Elhagyott bunker

Egy elhagyott bunker, aminek a jelentős része a föld és tenger alatt fekszik.

A cucc durvább mint elsőre hittem. Beszélnék de nem tudok, felállnék de esélytelen, a repülő sárkányok és szivárványt hányó unikornisok megakadályoznak. Még a régi futballos időkben a fű mellé becsúszott néhány keményebb szer is, mégse fogyasztottam olyan rendszeresen, hogy ez most ne üssön. Le se tudtam volna róla jönni. Valami céges ügynök meg cica megérkezése mintha még meglenne, de ahogy a cég átlag ügynökeit ismerem, inkább a szája járt mint a keze, jé de szép felhő. Lassan kezdek ébredezni lehajtott fejjel és véres arccal, még érzem a mocsok lehúzó ízét a számban. Kissé levert de hősiesen x-es ábrázattal kémlelek körül a jelenlévőkön.
~ Van itt mindenki, a WREC-től a SHIELD-ig, még utcai suhancok is beestek ide. Szóval nem csak én voltam célpont.
Meglepően tiszta gondolatok ahhoz képest, hogy az előbb még mennyire szétesett voltam. Bárgyúan elmosolyodom, mutató ujjam lazán hajlítva egész karommal Charliera mutatok.
- Hehe... hehe... mi mostanában együtt kerülünk sz.rba. Hydrás szálon indultam el, amikor lekapcsoltak, mindenki készülhet egy kiadós szívásra.
Kicsit még be vagyok lassulva, ami még tetszik is. Régen volt már de jól esik, gondolom mindenki képességét szépen blokkolták, a kiborgunkat is egyből kicsontozták, felesleges lenne kapálózni. Körbenézek a terembe, próbálok tájékozódni, támpontot találni, céges ügynökként nézni a terepre. Kivéve ha a sárkányok ismét utamat állják, akkor élvezem az elíziumi mezők illatát.

Az ügynök kijelentésére elmosolyodtam sőt lehajtottam a fejem és eltakartam a gúnyos vigyort a kézfejemmel, majd felemeltem a fejem.
-Sokat? Erős túlzás, még csak a felszínt se kapargatom, de nem is akarok többet tudni.
Ezután körbenéztem, közben ő beszólt a központba, közben hallottam egy lövést és az ügynök szava elállt, épp fordultam volna oda amikor éreztem hogy én is meg kaptam az adagom. Elvileg a tudatmódosító szerek ellen lehet küzdeni, hát ez egy k*rva nagy közhely, erre akkor jöttem rá amikor próbáltam ébren maradni és pörgetni magam hogy eszméletemnél maradjak akár egy kicsit is. Egy ideig ez ment is de aztán meg tört a jég, elkezdett zsibbadni az agyam és nehezedett a testem. Folyik a kép és már a földön vagyok, már elég durván torzult minden amikor az utolsó szavaimat kiköptem.
-Kibelezem az a rohadékot...
Ééés ezzel az aksi lemerült se kép se hang.
Kezdtem magamhoz térni később, az első inger ami ért hogy a "zöldség" szaga töményen terjeng, nyögök ahogy próbálom magam ülő helyzetbe erőltetni, végül sikerült törökülésbe kerülni, könyökölök a térdeimen és fogom a fejem. Eszméletlenül bizsereg még mindig az agyam, nehezen bírom az ilyesmit, másnapos sem voltam soha pedig volt néhány görbe estém. Olyan nehéznek érzem a fejem ha nem tartanám szerintem le is esne, azért igyekszem felemelni és körbe nézni, ahogy látom vagyunk páran és igazából senkit nem ismerek, végül meghallok egy ismerős hangot, kicsit torz de azért felismerem, a drogos srác aki még élvezi is a helyzetet, elég beteg. Inkább nem nézek fel érzem hogy feszül az arcom, ölni tudnék a szememmel. Ösztönösen spanolódok a helyzettől, a lazító cucc ellenére túl nagy bennem a feszültség, inkább lehajtva tartom a fejem és becsukom a szemem, igyekszem nyugtatni magam nehogy kitörjek és kivégezzek pár embert.

Igazából, nem is lenne olyan nagy hülyeség lerombolni a Don házát. Mármint, egy ilyen numeráért? Tuti a főnök is megértené. Istenem, milyen szépek azok a mellek. Vajon hogy állnak a latex nélkül? Tuti akkor is feszes, ruganyos. Imádnám nézni szex közben. Na, tehát a Don háza. Tényleg, az még mindig áll? Ideje lenne elbontani a picsába...
- Hogy érted ara... - nem tudom befejezni a mondatot, mert minden elsötétül.

-----------

Amikor magamhoz térek, többed magammal vagyok egy szobában, és első mozdulatomra feltűnik, hogy nem nyom semmi hátulról - tehát eltűntek a pisztolyaim. Ezen kívül azt is tapasztalom, hogy ruhában vagyok - ami kicsit szomorú, hiszen mindenki más is, főleg a csajok. A latexes bige eléggé beindított, hogy most még a legyet is, nem hogy azt a vöröset. Ahogy mozgok, az elmém jelzi, hogy nem tetszik neki a helyzet - kicsit másnaposság szerű az egész, de azért nem olyan durva. Bár, nem is volt durva másnaposságom egy ideje... mármint, sokáig tartó. Akkor már inkább leittam magam ismét.
- Hé, üdv mindenkinek. Titeket is egy zöld latexes csajszi drogozott be? - teszem fel vigyorogva a kérdést. Nem értem miért, talán túlzott magabiztossággal kompenzálom a helyzetet, és azt, hogy minden kicsúszott az irányításom alól.
- Egyébként Michael Nikostratos vagyok, örvendek a balszerencsének. - mutatkozok be, ha már ilyen családiasra vettem a hangulatot. Fejemmel Mike-boy felé biccentek.
- Ő is Mike, másképp Mike-boy, de én nem hívnám így a helyetekben.

- Gyerünk, passzold le! Ez az most középre és GÓÓÓL! - Üvöltöm amint magamhoz térek. Álmomban egy ezer évvel ezelőtti kupadöntőn épp nyert az Arsenal. Amiben mókusok fociztak. Vörös nőstény mókusok. És mindnek olyan ismerős arca volt. Basszus! A tudat alattimnak bejött az a csajszi az utcán... várjunk csak. Nem emlékszem hogy kerültem haza onnét. Kinyílnak a szemeim és akkor...
- Hogyaza! Ki rendezte át a szobámat? És ti mi a fenét kerestek itt? Hú de berúghattunk az éjjel, ha mindenki nálam csövezik... Max maradt a vodkából?
Valahogy nem esik le, hogy mi a szitu. Alapjáraton sem vagyok valami agysebész, de még túl sok maradt bennem a cuccból ahhoz, hogy rájöjjek mi van.
- És ő ki és ki engedte be ide?
Mutatok vádlón Michaelre. Oké, hogy a kis vöröst felhívtuk bulizni, de idegen pasi mit keres a SHIELD negyedben?!

Victor nem egészen érti, hogy mit is csinál Charles. De folytatta a vacsorája méltó lezárását. Aztán a szeme sarkából még látta, ahogy a férfi elveszíti az egyensúlyát, majd az eszméletét. Pattant volna már fel, amikor maga is érezte a hatást.
- Gas. Una vez más! - szaladt ki a száján gyorsan, miközben Tariq felé forudult, de már késő volt. Ő is elkezdett az asztal felé borulni, de a koppanást nem érezte már. Eszméletét veszítette.
Az ébredéshez szorosan hozzákapcsolódott az émelygés és a fejfájás érzete. Victor szemei felpattantak, de testét még nem mozdította. Először ebből a testhelyzetből akarta felmérni a helyzetét. Éhségérzetéből vagy éppen annak hiányából próbált rájönni, hogy körülbelül mikor fogyaszthatott szilárd ételt utoljára, azaz mikor rabolták el. Aztán próbálta felmérni a testét. Éppen bilincsben van-e. Érez-e esetleg olyan zsibbadást, amelyet korábbi kötözés vagy bilincselés okozhatott. Miután ezzel is végzett, lassan feltápászkodik és megigazítja ruháját. Utóbbi közben ellenőrzi az övére erősített kis bőrtokot, ahol fegyverének kéne lennie. Egy fintorral nyugtázza, hogy nincs meg a fegyvere.
-Hijo de puta...maldito hijo de puta. - dörmögi maga elé, miközben végignéz a kis kompánián. A SHIELD ügynököt felismeri a kitüntetési ceremóniáról. Azokat is megtalálja akikkel a konferencián találkozott. A többieket azonban nem tudja beazonosítani. Miközben leporolja a méretre szabott öltönyét, Marcusra tekint. - Ezek szerint maga tudja, hol vagyunk? - Teszi fel a logikus kérdést, ha már a "territóriumát" félti a férfi attól, akire mutatott.

Unottan felemelem a fejem az idegen hangjára aki a helyzethez képest elég vidámnak tűnik.
-Nem, minket szó szerint "belőttek" egy nyomorult puskával egy épület tetejéről vagy valami ilyesmi helyről, sajnos nem láttuk a támadót különben nyugodtabb lennék...tudnám kit kell keresni ha kijutok innen.
Ezzel a mondókám végére felegyenesedek, ekkor veszem észre hogy a zöld izé borítja az ingem, innen jön olyan brutálisan ez a szag,  bár imádom a fekete-vörös kockáival de ennek annyi. Mielőtt leveszem a dzsekim megtaperolom a zsebeit, se teló, se fegyver és a késem is eltűnt, közben az óriás is felkelt és még mindig aktívan haluzik,  amikor leveszem a kabátot forgatom a szemem, inkább nem is válaszolok majd felismeri a helyzetet magától, remélem. Még nem igazán vagyok ura a testemnek, a finom mechanika nem üzemel egészen, ezt akkor vettem észre amikor elkezdtem szenvedni az első gombbal, mit finomkodok, úgy is megy a kukába, úgyhogy inkább egy rántással letépem magamról és a hátam mögé dobom, utána megigazítom a fehér toppom, szerencsére az ing felfogta azt a taknyot így ez legalább nem lett olyan és nem árasztja azt a szagot se. És most hogy kényelmesen érzem magam, már csak egy koporsószög kell a teljes nyugalomhoz, és addig minden szép és jó míg a dszekim belső zsebbében kitapogatok egy téglalap alakú valamit, a hiba ott van amikor kinyitom és az üres doboz aljával szemezek egyet, mázli hogy nincs itt a pisztoly mert most szerintem fejbe lőném magam, ehelyett kínomban elnevetem magam miközben hátratúrom az arcomba lógó hajam és eszembe jut hogy várakozás közben robbantottam el az utolsót.
-Na b*sszameg..-halkan jegyzem meg magamnak, miközben sóhajtok egyet, a vigyorgás után haláli nyugodt ábrára vált az arcszerkezetem és unottan hátrahajítom a dobozt is.
Ezután látom hogy egy férfi már elkezdte felmérni a terepet, úgyhogy  addig elmászok egy szimpatikus falig és kényelmesen leülök neki támaszkodva, most főleg nagyon lustának érzem magam. Egy Guns n' Roses számot pörgetek a fejemben, közben nézelődök, (igazából csak nézek de semmit nem fogok fel), piszkálom a farmerem szakadásainak rojtjait és azon gondolkozok talán kifizetődőbb lenne egy tornacipő ebben a helyzetben mint egy magassarkú bakancs, mondjuk egy acélbetétes rúgás jobban fáj, a kényelmesebb mozgással jobban kiegyeznék egy golyózáporral szemben. Amikor a gitárszóló szól a fejemben érzem hogy mosolyra húzódik a szám és elkezdem a ritkus kopogni az ujjaimmal a lábamon, amikor véget ér a szám egész jó kedvem van, pedig itt vagyok egy vas dobozban egy halom idegennel ,azért lehetne rosszabb is. Újra végig nézek a szobán és megakad a szemem a neon hajú srácon, amikor elmentem mellette mintha enyhe cigi szagot éreztem volna rajta, örülnék ha ő nem lenne kifogyva a készletből és lenne egy fölös szála de most nem vagyok abban a hangulatban hogy egy vadidegennel közvetlen beszélgetést kezdjek, olyan jól ülök itt amúgy is, oda kiabálni meg elég nagy bunkóság lenne, úgyhogy majd talán rá veszem magam...áááá nem is olyan fontos, már tök jól vagyok.

Lassan ráébredek, hogy nem ott vagyok, ahol hittem és nem az történt, mint gondoltam. Engem most akkor tulajdonképp elraboltak, lefegyvereztek és kicsontoztak. Még a titánium vértem is harcképtelen. Ami viszont jó jel, hogy látszólag minden egyes testrészem és belső szervem megvan. Azaz _még_ nem vágtak fel és nem adtak el a szervcsempészek. Mikor megszólítanak Victor felé nézek.
- Fogalmam sincs, csak flasheltem egyet.
Azzal én is a szobát kezdem végigjárni tekintetemmel. Egy bőrnyakú épp aktívan kutat, így a fizikai munkát rá hagyom. Inkább félhangosan kezdem számba venni a dolgokat.
- Három SHIELDes, egy civil csaj és két.. Bocs haver, ti mexikóiak vagytok? - Nem mintha számítana valamit. Pillanatnyilag columbiai drogcsempészeknek is örülnék. Azok legalább foggal és körömmel is képesek küzdeni. - Az hat ember. Fegyver nélkül. Ilyen zárt helyen egy sima smg-vel ledarálnak az első percben. - Azaz most nem fogok rohamot vezetni az egyetlen kitörési pont ellen. Valami eszesebb dolgot kellene összehozni. Elég éber vagyok én ehhez? Jennára függesztem a szemem és várok. Ő tűnik köztünk az egyetlen "civilnek". Márpedig friss szem többet lát.

Nem mindenki tér magához, többet között a bereklámozott Mike-boy is alszik még. Párszor megrugdosom a földön, finoman, hátra arra felébred, de semmi. Megvonom inkább a vállam, és cigarettáért tapogatózom- sikertelenül. A fegyveremmel együtt kb mindent elvittek, csak a rajtam lévő ruhák maradtak. Csalódottan nézek körbe, de sejtem, hogy mindenhol ez a helyzet. Mindegy, valahol egyszer azt olvastam, hogy az ilyen helyzetekben fő az optimizmus, és a pozitív gondolkodás. Ahogy nézem, az ébren lévő csajszinál ugyan ez a szitu, ő is kinullázta magát cigivel. Fasza, csajtól amúgy se szokásom tarhálni, de a helyzet talán megengedte volna ez alkalommal - na mindegy. Hirtelen viszont bevillan valami - az előbb szét voltam este, teljesen bedrogoztak, tökéletes alkalom volt hogy Roger Waters módra dalszöveget írjak, én pedig elengedtem! Már nem is tudom, hogy mit haluztam. Csalódottan kezdem énekelni az említett banda egyik számát.
Long you live and high you fly,
smiles you'll give and tears you'll cry,
all you touch and all you see,
Is all your life will ever be.- halkan éneklek, hogy ne legyen túl zavaró, majd felpillantok az egyik tagra, aki k-rva élénk, és épp arról beszél, hogy ledarálnak minket majd gépfegyverrel.
- Fő az optimizmus, mi, tesó? Amúgy nem vagyok se pajzsos, se mexikói. - válaszolok neki kis szünet után, majd felkelek, és átmozgatom az elgémberedett izmaim, és az ajtóhoz lépek.
- Kimegyünk, vagy otthonosítjuk ezt a szobát? Nekem mindegy. - mondom, miközben kinyitom az ajtót, egyértelművé téve, hogy a szívem merre húz. De persze egyedül nem fogok elindulni. Vagy mégis? Igazából, semmi értelme itt várni a szobában. Akik beraktak minket, tudják hol vagyunk. Ha itt kéne maradnunk, nem hagyják nyitva az ajtót - tehát nem lesz baj ha kimegyünk. Ha viszont ki akarnak nyírni, akkor csak nehezítjük a dolgukat, hogy nem maradunk egy helyen. Talán a többieknek is fel kellene vetnem ezt a gondolatmenetet? Max ha nem akarnak követni.

A kezdődő gyomorrontás és az a különös érzés, ami után elsötétült a világ, valami olyan érzést keltett bennem, amely nem hétköznapi boldogsággal töltött el. Lassan tértem magamhoz és amikor körülnéztem semmi jó nem jutott az eszembe. Először is borzalmas hasfájásom volt, ami azt jelentette, hogy az éttermi kritikusok hazudnak. Csillagok ide vagy oda, ha valamit el lehet rontani azt előbb vagy utóbb el is rontják. Ezt az a Murphi is megmondta, aki mindenféle törvényekkel állt elő, amit sosem alkalmaztak az igazságszolgáltatásban, de igaza volt. "Amit egyszer elronthatsz azt el is rontod." Lassan tápászkodom föl a földről, miközben öltönyös hátsómat egy koránt sem diszkrét recsegés hagyja el. 
- Khm... nem én voltam.
Tagadom le azonnal ártatlan képpel, még a végén kitalálják, hogy valamiféle gázosító családból származom és meglincselnek. Körülnézek, hogy kikkel kerültem egy helyre és amit látok az nem önt el boldogsággal. 
- Mi ez, valami underground afterparty? 
Kérdezem még mindig teljesen ártatlanul, majd egy felvilágosultabb arc után nézek. Amikor megtalálom, határozott hangon megkérdezem tőle. 
- Van valami sejtése arról, hogy hol lehetünk?

- Értem. - Válaszolja lassan Marcusnak, majd körbenéz a még földön fekvőkön. Leguggol Colona mellé és nézi, hogy lélegzik-e még. - Nem akarnak legyilkolni senkit. - veti oda félvállról, majd ellenőrzi a nő pulzusát. Közben hátratekint Tariqra. Megvárja azt a pillanatot, amikor elkaphatja a tekintetét, majd finoman bólintott. Visszafordul a nőhöz és megpróbálja karba venni. Abban egészen biztos, hogy bárki is hozta ide őket, nem akarja megölni őket. Abban is biztos, hogy el kell hagyniuk a helyiséget.
- Még élünk. - mondta kiegyenesedve, felemelve a nőt. - Se a gázzal, se utána nem öltek meg minket. Kicsit gyanús. - elfintorodott és megindult Tariq után. Kicsit furcsállja a fiatal suhanc, társához intézett rugdosásos megnyilvánulását, de mindenkiért nem vállalhat felelősséget. Így is van egy olyan rossz érzése, hogy veszélybe sodorja a nőt. Ugyanakkor nem akarja itt hagyni és mivel harcolni nem tud mivel, egyelőre nem gátolja az ernyedt test semmiben sem. Amennyiben mégis védekeznie kéne, elsősorban leguggolna vagy térdelne, majd a nő testét a földre helyezné.
- Jelentést. - vakantja közben.

A mi kis Charlienk csúnyán lebukott, ugyanaz a mozgás, ugyanaz az alaposság, de nem vett észre igazán. Nem akart vagy ő is sárkányokat lát elveszik a figyelmetlenségek között, bal, jobb, rugózom a combomon, járatom a ritmust. A kartelles a főnöke. Többen már énekelgetnek lelkesen, mint a diszkós tizenévesek az első eltolt csík után, nekik is ez az első. Itt vagyok együtt egy csoport beavatatlannal, még a végén nekem kell átvennem a vezetést, felelőtlenség lenne még tőlem is. Ritmusra jobbra, balra lengek kezeimet magam után dobva a levegőbe, letörölve a sárkányokat és az új szivárványt a képről. Nyílik az ajtó és mentik a királylányt is. Veszek egy nagy levegőt és hirtelen lendülettel indulok meg. Ha meg akartak volna már ölni, rég megtették volna, más kell a zöld-sárgáknak, esik a céges ügynökök színvonala ha erre sem jönnek rá egyből, amikor én álltam kicssákóban sorba még szívás volt bekerülni. A küszöbön koppan már a talpam, csavarodik a testem, lábaim dobom a levegőbe, hogy kényelmesen felfedezhessem én is a terepet. Képességet hatosba kapcsolok, másodlagost kettesbe, így is lassú minden, nem árt egy kis kakaó, magamat súlytalanná teszem, teremtek egy taszító mezőt magam köré és repülök is végig az egész kis múzeumon. Hirtelen rándul meg a szemem a felismerésre, ezt a részt valahogy mindig kihagyom, bedrogozva, összeverve nincs képességhasználat.
- Vigyázz jövök!
Ha nem nyaktörő az érkezés, háton átfordulva talpra próbálok érkezni. Mint egy rossz drogos felpattanok és kocogni kezdek a folyosón végig, elszaladva minden kritika elöl, ami még illethet. Régi csatár emlékek jönnek fel, mintha futnék a labdával, hátha valamennyit visszahoz az erőmből, kijövök a formából ha a csáposok ellen megyek.

-Nem tudom ki hogy van vele, de ha elrabolnak egy csapat embert tervük van velük és aki így hozott ide minket az nem elég hülye ahhoz hogy csak úgy elfelejtsen egy nyitott ajtót, szerintem épp az a lényeg hogy kimenjünk és szépen belesétáljunk a tervükbe. Ha ilyen könnyen kinyílt az az ajtó asszem én még maradok kicsit, azért nem rabolnak embert hogy aztán lazán elsétáljon.
Miután ezt nyugodtan el mondtam, kicsit lentebb csúszok és mocorgok hogy kényelembe helyezzem magam, ezzel jelzem hogy komolyan gondoltam amit mondtam és tényleg maradok. Nem az volt a célom hogy befolyásoljam őket vagy ilyesmi, egyszerűen csak elmondtam a véleményem, itt is beüthet bármi de itt van némi mozgás tér nem úgy mint egy folyosón és hogyha megpurcanunk, akkor így is úgyis megfogunk mindegy hogy futunk az életünkért vagy békésen várunk.
Ilyen esetekben beugranak a horror filmes jelenetek, a srác aki olyan természetességgel mintha egy normál középületben lenne oda sétál az ajtóhoz ami azonnal kinyílt és ki is szándékozik menni rajta, nem is gondolkodik, fejjel megy a falnak és ráadásul a tömegpszichózis erejével mindenkit vonz maga után, tökéletes szereplő lenne, miután mindenkit belerántott nyakig a dologba ő hal meg elsőként, talán, a horror logika szerint így van. Ekkor eszmélek hogy filmes szemmel nézem az egészet mint valami mozi megszállott, kicsit meg is rázom a fejem hogy kizökkenjek ebből a gondolatsorból. Ekkor ér el a felismerés hogy a kedvenc újság íróm is itt van, a benzinkutas incidens óta gondolkodom rajta hogyha meglátom valahol át adjak e neki egy baráti üdvözlést azzal hogy betöröm az orrát a bátyám helyett, de ezt meghagyom arra az esetre ha megint kezdi a szent beszédét, nem hiányzik Mr Igazság bölcsessége, még egyenlőre nem zavarja a közérzetem, valahol mégis vágyok arra hogy ténylegesen elkezdje és legyen egy jó okom kiütni. Valamit még hozzá akartam tenni az előző mondókámhoz de inkább hallgatok, hadd menjenek, aki érti a gondolkodásom az annyiból is felfogta és eltudja dönteni mit is akar.
Utálok ülni és várni de még mindig jobb mint a vesztembe rohanni, közben végig mérem a kis csapatot, hát egy tag máris "harcképtelen" a kábult nővel a kezében, aztán a testőre, pittbullja, társa fene tudja de alatta lévő személy az biztos, a hegyomlás, a radioaktívnak tűnő srác és a törzsgyökeres drogosnak tűnő ügynök aki gyönyörűen elvágódott ja és persze az Igazság bajnoka, szép csapat.
-Jó utat, majd sikítsatok ha baj van....nem mintha utánatok mennék hogy segítsek csak tudjam hogy igazam volt e.
Bájosan rájuk mosolygok.
-De ha valami izé kezd titeket követni ha lehet ne ide gyertek már vissza, legalább azt hagyjátok ki a hülyeségből aki maradt.
Nem tudom hogy honnan jönnek ezek a megszólalások, akkor szoktam ilyeneket amikor kicsit piás vagyok és túl jól szórakozok más kárán vagy hasonló helyzetek, de most már cipzárt húzok a számra, nem sértegetni akarok vagy ilyesmi, zárásként sóhajtok egy nagyot és mosolyogva bambulok az indulókra. Még hozzá tenném hogy béke poraikra, de nem, hallgatok, befejeztem, tudom hogy úgysem veszik komolyan amit mondok, de nem is ez a lényeg.

Lustán hanyatt dőlök és összekulcsolom a kezeim a fejem alatt. Majd Jennára pillantok kérdőn.
- Van egy cigid?
Jó tudom én is, hogy hülyeséget kérdeztem. Ha lenne akkor már rég elszívta volna a fél dobozt. Legalábbis én a helyében tutira így tennék. Közben tovább gondolkodom fennhangon. Elvégre a seregben azt szoktam meg, hogy egy őrnagy kiadja az ukázt egy százados kiadja nekünk én meg parancs szerint nekiindulok egy darálóval és szétkaszálok mindent előttem ötszáz méteren belül. Most muszáj önállóan döntést hoznom.
- Ezek elindulnak felderíteni egy titkos létesítményt, tutira találnak olyan helyet amit nem kellene és akkor az őrök lekaszálják őket. Ha okkal van nyitva az ajtó és arra számít mindenki, hogy olyat találunk amit nekünk szántak, akkor abból mi kimaradunk, nem is tudunk majd róla, mert most közölted velük, hogy ne jöjjenek vissza. Ha az az ajtó véletlen van nyitva akkor vagy megúsztuk, mert jó kisfiú és jó kislány vagyunk és maradunk a seggünkön vagy visszazárul az ajtó és bevetik a szarint, akkor meg ők úszták meg. Tuti nincs cigid?
Miután végigdaráltam a lehetőséget tisztában vagyok vele, hogy kábé ez a négy lehetőség van. És ebből kétszer mi szívtuk meg, kétszer ők. Ha utánuk megyünk az esélyünk ugyanannyi, mint most. Tehát legális a lustálkodás.
- Marcus Dellamorte, gyalogság, géppuskás szakasz. Örülök a találkozásnak.
Vigyorodom el miután bemutatkoztam, majd behunyom a szemem és lazítok egy sort. A drogból még magamhoz kell térjek.

Ahogy jobban körülnézek, feltűnik egy ismerős arc. Először jobbra, majd balra fordítom a fejem és miközben hallom, hogy valaki a seregtől van, lassan be is ugrik, hogy ki a nő. Mikor már kitisztult a fejem és úgy érzem elég tisztán tudok gondolkodni, arra a fickóra pillantok, aki ön meghatározása szerint katona. 
- Örvendek, Mr. Dellamorte. A nevem Charles Crafton, szabadúszó újságíró vagyok. 
Bemutatkozásomnak két oka van. Az első az, hogy a férfivel felvegyem úgymond a szociális kapcsolatot és ne tartson egy bugris bunkónak, aki nem tud bemutatkozni, majd végezetül, hogy az idióta Shieldes Hentes húgocskája a nevem alapján felismerjen. Ha még emlékszik rám. 
- Ön szerint, jó nekünk itt ácsorogni, vagy inkább menjünk ki a többiek után? 
Kérdezem, ha már katona némi túlélési gyakorlattal kell rendelkeznie, elvégre erre képezték ki. Mármint a gyilkoláson kívül. 
- Már így is két rézre szakadt a csoport. Nem lenne túl jó, ha hagynánk, hogy elcsámborogjanak. Én azt mondom, ebben a helyzetben ildomosabb lenne a csoportnak egyként mozognia. Nagyobb a túlélési esély.

Tariq behunyja a szemeit és néhány másodperc alatt összegzi magában minden ismeretét. Tudja nagyon jól, hogy főnöke is képes lenne helyzetelemzést készíteni. Mégis, több szem többet lát, több operátor többet operátorkodik. Nagy levegőt vesz és szóban is összegzi az eddig tapasztaltakat.
- Tíz elrabolt fő. Három eszméletlen maradt. Egyfajta deliriáns és pszichodelikus, pszichoaktív mixet juttathattak a szervezetünkbe. Sajnos nem tudom megállapítani, hogy mi lehetett az. - Jelentését egy pillanatra megszakítja a hatalmasat perecelő Max. Tariq nézi néhány másodpercig, majd folytatja. - Egy víz alatti létesítményben vagyunk látszólag. Fényhatár alatt, azaz mélyebben mint tíz, tizenöt méter. A levegő illatából ítélve nincs szivárgás, de van szellőzés vagy legalább légtisztítás. A falakat, ajtókat elnézve, nem túl régi a létesítmény. Maximum húsz éves. Minimál dizájn. Egyelőre se logókat, se látható feliratokat nem észleltünk. A mi hiányunk, az eltűnéstől számított második napon fog feltűnni. Kivéve ha a főnökasszony nem akar sürgősen elérni. A rendőrségre a jelentés csak négy órával később fog befutni, ha nem találják a telefonjaink jelét vagy egyáltalán nem találják a nyomainkat. Megfelel Bravo? - a választ még megvárta, majd folytatta a felderítő útját. A folyosón legközelebbi fém ajtó kelti fel a figyelmét. Lassan közelíti meg, figyelve esetleg rejtett kapcsolókra vagy botlódrótokra a talajon. Ha eléri az ajtót, ráköp a kilincsre vagy húzókarra, meghallgatja sistereg-e. Ha nincs veszély megnézi van-e kémlelőnyílás az ajtón vagy az ajtó mellett. Megpróbál belesni, majd nyitni az ajtót.

Victor "vigyáz". Félre is lép Max elől, nehogy elsodorja őket a férfi, majd ugyanolyan laza eleganciával és szó nélkül nézi végig, ahol feltörli a padlót. Majd újra Tariqra figyel, miközben az ő agya is elkezd járni és elemezni a helyzetüket. Cseppet sincs már meggyőződve róla, hogy gázzal kábították el őket az estélyen. Túl feltűnő, ezáltal kockázatos lett volna. Emellett valahogy meg kell magyarázniuk az eltűnésüket is. Ugyanakkor találnia kéne egy célt is. ~ Tehát valószínűleg könnyen beszerezhető, ezért lenyomozhatatlan szerrel kábítottak el minket. Ha ételbe vagy italba tették és csak a mi asztalunkhoz került, akkor az elrablásunkat fedezendő, hivatalosan kórházi ágyban fekszünk, szigorú őrizet alatt. De ebben az esetben tudnia kell az eltűnésünkről a hatóságoknak és Madeleinenek is. Ekkora respektünk csak van a rendőröknél. Kivéve, ha halottaknak vagyunk nyilvánítva. Ami megint csak megbukik, mert akkor legalább a SHIELD leleplezi az összeesküvést. Ha nem is nyilvánosan. ~ A gyors eszmefuttatásában csak egyetlen momentum hibádzik. A "miért" kérdése. Ekkor a karjaiban pihenő, még mindig eszméletlen, nőre tekint. ~ A polgármester egyik közeli alkalmazottja, talán bizalmasa is. Valószínűleg miatta kerültünk szarba. De a suhancok, meg a többiek mit keresnek itt?! ~ Összegzi egy ember jelenlétével és néhány megválaszolatlan kérdéssel a helyzetüket. Aztán bólint.
- Remek Charlie. Folytassuk. Csak óvatosan.

Minden zakózás kecsegtet valami finom tanulsággal is a padló kellemesen megalázó íze mellé. A narrálás most elmarad, nem néhány suhanc xdiákkal vagyok mégsem összezárva, itt a tenger fenekén. Az esés legalább kitisztítja a fejem, amilyen erős volt a cucc először, olyan gyorsan távozott, nem ez nem házi anyag, ezt egy kémiát beszélő laboros keverte valahol. A csáposoknak ez már csak könnyen megy. A képzett WREC-es kollégákkal karöltve fedezem fel a létesítmény folyosóit, amíg mások hátul lustálkodnak. A sarkokat, zugokat figyelem séta közben, kamerákat, mikrofonokat keresve. Kijutással még nem törődök, vízalatti koporsóban nem kell a szögeket feszegetni elvét követve. Szakértő barátunk, Charlie elemzi a helyzetet, amit én is megteszek a magam részéről. A cégnek és az X-eknek hiányozni fogok, de mint az elrabolt diákoknál most se fognak gyorsan szagot kapni, hogy merre lehetünk, nekünk kell megoldani. Egyedül is kényelmes biztonságban érzem magam, megyek amerre visz a fémes, tipikusan rosszfiús folyosó. Ki sem kell írni a falakra a zöldes "Hail Hydra" felkiáltást, látom magamtól is. Még mindig haluzok.
~ Mit akarnak ennyi vegyes személytől? Kifejezetten magas és alacsony szerepű, híresek és névtelenek, képességgel rendelkező vagy a nélküli kompánia Semmi vallatás, semmi agymosás, egyszerűen itt hagynak, nem túl csábító találgatás.
Végig sétálom a távot az utolsó ajtóig, ott hátam a falnak vetem, kivárok néhány másodpercet és utána próbálok benézni. Sok mindent nem várok. Ha egyáltalán nyílik az ajtó, számítok valami nehezítésre, de nem sokra. Talán egy gomb vagy kapcsoló, ha már csak a mozgásra nem húzódik a falba az egész. Maró a helyzet, mint az anyós elsózott húsleves, de le kell nyelni, hogy boldog legyen a család.

Mielőtt kimennénk, a cicus nyávog egy sort, amit illedelmesen meghallgatok, majd megnyerő mosollyal az arcomon fordulok a csaj felé. Veszek egy mély levegőt, és egyenesen a szemébe nézve kezdem el.
- Figyelj drágám, lassan mondom, hogy te is felfogd. Az ajtó tényleg direkt lehet nyitva, erre örülök hogy te is rájöttél. Namost, egy folyosón általában van több irány, le lehet futni a "baltásgyilkost" aki szerény fantáziád képzelgése szerint kergetni fog minket odakint, viszont ha ide besétál az ajtóhoz, akkor esélyetek sincs. Mint az optimista csávó mondta, fog egy fegyvert, és ledarál mindenkit a gecibe. Game over, ti beszoptátok a kékerest, mi addig odakint találunk valamit, ami nem direkt van nyitva, kiszökünk, és élünk mint maci hevesen. Ez az egyik alternatíva. Az is lehet, hogy ott is megpusztulunk, de előtte legalább megpróbáltunk tenni valamit, és nem üldögéltünk itt mint a disznó a vágóhídon. Sőt, az is lehet hogy ez egy próba, és azért éljük túl, mert jól teljesítünk. Látod, mennyi "talán túléljük" van abban, hogy kimegyünk egy retkes ajtón? És mennyi "kurváraittpusztulszagecibe" van abban, hogy bent maradsz. - magyarázom el vidám stílusban, majd kilépek az ajtón, ha nem támad nekem. Persze arra is számítok, hogy szavaim hatására nekem ront, a múltkori pallosos csirkék után már ki tudja, komolyan, New Yorkban minden csaj hülye. És mintha egy verseny lenne, az egyik hülyébb mint a másik.
Na szóval, ha megtámad, akkor próbálom elkapni a támadó végtagot, és földre vinni a csajszit, nem túl durván persze, nem vagyok akkora szemét. Kicsit odakoccintom a padlóhoz maximum, nem lesz baja tőle. Ha viszont nem lép fel ilyen jelleggel, és csak a szájkarate művészetében lép előrébb, akkor simán nem érdekel, és kisétálok a földön csúszó gyerek után. Odakint követem a többieket, próbálok kiszúrni valamit, amit ők nem, elszíneződést a falon, kopásnyomot, ilyen tipikus detektíves szarságokat, amiket a tévében adnak. Meghallgatom az egyik profi csávó jelentését is fél füllel, egész jól summázza a szitut.
- Ha találunk egy telefont, stoppolom az első hívást. Rendelek egy pizzát. - nézek a többiekre a keresés közben. A humor jó feszültségoldó, amire szerintem szükségünk van.