Alvilág

Perszephoné egy csettintéssel az arénába teleportált minket, ahol az ünneplő tömeg már várt minket. Kicsit zavarba jöttem, még sosem álltam ennyire a középpontban. Hát jobb lesz gyorsan megszokni, gondolom nem lesz könnyű a kihívás. Ezután a kérdésemre is választ kapok... Még ha nem is sok új információt tudtam meg. Mondjuk nem lett volna rossz valami pontosabb információ.
- Köszönöm, de kaphatnék valami pontosabbat? Szabályokat, körszámot, bármit? Vagy ez is olyan csak egy "szabály van az, hogy nincs szabály"-szerű verseny?- kérdezem az istennőtől. Remélem választ kapok, de ha mégsem, akkor is biztos vagyok benne hogy előbb-utóbb rájövök. Lehet, hogy az idők végezetéig tartó alvilági tartózkodásom alatt, de egyszer biztos.
Még mielőtt elkezdődne a versenyszámom, megpróbáltam be menni az istállókba, szemre venni a lovakat. Kíváncsi vagyok, hogy milyen pompás paripákat kötünk a fogat elé. Kellett volna egy-két almát hoznom, hogy elmélyítsem a kapcsolatot a lovak és magam közt. Mondjuk nem ártana ha tudnék bármit is a lovakról. Így működnek? Gondolom...
Amikor a rajtvonalhoz állunk, még gyorsan végigpróbálok mérni mindenkit. Figyelni az apró mozdulataikat, hátha kaphatok pár tippet. Nagyjából van ötletem, hogy hogyan kell elindítani egy lovat, de nem tenném életemet erre a tudásra. Legalábbis reméltem, hogy nem kell. Mind e közben azon gondolkodni, hogy hogyan tudnám valahogy kiejteni őket a versenyből. Persze csak ha a szabályok megengedik. Mindegy is, egyenlőre még nem lehet terveket készíteni, majd verseny közbe kell gyors döntéseket hoznom. Ahogy a rajt pillanata elérkezik, érzem, hogy minden idegszálam megfeszül. Már nem pillantok oldalra, csak a rajtra figyelek. Készülök a magabiztos "GYIÁ!"-ra ami majd elkezdem a versenyt. Remélhetőleg.
Már csak pár pillanat. Mindjárt kezdődik...
És elrajtoltunk. Megvolt a "GYÍÁ", és ha szerencsém van, elindult az én fogatom is. Megpróbálok a tömegen kívülre kerülni, fogat nélkül nehéz a verseny.  Természetesen folyamat gyorsítani próbálok, hiszen versenyben vagyok vagy mi. Erősen fogom a gyeplőt, és megpróbálom szilárdan és biztosan megvetni a lábam. Ez elég nehéz, hiszen egy száguldó deszkán állok. Ha kaptam ostort, akkor azt nem használom túl sokat, de azért néha a lovak mellé csapok vele. Annyi biztos, hogy ez sokkal izgalmasabb mint robogózni. Általános követendő stratégiám, hogy kimaradjak a nagyobb összeütközésekből, közép tájt haladjak előre, kivéve ha lehetőség van valakit leszorítani. Ezt persze viszem túlzásba, hiszen könnyen változhatnak a szerepek. Figyelek a kanyarokra, mert (érzésem szerint) elég könnyen felborulhat ez a könnyű kis fatákolmány. Most így belegondolva a nagyobb köveket sem lenne rossz kikerülni.

A csapatból végül mindenkinek sikerült döntenie, hogy milyen versenyszámban akarja kipróbálni magát. Miután mindenki tudatta vele a választását, az istennő a feladat helyszínéül szolgáló stadionba, ahogy tette ezt az előzőnél is. Az aréna mintha egy történelem könyv lapjairól kelt volna életre, a fehér kőből épült lelátó színültig megtöltve a túlvilág népéve. Az aréna közepén állva a tömeg zsivaja egyszerre volt ijesztő és lelkesítő egyben. De bámészkodásra kevés idő maradt, mert Perszephóné ismertette a versenyszám szabályait. A tanulmányiból nagyjából emlékezett a ó-görög olimpiák sportágaira, így a pankrációra is. Amire számított azt mai szemmel leginkább a mocskos boksz ra emlékeztető valami volt, de a kés új volt és ez az apróság hamar átrendezheti a képletet. Számításai szerint több mint száznyolcvan centijével legalább egy fejjel magasabb lesz az ellenfelénél és jóval nehezebb is, ezért bízott benne hogy fölényben lesz ellenfelével szemben és a fegyver ebből az előnyből faragott le jócskán. Ha marad rá ideje a mérkőzés megkezdése előtt elvégez pár bemelegítő gyakorlatot a harc előtt. Karkörzést, törzshajlítást és pár egyéb gyakorlatot hogy felkészítse magát az erőpróbára. Miután végzett a gyakorlatokkal leveszi az ingét és a cipőjét, a kés vágás ellen úgyse védenék meg és csak akadályoznák a mozgásban. Mikor megszólalt a a küzdelem kezdetét jelző dobszó, így lépett ki az aréna homokjára. Mindenek előtt a kést akarta megszerezni vagy legalább az ellenfelét megakadályozni ebben. Ezért amint kezdődik a küzdelem azonnal az aréna közepe felé veti magát a fegyverét, ha az ellenfele érné el azt először  vagy már túl közel ér hozzá hogy felkapja inkább teljes erejével és lendületével az ellenfelének rohan megpróbálva fellökni azt.

Az első dobásra nem panaszkodhattam, pont úgy sikerült, ahogy terveztem, jóllehet a szemünkbe sütő nap kicsit zavaró volt. A többieket úgy tűnik jobban akadályozták a viszonyok, mint engem, néhányan meg is rántották magukat, amikor dobtak, vagy kifcimatították a bokájukat, miközben lendületet vettek.
Úgy láttam, hogy kevés kivétellel ugyanazt a technikát alkalmaztuk, csak néhányan hajították a gerelyt stabil állásból, ők több időt is töltöttek célzással. Gondolom vadászok lehettek, nekik fontos lehetett, hogy célba is találjanak, és az erdőben nem nagyon volt hely nekifutni, sem pedig magasra célozni, ahol a fegyver elakadhatott volna az ágakban. Itt ugyan nem voltak ilyen akadályozó tényezők, de a szokás nagy úr.
Igyekeztem azért sportszerű maradni, és nem engedtem, hogy egy dobástól rögtön a fejembe szálljon a dicsőség. Akik szintén sikeresek voltak, azoknak gratuláltam, akik esetleg megsérültek, azoknak ha lehet segítettem, ha valaki barátságos volt, azzal én is ugyanúgy viselkedtem.
A második gerely kicsit nehezbbenk rémlett, gondolom csak nagyjából készültek egy kaptafára, és talán valamivel hosszabb volt az elsőnél. Ez a modern olimpián nem fordulhatott volna elő, de itt nyílván senki sem akadt igazán fent rajta. Ráadásul, ha nem tetszik, akkor vissza is lehetett tenni, hogy egy másikat válasszon az ember. A szemem elé emeltem, hogy egy kézben egyensúlyozva találjam meg a súlypontját. A dobás előtti kis szünetet arra használtam, hogy a korábban levetett ing egyik szárát letéptem, és azzal tekertem körbe a gerely súlypontjának környékét, hogy jobb fogás essen rajta, majdnem szabályos kötést készítve rá.
Amikor rám került a sor, ismét nekifutottam, majd a vonaltól kábé két méterre hátradöntöttem a törzsemet, hogy extra lendületet vegyek, majd megvetettem a bal lábamat, és jobbommal ismét hajítottam. Persze a lendület még egy lépéssel tovább vitt, de igyekeztem a vonalat semmiképp átlépni, nehogy az érvénytelenítse a dobást. Azért most is izgultam, hogy hogyan sikerült a dobás...

A doktor futás közben azért megnézte az ellenfeleit magának. Máshogy néztek ki, alacsonyabbak voltak és más felépítésűek. Ez lehetett jó is, lehetett rossz is. Nem minden derült ki a kinézetből. Zield tudósként sem feledkezett el a testedzésről. Rendszeresen edzett és a mai napig meg tudta csinálni például az egykezes fekvőtámaszt is. Apja belenevelte a sport szeretetét és a tudomány sem lustította el a férfit. Nem a futás volt a fő profilja, de azt is űzte és az általános kondíciója, erőnléte elég jó volt.
A doki szedte a lábait és beleadott apait-anyait. A mezőny két részre oszlott. Zield mellett egy futó haladt elöl, a többiek lemaradtak. A doki nem bízta el magát, hiszen tudta, hogy vannak különböző technikák. Egyesek nem nyomják meg az elején, viszont később a rejtett tartalékokat is bevetik. Mások erősen rajtolnak, majd egy kicsit visszavesznek és a végén újra megnyomják a tempót. Ezek nem feltétlenül jó technikák, de úgy gondolta, majd figyelni kell, hogy ki mit csinál. Úgy számolta, hogy ha így halad, a végén le fog lassulni, ami jó taktika lehet, de csak akkor, ha addigra messze lehagy mindenkit. Biokémiai és sportolói ismeretei alapján úgy gondolta, hogy ez lesz a célravezető. 400 méter nem nagy táv és ilyen alkatnak optimális. Úgy lehet a legjobb eredményt elérni, ha a teljesítményét tartja. Az előnye növekedni fog a számításai szerint és a végén az a kisebb sebességcsökkenés már nem fog nagy bajt okozni. Nem volt ugyan versenyfutó, de azt tudta, hogy vannak kisebb trükkök, technikák, amikkel a végén meg lehet nyomni a teljesítményt, hogy megközelítse a korábbit.
A doktor még mindig erősen és lendületesen futott, hogy megtalálja az állandó sebességet. Azt a sebességet pedig igyekezett egyenletesen tartani és közben figyelt a mozgáskoordinációra is. Nem tett fölösleges mozdulatokat, nem dülöngélt jobbra-balra, a karjait és a kezeit is úgy tartotta, hogy szeljék a levegőt. A karmunkája sem volt görcsös, inkább természetesen, a lábaival harmóniában emelte azokat, nem túl magasra, csak úgy, hogy fokozzák a lendületet és segítsenek az egyensúlyozásban is. A repülőfázisokban figyelt arra, hogy ne emelkedjen túl magasra, hiszen az szükségtelen erőkifejtés lenne, amivel csak fárad és időt veszít. A másik dolog ebben a fázisban a rövid ellazulás volt. Így energiát lehetett megtakarítani. Úgy számolt, hogy ha így halad, a kanyarban körülbelül 80-90%-ra veszi vissza magát.
Továbbra is igyekezett könnyedén venni a lépéseket. Inkább több kicsit lépett, mint kevés nagyot. Nem akart görcsölni, nem akarta túlerőltetni magát. Mikor már elérte a kanyart, akkor befelé, a stadion közepe felé dőlt, ahogy a futók szokták, hogy ellenpontozzák a lendületvesztést, ami ebben a szakaszban kikerülhetetlen volt. Figyelt, hogy ne terhelje túl a belső lábát, egy kicsit visszavett a tempóból, de csak azért, hogy utána a harmadik száz méteren visszavegye az eddigi tempót. Egyenletesen vette a levegőt, hogy a tüdeje se fáradjon el.
A monotónia és a fáradtság ellen pedig mindvégig tudatosította magában, hogy neki itt nyernie kell. Ha élni akart és vissza akarta kapni a családját, a világát, akkor nem volt más választása, csak a győzelem. Kitartást, eltökéltséget merített ebből a tudatból. Arra gondolt, hogy mindenki másnál nagyobb téttel játszik és ha valaki az életéért fut, annak olyan teljesítményt kell nyújtania, amilyet senki más nem tud. Nincs az a versenyszellem, az a mozgásigény, az a dicsőséghajhászás, ami felérne az életösztönnel, az emberek, állatok és valószínűleg valamennyi faj alapvető, vele született, öröklött reflexével. Nem minden az izom és a technika. A lélek és az akarat ereje olyan rejtett tartalékokat csal elő az élőlényekből időnként, amikről korábban azt sem tudták, hogy létezik. Zield pedig nagyon remélte, hogy ez most a fittséggel együtt elég lesz és mindent megtett, hogy így is legyen.

Ahogy a vámpír szedte a lábait, fél szemmel figyelte a többi versenyzőt is. Tizen voltak még rajta kívül és elég jól bírták. Edzettnek látszottak, akiknek nem kottyant meg ez a teljesítmény. A mozgásuk elég jónak, tudatosnak tűnt és haladtak is rendesen. Nem lóhalálában, hanem pont úgy, mint Philippe, beosztva az erőt. Nem lesz könnyű, gondolta magában-
Lerois rótta a köröket és igyekezett továbbra is tartani az egyenletes légzést. A ritmust a lábai üteméhez igazította. Mikor a jobb lába leért, akkor lélegzett ki és utána vette a nagy levegőt. 2/2 ütemben cserélgette a kilégzést és a belégzést, azaz két lépésig kifújta a levegőt, majd két lépésig beszívta. Egyelőre ezt elegendőnek érezte. A belégzést orral, a kilégzést szájjal végezte. Ez futás közben igen nehéz volt, de szerencsére Lerois nagyon sokat tanult a légzéstechnikáról a harcművészet elsajátítása során. Megtanulta, hogyan vegyen igazán mély levegőt a rekeszizmokat is bevonva, azok tágulásával és összehúzódásával. Hasi légzést alkalmazott, ahogy ezt a karatemestertől tanulta. Így több oxigénhez jutott és elkerülhette a hastájéki szúrást, amire a régi tornaórákról még emlékezett.
Lazán futott, nem merev, de egyenes törzzsel. Karjait ugyanilyen könnyedén, mérsékelt mozgással, kis pályát leírva használta közben. Nem emelte túl magasra a térdeit és a lépéseit sem nyújtotta. Apró lépésekből csinált inkább sokat, még mindig nem sarokra, hanem talpközépre érkezve. Ez a harcban volt elsősorban jó, de itt is tapasztalta, ahogy már korábban a futásai során, például Tibetben is, hogy sokkal gördülékenyebben halad így. A sarokra érkezés valahogy mindig megtöri a lendületet, mert a lábfejnek nagyobb erőfeszítés abból a pózból visszaállni előregördülőbe, mint ha egyből a talpára érkezne. Amióta ismerte ezt a technikát, harcban és futásban egyaránt mindig alkalmazta. Volt ereje, illetve főleg vámpírként volt bőven, de az nem jelentette azt, hogy pocsékolni is akarja. Most pedig főleg jól jött az a tudás, amihez nem kellett a vámpíreszencia. Amit bármely halandó, a harcot, a légzést és a technikát fontosnak tartó ember elsajátíthatott. A vámpír tehát ezeket igyekezett alkalmazni a futása során és így tett meg egyre több kört a stadionban.
Ő vezetett, de ez nem szállt a fejébe. Tudta, hogy még sok van hátra és nem lehet legénykedni, lazítani csak azért, mert most ő van az élen. A másik véglettől is távol tartotta magát. Továbbra sem adott bele mindent, nem hozta ki magából a maximumot. Azt majd később kell, pontosabban későbbre is kell energia, hogy ne maradjon majd le. Nem volt baj, ha most beérték vagy akár meg is előzték. Hajtsanak csak nyugodtan! Két kilométert egyszerű halandók számára képtelenség végigsprintelni. Akik most megnyomják, azok majd később elfáradnak és a vallon tartalékai akkor lesznek igazán értékesek.

Miután megkapta az ételt, helyet foglalt, és jóízűen harapott bele a friss lepénybe, miközben a zsíros húsból is leszakított egy darabot. A férfi, mikor az ajtóra mutat, a vámpír követi a pillantásával a mozdulatot, és megvizsgálja az említett bejáratot. Látszólag érdektelenül fordul vissza, és lenyeli a torkában lévő falatot mielőtt felel.
- Nem kívántalak megsérteni, és tudnod kell, hogy tudatlan barbár vagyok, messzi vidékek és idők szülöttje, akinek tudása a kultúrátokról és szokásaitokról meglehetősen hiányos, vagy hibás. Kérlek, ha megsértelek, tudd, hogy nem szándékosan teszem. – válaszol két falat között, miközben belekortyol a kapott italban. Már érti, miért néztek furán a helybéliek – meglehetősen rossz íze van, és első gondolata, hogy a víz miatt ilyen. El is határozza, hogy ha kell, belepusztul az alkoholmérgezésbe, de a következő kört megpróbálja tisztán, majd mérlegel – ha az íze hasonló marad, akkor marad a vizezett változatnál, ha javul, akkor pedig a tisztánál. Felmérem ellenfelem, a nagydarab, izmos, látszólag iszákos férfit, aki többtíz liternyi finom alkohol tárolására alkalmas hordón ülöget. Nem kérdés, hogy termetéből adódóan bírnia kell a piát, de sajnos ránézésre jó néhány évnyi rutin is társul mellé, amivel félek, hogy nem versenyezhetek. Ettől függetlenül nem akarom feladni, talán valahogy mégis sikerülhet a dolog. Jó lenne, ha kiütné magát, mondjuk ha csellel rávenném, hogy túl sokat igyon.
- Raten Chromixen vagyok, gazdag, és befolyásos ember, aki számára ismeretlen okokból került vidéketekre, és hálásan köszöni vendéglátásotokat. Az Istennő, Perszephóné tűzte feladatomul a versengést, és jobb ha tudod, hogy szeretem az italt. – időközben, viharos gyorsasággal lapátoltam be az ételt, ami alig ért még le a gyomromba, de már fel is emelem a karomat, amolyan intés féleképpen.
– És akár kezdhetnénk is, nemde? Mármint… beszélgetéssel nem fogjuk kiüríteni a hordókat.

Nos legalább sikerült elindulnom, bár szinte azonnal sereghajtóvá váltam. A másik három versenyző olyan gyorsan elhúzott mellettem, hogy alig volt időm egy-egy pillantást vetni rájuk. Így elég érdekes lesz. Mondjuk legalább senki sem figyelt rám. Így gyorsan, hátulról csaphatok le majd az ellenfeleimre. Persze ehhez utol kéne érnem őket, de előbb utóbb ez is meglesz. Vagy maradok nektárt inni az idők végezetéig. Ahogy próbáltam gyorsítani, taktikát váltottam. Már nem a hajtókat néztem, hanem a lovakat kezdtem el figyelni. Megpróbáltam megállapítani, hogy milyen az ideges és milyen a nyugodt ló. Ha sikerülne pár nyomot találnom, akkor az így szerzet tudással talán jobban tudnám a lovaimat hajtani. Ám az igazi haszna az ellenségeken való alkalmazása lenne. Mindenki neki tudja lökni a másikat a stadion falának vagy a kerítésnek, de egy okos ember erre még a lovakat is képes rávenni. Vagy az embert, ha igazán mestere vagy a technikának. Bárhogy is, addig nem tudok sokat csinálni amíg fel nem gyorsulok. Ha a lovaim nem tűnnek idegesnek és nekem is sikerült egy kicsit lejjebb vinni a pulzusomat, akkor pár ostor csapással ösztönzöm a lovaimat a gyorsulásra. Ha nyitottak az ösztönzésre és közelebb visznek az ellenfeleimhez, akkor akcióba lépek. Az Istennő azt mondta, hogy nincs szabály, így az első célpontom a leghátsó ember vádlija volt. Ehhez persze egy kicsit közel kell mennem, ami remélem sikerül. Egy jól irányzott ostorcsapás kibillentheti az egyensúlyából és így akár ütközhet a fallal, a kerítéssel, csak szimplán kitörhet a kereke vagy egy másik versenyzővel is kiejthetik egymást. Hogy ez ne én legyek, a hirtelen kiingásokra figyelve próbálom kontrollálni a lovaim sebességét és futásának irányát, így  kikerülve a remélhetőleg kontrollálhatatlan kocsit.

Természetesen figyelek a pályára is közben, nehogy az legyen a végem. Az ellipszis két nagy kanyarjára különösen figyelek, ugyanis ilyenkor csökkenek a távolságok az egyes helyezésen állók között is. Mint sok minden más, ez is kétélű penge. A tervemet itt is végrehajthatom, de különösen figyelnem kell az esetleges támadókra. Amúgy is lassítanom kell a tempón a kanyar miatt, az egyensúlyom áthelyezésével talán nem lesz gond. Ha látom, hogy valaki rám mozdul, akkor megpróbálom az ostorommal jobb belátásra téríteni. Ha esetleg valamilyen nyitás keletkezik az elég gyengének tűnő kerekeken, akkor megpróbálom nem elvesztegetni. A fogatommal igyekszem ilyenkor a kereket arrébb lökni, hátha kicsúsznak, bár tudom, ez elég nehéz, rizikós és buta stratégiai, de ha esetleg működik, akkor eggyel kevesebb ellenfelem lesz. Mivel az ellenfeleimnél is vannak ostorok így az esetleges csapásokat megpróbálom elkerülni, vagy lehajolni előlük. Ha észreveszek az ellenfeleimnél egy-két ideges lovat, akkor próbálom őket tovább hergelni ostorcsapásokkal. Ha minden a tervek szerint halad, akkor remélhetőleg már jobb helyen zárhatom a verseny eme szegmensét.

Mikor megérkezik az ellenfelem, csak nézek. Ugyanis a fickót inkább más sportban képzeltem volna el. Ugyanis nagyobb volt széltében, mint hosszában.
~ Arról nem volt szó, hogy szumóbirkózás lesz. Ezt a csávót előbb ugrom át, minthogy megkerülöm. Nehéz dió lesz, de meg kell próbálnom. Sőt mi több, győznöm kell, nincs más út az életbe való visszatéréshez.
Ahogy összeakaszkodunk érzem, hogy a férfi ereje sokkal meghaladja az enyémet, és pechemre ezt ki is használja a tag. Hátulról esélyem sincs ledönteni, mert túl stabilan áll ahhoz. Mikor megpróbálom lecsavarni az már jobban megy, de aztán a melák elkapja a karom s a feje felé lendít. Tudom, ha nem cselekszem valamit az összes csontom összezúzza a földön. a lehető leggyorsabban kihasználva a lendületet, előre lengetem és hajlítom a lábam és megpróbálok átlendülni a tag lába alatt. Persze ehhez, majdnem olyan pozíciót kellett felvennem, mint amikor a trapézon lendülök, annyi lendületet is kellet pluszba bele vinni, nehogy aztán a földbe csapódjak. A lendülés után, ˙(ha ez kivitelezhető, reményeim szerint, akkor) a lábammal megpróbálom megállítani, magam úgy hogy a lendületet csökkentem és a földre szinte csapom a lábaim. Ezt a helyzetet megpróbálom a magam előnyére fordítani és ha a melák még mindig fogja a a karom, akkor az ő maradék lendületével megpróbálom magam felé rántani a karját így ha előre nem is bukik, de akkor legalább fájdalmas sérülést szerez majd a saját karjától az altáji vidéken.
Ha pedig elengedte volna a karom, akkor megpróbálok nem elrepülni, hanem megállítani magam és aztán kihasználva a meglepettségét megpróbálom magam felé húzni a lábát, hogy elessen, ha túl stabilan áll, vagy értem akarna nyúlni akkor az "ölelése" elől kitérek és ismét összeakaszkodom vele és itt most megpróbálok egy régebbi trükköt bejátszani. Az erőm is bevetem és megpróbálom elérni, hogy a lehetőleg nagy erővel tartson ellen, aztán egy váratlan pillanatban elengedem az egyik kart és vállat, és egy időben ezzel oldalra s lépek, így remélhetőleg az ellentartás ereje elég ahhoz, hogy kibillentse az egyensúlyából.

Liza hirtelen nagyon kellemetlenül érzi magát, mikor így végigtekintenek rajta mások. Bár egyáltalán nem szégyellős, de azért ez mégis más, most úgy érzi, mintha mindenki úgy hinné, szándékosan akarja magát megmutatni mindenkinek, pedig ez nincs így, csak a szükség szülte a döntését. Végül mégis összeszedi magát és határozottan céltudatosan sétál a medencéhez. Már csak túl akar lenni az induláson, a vízben úgyis kevésbé látszik, a túlparton pedig talán újra feltud valamit venni magára, ami legalább kicsit takarja.
Még az úszás előtt felméri a távot, amit nagyjából egy kilométerre saccol, és már most tudja, hogy a technikára és taktikára is nagy szükség lesz, lehet nem is a leggyorsabb, vagy a legjobb úszó lesz a nyertes, hanem aki jobban tud időzíteni és beosztani a tartalékait. Az indulás jobban sikerül mint várta, az első helyre tud kerülni. Amikor néha hátra néz, látja, hogy a görögök valamilyen furcsa technikával úsznak, ami meglepő módon igen gyors. Egy másodperc alatt méri fel a további lehetőségeit és jut döntésre. A gyorsúszásról nem lenne értelme átváltania, számára bizonyítottan ez a leggyorsabb, ráadásul az ellenfelei taktikáit nem is ismeri, nem hogy alkalmazni tudná, ráadásul lehet, hogy csak rövidtávon hatásos nekik. Úgy gondolja, jó, hogy elől van, de be kell osztania az erejét, hogy ezer méter hosszan gyorsan úszhasson. A lábtempóját a hosszabb, lassabb mozdulatokról fokozatosan kisebb, rövidebb de sokkal gyorsabb és erősebb mozdulatokra váltja, hogy ne tudják könnyen megelőzni és a lábaival hajtsa magát. Karjaival ezzel ellentétben, nagy, a víz alatt íves, a felszínen gyors lendítésekkel próbálja magát, minden lendületét és erejét minél jobban kihasználva előre hajtani magát. Figyel minden egyes karlökésnél, hogy a tenyerével megfelelő szögben érkezzen és így maga alá merje, hajtsa a vizet, egészen amíg hátra nem ér a keze. A levegővételeket két ütemenként, jobb majd bal oldalon rendszeresíti, köztes ütemben kifúj ha szükséges, majd oldalra fordulva nagyobb levegőt vesz. Most megpróbálja a köztes szakaszban, a lehető legjobban kihasználni az adottságait, hogy elől maradhasson, de ne merüljön túlságosan ki a végére. Most az elsődleges számára, hogy ne essen ki a ritmusból, ha esetleg beérik vagy valamivel megelőzik, nem bánja, később még behozhatja. Azzal nem igazán számol azzal, hogy a testével egész végig el tudná vonni a négy férfi figyelmét, talán ha gondolatokat csal az elméjükbe, de jobb ha az erejére és kitartására támaszkodik.

Lerois haladt a maga tempójában, ahogy a versenytársai is. Még mindig ő volt elöl, a háta mögött viszont közeledtek a többiek. Ezek közül egy volt, aki tartósan bírta követni a vámpírt, néha be is érte. A többiek egy pár méterrel lemaradtak, de Philippe még mindig tartotta magát ahhoz, amihez eddig. A vége még mindig messze volt és figyelni kellett, hogy ne készítse ki magát túl hamar.
Egyenletesen lélegzett és a technikáján sem változtatott semmit. A monotónia nem jelentett neki problémát. Halandóként sem volt egy kapkodós figura, amióta vámpír lett, azóta viszont még megfontoltabb lett. Megtanult várni. Az áldozatok becserkészése hosszas, kitartó megfigyelést igényelt. Az elmúlt években már nem igazán volt erre szüksége, de amit tanult, nem felejtette el. A több órás mágiagyakorlatok, a meditáció, az erősítő igék mondogatása sokkal több időt vett igénybe, mint ez a futó feladat. Tibetben még olyan gyakorlatot is végzett, ami ezek kombinációjából állt: órákon keresztül futott és közben mantrázott.

Philippe ezekre koncentrált. Megvolt a célja, amiért a testét mozgatta. Ez hajtotta előre, ez tartotta az erőt az izmaiban, a tüdejében, az ereiben. Nyerni akart. Vissza akarta kapni az életét. Élőholtként ugyan sokan azt nem életnek nevezték volna, de ő már megbarátkozott vele. Másodlagos célként pedig az is megmozgatta a fantáziáját, hogy mekkora éljenzést fog kapni, ha elsőként ér a célba. Egy egész stadion fog kiabálni, ünnepelni és ő lesz a dicsőítés tárgya. Ilyenben nem volt még része életében. Korábban nem igazán került hasonló helyzetekbe, amióta vámpír volt, azóta pedig kerülnie kellett a tömeget. Ez az alvilági kirándulás tehát komoly tapasztalat lehet neki és még egy lökést is adhat, hogy még előrébb, még feljebb akarjon majd kerülni a Társaságnál és talán másfelé is. Kezdte megérteni a versenysportolókat és már szomjazta a sikert.

Már ez a két ok is elegendő volt, hogy úgy teljesítsen, ahogy senki más, de még jobban meg akarta erősíteni magát. Nem volt egy önbizalomhiányos alkat, aki félt mások véleményétől. Mégis gondolt most arra, hogy a többiek, főleg Liza és Raten bizonyára azt várják, hogy ő nyerjen a maga versenyszámában. Barátságnak túlzás lenne nevezni azt a rövid ismeretséget, ami kialakult közöttük. Inkább sorstársak voltak és az előző próbán segítették egymást. A megfelelés csak ritkán mozgatta a vallont, de most megpróbált ebből is erőt meríteni. Nem maradhatott alul egy csinos hölgy és egy hasonló sorsú, céget uraló vámpírtárs előtt.
Ezen felül mondogatott magának gondolatban néhány erősítő igét, amiknek fizikai hatást a tanítómester ugyan nem tulajdonított, de a lelki erőnlétet képesek voltak fenntartani. Az akarat és a kitartás most pedig nagyon fontos volt.
~Erőm szárnyal és megmarad. Elviselem és legyőzöm a fájdalmat. Ura vagyok magamnak. Az energiák hátán vágtatok, mint szélvész a hegyek fölött.~
Ezekkel a testében jelentkező fáradtságérzeten igyekezett úrrá lenni. A technikákat tartotta, ahogy a tempót is. Figyelte a többi futót és a végére tartalékolta a nagy hajrát.

Liza úgy tűnik helyesen döntött, saját testi adottságait és a technikáját használja ki, hogy elől maradhasson, megőrizve a vezetést, de az erejét is megfelelően tartalékolja és mindeközben még több előnyre tesz szert. Már csak egy olyan ellenfele van, aki igazán meg tudja szorongatni, ezt ő is tudja. Gyorsan most is felméri a helyzetet és úgy dönt, hogy a következő szakaszon megpróbál majd kicsit tartalékolni és nem túlságosan túlhajtani magát. Az eddigi technikáját tartja, az íves és mély, lendületes karmozgással és gyors, rövid, kicsi lábmunkával. Most azonban figyel a légzése ritmusára is, hogy ne kapkodva vegye a levegőt, a megterhelés ellenére, amikor az orra és a szája is, oldalra forduláskor kint van a vízből, a hasi izmait, nem csak a bordaközieket is próbálja használni, hogy minél több levegőt tudjon, szúró érzés elkerülése nélkül szerezni. Arra viszont nagyon figyel, hogy nehogy vizet lélegezzen be, mert ha azt ki kell köhögnie, akkor már gyakorlatilag vesztett is, így inkább óvatos. Ezen kívül a gyors mozgás miatt, az esetleges görcsök elkerülése végett, próbál még arra is figyelni, hogy minden izmát, amely előre viszi most a vízben, szépen kinyújtsa és utána újra összehúzza, amennyire csak lehet, elkerülve a kényelmetlenségeket. Hagyja, hogy a törzse, csípője is forduljon vele a víz alatt, ezzel is segítve a mozgását. Valamennyire segítségére van az orvosi tudása is, de terhelés alatt most inkább ösztönös ez számára. Az első helyet nem adja, fel, nem kényelmesedik el, odafigyel még mindig, hogy kellően hajtsa magát a karjaival és a láb folyamatos előre lökő erőt biztosítson neki. Ha mégis leelőzik, összeszorítja a fogait egy pillanatra és próbálja összeszedni minden lelki erejét. Tudatosítja magában, hogy neki most győznie kell. Egyelőre még tartalékol a hajrára és nem vet be mindent, de nagyon igyekszik.

A doktor tartotta a tempót és ebben a szakaszban már a kanyar következett. Többen ráerősítettek és utol is érték, de Zieldnek sikerült behoznia a lemaradását. Az egyenes szakaszhoz már nem kellett különösebb fortély, mint a kanyarfutáshoz.
A doki számolt. Ha a végén egy kicsit csökken a sebessége, akkor ez a pár versenytárs, aki most két-három méterrel mögötte liheg, beérheti. Ezt nem volt szabad megengedni. Neki kellett győznie. Már arra is gondolt, hogy körbekiabálja, nem jut vissza az élők közé, ha nem nyer, de ezt elvetette. Nem tudta, mennyit értenének ebből az egészből a futók és azt még kevésbé, hogy mennyire érdekelné őket. Egy kiadós kiabálás pedig sok energiát kivett volna a testéből, azt pedig inkább a futásra fordította. A görög rendezvényen akart versenyezni és tulajdonképpen most is azt csinálta, de nagyon fura módon. Egy pillanatra Laura és Damien jutott eszébe, hogy vajon hogy haladhatnak. Női birkózás és gerelyhajítás. Magában szurkolt nekik egy kicsit, de utána visszatért lélekben is a pályára.
Hajtotta magát, sebesen, de egyenletesen, figyelve a légzésre, a lépteire és a tartására is. Tudta, hogy most következik a verseny vége, ennek az egyenes szakasznak a megtételével. Igyekezett tartani a tempót és lelki, érzelmi kapaszkodót is keresett. Megpróbált a teljesítményen felül a mozgás örömére is koncentrálni. A dinamikus erőkifejtés, az ügyesség alkalmazása szabadságérzetet is tudott nyújtani még egy ilyen misztikus alvilágban is. Ezt tapasztalhatták. Voltak sérülések, volt gyógyulás, hatott a méreg és a tűz is. Az endorfintermelésnek itt is működnie kellett és ez pedig azzal járt, hogy a tempós vágtázás örömérzetetet hozott létre, ami segített a folyamatos terhelés fenntartásában és az egyenletes teljesítmény elérésében.
Ezen kívül stresszoldásra is jó volt a futás illetve a tartós szimpatikus hatást fokozott teljesítménnyé lehetett alakítani és a doki igyekezett ezt is tudatosítani magában. Sok minden feldühítette és aggasztotta a mai napon. A terroristák megjelenése, aztán a robbanás. A szembesülés a saját halálával és másokéval. A kiszolgáltatottság, a tehetetlenség egy pokolgép erejével szemben. Az agresszív, értetlen dominancia, az oroszlán elleni kétségbeesett harc, Laura rettenetes állapota és végső soron az is, hogy meg kellett ölnie azt a nemes állatot. Gyerekkora óta állatbarát volt és a kísérleteinél is mindig törekedett arra, hogy ne veszítsen el egy lényt sem. Ezt a sok, feszültséget és dühöt okozó történést mind felidézte hirtelen és az izmait úgy dolgoztatta, mintha bosszút akarna állni. Mintha minden lendítéssel egyet rúgna az események okozóinak fejébe. A stresszt, a felfokozott izgalmi szintet most igyekezett mozgási energiává alakítani, mint ahogy erőemelésnél a versenyzők hergelik magukat ordítozással, dühöngéssel. A futáshoz nem kellett ugyan feltétlenül olyan extrém izgatottsági szint, de az erős izgalmi telítettség képes volt felfokozni a sportteljesítményt.
Az izmok és inak dolgoztatása közben a doktor tehát az akaraterejét és a pszichikai kitartását is pallérozta ezekkel a gondolatokkal és módszerekkel. Így haladt kitartóan a cél felé és ha már tényleg a végéhez ért, akkor élt a rejtett tartalékaival és rákapcsolt, hogy teljes erőből fusson. Ezen kívül bedobott egy technikát, amit a profi futóknál figyelt meg. Felsőtestét most az egyenesből előre döntötte és a lendítőlába irányába elfordította. Egyszer kiszámolták még az egyetemen, hogy ezzel a trükkel a futók a végén akár harminc méternyi előnyt is tudnak szerezni, ha más társuk nem alkalmazza.

Több kevesebb sikerrel végrehajtom azt a mit terveztem. A szumós elenged így én el tudok csusszanni a földön, ami eléggé fájdalmas a homokos talajon, főleg egy nem rég megégett bőrnek.
~ Ez csíp, csíp, csíp.
Mondom csak magamban, miközben gyorsan próbálom lesöpörni magamról a lehető legóvatosabban a homokot, hogy az ne irritálja tovább a bőrömet.
Aztán amikor megpróbálok összeakaszkodni a szumóssal veszem csak észre, hogy ez a mutatvány mennyire megviselte a bal lábamat. Eléggé fájt, de még mindig jobb, mint a csontok szilánkosra törése.
Az összeakaszkodás után be is vetem a trükkömet, aminek hatására az ellenfél megtántorodik. Tudtam, hogy itt az alkalom, így nekiugrottam abból az irányból amerről elfele dőlt. (Tehát ha orra akart bukni, akkor gyorsan a háta mögé kerülök és onnan lököm)Megpróbálom az erő és a lendület segítségével a földre vinni a tagot és aztán hátrakulcsolni a kezét és úgy ráülni. Persze figyelek, hogy nehogy aztán ledobjon magáról és idejében reagálni bármire. Akár felpattanni is.

Raten meglepően tapasztalta, hogy a stílus, amit felvett – az őszinte, mégis meghunyászkodó – bevált. A férfi haragja mintha eloszlott volna miközben kezet nyújtott. A vámpír ösztönösen elfogadta azt, miután megtörölte zsíros kezét. Ekkor gondolt bele, hogy ki is ez az ember – Herkules, Zeusz fia,akiről megannyi mítosz született az idők során. Most jobban megnézte magának a félistent, a Bajnokot, majd elmosolyodott.
- Való igaz, egy gyáram és egy szórakozóhelyem is van. – helyeselt, miközben Herkules beleivott a borba, mintha csak noszogatta volna a másikat.
- Egészségünkre! – emelte fel hát a kupáját. Ahogy Herkules egyből lehúzta a korsót, visszagondolt fiatal, egyetemista éveire, és hogy mennyi ivóversenyt rendeztek barátaival. Nem volt a legjobb ivó, de erre a legtöbb fiatal képes – akár egy üveg bort is megivott egy ültő helyében, ha nagyon muszáj volt. Érezte, hogy nem kellene, mert túl hamar fog lerészegedni, ha így tesz, de nem érdekelte – elvégre, ha mégse jut vissza a Földre, akkor mi történhet vele? Örökké versenyt kell innia Herkulessel? Ez legyen a legkisebb baj, gondolta, és ő is lehúzta a teljes korsó tartalmát, majd megtörölte a száját.
- Na és tudsz valami éneket, amit énekelhetnénk italozás közben? Elvégre az a lényeg, hogy érezzük jól magunkat, nem? Ahhoz pedig ital kell, étel, nők, és ének! – a hangja folyamatosan erősödött, és hangosodott, annyira, hogy az utolsó szót már szabályosan üvöltötte. Örült neki, hogy ismét érezheti az alkohol hatását, rég volt már részeg, és most nem akart túl hamar leállni. Rutinos bulizósként tudta, hogy ha kell, akár ötször is elmegy hányni egy este, csak hogy folytathassa az ivást, és most se tervezte másként, ha már nem bírja lent tartani az alkoholt, akkor egyszerűen kiengedi – maximum azt mondja, hogy hugyozni megy – és folytatja. Arról senki sem szólt, hogy nem lehet hányni, tehát azt se hiszi, hogy szabályt szegne vele.

A második kör végére néhányan feladták a versenyt, lévén, hogy az eredményeik nem voltak elegendőek, hogy akár dobogóra kerüljenek, így nem jelenthettek kihívást. Megtapsoltam azokat, akik kiszálltak, mégiscsak sportszerűen járjunk el, majd megvártam, amíg ismét rámkerült a sor. Eddi szerencsém volt, és sikerült jókora előnyre szert tennem, így a célom az volt, hogy ezt megtartsam, megfelelően dobjak, és véletlenül se kockáztassak meg egy sérülést. Gondolom elég gyereksen néztem volna ki, ha Perszephonéhoz rohanok egy kibicsaklott vállal.
A nap még mindig ugyanolyan melegen ontotta tűzforró sugarait, így két dobás között felhasználtam az időt, hogy igyak egy korty vizet, majd kiöblítsem a számat, mivel elég sok por is szállongott a levegőben. A következő gerely átlagosnak tűnt, amolyan se nem nehéz, se nem könnyű, és beáldoztam az ingem másik ujját, hogy a már korábbi módszert követve ismét kötést készítsek rá.
Kíváncsi voltam, hogy a többiek hogy boldogulnak, de ahol most álltam, nem sok mindent tudtam kivenni. Gondolom Laura elég sok feltűnést kelt a sebeivel, amit korábban szerzett, de reméltem, hogy azok nem hátráltatják a küzdelemben. Nem tudom, hogy egyébként is mennyire lehettünk feltűnőek, lehet, hogy elintéztek minket, mint egy rakás furcsa idegent, de lehet, hogy ez az egész igazából meg sem történik, nem marad nyoma, és elillan, mint a szállongó por a levegőben. Ebben az esetben viszont valaki biztos marha jól szórakozik rajtunk.
Egy szervező intett, hogy én következek, így csak kifújtam a levegőt és a rossz gondolatokat. Egy pillanatra magam mellé szúrom a gerelyt, és tettem néhány széles körző mozdulatot, majd egyenletes léptekkel nekifutottam. Még öt méter…lábaim egyenletes sebességgel ütődnek a talajhoz. Négy…a gerely immáron a vállam fölött pihen, és hátrahúzom a kezemet. Három…egy kicsit derékból hátra hajolok, hogy ezzel is növeljem a megszerzett lendületet. Kettő, egy…a bal lábamon megtámaszkodok, és elhajítom a jobbomban lévő gerelyt. Ha minden igaz, még mindig a vonal “jobbik” felén egyensúlyozok, majd leteszem a másik lábamat, is és csak a tekintetemmel követem az elhajított sporteszközt…

Sikerült az élre törnöm annak hála, hogy minden ellenfelem elbízta magát. Csupán arra alapozva hogy elhúztak mellettem a verseny elején. Gondolom ezután rögtön levonták a következtetést, hogy a fura idegen azt se tudja mik azok a lovak. Amiben egyébként teljesen igazuk van. De úgy tűnik a véremben van ez az egész. Amint ráéreztem nem is tűnik olyan nehéznek. Bár nem láttam az ellenfeleim arcát, de valószínűleg nem akarták elhinni, hogy le hagytam őket. Még közelében sem vagyok a verseny megnyerésének, de azért egy kicsit büszke vagyok magamra. Ám nem sok időm azon elmélkedni hogy mi módon lehetek ilyen ügyes vagy szerencsés, hiszen jön az első nagy kanyar. Itt az egyes versenyzők közötti távolságok minimálisra csökkenek. Ehhez valószínűleg száz százalékos figyelem kell és nagyon meg kell gondolnom minden cselekedetemet.
Mivel az élen vagyok, így elég nehéz a kerekemet támadni. Legalábbis remélem. Maximum a lovaival próbálhatná meg kiütni őket, de az veszélyes lenne rá nézve is. Tehát vagy az ostorral fognak próbálkozni. Ez ellen nem nagyon tudok védekezni, úgy hogy nekem is támadnom kell. Ha elég közel kerülnek, akkor feléjük csapok az ostorral. Mivel valószínűleg a karjuk előrébb van mint a testük többi része, így azt próbálom célozni. Nehéz úgy fogatot hajtani, hogyha nem fogod a gyeplőt, ez még nekem is nyilván való. Persze mindezek közben a kanyarodásra is ügyelni kell, hiszen nem sokat ér az egyik ellenfelem kiejtése, ha nekem is vége van ott a versenynek. Ezért egy kicsit vissza veszek a sebességemből éppen annyira, hogy kitudjam kerülni az esetleges bukkanókat/kátyúkat. Magában a kanyarban pedig ellensúlyozok a kanyar belső oldala felé, nehogy felboruljak.

Résztvevők: Laura Sylen, dr. Zield Jones, Damien Knight, Michael Dumbon / Szürke Eminenciás, Raten Chromixen, Liza Rilejev (Bishop), Ulysses J. Forge / Aegis, Simon Basley / Tökfej és Darren Cain
Következő körváltás: 2014. február 28. (péntek)

Darren próbálta távolabb tartani az ellenfeleit magától, de az nem volt olyan könnyű, rutinosak voltak és sokkalta jobban ment ez nekik, mint a férfinak. Az ostorral nem volt kifejezetten jó ötlet az, hogy a többiek felé csapkodott és nem a lovak felé, mert azok kezdték megzabolázni magukat és nehezebben tartották a helyzetüket. A többiek inkább arra törekedtek, hogy egyenesben egy vonalba érhessenek Darren-nel, amit végül sikerült is megtenniük. Mire kiértek az egyenesbe fej-fej mellett volt mindenki, Darren fogata pedig pontosan középen ragadt.

Zield jól számolt azzal, hogy az egyenes szakaszban valóban könnyedén visszatudta szerezni a vezetést az ellenfelekkel szemben és hamarosan az egésznek a végén végre valahára beért a célba. A győzelem után őt is lazítani és szórakozni vitték egy kocsmához, ami itt volt a közelben, ahol három másik láthatóan győztes társa is ott volt, illetve odabent a kocsmában egy negyedik éppen iszogatott egy nagytestű már igencsak részeg alakkal.

Lerois mögött a vele együtt futó is szépen lemaradt, a többiek pedig még jobban. Volt, aki végül fel is adta a versenyt, mert meghúzta a lábát. Legvégül pedig magasan, majdnem egy teljes stadion hosszal nyert Lerios a többiek előtt, így magasan ő lett az olimpiai bajnok ebben a számban. A győzelem után a kocsmához kísérték a vámpírt, ahonnan éppen ének és zene szólt, az ablakon benézve Raten ivott egy férfival és Damien és Zield is ekkora ért ide.

Damien versenye is roppant hamar véget ért, miután a következő gerelyt elhajította, ami szintén hihetetlen messzire szállt a többiek úgy látták, hogy ettől kezdve nekik hihetetlenül felesleges bármit is tenniük és mindannyian visszaléptek a további versenyzéstől. Így is csak egy dobás maradt hátra és a férfi előnye akkora volt, hogy most már esélyük sem volt behozni azt. Miután kihirdették őt győztesnek ez kocsmához kísérték, ahol Lerois már ott volt, Zield meg ekkor ért ide, odabentről pedig zene és mulatozás hangját lehetett hallani.

Liza remek technikájának köszönhetően hamarosan meg is nyeri a versenyt több testhosszal a következő versenyzők előtt. Ha kikászálódik a vízből valóban kapott egy pokrócszerűséget, amivel körbe tudta ölelni magát, egyrészt, hogy megszárítkozzon, másrészt, hogy elrejtse a testét a kíváncsiskodó alakok elől. A ruháit is visszahozták neki a győzelem után, az érezhető volt, hogy a férfiak többsége igencsak magára vette, hogy egy nő győzte le őket, így nem is mentek oda gratulálni hozzá. Az egyik versenybíró fordul azonban oda.
- Gratulálok, remekül úszott – dicsérte meg a nőt. – Innen hova szeretne menni?

Raten tovább folytatta az ivászatot és szórakozást Herkulessel.
- Egészségünkre! – mondta ő is.
A félisten arcán roppant elégedettség látszott, hogy ivócimborája is egyben húzta le a bort, a kupát pedig újratölteni sem kellett, ahogyan kiürült belőle a bor újra megjelent benne színültig. Legalább csaposért sem kellett kiabálni.
- Hozzátok a nőket! – kiáltott fel lelkesen Herki.
Szinte ki sem mondta ezt, de fél tucat gyönyörű fekete hajú szépség jött be lenge ruhákban az ivóba és fele-fele arányban mentek oda a két férfihoz, Herkules egyszerre ültette őket az ölébe, ahol azok kényelmesen elfértek, a másik háromból kettő oldalról, a harmadik hátulról simult Raten-hez és kezdték simogatni, hogy szórakoztassák. Majd egy gyorsabb pergésű ógörög nyelvű ivódalba is belekezdett a félisten, a hangulat határozottan remek kezdett lenni, főleg, hogy ekkor még zenészek is bekapcsolódtak a mulatságba.

Aegis még mindig ugyanaz.

Laura gyorsan a birkózó mögé tudott kerülni, ahol nekiugrott, rásegítve arra, hogy nehogy visszatudja szerezni a férfi az egyensúlyát. Ahogyan nekiugrott érezte, hogy annak ellenére, hogy igencsak testes az alak nem volt rajta egy deka háj sem, színtiszta izomnak ugrott neki a lány, de végül sikerült maradéktalanul elérnie, amit szeretett volna. A férfi azonban reagált és megragadta a kezét, lerántva őt maga mellé a homokba. A szabályok szerint mindkét vállnak érintenie kellett a földet, egyelőre ez még nem történt meg, de a férfi szinte azonnal fordult oldalra, hogy jobban megragadhassa a lányt és lenyomhassa őt a földre a szabályok szerint.

dobások:

Akik magasan vezetnek, azok már most nyernek, ott felesleges lenne húzni az egészet tovább. Azaz csak szegény Darren szenved tovább.

Liza végül megfeszített és fáradhatatlan munkával megnyeri az úszóversenyt. Az utolsó pár méteren már úgy érzi, hogy egészen mögötte van az egyik férfi és mindjárt elhúz mellette, ez nincs így, de ő valamiért elhiteti magával és pont emiatt úszik még gyorsabban az utolsó métereken. Csak mikor kiér a medence szélére veszi észre, hogy több testhosszal megelőzött mindenkit. Elmosolyodik örömében és kiül a medence partjára, egészen elfáradt és ezt csak most érzi. Legszívesebben most egy jó ideig csak ülne és lógatná a lábát a medencébe, de ő nyertes, most nem teheti meg. Feláll és körülnéz, hálásan megköszöni amikor hoznak neki egy pokrócot, ebben meg is törli magát, majd maga köré csavarja a szövetet. Átveszi a ruháit is, még mindig ugyanolyan nagy és őszinte köszönettel és boldogsággal. Most még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy visszakapja az életét és a családját. Ekkor egy pillanatra eszébe jut, ahogy a többi távozó versenyzőre néz, hogy Mr. Dumbon és Mr. Chromixen vajon sikerrel járt-e? Kicsit aggódik is emiatt, de azért bízik bennük, meg kell csinálniuk. Azzal most nem is foglalkozik, hogy a férfiak nem gratuláltak neki. Nők az ókorban ki voltak tiltva az olimpiai játékokról, erre tisztán emlékszik Liza, lehet, hogy nagyon megalázta most a versenytársait, de nem tehetett más, győznie kellett. A kérdés után kissé értetlenül pillant a bíróra.
- Mik a lehetőségeim? - kérdezi majd gyorsan megfordul a fejében egy-két gondolat - Vissza a társaimhoz, vagy ha még versenyeznek, akkor oda ahol a játékaik vannak. Vagy esetleg másra gondolt?
Kicsit megzavarta ez a kérdés, hogy hova is szeretne menni, azt hitte ez előre meg van szervezve és most őt elkíséri valahova. Reméli azért, hogy nem értelmezte nagyon félre a helyzetet és oda vezetik amit kért.

A nagy vágta végül azzal az eredménnyel zárult, amit a doki megcélzott: ő nyert. Lihegett egy kicsit, elrehajolt, térdeire támaszkodva, majd ahogy egy kicsit kifújta magát, ugrott egy hatalmasat, ököllel a levegőbe csapva és kiabálva, mint az igazi erőemelő versenyek után. Kiadta magából a feszültséget és utat engedett a győzelem örömének. Ezután levezető nyújtásokba kezdett. Tudta, hogy ez most is fontos, hiszen bemerevedhet, ha egy ilyen nagy megterhelés után csak úgy leül. Mikor már a stretchinggel végzett és mindene megfelelő állapotba került, akkor ment a többiekkel a kocsmába.
Ott volt az idősebb férfi és Damien, valamint az a fickó, aki majdnem átaludta az egész versenyt. Most ivásban mérte össze az erejét egy jól megtermett alakkal. A dokinak eszébe jutott, hogy adhatott volna néhány tanácsot előtte. Biokémiai ismereteivel tudott trükköket, hogy miként lehet a legtöbb alkoholt elfogyasztani úgy, hogy az ne üsse ki az embert. Túlságosan is el volt foglalva a saját feladatával, ezért nem jutott az eszébe. Bár lehet, hogy nem is engedték volna a trükköket, amik ekkoriban még nem igazán voltak ismertek.
Úgy gondolta, egy kis szurkolás jól fog jönni, úgyhogy megkérdezte az idősebbtől az ivó nevét és a zene ritmusára elkezdett tapsolva kiabálni, biztatva erre Damient és a másik férfit is:
- Hajrá, Raten! Hajrá, Raten!
Szemeivel közben az ajtót leste, hogy jönnek-e a többiek.

A vámpír a finish-ben lehagyta a legkitartóbb versenytársát is és végül óriási előnnyel szakította át a képzeletbeli célszalagot. A tömeg éljenzése rendkívül felpezsdítette és felemelt kézzel fogadta azt, minden irányba elnézve, ünnepeltetve magát, majd udvariasan kezet fogva a többi beérkezővel.
Ő is kilazította, kinyújtotta az izmait. A kocsmába kísérték, ahol mulatozás folyt és Raten ivott versenyt egy nagydarab alakkal. Amikor megérkezett két társa és a doktor a versenyző nevét kérdezte, Lerois elmondta neki. A szurkolást egy kissé cinikus mosollyal nézte. Ő nem volt az a típus, aki élt-halt a versenyekért. Nem volt szüksége bizonyításra és ha mások ezzel próbálkoztak, az sem hatotta meg nagyon. Fajtársáért viszont most ha kiabálni nem is, de tapsolni ő is elkezdett. A zene és a mulatság így a győzelem után nagyon-nagyon jólesett neki. Az érkező nőket pedig alaposan megszemlélte, minden látható és nem látható idomukat vizslatva és egy kicsit irigyelte is Ratent a helyzetért.

// Feladtad nekem a leckét. JObbat nem tudtam kitalálni //

A tervemet sikerült végrehajtani. A férfit sikerült annyira kibillentenem az egyensúlyából, hogy a földre küldhessem. De azért a "lökésnél" éreztem, hogy a férfi nem is olyan hájas mint hittem.
~ Hogy lehet valakin ennyi izom? És ilyen elosztásban?
Kérdezem magamtól,miközben esünk a föld fele. Már épen örülnék a sikernek, mikor a monstrum megragadja a kezem és maga mellé ránt a földre.
~ Any@d, ez nagyon fájt.
Szerencsémre csak az egyik vállam van csak még a földön, ahogy az ellenfélnek is, de ahogy elnézem, már nem sokáig.
Oldalra fordul, gondolom a vállam a földre nyomni készül, de én ezt ne hagyhatom neki, nem hagyhatom nyerni. Az életem múlik a győzelemtől. Mivel jelenleg nincs jobb ötletem ezért gyorsan megpróbálom gyorsan az én is oldalamra fordulni, majd magam elé húzni behajtva a térdeimet, majd azokat a lendület erejével előre tolva résben kinyújtani, úgy, hogy a nyaka a két lábam közt legyen. Ha ez megvan, akkor a testsúlyom a férfi magasabban lévő vállára helyezem,és megpróbálok ráfordulni úgy, hogy úgy üljek rajta, mintha csak egy nyaklánc lennék, vagyis a kulcscsontján ülnék. Közben persze próbálom kiszabadítani a kezem és figyelni, hogy nehogy valami módon elkapjon és két vállra fektessen.

Tervem majdnem tökéletesen működött. Egy-két apró hibával. Az ostorral alig találtam el pár embert. Mivel embert próbáltam ostorozni, így a lovaknak nem jutott elég csapás. Ezért pedig lelassultak. Tehát a többiek rendkívül egyszerűen utolértek. Az a kis előny is eltűnt amit sikerült kiharcolnom a kanyar előtt. Egyszerűen remek. A többi versenyző csak engem akart utol érni, egymással szinte nem is harcoltak. Megint taktikát kell váltanom, vissza arra, amivel még tudtam valamennyit haladni. Vissza fordulok a pompás paripáimhoz és megpróbálom őket gyorsításra ösztönözni egy-két (esetleg akár több) ostorcsapással. Középen helyezkedtem el ami viszonylag elfogadható. Persze két oldalról tudnak lökni, de ki szorítani nem tudnak a pályáról. Ebből a helyzetből nagyon egyszerű kijutni. Vagy felgyorsulok vagy lelassulok. Utóbbi eléggé kockázatos, hiszen semmi sem garantálja, hogy nem tesznek behozhatatlan előnyre szert. A biztonságosabb mód jobb lesz, egyszerűen túl kell gyorsulnom őket. Könnyebb mondani mint megcsinálni. Ha netán mozognék egy kicsit balra meg jobbra, akkor talán tudnék elég helyet felszabadítani magamnak. Ez még működhet is, persze csak akkor ha nem nyomnak össze, vagy hagynak le a sebesség vesztésem miatt. Nehéz döntés. Miért gondolom úgy, hogy a többiek jobban boldogulnak? Mindegy, fókuszálni kell a versenyre. Eszembe jut még egy ötlet, ami elég kockázatos. Ha felugranék az egyik lóra és lecsatolnám a fogatról, akkor talán gyorsabb lennék. Mivel szabályok nélküli a verseny, így nem hiszem hogy bárkinek lenne beleszólása. Arról nem is beszélve, hogy ez lenne az eddigi életem (és valószínűleg halálom) koronázóan menő pillanata. A mostani helyzetembe akár ezt is csinálhatnám. Mit veszíthetek? Mármint a visszatérési lehetőségemen kívül. Megéri kockáztatni? Nem mintha túl sokszor lenne lehetőségem ilyenre. Hát, lehet hogy most ítélem magam halálra, de ezt nem hagyhatom ki.
Felmászom a fogat első falára, ahonnan át tudok ülni a gyorsabbnak tűnő lóra. Ha sikerül, akkor lekapcsolom a fogatot és a gyeplőt megfogva sarkallom gyorsításra. Szó szerint. Ha minden sikerül, akkor most egy lovon ülve, talán legyorsulhatom a többieket és így nyerhetek. Vagy nem és diszkvalifikálnak. Vagy le esek a homokba és meghalok... Vagyis olyasmi. De legalább megpróbáltam.

Miután a vámpír kimondta kívánságait, nagyjából mindegyik teljesült. A vágya is nagyjából valóra vált, amikor meglátta, hogy a kupa egyből megtelt, miután megitta a tartalmát. Arcán sugárzó mosollyal nézett Herkulesre.
- Egy ilyen nem vihetnék magammal? – kérdezte, mert – bár vámpírként sok hasznát nem venné – mégis egyedi egy ilyen kupa, és még henceghetne is vele otthon. Ráadásul ha végtelen tartalommal rendelkezik, akkor ezt még a klubban is felhasználhatná, ahol – bár a belső tánctéren nem sokan isznak bort, a külső éttermi helyen nagyban csökkenthetné a kiadásait. Ezek után kiáltotta el magát a félisten – ekkor teljesült a kívánságából a harmadik (hiszen az ital és az étel már megvolt), a harmadik is, miközben görög szépségek lepték el az ivót. Igazságosan osztozott rajtuk az ivócimborájával, hárman a vámpírt közelítették meg, és kezdték el simogatni a férfit.
- Üdvözlöm önöket, hölgyeim. – biccentett az említetteknek, és részben a félisten példájára ültetett az ölébe egyet – ha kettőt ültetett volna, az zavarja az ivásban. Így viszont boldogan folytathatta az italozást, míg másik kezével az ölében ülő nőt simogatta. Eközben megjelentek a jelen világából származó társai is, és az egyik kiabálni kezdett neki.
~mekkora paraszt.~ gondolta, hiszen számára ez már rég nem a versenyről szólt, és kezdett kételkedni is abban, hogy valaha az lett volna. Megnyerte a főnyereményt ezzel a számmal, és lassan azon kezdett gondolkodni, hogy ha itt ilyen jó dolga lenne mindig, akkor haza se megy.