Re: Exiles 4: Tíz csapás

by **Morsus** Hétf. 18 Márc. 2013, 00:06

Xavier megáll a kapu előtt és a testeket nézi. A legtöbbet felismeri. Pár neki ismeretlen, de nem is fontosak. Az őrök nem borulnak térdre, de ez még nem akkora probléma. Kezével finoman megsimogatja Szfinx fejét, mint valami házi macskáét, egy Bond főgonosz. Hátra pillant a népre.
~ Népem, hozzám.* - szólítja fel őket. - Háborúba vonultok istenetekért. Ez a Fáraó, hamis isten. Megtisztítom tőle földeteket. Hadsorba! Mind.
A testekre néz. Doctor Henry Pym, Doctor Tony Stark és Doctor Stephen Strange. Felméri, hogy a saját ruházatuk meg van e. Aggamoto szeme, a levitáció köpenye, vasember sisakja, kesztyűi, pym zsebeiben és övén található pymszérumok. Ha úgy véli bármely darabjuk használható állapotban van ráparancsol telepatikusan pár emberre, hogy hozzák el neki. A saját embereihez fordult. Impulzust ítélte alkalmasnak, ő elég értelmes és hűséges az erősebbhez.
- Valóbban. Az őrség valószínűleg már látott már hozzánk foghatót. Várjunk egy kicsit.
Rájuk nézett és telepatikusan megpróbált a tudatukba hatolni. Fokozatosan. letapogat, hogy ellenállóak e, ha nem akkor megtámadja őket és azonnal minden információt megszerez belőlük.

*Poén, mert Xavier mondata a "To me, my X-men", avagy "Hozzám, X-menem".

by **Danny Long** Kedd 19 Márc. 2013, 22:33

A fenébe! Azt hittem, hogy elég volt ennek a szörnyetegnek az, hogy egyszer kiütötte a szegény nőt. Gondolhattam volna hogy nem így lesz, a rohadt életbe! Nem tudom mit csinált vele, amikor visszafordult, de azt látom, hogy a kopoltyúi eltűnnek, és érzem, hogy sokkal könnyebbé válik. Valami furcsa borzongás fut végig rajtam is, de nem érzem, hogy bármi más történne. Vajon az én agyamba is belenyúlt? Nem hinném, mert semmivel sem gyűlölöm kevésbé, mint eddig. Az első gondolatom az, hogy most azonnal végeznem kell vele, de tudom, hogy ezzel ok nélkül áldoznám fel az életemet, mivel esélyem sincs. Nem egy kategóriába tartozunk. Így hát inkább a nővel foglalkozom. Megállok és szólongatni kezdem, miközben a többiek lassan eltávolodnak. A szabad kezem ökölbe szorul, amikor egy pillanatra ránézek a távolba vesző társaságra, akik szó nélkül követik ezt az őrültet, aki vaksága, önteltsége és hatalomvágya miatt talán az összes világot a pusztulás felé tereli. A nő nem reagál, mintha ájult lenne, így jobb ötletem nem lévén, lefektetem a földre. Ellenőrzöm az életjeleit. A személye miatt is aggódom, hiszen jó szándékú és erős lelkű embernek tűnt, aki még az első támadás után is hajlandó lett volna folytatni a küldetését, de nem ez a legfontosabb gondolatom most. Valahogy meg kell tudnom, hogy mi a feladat pontosan, amit végre kell hajtanunk. Csak így vehetem fel a harcot az őrült professzorral, és menthetem meg a világokat.
- Kérem ébredjen fel! - mondom könyörgő hangon, bár sokat nem várok tőle - Meg kell állítanunk!

by **Kira Sign** Csüt. 21 Márc. 2013, 18:20

Egy ideig sétáltunk a célunk felé. Mikor a közelbe érünk valami embertelen bűz csapja meg az orromat. A forrást nem is kell sokáig keresnem, csak egy pillantás kell vetnem az épület falára és rögtön elszörnyedek.
A falon megcsonkított testek voltak köztük sok nem tűnt ismerősnek, de az egyik nagyon is, mikor megláttam elszorult a torkom.
~ Dr Stange. ki tette ezt veled barátom?
Szemem előtt leperegtek azok az akciók, amire a jó öreg doktor küldött még, egek de utáltam a rejtélyeit.
~ De várjunk, ez nem lehet ugyanaz a Strange akit én ismertem. Elvégre most nem a saját időmben vagyok és talán nem is a saját realitásomban. Hiába, akkor is sajnálom az evilági Strange-t. Össze kell szednem magam, ha valaki képes volt ezt tenni egy ilyen nagy hatalmú emberrel, a többieket nem ismerem ezért róluk nem tudok mit gondolni. Egy biztos aki képes volt ilyet tenni, az nagy hatalmú és kegyetlen.
Már majdnem kigondoltam,hogy pont mint a vezetőnk, de sikerült még idejében leállítanom a gondolatmenetem.
Vezetőnk azt parancsolta, hogy várjunk, kivételesen egy parancs tőle, amit nem tagadnék meg.
Időközben, hogy eltereljem a figyelmemet a tetemekről az őröket kezdtem vizsgálni.
~ Biztos nem ők voltak, Dr Strange, egy perc alatt kicsinálta volna őket ha akarná. De egy biztos, bárki is lakik itt nem kedveli a különleges képességekkel rendelkezőket.

by **Sweety Love** Csüt. 21 Márc. 2013, 21:47

A földön feküdt, ismét, hála a figyelemnek, mely időt akart adni számára, hogy kicsit összeszedje magát. A külvilág helyett azonban Gloria ezúttal befelé figyelt. Talán a kétségbeesett védekezés közben ragadt meg odabenn, s a sokk nem engedte korán eszmélni. Odabenn viszont nem volt már csak csend és nyugalom. Máskor boldog és békés lehetett volna, most azonban mégis baljós, mint egy kietlen pusztaság ott, ahol pillanatokkal ezelőtt még vígan zajlott az élet. Gloria a legrosszabbtól, a haláltól megmenekült, de ez az újfajta csend súlyosan, szinte fájón ereszkedik rá. Mintha elvették tőle a hallását.. vagy látását, s e gondolatra döbbenten, hirtelen eszmélve riadtan nyúlt oda, ahol pillanatokkal azelőtt még az atlantiszi életformát is szolgáló kopoltyúk rejtőztek. Nem voltak sehol. Szomorú és gyászos gondolatot szentelt annak a fájó ténynek, hogy ha hazatérne is, ebben az állapotban nem lehetne a fiával... túl fontos volt a gyerek a lentieknek ahhoz, hogy a szárazföldön vigyázhasson rá.. mitöbb, el sem mehetne érte emberként. Aztán, e gondolat végére érve kezdett tudatosulni egy másik súlyos következmény benne, a gyenge, másodlagos mutáció mellett az elsődlegesnek is nyoma veszett. Ez volt hát a csend oka... az élete megmaradt, maga sem értette, hogy a másik telepata miért nem végezte be a mocskos munkát, de hogy miféle károkat okozott elméjében a brutális támadás, mely elől, még érezte, hogy egy apró részt megmenthetett, mely most elérhetetlenül szunnyadt, nos, azt nem tudta megjósolni.
-Én.. én... Gloria.. vagyok-mondhatta volna a hangjára találva, hogy jól van, de bár a teste rendben volt, a képessége egyszerűen semmivé oszlott. Kitört a saját csendes, lepusztított elméjből, s már nyitott volt a külvilágra, de a külvilág elzárkózott s csak egy rettentően keskeny csövön csordogált az információ. Egyszerűen már nem érezte a dolgokat, csak ügyetlenül látta-hallotta, szagolta. Furcsa erővel rohanták azonban meg ezek az impressziók, melyek más esetben eltörpültek a csevegő világ már benyomásaival szemben.
-Megvagyok, de..-a szája megremegett, majd kibukott belőle, s hangja is a sírást megelőző, még azt leküzdeni akaró, de lassan erejét vesztő zöngékkel volt tele. Egyedül maradt. Elzárták az életet, a világot tőle, és már régen, gyerekkora óta nem érzett ilyen magányt. Nem is igen tudta, hogyan kellene kezelnie. Hiába kapaszkodott a homokba, mely viszonylag szilárd alapként tartotta, elveszve érezte magát.
-Elvette a képességeim... már.. nem vagyok..- sem mutáns, sem telepata. Abban sem volt biztos, hogy minden rendesen működne odabenn. Habár megszokott volt számára az önvizsgálat, most egyszerűen nem érzett rá, talán nem is volt mit vizsgálgatni, mindenesetre tudatossága java még megvolt. A legközelebbi emlékei is. De arra sem volt idő, hogy ezzel foglalkozzon. Társának igaza volt.
-Meg.. meg kell. De ilyen erejű telepatát még nem láttam. Csak ha megelőzzük, és kimentjük előle a születendőket, akkor lenne esélyünk, szemtől szemben semmi. Ahhoz viszont jobb, ha nem ismernek fel minket...- feltéve hogy van idő.. feltéve hogy nem a város uralma jelenti a megoldást a ködös feladatban, s feltéve hogy a másik telepata nem pásztázza majd a környezetet, s esetleg az ő nyomaikat.. E gondolatra persze eszébe jutott, vajon megváltozott-e az a gondolati mintázat, mely őt azonosította korábban, mikor a másik "összeszabdalta"... és vajon mennyire Gloria ő ezek után?
-Ez itt. -emelte fel végül a tallust, mert nem tudhatta, ez az infó nem segít-e most, vagy később új társának
-a csapat vezetőjéé. Minden feladat ezen át érkezik, homályos utalásként.- eddig persze minden alkalommal sikerült ráérezni a megoldásra...
-De.. mennünk kell, ha akarunk valamit tenni.- a harcikedve megcsappant azzal, hogy elvesztette a világot, de a nő, aki a saját idejében és világában a kalap-ostor szuperkombó híve volt, kénytelen volt elismerni, hogyha tovább ücsörög a homokon, semmi sem fog változni s valóban vesztesként kerül ki a kalandból, szóval kissé bizonytalanul felállt és a város felé nézett. Ha itt voltak, itt kellett lennie a megoldásnak, de azt talán már most a másik telepata dminálta.
-És.. kell valami terv.- jó lett volna ha most nem csupán beleesnének a megoldásba.

by **Thorhalla** Pént. 22 Márc. 2013, 08:56

Résztvevők: Gloria Kovacs-McKenzie (Sweety Love), Jet Li Tao / Impulzus, Charles Xavier (Morsus), Alexandra Susan Selence (Kira Sign), Antoine Alanian (Danny Long) és Elensa / Szfinx (Cardas)

Antoine ébresztgetése sikeres volt, mert Gloria magához tért teljesen, noha a feje még fájt az ütéstől, de a vérzés már elállt szerencsére és a kábaság is majdnem teljesen elmúlt és a sokkon és síráson felül képes volt felállni a földről. A város felé nézve onnan csönd fogadta őket, a korábban látott emberek eltűntek, nem voltak már a földeken, magukon kívül egyetlen élőt sem láttak. Ám ez csak múló pillanat volt, úgy fél perccel később mintha lódobogást hallottak volna, a hátuk mögül, a sivatag belsejéből.

Ahogyan Xavire hátrafordul, hogy a népét felszólítsa, csönd fogadja. Az emberek furcsán rázzák meg a fejüket, és Szfinx is furcsaságot érez, hirtelen eltűnik az a ragaszkodás és rajongás, amit a kopasz iránt érez, az egyik pillanatról a másikra. Ahogyan a férfi végignéz a tetemeken, egyiknél sem volt semmi, gondosan minden el volt róluk minden távolítva és a ruhák, páncélok is annyira tönkretéve, nehogy bárki is használhassa azokat. Xavier parancsa szerint mindenki kivárt, az őrség pedig megérkezett oda hozzájuk és körbevették őket. A vezetőjük szólalt meg.
- Adják meg magukat és kövessenek! – hangzott fel a parancs tökéletes angolsággal.

by **Danny Long** Kedd 26 Márc. 2013, 01:29

Hatalmas kő esik le a szívemről, amikor észreveszem, hogy Gloria ébredezik. Megszorítom a kezét, hogy érezze, hogy nincs egyedül. Többet nem tehetek érte, amíg teljesen vissza nem nyeri az eszméletét. Nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy az az őrült nem tudta vagy nem akarta megölni. Nem telik sok időbe, mire beszélni kezd, de egyértelmű, hogy még félig-meddig sokkos állapotban van, így nem erőltetem, sőt.
- Nyugalom! - mondom neki - Ne siessen, ennyi időnk van. Ne erőltesse meg magát hirtelen!
Közben rájövök, hogy én még nem mutatkoztam be, így ezt gyorsan bepótolom.
- Az én nevem Antoine.
Amikor kimondja, hogy a professzor mit tett vele, meghűl bennem a vér. Ezért nem kellett megölnie. Már nem jelent veszélyt rá. Csak egy pillanatra gondolok bele, hogy én mit éreznék, ha elveszíteném a képességemet, de nem is akarom továbbgondolni. Annyira az egyéniségem részévé vált már, hogy nem is tudom mi lennék nélküle. És az a szörnyeteg ezt tette Gloriával. Újabb bűn, amiért fizetnie kell. Nem tudom, hogy mivel vigasztalhatnám Gloriát, így csak egy kicsit erősebben szorítom meg a kezét, ha nem engedte még el. Kicsit megkönnyebbülök, amikor látom, hogy nem hagyja, hogy eluralkodjon rajta a kétségbeesés. Valószínűleg én is ezt tenném, ha a helyében lennék. A feladatra koncentrálnék, hogy a veszteségre ne kelljen. Figyelmesen hallgatom, amit a kezén viselt különös tárgyról mond. Tehát tényleg csak ő tudja a feladatot, és ő is csak homályos utalás formájában.
- Tehát tényleg csak annyit tudunk, amennyit elmondott? "Szülessenek meg"? - kérdezem, s közben segítek neki felállni, ha szükség van rá. Terv nélkül valóban esélyünk sincs, de ezzel az információval nem sokra megyünk. Kiknek kell megszületnie? Nincs azonban idő további kérdésekre, mert lódobogás töri meg a csendet. Csak most tűnik fel, hogy mennyire néma lett a táj. Elengedem Gloriát és felkészülök az érkezők fogadására. Nem tudom mit akarnak, de nem hinném, hogy sok esélyem lenne egy csapat lovas ellen harcban, így nem védekezőállásban várom őket. Ha ellenséges szándékkal jönnek, csak a megfélemlítés jöhet szóba, arra pedig megvannak az eszközeim. Készen állok hát ilyesmire, de megvárom, hogy mit akarnak az érkezők, és egyáltalán kik ők. Még odasúgom Gloriának, mielőtt megérkeznének:
- Bízza rám, őket!
A nyelvi nehézségeket nem tudom, hogy fogom megoldani. Vajon erre gondolt az, aki idehozott minket?

by **Sweety Love** Kedd 26 Márc. 2013, 23:02

-Nem, nincs időnk. Nem tudjuk melyik realitás hajnalán vagyunk, ez..- Gloria a csitító szavak ellenére is talán túlzottan pánikszerűem szólal fel, noha jól esik a tudat, hogy vannak mellette, próbálja leküzdeni a sírást és túllépni a fájdalmon, mely ott lüktet tompán a fejében. Nemcsak borzasztó látvány lehet, de valóban nincs idő rá. Ez a hely lehet akár a saját világa, vagy egy olyan realitás, mely hatott rá. Hagyhatnák persze a feladatot veszendőbe menni, kivárva hogy a Bróker lerendezze a renitens gyerkőcöt az időoviban, de ez nem csak egy feladat volt. Ha egy teljesen ismeretlen helyé is, de egy világ sorsa volt a kezükben. Ahogyan az ő keze a férfiében. Gloria tekintete ezen állapodott meg, és valami furcsa érzet folytán valahogy mégis ez hozott egy cseppnyi nyugalmat neki. Rálelt egy szilánknyi emberségre az embertelen események közepette, s ez elemi erővel vontotta, akár lepkét a gyertyaláng.
-Antoine... sajnálom, hogy így kellett találkoznunk. És hogy máris ilyen ellenfélell kell szembe néznünk.- elfogadja a segítséget, melllyel végre talpra áll, majd csak ingatja a fejét. Az utalásnak magának elégnek kellene lenni. Valahogy nem tud szabadulni a tudattól, hogy értenie kellene. Össze kellene tudnia rakni a kirakóst, és rájönni, mi is a cél.
-Olyanoknak kell lenniük, akik nagy hatással vannak a világ jövőjére. Talán átlagemberek közt kell születniük, de nem lesznek átlagosak... azok, akik várják őket, biztosan érzik, és talán tudják már, hogy nem egyszerű emberek lesznek.. De.. vajon valóban születés? Nem inkább felemelkedés? Ember helyet.. nem lehet hogy egy csoport?- morfondírozását patadobogás törte meg. Ezer éve nem hallott ilyet.. talán az anyja vitte el gyerekként lovagolni. Az ütemes dobbanáso semmivel nem összetéveszhető hangja még mielőtt a lovasok felé fordult volna, már lágyan figyelmeztette rájuk, s kész volt, hogy kinyúljon feléjük, leküzdve a nyelvi nehézségeket, és megismerni kicsit őket.. De nem ment. Hiába képzelte el ezt ilye szépen, egyszerűen nem történt semmi. Az a futótűz, mely önmagát gerjesztve végig kellett volna, hogy száguldjon az ismeretlen tartományokon egyszerűen nem volt sehol. Gloria a saját, már rég nem tapasztalt falaiba ütközött, és egyszerűen nem tudott kitörni.. Persze nem is számíthatott másra. Csak az lepte meg, hogy az események tudatában is egyszerűen bolond módon, reflexből próbálkozott, elfeledve, hogy már nem bír a régi képességeivel. Szörnyű, gonosz felfedezés volt ez. A legelemibb megszokásai, jellemzői tűntek el, s most kényszerből rá kellett hagynia a dolgokat Antoine-re
-Rendben.- szólt, ahogy mögé húzódott, kissé fedezékbe. Félt attól, hogy képességeivel mást is elveszített, bár a félelme nem volt kézzel fogható. Egyszerűen csak halványan tartott attól, hogy képtelen lesz bármit is végig vinni, most például épp a lovasokat megfelelően kezelni.

by **Morsus** Pént. 29 Márc. 2013, 21:36

Xavier a képességei gyengülésével foglalkozik. Az őrök nem is érdeklik.
- Valaki ölje meg őket.
Legyint érdektelenül miközben gondolkodik és hátrál. keresi a pontot, ahol az ereje újra az övé, de nem tűnik gyávaságnak mivel még mindig készen áll, hogy telepatikusan bárkire ráparancsoljon, hogy testével óvja őt. Ha a hatalmát ismét vissza nyerte Szfinxet parancsolja vissza és elgondolkozik.
- Lovas. Az erőd, Az energia elnyelése és kiadása. letudnád nekem rombolni a kastélyt?
Kérdi érdeklődve.

by **Kira Sign** Pént. 29 Márc. 2013, 23:40

A parancshoz tartottam magam és vártam a többiekkel együtt. Az őrség azonban bekerített minket és azt akarta, hogy adjuk meg magunkat. Bevallom ezt a mondatot utálom, még annál is jobban, minthogy valaki ugráltatni akar. Nem lehetne azt mondani, egyszerűen, hogy kövessenek? Neeeem, rögtön megadás kell. Na mindegy egyenlőre csak figyelek. Ha a csapatunk támadni kezdd, akkor majd én is védem magam, mert ha egyvalaki elkezdi a hadakozást, köztudott, onnan nincs megállás.
Vezetőnk rögtön ki is adja a parancsot, de én nem ugrom, majd csak ha impulzus is lép. Egyenlőre csak benne bízom, mivel a szfinxet most a kopasz vezetőnk uralja. ha pedig az én fejembe akarna mászni, hogy megvédjem, akkor a pajzs engem megvéd, de a férfi testi épségéért, már nem vállalnék felelősséget.
De ha a kiáltó mondatokra az őrök támadásba lendülnének, akkor kozmikus energiapajzsot húzok magam köré, a másodperc tört része alatt. Hisz jól tudom, azon nem hatol át kezdetleges fegyver, sőt elolvad mintsem, hogy átérne.
Ha támadás lenne a vége, akkor a pajzsot tartva felröppenek pár méterre a földtől, hogy onnan kényelmesen lőhessek a testőrökre, a másik kezemmel.
De ha nem lépnek fel fenyegetően, akkor csak várok és későbbre halasztom, az erőm bemutatását és nyugodt léptekkel megindulok, és tartok az őrökkel és a csapattal.

by **Cardas** Szomb. 30 Márc. 2013, 01:17

Az egész olyan hirtelen történik. Egyik pillanatban még hozzá simultam és doromboltam neki, most pedig kerek szemekkel nézek rá. Mi ütött belém? Hátrébb lépek kettőt zavaromban És... ez rávett arra, hogy leüssem azt a nőt, eztán pedig valahogy, valamilyen varázslattal rávett, hogy a kedvence legyek. Csak ő lehetett ezért a felelős. Érzem. Megérzem, ha valakinek nem jók a szándékai, és az ösztöneim most efelé a férfi felé irányulnak. De most megtört az a báj, amit nálam alkalmazott, és az istenekre, nem fogja megúszni egykönnyen.
Előrébb lépek felé, dühösen. Úgy nézek rá, mint egy elvetemült gyilkosra.
- Megölhetem? - kérdem, mert eszembe jut, hogy mások is vannak velem, akik szintén a csapat tagjai, és az ő véleményük is számít. De miért is ellenkeznének?

by **Thorhalla** Hétf. 01 Ápr. 2013, 20:19

Résztvevők: Gloria Kovacs-McKenzie (Sweety Love), ~~Jet Li Tao / Impulzus~~, Charles Xavier (Morsus), Alexandra Susan Selence (Kira Sign), Antoine Alanian (Danny Long) és Elensa / Szfinx (Cardas)

A „lovasok”, akik igazából teveháton tevegeltek hamarosan feltűntek az egyik közeli dűnén, a külsejük alapján banditáknak, vagy ehhez hasonló haramiákhoz hasonlítottak. Ahogyan közelebb értek mindez már sokkal jobban kivehető volt, az egész testet fedő ruháik szakadtak voltak, az oldalukon a bronzfegyverek rozsdásak és a tevék sem voltak a legfényesebb állapotban. Félkör alakban vették körbe a védekező állasban levő párost, de úgy helyezkedtek, ha szökni próbálnának, akkor könnyedén utánuk tudnak menni. Az egyik magasabb alak, aki majdnem 180 centis volt, óriás ebben a korban leugrott a tevéről és közelebb ment. Az egyik társa mondott valamit, de csak két szó volt, amit értett az egyiptomiból a páros, és az a „Sabah Nur” volt. A férfi válaszolt, majd ahogyan közelebb lépett levette a testét takaró csuhát és egy szürke bőrű fiatal férfi volt, úgy a húszas évei elején lehetett.
Exiles 4: Tíz csapás - Page 2 1072678-apocalypse_0

Exiles 4: Tíz csapás - Page 2 1072678-apocalypse_0

- Ti kik lenni? – kérdezte tört angolsággal. – Hasonlítani a fáraó.

Xavier hátrált és úgy legalább hat-hét métert kellett megtennie, hogy ismét érezze, hogy a képességei visszatérnek és ismét észleljen más elméket is, de arra nem volt képes, hogy a társnőjét visszaparancsolja. Közben kiadta a parancsokat is, ám ekkor szólalt meg Szfinx is, amit mindenki értett a csapatból, Selence a levegőbe emelkedett és mielőtt Impulzus megkezdhette volna a támadást az egyik hátul álló őr, aki még bent volt a birtokon belül valami fegyverszerűséget emelt fel és a férfira tüzelt. Sárgás nyaláb csapott ki a fegyverből és találta el az egykori lovast, mire az egyszerűen felrobbant. A levegőbe emelkedve Selence meglátja végre, hogy mi van odabent a kerítésen belül, testeket lát a földön, amiben felismeri saját magukat. De mivel a védők ellenségesként léptek fel, így Selence támadott, az őrök nem mozdultak, ellenben a lány támadása sem érte el őket, valaminek csapódtak úgy fél méterre az őröktől és azon elenyészett a támadás. Azok ellenben a lándzsáikat dobták a lány felé és a kertből is ismét feltűnt a sárgás villanás pontosan a lány irányába.

by **Kira Sign** Kedd 02 Ápr. 2013, 20:39

A levegőbe emelkedtem, ahonnan figyeltem az eseményeket. Amik nem voltak túl biztatóak, ugyanis amint felemelkedtem az egyik őr valami fegyvert fogott impulzusra.
- Vigyázz!
Kiáltottam, de akkor már késő volt, egy sárga nyaláb, találta el, impulzust, minek hatására, ő egyszerűen felrobbant.
~ A francba.
Jegyeztem meg magamban, majd rögtön támadást is indítottam az őrök felé, mivel azok ránk támadtak. Szerencsém, hogy a kiképzés miatt, olyan gyorsan tudok reagálni, mint amennyire sokat agyalok.
A levegőből láthattam mit is takar a kerítés, a képet, az agyam rögtön feldolgozta, miközben már el is indítottam az ellentámadást az őrök felé. És lövöldözés közben agyaltam.
~ Már értem. Bele kell szállnunk a saját testünkbe.
- Nézzetek a kerítésen túlra!
Kiáltottam reflexből a csapatnak.
Az agyalásom sem tarthatott sokáig, mert észrevettem, hogy a csapásaim nem érnek el a katonákig.
~ MI ez? Talán a testem nélkül nem vagyok elég erős.
Villant át az agyamon a gondolat, majd mikor láttam, hogy felém dobálják a dárdákat, cikázni kezdtem a levegőben, eközben pedig energiapajzsot teremtettem magam köré. Közben persze figyeltem mindenre ami betévedt a perifériás látásomba, így mikor megláttam a sárga villanást, azonnal félrerepültem a csapás útjából. Nem akartam megkockáztatni, hogy az eltaláljon, még ha a pajzs vissza is tarthatta volna.
~ Hála istennek, hogy nő vagyok és ennyi mindenre tudok figyelni.
Ha sikerült kitérni az útból, folytatom a cikázást és közben alaposan szemügyre veszem a környezetünk, hogy pontosan, hány ilyen "halálsugár" is van jelenleg és ha azokkal lőnének, akkor kitérni előlük, még ha a pajzsom aktív is maradt végig.
És ha marad rá esélyem, akkor igyekszem kifundálni, hogy is tudnék egyedül maradni a testemmel, hogy megszülethessek, mert ha ez nem sikerül akkor örökre meghalok.

by **Danny Long** Csüt. 04 Ápr. 2013, 12:45

Nem kell sokat várnunk, amíg megérkeznek a lovasok. Lovak helyett tevéken ügetnek, de most ez a legkevésbé érdekes részlet. Ruházatuk alapján valamiféle banditáknak tűnnek, és ez bizony nem túl biztató, bár nem kizárt, hogy sokkal jobban jártunk velük, mint ha a fáraó emberei találtak volna ránk. Nem tudom ki és hogyan uralkodik jelenleg. Mindenesetre megőrzöm a lélekjelenlétemet, és nyugodtan végignézem, ahogy a csapat körbevesz minket. Tudom, hogy kell zavarba hozni az embereket azzal, hogy mindig nyugodtnak mutatom magam, és állítom, hogy ezt már nagy gyakorlattal űzöm. Szenvtelenül, az aggodalom legkisebb jele nélkül figyelem a férfit, aki leugrik a lóról, és tényleg nem nagyon aggódom. A felszerelésük és a tevéik állapotából ítélve elég szakadt banda, és a képességem mérhetetlen erő az ilyenek felett. Kicsit feszültebbé válok, amikor meghallom a szavakat, de ennek még nem adom jelét. "Sabah Nur". Vagyis Apokalipszis. Tehát az őrült professzor nem tévedett. Tényleg neki van köze a dologhoz. A helyszín és a kor ismeretében nem túl meglepő. Amikor azonban a férfi leveszi a csuklyát, megáll bennem az ütő. Csak egy töredékmásodpercig látszódhat a döbbenetem, aztán visszaerőltetem magamra a begyakorlott álcát, de ez is túl sok lehet. Ugyanis úgy fest, hogy ez a férfi maga En Sabah Nur! A szürke bőr szinte biztosan utal erre, de a többi részlet is stimmel. Tehát most már szinte biztos, hogy a mutánsok születésénél kell bábáskodnunk. Apokalipszis, pontosabban a leendő Apokalipszis védelme lenne a feladatunk? De mitől? Miben más ez a realitás, hogy olyan veszély fenyegetné, ami ellen fel kell lépnünk? Hihetetlenül hangzik ez az egész, Apokalipszis oldalán harcoljunk ismét? Az én valóságomban ez nem példátlan, hiszen ő segített legyőzni a Kree hódítókat az élete árán. De még mindig kevés az információ, ahhoz, hogy biztosat állíthassak. Az viszont nem kétséges, hogy jelenleg a legjobb ötlet, ha En Sabah Nur közelében maradunk. Nyilván Gloria is felismerte, bár nem tudom, hogy Apokalipszis milyen szerepet játszik az ő világában. A nyelvi nehézségek legalább mérséklődnek azzal, hogy Apokalipszis valamennyit tud angolul. Ebből, és abból, hogy a fáraóra hasonlítunk, egy dologra tudok következtetni: hogy a fáraó valószínűleg időutazó, az angol nyelv ugyanis nem létezett még ekkor, legalábbis ebben a formában biztos nem. Ez eredetileg is így volt, vagy ez az a változás, ami ellen fel kell lépnünk? Eddig jól állunk abból a szempontból, hogy viszonylag gyorsan bukkannak a felszínre a feladattal kapcsolatos információk. Most azonban a következő lépés, hogy a leendő Apokalipszissel szót értsünk. Nem tudom, hogy mennyit tudhat meg a jövőjéről, hiszen az beláthatatlan következményekkel járhat, így óvatosnak kell lennem. Amint lehet beszélnem kell erről Gloriával, neki több tapasztalata van a témában. Most azonban még a segítsége nélkül kell boldogulnom.
- Idegen földről jöttünk, de nem akarunk ártani neked. -mondom nyugodtan. Nem akarok túl sokat megosztani vele, és a "varázsló vagyok" kártyát sem szívesen játszanám ki Apokalipszissel szemben, bár lehet, hogy kénytelen leszek. Kezdem megbánni, hogy magamra vállaltam a beszédet. Nem tudok semmit erről az idő- és realitásutazásról, így nem tudom, hogy mennyire kell óvatosnak lennem. De nekem kellett az erős, határozott férfit játszani... Meglátjuk, hogy még mire lesz kíváncsi, mert az biztos, hogy ez nem lesz elég információ neki.

by **Sweety Love** Szomb. 06 Ápr. 2013, 00:15

Gloria lovakat várt felbukkanni, de a dűnék közül egészen más hátasok bukkantak fel és meglehetősen lerongyolódott, mégis figyelemreméltó harci társaság vette körül őket csakhamar. Ha Glori kellően összeszedte volna magát a meneküléshez akkor sem futhattak volna el az ösztövér tevék elől a homokban, de a lány nem tervezett eszeveszett menekülést. Várt, mert bennük fontos alakokat sejtett... És köztük ott volt valaki, aki még figyelemreméltóbb volt, mint a félkörben felsorakozó lovasok. Gloria rádöbbent, hogy az élő történelembe lépett, és az elkapott szavak is megerősítették ebben.
-Saba Nur.. En..Saba Nur.. Antoine, ö Apokalipszis.-suttogta megrendült csodálkozó áhítattal, szinte kapaszkodva a férfibe, ahogy élénk figyelemmel végignézett az alakokon akik csak a Homokvihar lehettek, majd tekintetével megállapodva a roppant alakon. Híres ős, hírhedt szörnyeteg.. sok minden volt ez az ifjú az ő jövőjében, itt viszont még épp csak elkezdődött a mutánsok hajnala, melyben Rama-Tut fáraóra a bukás várt. Ködösek voltak Glori emlékei a történetről, az ő korában talán nem is lehettek teljesek, bosszantotta is a dolog, ám az nyilvánvaló volt, hogy ebben a világban is meg kell születnie a mutánsoknak, és talán olyan nyomot hagyhatnak a fiatal Apoban, ami meghatározza az itteni jövőt.
Mikor Apokalipszis nekik szegezte tört angolsággal kimondott kérdését, Antoine magához ragadta a kezdeményezést, de Gloria maga sem maradt szótlan. Ha itt, e helyen győzelemre kell vezetniük ezt a férfit, akkor ideje korán értesülnie kell a telepata jelentette fenyegetésről.
-A nevem Gloria. -lépett ki lassan Antoine mögül, de nem közelítette meg Apot, nehogy társai támadásnak vegyék.
-Azért vagyok itt, hogy figyelmeztesselek En Sabah Nur. A városban egy új ellenfél trónol, akivel még nem találkoztál. -Nem kételkedett abban, hogy amennyiben elérte már a palotát, az ellenséges telepata át is vette a hatalmat. A város irányításának ilyen megszerzése stratégiailag indokolt, bölcs lépés lett volna, azt pedig a saját bőrén tapasztalta, hogy a Másik tervszerűen dolgozik.
-Képes átvenni az uralmat mások felett, annak akarata ellenére is cselekvésre kényszeríteni. Gondolatokat olvasni, és emlékeket elültetni. Veszedelmes ellenfél.-nem vitte túlzásba a jellemzést, így is bizonytalan volt abban, vajon a férfi mindent megértett-e.

by **Cardas** Szomb. 06 Ápr. 2013, 13:33

A kérdésemre még nem igazán érkezhet válasz, mert az egyik őr ránk támad, és egyikünkből nem marad semmi, mikor különleges fegyverével az meglövi. Sosem láttam még ilyet, és gyorsan le kell dönteni, hogy mit csináljak, nehogy én is társam sorsára jussak.
A lány, aki a levegőben van, talán le tudja foglalni az őröket, vagy azok nagyobb részét, de ha felém is dobni kezdenek lándzsákkal, akkor azokat igyekszem elkerülni, illetve ha nincs más választás, akkor mancsaimmal félreütni, mielőtt azok elérnének.
Mivel nem egyeztek bele abba, hogy megöljem az elme-zsarnokot - jobb jelzőm nincsen rá -, inkább nem teszem ezt meg, viszont ártalmatlanná kell tennem, nehogy újra képes legyen azt tenni, mint korábban, és erejére kapjon. Kihasználom jelenlegi gyengeségét, és felé ugrok egy gyors mozdulattal, majd megpróbálom egy „finom” ütéssel álomba küldeni, de a karmaimat visszahúzom, nehogy halálos sebet okozzak neki.
Talán ez a lépés megállásra sarkallja az őröket, vagy legfeljebb zavart okoz bennük, hogy ketten az idegenek közül egymás ellen fordultak.

by **Morsus** Csüt. 11 Ápr. 2013, 22:14

Xavier ajkait lebiggyesztve úgy nézi Impulzus halálát mintha elvesztett volna egy futót a sakkjátszmában. A két társnője megindult támadni, de ő nem. Kezeit zsebre vágta és figyelte őket. Mikor Selece felkiáltott megpróbál a fejébe mászni, hogy lássa mit lát ott, ha sikerül ha nem ugyanoda jut: A harc esélytelen. Az erői nélkül nem tud bejutni és a két szolganője egyszerűen nem elég erősek. Okkal vannak hatan e szerint. Elvileg idővel megjelenek az új tagok. Megvárja, de nem itt. Körbe néz a területen és két erősebb civil férfit uralma alá hajt. Ezekkel megindul elfelé. Nem is törődik a két lánnyal. Még ha szólnak is utána egyszerűen ignorálja azokat. Telepatikusan kinyúl és keresi a lányt, akinek eltörte az elméjét. megkeresi azt, meg a másikat. Kivégzi a volt telepatát és a társából lesz az új első embere. Megpróbálja használni, hogy a nő telepata volt és a tényt, hogy elégé közel került az agyában így könnyebben érzékelheti nagy távolságból is. Ha megtalálja akkor azonnal körbe néz a tudatában (ha elég közel lesz hozzá), ameddig nem találja meg csak arra megy amerről jöttek és onnan arra tart amerre a kettő másik ment.

by **Thorhalla** Pént. 12 Ápr. 2013, 13:09

Résztvevők: Gloria Kovacs-McKenzie (Sweety Love), Charles Xavier (Morsus), Alexandra Susan Selence (Kira Sign), Antoine Alanian (Danny Long) és Elensa / Szfinx (Cardas)

Az őrök nem foglalkoznak Szfinx-el, mert ő nem támadott irányukba, csak Selence-t támadják még mindig. Xavier ki tudott nyúlni a levegőben levő nő elméje irányába és ő maga is meglátja a csapattagok testét odabent holtan, a sajátja is ott van, de annak a fejét nem látja a testén, míg a többieké megvan.
A telepata férfi végül is nem foglalkozik a két társnőjével és elindul elfelé Gloria-t keresve, Szfinx pedig ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy megtámadja a telepatát. Xavier nem figyelt rá, éppen sikerült megtalálnia a nőt odakint, még mindig nem távolodott el semerre onnan, ahol korábban hagyta, amikor a fejébe egy éles fájdalom hasít. Nem telepatikus támadás érte, hanem hátulról leütötte valaki, ekkor érkezett meg Szfinx oda és ütötte le. A fejbőre az ütés helyén felszakad és vérezni kezd erősen, Xavier még mindig magánál van, de a földre került és a erősen szédül és kínzó fejfájása is van az ütéstől.
Eközben Selence sikeresen kikerülte a támadásokat és egyik sem érte el, már nem volt lándzsa az őröknél, így dobálni nem tudták, de ebben a pillanatban fájdalmat érzett a fejében, az orra vérezni kezdett és ő maga pedig zuhanni kezdett a levegőből, a képessége nem működött.

Sabah Nur arcán zavarodottság látszott és értetlenség, láthatóan nem volt éppen kiemelkedő intelligenciájú személy és az angol is valószínűleg közrejátszott ebben, hogy nehezebben értette meg, hogy a páros mit is akar.
- A fáraó, tudjuk – mondta. – Olyan dolgai vannak, amik sértik az isteneket.
Valaki hátulról mondott néhány szót, a férfi hátrafordult, majd visszanézett a párosra.
- Az istenek követei vagytok? – kérdezte. – Láttak csatázni titeket a fáraóval és meghaltatok. Most mégis itt vagytok élve, megint. Vagy megtaláltok a gépet a sivatagban, ami a legendák szerint isteni erővel bír?

by **Cardas** Hétf. 15 Ápr. 2013, 03:11

Sikeresen leütöm a férfit. Nem hal bele az ütésbe. Akkor jól sikerült kiszámítanom a csapásom erejét. Most eltart neki pár percig szerintem, hogy újra a mágiájához nyúljon, addig nem tud másokat maga alá rendelni.
Kíváncsian várom, hogy erre mit lépnek az emberek, akiket nemrég még alattvalóivá akart lefokozni.
Hátrafordulok, hogy megnézzem, hogy tartja a hátunkat a másik nő, aki felvette a harcot az őrökkel, és ha látta, mit tettem, ő hogy reagál rá. Azonban valami nincs rendben vele. És tényleg nincs, zuhanni kezd. Cselekednem kell. Ha van elég időm, akkor a levegőben termek, és megpróbálom elkapni, de ha a felszállásra nincs idő már, akkor futni kezdek, hogy alá kerüljek, és egy ugrással elkapom, mielőtt a földre esne. Nagyon nem szeretném, ha a csapat ilyen gyorsan szétesne, meghalna. Csak egymásra számíthatunk – persze ez alól kivétel a férfi, akit lecsaptam.

by **Kira Sign** Hétf. 15 Ápr. 2013, 22:26

Örömmel tapasztalom, hogy sikerült minden felém irányuló lándzsalövedéket elkerülnöm. Meglepve tapasztaltam, hogy az őrök nem támadnak tovább.
~ Ennyi? Ez túl könnyen me...
Fejezném be a gondolatsort, de ekkor a fejembe hasít az éles fájdalom, az orrom vérezni kezdd, a képességem pedig elhagyott és zuhanni kezdtem. Laza 10 méter magasságból.
- Tudtam én.
Mondom magamnak, miközben megpróbálok koncentrálni és még korrigálni az esésen. Próbálok rogyasztott térdekkel lefelé érkezni, kissé dőlve. Így ha földet érek, hogy levezessem az esési energiát megpróbálkozok egy előre bukfenccel, így legalább csak a lábamat csinálom ki és én magam túlélem a zuhanást. Reményeim szerint. Vagy ha nem hát szép kis zúzódásokkal leszek gazdagabb földet éréskor, hacsak nem sikerül összeszednem magam és a levegőben megállni.

by **Danny Long** Pént. 19 Ápr. 2013, 00:12

Hála Istennek, Gloria kisegít. Ő jobban átlátja már a dolgot, és ezen tapasztalat alapján nem nagyon titkolózik. Ez egyszerűbbé teszi egy kicsit a helyzetünket. Furcsa, En Sabah Nur most inkább tanácstalannak tűnik, mint felségesnek, hatalmasnak és rettentően veszélyesnek. Na meg gonosznak sem annyira. De hát ez egy más kor, és egy másik világ. Talán a nyelv miatt is lehet, hogy nem egészen jön át neki a dolog, így hát én is próbálkozom. Először persze bemutatkozom én is.
- Én Antoine vagyok. - tartok egy kis szünetet, majd folytatom - Nem a fáraó ez az ellenség. Nemrég jött ide.
Nem tudom, hogy mire képes a fáraó, de ha ő is telepata, akkor nem lesz egyszerű Apokalipszisnek elmagyarázni a helyzetet. Azonban, amit ez után mond, az rendkívül megdöbbent. Látott minket harcolni és meghaltunk? Döbbent arccal nézek Gloriára. Lehet, hogy nem először vagyunk itt? Lehet, hogy már többször kudarcot vallottunk, és minden egyes alkalommal újra idehoztak minket? Lehetséges ez? Vagy másik változataink jártak itt? Utána kell járnunk majd ezeknek, de most előbb Sabah Nur-ral kell megértessük magunkat. Attól tartok, hogy nem értené meg, ha azt mondanám, hogy nem vagyunk az istenek követei, de felsőbb hatalmak rendeltek ide minket. Ez az igazság, de ez biztosan túl bonyolult lesz a nyelvtudásának. Így hát amennyire lehet igyekszem egy középutat megtalálni az igazság és az egyszerűség között.
- Igen. Bár nem a te isteneid küldtek, de segíteni jöttünk.
Remélem ez érthető lesz, és nem okoz túl nagy bonyodalmat. Gloria meg még kiegészítheti, ha kell szerinte.

by **Sweety Love** Pént. 19 Ápr. 2013, 20:01

Jól sejtette, sikerült bonyolultan fogalmaznia, a fickó mégis ki tudott hámozni néhány dolgot a szavaiból. A fáraó említésére Gloria összevonta a szemöldökét, és gondolkodóba esett. Az hogy a fáraó telepatikus képességgel bír, valahogy kiesett, de az is lehet hogy soha nem is foglalkozott igazán azzal hogy ennek a legendának náluk mégis mifélék a részletei. Bizonyos fokig ismerte, de összességében nem volt olyan fotnos számára, minthogy a víz alatt elveszett kincseket derítse fel, amikhez más régész nem is férhet hozzá. Mindenesetre ez a fáraós információ adalék veszeélyesebbé tette a közeli jövőt, és némi kétséget ébresztett aziránt, hogy valóban a másik telepata máris uralja-e azt. Mindenesetre épp eléggé meggyűlt a baja a saját telepata ellenségével, szívesen kihagyta volna a bulit Apokalipszis telepatájával, csakhogy ha az övé megpróbált uralomra törni, lehet hogy a másikat és önmagát is legyengítette.
-Ha a fáraó is olyan, akkor lehet hogy a két ellenség már harcol egymással.-Antoine gondolatait a sajátjaival egészítette ki, s egy pillantást vetett a város felé, mielőtt újra a társaságra nézett volna. Egy telepata háborúban nem várhatott nagy csatazajt, ezért nem lehetett biztos abban hogy mi is folyhat odabenn, de úgy sejtette az ő telepatásuk a Fáraóval sem akar közösködni.
Végül Apokalipszis olyasmit mond, ami igencsak megdöbbenti Gloriát és nagyra tágult szemekkel Antoine-ra néz, kérdőn, azt találgatva vajon miként lehetséges. Nem a technikai részletek keltenek kérdéseket, hanem az érdekes, hogy vajon melyik realitásból érkezhettek az előbbiek, és hányszor.. vajon halottak voltak ők is, vagy az élők választották a veszélyes kalandot?
-Segíteni vagyunk itt. -Bólint végül Gloria is, hogy megerősítse Antoine szavait. Ha a kaland olyan veszélyesnek bizonyul, hogy egyszer már belehaltak, akkor a töredék csapatnak semmi esélye nincs végigvinni a Bróker feladatát, de talán Apo egy kis okossággal elhozhatja a mutáns világ születését.

by **Morsus** Vas. 21 Ápr. 2013, 22:08

Xavier a földre esik. Épp elméjével valószínűleg az őreire parancsolna. Védjék és támadják a lényt, de most nincs az épp elméjénél. Talán a hűség parancsa még így is a z emberiben van,d e ha van is ez nem érdekli őt. Némán üvölt, ahogy száját kitátja,d e nem onnan, hanem a fejéből jön a hang. Egy hatalmas telepatikus csapás. pusztító. Ősi már-már állati reakciója. Egy ellencsapás a támadás miatt. Egy szörnyeteg hangja, amit a közben bárki halhat a fejében. Ez nem a kimért sakkozó ez a sarokba szorított vad rémült csapása. Xavier büszkeségét félelem veszi át. Nem tudja, hogy ölni fog, de nem hagyja abba a nyomást ameddig a lény a földre nem kerül. Ameddig Xavier fel nem emelkedik. Ameddig nem győzte le. Ameddig nem lesz ő a győzedelmes, mert ő Charles Xavier! A világ ura!

by **Thorhalla** Hétf. 22 Ápr. 2013, 12:46

Résztvevők: Gloria Kovacs-McKenzie (Sweety Love), Charles Xavier (Morsus), Alexandra Susan Selence (Kira Sign), Antoine Alanian (Danny Long) és Elensa / Szfinx (Cardas)

Xavier nem tudta a telepatikus csapását, sikolyát kontrollálni és nem csak Szfinx hallotta meg azt, hanem mindenki a közelben. Mindenkire hatott. Xavier látta, hogy vérző szemmel, orral és füllel rogynak le a közelben levő emberek, az esést a hirtelen jött sikoly és hatalmas kínok miatt Selence nem tudta kontrollálni és már akkor sem volt tudatánál, amikor a földnek csapódott. Szfinx jó néhány másodpercig bírta mielőtt a görcsös fejfájás és az, amit Xavier okozott neki ki nem oltotta a tudatát. Utolsóként a hatalmas erejű támadástól Charles vesztette el az eszméletét…
… amikor magukhoz tértek mindenkinek hasogatott a feje, Selence-nek mindene. Az egyik karja könyökből furcsa szögben állt, eltört, a levegő vétel nehéz volt, valószínűleg a bordái közül is jó néhány és az egyik lábán a sípcsontja kettőbe tört és nyílt lábszártörést okozott. Ez rögzítve volt és ellátva, így már nem vérzett. Mindenki a földön feküdt. Ahogyan körbenéztek egy hatalmas teremben voltak, fényes helységben, díszekkel és mindennel ellátott helység, mint amilyennek az ókori egyiptomi tróntermeket szokták feltűntetni. A trónuson egy férfi ült, fáraói díszekben, kezében egy olyan modern fegyver, amilyet még Selence sem látott a saját világában.
Exiles 4: Tíz csapás - Page 2 Jack_kirby__rama-tut__001

Exiles 4: Tíz csapás - Page 2 Jack_kirby__rama-tut__001

- Mindig öröm időutazókkal találkozni – köszöntötte őket Rama-tut. – Főleg olyannal, akik engem akarnak megölni és alul maradnak…
Ekkor a trón mellé lebegett egy fej… egy másik Charles Xavier feje.
- Köszönjenek szépen Chuck-nak.
Exiles 4: Tíz csapás - Page 2 Charles_Xavier_(Earth-TRN216)_04

Exiles 4: Tíz csapás - Page 2 Charles_Xavier_(Earth-TRN216)_04

Sabah Nur láthatóan kezdett megnyugodni attól, hogy mennyit hangoztatta a páros azt, hogy segíteni akar neki.
- Segít megkeresni fegyver a fáraó és a másik ellenség ellen? – kérdezte reménykedve.
Mintha maga sem hitte volna el, hogy tényleg ezt hallja. Hátrafordult és mondott valamit egyiptomiul a társainak, akik közül ketten leszálltak a tevéikről és átültek egy másikra.
- A monda úgy tartja a hegyekben lenni a segítség – mondta. – Gyertek, a hátason gyorsabb, ha megint itt vagytok, nincs sok idő.
Ha a páros felszáll a tevékre, vagy egy tevére mind a ketten, akkor a mélysivatag felé vezeti őket a fiatal férfi és csapata.
- Ti honnan érkezni? – kérdezte közben. – Olyan furcsák vagytok.

by **Morsus** Hétf. 22 Ápr. 2013, 23:08

Xavier lassan felébred. A feje kavarog, de meglepően jól van. valószínűleg némi kezelést kapott vagy csak szerencséje van és jól bírja. megvetően a társaira pillantott. Hasztalan nőszemélyek. Az egyiptomi nem lepi meg a szavai szinte olyan kiszámíthatóak, hogy egészen ignorálja őt. A fegyverek jelezték, hogy valami zavar van és vasember vértjét felismerte még ha sok más hős jelmezt nem is. időutazásról volt szó így a tény, hogy a fáraó maga is időutazó egészen hidegen hagyja. A férfi érdektelen és a lebegő fej egy újabb hiányzó puzzle darab. A telepatikus erejét gyengítő tény. Már minden tiszta és ezzel az egész érdektelen. A puzzle. Minden testnek itt kéne lennie. Az előző csapat vagy egy korábbi exiles osztag vagy ennek a világnak pontos másai, akik ide jöttek vissza. Ám egy dolog megváltozott. Charles Francis Xavier. Ez a díszhalnak tartott korcs nem támadta meg a telepata lányt. Megkegyelmezett neki, gyáva szánalmas féreg. Az a kettő most kint járkál ismerve őket valószínűleg még segítik is Apokalipszist. Az ősi mutánst azzá válni, ami legyőzi ezt az idiótát. Hagyja, hogy a gondolatait olvassa a másik Xavier. mondjon el mindent, mert már késő. A férfi arcán mosoly jelenik meg és a lebegő fejhez fordul.
- Mennyi ideje vagyunk eszméletlenek? Mennyit pazarolt el az újdonsült gazdád ránk?
Nevetséges, még ha ez a Xavier alávalóbb, mint ő akkor is ő Charles Xavier. Meg kellene ölnie ezt a nevetséges embert. Hiszen ember! Nem is mutáns. A jövő egy gyenge génbetegségének maradványa! Ha valami gép visszatartja hát le kéne gyűrnie. Xavier nem élne rabként. Inkább halna bele a lázadásba!
~ Nem így van fivérem?

by **Kira Sign** Kedd 23 Ápr. 2013, 20:30

Csak zuhantam lefelé és próbáltam korrigálni az esésemen, mikor hirtelen az elmémet elérte egy újabb telepatikus csapás. Az első is fájdalmas volt, na de a második. Az amúgy is hasogató fejembe újra belenyilallt a fájdalom. Ezek tán sötétült el a világ. Már azt se éreztem, amikor a földbe csapódtam, de biztos lehettem benne, hogy még érezni fogom.
... Rémes kínok közepette kezdtem magamhoz térni. A fejem hasogatott, de nem csak az. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha minden részemet feszítené a fájdalom. Nehezen tudtam levegőt is venni. Amikor kissé kezdtek visszatérni az érzékeim, akkor kinyitottam a szememet. Először csak homályos foltokat láttam, majd lassan kitisztult a kép. Egy díszes teremben voltunk, velünk szemben egy trónus, melyben ott ült fáraóra emlékeztető alak, a kezében egy olyan modern fegyverrel, amilyet még életemben nem láttam.
~ Azt meg honnan szerválta? Na mindegy, ideje felállni.
Gondoltam én, de amikor megmozdítottam a bal karomat a fájdalom belenyilallt, pedig még csak rá se nehezedtem. Ezek után nem próbálkoztam a feltápászkodással, hanem inkább megvizsgáltam a bal karom, ami furcsa szögben állt.
~ Ez eltört.
Jegyeztem meg magamban, majd további sebek után kutattam a testemen. Nem is kellett sokáig keresnem. Mikor megláttam mi történt a bal lábammal, egyszerűen elszörnyedtem.
~ Hogy az a...
Káromkodtam magamban egy sort mikor megláttam a lábam. Ilyen csúnya sérülést még életemben nem szereztem.
~ Csoda, hogy egyáltalán túléltem, de a bal oldalam teljesen használhatatlan.
Vontam le a következtetést két nehéz levegő vétel között.
Ekkor szólalt meg a fáraó is, a mondandója bár gúnyos volt, de mire is számíthattunk volna egy csata győztesétől?
~ Időutazók? Ha úgy vesszük. Megölni? Ha nem tett volna olyasmit, ami ellenséges, akkor eszembe se jutna ilyesmi.
Amikor egy fej lebegett be a terembe én a szememmel követtem azt. Mikor jobban szemügyre vettem, csak akkor vált világossá, hogy mi is folyik itt pontosan.
~ Ez a hiányzó fej. Ezek szerint két telepata van. Szóval semmi vuduzás nincs itt a testekkel, ő volt az oka a fejgörcsnek. Csak kerüljön a kezeim közé. De mit is csinálhatnék a buborékfejjel fél kézzel?
Csak dühöngtem magamban, és mielőtt megszólaltam volna, a telepatánk már fel is tette az egyik engem leginkább foglalkoztató kérdést. Bár volt még egy kérdés ami engem foglalkoztatott, de nem mondtam ki hangosan, bár lehet, hogy a levegővétel fájdalma mellett nem is tudnám kimondani.
~ És most?

by Ajánlott tartalom