Ravencroft Pszichiátriai Intézet

(B épület, víz alatt)

El hagyva a gumi szobámat, vetem magam a vízbe, hogy kimentsek onnan valakit. Az illetőt a derekánál ragadom meg, és kezdek vele felfelé uszni. Néhány karcsapást követően, érzem amint a fejem valami keménynek ütközik. Ezen, csodálkozom is, hisz az elöbb ugrottam be, és most nem tudok a felszinre uszni. Körül nézzek, de a gumi szobát sem találom. Gondolataimba fészkeli magát egy ötlet, hogy talán esetleg tehetnék egy kisérletett arra, hogy jukat üssek a plafonba, tiszta erőből és akkor azon kijutni. Ezért, szabad kezemet ökölbe szorítom, és minden erőmet bele adva, ütök a plafonba. Közben, azért remélem, hogy a tervem sikerül. Bár, biztos van más szabadulási lehetőség is ebből a vízből, de azon majd akkor gondolkodom, ha az a terv Csütörtököt mond, ami eléggé nagy való szinüség szerint, befog következni. Nem vagyok jós, de azért majd még meglátjuk.

Adrian úgy látszik nem fog egy könnyen szabadulni a helyzetből. Az a csillagfejű látszólag nem érti egyáltalán. Sőt kezd ijesztővé válni. Nem mintha a másik kettő nem az lenne. Már a kis csaj is beszerzett egy kést. Adrian pedig stílust vált. Elkezd dühös lenni.
-Nem kell nekem semmit belátnom cseszd meg. Az a helyzet, hogy bezártatok egy gumiszobába mint egy gyogyóst és nem engedtek haza. Tűnjetek az utamból vagy szétverem a pofátokat.
És hogy még meggyőzőbb legyen kivillantja a fogait. Az apja eltűnése nagy törést okozott neki, ahogy az anyja halála. Ekkor megismerte milyen egyedül lenni. Mikor pedig a nagyapja felügyelete alá került akkor azt ismerte meg, hogy nem bízhat meg akárkiben. De a legnagyobb törést mégis az okozta benne, hogy az apja egyszer csak megjelent és rávetette magát mint valami vértartályra. Ez után pedig abba a helyzetbe került, hogy egy vámpírként kell megküzdenie a mindennapi betevőért, egy drogos haver lakásában él és nincs jövője. E miatt a lelkében leginkább haraggal elfedett bizonytalanságot láthat Yeb. Ha támadnak akkor úgy próbál védekezni ahogy azt az előző postomban leírtam.

Esther Lake

Egy halk reccsenésre lettem figyelmes, miközben hadakoztam, majd sötétség borult rám.
Megpróbáltam felébredni és megnézni mi történt. Olyan hideg van. Rém hideg! Áháháh, el is kezdtem nevetni. Miért rémes a hideg. Hahahaha.
Elég volt a komédiából! Megpróbáltam megmozgatni a kezemet és a lábamat. De nem mozdult. Vajon miért? Nem is értem. Hahó kéz mozdulj.
Sajnos nem mozdult, néma csöndesség köszöntött rám. Nem értettem miért nem mozgok. Ott voltam a B-ben, legalább átkerültem. Köszönöm!



//Köszönöm a játékot //

~Cindy Rayland / Lulu / Rony~

//C épüllet//


Közben az egyik tag beszél, semmi gond tereld csak el a figyelmét, de ahogy értelmezem amit mond barátkozni szeretne a velünk szemben állóval aki eléggé ellenkezik. Olyan mintha provokálná és szándékosan akarná rá venni a srácot hogy támadjon, talán ez valami taktika része lehet. Nem értem hogy mit csinál azaz alak azzal a fér pár cipővel, alkalmatlan fegyvernek, talán csak csali, lehet hogy többet tud a srácról mint gondolnánk, lehet hogy lábfétises és így akarja "elkapni". Figyelnem kell, főleg erre az alakra aki hátrébb áll, nem tetszik ez a mosoly, majd hozzám is szó, pontosabban köszön. Az is lehet hogy csak a cipő taktikás a társam és nekem ezzel az alakkal kéne foglalkoznom, sajnos nem erősségem a beszéd, sőt, nem is tudom hogy kéne visszaszólnom ennek a bizarr alaknak. Bunkónak tarthat, de úgy döntöttem tartom a néma formát, főleg miután a srác egyre ingerültebb és már nyíltan fenyegetőzik, egy sarokba szorított suhanc lehet a stílus alapján, fél tőlünk különben már támadott volna, de ez nem jelenti azt hogy nem is fog, valószínűleg egy lépés elég lesz hogy kitörjön. A mondatát befejezve megmutatja a hosszú szemfogait, már nem tetszik ez a dolgok annyira, nem tudom pontosan mi lehet de nem olyan mint én és szinte biztos hogy erősebb, nem kéne hergelnünk tovább. Nem tudom hol hagytam az eszem amikor bevállaltam hogy ide jöjjek, főleg ilyen alakokkal, egyik sem tiszta, látszik rajtuk, visszavonulót kéne fújnom amíg még nem késő, ehhez nem vagyok elég képzett, a 2 baromnak meg majd viszek rózsát a sírjára. Viszont ha futni kezdek talán felébred benne valami vadászösztön és a két másik is célpontot válthat. A lopakodásban elég jó vagyok, legalábbis eddig egy mácskával vetekedtem, először is a kést szépen leengedem hogy ne én tűnjek a legnagyobb veszélyforrásnak, majd szép lassan és minél halkabban próbálnék hátrálni. De mi van ha ez az eszelős engem bámul még mindig, szinte biztos vagyok benne hogy legalább a fél szemét még mindig rajtam tartja, mást kell kitalálnom, ekkor jut eszemben a földön fekvő plüss medve, alá csúsztatom a lábam és finoman meglendítve a lábam a srác mellkasához vagyis az ölébe repítem a mackót mondhatni finoman mintha a gyereknek lökném vissza a játékát vagy neki akarnám adni. Az ebből adódó zavart kihasználva vágok hátra arcot és kezdem meg a menekülés kísérletét.....

Ha volt lehetősége mind ezt megtenni és a medve már a srác ölében esetleg a lábánál van, mielőtt folytatódna a mozdulatsor és futni kezdene a test hirtelen megrándul és lemerevedik, a lány teste kezd megfeszülni ahogy a keze is a kés markolatán, talán még remegni is kezd egy kicsit, az arca is torzulni kezd düh jelei kezdenek mutatkozni egyre erőteljesebben, közben a medvét bámulva.

...éreztem ahogy Moo eltávolodik tőlem, elvették tőlem, kiszakadt egy részem. Eltelt pár év amit egyedül kellett töltenem, végre találtam egy barátot, nem veszíthetem el, ez a természetfeletti kis rohadék akar tőle megfosztani, nem tehet meg akármit és pl ezt nem teheti meg pont velem, ezzel mellé fogott."Természet feletti", hogy is mondta Cindy, egyenlő a halállal, asszem valahogy így, van még ami egyenlő azzal, ha valaki megpróbálja elvenni azt ami vagy aki az enyém, és Moo határozottan hozzám tartozik. Nem tűnik valami értelmesnek a srác már abból kiindulva hogy megpróbál megfosztani az egyetlen barátomtól, így körbeírom neki a dolgokat hátha felfogja és vissza adja mielőtt én adok neki valamit. Becsukom a szemem és veszek egy nagy levegőt, majd rá emelem a tekintetem, próbálva erőltetni egy kis mosolyt a gyilkos tekintetem mellé, hogy ennyivel is barátságosabbnak tűnjek.
-Szépen megkérlek, hogy távolodj el Moo-tól, amíg még tudsz és ne merj még egyszer hozzá érni mert.....-itt meg kellett állnom egy kis szünetre amíg elnyomom a fejemben megfogalmazódott fenyegetéseket és tartom a barátságosabb formát amivel indítottam - nem lesz jó neked.
Lassú lépéseket kezdek tenni Moo felé, közben a srácot nézve mereven. Közben kedves hangon próbálom utasítani mit kéne tegyen hogy elkerüljük a bajt.
-A béke érdekében kezdj szépen hátrálni, szerintem nem kérek megerőltetőt!
Ha ellenkezik, megállok és kicsit oldalra döntöm a fejem száj húzva.
- Ha szót fogadsz, hagyod hogy vissza vegyem ami hozzám tartozik és nem támadsz meg én se bántalak téged! - a jobb kezem amelyikben a kés van a szívemhez emelem a másikat pedig a levegőbe mintha esküt tennék - Ígérem!
Már rég neki ugrottam volna ha nem tudnám hogy természetfeletti, ez az egyetlen szerencséd hülyegyerek. Ha mégsem ért a szóból akkor is közeledek, ezzel vagy hátrálásra késztetem vagy támadni fog, ha támad próbálom kikerülni és valami veszélyes sebet ejteni rajta. Aztán belegondoltam hogy természet feletti léte miatt, lehet nem is tudok neki ártani és egy mozdulattal kiiktat mint egy szánalmas kis bogarat, de a barátom akkor sem hagyhatom, nélküle nem vagyok ember, inkább legyek halott.

Egyre idegenebbnek tűnik a világ, távoli illúzió mikor megbánom, hogy szembe szálltam az akaratával. Nem volt jó ötlet, nem kellett volna, nem. Küzdenék az életemért, a rossz döntésem ellen de akkor megragadnak és fejben vágnak. Érzem a halál ölelését a derekamon. Nem olyan ahogy elképzeltem, meleg ebben a hideg vízalatti világban. Talán ezt jelenti "várni a halált". Vegyes gondolatok támadnak meg ahogy lassan kifogyok az oxigénből, egész euforikus érzés nehezedik rám. Meghalni félálomban, szinte elengedem a tagjaimat mikor arra eszmélek, hogy a halál megpróbál lyukat ütni a plafonba.
Pillanatnyi meglepetésem után a jajveszékelő elmém csak egy megoldást kínál: ő is szabadulni akar...
Felemelem én is a kezemet és az utolsó mozdulataimmal megpróbálom a plafon anyagát meggyengíteni egy kis varázslat még búcsúnak hátha. Egy utolsó ajándék, ha másnak nem magának a halálnak. A metafizikai börtön sokkal rosszabb lehet mint a halál és talán magával visz. Talán elmegyünk egy szebb helyre, új felfedezetlen területekre. Nekem végülis soha nem volt kikötés, hogy a földön ismerjék a munkámat. Csak hagy dolgozzak tovább, még nem találtam meg a kirakós minden darabját. Még van hátha munkám, nem léphetek ki csak így. Csábítanak a lehetőségek és most csak egy utat látom, hogy tovább tápláljam az addikcióm.
Fel! Fel! A végtelenbe és tovább!

~Mysty B épület~

Akkor nyúltam a tőrért, mikor a lány újra lecsapott, már térnék is ki a csapás elől, de aztán kinyitom a szemem"ismét" és a földön fekszem. Az tűnik fel, hogy a saját késem áll ki a hasamból és én markolom azt. a lány pedig ott van a sarokban ahol az előbb és csak vihog, majd megszólít. A szavaira a testem, mintha ellazulna, mintha engedelmeskedni akarna az akaratnak, ami nem a sajátja. A kezem a markolaton lazább lett és szinte arra kívánkozna, hogy csússzon beljebb a testembe, de ekkor érzem, hogy a másik(ez esetben a bal kezem) megragadja a tőrt tartót és erősen ellentart neki és próbálja kihúzni a kést a testemből. Ekkor mintha egy delejes álomból ébrednék az agyam mély zugából kiállt rám a még megmaradt eszem.
~ Idióta! Azzal nem lesz jobb ha felboncolod magad. Még nem őrültél meg! Még van esélyed leállni. Rázd meg magad és ébredj fel ebből a rémes álomparadoxonból!
Kiállt a józan eszem míg ezzel együtt cselekszik a bal kezem képében.
A tőrt igyekszik kihúzni a testemből, de közben a másik kezem tolná azt vissza. Az őrült mazoista rész, melyet a furcsa lány szavai bíztatnak. A tőr remeg a két kéz ellentartásából, immáron kint a testből, majd az ész felül emelkedik kihúzza a tőrt a jobb kézből és a sarokban lévő lány felé hajítja.
- Tűnj el te átkozott álomkép! Ideje tényleg felébredni!
Kiáltom még majd bal kezem a sebre tapasztom ösztönösen, míg végig a szemem a sarkon tartom, akár eltűnt a lány akár nem. Ha elmozdult akkor követem a tekintetemmel és felkészülök rá, hogy a vésztartalék gázfiolámat, ami a másik cipőmbe van rejtve előhúzzam a rejtett zsebből és a földhöz vágjam, ha támadásba lendülne. Nem érdekel, hogy én is rémeket fogok látni elvégre a mostani állapotoknál nem lehet sok a különbség. és ha rá nem hat a gáz, akkor ez az egész tényleg csak egy álom, és ha ez már biztossá válik számomra akkor képes lehetek irányítani az akaratommal. elvégre, akkor minden csak itt benn a fejemben történik.

Miután beérünk a folyosóra, próbálunk elvegyülni a betegek között, ami nem a legjobb ötlet, hamar kiszúrják hogy különbözünk tőlük, és nem teljesen értem, hogy miért. Mármint, csak mi vagyunk széttépett kényszerzubbonyban, dehát ezek őrültek, nem hiszem hogy ennyire fura kellene legyen a szokatlanság. Komolyan nincs még egy zakkant, aki magán hagyta a "rabruhát"? Na mindegy, már megtörtént a baj. Az egyszerűség kedvéért megpróbálom leütni a kövér nőt - pélót visongat itt a dagadt k-rva - és utána egyesével a ránk támadókat is megpróbálom kiütni, és védni magam, illetve a főbb testrészeim. Ha fegyvereik is vannak, elsődleges a biztonságom, másodlagos pedig, hogy magamnak is megkaparintsak egyet - vagy kettőt. Szóval kezdődhet a csihi-puhi, ütöm-verem akit érek, meg ilyenek.
- Haladnunk kéne. - vetem fel társamnak is, és próbálok én is így tenni, átverekedni magam a tömegen és nem egy helyben harcolva velük, hanem araszolva a kijárat felé, és megpróbálni magam mögött hagyni ezt a szárnyat minél előbb.

(B épület, nem tudni hol)

Miután, derekánál ragadom meg az illetőt. felfelé kezdek uszni, de csak addig, míg a plafonba nem ütközöm. Furamód nincs kijárat a vízből, ezért magamnak vagyis inkább magunknak kell ütnöm egyet. Félperc múlva, már sikerül is a dolog, és így végre friss levegőt szívhatok a tüdömbe. Valamint, most van itt annak az ideje, hogy meglessem azt akit meg mentettem a fulladástól. Jól megnézem a fickót, de nem tudom, hogy mondjak e egyáltalán valamit. Bár, egyenlőre nem is tudnék megszólalni, hisz még mindig a levegő után kapkodok. Majd, kiteszem a srácot a partra vagy mire, majd én magam is kimászok, és elterülök a padlón. Azért, jó lenne tudni, hogy hol is vagyok, és hogy mit is keresek itt. Ráadásul, hát nem is tudom.

(Most csak ennyit tudtam írni, és hogy csak most írok.)

~ Msty B épület~

Nagy nehezen sikerült felébrednem ebből a szörnyű rémálomból, úgy tűnik most már ténylegesen. Azt hittem végre vége de aztán ahogy épphogy megmoccantam megéreztem a vágást a hasamban. A seb fájt és vérzett, de nem estem pánikba, hanem szakítottam egy darabot a lepedőből és bekötöztem vele a sebemet.
~ Ez marhára fáj, nemhiába tartják ezt a legsz*rabb és leglassabb halálnemnek. El kell jutnom a konyhába, hogy valami véralvadást elősegítő zöldséghez jussak. Aztán még megnézhetem majd a nővérszobát is hátha találok valami fájdalomcsillapítót ott, de szerintem elsősorban az a fontos, hogy ne vérezzek el.
Körbetekintettem, majd mikor láttam, hogy nincs itt senki, gyorsan ellenőriztem a felszerelésem. Minden a helyén volt. A maszkot is felvettem, mielőtt megindultam volna az étkező felé. A két külön kabátzsebemben pedig elő volt készítve az öngyujtó és a dezodor, hogyha baj lenne akkor mindkettőt könnyűszerrel elő tudjam kapni és harcba bocsátkozhassak, bár reméltem hogy erre nem lesz szükség, mert jelenleg a sérüléseim túl súlyosak voltak ahhoz, hogy ha túl is élem a harcot, akkor sokáig megmaradjak, ha nem teszek valamit.

Megpróbáltam leütni a nőt, de az rohanni kezdett, miközben a többiek körbevettek, mielőtt üldözhettem volna. Hogy rohadna meg, majd később megtalálom a kövér k-rva anyját is. Na, akkor kezdődhet a bunyó karácsonyig, fordulnék az első önkéntes felé, hogy leüssem, mikor hirtelen elgyengültem. Éreztem a fáradtságot, ami átjárta a testem és az elmém, pedig nem kellett volna - az adrenalin, aminek tombolnia kellett volna a szervezetemben, egyik pillanatról a másikra tűnt el, és végül megálltam, miközben arra gondoltam, milyen egyszerű lenne lefeküdni a padlóra, és pihenni egy kicsit. Hívogatott, mint még soha, hogy aludjak, pihenjem ki ezt a fáradtságot, de nem volt erőm megmozdulni, csak álltam egy helyben, és néztem magam elé. Halványan érzékeltem, hogy egy férfi beszél hozzánk, és felé fordítottam a tekintetem. Vörös szem, szürke bőr, tiszta vámpír a csávó, lehet hogy az is. Fáradt elmém lassan kapcsolt, kezdtem összerakni a kirakóst - biztos hipnotizál a vérszívó szupererejével, a következő pillanatban már a nyakamból fogja szívni a vért.
- A k-rva anyád. - próbáltam felvenni vele a kommunikációt, kifejezni nemtetszésem, és elítélni a gondolatot, hogy egy másik férfi csókolgassa a nyakam. Azért mindennek van határa...

Adrian nem épp a legnyugodtabb idegállapotban van jelenleg. És látszólag senki sem akarja megérteni, hogy el akar innen tűnni a fenébe. Az hogy ez a hely a neki valóknak otthont adna meg sem fordul a fejében és a fogvillantásra csak a lány érti meg a helyzetet. A repülő mackó elől Adrian könnyedén elhajol. És épp azon lenne, hogy utoljára elmagyarázza a helyzetet mikor is új alak jelenik meg. Adrian egy pillanatnyi félelemmel tekint a hang irányába de, aztán megdöbben. Kicsit meggyengült hangon tör fel belőle a kérdés.
-Te is ilyen vagy?
Aztán erőt vesz magán és visszaveszi a sötét pillantását.
-És mégis miért kényszerzubbonyban egy gumiszobában szállásoltatok el?

~Cindy Rayland / Lulu / Rony~

//C épüllet//


Először nem tűnt valami együttműködőnek a srác, próbált újra magyarázkodni, folytattam a tervem és csak haladtam. Közben elterelődött a figyelme, igaz rám és amit mondtam nem figyelt de a kis lény hangjára rögtön oda kapta a fejét és valamivel nyugodtabb viselkedést mutatott, mondhatni megdöbbent. Ez kapóra jött, közben biztonságban csentem vissza Moo-t, biztonság kedvéért azért hátrálva tértem vissza az előző helyemre és a földbe vágva a kést, le telepedtem én is Moo-val, öleltem kicsit táncoltattam az ölemben, közben azért figyeltem a srác reakcióit aki időközben vissza vette a mogorva figuráját és jobban megnézve a kis lényt....egy denevérszárnyas kis fekete macska de ha így hatott a fiúra nem tudhatom mire képes, jobb lesz távol maradni tőle és kezd aggasztani az is hogy egyre több itt a természet feletti, majd a gondolat után felhúzom a térdeim a késre visszacsúsztatva az egyik kezem szorongatom Moo-t.

egy lüktető illúziónak tűnik az egész mikor levegőhöz jutok, a csatám a mélyben az életért, legyen az oldalamon akárki. Most látom csak, hogy a démonom egy szerencsétlen kislány. Elég megviseltnek tűnik ő is, de épp az imént próbáltunk végülis megfulladni. Megterheli az ember lelkét egy ilyen elfoglaltság, de ne akarom szegényt zavarba hozni. Viszont kimászom én magamtól is. Csak magamra erőltetek egy mosolyt mikor először a szemébe nézek.
- Hogy hívják kisasszony? - Próbálkozom semlegesen, lehetőleg kezdeményező jelleggel. Amíg összeszedi magát és válaszol addig én is veszek pár nagyobb levegőt és összerakom a képet.
Megnyalom a számat, elengedem a tagjaimat egy pillantásra.
A víz tudjuk, hogy nem volt természetes, ezt a vak is látja. De a természete miatt nem igen tudom megállapítani, hogy milyen szinten van a világban. Az érzékeim is megcsalhattak éppenséggel. Kényelmetlen ennyire kevés információval rendelkezni, de a sóssága miatt úgy gondolom ez illúzió lehet. Ha valaki vízzel is babrálni akkor is hozzáférhetőbbnek tűnik az édes víz. Brooklynban vagyunk de mégis csak a parttól kéne ide hozni hozzá a vizet. Inkább csak a tenger jelleget akartak neki kölcsönözni.
Valószínű ez a megoldás, a lánytól még talán érdeklődhetnék. De inkább újra kihúzom magam és talán felállok ha képes vagyok rá, óvatosan.

A többiek egészen elcsendesedtek. A furcsa szőke lány elvette a maciját és ismét nyugodtan visszaült. A macskának nem teljesen hisz Adrian de, azért valamennyire megnyugodott. Talán mert ugyan olyan volt min ő vagy csak mert egy macskát kevésbé talál veszélyesnek mint a társaság többi tagját. Viszont mikor a kérést meghallja akkor Adrian teljesen megdöbben.
-Nem, nem, nem, nem, nem. Én ilyesmibe nem keveredek bele. Amúgy is itt voltam mikor a démonok elfoglalták New Yorkot örülök, hogy azt túl éltem. Azok amúgy is tudtommal képesek parancsolni a magunk fajtáknak. Kösz a segítséget meg mindent de, én ilyesmikben nem veszek részt inkább hazamegyek.

~ Mysti B épület~

Épp fel akartam állni, mikor arra lettem figyelmes, hogy a lábaim nem engedelmeskednek. Szinte leestem az ágyról. Még szerencse, hogy a kezem nem fájt csak a hasam, de az viszont kib*szottul.
~ Ó bakker. Ez így nagyon nem lesz jó.
Fut át az agyamon, míg megpróbálok kifele kúszni a szobából fél kézzel, míg a másikat a sebemre szorítottam. A maszkot hagytam a fenébe, egyenlőre fontosabbnak tűnt számomra, hogy valahogy elállítsam a vérzést, mintsem, hogy a gázok miatt aggódnék. Ahogy kúsztam tűnt csak fel, hogy gyorsan gyengülök és egy szép vércsíkot is húztam magam mögött a földön.
- Hogy az a...
Sziszegem a fájdalomtól összeszorított fogakkal és elhaló hangon, mivel már alig volt erőm beszélni is. Végül sikerül elkúsznom a folyosóig, de ekkor már éreztem, hogy erősen szédülök. Innen még pár kúszás volt csak hátra mielőtt végleg elterültem volna zilálva a folyosón.
~ Gyerünk kislány nem adhatod fel. Túl fiatal vagy még a halálhoz. Gyerünk ne aludj el. Ébren kell marad...
Ekkor éreztem hogy a hideg kezdi el rázni a testem, majd az ájulás határára kerültem.

~Cindy Rayland / Lulu / Rony~

//C épüllet//

Nem tudom hogy bízhatok e macskába, de már valami démonról beszél, csöppet sem hangzik biztatóan, főleg hogy ezt a biztonságosnak mondott világot veszélyezteti. Ellen kéne harcolnunk hogy megfékezzük, haha én nem szívesen vennék részt ebben, sőt ha már itt van akkor az épületben sem a legjobb ötlet megmaradni, mert talán kint több esélyünk van...több, mert van hova futni, egy zárt helyen nincs egérút sajnos. Lassan felkelek és amíg mindenki fókuszál a macskára halkan arrébb araszolok, először is a kést veszem ki a földből, mondjuk egy démon ellen nem valami hatásos szerintem, de más ellen igen! Észrevétlenül próbálok sompolyogni hátrébb és az első jól takaró helyre beugrani, majd várok egy kicsit és ha elég tisztának és biztonságosnak érzem a terepet elindulni, persze nem vissza a szobámba, az épület kijáratát keresem. Reméljük közben a megbízónk nem kap el minket és használ majd démon haminak ha már ilyen bátrak vagyunk, épp ezért gyorsnak kell lenni és észre vétlennek, de szerintem annak a nőnek mindenhol van szeme úgyhogy nem valami nagy az esélye hogyha nem akar elengedni le tudunk lépni, de ez még mindig jobb minthogy egy démonnal kerüljek szemben, itt van esély némi túlélésre.