Az Astoria utcái

*Szerencséjére kivárásra játszott, így megkímélte magát a váratlan fordulatból adódó komolyabb sérülésektől, miszerint robbanótöltetek kezdtek el visszapattanni a kör közepén relaxáló hókuszpókról. Agyán így is áthullámzik a fájdalom, ahogy az amúgy is érzékenynek minősíthető hallása továbbítja a hely akusztikáját, jelezve, hogy igen, bizony robbanás történt. Miután dühödten rázogatja a fejét látja, hogy legalább ketten fejbe akarják lőni a pirotechnikust. Úgy dönt nem súlyosbítja a helyzetét egy ráförmedéssel. Valahogy zavarba ejtően hmmm...ciki lenne ha az első csapattárs a saját kezük által esne el, mielőtt még a tényleges harc megkezdődhetne. Ha pedig már harcról beszélünk, újabb mókásnak ígérkező figurák jelentek meg, a pentagramma sarkainál. Röpke eszmefuttatás és gondolkodás után arra jut, hogy ezek lesznek a kulcsai a védőpajzs megszüntetésére, de ha nem is, legalább támadható célpontot nyújtanak, míg valami okostojás ki nem fundálja a következő tervet. Ebben a pillanatban pislantja meg az öt tovarepülő robbanó töltetet, mire befogja a füleit. Megvárja az esetleges hatást-ellenhatást, majd maga is támadásba lendül. Szó szerint nagy ívben el, de inkább megkerüli az egyik tagbaszakadt lényt, így könnyebb kigurulni egy esetleges támadást. Majd, ha sikerült, igyekszik felpattanni/mászni az egyik lény vállára. Nagy sóhaj következik ekkor. Ugyanis, az egyetlen pont, ami gyengébbnek tűnik, az az a pont, ahonnan a támadásaikat intézik. Ha tudja, akkor úgy mozgatja, ráncigálja a lényt a fejénél fogva, hogy az egy másik hasonló forma felé nézzen, esetlegesen rálőve arra.*
-Jíííhááá...ezt nevezem. Lehet fogadásokat kötni, ki meddig bírja a rodeót.

Valami hasonló történik mint amitől tartottam, oké eléggé egyértelmű volt hogy az a rúna nem csak dísznek van ott, de valakinek, vagy valakiknek az elhamarkodott lépésének köszönhetően lényegében az egész csapat lesérül, néhányan nem is akárhogy. Szerencsére nekem volt annyi sütnivalóm, hogy nem rohantam előre, mert jómagam valamilyen szinten tanulok az elkövetett hibákból és nem akarom, hogy egy rossz lépésem miatt megismétlődjön a korábbi eset, de sajnálatos módon még így is, a páncélomon át is megégek, viszont ez még bőven a tűrhető határon belül van, még ha apró nyomot is hagy, nem érzem súlyosnak, nem is lehet az és ez az egész nem elég ahhoz, hogy egyáltalán megrezzenjek tőle, azok után amik voltak... Nem, ez bőven kevés. Természetesen érkezik valamiféle fogadóbizottság, ámbár nem igazán tudom, hogy miféle lények is lehetnek ezek, úgy értem egyrészt tiszta, mert jelenleg démonokról van szó, de lényegében hasonlókat még nem láttam, ettől függetlenül, mivel ezek vannak itt és nem másfélék, egyértelműen erősek lehetnek, az nem biztos, hogy ellenállóak is, de erősek mindenképpen, kizártnak tartom ennek az ellenkezőjét, igaz ettől függetlenül ugyan az a véleményem ezekről is, mint az összes többiről ezelőtt, undorítóak.... De ezek legalább csak kődarabok és nem polipok, vagy madarak. Mindenesetre is megindulok óvatosan az egyik irányba, amíg nem rám figyelnek, hogy megpróbálhassam oldalba támadni őket és ugyan olyan lendülettel kitérni egy esetleges támadás elől... Vagy hát legalább is gyorsan hátrálni ha kell mivel valószínűleg nem örülnék ha visszakézből kapnék egyet, vagy ha egyéb módon megsebesítenének. Ha képes vagyok őket megsebezni akkor továbbra is megpróbálok harcban segédkezni, ha nem... Akkor pedig majd át kell néznem a termet, hátha találhatok valami megoldást a pajzs problémára, mert nem hiszem hogy magától csak úgy eltüntetné a férgese.

Amikor végre valahára behatolunk az épületbe elég undorító látvány fogad. A falat valami nyálkás anyag fedi be, tele csápokkal. Jobb ha nem nyúlunk hozzá, szerencsére ezzel mindenki így van. Folyamatosan haladunk egyre mélyebbre az épület alatt, amíg végül elérjük a célt. Egy hatalmas terem közepén egy lángoló alak ül. Ő lesz az, akit keresünk. Az első gondolatom az, hogy rögtön nekirontok, de nem visz a lábam. Félek, még így is. Vannak akik óvatosan megkerülik, de én még várok. Ekkor ereszt meg valaki egy lövést. A lövedék a démonhoz közeledve felrobban, és a robbanás ereje még engem is hátralök, pedig elég távol állok. A fülem cseng, testemet pedig enyhébb égési sebek borítják, a bundám védelme ellenére. És úgy néz ki, hogy én még viszonylag jól jártam! Gyorsan feltápászkodom, és közben összeszedem a botomat is. Amikor felnézek, rögtön új ellenfeleket pillantok meg. Nagydarab, zömök kőszörnyek, amik a szemükből lőtt sugárral támadják több társunkat. Riez bombákat dob feléjük, majd ha azok felrobbantak, és nem váltottak ki olyan hatást, mint az előző lövedék, és a szörnyeket sem terítették le, akkor én is akcióba lépek. Nem akarom összetörni sem magamat, sem a botomat, így nem ütéssel próbálkozom, hanem ha találok még olyan lényt, amelyiknek nincs a nyakában senki, hátulról felé rohanok. Ha odaérek, a karja alatt átbújva megpróbálom megragadni azt, és lendülettel is megtámogatva, minden erőmmel megpróbálom lerántani a szörnyet a földre, ügyelve persze arra is, hogy ne essen rám.

A tárat kicserélve a fegyveremet kibiztosítva éreztem, hogy kicsit még lassabban mennek a dolgok a kis fülzúgás pici kis szédelgés miatt de már egészen kezdtem utána helyre rázódni. A kollégák össze vissza engem kezdenek hibáztatni sőt még fegyvert is fognak rám a kis bádog doboz plazma ágyújával megcéloz engem. Míg a kis zöld állat lény szétakarna lapítani.
~ Ezek ennyire hülyék, hogy harc közben velem foglalkoznak ?! Mikor nem is szándékosan lövök a csapattársaimra vagy csak ez még a vér hatása.
A bádog ember célzására szinte már azonnal akartam magam álcázni.
~Nem lenne jó ha most egymás ellen harcolnánk és annak meg végkép semmi ha telibe lövetném magam majd vissza lőnék rá.
Nem foglalkozva a többiek hülyeségével próbáltam csinálni a munkámat és fedezni a társakat mikor épp elkezdtem volna az egyik sziklát célozni, hogy ne lője le a társunkat a fegyverem egyszerre csak piszok nehéz lett és szinte azonnal elejtettem. Erre valaki mint egy piros lapra hajtó foci játékos egy becsúszással kirúgja a lábamat. Reflexből mikor földre érek már teljesen láthatatlanná tettem magam és elkezdtem kigurulni Bishop felé. Nem kellett csak egy két fordulat utána feltápászkodtam földről és körülnézve láttam ,hogy a társam rúgta ki lábamat.
~ Előveszem a coltot és fejbe lövöm! Úgy se tud vele mit kezdeni se a golyót se semmit nem látna többet.
Látom miként a bombákkal volt elfoglalva miután kiürítette a fegyveremből a tárat.
~ Ha értene a bármennyire is fegyverekhez láthatná, hogy töltények nem robbanók de nem egy igazi kis felfuvalkodott gyereknek kell magán akcióba kezdeni.
A földre zuhanás legalább meghozta a koncentrációmat és elkezdtem szemügyre venni a körülöttünk lévő tárgyakat és helyzetet miként látom a többi társamat harcolni ezekkel a kőszerű lényekkel illetve látom, hogy a többi kolléga a földön elég rossz helyzetben van.
Egyikük a földön maradt egy lövés után és látszólag el is vesztette az eszméletét.
Elővettem a coltot, kibiztosítottam majd elkezdtem figyelni a helyzetet nehogy valamelyik kőlény újra tudjon tüzelni a fekvő társaimra ha úgy látom tudok tisztán az egyik kőlényre lőni anélkül, hogy egyik társamat találnám el lövök is.
~ Eközben csak reméltem gondolatban, hogy a kolléga akinél a fegyverem van szépen ott hagyja nem töri ketté maximum a földre ejti ellenkező esetben tényleg lelövöm anélkül, hogy engem a fegyveremet vagy a kimenő töltényt látná.

Amikor megpróbálkoztam a feltápászkodással, a testembe újra bele nyílalt a fájdalom.
~ Ez így nem megy. Ha nem megy előre, akkor menjünk oldalra!
Futott át agyamon a gondolatmenet és a testem azonnal teljesítette azt. Összeszorítottam a fogaimat és oldalra gurultam a fénycsapás elől. Szerencsém volt, hogy nem talált el, de a sérüléseim terén már nem voltam ennyire szerencsés. Éreztem, hogy több helyen súlyosabb sérülést szenvedtem, éreztem, hogy a vér folyik ki a testemből és egy csíkban jelzi, hogy merre is gurultam el.
Éreztem, hogy a fájdalom a tűrőképességem határaimat mardossa, de én gurultam, el akartam jutni legalább a csapatig, hogy ha mást nem is, de enyhe biztonságot kaphassak.
Ha sikerült eljutni a csapatig, akkor megnyugszom kissé és visszanézek a támadóinkra, így láthatom, hogy az egyik fej nélkül fekszik a földön.
Ha megálltam igyekszem a kezem a súlyosabb sebeimre szorítani, hogy legalább a vérzést csökkenthessem.

Bevetem a bombákat, nem a fizika törvényei szerint repülnek, hanem rajként manőverezve egy szörnyet vesznek célba, felrobbannak egymás után, rögtön tudom kinek kell ezt köszönnöm, biccentek Evans ügynök felé. Szinte biztosra vettem, hogy a szikla szörny darabokra hullik, de nem történt semmi, szó szerint semmi.
~ Hightech robbanószer nem üti át őket. Nem lesz jó, akkor hiába próbálkozunk hagyományos fegyverekkel, teljesen felesleges.
Körbenézek és felmérem a terepet, két sérült macska fekszik a körben, a többi állatias mutáns és a női Hulk, valamint az egyik mágus máris nekiestek a lényeknek, elég szép eredményeket elérve. Aztán ismét a pentagramra tekintek, ahogy a befalazott alakokból valami egészen a csúcsokig ér.
~ Energia? Energia forrás lenne? Nem hiszem. De mégis, ezek démonok... persze!
Gyorsan a komhoz nyúlok, kell a hangosítás, hogy mindenki hallja a hangom a csata hevében, elkezdem ismét kiadni az utasításokat.
- Evans ügynök repítse ki onnan a sérülteket, gyorsan, mással még ne foglalkozzon. Ulysses ügynök fedezze Evanst amíg ment, utána a többieket, azokat akik a lényekkel harcolnak, ha a fegyverei hatástalanok majd nekem segítsen. A többiek tartsák a vonalat, eddig jól csinálják. A lövész jön velem fedezni, feleslegesen ne lövöldözzön a szörnyekre. A mágikus jel sarkainál élőlények vannak befalazva ismétlem valakik be vannak oda falazva, megpróbálom őket kiszabadítani.
Remélem érthető és mindenki veszi, nem baj ha azok nem értik akik éppen harcolnak, nekik úgysincs más dolguk. Ha ez megvan gyorsan a fal egyik pontjához rohanok, ahol látom hogy előlény van a fal mögött. A démonoktól lehető legtávolabb eső ilyen pontot célzom meg. Megkopogtatom a falat, megpróbálom megállapítani milyen vastag, annak függvényében egy vagy két kis bombát rakok a fal tövébe, még az erősséget is megválasztom nehogy megsebezzem a befalazott személyt. Távolabb helyezkedem és robbantok, remélve a legjobbakat.
~ Adja az ég, hogy ne démonok legyenek ott is. Inkább ártatlan civilekkel kínlódok.

Svarog kinyítja a szemét, felméri a környezetét.
A társai különös, sziklára emlékeztető élőlényekkel vívnak vérre menő csatát. A testébe ekkor hasít bele a fájdalom. Végignéz magán, látja hogy tele van égési sérülésekkel. Dormmamu érte a felelős?
Nem, valamelyik barom, aki rálőtt a fődémon védőpajzsára...
Svarog úgy döntött, hogy nem alussza át a csatát, hanem csatlakozik hozzá. Lassan feltápászkodik. Próbál óvatosan, a fájdalom és a sérülések miatt. Látja, hogy a kőszörnyeket bizony nem sebzik még a hightech robbanóanyagok se.
Pislog egyet, látja, hogy a Hulk női verziójára emlékeztető lényt hirtelen az egyik sziklabestia a földhöz csapta.
Svarog kihasználta a pillanatot, míg nem törődnek vele. A lényre kezdett koncentrálni. A célja az volt, hogy pirokinézissel felhevítse, belülről. Ezt a képeségét már régen gyakorolta.
Reméli, hogy a bestiát talán sikerül megolvasztani, vagy legalább is elvonni a nőről a figyelmét.
~ Induljon hát a kísérletezés.~
Próbált úgy a háttérbe húzódni ahogy csak lehetett, hogy ne vegyék észre.

Be kell látnom, hogy egy kicsit meglep annak a ténye, hogy képes vagyok megsebezni a szörnyeteget, bár számíthattam volna rá, hiszen ezek a lények maguk is mágikusak, így valószínűleg, ugyan úgy mint bárminek ami mágikus, ugyan úgy az ilyen típusú fegyverek a gyengéik... Habár tény és való, hogy ellenállással ettől függetlenül rendelkezhetnének, legalább is így látom, de örülök hogy nincs ilyesmi, így pedig máris sokkalta derűsebb a helyzet, ahhoz képest hogy éppen Dormammu "testőrségébvel" harcolunk az ő közvetlen közelében, igaz láthatólag nem csinál semmit... Láthatólag, ez a kulcsszó. Mindenesetre is a sikeres támadásommal, magamra vonom a behemót figyelmét, ami pedig talán egy picit fontosabb, megüti a fülemet egy mondat, miszerint a falban befalazott egyének vannak... Engem ez nem igazán érdekel, vagyis érdekelne, ha lenne időm átvizsgálni és démoni mágiára alapozva megsaccolni, hogy valószínűleg miért vannak ott... Azért eléggé sejthető így is, de bármi is történjen...
- Akármit is csinálsz, ne onts vért! - Válaszolom annak a bizonyosnak ordítva ( Bishopnak ), mivel nem kéne, hogy akár véletlenül is valami apróbb véráldozatban, vagy rituáléban segédkezzen, igaz a legtöbb ilyen bonyolult és idő kell, de mégsem mindhez és inkább ne kockáztassunk. Mindenesetre is ennél több időt, tehát lényegében pár bőven kiterjesztett másodpercet nem szánok rá, inkább vizsgálom át az ellenfelemet amíg tudom, mivel már láttam, hogy képesek valamiféle sugarat lőni valószínűleg nem tanácsos sokáig egy helyben állni... És hogy eléggé ostobák, próbálok valamilyen szinten erre alapozni, meg egy kicsit arra a reményre, hogy a termetének köszönhetően tohonya, lassú. Megpróbálok egy szimpla csellel, tulajdonképpen egyetlen hirtelen irányváltással rávenni arra, hogy rossz irányba támadjon és mögé kerülhessek, onnan pedig valamely térdét... Vagy ha nem rendelkezik pont ilyesminek megfelelő ponttal, akkor nagyjából ahol a térde lehetne, ott felsérteni a közelebb eső lábát. Igazából még ez az a része, ami nem annyira necces... Az a probléma, hogy a legegyszerűbb módja egy élőlény elpusztításának, ha szétroncsoljuk az agyát, így lényegében, ha sikerül térdre kényszeríteni, megpróbálok, bármennyire is hangzik ez őrültségnek, megpróbálok felmászni a hátára és belevágni a kardomat a fejébe... Szabad akaratomból kreatívabban és több beleadással próbálkozok démonirtással mint szellemlovasként tettem, ennyit Mephisto fenyegetéséről!

Nem egyszerű, de végül csak sikerül lerántanom a földre ezt a kőszörnyet. Na de most hogyan tovább? Mielőtt megindultam volna, láttam, hogy a bombák semmit sem érnek ezek ellen, így már végképp biztos, hogy rosszul járnék, ha szét akarnám verni. Felnézve látom, hogy a farkas mit csinál, és ez meg is adja az ötletet. A földön hasaló lény hátára ugrom, és próbálom leszorítani addig, amíg a farkas ide nem fordítja annak a fejét, amelyiknek a nyakában van. Ha ez megtörténik, addig várok, amíg az el nem kezd lőni, majd megpróbálok gyorsan elugrani, hogy a fekvő szörnyet találja el helyettem. A képességemnek hála ez elvileg nem okozhat gondot. Ha az erőm nem elég ahhoz, hogy lenntartsam, akkor megkapaszkodom, és a farkas módszeréhez hasonlóan próbálom irányítani a tekintetét. Ha célbaveszi az enyémet, akkor ugyanúgy leugrom az utolsó pillanatban, mint akkor tenném, ha lent van a földön. Ha azonban nem az én szörnyem a célpont, akkor egy szabad lényt támadok vele, feltéve persze, hogy sikerül úgy forgatnom a fejét, és lő is, amikor kell.

A.T.H.E.N.A. határozottan talált valamit, amit meg is jelenített a páncél holografikus H.U.D.-ján. A halakban humanoid alakokat talált amelyekből hő áramlott a pentagramma izé felé.
~ Ha jól tévedek akkor azokból az emberekből vagy mikből kap energiát a fő sz@rházi pajzsa vagy a kapu mint valami generátorokból, tehát ha kiiktatjuk őket azzal biztosan okozunk némi fennakadást a rendszerben.~ következteti ki magában amit a logikája diktál neki de a falig már nem tud eljutni hogy letesztelje az elméletét. A harc egyelőre túl hevesen folyt, hogy elérhesse bármelyik befalazott alakot és Bishop utasítása is megakasztotta. A sebesültekkel eddig nem igen foglalkozott nem is igen vette észre őket, a véreső hatásától csak a harcra koncentrált és arra hogy minél előbb kiiktassa a fődémont.
-Vettem!- szól bele a rádióba és elindul a sebesültek és Evans felé hogy segíteni tudjon nekik, ha közben valamelyik kőszörny rá, Evans-ra vagy a sebesültekre akarna támadni mind, mindkét tenyerén lévő fegyverrel tüzet nyit a lény fejére és felsőtestére remélve hogy így komoly kárt tehet bennük vagy ha nem is sérülnek meg van rá esély, hogy a taszítósugarak ereje ledönti őket a lábukról. Ha Axe terve sikerül és Aegis felé kezd lebegni a két sebesült (ha nem akkor ő megy értük) akkor visszavonul velük a lehető legmesszebb a harcoktól. Ezután ha biztonságosnak ítéli vagy a két magatehetetlent sikerül valahol viszonylag biztonságos helyen lerakni őket akkor megy segíteni Bishop-nak.

~ Na ez nem jött be ~ gondolja a sárkánymutáns. A kommjába ekkor hallatszik Bishop hangja, hogy tartsák a vonalat és ők kiiktakják az energiaforrásokat. Jó, Svarogon ne múljon. Köp egyet, látja hogy a többiek vele ellentétben durván ritkítják a dögöket. Svarognak ekkor mentő ötlete támadt.
Rákapcsolódik Horatio kommunikátorára, majd beleszól. Reméli, hogy a cimborája még él és tud reagálni az adásra. A dögök nem foglalkoznak vele, és ez így jó.
- Horatio, ha hallasz, akkor kellene egy kis segítség, vesd be azt a rohadt nagy varázserődet a dögök ellen - mondja, majd bontja a vonalat. Majd feltápászkodik, óvatosan, megropogtatja a nyakát és elindul a csődület felé.
Óvatosan lépked, majd egy tűzgolyót dob az egyik szikla lény felé és hátraugrik.
- ITT VAGYOK, RAGYOGOK!
Üvölti, közben megpróbál minél több kőszörnyet tűzgolyóval megszórni, és közben kitérni a szemükből kijövő sugarak elől. Megpróbálja elterelni a figyelmüket, remélve hogy túléli ezt.
~Ja hisz egyszer már meghaltam, és a villám kétszer nem csap ugyanarra a helyre.~
- GYERTEK CSAK! - kiáltja megint. Remélve, hogy ezzel időt nyer Bishopéknak a tervükhöz, és a többi ügynöknek az emberek kimentésére....

A harc zajlik tovább, a démonok kezdenek fogyni és ahogy még látom szemem sarkából, minden terv szerint megy. Remek, van időm biztonságos úton eljutni a kijelölt helyre, közben az egyik ügynök fedez így a védekezésre se kell figyelnem. Megvizsgálom a falat, kiválasztom a megfelelő bombát, elhelyezem és végrehajtom a robbantást. A fal belsejéből egy összeszáradt szárnyas test esik ki.
~ Démonok. Tudtam én. Őket használja a mocsok energia forrásként. Talán a pajzsához?
Azonnal jön a válasz, mikor az egyik démon egyszerűen összeesik, pedig nem kapott súlyos sebzést. Megvan. Már csak azt kell kideríteni, hogy melyik két alakot kell még 'kiszabadítani' onnan. Azonnal felmérem a helyzetet, a vibrálás, lüktetés gyorsaságából, erejéből egyáltalán annak jelenlétéből akarom kitalálni, melyik befalazott kapcsolódhat még a harcban lévő lényekhez. Ha ezt nem sikerül megtennem szépen sorban haladok. Kiválasztom a megfelelő robbanószert és újra végrehajtom a műveletet.
- Ulysses ügynök ha tud azonnal segítsen, kezdje meg a befalazottak kiszabadítását. Dragunov ügynök, ha továbbra is sikertelen a harc csatlakozzon.
Ezzel folytatom tovább. Néha azért ránézek a konkrét csatatérre is, hátha ott rosszul alakulnak a dolgok. Valamint most már Dormammut is szemmel tartom, nem hiszem hogy tetszene neki amit csinálunk.

A tervnek, természetesen csak egy része jött össze, valószínűleg jobban bevált volna, ha a térde után egyből a fejére mentem volna, de ezt majd a legközelebbi hasonló alkalomnál próbálom meg, itt végeredményképpen én repültem egy hatalmasat, aminek a becsapódás része volt talán a legkellemesebb, bár még annak is adok hangot, ahogyan a levegő hirtelen kiszorul a tüdőmből. Az égési sérülés mindenképpen kellemetlenebb, de lényegében figyelembe se veszem, csak nyugodtan felállok és megroppantom a nyakamat, ennél éltem már át nagyobb fájdalmat, nem hiszem, hogy lesz már olyan fájdalom számomra ezen a földön, ami azt valaha is képes lesz felülmúlni, tehát lényegében ebből az egész szellemlovas dologból, ha mást nem is tanultam, de a fájdalomküszöböm tényszerűen az egekbe szökött, bár eddig sem volt alacsonyan, de azután a mentális és fizikai fájdalom után... Égési sérülés a mellkason... Ugyan ne vicceljünk, egy, az oldalamban megforgatott kés sem érne fel azzal a felemésztő fájdalommal. Mindenesetre is valószínűleg nem tudnék közel jutni a démonhoz, hiszen mozdulatlanná tettem, vagy legalább is helyhez kötöttem, valószínűleg ugyan olyan sugárral próbálna távol tartani magától, mint amilyennel idáig eltaszított, így pedig egyetlen módját látom a közeljutásnak, habár ezt nem szerettem volna egyenlőre eljátszani. Beállok olyan pozícióba, mint aki mindjárt leszúr valamit, majd pedig...
- Portusz. - Megpróbálok a lény felé teleportálni egy kicsivel, hogy rá zuhanva szúrhassam bele a pengét a koponyájába. Lényegében ha ez sikerül akkor a lénynek annyi és egyedül én csináltam ki, pedig tőlem megvontak bármiféle kegyet. Tehát ha sikerül... Lényegében azt bizonyítom, főleg magamnak, hogy valóban nincs szükségem semmiféle isteni, vagy alvilági kötődésre, erőre, legalább is nem mástól.

A colt hatástalanságát láván tárat cserélek majd a közben két lépest teszek a fegyveremhez, elteszem a coltot közben oldalra nézem a helyzetet ahogy Bishopék a fallal vannak elfoglalva a többiek pedig a lézer szemű lényekkel mátrixolnak/ harcolnak. A földre térdre ereszkedve felveszem a tárat amit Axe kidobott majd a töltényt is amit szintén kiejtett a fegyverből vissza teszem azt a tárba majd majd mikor megfogom a fegyvert az is láthatatlanná válik. Vissza helyezem a tárat majd felcsapom a fegyvert a hátamra miközben ismét felállok érzem a sérüléseket amiket elszenvedtem bár szerencsére nem voltak súlyosak ezek után a sérültekre tekintettem akik a falnál voltak sajnos nem volt nálam kötszer sem semmi egyéb amivel eltudtam volna őket látni hiába tanítottak alap ellátást a katonaságnál. így Bishop utasítását követve megálltam Bishopéktól jó pár méterre és őket fedeztem nehogy valami ami rájuk akar támadni ne lássák vagy ha valami durva jön ki a fal mögül abba legyen aki beleereszt pár töltényt a coltot ismét a kezembe vettem bár ha egy lézer szemű lény kezdene erre felé közeledni semmire nem mennék vele így arra az m95 el lőnék rá a célzásom pontosságának növelésének érdekében ismét féltérdre váltottam majd, hogy ne fárasszam a képességemet tovább az álcázást feloldottam amennyiben nem láttam semmiféle veszélyforrást. Majd a falnál lévő ügynökökhöz idéztem pár szót.
- Fogom a hátatokat csináljátok csak.

*A dög engedelmeskedik a fizikai manipulációnak. Igaz, minden izmát a végletekig meg kell hozzá feszítenie, de sikerül a másik felé fordítania, hogy aztán telibe kapja a társát. Valószínűleg ekkor jöhetett a felismerés, hogy nem kéne a lupinet tovább cipelnie, így le is vetette magáról. Ennyit a rodeóról, kár hogy senki nem kötött fogadásokat. Lelkiekben már felkészíti magát arra, hogy kiguruljon egy csapás elől, illetve felkészüljön a roston sült farkas szagra, mikor a hatalmas test dőlni kezd, amit Axe tovább nyomatékosít. Körbetekintve a termen, jelenleg csak két ellenfelet lát. Az egyikkel a lovas küzd, a másikat pedig a majmóca próbálja megszelídíteni, hasonló módon, mint ahogy jó maga is próbálkozott vele. Mivel látja, hogy Árny újabb támadásba lendül, így úgy ítéli meg, hogy a lovas jobban ura a helyzetének, ellenfele amúgy is, mintha sérültnek tűnne, így Danny ellenfelét veszi célba. Igyekszik szökkenésekkel csökkenteni a távolságot, majd ha a férfi nincs útban, akkor teljes erővel hátbaöklözi a lényt a vasöklével. Ha esetleg útban lenne Danny, akkor ezt a műveletet a lény hastájékával igyekszik végrehajtani.*

Ohó, a bika megindult, ideje kapaszkodni! Nem tudom lenntartani a lényt, így hát nincs más választásom, mint ebből kihozni a legjobbat. Erősen kapaszkodom a nyakába, amíg felemelkedik a földről. Ha ez megvan, megragadom a fejét, és keresem az irányt, amerre fordíthatnám. A farkas közben leesett a saját szörnyéről - hát hiába, a farkasok nem kapaszkodásra termettek - de nem az övé az, akit a leggyorsabban el kell pusztítani. A zöld bőrű nő ugyanis éppen benyelt egy ütést az ellenfelétől. Arrafelé fordítom hát a lényem fejét. Minden erőmet bevetem, izmaim megfeszülnek, de sikerül végrehajtani, amit terveztem. A szörny még lő is, és telibe kapja a másikat, ami rögtön fel is dől. Egy nagy ujjongást hallatok, majd még erősebben kezdek kapaszkodni. Engem nem fogsz ledobni, te szemét! Még két másik szörny van, amit le kell lőjünk, úgyhogy még nincs itt az ideje, hogy leszerelj! A következő pillanatban robbanás hallatszik. Már csak egy maradt. A megmaradt szörny pont sikeresen végrehajtott egy támadást a páncélos fickó ellen, de nem figyel ide, és úgy látszik, felállni sem tud, úgyhogy könnyű dolgom lesz vele, ha az enyém együttműködik. Mindenesetre megpróbálom úgy igazítani a fejét, hogy azt is kiiktassuk. Lehet, hogy nagyobb ellenállást fog tanúsítani, de nem baj. A móka is nagyobb lesz. Remélem ez még sikerül, mielőtt azok ideérnek, akik az én szörnyemet szemelték ki maguknak. Ha elég közel érnek, igyekszem úgy tartani a fejet, hogy őket ne tudja eltalálni.

- Fedezzen! - Mondja, bár inkább kéri Victor egy bólintást követően. Aztán egyből szíjra ereszti fegyverét, és már nyúl is rádiójáért. Gyorsan előhúzza a szerkezetet és már programozza is másodlagos csatornára misszisz Miller által adott frekvenciát. A katonai rádió előnye, hogy gyorsan és célirányosan használható, még kesztyűs kézzel is. A sávváltást követően zárja a billentyűzetet, majd gyorsan helyére teszi a rádiót. Kézbe veszi a fegyvert, majd célra tarva marad, miközben jobb kezével nyúl a forgalmazó gombért.
- Whiskey Bravo keresi Valkűrt, Vétel. Whiskey Bravo keresi Valkűrt. Misszisz Millernek relézek, vétel!
Albert szeme összeszűkül. ~ Megvagy! ~ fut át a felismerés az agyán. Úgy érzi sikerült kiismernie az ellenfelét. Úgy vette észre, hogy a szélesebb, nagyobb erejű vágások mestere Ragnar. Viszont a gyors, rövid mozdulatok, szúrások valószínűleg kikezdhetik képességeit. ~ Megvoltam. ~ gondolja, amikor érzi az oldalán végigcsordogáló meleg vérét. Egyelőre nem tudja felmérni, hogy mekkora a sérülése. Még érzi, hogy bírja kardjának súlyát. Még érzi magában az erőt, hogy folytassa a harcot. Így is tesz. Neki iramodik Ragnarnak és gyors, rövid vágásokkal és szúrásokkal próbálja eliminálni az ellenfelét.