III/1. Új világ

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

III/1. Új világ Empty III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 29 Júl. 2013, 10:07

Egy év telt el az Elődök Földjén tett látogatás óta, amióta a lény börtöne megrepedt. Látható hatása máris volt, hiszen a világ politikai térképe igencsak nagy változáson esett át. Harcok, háborúk, a hatalomért, amiért többen is versengenek. Ebben a világban kell a fiataloknak helyt állni.

Akkor, amint kértem a leírtak alapján mindenkitől várok bővítést a karakterekhez. Nem muszáj hosszút, elég, amennyit éreztek, nagyvonalakban, hogy mit tettetek. Persze, aki szeretne képességfejlesztést, annál, aki szép hosszú és részletes bővítést ír, annak kicsivel többet engedek. Még írok 1-2 játékoshoz instrukciókat, amit a bővítésnél figyelmbe kell majd vennetek, vagyis annak az adott személynek.
Ttovábbra is magánkalandok lesznek, a megszokott 2-3 fős, személyre szabott darabok, lehet szólni a jelentkezésnél, hogy kivel szeretnétek játszani, akkor ezt a jelentkezéshez írjátok oda. Ha ilyen nincs, akkor majd én osztom be a népeket, hogy ki-kivel lesz és hol.

Vannak átvehető karakterek, illetve megalkothatóak, ezekért is lehet jelentkezni így korszak előtt, azt itt nézhetitek meg.

Nos, akkor igazából ennyi lenne és várom a bővítéseket és a jelentkezéseket a kalandra, ami 2048 januárjában fogja kezdetét venni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Szürke Eminenciás Kedd 30 Júl. 2013, 11:59

Charles Dialin jelentkezik. Mindegy, kivel rakod egy kalandba, csak a napfényre ne kelljen mennie:)

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Bishop Kedd 30 Júl. 2013, 12:08

Jelentkeznék mind a két karakteremmel. Ramireznek mindegy hova kerül, Such inkább kerülné a társaságot, ha ez lehetséges.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 30 Júl. 2013, 12:10

Szeráf is jelentkezik.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Kedd 30 Júl. 2013, 14:16

Oks, mind a 4 kari elfogadva, majd ha picit többen leszünk akkor osztogatlak szét titeket.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Tyler Pént. 02 Aug. 2013, 18:09

Nah akkor jövök :)Am ha lehet akkor egy egyszemélyes kaland?
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Pént. 02 Aug. 2013, 18:19

Oks, de több egy személyest már nem igen tudok, mert az úgy nagyon sok felé menne szét már.
Úgy szerda-csütörtök magasságig várok a többiekre, aztán kezdünk majd.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Tyler Pént. 02 Aug. 2013, 18:21

Oksa, köszi Wink
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Pént. 02 Aug. 2013, 18:24

Lehet, hogy Such-al (Bishop) egy topicban lesztek, de 2 külön helyen és nem is fogok összeérni, révén Te is mágikus vagy démonok miatt, és ő is mágikus dolgot kutat. Remélem így mindkettötöknek megfelel majd, ha úgy alakul.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Tyler Pént. 02 Aug. 2013, 18:30

Persze nekem úgyis megfelel Smile
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Szürke Eminenciás Pént. 02 Aug. 2013, 19:17

Majdnem elfelejtettem, hogy Ewa-val is jelentkezem. Neki mindegy, hogy hányan vannak (és örülök, hogy jól szórakoztál a bővítésen:)

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Pént. 02 Aug. 2013, 19:31

Rendben Smile

Eddigi karakterek:
Charles Dialin - független
Andrew Ramirez - ifjú ba
Slade Hutchinson / Such - független / magneto
Michael Ark / Szeráf  - független / magneto
Ethan Jackson / Manó - ifjú ba
Evangelin Gordon - magneto

A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 03 Aug. 2013, 08:38-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Kira Sign Szomb. 03 Aug. 2013, 00:32

Én is jelentkeznék Verával, mivel nincs is már VH-s karakterem.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
III/1. Új világ Sexymechanicbyparkleggy III/1. Új világ Girloffantasybymanofins III/1. Új világ Jinx_by_fazie69-d6o4rki III/1. Új világ Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm III/1. Új világ 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 03 Aug. 2013, 08:39

Akkor, ahogyan az első reagban is írtam ezt: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2016-iii-korszak olvasd el és ez alapján írd meg a bővítésedet, nem kell sokat, 1-2 bejegyzés is elég. Utána tudlak madj elfogadni Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Sarah Hétf. 05 Aug. 2013, 13:08

Na akkor végre, hogy minden megvan, szeretnék jelentkezni ama két Daviddel és a két Orrinnal is ezen a profilon keresztül, ha nem baj hogy ilyen pofátlanul lusta vagyok ki-be jelentkezni Smile.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 05 Aug. 2013, 13:23

Nem gond.

Eddigi karakterek:
Charles Dialin - független
Andrew Ramirez - ifjú ba
Slade Hutchinson / Such - független / magneto
Michael Ark / Szeráf - független / magneto
Ethan Jackson / Manó - ifjú ba
Evangelin Gordon - magneto
David Ethan - ifjú ba
David Storm - semleges
Laura Orrin / Suzuka - semleges
Nathaniel Orrin / Pók - Apo

Akkor még 1-2 napot kérek ebben a hőségben míg kitalálom h ki kivel és hogyan lesz, azán itt jelzem h ki hol kezd Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Svarog Hétf. 05 Aug. 2013, 18:29

Jövök

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 05 Aug. 2013, 18:31

Elfogadva.

Eddigi karakterek:
Charles Dialin - független
Andrew Ramirez - ifjú ba
Slade Hutchinson / Such - független / magneto - EGYEDÜL
Michael Ark / Szeráf  - független / magneto
Ethan Jackson / Manó - ifjú ba - EGYEDÜL
Evangelin Gordon - magneto
David Ethan - ifjú ba
David Storm - semleges
Laura Orrin / Suzuka - semleges
Nathaniel Orrin / Pók - Apo
Alexander Dragunov - SHIELD

Ezek még csak tervek, ha még más is jön változhat:
Madripoor: David Ethan és Laura (2 különálló)
Ausztrália: Such és Manó (2 különálló)
Afrika: Pók, Szeráf és Andrew (elején külön, de összeér)
USA: Alex és Eva (elején külön, de összeér)
???: Charles és SDavid

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Godlaw / Tao Csüt. 08 Aug. 2013, 19:23

Zyro jön az űrbe. Ha van, akivel össze tudod mesélni, én paradicsommá változom. Very Happy Rachelnek friss anyukaként nem lenne túl egészséges otthon hagynia a két hónapos Jasont, szóval hacsak nem lesz kaland Vadföldön, ő otthon marad. Más szavakkal: akar valaki Vadföldre jönni Rachellel kalandozni? Razz 

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 08 Aug. 2013, 19:26

Megoldom, ne aggódj! Muhahaha! Twisted Evil 
Kalandok megvannak, ha hűvösebb lesz, azaz hétvégén végre elkezdem mindenkinek. Elnézést, hogy ilyen sokáig tart.

Eddigi karakterek:
Charles Dialin - független
Andrew Ramirez - ifjú ba
Slade Hutchinson / Such - független / magneto - EGYEDÜL
Michael Ark / Szeráf  - független / magneto
Ethan Jackson / Manó - ifjú ba - EGYEDÜL
Evangelin Gordon - magneto
David Ethan - ifjú ba
David Storm - semleges
Laura Orrin / Suzuka - semleges
Nathaniel Orrin / Pók - Apo
Alexander Dragunov - SHIELD
Rache Wilcox - ifjú ba
Zyro Tao - független
Vera Sylen - független

Ezek még csak tervek, ha még más is jön változhat:
Madripoor: David Ethan és Laura (2 különálló)
Ausztrália: Such és Manó (2 különálló)
Afrika: Pók, Szeráf és Andrew (elején külön, de összeér)
USA: Alex, Vera és Eva (elején külön, de összeér)
Vadföld környéke: Rachel, Charles és SDavid(közös)
Űr: Aian és Zyro (2 külön helyen)
Tian: Daniel

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 10 Aug. 2013, 14:00

Témanyitás by Cardas Pént. 16 Aug. 2013, 15:55

Amanda szolgálatra jelentkezik! Smile

_________________
Reneszánsz: JK : Natalie Pezzini NJK: Caroline "Oly" Dason
X-Diák: Aaron Asbord
Outsiders: Maria Holguin
Végtelen Háború Világa: Amanda Cruz
III/1. Új világ Alaacuteiacuteraacutes-_zpsuiynmyon
Cardas
Cardas
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 366
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 02.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Natalie Pezzini
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Pént. 16 Aug. 2013, 16:02

1-2 nap, legkésőbb hétfőn kezdek majd Neked is és itt fogom jelezni Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Flyer Szomb. 17 Aug. 2013, 22:09

Akkor én is jelentkeznék megmozgatni Magneto-unokát. Smile
Flyer
Flyer
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 15
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Flyer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 17 Aug. 2013, 22:10

Neked és Cardas-nak is holnap kezdek, itt jelzem majd, hogy hol Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/1. Új világ Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/1. Új világ Empty Re: III/1. Új világ

Témanyitás by Ajánlott tartalom

Ajánlott tartalom

Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.