Alvilág

Társaim javaslatára a szigony helyett inkább a fiút felemelve szedjük le a cseppköveket. Így szerzet pár dárdaszerű cseppkővel már egész jó csapdát lehet építeni. Miközben a férfi megismétli a kint elhangzott utasításokat, addig én kikötöm a hálót olyan magasságban, ahol a Minotaurosz bokája biztosan beleakadjon. Ezt a kanyar után kezdem el, hogy még véletlenül se lássa. Legalábbis elméletben. Ezután a letört cseppköveket kezdem el beleszurkálni a földbe a Minotaurosz várható érkezési helyére. Úgy próbálom igazítani, hogy lehetőleg a szívét és fejét érjék a tüskék. Valószínűleg ha a szívét nem is üti majd át, a tüdejét igen és már az is elég segítség. Persze csak akkor, ha elbotlik. Erre a csapdára a legrövidebb cseppköveket használom fel. A két leghosszabból egyiket a hálóm helyet a kezembe veszem, a másikat felajánlom a fiúnak. Marad a három darab egy méteres, amivel jelen pillanatban nem tudok mit kezdeni most, így azokat félre teszem valahova a közelbe.
- Szóval akkor vegyük át a dolgokat. A Minotaurosz befut ide, megbotlik a hálóban és beleesik a cseppkövekbe, játék vége. Ha mégsem botlik meg és nem esik bele a kövekben, akkor marad a közel harc. Ha mindenkinek megfelel javaslom kezdjük el és legyünk túl rajta.- ha mindketten bólintanak akkor oda megyek a sarokhoz, hogy becsalogassam a szörnyet egy füttyel.

A történet egészen lenyűgözi a csodás szépségű nőket, ahogy Liza meséli. Még egy ideig tudná folytatni vagy részletezni a történteket, de erre nincs szükség. A SHIELD miatt neki sem lett volna szabad ennyi mindent tudnia, na de az nem lehetséges, hogy ő ne tudja Makarov milyen életveszélyes helyzetekben volt. Ahhoz már túl sokat éltek át együtt a saját világukban, amikor még nem merte elmondani neki, hogy szereti, csak amikor félt, hogy soha többé nem láthatja. Ami részben be is következett. Erről gyorsan eltereli a figyelmét, gyorsan Mr. Chromixenre néz, hogy lássa minden rendben van-e és szükséges-e egy apró jelet küldenie, hogy ne nyúljon az ételhez vagy máshoz. Nincs szükség ilyesmire, szerencsére. A felé nyújtott aranyalmát hálás tekintettel elveszi.
- Köszönjük segítségeteket, kegyes és csodálatos nimfák.
A következő pillanatban már egészen máshol találja magát. Gyorsan körül néz és látja, hogy társai is ott vannak körülötte, valamint más csapat tagjai is, akiket korábban a faluban látott így együtt. Elmosolyodik és így tekint Dumbon és Chromixen felé.
- Sikerült?! - mondja egészen boldogan.
Az almát még mindig magánál tartja, de gyorsan oda adja az idősebbik férfinek. Ezután a sérült, vagyis sebes, eltorzult testű alak felé fordul. Közelebb megy hozzá, majd először messzebbről, utána kicsit közelebbről kezdi vizsgálni, de egyelőre nem ér hozzá. Próbálja megállapítani a sebek eredetét, valamint, hogy mit lehet vele tenni.
- Mi történt vele? - kérdezi a másik két ismeretlen alakot, akik feltételezhetően a társak lehetnek.

A vámpír nézte Liza-t, amíg beszélt. Láthatóan értett a szóból, de még jobban meg akarta magyarázni, miért nem esznek. Philippe ezt nem tette volna, sőt már kezdte túlmagyarázásnak érezni, ami gyanút kelthet. A doktornő és az üzletember történetei viszont lenyűgözték a nimfákat és Raten is bírt a férfiúi vágyaival, ezért nem történt semmi baj. Hamarosan visszaért a "futár" is és lihegve adta át az almát. A vámpír nem kapott érte, hagyta, hogy Liza-é legyen. Együtt kellett teljesíteniük a feladatot, mindegy volt, hogy kinél lesz a gyümölcs. A nő után Philippe is megköszönte és meg is hajolt a hölgyek előtt.
- Hálás köszönetünk, szépség hordozói!
Ahogy Liza átvette az almát, a trió visszakerült a faluba, ahonnan indultak. Ha Liza megengedi és nem szalad el, akkor Philippe meg is öleli, majd elengedi, de a kezét megfogva szól hozzá:
- Minden jel szerint sikerrel járt a küldetésünk és hálával tartozom Önnek is az együttműködéséért! Ha tehetek valamit Önért, kérem, ne tartsa magában! Egy nagy doboz bonbon a termékeink közül pedig mindenképp az Öné!
A vámpír nézte a másik három illetőt. Nem szólt hozzájuk. Az ő feladatuk kész, azt a másik hármast nem ismerte és most már nem is nagyon érdekelték. A doktornőt akcióba lépni látva viszont elmosolyodott.

Küzdök a légzéssel is már, de nem adom fel, küzdök az utolsó lélegzetemig. Mikor elmosódik előttem a kép kissé megijedek, mert tartok attól, hogy az ájulás határa miatt tűnik elmosottnak miden.
A következő pillanatban mikor kinyitom a szemem már nappal van és a faluban vagyunk, akárcsak a másik csapat tagjai is. Meglepve tapasztalom az első levegővételnél, hogy már gyógyultam kissé és nem esdik nehezemre annyira a légzés. A másik dolog pedig az volt, hogy állok, a saját két lábamon. Ugyan a testem is égett volt még, de egyenlőre örültem annak, hogy élek és próbáltam nem sopánkodni.
A másik csapatnak a jelek szerint könnyebb dolga volt, nem láttam rajtuk különösebb sérüléseket, csak egy aranyalmát az egyik kezében. A másik csapatból az egyik megkérdi mi is történt velem. A válasz előtt még ellenőrzöm a torkom, hogy egyáltalán meg tudnék e szólalni és ha igen csak akkor próbálkozom meg vele, ellenkező esetben a csapattársaimra hagyom a választ.
- Rájöttem, hogy képességek nélkül nem kéne fojtogatni egy oroszlánt, mert jutalmul belehajít a tábortűzbe.
Mondom, ha tudom, halál komolyan, miközben magamat vizsgálom és azt, hogy pontosan mennyire is súlyosak a sérüléseim és, hogy mire leszek ezek után képes.

Damien és a doki végül lángra lobbantották a környéket. Egy darabig még hallották a magát vonszoló oroszlánt, de hamar elhallgatott. Hát sikerült. A méreg megtette a hatását és most elég az a bestia. Visszakerültek a faluba. Nem tudhatták meg, meddig terjedt a tűz, hogy a birkáknak nem lett-e bajuk. Zield sajnálta volna azokat az állatokat, még akkor is, ha a falu most örökre megszabadult a jószágokat rabló vadállattól.
A doktor még ezen gondolkodott egy kicsit, de aztán hamar megnézte, mi van velük, ki hogy van. A birkaharapás már nem fájt neki, de a heg megmaradt. Gyanította, hogy Damien sebe ugyanilyen, viszont szegény Laura még mindig elég súlyosan nézett ki. Egy másik nő odament segíteni. Mivel itt már több lehetőségük volt, Zield munkához látott, miközben válaszolt.
- Beleesett a tűz közepébe és ráégett a ruha is. Ha Ön orvos, segít nekem ellátni?
Gyorsan vizet keresett és tiszta ruhaanyagot, hogy kitisztíthassák a sebeket és betakarják Laura-t. Ha a nő segített neki ebben, akkor jobban haladhattak, de igazából egy fürdő kellett volna. Zield aarra gondolt, hogy már jöhetne az istennő. Nem ártott volna egy gyógyító varázslat vagy valami hasonló. A földi módszerekkel megpróbált segíteni, de tudta, hogy itt több is van ennél. Szívesen eltanult volna ezt-azt, hiszen Perszephoné ereje óriásinak tűnt. Remélte, hogy meg fogja gyógyítani a társukat. Ekkor esett le neki, hogy a sürgés-forgás során egy fontos dolgot elfelejtett. A két társához fordult, akikkel együtt küzdöttek meg az oroszlánnal:
- Köszönöm!
Nem mondott többet, nem szaporította a szót. Laura valószínűleg még nem tudott megszólalni, ha mégis, akkor is jobban tette, ha inkább pihent. Ha akarják, odaát, a saját világukban még megbeszélhetnek mindent. Zield valószínűbbnek tartotta, hogy mindenki a családját és a barátai fogja inkább először megkeresni. Hannah például biztos magán kívül volt, mivel ő tudta, hogy a doki azon a rendezvényen volt, amin a terroristák támadást intéztek. Nehéz volt az utóbbi pár hónapjuk és a nőt most lesz a legnehezebb megnyugtatni...

A megkapott két bólintás után, már indultam is a sarokhoz. Mocskos meló a csalinak lenni, de valakinek meg kell csinálnia. Az előre eltervezett füttyentés jó nagyot szólt, a labirintus természetes visszhangja is segítve azt. A várt hatás nem maradt el és hamarosan egy két méter magas Minotaurosz rohamozott felém. A terv eddig működött. Megfordultam és kikerülve a hálót visszafutottam a többiekhez. Hamarosan a szörnyeteg is követett. Szemeiben az olthatatlan éhség tükröződött. Legalábbis addig, amíg bele nem szaladt a hálóba.Bár az nem bírta ki az erejét, de így is rendesen belegabalyodott. Csak ennyibe kerül egy vérengző szörnyet zavarodott és csapdába esett kis állattá változtatni. Mármint persze relatívan. Nem sok időm van cselekedni, a háló valószínűleg nem tartja sokáig egy helyben. Ha a lény karjai is bele vannak gabalyodva akkor a dolgom nagyon egyszerű. Ebben az esetben csak megpróbálok gyorsan odaugrani a fejéhez és a szigony egy döfésével végezni vele. Ha viszont a kezei szabadok akkor már komolyabb probléma van. Egyrészt gyorsabban kifog szabadulni, másrészről pedig elég erős és fáj, ha eltalál. Ebben az esetben először megpróbálom az egyik korábban megszerzett kődárdát beledobni a szörny fejébe és ezzel kivégezni. Ha ez nem sikerül, akkor megpróbálok, a karjait kikerülve, közelebb érni és a szigonyommal befejezni a küzdelmet.

Darren a csali szerepét nagylelkűen magára vállalva a csali szerepét, mozgásba lendítette a csapat által felállított tervet. A másik férfi előre ment, hogy a terv szerint zajt csapva magára vonta a lény figyelmét és belecsalja a felállított csapdába, közben Aegis közben feszülten figyelt és utoljára megigazította a pajzsát hogy az biztosan álljon a karján. Végul a füty szóra elindult az akció, Darren vissza rohant a többiekhez nyomában a hegyomlás méretű bikaemberrel. A felállított csapda jól működött és az előtörő bestia egyensúlyát vesztve nagy robajjal elterült az alagút padlóján. Ez volt az alkalom amire Aegis és Darren várt. Ahogy a társa, Ulysses is támadásba lendült és a szörnyhez rohant kardjával a kezében. Egyből a szörny nyakának oldalára sújtott fegyverével. Arra hogy levágja a fejét nem sok esélyt látott de nem is ez volt a célja. Feltételezve hogy az Ó-Görög mitológiai rémeknek is nagybol olyan az anatómiája mint más evilági lényeknek, a nyaki artériáit szándékozott átvágni. Bár nem biztos, hogy azonnali halált okoz, de ha sikerül elég súlyos sebet ejtenie egy perc alatt elvérzik. Ha van rá ideje, többször is lesújt mindig ugyanoda hogy tovább mélyítse az első vágást, viszont ha a minotaurusz elkezd éledezni azonnal vissza hátrál és védelmi állást vesz fel készen arra hogy félre ugorjon vagy bevigyen egy újabb szúrást vagy vágást ha alkalmat lát rá.

Alaposabban is megvizsgáltam a sebeimet, Több dologra is rájöttem ezután. Az első az, hogy a sebeim már gyógyultak, látszik az égés hege, de fájni már nem fáj.  hangom is visszatért. Bár volt még valami ami nagyon zavaró volt...
~ Te jó ég. Teljesen kopasz lettem. Remélem, hogy miután visszakerülünk lesz újra hajam. mondjuk most azért adok hálát, hogy nem maradtam ott végleg az oroszlánnal folytatott verekedés után.
Az istennő biztosít minket, hogy a következő próba kevésbé les véres. Ez kissé megnyugtat, majd hallom, hogy olimpiai versenyszámokat sorol fel.
~ Na lássuk. Az úszás, gerelyhajítás alapból kilőve. A futás és a fogathajtás a feline képességek hiányában hanyagolható. Lássuk, hol indulhatnék még így is eredményesen. Hmmm... asszem a birkózást választom, abban nemcsak az erő számít hanem az ügyesség is.
- A birkózást választanám.
Mondom miközben a fejemben lejátszódik, mi is követkehet ezután. És Milyen thnikákat tudok felidézni a SHIELD kiképzésemből.

Megdöbbentő volt látni hogy a hatalmas szörnyeteg a csapat szeme láttára változik vissza emberré aki egykor volt. Ami még zavarba ejtőbb, hogy megköszönte. Aegis hirtelen nem igazán tudta mit érez az üggyel kapcsolatban, bűntudatot a tette miatt, szánalmat a szerencsétlen ember iránt, dühöt mert az egész helyzet teljesen lehetetlen volt az ő tudományból felépített világképében.
- Legalább békére lelt. – Szólal meg miközben a halott férfi és az egész labirintus szertefoszlik körülöttük. A következő pillanatban már a faluban állt ahonnan elindultak enyhén viseltes sport zakóban, véres kardal és pajzzsal a kezében. A robbantás többi áldozata is ott volt vele, de perpillanat csak azzal az egyel foglalkozott akit az említett eset előtt is ismert.
- Laura! Mi történt? Jól vagy? – kérdezi a nőtől aki láthatóan szörnyű dolgokon ment keresztül. Közben Persephoné istennő is visszatért és ismertette a következő próbát amiben egy ó-görög Olümpiai játékon kell majd részt venniük. Laura és Simon azonnal le is foglaltak a kilenc versenyszám közül kettőt
~ Akkor az ökölvívás és a birkózás kilőve, a gerelyhez nem értek, a fogat hajtáshoz még kevésbé, a piálást meg másra hagynám, így marad a kétféle futás, pankráció és az úszás. ~ Ezekre érezte magát a legalkalmasabbnak azonnal ki is mondta a döntését.
- A pankrációt választom. – Mondta ki a döntését végül bízva, hogy a S.H.I.E.L.D.–től kapott kiképzés átsegíti ezen is.

Liza meglepődik Dumbon lelkes reakcióján, főleg azért mert a férfi korábban lehordta őt, a nem megfelelő tettei miatt. Az ölelés után az emlegetett bonbon, feltehetőleg egy édességekkel foglalkozó cégtől a második meglepő fordulat, az öltözködése alapján sejtette eddig is Liza, hogy a férfi jómódú és nem csak a rendezvény kedvéért készült így. Talán igen magas pozícióban van, vagy magának a vállalatnak a tulajdonosa.
- Nagyon köszönöm a figyelmességét Mr. Dumbon. De úgy gondolom, hogy még korai örülni, lesznek még más próbák is.
Ezután a sebhelyekkel rendelkező személyhez megy oda. Egy másik férfi a csapatból segíteni akar, bólint neki, hogy nyugodtan tegye ő is, amit helyesnek érez ebben a helyzetben. Ahogy a vizsgálatokat végzi meglepődök azon, hogy a nő mennyire könnyedén veszi az egészet, mintha nem is történt volna semmi, pedig szörnyen fest. Látott már sok csúnya dolgot életében, de most a másik csapatban lévő nő egy élőholtra emlékezteti. Igen sok minden felvetődik benne amit legszívesebben kimondana most azonnal, de inkább nem teszi.
- Ezek a sebek nagyon súlyos égések nyomai. Számos plasztikai műtétsorozattal lehetne rajta sokat változtatni, de reménykedjünk, hogy erre nem lesz szükség.
Miután felállítja a gyors, szemmérték és érintés alapján a diagnózist, Pereszphóné jelenik meg a házak között. A feltett kérdés után Liza a két társára néz és várja a reakciókat. Csak egyetlen sportot érez magához elég közel, hogy vállalni merje úgy, hogy biztos magában.
- Én az úszást választom. Abban vagyok a legjobb.
Régen nagyon jól úszott és azóta sem felejtette el, legalábbis reménykedik benne, hogy még mindig jó lehet. Bár elvégezte a SHIELD három hónapos alap képzését, és korábban is harcolt már, most nem érzi magát ahhoz elég tapasztalnak és elég erősnek sem. Kíváncsian várja, hogy Chromixen és Dumbon mit választanak. Egy próbát kiálltak, most jöhet a többi. Időközben még a harmadik csapat tagjai is megérkeznek, Liza végignéz a véres öltözetükön és tudja, hogy nekik keményebb próbájuk lehetett. Úgy tűnik ők is ismerik a másik csapatot valamilyen szinten, ez előnyös lehet, de sajnos csak az ő számukra.

Zield látta, hogy a nő tényleg orvos. Hamar megmondta a diagnózist és a kezelés formáját is megjelölte. A doki is remélte, hogy az istennő kegyes lesz és nem így küldi vissza Laura-t a Földre. Egy fiatal nőnek sorscsapás, ha a szépsége egy kicsit is csorbul, ami az ügynöknővel történt, az pedig pokoli. Szó szerint, bár ez az alvilág nem a gonoszokat sütögető ördögről szól, ahogy a keresztény vallásból meg a médiából általában hallani.
A doki nem nagyon tudott segíteni, illetve nem is volt erre szükség. A látható sebek beforrtak, a tüdő is helyrejött, mert Laura már beszélt, így csak a csúnyaság maradt. Megérkezett a maradék is az először látottak közül. Ők is véres harcot vívhattak, gondolta a doki.
Perszephoné megjelent és elmondta, hogy most pedig olimpiai versenyszámokban kell részt venni. Zield egy kissé aggódni kezdett, mivel olimpiai sportolók teljesítményét elvárni edzésben lévő, de nem az egész életüket ezzel töltő emberektől nem igazságos. A felsorolásból viszont kiderült, hogy itt másról van szó. Nem tudta pontosan, hogy az ókorban mik voltak a szabályok és célok. Ha abból indult ki, hogy a sporttötrténelemben mindig a nagyobb rekordot, a jobb teljesítményt hajszolták, akkor viszont felderült. Több ezer éve még szerek nélkül is teljesíthető próbák lehettek, ahogy az erőemelők is mást jelentettek a múlt században és előtte is. Ezt apjától tudja, aki a sportágban jeleskedett. Kollégista korában rengeteget bunyózott és többnyire ő győzött. A pankrációt a tévéből ismerte és nem a történelemkönyvekből, így ezt vagy az ökölvívást választotta volna, ha nem előzik meg. A maradékból egy volt neki igazán szimpatikus és esélyes:
- Stadionfutás - mondta tömören.

A vámpír eléggé összezavarhatta a nőt, de ez csak a heves érzelemnyilvánításnak volt betudható. Lerois mindig erősen emocionális volt, ezért is kezdett foglalkozni azzal a fajta varázslással, amivel foglalkozik. Üzletemberként viszont nem engedheti meg magának, hogy túláradó örömöt vagy épp teljes elkeseredettséget mutasson. Amikor viszont erre lehetőség van, akkor kiadja magából. Liza-t először rendesen letorkolta, amiért bosszantotta a kérdéseive és az ötleteivel. Ennek a haszna is megvolt, a nő megemberelte magát és igyekezett a legésszerűbb dolgokat tenni. Ehhez kellett, hogy tartson az újabb leszidástól, gondolta Philippe. Együtt végül megcsinálták és a vámpír ettől mérhetetlenül boldog volt. Az orvosnő figyelmeztette, hogy még nincs minden megoldva, erre pedig a vallon egy cinkos mosollyal szólt, nem fenyegetően, inkább csak humorosan:
- Rendben! Ha a következőt maga miatt elrontom, akkor visszavonom az örömömben tett ígéretemet.
A doktornő sok mindent már nem tehetett azért a nőért, amint ez kiderült. A vámpírt nem is ez érdekelte, hanem Perszephóné, aki előlépett. Amikor az olympiai versenyről volt szó, Philippe megpróbálta felidézni, amit tudott erről. A témát érintő iskolai tanulmányai már nagyon régen voltak. A képzőművészetek tanulmányozása során viszont néhány dolgot élénken tartott a fejében. Például azt, hogy a versenyzés többnyire meztelenül történt. Ha nincs más választás, ő nem bánja a vetkőzést. Itt nem kell tartani attól, hogy megírják az újságok vagy képek keletkeznek róla valami furcsa módon. A versenyző hölgyeket pedig szívesen meg is nézné úgy. Az idesereglettek közül csak Lizát, mivel a ropogósra égett nem lenne túl jó látvány. Az ókorban a nők el voltak tiltva, még nézőként is, de most az istennő nem tett említést ilyenről.
Nem tudta, halandó testétől mire számíthat, de arra gondolt, hogy a vámpírrá válás előtti kondiját kapta vissza. Az pedig nem volt valami kiemelkedő, hiszen komolyan csak vámpírként kezdett sportolni. Fogathajtás és gerelyhajítás nem jöhetett szóba, mivel ezek ismeretlen területek voltak neki. Az ivóversenyt kizárta ugyanabból az okból, amiért a nimfáktól sem fogadott el semmit. Mivel karatéból igen jó volt, a közelharc mellett döntött volna, ha a többiek nem foglalják le annak formáit. Nem gondolta, hogy ezt is csapatban kellene megoldani, de ha mégis, akkor majd a lelkére köti Ratennek is, hogy ne miatta süljenek fel. Liza értelmesen választott, talán vele nem lesz gond, elmélkedett Philippe. Végül választott, visszagondolva a tibeti futkározásokra a templom mögött, mikor órákig szaladt:
- Én a hosszútávfutás mellett teszem le voksomat, mélyen tisztelt Perszephóné!

//Úgy látszik nem írtam egyértelműen, minden számra 1-1 ember menjen, azért írtam ki pont annyi számot, ahányan vagytok.//

Ratent teljesen megigézte a nők látványa, és teljesen megijedt. Az átlag ember nem értheti azt, ami a vámpírban lezajlott. Ahogy meglátta a hölgyeket, feltámadt benne a vágy, mint minden férfiben, ám ő tudta valamihez párosítani ezt az érzést. Míg mások számára valószínűleg teljesen új élményt nyújtott volna ez az érzet, ő már érzett ilyet, egész életében ez az érzés kísértette. Annyira kívánta a nimfákat, mint a vért. És ez megijesztette, a félelem erősebb lett benne, mint a vágy. Bár látszólag nem mutatott semmit, ez az egy dolog tartotta távol attól, hogy flörtölni kezdjen vendéglátóikkal, hogy végigsimítson a tökéletes bőrön, hogy közelebbről is belélegezze édes illatuk, hogy a nyakuk csókolja…
Feszült tartásban nézett fajtársára, de rajta nem látta jelét, hogy így érezne. Lehet, hogy a fiatalban még erősebb volt a nemi vágy, vagy csak teljesen máshogy reagált, mint bármely más vámpír tette volna. Nem tudta, de nem is érdekelte, csupán azt tartotta fontosnak, hogy megemberelje magát, és uralkodjon a testén, és a gondolatain, hisz folyamat csak az járt a fejében, hogy milyen is lehet egy – szó szerint – mítoszba illő dugás.  Szívesen evett volna inkább az ételekből, de egy falatot se tudott volna leerőltetni a torkán, ezért egy zavart fejcsóválással utasította el a felkínált étkeket.
Feszülten hallgatta hát a többieket, ahogy meséltek a nimfáknak. Még mindig bizalmatlan volt magával szemben, ezért nem merte kinyitni a száját. Ráadásul nem is lett volna mit meséljen, hiszen vele inkább csak a vámpírrá válás történt az utóbbi időben, de azt nem akarta felfedni az ismeretlen nő előtt.
Ez után, ahogy Liza elvette az almát, hirtelen a városban találták magukat. Körülöttük három új ember – akiket korábban már láttak – volt még jelen. Raten örömmel tapasztalta, hogy – bár még mindig fel volt spanolva – a vágy alábbhagyott, és ettől teljesen felengedett. Mikor a csapat másik fele is megérkezett, elősétált az istennő, és megkapták a próbák folytatását.
- Nekem igazán jól esne egy ital, de ha valaki magabiztosabbnak érzi magát az ivóversenyben, akkor szívesen veszem a fogathajtást is. – túrt bele a hajába, és magabiztosan mosolyogva nézett végig a társaságon. Bár vámpírként a teste nem igazán tudott mit kezdeni az itallal - az alkoholnak egy csepp hatása se volt rá, és bármilyen étel-ital fogyasztása kellemetlen hatásokkal járt - az átváltozása előtt elég sokat bulizott, és a teste szinte hozzászokott a drogokhoz és az italokhoz. Ha tényleg visszaállt a betegség előtti állapota, akkor elég jól kell bírja az alkoholt. A fogathajtás pedig nem tűnt soha bonyolultnak, legalábbis amit történelmi filmekben látott. Kapaszkodni kell, meg csapkodni a lovakat.

Az oroszlán valószínűleg kimúlhatott, mert az egész társaság egy szemvillanás után visszatért az először megpillantott kis faluba. Korábbi számításunk szerencsére bevált, bár szakadt ruházattal és egy sebhellyel büszkélkedhettem, de legalább nem voltunk holtak...illetve elvvileg azok voltunk, csak nem halott holtak.
Lisa viszont nem jól festett, bár gyógyultnak, és életerősnek tűnt ismét, a testét beborító égésnyomok megmaradtak, hosszú, barna haja viszont eltűnt. Nagyon reméltem, hogy ez is majd követi, ha sikerrel vesszük a maradék próbákat, különben szegény lányra hosszas műtétek várnak majd, és akkor sem fogja visszanyerni az eredeti vonásait.
- Köszönöm – fordult felénk Zield.
- Az oroszlánnal való bírkózást lehúzhatjuk a bakancslistánkról – és ha megengedi, akkor megszorítom a kezét.
Kis csapatunk harmadik tagját többen is kezelésbe vennék, de úgy tűnik, hogy csak a külsejében esett kár, így már nem sokat tudtak érte tenni egyelőre. Perszephoné is visszatért közénk, és ezúttal az egész társaságnak kellett olimpiai számokra jelentkeznie. Eléggé a végére maradtam, így már csak a gerelyhajítás és a fogatverseny maradt. Mivel utoljára tizenkét éves koromban ültem pónin a new yorki állatkertben, így a másodikat passzoltam. Csak mert láttam annak idején a Ben Hurt még nem jelenti azt, hogy igazán jól tudnék bánni a lovakkal.
Igazából a gerelyhajítás még viszonylag egyszerűnek is tűnt, mivel nem szemtől szemben kellett kiállni az ellenféllel, és erősebbnek, gyorsabbnak lenni nála, hanem egyszerűen csak messzebbre kell dobni.
- Akkor én a gerelyhajításra jelentkeznék – emeltem fel a kezemet.
Bár ahogyan az elején említette az istennő, az összes próbán jól kell szerepelnünk, ha vissza akarunk térni a testünkbe. Ha Zield még a közelemben álldogál, akkor halkan megkérdezem tőle.
- Mit gondol doki? Ezúttal is lesz valami nem várt meglepetés, mint a sérthetetlen bőrű fenevad?

Ketten csaptunk le a szörnyetegre miután leesett. Én a fejét tűztem a szigonyomra, a másik férfi pedig a torkát vágta el. Esélyesem volt a szörnyetegnek. Sőt még szörnyeteg sem volt. Halála előtt visszaváltozott emberré. Jó látni, hogy a görögök még mostanában is átkozgatják magukat jobbra-balra. Egy pillanattal később már a faluban álltunk, ahol az istennő felvázolta a következő feladatot. Mivel nem mindenki úszott vérben úgy ahogy mi, így valószínűleg mi kaptuk a legharcosabb feladatot. Vagy a többiek gólemek ellen harcoltak. Bárhogy is, úgy tűnik, mindenki átment az első teszten.
A második kör olimpiai játékok lesznek. Végig hallgatom a többieket, hogy a felkínált lehetőségek közül melyiket választják. A kölyök rögtön elvitte az ökölvívást így ugrott az, amibe a legjobb lennék. Miután mindenki választott, két dolog maradt. Ivó verseny és fogathajtás. Inni unalmas lenne és mindig is akartam fogat hajtani.
- Nekem megfelel a fogathajtás. Bár egy gyorstalpaló nem ártana.- jelentem be az istennőnek és kíváncsian várom, hogy mi történik majd.

Damien viccelődése egy kicsit feloldotta a drámát és Zield elmosolyodott. Sosem gondolta volna, hogy valaha szemtől szemben fog harcolni egy oroszlánnal. Ráadásul olyan oroszlánnal került szembe, amit a mítoszokból lehet ismerni és sebezhetetlennek hitték. Hárman együttes erővel pedig bebizonyították azt, ami szinte mindig igaz: a sebezhetetlenségnek is van határa. Megtalálták a gyenge pontot, tűzzel és méreggel megölték az állatot. Kicsit fájt a szíve érte, mert nagy állatbarát volt, de arra gondolt, hogy az életük múlt rajta. Meg kellett tenni, mint a két dobermannal is, amikor megtámadták az utcán.

Mindenki választott valamit és újra teleportáció következett. A doki megnézte a stadiont. Ilyet történelmi témájú filmekben vagy utazási katalógusokban látott csak. Az őt érintő sportágra koncentrált. Kétszáz méter. Pont ideális az ő testsúlyának. Viszonylag hamar fel tud gyorsulni és egy ilyen távon azt tudja is tartani.
Bemelegítéssel kezdett. Könnyű tempóban kocogott néhány kisebb kört. Hogy a szervezetét felpezsdítse és a sérüléseket elkerülje, dinamikus mozgást végzett minden tagjával. Karkörzéseket előre, hátra, váltott irényban (jobbal előre, ballal hátra). Aztán ugyanezt könyökből, csuklóból, majd a futás végeztével egy lábra állt és térdből, bokából is tekergette a tagjait, hogy a körözésekkel megmozgassa őket, minden irányból könnyű terhelés alá helyezve azokat. Törzscsavarást, törzsdöntés csinált, csípőből láblendítéseket és mindent megismételt még egyszer.
Amikor már készen állt a futásra, felvette a startpozíciót. Olyan testhelyzet volt ez, amiből a legnagyobb kezdeti lendületet tudta venni. Két tenyerén támaszkodott elöl, a lábait pedig annyira hajlította be, hogy a törzse egy kicsivel a vízzsintes fölött maradjon. A lábizmait már ekkor megfeszítette. Az erőemelésnél, de a rövidtávfutásnál is kulcsfontosságú volt az indítás, ezt tudta. A dobszóra kitört karjait lendítve és az elrugaszkodólábát megdolgoztatva, a hátul lévővel pedig persze rásegített egy lendületes térdemeléssel. Az első lépések alatt a törzse fokozatosan emelkedett fel az előrehajlott testhelyzetből, hogy eelérje a függőlegest.
Erőből futott, de figyelt a koordinációra is, nehogy rosszul érjen talajt és baj legyen. Karjaival dinamikusan hajtotta magát. A kezdeti szakasznak megfelelő erőt használt, hogy ne fáradjon ki túl hamar és ne is görcsöljön be. A bemelegítés és a nyújtás mellett ez is kellett ahhoz, hogy a sportolók ne sérüljenek le. Most jól jött az erőemelés során tanult sokféle technika és megszerzett tudás.
Igyekezett bemérni a távolságot, hogy meddig gyorsítsa magát, hol kezdje tartani a tempót és hol várható a sebességcsökkenés. A kanyar mindig lelassítja a futókat, még a profikat is. Igyekezett kisebb lépésekben futni a legnagyobb sebesség mellett, hogy végig ki tudjon tartani. A legvégén majd dönti a törzsét a lendítőláb irányába, hogy egy kis plusz lendületet kapjon. Az életéért futott, ezért most mindent erre összpontosított. Nem gondolt semmi másra, csak koncentrált és teljesített.

A vámpír körülnézett a stadionban, ahová kerültek. Ha nem a halála lett volna ennek az ára, akkor csodálatos élmények találta volna megtekinteni azt a rendezvényt, amiről csak ókori domborművek, festmények és persze írások tanúskodnak a romok mellett. Tudta, hogy ha itt ő lesz a legjobb, akkor megint közelebb kerül az élete visszanyeréséhez, de egy ekkora stadionban összegyűlt közönség éljenzése, ami csak neki szól, olyan dolog lesz, ami szinte a levegőbe fogja röpíteni majd.
Nekilátott a felkészülésnek. Philippe emberként nem büszkélkedhetett valami kiemelkedő erőnléttel. Az iskolai évek alatt persze kellett foglalkoznia a testével, de utána mindig inkább tanult vagy intézte a családi vállalat ügyeit. A sporttal, harccal, edzéssel már vámpírként ismerkedett meg. Vámpíreszenciája viszont olyan pluszt adott, ami itt nem volt meg. A karatemestertől tanultakra próbált hagyatkozni. Különböző gyakorlatokat csinált, növekvő intenzitással, hogy a szervezete fokozatosan kerüljön a versenyre alkalmas állapotba.
Fudo dachiban kezdte. Billegtette, körbejáratta a lábfejeit, guggolásokat és törzshajlításokat végzett. Körzött a térdével és a csípőjével, majd széles terpeszből a bal lábára guggolt, kicsit rugózott rajta, utána megismételte ezt a jobb irányba. Terpeszülésben fordította a törzsét jobbra-balra, majd nyújtott ülésben előre hajolgatott. Ezután pillangóülést vett fel és nyomta lefelé a térdeit, először lábból indítva, majd könyékkel kényszerítve. Feltérdelt és a hátával homorított, majd domborított. Újból leült, most bal lábát kinyújtva, a jobb lábfejét pedig combra rakva és hajolgatott előre tízszer, majd ugyanezt megcsinálta fordítva is. Csinált csuklókörzéseket és lassú ütéseket is, majd lazítást imádkozó helyzetből, ellenfeszítést és végül az ujjhegyek összenyomását. Két-két percig csinált minden gyakorlatot és közben figyelt az egyenletes légzésre, természetesen nem szájon, hanem orron át. Még csinált volna néhány ütést és rúgást a levegőben, de már ezekkel is rengeteg idő elment. Ő maga pedig azt érezte, hogy készen áll. Az izmai megkapták a kezdőlökést, hogy mindent beleadjon és ne sérüljön le.
A mester, akitől tanult és akit végül meg is ölt, azt tanította, hogy szinte minden fejben dől el. A Szürke Eminenciásnak egyértelmű volt, hogy ő itt győzni akar és ezért minden követ megmozgat. Ezzel nem lesz gond, elmélkedett magában. Amikor a dobot megütötték, elindult. Nem arra gondolt, milyen messze van még a 4. kilométer vége, hanem a jelenre koncentrált. Figyelt a légzésére, a mozgására, a lépéseire és még a szurkolókból is igyekezett erőt meríteni.
A törzsét egyenesen tartotta, próbálta az erőkifejtést a lábaiba és a karjaiba terelni. Nem lépett hosszúakat, inkább kisebbeket, de azokat gyorsan és könnyen. Igyekezett nem a sarkára érkezni, hanem a talpa közepére a visszaereszkedő részeknél. Ezt már egy másik mester tanította neki, azt mondva, hogy ez hosszú távon stabilabb, biztonságosabb és koordinálhatóbb mozgást eredményez. Ő főleg a harcra értette, de Lerois most is megpróbálta ezt alkalmazni. Nem bánta, ha az elején lehagyták. Akik ezt tették, azok talán nem spóroltak eléggé az erejükkel és majd be tudja őket érni. Gyorsan futott, de nem a lehető leggyorsabban. A hajrát a végére tartogatta.
Mivel annyit tudott, hogy az ókorban máshogy voltak a szabályok, nem volt akkora a szigor, készült rá, hogy valaki szabálytalankodik. Ha megpróbálták meglökni, kigáncsolni, megütni, akkor ő ezt igyekezett elkerülni és cserébe akkorát lökött a trükközőn, amekkorát tudott, majd újult erővel iramodott neki.

Mindenki kiválasztotta végül, hogy milyen számban akarja a próbát teljesíteni. Liza figyeli két társa választását, előnyösnek gondolja a felállást, Dumbont valamiért úgy képzeli el, hogy szinte végtelen akaraterővel és higgadtsággal rendelkezik, és ezért bár nem látszik különösebben erősnek vagy sportosnak, szellemi erejével könnyen felülkerekedhet, főleg nagyobb távolságon, ahol az ember nagyrészt már csak maga ellen harcol, sem mint társai ellen. Chromixen döntését is helyeseli Liza, még ő is fiatalnak mondhatja magát, ezért azonnal megjelenik egy élénk kép elméjében a férfiról, ahogy egy bárban ülve, töménytelen mennyiségű rövid ital és koktél elfogyasztása után, könnyebb drogoktól belőve szórakozik, de még akkor is össze tudja magát annyira szedni, hogy tetszelegjen az egyik kiszemelt nőnek. Így nem kételkedik benne, hogy sikerül majd az asztal alá innia az ellenfelét, talán csak saját magával kapcsolatban nem biztos. Végül kétségeinek véget vet a hangos csettintés, és a következő pillanatban már máshol találja magát.
Lassan végignéz a medencén, majd mielőtt felkészülne a szélénél lehajol és ujjaival megérinti a vízfelületet. Ezután megy az induló helyhez, felméri a három ellenfelét, a magasságukat, testalkatukat és végtagjait hosszát elsősorban. Halkan felsóhajt, majd nekiáll bemelegíteni. Először is egyik majd másik lábát jó egy lépéssel előre tolja és a sarkára támaszkodik, az előre nyújtott lábával és így nyújtani kezd. Egészen addig amíg érzi, hogy felszülnek az inak és az izmok, azután a lábát hátra fogja maga alá, és fél lábon állva azonos oldali kezével a bokáját megragadva nyújtja az ellentétes oldalon lévő izmokat. Ha ezzel megvan akkor egyik karját keresztbe veti maga előtt és hátra húzza, egyenesen tartva, hogy a karizmait is nyújtsa, ezt megteszi a másik karjával is. Nyakkörzést is csinál, figyelve, hogy lassú mozdulatokkal jól átmozgassa az izomcsoportokat. Amint ezzel kész, jöhet néhány vállkörzés, mind a két irányban különböző gyorsasággal és erővel. Még a hátát is homorítja, hogy a gerincoszlopát is szintbe hozza. Felhasználja az anatómiai tudását is, hogy megfelelő módon felkészüljön a teste a nagyobb erőkifejtésre. Végül csinál tíz fekvőtámasz is, csak a saját kedvére, bátorítva magát. Mielőtt azonban a rajtkőhöz érne, teljesen elpirul, és egy kis ideig el is takarja az arcát. Nem tenné meg, ha nem tudná, hogy ezek csak halott lelkek, és ez nem fog számítani. Gyorsan leveszi az összes ruháját, hogy az ne akadályozhassa az úszásban és így teljesen meztelenül áll a rajtkőhöz. Most már egyáltalán nem mutatja ki, hogy ez zavarná, az ókorban nem volt fürdőruha, neki így is megfelel. Ha mégis van valamilyen megoldás, akkor azt természetesen használja, de nem akarja, hogy a saját vizes ruházata zavarja és lassítsa, neki meg nem elég egy ágyékkötő vagy ehhez hasonló.
A rajtjel előtt pontosan a medence széléhez áll, enyhén behajlítja a lábát és lejjebb helyezi a súlypontját. Az induláskor előre löki magát és karjait előre nyújtva ugrik a vízbe, nem jön fel azonnal és kezd kezeivel csapni, az lassítaná és túl sok erőt, időt venne igénybe, miközben elhitetné magával, hogy úgy lesz gyorsabb, de már megtanulta, hogy ez nem így van. Liza kihasználja a lendületet, lábával hajtja magát a víz alatt, néha egy-egy mellúszásban használt karmozdulattal segítve előre magát, fokozatosan feljőve a felszínre. Amikor felér gyorsúszásra vált és miután először oldalra dől levegőért megpróbálja megnézni, hogy a három férfi tőle hol és milyen távolságban van. Reméli nem marad le már most az elején. Figyel arra, hogy az úszás közben mozdulatai és levegővételei egymás utáni egyenletes, de gyors ritmusban kövessék egymást. Szabályos gyorsúszásban halad, hiszen az a leggyorsabb úszásnem.

Az egyik srác, aki annak a csapatnak a tagja, akik látszólag a poklot járták meg, lecsap a fogathajtásra. Raten arra gondolt, hogy legyen boldog vele, bár azért remélte, hogy nem kerül sor olyan csúnya atrocitásra, mint a Ben Hur-ban (amit még az iskolában kellett megnézzen). Ehelyett már az iváson járt az agya, és próbálta felidézni, amit tanult. Szerencséjére már elég idős volt az ókori görög irodalom és kultúra tanulásakor, hogy érdekelje az alkohol, ezért ezt a témát kifejezetten érdekesnek találta anno, így nem volt olyan nehéz dolga. Rémlett neki, hogy a görögök imádták az alkoholt, és gyakran tartottak tivornyákat, több napos ivászatokat is – ezért tartott az ellenfelétől. A csettintés hatására ismét megváltozott a környezetük, a vámpír pedig már kezdte megszokni az egészet. Ahogy az arénában találta magát, boldogan vigyorogva kezdett integetni a tömegnek, miközben lassan bevonultak a helyszínre. Az őrjöngő sokaság közepében átélhette azt, amit már megannyi olimpikon, és ekkor tudatosult benne, hogy mégis mi történik itt. Hiszen ez az Olimpia, őt pedig várja az olim pia. Közben az istennő elmagyarázta a szabályokat, majd lassan megfogyatkozott a társaság. Raten elköszönt a többiektől, miközben kedves emberek terelgették a legközelebbi kocsma irányába – a férfit pedig nem kellett nagyon noszogatni. Hiányzott neki az alkohol hatása, újra részeg akart lenni, mint régen.
A taverna úgy nézett ki, ahogy a férfi arra számított. Az épületen belül asztalok, székek sorakoztak, és a férfiak boldogan italoztak, mikor betoppant kísérőjével. Egyből felé fordultak, talán tudhatták, hogy miért érkezett ez a fura kinézetű idegen. A kísérői segítségével be is azonosította ellenfelét, egy nagydarab, kigyúrt férfit, aki láthatóan már elkezdte nélküle az ünneplést. A vámpír megköszörülte hát a torkát, és kedvenc énekére kezdett, amit fiatal társaival heccből énekeltek italos mámorban, hogy megmutassák a többi részegnek, mennyivel kulturáltabbak is náluk. Először nem akart az eszébe jutni, de az idefelé vezető úton végig ezen járt a feje, és nagy nehezen összerakta a versikét, mire megérkeztek.
- Jőjj, igyunk! Sose várj mécsre. A nap már csak egy ujjnyi tán,
Vedd le hát, szeretett társam, a nagy szépdiszü kelyheket:
gondűzőül adott bort minekünk Zeusz s Szemelé fia,
embereknek: egészen tele töltsd, harmada bor legyen
és kétharmada víz, és azután rajta, kupát kupa
kergessen... – szólította társát, és ha kapott is egy pohár italt, az első kortyot azonnal a földre locsolta, hogy nehogy megbántsa vendéglátóit. Bízott benne, hogy a tanításai helyesek voltak, és valóban szokás volt Dionüszosz számára ez a fajta áldozat. Ha kérdik, hogy mit kér, Rosét választ, természetesen vízzel hígítva, hiszen tisztán csak a barbárok itták a bort – ráadásul ez az ókorban a tudósok szerint sokkalta erősebb volt, mint a mai forgalomba hozott darabok. Ha étellel kínálnák, azt se utasítja vissza, hiszen az ivászat mellé nem árt, ha van a gyomrában valami, ami felszívja az alkoholt, hogy tovább bírja ezt a versenyszámot.

Mikor mindenki kiválasztja a neki szimpatikus versenyszámot, akkor az istennő csettint egyet, mire új helyszínre kerülünk. Egy hatalmas stadionba kerültünk, ahol a tömeg éljenzett. Látszott rajtuk, hogy már nagyon várják a játékokat, amit nem is csodáltam, mivel tudomásom szerint ebben a korban nem igen volt széleskörű a szórakozási lehetőségek száma. A többieket elvezették a versenyszámuknak megfelelő helyre, a többieket pedig ki a stadionból. A doki és Damien a stadionban maradtak, de még távozások előtt sok sikert kívántam nekik.
]20 métersugarú kis arénába vittek engem, ahol az ellenfelem már várt. Nem volt meglepő, hogy férfi, bár ez így erőviszonyokat nézve érdekes küzdelem lesz. Tudom, hogy nem a nyers erőre hanem lendületre és az ügyességemre kel hagyatkoznom. Ha köszön a ellenfeleim mikor megérkezik valamilyen módon köszön, akkor én azt viszonzom az irányába.
Amint felálltunk a kezdéshez össze kell akaszkodnunk, de ezután megkezdődhettt a birkózás, ha ellenfelem megpróbálja a karom megfogni és egy szakszerű fogást alkalmazni rajtam, akkor abból igyekszem kikerülni és vissza”támadni. Akár ó kezdeményez akár nem, én megpróbálok gyorsan mögé kerülni, majd lendületből a földre vinni az ellenfelem, ha ez nem jön össze mert túl stabilan állna, akkor csak egyszerűen megpróbálom lecsavarni a földre.
Azonban, ha valamilyen módon ő sikeresen levinne a földre akkor én megpróbálok egy pörgéssel az ellenfél felé kerülni és a két karommal és combjaimmal lefogni őt a derekánál magam alá szorítva a kezeit is.
A fogások a gyakorlatban:
http://nyirsport.info/page.php?10

Tulajdonképpen nagyon irígylem Perszephonét, hogy egy csettintéssel tudja változtatni a világot körülöttem, bár az idő nem volt éppen erre az érzésre alkalmas, de időnként én sem bántam volna valami hasonló képességet. Mindenesetre egy hatalmas stadionban találtam magam, kissé odébb megpillanthattam a többieket is, amint a saját számaikhoz készülődnek, vagy bemelegítenek.
Miután a nap melegen sütött, így gyorsan levettem felsőruházatomat, egyébként is elég rongyosan nézett ki, miután az oroszlán felhasította az oldalamat, és jelenleg inkább akadályozott, mint segített volna. A gerelyhajító pálya nem sok látványossággal szolgált, jókora füves terület volt, és néhány férfi várakozott, hogy majd lemérje ki milyen messze is dobott. Szántam néhány percet a bemelegítésre, kocogtam néhány percig, nyújtógyakorlatot végeztem, különösen figyelve a dobáshoz használt jobb kezemre. Nem igazán hiányzott egy görcs. Szerencse, hogy annak idején még ameriakai fociztam, ott is messzire kellett és pontosan dobni a labdát, jóllehet gerely még nem volt a kezemben, de reméltem, hogy elboldogulok majd vele.
Az első dobást átengedtem a versenytársamnak, igyekezvén ellesni a technikát, jobb volt ezt így látni, mint amikor az ember a tévében nézi az olimpiát. Kezembe fogtam az egyszerű, fából készült gerelyt, párszor felemeltem, és végeztem egy – két dobómozdulatot, hogy érezzem a súlyát, majd néhány pillanat alatt megtaláltam a súlypontját is, ami nyílván nem középen volt tekintve a fémből készült hegyet, hanem valamivel közelebb az elejéhez.
A meleg éppen eléggé kezdte éreztetni a hatását, én pedig nem akartam, hogy az izzadtságtól esetleg csússzon a kezem, így egy kevés földet, vagy homokot szórtam a tenyerembe. Egyelőre nem cifráztam túl, csak könnyed kocogással nekifutottam, igyekezvén úgy lépni, hogy minél közelebb érjek a kijelölt vonalhoz, de ne lépjem át. Pár lépéssel a vonal előtt felfelé fordítottam a gerely hegyét, majd az utolsó pillanatban egy erőteljes vállmozdulattal elhajítottam, igyekezvén minél ívesebben dobni, hogy heggyel fúródjon a földbe, ugyanis nem tudtam, hogy ezt mennyire is veszik itt komolyan. Ehhez használtam a réges régi focis tapasztalatomat is, de azért izgultam az eredménye miatt...