Új-Valhalla (Latveria)

~ Palota ~
Kisbabaként még látott, most nem. Történt valami, ami miatt útközben elvesztette a látását. Nem a képessége volt ez, az csak pótolta a látást. Noha színeket nem fog soha sem, de a körülött elevő életerőket tökéletesen, a legkisebbet is, így talán az érzékei is jobbak, mintha valóban látna. A mágia és a mutáció tökéletes keveréke, ahogyan már kint voltak Cukorember felé fordította a figyelmét, tökéletesen tudta követni, hogy a képessége nyomán a mikroorganizmusok is elhalnak, ahogyan a teste elszívja az életerőt mindenből, ami a közelben van. Koncentrálni kezdett, hogy próbálja elfojtani ezt, arra nem volt szüksége, hogy a saját hű embereit is kivégezze jelen pillanatban, noha igazán kellemes bizsergető érzés volt a teljes testében, ahogyan elnyelte az életerőket. Végigmérte a genetikust és a vele levő nő is, az alakból tudta, hogy ki lehet az, az egyik korábbi főpapnő, miniszter.
- Ha nem, majd mi azzá tesszük – egészítette ki a bátyja szavait, miközben egy pillanatra rá emelte a tekintetét.
Ezek után fordult vissza a pároshoz.
- Jelentést akarok a jelenlegi állapotokról – adta ki a parancsot.
A hangja kellemesen mély volt, némileg talán lágynak is volt mondható, de ezzel együtt igencsak kemény és határozott, mint az anyjának.


~ Kastély trónterme~
//Előzmény: New York//

Ezt tartották mind a ketten talán Thorhalla élete legrosszabb döntésének, hogy ide beküldte őket. A két nő általában nem értett egyet, de ebben igen. Főleg, hogy az újoncot küldték velük. Arról nem is beszélve, hogy mind a ketten sima emberek voltak, bár ez nem volt egyedüli az neo valkűrök között. Szerencsére. A ruhák viszont nevetségesek voltak, Lionheart egyszerűen lealacsonyítónak és megalázónak érezte, még úgyis, hogy épp női felsőbbrendűség volt, de ezek a valkűr ruhák a férfiak szexista elképzelése miatt alakultak ki. Gunny nem szólt egy szót sem, ő élete egy részében kevesebb ruhát hordott ennél és ezt most kényelmesnek találta. Egyedül a mesterlövészpuskája hiányzott, a pisztolyait magával hozta, de itt főleg az itt szerzett lándzsára és kardra támaszkodott, hogy hitelesebb legyen. Ő is skandináv vér volt, mint Steph, így igazából nem állt tőle távol mindez. Mind a ketten látták, hogy mi megy kint, a túlságosan nagy aktívságot is, de szerencsére találtak egy biztos pontot arra, hogy találkozzanak Andrew-val.
- Az megvan, hogy itt vannak a kastélyban – mondta Lionheart. – Cukorember vigyáz rájuk, de nincs sok időnk.
- Arról nem is beszélve, hogy a lassan az X-men is megérkezhet ide már. Kellő idő eltelt már, hogy megtegyék – felelte Gunny is.
Mind a ketten kinéztek az ablakon.
- Mi történt odakint, hogy ennyire aktívak ma?

A lányok álcája:

~ Fogadó ~
//Előzmény: New York//

Wanda az ablaktól kissé távolabb ült és várakozott, amikor Teddy visszaérkezett a fogadóba. Még mindig kissé nehéz volt magában rendbe tenni az elmúlt időszakkal kapcsolatban. Nehéz volt számára, hogy emlékezett egy teljes olyan életre, ami azóta meg nem történtté lett. Valamelyest zavarta, hogy nem igen mehetett sehova, pedig szívesen körbenézett volna itt Új-Valhallában főleg mostani helyzetben. Megkönnyebbült azon a tényen, hogy Teddy épségben visszatért, mindig aggódott, ha valaki elindult egyedül, hogy hozzon maguknak. Hellstorms szavaival egyet kellet értenie, valóban sűrűbbnek látta az őrjáratokat ő is az ablakból.
- Történt valami odakint? – kérdezte Teddy-t.



Karakterek:
Skuld Sabah Nur / Végzet
Gunnhild Smed / Deadeye és Lionheart / Démon
Wanda Maximoff / Skarlát Boszorkány

Már egészen sikerült kiismernem azt a világot az eltelt idő alatt. Az X-írtók teljesen más csapat mint a saját világomban az Ifjú Angyalok voltak, de már kezdem megszokni. Most megint szótlanabb lettem, nem mintha zavarna valami, csak sokkal érdektelenebbé vált a világ, mint valaha hittem. Legalább a gyakorlás alatt sikerült felfedeznem néhány új képességet, a visszahúzható vibránium karmok hasznosak és a fejlett érzékek is. A küldetés ellen nem volt kifogásom, a beépülés nem feltétlenül az általam leginkább támogatott módszer, de más lehetőség most nincs és már van tapasztalatom hasonló környezetben mozgással. Egyszerű takarítóként nem okozott gondot ez sem. Szerencsére sikerült egy megfelelő helyet és időt találni a találkozásra, hogy egyeztethessünk. Régen sem voltam túl érdeklődő, de azok után amit Mojo tett és amit itt láttam, ez csak fokozódott, így egyáltalán nem vonja el a figyelmem a lányok ruházata, csak annyira mérem fel őket, mint szoktam. Némán, mellkasom előtt összefűzött karokkal hallgatom őket, majd én is jobban kihajolok és kinézek az ablakon, hogy felmérhessem mi történik odakint.
- Még az előnyünkre is válhat, ha valami elvonja a figyelmüket. Titeket nem hívtak be?
Tudom a választ, de biztosra akarok menni. Egyelőre csak felmérem a helyzetet és várom, hogy utasítást adjanak, ha ez nem történik meg csak akkor kérdezek.
- Mi a terv, ha van egyáltalán?
Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán ki lehet hozni innen az ikreket, de mindent meg fogok tenni ami tőlem telik. Talán egyszerűbb lenne meggyőzni őket, de erre nem látok esélyt se, ha mágia védi őket, akkor a harc is felesleges és más utat kell találni. Ez nem lep meg.

Kastély: Vetlanda és az ikrek
Vetlandát hallgatta rontás csendesen.
- Elég volt.
Parancsolta egy idő után.
- A világ a miénk. Lényegtelen, hogy mi próbál az utunkba állni.
- Persze nagyúr.
Mondta Cukorember az arcáról csepegő nyálát nyeldekelve.
- Azt mondom elsőnek hozzuk vissza anyánkat.

Kastély trónterme: X-írtók hölgy tagjai és Ramirez
A csapat lát egy villanást majd egy hullócsillagot a messzeségben. Utána egy kis zavarral később a valkűrök folytatják az útjaikat. Ramirez már érzékeli és eltud bújni Pusztulás elől, aki az ablakban landol.
- Jelentést!
Parancsolja a démoni lény.
- Ma mindennek tökéletesnek kell lennie. Újkor veszi kezdetét!

Fogadó:
Hellstorm rágódva néz ki.
- Ez nem stimmel nekem. Valami készül itt.
Mondja elemzően. Felvett egy kiflit és enni kezdett.
- Ezer éve nem ettem igazi péksüteményt. Ez a hely a mennynek öltözött pokol.
Morogta megadóan. Majd láttak egy villanást és egy hullócsillagot repülni messze a távolban.

~ Palota ~
A köszönést már hallotta, így miután kijöttek a sztázisból Skuld a nőre pillantott, modernkori köszönést használt és nem pedig az ősit. A tudásának hála tudta, hogy genetikailag is istenektől származtak ősi időkből, noha itt a legtöbben valóban csak a modern kor beszédét ismerte egy minisztertől elvárható lett volna, hogy archaikusabb legyen.
- Ha már helyesen kíván köszönni, akkor megfelelően tegye. „Góðr dœgr!” az ősi köszönési forma – mondta.
A jelentést hallgatta, szóval többen próbálkoztak azzal, hogy a helyükre álljanak, mert csecsemőnek hitték őket, hatalmas és végzetes hiba volt. A fivére szavaira bólintott, hogy igen, ideje volt visszahozni az anyjukat, tudta, hogy nem halt meg, valószínűleg a bátyja is érezte mindezt. Vetlanda szavaira már-már kedvesen és kissé anyáskodva mosolyodott el.
- Felesleges, anyánk nem halt meg – mondta a bátyja után. – Soha sem tette. A gyász pedig a gyengéknek való.
Apokalipszis, az apjuk pedig örök, valamikor úgyis újraszületik, nem aggódott egy pillanatig sem amiatt, hogy éppen egyedül vannak és nem volt itt egyik szülőjük sem.
- Cukorember! – szólt a férfinak. – Vezess minket anyánk idéző termébe, és értesítsétek az eredeti valkűrök közül azokat, akik rendelkeznek mágiával, hogy jöjjenek oda azonnal. Az idézést én magam fogom vezetni.
Ha a férfi elindult, akkor a bátyja oldalán haladva ő is megteszi követve Cukorembert.

~ Kastély trónterme~
A trónteremben a két nő folyamatosan figyelte a helyet, hogy mikor is fog felbukkanni valaki, hogy be kelljen fejezni a beszélgetést, de egyelőre szerencsére mindez nem történt még meg.
- Mondod arról, akit agyonlőni sem lehet – mondta Gunny. – Lehet, hogy elvonják a figyelmet, de nekünk is nagyban megnehezíti a dolgunkat.
- Sokkal egyszerűbb lenne, ha meglennének a gyerekek és utána terelnénk a gyanút az X-menre, hogy rajtuk keressék az ikreket és ne máshol. Nem ártana majd körbenézned odakint, hogy tényleg itt vannak-e és ha igen, akkor hol, hogy könnyebben rájuk lehessen terelni a gyanút.
Egyik nőnek sem voltak gondjai azzal, hogy ezt megteszik, és ezzel akár megöletik az X-ment. Nekik más feladatuk volt és prioritásokban az volt az első.
- Amíg te ezzel vagy elfoglalva mi itt találjuk ki, hogy miként lehetne kivinni az ikreket és utána az általad kitalált módon az elterelés is megtörténik, mi meg szép csendben – itt Lionheart-ra nézett. – Angolosan távozunk, ahhoz Démon úgyis remekül ért.
- Nem, szerencsére még nem hívtak be, a kastély alaprajza már megvan, az innen a trónteremből induló titkos katakombák is. annak a vége a városon kívül van, ez tűnik leglogikusabbnak arra, hogy azon távozzunk.
A terem közepén levő kör alakú mintás kövezetre mutatott, hogy az a lejárat. Mindkét nő az ablak felé kapta a fejét a hullócsillagnál, egyikőjüknek sem tetszett mindez igazából. Amikor Pusztulás megérkezett térdet hajtottak, noha Lionheart-nak mindez nagy színészi alakítás volt, hogy megtette, főleg egy férfinak.
- Minden teljesen nyugodt nagyúr – mondta Gunny, mert neki volt a könnyebb. – Semmilyen gyanús eseményt sem tapasztaltunk a palotában. Bocsássa meg tudatlanságom Pusztulás nagyúr, milyen új korszak? Úrnőnk visszatért?

~ Fogadó ~
Annak ellenére, hogy odakint Teddy nem talált semmit, Wanda Hellstormmal értett egyet, hogy valami nem volt rendben. Ezt a kiruccanást már nem is akarta igazából, csak azért jött el, nehogy Edward valamilyen meggondolatlanságot kövessen el. Jobbnak találta a Varázslónő uralmát Apokalipszisénél. A nőt nem érdekelték a faji kérdések és nem tartott népirtást. Az egy dolog volt, hogy az emberei most mit tettek, de alapvetően ha választania kellett volna a korábbi házaspár között, akkor a nőt uralmát akarta volna a világra. Hiszen láthatták, hogy szabad emberként nem tudtak a világ népei mit kezdeni magukkal, bármilyen szomorú volt, kellett egy központi hatalom.
- Itt még úgyis, hogy a Varázslónő nincs itt is sokkal jobbak a körülmények, mint Apokalipszis uralma alatt bármikor – mondta. – Legalább nincsenek faji különbségek, mindenki egyenlő, nem tudom, hogy mikor láttunk ilyet utoljára.
Végül ő maga is elvett egy péksüteményt.
- Mit tervezel Edward? – kérdezte.
A hullócsillagra felkapta a fejét, de nem mozdult, nem tudta eldönteni, hogy mindez jó, vagy rossz előjel lehetett.



Karakterek:
Skuld Sabah Nur / Végzet
Gunnhild Smed / Deadeye és Lionheart / Démon
Wanda Maximoff / Skarlát Boszorkány

Ameddig nem zavar meg senki nyugodtan állok és hallgatom a társaim. Bólintok Deadeyenak és Démonnak, értem miért akarják ezt és egyet is értek velük.
- Legutóbb még jóban voltam az X-Mennel, csak a megszokás. Igyekszem elfelejteni. - morgom az orrom alá, semleges hangon - Rendben, körülnézek odakint és felmérem a terepet.
Még ennyit próbálok elmondani, amikor megpillantom a Pusztulást. Már ismerem az alakját, így könnyű észrevennem, de ő is látott már engem és biztos vagyok benne, hogy megismerne, ez csak rontja az esélyeim. Gyorsaságom kihasználva a lehető legrövidebb idő alatt elbújok egy közeli helyen. Egyelőre nem mozdulok, csak felmérem a helyzetet. Ha úgy ítélem, hogy nem biztonságos mozognom, mert felhívom magamra a figyelmet, túl észrevehető vagy hangos lenne, akkor nem mozdulok, csak visszafogom, lelassítom a légzésem és várok. Ellenben ha van rá lehetőségem akkor a lehető legóvatosabban, körbetekintve, amíg a két társam beszél lopakodva megpróbálok messzebb kerülni. Látó és hallótávolságon kívül, kihasználva az én érzékenyebb érzékszerveim, hogy észrevehessem, ha felfigyelnének rám. Abban az esetben ha sikerül távoznom a kis zavart kihasználva, fenntartva az álcámat indulok ki a palotából. Megpróbálok szolidan kijutni a városba és körülnézni, felmérni a történések okát vagy bármit, ami eltérő a megszokottól, vagy az X-Menre utalna. Követem a parancsot, ahogy tudom.

Kastély: Vetlanda és az ikrek
A Cukorember az orrába nyal a hosszú nyelvával majd nagyot nyel és kacagni kezd.
- Hát persze úrnő! Azonnal hívom a kis fiókákat! Hehehe...
A szint gömbszerű alak megindul kifelé miközben Rontás megérinti Vetlanda arcát.
- Maradhatsz. Szórakoztat a léted, talán később kiderül mid tud még szórakoztatni.
Keze végig halad egészen a nyakáig.
- Ez véd az erőnktől? Érdekes.
Kicsit elmosolyodik majd követi a nővérét.
- Gyere szolgáló!
Parancsolta a lánynak. Az üres terem falain és padlójára ősi rúnák vannak vésve. Száz nyelv száz igéje. A misztikum panoptikuma ez.
- Állj a sarokba és ne nyisd szád szóra.
Mondta Apokalipszis fia. A terembe lassan vonultak be a misztikus erejű valkűrök.

Kastély trónterme: X-írtók hölgy tagjai
Ez a torz, nem emberi élőholt alak megállt a kérdésre. Lassan hátra lépett egyet és a kérdőjéhez fordult. érzéketlen arcán nem látszott a kérdés sérti e vagy csak furcsa mozgása miatt reagál így.
- A világ örökösei ma felébredtek álmukból. Ez hozott engem is "haza".
Feleli tömören furcsa élőholt hangján. Majd Cukorember megy végig a folyosó végén.
- Hé dögrováska!
- Pusztulás.
- Persze nyomorka... az Uralkodók hívatják a misztikus erejű fiókákat. Vissza idézik a királynőt.
- Intézkedem.
- Köszi csonti! Megyek nézem a műsort. Csáó!
Pusztulás kirepül a balkonon és furcsa alig hallható sikoltással szólítja magához a valkűröket. Cukorember pedig visszafordulva lelkes kacagás közben indul útnak.

Város: Ramirez
A város csendjét Pusztulás töri meg, akinek a sikolya több valkűrt vissza hív a várba. Valami gyűlés, ami láthatólag még az utca embereit is megzavarja. Mind értetlenül és zavartan figyelik a szárnyas asszonyok intézkedéseit.

Fogadó: Wanda, Teddy
Hellstorm a lassan eltűnő hullócsillagra pillant.
- Minél tovább halasztjuk a dolgot annál több bajt engedek meg.
Morogta mérgesen. A fiú kérdésére sóhajtott, de ekkor kirepült az égre valaki és egy furcsa sikoly után több valkűr visszarepült a várba.
- Menj.
Mikor a fiú kiment az ajtón Hellstorm rágódni kezd.
- Lehet, hogy rájuk kéne döntenünk a várat. nem taktikázni és várni csak neki rontok és te rákényszeríted az omlásra. Most lesznek a legtöbben bent. Mit gondolsz?

~ Palota ~
Vetlanda kérdésén Skuld csak egy pillanatra gondolkodott el, végül is, ha másra nem is, arra jó lesz, hogy az életerejét elszívják, ha kevés lenne a mágikus energia arra, hogy az anyjukat visszahozzák. A bátyja pedig már engedte is közben, noha a hangja és mozdulatai alapján egészen más okból, mint ahogyan a lány tervezte azt magának. Amint haladt a folyosókon egy ideig látta, hogy merre és hogyan lehetne ezt tenni, érzékelte a baktériumokat is, amik kirajzolták előtte az utat, de amint közeledett minden elhalt, de eddigre az elméjébe véste az utat, így egy pillanatra sem volt kivehető senki számára, hogy Végzet vak és nem lát semmit úgy, mint mások. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy vajon volt, aki realizálta már, hogy milyen „fogyatékossággal” rendelkezik? Ő nem vélte annak, úgy érzékelte a világot, ahogyan más nem volt képes. Amint belépett a mágiaterembe, hagyta, hogy a mágikus erők végigjárják a testét és feltöltsék őt. Egy új érzés, hihetetlen hatalmat jelentett. Amint mindenki megjelent, akinek itt kellett lennie állt neki koncentrálni és rúnákat rajzolni a levegőbe. Egyfajta fókuszt igyekezett felállítani, aminek ő maga a középpontja, hogy felhasználhassa a többi itt levő valkűr hatalmát is, hogy az erejét kiterjessze és azáltal megtalálja az anyjukat, legyen az vagy a Földön valahol, vagy pedig más dimenzióban. Ha ezt sikerült megtenni, akkor szóval utasította a térmágiához értő valkűröket, hogy most ők vegyék át a fókuszt és minden mágiával, ami itt volt az övéket erősítse mindenki, hogy egy térkaput nyissanak arra a helyre, ahol a Varázslónő volt, vagy csak egyszerűen kiteleportálják, megidézzék őt ide ebbe a terembe.

~ Kastély trónterme ~
- Nekünk sincs bajunk az X-mennel – mondta Gunny. – Ez nem személyes, csak munka. Most épp ők a másik oldal. Ebben a világban elő fog sokszor fordulni. Jó vadászatot!
Mindezek után érkezett be Pusztulás is és a két nő már rá figyelt, nem kockáztatták meg, hogy bármilyen kis hiba miatt Ramirez lebukjon. Akkor nem csak a férfi bukott volna, hanem ők is és még a feladatukat sem tudták volna végrehajtani, ami miatt érkeztek. Pusztulás szavaira akármennyire is ösztönös lett volna a két nő mégsem tette. Mind a ketten tudták ebből, hogy elkéstek és az, amiért jöttek nehezebb lesz, mint hitték.
- Legyen hosszú uralmuk! – mondták egyszerre.
Ekkor érkezett meg Cukorember, mindkét nőnek a gyomra felfordult az alaktól, de a szerep az szerep volt, így nem tehettek mást. Annál a résznél, hogy Stephanie visszajön mind a ketten egyszerre kapták fel a fejüket. Lionheart már éppen kérdezett volna, de Pusztulás kirepült, így kénytelen volt Cukoremberhez fordulni.
- Nagyúr! – szólt utána. – Szüksége van valamiben a segítségünkre? – kérdezte.

~ Fogadó ~
Teddy szavaira önkéntelenül is elmosolyodott. Igen, valóban mindig rossz dolgok történtek, amikor az égen bármi is megjelent. Egyszer még ő is ennek a rossznak a része volt.
- A Főnix talán annyira nem volt rossz – mosolygott a fiúra. – Ha az nincs, te és én sem lennénk itt.
Tulajdonképpen mind a ketten annak köszönhették az életüket és még Lyron is, meg a többi lovas is akkor szabadult fel. Persze tudta, hogy Teddy egy másik barátja, April pont a főnix miatt őrült meg teljesen és azóta sem lehetett tudni, hogy hol van. Arra nem tudott mit mondani, hogy szétnézzen-e a fiú még egyszer, vagy sem, nem szívesen tette volna ki felesleges veszélynek, így kérdőn pillantott Hellstorm-ra, hogy a férfi kiküldi-e a fiút. De végül is igen, miután Teddy távozott a férfi tervére Wanda meglepve és szörnyülködve nézett fel. Tényleg jó megérzés volt, hogy vele kellett jönni, hogy megállítsa és jó, hogy Teddy mindezt nem hallotta már.
- Tessék? – fakadt ki a nő. – Hallod egyáltalán, hogy mit beszélsz Edward? Civilek is lehetnek bent, és a gyerekek is ott vannak! Az ikrek nem felelhetnek a szüleik tettéért! Mi történt veled, amiért képtelen vagy leállni?



Karakterek:
Skuld Sabah Nur / Végzet
Gunnhild Smed / Deadeye és Lionheart / Démon
Wanda Maximoff / Skarlát Boszorkány

Kihasználom a lehetőséget és ameddig a többiek fedeznek észrevétlenül elhagyom a termet, majd a palotát. Kiérve körülnézek és felmérem a környezetet. Azonnal feltűnik, hogy a valkűrök visszarepülnek a palotába. Pusztulás hívja őket magához egy sikollyal. Valami történik, de nem tudom mi. Ahogy senki más sem.
~ Valamiért visszahívják őket, kell lennie valamilyen komoly oknak. De ez nem az én dolgom, a saját feladatomra kell koncentrálnom, amire parancsot kapnak. A lányok sokkal jobbak annál, hogy kérdőre merjem vonni őket, meg fogják oldani a helyzetet.
A szárnyas harcosnők eltűnését kihasználva, képességem segítségével felgyorsítom magam. Végigfutok az utcákon, a városon és közben mindenre próbálok figyelni. Elsősorban az X-Ment vagy rájuk utaló jeleket keresek, másodsorban egy menekülőutat próbálok találni, ha a palotán át mégsem tudnánk távozni, de ezeken kívül minden más fontos, kitűnő esemény figyelmet kap a részemről. Úgy mozgok, hogy mindig legyen a közelemben fedezék, ha tudok takarásban legyek és ne legyek túl feltűnő sem. Ha észrevesznek megpróbálok elfutni és egy átmeneti rejtekhelyet keresni. Felkészülök arra is, ha váratlanul támadás érne. Abban az esetben próbálok egyszerűen arrébb rohanni a csapás elől, kitérni, ha közelről érkezik elugrani, elvetődni vagy elhátrálni előtte, majd cikázva tovább rohanni. Felderítek parancs szerint, mást egyelőre nem teszek. Gyors vagyok és óvatos, amennyire lehet.

Kastély: Vetlanda és az ikrek
A szobában felizzanak a rúnák. A falak megremegnek. A két gyermek szavaira minden még a hatalom nélküli Vetlanda is érzi a mágia elszabadulását. A térkapu a valóságot szakítja fel. Abból ében fekete sötétség ömlik ki, ami az egész padlót betelíti, mint a pokol tengere. A "vízből" csápok nyúlnak ki végig a valkűrökön. Azok még jobban elsápadnak és sok van, ami szinte csonttá sorvad. Ám egyik sem esik össze. Szemeik kéken kezdenek világítani. A résen valami kiemelkedik.
- Anyánk visszatért.
Mondja a fiú büszkén, de valkűrök rászólnak.
- Nem. Én/mi már több/többet vagyok/vagyunk. Én/mi vagyok/vagyunk a Varázslónő/Köpeny.

A szakadék bezárul és a kettős lény végre újra öntudatra ébred. A feketeség eloszlik, de a királynő újdonsült csápjai így is ki-ki nyúlnak a valkűrök felé, főleg az élők felé.
- Gyönyörű.
Mondja Cukorember a kapuból.
/Innen kezdve Nefi vezeti a karaktert/

Kastély trónterme: X-írtók hölgy tagjai
Cukor ember nyelvével megigazította a bal szemöldökét. Egyik keze hátra nyúlva megvakarta a seggét majd felhúzta a gatyáját.
- Majd talán később madárkám. Most megyek és fogadom az Úrnőt. Vicces lesz. Kár, hogy nincsenek lufijaink.
Ezzel ellépdel, de a lányok még pont követhetik és hallhatják a megjegyzését, amit, az ajtóból tesz.

Város: Ramirez és Teddy
Teddy kintről látja a vár felett a viharfelhőket. Valami készül, de nem látja meg Ramirezt, aki őt szúrta éppen ki. A fiú nem vesz észre semmit ezen kívül. Az egyértelmű, hogy bent valami nagy dolog történik.

Fogadó: Wanda, Teddy
Hellstorm szótlanul hallgatja Wanda szavait majd sóhajt.
- Nem vetted észre.
Mondja csendesen.
- Az elmúlt hetekben tíz centivel lettem alacsonyabb. Gyengülök. Amióta kitört a béke és nem rohanok. Nem harcolok... az erő kezd elhagyni, mintha már nem szolgálnám megfelelően.
A szakállát kezdi el simítani.
- Mikor Apokalipszis meghalt azt hittem győztünk, de nem. Még mindig követik őt és Varázslónő csak hatalmasabb lett. Tennem kell valamit mielőtt elhagy az erőm és már nem tudok mit tenni. Ez... - a férfi keserűen sóhajt. - Ez az utolsó küldetésem.

~ Palota ~
Skuld megérezte, hogy a varázslat sikeres lesz, érezte a csápokat, nem is annyira az életet benne, hanem sokkalta inkább a belőlük áradó mágiát. A fivére szavait egy mosollyal nyugtázta, de a következő szavak meglepték. Nem számított rá, hogy választ kapnak úgy, ahogyan. Nem az anyjuk hangját hallotta meg, hanem a valkűrök szóltak, egyszerre. Valami történt, valami abban a dimenzióban, ami ezt okozta. Nem várt fordulat. Érezte, hogy mikor tért újra öntudatra az anyja, mikor lett újra ő maga, igaz az a valami is ott volt vele együtt. Noha ők voltak a trónörökösök a bátyjával együtt a nő volt az uralkodó. Illedelmesen hajolt meg felé, megadva a tiszteletet.
- Úrnőm! Anyám! – mondta. – Üdvözöllek titeket újra Midgardon.

Szinte a végtelenségnek tűnt, mire végre elérték, hogy visszatérhessünk. Nem voltam egyedül, nem voltam többé halandó, istennő lettem, ami születésem jogán is kijárt nekem. Most már, hogy Köpeny is itt volt, többé nem állíthatott meg senki és semmi. Ettől kezdve Apokalipszis sem állhatott az utamban, utunkban. A föld felett lebegve nyitottam ki a szememet és néztem végig a termen, a valkűrökön, itt volt az egyik főpapnőm, illetve Cukorember is. És a gyönyörű gyermekeim, szebbek, mint valaha is hittem.
~ A csápjaidat tartsd távol szolgálóimtól ~ mondtam Köpenynek. ~ A valkűrök érinthetetlenek. ~
- Gyermekeim – nyújtottam ki kezemet feléjük. – Gyönyörűek vagytok.
Ha közelebb léptek mind a kettejüket megöleltem anyai büszkeséggel.
- Atyátok hol van? – kérdeztem.
A választ megvártam, majd koncentrálni kezdtem, néhány rúnát rajzoltam a levegőbe, majd hagytam, hogy az erejük végigszáguldjon teljes Midgardon, hogy mindenki ezen a világon tudja, hogy a királynőjük visszatért és erősebb, mint valaha.

~ Kastély trónterme ~
A fickótól mindkét nőnek felfordult a gyomra, de amikor elindult akkor tisztes távolságból követték őt. Meg is látták, hogy hova ment be, mind a ketten óvatosan lopakodtak arra, hogy benézhessenek a terembe. A szavait hallották, hogy gyönyörű. Ezek szerint… ha sikerült megérkezniük a terem ajtajához, akkor mind a ketten óvatosan lestek be rajta, hogy gyorsan felmérjék a helyzetet. Ha sikerült és kiszúrták a gyerekeket és Steph-et is, akkor már tudták, hogy tényleg elkéstek, minden értelemben, nem fogják tudni Thorhalla kérését teljesíteni. Egymás között katonai jelzésekkel adták ekkor egymás tudtára, hogy ideje volt lelépni innen és odakint összeszedni Andrew-t, ez már nem az ő erőkategóriájuk volt. Ha képesek voltak feltűnés nélkül távozni, akkor igyekeztek visszajutni a trónteremig és majd onnan tovább.

~ Fogadó ~
Wanda meglepetten nézett Hellstorm-ra, amikor mondta, hogy nem vett valamit észre. Tényleg nem tűnt fel neki, hogy a férfi kisebb, vagy gyengébb lett volna, mint korábban. Felkelt a helyéről és közelebb lépett a társához.
- Inkább veszítsd el az erődet, mintsem olyanná válj, amit megbánsz – mondta. – Te jó ember vagy és nem gyilkos. Ha ez olyan erő, ami azt várja el, hogy embereket ölj, mészárolj, akár ártatlanokat, gyermeket is, nem méltó arra, hogy te légy a bajnoka. Ennél te jobb vagy.
Nem csak megnyugtatásnak mondta, hanem komolyan így is gondolta. Felnyúlt a férfi arcához és ha tudta maga felé fordította.
- Avatárként lehet, de nem fogsz meghalni, nem fogom hagyni, hogy mindez megtörténjen – végül felsóhajtott. – Nem tudom, hogy mit lehetne tenni, ez a világ nem képes létezni egy közös uralkodó nélkül, aki mindent összefog. Láthattuk Apokalipszis mindkét bukását követően. Én sem tudom, hogy mi lehetne helyes, csak azt, hogy nem az emberek leölése.



Karakterek:
Varázslónő / Stephanie Miller
Skuld Sabah Nur / Végzet
Gunnhild Smed / Deadeye és Lionheart / Démon
Wanda Maximoff / Skarlát Boszorkány

Kastély: Vetlanda és az ikrek
Köpeny szinte kikéri magának a nő parancsát és rákényszeríti őt, hogy akarja sőt élvezze a valkűrök molesztálását.
~ Ez nem a te királyságod. Ez a miénk. Ha nem enyhíted étvágyamat akkor hordoznod kell a súlyát.
Az ében csápok lassan táncoltak fel a valkűrök combjain. Vetlanda már ismerte ezt. Köpeny. A testvére meghajoltak a királynőnek, akit hihetetlen erejű szexuális vágy fűtött. Csak azzal enyhült, hogy a félelmükben mozdulni sem merő valkűrjeit zaklatta. A szobát fény lepi el.
EREDENDŐ BŰN
A társaság látja, ahogy Bárd fiát elrabolja Fájdalom. Az elektromos mutáns, Bárd, Magneto jobb keze volt és Fájdalom menyasszonyát csábította el. A terhes lány gyermeket szült. Victror Craig Stark, avagy ahogy Sötét bestia nevezte el: Zéró. A mutánst születésétől kezdve kísérleteknek vetette alapul. Hihetetlen fényenergia erejét uralhassa. Mikor a szolgát megölte a Varázslónő, felébredt a másodlagos mutációja. A mutáció önálló személyiséggel rendelkező sötét erőszakra és szadizmusra született mutáns entitás... a neve Köpeny. megjhálálta, hogy megszülethetett.
Vetlanda
"Apokalipszis és Varázslónő nézi a vihar mutánst.
- Érdekes példány - mondja a nagyúr.
- Okkal választottam őt. Ritka, egy örökkévaló mutáns találni, mint amilyen te vagy nagyúr. Ameddig azt hiszi, hogy meghalt és nem tudja, hogy csak szendergett, amiből én ébresztettem fel addig azt teszünk vele, amit akarunk.
- Meddig fog élni?
- A fajtájuknál ki tudja? Ez benne a szórakoztató, de csak addig ameddig szolgál minket.
En Sabbah Nur elmosolyodik.
- Helyes."
Varázslónő
"Egy sötét mocskos laborban, ahol csak a gépek villognak a szőrös ében óriás kacarászik. Henry McCoy, a rettegett Sötét Bestia az inkubátorban növekedő fiúra néz.
- Hamarosan mester... hamarosan visszatérsz.
A gyermek nem más, mint a reinkarnálódott En Sabbah Nur... Apokalipszis."

Kastély trónterme: X-írtók hölgy tagjai
Távozás közben a fény őket is elkapta.
EREDENDŐ BŰN
Látták a volt társaikat Ben Grimmet és Sue Stormot, az utóbbival Démonnak még volt némi plátói szerelme is. Látták, hogy eladták Uatut a tudásért és a fegyverért. Látták, hogy Carol Danvers a társuk él. Látták, ahogy Shadet egy King nevű japán férfi és Matsumotot a saját anyja elviszi a háború előtt, elszakítva a testvéreket. Gammer, aki a legendás fegyveforgató mutáns fia... Constantiné. Gunny vérvonala szerint "félig" asgardi, ugyanis az ősei között van Gunnar. Lionheart avaloni örökségének hála rendelkezik az erővel, amivel a Varázslónőt újra Valkűré teheti.

Város: Ramirez és Teddy
Teddy felett sétál a Fekete Párduc, amikor a sarkon belép a Nagytetsvér. A páros szótlanul nézi egymást a vad viharban miközben a világ fehér fénybe borul.
EREDENDŐ BŰN
Érzik, ahogy a királynő visszatér. Látják, hogy az ikrek megszülettek, Apokalipszist visszahozta Sötét bestia, Holocaust és Sinister elfoglalták a királyságokat és még csak most kezdenek bele.... Uatu a világunk szemlélője halott. Valamit látott, amiért meg kellett ölni.
A hullámtól Teddy és a Nagytestvér megérintik egymást. Az óriási medve emberként borul a földre. Teddy teste lüktet és fáj, szinte ég, az érzékei erősödnek a világ lassabb lesz és azonnal kiszúrja a villámlások közepette a Fekete Párducot. A páros képességet cserélt...

Fogadó: Wanda, Teddy
Wanda szavaira Hellstorm keserűen néz fel.
- Mégis mit tegyek? Már ennyien vagyunk csak! Te én és a kölyök! A világ nagy része őrültnek néz! Mintha egyáltalán lenne esélyünk, ha Magneto akkor nem kezdett volna háborúba! Feladjam? Törődjek...
A szavait a vakító fehérség szakítja félbe.
EREDENDŐ BŰN
Wanda látja, hogy nincsenek egyedül. Még vannak X-mennek.

Még küzdenek. Exodus, Magneto egyik büszke követője évek óta vezeti őket. A háború nem veszett el. Csak Hellstormék szakadtak le.
A fény eloszlása után látja, hogy a vagy tíz centivel alacsonyabb Hellstorm sírva érinti meg őt. Finoman a hasára teszi a kezét.
- Nem tudtam.
Mondja halkan könnyezve a bűntudattól. Finoman fölé hajol és megcsókolja.
- Én... én is téged.

~ Palota ~
~ Meg kell tanulnod a türelmet, hogy nem kaphatsz meg mindent elsőre ~ gondoltam. ~ Enyhítve lesz az éhséged, csak várd ki ~
Próbáltam egyelőre nem figyelembe venni, amit tesz, hogy a gyermekeimre figyeltem, nem hagyhattam, hogy elvonja a figyelmemet, még nem. Megkapja, amit akar, de nem volt itt az ideje. Még más teendőink voltak előtte. Már épp szóltam volna hangosan, amikor a fény… elmosolyodtam, amikor kiderült, hogy miként jött létre Köpeny, egy pillanatra sem bántam meg, hogy megöltem Zérót az engedetlensége és parancsmegtagadása miatt. azonban a következő képek már újdonságot jelentettek. Élt, a férjem élt, nocsak, kellemes vagy épp kellemetlen csalódás. Még nem döntöttem el.
- Pusztulás! – csattantam fel. – Fogja egy adag valkűrt, és ha kell a föld alól is kerítsétek elő Bestiát!
Majd a gyermekeim felé fordultam, volt egy feladat, amit még atyjuk visszatérte előtt végre kellett hajtaniuk.
- Gyermekeim – szóltam már-már lágy hangon feléjük. – Feladatom van számotokra. Ti vagytok a világ örökösei, de bátyátok ezzel bizonyára nem ért egyet. Keressétek meg Nemesis-t és végezzetek vele.
Skuld a térdelés után nem nézett fel, még mindig leszegte a tekintetét, ahogyan az elvárható volt. A fényeket nem érzékelte ugyan kintről a vaksága miatt, de a képeket látta Köpenyről. Ez egészen új dolog volt számára, főleg, hogy máshogyan érzékelte a világot mindeddig. Érdekesnek találta azt, hogy kicsoda az, aki egyesült az anyjával. A feladatra felnézett már és bólintott. Már várta ezt valahol, hogy bizonyíthassa azt, hogy „fogyatékossága” ellenére is méltó a címére és erős is.
- Ahogyan óhajtod úrnőm, amint engeded a bátyámmal útnak is indultunk – mondta.

~ Kastély trónterme ~
Már kifelé mentek, amikor mind a ketten meglátták a fényt is, ami odakint volt. Mind a ketten teljesen megdöbbentek attól, amit láttak. A társaikat és saját magukat. Olyan dolgokat egymásról, amiről még nem is tudtak, hiába voltak társak legalább egy évtizede. Lehet, hogy még az adott személyek sem tudtak arról, hogy kicsodák és micsodák. Kezdve azzal, hogy Reena életben volt, aztán az, hogy Matsumoto és Shad testvérek, hogy kinek a fia Gammer, eddig valószínűleg nem tudott erről, hiszen az említett férfi Tao egyik főpapja, vagy különleges rangon levő személye volt. saját maguk pedig… Gunny rokona volt Steph-nek, ismerte Gunnar történetét Thorhalla mesélt róla, rokonok voltak… ezért kerülhettek egy nap oda, ugyanaz az eset állhatott fent mint a Miller család és Jon esetében. És még ott volt, hogy újra Valkűrt csinálhatott volna Varázslónőből Lionheart. De nem most, nem ebben a pillanatban, ha most mennek vissza és sikerül is, amit akartak, akkor mind a hárman odabent vesznek. Később, de Gunny tudta, hogy most már jobban kell a társnőjére vigyáznia, mint eddig. Amint sikerült összeszedniük magukat valamelyest folytatták az útjukat ki a palotából.

~ Fogadó ~
Wanda egyelőre csak hallgatta Hellstorm kifakadását, nem akart közbevágni ekkor. Igazából úgy vélte, hogy ez lehet a legjobb, ha most kiadja magából a férfi az egészet és saját maga csak után kezdi el összeszedni magában az egészet és majd úgy válaszolni. Azonban erre a fények miatt nem került sor. A szeme elé kapta a kezét, amikor az éles fény mindent beterített. Képeket látott, az X-menről, voltak még, nem csak hárman.
- Vannak még… - mondta meglepetten.
Most látta meg a tényleg kisebb Hellstorm-ot, amikor a hasára tette a kezét már tudta, hogy miről is van szó.
- Nem tudhattad, egy másik élet volt – mondta keserűen Wanda. – Emlékszel onnan mindenre már?
Kérdezte. A csók közben hozzásimult a férfihoz és a végén rámosolygott.
- Ne hibáztasd magad – kérte. – Nem vagyunk egyedül, vannak más X-menek, az előbb láttam… Az erőd… végleg elhagyott?



Karakterek:
Varázslónő / Stephanie Miller
Skuld Sabah Nur / Végzet
Gunnhild Smed / Deadeye és Lionheart / Démon
Wanda Maximoff / Skarlát Boszorkány

Teddy:
Osonásom közben valami olyasmi történik amit még a legtapasztaltabb nyomozók sem láthattak előre, a semmiből befordul egy alak a sarkon, igaz ez nem előreláthatatlan, az első gondolat az a fejemben, hogy lebuktam, a ki nem számítható része a személy mivoltában jelenik meg. Testtartásom megereszkedik, az arcom megjelenik a döbbenet egyértelmű jele, az osonásnak pedig ezzel vége, felegyenesedem és így tekintek fel az óriásra.

Nagytesó:
Történik valami a kastélyban, valami ahova én nem vagyok hivatalos a rangtól függetlenül, helyesen, ha hivatalos lennék sem biztos, hogy megjelennék, csak azért vagyok hajlandó követni őket mert tömegmészárlási lehetőséget ajánlottak, különben már megkezdtem volna a jelenleg itt megtalálható legerősebb személy utáni hajtóvadászatomat. Én békén hagyom a népet, a probléma viszont az, hogy az alku másik feléből nem látok semmit, a türelmem pedig véges. Bár nagy felhajtás van belőle, nem foglalkoztat az ami a palotában történhet továbbra sem, inkább keresek valamit, nem tudom hogy mit, nem tudom hogy miért, de úgy érzem meg kell találnom, az egyik sarkon befordulva pedig meg kell, hogy torpanjak. Rezzenéstelen tekintettel nézek re az " öcsémre ", nem számítottam rá hogy itt lesz, ismerve van egy olyan sejtésem, hogy ő maga sem tudja, hogy miért van itt.
-...-
-...-
Az első gondolatom vele kapcsolatban valahogy nem az azonnali elpusztítása, talán azért mert valamikor egyek voltunk és valamilyen szinten még a részemként érzékelem, egy elpuhult, gyenge részemként, ellenben biztosra veszem, hogy hasznát vesszük még ha elkapom, ami nem lesz nagy probléma, előbb viszont szólnék valamit, mielőtt viszont ebbe belekezdhetnék egy pillanatra fényt látok és bár nem érzem, de egy lökés hozzá érint a másik felemhez. Titkok egy részével telik meg a fejem, tudom, hogy mi zajlik odabent, ez nem titok, ezt érzem, azonban látom az ikreket, Apokalipszist, Sinisterék tevékenykedését, Uatu halálát. Szívesen rá tenném a kezem arra a hatalomra ami rajta keresztül elérhető, mindenki titka, a gyengeségeik, azzal a tudással könnyedén kerülhetnék el bármit és pusztíthatnák el mindenkit ebben a világban, de úgy tűnik ez nem nekem jutott, de még dolgozok rajta. Egyik pillanatról a másikra történik az egész, de valahogy térdre borulok, amit különös érzések kavalkádja követ, kellemetlenek és kellemesek egyben. Ahogyan letekintek és a kezeimet látom szinte azonnal tisztává válik.... Szóval ilyen érzés élőnek lenni. Az élők viszont halandók, ez a test... Nem, NEM! Nem maradhatok ebben a testben, az előző minden célomhoz tökéletes volt, erős volt, ez, sérülékeny, érző, halandó, vissza kell szereznem.
- MIT TETTÉL? - Tekintek fel vérszomjas tekintettel és próbálok a falnak támaszkodva a lábaimra állni.

Az arcom hamar átvált egy igen komoly kifejezésbe a döbbentségből. Nem tudom, hogy mire számíthatok, ellenben úgy tűnik, hogy nem is kell tudnom, mert mielőtt bármi kibontakozhatna a nagy egymásra találásból fényt látok, majd pedig valami meglök, hozzá érek és a testemet azonnal fájdalom kezdi el átjárni, ezt viszont pár másodpercig nem fogom fel, azon pár másodpercig amíg a tudatom feldolgozza azt a hirtelen viszonylag nagyobb mennyiségű információt amit kapott. Kicsit üveges tekintettel nézek magam elé ez alatt a pár másodperc alatt, eztán veszem csak észre, hogy... Változik a világ körülöttem, vagy máshogyan érzékelem, tisztábbak a hangok, élesebb a kép, mintha minden egy kicsit lassabb lenne és meglátok egy alakot is az égen, akit talán már láttam korábban, ezt az egészet pedig tetőzi az a fájdalom ami most özönli el az elmémet és ami miatt fájdalmasan nyögök fel ahogyan körbe fonom magam a karjaimmal, mintha ez mulasztaná a lüktetést és az égő érzést. Nem foglalkozok egyenlőre az alakkal odafent, amint enyhül a fájdalom összeszedem magam és futva indulok meg visszafelé és amint vissza értem szinte kivágom magam előtt az ajtót, nem teljesen, de eléggé erősen lököm a fal felé ahhoz, hogy nagy hangot generáljon. Ha a fájdalom nem múlik a futásom lassabb, de az érkezés szinte ugyan az, csak az is egy kicsit kisebb ajtócsapkodással.
- Baj van! Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyo... - Kifogyok a levegőből, kell egy pár másodperc hogy a fájó tüdőm ismét életképes legyen és folytathassam.
- Nagyon-nagyon-nagyon nagy baj van! - A hadarásnak köszönhetően gyerekes, a hangsúlynak köszönhetően viszont mégis egy felnőtt férfit tükröznek a szavaim.

- HÉ! - Kiáltok még a másik felem után miután távozni kezd, majd pedig sétálva, de utána veszem az irányt, vissza kell szereznem a testemet, nem tudom mit csinált, de ha erre képes volt, akkor képes lesz vissza is adni az előző testem, amit nem fog olyasmi akadályozni mint a fájdalom, fáradtság, gyengeség, éhség és egyéb halandó emberi gyengeségek.

Óvatos felderítés közben veszek észre egy X-Mant, pont akiket keresek. Remek alkalom, ki is használom. Csendben, osonva követem a gyereket, Teddyt. Nincs ínyemre, hogy egy ilyen fiatal X-Mant kell követnem és végső soron veszélynek kitennem, ha minden figyelmet rájuk kell irányítani, de ez a küldetés, megteszem ha kell. Régen nem tettem volna, de annak az időnek már vége. Végig figyelek rá, hogy ne vegyen észre, de az egyik pillanatban, amikor a magaslatról nézek alá, le rá, a hátam mögött becsapódó villámok fénye elárul. Azonnal felemelkedek és harci állást veszek fel, feszült figyelemmel várom a történéseket. A fény hirtelen vakít el.
~ Mi ez? A világ emlékei lennének? Apokalipszist visszatért, a Varázslónő is, Sötétbestia, Holocaust, Sinister. A figyelő halott. Árrgh!
Az állatias dühöm egy pillanatra eluralkodik rajtam és hangosan felmorranok, de azonnal lenyugtatom magam és ökölbe szorítom a kezemet, a másikkal az arcomat takarom el. Minden rosszra fordul újra, sötét ez a világ. Gondolataimból a képességcsere látványa zökkent ki. Nem habozok, felgyorsítom magam és teljes sebességgel indulok a célszemély után. Követem egészen addig, amíg megy. Nagy íven haladok, a látóterén kívül, tisztességes távolságban lemaradva. Nem akarom, hogy észrevegyen és tudja, hogy követem. Ha sikerül beérnem azt a helyet, ahol megáll, keresek egy fedezéket és onnan figyelem a történéseket. Egyelőre még várok, de már érzem, hogy hamarosan mennünk kell a lányokkal együtt.
- Ez az egész küldetést meghaladja a képességeinket. Thorhalla nem fog örülni.
Szaglászok, hátha megérzek valamit vagy valakit. Felkészülök rá, hogy az itt lévő őrök, Valkűrök egyike észrevesz, vagy éppen más valaki, aki ellenséges szándékú. Ez esetben megpróbálok időben elrohanni, a lehető leggyorsabban, magam mögött hagyva, egy másik fedezéket keresve. Futás közben minden támadás elől cikázva próbálok ellépni, vagy elvetődni. Remélem erre nem lesz szükség, csak az enyhülő paranoiám láttatja velem ezt. Legalább már hajlandó vagyok magam előtt beismerni.

Kastély: Vetlanda és az ikrek
Pusztulás bólint.
- Természetesen úrnőm. Indulok is.
A szárnyas rém kirepült és már a folyosón parancsolva szólította magához a legjobb vadászmadarait. A Varázslónő fia egy pillanatra felmérte még Vetlandát. Majd bólintott az anyjának.
- Valkűrök! Az egyikőtök teleportáljon közel a testvérünkhöz. Itt az ideje, hogy elbukjon a fivérem szánalmas kis lázadása.
Az egyik Valkűr kiszabadul a köpeny fogásából és koncentrálva misztikus erejével elteleportálja a duót. A fény elnyeli őket és már mérföldre érkeznek meg a királyságokhoz. Köpeny ekkor elengedi a valkűröket és Steph testén a kínzás és kéj vágya táncol végig.
~ Befejezted a játékodat? Ezt a mutáns lányt akarom. Játssz vele!
Steph nem tudja magát uralni, de köpeny sötétségét és csápjait igen. A legfőbb vágya, hogy azt tegye Vetlandával, mint, ami vele tett Köpeny.

Kastély trónterme: X-írtók hölgy tagjai és Ramirez
A duó pont kiér egy folyosóra amikor Pusztulás azon elrepülve szólítja hadba a valkűrjeit. Vadászokkal repül ki az égen. A lányok így már gond nélkül tudnak kiszökni a kastélyból. Pont ott éri őket utol Ramnirez.

Város: Teddy és Nagy testvér
Az égen egy tucatnyi valkűr száguld el. Szinte kitakarva a holdat. A vihar egyre nagyobb és a záporban Az újdonsült ember nem éri utol Teddyt. Mire kiér a az utcákra ott már csak rengeteg embert lát. Neki egyformának tűnnek mind.

Fogadó: Wanda, Teddy
Wanda és hellstorm csak csókolják egymást. A villámok és a vihar nem zavarja őket, de az ajtót Teddy csapja ki és a páros nem tud elégé gyorsan szétugrani, hogy a fiú ne lássa meg őket. Úgy fest jelenleg nem is ez zavarja a legjobban a fiatal mutánst. Hellstorm gyorsan megfogja Teddy vállait.
- Nyugalom kölyök. Csak mond el mi a gond. Vegyél egy nagy levegőt és mond.
Wanda látja a rengeteg valkűr elrepülni, de úgyfest elhagyják az országot.

Teddy:
Berontok az ajtón, először pedig fel sem fogom hogy mit láttam vagy mit szakíthattam félbe csak beszélek, mint mondtam, amíg ki nem fogyok a levegőből, csak azért hogy kihangsúlyozhassam, hogy mekkora baj van, mert lásuk be az van ezt még én is tisztán értem. Hellstorm biztatása kifejezetten jól esik és úgy érzem, hogy könnyít a helyzeten, így veszek egy nagy levegőt, ahogyan ugye mondta, majd pedig beszélni kezdek, vagyis kezdenék, de ahogyan megszólalnék meg is akadok, majd pedig levetkőzve az előző stresszt pár másodpercig értetlenül és furcsállva nézek rá.
- Ti... Most... - Még egy pár másodpercig nézek, majd pedig kellemetlenül elvigyorodva vakarom meg a tarkómat, kellemetlen de örömteli vigyor ez, de alatta meghúzódik valami, egy részem örül annak, amit láttam, nagyon, mert valami olyasmit láttam ismét összeállni ami valahol egy másik világban egy darabig úgy tűnt, hogy örökké elveszett. Ugyanakkor mégis, valahogyan rosszul esik, nem tudom leírni, hogy milyen formában, úgy érzem, mintha egy meghatározhatatlan részemet belülről késsel szurkálnák, valami olyasmit ami nem fizikailag a részem, elmagyarázhatatlan és nem vagyok benne biztos, hogy miért érzem így, de nem tudom megszüntetni.
~ Ez... Ez jó, igen... Nem... De... De az... Nem... Nem lehet az, de miért nem?... De jó... Nem jó... De igen... De nem.. DE IGEN! DE NEM!... A problémák! ~ A zavartságom pár másodpercig tovább fokozódik ahogyan az arcomhoz kapok és egy furcsa, osztott kifejezéssel azon megdörzsölöm és ráfogva Hellstorm kezére ami a vállamon pihen, ki tudja miért ténylegesen belekezdek, valahogy kiküszöbölve az előbbi zavart és vitát... Magammal. Nagy levegő és...
- Apokalipszis él, a varázslónő visszatért, a kölykei megszülettek vagy mit tudom én és Holocaust Sinisterrel elfoglalta a királyságokat! - Egy levegőből gyorsan elhadarva szép teljesítmény azt hiszem, annyira nem ürítette ki a tüdőmet, igazából tudtam volna tovább is mondani de nem hiszem, hogy lett volna mit tovább mondani, vagy legalább is nem emlékszem rá. Zavarosak most egy kicsit a dolgok, az előbb úgy éreztem magam mintha két külön világ csapna össze bennem és most, hogy elmondtam amit el kellett visszatért a fejembe az előző téma, amiről már nem tudom, hogy mit gondoljak, egyszerre érzek két egymással teljesen ellentétes érzést aziránt amit láttam.

Nagytesó:
Képes vagyok felállni és elindulni a másik felem után, de gyorsabb mint én, rutinosabban mozog az emberi testben mint jómagam, logikus, talán egy perce sincs, hogy valamilyen formában ebbe a húsbörtönbe kerültem, bár tény, hogy van néhány érdekes vonása, az eső és a szél hűvös érzése kifejezetten tetszik, de ezen van most éppen a legkevesebb időm gondolkodni. Futás közben még feltekintek az égre és látom az elrepülő valkűröket, de ők sem érdekelnek különösebben, a legfontosabb most az lenne, hogy utolérjem, de már szem elől is vesztettem és éppen egy csomó emberrel nézek farkasszemet, vagy legalább is én figyelem őket, ők pedig teszik a dolgukat. Gyűlölettel teli tekintettel nézek végig újra és újra a tömegen, de akárhogy nézem számomra ezek az alávaló féregszerű élőlények mind egyformák... Már nem fogom megtalálni.
- Átkozott! - Csapok bele egyet a mellettem lévő falba az öklöm aljával, ami viszont már nem valami kellemes érzés, ezért kénytelen vagyok továbbra is gyűlölködő tekintettel megdörzsölni azt, ami dörzsölgetés inkább ösztönszerűen jön.
~ Ezzel a problémával sürgősen kezdenem kell valamit, ez a test túl gyenge, ha egyenlőre nem is tudom visszakapni az előzőt, ezt kell fejlesztenem, hogy ne legyen túlzottan törékeny. ~ Erre pedig ezen a helyen rengeteg mód van ellenben nem hiszem, hogy agymosást akarok magamnak, tehát jó kérdés, hogy hol és hogyan kéne intézkedni, még megoldom. Pár futó pillantást vetek még magamra egy ablaküvegben, majd pedig elindulok a tömeg szélén az egyik irányba, nem tudom merre, de nem futok, a lépéseim nyugodtak, csupán a tekintetem árulja el, hogy igencsak ideges vagyok és a legszívesebben kést mártanék az emberekbe akik körülvesznek.... Tudom merre kell mennem, a kastély, nem tudom miért, egyszerűen így érzem, a másik felemet már fölösleges keresni, nem fogom megtalálni, legalább is kevés rá az esély.

Kinézet: