Bázis, ismeretlen helyen

Minden gond nélkül haladok előre, és ahogy egyszer kétszer hátra tekintek, látom, hogy a többiek sem maradtak t.ketlen p.csök, hanem szépen óvatosan jönnek ők is utánam. Átkozott nagy szerencsével de anélkül sikerül tovább jutni, hogy kiszúrnának, körülnézek és ismét keresek valamilyen alacsonyabb, takarásban lévő pontot a romok között ahova be lehet húzódni, nem hiányzik hogy itt cs.sszük el. Ha ez megvan akkor jobban szemügyre veszem a három épületet, hogy merre és hogyan is tudnák továbbjutni.
~ Rendben, nyugalom, van három épület, a toronyház rögtön kiesik a képből, logikus, hogy bent is tele van fegyveresekkel, képzett katonákkal. A gyár sem jó, sokan őrzik, bent pedig valószínűleg nincs semmi amit használni tudnánk, f.szomba is már, marad a hosszú hangár szerű építmény. Azt csak ketten őrzik, de ha észrevesznek akkor vége mindennek mert riasztják a többit, ráadásul k.rvára üres lehet az egész belülről. Itt vagyok egy rakás szerencsétlenséggel, akikre nem számíthatok, egyedül meg kevés vagyok az egészhez.
Morgok még magamban pár sort aztán végignézek a többieken, egy rakás idiótával kell majd megbeszélnem a helyzetet, de muszáj lesz érthetően elmagyaráznom nekik, hogy mit is kellene tenni. Halkan de érthetően kezdek el beszélni, emberfeletti koncentrációval elérve, hogy higgadt maradjak.
- Khm, srácok, figyeljetek, össze kell állítanunk egy működő tervet, most. Az világos, hogy el kell innen tűnnünk de ehhez kell valamilyen információ, segítség, eszköz, bármi... Ehhez be kell mennünk az egyik ilyen épületbe, a toronyház és a gyár túl veszélyes, sokan őrzik, és bent is valószínűleg tele van emberekkel az egész hely. Viszont az a lapos épület ott -mutatok rá kézzel is- azt csak ketten őrzik és lehet valamilyen raktár. Meg kell kockáztatnunk, végtelenségig nem kerülgethetjük az őrjárataikat, hogy messzebb jussunk a kietlen romok között. Szóval kellene minimum két ember akivel fel lehetne deríteni a terepet. De ha valakinek jobb ötlete van mondja nyugodtan...
Eszméletlen, hogy milyen diplomatikus és választékos tudok maradni, végülis talán jót is tett ez a kis bezártság, nincs már akkora pofám azt hiszem, vagy csak rohadt jó érzés ezzel hitegetni magam.

Ahogy sejtettem, maradt itt olyan, amit fegyvernek tudunk használni. Ilyen pusztítás után mindig van valami maradék, amivel aztán a túlélők egymásnak eshetnek, mint az ősidőkben az erdő fáiról letört ágakkal. Most nem támadunk, mert először el kell rejtőzni. Arra viszont fel kell készülni, ha meglátnak és megtámadnak minket. Ha itt egy valakit is észrevesznek, akkor tudni fogják, hogy az egész csapat kijött és hajtóvadászatot indítanak. Ezt nem szabad megengedni. A társaimat, akik mutánsok és ugyanazért vannak itt, mint én, nem bánthatják ezek a technokraták. Még azt a nagyképű Acsargó Kakast is megvédeném itt, mert majd én akarok bemosni neki egy nagyot, ha erről a borzalom földjéről elmenekülünk.

Látom, hogy Jótét Dalnok is követi a példámat és keresgél. Egy fémcsövet és egy követ magamhoz veszek. Biztos ő is megtalálja ezeket, de ha mégsem, akkor adok, hogy jusson neki is. Sajnos nem tudok annyit elvinni, hogy az egész csapatot felfegyverezzem ezzel az őskori hadászati technológiával, mint a kövek és botok világa, de amennyit tudok, összeszedek. Remélem, másnak is eszébe jut, hogy kell valami kézifegyvernek való. Mert komolyabb nincs...

Az őrök szerencsére már messzebb mentek és volt egy kis időnk, amíg visszajönnek. Ezt a megfigyelések alapján állapítottam meg. Most az oszlopok mögé tudtunk elbújni, de közeledtünk már az épületekhez. Láttam, hogy a többiek is haladnak és nagyon szurkoltam, hogy senkinek se essen baja.

Megnéztem, hogy hová is mehetünk. A nagy tornyot két őr vigyázza. Bent pedig biztos még több van, onnan jönnek a fények is. Jobbra egy üzem, 6-8 őrrel, balra valami raktár két őrrel. Hosszú, lapos épület, még az is lehet, hogy járműveket tartanak ott. Halk beszédet hallok és ökölbe szorul a kezem, mikor rájövök, hogy Acsargó Kakas az. Ugyanarra gondol, mint én. A raktárépületet kell megnézni, ott van a legnagyobb esélyünk.
Én nagyon szívesen mennék segíteni, mert könnyű vagyok és tudok figyelni arra, hogy ne csapjak zajt. De Acsargó Kakassal együtt csinálni bármit is. Forog a gyomrom, ahogy kimondom, de itt most az számít, hogy a csapat megmeneküljön:
- Acsargó Kakas jól mondja. A torony lehet a központ, a másikat meg sokan őrzik. Ha erre az időre át tudunk lépni a köztünk feszülő ellenszenven, ami miatt egymást a pokolba kívánjuk, akkor én jövök. Tessék, egy csekély védelem.
Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy akinek még nincs és akinek tudok adni, annak a kezébe nyomok valami csövet vagy követ, amit találtam és amit el tudtam hozni.
Ha a metálos gyerek elfogadja a segítségemet és hajlandó belekezdeni, akkor elindulunk a hosszú, lapos épület felé. Jó lenne még egy vagy két ember, hogy elintézzük vagy kicselezzük az őröket. Ha nagy szerencsénk van, akkor fegyvereket is találunk odabent vagy legalább olyan valamit, amivel a képességünket visszakapjuk.

Ha összeáll a csapat és tényleg elindulunk, akkor figyelem az utat, hogy ha észrevennének, hol találok fedezéket. Azt is nézem, hogy az őrök csak állnak-e az épület előtt vagy járkálnak és ha igen, akkor együtt vagy felváltva, egymás mellett elhaladva. Ez utóbbi lenne a jobb, mert könnyebb lenne besurranni vagy ha támadnunk kéne, akkor is egyszerűbb dolgunk lenne. Az a lényeg, hogy a többit ne hívják ide, csendben és gyorsan kell dolgoznunk. Olyan ez, mint amikor Troilus belopakodott a görög táborba Cressida után. Hirtelen eszembe jut, hogy milyen jó lenne, ha találnánk egy csatornalejáratot és alulról mehetnénk be, az őröket kikerülve. A romok miatt erre kevés esélyt látok, de megnézem, hátha mégis lesz.

A keresgélés eredményesnek bizonyult, bár jobban örültem volna egy vastag faágnak, mint néhány vascsőnek vagy kőnek, de kezdetnek ez is megteszi. Magamhoz veszek egy vascsövet és egy követ, ami kényelmesen elfér a tenyeremben.
~ vagy fejbedobásra, vagy figyelemelterelésre még jó lehet.
A csapattal együtt sikeresen lopakodunk. Lassan már alig marad fedezék, de még így is halkan, de gyorsan tudunk haladni az oszlopok takarásában néha meg-megállva.
Hamarosan megpillantunk három épületet, egyik jobb volt mint a másik.
~ két őr és sok fény, nem... sok őr és gyár, nem... két őr és hangár, perfekt.
A többiek is látják, hogy ez a helyes út és már terveket is kezdenek szövögetni.
-Volna egy tervem, bár azon lehet finomítani, azzal, ha tudjuk az ellenfélnek milyen felszerelése van. gyorsnak kell lennünk és határozottnak. Szerintem először kémleljük ki mivel is állunk szemben pontosan.
Javaslom, majd fedezékről fedezékre haladva megindulok a hangárszerűség felé. mikor elég közel érek, felmérem a terepet és az őröket is a biztonságot nyújtó fedezékemből.

Kíváncsian figyelem ahogy a srácok különböző harci eszközök után kutatnak, majd magukhoz vesznek néhányat. Én személy szerint nem vagyok a közvetlen harc híve ezért inkább néhány kisebb követ veszek magamhoz.
~ Dobálni ó lesz vagy pedig a hajgumim segítségével csinálhatok belőlük csúzlitöltényeket is.(hajgumival alszom, de mivel már nem igazán van hosszú hajam ezért az most a kezemen van. ha pedig nincs akkor csak szarkazmusnak szántam)
Követem a fiúkat fedezékről fedezékre miközben a környezetünket kémlelem, nem lenne jó belefutni semmi váratlanba.
A tanácskozáshoz én nem szólok hozzá, csak néhányszor bólintok egyetértésem jeléül.
Amikor Peter megindul én is követem, bár én kicsit távolabb bújok meg két katonától. Így fedezékemből nem csak rájuk látok rá.

Csak hagyom, had vigyenek a gondolkodás nélküli ösztönök, mire pedig felfoghatnám viszonylag rendesen, hogy mi van, avagy hogyan és merre, már az út másik oldalán vagyok a többiekkel fedezékbe. Erre kissé elmosolyodok, nem tudom, hogy hogyan csináltam, talán nem is egyedül, az is lehet, hogy nem is magamtól jöttem át ide, lehet, hogy még mindig Archy hátán vagyok? Furcsa módon végigtapogatom magam, hogy érzem-e, s nem valaki mást tapogatok-e így aki előttem van csak nem fogom fel, de ami azt illeti... Magamat tapogatom végig, nem nehéz felfogni. Mindenesetre is akkor úgy néz ki, hogy magamtól jöttem ide, de még mindig nem tudom, hogy hogyan de nem is baj, nem is számít, csak itt vagyok... Lehet, hogy eddig is itt voltam? Nem, csak nem, vagy de? Nem... Mindenesetre is jobban kinyitom a szemeimet és végig nézek az itt lévőkön és nem látom Archyt, bár feltételezem, hogy ő is köztünk van, csak én nem vagyok képes észrevenni őt, legalább is bízom benne. Más helyzetben talán úgy ítélném hogy nem, valóban jól látok és megállnék egy helyben mert nélküle nem akarok továbbmenni, most sem, mégiscsak jó barátom és nem hagynám hátra, de nem hiszem a saját szemeimnek, így belém rögződik pár másodperc alatt, hogy biztosan itt van, mint mondtam és csak én vagyok már hülye, ennek megfelelően pedig megyek tovább előre, bár nem is igazán foglalkozom a többiekkel, vagy hogy mire is látok, vagy látunk rá, leülök a földre, a falnak támasztom a hátamat, felhúzom a lábaimat és lehunyt szemekkel várok, eléggé zavaros gondolatokkal

Amint alaposabban is szemügyre veszem a két őrt több dolog is feltűnik. Először is a fekete felszerelés, ami a többi őrjáratozón is volt. Ez még nem is lett volna annyira furcsa, de a fegyverzetük annál inkább. Volt náluk néhány sokkoló bot, ami nagyon nem tetszett bár nem tűnt olyan vészesnek, mint azok a gépfegyverek náluk.
~ Sosem láttam még ilyet azelőtt. Talán inkább más utat kellene keresnünk.
Gondolom, miközben a környezetünket kémlelem újabb lehetséges útvonalak után kutatva.
Ekkor valami furcsa érzés fog el. Szédülés tör rám és enyhe émelygés. Nemsokára pedig rá is jövök mi lehet az oka. A föld megremeg és csak csak a szerencsén múlik, hogy nem estem el.
Az épület amiből kijöttem most robbant föl, remélem nem maradt bent senki. Csak később tudtam meg mekkorát tévedtem.
A hajdani épület mögött pedig megpillantok valamit, amit eddig nem láthattam hajdani szabadságszobrot. Rossz érzések kerítettek hatalmukba, melyeket próbáltam elnyomni, több kevesebb sikerrel. Én nem akartam/tudtam a tervvel foglalkozni, nem voltam az a jó tervszövő, vagy éppen vezető típus.
Csak vártam inkább és hallgatta m a többiek ötletelését.

Ez a Shane nevű ír gyerek, akit a bokszklubból ismerek, szintén támogatta az ötletet és ő is felajánlotta a segítségét. Örömmel láttam, hogy egyre többen szerelkeztek fel vasrúddal, kővel vagy amit találtak. Azt mondta, hogy képességek nélkül is legyőzünk két őrt. Az lehet, hogy legyőzzük őket, de úgy kell csinálni, hogy a többi ne vegye észre. Odaszóltam a vörös hajúnak, hogy én mit gondolok és közben szobatársam is pedzegetett valamit:
- Vörös Ököl! Szerintem meg kell próbálni elkerülni vagy kicselezni őket valahogy. És a többi őrnek nem szúrhat szemet, mi történik. Jótét Dalnok! Mondd el, mi a terved?
Ahogy vártam a szobatársam válaszát, rosszullét tört rám. Forgott a gyomrom, szédülni kezdem és megfájdult a fejem. Figyeltem arra, hogy a fedezékből most se lógjak ki, akármennyire fáj is. Nagyon reméltem, hogy éles helyzetben, mikor támadunk vagy cselezünk, akkor nem fog ez előjönni. Láttam, hogy a többiek is rosszul voltak. A kísérleteknek az utóhatása lehetett ez.
Mikor a rosszullét elmúlt, akkor én is megnéztem alaposabban azt a két őrt, aki utunkat állta. Ugyanaz a védőruházat volt rajtuk, ami a többieken. Alatta még lehetett további védőfelszerelés, tehát ebből nem sokat tudtam megállapítani. Két bot volt náluk, az a fajta, ami áramütést is okoz. A gépfegyverekhez nem értek, de nagyon modernnek látszottak, biztos csúcstechnológia volt.

Ekkor megremegett alattam a föld és egy nagy robbanást hallottam. Ahogy a hang irányába néztem, láttam, hogy ég a bunker, amiből kiszöktünk. Mögötte pedig újra megláttam a romos Szabadság-szobrot és szerintem most már mindenki láthatta. A fertőtlenítést én nem robbanásnak képzeltem, de mindegy is. Megmenekültünk és most megpróbáljuk kideríteni, hogy jutunk haza.
Körülnéztem, hogy itt van-e minden diák azok közül, akiket elraboltak. Túl kevesen vagyunk! Nem tudtam pontosan megállapítani, hogy ki hiányzik de ennél többen voltunk a nagyteremben, az biztos. Csak remélni merem, hogy senki nem maradt bent, de ezt nem tudom, mert én elöl mentem. Talán itt kinn vannak, csak hátrébb bújtak el valahol. Szóltam Teremtő Lánynak és a többieknek, akik nem akartak velünk jönni a hangárhoz:
- Megnézitek, hol bujkálnak a többiek? Ennél többen jöttünk ki és senkit nem veszíthetünk el!
Most már nem számítanak arra, hogy bárki kijutott volna. Amíg meg nem látnak minket. De ha az elmaradtak közül valakit meglátnak, akkor lehet, hogy elkezdik keresni a többi kijutott diákot is. Az pedig végzetes lehet, ha ránk találnak.
Megnéztem, hogy a hangárnak csak egy bejárata van-e. Ha látok másik bejáratot, akkor az lehet, hogy jobb lenne. Az összeállt csapatnak ezt javasoltam:
- Mit szólnátok, ha eldobnánk egy követ abba az irányba, ami távol van a másik két épülettől és az őrjáratoktól is, de elég közel van ahhoz, hogy ez a két őr meghallja? Az egyik talán elmegy megnézni és akkor már csak a másikat kell kicseleznünk.
Ha támogatják az én ötletemet, akkor el is dobok egy követ abba az irányba, amit mondtam. Ezután figyelek, hogy mit csinálnak az őrök. Ha az egyik tényleg elindul a zaj irányába, akkor intek a többieknek is, hogy kezdjünk el odalopakodni persze végig fedezékben maradva. Megpróbálok olyan útvonalat találni, amin az őrök nem vesznek észre és amin át megközelíthetjük a hangár bejáratát a lehető legkevésbé veszélyes módon.
Ha viszont Jótét Dalnok, Acsargó Farkas vagy Vörös Ököl előállt valami jobb ötlettel, akkor meghallgattam őket. Nem cselekedtem elhamarkodottan.

Medvének éppen válaszolni,akarnék a kérdésére, mire furcsa rossz érzés tör rám. Látom a többiek is hasonlóan éreznek. Kissé összegörnyedek, de nem adok ki hangot, nem akarom, hogy lelepleződjünk.
Az émelygés nem is tudtam mitől tört ránk. de egy másodperc múlva sikerül feltételeznem, hogy mi a gebasz. Az épület ahonnan kijöttünk felrobbant.
- El kell tűznünk innen mihamarabb, szerintem egy ilyen robbanás nem kis radioaktivitással jár.
Mondom, majd leteszem a kezemen tartott csövet.
~ Inkább nem kocáztatok, ha jól emlékszem a fém vonzza a radioaktivitást.
Mikor medve vázolja a tervet, ami majdnem teljesen egyezett az én tervemmel.
- Majdnem teljesen ugyanerre gondoltam. Csak egy valamire kell figyelnünk, ha a másik őrt egy vascsővel ártalmatlanítjuk, akkor annak kongása feltűnik majd a többi őrnek is. Így inkább valami kevésbé hangos tárggyal kellene ártalmatlanítani.
Mondom, majd elindulok Rejtőző Medve után, közben figyelve arra, hátha találok valami faágat, vagy valami nem fém alapú dolgot amit fegyverként használhatok. Persze közben figyeltem a többi őrt is és arra is, hogy ne buktassam le magunkat.

//Megjegyzés. Tina ott van veletek a hangárhoz közel, csak néhány lépéssel hátrébb van fedezékben.//

//Ahogy nézem 3 főre nincs értelme kört váltani, kaptok 5 nap haladékot. Vasárnap lesz új körváltás, 18-n.//

Pár percre visszafogom hatalmas egomat és hagyom, hogy a többiek is kibontakozzanak, csak magamban küldök el mindenkit az anyjának a vasporos p.csájába melegedni, az idióta, inkompetens, használhatatlan ötletei miatt. És megéri, teljesen, a hülyék valahogy, ahogy teret kapnak értelmessé válnak, és normális ötleteket alkotnak. Kicsit visszatért a hamis hitem bennük. Veszek egy nagy levegőt és éppen szólnék, mikor hányingerem lesz.
~ A rohadt k.rva életbe, b.szná telibe a saját húgát. Ez valamilyen mérgezés, fertőzés? Mitől? Méreg, nem az nem... és a többiek is. Óó neee, neeee. Nem véletlenül van a katonákon az a speciális ruha.
A robbanás után én is hátra fordulok és megpillantom a felrobbant bunkert, ahol körülbelül a társaság negyedét, meg a tanárokat hagytuk ott a kezdeti rohanás miatt. Nem érdekel. Ez most nem fontos. Keresek magamnak én is egy követ meg egy vasrudat fegyverként, majd elindulok az indián után, a lehető legjobban takarásban lévő úton a lapos hangár szerű épület felé.
- Ez gyakorlatban úgy fog történni, hogy eldobjuk a követ, majd mind a kettőt egyszerre próbáljuk meg becserkészni és megölni azelőtt, hogy segítséget hívna. Egy egész csoport nem tud ellopakodni mellettük. Felesleges szépítgetni a dolgot. Ha nem tesszük meg a sugárzás öl meg minket. És ideje lenne végre felébredned indián fiú, volt aki bent maradt.
Egyelőre még várok, hogy a többiek is reagáljanak valamit, nem csak a kis csapat, hanem mindenki hallhatta amit mondtam és talán észhez térnek végre. Ha nem értenek egyet a tervemmel, akkor kénytelen vagyok a békésebb megoldásnál maradni és a megfelelő módon lopakodni, elkerülni az őröket és így közelebb jutni a bejárathoz, ahogy mások is teszik. Ha viszont valaki segít akkor azután az őr után megyek, aki az eldobott kő miatt kicsit messzebb került. Az egyik fedezék mögött kivárok, majd ha elment mellettem akkor lassan, óvatosan igyekszem a hátába kerülni és a bennem kavargó kaotikus érzelmeket beleadva kétszer erősen fejbe vágni a vascsővel, hogy minimum kiüssem mire gond lenne. Amint a fickó elment kapok is utána, hogy megfogjam zuhanás közben és ne puffanjon nagyot a test, aztán bedobom az egyik rom alá. Kell a k.rvák f.szának.

A rám jellemző módon, maradok le megint mert, el kalandozik a figyelmem. Éppen, a múlton gondolkozom, mikor is észre veszem hogy már megint harmad magammal vagyok. Indulnék én is, mikor is az őrök vissza felé masiroznak, ezért döntöm azt, hogy várok. Hírtelen, szédülni kezdtem, és mindjárt rókázni fogok. Az őrök még mindig járőröztek, majd hírtelen futásnak eredtek, hogy fedezékbe kerüljenek.
~ Nos, őket semmiképpen nem hagyom itt, mert akármikor megtalálják őket, és az peh lenne. ~ Gondolom magamban, és megragadom mind kettő karját, és gyors futásba kezdek velük, ha velem jönnek. Egyenesen, a közeli gödör féleségbe vetem magunkat, így lehet, hogy a lökés hullám nem ér elminket.
~ Remélem, hogy nem láttak meg, mert akkor az bizony nagyon nagy bukta lesz nekünk. ~ Gondolom magamban, és közben csukot szemmel reménykedem tovább.

Sokféle gondolat kavarog a fejemben, nagyon sok, jók, rosszak, eléggé vegyesen vannak, régi emlékek, egy sornyi szövegek, befejezetlen gondolatok, lényegében ösztönből bármit beengedek a tudatomba ami elvonja a figyelmemet a helyzetről és továbbra is a műtéti sebekről, habár ezzel továbbra sem vagyok igazán tisztában. Ezen az egész folyamaton sajnos nehezít a fejfájás és a szédülés, ami folyamatosan kifelé húz a magam kis elzárkózásából, sajnálatos módon s tenni sem igazán tudok ellene mit, ami pedig hab a tortán, az a robbanás hangja. Ettől az éktelen zajtól sajnos már nem vagyok képes elzárkózni és nem tudhatom be az elmém szüleményének, túlzottan... Túlzottan élethű, hiába nem láttam még korábban, vagy nem voltam még korábban ilyesmi esemény közelében, az ember az ilyet egyszerűen felfogja, ez a valóság és az említett két esemény miatt már nem tudom elszigetelni magam. Szorosabban magamhoz ölelem a térdeimet ahogyan a hasamon lévő seb húzni kezd és oldalra fordítva a fejemet könnyezni kezdek. Nem emlékszem, hogy mikor sírtam ennyire rövid időn belül kétszer utoljára, valószínűleg soha, de... Mit is számít ez? Nem igazán figyelek a többiekre, a tekintetem teljes mértékben a másik irányban jár, arrafelé nézek mint amerről jöttünk, a szabadság-szoborra néha rávetül a tekintetem de még csak nem is igazán az érdekel... Ami azt illeti, jómagam sem tudom, hogy mi érdekel vagy hogy mit keresek, de keresek, mert bármi jobb mint azon gondolkodni, hogy vajon amikor felvágtak akkor belém raktak-e valami ketyerét és hogy talán attól fáj-e a fejem vagy sem.

Összeáll a terv és Acsargó Kakas kiegészítésével jónak is tűnik. Peter szól, hogy ne vascsővel üssünk, mert az hangos lehet. Jól van, akkor egy kővel fogom elintézni azt a szemétládát, aki ehhez a bűnös társasághoz tartozik. Még mindig nem tudjuk, kikkel állunk szemben, de talán bent kiderül valami.
Amikor Acsargó Kakas elmondja, hogy maradtak bent is, akkor szörnyű érzés tör rám. Nem jegyeztem meg minden arcot és valószínűleg egy szót sem váltottam azokkal a diákokkal, akik a bunkerben maradtak a robbanásig, de így is rettenetes belegondolni, hogy megölték őket. Azért, mert mutánsok, mert különleges képességeik vannak. Elrabolták őket, kísérleteztek rajtuk és most végük. Ez borzalmas. Mi viszont túléltük és ki kell jutnunk, bármilyen megrázó is a társaink halála. A tanárokat nem láttam, amióta itt voltunk. Vagy a támadáskor ölték meg őket vagy ők is bent maradtak. Most már tényleg nem látok reményt, hogy életben lennének. Erőt veszek magamon és cselekszem. A sírás és a gyász kerülget, de most nincs erre idő. Kezembe fogom a követ és...
Lövések, nagy Maheo! Felfedezték a többieket, akik lemaradtak. Az egyik őr el is rohan oda és hallom, hogy kivégzésre készülnek. Így nekünk már csak egyet kell elintéznünk, de mi lesz a hátul hagyottakkal? Senki nem ment oda megmenteni őket?
A páros őrjárathoz még egy ember csatlakozott, így hárman vannak ott. Akik hátul vannak, azok pedig talán már halottak. Attól félek, hogy nem tudjuk őket megmenteni. Három felfegyverzett őrt már nem tudnak kicselezni Matték, amíg mi a hangárral foglalkozunk. Azokhoz szólok, akik eddig még nem mondtak semmit.
- Srácok, ha tudtok valami tenni a lemaradtakért, tegyétek meg! De ha már nem lehet, akkor meneküljetek. Legalább ti éljétek túl, ha nekik esetleg nem sikerült!
Rettenetes belegondolni abba, ami itt történik. Fogyatkozunk, mint a Hold és hajszálon múlik az életünk. Én megteszem, amit tudok. Eldobom a követ és a hangárnál maradt őr meg is hallja. Ahogy elmegy, Acsargó Kakas becserkészi és leüti. Mögötte halad egy fiú, aki csatlakozott hozzánk. Én felveszek egy másik követ, hogy a vascső mellett ilyenem is maradjon és elindulok a bejárat felé. Amíg van fedezékem, ami takar, amögött lopakodok Jótét Dalnokkal együtt. Amikor viszont már nincs sok hátra az ajtóig, akkor futásnak eredek, hogy minél kevesebb idő legyen arra, hogy meglásson bárki. Megnézem a zárat és ha ki tudom nyitni, akkor be is megyek. Ha a társam is bejutott és senki nem támad ránk, odabent, intek a többieknek, hogy jöjjenek. Amíg ez megtörténik, szétnézek. Fegyvereket keresek és bármilyen információ, amiből kiderül, hol vagyunk és kik az ellenségek. Feliratokat, iratokat, tárgyakat vagy bármi hasonlót keresek, amiből megtudhatok valamit. Ha van itt jármű, megnézem, hogy milyen állapotban van. Remélem, van köztünk, aki tudja vezetni, ha találunk itt valamit.

Ha bent katonákat vagy idegeneket látok meg, akkor igyekszem elbújni és körülnézni. Keresem a szemeimmel a fent leírtakat, de csak a rejtekhelyemről. Ha beszélnek, akkor hallgatom, mit mondanak. Próbálom felmérni, hányan vannak, milyen fegyverekkel, mikor mennek el vagy ha nem mennek el, hogy lehet őket úgy kiütni, hogy egyikünk se sérüljön meg.

Ha az utolsó társunk is bejött, akkor figyelek, hogy becsukják az ajtót. Így talán csak később veszik észre kint, hogy mi történt itt.

Megkezdjük az elterelő hadműveletet, őszintén nem bízok az összeszedett csapat sikerében, de nincs jobb lehetőség, meg kell próbálnunk. Minden rendben megy, egy ideig, aztán beüt a halál átka, egy pillanatra megtorpanok és figyelem az egyik őrt, ahogy távozik.
~ Nyilván észrevették a többieket, akik még kijutottak de lemaradtak. Durván hangzik, de rohadt jól jött ez nekünk, még ha ki is nyírják őket... az nekünk ad lehetőséget. Nem akarok és nem is fogok itt meghalni, ha ehhez ez kell, akkor legyen. Úgyse fognak hiányozni senkinek. Kis szerencsével le is rendezik ennyivel a dolgot és nem kutakodnak tovább.
A maradék egy őr figyelmét az indián srác könnyen eltereli, én a fedezékben várok, mikor elmegy mellettem az őr, érzem, hogy a szívem a torkomban ver és az izmaim megfeszülnek. Azonnal felállok és támadok.
- K.rva anyád! - viszek bele egy kis lendületet az ütésbe, amitől az őr el is terül. Néhány másodpercig csak állok és nézem az eszméletlen testet. Mikor észhez térek gyorsan oldalra, valamilyen rom alá próbálom gurítani a testet, ha ez megvan akkor megnézem, hogy mi van nála és elveszem ami hasznos lehet, kommunikátor, térkép, lámpa, kis kézifegyver, akármi. Ezután valamilyen porral, homokkal beszórom a testet, hogy ne legyen feltűnő. Ha ez is megvan felállok és az épület bejáratához próbálok lopakodni, kapkodom a fejem, hogy hol van kamera, vagy riasztó, esetleg egy másik őr, felkészülök arra, hogy oldalra kelljen vetődnöm és a földön fedezéket keresnem ha észrevesznek a rohadékok, remélem legalább annyi időm lesz, hogy ne lőjenek azonnal sz.rrá. De ha látom, hogy a többiek már bent vannak, nem szórakozok ennyit, a lehető leggyorsabban utánuk megyek és körülnézek odabent.

A távolban lövések zápora hallatszott. Majd valaki azt kiáltotta "kivégezni mindet". bevallom ettől nem nyugodtam meg, hanem még jobban aggódtam. nem tudtam segíteni a hátramaradottakon és ez bántott is. Az erőm nélkül olyan vagyok, mint egy kisegér. tehetetlen.
Hátra tekintettem, hogy lássam hányan csatlakoztak hozzánk időközben. Gyors létszámellenőrzést is tartok a fedezékemből.
~Lássuk csak. Néhány számomra idegen diák, Matt, Vaszilij, Éva... Várjunk csak...
- Hol van Éva?
Kérdem halkan a fiúktól, elvégre velük volt eddig ha jól tudom.
Aztán hallom ahogy az egyik sorstársam leüti az egyik őrt majd a többiek elindulnak befele a hangárba. Én még egy utolsó kérlelő pillantást vetek a fiúk felé, hogyha eddig nem mentek volna Éva után, akkor most induljanak. Nekem úgysem vennék most hasznom az erőm nélkül.
- Keressük meg.
Mondom halkan és ha Matt és Vaszilij elindul akkor én néhány kővel fedezem őket. Pontosabban, ha felénk jönne egy őr, akkor annak elterelem a figyelmét vele.
Ha pedig meglátjuk Évát és sikerül kihoznunk, akkor belopakodom én is hangárba.
De ha a fiúk nem indulnak meg, akkor nem merek megkockáztatni egyedül egy ilyen akciót.

Fegyverzaj a háttérben, ez sosem jelent jót, főleg ha az a szóköveti, hogy kivégezni.
~ A francba. Kit szúrhattak ki? bárki is legyen az veszélyezteti a túlélésünket és a saját testi épségét is.
De várjunk csak, az egyik őr meg is indul, hogy segítsen a társainak kivégezni az egyik diákot. Már csak egy őr maradt és már be is céloztam a kővel, hogy fejbe dobjam, de az egyik sorstársam megelőzött, egy erőteljes ütéssel el is intézte az őrt. Szinte már megsajnáltam.
Miután tisztává válik az út belopakodok Rejtőző Medve után a hangárba. közben persze figyelek ara, hogy semmilyen biztonsági rendszer vagy újabb őr se szúrhasson ki, mert különben bajban lennénk. ha pedig mégis kiszúrnak minket, akkor próbálok kitérni a támadások elől és ha van esély rá visszatámadni, de persze csak ésszel, nem megyek fejjel a falnak.