Információk, hírek
8 / 10 oldal • Megosztás
8 / 10 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
Re: Információk, hírek
Ashley/Caryeth a staff döntése alapján 1 hétnyi discord bannt kapott, mivel többszöri felszólításra is tovább generált vitát, provokált és rossz információt terjesztett.
_________________
Re: Információk, hírek
Hírek!
2018. október és november
2018. október és november
Kedves játékosok!
Előző hónapban lezajlott a halloween-i bannerveseny, amin gratulálok, a staff gratulál a versenyzőknek, nyerteseknek. A hónap során - második felében – majd a karácsonyi fog kikerülni, hogy ismét több időtök legyen a bannerek elkészítésére.
Már csak két hónap van hátra a mém készítő verseny-ből, így még minderre is várjuk a beérkező műveket. Ha más miatt nem is, mások szórakoztatására.
SW-n lezárult a rakghoul event, a következő event ott december 1-n indul majd, ami egy igencsak különleges és egyben creepy eseménnyel veszi majd a kezdetét. Most majd lesz egy felvezető kis reag, prológus hozzá.
Ezzel egyszerre Reneszánszon a halloween bál november 30-ig tart, amit majd rögtön fel is fog váltani a Karácsonyi és újévi event is.
Így mint látható az év hátralevő részében és a következő év elején se maradunk event nélkül.
Az eventzáró korszakon egyelőre nagyon jól állnak, de a kaland még így is minimum január végég eltart. Emiatt gondolkodom, hogy ezt párhuzamossá teszem, úgyis megvan babrálva még az idővonal, szóval teljesen belefér és kiírom a következő korszakkalandot is, ez novemberben kiderül majd.
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni, ha valakit érdekelne mindez.
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Továbbra is jelen vagyunk a facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Alternatív kalandként Mr. Lepke írt ki kalandot, Earth Nouveau néven, ahova maszkos igazságosztókat lehet hozni. Remélhetőleg @Mr. Lepke is előkerül.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Idő nélkül címmel. Ez a kaland is elindult, ide még várok jelentkezőket.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n, a Sivatag titkai névvel indul a kaland. Ez is úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Többi sík:
Little SW síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
Az új korszakkaland a Jelen bűnei címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Mikor minden valóra válik címet viseli, ami azoknak van, akik nincsenek korszakon.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Elindult az első hódítás kaland, a Sivatag titkai, még lehet rá jelentkezni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Megvan az első alternatív SW kaland is, A Végtelen Birodalom alkonya címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki.
A Lil’SW alternatíva részlegen bárki írhat ki kalandot, bármilyen Star Wars-st. Nézzetek be oda is.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A vér rabjai című kalandra.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Epic részlegen Mr. Lepke írt ki egy ezüstkori kalandot a SilverLight-ot, ő vár még jelentkezőket.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Úgy érzem, hogy megérdemel ez a szomorú hír egy külön posztot, hiszen nélküle, ha ő nem lett volna, akkor az XMR sem létezne, sem pedig a képregényhősök tucatjai, vagy százai.
A mai napon elhunyt Stan Lee 95 éves korában
https://444.hu/2018/11/12/meghalt-stan-lee
A mai napon elhunyt Stan Lee 95 éves korában
https://444.hu/2018/11/12/meghalt-stan-lee
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Hírek!
2018. november és december
2018. november és december
Kedves játékosok!
A főoldalon néhány kicsi apróság került kieszközölésre, itt a képen látjátok, hogy mi, a magyarázat kép alatt lesz.
A menüsorba bekerült a Little SW, ha rákattintotok új fülön nyílik meg maga a sík, ez a sárgakocka. A pirosra kattintva Cerebro adatbázisa nyílik meg új fülön, ahogyan a Little SW-re kattintva ismételten a sík.
Jelenleg is zajlik az előző hónapban beígért Karácsonyi bannerverseny. 14-n 23:59-ig lehet beadni a műveket, mint mindig, aztán egy hét lesz a szavazásra. Idén egy kis módosítás is van benne, három nagyságú bannert lehet készíteni.
Ezen felül lett még egy verseny, ami december 31-n 23:59-ig tart, a facebook csoport bannerét kell benne elkészíteni.
Már csak ez a hónap van hátra a mém készítő verseny-ből, így még minderre is várjuk a beérkező műveket. Ha más miatt nem is, mások szórakoztatására.
Karácsonykor/Yule-kor stb. ismét aktív lesz a karácsonyfa topic, ahol ajándékokat oszthattok egymásnak.
SW-n befejeződött az első Hadijáték mesélése, elég jó sikerrel, a következő pedig már kiírásra került, leírás lejjebb lesz található.
Ebben a hónapban két event/bál is indul, az egyik SW-n, az Évvégi bál (Marry Sithmas), illetve az X-eknek a karácsonyi bál.
A Star Wars-os itt található, egy creepy felvezetővel keződik.
Az X-ek kiírása pedig itt olvasható.
Ezenfelül kiírásra került az új Reneszánszos korszakkaland, és a kree-k végre megérkeznek NY-ba.
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni, ha valakit érdekelne mindez.
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Továbbra is jelen vagyunk a facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A nyolcadik korsszakkaland, a Megérkezés címen lett kiírva, mindenhova lehet jelentkezni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Idő nélkül címmel. Ez a kaland is elindult, azonban már nem lehet jelentkezni.
X-men és X diákok karácsonyi bálja kiírásra került, egészen január 31-n éjfélig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n, a második kaland a Múlt kísértete névvel indul majd. Ismételten úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
Az új korszakkaland a Jelen bűnei címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Mikor minden valóra válik címet viseli, ami azoknak van, akik nincsenek korszakon.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a második kaland, a Múlt kísértete néven, még lehet rá jelentkezni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A Merry Sithmas, avagy az év végi bál, creepy felvezetővel kezdődik és január 31-n éjfélig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS.
Megvan az első alternatív SW kaland is, A Végtelen Birodalom alkonya címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki.
A Lil’SW alternatíva részlegen bárki írhat ki kalandot, bármilyen Star Wars-t. Nézzetek be oda is.
Többi sík:
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A vér rabjai című kalandra.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri híreket a New York Times-ban olvashatjátok.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Hírek!
2018. december és 2019. január
2018. december és 2019. január
Kedves játékosok!
Üdvözlök minden új, régi és visszatérő játékost!
Utólag is kellemes ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván az oldal vezetősége mindenkinek!
Az előző hónap (december) sem maradt változtatások nélkül. Két kis apró ráncfelvarrás is történt az év utolsó napjaiban, a hónap elején pedig egy hatalmas.
A két kicsi:
- Az első csak ilyen érdekesség, ha reagot írtok mostantól kiírja az elküldés előtt a szövegdoboz alján, hogy hány szavas a reagotok.
- A másik hasznosabb, a code tagekben levő szövegeket egy kattintással lehet kijelölni ezentúl.
A hónap elejei nagynál ezúttal az event rendszert módosítottuk úgy, hogy Nektek is jobb legyen. Mind Reneszánsz, mind pedig Little SW-n. Mind a két síkon külön részleget kaptak az eventek, hogy ne zavarják a játékteret és könnyebb legyen őket megtalálni. Illetve ki lett Reneszánszon terjesztve a teljes síkra, már nem csak a diákoknak van mindez.
Ehhez kapcsolódik, hogy mind a két helyen ezentúl nem össze-vissza lesznek az eventek, hanem 4 darab nagy lesz. Minden évszakban egy-egy. Ez az adott évszak első napjától az utolsóig fog tartani, azaz három hónaposak lesznek. Mindegyiknek külön része van az event részlegben, így könnyedén megtalálhatóak és elkülöníthetőek.
Ezekre az eventekre bárki mehet, végig párhuzamosak, azaz most már nem kell soha sem a játékosoknak arról dönteni, hogy szabad játszani szeretnék, vagy épp kalandozni.
Ne felejtsétek el, hogy 2019. január 1-n, az oldalon 2030. kezdődik, illetve SW-n MU 4.
A hónapban három verseny is véget ért, a banner, a facebook banner és a mém készítő. Ezekhez kikerültek a szavazások:
A bannerversenyé itt érhető el, január 7-n 23:59-ig tart.
A mémkészítőé itt érhető el, január 14-n 23:59-ig tart.
A győztesek, készítők jutalmakat kapnak majd a helyezésük fényében.
A karácsonyfa ezzel a poszttal egy időben lezárásra kerül, hiszen véget értek az ünnepek, de jövőre újra kinyílik.
Amire az idén előreláthatóan lehet számítani majd:
- Értelemszerűen haladnak tovább a korszakok minden helyen, izgalmasabbak lesznek, hiszen itt vannak a kree-k is.
- Eventek, az új rendszer szerint, azaz egész évben lehet szabadjátékozni az event részlegben.
- Versenyek, mint mindig most is több bannerverseny lesz majd az év közben.
- Kvíz, idén megszokottan csak egyszer, augusztusban.
- Igyekszünk majd külön húsvéti, halloween-es és karácsonyi játékot is szervezni 2019-ben, bár ez nagyban függ majd attól, hogy mennyire leszünk leterhelve és lesz-e/lesznek-e új KM-ek is.
Ezeken felül természetesen nyitottak vagyunk olyasmikre, amiket szeretnétek, vagy Reneszánszon, vagy pedig Little SW-n.
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A nyolcadik korsszakkaland, a Megérkezés címen lett kiírva, ugyan elkezdődött, de még azért lehet mindenhova jönni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Idő nélkül címmel. Ez a kaland is elindult, azonban már nem lehet jelentkezni.
A 2029-2030-as Téli event kiírásra került, egészen február 28-n éjfélig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n, a második kaland a Múlt kísértete névvel indult. Ismételten úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
Az új korszakkaland a Jelen bűnei címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Mikor minden valóra válik címet viseli, ami azoknak van, akik nincsenek korszakon.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a második kaland, a Múlt kísértete néven, még lehet rá jelentkezni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A Merry Sithmas, avagy az év végi bál, creepy felvezetővel kezdődik és az új szabályok értelében ez is február 28-n éjfélig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS.
Megvan az első alternatív SW kaland is, A Végtelen Birodalom alkonya címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki.
A Lil’SW alternatíva részlegen bárki írhat ki kalandot, bármilyen Star Wars-t. Nézzetek be oda is.
Többi sík:
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A vér rabjai című kalandra.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Új játéktér indult az alternatív részlegben, helyzet és szituációs játék címmel, ahol bőven ki lehet a karaktereket olyan helyzetekben is próbálni, amiben kalandon valószínűleg nem lenne részük. A játékért különféle jutalmakat kaphattok
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/c35-helyzet-es-szituacios-jatek
Ismertető:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t704-kalandok-tipusai#78274
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/c35-helyzet-es-szituacios-jatek
Ismertető:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t704-kalandok-tipusai#78274
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Hírek!
2019. január és február
2019. január és február
Kedves játékosok!
Mint ígérve lett, hogy mindig igyekszünk frissítéssel szolgálni Nektek, ez januárra is igaz lett. A Quest for Azrael oldallal beszéltünk és engedték, hogy átvegyük a Helyzetjáték játéktípust, ami náluk található.
- A leírása a játéknak itt olvasható.
- Az ehhez tartozó játéktér pedig itt érhető el.
Minden helyzet után kisebb, apró, hasznos, vagy épp vicces jutalmat kaptok jutalmul, nagyon jó poszt esetén kredit/pont is kapható.
Ami a szavazásokat illette a két versenynél, mind a kettő lezárult és a nyereményeket is megkaptátok. Mivel a mém verseny olyan jól sikerült, így mindenképpen lesz folytatása az idei év során.
Egy kis szépészeti beavatkozáson esett át az alternatív részleg. Mint feljebb láttátok a Helyzetjátékok bekerültek oda, a három jelenleg inaktív sík, a VH, Out és AoA pedig az úgynevezett „Inaktív síkok” alá került. innen bármikor kikerülnek, ha lesz játékos/mesélő és játék az adott síkon.
A hónap végén fog február 28-n 23:59-kor véget érni mind SW-n, mind Reneszánszon a téli event és március 1-n indul majd a tavaszi. Hogy legyen időtök játékostársat keresni, így már most kikerült mindkét helyre az event kiírás. SW-n a tavaszi a szerencsejáték event, így remélhetőleg megint pörög majd ott. Reneszánszon pedig farsang, valentin nap és húsvét is bele esik többek között.
- Reneszánsz tavaszi event leírása és topicja itt van.
- Little SW tavaszi event leírása és topicja itt van.
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A nyolcadik korsszakkaland, a Megérkezés címen lett kiírva, ugyan elkezdődött, de még azért lehet jönni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Idő nélkül címmel. Ez a kaland is elindult, azonban már nem lehet jelentkezni.
A 2029-2030-as Téli event kiírásra került, egészen február 28-n éjfélig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
A 2030-as tavaszi event kiírásra került, egészen május 31-n éjfélig tart majd március 1-től, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n, a második kaland a Múlt kísértete névvel indult. Ismételten úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
Az új korszakkaland a Jelen bűnei címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Mikor minden valóra válik címet viseli, ami azoknak van, akik nincsenek korszakon.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a második kaland, a Múlt kísértete néven, még lehet rá jelentkezni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A Merry Sithmas, avagy az év végi bál, creepy felvezetővel kezdődik és az új szabályok értelében ez is február 28-n éjfélig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS.
Tavaszi event, avagy a szerencsejáték event is kiírásra került, március 1-től tart majd május 31-n 23:59-ig. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS.
Megvan az első alternatív SW kaland is, A Végtelen Birodalom alkonya címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki.
A Lil’SW alternatíva részlegen bárki írhat ki kalandot, bármilyen Star Wars-t. Nézzetek be oda is.
Többi sík:
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A vér rabjai című kalandra.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Hírek!
2019. február és március
2019. február és március
Kedves játékosok!
A hónapban nem voltunk/voltatok túl aktívak, remélhetőleg mindez csak a télnek volt köszönhető és most, hogy jön a tavasz (ki örül neki, ki nem) mindenki felébred a téli hibernációból.
Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy ne maradjatok frissítés nélkül. Éppen @Werda ügyködik két dolgon, az egyiket csak SW-re, a másik pedig Reneszánszra és SW-re is.
- A csak SW-s a cégek, bázisok építése és kereskedelmi utak tervezésére, vásárlására lehet használni majd. Már csak apróbb simítások vannak hátra, így március során szinte biztosan játéktérre kerül
- A második pedig egy merőben más, de hasonlóképpen érdekes. Egy olyan rendszer, amivel szépen részletesen lehet kidolgozni technológiákat, fajokat, bolygókat, fegyvereket, páncélokat stb. így mindenki tud majd saját igényeire szabott dolgokat kreálni könnyedén és egyszerűen.
- A harmadik pedig, hogy a topicokhoz tudtok ikonokat rendelni, ennek egy részét csak a staff tudja beállítani, egy részét pedig Ti játékosok is. Ez még csak félig van kész, pár napon belül tutorialt is kaptok mindehhez, addig is egy kép, hogy miről van szó:
Március 10-n tavaszi képregénybörze lesz, részleteket a linken találhattok.
Véget értek a téli eventek, kezdődtek a tavasziak, amik május 31-n 23:59-ig fognak tartani. SW-n a tavaszi a szerencsejáték event, így remélhetőleg megint pörög majd ott. Reneszánszon pedig és húsvét, illetve a Bukásra való emlékezés is bele esik többek között.
- Reneszánsz tavaszi event leírása és topicja itt van.
- Little SW tavaszi event leírása és topicja itt van.
Rengeteg kaland van éppen kiírva, lejjeb megtaláljátok a 2 Reneszánszost és 3 SW-s leírását is.
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A kilencedik korsszakkaland, a Pokol a mennyből jő címen lett kiírva, hamarosan kezdődik majd, amint az előző véget ért.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Amint az előző véget ért és lesz elég jelentkező kezdönk.
A 2030-as tavaszi event elindult, egészen május 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n, a második kaland a Múlt kísértete névvel indult. Ismételten úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
Az új korszakkaland a Jövő ígérete címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami az Elveszett expedíció címet viseli, amire bárki jöhet, arról szól, hogy megismerjétek a galaxis többi részét.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a második kaland, a Múlt kísértete néven, még lehet rá jelentkezni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A tavaszi, szerencsejátékos event kezdődik és az új szabályok értelében ez is május 31-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS.
Illetve a második alternatív SW kaland is, ami remélhetőleg sikeresebb lesz, mint az első, ez speciális kaland, olvassátok el a leírást. A Sötét Világ címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki, azt a KM fogja helyettetek.
Többi sík:
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A vér rabjai című kalandra.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Sziasztok!
Egy újabb tutorial, már bizonyára láttátok őket, ha máshol nem a nap topicjainál a pici színes dolgokat, amiken feliratok vannak. Ikonokat. Ezt elsődlegesen annak segítségére találtuk ki, hogy a @Werda által írt és immáron használható Műhelynél lehessen a topicokhoz rendelni. Illetve az eventeken látni lehessen, hogy hova lehet becsatlakozni.
Ha nyittok egy új topicot, vagy reagáltok, akkor annak a tetején megjelennek ezek:
Természetesen nem minden, mert egy részüket tudják csak a játékosok betenni, másokhoz staff rang kell.
Játékrészt megnyitva így néznek ezek ki, illetve ugyanilyen az adott nap aktív topicjainál is:
És, hogy mi mit jelent és mikor lehet/lesz használva? Ezen a képen könnyedén el lehet igazodni:

2019. március és április
2019. március és április
Kedves játékosok!
Ahogyan ígértük most sem maradtok frissítés nélkül. Az előző hónapban már szó volt azon, amin @Werda dolgozik, mindez pedig azóta már élesbe is került.
Az első SW-re a cégek és bázisok építése, kereskedelmi utak. Amennyiben itt beválik és igény van lesz erre a dologra, még Reneszánszon is bevezethető lesz.
A második, mai volt említve az egyedi dolgok kidolgozása, mindez a Műhely nevet kapta, a link alatt megnézhetitek. Ez is be lesz téve Reneszánszra is.
Ezekkel és a cégekkel kapcsolatban pedig újabb frissítések várhatóak majd, hogy ne csak úgy legyen, hogy puff van cége valakinek és ennyi. Játékos közelibbé szándékozunk majd tenni, hogy a játékosok tényleg vásárolhassanak a többi játékostól. Remélhetőleg hamar sikerül majd mindezt megvalósítani és örömötöket lelitek benne.
A kis színes ikonokhoz is elkészült a tutorial, amit itt olvashattok.
Ezeken felül volt még egy újítás, ami elég hiánypótló volt, ez pedig a Kalandfigyelő. Ahol magán a fórumon is fent vannak az oldal területén futó eventek és kalandok, jelölve, hogy lehet-e jelentkezni még oda, vagy már nem.
Mivel most áprilisban húsvét is lesz, így emiatt két húsvét központú kaland is kiírásra került:
- Az első Mojoverse – Húsvéti ünnepek néven, itt bármilyen korábban elfogadott karaktert lehet hozni bármelyik realitásunkból.
- A második A Fenevad nevet viseli, SW-n, ez lesz az új hadijáték is egyben. Ezúttal könnyedebb szórakoztatóbb és ha alternatív marad, akkor is járnak érte pontok.
Ezzel még nincs vége a hónapban esedékes dolgoknak. Valószínűleg április folyamán lesz egy ikonkészítő verseny, a mostaniak elég régóta vannak már meg, így ideje változtatni. A részletek majd a verseny kiírásakor.
És még egy verseny! Mivel húsvét jön, így a mai napon (április 1-n, nem tréfaként) kikerül a hírekkel egy időben a Húsvéti bannerverseny is. Ilyen még nem is nagyon volt, de mivel régen volt bannerverseny, így most kaptok megint egyet. Ez itt érhető el szabályokkal együtt:
- Ezt a versenyt itt találhatjátok meg.
Még tartanak a tavaszi eventek, amik május 31-n 23:59-ig fognak tartani. SW-n a tavaszi a szerencsejáték event, így remélhetőleg megint pörög majd ott. Reneszánszon pedig és húsvét, illetve a Bukásra való emlékezés is bele esik többek között.
- Reneszánsz tavaszi event leírása és topicja itt van.
- Little SW tavaszi event leírása és topicja itt van.
Rengeteg kaland van éppen kiírva, lejjebb megtaláljátok a 2 Reneszánszost és 3 SW-s leírását is.
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A kilencedik korsszakkaland, a Pokol a mennyből jő címen lett kiírva, hamarosan kezdődik majd, amint az előző véget ért, ahol már csak 1-2 kör van az utolsó szálból.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni.
A 2030-as tavaszi event elindult, egészen május 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Húsvét alkalmából a Mojoverse – Húsvéti ünnepek című kaland került kiírásra.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n, a második kaland a Múlt kísértete névvel indult. Ismételten úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
Az új korszakkaland a Jövő ígérete címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami az Elveszett expedíció címet viseli, amire bárki jöhet, arról szól, hogy megismerjétek a galaxis többi részét.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a második kaland, a Múlt kísértete néven, még lehet rá jelentkezni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. A kaland PÁRHUZAMOS.
A tavaszi, szerencsejátékos event kezdődik és az új szabályok értelében ez is május 31-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS.
Illetve a második alternatív SW kaland is, ami remélhetőleg sikeresebb lesz, mint az első, ez speciális kaland, olvassátok el a leírást. A Sötét Világ címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki, azt a KM fogja helyettetek.
Többi sík:
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, április elején fog, addig is Maniac várja a jelentkezőket.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Hírek!
2019. április és május
2019. április és május
Kedves játékosok!
Holnap, azaz május 2-n az oldalunk 16 éves lesz! Még két év és mehet szavazni Így ennek örömére írom, hogy majdnem teljesen kész van az XMR 2.0 (azaz ezen oldal) 8. születésnapjára a kvíz, így most már biztos, hogy a tavalyi fenyegetés ellenére idén augusztus ban is lesz 100 kérdéses kvíz!
Ahogyan ígértük most sem maradtok frissítés nélkül. Bár most semmi hatalmas újdonság nincs a hónapban, de a frissétek most sem álltak le. Többek közt végre friss lett a fülecskés menü és a karakter lista és a kalandfigyelő is folyamatosan frissül.
Lil’SW-n a műhely lett kicsit átszabva és kibővítve, hogy még játékosabb barátabb legyen, és több interakció legyen a játékosok között. Ezt itt nézhetitek meg. Remélem mindenkinek kellően jó szórakozás lesz és tesztelés után Reneszánszon is igény lesz rá.
Ezeken felül most a discord kapott nagyobb szerepet, az lett átalakítva, végre nem csak 1db off topic van, hanem több témákra osztva. Ezeken felül az aktív részlegek is kaptak maguknak külön channelt. Ezzel egyidejűleg, akik meséltek/mesélnek SW-n, azok kaptak saját színt, világos zöldet, ami a „lilswkm” ranghoz járt nekik.
Sajnos a bannerverseny nem hozott eredményt a hónapban, mert nem volt elég jelentkező rá, ahogyan a húsvéti kalandra sem. Az SW-s húsvétos hódítás viszont most május elején fog majd indulni. Ide még mindig várok jelentkezőket
- A kaland A Fenevad nevet viseli, SW-n, ez lesz az új hadijáték is egyben. Ezúttal könnyedebb szórakoztatóbb és ha alternatív marad, akkor is járnak érte pontok.
Az előző hónapban ígért ikonkészítő versenyre nem maradt időm, így majd ez most májusban kerül valószínűleg kiírásra, a mostaniak elég régóta vannak már meg, így ideje változtatni. A részletek majd a verseny kiírásakor.
Mivel a hónap végén lesz vége a tavaszi eventeknek, így majd a hónap során kiírásra kerül Reneszánszra és SW-re is a nyári event.
Nyárra lesz valószínűleg második mém készítő verseny is majd, ahogyan születésnapi bannerkészítő is.
Még tartanak a tavaszi eventek, amik május 31-n 23:59-ig fognak tartani. SW-n a tavaszi a szerencsejáték event, így remélhetőleg megint pörög majd ott. Reneszánszon pedig és húsvét, illetve a Bukásra való emlékezés is bele esik többek között.
- Reneszánsz tavaszi event leírása és topicja itt van.
- Little SW tavaszi event leírása és topicja itt van.
Rengeteg kaland van éppen kiírva, lejjebb megtaláljátok a 2 Reneszánszost és 3 SW-s leírását is.
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A kilencedik korsszakkaland, a Pokol a mennyből jő címen lett kiírva, már elindult, de ha valaki még szeretne, akkor lehet jönni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni.
A 2030-as tavaszi event elindult, egészen május 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
Az új korszakkaland a Jövő ígérete címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami az Elveszett expedíció címet viseli, már elkezdődött, de még jöhet, arról szól, hogy megismerjétek a galaxis többi részét.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Májusban fog kezdődni! A kaland PÁRHUZAMOS.
A tavaszi, szerencsejátékos event kezdődik és az új szabályok értelében ez is május 31-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS.
Illetve a második alternatív SW kaland is, ami remélhetőleg sikeresebb lesz, mint az első, ez speciális kaland, olvassátok el a leírást. A Sötét Világ címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki, azt a KM fogja helyettetek.
Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, valószínűleg május elején fog, addig is Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Az oldalunk a mai napon ünnepli a 16. születésnapját!

Két új aprócska frissítés:
Reputáció/lájk rendszer és mention könnyítés, ehhez nincs külön leírás, csak a kép, mert ráfért minden

Mindenkinek gondolom feltűnt, hogy vasárnap éjjel elszállt a fórum és azóta is szórakozik.
A forumotionnál tudnak erről, igyekeznek is elhárítani a gondokat, de egyelőre még nem volt hír, hogy teljesen sikerült volna. Emiatt kérlek titeket, hogy ne forduljon elő, ami tegnap, hogy elvesztek a hozzászólások, így mentsétek le azokat magatoknak kérlek, ha eltűnnének vissza lehessen őket tenni!
Köszi!
Itt lehet nyomon követni, hogy mikor lesz friss hír.
https://twitter.com/forumotion
https://www.facebook.com/forumotionpage
Szerk: Elvielg minden jó, ha gond van, akkor jelezni kell. Szóval ha valaki gondot észlel nekem szóljon lehetőleg discordon, vagy privát üziben és én meg jelzem feléjük majd.

2019. május és június
2019. május és június
Kedves játékosok!
Köszöntök minden új és visszatérő játékost, mert most elég sokan vagytok mindkettőből
Az oldal akkor elmúlt 16 éves a hónap során! Az előző hónapban említettem, hogy majdnem kész van a 100 kvíz kérdés az itteni 8. szülinapunkra, ezt befejeztem a hónap során, így most már tényleg biztos, hogy lesz augusztusban kvíz.
Most a fórumon lett frissítés és a következő - vagyis ezen hónapban - is lesz újabb, több apróság is. De akkor nézzük, hogy mi volt most májusban. Két dolog is volt, ide kattintva részletesen is láthatjátok, de a tutorialok közé is bement.
- Az egyik, hogy a mention, ahol @Thorhalla a @ jel után névvel lehet tagelni valakit, ikont kapott, ahol idézni, reagot törölni stb. lehet. Így egy gombnyomással megvan a neve annak, aki tag-re megy.
- A másik az emelletti gombok a reputáció rendszer, a felfele gombbal lájkolni, a másikkal dislájkolni lehet a nektek tetsző/nem tetsző reagokat, használjátok bátran
A következő hónapban nagyon sok újításban lesz része az oldalnak, az egész hetem minden estéje ráment arra, hogy ezeket megcsináltam egyelőre a teszt fórumon, szépen lassan aktiválom ezeket itt nálunk is az első hét folyamán.
Ezeken felül lesz még egy játéktechnikai változás SW-n, egy kisebb upgrade, ami a pluszban szerzett pontokat érinti, mindezekhez utólag is járni fognak a pénzösszegek is, mert nincs heti fizetés a síkon. Ezt is igyekszem majd a héten Rhyssa-val beírni mindenkihez, akit érint.
Az előző hónapban ígért két verseny is kiírásra került:
- Az egyik a mém készítő verseny második felvonása, ide augusztus 31-n éjfélig várjuk a műveket.
- A másik az ikonkészítő verseny volt, ez most ért véget.
Ehhez ki is került a szavazás, amin 14-n 23:59-ig szavazhattok, hogy kié a legjobb:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4042-kie-a-legjobb-ikon#79789
Lil’SW-n elindult megkésve a húsvéti kaland, a harmadik hadijátékunk, ismét egy hódításkén. Ugyan elindult, de ez most is olyan, mint máskor, hogy bármikor lehet csatlakozni.
- A kaland A Fenevad nevet viseli, SW-n, ez lesz az új hadijáték is egyben. Ezúttal könnyedebb szórakoztatóbb és ha alternatív marad, akkor is járnak érte pontok.
SW-n a Műhely, kódex, cégek és szervezetek részleg elérte végső kialakítását, Serenity is hamarosan végez a hiányzó dolgokkal, de már addig is lehet alkotni ide
SW-n frissült a kronológia, Reneszánszon a nyáron igyekszem majd behozni a lemaradást és ott is hosszút aktualizálni, hogy ne csak a rövid legyen az.
Véget értek a tavaszi eventek, ami azt jelenti, hogy indultak is a nyáriak, amik augusztus 31-n 23:59-ig fognak tartani. SW-n a tavaszi Béke ünnepe, ezen event alatt lesz két éves a sík. Reneszánszon pedig ide esik a 3.VH vége is többek között.
- Reneszánsz: nyári event leírása és topicja itt van.
- Little SW: Béke ünnepe event leírása és topicja itt van.
Rengeteg kaland van éppen kiírva, lejjebb megtaláljátok azok kiírását is.
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A kilencedik korsszakkaland, a Pokol a mennyből jő címen lett kiírva, már elindult, de ha valaki még szeretne, akkor lehet jönni. A Hydra részt kivéve, mert az véget ért.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni. ezúttal meglehetősen lassan haladunk Tao miatt, amíg nem tud újra rendesen lenni.
A 2030-as nyári event elindult, egészen augusztus 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Noha elindult, de még lehet jönni!
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Jövő ígérete címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami az Elveszett expedíció címet viseli, már elkezdődött, de még jöhet, arról szól, hogy megismerjétek a galaxis többi részét.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elkezdődött, de még lehet jönni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A nyári event a Béke ünnepe kezdődik és az új szabályok értelében ez is augusztus 31-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!
Illetve a második alternatív SW kaland is, ami remélhetőleg sikeresebb lesz, mint az első, ez speciális kaland, olvassátok el a leírást. A Sötét Világ címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki, azt a KM fogja helyettetek.
Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Sziasztok!
Mint láthattátok nagyon sok újítás volt most így hirtelen, igyekszem is itt összefoglalni mindet, amiken elég sokat ügyködtem az elmúlt 2 hétben, hogy kész legyenek és élesen is aktiválni lehessen őket.
1. menüsor
Talán ez a leglátványosabb az összes közül, nagyobb ikonokat kaptak, amivel remélhetőleg átláthatóbb az egész, még akkor is, ha emiatt 2 sorba fér ki az egész. Ha nagyon zavaró jelezzétek nyugodtan és igyekszem visszaredukálni egy sorba.
2. profil
3. reag elválsztók
4.karakteradatok
5. karakteradatok
Valószínűleg pár embernek ez újdonság lesz, révén állítom be a játékosok 90%-nak, mert mindenki kifelejti. Ez régi funkció, csak a síkok az új benne, de azért kaptok az egészhez magyarázatot.
Belépve oda a „Modify” gombra kell kattintani. Ott ez tárul mindenki szeme elé (persze a saját adataival):
Főkarakter: egyértelmű, hogy mit kell megadni (megjelenik a reagoknál is)
Multi accountok: ide lehet beírni a listát, hogy mik a multi karakterek (nem jelenik meg)
Főkarakter/multi: feleletválasztó (megjelenik a reagoknál is)
Síkok: ide írhatjátok be olyan verzióban a síkokat, ahol az adott account érintett, ahogyan szeretnétek (megjelenik a reagoknál is)
Send the image from an URL: ha tesztek be ide képet, akkor az itt a karakterlapon megjelenik.
6. Egyszerű idézés (név és szöveg)
Egyszerűen csak ki kell jelölni egy posztban, hogy mi az, amit idézni szeretnél, vagy épp ha lusta valaki arra, hogy mention gombra nyomjon, akkor a kijelölés után megjelenik ez a kis aranyos menüpont, „quote” vagy „mention”, vagy „X”. A quote esetén a kijelölt részt bedobja a fórum alján levő szövegdobozba idézetként, ugyanez igaz a mentionra, kiadja a nevet (ez még nem teljesen működik, mert duplázza a nevet, igyekszem megoldást találni rá). Könnyítő funkció.
7. Színes mention
Ez is egyértelmű, ha valakire @név hivatkozol, ahogyan azt jellemzően én szoktam KM reagoknál, akkor megjeleníti a csoportnak a színét is most már és nem csak egy sima szürke hivatkozás lesz.
8. Tagelés
A tagelés kis ikonja, nézete is több helyre bekerült, az alapleírás ehhez itt található
Ennek a tekintetében a változás annyi, hogy bárhol ráviszed az egeret valakinek a nevére, legyen az a profilnál, hozzászólás, topicon belül, vagy a ki volt utojára online részen, vagy épp az aktuálisan online felhasználók, a kis ikont a kis mini profilt, mint a link mögött látható, fel fogja dobni.
Remélem mindenkinek, vagy legalább is a többségnek elnyerik az újítások a tetszését.

Illetve még egy gyors frissítés, ami számomra könnyíti meg a dolgokat, de remélem másnak is. Ha lejjebb mentek, mint a menüsor, akkor a menü megjelenik egy sávban. Jobb oldalt pedig egy négyzet 3 vonallal benne. Ha nem akarjátok látni, akkor csak a négyzetre kell kattintani. A tutorial hozzá itt található, az eredeti support fórumról:
https://help.forumotion.com/t143777-make-your-navbar-sticky
https://help.forumotion.com/t143777-make-your-navbar-sticky
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Hírek!
2019. június és július
2019. június és július
Kedves játékosok!
Beköszöntött a nyár, lassan vége a vizsgaidőszakoknak, mindenki nyaralni megy, de azért remélhetőleg nem fog kihalni az oldal sem, maximum picit lassabbak leszünk.
És mivel nyár, a következő hírekkel már a 8. születésnapi kvízt is kapni fogjátok augusztusban.
De most térjünk vissza a közelmúlt eseményeihez.
Kiírásra került a legújabb korszakkaland, mint Reneszánszra, mind pedig SW-re.
- Reneszánszon a Pokoli éden címet viseli a 10. kaland.
- Lil’SW-n a Triumvirátus címet kapta a 7. kaland.
Mint ígérve lett, nagyon sok frissítés volt a hónap során, ezekhez az összefoglalót és tutorialt itt és az ez alatti reagban olvashatjátok, láthatjátok képpel illusztrálva.
Remélhetőleg ezek, vagy legalább a többsége mindenkinek elnyeri a tetszését.
Ebben a hónapban is lesz újítás, mivel az ikonkészítő verseny véget ért, így az ikonok le lesznek cserélve a hónap során.
Ha már versenyek, akkor még mindig tart a második mém készítő verseny, egészen szeptemberig.
- A mém készítő verseny második felvonása, augusztus 31-n éjfélig várjuk a műveket.
Ezeken felül lesz még egy másik verseny, egy születésnapi bannerkészítő verseny a júliusi hónap során.
Ami még versenyek és egyéb jutalmakat illeti, amit ígértem előző hónapban Lil’SW síkra, a pénzösszegek a jedi karaktereknek is, meg mindenki másnak, aki írt a síkra. Ezekhez a jutalmakhoz tartozó pénzösszeg beírásra került mindenkinél. És most már automatikusan járni is fog mindenkinek, ha ad be pályázatokat.
Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!
SW-n a Műhely, kódex, cégek és szervezetek részleg elérte végső kialakítását, Serenity is hamarosan végez a hiányzó dolgokkal, de már addig is lehet alkotni ide
Javában tartanak a nyári eventek, amik augusztus 31-n 23:59-ig fognak tartani. SW-n a tavaszi Béke ünnepe, ezen event alatt lesz két éves a sík. Reneszánszon pedig ide esik a 3.VH vége is többek között.
- Reneszánsz: nyári event leírása és topicja itt van.
- Little SW: Béke ünnepe event leírása és topicja itt van.
Rengeteg kaland van éppen kiírva, lejjebb megtaláljátok azok kiírását is.
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizedik korszakkaland, a Pokoli éden címen lett kiírva, még nem indult, lehet bátran jelentkezni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni. ezúttal meglehetősen lassan haladunk Tao miatt, amíg nem tud újra rendesen lenni.
A 2030-as nyári event elindult, egészen augusztus 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Noha elindult, de még lehet jönni!
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Triumvirátus címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami az Elveszett expedíció címet viseli, már elkezdődött, de még jöhet, arról szól, hogy megismerjétek a galaxis többi részét.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elkezdődött, de még lehet jönni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A nyári event a Béke ünnepe kezdődik és az új szabályok értelében ez is augusztus 31-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!
Illetve a második alternatív SW kaland is, ami remélhetőleg sikeresebb lesz, mint az első, ez speciális kaland, olvassátok el a leírást. A Sötét Világ címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki, azt a KM fogja helyettetek.
Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Hírek!
2019. július és augusztus
2019. július és augusztus
Kedves játékosok!
Augusztus van, ez azt jelenti, hogy immáron 8. éve vagyunk itt ezen az oldalon most a hónapban és a mai napon 1-n van a Little SW sík indulásának hivatalos napja is, ami ma ünnepli a 2. évét és most már teljesen hivatalosan is minden eddigi alter síkot nézve a legsikeresebb és legnépszerűbb alter sík.
Végre valahára bekerültek a játéktérre azok a karik, akik az átmenetet képezik a Reneszánsz és a Lil’SW sík között. Ta-Renn, La-Renn és Ki-Renn (duplán) személyek azok, egy kree örökkévaló hármas ikerpár, akik mostantól központibb szerepet fognak játszani mindkét világban.
És mivel születésnap, így ismételten van a hónap során 5 héten keresztül hetenként 20-20 kérdéssel kvíz. A kvíz szabályai most sem változnak, bárki indulhat és a végén mindenki kap jutalmat. Ezen nem kredit/pont jutalom van, hanem mindenki szabadon választhat a végén jutalmat. Persze a megszerzett pontoktól is függ, hogy mit. SW-s karikkal is lehet indulni, vagyis nekik kérni majd a végén a nyereményt.
A Kvíz első fordulója itt található
Júliusban elindult a két korszakkaland, de még mind a kettőre lehet menni, ha valaki be szeretne csatlakozni rájuk.
Versenyek, véget ért a bannerverseny is, a szavazás egy hétig él és itt található:
A szavazás itt található
A másik még mindig tart a második mém készítő verseny, egészen szeptemberig.
- A mém készítő verseny második felvonása, augusztus 31-n éjfélig várjuk a műveket.
SW-n érvénybe lépett a jutalom kreditek mellé a pénz is jár, még a jedi karaktereknek is.
A hónapom elég zűrös volt, így sajnos nem jutottam el az ikonok lecseréléséig, sem pedig a kronológia frissítéséig, de igyekszem most augusztusban megcsinálni ezeket is.
A hónap során ki fognak az oldalra kerülni az őszi eventek kiírásai is, valószínűleg az első hétvége folyamán majd, hogy ismételten lehessen majd bőven társakat keresni rájuk. Ezek majd szeptember elsején indulnak és november 30-n 23:59-ig tartanak majd.
Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!
Javában tartanak a nyári eventek, amik augusztus 31-n 23:59-ig fognak tartani. SW-n a tavaszi Béke ünnepe, ezen event alatt lesz két éves a sík. Reneszánszon pedig ide esik a 3.VH vége is többek között.
- Reneszánsz: nyári event leírása és topicja itt van.
- Little SW: Béke ünnepe event leírása és topicja itt van.
Rengeteg kaland van éppen kiírva, lejjebb megtaláljátok azok kiírását is.
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizedik korszakkaland, a Pokoli éden címen lett kiírva, elindult, de ettől még lehet jelentkezni és jönni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni. ezúttal meglehetősen lassan haladunk Tao miatt, amíg nem tud újra rendesen lenni.
A 2030-as nyári event elindult, egészen augusztus 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Noha elindult, de még lehet jönni!
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Triumvirátus címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá, ugyan elkezdődött, de ettől még lehet jönni.
Kiírásra került a következő kaland, ami az Elveszett expedíció címet viseli, már elkezdődött, de még jöhet, arról szól, hogy megismerjétek a galaxis többi részét.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elkezdődött, de még lehet jönni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A nyári event a Béke ünnepe kezdődik és az új szabályok értelében ez is augusztus 31-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!
Illetve a második alternatív SW kaland is, ami remélhetőleg sikeresebb lesz, mint az első, ez speciális kaland, olvassátok el a leírást. A Sötét Világ címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki, azt a KM fogja helyettetek.
Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Hírek!
2019. augusztus és szeptember
2019. augusztus és szeptember
Kedves játékosok!
Szeptember van, tudom iskola és hasonlók, de remélhetőleg most már mindenki rendesen visszatér a nyári pihenésről és fellendül az oldal.
Hosszú idő után először volt végre újra fórumtalálkozó, amin szép számmal voltunk jelen heten összesen. Szokásos helyen Westend kerekasztalnál voltunk és volt egy Warhammer 40k munchkin játékunk is, amit @Niteris nyert meg.
A kvíz most jó sok résztvevővel zajlik, még az utolsó forduló tart, aminek pár nap múlva lesz vége. Utána a szokásos eredményhirdetés és a választott jutalmak kiosztása.
A mai nappal véget ért a mémkészítő verseny, annak kikerült a szavazása, lehet menni szavazni a legjobb mémekre, mint az előző fordulóban. Itt érhető el a szavazás, amire két hetetek van:
- Mémkészítő szavazása itt van.
Ha pedig verseny, akkor a hónap vége felé ki fog kerülni a Halloween-es bannerverseny, hogy legyen elég időtök majd arra, hogy október közepéig eltudjátok készíteni a műveket.
Mivel hónap vége volt, így véget értek a nyári eventek. Így elindultak az ősziek, amikre már előző hónap elejétől lehetett partnert keresni. Ne feledjétek ezek az eventek november 30-n 23:59-ig fognak tartani, azaz egész ősszel! Ha még valaki nem keresett párt nyugodtan megteheti, van időtök játszani.
- A Reneszánszos őszi event topicja itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
- A Lil’SW-s őszi event topicja pedig itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
Ezeken felül van jelenleg négy kalandunk is, amire jelentkezni lehet, ezeket itt lejjebb is megtaláljátok, vagy pedig a Kalandfigyelőben követhetitek nyomon.
Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizedik korszakkaland, a Pokoli éden címen lett kiírva, elindult, de ettől még lehet jelentkezni és jönni a Kerekerdő részre.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni. ezúttal meglehetősen lassan haladunk Tao miatt, amíg nem tud újra rendesen lenni.
A 2030-as őszi event elindult, egészen november 30-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Illetve másik alternatív kalandként, ami KM pályázat is @Svarog részéről, az Earth K, lehet jönni és jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Noha elindult, de még lehet jönni!
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Triumvirátus címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá, ugyan elkezdődött, de ettől még lehet jönni.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, még nem kezdődött el, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elkezdődött, de még lehet jönni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Az őszi event a Rakghoul event kezdődik és az új szabályok értelében ez is november 30-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!
Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Traya is egy kalandot, ami az Elfeledett arcok nevet viseli, urban fantasy és Call of Cthulhu feelingű horror kaland lesz.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Huh, örömmel jelentem, hogy éppen minden tökéletesen friss az oldalon, kronológia (2,5 éves lemaradás behozva) Reneszánszon és SW-n is.
Karakter lista is friss, ahogyan a fülecskés menü is, új verseny kiírva, ahogyan halloween-i kaland is.
Már csak az ikonok kellenek és tényleg minden megvan. Ikonoki s készen
Karakter lista is friss, ahogyan a fülecskés menü is, új verseny kiírva, ahogyan halloween-i kaland is.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Hírek!
2019. szeptember és október
2019. szeptember és október
Kedves játékosok!
Elérkezett az október és végre nagyon jól felpörgött az oldal, régen voltunk olyan aktívak mint ebben a hónapban, aminek nagyon örülök
Első hírként, hogy végre valahára sikerült az oldalon minden létező dolgot aktualizálni, be lett hozva a 2,5 éves Reneszánszos kronológia lemaradás is, a fülecskés menüben le lett a szervezetek rész cserélve és most már a miként szerezhettek extra pontokat került be. SW-n is friss a kronológia.
Ezeken felül SW is kapott karakter listát, mint a Reneszánsz.
Az ikonok végre lecserélődtek az ikonpályázaton nyertes művekre, ezzel is lógtam már egy ideje.
Illetve a Global announcement topicoc száma le lett csökkentve, a korábbiaknak a linkjei egyben itt találhatóak.
És még egy, SW-n bevált a lista, ahol vezetve vannak a kalandok linkkel és játékostopic linkekkel együtt, Reneszánszra is csináltam, bár itt a lezárt játékok nem lesznek külön mentve. A Játékvezető topicban lehet ezt követni.
Véget ért a kvíz is és a jutalmak is ki lettek osztva. A mémkészítő verseny szavazása is véget ért, még egyszer gratulálok a nyerteseknek és mindenkinek, aki indult, nagyon jól szórakoztunk rajtuk.
Ha már versenyek, akkor a hónapban sem maradunk annak híján. A minden évben megrendezett Halloween-i bannerpályázat idén is ki van írva.
- Ehhez a topicot itt találjátok.
A verseny 2019, október 16., 23:59-kor ér véget, éjfélig lehet pályázni. Utána 1 hetes szavazási fázis következik, amikor ti fogjátok megszavazni, hogy 23.-én melyik banner kerüljön ki halottak napjának végéig.
Tartanak az őszi eventek mind a két helyszínen. Ne feledjétek ezek az eventek november 30-n 23:59-ig fognak tartani, azaz egész ősszel! Ha még valaki nem keresett párt nyugodtan megteheti, van időtök játszani.
- A Reneszánszos őszi event topicja itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
- A Lil’SW-s őszi event topicja pedig itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
Ezeken felül van jelenleg négy kalandunk is, amire jelentkezni lehet, ezeket itt lejjebb is megtaláljátok, vagy pedig a Kalandfigyelőben követhetitek nyomon.
Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Ez sem kifejezetten tutorial, de a Játékvezető-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat linkekkel és játékosokkal együtt.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizedik korszakkaland, a Pokoli éden címen lett kiírva, elindult, de ettől még lehet jelentkezni és jönni a Kerekerdő részre.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni. ezúttal meglehetősen lassan haladunk Tao miatt, amíg nem tud újra rendesen lenni.
A 2030-as őszi event elindult, egészen november 30-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Illetve másik alternatív kalandként, ami KM pályázat is @Svarog részéről, az Earth K, lehet jönni és jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Noha elindult, de még lehet jönni!
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Triumvirátus címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá, ugyan elkezdődött, de ettől még lehet jönni.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, még nem kezdődött el, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elkezdődött, de még lehet jönni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Az őszi event a Rakghoul event kezdődik és az új szabályok értelében ez is november 30-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!
Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Traya is egy kalandot, ami az Elfeledett arcok nevet viseli, urban fantasy és Call of Cthulhu feelingű horror kaland lesz.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
A mai napon @Godlaw / Tao-t visszafokoztuk moderátori rangba, ha visszatér az oldalra, visszakapja admini címét.
Ezeken felül @Werda kalandmesterből moderátori címet kapott a Little SW síkon levő aktivitása és ténykedése miatt. Gratulálunk neki!
Ezeken felül @Werda kalandmesterből moderátori címet kapott a Little SW síkon levő aktivitása és ténykedése miatt. Gratulálunk neki!
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Információk, hírek
Hírek!
2019. október és november
2019. október és november
Kedves játékosok!
November van már és októberben elég sok minden történt az oldalon.
Végre megint volt egy kisebb frissítés, ami a „navigation bar”-t illette, ez az a menüsor, ahol a gyorslinkek vannak, mint bejelentkezés, privát üzik és hasonlók. Ott lettek új ikonok, amik remélhetőleg elnyerik a tetszéseteket.
Véget ért a halloween-i bannerverseny és annak a szavazása is, a jutalmak kiosztásra kerültek.
A hónapban sem maradunk versenyek nélkül, mert majd november végén kiírom a karácsonyi bannerkészítő versenyt, hogy legyen ideje mindenkinek elkészíteni a dolgait.
Ezeken felül valószínűleg december elején a harmadik mémkészítő verseny is kiírásra fog kerülni.
Staff gárdában volt egy kis mozgás, mivel sajnos @Godlaw / Tao inaktív, így amíg vissza nem tér, addig visszafokoztuk moderátorrá. Ha visszatér, akkor visszakapja az admini rangot. Ezek mellett @Werda KM rang helyett moderátori címet kapott.
A hónapban készülünk egy kis meglepetésre, ami megkönnyítheti azt is, hogy valaki kalandmester legyen akár mesélés nélkül. Egyelőre maradjon meglepetés mindez, néhány napon belül kiderül, hogy mi is lesz ez. A fórumot és a discordot is érinteni fogja. Szerintem tetszeni fog nektek, remélem igazam lesz ezzel kapcsolatban
Discord… a hétvégén át lettek rendezve ott a dolgok megint főleg a „role” kiosztást illetően.
Star Wars síkon véget ért a korszakkaland és a Hódítás is éppen ezért kiírásra kerültek az újak. Még nincsen elég jelentkező, így mehettek jelentkezni rá.
A Reneszánszos korszak is lassan a végéhez közeledik, így oda is lehet jelentkezni, mert kiírásra kerültek az új.
- Kree invázió 11: A sötétség mélyén
- Hódítás: A négy évszak
- Hidegháború 8: Néma sikolyok
Ezeken felül még lehet jönni SW-n a párhuzamos kalandra is:
- A Karanténvilág
Mivel november van, így ugyan még tartanak az eventek, de már kiírásra kerülnek ma, vagy holnap a téli eventek topicjai, hogy legyen időtök majd játékostársakat találni oda.
Még tartanak az őszi eventek mind a két helyszínen. Ne feledjétek ezek az eventek november 30-n 23:59-ig fognak tartani, azaz egész ősszel! Ha még valaki nem keresett párt nyugodtan megteheti, van időtök játszani.
- A Reneszánszos őszi event topicja itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
- A Lil’SW-s őszi event topicja pedig itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
Ezeken felül van jelenleg négy kalandunk is, amire jelentkezni lehet, ezeket itt lejjebb is megtaláljátok, vagy pedig a Kalandfigyelőben követhetitek nyomon.
Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!
Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező
Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.
A discord chat szervere itt érhető el.
Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Ez sem kifejezetten tutorial, de a Játékvezető-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat linkekkel és játékosokkal együtt.
Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.
Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^
A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.
A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenegyedik korszakkaland, a Ssötétség mélyén címen lett kiírva, még nem indult, november folyamán fog, így lehet jelentkezni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, újra lehet jelentkezni, mert akkor jobb híján Tao nélkül folytatjuk a kalandot.
A 2030-as őszi event elindult, egészen november 30-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.
Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Illetve másik alternatív kalandként, ami KM pályázat is @Svarog részéről, az Earth K, lehet jönni és jelentkezni.
Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a negyedik kaland a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Még nem indult el, így lehet jelentkezni. Elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.
Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.
Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Néma sikolyok címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá, még nem kezdődött.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, még nem kezdődött el, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a negyedik hódítás a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Még nem kezdődött és elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Az őszi event a Rakghoul event kezdődik és az új szabályok értelében ez is november 30-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!
Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.
Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!
Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
A játéktéri hírek a New York Times-ban olvashatóak.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
8 / 10 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
Similar topics
» Idol/Watch - Sztár hírek, Bulvár hírek
» -=Információk=-
» -=Információk=-
» -=Információk=-
» -=Információk=-
» -=Információk=-
» -=Információk=-
» -=Információk=-
» -=Információk=-
8 / 10 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|