Bázis, ismeretlen helyen

A civakodásnak végül az egyik kísérőnk vet véget azzal, hogy kinyitja az ajtót. Hűvösebb levegő áramlik be az ajtón, de amikor beleszippantok elfog a hányinger. Korom és halál illata lengett a levegőben.
~ Itt meg mi a csuda történt, hogy ilyen szag terjeng?
A kérdésemre pár másodperc múlva választ is kapok. követem Terryt fel a lépcsőn és annak tetejéről egy elborzasztó látvány tárult elénk.
- Mintha atomtámadás érte volna a helyet.
Bököm ki végül. Amikor látom, hogy matt a fények felé indul meg hirtelen rossz érzés fog el.
- Matt szerintem pont nem kellene oda mennünk. Azt hiszem ott vészelik át a fertőtlenítést a fogva tartóink. Viszont nézz a távolba. Az a hely ismerősnek tűnik, hasonló hegyeket láttunk Colorádó Springsben.
~ Tudom, hogy a hegyek mind egy sémájúak, de ez valamiért emlékeztetett arra a hegyre, amire a szállodánk is nézett.
Ha valaki valami biztonságos utat próbál keresni, akkor én vele tartok, főleg ha az a hegy felé megy.

Csak csendben hallgattam a két srác veszekedését, mivel nem ismertem lég jól őket, ezért inkább nem akartam belekeveredni. Mikor Terry kinyitja az ajtót én kilepek utána, de az a szag ami megcsapja az orromat nagyon nem tetszik.
- Aminek ilyen szaga van, az sosem jelent jót.
Mondom szinte csak magamnak, majd amikor a felérünk a lépcsőn Tina szavait csak megerősítem.
- Pont úgy, vagy mint ahol nem üzemelt tűzoltóság.
 Mondom, majd amikor Rejtőző medve elindul biztonságos utat keresni én is vele tartok persze csak lopakodva, nem akarom, hogy kiszúrjanak, akár a fényeknél vannak az ellenségeink, akár nem.

Idő: 2024. július eleje
Következő körváltás: 2013. július 29 (hétfő)
Résztvevők: Matt Lawson (Árny), Archybald Peterson (Axe), Tony Price (Bishop), Tina Leila Sign (Kira), Peter Calm (Laura), Wayonka Stevens (Zield), Termina Alustria, Alicia Havana (Teddy), Shane Magurie (Gabe), Gulyás Csilla (Sarah), Lex Orrin (Reptile) és Vaszilij Dragunov (Svarog)

Wayonka nekilátott szétnézni minden irányba, hogy merre is lehet, hogy rájöjjön erre. némi nézelődés után sikerült egy támpontot találnia, de lehet, hogy jobban járt volna, ha nem teszi. A csapat háta mögött a bunkeren túl volt, amit fel vélt fedezni. Egy nagyjából elpusztult építményt látott a távolban, de még így is felismerte. Az egykori Szabadság-szobor volt az.(csak Wayonka látja, és nem szeretném látni, hogy hirtelen mindenkinek eszébe jut hátranézni)
Fedezéket és biztonságos útvonalat már jócskán többen néznek, hogy merre is lehetne haladni. Az elöl levő szoborféleség senkit sem emlékeztet semmire, nem is láttak effélét korábban, a házak szemben és oldalt, amit belátni annyira romosak, hogy nem lehet megmondani, hogy micsodák és hol lehetnek. Odabent Matt felkapja Vaszilijt és vele együtt halad tovább.
Ahogyan Tina kimondta, hogy a hegyek ismerősek azok a valamik megmozdultak, amikor a szél megcsapta a társaságot. Csak a képzeletük játszott velük és nem hegyek voltak, csak felhők. De éppen ez volt a szerencse, mert most elfújta azt a szél és meglátszott, ami mögötte van. Ekkor érthette meg a társaság, hogy a távolban nem a Holdat látták, hanem valami más fényforrást, a felhők közül ugyanis a Hold bukkant elő, de olyan formában, ahogyan még nem látták korábban, szó szerint széthasadva. És ezzel Shane ötlete igazolást is nyert.

A csapat gyorsan talált egy átvezető helyet a hídon és fedezékben át is tudtak kelni azon, eljutva az egykori szökőkúttal egy magasságba (kör szerű építmény a híd után). Itt azonban már mozgást látnak és humanoidokat. Fekete vegyvédelmi ruhában levő embereket, olyat, mint amibe sugárzás alatt álló helyre szoktak bemenni az emberek, kezükben gépfegyverek, oldalukon kézifegyver. Ezeket a csapat tagjai is felismerik, szabvány katonai 21. századi darabok, semmi túl modern, átlagos dolgok. Legalább nyolc személyt látnak, 2-2 fős csapatokban őrjáratoznak.

Hátramaradt: Szabó Éva, Aaron Asbord (Cardas) és Cyrce Gray (Amazon)
Ők még mindig az épületben hallották az újra megszólaló számítógép hangot:
- A cellablokk és a laborok fertőtlenítéséig hátralevő idő tizenöt perc!

//Ha véletlen kihagytam valakit, aki valamit tett, akkor megfelelő helyen kiabáljon, köszi!//

Mikor körülnéztem, hogy kiderüljön, hol vagyunk, a bunker mögött, messze a távolban megláttam valamit és belémhasított egy nagyon-nagyon nyomasztó érzés. Nyomasztóbb volt ez, mint az egész ittlétünk. Minket elraboltak és hetekig, hónapokig fogva tartottak, kísérletezve rajtunk. Ebbe is szörnyű volt belegondolni, de a romokban álló Szabadság-szobrot meglátva arra gondoltam, hogy az egész USA támadás alá került. Ha ki is jutunk, lehet, hogy kint sem sokkal jobb. Borzasztó, de azért sem adom fel. Nem úgy neveltek, hogy engedelmeskedjek bárkinek, aki azt megköveteli.

Nem érdekelt Acsargó Kakas válasza, nem is figyeltem rá. A többiek is csak csodálkoztak, Matt pedig kicipelt egy gyereket, aki magától nem tudott jönni vagy ki tudja, mi történt vele. Manitu, légy velem, hogy mindenki megússza élve!
Teremtő Lány ismerősnek vélte a helyet, de hamar kiderült, hogy itt még nem jártunk. Itt még nem sokan járhattak, a Széthasadt Hold Birodalmában. Most bukkant elő az éj szeme a felhők mögül. A távolban csak mesterséges fényeket láthattunk.
Miközben átlopakodtam a hídon, végiggondoltam, hogy mi történt. Egy ismeretlen terroristacsoport világkatasztrófát okozott és talán bolygók között is dúlt a háború. A Holdon mindenképp, talán ott volt a bázisuk.

Hirtelen az ugrott be, hogy vannak olyan elméletek, amik szerint a nácik birodalma nem szűnt meg teljesen, hanem visszavonultak a Holdra egy titkos bázisra. A módszereik alapján hasonlóak lehettek a fogvatartóink, mint annak idején Mengele és társai.

A híd túloldalán feketeruhásokat láttam meg. Próbáltam elbújni és ha a mögöttem haladó Jótét Dalnok nem látta volna őket, neki is intettem, hogy húzódjon fedezékbe. Úgy néztek ki, mint akik radioaktív szennyeződés ellen vannak felkészülve. 2 fős őrjáratok voltak és ezekből legalább 4-et láttam. Még az is lehet, hogy ez a felszabadító sereg, akik épp felszámolták a megszállók bázisát és most akarják fertőtleníteni. Ez megmagyarázná az ajtó váratlan kinyílását.

Kijutottunk, ez már nem egy zárt folyosó, ahol a bölénycsorda erejével kellene kitörnünk. Itt már el tudunk rejtőzni. Képességek nélkül csak úgy nyerhetünk, ha kikerüljük őket. Egyet vagy kettőt ki tudunk iktatni, de azokat biztos keresni kezdenék. Csendben voltam, nehogy felfedezzenek. A szemeimmel kerestem, hogy merre tudok a lehető legtávolabb jutni olyan helyre, ahol nincsenek katonák. Közben Jótét Dalnoknak intettem mutatóujjamat a szám elé helyezve, hogy ez nem a beszéd helye és a lerombolt nemzeti jelkép felé mutattam, hogy ő is lássa, hol vagyunk. A pusztulás foglenyomatai fölött megpróbáltam gondolatban átlépni és betájolni, hogy hol is lehetünk. Ha a Szabadság-szobrot látjuk, akkor talán ki tudom következtetni, merre lehet olyan hely, ami menedéket jelenthet akár hosszabb időre is. Nem szeretném, ha így lenne, de felkészülök arra is, hogy olyan idők következnek számunkra, mint a II. világháború alatt az illegalitásba kényszerülő, faji alapon üldözött emberek számára. Talán ezek nem is mutánsok és éppen azért tartottak minket fogva.
Ha látok megfelelő helyet, ahova eljuthatunk, akkor oda indulok, figyelve, nehogy észrevegyenek.

Én, két társammal maradtam a folyosón. Az, egyik Aaron, a másik meg egy számomra ismeretlen lány. Eléggé sokáig időzünk a itt, és kéne is valamit tennünk. Amint, ismét meg szólal a hang, hogy még tizenöt percünk van. Egyenesen Aaron felé fordulok, és vissza kézből le keverek neki egyet.
- kapd össze magad, te idióta, mert nem akarom azt mondani Beának, hogy a legjobb barátja ki múlt, mert nem volt képes időben ki menni egy átkozott épületből. És, te - Fordulok, a számomra ismeretlen lány felé. - Neked is spuri van, mert semmi kedvem sincs végig nézni a te halálodat is. - Mondom nekik, aztán meg fordulok, és rohanok ki a szabad levegőre. Kint, a halál bűzét érzem valamivel keverve. Szét nézve, minden felé romos épületek, és valamerre, a távolban fényeket láttam. Valamint, hogy a többiek arra tartanak. Kivéve Tinát, aki azthiszem ott álldogál.
~ Ennyit, a dzsungelbe, vagy az erdőbe való menekülésről. ~ Gondoltam magamban, és egyből a lányhoz lépek.
- Naná, hogy egyből az ellenség karjaiba rohannak. - Mondom magamnak, és Tinának is. - Egyébként, veled minden rendben? - Teszem fel neki a kérdést. Fel nézve a holdra, igen furánank találom, úgy nézki, mint abban a filmben, aminek a címére, már nem emlékszem, de azt tudom hogy abban is így nézett ki a hold.

Jolvan, sikerül átmennem közöttük és láthatóan meg is értették a pontot, hogy nem igazán ezen kéne most örlődniük hanem ki kéne jutnunk innen, mihamarabb de semmiképp sem itt megvárni a "fertőtlenítést". Ki tudja lehet, hogy elgázosítják vagy felgyújtják a helyet vagy semmi ránk ártalmas se jön, bár inkább az ártalmasra szavaznék..
Nem igazán erre számítottam mint ami fogadott minket kilépve az ajtón. Inkább egy másik emeletre gondoltam volna de az, hogy kint vagyunk a szabadban kicsit meg is meg nem is nyugtat meg.
Fedezésben maradva én is átmegyek a hídon a szökőkút mögé és onnan nézek körbe óvatosan. Van is pár őrjáratozó katona felfegyverezve. Még véletlenül se szabad, hogy észre vegyenek minket mert akkor végünk. Remélem meg se fordul egyik fejében is, hogy esetleg rájuk támadjon. De nem úgy tűnik, hogy bárkinek is ez forogna a fejében most.
El kell valahogy mennünk mellettük. Észrevétlenül, persze itt van még a nyakörvünk is. Le kell szedni őket, mert valahogy úgy érzem nem tudunk kijutni míg ezek rajtunk vannak. Biztos valamelyik távolabbi épületbe, ahol fény is van lehet a lekapcsolója.
 Egyenlőre viszont maradok a fedezékben lebújva, figyelve, hogy merre is mennek az őrök.

A társaság tanakodik egy kicsit, ami jó is elvégre több ember többet hozhat ki ebből az átkozott helyzetből.
Tina a távolban felhívja a figyelmünket a hegyek hasonlóságára a Coloradóban látottakkal. Ekkor a szél feltámad és elfújja a hegyeket, amelyek, mint kiderült csak felhők voltak.
~ Mesteri illúzió.
Mikor meglátom mi is van a felhők mögött újabb kérdések merülnek fel bennem.
- Hol a frászban vagyunk most?
Teszem fel az engem leginkább foglalkoztatott kérdést, majd megindulok fedezékről fedezékre lopakodva Rejtőző Medve mögött.
Átlopakodtunk a hídon egészen közel a szökőkúthoz. Fedezékben voltam, mikor megpillantottam néhány fekete ruhás alakot, akik olyan ruhában voltak, mint amilyenekben a sugárzás sújtotta területekre mennek.
~ Remélem ez itt nem Chernobyl, mert akkor nagyon megszívtuk.
Jegyzem meg, majd Medve int, hogy maradjak csöndben.
~ Nem majd kiabálni fogok, hogy helló itt vagyunk kapjatok el megint. Mit gondol ez a Medve?
A helyzet már kezdett az idegeimre menni, főleg a visszaszámláló idegesített annyira, mert nem voltam benne biztos, hogy csak az épületet fertőtlenítik.
Wayonka ezután a hátam mögé mutatott. Én megfordultam és vizsgálni kezdtem a környezetet, hogy mit is akart pontosan mondani/mutatni a sorstársam.
Kis nézelődés után, túl az épületeken, megakad a szemem valami szokatlanon, de mégis ismerősön.
~ Hogy az a... Ezt aztán szépen elintézték. Egy fix nem amerikaiakkal van dolgunk.
Az idegességem aggodalommá változott, de nem annyira, hogy elveszítsem a lélekjelenlétemet.
~ Ezek szerint nem csak mi vagyunk az áldozatok, hanem New-York is. Szerintem a repedt hold fele lesz a menekülési útvonalunk, bár ebben nem vagyok biztos.
Az őröket kezdtem el vizsgálni, akik kettesével "őrjáratoztak".
~ Nagyon nem tetszik nekem ez a helyzet, valami kijáratot kéne keresni, oké jó elmélet, hogy a repedt hold felé, de az odavezető biztonságos útvonal is kellene.
Végigpásztáztam tekintetemmel a környezetünket, szinte mindenütt útvonalak után kutatva és próbáltam olyan utat keresni, ami viszonylag messze van az "őreinktől" így viszonylag biztonságos. Ha pedig találok olyat ami a repedt hold és az épp városrész felé vezet, akkor arra mutatok, hogy Rejtőző Medve is észrevegye. Ha Pedig Medve elindul(mert előttem áll), akkor követem én is fedezékben, ügyelve arra, hogy a katonák ne szúrhassanak ki minket.

A hegyek felé mutattam, mint támpont ami használhatónak tűnik. Egy széllöket és már meg is láthatom mekkorát tévedtem. A hegy csak a felhők illúziója volt. Mikor a szél elfújta őket láthatóvá vált egy épp városrészlet és a Hold, de nem akármilyen formában. A Hold olyan volt, mintha meghasadt volna.
~ Ezt meg hogy?
Tanakodtam, majd megindultam a többiek után biztonságos útvonalat keresni. Átlopakodtam én is a hídon a társasággal együtt, majd néhány védőruhás alakot pillanthattunk meg.
~ Remek nukleáris helyen vagyunk, nem szívesen térnék haza plusz végtagokkal.
Próbáltam csendben lopakodni és keresgélni a menekülési útvonalakat. Lehetőleg minél távolabb az őröktől. Úgy éreztem a megmaradt városrész jó jel, még ha a széthasadt hold nem is az.
Megpróbálom felmérni az összes lehetséges útvonalat, bár a legtöbbet csak a tekintetemmel, mert nem akartam "őrökbe" botlani.

Kevés dolgot fogok fel abból, ami körülöttem történik, oké rendben, lehetséges, hogy felfogom, csak nem tudom megmondani, hogy mennyire álmodom és mennyire a valóság az, amit látok. Lényegében kinyitom a szemeimet arra, amikor Tina a hegyekre mutat, s szerencsés véletlenből pontosan arra is nézek, de mint kiderül azok csak felhők, mögöttük pedig előbukkan a hold, egy törött hold. Pár másodpercig nézem fáradt tekintettel, majd végül betudom annak, hogy csak az elmém játszik velem, talán ezt az egészet csak álmodom... Csak egy rossz álom. Le is hunyom a szemeimet ismét, s egy arabig nem nyitom ki őket, egészen addig amíg az őrök miatt meg nem kell állnunk, addig pedig ébredezek, ismét érezni kezdem a hasamon lévő sebet, ami nyugtalanít és pánikra ösztönöz, felidézve a nem sokkal korábbi gondolataimat, de a helyzetemnek köszönhetően ez csak mellékes gondolatként merül fel az agyamban... Az elsődleges nem más, minthogy kissé kellemetlen helyzetben vagyok, mármint nem kényelmetlen, csak... Kellemetlen, s még így is érzem az arcomon azt a kissé égetőnek nevezhető, de amúgy kellemes érzést, ahogyan elpirulok, ez így tehát eléggé lefoglal, de tényleg csak addig amíg az őrökhöz nem érünk. Rájuk is vetek pár fáradt pillantást, de őszintén szólva nem tudom, hogy egyáltalán tudnék-e, vagy lenne-e értelme bármit is csinálni, hiszen abban sem vagyok biztos, hogy valóban ott vannak-e, nem tartom kizártnak még mindig, hogy csak a képzeletem szórakozik velem.

A vitának hamar vége van, úgy tűnik pontot tettem az egész végére az utolsó mondattal. Megérdemelte a nyomorék amit kapott, legalább verbálisan eláttam a baját a medencés incidense miatt. Egy kis elégedett mosoly jelenik meg az arcomon, ami k.rvára le is fagy ahogy jobban odanézek odakint, a romos épületek, a szobor, végül még a kettéhasadt holdat is meglátom. Valahogy annyira elveszek az elcs.szett tájban, meg a fedezékek keresésébe, hogy minden mást kizárok. A fegyveresek látványától térek megint észhez, nagyon durván kibillentett a hitemből ez az egész hely, ez az egész világ.
~ Rendben. Nem kell felesleges f.szságokon agyalni, ki kell jutni, ez a fő feladat, másra nem is szabad koncentrálni. Túléljük, az egész szerencsétlen csapat túl fogja élni, garantálom.
Figyelem az őrök mozgását, elég sok időt töltök ezzel és még magamban számolom is az időt, ha tudom, kivárom a megfelelő alkalmat. Egy idő után az összes őr eltűnik, és ha jól sejtem akkor van egy-két perc amíg nem jönnek vissza. Most kell tovább haladnunk, mert a következőnél lehet észrevesznek, de váltásnál mindenképpen. Szépen lassan utoljára kinézek a romok között, hogy lássam biztosan tiszta-e a terep.
- Akkor én előre megyek, megnézem, hogy lehet-e tovább menni.
Ezzel lassan megpróbálok takarásban, fedezékben haladni és egyenesen tovább menni, minél gyorsabban, minél csendesebben, mielőtt az őrök visszajönnének. Torkomban dobog a szívem, látom magam előtt, ahogy az egyik rohadék mesterlövés fejbe lő és holtan összeesek, de a félelmet megpróbálom elnyomni haraggal, ami most csak úgy lángol bennem. Út közben, ha sikerül gond nélkül haladni, néha körülnézek, keresek egy fedezéket, vagy meglesem, hogy figyel-e valaki a távolból. Nincs kedvem itt maradni, haljon meg más, ne én, túl tökéletes vagyok ahhoz.

Nézelődünk mind a ketten és hamar rájövünk, hogy merre is mozognak az őrök. Mikor megvan az őrjáratok útvonala, akkor meg kell várni, hogy elég távol legyenek. Addig körülnézek, hogy van-e itt valami mozdítható tárgy. Kell valami fegyver, szúró vagy vágóeszköz, de egy masszív székláb is megteszi. Képesség nélkül azért jobb, ha van valami a kezünkben. Szóval keresek valamit, ami nem csap zajt, ha magamhoz veszem.
Mikor az őrök már elég messze vannak, akkor fedezékben, takarásban elindulok úgy, hogy ne lássanak. Ha Jótét Dalnok jön mögöttem, akkor figyelek, hogy tudja követni a tempómat. Nem akarom, hogy pont őt szúrják ki. Az egyetlen diák, akivel itt jól megértettük egymást. Igyekszem elérni az épületet, ahol meghúzódhatunk és talán találunk valami nyomot is, feliratot, esetleg egy újságot, amiből kiderül, hol is tartunk most időben és mi történt a világban. Figyelem a katonákat, hogy ne lássanak meg minket, az utat, hogy ne csapjak zajt és ne essek el és az épületet, hogy ott nem vár-e kellemetlen meglepetés.
Ha innen kijutunk, még nem tudjuk, mivé lett a külső világ. Nem sok jó ígér, ha abból indulok ki, amit itt látok... Most még Veres Nővért is a keblemre ölelném, pedig mindig csak fegyelmezni akart. Mi lehet velük? Félek, hogy már nem élnek... Mi viszont túléljük, ez a cheyenne örökség. Mi mindent túlélünk. Nem tehetünk mást.

A fedezékemből tökéletes rálátás nyílt a katonákra és az útra. Még szerencse, hogy a katonák engem nem láttak meg, mert akkor minden esélyem elveszne a szabadulásra.
Ahogy az alternatív útvonalakat és a katonákat figyelem észreveszek egyet, ami méghozzá arra is vezet amerre terveztem.
Amikor az őrök megszokott útvonalukat követve eltűntek a látóhatárról én továbbra is fedezékről fedezékre lopakodva mentem az épnek tűnő városrész felé.
~ Ha van remény a szabadságra, akkor az arra van.
Lelkesítettem magam, miközben figyeltem a környezeteben mindenre, nem lett volna jó, ha valami véletlen zaj miatt észrevennének minket.
~ Még csak az kéne, hogy valami kis nesz miatt rögtön kiszúrjanak minket.

Pár perces tanulmányozás után nagyjából össze is állt a fejemben a kép az őrök útvonaláról és arról, hogy merre is lehet menni.
Amint kiszúrom az útvonalat Rejtőző Medvének is jelzem azzal, hogy abba az irányba mutatok. Látom, hogy neki is feltűnt, így mikor az őrök elkanyarodnak a megszokott útvonalukat követve, meg is indult előttem. Én követtem, de közben figyeltem arra, hogy ne csapjak zajt és arra is, ha az őrök visszajönnének ne lássanak meg. Így végig fedezékről fedezékre haladtam, ha megtehettem.
útközben ha találtam valami jó kis ütő vagy vágó eszközt, akkor azt magamhoz veszem, persze csak akkor, ha nem csapok vele zajt.
A kifelé vezető úton haladva a szabadulás reménysége biztossá vált bennem és ez hajtott előre.
~ Végre elhúzhatunk erről az átkozott helyről.
Bíztatom magam miközben próbálom tartani a lépést Rejtőző Medvével.

Miután viszonylag alaposan szemügyre vettem a folyamatosan mozgó őröket, hosszabb időre lehunyom a szemeimet, nem igazán törődve azzal, hogy mi történhet. Továbbra is biztos vagyok benne, hogy mindegyik csak az én tudatom szüleménye, ez pedig akkor nyer bennem teljes bizonyságot, amikor ismételten kinyitom a szemeimet és nem látok egyet sem.
~ Csak én képzeltem őket, a képzeletem szüleményei... Nincsenek is itt... ~ Ebben egészen biztos vagyok, de mégsem teszek semmit, attól függetlenül, hogy többeket is mozogni látok. Belőlem ez azt váltja ki, hogy próbálok lejutni Archy hátáról, mivel már eléggé kényelmetlenné vált a helyzet és magamhoz tértem annyira, hogy ezt felfogjam, de mást még mindig ne igazán, ha pedig sikerül leszállnom a hátáról... Nos, onnantól kezdve igencsak jó kérdés, hogy mit csinálok, mert magam sem vagyok benne biztos, lehetséges, hogy ott ahol vagyok a földre esek és elterülök, de az is lehet, hogy valami csoda folytán a többiek után vánszorgok, ami azt illeti fogalmam sincs, teljes mértékben nyers ösztönökre bízom a cselekvést s én magam semmit sem próbálok azokon befolyásolni, talán azért, mert a tudatom legmélyén, ahol normálisan fel tudom még fogni a dolgok tudom, hogy amint gondolkodni kezdenék, ismét előállna a nem sokkal korábbi helyzet és valószínűleg sírva esnék össze ott, ahol vagyok, továbbra is a hasamon lévő vágás és az abból adódó félelem miatt.ó, így talán azt is felfogom, hogy ez az egész állapot nem csak a fáradtság, hanem ezen vágások miatt is van egyben, talán, de még magam sem vagyok benne biztos, hogy értem.