New York állami erdőségek

Redbow a kérésre meglepődött és kinézett, mintha látná Milleréket, mert tudta, hogy ezért a fejét veszik.
- Pedig most vettem a kólát is meg minden...
Mondta és oda adta a lánynak, majd a zsebéből még pár személyes dolgot és a nyakláncát, amin egy fog volt. Aztán kisétált és a frekvenciák között rendőr és kamionos adásokat fogó csapat hirtelen meglátta, ahogy a kis indiánból újra a hatalmas vörös T-rex lett, ami a műsor kedvéért egy legendás üvöltést is megengedett magának.

A dinótól mindenki sikoltozni kezdett és a telefonok kerültek elő. A fele segítséget hívott a másik fele filmezte a látványt. Pár pillanaton belül a rendőrségi frekvenciákon csak erről volt szó. A nő a telefonba elcsendesedett és ahogy kerültek netre a képek csak zavartan annyit mondott.
- Maradjanak nyugton! Küldjük a segítséget.
Mire Johnny dinóként benézett az étkezdébe kérdően várva, hogy Melissa mondja most mit is kéne csinálnia.

Mind a ketten örömmel tapasztalták, hogy legalább a rádió jó volt és tényleg fogható volt vele más adás is. azonban a következő dolog, ami jött vegyes érzelmeket váltott ki a párosból. Steph jót nevetett és ha őrültebb lett volna valószínűleg gyerekes boldogsággal tapsolt volna, míg Miller majd felrobbant az idegességtől. Mindennek pedig nem volt más az oka, mintsem az, hogy ők is meglátták a hatalmas vörös T-rexet az étterem mellett, ami még üvöltött is egy nagyot, csakhogy mindenkinek felhívja a figyelmét magára.
- Ez a legjobb, ami történhetett – nevetett fel Lyesmith.
- Ennyire viccesnek hat a dolog? – kérdezte Miller.
- Még szép, most már mindenkit a nyakunkba fogunk varni, és még a fegyvereket se kellett elsütni.
Miller nem reagált a nő szavaira, hanem a rádiójába szólt, hogy így üzenjen a még étteremben levő párosnak, egyszerűbb volt, mint odamenni, mert az előbbi után a fegyveresek, vagy éppen a jelmezes hősöknek tűnő személyesek nem biztos, hogy jól vették volna ki magukat.
- McKeznie, Redbow, vissza azonnal! Ez parancs! – mondta keményen és hihetetlen rideg hangon a párosnak.
Ezek után fordult oda Ramirez-hez és Lyesmith-hez.
- Maguk pedig vegyenek fel egy-egy jól védhető pontot, ahonnan az égre és útra is rálátnak, nem akarok meglepetést, amikor a SHIELD erői megérkeznek! – adta ki a parancsot.
Steph bólintott és elindult keresni a környéken egy ilyen helyet magának. lehetőleg ellentétes irányban, mint amerre Ramirez megy majd.

A t-rex morog megrázta a fejét és lassan vissza alakult emberré.
- Rendben.
Mondta nyugisan. Benézve látta a pánikolni az embereket.
- Azt hiszem nagyon felkavartuk az állóvizet.
A ruháira pillantott.
- De jó, hogy már nem szakadnak le rólam, mint a régiek...
A páros felmegy Millerékhez.
- Nem akarok kötözködni, de ez mennyire volt jó ötlet? Mi van, ha az itteni shield csak felboncol minket kíváncsiságból?
A csapat itt várja a shield ügynököket, akik negyed órával később érkeznek meg. Ében fekete teherautók, amikből rohamegyenruhás katonák rontanak ki.

- Ez itt a S.H.I.E.L.D.! Kezeket fel! Adják megmagukat és nem esik bántódásuk!
Mondják a és a csapat a kisebb dombról figyelheti a három kocsit és az egy tucat katonát, akik félkörben közelednek a domb felé. Közben a civil ruhás ügynökök kikísérik a kávézóban lévőket.

Az egész helyzet kezd nagyon vicces és érdekes lenni. Legszívesebben valamilyen elrontott komédiához hasonlítanám, de ez a valóság, jobb bárminél amihez hasonlíthatnám. Szélesen mosolyodom el, ahogy Redbow átváltozik a teljes T-Rex formájába. Halkan fel is kuncogok, de nem hiszem, hogy bárki hallaná az üvöltés miatt. Ez egyre jobban tetszik. A szép új világ mindenkit lassan kifordít magából. Mosolyogva fordulok hátra és figyelem a többiek reakcióját, Miller hideg és gépies lett, Lysmith jól szórakozik az egészen. Pont azt vártam. A parancsra természetesen már nyugodt hangon válaszolok.
- Értettem uram.
Felmérem a terepet és keresek magamnak egy jól védhető pontot, olyat ami mögül könnyen tüzelhetnek, rám viszont nehezen lőnek és a látószögem lehetővé tegye, hogy magam leleplezése nélkül pásztázhassam a területet. Mivel eddig is sok időt fordítottam a környezet vizsgálatára, remélem találok ilyet. Segítségként a szemem sarkában lévő minimapot is használom. A fedezékben fegyveremet előkészítve várom a SHIELD érkezését. Hmm, különös, túl sokat kell várni. A másik fegyverem unalmamban elkezdem szétszedni, először csak a tárat, majd magát a fegyvert is darabokra szedem, aztán összerakom.
~ Az itteni SHIELD nem éppen a hatékonyságáról és gyorsaságáról híres. Hehe. Még nagyon kezdetlegesnek tűnik ez a világ, nem technológia terén vagy társadalmi szinten, hanem ami az erővel, hatalommal rendelkező személyeket illeti. Thorhalla lehet a kivétel. Aki ha jól értem médiasztár. Remek.
A kiérkező erőkre pillantok, amint kiszállnak a kommandósok. Felmérem a fegyverzetüket, a páncélzatukat, milyen anyagból van, milyen gyártmány lehet, mennyire fejlett, egyedi vagy ismert cégé lehet, hasonlít-e az általam ismert SHIELD-re, milyen veszélyességi fokozatba sorolható, azon kívül, hogy emberre nyilván halálos. A kezdeti felmérés után a kommunikátort használva üzenek Millernek.
- Engedélyt kérek uram. A biztonság kedvéért elsőként fogatnám el magam.
Ha jól sejtem majd Miller akar előre menni, hogy vállalja értünk a felelősséget. Ha viszont gondolkodás nélkül lelőnek, a csapat vezetőjeként ez nem feltétlenül jó, csak vicces döntés. Amint megvan az engedély, vagy túl sok ideig nem kapok választ, hirtelen felállok és kilépek a fedezékből. Lassan sétálok a katonák felé, feltett kézzel, mind a kettőben pisztoly, tár nélkül, de azonnal el is hajítom.
- Azt hiszem megadom magam. Túl gyorsan értek ide.
Tetszik ez a helyzet. Próbálom elvonni a figyelmüket, hogy velem foglalkozzanak, a többiek addig dönthetnek mit tesznek.

Steph felvette a helyét, ahova mennie kellett, míg Miller maradt, hogy bevárja a két jómadarat. Amikor megérkeztek akkor szólalt meg.
- Elárulnák, hogy ez mégis mi volt? – kérdezte ridegen. – Kaptak parancsot, vagy engedélyt arra, hogy kihívják a SHIELD-et? A feladatuk felderítés és volt és nem pedig az, hogy önállóan minden katonai protokollt felrúgjanak!
Steph fejében kaján vigyorral ekkor jutott eszébe, hogy tuti, hogy ezért kérte őket Chang, hogy az ilyenek járassák le a Különítményt és a SHIELD-et, majd ennek köszönhetően zárassa be a céget a liba.
- Vegyenek fel egy biztonságos helyet, ez parancs!
Ezek után ő maga is keresett egy helyet, ahonnan viszonylag fedezékben várhatja be azt, hogy megérkezzenek a SHIELD erői. Minderre a teljes csapatnak nem is kellett olyan sokat várnia, úgy negyed óra múlva megérkeztek. Jon Ramirezre pillantott, amikor a fiatal férfi odajött, hogy elsőként megadja magát, hogy lássák, hogy mi is fog történni. Soha sem kért olyat a beosztottjaitól, amit magától nem, így a civilek felé fordult.
- Ha gond van, maguk nem jönnek elő, hanem itt maradnak! – mondta.
Majd ezek után indult volna el Ramirezzel, ám mielőtt ez megtörténhetett volna, Lyesmith füttyentett egyet a SHIELD-esek felé, majd felfedte magát.
- He, cukifiúk! – kiáltott rájuk. – Erre, azt hiszem, hogy minket kerestek!
Az íja most is ott volt a kezében, de nyílvessző nem volt rajta, míg végül hangosan, lemondóan sóhajtott fel Miller és a kezét felemelve lépett elő ő is.
- Megadjuk magunkat – mondta az ügynököknek ő is.

Redbow, mint egy megszidott kutya, ami szégyelli, hogy megrágta a gazdi papucsáét nézi Millert.
- Bocsi én csak azt csináltam, amit a szép lány mondott.
Mondja majd megadóan vállat vont.

Ő is feltette a kezét mikor a shield megérkezett.
- Nincs fegyverem!
A shield ügynökök lefegyverezték a csapatot, ha azok hagyták magukat. Mikor Miller papírjaira néz a kommandós meglepődve mutatja a felettesének.
- Miféle morbid és hibás másolatok ezek?
Kérdi a főnök majd megrázza a fejét.
- Mindegy. Bevisszük őket.
Utána a csapatot megbilincselték és egy rabszállítóval elszállították mielőtt a média megérkezett volna. A kocsiban az egyik őr, aki ül velük nézi Millert majd csak megszólal:
- Jonathan Miller?

Az elnézést kérő McKenzie és Redbow felé fordult.
- Tudom, hogy maguk civilek és Chang csak azért kérte önöket, hogy lejárassa a Különítményt, a SHIELD-et és Danvers ezredest, de ettől legközelebb csak a parnacsnak megfelelően járjanak el – mondta.
Mivel nem volt gond, így figyelte, ahogyan a többiek is előjöttek és megadták magukat. A fegyvereitől nem szívesen vált meg, de úgysem volt más lehetőség, mintsem átadni őket. Kissé elhúzta a száját, amikor megtalálták nála a SHIELD ügynökös igazolványt is, főleg, hogy más volt, mint ebben a realitásban.
- Nem hamisítvány és nem is hibás uram – mondta.
Átadta a két pisztolyát, illetve lecsatolta a kezén levő órának tűnő energiapajzsát is. Azonban a rajta levő ruha testpáncél volt, erről egyelőre nem szólt, mert a végén még levetették volna róla. Hagyta, hogy megbilincseljék és beszállt ő maga is a rabszállítóba. Mialatt utaztak feltűnt neki, hogy az egyik őr figyelte, majd meg is szólította. Az őr felé fordult, ez egyelőre jó pontnak tűnt, már csak remélhette, hogy ez nem valamilyen kifacsart világ és az e világi énje is SHIELD ügynök, úgy sokkal könnyebb lenne az egész.
- Igen, az vagyok – mondta a megszokott merevséggel, ridegséggel.

Nagyszerű adjuk meg magunkat, ez aztán a zseniális ötlet. Összecsuktam az íjamat, miközben elindultam az ügynökök fel. Mire odaértem már nyújtottam is feléjük az íjamat, a tegezt levettem a hátamról, ahogyan az ott levő kardot is, és végül a két pisztolyomat is átnyújtottam. Csak szerényen, hogy több fegyver van nálam, mint a csapatnak valószínűleg összesen. Bilincsek, milyen régen is volt, hogy utoljára így jártam, valahol ott, mielőtt Xavier prof össze nem szedett a kaszinóból, ahol le akarták vágni az ujjaimat csalásért, pedig nem is én követtem el azt, amiért így jártam volna. Most nem tettem semmilyen csípős megjegyzést, még csak az kellett volna, hogy ezek lelőjenek, főleg, hogy máris mennyire bizalmatlanok voltak. Nálam is nálam volt a SHIELD igazolvány, így azt is a képükbe toltam. Már a kocsiban meghallottam, hogy felismerték Jon-t, gúnyos mosolyra húztam az ajkamat.
- Milyen népszerű vagy ebben a realitásban is – mondtam. – Honnan ismeri őt?
De legalább volt valamilyen érdekesség addig, amíg meg nem érkezünk oda, ahova visznek. Koncentrálni kezdtem és megpróbáltam kinyúlni annak az őrnek a tudata felé, aki felismerte a drága rokonomat. Ha sikerül belenéznem a fejébe, akkor kutakodni kezdtem benne a lehető legóvatosabban, nem akartam, hogy rájöjjön arra, hogy mit teszek. Érdekelt, hogy miként és honnan ismeri Miller-t. Hátha ezzel végre valamilyen konkrét információt is megtudhatunk a világról, ha már egyszer ő létezett itt, akkor minden bizonnyal nekem és a többieknek is kellett.

//Folytatás: SHIELD központ//

Az alakítás a parkolóban nem sikerül a legjobban, Lysmith intézi el a leggyorsabban a megadást, elrontva így a többiek játékát. Hehe. Mindig magát adja. A többi már simán megy, felkerülnek a bilincsek, be a rabszállítóba, a régi szép idők. Természetesen nem ellenkezek ez a lényeg. Teljesen nyugodtan ülök és mereven nézem a jármű oldalát. Egy ideig nem gondolok semmire csak hideg tekintettel várakozok. Gondolatban dúdolni kezdek, nem tudom miért. Nem hagyom figyelmen kívül ami körülöttem történik. Már számítottam rá, hogy valakit felismernek, de hogy ennyire gyorsan az érdekes. Érdekes. Elmosolyodom.
- Hűűez gyorsan ment.
Többet nem fűzök hozzá. Kicsit összezavarom az őrt, rákacsintok ha éppen rám néz. Igazából nincs tervem és nem akarok semmit, de nagyon vicces hangulatomban vagyok. Megint elmosolyodom. Megnézem hogy a bilincsben elérem az egyik kezemmel a másik kezem ujjait. Ha igen, akkor egy erős és hirtelen mozdulattal megpróbálom két ujjam eltörni. Mondjuk a bal kézen a kis és gyűrűs ujjat, az nem olyan nagy veszteség. Végre kárt tehetek magamban.

Az őr nézi Millert zavartan picit behajolva és félig válaszol Melissa kérdésére.
- Nem, maguk nem ismerősek, de én szolgáltam magával... még a...
Steph szavaira megtorpannak a szavai.
- Másik világ?
Mire a másik őr rászól:
- Hé! Ne patronáld a rabokat! Ezek megint csak mutáns kémek, mint Spartannal.
- Juj tényleg.
Mondta az őr és visszaült kihúzva magát. Innen kezdve a katonák semmire sem feleltek és némán vitték őket. Steph szerzett mégis némi információt. Miller kb évekkel ezelőtt volt annyi, mint most az ő Millerük. Elégé kemény, de teljesen képességtelen katona volt. Hamar lépett a ranglétrákon majd elveszett a shield tömegében. Mikor megérkeztek a nagyvárosban kivezették őket zsákkal a fejükön. Ezt már csak egy vallatóban vették el őket. A hely lenyűgöző. Miközben bilincselik őket oda a két katona hamar észre vesz dolgokat. A falak elég vastagok, hogy felfogjanak, majdhogynem mindent. Ez nem egy fekete doboz, ez lényegében még a telepatikus erejét és képes tompítani Stephnek.
Folytatás:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t431-manhattani-shield-kozpont#48588

Faust egy hete volt csak itthon. New Yorkban ilyenkor a megszokott köröket rótta mikor reggel hívást kapott, hogy fel kéne mennie megnézni egy ásatást. Mind kiderült a szigeteken túl az államban egy út mellett akartak építkezni, de úgy tűnik valami régi kori nyomokat leltek. Bár a "Fáraó" szakterülete egyiptológia és ezt meg is mondta nekik mégis csak őt érték el elsőre és szeretnék, ha más nem kimenne és feltartaná a kutatás látványát legalább ameddig a helyi rezervátum szakértője eltud menni. Nathan így kénytelen volt bérelt kocsijába szállni és hajnalok hajnalán kimenni. Vagy másfél órát kocsikázott mire kiért. Kb pont a semmiközepén az autóúton láthatóan van egy poros levezető út, vagy inkább egy út, amit az arra járó autók alkottak az erdősebb részen. Ott behajtva még párpercig ment mire meglett az egész mély gödör és körülötte az otthagyott építkezési gépek.

~ Nathan Faust ~

Nagyjából egy hete lehettem itthon, persze ilyenkor jöttek az unalmasabb dolgok, mint a törölközőben flangálás a házban élelem és ivóvíz után, vagy nagyon leminimalizálva elmesélni azt ami addig történt velem amíg nem voltam itthon a szüleimnek, vagy épp a múzeumból-múzeumba való kocsikázás. Tiszta szerencse, hogy egy kisebb terepjárót béreltem, mert parkolni is könnyű, meg mindenen nem akad fel, csak megy és kész. Aztán felhívtak. Valami ásatást kellett megnézzek, és bár ellenkeztem volna, hisz a helyi őslakosok kultúrája és leletei nem az én szakterületem, de mégis olyan szépen kértek és olyan nagyon unatkoztam, hogy csak belementem. Csak azt nem értettem, hogy mindezt miért hajnalok hajnalán kellett. Értem én, hogy sürgős, meg minden a franc, de a hajnal amúgy sem a legjobb pillanat a régészkedésre, ráadásul az isten háta mögötti helyen.
- Mi a franc? - tettem fel az értelmes kérdést megérkezést, és kávéval való kiszállást követve. Azt hittem a telefonhívásból, hogy teszem azt találtak egy faldarabot az alap ásása közben, nem azt, hogy egy lyukat a földben. A kávét gyorsan felhajtva néztem szét, hogy van-e itt valaki, vagy ha nincs, hát önfejűen indulok el a gödör felé, hogy felfedezzem miféle titkokat is rejthet.

A férfi a kérdése után szótlanul megindult lefelé. A hely friss ásás nyomaival volt teli. Az építkezés első lépése kiásni a régi földet az alapzatnak. Lefelé egészen könnyű volt haladni. Rétegesen tudott lefelé menni a földön, ahogy kivájták. Lent látott valakit üldögélni.
- Nyugalom barátom.
Mondta az alak békésen.
- Rossz hírem van.
Ezzel felállt, de nem állt meg. lassan az égbe emelkedett lebegve. Faust csak a tévében látott ilyesmiket, sosem hitte, hogy tényleg látni fog ilyen, mutáns vagy asgardi dolgot. (a tévében főleg azokat emlegették szuperlényeknél)
- Ez egy csapda.
Fedte fel magát a kékesen izzó aurájú férfi.

~ Nathan Faust ~

Mivel senki sem került egyszerűen elindultam a lyuk belseje felé. Elég lassan tudtam haladni, de idővel feltűnt, hogy valaki üldögél a közepén, vagy valami ilyesmi. Nem igazán hiszem, hogy ő lenne az aki miatt idehívtak, hacsak nincs mumifikálva, vagy nem halott már legalább ezer éve. Máskülönben maximum elsősegélyt tudok nyújtani neki, hisz a kávémat már megittam.
Mikor beszélni kezdett hozzám, már válaszolni akartam, ám a szavak a torkomba szorultak mikor láttam, hogy elkezd lebegni. Oké, két lehetőség áll fenn. Egy, még mindig alszom és ez egy nagyon hülye álom, csak azért, mert nem akartam elvállalni a munkát. Kettő, ez egy olyan pasas amiről a hírekben meg itt-ott beszélnek azok a mutánsok vagy micsodák. Vagy az is lehet, hogy egy bűvész és tényleg álmodom.
- Hát, üdv. Érdekes amit tud csinálni. - be kellett ismernem, hogy tényleg érdekes volt. nem sűrűn lát az ember lebegő embereket. - Azt viszont nem értem, hogy miért állítottak nekem csapdát. Ha sok pénzem lenne vagy valami híres ember lennék, akkor érteném, de így azt hiszem, hogy meg kell kérnem, hogy magyarázza el az okát. - semmi hirtelen mozzanatot nem csináltam, mármint azon kívül, hogy mikor lebegni kezdett kiesett a kezemből az üres kávés pohár. Az viszont ténylegesen érdekelt, hogy miért is állítottak csapdát nekem.

A lebegő férfi megszeppenve nézi a kutatót.
- Nem ezt...a a reakciót vártam, de rendben.
Ezzel a kezét emeli Faust felé majd abban lilás fény jelenik meg. Az egy gömbbe gyűlik, ami cikázva csapódik Faustba és üti ki azonnal.

Mikor Faust felébred egy labortermet lát. Minden tiszta és ő egy fém asztalhoz van szíjazva. Nem messze tőle van még két ágy. Mellette egy szőke nő fekszik, melltartóban és bugyiban utána pedig egy kopasz pasi, de a szíjaktól azt már nem látja. Ebből rájöhet, hogy ő is egyetlen alsónadrágban fekszik az ágyon, de a hideg fém is árulkodó lehet. A mellette fekvő nő lassan ébredezik.
Reena lassan tér magához. Már tudja, hogy nem igazi golyót kapott Zémótól csak egy altatót. Azonnal rájön, hogy levetkőztettek alsóneműre, ami logikus lépés volt látva, hogy már egyszer rántott fegyvert rájuk. Kicsit még álmos,d e amúgy teljesen jól van. Egy laborszerű teremben fekszik leszíjazva egy fémasztalon. A terem még üres leszámítva a két oldalon az egy-egy fickót. Az egyiken a teljesen eszméletlen Kane. A másikon pedig egy ismeretlen fickó,a ki már ébren van. Úgy szint csak alsóneműben vannak és a fickó mellkasán van egy csúnya kormos folt.
A terembe békésen sétál be a lila maszkos alak.
- Guten tag. Ha nem gond neki is kezdenénk a procedúráknak.
Mondta békésen a férfi.

~ Nathan Faust ~

A pasas helyében én is mondhattam volna, hogy nem ezt a reakciót vártam, mert azt mondta, hogy elmagyarázza, hogy miért állítottak csapdát, de helyette csak valami gömböt lőtt felém ami elől el sem tudtam menekülni. Aztán jött a sötétség.
Valami laborszerűségben tértem magamhoz egy asztalhoz szíjazva. Szétnézve magamon kívül mindössze egy szőke nőt láttam, akin más helyzetben biztos, hogy sokat legeltettem volna a szemeimet, hisz csak melltartóban és bugyiban volt, meg még rajta túl volt valaki, de azt már nem láttam.
- Hali. - szólaltam meg és igyekeztem valami mosolyfélét küldeni a nő felé miután magához tért. A szavaiból ítélve valami ismerőse volt a másik emberke akit nem láttam és Kane-nek hívták.
A belépő német férfi elég intenzív reakciót váltott ki a szösziből. Biztosan ismerik egymást. Lehet az is, hogy valami szerelmi háromszög az egész, de akkor nem értem, hogy én hogy is kerültem bele, hisz egyiküket sem ismerem, és egy ilyen szőkeségre biztos emlékeznék. Talán.
- Bocsánat, de nekem egy lebegő pasas azt mondta, hogy elmagyarázza miért állítottak csapdát. Ami pedig a kísérletezést illeti, nem kellene előbb aláírni valami papírokat meg ilyesmi? Vagy legalább azt megkérdezni, hogy milyen a vércsoportunk? - jártatom a számat, hisz a legjobban azzal lehet a figyelmet elterelni és időt húzni. Közben pedig valami módszert jó lenne találni arra, hogy elkerüljük a késsel vagy bármi mással való találkozást.

Kane morogva forgatja a fejét a kiáltásokra a veréssel együtt neki ez sok volt és csak a sikoltásra kezd picit ébredezni. Zémó az egyik szerkezethez megy és elkezd egy tálcás kocsit tolni rajta szérumokkal, tűkkel, fecskendőkkel, késekkel és ki tudja még mivel.
- Náci? Nein meine fräunlein. Az a nagyapám volt, én csak nagyra értékelem a régi korok szokásait.
A nő fejében most állt össze. A pánik és adrenalin nélkül. Náci, német akcentus, lila maszk, nagyapa. Henrick Zémó, az ember, aki megölte Amerika Kapitányát. A történelem első szuper bűnözője, sosem kapták el, eltűnt a háború után, feltehetőleg meghalt a megszálláskor. A férfi békésen és megindult Faust felé. Annak a szavaira egyszerűen megdermed. Ilyen szintű vak ostobaságra nem készült egy emberi kísérlet során, csak üres tekintettel nézi az archeológust.
- Köszönöm, bárminemű bűntudatom is lett volna azt msot ön elmulasztotta.
Majd elkezd leszívni egy üvegből egy anyagot.
- Tudják a pókok nagyon érdekes lények. Mindig is imádtam őket. Erősek, gyorsak, hatalmasat tudnak ugrani, pillanatok alatt csomagolnak be egy rovart a hálójukba, a mérgük akár egy lovat is megölhet. Vérbeli szörnyetegek.
Mondta boldogan és egy szérumot adott be Faustnak, amitől az erei zölden kidudorodtak és a férfi szívverése felgyorsult.

~ Nathan Faust ~

Érdekes dolgokat tudtam meg. Egyrészt azt, hogy ez az ember az az ember, aki nem az az ember, aki megölte Amerika Kapitányt. Viszont a nőci ismerte azt az embert, aki ezt megtette. Ez két lehetőséget vet fel, egyrészt nagyon öreg, csak jól tartja magát, vagy pedig nagyon elmerült a témában. Remélem az utóbbi, mert amennyiben ezt a valamit túlélem, nem egy vénasszonnyal akarok flörtölgetni.
- Szóval bűntudatot érez. Azt igazán folytathatná, hisz nem vágyom arra, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljünk. Tudja jobban szeretem, ha olyan személyek vizsgálgatnak akikről tudom esetleg, hogy kicsodák, meg az sokat segít a dolgon, ha nőszemély az illető. - jártattam a számat tovább, mert a kis felszerelés arzenál nem töltött el nagy boldogsággal és a korábbi szövegelésem is pillanatnyi megállást késztetett rajta. Addig is próbálkoztam a szabadulással tovább.
- Pókok? Tudja, én inkább a szkarabeuszt tartom lenyűgözőnek, meg a macskákat. Igen, azok mindig jó szerencsét jelentenek. A pókok inkább a skorpiókra hasonlítanak, és azokat már az ókori Egyiptomban sem szerették, így ne haragudjon meg, de nem meglepő, hogy magam sem színlelem túlságosan. - igyekeztem mindent megtenni, ami fizikailag lehetséges volt, hogy megakadályozzam bármit is akar beadni nekem. ha lehet választani akkor inkább a tű okozta sebesülések, mint egy ismeretlen szer halálos mellékhatása. Amikor a szer bejutott a szervezetembe minden izmomat megfeszítve igyekeztem küzdeni ellene, bár nem tudom, hogy ez mennyire sikerülhet.
- Tényleg jó ötlet lenne az az ellenméreg, a csaj jól beszél. Még fiatal vagyok a halálhoz. - igyekszem az elmémmel is küzdeni ez ellen a bármi ellen amit beadott. Olvastam, hogy az elmében nagy erő rejlik és bármilyen betegséget legyőz, úgyhogy ezzel is megtehetné igazán ezt. Remélem az "Én vagyok a főnök. Túlélem ezt az egészet." gondolatok ismételgetése megteszi a magáét.

Zémó elismerően néz Reenára.
- Gut! Elismerésem, kevés a maga népéből szokta felismerni családom erényeit pusztán névből.
Ezzel még egy ideig várt, hogy Faust remegni kezdjen önkéntesen. Majd újabb injekciót adott be neki. A férfi légzése egyszerűen leállt és levegőért kezdett kapkodni.
- Kérem fejezze be a ficánkolást Ms... Reynolds ugye?
Kérdezte és kényelmesen hozzá fordult, mintha Faust nem is haldokolna a másik asztalon. Reena érezte, hogy a jobbkezénél a szíj picit megkarcolódott a fémtől, amibe rakták. Ha tovább mozog, idővel akár el is vághatja azt talán.
- Tudja, úgy érzem, hogy még annak ellenére is, hogy maga egy undorító amerikai mi jól fogunk kijönni. Igaz... magának nem sok ellenvetése lesz hisz mire végzünk addigra úgy fog imádni, mint azt a kis zászlós disznót, akit nagyapám milliókra robbantott.
Szavai végére még picit kuncogni is kezd. Faust ekkor eszméletét veszti. A gépek jelzik, hogy a szíve leállt. A férfi sóhajtva fordul felé.
- Hol is voltunk?
Nyugodtan keresgél az asztalon és egy másik tűt felkapva azt pontosan a szívébe szúrja. Nem történik semmi, de nem úgy tűnik, hogy Zémót ez egy kicsit is érdekelné. Békésen hozz egy új kocsit és megindul Reena mellé.

~ Nathan Faust ~

Most éreztem azt, hogy nagyon nagy szerencse, hogy nem reggeliztem. A remegés ami kezdett megjelenni a testemben biztos kikísérte volna a pirítóst. Amennyire lehetett igyekeztem továbbra is a szabadság megszerzéséért küzdeni, bár ebben ez a szer amit kaptam éppenséggel nem sokat segített.
- Nem volt még elég? - tettem fel a kérdést mikor újabb injekcióval láttak el, de a szócséplést már nem tudtam folytatni. Sokkal fontosabb volt, hogy olyasmi megszerzéséért küzdjek, ami sehogy sem akart menni. Levegő. Sehogy sem tudtam elérni, tudtam, hogy ott van előttem, mert eddig nem volt vele gondom, de most egyszerűen képtelen voltam beszívni. Fogalmam sem volt mit csinált velem ez a pasas, de ez így nem jó, nagyon nem jó. Aztán a végéhez értem, sem én, sem a szervezetem nem bírta tovább a levegőtlenséget.