Kocka

Ez a Kocka nem összekeverendő az esetleges Marvel univerzumban ismert SHIELD-es börtönnel, ez a Hydra egyik e realitásbeli bázisa, ami nem jelenik meg a műholdakon sem. Éppen ezért a helyzete teljességgel ismeretlen és a létezéséről sem tudni. Az épületnek a nevével megegyezően kocka alakja van.

Dr. Zield Jones
A protokoll jó dolog és életeket menthet, ha a biztonsági előírásokat mindig betartják. Vannak viszont olyan esetek, amikor csak nyűg. Amikor már régóta nem történt semmilyen eset, az ember hajlams elfeledkezni arról, hogy történhet és picit kitágítja a mozgásterét. Aztán még jobban. Aztán annál is jobban. Ha ezt valamelyik rosszakarója észre veszi, akkor meg is történik a baj. Az államminiszter pontos így járt és a pontos körülményeket nem tudta, csak annyit, hogy megint elkapták.
Egy kockaszerű helyiségben ébredt, ami pont olyan szabályos volt, mint a mértani alakzat. A lemmingoid megrázta a fejét és körül nézett. A társai idegenek voltak, egy részüket már látta, másokat még soha sem. Az állatai, akik már rengeteget fejlődtek a szérumtól, nem voltak sehol.
~Szerencsések voltak vagy ügyesebbek, hogy megúszták. Legutóbb is bebújtak az autó alá és még a rendőrök is alig tudták kicsalogatni őket, ahogy Hanna elmesélte. Remélem, nem úgy jártak, mint én. Hol vagyok most?~gondolkodott magában.
Szinte ideális helyen volt, jól érezte magát fizikailag. A meztelenség nem zavarta, egy rágcsálótestűnél ez egészen mást jelentett, mint az embereknél. Az újságokba nem akart volna így bekerülni, a bulvárlapok címlapjára meztelen politikusként, de itt teljesen másról volt szó. A többiek is meztelenek voltak, nők-férfiak vegyesen. A doktorban nem keltettek vágyat. A szérumnak köszönhetően csak más lemmingoidra vágyott, azaz Hannára, rá is csak ritkán.
Figyelte a falakat, ajtót keresett, ablakot vagy bármilyen részt, ahol a falak találkoztak. Illeszkedniük kellett valahol és ahol illesztés volt, ott fel is lehetett feszíteni. Lehet, hogy nem az ő erejükkel. Igyekezett mindent megnézni, hogy megtalálja, hogy juthatott ki innen.
~Valaki megint begyűjtött néhány embereket. Egyet ismerek közül, a hőst, aki benne volt  démonok elleni harc vezércikkében is és már találkoztunk is. Akkor is meghaltam. Elég furcsa szokásunk, hogy csak ilyenkor futunk össze.~
Végignézett a társaságon, csak úgy, hogy senkin ne felejtse ott a nézését, nehogy agressziónak véljék vagy bántsa őket a meztelenségük tudata még jobban. Egy ilyen helyzetben nem kellettek belső ellentétek. A halál nem jelentett most elmúlást. Valaminek következnie kellett. Valószínűleg kísérleteknek, amihez mindig ruhátlanul kellettek az alanyok, ezt gondolta a doktor.
A felirat megjelenése pont alátámasztotta a gondolatát. A kísérlet egy feladat végrehajtása volt. Ő már csak kísérletnek fogja hívni és figyelni fog, mit vizsgálnak rajtuk, mivel teszik őket próbára. Dragunovot nem akarta most megzavarni. Lehet, hogy pont hasznukra válik majd a meditációja vagy micsoda. A doktor inkább megpróbálta megnézni azt a falfelületet, ahol az írás megjelent. Valamilyen szerkezetnek lennie kellett ott és talán megbontható volt a felület.


Tiger Greyson / Blokk

A férfi úgy ébredt fel, hogy nem volt rajta semmilyen ruha. Még a katonák is ritkán alszanak így, csak a legnagyobb hőségben, de inkább akkor is felvesznek valamit. Számos előnye van a ruha viselésének, nem hobbiból találta ki az emberiség. Az előzmények homályosak voltak és Tiger szétnézett a szobában. A nagy semmit látta néhány hozzá hasonlóval. Volt itt egészen furcsa alak is, valószínűleg mutáns. Az a sárkányember, aki híres hősnek számított. Tiger számára csak egy ócska génselejt volt, mint a többi mutáns. Amikor küldetésre küldték és Bérmajmot nevezték ki parancsnoknak, azt eltűrte, mert bízott abban, hogy a fejek tudták, mit csináltak. A küldetés mégsem sikerült és utólag Tiger felrótta ezt a mutánsnak.
Most itt teljesen más minőségben volt. Idegenek között, akik között látott még különös alakot. Az AIM Birodalom államminiszterét, akinek nem volt elég az emberi test és rágcsálóvá alakította magát. A Hydránál is voltak szuperhumánok, ezeket el tudta fogadni. Csak a mutánsokat gyűlölte. A zöld nőt elsőre gamm fertőzöttnek gondolta és végignézte, mert eléggé csinosnak találta. A másik nő még szinte gyerek volt, vele nem foglalkozott különösebben. 
A többieken csak végignézett. Mindenki meztelen volt. Blokk nem takargatta magát. Egy ilyen helyzetben nem volt értelme. A testek nyilvánosak ovltak mindenki előtt és ha a feliratban ígértekkel élni akartak, akkor meg kellett osztaniuk egymással mást is.
~Nem szeretek jópofizni, de itt muszáj, mert különben nem jutunk sehová sem.~gondolkodott magában.
Megvárta, hogy mindenki felfogja a történteket, a felirat jelentését, hogy vaki elrabolta őket és megölte, az kitalált egy játékot, feladatot, nevezzék bárhogyan. Nagy nehezen nekilátott bemutatkozni és a többiekről érdeklődni. Természetesen Emilyre nézett először, mert őt volt a legjobb nézni. Hideg hangon szólalt meg és végül körbenézett a többieken is.
- Nem tudom, ki hogy került ide és azt sem, hogy én hogy. Élni akarok és ha kaptunk még egy esélyt, akkor ezt ki kell használnunk, úgy gondolom. Tiger Greyson vagyok, informatikus.
Látta, hogy egyesek már elkezdtek cselekedni. A doktor nagyon nézegetett, valamit keresett. Nyilván a kijáratot. Svarogra nem szólt rá, hogy ne most aludjon. szívesen megtette volna a mutánssal, hogy legalább ennyivel bántsa. Egyelőre megvárta, ki mit mond és mit tesz. Együtt lehetett esélyük.


Szorin Ivanov/Voda

Az ukrán úgy érezte magát, mint az Anonim Alkoholisták Klubjába, hová egyszer elment a felesége javaslatára. Mindenki kitárulkozik és leveti a gátlásait. Itt a ruhákat vetették le úgy, mint a gátlásokat. Az utolsó emléke az volt, hogy brutálisan meggyilkolták és még mielőtt meghalt volna, már elkezdte enni valami. Most pedig itt ébredt egy rakás idegen előtt teljesen meztelenül. A múltkor legalább volt rajta egy alsónadrág. Abból a csapatból, amit felfalt a valami, még egy férfit látott, az idősödő oroszt, aki elég agresszívnak és irigynek mutatkozott legutóbb. Mikor volt egy nő a csapatban, akit nem ért találat, az orosz direkt belelőtt, hogy egyenlőek legyenek az esélyek.
~Egy ilyen pszichopatával ki vagyunk segítve. Mi a franc van? Milyen elbaszott mennyország ez?~
A testőr maga elé fogta a bal kezét, hogy mégis takarjon magából valamit. Itt hölgyek is voltak. Nagy örömére, bár nem tudott annyira örülni, mint életében. A pockot nem ismerte, még az új AIM Birodalomról sem tudott, mert ő halott volt már, mikor az alakult. A háborús hős démonirtót ismerte meg egyedül. Egy igazi hőst, aki ráadásul szintén hasonló származású volt, ha jól tudta, kelet-európai. A meditációban nem akarta megzavarni, a feliratra és az izmos fickó szavaira viszont kellett reagálnia. A kislányát látni akarta még és lehetőség adódott erre, most már nem akarta elszalasztani. Múltkor elszúrta, most nem szabad.
- Szorin Ivanov. Régebben testőr, most halott. Vagy nem tudom, micsoda. Valamit találjunk ki, nekem családom van!
Ezután az orosz idős férfire nézett kutató és egyben szúrós szemekkel. Nem kedvelte meg a Japán fogság rövid ideje alatt. Katonás volt és fegyelmezett, de kegyetlen is. Ugyanúgy végezték mindketten, a sors nem válogatott. Azok sem, akik idehozták. Volt egy S.H.I.E.L.D. ügynök, egy informatikus, egy testőr katonai múlttal és egy baljós orosz, a többiek ismeretlenek.
- Maga emlékszik, mi kapott el minket? Én nem nagyon láttam, túl hamar meghaltam.

Szergej Stakis


Fehér falak fehér fényekkel. Nem vakítóan, hanem kellemesen, szintén kellemes időjárással. Stakis erre ébredt. Először vallatófényekre gondolt, mert azoknak a használatához volt hozzászokva. Nem volt szabad, de ő ettől még használta, amikor tehette. A legutóbbi kalandja a legutolsó lett. Be kellett épülnie egy csoportba, de félrecsúsztak a dolgok és majdnem mindenkit megevett ott egy különös lény.
~A halálból visszajönni? Ilyen nincs. A világ már látott hasonlót mostanában, de attól én még nem akartam folytatást. Aminek vége, azt le kell zárni. Ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit, ha már lehet. Nekem is van családom és tudni akarom, lesz-e valami abból az ördögfióka unokámból. A lányom jól házasodott, ők sikeresek, tudok róluk. Gondolom, fel sem tűnt nekik, hogy én már nem vagyok a világban, annyira voltunk csak jóban.~
Az orosz nem takargatta magát. Atletikus alkatát nem szégyellte, a katonaságnál, a főcsoportfőnökségnél pedig ezer szégyenletesebb dolgot is tett már, mint meztelenül állni mások előtt. Végignézte az ittenieket. Akivel együtt szökött Japánban, az nagyon sokat beszélt. Stakisnak kellettek az ilyen emberek. Ezek kikapargatták a gesztenyét neki, kérdeztek, áradt belőlük a szó, ő pedig csak figyelt és fejben jegyzetelt, ahogy szokott. Mint egy igazi titkosszolgálatos. Még Japánban azt is megfigyelte, hogy az ukrán férfi milyen profizmussal kezelte a fegyvert és hogy harcolt. Nem volt kétsége, hogy egykori katona az a testőr és nem csak elvégzett egy tanfolyamot vagy csak úgy beállt védeni. Már hárman voltak abból a térségből a szárnyak kiteregetése után szemeit lecsukó sárkánnyal együtt.
Az orosz fegyelmezetten viselkedett, nem mutatta jelét aggódásnak vagy sietségnek. Az üzenet is várakozásra intette őket. Ő tehát várt és figyelt. Szorin szavaira megrázta a fejét. Stakis sem tudott többet és nem is számított ez. Az a haláluk előtt volt és most lényegtelen volt ezzel foglalkozni. Nézte a meditáló mutánst és várt valamit tőle, ahogy a rágcsálótól is, aki keresgélt. Pont, ahogy az ilyen állatok szoktak, serényen és szinte idegesen. Szergej számára ez már sietség volt. Az itteniek bizalmába akart férkőzni, gyorsan ki is talált valami hihető álcát a tapasztalatainak megfelelően. Szorin nem árulhatta el, hiszen Japánban az öreg egy szót sem szólt magáról. Végignézett mindenkin röviden. Mulattatta Emily szégyenkezése, de ennek nem adta jelét és ő sem bámulta meg a nőt.
- Pjotr Pavlovics, műszerész. Kolléga, megnézzük ezt a kijelzőt? - szólt Blokkhoz és ha meg tudták tenni, akkor neki is álltak az egyre halványodó betűk helyét szemügyre venni.
Szergej látott már sokféle műszert életében, hogy jól alakítsa, amit kitalált. A fülei közben nyitva álltak, hogy a többiek válaszait is hallja. Figyelt arra is, hogy ha elindult volna közben a feladat és veszély fenyegette volna, akkor fedezékbe, a többiek mögé húzódjon. Képes volt bárkit feláldozni, egyiküket sem sajnálta. Ezek csak idegenek voltak neki, akiket felhasználhatott az élete visszanyeréséhez.
- Dr. Johanson, mi a szakterülete? - kérdezte hátra szólva a nőhöz, amíg bíbelődtek.

~Joseph Soltzbauer~

Egyszer csak kipattant a szemem, hirtelen, minden előjel nélkül. Ismeretlen helyen voltam, egyből beindult az adrenalintermelésem, és körbenéztem a teremben. Senkin sem volt ruha, ahogy rajtam sem, ésv oltunk egy páran, egy zöld bőrű nő, és több férfi, meg valami szőrös mutáns, és egy sárkányra hasonlító tag. A falon lévő feliratra néztem, és utána vissza a többiekre. Remek. A ruha nélküliség nem zavart, a seregben is közös fürdőnk volt, meg amúgy se érdekeltek annyira a társadalmi normák. Láttam, hogy a nő kellemeltenül érzi magát, megpróbálok vele szemkontaktust teremteni, és egy bátorító mosolyt küldeni felé.
- Üdv. Joseph Soltzbauer vagyok, katona. – közöltem a többiekkel, arra nem térve ki, hogy jelenleg mit dolgozom és kinek. Semmi közük hozzá, ugyan úgy itt vagyok mint ők, és ez a lényeg. Aludtam már többször a kemény földön, a jól ismert fájdalmat meg se próbáltam kimasszírozni a végtagjaimból, inkább hasra fordultam, és elkezdtem néhány fekvőtámaszt, hogy átmozgassam az izmaim. Nem felvágni akartam, hanem miharabb felkészülni, és felélénkíteni a testem. Ahogy ezzel végeztem, felkelek, leporolom a tenyerem, és ismét végignézek mindenkin, na meg a termen, kijáratot keresve.
- Gondolom, az lesz a legjobb, ha együtt működünk, megvárjuk a feladatot, és megcsináljuk. - mondom ki a nyílvánvalót, és ha nem találok semmilyen kifelé vezető utat, akkor egy falhoz sétálok, aminek hanyagul nekidőlök, és várni kezdem a további instrukciókat. Ha viszont látok egy ajtót, vagy hasonló dolgot, akkor felé biccentek.
- Talán arra kéne menni tovább. - jegyzem meg ez esetben.

Spoiler:

Egy furcsa szobában tértem magamhoz, vad idegenekkel, ruha nélkül. Körbenéztem, és lecsekkoltam a két nőt, a zöldnél kicsit jobban elidőzve - nem mondom, kicsit fura volt a csaj, de bejött ez az egyediség. Mármint, mellek ahogy láttam rendben, testügyileg is penge a csaj, a megvillantott csáprágók meg csak egzotikus kis fűszerezettséget adnak a dolognak. Rá is kacsintok a nőre, egy kis mosoly keretében, ha sikerül elkapnom a tekintetét. Közben feltápázkodok, és körbenézek. Nem ez az első eset, hogy vadidegenekkel együtt térek magamhoz, sőt, kezd sok lenni belőle.
- Üdv! Michael Nikostratos vagyok, és maguk a második random csapat, akikkel összezárva ébredtem egy ismeretlen helyen. Volt már ilyen, akkor túléltem, mert követtem az utasításokat, javaslom önöknek is, hogy tegyék ezt. Mellesleg szabad vagyok, és nyitott az egzotikus dolgokra. - vigyorgok a zöld bőrű nőre, majd ha eddig nem szakítottak félbe, folytatom.
- Nos, nagyjából ennyit érdemes tudni rólam, meg azt, hogy valamiért az átlag feletti az erőm, és piszok jól lövök. A jóképűségem viszont veleszületett. - kacsintok megint a nőre. Ez után elkezdem a kijáratot keresni, vagy a következő utasítást, hogy ugyan mi is lehet az a feladat, amit kapunk.

Off: Michael haja jelenleg nem a kepen lathato szinu, hanem gesztenyebarna, illetve tetovalasok sem boritjak a testet.

Sikítva ébred a másik csaj, aki eddig a földön feküdt. Ránézésre gyerek, le se csekkolom a testét, nem érdekel. Babapofi, nem hoz lázba. Gyerekesen is viselkedik, idegesítően infantilis, nem bírom az ilyet, bár valamennyire én is ilyen vagyok, de ez azért már sok. Próbálom kizárni a tudatomból az idegesítő hangját, amíg hozzám nem sétál, és el nem kezd tapizni. Na, áljon meg a gyapotszedő niggermenet! Nem mondom, nincs bajom vele, ha bevállalós a csaj, de ez inkább egy útszéli ribancnak tűnik a hozzáállása alapján. Ha nem ilyen helyzetben lennénk, lehet felhúznék egy gumit, és véresre dugnám a seggét, hogy tanulja meg hol a helye, de most az életünkről van szó. Ahogy lefelé indul a keze, végigsimítok a testén, a csípőjétől indulva, és megszorítom a mellét. Ez után megpróbálom elkapni a nyakánál, és megszorítani az állkapcsát, aminél fogva felfelé kezdem emelni, a másik kezemmel pedig a mellbimbóját kezdem leszakítani.
- Na, most szépen tisztázzunk néhány dolgot. Egy, nem szeretnék elkapni semmilyen mocskos fertőzést amivel valószínűleg tele vagy. Kettő, nem vagy az esetem. Három, ha még egyszer hozzámnyúlsz, könyékig felnyúlok a lucskos pinádba, és kitépek mindent amit találok. Világos? - nézek a nőre, egyre tovább emelve felfelé. Amennyiben nem tetszik a reakciója, elkezdem összezárni az öklöm - az erőmmel simán el kéne tudjam törni az állkapcsát, akár a nyakát is. Ha viszont nem ellenkezik, akkor egyszerűen elhajítom, miután leszakítottam a bimbóját - vagy a mellét, ahogy egyszerűbb. Ha a kis demonstráció közben bárki rám támad, először a legközelebb álló felé próbálom hajítani a nőt, és a második legközelebbit rohamozom meg, és próbálom a falnak lökni. Ha viszont a fiókokban lévő fegyverekkel támadnak, akkor szintén elhajítani próbálom a csajt, és valamely másik "társamat" használni fedezéknek. De amúgy senki másra nem akarok veszélyt jelenteni, illetve harcot provokálni.
Amennyiben sikerül, akkor én is elsétálok a felszerelésekért, és a ruházat mellett a két pisztolyt választom. Ha a csaj továbbra is pattog, vagy próbálkozik valamivel, akkor egyszerűen lelövöm. Nem feltétlenül a fejét célzom, amennyiben nincs még rajta ruha, a teste a cél, de ha már felvett valamit, akkor próbálom megtalálni a páncél gyenge pontját, és azt célozni.

Dr. Zield Jones
Amíg a lemmingoid megtapogatta a falat, a többiek is feléledtek és beszélgetni kezdtek. Lassan kezdtek kialakulni az erővonalak, a szimpátia és az ellenszenv határai. Egyesek nagyon jól csinálták azt, hogy mindenkit felbosszantsanak és akadályt jelentsenek, mások nem árulták el magukat és voltak a segítőkészek. Ezekből szerencsére egészen sok volt. A sárkány pedig csak meditált vagy aludt, még nem adta jelét semminek, hogy mit akart kezdeni a helyzettel.
~Mennyire hasonlít! De ez nem ő, más a színe. Lehet, hogy a sárkányemberek ennyire hasonlóak, sajnos nem sokat ismerek közülük, pedig érdekes lehetne rajtuk is kutatni. Repülés és tűz vagy a hüllők egyéb erői. Talán majd a jövőben, ha lesz rá esélyem. Ki kell jutnom innen és szerencsére vannak társaim.~gondolkodott magában.
Megütötte a fülét, hogy Ivanov és Pavlovics már voltak halottak és most ébredtek fel. Egy biológus, rovarkutató is volt közöttük. Kollégának tekintette, bár Zieldnek nem ez volt a szakterülete, hanem a viselkedésgenetika, de ő is főleg állatokkal foglalkozott, csak rovarokkal, bogarakkal kevésbé. Velük inkább otthon, mivel tartott imádkozó sáskát, csótányokat is háziállatként terráriumban.
- Dr. Zield Jones, genetikus és az AIM Birodalom államminisztere vagyok. Én is túl vagyok már néhány hirtelen jött akcióhelyzeten és csak összefogással, tervvel jutunk előrébb, ez egyértelmű - mondta az informatikus szavaira.
Szinte mindenkit használhatónak talált itt. A nevetős kislány és a magát takargató férfi voltak azok, akik még nem mutattak sok hasznot valamit a doktornő. Az utóbbi kettő legalább hajlandó volt tenni, csak nem tudták, mit. Mikor a doktor nem jutott semmire a fallal, megállt és várt.
~Hirtelen kezdtük felmérni a terepet, mint a nyüzsgő kísérleti egerek. Hárman ugrottunk a feliratnak és senki nem talált semmit, se a falon, se a tövében. Másfelé kell elindulnunk, várni és megfigyelni, közben megismerni egymás lehetőségeit.~gondolkodott magában.
Az újabb feliratot megint megnézte a doktor. Próbált mögé is látni, hogy honnan jött, volt-e valamilyen forrása vagy csak lenyomozhatatlan vlt, mint az előző. Az értelmét is kereste.
~Alternatív realitások monitorozói. Ők tudhatják akár azt is, hol vagyunk és lehet, hogy az elrablóink ellenfelei. Vagy csak egy elképzelt szimuláció az egész. Más dimenziók létezhetnek, de erről még csak nagyon keveset tud a tudomány. Katonai akcióra vesznek rá civileket és nem civileket. Közülünk többen talán még soha sem öltek. A kísérlet érdekes és külső szemlélőként sokkal szívesebben megnézném, mint benne, úgy, hogy én is életveszélyben leszek a külső veszélyek és a csapat felkészületlensége miatt~
A doktor a belső viszályoknak nagyon nem örült, mert eltérítették a csapatot a lényegtől. A kéjenc nézés, a túlfütött kislány, a torok szorongatása. Ez mind olyan volt, amin túl lehetett volna lépni és a felsőbb cél alá rendelni.
- Kérem, figyeljünk inkább arra, hogy jutunk ki innen! - mondta röviden és nyugodtan.
Nem akart beleavatkozni, verekedni, csak szólt, hogy az észre hasson és észbe kapjanak azok, akik pánikoltak vagy ösztönből cselekedtek. A doki is ösztönből mozgott, de nála a túlélési ösztön volt csúcsra járatva. Megnézte a fiókokat, hogy ha mindent kivett belőlük, ki lehetett-e őket húzni teljesen és vezettek-e valahová. Érdekelte, hogyan jelentek meg itt és honnan jöttek. A felszerelés hasznosnak tűnt, bele is öltözött gyorsan, ha lehetett. Az ő alkatára csinálták a Rágcsáló névre szabott egyenruhát. A doktor a kommunikátort ki is próbálta, ha már más felvette és azon keresztül válaszolt. Megpróbált mindenkinek üzenetben szólni:
- A műszaki urak megnézik, hogy lehet-e ezekkel valamit kezdeni a szokásos funkciókon kívül?
Zield a profikra bízta, ő csak ötletet adott. Ezután Emilyhez szólt, ha tudott csak külön.
- Néhány tanács: figyeljen a csapaton kívüli és belüli veszélyekre, csak ahhoz nyúljon, amihez ért. Amit az állatoktól tanulni lehet a túlélésről, jusson eszébe. Én is így fogok tenni.
A doktor megnézte ezeket a kézifegyvereket, hogy rá tudott-e jönni a működésükre. Shotgunnal és pisztollyal, meg sokkolóval bánt már, de ezek sokkal fejlettebbek voltak. Ha arra jutott, hogy fog menni a használatuk, még az ő karmos ujjaival is, akkor az Extra 1-et választotta, ha túl bonyolultnak tűnt mindez, akkor az Extra3as pajzsgenerátort.
~Ha végrehajtunk egy feladatot, visszakphatjuk az életünket, így szól az alku. Ha mégsem szimuláció, akkor gyilkosságba akarnak minket keverni és a lekötelezettjeiké tehetnek. A kódnevet viselő katonáikká vagy további kísérleti alanyokká. Én nem akarok ebbe belemenni, úgy fogok helyezkedni, hogy vér ne tapadjon a kezemhez, ha lehetőség van rá, de mégis végig akarom csinálni~gondolkodott magában, amíg várt, hogy a csapat lenyugodjon és megjelenjen a kijárat.
A doktor megnézte, hogy a csapaton kívüliek közül el tud-e érni bárkit rádión, próbálgatta a frekvenciákat, ha tudta. A külső segítség megkérése is egy lehetőség volt. Ha a lány és Michael között elfajultak a dolgok és fedezék kellett, Zield igyekezett kitérni a veszély elől.


Tiger Greyson / Blokk

A Hydra-tudós szavaira kezdtek reagálni a tagok és többnyire pozitívan. A nagykamasz volt az, aki egy nagy játéknak fogta fel az egészet. Blokk elgondolkodott azon, hogy testileg nézett-e ki többnek a lány vagy valóban annyit volt, amennyinek kinézett, csak a lelke maradt gyermeteg. Egy ilyen helyzetben életveszélyes lehetett egy hasonló tag a csapatban, aki képes lehetett az egész akciót elszúrni. Akinek mindegy volt, hogy élt-e vagy halt-e és lehet, hogy éppen ezért halt meg egyszer. Meghallgatott mindenkit és most már inkább másra bízta a szót, amíg nem érezte úgy, hogy beszélnie kellett feltétlenül. Nem bámulta tovább Emilyt, nem volt szükség a csáprágók elővételére. 
Szerencsére a kezdeti nézelődések után a legtöbben megszólaltak és bemutatkoztak. Tiger csak figyelt és megjegyzett mindent. Pjotrral megnézték a kijelzőt, ami eltűnt és csak a sima falat találták.
Nem szólt bele a harcba sem, csak akkor reagált, ha eltévedő golyók elől kellett megpróbálni elugrani. Akkor igyekezett kitérni. Ellenkező esetben megvárta, hogy az erősebb elintézze a hebrencset és kiiktasson egy problémát. Nem látott reményt arra, hogy észre lehetett téríteni a lányt. Elolvasta a feliratot és beöltözött. A puskát vette el és természetesen igyekezett megfigyelni mindent műszaki szempontból. Az elérhető funkciókat, a beállításokat pásztázta, igyekezett megismerni mindent, megtudni mindent, amit innen lehetett. A doktor kérése nélkül is megtette volna ezt, mert szerette tudni, mit tudott, ami a kezében volt.


Szorin Ivanov/Voda

Az ukrán megint tapasztalta, hogy az orosz nem volt túl beszédes. Nem tudott ő se semmit a halálukról. A helyzet viszont kezdett érdekessé válni. Az a műszerész túl jól lőtt ahhoz, hogy Szorin elhiggye, csak műszerész volt és nem több. A gyanúját megtartotta magának, mert nem vitte volna előrébb a helyzetüket egyelőre, úgy gondolta.
~Hazudik, de még nem tudom, miért. Várni fogok és szemmel tartom az öreget.~gondolkodott magában.
- Joseph, a német hadseregben szolgált? Én Ukrajnában voltam határőr, mielőtt Amerikába házasodtam és testőr lettem - kedzett mesélni az alkoholista.
Nagyon hiányzott már neki a pia. Megivott volna egy felest, utána minden jobb lett volna. Látott itt lehetőséget többekben. Volt még egy katonájuk, egy szupererejű, képzett lövészük és két tudós, akinek az esze még jól jöhetett. Zield egy anomália volt. Az AIM Korára emlékezett Szorin és az olyanokat, mint ez a rágcsáló, elvitték akkor, nem miniszternek nevezték ki.
- Doktor, milyen évet írunk? Amikor én meghaltam, 2013ban, az AIM már rég megbukott és előtte sem olyanok vezették, mint maga, már bocsánat, nem akarom bántani. Milyen évet írunk egyáltalán?
Szorint nem idegesítette Esther. Neki is volt gyereke és arra gondolt, hogy ilyen is lehet majd tizennyolc évesen vagy még később is, ha nem neveli meg az anyja, akinek ítélték a váláskor. Nem akarta, hogy a tinédzserkori lázadás miatt elvegye az életét valaki, aki haragos természet. Odalépett és Michael karjára próbálta tenni a kezét. Nem nyomta, nem rángatta, csak jelezte, hogy ezt nem kellett volna.
- Kisasszony, nem szeretnénk halottak maradni azért, mert valaki eljátssza a lehetőségeket. Egy picit próbáljon meg figyelni. Michael, ha elengedi, én figyelek a ... Hogy hívják, kisasszony? - fordult vissza a lányhoz.
Ha Michael megtámadta vagy Esther, Szorint megpróbált védekezni és kitérni. Sajnálta volna, ha rögtön ébredés után egymással harcolt volna a csapat, aminek össze kellett volna fognia. Csak akkor választotta ki a Szörnykaja felszerelését a két kézipisztollyal, ha itt lenyugodtak a kedélyek. Emilyre is csak akkor figyelt jobban és őt támogatni akarta, mert tetszett is neki és a gyengébb láncszemeket támogatni kellett, hogy csapat legyen egy rakás feltámadt vagy elrabolt, összeszedett emberből. A felirat jelentésén is gondolkodott, hogy mi volt ez. Készen állt arra, hogy önvédelemből végrehajtsa a küldetést.

Szergej Stakis
Az orosz megnézte Blokkal együtt a falrészt és rá kellett jönnie, hogy ez nagyon modern technológia volt. Semmit nem találtak, ki volt vetítve és eltűnt anélkül, hogy nyoma maradt volna. Fejben jegyzetelt a többiek bemutatkozására. Volt két tudósuk, akiknek a feladatok fényében nem vették sok hasznát, a tudásuknak. Zieldnek voltak karmai és valamilyen ereje a nőnek is kellett, hogy legyen. Az informatikus jó erőben volt, ez látszott rajta és összeszedett ember volt. Katonás jellem, ezt megállapította Stakis. Szorin rengeteget beszélt még mindig, elárulta magáról, hogy az ukrán seregben szolgált és nyilván ott is tanult, ha határőr volt annyi ideig. A fegyverkhez, közelharchoz és a taktikához kellett értenie, már hárman voltak ilyenek a gépkarú Soltzbauerrel együtt, aki szintén katona volt, csak még nem derült ki, hol. Ezt a hármast nem féltette. A játékos kislány az unokájára emlékeztette, aki mindig direkt azt csinálta, amit nem volt szabad és amivel a legjobban tudta idegesíteni a környezetét. Büntetésekkel lehetett szabályozni az ilyet, arról hallott a nagypapa, hogy a legutóbbi "hőstett" miatt is közmunkára ítélték a rosszcsontot. 
~Ennek egy kis torokszorongatás talán elég lesz. Ha belehal, akkor sem vesztünk sokat, azt hiszem, de lehet, hogy érdemesebb tájékozódni~
- Javasolnám, hogy ha másnak is van fontosabb ereje, képzettsége, akkor árulja el, ahogy Mr. Nikostratos is megtette! Kislány, magának mije van? - kérdezte a torkánál fogva felemeltet.
Magáról nem akarta elárulni, hogy magas beosztású katonatiszt volt. A felirat megtette. Arra nem reagált semmit. Gúnynév származhatott előítéletből is és a többiekre bízta, hogy hogy ítélték meg ezt. A csapatban meg volt a sok beszédű, a hallgatag, megfigyelő tudós, a szintén hallgatag műszaki, az összeszedett katona, a balhés vagány gyerek, a látszólag naiv nő és a hebrencs. A sárkánnyal nem tudott mit kezdeni. Hasonlított egy hősre, de Szergej már rájött, hogy ez nem ő volt. Az a lény csak meditált vagy aludt, nem árult el semmit magáról.
~Alternatív dimenziókat megfigyelő egység. Léteznek ilyenek? Valaki nagyon sokat tudhat, ha léteznek ilyenek és meg is tudja figyelni őket. Nyilván titkos, valamilyen rejtett szervezet, talán terroristák vagy azok elhárítói. Vagy csak egy kísérlet az egész. 100 pont kell és valakit menet közben megölök, plusz pontot kapok. Ez akkor jó, ha valahol vesztek pontokat, de arórl nem szól a fáma. Miért csináltatják ezt félig civilekkel? Túlélési próba, tömegpszichológia? Ki akarják próbálni, hajlandóak-e ölni sé tudnak-e azért, hogy ők éljenek, ha rá vannak kényszerülve. Lehet, hogy utána mindenkit megölnek, ha sikeres a kísérlet. Meg kellene próbálni a szellemi szerzőkkel felvenni a kapcsolatot.~
Szergej is figyelt, hogy kitérjen, ha a páros harca lövöldözésbe vagy más veszélyes részbe fajult. Egyébként felvette a KGB Bérenc ruhát és megnézte a fegyvereket. Elég tapasztalt volt a terükön, bízott abban, hogy ez elég lesz. Az Extra 1-et választotta, két pisztollyal. A kommunikátoron kikereste a közös, csoportos frekvenciát és az egyénit is, valamint megnézte, hogy kívülre tudott-e üzenni vagy adást venni onnan. Elképzelhetőnek tartotta, ohgy később ezen jönnek majd az üzenetek úgy, mint az előbb a felirat és akkor vissza akarta volna követni a jeladást. Megvizsgálta az egész páncélzatot, hogy hasonlított-e valamire, amit korábban már látott. Így próbált rájönni, honnan származott a felszerelés és az talán segített a tisztán látásban.

~Joseph Soltzbauer~

Hamar kialakultak a belső ellentétek, legalábbis az egyik nő, és a nagyképű paraszt között. Nem hittem volna, hogy leállítja a kis prostit, de meglepett a tag, miközben erélyesen fellépett ellene. Egyelőre nem akartam közbe avatkozni, inkább elsétáltam a rekeszekhez, és felvettem a ruhám, a puskával együtt. A.R.M.O.R. ... Érdekes küldetésnek ígérkezett, és ahogy elnéztem az embereket, a többségük elég motivált volt hozzá, hogy akár még sikerülhessen is - ha nem teljesen használhatatlanok. Közben végignéztem a csapaton, és bólintottam.
- Az elsődleges prioritás a feliratok alapján a monitor szoba elérése, az elpusztítás már gyerekjáték. Ehhez viszont össze kell fognunk. Akinek van már katonai, vagy egyéb lövészeti tapasztalata, értelemszerűen ők lesznek a fő csapásmérő egység. Mivel már több különleges akcióban is részt vettem, vezetném a csapatot, amennyiben nincs senkinek sem ellenére. A pajzsot választók számára van egy rossz hírem, nem lesz elég ha összehúzzák magukat a sarokban. Ők fogják támogatni a lövészeket, a mozgó fedezékrendszer. Nem lesz nehéz dolguk, annyi az egész, hogy miközben összehúzzák magukat - nem a sarokban - tartsák maguk előtt a pajzsot, legyenek mobilisak, és hadd búljanak el mások is maguk között. Ha engedik, hogy koordináljam a csapatot, sikeresen végrehajthatjuk a küldetést. A legjobb vezetőktől tanultam. - mondom, és kibiztosítom a fegyverem. Ha a kis k-rva próbálkozik valamivel, vagy továbbra is elvonja mások figyelmét, akkor egyszerűen lelövöm - test, fej, végtagok, attól függ, hogy mi nyújt könnyű célpontot, oda lövök. A lényeg, hogy az első lövés biztos találat legyen, a többit onnantól már egyszerű megoldani. Ez után a dínó-sárkány izére nézek.
- Amennyiben hátráltatja a csapatot, lelövöm. Amennyiben veszélyezteti a többiek épségét, vagy a küldetés sikerét, lelövöm. Amennyiben rosszul néz rám, és nem úgy ahogy az nekem tetszik, lelövöm. Megértette? - mondom érzelemmentes hangon, majd visszafordulok a többiekhez.
- Nos, szerintem induljunk. Pajzsosok elől, mögöttük a pisztolyosok, és hátul a puskások. Határozott, halt lépteket akarok, minden sarkon lessenek ki, és minden szobába nézzünk be. Nem akarom, hogy hátbakapjon minket az ellenség. - fejezem be végül, ha nem szakítja meg senki a beszédem. Amennyiben hatalmi harcra kerülne a sor, hajlamos vagyok a kibiztosított fegyverrel nyomatékosítani a szavaim, és lelőni akit kell. De remélhetőleg erre nem kerül sor.

Svarogot megfenyegették. A fickó aki átvette a vezetést, a sárkányembernek külön szavai voltak, Momentán megmondta, hogy lelövi. Dragunov csak azért nem röhögte képen, mert nem akarta, hogy tényleg megtegye.
Azonban nem is félt tőle. Egyszer már halt meg, 
- Arra nem is gondolt, hogy miért kell elpusztítani azt a monitorozó szobát? Hogy kik hoztak minket és hogyan? Jó, de nem jártatom a számat, mert lelő.
Kibiztosítja a fegyverét és Josephre emeli a tekintetét.
- Van katonai tapasztalatom, megjártam a Manhattani csatát, és harcoltam a Világháborúban is. Ott voltam a kitörésénél és a végénél is. Tehát, akkor én a fő csapásmérők között leszünk. Jó, akkor siessünk, mert ebben a videójátékban nincs mentés.
A kattant nő, akit Svarog látott már valahol, és rápróbált mászni egy másik pofára éppen hangosan dúdol egy kiszámolóst.
-Szerintem meg aki épp rombolja a morált, az ő! - kiáltotta Dragunov jó hangosan, hogy mindenki halja. - Valaki kussoltassa el.

A robotkezű csávó parancsolgatni kezd, és át akarja venni az irányítást. Nem izgat, már nem pattogok, múltkor se értem el vele semmit, amikor a kölyök vezette a csapatot - az emberek birkák, és bárkink behódolnak. Na mindgy, egyelőre követem, aztán majd kiderül - most van nálam fegyver, amivel érvényesíthetem az akaratom. Felveszem a ruhát inkább, illetve segítek a nőnek is, miközben rámosolygok - nem olyan rossz arc ő. Miután mindenki végzett, elindult egy visszaszámlálás. Öt perc, nem sok, de legalább nem is itt öregszünk meg. Már viszketett a tenyerem, kicsit izgatott voltam, és érdekes módon vártam az akciót. Tisztában voltam vele, hogy nagy valószínűséggel meghalunk, de ez most nem érdekelt.
- Lehet választani, hogy ki legyen a fedezékünk, Robosoldier? - kérdezem a németet, aki vezetni akar minket. A válaszától függetlenül a zöldike felé fordulok.
- Jössz velem? Úgy talán életben tudlak tartani. - kacsintok rá, miközben az idegesítő kis k-rva valamit halkan dünnyög. Nem túl hangos, de azért épp elég idegesítő. Ideje kipróbálni a fegyvereket...
A némettel egyszerre próbálom ráemelni a pisztolyom, és célozni. A fejét célzom mindkét pisztollyal, talán a két lövedék együtt átviszi a páncél védelmét - már ha amúgy komolyabb ellenállásba ütköznének. Meghúzom a ravaszt, és ha sikerül megölni a csajt, akkor a sárkányhoz fordulok.
- Remélem megfelel.
Amennyiben viszont túléli, próbálom addig lőni, amíg meg nem döglik. Idegesítő kis k-rva.

Mikor végzek a fejtágítással, úgy tűnik valamennyire eljutottam a mutáns tudatáig, de azért visszapofázik. Jó, ennyi még belefér, ezért még nem lövöm le.
- Abba nem gondolt bele, hogy akik ideteleportáltak minket, azok el is teleportálhatnak bárhova? Például egy vulkán közepébe, a tenger mélyére, vagy a fejét Atlantába, a testének többi részét pedig Európában elszórva. Mondjuk meglátogatnám a bal térdkalácsát Nepálban, ha mégse csak Európára szorítkoznak. - válaszolom jeges hangon, majd a másik nagyszájúhoz fordulok.
- Felőlem anyádkád köténykéje mögé is bújhatsz, az se érdekel, amíg azt teszed amit mondok, és írtod az ellenséget. - ez után pedig mindenkihez intézem a szavaimat, miután felveszem a sisakom, a kommunikátorba beszélve.
- Ellenőrizze mindenki a felszerelését. Mozogjanak egy kicsit a ruhában, hogy szokják a súlyát és az ellenállását. Próbálják ki a fegyvert is nyugodtan, ha kell. - ekkor a dúdoló lány felé fordulok, aki úgy tűnik többeket is idegesít. Szó nélkül emelem a fegyverem, és úgy látom a nagyképű is így tesz, aki korábban megszaggatta. Meghúzzuk a ravaszt, én a puskával próbálok a nyaki illesztésnél belőni - a legtöbb páncélnál ez a pont védelmi rést jelent, itt a mozgékonyság miatt gyengébb az anyag. Ha nem sikerül torkon lőnöm, akkor áttérek a testére, és addig lövöm, amíg át nem jutunk a páncél védelmén. Ez amúgy remek alkalom arra is, hogy leteszteljük a ruházatunkat, és tudjuk mire számítsunk. Ha sikerül megölnünk a csajt, és közben nem támadott ránk senki, akkor a férfinak biccentek, és ismét végignézek mindenkin.
- Ahogy mondtam, nem tűröm el senkitől, hogy a csapatot hátráltassa. Élni akarok, ezzel remélem önök is így vannak. És én bármit megteszek az életemért, ha kell egyedül megyek neki bármilyen ellenségnek, az önök vérével borítva. Nekem van miért élnem, szerintem maguknak is. Úgyhogy maradjunk életben!
Amennyiben viszont a lövések előtt, vagy közben valaki ránk támad, arra is visszatámadok, és próbálom fedezékbe vetni magam. Megpróbálom minél előbb befejezni az ez esetben támadt vérontást, és utána nézek végig mindenkit, és mondom el a monológom. Ez után pedig, akár rám támadtak, akár nem, megpróbálom elvenni a halott nőtől az "extra 3" felszerelését.

Dr. Zield Jones


A doktor nem örült, hogy a helyzet kezdett elfajulni és egy társuk már megsérült a feladat elkezdése előtt. Társuk? Még nem beszélhettek együttműködésőrl, csak alakulóban volt, hogy ki mit gondolt. A legtöbben el tudták fogadni, hogy adott egy lehetőség, ez a kislány volt a kivétel. Mintha nem is fért volna bele a fejébe az egész. 
~Gyanítom, valamiféle mentális zavarban szenved vagy szupererő miatt enné a saját vérét. Túl labilis, akadályozna minket, ha tovább vinnénk.~gondolkodott némán.
Zield nem kívánta volna a halálát, de megmenteni sem lett volna esély. A katona és a másik nagyon eltökéltek voltak. A lemmingoid túlélési ösztöne azt diktálta, hogy húzódjon olyan helyre, ahol az eltévedt lövedékek nem érnék utol. 
- Jogosak a kérdései. Én sem tudok választ adni, de figyeljünk és gondolkodjunk ilyen irányban is, miközben cselekszünk - javasolta a doktor Svarognak olyan frekvencián, amit csak a sárkányember hallhatott, ha ez lehetséges volt.
A katona magához ragadta a szót és vezetővé akart lépni. A doktor meghallgatta és racionálisnak látta. Azt tudta, hogy csak addig követi, amíg ő maga jónak látja az irányvonalat, utána megy a saját feje szerint. Egy bólintással jelezte, hogy értett mindent és vállalja az előörs szerepét a többi pajzsossal. Emilyt lefoglalta magának a playboy, a doktor érezte rajta a vonzódást, ami ösztönös volt és még lehetett volna belőle probléma. A műszerész kérdésére ő is válaszolt:
- Amit látnak, abból erednek a képességeim. Erős karmok és fogak, jobb érzékek.
Svarog szavaira elgondolkodott, mert amiket mondott, az egybe vágott azzal a sárkányemberrel, akit ő már látott. A halálból visszatérve lehetett más a kinézete, az emlékek ugyanazok voltak. A doktor is járt már a túlvilágon, azon az Avalon nevű helyen is és a görög rendezvényen is. Lassan kezdte megszokni, hogy van visszaút a halálból és sajnos meg is járta azt az utat többször. Pedig nem szerette. A műszakiak elmondták, hogy nem jutottak többre a kommunikátorral, egymás között működött csak. A doki igyekezett megjegyezni a mozgás alapján a többieket, mert a külsejük már nagyjából ugyanolyan lett. A fegyverekről lehetett őket megkülönböztetni. Figyelte azt is, hogy mennyire működtek az érzékei úgy, hogy rajta és a többieken is védőruha volt, mennyit lrzékelt így belőlük. Mozgott ő is, bekapcsolta a pajzsot, megnézte, mennyire véd és kikapcsolta, hogy ne fogyassza. Az ukránnak választ adott, mert eléggé el volt tévedve:
- 2026-ot írunk, Szorin. Ha 2013-ban halt meg, akkor még nem ismerhetett semmilyen AIMet. Ami a Köd előtti időszakot, az AIM Korát illeti, annak vége lett és a mostani AIM Birodalom az AIMVille Corporationből nőtte ki magát, hasonló célkitűzésekkel, önálló államként Barbudán. Semmi fajgyűlölet vagy terrorizmus.
A fajgyűlöletről eszébe jutott a Hydra, amiről olvasott a stadionban és a megfertőzött kisvárosban is egy másik realitásból hozott vírust találtak. Furcsának találta volna, ha így kezd valamit a S.H.I.E.L.D azzal a szervezettel, de azt sem tartotta kizártnak, hogy az egész mögött a Hydra állt. Ez még csak feltevés volt, bizonyíték sehol, csak egy kijelző pörgött. 
A doktor a végén még megnézte, a tárolókkal tudott-e valamit kezdeni, honnan jöttek elő, hogy működtek.


Tiger Greyson / Blokk

Az informatikus hidegen nézte végig a megcsonkítást és azt is, hogy célba vették a lányt. Csak ő és a védője voltak még meztelenek. A sokat beszélő férfiben látott még lehetőséget, de a másikat már leírta.
~Ez bolond. Jobb is, ha mi lőjük le még most, mint ha több bajt csinál~
A felszerelést megvizsgálta és nagy örömére a puska megfelelő volt, olyan, amit már használt és ismert. Kicsit nézegette a célzóját, az értékeit. A kommunikátort megvizsgálta és el is mondta a többieknek, amire jutott:
- Egymást halljuk és egymásnak üzenhetünk, további funkciók nem érhetők el.
A továbbiakban figyelte a kijelzőt és a többieket. Ha kellett, igyekezett kitérni a lövések vagy támadás elől. Ha valóban lelőtték a lányt, akkor feltette a kérdést Soltzbauernek és Mikostratosnak:
- Ezért jelent meg pont a sisakjukon?
Elképzelhetőnek tartotta, hogy Esther Lake volt az első ellenfél, egy beépített ellenfél, akitől meg kellett szabadulni.


Szorin Ivanov/Voda

Az ukránra szinte senki sem figyelt. A katona nem válaszolt a kérdésére, meg sem hallotta. A doktor szavai helyre tették és be kellett látnia, hogy a világ nagyon sokat és nagyon gyorsan változott. A többiek tudtak mindent, csak ezt a helyzetet nem értették, ő pedig még több év hátránnyal indult.
- Igaza van, 2024. volt az a 2013.
Nem is értette, miért rontotta el az évszámot. Talán a pia hiánya miatt.
Estheren próbált segíteni, de nem hatott Nikostratosra. Letépte a lány pici mellbimbóját és a földre dobta véresen.
- Erre miért volt szükség? Nem gondolja, hogy inkább támogatnunk kellene egymást, mint tépni-szabni? - kérdezte a görögöt.
Megpróbált Esthernek segíteni, de ha lőttek, akkor inkább elugrott. Ő is érezte, hogy baj volt a lánnyal és neki családja volt, akiket újra akart volna látni.
~A vérét eszi és énekel közben? Annyira labilis, hogy lehet, hogy egyébként sem élné túl~
Szívesen megvédte volna a nőt, de nem az élete árán. A családja fontosabb volt neki. Abban biztos volt, hogy ezt az emléket sokáig fogja hordozni magában. Megmenthette volna, de inkább a saját életét mentette, hogy a családát ne érje nagyobb veszteség, mint eddig. Nem is tudhattak róla, hogy ő itt volt, talán a halálról sem értesültek, de vissza akart térni hozzájuk. A többiek szavait csak meghallgatta és gyorsan igyekezett felöltözni. A ruha mellett a pisztolyokat választotta ki és gondolkodott ezen az egészen.
~A sárkány jókat kérdez. Nem játszhatunk agyatlan bábokat, ésszel kell csinálnunk. Az orosz öreg műszerész például nagyon sunyi és én hiszek a feliratnak, hogy KGB-s volt. Figyelni fogom~gondolkodott magában.

Szergej Stakis
Az orosz csak figyelt és figyelt, gyűjtötte az információkat. Érdekesbbnél érdekesebb egyének gyűltek itt össze és jól össze lett válogatva a csapat. Eszébe jutott, hogy valóban lehetett ilyen próba, hogy egy belső ellenséget is közéjük helyeztek. Ha ezért pontot lehetett kapni, kiváló alkalom volt a fegyver kipróbálására, ha nem, akkor is. A halálra kijelölt bolond lányra ő is célzott és lőni igyekezett az egyik pisztollyal. Nem volt semmije, ahogy mondta, még esze sem.
A kommunikátorról Tiger már megmondta, amit Szergej is talált. Ennél többre nem jutottak egyelőre. A megcsonkított lány testével még tudott volna mit kezdeni az orosz, mert éltek ilyenekkel a hazájában is, de most nem volt mire felhasználni, nem volt kinek mutogatni. 
~Itt fogjuk hagyni, ha meghal. Ha megint meghal. Tehát én két évig voltam halott. Be kell hoznom a lemaradást, ha innen kijutok. Úgy látom, van sok értelmes társam, meg lesz ez, bármi is legyen~