Kocka

Dr. Zield Jones
Svarog nem emlékezett semmi hasonlóra, ez egy teljesen új kísérletnek tűnt és az orosz sem látott ilyesmit. A doktor kérdéseire nem érkezettolyan váéasz, ami előre vitte volna őket, ez nem is volt csoda, hisz a Hydra titokban dolgozott és még olyan bennfentes szervezetek sem tudhattak mindent, mint a nagytudású S.H.I.E.L.D. és a máig hírhedt orosz titkosszolgálat és kémrendszer.
Jó ötlet volt, hogy több ajtót nyitva hagytak. Ha más követő nem állt az üldözőik rendelkezésére, szag vagy hőkövető, akkor ez félre vezethette őket.
- Sajnos nem sok mindent érzek. Messze lehetnek vagy elrejtik magukat, csak a hangok jönnek - mondta a doktor.
Szaglászott és fülelt, mert az ő érzékei sokkal erősebbek voltak. Lefelé indultak, miután a testekről semmit nem tudtak meg és semmit nem találtak ott. Itt már nem akadtak holttestekbe, érintetlennek tűnt a terület.
~Hány ilyen cella lehet? Meddig akarják ezeket megtölteni és mire jó az egész? Szociológiai kísérlet Hydra-módra~gondolkozott magában.
Zield körbefigyelt és a járatokból ugyanaz áradt: halottak és mészárlás. Az orrát facsaró bűz volt csak kevesebb, ennyi különbséget érzett.
- Ha szerencsénk van, ez a földszint és meglelhetjük a kijáratot. Minden irányban hullák lesznek, készüljenek fel.
A  két ügynök nem tűnt olyannak, akit eddig megviselt volna mindez. Svarog döntése, hogy előre menjenek, megfelelt a doktornak is. Figyelt, fülelt, szimatolt és ha támadás érte, fedezéket keresett. Végre akart már találni valamilyen nyomoat legalább arról, hogy milyen módon haltak meg, akiket fognak találni és milyen irányból érkeztek a támadóik. Kezdte zavarni, hogy ilyenből semmit nem látott meg az eddigi termekben. A családjára gondolt, Hannára, aki várta otthon és az állatokra. A laborjára, az államminiszteri feladataira. Gondterhelt lett és inkább nem is aggódott ezeken, újra ide figyelt egy pillanatnyi elgondolkodás után.



Voda
Az ukrán nem várakozott, hanem próbált rájönni a testek elhelyezkedéséből, a sebekből, a megfigyelésből, hogy merről jöttek a támadóik és már az előbb is abba az irányba akart elindulni. Ha nem indult el, az azért volt, mert nem jött rá semmit. A bogárnő megpróbált segíteni, egyenlőre nem sok eredménnyel.
-Muszáj most levetkőztetni szegényt pucérra? Ha ez segít, én segítek.
Voda szívesen megnézte a fiatal lányt, mert most már nem zavarhatta semmi ilyesmi, hiszen ájult volt, de tisztelte is annyira, hogy csak úgy ne tegye meg vele. Ha Emilyvel leveték róla a ruhát, akkor borzalmas volt a látvány. Hideg volt a teste, égett, meglőtt. A katonai képzettségű férfi tudta, hogy ezek már háborús sebek, amikhez orvos kellett, azonnali beavatkozás. A fronton sem engedtek volna senkit tovább menni ilyen állapotban.
~Lehet, hogy meg kell hoznunk egy nehéz döntést. Ha minimális esély van rá, hogy túléli, akkor én támogatom! Elég halottat láttunk már ma, én is lőttem ügynökökre, nem vagyok büszke rá, hogy megcsináltam. Ez a hely egy mészárszék és mindenkit mészárlásra akar rávenni. Elegem van, nem fogom ezt tovább csinálni. Amíg él és van esélye, velem jön!~gondolkodott magában.
- Akkor menjünk balra!
Döntött, mert muszáj volt valamit tenni. Kinyitott a hátrafelé vezető ajtót és behajította rajta Esther ruháját ebből a szobából is jól látható helyre. Hagyjanak nyomokat, eldobált felszerelést maguk után és így vezessék a hátrafelé vezető ajtó mögé a támadókat, míg ők balra mentek. Figyelt, hogy ha támadás volt, megússza és még mindig hozta az ájult Esthert. Nem volt annyira fiatal, de úgy viselkedett vele, mint a gyerekével. Előjöttek az apai ösztönei. A családja elhagyta a sok hétvégi munka miatt és most valamit megérzett abból, hogy illene törődni azokkal, akik kicsik és gyengék vltak, rá szorultak.

Blokk
A gondolatmenet világos volt és valóban szép ajándékot küldtek a S.H.I.E.LDnek. Bűnbakokat.
~A legjobb az lenne, ha halott bűnbakokat adnánk, akik nem mesélnek semmi ostobaságot, nem mondanak igazat és nem gondolják tovább azt, amit láttak. Az ügynök és a doktor már találkozott a szervezetünkkel, nekik nem újdonság, tudnak rólunk. Jó is, hogy ha meghalnak, a többiekért pedig annyira sem kár.~
Hideg informatikus fejjel gondolkozott. Mintha csak kártékony programokat kellett volna letörölni a gépről. A mutánsokat utálta és azokat is, akik borsot törtek a Hydra orra alá, Zield pedig már sokszor útban volt az akciók során. A küldetésnek pedig ez volt a másik lehetséges kimenetele. Vagy végrehajtják (az ugye nem sikerült) vagy meghalnak a civilek.
A folyosón elhaladtak, Blokk még tisztelgett egy Hail Hydrát a Miller-klónnak. Közeledtek a helyiséghez. A kocka másik végében kellett megtalálniuk a csapatot, de azóta már elmehettek másfelé. Blokk nem tartott komoly fenyegetéstől vagy komoly tervtől, amivel előálltak.
~Ha a túlélésért most is olyan ügyesen küzdenek, mint eddig, sima dolgunk lesz. Itt van hat másik. Ezeket nem ismerem, de hasznuk sem lehet.
Elkezdett tüzelni rájuk, fejre és remélte, hogy a többiek is követték a parancs végrehajtásában. Megnézte közben, hogy valamit tudhatott-e róluk, volt-e rajtuk felszerelés vagy meztelenk voltak-e. Ha valamelyik túlélte, még megkérdezte tőle a lövések után:
- Merre láttatok más foglyokat?
Ha jött válasz vagy ha nem, akkor kitörte a nyakát az utolsónak, amennyiben ezt meg tudta tenni. Nem várt támadást, így fedezéket sem keresett Náluk volt a nagyobb tűzerő és a nagyobb védelem, nem a foglyoknál.

Szergej Stakis
Az orosz vizsgálódott, de nem jutott semmire. Felszerelés nem volt, csak meztelen hullák és azokból sem tudott semmit megállapítani. Talán ha többidőt tölthetett volna itt, megforgathatta volna őket, mindent tüzetesen megnézett volna, akkor rájött volna, honnan érkeztek a támadóik. Egyenlőre követte a sárkányembert és a doktort.
~Két ilyen szuperhumán vagy mutáns után kullogok. Az erejüknek hasznát veszem és kihasználom őket. Együtt kell harcolnunk most az életünkért és a gyűlöletre ráérünk ,ha innen kijutunk. Amerika ellensége lettem most már végérvényesen, sőt a világé, hogy lőttem az ügynökökre, nem lesz egyszerű a dolgom. Meg kell oldanom, minden tapasztalatomat bevetve.~gondolkodott magában az öreg orosz.
Nem örült olyan nagyon, hogy az aljára értek. Lehetett ez sok emelet mélyen is és akkor még liftezni kellett a felszínig vagy rosszabb esetben lépcsőzni. Ha egyáltalán vlt kijárat. Teleportálással hozták ide őket és lehetséges volt, hogy annál egyszerűbb megoldást nem is találhattak. Nem merült el a reménytelenségben, hanem próbálkozott. Svarog akart az élre állni, mögé a doktor és az orosz követte őket figyelve, hogy ha támadás jött, fedezékbe húzódjon.
- Doki, nem lehet, hogy más raboktól jöttek a lépések? Nem vett észre semmi ilyet?
Az orosz azon gondolkodott, hogy összefogva több esélyük lehetett, ha találtak még élőket. Ha viszont a támadókba futottak volna bele, az öngyilkosság lett volna. Biztosat kellett tudni, ez nem a kockáztatás helyzete volt. Egyelőre csak haladtak előre.

~Joseph Soltzbauer~

Kiderült, hogy a kocka legfelső emeletén vagyunk, méghozzá az egyik szélén. Halkan sóhajtottam egyet, és a katonák felé fordultam.
- Merre vannak a kivégzendőek? - tettem fel az egyszerű kérdést. Ideje megtalálni őket, és pontot tenni erre az egészre, Miller is gyanús volt nekem, meg ez az egész helyzet. Ha komolyan annyira hülyék vagyunk, hogy saját magunkat verjük át, akkor szeretnék egyesével kezet fogni mindenkivel, és megdícsérni őket, ez pedig sok idő. Ha pedig nem ez a helyzet, hanem át lettünk baszva, akkor először minél távolabb jutnék a miller-izétől, ha valaki ilyen illúzióra képes, azzal most nem küzdenék meg. Másrészt, akkor a fenyegetés valós, és cselekednünk kell. Szóval várom az útmutatást, és a megadott irányba indulok el, vezetve a csapatot ha kell. Ezen kívül még mindig feszült vagyok, felkészült arra, hogy támadás ér minket, folyamatosan figyelem a lehető legjobb fedezéket, akkor is, ha az egy saját csapattársam mögött van, illetve keresek arra utaló nyomokat, hogy illúzióban lennék, valamilyen részlet ami nem stimmel, bármi, ami gyanús. Az is elég, ha a kocka falai néznek ki rendellenesen, hogy gyanúm tovább erősödjön. Faszomat az illúziókba.

~Michael Nikostratos~

Na, úgy tűnik elértünk az épület széléhez. Azzal nem törődik, hogy az idegesítő k-rva meghalt, örülök neki, így legalább nem fog semmi gondot okozni. Na, ideje vázolni a tervem.
- Figyi, arra gondoltam, hogy érjünk el az épület széléhez, ez pipa. Valószínűleg a szélen lesz a kijárat. Mivel felettünk úgy tűnik vannak, javaslom induljunk meg lefelé. Lemegyünk legalulra, megjelöljük a helyet, és elkezdünk körbejárni. Amint visszaérünk oda ahol már jártunk, egyel feljebb, és ismételjük addig, amíg nem találunk egy ajtót. Ha gyorsan haladunk, hamar meglehet a kijárat. Mit szóltok? - suttogom el a tervet, és ha nem ellenkeznek, akkor indulok is lefelé, Emilyt is húzva magammal. Nem akarok elszakadni tőle, jövök neki egy vacsorával, aztán meg ki tudja, még lehet hogy jól is sikerül a dolog. Nem akarom elszalasztani, nem csináltam még ilyen extrém csajjal, általában kétlábú kétkező nőstényekre specializálódtam. Ráadásul csáprágó is, meg minden, elég egyedi élmény lehet, tuti tud valami komolyat az ágyban is. Legalábbis remélem.

//Mivel megint csak kevesebb mint a fele írt a játékosoknak, és Emily ma jön haza, így csak szerdán váltok kört. (leginkább, mert nagyon pocsék a kedvem és szarul is vagyok, elnézést Svarogtól és Raten-től)//

Sikeresen lejutunk, ami szokás szerint ugyan olyan, mint az előző, viszont itt már nincs lefelé út. Tökéletes, földszint. Emily felteszi a kérdést, hogy hogyan jelöljük meg a helyet, mire gondolkodás nélkül a falhoz lépek, és megpróbálom megvágni az ujjam, hogy vérnyomot hagyjak a falon. Ha ez sikerül, akkor egy vörös X-et tolok a falra, és nyúlok Emily keze után.
- Ez megvolt, induljunk mondjuk balra. - mondom a csajnak, miközben lövést hallunk, hallhatóan messziről, halkan. Picsába. - Lehet elkapták Dínóékat. - suttogom, és sürgetem a csajt. - Bármi is történt, nem állhatunk meg, mozognunk kell, ez az egyetlen esélyünk. - mondom, és indulok is a bal oldali ajtó felé, hogy a terv szerint maradjunk az épület szélén, és keressük a kijáratot. Nem akarom megosztani a nővel a gondolatot, ami már egy ideje motoszkál bennem. Ugye kifele teleporttal vittek minket. Mi van, ha az egész épületet úgy csinálták, hogy csak teleportálva lehessen kijutni? Egyelőre még nem tudjuk, ezért nem is mondom, nem akarom hogy pánikoljon szegény. De ha ez a helyzet, akkor nagyon csúnyán seggbe leszünk baszva, méghozzá a homokba mártott véres fasszal. Vagy egy pisztolycsővel. Egyiket se próbálnám ki.

~Joseph Soltzbauer~

Úgy tűnik, minden nyom arra utal ez a valóság, de még így se érzem magam nyugodtan. k-rva illúziók! Eközben a katona mondja, hogy már csak a mi csapatunk van hátra - hát persze, még ezt is el kell basszuk, nem? Mi lesz a következő? Megmenekülnek? Hát azt kurvára nem hagyom. Szóval, miközben erről beszél, odalentről hangok hallatszódnak. Ha mi halljuk őket, akkor valószínűleg ők is minket. Vagy a mi embereink. Bármi is az eshetőség, az első dolog, hogy utánajárjunk. Rámutatok két katonára, és őket küldöm előre, aztán mi is utánuk indulunk, természetesen én zárom a sort. Ha lekaszabolnak valakit, akkor ne én legyek az. Ha lejutunk, és üres a szoba, akkor jelzem, hogy mindenkinek kuss a neve, és hallgatózom. Ha nem hallok semmit, akkor halkan sóhajtok egyet, és mogorván nézek az emberekre.
- Kezdem unni a fogócskát. Valaki derítse ki, merre vannak, az se érdekel, ha a hajából kell fonjon hőérzékelős optikát, vagy bánom is én mit. Felőlem a kocka rendszerére is kapcsolódhatnak, tudják meg merre vannak, hogy keríthetjük őket csapdába, minél előbb. - vázolom a dolgot, de ha nem tudják ezt megoldani, akkor egyszerűen leküldöm őket egy szinttel lejjebb, ott pedig majd szétszóródunk. A faszombat a túlélőkbe, mindig csak a gond van velük.

~Joseph Soltzbauer~

Jól tettem hogy nem mentem előre, voltak odalent, vagyis az emberek volt mire lőjenek. Ahogy én is leérek, látom, hogy két korábbi hulladék, a szajha és az idősebb férfi. Látom hogy halottak, megerősíteni se kell egy-két golyóval, a sebeik magukért beszélnek. Ezek után végre megkapom a holografikus képet, és felmérem a helyzetet. Ezek után megpróbálom elérni a csoportot, akik a menekülő egérkék felett vannak, hogy közelítsék meg őket, közben szimultán jelzem az itteni embereknek, hogy induljanak a túlélők után. Akár egy logisztikai központot is felépíthetnék itt, ami belőlem, meg a hologrammos csávóból állna, és irányítanám a műveletet, de végül elvetem a dolgot. Akkor kimaradok a buliból.
- Ügynök, itt marad, és jelent nekem. Nem fogunk vakon rohangálni, maga felel azért, hogy bekerítsük, elkapjuk a csapatot, ön lesz mostantól a szemünk. Folyamatos kapcsolatban marad velem, mindent megoszt, és a másik csapattal is vegye fel a kapcsolatot, őket is koordinálja. Értette? Helyes. - mondom, és a többiek után indulok. Persze, majd pont a mókás részből maradok ki, amikor leölhetjük a nyomorultakat. Remélem elkapjuk őket élve. A nagyszájú köcsögöt, meg a doktornőt magamnak akarom, megkínozni őket. Kíváncsi lennék a hangjukra, amikor fejtem le róluk a bőrt. Vajon akkor is vezető akarna lenni az a k-rva?

Sikerül megjelölnöm a falat, cool, mehetünk is tovább. Csajszim nem ellenkezik, jön velem, ez jó, felesleges lenne most leállni lelkizni meg vitatkozni, végre egyetértés van, és csapatmunka. Ezért akartam különválni a többiektől, nem kell a feszkó, annyit nem ért hogy többen legyünk. Főleg miután a hangok alapján még úgy is tűnik, hogy beszopták. Vajon mi meddig maradunk életben? Lehet az lenne a legjobb, ha egy csücsökbe befészkelnénk, és leszednénk néhány embert. Aztán gyorsan továbbállni, majd megint lecsapni. Szép lassan kiiktatni a támadóinkat. Egy dolog miatt nem merem bekockáztatni, mi van, ha vannak kameráik? Figyelhetnek minket, lehet, hogy pontosan tudják hol vagyunk, mit csinálunk. Az is lehet, hogy csak játszanak velünk, direkt szórakoznak. De mi van, ha ez is egy teszt? Vajon ha bizonyítunk, kapunk még egy esélyt? Túl sok a lehetőség, és nem merek kockáztatni, még semmiképp. A következő szobában hangokat hallunk, az épület belsejéből, egyből jelzem is Emilynek, hogy csönd, és indulok tovább - értelemszerűen továbbra is az épület széle mentén, nem fogok a vesztembe rohanni. Nem jelölöm meg a falat, felesleges, ha megteszünk egy kört akkor fel fog tűnni az X-em, és tudni fogjuk, hogy mehetünk feljebb.

Dr. Zield Jones

Az események egyre súlyosabbra fordultak. Belefutotta a trió egy csapat ellenségbe. Svarog próbált beszélni velük, hátha a Kocka támadói voltak és nem Hydrások, de a német szavakból kiderült, hogy nem volt ilyen szerencséjük. Lövések dördültek és a sárkányember különleges képességeket produkált, de nem jutottak sokkal előrébb. A doktor mint mindig, most is kereste a feezéket és végül visszamenekült a terembe. Ketten maradtak, mert az oroszt lelőtték. Sírba vitte a titkait, amikkel nem sokat tudott segíteni a többieknek sem.
Zield mérlegelt és arra jutott, hogy ha itt örökké menekül fegyverek nélkül, az a biztos halált jelenti. Szerette a biztonságot, a fedezéket, a szérum mindig menekülésre késztette inkább, mint támadásra, most viszont nem.
~Az egyetlen esélyünk, ha közös erővel fellépünk az ellenség ellen és kivallatjuk, hogy hol van a kijárat. Segítek a sárkánynak.
Kinézett és megpróbálta megtalálni a legjobb lehetőséget. Megnézte, hányan voltak és igyekezett úgy helyezkedni, hogy ne őt találják el, hanem valaki legyen előtte. A Svaroggal viaskodó katona nyakát próbálta átvágni a karmaival.

Blokk
Az informatikus ment a csapattal és követte az eseményeket a hologramon. Őt is dühítette, hogy még nem találták meg a rabokat, de nem nagyon.
~Mi vagyunk előnyben, fegyverrel, technikával. Ők csak menekülő egerek a labirintusban. Nincs esélyük
Bízott abban, hogy az idő nekik dolgozott és a megjelölt szobák szerint igyekezett a lenti csapat felé haladni a többiekkel együtt. Azt a doktornőt és a nagy szájú pasiját akarta kilőni. A rovarral előtte még elszórakozott volna. Elképzelte, amint egyenként levágta minden végtagját és amikor haláltusát vív, akkor kínozza meg még kegyetlenebbül. Neki is bosszantó volt az a nő, aki mindig mindennek ellene ment. Így látta, együttérzésből nem sok szorult belé.

~Joseph Soltzbauer~

A hologram változtat a terveimen, látom, hogy a mellettünk lévő szobába menekül valaki. Bár nem tudom megkülönböztetni a hologrammon hogy ki Hydrás, és ki ellenség, ez elég sokat segít. Mi nem menekülnénk, mi vagyunk többen, mi vagyunk erősebbek, mi vagyunk jobbak, mi győznénk. Ha a hologrammos figurán kívül van még velem valaki, akkor kézjelekkel jelzem, hogy irány a szoba, lepjük meg a kis buzit. Most nem félek - egyedül van - így előre megyek, és én vezetem a támadást. Szórhatnék rá szonikus hanghullámot, de minek, amikor egy golyó a fejbe gyorsabb és halálosabb? Igaz, ez nem túl sorozatgyilkos mentalitás, de most fel vagyok pörögve, ölni akarok, minél gyorsabban, minél többet. Néha az ilyen is kell, nem csak a lassú kínhalál.
Az ajtóhoz érve feltépem azt, és egyből emelem a fegyverem, épp annyi időt hagyva, hogy azért lássam, a mienk közül valaki, vagy nem - ezt az alatt a másodperc alatt amíg befejezem a cselekvést meg tudom tenni. Egyből tüzet nyitok, amint becéloztam, és felismertem hogy ki az - kivéve ha hidra katona. Bár ha hátrált és menekült, lehet ő is megérdemelné a golyót, legalább a bokájába. Abból talán tanul. Számítok ellentámadásra is, ha sikerülne fegyverrel rám lőjön, visszahúzódok a fedezékbe, és kicsit kiélvezem a félelmét. Be van kerítve, két irányba nem tud figyelni, bármikor lecsaphatunk rá... szerencsétlen, sarokba szorított kisállatka.

Tovább lövöldöznek, aminek örülök - ez azt jelenti, hogy lefoglalják őket, és nekünk így több időt nyernek. Nem tudom kik a hőseink, de magamban köszönetet mondok nekik. Ahogy elérünk a sarokba, megyünk is tovább, azonban itt már nem várt ellenségekbe botlunk, szám szerint kettőbe. Két Hydra ügynök állt az ajtóban, én pedig nem hagytam nekik gondolkodási időt. Ha elég közel vannak, akkor a késsel támadok, testközelben hasznosabb mint egy pisztoly. Megpróbálok a közelebbi felé vágni, torokra megyek, ugyanis az szokott a legkevésbé védve lenni ilyen páncéloknál, ugyanis a nyak mozgékonysága miatt ide nem lehet túl feszes, kemény anyagokat tenni. Ha sikerül megvágjam, folytatom a mozdulatot, és visszakézből megpróbálom beleállítani a kést, és a másik felé lökni a férfit ezzel a lendülettel. Ez remélhetőleg elég időt ad arra, hogy miközben a férfi testét próbálja leszedni magáról, a pisztolyommal le tudjam lőni.
Ha nem sikerül, és előbb nyitnak rám tüzet, minthogy ezeket a lépéseket végrehajthatnám, megpróbálok visszalépni a szobába, és rájuk csukni az ajtót. Ez után az ajtónál lévő fal mentén próbálok odébb gurulni, hogy ha belépnek, már guggoló pozícióból lőhessek rájuk. Remélhetőleg nincs gránátjuk, meg semmi ilyesmijük. Az ciki lenne.