Egyéb helyszínek

X-Men: Iskolák találkozása - A repülőn
16+

Dolgozni kell a szőke rezgésszámán, meg ki kell cserélni benne az elemeket, ha nem rezeg eléggé, mint egy vibrátor. Vajon honnan jutott eszébe ez a hasonlat ezen a repülőn ebben a társaságban? Annyira szexuálisak, mint két darab összedörzsölt nedves fa. Megvan köztük a szikra, de csak füstölnek büdösen és sehol egy láng...
Mennyire jó lenne rágyújtani.
- Mindkettő, annál rosszabb lehetőség nem lehet, hogy itt vagyunk, és megmutatjuk magunkat. Lépéshátrányban leszünk, ha meg akarnának védeni minket, akkor bojkottálnák a netet - meg nem csak őket, hanem a többieket is. Pl, ha most meglátna valami nyikhajt az egyik bokorban, ami közel van hozzá, akkor biztos megpróbálná ott felkutatni... mondjuk nekik most nincs netjük. Vajon a többi iskolának sincs, vagy ők prímán látják őket? Amilyen szerencséjük van, ja. Pontosan ez történik.
Komolyan aggódik, de megrebben a pillantása arra a kérésre. Megemeli a szemöldökét, kérdő kifejezés költözik az arcára, a kérdő kifejezések jól megszokott költözködő módján, becuccol oda pereputtyostul és átrajzolja a képét.
- Oké - egyszerű, gyors, és kompakt válasz, valószínűleg nem is gondolkodott rajta, és ennek ellenére biztos, hogy nem fogja visszavonni. - Maradj a közelemben - teszi még hozzá a miheztartás végett, elvégre nincs mindenhol szeme, nem tud figyelni Antonra, főleg nem olyankor amikor mondjuk arra figyel, hogy valami vagy valaki ne egye meg őket. Vagy legalábbis ne olyan gyorsan, hogy ne tudják elmenekíteni a maradék porcikáikat.
- Nézd már, válogat a kutya csont és a moslék között... - halkítja le a hangját annyira, hogy Anton hallja, és a kérdésével elégedetlen fajzatra vigyorog, pontosan úgy, hogy tudható legyen, mit gondol arról, hogy ő ne tegyen fel ilyen kérdéseket. Nyasgem. Ne adjanak rá okot, és nem fog ilyen kérdéseket feltenni. Rossz kutya, leülni.
Hümmög Anton felvetésére, rásandít, hogy mennyire gondolja komolyan, aztán kénytelen végiggondolni azt, hogy ő mennyire komolyan azt, hogyha Anton komolyan gondolja a saját felvetését. Komoly kérdés.
- Ha Arcade valóban ott lesz, és leleplezi magát, az lehet a legjobb esélyünk, hogyha szórakoztatónak talál. Talán jelentkezhetnél a cégébe, mint rajzos. Ezt az egész bizniszt bizonyára tervezik, alkotják, felmérik, öltöztetik, stb. Amúgy ja. Paranoid vagy.

Kifejezetten nem értékelné a vibrátor hasonlatot. Lehet kétszer is meggondolná, mit kér a másiktól, meg mit nem. Vagy nem, mert ismeri már igazából és tökéletesen jól tudja, milyen gondolatok járkálnak időnként a punk makacs fejében.
- Van benne valami. - Biccent, főleg a SHIELD erőforrásaival példának okáért, biztos képesek lennének valahogy blokkolni azokat a csatornákat, melyeken át szétszórják a világban a Murderworldös agyhalált. Vagy nem lehetne legalább bemérni az adatforgalom alapján? Vagy bármi? Borzasztó, mennyire nem ért a dologhoz, rendkívül alapszintű felhasználói ismeretei vannak aktuáltechnológia terén.
- Gondolod, hogy amit itt tapasztalunk, az... "átmegy" az alteregóinknak is? - Nem tudja ennél jobban megfogalmazni, nem feltétlenül csak a nyelvi hiányosságok miatt, szimplán fogalma sincs, hogyan működik ez. - Akár tesztelhetnénk is, ha látnánk magunkat. - De nem, miért nincs net, már mindenhol van net, ő meg próbált felcsatlakozni a laptopjával még az elején, de semmi. Milyen bosszantó! Nem mintha akkor tudna mit tenni, amikor csak bámulja saját magukat a monitoron keresztül, de nem látni valahogy még rosszabb.
Kérdő kifejezések ide, vagy oda, neki teljességgel logikusnak tetszik saját kérése. Persze nyilvánvalóan együtt kell maradniuk suli szinten is, de mégis... nem szeretné egy gyenge pillanatában egyedül találni magát valahol kaméleonmutánsok társaságában, akik épp előmásznak a falról, a fák közül, vagy épp... hhh... sokkal nyugtalanabbá és paranoidabbá teszi ez az egész, mint amennyire saját magának hajlandó lenne bevallani egyáltalán.
Őszinte, megkönnyebbült mosoly rebben a szájára, sokat javult a közérzete egyetlen gyors beleegyezéstől. - Okké. Köszi. - Biccent a kitételre, egyáltalán nem áll szándékában sehova se menni az izomerőneo közeléből, de... mi van ha nem lesz választása, mert különszedik őket, vagy ilyesmi? Fogalma sincs miből áll a konferencia. Bárhogy is, igyekszik majd nem láb alatt lenni, ha arra kerül sor. Ha ennyi idő alatt nem is tudták hatékony harcossá nevelni, azért annyit már sikerült abszolválnia, hogyan ne akadályozza azokat, akik nálánál jobban értenek a dologhoz.
- Tiszteletlen dög. - Meglöki a vállával, hogy kaparja már le a képéről azt a pofátlan vigyort, de elég gyanúsan csillognak a szemei ahhoz, hogy ne minősüljön komoly méltatlankodásnak.
Az első szavaknál még komolyan hallgatja Felix kifejtését, aztán wtf fejjel pillant vissza rá.
- Pft... nem bazári majom vagyok, hogy felvételizzek a bohócklubba. Egyébként kétlem, hogy örülne olyan ruhának, ami tíz perc múlva eltűnik.

~Hmmm. Fasza. Szóval kaptam pár igazi csínytevőt akiknek nem tetszik a rendszer. Had találjam ki ezt az igazgató direkt csinálta. Csak azért mert én az ő korukban Haloween-re leakartam borotválni a fejem és egy tolókocsiban Xaviert akartam játszani. Na, mindegy.~
A szemkontaktust tartja a kölyökkel egészen addig míg azt a mellette ülő pimaszul csillogó szemmel meg nem löki valamit sugdosva neki. Ekkor végignéz az egész kis társaságon.
-Ennyi?
Ha nem érkezik válasz akkor bólint.
-Rendben. Akkor majd ha megérkeztünk...
Ezzel vissza is ül a helyére ha a másik csendesebb srác sem szólal meg vagy tesz fel kérdést.
~Szinte el is felejtettem milyenek is ezek az X-diákok. Kezdek rájönni miért kaptam meg ezt a munkát. Így majd megtanulom milyen a f@sz másik végén lenni. Mikor nem te vagy a nagyon önálló és tudatos diák hanem a kétszer idősebb tanár akit hülyének néznek. Na, mindegy.~

X-Men: Iskolák találkozása - A repülőn
16+

Egy vibrátor leegyszerűsítené a kapcsolatot az orosz és az amerikai között. Sokkal finomabban simogat, mint Felix a saját érdes kezével és lelkével.
Pislant csak, hiába van benne valami, az ötletek már csak olyanok, mint az emberi csoportosulások, akkor érvényesülnek, ha sok pénz van mögöttük. Ők meg gyerekek, semmi nincs mögöttük, csak a huzat, és a rosszakarat.
- Nem tudom, próbálom rávenni azt a felem, hogy gondoljon arra, hogy közben itt vagyok a repülőn, de most mintha rámnyomtak volna egy pausét, egy ideje semmit nem érzek - túlságosan Antonra figyel. Meg a kutyafattyúra. Meg a repülőre. Meg a döbbenet teljesen áthatja, hiszen képtelen helyzetbe kerültek, ami helyzetet nem ő fog megoldani, még ha nagyon szeretné is.
A nyelvével aprókat kattog a fogai között, ahogy a karfán könyököl, kitágult, acélszürke pillantása állja az igazgatóhelyettes tekintetét. Hideg szemek ezek, nem elég gyerekesek, ellenben nagyon is éles, fürkész tekintetűek. Nem ma kezdte a farkasszemezés játékát, nincs oka félrefordulni, nincs bűntudata a kimondott szavak helyett, s szégyenérzete aztán végképp nincs. Jó kutya, visszaül.
- Nincs mit - mosolyint Antonra a köszönetére, oldalra sandít rá, a kis mosolya kedves neki, bár ez a kis mosoly életveszélyes is lehet, ha eltereli valamiről a figyelmét, de hát csaknem.
- Ugyahn már - kivillan az egyik oldali szemfoga, ahogy a vigyora terebélyesedik az arcán a bökésre, nemhogy eltűnne, de még fejlődik is, mint egy gondosan ápolt, locsolt, metszett növényke.
- Ne legyél hülye Anton, nem mutált ruhára gondoltam. Elszegődni hozzá dolgozni. A showbizniszben. Nem téged állítanának ki, te csak a kreatív részleg lehetnél, vagy hogy működnek az ilyenek. Érted, állítólag ezeknek minden mozdulata megtervezett, lerajzolt, hogy hatásos legyen. Ergo, agyakra van szükségük. Majmoknak itt van mindenki más - megvakarja az állát. Bárcsak már borostásodna, sokkal hatásosabb lenne ez az egész művelet.

- Hát... én még nem láttam jelét, hogy a másik felem tisztában lenne ezzel. Minimum ki lenne már írva a homlokomra egy kurvanagy IGEN, vagy valami. - Persze lehet, hogy csak ezidáig nem volt eredménye. Franc tudja. Lehet már ott van a helyeslés is a homlokán, de nem látja, mert itt... komolyan, rajta kívül senki nem zizzen be attól, hogy épp rádiócsendben vannak? A fél világ látja mit csinálnak, de ő nem. Why...
- Próbáld meg rávenni inkább a másik feled, hogy találja meg a fámat, a vörös nem túl építő társaság egyelőre. - Nehéz legalábbis úgy építeni, hogy valaki alszik. Fogalma sincs, mit fog csinálni vele az avatárja (nem tud rá jobb szót, szóval ez is megteszi), de valószínűleg már azzal is segít, ha csak simán életben tartja. Így első és második ránézésre nem lesz egyszerű feladat, ha a kis szigetlakó összeomlott marad.
Épp ő vonná el a figyelmét? Hiszen pont igyekszik majd nem csinálni. Ellenben Anton előbb unja meg a feszült szemezést, mint a másik kettő, szóval inkább lökdösődik. Nos, legalább hatásosan kizökkentette őket. Éljen!
Nem válaszol, enyhén mozdul tagadólag az álla az ig.h. kérdésére. Rengeteg kérdése lenne úgy őszintén, de kétli, hogy Arcade-en kívül bárki is meg tudná válaszolni őket. Például a wtf kérdését nyugodtan kifejthetné egy bő válasz keretében.
- Mhmhmhmhm. - Mindketten tudják, hogy az, kár tagadni is, az a szélesedő vigyor épp elég bizonyíték. Szent meggyőződése.
Felvont szemöldökkel hallgatja a srácot.
- Attól tartok van annyi esze, hogy ne alkalmazzon. Az első dolgom lenne, hogy kreatívan keresztülrajzolok egy kardot a mellkasán úgy szív magasságában. Csak úgy kíváncsiságból. Hogy működne-e. - Összevonja a szemöldökét, aztán hirtelenmosoly fut a képére, ahogy visszapillant a neora.
- Agyas vagyok, hm? - Mi ez a hízelgés? Eddig mintha... kerülte volna, nem?

X-Men: Iskolák találkozása - A repülőn
16+

- Nem tudom, az ottani énem alighanem jobban fél, mint amennyire én el tudom képzelni, hogy valaha is félhetnék, tehát a tied is, szóval nem biztos, hogy ilyet mernél. Lépéselőnyt jelenthet. Vagy az is, lehet, hogy hiba a rendszerben az, hogy itt vagyunk, amit korrigálnának, ha jele volna - a neo gondolkodik, ráadásul szemérmetlenül hazudik. Pontosan tudja magáról, hogy mennyire nagyon képes félni, rettegni, összerogyni mentálisan és fizikailag. De az nem hangzott volna ennyire jól.
- Folyamatban vagy a próbálkozás. Egyébként nagyon nem értem mi alapján vagyunk ott - de ő ezen nagyon sokat gondolkodik, meglehet, hogy ez nála egyfajta hiúsági kérdés, de kifejezetten zavarba hozza, hogy például Anton ott van. Nem lenne szabad. Érted, őt ilyen labirintusos, kastélyos, rejtvényfejtős dologra rabolná el, hogyha ésszel és nem a véletlennel válogatná ki a mutánskákat a játékba. A véletlenek meg egyszerűen csak basszák meg, annál jobbat érdemelnek, nem? Mondjuk semmit nem érdemelnek, de nem szereti az ilyet, bár sajnos egyelőre eszköze sincs ellene.
Anton a tökéletes neofigyelem megkötő teremtmény. Nem azért, mert olyan helyes. Nem azért, mert elbájoló. Nem azért, mert a tenyeréből eteti. És még csak nem is azért, mert hihetetlenül sugározza magából a sármot. Összetett vonások tetszik képessé erre, amikkel akaratlanul is él minden időben. Távol kellene maradnia tőle, hiszen ő viszont egyértelműen nem az az érzelem és értelemvilágú lovag, akinek az érdeklődésére Anton vágyik. A fene tudja miért akar valami mást, nem érti, de ez van. Tudomásul kell vennie.
Mint ahogy mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy rohadt nehéz tisztelnie valamit a neonak, ami úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt fröccsöntött műanyagfigura kisebb gyerekeknek.
- Ne legyél ilyen büszke. Arcade még lehet, hogy jobb arc, mint bárki más, akivel eddig találkoztál. Isten játszik, velünk. De nem éppen ezt teszi a Shield, az asgardiak, a kormány, a lovasok, meg a még mit tudom én mik? Jobb esély is lehet, mint ez az egész itt - nem érzi magát biztonságban. Egyértelmű. Különben őt is sértené ez a dolog, és a férfi beleivel akarna ugrókötelezni...
- Hm? Agyas vagy. Miért? - pillant rá egy kicsit zavartan, megerősítőn, váratlanul érte ez a kérdés.

- Hmh. Nem látszik rajtad. Mármint az ottani éneden sem. - Franc tudja, mi a helyes megfogalmazás, szinte már zavarbaejtő. Hogyan válassza külön egymástól a két létezést? Nagyon élőnek tűnik a képernyőn is. Két neo? hhh... - Az enyém még be is vallotta. - Ez kicsit kínos, de legalább nem mondott ultra nagy f@szságot, vagy hát... egyetért az elhangzóakkal, csak valahogy nem túl férfias beismerni, hogy ő is szokott félni. Felix hozzáállása kifejezetten jobban hangzik, ez kétségtelen.
- Fogalmam sincs, őszintén. Nekem egyelőre átkozottul véletlenszerűnek tűnik a dolog. - És ez kifejezetten bosszantó. Nem lát a kiválasztásban semmiféle logikai elvet, nem tudja meghatározni, mit csinált rosszul, amiért belekerült ebbe a szarságba, hol hibázott? Minimum egy nyomozó kellene, aki mindenkit kihallgat az elmúlt egy hónap eseményeiről (mert ő csak ennyi ideje van a suliban, tehát valószínűleg ez alatt történt valami), hátha akkor képes kapcsolódási pontokat találni.
Fogalma sincs, mi történt. Hogy vált bosszantó, buzeráns kis beszédhibás művészkéből neomágnessé gyakorlatilag két hét leforgása alatt, ami két hétnek a döntő többségén még csak nem is beszéltek? Felix embertelen gyorsasággal változik, Anton pedig messze nem ehhez szokott. Felforgatja a kis antiszoc világát... és ez mégsem elég ijesztő ahhoz, hogy ne kérje fel testőrnek, nem igaz?
- Nos... - Felixre pillant, merengve figyeli a másik vonásait. Abból ítélve, ahogy legutóbb Veszélyre reagált, kifejezetten azt várná tőle inkább, hogy holtan akarja látni Arcadet. Még a robot sem annyira para, mint az a tény, hogy bármikor könnyűszerrel kikaphatnak egy élethalál játékra előzetes figyelmeztetés nélkül. A vörös kb azt csinálhat velük, amit akar. - Elég kreatív felvételi, azt meg kell hagyni. - Hátradönti fejét a szék támlájának, oldalról pillant a punkra. - De ha választani lehet, inkább nyírjuk ki. Tudod, vörös. A vörösök mind megbízhatatlanok. - A neo mondta neki, ő pedig nem felejti el. Gyorsan tanul a szöszi. Gyorsan abszolválja a hízelgést és kedveskedést is. Nem sok jutott az elmúlt majnemtizenhat évben.
- Nem tudom. Sosem tartottak annak. Mindent csak... átlagosan csináltam. Középszerűen. - Nem mintha különösebben lett volna motivációja egyáltalán. A szorgalma kurvanagy hármas volt mindig is. Néhány pillanatig csendben marad, szórakozott mozdulatokkal birizgálja a fülhallgató zsinórját.
- Apámat felnyomta az egyik alkalmazottja, amikor megjelentem a Murderworldben. Felelősségre vonják, amiért regisztrálatlan mutánst rejtegetett. - Olyan hirtelen és figyelmeztetés nélkül bukik ki belőle az információ, hogy kevés kétség marad arról, mennyire nyomasztja ez valójában. - Biztos nagyon... gyűlöl. - Megvonaglik a szája, elfordítja a fejét, kibámul az ablakon. Miért érdekli egyáltalán... mennyire szánalmas.

X-Men: Iskolák találkozása - A repülőn
16+

- Helyes - bólint komoly pofával. Nagy megelégedéssel tölti el az a gondolat, hogy nem tűnik félősnek. Pedig az. Mindenki az, akinek vannak érzései.
- Nem volt vészes - bátorítja nem túl meggyőzően, inkább Anton következtetésére figyelmez, ami sajnos éppen olyan, mint az övé. Ebben nem akart egyetérteni vele, pedig máskor szeretne, de nagyon, valami közös nevezőt kettőjük megnevezhetetlenségében, amit túlzás lenne barátságnak nevezni, valamiféle kapcsolatnak meg még inkább, és végeredményben, Anton úgyis mindig ellentmond, most miért nem? Bár látná a logikát a véletlenben, rögtön nem lenne annyira kiszámíthatatlan és váratlan az egész, de hát ez van, ehhez kell alkalmazkodni.
Felix pedig hírhedten kész erre. Gyorsan alkalmazkodik, gyorsan változik, gyorsan él. A szíve is gyorsabban ver, nem csak metaforikusan talán, azt az áramló vérmennyiséget, ami neki van valamivel ki kell szolgálni, és mivel testőr, mostanában még a pucájában is vérnek kell lennie. Akármi is az a puca.
Megölni Arcadet legalább olyan logikus, mint Veszély elpusztításával próbálkozni. Mindkettő gyűlöletes ellenség, ám mindkettő károsításával a neo maga alatt vágná a fát. Meg úgy mindenki. Ehhez túlságosan gyakorlatias gondolkodású a fiú. Mivel talál valami magához hasonlót a vörösben, így nem látja annyira vészesnek a helyzetet, mint amilyen vészes az valójában. Nyílt pillantással állja a vizslatást, nem tudja, hogy mire irányul a kérdés, amit a másikból érez, így nem is felel.
- Kreatív emének kreatív felvételi. Ha inkább választani lehet, nagyon hosszú a halállista Anton - húzza fel a száját megint egy vigyorban a szemfogáról, ártatlanul megforgatja a szemét. - Mégis vannak vörös barátaink, és az egyiket a fához kötözted, hogy megvédd. Egy-egy. Fifty-fifty. Minden vörösnek jár egy esély - de azlrt legyenek vele óvatosak, ugyeugye.
- Na igen, de megegyeztünk abban, hogy egy antiszociális köcsögként tengetted a napjaidat a polc sarkán. Lehetőség se volt rá, hogy okosnak lássanak - egy vállrándítással lerázza magukról az ellentmondást, mondhatja még Anton, de nem érdemes.
- Hmmm - mély hümmentéssel préselődik a könyöke mélyebbre a karfán, annyira közel helyezi a súlypontját, hogy ráhajol tőle a szőkére, az árnyéka beborítja.
- Eddig is gyűlölt - vajon most mit kellene mondania? A frusztráció fenevadjai ólálkodnak körülötte, és arra várnak, hogy mikor kergethetik bele a szakadékba. Nem akar leugrani és nem akar le sem esni, tehát valami jobb választ kell adnia.
- Apád nem lehet túl népszerű az alkalmazottai között. Szégyent hoz rád.

Nem vészes, hm? Kínos. Nagybetűvel. Elhúzza a száját, bár frusztrációja egyaránt szól a véletleneknek is. Miért mondana ellent? Semmi mást nem tud terítékre hozni, nincsenek titkos kártyái az aduásszal. Nem passzióból ellenkezik vele, csak olyankor teszi, amikor egyszerűen... nem ért egyet.
Felix neoi forrófejűsége Anton hűvös oroszságával szemben két nagyon ellentétes végletet produkál. Azt mondják, az ellentétek jól kiegészítik egymást, ám ez is csak akkor igaz, ha közös célt, alapot és nevezőt találnak. A jégkocka a lávába dobva megszűnik létezni, ahogy a gyertyaláng is elalszik, ha vízbe fojtják. Arany középutat találni néha fájdalmasan lehetetlennek tűnik.
Gyakorlatilag bárkivel lehet közösséget találni, ha azt keresi az ember. Márpedig Anton ritkán sem keres közösségi érzetet. Az egyszerűen csak... rátalál olyan ritka alkalmakkor, mint a mostani. Továbbá Arcade feltételezhető mutánsgyűlölete - ami őszintén szólva csak megérzés, nem tudhatja biztosan - túlságosan is a faterjára emlékezteti. Csak Arcade... kreatívabb rohadék.
- Heh - Hunyorogva pillant arra a vigyorra. - Még nem kezdtem el írni a sajátomat. Talán ideje lenne. - A neo ártatlansága nagyjából annyira hihető, mint az ő cicamosolyai szoktak lenni. Mondjuk úgy... semennyire? Hirtelen elfintorodik. - Na. Nem a barátom. Egy fickó, aki utálja ha rajzolják, de akit ha életben tartok, növeli a túlélési esélyeimet. Azért ne essünk túlzásokba. - Bármilyen furcsa is, neki még jelent valamit a barátság szó, leginkább mert... nincsenek barátai. A neo az egyetlen, aki ezt a fogalmat egyáltalán megközelítette, de mivel az ennyivel nem éri be, hát meg is szakadt köztük a folyamat. Ez pedig... elég rossz érzés.
- Oké-oké! Ez tény. - Félig megemeli a mancsait megadása jeleként. Az igazsággal már mégsem vitatkozhat, hm? Mosolya sokkal előbb hal el, mint az kellemes lenne.
Érzékeli a másik közeledését, mi több. Nagyon is tudatában van a benyomódó karfa csikorgó hangjának, a rávetülő árnyéknak. Megrándul a szája a szóra. Persze. Nyilvánvaló. Gyűlölte. Mi másért szabadult volna meg tőle? Szerencséje van, hogy nem végezte hol... máshogy.
- Mih...? - Megrezdül, zavart kifejezés jelenik meg az arcán, ahogy végre visszapillant a neora. Mikor süppedt olyan mélyre az ülésben, hogy már fel kell néznie rá? Megmarad egy pillanatig dermedten, nagyokat pislogva, aztán hirtelen elneveti magát.
- Bolond neo. - Jobbjával rejti el a szemeit, aztán hátrasimítja a szőke tincseket homlokából. Merengve figyeli a punk vonásait. - Azt hiszem beszélnünk kéne. Majd. - Biccent állával jelzésértékűen a többiek felé. Nagyon nem ez a megfelelő pillanat, de a szándék él.

X-Men: Iskolák találkozása - A repülőn
16+

Minden kínos ezen a világon, ami egy kicsit is érzelmes, s mi több, hovatovább egyszerűen az élet válik kínossá. Mert az élet büdös, nehéz, nyálas, álmos, időnként félrebeszél, ormótlan, sajgó, sebes, félős, és még lusta is. Nincs benne semmi emelkedett és lenyűgöző. Élni olyan, mint függni valamitől, ami elfolyósítja a szerveidet.
Biztos a repülő miatt gondolok ilyenekre, ahelyett, hogy Arcaden gondolkodna, vagy a társaikon. Neki a filozófia jön be most, Anton és az élet. Ez is gáz. Mosolyra feszíti a szája sarkát.
- Adok én neked, ebben a kérdésben stréber voltam - jut a halállistájából másoknak is, különösen Antonnak ad belőle kedvesen és jó szívvel.
- Nyugi már, ha a barát szóból is akkora balhét csinálsz, mint a szexből, személyesen csomagollak össze és postázlak el Arcade-nek - mordul, továbbfejlesztette a fenyegetéseit, ebben már tényleg semmi más nincs, csak az, amit az ember belehall, akár vele szinkronizálva, akár nem. Ez utóbbi kategória nyilvánvalóan sokkal ártatlanabb lenne, de sokkal kevésbé valószínű, hogy könnyen és természetesen jön a gondolat.
- Szóval mindegy, a lényeg, hogy a vörösöknek is van létjogosultságuk, még ha nem is bízunk meg bennük - vigyorog engedékenyen, ahogy a másik a mancsát emeli. Mindjárt más az orosz fekvése, amikor ilyen szépen egyetért vele, de hát mi mást mondhatott volna? Csoda, hogy nem tartják okosnak, szépnek, tehetségesnek, hogyha mindenki elbököd magától azzal, hogy "hagyjálbékénbazmeg" orosz megfelelője?
Lepillant a másik fejbúbhomok-felnéző szemkombinációjára, neki így is jó. Nem ismétli meg azt, amit mondott, az arca komoly, nem mosolyodik, de valami hűvös derű van rajta, ahogy Anton figyeli, majd neveti. Visszatükrözi a képe ezt a nevetést, ahogy lejjebb hajtja a fejét kócos punk tincsei lejjebb siklanak, a homlokába lógnak, azoknak se ártana egy kis hátrasimítást.
- Roppant titokzatos, de... majd ha nyugodt helyen leszünk - ért egyet úgy, mint aki ért bármit is ebből. Beszélniük kellene? Hiszen már mindent megbeszéltek az egyszerű neo-logika szerint, de a kíváncsiság megmaradt.
Most azonban még út, még repülés, és még halálos játék.

- És milyen előzékeny. - Vigyorodik, nem tudja túlságosan komolyan venni a halállista kérdését, amíg nem jut odáig, hogy valóban ki kell húzogatnia róla a neveket. Az már egy egészen másfajta morális dilemma lenne, de mi szerencse, erre még nem került sor rövidke életében. Értékelni kell a sors apró engedményeit.
- Nah! - Durcás képpel pillant fel, de messze nincs a vonásokban olyan ellenséges töltet, ami amúgy egy fenyegetésért járna. Nem veszi a szívére a dolgot, mert ez nem kell, hogy sarkalatos pont legyen kettejük között. Megvonja a vállát. - Nem csinálok belőle balhét, de nekem ez a szó még jelent valamit, bármilyen fárasztóan is hangzik. Téged - Böki meg a másik mellkasát, ha már ilyen közel mászott. - annak tartalak. - Vagy legalább valami barátság kezdeménynek. Talán még nem sikerült kigazolnia a kis csírázó érzést. - Szóval ne shippelj Arcaddel. - Tízpontos félremondott nyelvtani szerkezet. Érzéke van hozzá, hogyan vágja maga alatt a fát.
- Mhmhm. - Felőle aztán mindenki kaphat egy esélyt, nincs azzal gond. Más kérdés, hogy nem igazán szokta megadni a lehetőséget, ha a másik fél nem egy agro, makacs létforma, ami ki is harcolja azt magának. Mert a "hagyjálbékénbazmeg" orosz megfelelője már szimplán a mézszín pillantásból érzékelhető általában, még csak kimondania sem kell. A rajzosnak igencsak beszédes aurája van, bár jelenleg mélyen hallgat.
Felix megkapja a maga hátrasimítását, ám elég felemás a mozdulat, minthogy tenyere megmarad a másik homlokán, felgyűri a sötét tincseket a kapucni pereméig, kifejezetten azért, hogy megállítsa a túl gyorsan fogyó távolságot... miért van ilyen közel? Már elég mélyen van ahhoz, hogy ne tudjon hova tovább menekülni előle anélkül, hogy kicsúszna a székből. Pillantása valahogy túl komollyá válik hirtelen, lassan biccent. Szerinte messze nem beszéltek meg minket, vagy legalábbis... őt kifejezetten nyomasztja a dolog.
- Lerajzolhatlak? - Csak a szokásos random Anton-kérdés. Nincs új a nap alatt. Még a haláljátékok közepette sem.

X-Men: Iskolák találkozása - A repülőn
16+

A vigyor kölcsönös, nem önző, de tényleg, ha halállistáról van szó, bár a teljesítésének még ő sem állt neki. Kicsi még ahhoz, de a felkészülést nem lehet elég hamar elkezdeni, és az élet már csak olyan, hogy kijelöli a célpontokat, azokat, akik megérettek a pusztulásra, és mégis élhetnek, szabadon és önfeledten, miközben meghalnak mások, akiket valakik szintén utáltak, tehát nem mondható, hogy jobban érdemelték az életet.
- Hogy a francba jelenthet neked valamit, ha egyszer... - elakad, mert az ilyen mondattechnikai finom kiutalások még belé is belé tudják fojtani a szót, nagyon komoly fejjel les ki a kapucni alól arra a bökésre, dünnyög valamit, de a közelség ellenére is pusztán szómorzsának tetszik, érthetetlen tartalommal.
- Jobban is megválogathatnád a barátaid hallod. Arcade szerintem elég jó parti egy shippeléshez - gonosz vigyora sejteti a nyelvi baklövést, de mivel élvezkedő, tetsző íze is van ebben a mosolynak, talán nem is annyira baklövés. Elvégre a jelen feszült helyzetben mindannyiukra ráfé egy kis szórakozás, ami pedig Anton rovására szórakozás, az neki is lehetne az. A körülmények adottak, legfeljebb piros lángra nyúl, ha bepötyögi a googleba, hogy mi is a stájsz a shippeléssel... ja de nem most. Igen. Nem igazán most, mert most nincs net, csak a neo-szórakoztatási rendszer üzemel.
Összehunyorognak a szürkék a mézszínűekkel a toalettjének szakavatott igazítása éreztén, ahogy lassan kifújja a meleget az mind Anton dzsekijébe árad az ujján keresztül, ha esetleg fázna, ez biztos emeli a parakomfort-érzetét, a homlokának simaságán finom ráncokat vet a szemöldökemelés. Mindig, mindenre van egy szemöldökemelése, ami egyszerre provokatív, csodálkozó, és végső soron jóváhagyó.
- Soha jobbkor Anton - feszegethetné a beszélgetés témát, de ő is olyan, mint a többi kamasz, utál arról beszélni, amiből nem jöhet ki jól, szóval hogyha nem kell beszélnie róla, mert helyette legszorgosabb portrérajzolója teszi őt uralkodói kontextusba... hát csak rajta! - Bátran és nyugodtan, bár asszem hamarosan azért már leszállunk - csak leszállítaná már magukat a sátán repülőjéről, mielőtt beleszállnak egy bermuda-háromszögbe, ahogyan azt a repcsik szokták.

Ha egyszer nincsenek barátai? Nos... egyáltalán nem baj, ha a neo elkomolyodik kicsit a témán, elvégre ő maga is komolynak szánta a kijelentést. Összevonja a szemöldökét arra a mormogásra, nagy kérdőjelekkel a feje felett pillant fel, hogy talán majd kifejtik bővebben is azt az ősembernyelvi véleményt... felhorkant a megjegyzésre.
- Így is tizenhat évente egyszer bukkan fel egy, kétlem, hogy lehetséges ennél válogtósabbnak lenni. - Más kérdés, hogy Felixet sem épp Anton választotta, kiválasztotta a neo saját magát helyette. Valószínűleg pont erre volt szükség. Már a szöszi szempontjából, a punknak nyilvánvalóan nem.
- Hmh... - Gyanakvón összeszűkül a pillantása, ahogy a gonoszkodó vigyort szemléli. - Lemaradtam valamiről? - Felix épp über gyanús, nyilván egy orbitális nagy igen a válasz, de nem egészen tudja belőni, hol van a kutya elásva. Egy guglizáshoz már elég infója lenne, de esélyesen megfeledkezik róla a "kisebb gondja is nagyobb ennél" effektusnak köszönhetően, amint netközelbe kerül.
Eddig nem fázott, ellenben most kifejezetten lúdbőrözik a karja az érzéstől. Ennek nyilvánvalóan köze sincs a hőmérsékleti viszonyokhoz, egészen más árnyalja sötétebb tónusra a szemeket. A tökéletes alkalom rajzolni! Mosoly rándul a száján, hirtelen messze nem tűnik akkora nyűgnek papírt és tollat elővenni, mint az elmúlt egy hét során bármikor. Ereszti a srác homlokát és előre hajol az engedélyre.
- Honnan tudod, lehet hogy még... - Ezen a ponton félbemarad a táskájáért nyúló mozdulat, mert a gép - mintha csak Felix jóslatára várt volna - megkezdi az ereszkedést. - Komolyan? - Elégedetlenül sóhajt, elsötétedett pillantása kelletlenül árnyal vissza a veleszületett sárgásbarnára. Becsatolja magát és visszasüpped az ülésbe. Ahogy a beszélgetést, a rajzolást is kénytelen lesz elnapolni.

//Előzmény: Tanári//

Végtelenül hálás voltam a SHIELD-nek, hogy engedték, hogy itt tartsuk meg a találkozót az iskolák között, és azért is, hogy teleporttal jöhettem, nem kellett a repülőre ülnöm, mert még mindig nem bírtam a repülést. Amikor szóltak, hogy a saját diákjaim és igazgatóhelyettesem is megérkezik perceken belül, akkor jöttem ki a mi szállásunkról az oroszlánommal és jöttem ki a leszállópályához. Mivel hivatalos esemény volt, így jelenleg is kosztümben voltam és egy diszkréten magas sarkú cipőben. Szerencsére már volt lehetőségem megismerni személyesen a többi iskola küldöttét, tanárokat, igazgatókat, már csak a sajátjaimra vártam. Amint a rámpa kinyílt az oroszlán fel is futott, majd követtem.
- Üdvözlöm önöket az Angyal Program szigetén. Remélem mindannyian jól utaztak.
Nem jöttek sokan el, de igazából nem is hibáztattam őket, szörnyű volt, hogy még mindig semmi sem történt, nem volt előrelépés, de legalább az megnyugtató volt, hogy a diákok otthon voltak, ők maguk voltak, nem klónok, nem álltak mentális támadás alatt a telepaták szerint, nem voltak robotok; ellenben azokról, akik ott voltak a műsorban nem tudtunk semmit, hogy kik ők és miért. Mindez roppantul aggasztott engem is, már csak azért is, mert a diákok látták emlékekben, álmokban azt, hogy mi zajlott ott.
- Mit szeretnének elsőként, csatlakozni a többi iskola diákjaihoz, vagy letenni a hozott holmikat? - érdeklődtem.

felszerelés éppen most nála/vele:

A helyzet hamar meg lett beszélve. Természetesen ez nem igaz. Nem lett megbeszélve semmi csak volt róla szó és Cody most már tudja mire számíthat a gyerekektől. Így csak leült és várta az út végét. Közben elővette a telefonját és elküldött néhány sms-t. Mikor megérkeztek akkor az első fogadójuk egy ismerős volt. Mikor az oroszlán hozzá ment oda szaglászni akkor megsimogatta az állat pofáját. Szereti az állatokat, de ő maga nem tartana. Túl sok felelősség és fura is lenne. Nemsokkal ez után Serena is megjelent. Itt már kezdte Cody úgy érezni, hogy hivatalosabban kellett volna kiöltözni és nem elég a sportzakó. Na, mindegy. Talán a többi diák majd laza igazgatóhelyettes bácsinak gondolja. Mostanában sokat töri magát azon, hogy a diákok lazának gondolják. Ebbe belegondolva rájön, hogy ez fura és kicsit sem laza.Viszont mindegy. Hozott magával váltásruhát a vészhelyzet esetére. És amúgy is elmondhatja magáról, hogy jelenleg a gépen ő a második legelegánsabb. A srácnál aki Game Over-es pólóban van biztos elegánsabb ahogy az oroszlánnál is. Szóval megnyugtatja magát. A kérdést hallva a diákokra néz.  Ők döntsenek erről.

felszerelések:

X-Men: Iskolák találkozása - A repülőn
16+
//gépen//
Nem csak egyszerűen nincsenek barátai Antonnak, de tűzzel-vassal-nádihegedűvel kergeti el az emberek minden altípusát a közeléből. Nehéz elképzelni, hogy úgy egyáltalán tisztában van a barátság fogalmával, nemhogy még jelentsen is neki valamit, amikor barátkozósabb alakoknak sem jelent egészen egyszerűen csak semmit.
Az ősembernyelv nagyon kifejező!
- A barátságok nem csak úgy "felbukkannak" kis orosz srác, hanem kialakítod őket. Te, meg az a másik elbaszott alak, akivel barátkozol. Szóval... egyszerűen csak úgy kéne válogatnod, hogy több alakot emelsz ki válogatás közben - és ezt ő ugye kurvajól megmagyarázta. Legalább olyan jól, mint ahogyan Anton a shippelést, körpanorámás vigyorral felel arra a gyanakvó kis kérdésre, megingatja a fejét, aminek nem-nem szólama kifejezetten azt jelenti, hogy bizony-bizony a szöszi lemaradt valami nagyon fontosról, de hát majd felvirrad az az arcpirító nap, amikor minden egyes darab a helyére kerül.
Még mindig szokatlan, szokatlanul kellemes érzés a számára, hogy elsődleges ihletforrás, úgy legyezgeti ez a hiúságát, mint egy ókori uralkodót a szemrevaló rabszolga pávatollas óriáslegyezővel. Soha jobban.
- Ördögi megérzés, hívott a föld - szusszan, a maga részéről üdvözli a gyomoremelő érzést, visszazökken a saját ülésére, igazít a kapucnin, és sóhajt. Végre leszállnak! Az istenek nem arra teremtették a neokat, hogy az égben repkedjenek.

//lenn//

Szíve szerint egy istenes pofonnal fogadná az oroszlánt, mint mindenki mást, aki betolakodik az aurájába, pedig nem is hívta, ráadásul szaglássza, azaz információt lop róla. A repülés után nincs jókedve, akármilyen kényelmes is volt, az ég nem az ő pályája, és a jövőben sem lesz az, de mert az igazgatóhelyettes tulajdonát nem verjük, csak mély hangon rámordul a bolhásra, hogy dugja inkább a kutyaféle lábai közé a fejét.
- Jó napot - dünnyögi, mert egyes tanárok az iskolában elvárják, hogyha köszönnek, akkor ő visszaköszönjön, még ha nincs is hozzá semmi kedve. Besorol Anton mellé, sanda pillantást vet Miss Davidsonra, de hát ferdén állnak a szemei, nem tehet róla, így született, a kérdés hallatán a kutyafajzatra néz, neki volt nagyon beszédes kedve a repülőn, de mivel kussol, kénytelen ő megszólalni, elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja.
- A magam részéről a szállásra szavazok - és ha lehet soha nem csatlakozik a többi gyilkos vidám kis szövetségéhez.
- Atkinsont meg kint hagyjuk játszani az oroszlánnal a kennelben - dünnyögi aztán Antonhoz hajolva, hátha nevet.

felszerelés:

Ez sem volt mindig így. A kezdetekben Anton is nyilván nyitott másokra, mint minden normális gyerek, aztán az élet megtanította neki, hogy ne tegye. Annyira elszigetelődött, hogy túl magasra tette a lécet és pont ez az ok, amiért az ilyesfajta kötődés többet jelent neki, mint valakinek, akinek ezeregy barátja is lehet. Minőség a mennyiség előtt, vagy mi.
- De ha nem kell több... - Kissé elkedvetlenedik, a neo egészen úgy hangzik, mintha le akarná beszélni erről a barátkozósdiról. No persze, alapvetően nem is erre kellett volna. Ugye.
Az az összeszűkült pillantás minimum olyan, mintha belemászhatna vele a másik fejébe és kiolvashatná onnan a koponyafalra lapuló sunnyogást. Pofátlan dög!
- Hmpf! - Lám beszéli ő is az alkalmi ősemberszlenget, lehajol inkább azért a táskáért, aztán vissza is dől tudatosítva magában az elmulasztott lehetőséget. Most frusztrált lesz, mert nem rajzolhatta le, amit akar. Piszkálni fogja a kis fagyos orosz agyacskáját. Milyen bosszantó...
Na most. Az ösztönös reakció egy oroszlánra esetében az, hogy biztonságos placcot keres. Az egyetlen ok, amiért nem teszi, hogy a nőt felismeri, így végeredményben csak szoborrá dermed, amíg a szőrös megszagizza. Ő alapvetően egy cicaszerető srác, de azért ez egy kicsit túl veszélyes cica az ő jóérzésének. Vagy hát így kölyökmacska effektusban annyira nem tűnik annak, de kicsit paranoid, mióta látta kuporogni saját magát egy fán a jegesmedve elől. Áh, kit akar becsapni? Az előtt is paranoid volt. Azért elég lenyűgözőnek tartja, hogy a nőstény egy plüssből élő dolgot tudott létrehozni. Ő hiába rajzol, még egy pillangó sem akar szárnyra kapni a kedvéért.
- Üdv, Tanárnő! - Megemeli a fél mancsát, ő még mindig borszínű dzsekiben, game overes pólóban, fekete nadrágban, bakancsban, öv- és hátitáskában van. Miután senki nem parancsolt rá, hogy legyen kedves kinyalni magát, nem is gondolja, hogy zavartatnia kellene magát a hétköznapi viselettől.
- Egyetértek. - Biccent, nem siet annyira a többiek közé egyrészt, másrészt amúgy is megállapodott a neoval, hogy az őrzővédi, szóval ezen okokból kifolyólag csatolt fájlként közlekedik vele perpill. Az már más kérdés, hogy a tatyójától akkor sem szabadul meg, ha történetesen lehetőséget kap rá. Abban cipeli a könyvét, abszolút kizárt, hogy lepasszolja.
Megrándul a hirtelen jött ingertől, hogy belenevessen a szituációba, de inkább beharapja a száját, igyekszik kontroll alatt tartani a vonásait több, kevesebb sikerrel. Ő sem lesz pókerjátékos mostanában.
- Miss Davidson, van wifi a szigeten? - Számára továbbra is ez a legfontosabb kérdés.
Tudni. Akarja. Mi. Történik.

Fizikai felszerelés:

Rajzfelszerelések:

Konkrétan senki nem tudja mi a fene fog itt történni, és mindenki csak találgat. Inkább bele sem folyik a beszélgetésbe, olyan válaszokat kapott...amivel nem sokra megy. Inkább csendben tölti az utat, és a többieket figyeli. Az igazgatóhelyettes nem igazán áll a helyzet magaslatán, az egyszer biztos. 
Hirtelen álmosság tör rá, ásít egy hatalmasat és szaporán pislog. Nem érzi magát fáradtnak, mégis mintha máshonnan érezné ezt a fajta hirtelen jött fáradtságot. 
Persze biztos a másik énje vagy mi fenéje álmos. Vajon ha meghal a szigeten itt is vége lesz? 
Ilyeneken gondolkodik míg végre megérkeznek, az igazgató nő oroszlánja és természetesen ő fogadja őket. 
-Üdv, Tanárnő...-motyogja halkan, majd felélénkül-....én szeretnék inkább találkozni a többiekkel ha lehet...-
Leginkább természetesen azzal a lánnyal akivel összefutott a szigeten. Nem sokra emlékszik, de valamiért szeretné megkeresni, persze ha eljött egyáltalán ide. A többiek leszavazzák, de még reménykedik benne, hogy még ma találkozhat a lánnyal.

Felszerelés:

Végighallgattam, hogy a fiúk mit szeretnének, majd a végén bólintottam, hogy úgy lesz, ahogyan a többség szeretné.
- Akkor azt hiszem elsőként irány a szállások, hogy lepakolhassanak - mondtam.
Hála Adia-nak hallottam, hogy mit is sugdolóznak, de egyébként sem voltunk túl messze egymástól.
- Mr. Atkinson a megszólítása az igazgatóhelyettes úrnak - néztem az érintett Felix-re.
Internet, wifi. Miért ez az első manapság a fiataloknál? Magamban csóváltam meg a fejemet, néhány év alatt mennyi minden változik, az AIM időkben ez lett volna az utolsó, ami az eszembe jut, nem pedig szinte az első. Örültem, hogy béke van és a fiatalok nem feltétlen vannak veszélyben, de ha megint beüt valami olyasmi, mint akkor volt, vajon felkészültek lesznek, vagy mind odavesznek? Nem is akartam belegondolni mindebbe.
- Nincs - mondtam. - Csak a SHIELD hálózata, de ahhoz meg jelszó kell és nem hiszem, hogy megadnák. Mobilinternetet se reméljenek, ha megnézik a telefonjaikat, térerő sincs.
Már ismertem az utat, így könnyedén vezettem őket a saját házunkhoz.
- Mindenkinek jut egy szoba, a konyhában a hűtőben vannak üdítők és étel is. Pihenjenek egy kicsit, utána megyünk majd a többi iskolával találkozni a konferenciaterembe.

//Folytatás: F épület, lakóhelységek//

felszerelés éppen most nála/vele:

//Elég a lakóhelyekhez írni már.//

A helyzetet most nincs nagyon ideje túlzottan mérlegelni. Afelé a generátor felé kezd el rohanni amelyiket hamarabb eléri. Az pedig arrafelé van ahonnan kiszöktek. Bár rossz érzése van arról a helyről. Csak remélni tudja, hogy ott közben enyhült a helyzet és már nem talál ott senkit. Maximum holtakat és azok sem ártatlanok. Bár van egy olyan érzése, hogy ez csak egy naiv ábránd és a valóság ezt a megérzést be is bizonyítja. Meglát egy fickót megölt olyan sárga valamik között. Hamar levonja a következtetést. Vagy velük van vagy apokalipszissel. Megpróbál rajta gyorsan valami jelölést keresni. Ha lát bármit amiből azt szűri le, hogy apokalipszissel van vagy a másik ellenük lévő csapattal akkor gondolkodás nélkül rálő. Ha nem akkor megpróbálja az egész helyet úgy kikerülni, hogy ne vegye őt észre. Ha ez megtörténik akkor egyből rászegezi a fegyverét és megkérdi.
-Kivel vagy?
Ha támad akkor Cody gondolkozás nélkül lő.

-Én is örülök, meg annak hogy még épségben vagytok....gyertek, itt biztonságban lesztek...-
Int a gép felé, megvárja míg felszállnak rá, gyorsan körbenéz majd ő is felszalad, és gyorsan magukra zárja ismét a gép ajtaját.
Még körbe kémlel a gépből, hátha valaki megtalálta őket, amíg kinn volt, de egyenlőre nem lát semmi veszélyt. Ki is fújja a benn tartott levegőt és a lányhoz fordul.
-Igen, azt hiszem itt biztonságos, a gép álcázva van, nem hiszem, hogy megláttak minket sem most, sem az előbb mikor mi szálltunk fel rá.-
Az igazgatónőre pillant, aki láthatóan tényleg sokkal jobban van.
-Igen azt hiszem. Csúnyán megsérült, de van rajta egy szimbionta, azt hiszem az stabilizálta az állapotát egyenlőre.-
A robbanásra felkapja a fejét, és meg könnyebülten elvigyorodik.
-Ez az! Az igazgató helyettesünk kinn van, és most tette tönkre az egyik pajzs generátort. Remélem a másik kettőt is sikerül neki és eltűnhetünk innen. Nektek hogy sikerült elmenekülnötök, nem sérültetek meg ugye?-

//Elnézést amiért ilyen sokat késtem több helyen is //