Utcák és parkok
2 / 5 oldal • Megosztás
2 / 5 oldal • 1, 2, 3, 4, 5
Re: Utcák és parkok
Lassan indulnak be az események, s úgy fest, hogy már van ki közbeavatkozik és van akik készülnek, így úgy döntök, hogy egyenlőre jó helyen vagyunk a tömegben, mindössze megfogom Shyrok karját és megindulok közelebb az eseményekhez, de azt is csak és kizárólag feltűnés mentesen, mintha csak kíváncsiság hajtana, s úgy, hogy fedezék legyen ha kell, de képes legyek szemmel is tartani a dolgokat. Pontosabban így nem csak szemmel remélhetőleg, hanem szagok alapján és zajok alapján is. Úgy próbálok helyezkedni tehát, hogy kevesen legyenek előttem, de mégis ne legyen feltűnő, hogy ott vagyok közelebb Shyrokkal az oldalamon. Csupán annyira, mint két kíváncsi Cosplayes. Füleimet azonban nem csak arra hegyezem, hogy a távolból érkező zajokat felfogjam, hanem arra is, hogy esetleg mik hangzanak el a rádióban. Főleg azért, mert ha úgy látom, hogy itt nem lesz ránk szükség, akkor feltűnésmentesen vonulhatunk át a másikra lebukás nélkül.
- Vajon mi folyik ott és miért jönnek ezek ide? - teszem fel a kérdést Shyroknak – Hiszen elég sok az őr, ostobaság pont itt balhézni, mikor ez a rendezvény elég jól őrzött, hiszen nézd mennyi felkészült biztonsági van itt – szavaim úgy intézem, mintha csak egy vendég lennék semmi több.
- Nem tudom, de tudod, hogy egyesek csak a balhét keresik, feltűnési viszketegség, azonban az a tag ott igen rossz állapotban van, lehet kéne neki segíteni. - bökök a földön fekvő felé, majd Nykora pillantok. - Remélem az őrök tesznek valamit.
Shyrokra pillantok, látom a sérültet, s igen nehéz a döntés, majd a füléhez hajolok, mintha súgnék neki valamit, de közben a rádiót aktiválom.
- Jó lenne ha valaki segítene a földön fekvőnek, mielőtt súlyosabban megsérül, csak az ott lévőket egy kicsit hátrébb kéne szorítani, hogy valaki gyorsan érte mehessen és vigyázhasson rá, míg orvosok mennek oda. - majd felegyenesedek. Remélem veszik a lapot az őrök és cselekednek, addig is megindulok a tömeg széle felé, de csak úgy, mint aki többet szeretne látni, esetleg elnézést kérve, némi helyet, de nem erőszakosan, nem másokat taposva.
A kisebbeket próbálom megkérni, hogy menjenek beljebb inkább ahol biztonságos, de azt is, úgy, mint ha csak sima nézelődő lennék, s nem úgy, mint egy a helyszínen dolgozó őr.
Nyko tervét teljesen átlátom, ahogy azt is, hogy hiába próbálja fenntartani az álcát, a testbeszéde számomra elárulja, hog yha kell akkor oda ront, hogy megvédje a földön lévőt. Legalábbis ha más nem teszi meg. Követem a tömegen át. Nem lökdösődünk, csak mint kíváncsiskodók és próbálom én is a gyerekes szülőket megkérni, hogy menjenek beljebb, főleg ha gyengébbeknek tűnnek, vagy épp több gyermekre figyelnek, hiszen nem lenne jó, ha bajuk esne. Azonban inkább aggódó fiatal lányok módjára, akik mások testi épségével törődnek, mint őrökként. Azaz csak és kizárólag kérem én is őket, szépen, nyugodtan. Hideg vér és hideg fej. Most ez kell ide is, akár egy vadászatnál. El kell vegyülnünk, de amint kell akkor cselekedni is kell habozás nélkül. Ez most egy csapat játék, ahol ha együtt dolgozunk a többiekkel, akkor gyorsan és könnyen lerendezhetjük a dogokat, ha viszont nem... akkor lehet nem lesz jó vége ennek.
- Biztos, hogy jó ötlet ennyire közel menni a balhéhoz? Nem lenne jobb, ha mi is inkább azt tennénk, amit javasolunk másoknak és hátrébb mennénk? - teszem fel a kérdésemet halkan.
- Nem akarok beavatkozni, csak megnézni, hogy mi folyik ott, s hogy az a fickó aki a földön van kap-e segítséget. – válaszolok, majd megállok és körbenézek. Közelebb vagyok a széléhez, s úgy nézek körbe.
Nyko válaszára csak bólintok némán, s megállok mellette figyelve az eseményeket én is.

Nyko- Kalandmester
- Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Utcák és parkok
~Rohadjon meg, nem fogja elbaszni azért se!~ húzom el a szám, és haladok tovább rendületlenül. Ha elég közel érek a balhéhoz, hogy oda tudjak kiabálni, akkor megállok, és a repkedő, önkéntes őrre emelem a pisztolyom.
- Uram, ön bántotta ezeket az embereket, miközben ők nem veszélyeztették a közvetlen biztonságát, nem hatoltak be az ön területére, és felhatalmazása se volt erre. Kérem szálljon le a földre, és takarodjon a helyszínről. A rendezvényről természetesen ki van tiltva. Hagyja ezeket az amerikai állampolgárokat, majd a hatóság illetve az erre feljogosítottak intézkednek. Első figyelmeztetés, most még elsétálhat, de ha továbbra is akadályozza a biztonságiak munkáját, vagy civileket bánt, akkor erőszakhoz kell folyamodnom, hogy itt tartsam a hatóságok érkezéséig. – mondom gyorsan és hangosan, mégis nyugalmat erőltetve a hangomra, és nem figyelek a férfiakra, vagy a bántott alatt egyre gyülekező vértócsára. Hogy nyomatékosítsam a szavaimat, ujjam egy mozdulatával kibiztosítom a pisztolyomat.
~Elbaszod itt a szórakozásom, na lássuk erre hogy felelsz…~ gondolom nyugodtan, nem törődve a többi biztonságival, vagy a –remélhetőleg hátam mögött lévő – tömeggel. Remélhetőleg a többi biztonsági megtesz minden óvintézkedést, vagy ha nem, azt is pont leszarom. A legjobb az lenne, ha valaki – vagy a társaságból, vagy ez a röpködős köcsög – megtámadna, és lelőhetném. Valamelyest kárpótolna a mai napért.

Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Utcák és parkok
Résztvevők: Michael Nikostratos, David Wolfie, Kita Horigome / Nyko, Shynomy Rokana / Shyrok, Mich Howard, Fertő és Jon J. Smith / Kalandor
Következő körváltás: 2014. május 8. (csütörtök)
- Lehet, hogy nekik dolgozik, mint külsős, de ezt a kódot teljes mértékkel kizártnak tartom, hogy csak úgy odaadták magának – mondta a férfi. – Ez továbbra is törvénysértés.
A félelme érthető volt, eredetileg a mutánssága miatt ki akarták végezni és több atrocitás is érte a börtönben, amíg nem kapott enyhítéseket és végül alig pár éven belül sikerült szabadulnia feltételes szabadlábbal. Azaz abban tényleg igaza volt, ha megtudják, hogy ehhez az egészhez köze volt, illegális dologhoz, akkor mehet vissza a börtönbe, egészen pontosan a Raft-ra, a szuperhumán börtönbe további legalább tizenöt évre.
- AIMville és WREC – mondta. – Kétlem, hogy azért került bármelyik helyre, hogy azoknak a feltörését gyakorolgassa. Igen vannak, de nem nekem kell elmondanom ezeket, főleg, mert én sem tehetem meg. Annyit mondhatok csak, hogy egy részüknek a programozásában, felügyeletében jómagam is részt vettem. A többi pedig már titkos anyag. Majd a főnökétől, vagy a gyakorlatvezetőjétől függ az, hogy mennyit is árulnak el ezekből.
Ekkor kintről lövések zaja hallatszott.
Mich nem tért ki a közeledő kövek elől és azok eltalálták őt, a kisebbek ugyan lepattantak róla, de egy nagyobb a homlokán találta el, és felszakította a bőrt rajta, ami pedig vérezni kezdett. Ezt már ő maga is megérezte és kissé meg is szédült ettől.
Michael ekkora érkezett meg ide és Mich-et szólította fel magadásra, mivel távolabb volt eddig nem láthatta, de most sikerült észrevennie azt, hogy a földre került másik alaknak, akit a banda támadt meg vértócsában fekszik, megkéselték.
Kita és Shynomy nem igen láttak semmit, mivel más őr nem mert közelebb menni a társasághoz, csak Michael, így nem kapott a sérült ellátást és nem próbált senki sem segíteni. Ezenfelül még Mich is megsérült és az őr pedig ráfogta a fegyvert és nem a balhézókra. A két lány a jobb érzékük miatt és Michael szavait is hallották.
Ekkor mindannyian a rendezvény másik oldalának irányából két lövést hallhattak – Fertő is. Ha Michael egy pillanatra meginog és elkapja a fejét a társaságról, akkor ketten rávetik magukat, hogy elvehessék a fegyverét.
Kalandor napok óta barangolt a városban, minden olyan furcsa és túl modern, ismeretlen volt számára. Sikerült némi pénzt összekoldulnia, szeretetotthonból kapott ruhákat és cipőt is, és némi élelmet, de kénytelen volt az utcán aludni. Most is ezt tette két szemetes között egy sikátorban. Minden tele vont konténerekkel itt, magasabb épületek között, odakint egy utca a férfi számára furcsa járművekkel. Két lövés hangjára riadt fel, nem messze tőle történt kint az utcán mindez.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Utcák és parkok
Furcsa álomból ébredtem fel. Egyszer mindenütt tűz volt, aztán az egész világot jég borította. Egyik se tetszett nekem igazából. Valami nem stimmel velem. Persze azon kívül, hogy elvoltam rejtve egy kapszulában a tenger fenekén és nincsenek emlékeim. Nem beszélve a furcsa tetoválásaimról. Egy egészen új világban találtam magam. Bár sok mindent felismertem, de azért nem mindent. A technikai dolgokról nem tudok semmit. Egy kicsit ijesztő, de azért nem vagyok teljesen elveszve. Most is találni jó embereket, akik segítenek a rászorulókon. És én most nagyon rászorulok.
Álmomból lövések hangja keltett fel. Ezt tisztán fel tudtam ismerni. Emlékek persze nem társultak az ismerethez, de annyi biztos, hogy ez nem jó. Az utcákon nem kéne, hogy legyenek ilyen hangok. És ahol pisztoly dördül, ott valaki vagy valakik, nagy bajban vannak. Főleg most hogy felkeltettek.
A kíváncsiságtól hajtva feltápászkodom. Nincs sok cuccom, így könnyed bemelegítés után, kocogva indulok meg a lövések irányába. Nagyon nem sietek, hisz nem én vagyok bajban. De ha odaérek, talán még lehetek. Vajon ezt akarom? Hát majd kiderül, ha odaérek!

Kalandor- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 10
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 29.
Karakteradatok
Főkarakter: Kalandor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Utcák és parkok
Próbálom rezzenéstelen arccal kibírni, hogy fejen dobnak egy téglával, és ezzel megfélemlíteni őket, hogy nincs esélyük ellenem. Ez a tervem többé kevésbé sikerült, nagy önuralommal de kibírtan nyikkanás nélkül a találatot, de rendesen megszédültem és érzem a melegséget a homlokomon.
~ Ahhh... vérzek, ezt nem hiszem el, és hirtelen mindenkiből kettő lett. Ez nem volt valami fényes ötlet ~ gondolom, magamban miközben elég ideges fejet vágok.
Eközben az egyik őr, rám fogja a fegyverét és azt mondja ne avatkozzak közbe vagy mi. Nem nagyon tiszta amit mond, mert sajog a fejem és nem hallom őt jól, de legalább a kép kitisztult mire elmondta a mondókáját.
~ Ez nem normális ez az őr, egy ember ott fekszik egy vértócsába, és rám fogja a fegyverét? Na most már kezd elegem lenni, annak az embernek minél előbb segítségre van szüksége. ~ gondolom.
Elkezdek leereszkedni, mintha engedelmeskednék a fickónak, de ez csak a tervem része. Figyelek minden rezzenésre, ezúttal nem fognak meglepni, és kitérek minden felém repülő tárgy elől. Próbálok úgy földet érni, hogy a banditák kitakarjanak a lőtávból, mint egy fedezék.
Eközben két lövés dördül el a másik irányból. Cselekednem kell.
Minden gyorsaságom és harci tapasztalatom bevetem a következő manőverbe. Amikor már majdnem a földre érek, hirtelen teljes sebességgel elindulok a banditákon keresztül a fegyveres fickó felé. Miközben elhaladok a banditák mellett, megpróbálok annyi öklöst kiosztani amennyit csak tudok, de a fő célpontom a fegyveres fickó. Ha odaérek, kiütöm a fegyvert a kezéből, majd jó pár méterrel arrébb dobom. Ha mindez sikerül, kezelésbe veszem a maradék banditát, és visszafele repülve leütni őket. Ez a legfőbb taktikám: ütök és továbbrepülök, nem állok le, hogy minél kevesebb esélyük legyen visszatámadni.

Mich- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 335
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Sep. 22.
Age : 38
Karakteradatok
Főkarakter: Mich
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Utcák és parkok
Az eseményeket figyelem csendesen, amennyit látok és amennyit hallok belőle, de ez épp elég volt.. talán még sok is. Hallom a kolléga szavait... látom a cselekedeteit... Ez mind olyan volt amit nem akartam látni. Két kis kattanás, alig hallható, ahogy a két pisztoly kibiztosítom... És még két lövés is a másik irányból. Felmérem a távot, majd ha úgy nézem, hogy elég közel van az őr kolléga, akkor meg is indulok előre, elsőre lassan, hogy civileket elhajtsam magam elől, de feltűnés mentesen. Figyelem az eseményeket, s nem avatkozok közbe, még ha le is ütik akkor se. Legalábbis egyenlőre. Főleg mert nagy kérdés, hogy mi folyik a túloldalon így belehallgatok az adásba, hogy van e róla valami szó, s ha még talpon a kolléga, akkor beleszólok a rádióba.
- Addig van időd eltűnni innen, míg megnézem mi zajlik a másik oldalon... Többiek... segítsék a repülő civilt, s valaki mondjon valamit mi zajlik a túloldalon. - morgom bele a rádióba. Valahogy ez az egész nagyon nincs jól leszervezve. Bár azt se érte már, hogy egy ilyen hogyan lehet őr, de most mindegy a tömegen át próbálok átjutni a másik oldalra a lehető leggyorsabban és a legkevesebb feltűnéssel.
Nem hiszem a fülemnek, se a szavak, se a lövések miatt. Szívesen kiosztanám a tagot, de most az várhat. Úgy fest, hogy a repkedő tudja mit csinál, még ha a kolléga nem is, de a másik oldalon úgy fest, hogy rosszabb a helyzet. Nyko után indultam aki már próbál is átjutni a túloldalra miközben a baloldali pisztolya mellett próbálok haladni és kihúzni a tokból, s a táskámba rejteni, ahogy haladunk előre, hogy ha kell nálam is legyen fegyver, én is tudjak lőni, ha nagyon muszáj, vagy épp Nyko mancsaiba nyomjam, mielőtt a másikat megkapnám újratöltésre egy komolyabb lövöldözésnél.
Azonban egyre jobban az jár a fejemben, hogy ha ilyen a többi kollégánk, akkor nagyon nagy bajban leszünk hamarosan.
- Addig van időd eltűnni innen, míg megnézem mi zajlik a másik oldalon... Többiek... segítsék a repülő civilt, s valaki mondjon valamit mi zajlik a túloldalon. - morgom bele a rádióba. Valahogy ez az egész nagyon nincs jól leszervezve. Bár azt se érte már, hogy egy ilyen hogyan lehet őr, de most mindegy a tömegen át próbálok átjutni a másik oldalra a lehető leggyorsabban és a legkevesebb feltűnéssel.
Nem hiszem a fülemnek, se a szavak, se a lövések miatt. Szívesen kiosztanám a tagot, de most az várhat. Úgy fest, hogy a repkedő tudja mit csinál, még ha a kolléga nem is, de a másik oldalon úgy fest, hogy rosszabb a helyzet. Nyko után indultam aki már próbál is átjutni a túloldalra miközben a baloldali pisztolya mellett próbálok haladni és kihúzni a tokból, s a táskámba rejteni, ahogy haladunk előre, hogy ha kell nálam is legyen fegyver, én is tudjak lőni, ha nagyon muszáj, vagy épp Nyko mancsaiba nyomjam, mielőtt a másikat megkapnám újratöltésre egy komolyabb lövöldözésnél.
Azonban egyre jobban az jár a fejemben, hogy ha ilyen a többi kollégánk, akkor nagyon nagy bajban leszünk hamarosan.
Nyko- Kalandmester
- Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Utcák és parkok
Miután elmondom a mondandóm, a férfi leszáll a földre, de sajnos olyan helyre, ahol nem látom. Mindegy, azért továbbra is figyelek mindenre, nem akarom, hogy felkészületlenül érjen valami. Se az önjelölt szuperhős, se a társaság nem szól hozzám, és ez nekem pont így is jó. Hallom, ahogy a szívem a fülemben dobok, miközben az adrenalin dolgozni kezd a szervezetemben. Ez az, egy kis izgalom végre, egy kis történés, erre vártam egész nap. Közben semmivel összetéveszthetetlen hangokat hallok a hátam mögött, valaki lőtt. Nem érdekel, messziről jött, majd lerendezi a többi őr, nekem épp elég ez a csapat. Ekkor mintha valami megmozdulna a csapat mögött.
Ha a kék férfi manőverei sikeresek, tehát meg tud indulni felém, az emberi pajzsokon utat törve, akkor egy lövést adok le az irányába, majd egyből elengedem a fegyverem, és felkészülök arra, hogy ütést mérjek rá, miközben felém robog. Ha én vagyok a célpontja, akkor sikerülnie kell, ha nem, akkor pedig úgy se tudom megállítani. Tapasztaltam már, hogy mire képes az erőm, ezért nem félek. Lehet, hogy eltöröm a karom, de hogy ez az izé is belehal, az fix.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Utcák és parkok
Kezdenek érdekes fordulatot venni a dolgok. De igazából a rendezvény eddigi mutatványai után nem is lepődnénk meg annyira ha ez is a műsor része lenne. Persze érződik rajta egy kevés adrenalin, de a tényekből dolgozva. Kevés civil válik ki a tömegből, hogy első felvonásban megverekedjenek pár "banditával" és az egyik civil eleve menetfelszerelésben fogadja az ellenfeleket. Konfliktus alakul ki az önkéntesek között és az őrök alig mozdulnak hiába a fegyver lobogtatás és a halott a kapuknál. A srác minden képpen érdekes, nem a hős abból láttunk már eleget. De a kék hajú srácban mintha lenne potenciál.
Felemelem a telefonunkat és megpróbáljuk lekapni a srácot egy felismerhető szögben. A következő pillanatban már indítom is vele a keresést hátha felismeri a program az arcát. Talán ismert, talán nem de ezzel még nem ártok sokat. Egyelőre különben is csak figyelek és bár odakapom a fejünket a lövésekre ha nem látok kapásból arra semmit akkor nem indulunk el. Azonban megpróbálom utólag eldönteni, hogy a lövések mennyire tűntek igazinak, mekkora fegyverből indulhattak útnak hasonlók. Fél szemet azért mindig az irányban is kell tartanunk.

Zed is dead- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.
Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Utcák és parkok
Résztvevők: Michael Nikostratos, David Wolfie, Kita Horigome / Nyko, Shynomy Rokana / Shyrok, Mich Howard, Fertő és Jon J. Smith / Kalandor
Következő körváltás: 2014. május 11. (vasárnap)
Mich tudata meglehetősen hamar kitisztul, a zavartság csak néhány pillanatig tartott. Így könnyedén kitudta vitelezni azt, amit akart. El is indult át a bandatagokon Michael irányába, a fickó pedig elsöpörte maga elől a két alakot, akik ugyan rávetették magukat, de fizikailag jócskán gyengébbek voltak, így a földön kötöttek ki. Mich is könnyedén ment át a banditákon azokat földre törve törésekkel és zúzódásokkal. Immáron Michael és Mich nézett farkasszemet egymással. A görög származású nyitott elsőként tüzet, de meglepetésére a kékbőrű fickóról lepattantak a golyók, meg sem karcolva a bőrét, Mich érezte ugyan a becsapódást, de nem volt kellemetlenebb egy szúnyogcsípésnél. Amint odaért fizikai erőben jócskán Michael felett volt, így kitudta ütni a fegyvert a kezéből, de láthatóan az ellenfél nem akarta feladni, a bandatagokhoz meg nem kellett visszaindulni, mert azok még mindig a földön voltak és nyöszörögtek a fájdalomtól.
Kita szavaira nem mertek elindulni az őrök, főleg, hogy már lövés is eldördült Michael részéről Mich felé. Michael ekkor kapta meg a rádióüzenetet Kitától, ami pedig a másik oldalt illette senki sem látott semmit sem, nem azon a részen volt, amit látszott volna. Az emberek a kinti részekről a lövések miatt menekültek be az épületekbe és abba, ahol a rendezvény folyt. Így hamarosan lényegében már csak a két macskalány és Fertő voltak kint, ha Fertő kint maradt, ha nem, akkor csak a lányok. Még a biztonsági őrök is fedezékbe és biztonságosabb helyre húzódtak. Valószínűleg nem erre fizették meg őket, hogy az életüket áldozzák valamiért. A lányok a tömeg eltűnése miatt könnyedén átértek a másik oldalhoz és egy sarkot kellett menniük, hogy lássák mi zajlik ott. (lásd lejjebb Kalandor részénél, ha elmegy a két macsek addig)
Fertő számára ekkor kezdett ismerős lenni, majd mialatt a keresőprogram futatta, hogy kicsoda ő be is ugrott neki. A Cinnamon család egyik telepén látta őt. Nem a hivatalos részen, hanem azon, amit csak maga a Család használ. A program nem talál róla semmit sem, a szimbiontának a név sem ugrik be, csak abban biztos teljesen, hogy hol is látta őt. A lövésre nem látszott semmi, de teljesen valódinak tűnt. Az emberek pedig pánikban menekültek be a közelben levő épületekbe, Fertő eltudja kerülni azt, hogy fellökjék és tőle függ, hogy idekint marad figyelni az eseményeket lényegében egyedül, vagy úgy tesz, mint a civilek és ő is behúzódik az egyik épületbe.
Kalandor könnyedén feltudta kapni a kevéske kis holmiját és megindulni arra, amerről a lövést hallotta. Ahogyan kiért az utcára még nem látta, hogy hol lehetett, de a hangok alapján eltudott arra indulni. A következő sarokig kellett mennie, itt már több ember a földön feküdt, lebuktak kocsik mögé, illetve volt, aki azok alá gurult be, hogy ne érje őt semmilyen lövés, támadás, noha több ilyesmi nem történt. Egy hat fős csoportot látott kicsit odébb egy kis parkolóban. Az öltözetük nem illett ebbe a közegbe, cirkuszi ruha volt rajtuk, hárman bohócnak öltözve, a többi mintha légtornász lett volna, vagy mutatványos. Előttük Kalandor látta, hogy négyen térdelnek, punk ruhában és hajviseletben, három férfi és egy nő. Kettő ilyen már a földön feküdt vérző fejjel. Az egyik bohóc a térdelő lány fejéhez emelte a fegyvert. Ekkor újabb lövés hallatszott, de halkan, távolról egy másik irányból.
Következő körváltás: 2014. május 11. (vasárnap)
Mich tudata meglehetősen hamar kitisztul, a zavartság csak néhány pillanatig tartott. Így könnyedén kitudta vitelezni azt, amit akart. El is indult át a bandatagokon Michael irányába, a fickó pedig elsöpörte maga elől a két alakot, akik ugyan rávetették magukat, de fizikailag jócskán gyengébbek voltak, így a földön kötöttek ki. Mich is könnyedén ment át a banditákon azokat földre törve törésekkel és zúzódásokkal. Immáron Michael és Mich nézett farkasszemet egymással. A görög származású nyitott elsőként tüzet, de meglepetésére a kékbőrű fickóról lepattantak a golyók, meg sem karcolva a bőrét, Mich érezte ugyan a becsapódást, de nem volt kellemetlenebb egy szúnyogcsípésnél. Amint odaért fizikai erőben jócskán Michael felett volt, így kitudta ütni a fegyvert a kezéből, de láthatóan az ellenfél nem akarta feladni, a bandatagokhoz meg nem kellett visszaindulni, mert azok még mindig a földön voltak és nyöszörögtek a fájdalomtól.
Kita szavaira nem mertek elindulni az őrök, főleg, hogy már lövés is eldördült Michael részéről Mich felé. Michael ekkor kapta meg a rádióüzenetet Kitától, ami pedig a másik oldalt illette senki sem látott semmit sem, nem azon a részen volt, amit látszott volna. Az emberek a kinti részekről a lövések miatt menekültek be az épületekbe és abba, ahol a rendezvény folyt. Így hamarosan lényegében már csak a két macskalány és Fertő voltak kint, ha Fertő kint maradt, ha nem, akkor csak a lányok. Még a biztonsági őrök is fedezékbe és biztonságosabb helyre húzódtak. Valószínűleg nem erre fizették meg őket, hogy az életüket áldozzák valamiért. A lányok a tömeg eltűnése miatt könnyedén átértek a másik oldalhoz és egy sarkot kellett menniük, hogy lássák mi zajlik ott. (lásd lejjebb Kalandor részénél, ha elmegy a két macsek addig)
Fertő számára ekkor kezdett ismerős lenni, majd mialatt a keresőprogram futatta, hogy kicsoda ő be is ugrott neki. A Cinnamon család egyik telepén látta őt. Nem a hivatalos részen, hanem azon, amit csak maga a Család használ. A program nem talál róla semmit sem, a szimbiontának a név sem ugrik be, csak abban biztos teljesen, hogy hol is látta őt. A lövésre nem látszott semmi, de teljesen valódinak tűnt. Az emberek pedig pánikban menekültek be a közelben levő épületekbe, Fertő eltudja kerülni azt, hogy fellökjék és tőle függ, hogy idekint marad figyelni az eseményeket lényegében egyedül, vagy úgy tesz, mint a civilek és ő is behúzódik az egyik épületbe.
Kalandor könnyedén feltudta kapni a kevéske kis holmiját és megindulni arra, amerről a lövést hallotta. Ahogyan kiért az utcára még nem látta, hogy hol lehetett, de a hangok alapján eltudott arra indulni. A következő sarokig kellett mennie, itt már több ember a földön feküdt, lebuktak kocsik mögé, illetve volt, aki azok alá gurult be, hogy ne érje őt semmilyen lövés, támadás, noha több ilyesmi nem történt. Egy hat fős csoportot látott kicsit odébb egy kis parkolóban. Az öltözetük nem illett ebbe a közegbe, cirkuszi ruha volt rajtuk, hárman bohócnak öltözve, a többi mintha légtornász lett volna, vagy mutatványos. Előttük Kalandor látta, hogy négyen térdelnek, punk ruhában és hajviseletben, három férfi és egy nő. Kettő ilyen már a földön feküdt vérző fejjel. Az egyik bohóc a térdelő lány fejéhez emelte a fegyvert. Ekkor újabb lövés hallatszott, de halkan, távolról egy másik irányból.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Utcák és parkok
Ez a nem normális őr rám lő, de nem talált el valami jól mert szinte meg sem érzem a golyót. Sikerül kiütnöm a fegyvert a kezéből, de úgy éreztem, nem is nagyon akarja már a kezében tartani és közelharcra készül.
- Ember normális vagy?! Mi a franc ütött beléd?! - ordítok rá.
Eléggé felidegesített a tag, de nincs időm dumcsizni vele mielőbb utána kell járnom a másik két lövés után is.
Ha megtámad a fickó (ami elég valószínű), akkor megpróbálom kivédeni, vagy elhajolni a támadása elől. Nem ismerem az erejét, ezért nem kockáztatom meg hogy megüssön. Nem bonyolódok vele közelharcba, vagyis nem ütök vissza neki, egyszerűen csak megragadom valahol (a karját, vagy csak a ruháját) és olyan messzire hajítom amennyire csak tudom. Ezután gyorsan a két lövés irányába repülök.
Ha nem támad meg, én sem fogom őt, csak mérgesen ránézek majd elindulok a lövések felé.
~ Remélem valaki segíteni fog azon a fickón aki a földön fekszik. Lehet neki már teljesen mindegy, de másokon még esetleg segíthetek. Mi ez a zűrzavar nem értem, de jelenleg nincs idő gondolkodni, cselekednem kell ha nem akarom hogy még több áldozat legyen. A biztonsági személyzet nem igen áll a helyzet magaslatán.
- Ember normális vagy?! Mi a franc ütött beléd?! - ordítok rá.
Eléggé felidegesített a tag, de nincs időm dumcsizni vele mielőbb utána kell járnom a másik két lövés után is.
Ha megtámad a fickó (ami elég valószínű), akkor megpróbálom kivédeni, vagy elhajolni a támadása elől. Nem ismerem az erejét, ezért nem kockáztatom meg hogy megüssön. Nem bonyolódok vele közelharcba, vagyis nem ütök vissza neki, egyszerűen csak megragadom valahol (a karját, vagy csak a ruháját) és olyan messzire hajítom amennyire csak tudom. Ezután gyorsan a két lövés irányába repülök.
Ha nem támad meg, én sem fogom őt, csak mérgesen ránézek majd elindulok a lövések felé.
~ Remélem valaki segíteni fog azon a fickón aki a földön fekszik. Lehet neki már teljesen mindegy, de másokon még esetleg segíthetek. Mi ez a zűrzavar nem értem, de jelenleg nincs idő gondolkodni, cselekednem kell ha nem akarom hogy még több áldozat legyen. A biztonsági személyzet nem igen áll a helyzet magaslatán.
Mich- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 335
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Sep. 22.
Age : 38
Karakteradatok
Főkarakter: Mich
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Utcák és parkok
~Fenébe~
Amint ráérzek mi ütött gazdatestbe már húzom is elő a pisztolyt, persze a formája egy egyszerű sokkolóé és ahogy közben elindulunk a vonásaink aprólékosan megváltoznak az egyik markánsabb őr vonásaira. Valószínűleg nem volt pont az ő aktájában alakváltó képesség de ezt ma már a legkevesebb lenne kimagyarázni. Wolandnak meg majd szerzünk alibit ha összeraknák a képet. De egyelőre a fontosnak tűnő srác után.
- Nyugalom uram! Nincs szükség erőszakra!- Ordítom határozottan az űrmajomra és kérdő pillantást vetek az ismerős srácra. Nem jut eszemben időben, hogy nem a saját arcommal teszem ezt. De csak egy pillanatra fordulunk felé, ha látok akármit amiből olvashatok ha nem visszafordulunk a kék felé. Az előbbi lövés után becélzom a szemét, bár nem érzem valószínűnek, hogy innen kiszedem azt. Ha egyáltalán gyengébb ott és nem pattan le úgy mint a srác lövése. De egyenlőre marad a patthelyzet pisztolyokkal egy golyóálló férfi ellen.
Amíg Mr. O'Keeffe intézi a jelen gondunkat én megpróbálok körbe nézni az emlékei között hátha össze tudunk rakni valami konkrétabbat a srácról azon kívül, hogy fontos. Akár külön emlékeket amik összekapcsolódhatnak, akár kis információ foszlányokat amik egy útra vihetnek. Nem mellesleg elgondolkozom a rendőrség hívásán is, de nem lenne jó ötlet a céges mobilról telefonálni. Márpedig nem készültünk eldobhatokkal a mai találkozónkra.

- Szánalmas férgek – sziszegem magam elé, ahogy figyelem a kollégák viselkedéseit, majd tovább megyek arra emerről a lövések jöttek. Nem nagyon érdekel, hogy hova menekül a tömeg, csak az, hogy amin nincs előttem senki rákapcsolok, s a lövés irányába rohanok, s ott hozzásimulok a falhoz, majd hamar kilesek, hogy mi is zajlik ott. Hat cirkuszi és még négy punk. Eredetileg hat-hat, de már kettőnek vége, s most jön a következő. Shyrokra nézek, s gyorsan a fülébe súgok. Nem igazán vesztegetem utána az idő, s kiugrok a sarok mögül, de azonnal ahogy kint vagyok teljes erőből lököm magam előre egy kicsit felugorva is.
Első lépésre az ugrással teljes sebességgel célzom meg azt aki épp készül kivégezni a punk csajt. Lehetőleg úgy, hogy a levegőben még képes legyek átfordulni, s talppal érkezni meg a bohóc mellkasának, s onnét lökhessem magam vissza és felfelé, már ha kibírja azt az ellenfél és már a kezdeti becsapódási erőm nem lesz túl sok. Ha sikerül becsapódás után visszafelé elugranom róla, akkor abban a pillanatban kapom elő a két pisztolyt és két cirkuszi tagra lövök akik két oldalt állnak.
Ha esetleg a bohóc az érkezést már nem bírná ki úgy próbálok megállni rajta annyira, mint egy szörfdeszkán vagy ha nem megy, akkor legurulni róla, s megfordulni rögtön, hogy fegyvert tudjak rántani, s tüzelni a maradék cirkuszi banda két tagjára.
Amennyiben valahogy sikerül lövést leadnom utána azért résen leszek mert a kezdeti döbbenet után biztos, hogy ellentámadásba kezdenek.
Követem Nykot, amilyen szorosan csak tudom és mikor ecseteli a tervét, akkor bólintok, s ahogy kiugrott utána én is így teszek. Teljes erőből lököm el magam, s rávetem magam arra aki távolabb áll attól a bohóctól aki lőni készült (mondjuk az egyik akrobatára), hogy ne kerüljek kereszttűzbe se, ahogy Nyko támad. Elég gyorsan fognak zajlani az események. Emberek számára túl gyorsan, de ha mutánsok vagy mások, akkor még lehet, hogy így is lassan. Emiatt nem finomkodok és mindent beleadok én is, s plusz rásegítésnek ha van rá lehetőségem, akkor a lendületem kihasználva dobom bele a mellette lévőbe a botot ami a cosplay-es öltözékemhez volt, hogy ha más akkor némi sérülést okozzak annak is, vagy ha más nem összezavarni egy kicsit.
A becsapódás után, mivel nincs más fegyverem próbálok én is elrugaszkodni, felfelé, vagy tovább ugorva előre a tagról, vagy hátra attól függően, hogy mennyire stabilan áll a lábain a becsapódás után. Amennyiben semennyire, akkor kicsit tovább haladok vele, majd próbálom gurulással tompítani is a saját talajra érésemet, majd gyorsan meg is fordulni, hogy figyelemmel tarthassam az eseményeket és ha kell fedezékbe ugorhassak, vagy újabb támadást indíthassak én is.
Első lépésre az ugrással teljes sebességgel célzom meg azt aki épp készül kivégezni a punk csajt. Lehetőleg úgy, hogy a levegőben még képes legyek átfordulni, s talppal érkezni meg a bohóc mellkasának, s onnét lökhessem magam vissza és felfelé, már ha kibírja azt az ellenfél és már a kezdeti becsapódási erőm nem lesz túl sok. Ha sikerül becsapódás után visszafelé elugranom róla, akkor abban a pillanatban kapom elő a két pisztolyt és két cirkuszi tagra lövök akik két oldalt állnak.
Ha esetleg a bohóc az érkezést már nem bírná ki úgy próbálok megállni rajta annyira, mint egy szörfdeszkán vagy ha nem megy, akkor legurulni róla, s megfordulni rögtön, hogy fegyvert tudjak rántani, s tüzelni a maradék cirkuszi banda két tagjára.
Amennyiben valahogy sikerül lövést leadnom utána azért résen leszek mert a kezdeti döbbenet után biztos, hogy ellentámadásba kezdenek.
Követem Nykot, amilyen szorosan csak tudom és mikor ecseteli a tervét, akkor bólintok, s ahogy kiugrott utána én is így teszek. Teljes erőből lököm el magam, s rávetem magam arra aki távolabb áll attól a bohóctól aki lőni készült (mondjuk az egyik akrobatára), hogy ne kerüljek kereszttűzbe se, ahogy Nyko támad. Elég gyorsan fognak zajlani az események. Emberek számára túl gyorsan, de ha mutánsok vagy mások, akkor még lehet, hogy így is lassan. Emiatt nem finomkodok és mindent beleadok én is, s plusz rásegítésnek ha van rá lehetőségem, akkor a lendületem kihasználva dobom bele a mellette lévőbe a botot ami a cosplay-es öltözékemhez volt, hogy ha más akkor némi sérülést okozzak annak is, vagy ha más nem összezavarni egy kicsit.
A becsapódás után, mivel nincs más fegyverem próbálok én is elrugaszkodni, felfelé, vagy tovább ugorva előre a tagról, vagy hátra attól függően, hogy mennyire stabilan áll a lábain a becsapódás után. Amennyiben semennyire, akkor kicsit tovább haladok vele, majd próbálom gurulással tompítani is a saját talajra érésemet, majd gyorsan meg is fordulni, hogy figyelemmel tarthassam az eseményeket és ha kell fedezékbe ugorhassak, vagy újabb támadást indíthassak én is.
Nyko- Kalandmester
- Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Utcák és parkok
Miközben ketten rám vetik magukat, könnyedén rázom le őket magamról, és lövök a férfira, akiről viszont lepattan a golyó. Erre nem számítottam, de még szerencse, hogy amúgy is el terveztem dobni a pisztolyt.
- Biztonsági őr akadályoztatása a munkájában! Felszólítom, hogy térdeljen le, és várja nyugodtan a hatóságokat, különben csak súlyosbítja a saját helyzetét. – mondom az ordítására replikául, miután kiütötte a kezemből a fegyvert. Ha megpróbál tovább menni, akkor testcsellel próbálom blokkolni, nekivetődök, és a földre próbálom rántani. Ha dulakodásra kerül a sor, akkor egy pillanatra se próbálom elereszteni, hihetetlen erőmmel ez nem lehet kihívás. Ha kell, akkor a karját szorítva próbálom eltörni azt.
Eközben közelebb ér egy másik biztonsági őr. Nem tudom ki az, de nem is érdekel.
- Ez a nem normális állat civileket bánt, és a biztonsági őrökre támad. Értesítse a SHIELD megfelelő intézményét! – kiálltok neki. Fingom sincs, hogy kit kellene hívni ilyen szupererejű taghoz, nem vagyok az a rendőr-fanatikus, de remélem a tag tudja, vagy ha nem, akkor elég fenyegetően hat, hogy végre lenyugodjon a kék fickó.
- Biztonsági őr akadályoztatása a munkájában! Felszólítom, hogy térdeljen le, és várja nyugodtan a hatóságokat, különben csak súlyosbítja a saját helyzetét. – mondom az ordítására replikául, miután kiütötte a kezemből a fegyvert. Ha megpróbál tovább menni, akkor testcsellel próbálom blokkolni, nekivetődök, és a földre próbálom rántani. Ha dulakodásra kerül a sor, akkor egy pillanatra se próbálom elereszteni, hihetetlen erőmmel ez nem lehet kihívás. Ha kell, akkor a karját szorítva próbálom eltörni azt.
Eközben közelebb ér egy másik biztonsági őr. Nem tudom ki az, de nem is érdekel.
- Ez a nem normális állat civileket bánt, és a biztonsági őrökre támad. Értesítse a SHIELD megfelelő intézményét! – kiálltok neki. Fingom sincs, hogy kit kellene hívni ilyen szupererejű taghoz, nem vagyok az a rendőr-fanatikus, de remélem a tag tudja, vagy ha nem, akkor elég fenyegetően hat, hogy végre lenyugodjon a kék fickó.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Utcák és parkok
Résztvevők: Michael Nikostratos, David Wolfie, Kita Horigome / Nyko, Shynomy Rokana / Shyrok, Mich Howard, Fertő és Jon J. Smith / Kalandor
Következő körváltás: 2014. május 14. (szerda)
Mich sokkalta gyorsabb volt, mint az ellenfele, így könnyedén a közelben levő kukákra tudta hajítani Michael-t, majd repült a lövések irányába. Noha Michael még egy pillanatra megtudta ragadni a másikat, de a fizikai ereje meg sem közelítette a kék bőrű férfiét, így esélye sem volt a nyekkenés előtt. Mich még látta, hogy egy őrnek tűnő alak is rá emeli a fegyverét, de Mich-hez képest végtelenül lassú volt és a férfi könnyedén lehagyta. Egyszerre érkezett meg a sarokra a Kita és Shynomy macskapárossal és már együtt látták, hogy mi van ott.
Fertőnek nagyjából sikerült felvennie azt az alakot, amit szeretett volna, még nem tökéletes, ahhoz kicsivel több idő kellett volna, de már nem hasonlít arra ahogyan érkezett, igaz még arra sem, akivé akart válni, valahol a kettő között félúton volt. mire sikerült fegyvert fognia és emelni Mich-re a férfi már nem volt ott. Hihetetlen gyorsan volt képes repülni és már a rendezvény helyszínének túloldalán járt, mire Fertőék végigmondták a beszédet. A szimbiontának és a gazdatestnek annyi jutott eszébe még Michael-ről, hogy elég jó munkaerő, de még igencsak alul van a ranglétrán, egykori amish, aki idekint maradt a modern civilizációban.
A földön levő alakok kezdtek felkelni, kivéve, akit megszúrtak, az még mindig mozdulatlanul feküdt a földön, a távolban pedig már hallani lehetett a szirénákat. A közeledő rendőrségét és mentőkét.
Kita és Shynomy megbeszélték a tervet amíg futottak, mire a sarokra értek Mich is megérkezett hozzájuk, de a két lány nem állt meg. Kita volt a gyorsabb és mivel hátra nem figyeltek az ellenfelek, így esélyük sem volt kitérni, nekiugrott az elsőnek és hallotta, hogy már a nekicsapódás pillanatában eltörte a gerincét az elsőnek, aki azonnal a földre omlott valószínűleg holtan. Az ellökés emiatt kissé nehézkesen ment, de megtudta lőni a két szélsőt, akik úgyszintén elterültek, a negyedikhez ekkor ért oda Shynomy és sodorta el, lelökve a földre. A maradék kettő pedig a két lányra nyitott tüzet közvetlen közelről, egyik az egyikőjükre, a másik a másikra.
Meglapulva az egyik autó mögül Kalandor is látta az eseményeket.
//A lövéseket már nem írom mindenhova, de azokat hallani lehet mindenkinek.//
Következő körváltás: 2014. május 14. (szerda)
Mich sokkalta gyorsabb volt, mint az ellenfele, így könnyedén a közelben levő kukákra tudta hajítani Michael-t, majd repült a lövések irányába. Noha Michael még egy pillanatra megtudta ragadni a másikat, de a fizikai ereje meg sem közelítette a kék bőrű férfiét, így esélye sem volt a nyekkenés előtt. Mich még látta, hogy egy őrnek tűnő alak is rá emeli a fegyverét, de Mich-hez képest végtelenül lassú volt és a férfi könnyedén lehagyta. Egyszerre érkezett meg a sarokra a Kita és Shynomy macskapárossal és már együtt látták, hogy mi van ott.
Fertőnek nagyjából sikerült felvennie azt az alakot, amit szeretett volna, még nem tökéletes, ahhoz kicsivel több idő kellett volna, de már nem hasonlít arra ahogyan érkezett, igaz még arra sem, akivé akart válni, valahol a kettő között félúton volt. mire sikerült fegyvert fognia és emelni Mich-re a férfi már nem volt ott. Hihetetlen gyorsan volt képes repülni és már a rendezvény helyszínének túloldalán járt, mire Fertőék végigmondták a beszédet. A szimbiontának és a gazdatestnek annyi jutott eszébe még Michael-ről, hogy elég jó munkaerő, de még igencsak alul van a ranglétrán, egykori amish, aki idekint maradt a modern civilizációban.
A földön levő alakok kezdtek felkelni, kivéve, akit megszúrtak, az még mindig mozdulatlanul feküdt a földön, a távolban pedig már hallani lehetett a szirénákat. A közeledő rendőrségét és mentőkét.
Kita és Shynomy megbeszélték a tervet amíg futottak, mire a sarokra értek Mich is megérkezett hozzájuk, de a két lány nem állt meg. Kita volt a gyorsabb és mivel hátra nem figyeltek az ellenfelek, így esélyük sem volt kitérni, nekiugrott az elsőnek és hallotta, hogy már a nekicsapódás pillanatában eltörte a gerincét az elsőnek, aki azonnal a földre omlott valószínűleg holtan. Az ellökés emiatt kissé nehézkesen ment, de megtudta lőni a két szélsőt, akik úgyszintén elterültek, a negyedikhez ekkor ért oda Shynomy és sodorta el, lelökve a földre. A maradék kettő pedig a két lányra nyitott tüzet közvetlen közelről, egyik az egyikőjükre, a másik a másikra.
Meglapulva az egyik autó mögül Kalandor is látta az eseményeket.
//A lövéseket már nem írom mindenhova, de azokat hallani lehet mindenkinek.//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Utcák és parkok
Mikor odaértem egy elég furcsa látvány fogadott. Egy cirkuszi csapat megtámadott egy furcsa frizurával rendelkező csapatot. Mondjuk nem nagyon értettem, hogy mi történik pontosan. De azt tudtam hogy még sokan meg fognak halni a mai napon.
Kicsit kivártam a kocsinál, mert az erőmből nem tellett volna legyőzni mind a hatot. Jó, ha 1-2 bohócot leterítettem volna. Nem nagyon éreztem még rá a képességemre és nem biztos hogy el is találtam volna őket.
Míg vártam a park másik oldalán is fegyverek sültek el. Azt hittem ez egy biztonságos környék. Erre kiderül, hogy valakiket mindig meg akarnak ölni. Miért nem maradtam inkább a víz alatt? Ott nem volt ilyen nyüzsgés.
Míg várok megjelenik két elég furcsán öltözött hölgy, és lekaszál négy embert a cirkusziak közül. Nem emberi módon ugrálnak és küzdenek. Kicsit meg is lepődtem, hogy ilyen ruhában hogyan képesek egyáltalán gyors mozdulatokat tenni. Aztán még egy kék repülő ember is megjelent a levegőben. Biztos ő is megmenteni jött a furcsahajúakat.
A megmaradt kettő elkezdett lövéseket leadni a lányokra. Hát ezt már nem nagyon hagyhatom. Egyet minimum leszedek. Így hogy nem rám figyelnek, könnyedén őszpontosítom az energiáimat a legközelebb álóra. Megpróbálok olyan erővel lőni, hogy csak kábítsa el néhány percre, de ne ölje meg. A másikkal valamelyik hősnek kell elbánnia.
Érzem ahogy összegyűlik az energia a jobb tenyeremben. A tetoválások felizzanak a testemen. Most már nincs vissza út. Ha akarom, ha nem, akkor is lőnöm kell. A másik kezemmel megtámasztom és rögzítem a jobbot az autó motorháztetőjén. Bár az egész pár pillanatot vesz igénybe, eléggé elfáradok benne. Szemeim előtt csak azt látom, ahogy távolodik tőlem az energia lövedék. Remélem, hogy jól kalkuláltam, mert ha nem akkor baj lesz. Míg várok a becsapódásra, addig felkészülök, hogy gyorsan a kocsi mögé bújjak, ha szükséges.
Kicsit kivártam a kocsinál, mert az erőmből nem tellett volna legyőzni mind a hatot. Jó, ha 1-2 bohócot leterítettem volna. Nem nagyon éreztem még rá a képességemre és nem biztos hogy el is találtam volna őket.
Míg vártam a park másik oldalán is fegyverek sültek el. Azt hittem ez egy biztonságos környék. Erre kiderül, hogy valakiket mindig meg akarnak ölni. Miért nem maradtam inkább a víz alatt? Ott nem volt ilyen nyüzsgés.
Míg várok megjelenik két elég furcsán öltözött hölgy, és lekaszál négy embert a cirkusziak közül. Nem emberi módon ugrálnak és küzdenek. Kicsit meg is lepődtem, hogy ilyen ruhában hogyan képesek egyáltalán gyors mozdulatokat tenni. Aztán még egy kék repülő ember is megjelent a levegőben. Biztos ő is megmenteni jött a furcsahajúakat.
A megmaradt kettő elkezdett lövéseket leadni a lányokra. Hát ezt már nem nagyon hagyhatom. Egyet minimum leszedek. Így hogy nem rám figyelnek, könnyedén őszpontosítom az energiáimat a legközelebb álóra. Megpróbálok olyan erővel lőni, hogy csak kábítsa el néhány percre, de ne ölje meg. A másikkal valamelyik hősnek kell elbánnia.
Érzem ahogy összegyűlik az energia a jobb tenyeremben. A tetoválások felizzanak a testemen. Most már nincs vissza út. Ha akarom, ha nem, akkor is lőnöm kell. A másik kezemmel megtámasztom és rögzítem a jobbot az autó motorháztetőjén. Bár az egész pár pillanatot vesz igénybe, eléggé elfáradok benne. Szemeim előtt csak azt látom, ahogy távolodik tőlem az energia lövedék. Remélem, hogy jól kalkuláltam, mert ha nem akkor baj lesz. Míg várok a becsapódásra, addig felkészülök, hogy gyorsan a kocsi mögé bújjak, ha szükséges.
Kalandor- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 10
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 29.
Karakteradatok
Főkarakter: Kalandor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Utcák és parkok
Az őr természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, és megpróbálta rám vetni magát, de hát engem a levegőben nem sok mindenkinek sikerül elkapnia úgyhogy villámgyorsan kitérek, majd megragadom és elhajítom. Az őr még megragadja a karom, de szerencsére erősebb vagyok nála, így sikerül leráznom magamról és a kukák közé hajítom. Egy másik őr is fegyvert fog rám, de valamiért habozik egy pillanatra, ami nekem éppen elég eltűnjek a szeme elől. Teljesen mindegy lett volna ha rám lő, nem hiszem hogy nagyobb csúzlija volt mint az előző fickónak aki meglőtt.
Megkerülöm az épületet, sietek ahogy csak tudok minél hamarabb odaérjek. Megdöbbentő látvány fogad amint odaérek, egy nyilvános kivégzésnek vagyok szemtanúja. Kettőnek már vége, valószínű az volt a két lövés amit hallottam. Szinte velem egyszerre ér ide két macskaszerű nő, akik azonnal akcióba lendülnek, és leterítenek párat a fegyveres támadók közül.
A pillanatnyi rövidzárlat után én is akcióba lendülök és elindulok a feléjük teljes sebességgel. Eközben látom, hogy a két talpon maradt támadó, rálő a két macskanőre. A hozzám közelebb álló támadó felé veszem az irányt és ha odaérek, egy jól irányzott ütéssel állcsúcson vágom, nem teljes erőből, de egy egyszerű ember komoly sérülést szenvedne ettől. Ha közel áll hozzá a másik támadó is, akkor azt elsodrom ahogy tovább repülök. Remélem sikerül időben odaérnem és nem fog több ember meghalni.
Megkerülöm az épületet, sietek ahogy csak tudok minél hamarabb odaérjek. Megdöbbentő látvány fogad amint odaérek, egy nyilvános kivégzésnek vagyok szemtanúja. Kettőnek már vége, valószínű az volt a két lövés amit hallottam. Szinte velem egyszerre ér ide két macskaszerű nő, akik azonnal akcióba lendülnek, és leterítenek párat a fegyveres támadók közül.
A pillanatnyi rövidzárlat után én is akcióba lendülök és elindulok a feléjük teljes sebességgel. Eközben látom, hogy a két talpon maradt támadó, rálő a két macskanőre. A hozzám közelebb álló támadó felé veszem az irányt és ha odaérek, egy jól irányzott ütéssel állcsúcson vágom, nem teljes erőből, de egy egyszerű ember komoly sérülést szenvedne ettől. Ha közel áll hozzá a másik támadó is, akkor azt elsodrom ahogy tovább repülök. Remélem sikerül időben odaérnem és nem fog több ember meghalni.
Mich- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 335
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Sep. 22.
Age : 38
Karakteradatok
Főkarakter: Mich
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Utcák és parkok
Az elsőnek vége, ezt már kb a becsapódás hangján hallottam, s ahogy lőttem már hárommal kevesebben voltak, s ekkor odaért Shyrok is egy kis késéssel, bár esélyük nem volt talán még felfogni, hogy mi is történik itt, de már jó eséllyel eme állapot se tart sokáig, azaz biztosan ellentámadásba is lendülnek hamarosan, ami azért fájhat, még ha csak egy kicsit akkor is. Azonban nem volt kedvem megtapasztalni így még próbáltam lendületből félre ugrani, legalább annyira, hogy próbáljam nehezíteni azt, ha épp rám akarnak lőni, ami nem csak lehetőségként volt fent, hanem biztos tényként. Így ha esetleg az első lövést elvétené a támadóm, mert sikerül kimozdulnom, akkor nem adok neki sok esélyt, s bele eresztek egy golyót, majd fel ha van rálátásom a társára akkor abba is, de lehetőleg úgy, hogy a négy punk ne kerüljön bele a tűzvonalba se, s még Shyrok vagy más se, amennyiben ez lehetséges.
Ha eltalál akkor is próbálok kikerülni a célkeresztből, hogy még egy lövést ne kapjak, s próbálom kilőni az alakot.
Az első támadás szépen sikerül, bár talán lehetne hatásosabb is, de mindegy... most viszont menekülőre próbálom fogni a dolgot, úgy, hogy ne nyújtsak túl sokáig könnyű célpontot, de a figyelem rajtam maradjon, ha esetleg Nyko rá akar támadni erre is, akkor több esélye legyen. Csak reménykedem, hogy nem talál el, vagy ha mégis akkor se lesz súlyos seb, mert az lehet nem lenne túl jó. Főleg mert kitudja, hogy milyen alakokat vonz ide eme lövöldözés a rendőrségen és a mentőkön kívül, s ha lehet, akkor jobb lenne, ha mozgásképes is maradnék. Így marad az alap dolog, hogy próbálok nem nagyon egy helyben maradni és nem is nyílt terepen, hogy ne nyújtsak könnyű célpontot se, ha el tudok bújni valami mögé
Minden esetre, ha mások elintézik a két tagot, akkor a fegyvereim rájuk szegeződnek, s a punkokra, s megszólalok.
- Hölgyem, uraim. Mindenki maradjon nyugton...
Ha eltalál akkor is próbálok kikerülni a célkeresztből, hogy még egy lövést ne kapjak, s próbálom kilőni az alakot.
Az első támadás szépen sikerül, bár talán lehetne hatásosabb is, de mindegy... most viszont menekülőre próbálom fogni a dolgot, úgy, hogy ne nyújtsak túl sokáig könnyű célpontot, de a figyelem rajtam maradjon, ha esetleg Nyko rá akar támadni erre is, akkor több esélye legyen. Csak reménykedem, hogy nem talál el, vagy ha mégis akkor se lesz súlyos seb, mert az lehet nem lenne túl jó. Főleg mert kitudja, hogy milyen alakokat vonz ide eme lövöldözés a rendőrségen és a mentőkön kívül, s ha lehet, akkor jobb lenne, ha mozgásképes is maradnék. Így marad az alap dolog, hogy próbálok nem nagyon egy helyben maradni és nem is nyílt terepen, hogy ne nyújtsak könnyű célpontot se, ha el tudok bújni valami mögé
Minden esetre, ha mások elintézik a két tagot, akkor a fegyvereim rájuk szegeződnek, s a punkokra, s megszólalok.
- Hölgyem, uraim. Mindenki maradjon nyugton...
Nyko- Kalandmester
- Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Utcák és parkok
Résztvevők: Michael Nikostratos, David Wolfie, Kita Horigome / Nyko, Shynomy Rokana / Shyrok, Mich Howard, Fertő és Jon J. Smith / Kalandor
Következő körváltás: 2014. május 17. (szombat)
Hála annak, hogy Fertő és Michael nem tettek semmit sem a banda tagjai kereket tudtak oldani, de egy másik biztonsági őr rohant ki ekkor és ment oda a földön fekvőhöz, hogy ellenőrizze őt. Pillanatokkal később hátra nézett a két férfira.
- Nincs pulzusa, ne álljanak már ott az istenit! – üvöltött rájuk. – Segítsenek!
A férfi nekilátott annak, hogy újraélessze a sérültet, mialatt a szirénák még közelebb értek, percek kérdése volt, hogy megérkezzenek a hatóságok.
A terület másik felén az események továbbra is gyorsak voltak, Kalandor igencsak gyorsan tud reagálni, ahogyan Mich, illetve a lányok is. Shynomy nem támadott, csak próbált kitérni, amiben a többiek akciója is igencsak nagy segítségére volt. A golyó elől még időben tudott félremozdulni az ügyességének és gyorsaságának hála, a következő pillanatban pedig Mich érkezett meg és ütötte meg a lányt támadó maszkos alakot megmentve őt a következő lövéstől. Az ütéstől a férfinak tűnő alak kezéből kiesett a fegyver a kezéből és eszméletlenül terült el. A másik alak felé fordulna, hogy felé induljon, de eddigre már nem volt rá szükség. Kita is eltudta kerülni a golyót, mellette csapódott a földbe, mire a nő lőtt, a távolban pedig Kalandor is. A hő támadás érte először a fickót, a hátába csapódott, mire meggörnyedt, már valószínűleg ettől is elesett volna, de ekkor tüzelt a nő is és az alak elterült a földön. Egyelőre nem lehetett tudni, hogy belehalt-e, vagy sem, de elterült. A három egymás közelében álló személynek most tűnt fel a kissé távolabb levő tetovált Kalandor is, hogy ő is besegített. A korábbiak miatt a csapatnak csak most tűnt fel a halk szirénaszó a távolban.
- Ügyes! – hallatszott egy eltorzult hang.
Ha a társaság arra néz megpillanthatták a hang forrását, a páncélos alakokat, akik négyen voltak. Egyedül Mich ismeri meg őket, az űrben tett látogatása miatt, a teljes univerzumban üldözött és körözött raptorokat.
Következő körváltás: 2014. május 17. (szombat)
Hála annak, hogy Fertő és Michael nem tettek semmit sem a banda tagjai kereket tudtak oldani, de egy másik biztonsági őr rohant ki ekkor és ment oda a földön fekvőhöz, hogy ellenőrizze őt. Pillanatokkal később hátra nézett a két férfira.
- Nincs pulzusa, ne álljanak már ott az istenit! – üvöltött rájuk. – Segítsenek!
A férfi nekilátott annak, hogy újraélessze a sérültet, mialatt a szirénák még közelebb értek, percek kérdése volt, hogy megérkezzenek a hatóságok.
A terület másik felén az események továbbra is gyorsak voltak, Kalandor igencsak gyorsan tud reagálni, ahogyan Mich, illetve a lányok is. Shynomy nem támadott, csak próbált kitérni, amiben a többiek akciója is igencsak nagy segítségére volt. A golyó elől még időben tudott félremozdulni az ügyességének és gyorsaságának hála, a következő pillanatban pedig Mich érkezett meg és ütötte meg a lányt támadó maszkos alakot megmentve őt a következő lövéstől. Az ütéstől a férfinak tűnő alak kezéből kiesett a fegyver a kezéből és eszméletlenül terült el. A másik alak felé fordulna, hogy felé induljon, de eddigre már nem volt rá szükség. Kita is eltudta kerülni a golyót, mellette csapódott a földbe, mire a nő lőtt, a távolban pedig Kalandor is. A hő támadás érte először a fickót, a hátába csapódott, mire meggörnyedt, már valószínűleg ettől is elesett volna, de ekkor tüzelt a nő is és az alak elterült a földön. Egyelőre nem lehetett tudni, hogy belehalt-e, vagy sem, de elterült. A három egymás közelében álló személynek most tűnt fel a kissé távolabb levő tetovált Kalandor is, hogy ő is besegített. A korábbiak miatt a csapatnak csak most tűnt fel a halk szirénaszó a távolban.
- Ügyes! – hallatszott egy eltorzult hang.
Ha a társaság arra néz megpillanthatták a hang forrását, a páncélos alakokat, akik négyen voltak. Egyedül Mich ismeri meg őket, az űrben tett látogatása miatt, a teljes univerzumban üldözött és körözött raptorokat.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Utcák és parkok
Mind a kettő macskanő rendkívül ügyes és gyors is, így sikerült elkerülniük a lövéseket, de a következő másodpercben már ott voltam és leterítettem a fickót. Szerencsére nem ütöttem tiszta erőből, így is össze kell majd rakni a fickó állkapcsát, de ez a minimum azok után amit itt műveltek. Az utolsót egy titokzatos fickó intézi el, aki az egyik autó mögött volt megbújva.
- Ez meg mi?! - kapom oda a fejem a furcsa hangra - Raptorok?? - annyira meglepett amit látok, hogy véletlenül hangosan kimondtam amit gondolok.
- Mindenki legyen óvatos, ezek az alakok nagyon veszélyesek és az egész galaxisban üldözik a fajtájukat. Csak semmi meggondolatlanság. - mormogom halkan, hogy hallja a mellettem lévő két macskanő is.
~ Fogalmam sincs mit keresnek itt ezek az alakok és mit akarnak. Egy biztos nem dumcsizni szeretnének. Nem sok mindent tudok a raptorokról, de bizonyára nem véletlenül üldözik őket mindenhol. Anno sem Nestor sem Syr-Tox nem mesélt túl sokat róluk ezekről, de annyit mondtak, hogy rendkívül veszélyesek és ha meglátok egyet, jobb ha kereket oldok. Na de mégsem hagyhatom magukra az itt lévőket, ráadásul szerintem itt egyedül nekem vannak kozmikus tapasztalataim és azt hiszem nélkülem elvesznének.
- Mit akartok itt?! - intézem feléjük ezt a határozott kérdést, majd harci állásba állok és felkészülök a legrosszabbra.
- Ez meg mi?! - kapom oda a fejem a furcsa hangra - Raptorok?? - annyira meglepett amit látok, hogy véletlenül hangosan kimondtam amit gondolok.
- Mindenki legyen óvatos, ezek az alakok nagyon veszélyesek és az egész galaxisban üldözik a fajtájukat. Csak semmi meggondolatlanság. - mormogom halkan, hogy hallja a mellettem lévő két macskanő is.
~ Fogalmam sincs mit keresnek itt ezek az alakok és mit akarnak. Egy biztos nem dumcsizni szeretnének. Nem sok mindent tudok a raptorokról, de bizonyára nem véletlenül üldözik őket mindenhol. Anno sem Nestor sem Syr-Tox nem mesélt túl sokat róluk ezekről, de annyit mondtak, hogy rendkívül veszélyesek és ha meglátok egyet, jobb ha kereket oldok. Na de mégsem hagyhatom magukra az itt lévőket, ráadásul szerintem itt egyedül nekem vannak kozmikus tapasztalataim és azt hiszem nélkülem elvesznének.
- Mit akartok itt?! - intézem feléjük ezt a határozott kérdést, majd harci állásba állok és felkészülök a legrosszabbra.
Mich- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 335
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Sep. 22.
Age : 38
Karakteradatok
Főkarakter: Mich
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Utcák és parkok
Kibújok a kocsi mögül, és oda megyek a kis mentőcsapathoz. Elég furán néznek ki, de biztos ilyen a divat. Míg közeledek hozzájuk, jobban szemügyre veszem a másik csapatot, akiket Mr. Kék Raptoroknak nevezett. Szerintem, ha nem mondta volna hogy ők a rosszfiúk, akkor is kitaláltam volna. Sőt azt mondta, szerintem legalább is, hogy több „országban” körözik őket. Nem nagyon ismerem ezt a dialektust amit az utcán beszélnek, de szerintem nem nagyon térek el az igazságtól.
Oda megyek a magasabbik lányhoz és halkan megszólítom:
- Elnézését kérem hölgyem, de ha lehetne, elmagyarázná nekem hogy most mi történik? Még mondhatni új vagyok a városban, és nem ismerem az illemszabályokat. Ha segítség kellene én szívesen a rendelkezésükre állok, bár ahogy láttam nem nagyon van rá szükségük. – és egy kis mosolyt erőltetek az arcomra. Bár ez nem lehet valami nyugtató, hisz több hulla van körülöttünk. – Kérem, ne értsen félre, de amennyiben látom, az ellenfeleik túlerőben vannak. Én nem vagyok a legjobb segítség, de azért többet tudok a semminél. – És várom a hölgy válaszát.
Ha egyáltalán nem is szól hozzám, akkor kicsit hátrábblépek tőlük, és ha mégis összecsapásra kerülne a sor, azonnal segítenék nekik.
Oda megyek a magasabbik lányhoz és halkan megszólítom:
- Elnézését kérem hölgyem, de ha lehetne, elmagyarázná nekem hogy most mi történik? Még mondhatni új vagyok a városban, és nem ismerem az illemszabályokat. Ha segítség kellene én szívesen a rendelkezésükre állok, bár ahogy láttam nem nagyon van rá szükségük. – és egy kis mosolyt erőltetek az arcomra. Bár ez nem lehet valami nyugtató, hisz több hulla van körülöttünk. – Kérem, ne értsen félre, de amennyiben látom, az ellenfeleik túlerőben vannak. Én nem vagyok a legjobb segítség, de azért többet tudok a semminél. – És várom a hölgy válaszát.
Ha egyáltalán nem is szól hozzám, akkor kicsit hátrábblépek tőlük, és ha mégis összecsapásra kerülne a sor, azonnal segítenék nekik.
Kalandor- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 10
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 29.
Karakteradatok
Főkarakter: Kalandor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Utcák és parkok
A kékség eltűnik, mi pedig ott maradunk a biztonsági őrrel. Nem értem, miért nem teszi amit mondtam neki? Közben a banda menekülni kezd, de kit érdekel? Nekem az önjelölt szuperhőssel van elintézni valóm, nem ezekkel az amatőr senkikkel.
- Az istenit, azt mondtam értesítse a SHIELDet! Tegye amit mondok, vagy tűnjön el innen! – ordítom le még egyszer a biztonsági őrt, majd kicsit megtorpanok. Lényem egyik fele arra ösztönöz, hogy menjek a férfi után, hiszen megsértett, megalázott, ráadásul még mindig irritál a jelenléte. Másfelől viszont, könnyedén elbánt velem, erősebbnek tűnik mint én, és nem fogja a golyó – tehát semmit se tehetek ellene. Mély sóhaj keretében sétáltam oda a földön fekvőhöz, és az újonnan érkezett biztonsági őrhöz.
- Értesítsem a mentőket? –kérdezem a férfitól, miközben rájövök, hogy a hatóságokat valószínűleg felesleges értesíteni. Itt vannak a drónok, biztos látják hogy mi van, és már úton vannak. Akár tudok segíteni a hullánál – mivel biztos vagyok benne, hogy nem éli túl, egyszerűbb már most így tekinteni rá – akár nem, elindulok a rendezvény másik fele felé, ahonnan úgy tűnik, hogy jó buli zaja szól. Közben megkeresem az elejtettem pisztolyom, és előveszem a másikat is. Futni kezdek, hogy időben odaérjek, és ez úttal tényleg az őrök oldalán akarok becsatlakozni a harcba. Mégis azért vagyok itt, hogy védelmet szolgáltassak, és bár eddig remekül szórakoztam, a munkámat csapnivalóan végeztem.
- Az istenit, azt mondtam értesítse a SHIELDet! Tegye amit mondok, vagy tűnjön el innen! – ordítom le még egyszer a biztonsági őrt, majd kicsit megtorpanok. Lényem egyik fele arra ösztönöz, hogy menjek a férfi után, hiszen megsértett, megalázott, ráadásul még mindig irritál a jelenléte. Másfelől viszont, könnyedén elbánt velem, erősebbnek tűnik mint én, és nem fogja a golyó – tehát semmit se tehetek ellene. Mély sóhaj keretében sétáltam oda a földön fekvőhöz, és az újonnan érkezett biztonsági őrhöz.
- Értesítsem a mentőket? –kérdezem a férfitól, miközben rájövök, hogy a hatóságokat valószínűleg felesleges értesíteni. Itt vannak a drónok, biztos látják hogy mi van, és már úton vannak. Akár tudok segíteni a hullánál – mivel biztos vagyok benne, hogy nem éli túl, egyszerűbb már most így tekinteni rá – akár nem, elindulok a rendezvény másik fele felé, ahonnan úgy tűnik, hogy jó buli zaja szól. Közben megkeresem az elejtettem pisztolyom, és előveszem a másikat is. Futni kezdek, hogy időben odaérjek, és ez úttal tényleg az őrök oldalán akarok becsatlakozni a harcba. Mégis azért vagyok itt, hogy védelmet szolgáltassak, és bár eddig remekül szórakoztam, a munkámat csapnivalóan végeztem.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Utcák és parkok
A maradék kettő is harcképtelenné válik, s ahogy nézem, segítséget is kaptunk, ráadásul nálunk nincsenek sérültek se, ami jó, bár a két segítőről nem nagyon tudok semmit se, csak, hogy a kék fazon akart a másik oldalon is segíteni, míg a másik teljesen új. Felegyenesedek, s a négy térdelő punkra pillantok, majd a megszólaló hang irányába. A furcsa fickókat nézem, majd a kék fazon felé fordítom vörös lélektükreimet egy pillanatra, mielőtt a levegőbe szagolnék.
- Amíg nem fenyegetnek, addig nem érdekelnek, mert nem olyanok, akikkel eddig gondjaim lettek volna. - jegyzem meg nyugodt hangon, majd a hozzám szólóra pillantok.
- Ha segíteni akar, akkor nézze meg a négy élőt, hogy milyen állapotban vannak, s maradjon velük úgy, hogy fedezékben legyenek, mert van egy olyan érzésem, hogy itt még nincs vége a lövöldözésnek, max egy kis szünet állt most be. - hangom nyugodt és csendes, miközben a kis négyesre pillantok, majd intek Shyroknak, hogy jöjjön közelebb.
- Ellenőrizd a hatot akiket leszedtünk és a két másikat akiket lelőttek, hogy melyik él és melyik halott kérlek, addig megpróbálok cseverészni egy kicsit. - súgom oda csendesen.
- Rendben van - feleli Shynomy és ahogy megindult a rádiómba szólok bele.
- Minden biztonsági őrnek aki nem reszket valahol. Akik a lövöldözéshez jönnek azok maradjanak a saroknál fedezékben.- hangom csendes, majd veszek egy mély levegőt és a kék fickóra pillantok, majd a Raptoroknak nevezett alakokra.
- Melyik csapathoz van közük? A már fekvőkhöz, a még többé kevésbé, élőkhöz, vagy egyikhez se? Bár csak annyira érdekel, hogy eme találkozót mennyire tudjuk békésen lezárni. - közben a két pisztolyt szépen a tokjaikba visszacsúsztatom, hogy látszódjon, hogy nem akarok velük harcot, ha nem muszáj, de biztos ami biztos minden érzékemmel figyeltem, hogy ha kell, akkor félre ugorhassak egy esetleges támadás elől.
Ahogy megússzuk a dolgot, és Nyko elmondta, hogy mit szeretne tőlem el is kezdem csinálni, azaz ellenőrzöm a pulzusokat és a szívveréseket egyesével, miközben azért az új segítőinkre pillantgatok, majd a megmentett punk frizurásokra, s hátra-hátra pillantgatok a vállam felett a furcsa idegen csapatra. Füleimmel is hallgatom az elhangzó dolgokat, ahogy a szagokra is próbálok figyelni, s emellett a tetovált segítőnkhöz is egy kicsit közelebb húzódok, majd oda súgok neki.
- Üdv.. legyél ugrásra kész, ha elszabadulna itt a pokol, akkor gyorsan fedezékbe. - hangom eléggé csendes, hogy lehetőleg csak ő hallja ezt, főleg mert nem tudom, hogy a többieknek milyen a hallása, mármint Nykon kívül persze.
Egy-egy gyors pillantást megejtek a sarok felé, ahonnét mi is érkeztünk, hogy még kapunk e onnét társaságot, segítséget vagy valamit, hogy arra is felkészülhessek, ha kell, meg arra is, hogy valamit mondanak e a punkok.
- Amíg nem fenyegetnek, addig nem érdekelnek, mert nem olyanok, akikkel eddig gondjaim lettek volna. - jegyzem meg nyugodt hangon, majd a hozzám szólóra pillantok.
- Ha segíteni akar, akkor nézze meg a négy élőt, hogy milyen állapotban vannak, s maradjon velük úgy, hogy fedezékben legyenek, mert van egy olyan érzésem, hogy itt még nincs vége a lövöldözésnek, max egy kis szünet állt most be. - hangom nyugodt és csendes, miközben a kis négyesre pillantok, majd intek Shyroknak, hogy jöjjön közelebb.
- Ellenőrizd a hatot akiket leszedtünk és a két másikat akiket lelőttek, hogy melyik él és melyik halott kérlek, addig megpróbálok cseverészni egy kicsit. - súgom oda csendesen.
- Rendben van - feleli Shynomy és ahogy megindult a rádiómba szólok bele.
- Minden biztonsági őrnek aki nem reszket valahol. Akik a lövöldözéshez jönnek azok maradjanak a saroknál fedezékben.- hangom csendes, majd veszek egy mély levegőt és a kék fickóra pillantok, majd a Raptoroknak nevezett alakokra.
- Melyik csapathoz van közük? A már fekvőkhöz, a még többé kevésbé, élőkhöz, vagy egyikhez se? Bár csak annyira érdekel, hogy eme találkozót mennyire tudjuk békésen lezárni. - közben a két pisztolyt szépen a tokjaikba visszacsúsztatom, hogy látszódjon, hogy nem akarok velük harcot, ha nem muszáj, de biztos ami biztos minden érzékemmel figyeltem, hogy ha kell, akkor félre ugorhassak egy esetleges támadás elől.
Ahogy megússzuk a dolgot, és Nyko elmondta, hogy mit szeretne tőlem el is kezdem csinálni, azaz ellenőrzöm a pulzusokat és a szívveréseket egyesével, miközben azért az új segítőinkre pillantgatok, majd a megmentett punk frizurásokra, s hátra-hátra pillantgatok a vállam felett a furcsa idegen csapatra. Füleimmel is hallgatom az elhangzó dolgokat, ahogy a szagokra is próbálok figyelni, s emellett a tetovált segítőnkhöz is egy kicsit közelebb húzódok, majd oda súgok neki.
- Üdv.. legyél ugrásra kész, ha elszabadulna itt a pokol, akkor gyorsan fedezékbe. - hangom eléggé csendes, hogy lehetőleg csak ő hallja ezt, főleg mert nem tudom, hogy a többieknek milyen a hallása, mármint Nykon kívül persze.
Egy-egy gyors pillantást megejtek a sarok felé, ahonnét mi is érkeztünk, hogy még kapunk e onnét társaságot, segítséget vagy valamit, hogy arra is felkészülhessek, ha kell, meg arra is, hogy valamit mondanak e a punkok.
Nyko- Kalandmester
- Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Utcák és parkok
Résztvevők: Michael Nikostratos, Kita Horigome / Nyko, Shynomy Rokana / Shyrok, Mich Howard, Fertő és Jon J. Smith / Kalandor
Következő körváltás: 2014. május 20. (kedd)
- A SHIELD nem fog jönni, ez nem terrorista ügy, de a rendőrség már úton van – válaszolta a férfi Michael-nek.
A férfi, akit leszúrtak még élt, Michael láthatott a karján egy omega tetoválást is, de ennek ellenére elindult a fegyvere összeszedése után pontosan az ellenkezdő irányba, azaz arrafelé, amerre mindenki más is ment, magára hagyva Fertőt is. A rendezvény helyszínén már senki sem volt kint, így könnyedén át tudott haladni rajta, azonban a többieket, akiket a távolban látta már nem érte el. Alig tett pár métert a rendezvény helyszínéről, amikor valami csattant a lábai előtt. ismeretlen ősinek tűnő nyelvet hallott, amin két nő beszélt egymással.
- Milyen aranyos, hogy a Cinnamon család is képviselteti magát a mai eseményen.
Ha Michael arra fordult, akkor két körülbelül 190 cm magas nőt pillantott meg pár méterre saját magától.
- Ah, egy kree hulladék – mondta az egyik raptor egy férfi hangján. – Ez a nap egyre és egyre szórakoztatóbb lesz.
Eközben Kalandor megérkezett a csapathoz, amíg a földön levőket figyelték és nézték meg, legalább is akik maguknál voltak egy személyen fel lehetett fedezni a ruhája alatt egy omega jelről szóló tetoválást. Kita megpróbált rádióüzenetet küldeni a többieknek, amire hamarosan válasz is érkezett.
- A sérült mellett vagyunk, illetve az elmenekült késelőket üldözzük! – érkezett a válasz. – A hatóságok mindjárt kiérnek, addig ne avatkozzanak be, csak figyeljék a helyzetet.
Így legalább amiatt nem kellett aggódni, hogy azok be fognak avatkozni. Amíg mindez történt és Shynomy is nekilátott megnézni a leütött és meglőtt személyeket. Más nem érkezett egyelőre, de a punkok sem mondtak semmit, még mindig féltek. Mich végig a raptorokat figyelte, azok közül kettő felemelkedett a levegőbe, hogy körülbelül negyvenöt fokos szögben lássanak rá a lent levőkre a másik kettő lent maradt. Mich érzékelte a tartásukból és abból, hogy kree-nek nézték, hogy őt tartják a legveszélyesebbnek a társaságból. A földön maradt kettő lézert kezdett rá lőni miközben az irányába lökték el magukat és a felszín felett siklottak, úgy közeledtek felé hihetetlen gyorsan.
A másik kettő, aki a levegőben volt a punkokra, a két lányra és Kalandorra nyitott tüzet lézerlövedékekkel.
Következő körváltás: 2014. május 20. (kedd)
- A SHIELD nem fog jönni, ez nem terrorista ügy, de a rendőrség már úton van – válaszolta a férfi Michael-nek.
A férfi, akit leszúrtak még élt, Michael láthatott a karján egy omega tetoválást is, de ennek ellenére elindult a fegyvere összeszedése után pontosan az ellenkezdő irányba, azaz arrafelé, amerre mindenki más is ment, magára hagyva Fertőt is. A rendezvény helyszínén már senki sem volt kint, így könnyedén át tudott haladni rajta, azonban a többieket, akiket a távolban látta már nem érte el. Alig tett pár métert a rendezvény helyszínéről, amikor valami csattant a lábai előtt. ismeretlen ősinek tűnő nyelvet hallott, amin két nő beszélt egymással.
- Milyen aranyos, hogy a Cinnamon család is képviselteti magát a mai eseményen.
Ha Michael arra fordult, akkor két körülbelül 190 cm magas nőt pillantott meg pár méterre saját magától.
- Ah, egy kree hulladék – mondta az egyik raptor egy férfi hangján. – Ez a nap egyre és egyre szórakoztatóbb lesz.
Eközben Kalandor megérkezett a csapathoz, amíg a földön levőket figyelték és nézték meg, legalább is akik maguknál voltak egy személyen fel lehetett fedezni a ruhája alatt egy omega jelről szóló tetoválást. Kita megpróbált rádióüzenetet küldeni a többieknek, amire hamarosan válasz is érkezett.
- A sérült mellett vagyunk, illetve az elmenekült késelőket üldözzük! – érkezett a válasz. – A hatóságok mindjárt kiérnek, addig ne avatkozzanak be, csak figyeljék a helyzetet.
Így legalább amiatt nem kellett aggódni, hogy azok be fognak avatkozni. Amíg mindez történt és Shynomy is nekilátott megnézni a leütött és meglőtt személyeket. Más nem érkezett egyelőre, de a punkok sem mondtak semmit, még mindig féltek. Mich végig a raptorokat figyelte, azok közül kettő felemelkedett a levegőbe, hogy körülbelül negyvenöt fokos szögben lássanak rá a lent levőkre a másik kettő lent maradt. Mich érzékelte a tartásukból és abból, hogy kree-nek nézték, hogy őt tartják a legveszélyesebbnek a társaságból. A földön maradt kettő lézert kezdett rá lőni miközben az irányába lökték el magukat és a felszín felett siklottak, úgy közeledtek felé hihetetlen gyorsan.
A másik kettő, aki a levegőben volt a punkokra, a két lányra és Kalandorra nyitott tüzet lézerlövedékekkel.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Utcák és parkok
Mindvégig figyelem a raptorokat, a zsigereimben érzem, hogy nem fogunk sokáig csevegni. Rendesen pörget az adrenalin, minden idegszálammal a raptorokra figyelek, az összes izmom befeszülve és várva a legrosszabbra. A szavaik leperegnek rólam, válaszra nem is méltatom őket, bár nem is lenne rá lehetőségem, mert ahogy számítottam egyből támadásba is lendülnek. Lézersugarakkal támadnak először, egy kicsit feljebb repülök, hogy elkerüljem a találatot, majd amikor mindkettő felém veszi az irányt felkészülök, hogy mielőtt ideérnének teljes sebességgel felfelé kezdjek el repülni.
- Ez a kettő a tiétek! - szólok oda a többieknek, mielőtt felrepülök az égbe.
Magasra repülök, magasabbra mint a két levegőben lévő raptor van, majd egy nagy körívet írok le és a hátuk mögé kerülök. A lehető legnagyobb sebességgel csinálom ezt a manővert, közben mindvégig figyelem a két levegőben lévő raptort, ha esetleg tüzet nyitnak rám ki tudjak manőverezni előlük. Majd amikor a legjobb helyzetben vagyok megindulok feléjük teljes sebességgel, ha esetleg még mindig tüzelnének rám azokat is megpróbálom apró helyzetváltoztatásokkal elkerülni. Kiszemelem magamnak az egyiket majd mindkét karom magam elé tartom és teljes erőből, lendületből nekicsapódok mint valami kamimkaze pilóta. Majd ha a közelben van a másik azt is megpróbálom lepofozni. Nem fogom vissza magam mindent beleadok, mert érzem lehet még ez is kevés lesz.
- Ez a kettő a tiétek! - szólok oda a többieknek, mielőtt felrepülök az égbe.
Magasra repülök, magasabbra mint a két levegőben lévő raptor van, majd egy nagy körívet írok le és a hátuk mögé kerülök. A lehető legnagyobb sebességgel csinálom ezt a manővert, közben mindvégig figyelem a két levegőben lévő raptort, ha esetleg tüzet nyitnak rám ki tudjak manőverezni előlük. Majd amikor a legjobb helyzetben vagyok megindulok feléjük teljes sebességgel, ha esetleg még mindig tüzelnének rám azokat is megpróbálom apró helyzetváltoztatásokkal elkerülni. Kiszemelem magamnak az egyiket majd mindkét karom magam elé tartom és teljes erőből, lendületből nekicsapódok mint valami kamimkaze pilóta. Majd ha a közelben van a másik azt is megpróbálom lepofozni. Nem fogom vissza magam mindent beleadok, mert érzem lehet még ez is kevés lesz.
Mich- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 335
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Sep. 22.
Age : 38
Karakteradatok
Főkarakter: Mich
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Utcák és parkok
David hallja a loveseket, majd nem sokkal kesobb latja ahogy emberek rohannak be a terembe, es mindenki a foldre veti magat. O is probal egy kisse biztonsagosabb reszt keresni, majd Thomas fele fordul.
-Remelem nem baj ha megprbalok racsatlakozni a terfigyelo rendszerre. Erdekel, mi a helyzet a kornyeken.
Koncentral, es az egyik dronera racsatlakozik
*Udvozollek. Ha lehetseges akkor adj helyzet informaciot hany ellenseges szemely es kik vannak, mert amennyiben lehetseges megprobalnek segiteni ott ahol szukseg van ra.*
Nem egy szuperhos, de az elektronikaval sok mindent lehet csinalni foleg igy hogy most minden tele van veluk. Elso sorban a eroviszonyok es a elektromos kornyete erdekli, es nagyon remeli ebben a drone szoftvere segit neki.

2 / 5 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|