Bázis, ismeretlen helyen

Ahogy elkezdem húzni a magatehetetlen srácot egyszerűen ketté tépődik... és ez nem a szokásos mániákus túlzásom. Elterülök a földön és nem tudok felállni, de egyelőre nem is próbálok, valamilyen különös félelem is eluralkodik rajtam, még valamilyen nukleáris reaktor balesetről, dokumentum film emlékei rémlenek fel...
~ K.rvára leszartam volna, ha vízbe kell fulladnom, el kell véreznem, élve eltemetnek meg hasonlók, amitől mások félnek, de nem, pont a sugárzás kell, az egyetlen amit nem akartam. Na most volt elég. Pont ez kellett még a mai napra, a hónapokig tartó bezártság után, semmi más, csak, hogy kb mindenki meghaljon. Legalább ennek is van jó oldala, ketté téptem a fogyatékost, ráadásul még élve. De nem adom fel, pedig már rohadtul mindegy, ilyen állapotban...
Nem akarom erőltetni, hogy felálljak, nem lennék rá képes, inkább megvárom, hogy a többiek ide érjenek és tudjanak segíteni nekem. De ha nagyon erősködnek akkor azért jelzek, hogy húzzanak vissza az anyj.kba.
- Óvatosan. Én téptem ketté a másikat is, és nem húztam erősen. Nem fogok úgy járni, mint ő.
Ha segít nekem valaki akkor tényleg halál óvatosan próbálok meg felállni és összeszedni magam, hogy legalább támogatással normálisan tudjak haladni.

~ Mégis, hogy kerültem ide?~ Az első gondolatom, mikor is a szemem nyitva, és egy ALIEN filmből másolt hibernálóban találom magam. De, még a helység is mintha a Waylend Yutani egyik kib*szot hajójának  az egyik helységében ébredtem volna.
~ Mostmár, értem azt, hogy a filmben mit is éreztek, mikor ők ébredtek fel. ~ Gondolom, miközben a tenyeremmel a szememet dörzsölöm. Aztán, egy nagyot ásitok, majd utánna ülökfel, és nézek végig a többieken. Mindenkin, Fehér nemü volt, még rajtam is.
~ Fura, én úgy emlékszem, hogy egy polo volt rajtam, mikor el aludtam, és nem egy melltartó. ~ Jól körbe nézek, és látom, hogy nem csak mi, de a tanárok is itt vannak. Legaláb is, amit a többiek ből látok, révén hogy rövid látó vagyok.
- Jó reggelt, mindenkinek. - Szólalok meg, de talán nem kellet volna. Föleg mert, azt sem tudni, hogy valóban reggel van e, vagy nem. Hiába, a szokás hatalma.
- Tina, hogy kerültünk ide? - Kérdezem a szomszédomat.

(Révén, hogy Éva rövid látó, ezért nem látja jól a többieket, így gondolom bárki válaszólhat.)

Hirtelen felébredek, és egy lendülettel fel is ülök, utolsó amire emlékszem, hogy átfordulok az ágyban aztán a gránát, utána a lövések. Nem tudom hol vagyok, ahogy körülnézek valamilyen rohadtul szánalmas, erőltetett sci-fi horrorban érzem magam. Remek, még az idegesítő gépi hang is bemondja az információkat, hogy lehetőleg az is hallja akinek nem kellene, a programozók nyilván román specialisták lehettek... Vegyes érzelmek keverednek bennem, furcsán érzem magam és le vagyok lassulva, de azért az idegeim már megint mindjárt elpattannak. Nem akarom elhinni, hogy ez megtörtént, ez valami rossz veszélytermi gyakorlat. Az utolsó csepp a pohárban az egyik lány, aki nem hozzám beszél, de azért kellően hangosan, hogy az egész terem hallja, amit mond, visszhangozva, négyszer.
- Anyád temetésén kívánj jó reggelt, szerencsétlen.
Le is köpném, ha teljesen rendben lennék, de nagyon nem vagyok. Egyelőre megpróbálok felkelni és lassan talpra állni, a kapszulának támaszkodva.
~ Na jó, ez már tényleg elég sok. Elraboltak... egy csapat diákot... Kik? Miért? Miért érte ez meg nekik? Ha kiderül, hogy az emberrablók is idióták voltak, lelépek. Kinek kell egy csapat gyerek komolyan?!
Azért legalább a lányokon végig tudok így nézni, nah, valaki elég jól néz ki azért, minden helyzetnek meg van az előnye.

Mikor kinyitom a szememet, egy mély lélegzetet veszek és felülök. olyan érzésen volt, mintha egy rémálomból ébredtem volna. Egy jeges rémálomból, pontosítok, mikor érzem, a hideget. Mikor felfogom, hogy valami kapszulaszerűségben ülök kissé meglepődök. Először nem is szólok semmit, hanem szemügyre veszem a környezetemet.
Egy hatalmas teremben voltam, és mindenhol hasonló kapszulák vannak benne a társaimmal, akkor már kezd összeállni a kép. kezdésnek rájövök, hogy nem az a rémálom amiből felébredtem, hanem az amibe ébredtem.
- Szóval nem csak álmodtam azt a kommandóst.
Mormolom az orrom alatt, majd meghallom, ahogy Éva mindenkinek jó reggelt kíván.
- Hát ez minden, csak nem jó reggel.
Mondom morcosan. Amikor a lányra nézek észreveszem, hogy kissé hiányos a viselete, de nemcsak neki, hanem mindenkinek. Csak fehérnemű volt mindenkin.
~ Szóval ezért fázom ennyire.
Megpróbálok felállni és kiszállni a kapszulámból, bár még kissé erőtlenül, de végül sikerül és megállok a kapszula mellett.
~ Már tudom, milyen egy mirelit pizzának.
Tony válasza az enyéménél sokkal erősebb volt, így inkább próbálta a többiek figyelmét másra terelni.
- Srácok, húzzunk el innen minél előbb, a jelzőhangra valószínű felfigyeltek már az el rablóink.
Mondom és megpróbálok elindulni az ajtó felé, ami jelenleg az egyetlen kijáratnak tűnik. A szobában észreveszek egy alvadt vértócsát, mire szörnyű érzés tör rám.
~ Mi van velem? Nem szoktam megijedni a vér látványától. Rossz előérzetem van.

Pislogok néhányat, mikor felébredek, olyan érzésem van, mintha egy mély álomból ébredtem volna. mindenem fázott. megdörzsöltem a karom, hogy kicsit felmelegedjek, de ekkor észreveszem, hogy a pólóm nincs rajtam, lenéztem és láttam, hogy egy-szál melltartóban és bugyiban vagyok csak.
~ Hova lett a ruhám.
Bár ez most elhanyagolható kérdés volt. ugyanis az jobb kérdés volt, hogy hol is vagyunk? ugyanis valamiféle kapszulában feküdtem és mikor felültem a környezetünkben is csak azt láttam mindenhol. Minden kapszulában egy sorstársam volt. Az egész helyzet olyan volt, mintha egy scifi-könyvbe csöppentünk volna.
Éva jó reggelt-tel köszönt, de ezt többen nem értékelik. A jelen helyzetben, mondjuk tényleg túl optimistán hangzott. Éva oldalra fordult és vélhetően nekem szólt, bár nem tudhatta, hogy mást néz.
- Elraboltak minket.
Peter leszögezi, hogy jobb lenne mihamarabb eltűnni.
- Támogatom az ötletet.
Mondom, majd megpróbálok kiszállni a kapszulámból. HA ez sikerült akkor pedig megpróbálok erőt gyűjteni ahhoz, hogy előbb odamenjek Évához, majd pedig kivezessem úgy hogy a kezét fogom.
- Erre Éva.
Mondom, ha sikerült eltámolyognom odáig majd pedig ha tudok megindulok az ajtó felé.

Brrr, de hideg van! Hol vagyok egyáltalán? Körülnézek és valami inkubátorszerűt látok. A tegnap este! Elraboltak minket és most kísérletezni fognak rajtunk? Vagy csak lefagyasztottak, mint a húst, hogy sokáig elálljunk?
A hang kimondja, hogy felébresztett minket, de csak rendszerhiba miatt. Ezerszer rosszabb, mint Veszély, bár az ő hangját se szeretem. Csak egy alsónadrág van rajtam és ahogy felülök, meglátom a többieket. A tanárok nincsenek itt, de a diákok azt hiszem, mind megvannak. Nem emlékszem mindenkire, talán mégis lehet, hogy valaki hiányzik. Megdörzsölöm a szemeimet és kimászok ebből a kádból. Túlságosan nem zavar, hogy ruhátlan vagyok. Mikor átváltozom medvévé és szétszakad rajtam minden, annak általában ez a végeredménye. Semmi más nincs itt, csak a fülkék és mi.

Ki kell innen jutnunk! De lehet, hogy a foglyulejtőink mindjárt jönnek, ha ők is megkapták az üzenetet. Vér a földön, de csak egy helyen és megalvadt. Senkin nem látok sebet. Valaki leszúrt volna egy őrt? De miért nem takarították fel? Végignézek mindenkin. A lányok pironkodnak, a fiúk nézelődnek. Én is látok egy pár szépséget, de megtisztelem őket azzal, hogy nem bámulom sokáig a testüket. Nem akarták megmutatni, ez csak egy kiszolgáltatott helyzet.

Jótét Dalnok már mondja is, hogy menjünk. Én egyetértek, de erre a vérre még kíváncsi vagyok. Talán megtudok valamit arról, hogy kik hoztak ide minket.
- Legyetek szívesek, ne ijedjetek meg! Köszönöm! - figyelmeztetem a társaságot, hiszen nem szabad, hogy most sikongatni kezdjenek, mikor medve alakot öltök. Odamegyek a vérfolthoz és körbeszaglászom. Utána pedig hallgatózom és szaglászom tovább, hogy hallok-e, érzek-e közeledőket. Ha igen, felhívom erre a figyelmüket és én is felkészülök. El kell söpörnünk őket és kijutni innen. Ha nem jön senki, akkor maradok medve formában, mert így gyorsabb vagyok és elindulok kifelé Jótét Dalnokkal együtt, hogy megnézzük, mi ez a hely és hogy tudunk elmenekülni.

Miközben Évához megyek több dolog is feltűnik nekem a teremben. Több számítógépes terminál is van itt, meg szekrények, amelyeknek üvegfala volt.
Megfogtam Éva karját és magam után vezettem az egyik terminálhoz.
- Derítsük ki egyáltalán hol vagyunk és, hogy merre tudunk megszökni.
Odamentem a terminálhoz remélhetőleg Évával együtt, elkezdtem tanulmányozni a terminált, de nem nyomtam meg semmit amiről nem tudom mi lehet, mert nincs kedvem beindítani véletlen a riasztót. Elsősorban a dátumot kerestem, hogy megtudjam meddig tartottak minket fogva, majd pedig a hely tervrajzát, hogy megtudjam merre juthatunk ki, ha ezere nincs nincs módom,(ha van akkor is) akkor az üveges szekrényhez megyek és kiveszek egy ruhát, majd felveszem, remélhetőleg a saját méretemben találok, mert ha lóg rajtam az kissé gyanús.
Gyorsan belebújok a ruhába és nyújtok egyet Éva felé is, feltéve, ha velem jött.
- Ezt vedd fel, majd gyere utánam.
Mondom mielőtt kimennék akár Évával akár nélküle a folyosóra.

Tony, szólalmeg, de nem értem, hogy minek. Ilyenkor, annyira kedves tud lenni, szinte érzékelni lehet a jó indulatott a szavaiból. De, inkáb hagyom, leszek én az okosab ennél a Solo... Nem, inkáb nem hasonlítom hozzá, mert vele ellentétben Solo az más. Inkáb, szerintem Jabbára jóbban emlékeztet. Majd, meg hallom Tina hangját, hátam mögül. És, egy másik folt is megszólal, hogy lápjünk le. Azt hiszem, Peter.
- Detto. - Mondom, Tina után, majd ki kászálodom a tartájomból. Meg hallom, hogy Tina jön segiteni.
- Köszönöm. - Mondom, és már teszem is a lábamat a hideg gondolom fém padlóra. Majd egy ötödik folt is meg szólal, a színéből itélve, szerintem indián lehet. Figyelmeztet, hogy ne ijedjünk meg. És, át változik egy nagy barna folttá. Eközben, én és Tina gondolom, el indulunk az ajtó felé. Ha el sétálunk a szekrények mellet, egyenesen Tinához fordulok. Majd, Tina először fel öltözik, aztán nekem is ad egyet.
- Kösönöm. - Mondom neki, aztán én is fel öltözöm. Miután, megvagyok vel, Még nem indulok el, mert valami bakancs félét keresek. Ha, találok az egyki párt fel veszem, a másikat pedig Tina után viszem, hogy vegye fel.

Szaglászok és fülelek, de Maheo kegyes és szerencsénk van. Senki nem közeledik, senkit nem érzek az épületben. Vajon hová hoztak minket? Középen számítógépek vannak. Azokat nem szeretem és nem is értek hozzájuk túlzottan, de majd a műszakisok megnézik. Én abban tudok segíteni, hogy figyelek és az átlagnál sokkal jobb érzékeimmel próbálok megoldást keresni. Szagolgatom azt a vérmintát a földön és próbálok belőle megtudni valamit a támadóinkról. Nagyon gyanús ez nekem, hogy nem törölték fel...

A szekrényekben ruhák vannak és a lányok mennek is felöltözni. Teremtő Lány egy másik, kissé szórakozottnak tűnő hölggyel indul oda. Évának hívják, ha jól hallottam. Nekem nem kell ruha. Most nem jönne rám, de ha visszaváltozok és felveszem, annak se lenne értelme. Úgyis szétszabom, ha megint medve formát öltök. Szerintem ezt a kis szürke gatyát is szétpattintottam magamon, de nem zavar. A medvék meztelenül járnak és most nem érünk rá a szégyenkezésre meg az udvariaskodásra.
Senki nem sikított, csak egyre többen jönnek az ajtó felé. Jótét Dalnok átváltozik mellettem egy kisebb medvévé. Ilyenkor sokkal erősebbek az ösztönök, de megpróbálok koncentrálni. A Képességfejlesztés órákon volt szó arról, hogy a hím lupinok sokszor versengeni kezdenek és a nőstény lupinokat pedig azonnal megkívánják. Ezt most el kell kerülni. A kis medve hátára teszem a mancsomat és így szólok:
- Vigyázz az ösztönökkel, Jótét Dalnok és most az eszedre hallgass!
Jó, hogy van még egy megfigyelőnk. Rémlik, hogy akkor is átváltozott, mikor megtámadtak minket a hotelben. Ez a másolás képessége. Hasznos lehet, de mi van, ha nincs kit másolni? Most nem így van, még válogatni is lehet. Kinézünk és a társam a falakat nézi. Feliratok, irányt és helyiségeket jelző táblák kellenek, okos. Mi jobban látunk ezeken a sötét és nyomasztó helyeken. Szerintem ez nem napfény, hanem lámpák világítanak be oldalról. Valamilyen belső folyosón lehetünk.
- Gyertek! A folyosón nincs senki, de csak halkan és óvatosan - mondom én is halkan, nem kiabálva. Hallgatózom és szimatolok, miközben haladunk a folyosón. Ha valakit megérzek, azonnal megállok és intek a csapatnak a magasba emelt mancsommal. Az oszlopok mögé talán el tudnak bújni és ha ez kell, én is visszaváltozom, hogy el tudjak rejtőzni. Rejtőző Medve túl feltűnő volna. Ha viszont csak egy vagy két közeledőt érzek, akkor megpróbálom becserkészni őket és a lehető leggyorsabban összecsapni a fejüket és szétvágni őket, mielőtt lőhetnének. Nem tudom, kik raboltak el minket, de ha találkozunk, nem fogom kímélni a gazembereket. Ha nincs ellenség a láthatáron, akkor gyorsan elmegyek az ajtóig. Ott is figyelek, hogy vannak-e bent és ha nincsenek, akkor kinyitom az ajtót, hogy tovább tudjunk haladni. Ha látnánk feliratokat, az sokat segítene.

Amíg én lassan össze szedem magam, a többiek hirtelen nagyon otthonosan érzik magukat... a teljesen idegen környezetben, fel le járnak, intézik a számítógépeket, b.sztatják a vért a padlót, medvévé változnak, kétszer egymás után, mert az kell, és még parancsolgatnak is. K.rva jó, örülnék ha azért egy riasztót beindítanának vagy hasonló, egyáltalán nem érdekli őket, hogy nem tudják hol vannak, miért vannak itt, ki rabolt el minket, még a folyosóra is kimennek. Már nem is bírom nézni, csak remélem, hogy egyedül vagyunk itt a halál f.szán, és tényleg nincs senki aki ide tolná a képét. Ha minden rendben akkor elmegyek a szekrényig, óvatosan kinyitom, majd kiveszek egy ruhát és gyorsan felveszem. Közben egy másik ruházat felé nyújtom a kezem és koncentrálni kezdek, képességemet próbálom használni, hogy a ruha egy részét légneművé változtassam és magamba szívjam, regeneráció miatt, jót fog tenni, ha sikerül.
~ Legalább azt a lányt a világból kioltottam, nem is szólt vissza, ritka, pedig már megszoktam hogy akarnak kontrázni de előbb közbe szólok. De hát mindenki nem lehet olyan szerencsés. Ha már a többiek ennyire benne vannak a dologban akkor... udvariasság. Ha már benne vagyok valakiben, valamikor.
Kiveszek egy női ruhát is ami passzol Csillának, majd oda viszem neki és átadom, ahogy eddig láttam ő sincs teljesen magánál, ajánlom, hogy örüljön, hogy nem kell rohangálnia. Amint ez megvan kinézek én is a folyosóra és végig is sétálok rajta.

Egy ideje ülök már... de csak értetlenül bambulok magam elé a falra, rémlik valami, a szobáinkban voltunk aztán... Lövések és pillanatnyi fájdalom.
- Hol vagyok?... - Csúszik ki a számon végül a kérdés, ami után pár másodperccel veszem is a fáradtságot, hogy körbenézzek, de ez nem válaszolja meg a kérdésemet, semmi olyasmit nem látok ami alapján be tudnám tájolni magam, azt leszámítva, hogy valami szobában ücsörgök egy nem is tudom micsodában. Ahogyan szépen lassan magamhoz térek, úgy kezd egyre jobban eluralkodni rajtam a hiányérzet, bár nem az a fajta mint ami egy elvonási folyamat közepén szokott tombolni, inkább olyan mint ami már amúgy is nyugvóban van.... Mióta lehetek vajon itt? Minél hamarabb hozzá kéne jutni egy kevés fűhöz, vagy legalább valamiféle dohányhoz. Mindenesetre is egyenlőre próbálom elterelni a figyelmem, méghozzá azzal hogy kimászok ebből a vacakból amiben ültem és sietősen a ruhákhoz sétálok, amikben a méretemben már csak egy lyukas darabot találok.... De többet fed mint a semmi, én pedig szégyenlős ember lévén minél hamarabb igyekszem felvenni, majd pedig kicsit pánikolva a kijárat felé veszem az irányt, de abban megtorpanok és visszanézek.
~ Archy és Shane még itt vannak... ~ Pár másodpercig nem tudom, hogy mit tegyek, de végül elhatározásra jutok és feléjük veszem az irányt. Nem tudnék megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy itt hagyom őket, a barátaim és nem akarom hogy bármi bajuk legyen, éppen ezért próbálom őket magammal vonszolni és ahhoz erőt pedig a pánikomból merítek és csak remélem hogy jó felé megyek mert talán látom hogy merre mennek a többiek, nagyon remélem, nem akarom hogy itt hagyjanak minket, nem akarok itt maradni.

Kóvájgó fejjel kezdek el magamhoz térni én is bár kicsit lassabban mint a többiek körülöttem. Először csak felülök és a szememet dörzsölöm majd a fejemet vakarom meg ahogy körbe nézek a helységbe ahol mind itt vagyunk. Beugrik az utolsó emlék, hogy gránát repült be a szobába majd lövések és most ez. Kicsit fázom, végig nézek magamon és hamar rájövök hogy miért is. Csak egy fehér fehérnemű van rajtam, szép tisztán ékeskedik a tetoválásaim is hála ennek. A fehér melltartó nem sokat takar el abból ami majd az egész hátamat és két sávban még a mellkasomat is befedi. Nem beszélve a kezeimre kinyúló részéről, vagy az egész vörös színéről.
Kikászálódok a gép-ből amiben aludtam és az elgémberedésemet kezdem el kimozgatni magamból miközben az orrom változik át egy kicsit ami külsőre csak annyit tesz, hogy megfeketedig az orrom. Szaglászni kezdek de nincsen ismeretlen szag. Csak mi vagyunk itt úgy tűnik. Páran már meg is indultak, mozgolódnak. Hát szervezetlenül valamellyest ha mondhatom. Még kótyagos vagyok sose voltam egy ágyból kiugró alkat és ki tudja mi óta feküdtünk itt. Kicsit jobban körbe nézek a teremben. Van aki már ruhát is talált. Páran pedig elindultak kifelé és van aki fel is kapott a vállára másik diákot akik nem tértek még maguhoz.
Kicsit, hogy mostmár jobban magamhoz térek veszem észre a vértócsát is a terem közepén. Először ahhoz sétálok oda miközben a többiek kifelé mozognak. A vér már megvan száradva. Másoknak rajtunk kívül meg nincs nyoma. Harcnak sincs igazán nyoma, csak ez az egy vértócsa van itt. A tanárok nincsenek itt és mintha még az egyik diák is hiányozna. Nem sugall jót. Remélem, hogy nem egyikükhöz tartozik ez a vér. Bár nem látok vérnyomokat, csöppöket vagy csíkot mintha elment volna az illető innen vagy húzták volna el. A hasonlóan lupine tanárnőnek az illatára tisztán emlékszem még. Bele szagolok a levegőbe, próbálkozom, hogy hátha elkapok valami nyomot esetleg nyomára akadhatok így. De ha nincs is semmi se közben a ruhák felé sétálok át. Odaérve meg kiveszek egyet onnan. Nem igazán válogatok csak annyi ha tudok akkor inkább nagyobbat veszek ki mint ami rám jó lenne mint kisebbet. Ha az meg is van akkor magamra kapom. Mégis mi a franc történhetett, nézek még körbe a gépeken és a kifelé haladó többieken is.
Végül megindulok én is kifelé az ajtón, de utolsónak megyek ki. Kiterelem magam előtt még azokat akik nem indultak el és ha maradna olyan valaki hátra aki nem tért még magához akkor ha egy akkor ölbe ha ketten akkor a vállamra veszem őket. Három embert még úgy el is tudok cipelni ha kell de remélem, hogy nem lesz arra szükség.

Jótét Dalnok, ezt most ne! Hiába szóltam, hogy tiszta a terep és menni kell, hátul többen leblokkoltak. Cipelnünk kéne őket, mert könnyebben elbírunk több embert, mint mások. Szobatársamon azonban eluralkodnak az ösztönök. A legelső átváltozásomkor csak a szerencse mentette meg a gyerekeket és a tanárokat a tombolásomtól. A kísérőnk, Terry is átváltozott és a szagokból ítélve Jótét Dalnokban beindultak az ösztönök. A figyelmeztetésem nem használt, akkor már nem jutott el az agyáig. Azt reméltem, hárman többre jutunk, de nem így van. Sajnos most akadályt jelentünk és csak Maheo kegyelmén múlik, hogy az ordításra senki ne figyeljen fel. Nem éreztem senkit közeledni, de azért egy erőteljes medvehangot elég távolról is észre lehet venni. Még nem tudjuk, mi van a másik ajtón túl.

- Valaki csillapítsa le a képességével, ha tudja! Ha nem, akkor menjetek kifelé! - szólok a többiekhez nem kiabálva, de úgy, hogy mindenki hallja. Elugrom a terem másik oldalára, ahol senki sincs. Így felszabadul az ajtó és a többiek ki tudnak menni. Ha pedig ott vagyok, akkor visszaváltozom az emberi formámba és beszélek a másik medvéhez.
- Peter Calm, tudom, hogy hallasz! Tedd le ezt a formát. Nem tudod uralni és végül mindenkit bajba fogsz sodorni.
Ha megtámad, akkor elugrom, de csak emberi formában. Többet tudnék segíteni lupinként, de ha a viszálykodás folytatódik, az csak fokozza a bonyodalmakat. Addig nem megyek a többiek után, amíg Jótét Dalnok vissza nem változik. Ha megteszi, akkor pedig szigorúan megtiltom neki, hogy még egyszer ezzel próbálkozzon, amíg itt vagyunk. Bárki más képességét felveheti, csak az enyémet és Terry-ét nem. Az ősök ereje nem való mindenkinek, mert nehéz uralni.
Ha visszaváltozik, akkor én újra medve alakot öltök és odamegyek azokhoz, akik másokat cipelnek. Elveszem tőlük a terhet és annyi mutánst fogok magamhoz, amennyit csak elbírok. Az érzékeimet kiélesítve tartom, hogy ha ellenséget érzek, azonnal tudjak szólni.

Ha Jótét Dalnok nekem esik, akkor sem változom vissza. Menekülök, de a teremből nem megyek ki, amíg  azt nem látom, hogy domináns hímnek érzi magát. Ha megsebesít vagy megöl, de a többiek kijutnak, akkor már nem lesz más vetélytársa. Én pedig nem úgy terveztem, hogy hősi halált halok ezen a kiránduláson, de most előbbre tartom a többieket, mint az én büszkeségemet és életemet.

Elindulnék végig a folyosón, amikor érzem, hogy valaki megfogja a karom, meglepetten oldalra nézek, húú ez most valahogy furcsán hatott, nagyon nem számítottam rá. De nem gond, csak valahogy különös.
~ Nem panaszkodom, de lehet, hogy nem ebben a helyzetben kellene eljátszani, hogy hű de jóban vagyunk mi ketten. Mintha érdekelne a többiek reakciója... Na, ezt most ne, elég volt már az elmebeteg indián f.szból nem kell még mellé a szerencsétlen társa is, aki medvévé változik, mert nem elég egy medve, nem, rögtön kettő kell, hátha képtelen használni a képességét. Ehhez már azért tehetség kell.
Kicsit hátrébb húzódok el az állatoktól, körül nézek a teremben de nincs semmi amit használhatnék, így kénytelen vagyok várni, hogy történjen valami. Nem izgulok, adnak egymásnak két-három súlyos sebet, az egyik úgyis előbb elterül, nekem mindegy melyik.
- Valaki azért szájba vághatná mindegyiket a pár tonnás erejével. Khmm...
Jegyzem meg még félhangosan, ha tényleg eldurvul a helyzet akkor csak arra figyelek, hogy megfelelő távolságba kerüljek a felektől és ne kerüljek közéjük. Ha az indián srác hősködik és szabaddá teszi az ajtót akkor Csillát magam elé tessékelve hagyom el a helyiséget és szólok a többieknek is, hogy jöhetnének, hacsak nem akarnak ők is beszállni.

Sajnos a terminálokkal nem mentem semmire, mert németül volt a nyelv.
~ Hiába beszélek 4 nyelven, ha ez nincs köztük.
A sikertelen próbálkozás után végül odamentem Évával a tükrös szekrényhez és felvettünk 1-1 ruhát, meg cipőt. Ám ez után jött az amire senki sem számított Peter Medvévé változik, ez még nem is olyan meglepő, de az, hogy nem tudja a képességét irányítani és Rejtőző medvének megy, az már annál inkább.
- Éva ne ijedj meg, de a két barát épp most akarja kinyírni egymást és territóriumi harc miatt.
Mikor látom a helyzet súlyosságát elhúzom Évát a két medve közeléből és ha az ajtó feltárul, akkor megpróbálok kimenni rajta.

A vér tényleg régi, mármint rég itt van de a szaga ismerős. Megdöbbenve kikerekedik a szemem egy pillanatra, hogy kettő gyereké a vér, de legalábbis a szag az kettő. Peter és Wayonka. Wayonka tudom, hogy lupine viszont nem vagyok biztos a másik képességében. Persze hamar kiderül amint Peter felordít.
Felkapom a tekintetemet és az átalakuló srácot látom ahogy épp medvébe megy át. Ez, lemásolta Wayon-t. Remek. Rágcsáljon gyutacsot. Pont ez nem kellett nekünk most. Szerencsére páran értelmesen reagálnak szinte rögtön és távolodni kezdenek az örjöngőtől.
- Azaz tünés a közeléből! 
Erősítem meg őket a gondolatukban, hogy ez a helyes. Öröm az ürömben, hogy amíg ebben az állapotban van nem fogja érdekelni őt a többi diák körülötte amíg azok nem fenyegetik. Ami azért ebben a helyzetben akár egy lépéssel is közelebb lenni hozzá mint kéne. Ki tudja, hogy milyen erő szorult most a kis kölyökbe így. Nem fog várni se így miután szóltam a többieknek márcsak a macinkra koncentrálok. Hál istennek az erőm és a gyorsaságom még emberként is megvan bár most valószínűbb, hogy inkább a megfélemlítés játszik mintsem letolni egy medvét birkózásban így jön a ruci pukkasztás. Még jó, hogy van pár ruha itt...
El is kezdek átalakulni és a farkasember állapotba változok miközben megindulok. Ami igazából a két maci közé ugrást jelent. Ott pedig egy erőteljes, leteremtő ordító morgás hallatok ki Peter-re. Amilyen ordítást letolt az még a holtat is megforgatta ezeken az üres és tökéletesen zengő termekben meg folyosókon szóval nem hiszem, hogy sokat nyomna a latba hogy én is eleresztettem egyet. Persze ez közel sem garancia, hogy megáll, ezért is kellett a fél farkas forma így a két kezemmel a vállaira támaszkodom az ordítás mellett és úgy próbálom meg lenyomni a földre. Elméletben erősebb vagyok mint ők, ahogy az is elméleti, hogy nem tudják a teljes erejüket mozgósítani se még de ez inkább csak Wayonkára lehet igaz ebben a szituban, ki tudja mennyire szállt el a kölyök a másolással.

Miután, készen vagyok, meglátom, hogy Peter is átalakul medvévé, de látszik hogy neki nem megy annyira könnyen a dolog, és én csak anyit látok, hogy két barna folt csinál valamit. Tina, felvilágosit az eseményekről, így tudom, hogy mi az ábra. Majd érzem, hogy valaki húzni kezd hátra felé, ami szerintem felesleges, mert eleve magamtól is hátrálni kezdtem volna.
- Köszönöm, Tina. - Mondom a lánynak, aztán én is várom a két barna folt civakodásának a végét, de helyette, egy harmadik, azt hiszem egy fekete folt is be társult a dologba.
~ Bocs, srácok, de mivel nincs szemüvegem, és mert, talán többet ártanék, mint hasznotokra lennék, ezért ki maradok a dologból. ~ Gondolom, aztán nézem, hogy addig is én mit is tudnék csinálni. Minden esetre, kezdetnek, távol tartom magam a két medvétől.
~ Az egész, kész Natgeo Wield, Taolán, kanos a kicsi macika. ~ Gondoltam magamban, bár a helyzet, ami ki alakult itt, korán sem az, mint amit TV-ben néz az ember, vagy inkáb ez brutálisab, és könnyen megsérülhet valaki.