Elhagyott bunker

A nő "maga tudja ki vagyok én?" kérdésére alaposan végigstírölöm, lassan, stílusosan, kissé felemelt szemöldökkel, majd megvonom a vállam.
- Első ránézésre egy hisztis kis k-rva. Amúgy nem tudom, mert bár én bemutatkoztam, őméltósága nem adta meg ezt a csekély interakciót számomra, ami alapján elhelyezhetném szerény kis társadalmunk ranglétráján, Ms Rinyapina. - válaszoltam a nőnek, majd innentől kezdve nem érdekelt a személye. Nem az én esetem, túlságosan nyávogós, prűd szűzkurva, aki tipikusan megjátssza mindenki előtt a jómódú úrihölgyet, otthon meg két négerrel baszatja magát miközben szívja a kokaint. Nem is nagyon marad időnk beszélgetni, megjelenik három fura figura, miután a hátunk mögött valami fémes csattanás hallatszik. Nem tudom mi az, de nem hangzik túl jól. Ránézek a trióra, és megvonom a vállam.
- Akkor inkább ők, mint mi. Oké? - teszem fel az ajánlatot, majd kézbe veszem a gumibotot. A kezemben halálosabb mint a sokkoló, az erőmet tekintve mindenképp. Maxifiú már támad is, miközben én is felemelem a gumibotot, de még nem támadok. Várok, hogy ők kezdeményezzek, felkészülök oldalra vetődni, kontrázni a támadást, illetve egyszerű hárításra is, attól függ mivel próbálkoznak. Az elsődleges cél, hogy engem ne érjen bántódás, illetve hogy vissza tudjak ütni.

Tariq örül, hogy legalább a nővel nem kell tovább foglalkozniuk. A háttérből jövő éles csattanásra összerezdül, erre nem számított épp. ~ Az ajtó...kijutottak. ~ Nyugtázza egy mosollyal és már haladna is tovább, amikor feltűnik előttük az újabb akadály, három idegen formájában. Victor egyből védekezésre berendezkedő utasítást ad. Ugyanakkor a forrófejű SHIELD ügynök, utcai verőlegényként reagál és már támad is. A punk társuk viszont kivárásra játszik. Tariqnak egyetlen másodperc alatt kell döntést hoznia. Taktikai szempontból talán előnyösebb lenne hagyni elveszíteni Maxet, de stratégiailag hátrányos. Úgy dönt egyelőre felülbírálja főnöket utasítását. Figyeli hogy az őket fenyegetők hogyan reagálnak a forrófejű támadására, majd ő is akcióba lendül. Ha bármelyik az elbújó után lendül, Tariq a megmaradt, bal szélsőt veszi célba. Meglódul és a feje felé sújt gumibotjával de úgy, hogy közben lendületével elsodorja a férfit.

Támadni fog megint, ugyanúgy ahogy az előbb, a nagy erejével akar majd ledönteni a lábamról ezt nem hagyom, ha már megindult a férfi kiállok előle esetleg lökök rajta egyet vagy megkapom valamijét és hagyom hogy a lendülettől hasra essen vagy legalábbis a földre, ha nem támad akkor csapok az arca felé a karmaimmal amik vagy elérik vagy nem és magam rántom ki a folyosóra szintén hogy a földre essen. Ezek után lenyomom hogy mozogni se nagyon tudjon és a torkán végig húzom a körmeim mint ígértem, de úgy hogy azért ne halljon bele rögtön de vérezzen rendesen, majd leszállok róla és a tömeg felé vágom a nyakánál fogva vagy a hátán a bőrébe ragadva,  ahol éppen érem hirtelen, szeretném egy kicsit a frászt hozni rájuk, valahol reménykedem hogy nem tűnt fel nekik semmi és meglepi volt a társuk érkezése, ahogy láttam valami mással voltak elfoglalva épp. Ezenkívül szinte biztos hogy vissza fognak támadni, látok náluk valami botokat de ez nem igazán rémiszt meg, esélytelenek azokkal is, ha csak nincs valami komoly képességük. Közben kiszúrok 3 új alakot akiknek nem ismerős a szaga, ők voltak a figyelem elterelőim, nem tűnnek valami érdekesnek de a csuháson megakad a szemem ahogy valamivel közelebb haladok és végigmérek mindenkit.

Fekszem kiterítve és hitetlenkedem. Rám ült egy macska aki erősebb, mint én. Engem szétszereltek, legyengítettek, de a feline még full kapacitáson pörög. Ami gyanús és rohadtul nem fair. Azaz ő valami szuperbeépített tégla itt köztünk és őt el se rabolták, hanem azért van itt, hogy valami köcsög AI számára kísérletet végezzen: milyen leamortizált lefegyverzett katonát hány perc alatt zabál fel. Köcsög AI! Jó hír, hogy legalább úsznom nem kell. Ellenben marhára vérzik a nyakam, meg a fülem, alig hallok, kettős látásom van és egy rohadt hifi sincs a közelben, hogy legalább dübörgő metalra patkoljak el. Meg a nagy büdös lóf... Előkotrok valami alig használt félig taknyos zsebkendőt és a tisztábbik végét fogom rá a sebre. Hátha megalvad és nem dobom fel az acélbetétest. Addig pihenek. Azt tapasztaltam, hogy fekvő félhullákra nem gerjed a csaj. Amíg a többieket szétkapja addig hátha kifárad és legyengül és hátha erőre kapok. Akkor viszont leszarom, hogy a robot szerint én két lábon járó hulla vagyok. Keresek valami fémdarabot és feldugom a cica seggébe. Szóval türelem és erőgyűjtés. 0% táppal nem megyek ölni, előbb legyen minimum 20%...

A szemben álló hármas ijedősebb alkat mint hittem, csak meglengetem a gumibotot és máris szétszaladnak, nem is gondolnak azonnali ellentámadásra. Azaz nem tudják, hogy mire számítsanak tőlünk, főleg nem azt hogy milyen trükkös képességeink lehetnek, ha azt tudnák... Suhintok egyet, aztán ugrok a fedezékbe, elkerülöm a vöröske labdáját, ami szépen eltalál mást. Elhúzom a szám, megint megremeg a kezem, ez most az én hibám volt.
~ Mindenkiért nem vállalhatok felelősséget.
Bevetem magam a lépcsőfeljáróhoz, hátamat a falnak támasztom, három mélyebb lélegzet is belefér a keretbe. A rohadékok nem fogják ilyen könnyen megúszni ezt ha rajtam múlik és most rajtam is múlik. Szememmel megkeresem a Bravo-Charlie páros egyik tagját, és gyorsan jelzek neki, hogy hátul valami nagy bundás közeleg. Elől vannak a fronton, de ők az egyetlenek, akik képesek kezelni a problémát, a többiek még hatás alatt vannak, hogy a sokk vagy a drog azt nem firtatom. Gyorsan kapom magam össze, ahogy leadom drótot. A gumibot megpörgetve kerül is helyére az övön, kezembe a sokkoló csusszan. Feltöltöm a kicsikét, amennyire csak lehet, kisarkazok a fedezék szélére, hármat számolok és harmadikra már ki is hajoltam a fedezék mögül. A vörös kezű úriembert célzom meg és megkínálom néhány volttal. Nem finomkodom a torka, homloka, szívtájéka ideális célpont. Remélem leköti annyira az átmeneti átváltozás, hogy ne tudjon kitérni. Mielőtt bárki más felizzíthatná alattam a talajt, visszahuppanok a fedezékbe, szépen kényelmes dőléssel. A démoninváziónál nagyobb volt a szar és onnan is kijöttem valahogy, innen már könnyűnek kell lennie.

Victor látja ahogy az ügynök ellenkező irányban mozdul. Nem igazán érti. Tariq reakcióját viszont igen. A támadások megkezdődtek, most jönnek az ellenlépések. Ez utóbbi meg is indul egy energiacsóva formájában ami éppen csak elkerüli Victort. ~ Gyorsabbnak kell lennem! ~ Nyugtázza magában, miközben Colonára pillant, aki szemmel láthatóan már keresi a fedezéket. ~ Remek. ~ villant át az agyán, amikor tovább fordítva figyelmét a hátuk mögött elterülő folyosó szakaszra észrevette a földön fekvő testet. Valószínűsíti, hogy az puffant az imént. Ekkor tűnik fel neki a hatalmas bundás. Nem sokat tud gondolkodni, reflexszerűen reagál. Túl sokáig várt, így a menekülés helyett az egyszerű kitérést választja. Oldalra, Colonával ellentétes irányba tér ki az érkező Jenna elől. Egyelőre csak a földre veti magát úgy, hogy a következő mozdulattal már lábra is tudjon pattanni és ha kell, fel tudja venni a küzdelmet vagy a bundással, vagy a három alak lábon maradt egyikével.

Elkezdődött a harc, és az egyik tagunkat - aki amúgy se volt túl kompetens, produktivitása pedig a béka segge alatt valahol - ki is ütik egy csóvával. Zsír, egyel kevesebb teher. Épp felkészülnék rá, hogy a gumibottal eltörjek pár csontot, amikor hátulról valami állatias ordítást hallok. Ösztönösen megfordulok, és gyorsan felmérem azt a pár méteres fehér valamit, ami kurvára nem bizalomgerjesztő látvány. Főleg azzal a nem épp szirupnak tűnő vörös anyaggal a karmain.
- Srácok, tiétek a három muskétás, én megyek cicázni. - mondom a többieknek, és az ujjaim ropogtatva indulok meg a ... nőstény? Mindegy, valamilyen nemű állat felé. Nem azért, mert annyira sok kedvem lenne most játszani vele, viszont nem tűnik gyengének ez a valami, és mivel nem ismerem a társaim, viszont tudom hogy én nem vagyok egy puhapöcs, bevállalom magamnak. Aztán max segítséget kérek majd. Az se hátráltat, hogy éppen Mike-boyt használja fonalgombolyagnak. Azért mégis csak család, meg miegymás. Ha elég közel érek, lassítom a tempómat - a távolság miatt lehet, hogy célszerű fussak - és még nem vontam magamra a figyelmét - példáult azért, mert a begyöpösödött Mike még most is püföli szerencsétlent, amit szerintem meg se érez - akkor füttyentek egyet. Azért nem megyek neki erőből, és kenem a falnak, mert félek, hogy Mike-boyt is egy új-keletű falikárpitnak használhatnánk az eset után, ha nem sikerül időben kitérjen a lény mögül.
- Cicus, új sintér jött a városba, és rajtad kurvára nincs nyakörv. - mondom, és hirtelen minden erőmet beleadva próbálom megütni. Számítok az ellentámadásra is, mivel nem tudom milyen erős, ezért inkább elkerülni próbálom a karmait, mint hárítani. Természetesen minden támadási felületet próbálok megtalálni, amennyire tőlem telik, és sorozni ütéseimmel, ha az első nem lenne elég.

Feleslegesen sétáltam vissza, Mike már egész jól elbánt a bundással, de azért biztos ami biztos beleboxolok egyet a földön fekvőbe. Aztán - mivel olyan jó érzés - a gumibottal a torkára is megpróbálok lecsapni, teljes erőmmel. Kicsit meg is sokkolom, biztos ami biztos, nem lenne jó, ha felkelne. Amennyiben képes vagyok rá - tehát nem mocorog túlságosan, és nem is túl nehéz, és meg se támadnak közben - bedobom a szobába ahonnan jött, aztán a bentlévő cyborggal nem foglalkozva, kezemet törölgetve indulok vissza, mint aki jól végezte dolgát.
- Üdv a buliban, Mike-boy. - köszöntöm a tagot, majd a korábban már felfedezett szobára mutatok. - Zsaruholmik, egész hasznosak, bár k-rva kellemetlen. Szerintem kapj fel valamit. - ajánlom fel, majd megindulok a társaimnak segíteni, ha eddig nem ért minket támadás. Próbálom úgy megközelíteni újra a tagokat, hogy ne tudjanak eltalálni semmivel, kész vagyok vetődni, ugrani, csúszni, mászni - a lényeg, hogy nem akarom úgy végezni, mint a zsák meg Ms. Rinyapina, akit éppen elkaptak. Egye-fene, talán ő volt a legközelebb hozzám, úgyhogy futva siettem a segítségére, megpróbálva lerántani róla a tagot, szigorúan a vállánál fogva, ahol ruha is volt. Ha átfordul rám, és engem is megérint, akkor gyorsan, minél előbb próbálom pofánboxolni szabadon lévő kezemmel - ha nincs, akkor kitépek egyet a szorításából - illetve a gumibottal is inkább a fejét, torkát célzom.

A trükközés jobban odacsap mint azt álmodozva képzeltem, talán ebben szerencsés társaim nem túl szándékos elterelése is benne van. Csak tudnám mire ez a nagy felhajtás, a két bunkó verőlegény elintézi azt a kismacskát, még ügynöknek sem kell lenni hozzá. A vörösfejű sokkolva elterül, nem várok egy pillanatot sem, ahogy a fej is padlót fog, máris lépek ki a fedezékből. Sokat nem törődök a misztikus csuklyás eltűnésével, várható volt hogy nem egyszerű forma. Előbbi cserét eljátszom újból, sokkoló kattan az oldalon a tokban, még egy lépés, gumibot a kézben, alkarhoz fogva. Charlie után rohanok kisegíteni a rőtszakállú lovagot. A kezeket jól lefoglalta, én a másik oldalról közelítem meg, mint a pályán bedöntöm a lábaim, becsúszok az ellen mellé és a lehető legnagyobb lendülettel gyomorszájon csapom. Nem spórolok az erővel, dőljön csak ki, egyet úgyis leszedtek közölünk. A csapás után nem állok meg, csúszik tovább a folyosó vagy a lendület végéig, ki is küszöbölöm a kitérés problematikáját ezzel, papíron legalábbis. Ha más nem, a lábát elkaszálom, sikertelen csapás után. Kicsit kezd zavarni, hogy a WREC embereit sokkal járatosabbnak és képzettebbnek érzem a mi cégeseinknél, akik közül még én állok a legjobban.
~ Kellemetlen, Miller lejjebb adta volna a belépő szintet? Kétlem.
A csúszás előtt még belefér egy harci füttyentés is, hátha magamra terelem a figyelmem, utat nyitva mások támadásának is.

//Paci jelezte, hogy nem tud írni, és mivel ennyire kevesen írtatok, megvárom. Holnapra ígérte, hogy ír, így holnap kaptok kört, vagy attól függően, hogy mikor írt legkésőbb kedd reggel. Elnézést.//

Tariq szemei elkerekednek amikor érzékeli: támadása gyakorlatilag hasztalan volt. ~ Meg sem rezdült a rohadék. ~ tudatosul a tényállás az elméjében. Már indítaná a bal kezével az öklös támadást, de közvetlen közelről találatot kap.
Victor még mindig csak szemlélői az eseményeknek és nem aktív részese. Passzivitása addig tart, amíg észre nem veszi hogy társa ellenfele erősebb mint ahogy a látszat mutatta és még csak feldöntenie sem sikerült. Ekkor meglódul előre. Nem foglalkozik egyelőre az eltűnő férfival csak Tariq ellenfelének legyőzésére koncentrál. Szeme sarkából észreveszi a meginduló Maxot is. Lépéseit úgy szabja, hogy a másik férfi után érkezzen másfél ütemmel. Azaz a harmadik ismeretlen ha reagál is valamit a becsapódó SHIELD ügynökre, Victor pont a válaszcsapás közben érkezik azaz már mozgásban lesz, nem vagy csak nehezebben tud csak védekezni ellene. Max támadásának sikerétől függően választja meg a támadásának formáját. Ha az ellenfelük földre kerül akkor egyértelműen lábbal tapossa meg. Ha szilárdan állva marad könyékkel támad fejre és testre. Amennyiben görnyedni fog, úgy ököllel és lefelé irányuló ütésekkel fog próbálkozni.

//Úgy láttam Tariqnak csak két sornyi reakció jut ebben a körben, nem akartam a másik profillal írni.//

Ms. Rinyapina próbál ütni, rúgni, csak karmolni és harapni nem, de elég hatástalannak tűnik bármit próbál. Hát igen, ide egy igazi férfira van szükség. Odaérve már kapja is a balost, szép egyenes ívet leírva ütöm fejbe, mire megtántorodik, és padlót fog. Még van ideje kérdezősködni, egye fene, adjunk neki egy egysorost.
- A végzeted. - mondom mély, dörgő hangon, és megpróbálom teljes erővel fejbe rúgni, vagy ha ideális rá a helyzete akkor arcon talpalni, esetleg a torkára talpalni, amelyik a legkönnyebben megvalósítható. Ha sikerül kiiktatni a tagot, akkor megyek tovább segíteni a többieknek, Rinyapina ráér később hálálkodni, hogy megmentettem a tyúkszaros kis életét. Maxékhez sietek, ahogy látom nekik gyűlik meg a legjobban a bajuk az ellenséggel, és próbálok hátulról rákerülni a fickóra, majd egy meglelő pillanatban elkapni. Jó lenne nem kiütni a tagot, biztos a többieknek is lennének hozzá kérdései, ezért egy szorításba akarom bevinni, nem vagyok túl profi ilyen téren, de azért filmekben láttam már hasonlót. A nyakát akarom elkapni, miközben a másik kezemmel is ellentartok, illetve ha sikerül, akkor még a bal karját is beletolom a "bilincsbe" a mozdulat elején felfelé mozdítva azt, mielőtt a nyakát elkapnám. Minél inkább ellenkezik, annál erősebben teszem mindezt, de azért próbálom nem eltörni a nyakát - max a karját.

Miután kemény kiütést kapott a rém énem, végül kidőlök és visszakapom az eredeti formám, több ütést és még egy sokkolást is kaptam, aminek remélem nem maradnak nyomai. Belegondolva nem is érdekel ez a része, inkább örülök hogy visszakaptam az öntudatom és inkább lehetnék hálás hogy voltak olyan tökösek hogy kómába üssenek egy ekkora fenevadat, azért nagy mázli hogy a fegyvereket elkobozták, most nem így állna a helyzet hanem szitává lyuggatva terülnék egy sarokban a véremben fuldokolva. Az egész akcióból gondolom most is csak egy nagy üresség lesz amire emlékszek, majd a látottaktól és a körülményektől függ megkérdezem e mi történt vagy inkább hallgatok lapulva és összerakom magam, de tudtam hogy ez lesz amikor elindult a rohamos rángatózásom, a (sajnos) szokásos dolgok. Lassan nyitogatom a szemem, nem tudom meddig voltam kiütve tehát az első reakcióm hogy megmozgatom a csuklóim hogy le vagyok e kötözve vagy bármi, igazából ez a föld túl keménynek tűnik még kórházi ágynak is de ki tudja. Pislogok párat, a szemem remélem hamar megszokja a fényt, majd megpróbálok felülni, fogadok hogy fájni fog mindenem, azért megkísérlem, szeretnék körül nézni, tudni mi változott területet és állapotokat tekintve. A következő dolog ami még eszembe jut a ruhám, van egy olyan érzésem hogy darabokra szakadt amikor átváltoztam, vagy letéptem magamról, sok lehetőség van, azért remélem maradt belőle valami, minden esetre összehúznám magam és előre dönteném a fejem, előre engedve  a hajam hogy takarjam magam mindenesetre amíg nem vagyok biztos.
Az tény hogy minden átváltozásom után morcos vagyok és van egy célpontom aki miatt ez tört ki belőlem, utoljára a robotcsaj hangját hallottam és még most sem tűnik szimpatikusnak ahogy cseng a fejemben főleg hogy az agyamba égett a "selejt" kifejezése, nem tudom hogy ő e a felelős az átváltozásomért de egyenként fogom kitépni a vezetékeit.

Tariq a földön fekve nem igazán értékeli pozitívra a helyzetét. Nem érzi, hogy vérezne. Már megütötték, sokkolták, meglőtték sokszor, legutóbb pedig meg is mérgezték. De most úgy érzi, hogy mindezt egyszerre végezték el rajta. Amíg nem mozdult addig nem igazán érzett semmit. De amint megpróbált felülni vagy egyszerűen csak jobb pozícióba kerülni, összerándult a hastájékába hasító fájdalomtól. Feladta a gyors és dinamikus mozgást. Lassan próbált meg kiegyenesedni és tesztelte mikor kezdődik a fájdalom. Illetve azt is, hogy a mozdulatsor folytatásaként mennyire erősödik. Nem akarta elveszíteni az eszméletét ezért nem sokkolta magát a fájdalommal. Amikor már az elviselhetetlenség szélére került, akkor gyorsan újra olyan pózba húzta össze izmait, amelyekben már nem érezte.
Victor észlelte Max sikertelen támadási kísérletét. Ő maga viszont meglepő önbizalommal folytatta támadását. Miután lecsapta ellenfelüket, nem állt le. A földön fekvő után lépet amennyiben kellett és rúgást indított a feje felé, hogy befejezze ellenfele kiütését.

//Mea culpa. Az előzőhöz képest fordított a helyzet reag hosszban.//

Érzem, hogy fokozatosan gyengülök, ezért maradék energiámmal darabokra szaggatom a ruhámat, hogy a csíkokkal lehetőleg az összes vérző sebet végre el tudjam látni rendesen. Mert hiába nyertem előbb vissza annyira az erőm, hogy fel tudtam volna kelni, a vérzés újrakezdődött és megint kifeküdtem tőle. A többieknek meg eszük ágában sincs visszajönni egy sebesültért. Ha a seregben lennénk mindannyian, ezért simán lelőnék őket harctéren. Ha jobban leszek, lehet hogy én teszem meg. Addig viszont szorítom a fogam és próbálom saját magam ellátni, hogy a következő hullámvasúttal fel tudjak állni és kimenni utánuk. Jennát viszont egyszer viszont még bezsákolom ezért.

A világ elmosódik és lelassul, az alak mellett csúszok el, szinte érzem a hasító levegőt, és a karomban az erőt. Olyan közel vagyok, hogy a legkisebb részletei sem kerülik el a figyelmem. Az ütés még jobban is sikerül mint remélni mertem, de az első fájdalomhullámnál érzem, hogy én kaptam a nagyját. A megalázó seggberúgástól csak a továbbcsúszás ment meg. Térdeim berogyasztom, próbálom magam tovább lökni az ellenféltől, ép karommal megragadom a csuklóm és tartom.
~ Rohadjanak meg a szuperhumánok.
Nem igazán lényeges a gondolat, csak kikívánkozott a feszültség. Hangos anyázással gurulok tovább a földön a sérült részem tartva. Legjobb esetben is egy szép törést szereztem, ami lehet ki is ejt a túlélőshowból. Biztonságos távolságot tartok a csata további részétől sérültként. Ha közel van egy lépcsőfeljáró, elrugdosom magam addig. A kezemmel sem tétlenkedem, a céges képzésből hasznosítom az órákat, amiken nem aludtam, na meg a jogsihoz is kellett elsősegély. Próbálom megnézni, kitapintani mi mennyire veszett oda, repedés, törés, szilánkos, bármi lehet és nem tudom mi. Jobb ha most szembe nézek vele. Egy fontos végtaggal kevesebb lényegében, ezt jól besz.ptam, de szarból is tudni kell várat építeni. És még mindig rohadtul fáj. Fél szemmel még elkapom a Bravo támadását, kétlem, hogy a testalkata adta volna a keménységét az alak ellen. A földről felkelve azon gondolkozom, hogy volt-e olyan kalandos kiruccanásom, amikor nem vertek meg vagy lőttek le minimum egyszer. Áh, nem volt, tartom a sorozatom.