogy vonzódik hozzám, már eléggé régen észrevettem, noha nem is bíztattam ezzel kapcsolatban, de már az is bőven elég volt, hogy egy helyen dolgoztunk.
- Jó, hogy nem vagy olyan – csúszott ki zavartan a számon.
Ennek tényleg örültem, hogy ő más volt, mint a többi Morsus, így is tele voltunk egoista, nagyszájú személyekkel, Gabe kellemes felüdülés volt a családon belül.
- Nem csak azért mondtam, ami miatt hiszed – nyögtem ki végül fülig pirulva.
Megvártam ezek után, amíg befejezi, amit szeretett volna és a könyveket is helyre teszi, utána szólaltam meg ismét.
- Akkor mi lesz ezek után? – kérdeztem. – Elsétálunk egymást mellett, mintha nem is ismernénk egymást?

Gabe elmosolyodik a kérdésen.
- Na még mit nem. Nem fogom eldobni az egyetlen barátomat csak azért, mert hülye vagyok.
Mondja a férfi kicsit keserédes hangon.
- Nem dobom félre a barátságunkat, még mindig itt vagyok neked és még mindig megpróbáljuk tartani a sulit egyben miközben a diákok félpercenként törnek ki egyet. Ha tetszik, ha nem... jók vagyunk.
Az arcán most őszinte mosoly jelenik meg.
- Tényleg azok vagyunk. Remekül dolgozunk együtt, egyformán gondolkozunk és nem vitatkozunk. Ahogy Balti mondaná: minek tönkre tenni a jót?
Ezzel leül az asztalára, de Serena látja, hogy a magabiztos hang és viselkedés inkább csak álca.

Gabe-re pillantottam, aki válaszolt a kérdésemre, hogy mi is legyen mindezek után. Ha nem tudtuk volna megoldani, akkor valószínűleg egyikünknek távoznia kellett volna, révén hosszú távon mindez nem lett volna megoldható. Én lettem volna valószínűleg akinek ezt meg kellett volna tennie még akkor is, ha a lányomé volt maga az épület, ahol laktunk. A végén már én is elmosolyodtam, valóban jól tudtunk együtt dolgozni, ehhez kétség sem fért és legalább ezt meg kellett volna őrizni, hogy így legyen. Persze nem gondolta így, sokszor bánom, hogy pszichológiát is tanítottak az orvosi egyetemen, így észrevettem, hogy csak leplezni próbálja a valóságot és azt, amit gondol.
- Egyetértek abban, hogy jól tudunk együtt dolgozni – mondtam. – De ezzel a magabiztos viselkedéssel kit akarsz becsapni, engem, vagy inkább magadat?
Kérdeztem, ám mielőtt válaszolhatott volna ismét megszólaltam.
- Kevésbé kellemetlen téma, ősszel* kellene egy általános iskolai osztályt is indítanunk, ahol több évfolyam van együtt. Namor is felnőtt már ide, Gloria is, Stephanie jelezte, hogy szeretné, ha Haley és Hope is ide járhatna, még ha nem is mutánsok, csak szuperhumánok. Arról nem is beszélve, hogy ez a hely messze van New Yorktól a legtöbb családnak, így a kollégiumot is meg kell nyitni, nagyobbá tenni, a kúria nagy része úgyis ürességtől cseng… azoknak, akik mégsem laknának itt, de naponta megtennék a közel ötven kilométeres távolságot New York város határától nekik kellene iskolabuszt is beüzemeltetni. Mi a véleményed?

*mivel ez még mindig tavasszal van.

//Folytatás: Egyéb helyszínek//