Konyha

//Előzmény: Tanári//

Még láttam befordulni a sarkon a távozó Mrs. Miller-t, majd benyitottam a konyhába, Gabe még ott volt és éppen iszogatott egy bögréből valamit. Még eltűntettem az arcomról és a szemeimből a könnyeket, bár még mindig látszott, nem sokkal ezelőtt sírtam.
- Remélem még nem hűlt ki a kávém – kezdtem mosolyogva. – Beszélünk kell Gunnhilddal és Amelia-val, úgy néz ki, hogy James néhány óráját helyettesíteniük kell majd. Arról nem sikerült meggyőznöm, hogy ne menjen el, de legalább visz magával valakit.
A konyhaasztalhoz léptem és töltöttem magamnak egy kis kávét, a többi részébe, a bögre jelentés részébe pedig tej ment. A tejeskávé számomra mindig is kedvesebb volt, mint a sima fekete. Mikor a tej is benne volt, még három cukrot ejtettem bele és megkavartam, amíg nem éreztem úgy, hogy a kockacukor megolvadt. Végül belekortyoltam a kávémba, ami igencsak kellemesen esett, mert kissé fáztam is.
- Hol is tartottunk a beszélgetésben?

Gabe békésen nézi Serenát.
- Nem kellett volna sietned. Mindig lehet új kávét csinálni. Üljünk le.
Ezzel kihúz egy széket neki majd leül mellé. Ragaszkodik az üléshez addig átírja a széket ameddig Serena meg nem teszi.
- Megvallom elfeledtem én is. Kicsit sok volt Mrs... Steph témája. teljesen megkavart. Eza sok varázslat és angyalok és katonák. Sok ez nekem. Én csak egy detektív vagyok.
Mondja és önt magának újabb bögre kávét.
- Kelleni fog egész este Zack papírjait túrom át.

Hálásan pillantottam Gabe-re a kihúzott szék láttán, úgyis fájt még a sebhelyem, így minden kérés és ehhez hasonló nélkül ültem le.
- Köszönöm – mondtam is ki hangosan.
Bólintottam, hogy megértem, volt oka, hogy nem szerettem a mágikus dolgokkal foglalkozni, számomra olyan nagyon elszakadt volt a valóságtól, hogy még ha az elméletét is tudtam, értettem volna, akkor sem lettem volna előrébb.
- Már nem, jelenleg te vagy az igazgató – mosolyodtam el. – Így hozzá kell szoknod, hogy minden ilyesmivel, kis bajokkal is hozzád is fognak rohangászni. Hacsak nem viselkedsz úgy, mint Zack, hogy helyette inkább engem keres fel mindenki a gondjaival.
Zack papírjait? Abból volt egy egész halom az irodában.
- Egy éjszaka kevés lesz hozzá – mondtam. – Ha már iskola, úgy gondoltam, hogy már úgyis benne vagyunk a télben, fel lehetne egy jégpályát állítani a diákoknak, a városba most úgysem nagyon járhatnak ki ilyesmik miatt. Legalább itt a birtokon legyenek teljesen szabadok. Bár nem mind érdemel meg ekkora engedményt.

Gabe elmosolyodik.
- Nem vagyok Zack. Ez az én felelősségem és neked gyógyulnod kell, de a leginkább az kéne, hogy kicsit megszabadulj a férfiaktól talán még jót is tesz neked, hogy Logan és Hood nem lesznek itt. Úgy veszem észre a lelki állapotod sokkal nagyobb mértékben befolyásolja az egészségedet, mint másoknak.
A férfi kezei zöldes lángba borulnak és a lány felé nyúl.
- Szabad?
Ha engedi megérinti a kezét, de nem éget csak picit meleg a tenyere.
- Lenyűgöző.
Mondja elismerően.
- nagyon egyéni a chi áramlása a testedben.

- Rendben leszek Gabe – mondtam.
Kissé elpirultam a szavaira, főleg, amikor James-t hozta fel.
- Mióta Jackie-t elküldtem egyetlen férfi van az életemben, az pedig a fiam – néztem rá. – James és Charlie, értük csak aggódom. Attól, hogy nincsenek itt és nem tarthatom szemmel őket, talán még inkább.
Persze James esetében ez nem volt igaz, hogy csak ennyi lett volna az egész és valószínűleg ő maga is tudta ezt. A lángokra kicsit meglepődtem, már ugrottam volna hátrébb ösztönösen Adia miatt, hiszen ő roppant érzékeny rá, de most nem jelzett veszélyt. Így bólintottam, hogy hagyom, hogy hozzám érjen. Megkönnyebbültem, amikor nem égetett a tűz, csak olyan meleg volt, mintha egy lázas ember ért volna hozzám.
- Nem értek a távol keleti lélek dolgokhoz – vallottam be. – Mit jelent ez?
Igaz az orvosin tanultam távol keleti gyógyászatot, de az más volt, annyit tudtam, hogy a chi az életerő, de hogy ez mit jelent és takar már az oktató sem ment bele részletesen.

Gabe megértően bólint.,
- A chi, az életerőd. Az energia, ami áramlik benned. Még a modern tudomány is bebizonyította, hogy ha az agy hisz valamiben a test követi. Sok halálos beteg képes volt legyűrni a lehetetlent pusztán akarattal. Ilyen vagy te is, de negatívan használod a benned rejlő erőket. Akaratoddal magadat blokkolod. Kárt okozol magadban. A félelmeid és az önmarcangolásod olyan sérüléseket okoz, amit még a partnered sem tud meggyógyítani, mivel ő is a részed, tudatotok és testek valahol egyezik. Megbénítod őt, még ha se ő se te nem veszítek észre.

Figyelmesen hallgattam, hogy miket is mondott Gabe, magam sem tudom, hogy miként voltam képes ép elmével kibírni mindazt, ami történt velem eddig. Félelmeim és önmarcangolás? Lehetséges lett volna, hogy még mindig kellett volna az orvoshoz járnom, mint korábban? De arra időm, sem lehetőségem nem igen volt az elmúlt öt évben, pedig tudtam, hogy szükségem lett volna rá, legalább heti, vagy kéthetente egyszer, hogy meghallgasson és segítsen.
- Van néhány olyan dolog, ami velem történt, amin még mindig nem jutottam túl – mondtam. – A Raft ilyen… néha még mindig rosszul vagyok, amikor vagy zárt helyre kerülök, vagy éppen túl tágasra. A rémálmokról nem is beszélve. Amennyire tudom Amelia is még mindig viseli nyomát annak… meg volt még valami, ami még korábban…
Valami, ami már nagyon-nagyon régóta nyomja a lelkem és nagyon régóta emészt, azóta a másik élet óta különösen, amikor mindannyian éltek és ott voltak velem.
- Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy az anyukám és a bátyáim miattam haltak meg, mindannyian – mondtam ki végül nagy nehezen. – Mindezt képtelen vagyok már hat éve… nem tudom, hogy hogyan sikerülhetne.
Kérdőn pillantottam Gabe-re, bár nem hiszem, hogy ő tudna ilyesmiben segíteni.

Gabe finoman a kezét a lány kezére tette.
- Ha engeded, hogy segítsek ebben megtudlak gyógyítani. Csak bíznod kell bennem.
Erre jön a vészjelzés. Gabriel sóhajt.
- Meg se lepődök. Komolyan. Menj pihenj le. Ezt elintézem.
Ezzel megindul kifelé.
- Veszély, zárd le a tanulónk szobáját ameddig oda nem érek. Kérek jelentést a habról, tudni akarom miből van és hogyan lehet összerakni majd azoknak a listáját, akik voltak ilyen anyag közelében, Minden felvételt ellenőriz. Itt az ideje, hogy az új főnök bemutatkozzon.

Hagytam, hogy megérintse a kezemet. Hogyan segíthetett volna? Nem, hinnem kellett abban, hogy képes lesz rá és tud. Ha úgy állok hozzá megint, hogy felesleges, akkor tényleg az is lesz és azt pedig én sem szerettem volna. Jó lett volna végre túljutni azon, ami volt és újra rendben lenni. Olyan volt, mint Zack, így annyira nem is lesz olyan nehéz mindezt elérni, főleg, hogy tényleg segíteni akar.
- Rendben van, bízom benned – mondtam ki végül, amit gondoltam.
Veszély hangjára egy picit összerezzentem, a bosszúságom ellenére nem tudtam nem elmosolyodni halványan, főleg, amikor a gyanúsítottját elmondta. Tény, hogy nekem is ő lett volna az első, de azóta nem csak Mr. Wright volt, aki ilyesmikkel készülhetett.
- Nem vagy kissé elfogult Veszély? – kérdeztem.
Végül Gabe-re pillantottam és bólintottam.
- Rendben van, úgyis rám fér egy kis pihenés, ma elég sokat mászkáltam már és Hank sem hiszem, hogy örül neki.

//Folytatás: Serena és Namor szobája//

//Előzmény: A Hall//

A konyhába érve körülnézek. Nem éppen ilyenre számítottam. Jó, igazából nem is számítottam semmire.
A korábbi zaklatottság, ami még kint a bejáratnál fogott el, most már azért enyhült, de azért jó volna leülnöm, szóval keresek is magamnak egy szabad helyet, ha látom, hogy a professzort nem zavarja, hogy helyet foglalok.
Na, most végre tisztázni fogjuk, hogy mi is történt, ugye, azért jöttünk ide végül is, hogy nyugodt körülmények közt összerakhassuk a képet az eddig történtekről. Nem lesz egyszerű, azt hiszem...

A folyosókon mászkálva és hangosan harsogtatva almáját, ahogy eszik pillantja meg éppen az előbb szörnyülködő hátának körvonalait, ahogy eltűnik egy ajtó mögött. tehát az lesz a konyha. Ha nem segít senki, segíts magadon. ez már egyszer bejött, hisz itt van, épen egészségesen, hát uzsgyi a megbeszélésre, ismerkedésre. Ki tudja mi lesz, de hát csak nem fogják visszaküldeni.
Úgy szakad be az ajtón keresztül, mintha bedobták volna és csak a fal előtt pár centivel fékez le, hogy vigyorogva vonja meg vállát.
-Hát.meg.van.a.konyha.
Jelenti ki csak úgy magának, majd a legközelebb eső szék mellé ledobja táskáját, felkuporodik a székre és mint egy kis egér rágja tovább a gyümölcsöt, mi rohamosan fogy, pedig csak apró falatokkal pusztítja. Közben tekintete ide-oda pattog a jelenlévők közt.

Hamarosan én is megérkeztem a konyhába az összes cuccommal együtt, szerencsémre nem vitte el őket senki sem.
Beléptem a konyhába és mikor megláttam a helységet, füttyentettem egyet.
- Szép tágas.
Jegyeztem meg, majd alaposabban is körbenéztem. Mikor meglátom a két lán én is odamegyek hozzájuk, majd leteszem a cuccaimat a földre és én is helyet foglalok az egyik széken.
Nem álltam neki felsöpörni magamról a vércseppeket, mert nem akartam mindent összevérezni. Pedig zavart, hogy mindenhol vörös vagyok.
Kis szemlélődés után észrevettem, hogy valami hiányzik, pontosabban valaki.
- Hol van a professzor?
Teszem fel a kérdést a lányoknak. Majd egy újabb kérdést intéztem a dobozból kiszabadított lány felé.
- Pontosan, hogy és miért is kerültél te abba a dobozba? Mondtad, már hogy te adtad fel magad, de miért? A szüleid nem engedtek ide? bocs a sok kérdésért, de kíváncsi vagyok.
Mondom a lánynak, majd miközben várom a válaszát megeresztek egy mosolyt.

//Remélem mesélsz nekünk Amazon.//

Egy rövid ideig csak nézek a másik kettőre, nem tudok mit kezdeni a helyzettel, amibe belecsöppentem. Szép kis társaság vagyunk, és nagyon fura. Vajon a lány a dobozból hogy kerül ide? És pontosan én hogy kerültem ide?
Végül a fiú töri meg a kissé elmerengő dermedtségemet, és ahogy föltekintek, látom, hogy a professzor tényleg nincs itt.
- Nem tudom. Ez előbb még itt volt - felelem meglepődve, és körülnézek, de nem látom.
A következő kérdésére a válasz engem is érdekel ,majd eztán én is felteszek egyet a lánynak:
- Én Cyrce vagyok. Téged hogy hívnak?

Hirtelen sebességgel befalja az almáját az utolsó magig, majd nagyot nyelve megvonja a vállát és azonnal válaszol is.
-Áh.apa.nem.akart.hallani.arról.hogy.én.valamiképpen.más.vagyok.a.többiektől.Szóval.esélytelen.lett.volna.hogy.hivatalosan.kerüljek.a.suliba.De.mindegy.végtére.is.itt.vagyok.és.ez.a.lényeg.nem?
Átnézve a másik kérdezősködőre elmosolyodik.
-Ja.igen.mindig.elfelejtek.valamit.Velvet.Gummer.vagyok.És.amúgy.ki.is.volt.az.a.szőrénszálán.eltűnt.prof?Az.egyik.tanár?
Kérdez vissza azonnal, s mintha a szavak között még levegőt sem venne.

- A professzort én sem ismerem, de biztosan itt tanít. Bár mi se tudunk róla sokkal többet, csak a nevét. Mi is új diákok vagyunk. Bár én jöttem csak ide önszántamból, Cyrcet kitették a kapuban.
Mondtam, majd az ezüst színű lány felé fordultam.
- Pontosan mire is emlékszer utoljára Cyrce.
teszem fel a kérdést és megeresztek felé egy mosolyt, jelezve, hogy nem kell tartania semmitől, itt biztonságban van.

- Igen, az egyik tanár - felelem.
Meglepődöm, hogy a kezdeti rémületem és zavarodottságom mennyire lecsitult így, hogy körülöttem annyi más esemény történt egymásutánban.
A fiú kérdése kicsit fura, olyan, mintha egy szakértőt próbálna játszani, akinek az emlékezetkiesés a specialitása, de gondolom, csak segíteni akar. De a kérdésének hála újra elfog a szorongató érzés.
- Igazából... csak tudom, hogy mi történt, de nem emlékszek rájuk. Olyan, mintha nem lettem volna ott, csak tudnám, hogy az történt - mondom. - Bocsi... kicsit zavarosan beszélek, azt hiszem. Utoljára... elfogtak, és bezártak valahova, ahol nem tudom mennyi ideig voltam. Aztán egyszerre magamhoz tértem, és most itt ülök... - hát ez nem túl sok infó, kislány. - Több nincs, csak ennyi.
Nekem is volna egy csomó kérdésem, de nem tudom olyanhoz intézni, aki válaszolni tudna rájuk.
- Van ötleted, hogy miért pont ide hozhattak? - kérdezem mégis meg, bár még számomra is ostobaságnak tűnik. A fiú honnan tudná ezt?

Majdnem felnevet, de visszafogja magát, ahogy a másik lányt hallgatja. Bár sokáig úgy sem fogja kibírni, így lekászálódik a székről és míg be nem fejezi a mondandóját kicsit körbenéz, majd megfordulva hatalmas vigyorral a száján hadarja a szavakat.
-Hát.ez.haláli.ez.olyan.mintha.ugyanúgy.érkeztünk.volna.csak.én.önszántamból.te.meg.nem.engem.is.bezártak.és.idehoztak.és.fogalmam.sincs.mennyi.időt.utaztam.
Saját kis elmebaján jót vigyorogva mászkál újra körbe a konyhába és némi édesség után kutat, egyelőre a szemeivel.
-Húú.ki.kéne.deríteni.hogy.ki.hozott.ide.Tudod.mint.azokban.a.diák.detektív.regényekben.
Csillan fel egyszer csak hirtelen a szeme és ugrik fel egy kicsit, mintegy jelezve hogy szerinte akár rögtön is indulhatnának nyomozni. Na persze nem sok esélyt lát erre.

Cyrce szavaira nem sokat tudtam reagálni, csak megvakartam a tarkómat gondolkodás közben.
~ Mondta anya, hogy az első nap nehéz lesz az új suliban, na de ennyire.
- Mibe keveredhettél?
Velvet szavaira pedig csak egyetértően bólintottam.
- Na ja. Már csak egy kutya hiányzik az összképből.
Tettem hozzá, próbáltam poénkodni, de nem tudom mennyire volt sikeres. Csak kissé oldani akartam a hangulatot, hogy Cyrce is kicsit meg nyugodjon. Egyszerűen láttam rajta, hogy szorong.
- Cyrce? Tudod, mi volt a dátum, amikor bezártak? Csak, hogy viszonyítani tudjunk.
Kérdeztem a lánytól.

A lány, Velvet reakciója kicsit fura arra, hogy milyen helyzetben vagyok. Úgy tűnik, hogy ő ezt viccesnek és érdekfeszítőnek tartja inkább, mint valami borzasztó eseménynek, amin át kellett mennem. Bár nem egészen tiszta, hogy miken is mentem át... majd talán később az lesz...
- Hogy mikor? Hát... nyáron. 2016-ban, augusztus, ha jól... igen jól emlékszem. Akkor volt.
Ekkor, a konyha ablakán át észreveszem, hogy megszűnik esni a vér, és fehér fény kezdi el beragyogni az eget. Aztán már olyan erős, hogy a kezemmel próbálom eltakarni a fény elől a szememet.
- Mi lehet ez? - kérdem ijedt hangon. A fehérség teljesen elvakít.

Velvet eddig semmitől nem félt és lehet hogy ezután sem fog, bár ezt inkább lehet botorságnak, mint bátorságnak nevezni. Egyelőre nem szól bele a beszélgetésbe, csak vigyorog a kutyás ötletre és nézegeti az emlékezetkiesésben szenvedőt. Igen, ő viccesnek találja és minek is rejtené véka alá, a legrosszabb ami történhet hogy megutálják őt ezért, na de hát szokott ő egyedül lenni, nem a legnagyobb probléma a világon.
Ahogy követi az amnéziás tekintetét ő is látja hogy a vér elapad és begyógyult sebével az ég önteni kezdi magából a fehér fényt. hirtelen pattan föl a székről, ami hangos csattanással vágódik hátra és ugrik az ablakhoz. Persze azonnal meg is bánja mivel a vakító fény nem hogy fejfájást okoz neki, hanem sokáig azután csak villódzó köröket lát.
-Voav.voav..mintha.fény.robbanás.lett.volna..

Cyrce válaszára elkerekedett szemekkel nézek, bár ez nem látszódik a napszemüveg miatt ami végig rajtam volt. (karakter képen látható) Az első mondatot kisssé hangosan mondtam, de aztán moderáltam magam és visszavettem a hangerőből.
- Hogy mikor!? 2016- ban? Akkor lehet kicsit sokkoló lesz neked a hír, de mi 2024-et írunk. Az annyi, mint 8 év.
Válaszoltam a lánynak, majd ezek után az ablakból vakító fehérség szűrődött be. Még napszemüvegben sem láttam semmit, így kénytelen voltam összeszorítani a szemeimet. Mikor érzékeltem, hogy csökkent a fény, kinyitottam a szemem, majd levettem a szemüvegem egy pillanatra, csak hogy megdörzsölhessem a szemem.(Nem a szemgolyót, a szem héjat)
Mikor kitisztult a látásom, láttam, hogy Velvet kissé támolyog, biztos telibe belenézett a fénybe.
- Jól vagy Vell? Lehet az volt, de akkor sem tanácsos belenézni.
Mondtam a lánynak, majd Cyrce kérdésére is válaszoltam.
- Fogalmam sincs,, bár lehet, hogy Velnek van igaza és fényrobbanás volt... Vagy pedig egy vakítógránát.
Tettem még hozzá.