Re: Stark Pláza

by **Thorhalla** Szomb. 14 Júl. 2012, 20:13

~ Pláza előtt ~
A futás után még arra is ideje volt, hogy meglője azt, amelyik a civileknek ártott. Ám ezzel igencsak felhívta magára a figyelmet, Skarlát „ugrott” neki először, amelyik támadás elől Miller-nek nem volt ideje arra, hogy kitérjen. A víz pontosan alatta robbant ki a betonból és még Jon is repült pár métert, majd egy autóra zuhant. Felnyögött, ahogyan levegőt próbált venni, ezek bizony a bordái voltak, amik nem igen szívlelték a megérkezést, főleg, amikor nekilátott annak, hogy jobb oldalra forduljon le a kocsiról. Skarlát szavaira elvigyorodott, majd fájdalmasan grimaszolt.
- Jah, az egyik – válaszolt. – És hidd el én örülök a legjobban annak, hogy az ideiglenes szövetségünknek ezennel vége! De magatoknak köszönhetitek, ezzel a viselkedéssel… bár maradtatok volna a börtönben életetek végéig. Miért is nem gondoskodtam róla?
De nem, rá nem hallgatott senki, hogy hagyják bent a bűnözőket, mindenkit ki kellett engedni. Ezek után figyelmeztetnie kell a feleségét és Halla-t is, hogy tűnjenek el a birtokról, mert ott is vérengzés lesz. mivel a jobb oldalra fordulás kevéssé ment, így próbált a baloldalról lekerülni az autóról és közben a másik pisztolyt is elővenni. Mennyire örült volna, ha az íja most itt lett volna nála és azzal kell harcolnia, de a két pisztollyal kellett beérnie. Mind a kettőt Skarlátra emelte a férfi mellkasát becélozva, majd egyszerre húzta meg a ravaszt, ha ez sikerült. Azonban számított arra, hogy ellenfele próbálja majd ezt is megbuherálni, így a két lövés után jobb kezében levő pisztolyt Skarlát fejéhez emelte fel a homlokát becélozva és újra meghúzta a ravaszt. Remélte, hogy a második hullámra már kevéssé figyelt és az ellen nem tud annyira védekezni.
Ezek után próbált a lehető leggyorsabban fedezékbe húzódni és ha Tao elindulna felé, mert összeszedte annyira, hogy támadjon és utána jöjjön, vagy támadjon rá, akkor hasonlóképpen támad irányába, mint Skarlát felé, csak az ő esetében a bal fegyverrel lő kétszer.

~ Brooklyni Múzeum ~
Csak figyelni tudtam, hogy mit is tesz Medúza és Halla, a fényt még én is láttam és utána én alaktalanul álldogálva mellettük néztem, hogy mi történik. Sokáig én sem láttam semmit, de először az őröket pillantottam meg, utána pedig, hogy Medúza arca furcsa volt, és a tekintete. Túlságosan is szelíd és békés, ártatlan. Nem olyan, mint Halla esetében volt. Amikor elkezdett sírni az a „test” már tudtam, hogy sikerült, főleg, amikor megszólalt. Örömömben ugrottam oda Halla-hoz és anyagtalanul öleltem meg megkönnyebbülésemben.
~ Úgy örülök, hogy végre te vagy az! ~ mondtam. ~ Hiányoztál! ~
Medúza remek társ volt nem önző és hasonló, de ő nem a másik felem volt.
~ Ha lehet az őrökkel angolul beszélj, bármennyire is nem akarsz úgy beszélni. Ki kell jutnunk innen, harc nélkül. ~

~ Brooklyni Múzeum ~
A fényességre s a robbanásra még a hajat is magam köré próbáltam vonni, hogy ne érjen el. felnyögtem a földön s nem éreztem fájdamat. Kinyitottam a szemem, más volt a mozgás, mint eddig, mint amikor… megborzongtam mikor mágikus aurát éreztem. Ilyesmit eddig nem éreztem, legalább is mióta Medúza testében voltam. Az őrök voltak az elsők, miket megláttam s Stephanie hangja a következő, mikor megölelt. Szőke haj, noha szakadt ruha, de a saját testem. Az a másik pedig már zokogni kezdett örömében, gyenge gyermek! Koncentrálni kezdtem s éreztem, ahogyan a mágikus erők újra körüljárják a testem, mennyire hiányzott ez az érzés. A láda felől éreztem mágikus tárgyakat s Medúzánál még egyet. A két őrre néztem s próbáltam felkecmeregni a földről s a ládát is felvenni. Stephanie-nak csak bólintottam, de csak itt, utána nem.
- Kérem Einar kardját! – mondtam Medúzának. – S erre vigyázz, hozd utánam!
Ezzel a kezébe nyomtam a ládát, mi visszaadta a testünket, s vettem is le róla a tokkal együtt, mit végül a saját hátamra akasztottam s a bömbölő leányt is felrántottam a földről. Ekkor fordultam az őrök felé.
- Nem akarunk bajt, csak kijutni innen – emeltem rájuk a tekintetem.
Mindezt úgy mondani, hogy a fél szoba romokban a robbanás miatt… felsóhajtottam. Mennyivel egyszerűbb lenne levágni ezt a kettőt s úgy kiszökni, de nem tehettem meg.
- Tudnának segíteni ebben? – kérdeztem s rájuk mosolyogtam kedvesen.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 40 egység

by **Sarah** Szomb. 14 Júl. 2012, 22:36

Haladnak az események igazából mindenhol, nálam is, másoknál is, bár azokra annyira nem koncentrálok, így lecsúszok pár történésről, ami most engem inkább érdekel, az-az, hogy a férfi akit ilyen hirtelen kinéztem magamnak, nos nem úgy néz ki, mint aki támogatná a közeledésemet, bár lehet, hogy csak a közönséggel van baja... Nos ha engem kérdezne erről valaki, bár kétlem, hogy valaha is kérdezni fog, már csak azért sem, mert az emberek nem képesek lényegre törőek lenni... Szóval az én véleményem a közönségről az, hogy csak érdekesebbé és izgalmasabbá teszik a dolgokat, szinte minden, amit tesznek, a meghökkent tekintetek, a visszafogott lélegzet, minden... Átlagban nem foglalkoznék vele, hogy mit szeretne más, és mit nem, tulajdonképpen itt helyben földre teperhetném, de nem teszem, azért nem, mert valamilyen szinten figyelembe veszem, hogy az egyik társamról van szó, de csak is azért, mert így ő válik az egyik olyan személyé, aki segít elérni a céljaimat, tehát csak azért nem erőltetem rá az akaratomat itt és most, mert a hasznomra válik. Miután lehámozta magáról a " béklyóimat ", csak egyetlen egy valamit akarok neki leközölni, és végül is ezt meg is teszem.
- Ha most nem is... Egyszer még elkaplak. - A hangom búgó, de jelenleg ennyiben is hagyom a dolgot, itt az ideje jobban szemügyre venni, hogy mi is történt körülöttem amíg el voltam foglalva, és hát úgy néz ki... Hogy annyira nem vészes, valami lövés dördült, de most végül is csend van, mindenki elvan a maga dolgával, én pedig közelebb lépek Hoodhoz, nem olyan " túl " közel, csak továbbra is jelképezve, hogy ha bármi van akkor itt vagyok és figyelek. Egyenlőre csak pásztázom a területet, a környéket, az embereket, a hátteret, mindent, elég régóta itt vagyunk, és ez, hogy már valaki le is sérült, vagy legalább is a földön van, nem jó jel, ki tudja, hogy amúgy mikor jön majd a nyakunkra egy csapat kommandós, vagy a fél amerikai hadsereg... Ezeket az idiótákat elnézve simán kitelik tőlük, bár Hood mellett nem igazán tartanék a lövedékektől, és már alig várom, hogy lássam az elnök halálát, remélem hogy meglehetősen kegyetlen lesz, azt akarom hogy sokáig szenvedjen, nagyon-nagyon sokáig, hogy hallani lehessen a hörgését, a fájdalmas sikoltásait és utolsó könyörgéseit, ahogyan darabokra törnek a gyenge emberi csontja, és a belei lassan potyogni kezdenek, vagy esetleg miközben egy véres masszává passzírozódik össze abban a kocsiban, nekem bármelyik megfelel, csak szenvedjen.

Továbbra is csak csendesen figyelek, próbálom méregetni a helyzetet, nézni az arcokat, ruházatokat, de csak egyet ismerek fel közülük, talán azért, mert főleg arra koncentráltam idáig, hiszen lényegében az-az egy áll az egész "közepében" az elnökkel. Magnetó. Kicsit... Kicsit? Nagyon félek, ettől pedig eléggé reszketek, bár a nagy kabáttól ez nem látszik, ha valaki hallgatózik akkor a lélegzésemből le lehet szűrni, olyan hangot adnak ki remegés közben az emberek, mint amikor vacognak, csak ez a félelem vagy idegesség által kreált verzió, ez sem sokkal jobb, de az ember nem fázik legalább... Csak az élete lesz rövidebb az idegeskedéstől és a félelemtől, de ennyi kevéstől talán még nem számottevően, talán, és nem ezen kéne gondolkodnom, nagyon nem ezen kéne. Az egyik alak támad, felénk, vagyis pontosabban Jonah felé, olyan hirtelen történik ez az egész, hogy nem tudom mit csináljak, vagyis nem is az, hogy nem tudom, hanem inkább blokkolok, de hamar magamhoz térít a megjelenő jégfal, majd annak a darabokra törése. A hirtelen ijedtség arra ösztönöz, hogy vetődjek, akkor is, ha amúgy tudom, hogy iszonyatosan fájni fog, és meglehetősen súlyos következményei lehetnek a számomra. Ugrok, és egy pillanatnyi megkönnyebbülés következik, mivel nem érzem úgy, hogy bármi is felhasította volna a bőrömet, vagy csak annyira fáj, hogy az agyam nem engedi, hogy érezzem, és majd csak holnap, vagy pár óra múlva fog iszonyatosan fájni, akárhogyan is, az a pillanatnyi megkönnyebbülés jelen van, legalább is pár másodpercig. Miután pár másodpercet higgadtan töltöttem, ismételten úrrá lesz rajtam valamiféle félelem, félek az érkezéssel járó fájdalomtól, és tartok tőle hogy eltörik valamim, ezért magam elé húzom a karjaimat és a lábaimat is magamhoz szorítom, ám a fájdalom valahogyan elmarad. Újabb hosszú másodpercek telnek el, mire rászánom magam, hogy kinyissam a szemem, amit pedig látok... Nem tudom, hogy milyennek könyveljem el, különös, egyszerre kellemes, de rémisztő is a dolog. Végül, egy kis csendes emésztgetés, és realizáció után a tekintetem a nagyközönségre terelődik, akik néznek, mindenki engem néz, vagy legalább is sokan, ez pedig hirtelen zavarba ejt, nem is kicsit, ennek köszönhetően pedig a kellemes érzés megszűnik és csak a félelem marad.
- S... Se... Segítség! - Nyögöm ki nagy nehezen, majd kapálódzni kezdek a levegőben, le akarok menni, nem akarom hogy nézzenek!

by **Godlaw / Tao** Vas. 15 Júl. 2012, 19:52

A srác, akinek nekimegyek, és aki fenyegetett minket, kiderül, hogy mutáns. Mindig is voltak olyanok, akik hiába kapták meg az evolúció áldását, inkább a gyengék oldalán maradnának. Akik inkább tűrik az ütéseket, ahelyett, hogy visszaütnének. Akik szívesebben nyalják más talpát ahelyett, hogy a saját lábukra állnának. Ők azok, akik nem érdemlik meg az életüket.
Mielőtt visszarepülhetnék Hood mellé, valami eltalál, nem egészen, de mégis olyan erővel, hogy azt megérezzem. Az a valami pedig végigszántja a homlokomat, és szikrát szór a beépített fémen. Hátratántorodom, hiába a páncél, azért egy fejlövést megérzek, és ahogy a homlokomhoz nyúlok, némi vért is látok. Felületi sérülés, nem okoz nagy gondot. Mikor meglátom azt, aki a lövéseket leadta, rögtön a levegőbe emelkedem, hogy kissé eltávolodjak a tömegtől, a végén még lincshangulatba jönnek, és nincs kedvem mészárlást rendezni, most csak leszámolni jöttünk.
Miután a levegőben vagyok, látom, hogy Miller a Skarlát Boszorkánymesterrel harcol, úgy döntök, nem várom meg, míg rám kerül a sor. Telekinetikus erőmmel megpróbálom kirántani a fegyvereket Miller kezéből, hogy aztán a saját markomba röptessem őket. Ha valamiért nem menne, túl ragaszkodó vagy ilyesmi, akkor egy precízebb, de elenyésző erőkifejtést igénylő támadást próbálok végrehajtani: egy-egy gombot lenyomva elintézem, hogy a pisztolyokból kiessen a tár. Ha eközben valaki rám támadna a levegőben, akkor inkább a védekezésre koncentrálok, telekinetikus erőtérrel igyekszem hárítani a támadást.

by **Quentine Constantine** Vas. 15 Júl. 2012, 22:00

Fasza, mire összeszedem magam, meglép.
-Azt ne mondd, hogy a szenátort is jobban kedveled nálam! - Kiáltom a nagy senkinek, és arra gondolok, hogy micsoda pöcs ez a fickó, hogy itt hagyott, tudja hogy semmi esélye. Legközelebb közel sem lesz ekkora mázlija, nem hagyom kicsúszni a kezeim közül. Oké, nem mintha ő lett volna az én kezemben, de fordult a kocka. Remélem most már nem lesznek gondok az átalakulással. Az ablakon kinézve látom odalent a motort, ami rám vár, és úgy döntök, ideje csinálni egy kis showt. Kiugrom az emeletről, becsapódva pedig úgy érkezem le, mint valami roppant kemény csávó, még arcizmom sem rezdül - nehéz is lenne, a koponyámon se izom, se bőr. Felülök a motorra, amit azonnal lángok borítanak el, és felveszi a valódi alakját, aztán felbőg a motor.
Egy, nincsenek barátaim, csak olyan emberek, akikkel kölcsönösen nem öljük meg egymást. Kettő, a szenátor egy seggfej, ha a lelkébe néznék, olyan sötétséget látnék, mint egy sorozatgyilkoséban, pedig sosem fogott fegyvert. Az ő fegyvere a toll és a szavak, ezzel keseríti meg az emberek életét. És mégis: ki vagyok én, hogy élet és halál felett döntsek? Az a nagyok dolga. Az enyém az igaz ösvényre terelni az Úr teremtményeit. És az igaz ösvény igencsak messze elkerüli a gyilkolást.
Irány a pláza.

by **Ammon Einarson** Hétf. 16 Júl. 2012, 18:17

- Pláza előtt (Gail) -
Megint egy kép, megint ez a látomás. Két kezemmel oldalt szorítom a fejemet meg, az ujjaimmal a hajamba túrva. Rémülten bámulok magam elé miközben látom, ahogy a többiek... becsukom a szememet és szorítom össze. Nem akarom látni, nem akarom. A robaj ránt vissza a hosszú pillanatból. Ahogy az a cborg csávó szétzúz egy jégfalat ami mögött Jonah áll. A szétrepülő szilánkok útjába én nem esem viszont a többiek igen. Ketten a földre kerülnek Kate-et viszont nem látom, hirtelen tűnt el onnan ahol volt. Jonah viszont a földön ül, a keze furcsa árnyalatú lett, nem ugyan olyan szürkés mint a többi részen. Odaszaladok hozzá és letérdelek mellette.
- Szed össze magad, ne omolj össze. Figyelj!
Erősen remegős a hangom de még érthető amit mondok, remélem ő is érti és nem dadogtam el túl durván.
- A jégfal te voltál, a kezeddel, amit megfogsz... Amit megfogsz megfagy.
Még mindig remeg a hangom, a végét már suttogtam neki. Nem akarom elhinni, hogy ez az egész most itt valóság. Nem merem mondani, hazudni akarok magamnak, hogy ez nem igaz. Nem is itt vagyok hanem alszom otthon... Ez csak valami rossz álom, egy nagyon rossz rémálom amiből fel akarok ébredni.

by **Ultimate Guru** Pént. 20 Júl. 2012, 18:09

Igaza van. Mutáns vagyok. Mutánsok vagyunk!

Ez a fickó akkor is elmebeteg. Hrrr… Lekapom a fejét, és vége ennek az egésznek!

Tartozunk neki, te vadállat!

Vadállat? HAH! Ezt pont te mondod? Minden második gondolatod az, hogy kit hogyan belezzünk ki a bűnei miatt! Idehallgass, pubi, ha hosszú távra tervezel ezzel a mániákussal, akkor--

NEM! Kicsit… hagyjatok gondolkozni. Nem jó… Egyik sem jó.

Ha most ellenük fordulunk, megölnek, és semmit sem tehetünk, hogy segítsünk azoknak, akik még az áldozataik lehetnek. Hood… radikálisan fogalmaz, de van benne tisztaság, ezt ti is tudjátok. Még… nem adhatjuk fel. Meg kell próbálnunk a jó útra terelni. Isten útjára. Ez a Biblia tanítása, Rorschach.

Hmmmm…

Én is aggódom, de… ők már akkor is a társaink.

Hoodra tekintek, és bólintok.

- Sok közös van bennünk, igen… de ha együtt akarunk dolgozni, kérlek, kerüljük a felesleges vérontást. Biztosra veszem, hogy megtaláljuk azt az utat, amely egyszerre tiszta és az érdekeinket is szolgálja. Melletted vagyok, Hood, de nem pártolom az erőszakot… még ha olykor mást is hallasz tőlem.

Ne beszélj rébuszokban, Walt. Hood nem hülyegyerek. Mostanra már tutira levágta, hogy többen vagyunk idebent.

Közben fél szemmel Sarah-ra pillantok, akinek a közeledésével egyelőre nem tudok mit kezdeni, de egy mosollyal biccentek felé. Nem bánom, ha hallotta a beszélgetésünket Hooddal, senki előtt nem titkolom a véleményemet ezzel az egésszel kapcsolatban. Ezt jelenti társaknak lenni.

Tényleg? Akkor azt is regéld el nekik, hogy kattantál meg, és lettél hasadt személyiségű szociopata.

Öhm…

Heh, ezt nem hagyhattam ki.

Közben még mindig tombol a harc, és én Hoodra nézek kérdőn, mi a következő lépése…

by **Morsus** Vas. 22 Júl. 2012, 00:07

- Brooklyni Múzeum: Melissa, Halla/Steph
Az őrök összenéznek és tartják a fegyvereiket.
- Maguk is olyan terroristák, mint azok... azok a plázánál?
Kérdi mire Halla oldalán megszólal egy telefon. Ezt még Melissa kapta. Abban egy férfi zavartan hebeg. Lassan lehet kivenni a hadarásból, hogy Zack az.
- Xavier leütötték! Magneto és páran neki mentek a szenátornak! Élőben akarják kivégezni!
Az őrök csak félnek, de látszik rajtuk, hogy akkor se lőnének, ha a lányok támadnának. Mellékesen csak sokkoló pisztolyuk van.

- Plázától nem messze: Blood Man
Vár.

- Pláza előtt: Miller, Sakura, Rorshach, Tao, Sarah, Jonah (Tyranis), Gail (Saku), Kate (Sarah), Vipra, Flori (Sheila), Constantine
Hood figyeli Rorschachot. Arca bizonytalan lesz, szinte mintha másé lenne.
- Más út? Igen...
Mondja zavarodottan. Kate leugrik és landol a földön. Kívánsága szerint hiba néz bárki rá, mintha nem látnák pontosan. Nem tudja mi történt, de nagyon apró. Az emberek lábánál van csak, de még furcsább, hogy két irányba is lát. Senki se látja pontosan hová is tűnt. Jonah elkezdi magát egy jégburokba rejteni. Gail látja Magnetot, ahogy saját bőrét szaggatja le és egy tiszta, fehér alak szabadul ki. Hood őket figyeli.
- Olyanok, mint mi...meg kell őket védeni.
Mondja halkan.
- Mi a testvéreik vagyunk...
Skarlát látja amikor elveszik Jon fegyverét és dühösen varázsol egyet Taora. Az percekre összerezzen a testében a gépek leálltak, majd újra indultak.
- NEM! Ölj meg bárkit! De ő az enyém!
Üvölti megvadulva. A második lövést pillanatokkal később fogja fel és éppen, hogy képes az átkát szórni rá. A golyó visszafordul és pontosan a pisztolyba csapódik felrobbantva azt. Skarlát dühtől megvakulva sétál tovább.
- Végre meghalsz!
Látja az érkező motorost, aki a kordontalan utcán száguldott be.
- Sarah! Végezz vele végre! Tao te a szenátorral! Nem fogok várni "apámra" tovább!
Parancsolja Skarlát.

by **Ko-Rel** Vas. 22 Júl. 2012, 10:24

~ Brooklyni Múzeum ~
Mi mást tudtam volna tenni, így hát átvettem a ládát Thorhalla-tól s a kardját pedig visszaadtam. Nehezen álltam fel a földről s az őröket figyeltem továbbra is. Féltek tőlünk, lehetséges lett volna, hogy én jobban féltem tőlük, mint ők tőlem? Szinte biztosan, összerezzentem láthatóan, mikor a pisztoly a kezükbe került, féltem attól a fegyvertől. Már sokszor fogták rám, s ebből Kínában meg akartak ölni s itt Amerikában pedig bebörtönöztek. S most vajon melyik következett volna, már készen voltam arra, hogy a hajamból pajzsot formázzak magam köré, hogy megvédjen, de egyelőre nem volt rá szükség. Meglepetten néztem a rezgő telefonra, ami az asgardi nő oldalán kezdett csörögni. Tudtam, hogy nem képesek használni az ilyen eszközöket, így a hajammal nyúltam a telefonért s vettem utána a kezembe. Zacharias volt az, felvettem s ő hadart. Éreztem, hogy egyre inkább sápadok attól, amit mondott.
- Mr. Morsus, itt Medúza – hebegtem. – Megmondom Thorhalla-nak, hogy mit üzent s amint válaszol továbbítom önnek. Hol vannak helyileg?
Vissza kellett volna mennem a birtokra, hogy segítsek az idős férfinak, de egyedül nem mertem belevágni ebbe, mert még eltévedtem volna. Így valószínűleg oda megyünk, megyek, már egyedül voltam majd, hova Stephanie és Thorhalla.
- Mr. Morsus az – néztem fel félve. – Magneto s az emberei megtámadták a szenátort s leütötték a professzort. Mit tegyünk?
Megvártam a válaszát s azt továbbítottam Mr. Morsus-nak a telefonon keresztül.

by **Tyranis** Vas. 22 Júl. 2012, 10:33

~ Stark Pláza ~
A lebegő Kate-t fel sem fogta igazából már, hogy a levegőben lebeg, csak ült a földön továbbra is. egyelőre az sem tűnt fel neki, hogy lassanként egy teljes jéggubó kerül köré védelmi mechanizmusként. Még mindig zihálva vette a levegőt és remegett attól, hogy az az idióta, sőt őrült mutáns ki akarta végezni, csak mert azért szólalt fel, hogy megvédje a mutánsokat. Legalább is, hogy ne legyen akkora balhé és hős legyen Magnetoból. Gail-ra nézett rá, amikor a lány letérdelt mellé. néhány perce még azt mondta volna, hogy cool és király az egész, de most csak annyira futotta a lány érvelése mellett, hogy hisztérikusan nevetett fel, a sokk egyik mellékhatásaként.
- Már látom a címlapokat… Jonah Wright megint főcímben… megtámadja egy mutáns, majd New Jersey szenátorának fiáról is kiderül, hogy az, az eladások és a népszerűségem is egekbe hág… - mondta határozottan sokkos és hisztérikus állapotban.
Valószínűleg ezt sem fogta fel így elsőre, de ahogyan felnézett a jégburkok valószínűleg már feltűnt neki. Ez ő lenne? Ettől ebben a helyzetben csak még jobban pánikolni kezdett, talán életében először ott kellett volna maradnia a suliban és nem ellógni, de ott volt benne a rendes énje is, hogy ez király és ezzel csak jobban ki tud tűnni mindenhonnan. Még mindig nem hitte el, hogy ő maga okozza a jeget, úgy vélte, hogy valaki így akarja megvédeni, ezért óvatosan nyúl le a betonhoz, hogy megérintse azt, és kiderüljön Gail téved, vagy pedig igaza van azzal kapcsolatban, hogy tényleg megfagy-e,a mihez hozzáér, vagy sem.

by **Thorhalla** Vas. 22 Júl. 2012, 11:53

~ Pláza előtt ~
Még ideje sem volt lőni, mert a fémhulladék máris elvette a pisztolyát. Hangosan szitkozódott egyet, a második lövése pedig a másik pisztolyát tette tönkre és még a berobbanó darabok őt is megsebezték több helyen.
- Éljen a fair játék! – morogta maga elé.
Intézze el puszta kézzel azt, aki még Thorhalla-t is képes volt, megsebezni, ha legalább Einar itt lett volna, vagy még az sem kellett volna, csak annyi, hogy a bordái ne sajogjanak minden egyes levegővételkor. Egy pillanatra még átnézett Skarlát válla felett, hogy a többi SHIELD ügynök merre is van és mikor óhajtanak közbelépni. Valahogyan az előtt kellett volna, hogy az illúzió álcája lehullik és rájönnek, hogy ő maga is egy a terroristák közül. Azt, hogy a nyakláncát visszaszerezze már így is bukta, de legalább az élete maradna meg. Ahogyan Skarlát nekiállt parancsokat osztogatni, hogy ki kicsodát öljön meg Miller sem várt túl sokáig, míg a férfi beszélt, már akkor neki óhajtott ugrani, hogy feldöntse a másikat. Ha sikerül lejutni a kocsiról, akkor először a felrobbant pisztolyt dobja teljes erőből ellenfelének, majd nekiugrik a másiknak és próbálja a földre vinni, akár egy ütéssel, akár a saját kezeivel úgy, hogy belekapaszkodik. Ha sikerült a földre kerülniük, akkor arcon próbálja ütni Wandalt, hogy az eszméletét veszítse ennek hála.

~ Brooklyni Múzeum ~
Megtorpantam a halandók szavaira s az arcomra csalódottság s már-már bánat ült ki. Mielőtt válaszolhattam volna valami csörögni kezdett az oldalamon, még nem is volt időm odakapni, mert a hajas már el is vette s beszélni kezdett valakivel. Felsóhajtottam, hát egy perc nyugtunk sem lehet soha sem? Az őrökre sandítottam, még mindig reszkettek s fegyvert fogtak ránk. Ez méltatlan küzdelem lenne s pillanatok alatt véget vethetnék nekik.
~ Vitesd el magatokat kocsival oda! ~ ajánlottam. ~
Bólintottam a szavaira s Medúzára néztem hátra.
- Mond meg neki, hogy odamegyünk s segítünk annak a szenátornak – feleltem.
Újra visszanéztem az őrökre, nem tettem feléjük támadó mozdulatot sem.
- Terrorista? – kérdeztem bánatosan. – Hányszor mentettem meg a várost!? Először Namor-tól, s utána Apokalipszistől s a Légiótól? – kérdeztem újra. – A vőlegényem is kétszer csapott össze Magneto-val jómagam a fiával. Mindig önökért cselekedtünk, tényleg elhiszik a kormánynak, hogy ártani akarunk maguknak? Ha azt akarnánk miért mentettük volna meg magukat számtalan alakalommal? Had bizonyítsam, hogy nem akarunk ártani, hanem segíteni annak ellenére, mit állítanak rólunk… vigyen el valamelyikük arra a helyre, mit említettek. Had menthessük meg a szenátort.
~ Remélem tudod, hogy ezért még csúnyán meg fogsz fizetni a halandókkal együtt! ~ sziszegtem gondolatban Stephanie felé a könyörgés miatt. ~

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 40 egység

by **Ultimate Guru** Hétf. 23 Júl. 2012, 14:31

Oké, pubi. Eleget bámultunk, és úgy látom, Hood is megkattant.

Igen, kissé… zavarodottnak tűnik a tekintete. Nem is… láttam még ilyennek.

Finoman a vállára helyezem a kezem, és ismét megszólítom.

- Igen. Mindig van más út, barátom. De igazad van. Azokat a gyerekeket meg kell védenünk. Előre megyek, te pedig addig szedd össze magad! Együtt győzhetünk úgyis, hogy ne legyen több vérontás!

Kétlem, de tetszik az idealizmusod.

Mind Isten kezében vagyunk, ostobák. Akinek ma itt el kell pusztulnia, az el is fog!

Most nem érek rá vitatkozni veletek! Gyorsan a fiatalokhoz futok, és ha odaérek, próbálom lenyugtatni őket.

- Üdv! Öhm, izé… Most jó lenne, ha talán megnyugodnátok, és… hát, szerintem…

Na jó, add át a stafétát, Walt, mielőtt csak még jobban összekavarod őket. Ezek a szerencsétlenek még azt sem tudják, mihez kezdjenek az erejükkel.

Kicsit megrázom a fejem, és Walt helyett folytatom.

- Ha túl akarjátok élni ezt az egészet, akkor azt teszitek, amit mondok. Nem futkorásztok mindenfelé, nem most akarjátok próbálgatni a képességeiteket, és nem kezdtek magánakcióba, hogy ti legyetek a menő szuperhősök, értve? Tehát kezeket és lábakat le, fejeket behúzni, a sérülteket védeni, és regéljétek szépen el nekem, kik vagytok, és mit tudtok az erőtőkről – mert van különleges erőtök, ha ez eddig nem esett volna le.

Közben a szemem sarkából kiszúrom, hogy az egyik kiscsajnak nagyon… nagyon ismerős… karmok állnak ki a kezeiből…

Én ezalatt próbálok arra is koncentrálni, hogy a kocsi széttört darabjait a mágneses erőnkkel újra összeforrasszam, és egyfajta pajzsot emeljek magunk elé, hogy így védjem a gyerekeket…

by **Godlaw / Tao** Hétf. 23 Júl. 2012, 20:18

A boszorkánymester megakadályozza, hogy végezzek Millerrel, túlságosan elvakítja a bosszúvágy. Mit mondhatnék, én sem vagyok éppenséggel a békesség bálványa. Ahogy leállítja a szervezetemhez kapcsolt gépeket, még a lélegzetem is elakad - szó szerint. Mintha egy másodpercre halott lennék, mielőtt újra működni kezdek, vagy feltámadok, ahogy vesszük. Értem a célzást. A mágusokkal jobb itt sem baszakodni. Ha Millert akarja, felőlem az övé, nekem nincs vele személyes ügyem, csak ne lövöldözzön rám. Miután a fegyvere megsemmisül, az hiszem nem kell ettől tartanom.
Skarlát szerint ideje lenne most már elvégezni, amiért idejöttünk, és ezzel egyet is értek. A levegőben a szenátor fölé repülök, majd odaérve felemelem. Jó pár méterrel a föld fölé igyekszem vinni, hogy mindenki jól láthassa a szenátor utolsó másodperceit. Az utolsó szavak ideje már lejárt, így is túl sokat beszéltünk már, úgyhogy a tétovázás helyett cselekszem. Ha felemeltem a szenátort, mellé repülök, és egy tonnás erőmmel végzetes csapást próbálok mérni rá. Egyetlen ütést indítok a halántékára, mely az erejét tekintve nem csak a koponyacsontot törheti szilánkosra, és az agyat zúzhatja pépesre, de akár az egész fejét is leszakíthatja - vagy majdnem.

by **Ammon Einarson** Hétf. 23 Júl. 2012, 21:27

- Pláza előtt (Gail) -

Jonah reakciójára egyáltalán nem számítok. Ez a címlapos dolog meg minden. Nem is jön át, hogy igazából mi van az egész szövege mögött mert bármennyire nem akarom megint egy látomás. Látom, ahogy Magneto, le...tépi a saját...
Nem is fogom fel, hogy utána mi van. Most térdre rogynék ha már nem térdelnék így is a földön. Sok ez, túl sok. Egyre kuszább ez az egész, és, és, miután kijöttünk az épületből csak rosszabb. Reszketni kezdek, a fejemet lehajtom és a földet bámulom. Haza kellet volna mennem mikor fájt a fejem. Érzem, hogy mindjárt elsírom magam és csak lassan fordulok végül az odajövő felé és nézem ahogy az megrázza a fejét. A mondandójának a végénél már a földet néztem megint és nem is figyeltem rá. A reszketésem egy pillanatra megállt de rögtön rákezdett megint. Nem bírok erőt venni rajta. Most nem.
- Még hogy kétfelé megyünk. A sisakot senki se fogja a kezébe venni...
Motyogom el már sírós hangon de könny nincsen a szememben. Ez az egész egyszerűen már sok, nevetséges. Egy csapatnyi körözött bűnöző a szenátorra támad az egyik meg idejön, nem is tudom most jó pofizni vagy megfélemlíteni minket. Nem is tudom, nem is akarom már. Legszívesebben már elrohannák, minél messzebbre, minél távolabbra ezektől az őrültektől.

by **Quentine Constantine** Hétf. 23 Júl. 2012, 22:03

A motor az egyik leggyorsabb városi közlekedési eszköz, pláne akkor, ha nem okoz gondot az épületeken való keresztülhaladás, a dugókat pedig az autók tetején haladva ugrom át. Persze erre nincs mindig szükség, jelen esetben szerencsém van, és abból az irányból érek a plázához, ahol még nincs semmilyen útlezárás. Amikor meglátom a bonyodalmak középpontját, két opcióval kell szembenéznem. Vagy megállok itt, biztosítva, hogy nem okozok testi sérülést a tömegnyi bámészkodóban, vagy találok egy nagyon jó parkolóhelyet. Úgy döntök, a meglepetés erejét is kihasználhatom, és jár nekem egy kis figyelem. Tövig tekerem a gázkart, és célba veszem imádott Skarlát Boszorkánymesterünket. Van a jelenlévők közt olyan, aki jobban utálok, de nem tetszik, hogy le akarja szerelni Millert. Tény, hogy annak idején én is megpróbáltam megölni őt, így meg tudom érteni az indítékait, de a kocka fordult. Most azért vagyok itt, hogy megmentsem - többek közt. Így tehát teljes sebességgel igyekszem nekiszáguldani a motorral a fickónak, de a trükk az, hogy én már nem leszek a motoron addigra, ha minden jól megy. Én ugyanis kicsit pókemberesre veszem a stílust. Egy láncot hívok a kezembe, amit egy villanyoszlopra dobok fel, így lendülök le a motorról, és egyből tovább a harc epicentruma felé. Ott van ugyanis az én igazi számításom, a szenátor, és persze kihagyhatatlan módon a démonfajzat, akit már régen meg kellett volna ölnöm. Míg egyik kezemmel a láncot fogom, amivel lámpaoszlopról lendülök tovább, a másik kezemmel egy másik láncot hívok. A démonnő gyors, és figyel is rám, így jobb indirekt módon megtámadni. A láncot lángra lobbantom, és a robotmutáns Taot célzom meg vele, mielőtt még túl sok időt kapna kettesben imádott szenátorunkkal. Ha a lánc rátekeredik, megpróbálom elrántani onnan Sarah felé, akit remélhetőleg meglep majd, hogy a társa rondít bele a terveibe. Az egész mutatvány igényel egy kis szerencsét és jó időzítést, de talán kivitelezhető. A végén nem sok időm marad a landolással foglalkozni, a lámpaoszlopról továbblendülve csak arra figyelek, hogy olyan helyre csapódjak, ahol nem áll sok civil.

by **Sarah** Hétf. 23 Júl. 2012, 23:32

Hood habozik, de nem értem, hogy miért, talán kezdene meglágyulni a szíve? A szavaiból ítélve nem látom lehetetlennek, de nem értem, hogy miért, ilyen mélyen érintenék a kiszemeltem szavai? Lehetséges lenne ez?... Nem tudom, de nagyon úgy néz ki hogy igen, szóval mégiscsak tudom, de különösebben nem foglalkoztat a dolog, és hogy miért nem? Az ok egyszerűbb, mint azt bárki hihetné, az általam már elég jól megismert csontváz érkezik az utcába, valaki, valaki alatt pedig Skarlátot értem, már ordít is, hogy végezzek vele, és talán ugranék is, de egy dolog megakadályoz benne.
- Te nekem nem parancsolsz. - Nézek az alakra, majd pedig ugyan olyan ráérősen állok tovább Hood mellett, ha én neki megyek a motorosnak, az nem azért lesz, mert valaki azt mondja nekem, sokkal inkább a személyes érzéseim fognak erre rávezetni, bár amúgy meg különösebben nem értem, hogy mi a problémája, bár meg kell vallanom, nem is igazán vagyok tisztában az olyan démoni dolgokkal, ami nem kapcsolódik hozzám, vagy nem nagyon, így hát azt hiszem, fel kellesz majd vennem a kapcsolatot az ördöggel abban a bizonyos templomban, minél hamarabb, végül is ha jól emlékszem azt mondta, ha bármi kéne, ott megtalálom, és végül is most válaszok kellenének, hogyan tudnék megszabadulni tőle, véglegesen vagy csak annyira, hogy elkerülhető legyen az ami a multkor történt, már ha van arra lehetőség, de ha nincs... Nos akkor ki kell hogy csináljam, persze nekem ez nincs ellenemre.
- Most mi legyen? - Kérdem kisé türelmetlenül Hoodtól, remélvén hogy ki tud nyögni valami értelmeset, nem érzem túlzottan hasznosnak magam, persze most neki mehetnék a motorosnak de erre már kitértem, és ezúttal inkább kivárok, hátha nem az lesz az első dolga, hogy nekem ugrik, csak reménykedem benne, bár azért fél szemem rajta tartom, ha bármi van akkor el tudjak legalább ugrani és ne találjon telibe valamivel, azokkal a láncokkal amikkel a multkor is állandóan genyózott.

Nagyon szerettem volna lejönni a levegőből, segítségért kiáltottam, és mondhatni kívántam, hogy az emberek végre ne engem figyeljenek, ennek a háromnak az eredménye pedig meglepő, egyszerűen le esek a levegőből, és mire észhez térek csak annyi tűnik fel, hogy az emberek lábánál vagyok, bár ezt nehéz eleinte megállapítani, hiszen két külön irányba látok, szokatlan, és nehéz összerakni a képet, de végül nagy nehezen sikerül. Furcsa módon estem egy nagyot, de nem érzek fájdalmat, vagy talán még csak nem akarom felfogni hogy fáj valamim, mindenesetre is nagyon félek, és nem tudom hogy mi történik, és amíg így érzek, addig nem is fog menni a dolog, így hát próbálok lenyugodni, minél hamarabb, nyugodt légzés, mozdulatlanság, a tekintetemmel is igyekszem nem koncentrálni sehová. Miután úgy-ahogy sikerült lehiggadnom, át mérlegelem a helyzetet. Szóval az előbb repültem, repültem mert elugrottam és nem akartam megütni magamat az érkezéssel, nem akartam átélni azt a fájdalmat, most pedig itt vagyok, a földön, az emberek lábánál, és nem úgy néznek ki, mint akik tudják hogy merre vagyok, mert azt akartam hogy ne repüljek és ne lássanak, talán, feltételezem hogy talán, ha azt akarom, hogy minden legyen normális, akkor úgy fog alakulni a dolog. Így hát erősen " koncentrálni " kezdek, nem igazán koncentráció ez, inkább olyan kívánság, mint ami az előbb is volt, csupán nem annyira kétségbe esett, szeretném ha normálisak lennének a dolgok, nem pedig ilyen hatalmasak.

by **Rayn** Szomb. 28 Júl. 2012, 07:22

A közeli plázába valami nagy felfordulás volt. Egész pontosan nem tudom, hogy mi, de a rendőrök kordonnal vették körül. Valamiért nagyon érdekel a dolog. Szerencsére nem vagyok messze a helyszíntől. Tíz perc volt gyalog. Mikor ott voltam odamentem az egyik rendőrhöz.
- Mi a fene történik itt? - Ez volt az egyetlen kérdésem hozzá. Ajánlom, hogy valami értelmes válasszoal szolgál különben itt helyben kettétépem.

by **Morsus** Vas. 12 Aug. 2012, 12:48

- Brooklyni Múzeum: Melissa, Halla/Steph
Zack zavartan elhallgat.
- Mitomén! Hányszor csináltam én ilyet? Medúza, maga jöjjön ide vissza. Halla segítsen a szenátornak. Ez jó terv?
A két őr döntésképtelenül néz még mindig és pár látogató is kezd odaérni. Egy rockerszerű pasi a barátnőjével van ott és simán átsétál a két fickó között. Hallához dob egy kulcsot.
- Kint áll egy fekete motor.
- Ember maga mit csinál?
Kérdik az őrök és a pasi lenyomja a kezüket, amiben a fegyvert fogják.
- Ez a nő megmentette az életünket többször is. Ne legyetek idióták. hagyjátok, hogy azt csinálja, amihez a legjobban ért.
A tömeg éljenezni kezdi Hallát és a fiú visszafordul.
- Ha lehet, ne robbantsd fel.
Kint egy ében motor várja Hallát és egy bukósisak, amin vikingek vannak felfestve.

- Plázától nem messze: Blood Man
A rendőr kicsit hátrébb löki.
- Maradjon a kordon mögött uram! Mindent rendben tartunk.

- Pláza előtt: Rorshach, Tao, Sarah, Jonah (Tyranis), Gail (Saku), Kate (Sarah), Vipra, Flori (Sheila)
Gail mellett egy kaméleon átalakul és megjelenik Kate... meztelenül. Jonah ekkor még a betonra koncentrál, amit óvatosan megfagyaszt.
Hood remegve figyel és mikor Tao a szenátornak repül a férfit egy mágneses aura hátra löki.
- NEEEEEEEEEEEEEM!
Üvölti Hood.
- Elég volt a vérontásból!
A férfi egy pillantra a gyerekekhez fordul.
- Nézzétek erre meg a Boszorkánymesterre. A hatalom ezt tette velük és... velem... hallgassatok Rorschachra. Jót akar nekte...
A pláza tetejéről ekkor lövések hallatszódnak és Hood a földre zuhan.

- Pláza előtti utca jobb oldalán: Miller, Sakura, Constantine
Miller neki ugrik a férfinak és a kettőtől a földre esik. Miler furcsa rádió jeleket hall: cél megvan.. tűz...
Lövéseket hall, de nem látja mi történt. megüti a mágus és az vérző arccal varázsol egyet. Constantine ekkor tart feléjük. A varázslat hatalmas fényt áraszt.
- Nem veled van harcom!
A fényből Einar teljes vértben emelkedik ki. Méterekre tőle a vérző arcú Skarlát Boszorkány.
- Ma ezt lerendezzük... végleg.
Consatine a fény részét kapta el, de teljesen összeomlott tőle. Pillanatok során változik emberből démonná és vissza. Nem tudja uralni. Egyik pillanatban a saját tudatánál van a másikban, mintha egy ezerfős kórus üvöltené a "bűnös" szót.

by **Tyranis** Vas. 12 Aug. 2012, 13:51

~ Pláza előtt ~
A szemei kikerekedtek, ahogyan a betonra nézett, még a szemüvegét is megigazította, hogy jobban lássa, valóban a keze nyomán lett a beton fagyos. Ezek szerint a mellette álló lány tényleg igazat mondott, hogy ő volt. Eddig nem igen akarta felfogni, de most, hogy látta már kénytelen volt. Rorscach hangjára még mindig sokkosan nézett fel, felismerte a férfit, a sorozatgyilkos, rendőrgyilkos és még sorolhatta volna, hogy miért is akarják megölni őt. Most pedig azt akarta, hogy velük menjen. Most vagy ő, Jonah hibbant meg, vagy a világ körülötte. Nem tudott volna biztosan fogadni egyikre sem. Miért is nem ment bele abba, hogy legyen testőre? Most mennyivel jobb lett volna a helyzete.
- Hehe… nem ismeri fel New Jersey szenátorának fiát – nevetett fel idegesen a sokktól. – Főleg, amikor lassan többet szerepelek a címlapokon mint ő…
Hood-ra, vagyis Magneto-ra nézett, aki próbálta biztosítani őket, hogy de a tömeggyilkos jót akar nekik. Oké, mi volt abban a shake-ben? Mert valaki LSD-t, vagy ehhez hasonló drogot csempészett bele, az is biztos. Ezt az egészet csak képzeli, ilyen komédia sehol máshol csak az agyában létezhet. Ha ez ennyire vicces szituációkat is tud produkálni, lehet, hogy ki kellett volna próbálnia, amikor kínálták valamelyik buliban.
- Kizárt, hogy magukkal menjek – mondta végül.
Az elején még igent mondott volna, de attól kezdve, hogy a repkedő őrült meg akarta ölni ki volt zárva a dolog. Oldalra nézve látta meg a megjelenő meztelen Kate-t. Nem elég, hogy hallucinál, de még fantáziál is?! Lövések, arra kapta a fejét és látta az elterülő Hood-ot.
- Nem kéne eltűnnünk innen? – nézett fel a mellette álldogáló Gail-ra a földről.

by **Ko-Rel** Vas. 12 Aug. 2012, 14:14

~ Brooklyni Múzeum ~
Egyelőre nem tűnt úgy, hogy képes lesz meggyőzni a két fegyverest arról, hogy nem akarunk nekik ártani s a helyszín is ezt bizonyíthatja. Mr. Morsus sem tudta, hogy mit tegyünk, hát miért tőlem vár megoldást, mikor semmit sem tudok, nem emlékszem semmire, s itt is minden olyan idegen.
- Nem tudom – mondtam a telefonba. – Thorhalla oda akar menni egyébként is. De én vissza? A következő sarokig nem találok el Mr. Morsus, nemhogy oda… mint tudja én egészen biztosan nem helyi vagyok s ez az egész város tele van ismeretlen s idegen helyekkel…
Mikor Thorhalla elindul én is megyek vele, legalább is addig, míg odakint el nem érjük a primitív szállítóeszközt. Amennyire tudom nem fogja tudni irányítani, így valószínűleg megfogja kérni a lányt, vagy a fiatal férfit, hogy vigye el őt. Nekem pedig segítség kellett, hogy hazajussak, hiszen csak a nevét tudtam a helynek, hogy hova kell menni, de hogy miként juthatok el oda, már nem. S a sok ember is nagyon zavart, hogy ott vannak körülöttem, nem voltam ehhez sem hozzászokva. Amelyik ott marad a párosból ahhoz fordulok.
- Már eddig is nagyon sokat segítettek, de lenne egy kérésem, lenne oly kedves, hogy segít nekem eljutni a Westchester megyébe? – kérdeztem zavartan.
Nem tudom, hogy Mr. Morsus ezt miként gondolta, a ruhám még esetleg ebbe a környezetbe illene, de most, hogy szakadt már kilógok s a földet söprő hosszú hajam sem mindennapos ezen a helyen.

by **Thorhalla** Vas. 12 Aug. 2012, 16:00

~ Pláza előtti utca jobb oldalán ~
El sem akarta hinni, hogy sikerrel arcon mosta Skarlátot és ennek hála mind a ketten a földön kötöttek ki, ahogyan ezzel számolt is. a rádiójában hallotta, hogy megvan a cél, nagyon remélte, hogy nem hibáznak, és nem őt fogják leszedni a mesterlövészek. Mert siralmasnak találta volna, főleg, hogy ő még törött bordákkal, csukott szemmel is jobban lőtt náluk íjjal! Két lövést hallott, ám semmi sem történt körülöttük, megnyugtatónak találta, akkor ezek szerint kissé odébb lehetett az, hogy valakit lelőttek. A következő ütése is talált és Wandal arca eddigre már véres volt, de a keze világított, most kellett volna lelőni mielőtt valamit tesz. A fény pedig elszabadult a féri szavaira Miller egy pillanatra megtorpant az ütéssel.
- Mi a f… - kezdte volna kérdezni.
~ …ranc történik? ~ fejezte be szellemalakban a kérdést. ~
Furcsa érzés volt, mintha kissé túl sok ruha lett volna rajtam a megszokotton felül s valóban így is volt, először is szilárd talajt éreztem a lábaim alatt s teljes vértben voltam. Megvakartam a tarkómat, nem lehetett nálam az irányítás s nem lehettem vértben sem. Legalább másfél évszázada nem voltam ennyire kiöltözve egyetlen csatához sem. Körbenéztem, az utcán voltam, nem sokkal mögöttem Constantine, előttem Skarlát Boszorkány s valóban Jonathan csak szellemalakban volt. viszont a halandó sérült volt s az őrülettől sem tudott gondolkodni.
- Ez nem lenne méltó küzdelem – próbálkoztam. – Add meg magad mielőtt még komolyabb bajod esne.
Egyelőre a megadására vártam, de ha támadna, akkor próbálok kitérni a támadás elől fedezékbe ugrással a négykerekű fémeszköz – autó – mögé.

~ Brooklyni Múzeum ~
Az átokba! Kezdtem látni az érkező halandókat, kik a lehető legrosszabbkor jelentek meg itt a teremnél s a nyomorult őrök még mindig nem tudtak dönteni abban, hogy engedjenek-e minket utunkra, vagy itt tartanak még. Mindez igencsak hamar megoldódott, mikor két fiatal jött oda s a fiú rendet is rakott. Elkaptam, mit hozzám dobott s még az őröket is lebeszélte arról, hogy itt tartsanak. A felrobbantani részen elmosolyodtam.
- Majd igyekszem – feleltem.
Mikor indultunk kifelé egy pillanatra megtorpantam, utoljára nagyon régen fogadtak így a halandók s főleg nem úgy, hogy körözött személyek voltunk. Az átokba, nem tagadhattam, hogy jól esett a bizalmuk mivel felém fordultak. A szemeimmel a párt kerestem s ha megvoltak, akkor szólaltam meg újra. A fém jármű igencsak impozánsan nézett ki, de mit meg nem adtam volna egy pegazusért ebben a percben.
- Tudod, hogy nem tudom ezen szállítóeszközt vezetni, el tudnál vinni arra a helyre? – kérdeztem. – Mint látom választottad pedig Medúzának segíthet addig.
Ha a fiú belemegy, hogy elvigyen, akkor felülök a motor hátsó ülésére s átkarolom a fiút, hogy indulhassunk.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 40 egység

by **Sarah** Vas. 12 Aug. 2012, 16:06

Kezdek türelmetlen lenni, főleg azért, mert a kérdésemre nem kaptam választ, és ezt nagyon, de tényleg nagyon nem szeretem, ha én szóra méltatom őket, elvárom, hogy ők is válaszoljanak nekem, ha kérdésem van. Persze most lehet mondani, hogy ideges, és azért csinálja ezt, végül is látszik is rajta, de ez engem nem érdekel, azt akarom, hogy válaszoljon! De nem, egy csapat kölyköt próbál nyugtatgatni? Nem értem mit csinál, eddig egy bizonyos irányba vitt minket, mindenkit, és most?... Egy csapat kölyök miatt aggódik, vagy nem is tudom mit csinál, de már nincs meg benne az a magabiztosság, amit eddig éreztem. A ráadás pedig csak eztán jön, lövések fentről, majd pedig egyszerűen összeesik, én pedig szerencsésnek érzem magam, végül is itt állok mellette, de nem érzem úgy, hogy sérült lennék. Egy pillanatig nézem ahogyan fekszik, majd pedig körbe tekerem a derekánál a farkincámmal, és lehetőleg vele együtt mozgok egy olyan helyre, ahol biztonságosnak érzem. És hogy most mit csinálok? Menteni próbálom az életét? Ugyan ne kelljen már megnevettetnem magam, csupán pár dologra vagyok kíváncsi. Az első, hogy egyáltalán életben van-e még, és ha igen, akkor magánál van-e... Amennyiben igen, él és magánál van, és még úgy is néz ki, hogy talán ki is húzhatja még egy jó darabig, avagy életben marad, ez esetben megpróbálom levenni a fejéről a sisakot, majd pedig mélyen a szemébe nézek és parancsot adok, vagy inkább úgy mondom, hogy igyekszem hosszútávú "bűbájt" ereszteni rá.
- Te... Össze szeded magad, úgy fogsz viselkedni, mint egy igazi vezető, megzabolázod az embereidet, össze fogod a csapatot és viszed tovább a végső cél felé. - Ha nincs mentális védettsége, akkor elvileg működnie kell, és mivel nem hiszem, hogy olyasmit mondtam volna neki, ami teljesen eltér az akaratától... Így ez sem lehet probléma.

Amennyiben már nem él, nincs magánál, vagy sérülés alapján nem lesz már hosszú távon életben... Nos ez esetben egyszerűen ott hagyom, de a sisakját így is próbálom leszedni a fejéről, kell nekem egy kevés... Hogy is hívják... Szuvenír, ha már nem volt hosszú életű a dolog, legalább valami szép kis emléket had hordozzak magammal, és mi lenne szebb mint egy haldokló, vagy halott ember csicsás sisakja? De tényleg. Ha ez megvan akkor egyenlőre próbálok fedezékben maradni, nincs aki parancsol, nem mintha az kellene ahhoz, hogy bármit is tegyek, a lényeg hogy maradok most nyugton, lehetőleg rosszindulatú tekintetektől takarásban, nincs kedvem ahhoz, hogy engem is lelőjenek.

Az amit szeretnék, vagy talán inkább akarok, sikerül is, és érzem ahogyan változik a testem. Nem telik bele sok időbe, és ismét normálisnak érzem magam, nem látok két felé, és nem lebegek a levegőben, s lassan azt hiszem, hogy kezdem érteni a dolgot, össze áll a kép, amikor repültem, akkor láttam egy madarat... És amikor azt akartam, hogy ne lássanak... Akkor kicsi voltam és bár nem láttam magam... A lényeg az, hogy madár voltam először, bár lehet csak képzelődtem mert valamitől besokalltam, lehet hogy valójából eszméletlenül fekszem a földön? Remélem inkább az, mert ha ez nem csak egy álom, egy nagyon rossz álom, akkor ez azt jelenti, hogy... Mutáns vagyok? Csak remélem hogy nem és.... Most így lenézve... HOL VANNAK A RUHÁIM?!?! Amint realizálom hogy konkrétan meztelen vagyok, mondhatni le rogyok a földre, combok összezárva, a kezeimmel pedig igyekszem takarni magam, és közben próbálom keresni a ruháimat, miközben könnycseppek szöknek a szemeimbe. Hirtelen kerültem olyan állapotban, hogy még csak egy árva nyekkenést sem tudok ki erőszakolni magamból, egyszerűen... Nem, kellemetlen, nagyon kellemetlen, egy nagyobb tömeg előtt vagyok itt bármi ruha nélkül, és ki tudja még hogy mi lesz, iszonyatosan... Nem is tudom hogy mondjam... Igazából már sírok, csak hang nincs hozzá.

by **Ammon Einarson** Hétf. 13 Aug. 2012, 00:18

- Pláza előtt (Gail) -

Hazugság, hazugság. Bármit is mond, bármit is tesz nem érdekel. Hitegetheti önmagát vagy a kis parádéját de én nem hiszek neki se ennek itt. Mondjon bármit, nem fogok adni rá. Nem érdekel. Egyáltalán nem. A figyelmemet viszont magára vonja valami apró állat. Eddig észre se vettem a kaméleont mellettem és most is csak azért mert elkezd át alakulni és Kate az... ?!?! Hova lett a ruhája? Idegesen nézek vissza Jonah felé aki még a betont bámulja. Kate felé fordulok vissza miközben lekapom magamról a pulóveremet és ráterítem, ráhúzom, hogy ahogy ő összekuporodik a pulcsi eltakarja. Egy magasak vagyunk de egy mérettel nagyobb pulcsikat veszek mindig így biztos, hogy még rajta is lógni fog de nem ez számít most hanem az, hogy takarni fogja.
- Nincs baj, nem látnak. Nincs baj.
Mondogatom neki miközben össze húzom a cipzárt elől és a nagy kapucnit is a fejére húzom, hogy takarja az arcát. Nézem ahogy sír de már más vonja magára a figyelmemet. Lövés dörren el és a háttérben egy hang elhallgat. Biztos, hogy meghalt valaki de nem akarok arra nézni. Jonah kérdésére csak a vállam felett nézek hátra.
- DE! - mondom ki félig üvöltve, erőszakosan - El kell tűnnünk, már rég el kellett volna tűnnünk.
Mondogatom még a hangerőmön vissza véve miközben vissza fordulok és megpróbálom talpra húzni Kate-et. A póló elég nagy így ha áll is legalább combközépig lelóg rajta. De.. De hova menjünk? Vissza a plázába? Vagy el? De merre el? Merre menjünk? Idegesen kapkodom a fejemet körbe, hogy hátha egy utat látok meg amerre elindulhatunk, nincs tömeg, nincs egy mániákus se, nincs semmi ami, bármit is tenne csak hagy, hogy eltűnjünk innen.

by **Quentine Constantine** Szer. 15 Aug. 2012, 21:31

A motoros mutatványom kissé félresikerül, mikor a levegőben repülök, és a lánccal kapaszkodom a villanypóznába. Hatalmas fény támad, a következő pillanatban pedig már elvesztem az erőm, a motorom de még a láncomat is, és nem hogy nem csüngök tovább a harc felé, de még a beton felé is csak zuhanok. Ahogy a testem oda-vissza változik, nem vagyok képes kontrollálni a szellemlovas képességeket, és nem számíthatok másra, mint a fájdalomra, ami akkor következik majd, amikor becsapódom a betonba. Csak reménykedhetek, hogy éppen a csontváz alakomban leszek, és nem érzem a fájdalmat olyan erősnek.
Ami viszont még a becsapódásnál is jobban zavar, az az üvöltés, a hangzavar, a vádló kórus, ami ugyan azt a szót skandálja újra és újra, mintha valami mantra lenne. Emiatt még kevésbé tudok koncentrálni, csak azt érzem, hogy pörögve szállok a levegőben, a kezemet a fülemre tapasztom, és a saját üvöltésemmel próbálom elnyomni a belső hangot.
-NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!

by **Ultimate Guru** Pént. 17 Aug. 2012, 21:42

Ezek a zavarodott, sátáni gyermekek még csak szóra sem méltatnak. Felesleges velük foglalkoznunk.

Hrrr… Most az egyszer kezdek hajlani arra, hogy igazad van. A kaméleonból átalakuló kiscsaj, a fagyasztós srác…

Legyen eszetek! Ha nem segítünk nekik, kárt tesznek valakiben, vagy magukban! Emlékezzetek, mennyit szenvedtünk a mágneses erőink kontrollálásával…

Jól van, ne parázz, Walt! Nyugi.

Ám ekkor… Hood felé kapom a fejem, és egy pillanatra mosolyra húzom a számat, amikor azt kiáltja, elég a vérontásból, de a mosoly gyorsan lelohad az arcomról. Lövések… és Hood a földön.

- NEM!!!

Felüvöltök, és Hood felé ugranék…

… de visszarántom magunkat. Nem! Walt most jól mondja, Rorschach! Vigyáznunk kell a kölykökre!

Hood is ezt akarta!

…

Hrm… Ezért valami tetves kitüntetés lenne a minimum… Mi vagyok én, valami jótét lélek szuperhős?

Fedezék kell minden gyereknek, méghozzá gyorsan, de még azt sem tudják, merjenek-e követni engem. Nincs rá időnk, hogy eldöntsék.

A mágneses erőnkkel felkapok egy fémdarabot, mondjuk a széttört autó egyik ajtaját, vagy annyit belőle, amennyit bírok, majd teljes erőmből ahhoz a betonrészhez vágom, amit az egyik kölyök megfagyasztott. Remélem, a jéggé vált talaj könnyebben széttörik, és lyukat tudok nyitni az utcák alá, hogy odatereljem a srácokat. Jelenleg ezt látom a leggyorsabb, legközelebbi és legbiztonságosabb útvonalnak – így lesznek a legkevesebb időt a veszélyes felszínen.

Ha kell, egyesével lökdösöm le őket, ha még mindig olyan bambák, hogy ne tudják, merre van az arra.

Ha pedig ez nem jön be, idefent kell menekülni, és próbálom védeni őket egy fémburokkal.

by **Rayn** Pént. 17 Aug. 2012, 23:45

A rendőr a kérdésemre, csak ellök és annyit mond, hogy menjek el és ők kézben tartanak mindent. Jah persze. Ha minden rendben lenne, akkor elmondta volna, hogy mi folyik itt. Nagyon felbőszített engem. Megpróbálom elkapni a rendőrt és magasba emelem. A kezemen megjelent a vérből készült penge és egy suhintással megpróbálom ketté vágni a férfit. Tudtam, hogy ezzel a többi rendőr rögtön támadni fog, de ez volt a legjobb megoldás arra, hogy bejussak az épületbe. Átugrottam a kerítésen és futni kezdtem a bejárat felé. Ha bárki az utamba kerül azt megpróbálom a pengémmel megölni, vagy legalább megsebesíteni. Remélhetőleg minden probléma nélkül be tudok jutni a plázába. Feltehetőleg oda nem nagyon fognak követni a rendőrök, mert ha eddig nem mentek be, akkor itt valami nagy buli lesz. Ha megúszom ép bőrrel és bejutok, akkor rögtön elkezdek körülnézni ott. Remélem hamar rájövök, hogy mi okozta a felhajtást.

by Ajánlott tartalom