Elhagyott bunker

Mielőtt elmondhattam volna amit akartam megakadt a szavam a hirtelen fájdalomtól, minta mindenem egy brutális görcsbe rándult volna és egyre rosszabb lett, eldőltem, összehúztam magam akaratlanul és remegtem. Nem is vettem észre hogy ekkora stressz hatást gyakorol rám ez az egész történet, úgy éreztem nyugodt vagyok de ezek szerint még sincs minden rendben ha épp most akar kitörni belőlem az állat. Igazából ez más, az nem ekkora szenvedés sőt, jól bírom a fájdalmat de ez már tűrhetetlen, levegőt is alig tudok venni, végül feladom és elordítom magam aminek a vége elég állatiasra vált és érzem ahogy kezdenek türemkedni a szemfogaim. Azért reménykedek hogy nem az lesz mint egy pár éve, elég rossz emlékhiányos állapotban egy ágyhoz kötözve ébredni. De ez nem a megszokott elszabadulás, olyan már egy jó ideje nem volt, mióta megtanultam uralni az állati énem, akkor mi a franc ez az egész? Még az utolsó éber másodpercemben látom hogy a bundám ami most kezd növekedni, nem vörös hanem hófehér.
-Mi a p*csa?!
Kiálltok fel, majd elkezdek rángni, az érzés pedig olyan mintha szét akarna szakadni a testem, még hallom a női hangot ami felvilágosít minket hogy amúgy ez valami kísérlet volt, és ezek szerint selejtek vagyunk, egész önbizalom romboló volt de most kb azon vagyok hogy ne sikítozzak, végül jött egy film szakadás, itt buktam be a kontrollom azt hiszem.
Majd mikor felkeltem már nem voltam ön magam, konkrétan olyan lettem mint egy egyszerű vadállat, csak veszélyesebb, tombolt bennem a düh az előző fájdalmakból megmaradt feszültség után, morogva felkeltem és végig mustráltam a helyet. Amikor a hangosbemondóba újra beleszóltak, bár nem értettem mi volt az még egyszer felmordultam hangosabban és felmértem a zsákmányaimat akiknek esélyük sincs elmenekülni. Kezdek éhes lenni, és ahogy bámulom őket megindult a nyáltermelődésem is a látványuktól, de melyikkel kezdjem, egyik jobban néz ki mint a másik úgyhogy inkább elkezdem őket körbe járni, egy másodpercre sem veszem le róluk a szemem, amelyik a legjobban remeg azt hagyom utoljára, egyenként vadászom le őket de előtte hagyom hogy próbáljanak menekülni és küzdjenek kicsit, hisz a móka is fontos nem csak a kaja. A folyamatos halk hörgés mellé még megnyalom a számat ráadásként, jelezve hogy kezdődhet a játék, fussatok báránykáim, már ha van hová.

- Mierda! - csúszott ki a száján, mikor meghallotta a gépies hangot. Már fordult is vissza de már csak a helyére csusszanó ajtót látta. A karjaiban még mindig eszméletlenül pihenőre nőre nézett. Gyorsan rájött, hogy mégsem ő volt az eredeti célpont. Valami egészen más történik velük. Valami amit talán nem is ember irányít. Azaz már nem. Egy régi program ami újraindult és automatikus parancsokkal utasította a külsősöket. Vagy valaki szándékosan, esetleg véletlenül aktiválta volna?! Ilyen kérdéseket viszont nincs ideje feszegetni. Másra kell koncentrálnia. Feléled benne a védő ösztöne és azonnal azon kezd el agyalni, hogyan élhetnék túl minél többen. Egyelőre nem halad előre. Tariqra tekint. Int neki a fejével, hogy folytassa tovább. Aztán visszafordul a bezáródott ajtó felé.
- Cerebra! - Szólította meg a felismert programot. - A bent maradtak nem selejtek. Csak eddig számításon kívüli reakciókat mutattak. Hasznosabb lenne, ha engednéd tovább folyni a kísérletet, hogy új eredményeket építhess be a megfigyelési naplóba.

- Ó, hogy az a... Bizánci Szent Agathius már évek óta nem beszéltünk, de most kellenél... - Fohászkodom a katonák védőszentjéhez. Lévén vallásos olasz származék vagyok. És ahol a földi erő rohadtul kevésnek tűnik, ott elkél némi isteni közbeavatkozás. Mondjuk a fél thébai légió. Bár el nem tudom képzelni, hogy háromezer lefejezett vértanú hogy a fenébe férne be a terembe, de nem én vagyok az isten, hogy ezt megoldjam. Én csak annyit tehetek, hogy ráüvöltök a szemmel láthatóan beparázott fazonra.
- Ne az ajtót püföld vaze, hanem ezt az izét! - Intek fejemmel a szőrös valami felé. Titánium szerkóban úgy húsz tonnás ütőerőm szokott lenni. Így darabokra kapva jó, ha a százhúsz-száznegyven összejön. - Tereled el a figyelmét, addig én megpróbálok a hátába kerülni és leteperni a csába. Utána kicsi a rakás. - Fel sem ötlik bennem, hogy ez a rókadémon vagy miszentszar fél kézzel kamiont emelgethetne és tankokat reggelizik. Egy három méteres szőrkupacot látok, ami nem lehet nehezebb, mint három mázsa. Akkor pedig amint levittem a földre, lent is marad.

Kezeimet a falnak támasztva állok meg az ajtónál és nézek be a terembe. Ránézésre valamilyen raktárnak tűnik és akármilyen régi aimesek használták, összepakolni már lusták voltak, vagy sürgős lehetett a távozás. Kellemetlenül ismerős hang szól mindenhonnan, adagolva tovább a parafaktort.
~ Cerebra! Régebbi ez az AIM telep mint elsőre tűnt, az a húsz év stimmelhet. Ilyen régi kócerájba véletlenül nem pakolnak be tucatos behűtött pakkban elrabolt embereket. Direkt kapcsolták be.
Szedem a lábam, sarkam kopog a fém padlón, megpróbálom a lehető leghamarabb a lezárt ajtó és köztem lévő távot nullára redukálni. Nekirontok vállal az ajtónak, aztán kezemmel ütök rá kettőt a siker reménytelen reményében. Ha kell oldalról kezdem rángatni, bármit megteszek, hogy kinyissam. Bedrogozva és összeverve sem vagyok teljesen hülye, ha nem nyílik a próbálkozásra ott hagyom Pandora szelencéjét, hogy szerezzek kulcsot. Visszarohanok a raktárba, ha Charlienek szabad mindent megnéznie nekem is. Ez egy rohadt teszt, arra kíváncsiak mit csinálunk és alkalmasak vagyunk-e valamire. Kell itt lennie iderakva valaminek ami az ajtó kinyitására van vagy megfelel arra kis kreativitással. Hiányos ismereteimet nagy sebességgel és életmentő izgalommal pótlom ki. Az észérvek egy Loki-AIM által összepakolt programnál szerintem nem fognak beválni, nem is én próbálkozok vele. De ne legyen igazam, jobb mintha más hal meg.

Mielőtt a csajszi befejezhetné a monológját - amire elég csípős válaszom van már most - elakad, rohamot kap, és bundája kezd nőni. Fúj. Volt már néhány durva élményem ilyen téren, de ez mindent ütne, és így már nem is kívánatos a csajszi. Azonban hamarosan elvakít egy fény, és kint találom magam a folyosón, ahol a többiek is vannak - utána pedig egy gépies hangot hallunk, majd bezárul az ajtó. Az egyik tag egyből felvette a kapcsolatot a robot csajjal, valami Cerebrával, legalábbis a megszólítás alapján erre tippelek. Vagy ez is egy külföldi káromkodás? Na mindegy.
- Úgy néz ki jól döntöttünk, skacok. - nézek körbe a társaságon, és én is elindulok az ajtó felé.
- Tehát ha túl akarjuk élni, akkor egy lehetőségünk van - előre! - mondom, és követem a tagot a következő raktár felé. Tisztára olyan mint egy játék, ha nem haladsz akkor meghalsz. Szopás a szitu, de ez van.
Odabent lezárt dobozok vannak, nem tudom mi lehet bennük, és a logót se igazán ismerem, dehát a legtöbb amit tehetünk, hogy kiderítjük. Az ösztöneim legalábbis ezt diktálják, és a lezárt szobából is azok juttattak ki. Ha a tag nem bír velük, akkor odamegyek segíteni, ha viszont megoldja egyedül, akkor én másik ládákat kezdek kibontani. Felkészülök arra, hogy halálos gáz, fegyverzet, ilyesmi szabadul ki a dobozból, és épp ezért visszafojtott lélegzettel nyitom, illetve kész vagyok elvetődni is ha szükséges. A lezárt ajtóval nem törődök, haladnunk kell, csak úgy élhetjük túl.

Sikerül kinyitnom a ládát, és abban egész stílusos katonai rucik voltak, legalábbis annak tűntek.
- Gyerekek, gyertek, karácsony van! - mondom vigyorogva a többieknek. Gondolkodás nélkül veszem át a ruhámat, nem érdekel, hogy a márkás kis pólóm és nadrágom bánja, amúgy se hiszem, hogy átvészelnék ezt a kalandot, és amúgy is, a túlélés a fő szempont. A robothang is megerősít ebben, miközben a cipőmet rugdosom le a lábamról. Ezt sajnálom a legjobban, imádtam ezt a cipőt. Na mindegy, majd veszek másikat.
Felkapom hát a ruhákat, és a bakancsot, miközben egy gumibotot is vételezek magamnak. A sokkolót is megpróbálom elhozni, ha van neki tok vagy ilyesmi, akkor azt is felveszem, és remélhetőleg a gumibotnak is van tartógyűrűje. Ha nincs, akkor a bilincset csukom össze annyira, hogy megtartsa a botot az oldalamon, másik felét az övemre erősítve. Így nem kell kézben hozzam, de mégis könnyedén hozzáférek. Ha a többiek nem csatlakoznak a felfegyverkezéshez, akkor megpróbálom rávenni őket, hiszen az ész azt diktálja, hogy minél többen legyünk "harcképes" állapotban.
- Srácok, légyszi gyertek ti is, és öltözzetek, vagy legalább botot/sokkolót vegyetek el magatoknak. Jó lenne, ha minél többen tudnánk harcolni, ha arra kerül a sor. Vagy csak én akarok túlélni, ti már eldobnátok tyúkszaros életetek? Ne tegyétek, van még annyi jó ezen a világon, példának okáért itt vagyok én is. - tartok ösztönző beszédet.

Mindent megmozgatok, amit egy magamfajta magasan képzett céges X megtud, de a képességem nélkül én sem érek sokkal többet mint a kicsontozott kiborgunk. A tapasztalatom és bátorságom nem hagytam még otthon, párszor már ki lettem rángatva a sz.rból őket használva. Püfölöm az ajtót , de nem enged, ott is hagyom azonnal lendülök tovább más vadászmezőkre. Az ügyeletes WREC szolgálatiak karöltve az éjszaka legszínesebb hajú lovagjával máris kibontják a karácsonyi ajándékokat, mikor még nincs mindenki a fa alatt. Nem kell kétszer elmondani, tudom mit kell tenni, Cerebra játékszabályai szerint játszani egészen addig, amíg a játékból kilépve elég nagy ütést nem tudok bevinni ennek a fémkupacnak. Egyelőre betartom a kis szabályait, utána jöhet a bitchslap.
Felveszem a fekete egyenruhát, hozzá csatolom is fel a fegyvereket, kiképeztek rá, kivételesen megyek a szabálykönyv szerint. Meghúzom a csuklónál az ujját a ruhának, lazítok a nyaknál, lejjebb csúsztatom az övnél a gatyát, meg se várom a kommentárt megyek előre. Magamhoz ragadom a lehetőséget, hogy én legyek az első, határozott menetben indulok tovább a folyosón. Nem fejjel rohanok a falnak, csak sietek, sietős már az a pofon is.

Tariq alapos munkát végzett. Egyelőre úgy látszott, hogy hátráltatja csak a többieket, ugyanakkor ő mindenképpen elsődlegesnek tekinti a biztonságot. Az új ruházatot viszont nem áll szándékában átvenni. Strapabíró taktikai nadrágot, cordura övet, izzadságelvezetős pólót viselt már a konferencián és annak a vacsoráján is. Először csak fegyvereket vett magához. A bilincseket és köpőcsöveket hanyagolta. A többire koncentrált. Aztán Victor rászólt és gyorsan ő is fekete hacukába bújt. Így veszített egy kis időt a többiekhez képest, de gyakorlott és gyors mozdulatokkal végezte el a feladatot. Amikor végzett átvette a nő átöltöztetését Victortól és rá is aggatott egy gumibotot, hátha felébred és még használni is tudja. ~ Hiszen nő. ~ A gondolatra elmosolyodott, majd mikor végeztek folytatta előre az utat. Nem zavarta, hogy Max megy előre. Ha óvatlanságával csapdát aktivál, az remélhetőleg rá és nem a csoport többi tagjára lesz hatással.

Victor nem akart "hatni" a mesterséges intelligenciára. Tisztában volt vele, hogy egy gép működését nem lehet érzelmi alapon befolyásolni. Ezért akart neki új kutatási paramétereket adni. A bináris sorba akart helyezni még néhány egyest és nullát, hogy életben tartson még pár személyt az elraboltak közül. ~ Nem annyira intelligens, mint amennyire irányított. ~ Aztán befordult a ládákkal teli helyiségbe. Leteszi a karjaiban tartott nőt egy sarokba és gyorsan vetkőztetni kezdi.
- Charlie. Öltözz át. - Adta gyorsan utasításba. Végig akarta játszani a játékot úgy, hogy nem veszít több embert. Amikor Tariq végzett az öltözködéssel, rábízta Colona átöltöztetését, míg átvedlik elegáns öltönyösből, halálosztó...fekete ruhás biztonsági őrré. Mert pont úgy érezte magát. Mint egy utolsó, legalja biztonsági őr. De visszatért a nőhöz és felvette. Követte Tariqot, aki Maxet követte.[/b]

//..nagyon nagyon elnézést mindenkitől...extrán elfeledkeztem erről a kalandról... köszönöm Fórumanyám hogy még nem öltél meg...bocsi //


Colona Walding

A beszélgetés rendben zajlott nem voltak kínos csöndes, sem párbeszédek. Egy idő után azonban kezdtem kellemetlenül érezni magam. Valami nem volt rendben. Émelygést éreztem szinte hasított a fejem. Ha kérdezett tőlem bárki is bármit, nem tudtam rá válaszolni. Talán én lehettem az első, aki az asztalra dőlt. Utána halottam még néhány csörömpölést, de elsötétült minden.  Feketeség, na jó azért nem láttam a fényt az alagút végén. Felébredvén teljesen kába voltam. Nem tudtam mozogni, csak lélegezni és nézelődni. A falnál voltam, a lábaim egymást keresztezték, a fejem a vállamon nyugodott. Vajon mi a fene folyik itt? Csak nem elraboltak? Ilyen fontos személyeket? Itt? Ez egyszerűen lehetetlen. Ilyen nem létezik. A biztonságiak bizonyára észlelték volna...
Eztán halottam még egy nőies géphangok mely közölte velünk sorsunkat. Valaki felkapott, nem tudom ki. Egy férfi ebben biztos vagyok. S mögöttünk bezárult az ajtó. Újra eszméletlen lettem. Mire felkeltem, már át voltam félig öltöztetve. Nagyon ugrottam, mint aki rémálomból ébred. Felkeltem és védekező pozíciót vettem fel a férfivel szemben, aki öltöztetett.

- Kik maguk. Várjunk csak...

Ekkor esett le, hogy az előttem álló férfi a vacsorán is ott volt. Nem értettem az egészet.

- Hol vagyunk? Meg akarnak erőszakolni?

Tariq először azt hitte, hogy paranoiás. A furcsa hangok, amelyeket hall lehetnének visszhangok. De véleménye szerint már nem azok. A fények nem gyanúsak számára. Hiszen elhiszi amit lát. A lámpa világít és elég fényt ad számára a széleskörű látáshoz, más pedig nem panaszkodott a sötétre. Viszont a hangok...azt hitte, hogy olyanok mint amilyeneket az ember éjszaka hall az erdőben, amikor még nem elég gyakorlott természetjáró. Minden zajra úgy reagál, mintha a közelben ólálkodó vaddisznó konda volna. De egyre élesebben és gyakrabban hallotta ezeket.
- Freeze! - adta gyorsan utasításba és remélte, hogy megértette az önfejű előrefutó Max is. Majd megfordult. Körülbelül ekkor huppan a földre Victor karjaiból a nő, aki úgy viselkedik, mint egy nő. Hisztizik. Megvárja, míg a főnöke rendezi a spinét, majd megszólal. - Bravo. Gond lehet. Kaparás, morgás hang jön mindenhonnan. Szerintem csak én hallom, ami hülyeségnek hat...de biztosan hallom.

Odabent hamar sikerült átvedlenünk, és szerencsére a legtöbben így tettek. Sőt, az ájult csajszi átöltöztetését is megoldották, ami nem tudom, hogy mennyire legális. Mármint, hogy van-e olyan állam, ahol az. Megjegyzem elég sokatmondó, hogy csak a nőt öltöztetik át, az ájult csávót meg otthagyjuk a picsába. Na mindegy, a kölyök elől vezeti a csapatot, mi pedig megyünk az ismeretlenbe, elég jó tempóban, amikor felébred az említett csaj. Na, most lesz szép az élet, amikor rájön, hogy nem saját ruhában van, egy csapat kan között, akik egy egytől tízig terjedő skálán annyira bizalomgerjesztőek, mint egy láncfűrészes csávó hokimaszkban, fekete-piros csíkos felsőben helloweenkor. Szóval egy Jason-Bőrpofa-Freddy-Mike keverék. Mennyire jó horrorfilmet lehetne felépíteni köré... Ja, igen, szóval a csaj. Valamit beszél is, de csak az utolsó mondatot kapom el, mire hangosan felröhögök.
- Ne reménykedj, drágám. Bár, ha nagyon szeretnéd... - fordulok felé, és rákacsintok, majd igény szerint megállok a többiekkel, ha most beszélgetős rész következik.
- Amúgy vázolom a szitut, aranyom: elraboltak minket, víz alatt vagyunk, egy őrült számítógépes szar tesztelget minket, és a csapatunk fele már elpusztult, mi vagyunk az elit eddig. Az az úriember, akinek a vállán eddig utaztál mentette meg az életed, én küldenék neki egy üveg piát vagy valamit ha hazaértünk. Vagy feküdj le vele, rád hagyom, csak köszönd meg. Én Michael Nikostratos vagyok, és én is lefekszem veled ha akarod.

Colona már át volt öltöztetve, mire magához tért. Ébredése után gyakorlatilag Victor kezeiből ugrott ki, a férfi pedig meglepődött a nő gyors távozásán. Egy pillanatra nem is tudja hova tenni a megerőszakolós kérdést. Ekkor állítja meg a csapatot Tariq, de őt most csak a második helyre kell sorolnia. Először csak felemeli a két kezét, hátha meg akarja támadni Colona és akkor védekezhet majd. Közben megpróbálja felvenni a nővel a szemkontaktust és próbálja kicsit szalonképesebben felvázolni a helyzetet, mint a punk. Kicsit hangosabbra veszi a hangját is.
- Nézze. A nevem Victor Montano a WREC tulajdonosa. Mindannyiunkat elraboltak. Hárman már meghaltak közülünk. Egy program ejtett fogjuk minket és kísérletezni fog rajtunk. Eddig én hoztam magammal, hogy életben maradhasson. Most pedig meg kell hallgatnom a társamat, hogy miért is kellett megállnunk és nyugodtan, csendben maradnunk. Szerintem ön is belátja, hogy együtt kell működnünk az életben maradásunk miatt. - meg sem várva a választ Tariq felé fordult. - Mondd Charlie. - meghallgatja a társát, majd bólint. Nem lepődik meg. Elképzelhető hogy ugyan olyan vírust juttattak a szervezetükbe, mint néhány hónapja a stadionban. Akkor neki szárnyai nőttek. Miért ne kaphatna Tariq kiélezett érzékeket. - Én hiszek neked. Azt javaslom, hogy ennek tudatában óvatosabban haladjunk előre. Figyeljünk jobban hátra és óvakodjunk jobban a nyíló ajtóktól. Most pedig folytassuk az utunkat. Én zárom a sort. Indulást.

Összeverbudálódott kis kompániánk az én vezetésemmel tör új babérokra. A folyosó hosszú és sötét, a haladás együtt még lassabb és a félhomály sem könnyíti meg a dolgokat. Azt hiszem nem ártott volna még egy kis anyag Cerebra kontójára számlázva a dílernél. Sokat nem foglalkozok az átöltöztetett kis fruska és a WREC szakembereinek bajára, nagyfiúk ők már csak lerendeznek egy hisztis libát. Diktálom a tempót de nem rohanok, hogy mindenki tudja tartani a lépést. Kényelmesen hirtelen mozdulattal fagyok meg a megállásban, ahogy erre érkezik a parancs is. Hátrakapom a fejem, belehallgatok miről is van szó. Charlie és Bravo, az elnevezési sorrend már meg is van, kíváncsi vagyok az Alfahím merre járhat. Az új infóra csak a fejem rázom.
~ Remek, a bázis még tele is van mutáns patkányokkal. Nem örülnék neki ha a víz alatt kéne kifüstölni a kolóniát.
Megvillogtatom katonai tudásom és kézjelekkel lejelem, hogyha tiszta a terep és megbeszélték amit akartak akár tovább is indulhatunk, mielőtt Cerebra úgy gondolja, hogy mi sem vagyunk megfelelő tesztalanyok. Na nem ilyen szofisztikáltan, csak egyszerűen jelezem, hogy óvatosan indulunk tovább. Nincs kedvem ajtókat nézegetni, megyek a lépcső felé. Oldalt haladok a fal mellett, minden lépcsőfokra külön figyelve, a fordulóban bekukucskálva. Nem szeretnék egy meglepetést sem, de ha már ér, csúszik is a kezem a gumibotra. Ne félj Cerebra, jövök!

Kissé kicsipkéztem a fickót ahol értem, a vérének szaga még jobban megvadított, az első pár cseppet le is nyalom a körmeimről majd folytatom a művészkedést, amikor víz kezdi tölteni a szobát, először kicsit meg fagyok aztán rá döbbenek hogy héha haladni kell elúszik a kajám, ha már ennyit vesződtem vele, tökéletes az arckifejezése és a vérének íze alapján pocséklás lenne itt hagyni. Arról nem is beszélve hogy itt van még egy főfogás, ráadásul ezek után ki is kell majd szabadulnom. Épp vetném magam Marcusra hogy megadjam neki a kegyelemdöfést amikor egy nagy csattanás rázza meg a szobát. Oda kapom a fejem és látom hogy az ajtó hiányzik és a vacsi is menekül, hmmm végre valami izgalom, a robot hanggal már nem is törődök, a lehető leglassabb és legveszélyesebbnek tűnő módon kezdek haladni a nyíló ajtó felé, azt hiszem a jelenlegi áldozatom úgy sem megy sehova, nem mintha akkora gondot okozott volna elkapni, semmi izgalom nem volt benne. Ahogy közeledek az ajtóhoz mások illata is (akik elhaladtak) megcsapja az orrom, ez egy jó nap, igazi svédasztalos, remélem ők is elég életre valóak hogy meneküljenek és nem olyan önfeláldozó öngyilkos jelöltek mint a leterített prédám. Hogy megijesszem hirtelen ugrok az ajtóhoz és a legvadabb üvöltésemet szegezem neki, nem értettem amit mondott korábban amikor azt hitték lenyomtak de tudom hogy valami nagyképű szöveg volt, ezért azt hiszem sokáig húzom majd az időt hogy megtanítsam a tiszteletre, a kaja nem beszél, csak menekül, majd megtanulja amikor elcsapott torokkal rohangál és annak örül hogy egyáltalán levegőt kap. Azért remélem hogy a másik nem vérzik el közben, nem vagyok dög evő, nem eszek olyat ami nem rugdos vagy legalább rángatja az ideg esetleg kiabál, nyög, morog. Lehet hogy hatásosabb lenne ha vonszolnám magam után, azt hiszem ezen még elgondolkodom, úgy is van időm, ha innen kijut sincsen sok esélye hogy nem találom meg.

- Kár, pedig gondoltam meghívom vacso...- ekkor borul ki a mögöttük lévő folyosó szakaszon az ajtó, Victor pedig kissé hátrafordítja a fejét, de egyelőre nem hallja a nagy mennyiségű kiáramló víz hangját. Ami megnyugtatja. Ugyanakkor azzal számolt, hogy beérik őket a hátramaradottak és csatlakoznak hozzájuk. Reményei szerint átöltöznek majd és nem a program nem tesz kárt bennük. - ...rázni. - fejezi be a mondatot, majd visszafordul Colona felé, akinek a háta mögött az előrébb haladó Max és Tariq felől újabb alakok rajzolódnak ki a sötétségből. Victor lassan előhúz jobb kezébe egy sokkolót, balba pedig egy gumibotot. Lelkében bátorság és elszántság keveredik, az óvatosság és előrelátás pajzsával felvértezve.
- Nagyfiú, Michael, Charlie. Zárjunk össze sorba. Az urak tovább engednek vagy ártalmatlanítjuk őket...én mondjuk számítok erősítésre is, de ide nem hiszem, hogy kéne. - Egyelőre védekező állást vesz fel és felkészül a hármak támadására, miközben a többiek is felkészülnek.

Frontként haladok elöl, nincs sok esélyem a hátul lévő dolgokkal foglalkozni. Egy pillantást se vetek a vállam fölött, elég ha a fülem botját mozdítom, a megkésett társaság nem szereti az úszóleckét, mi meg nem segítettünk, találékonyan kijöttek maguktól. Ennek örülök, legalább nem hal meg senki feleslegesen. A gondolatra ökölbe szorul a kezem, de elhessegetem a démont.
~ Megint egy ilyen pokoli szitu...
Az előttem megjelenő három alak köti le a figyelmem. Azonnal lesek oldalra a szemem sarkából, bemérem a legközelebbi lépcsőfeljárót. Nem lepődnék meg ha ellenséges tesztalany csapat lenne a másik oldalon, de lehetnek hologramok vagy robotok is A gépnek tökéletesen mindegy. Elmosolyodom a szövegükön és a beállásukon. Kezem már a gumibotra siklott az előbb, most előrántom. Megpörgetem egyik kézben, átdobom a másik, azzal is pörgetek, átvetem a hátam mögött, behúzom alkar alá. Én is elhiszem, hogy értek hozzá az alap képzésen felül. Szépen legelöl lévőként magamra terelem a társaságot, a többi jómadárnak legyen ideje cselekedni. Fenyegetően lépek előre, suhintva a fegyverrel, támadást provokálok. Nem is várok sokat, ahogy belekezdenek a játékba kitáncolok oldalra, megcélzom a jó előre lestoppolt lépcsőfeljárót. Bevetődök mögé és várom, hogy érkezzen még támadás, van elég időm, csak legyenek rajtam. Hátam az acél falnak vetve cserélek a sokkolóra, kisarkozok a lépcső szélére, egy kihajlás és máris megrázó élményben részesítem a vöröslő kezűt. Nem spilázom túl, eljátszom a nagymenő hülyegyereket, hogy utána jól visszavághassak.