Veszélyterem

Szonár látta Akalin az ijedelmet és azt is, hogy biztonságra vágyik, ahogy közelebb jön. Hallotta az aggódást a szavaiból illetve a testében zajló folyamatok hangjából is, hiszen most már újra megvolt a különleges hallása, itt nem volt blokkolás.
- Igen, Fülemüle, jobban van. Ne vedd a szívedre, hogy John megijedt tőled. Mint mondtam, ez egy beteg gyermek. Traumák érték, a szüleit megölte az AIM és démonoktól retteg. Sajnos téged is annak nézett és azt hitte, meg akarod enni. Ahogy rólam is, mivel melletted álltam és hiába mondtam bármit is. Amikor itt lezárult az ajtó, akkor belőle az elemeket formázó erő szabadult ki, tüskék jöttek ki a falból és az egyik átszúrta a rendőr vállát. Gyógyító mutánsokat hívtam és nagyjából rendbehozták és a mentőkkel már a két lábán ment el. Johnnal viszont nem lehetett szót érteni, ide már szakember kell.
Arkan közben meghallotta az érkezők lépteit és Fülemüléhez szólt.
- Megjött a pszichológus, aki kezeli majd. Ezt még elintézem. Ha gondolod, addig kijöhetsz velem, hogy ne kelljen újra magadra maradnod itt.

Ha Akali jött Arkannal, akkor láthatta a megrongált folyosót, amin járni azért lehetett, de óvatosan, mert kerülgetni kellett a lyukakat, hogy ne essen el az ember. Kint egy átlagos kinézetű, szőkésbarnahajú nő, Dr. Tenderton közeledett és még ott volt az egyik gyógyító mutáns is. Szonár elmondta nekik, mi történt és Veszély kinyitotta a 2b-t. A gyógyító mutáns felvette Johnt, a doktornő pedig beadott neki egy olyan szérumot, ami mellékhatás nélküli gyógyszer volt pánik megelőzésére. Így már nem kellett attól tartani, hogy újra rátör a roham, biokémiailag be volt biztosítva. Ezután felvitték a gyengélkedőre, hogy megvizsgálják, van-e szervi betegsége is vagy a problémája tisztán mentális jellegű. Az igazgatóhelyettes még elment a recepcióra, felvetetni a gyerek adatait és a lelkükre kötötte, hogy még egyszer ne engedjenek be érkezőket csak úgy. Inkább hívják ki őt vagy mást, aki ráér. Miután ez is megvolt, visszament a Veszélyterembe, hogy Fülemülével foglalkozzon. Ezek után órát tartani nem volt könnyű, ahogy a diáknak sem lehetett könnyű visszarázódni, ezért Szonár először csak leült és pötyögött valamit a gépen. Egy megnyugtató táj képe jelent meg, a hideg égövi, havas-hegyes tájak látványa. Egy rövid ideig csak nézte, majd Akalira tekintett, hogy hogy vette az eseményeket.

John már a gyengélkedőn tért magához, az egyik ágyon fekve. A pánik elleni szer másnap reggelig hatott és utána is minden nap megkapta, ahogy a gyermekpszichológus is járt hozzá és segített feltárni a bajt. Szakmai tudásával képes lehetett elérni, hogy John hallgasson rá és szépen az értésére tudta adni, hogy megváltozott a világ. A közelmúlt történéseit, az AIM és a démoni megszállás végét, a mutánsok általános elfogadottságát tudatosította benne, ahogy azt is, hogy ebben az iskolában rengeteg hozzá hasonló él. Veszély különleges figyelemmel kísérte és ha valami jelét adta annak, hogy újra rombol a képességével, azonnal leblokkolta a termet (ahol egyébként nem volt más beteg, csak John). Szonár aggodalma kissé túlzott volt, nem telt hónapokba az, hogy a diák nagyjából rendbejöjjön. Legalábbis annyira, hogy még egy pánikrohama ne legyen és hogy a kényszerképzetek ne lehetetlenítsék el a bentlakását. Néhány napot kellett eltöltenie a gyengélkedőn. Felügyelet mindig volt mellette, kapott bőven enni-inni, tisztálkodószerekből is volt többféle, amik közül választhatott. Nézhette a tévét, olvashatott, hoztak neki könyveket, amiket akart. Igény esetén játékokat is kapott. Ha valamilyen módon szökni próbált, Veszély azonnal lezárta a termet erőterekkel. Felügyelet mellett viszont kijárkálhatott és látogatókat is fogadhatott. Maga Szonár is meglátogatta egy pár nap múlva, mikor a doktornő úgy ítélte meg, hogy most már nem lesz baj. Kijelölt neki egy szobát és az új diák lassan bekapcsolódhatott az iskola életébe, ismerve a házirendet, a szabályokat és a lehetőségeket.

/ A gyengélkedőről: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t200-gyengelkedo
Ha gondolod, írhatsz oda is egyet, de nem muszáj. Most már szabadon játszhatsz vele a kúriában. /

A tanár úr végül elmesélte, hogy pontosan mi is van a fiúval, ami részint megnyugtatott, másrészről viszont elszomorított.
- Lassan kezdem megszokni, hogy hasonlóan reagálnak rám az idegenek. De még egyik se hitte, hogy meg akarom enni. Remélem hamar kigyógyítják a fiút, mert félő, ha legközelebb meglátna hasonlóan járnánk.
Mondom, majd a Tanár úr felajánlja, hogy menjek vele fogadni a pszichológust.
- Megyek én is. Nem szeretnék továbbra is egyedül maradni.
Mondom, majd megindulok a tanár úrral, miután fogadtuk a pszichológust és az igazgatóhelyettes mindent elrendezett, visszatértünk a veszélyterembe, ahol a tanár úr egy tájképet jelenített meg előttem, havas hegyeket. melyek képek, voltak, és megnyugtattak kissé, de arcomról az aggódást még mindig nem tüntethették el.

Szonár sejtette, hogy a lánynak rosszul fog esni a hír, hogy miért ijedt meg tőle az érkező diák, de tiszta vizet akart önteni a pohárba. Akali ugyan azt mondta, hogy kezdi ezt megszokni, de látszott rajta, hogy megviseli. Mivel ez már a sokadik alkalom volt, ráadásul elég erős, hogy nemcsak furcsa szerzetnek, hanem rögtön démonnak nézték. Arkan röviden válaszolt neki:
- Tudod jól, hogy te nem tehetsz semmiről. És John sem, hiszen ő beteg. De rendbe fogják hozni, a doktornő érti a dolgát. Addig pedig megtesszük az óvintézkedéseket és nem lesz több baj.
A tanár egy kicsit meg is rázta a lány vállát és rámosolygott, majd elengedte, ahogy kimentek. Kint tehát Akali hallhatta az egész történetet és láthatta, ahogy az egyik mutáns kézben viszi el Johnt és távozik a doktornővel.
A Veszélyterembe visszatérve Szonár nézte a képet egy ideig és Fülemülére is rápillantott néha, hogy jobban van-e már. A tanóra eléggé balul sült el eddig és nem is lehetett csak úgy visszatérni a száraz anyagra. Lehetett volna, de ami történt, azzal foglalkozni kellett.
- Ha nem haragszol, most nem folytatnám rögtön, mert ezek után nem is lehet. Mesélsz egy kicsit magadról? Mióta tanulsz itt az iskolában?
Szonár közben keresett egy képsorozatot, a világ különböző tájaival, szebbnél szebb vidékekkel és azt indította el a gépen. Közben pedig figyelt a lányra.

A tanár úr, megpróbált egy kis lelket önteni belém, több kevesebb sikerrel, mielőtt elhagytuk volna a veszélytermet. Láttam a folyosón a romokat, újra halottam az egész sztorit és láttam az eszméletlen fiút, akit egy gyógyító mutáns vitt, a gyengélkedő felé.
A veszélyterembe visszatérve nem igen tudtam volna a tanulásra koncentrálni, szerencsére a Tanár úr nem folytatta, hanem helyette tájképeket mutogatott nekem, majd kérdezni kezd rólam. Leheletvételnyi csönd után válaszolok is.
- Pár hónapja érkeztem. Dakotából érkeztem, indián családba születtem, de a bőröm színe miatt mindig is kilógtam a tömegből, szóval nekem nem volt furcsa, ha valaki furcsán néz rám, de azt nem szeretem, ha megrémülnek tőlem.
Itt egy kis szüntet tartok, majd témát váltok.
- Sok hobbim volt, szerettem íjászkodni, lovagolni, festeni faragni, sőt még énekelni is. Bár sokszor egyedül végeztem ezeket a tevékenységeket, akadt egy-két jó barát akikkel közösen is hódolhattam hóbortjaimnak.
Mesélek, majd itt megállok egy kicsit.
- És ön tanár úr, mesél kicsit magáról? még nem sok mindent tudok önről.

A fotók sora még mindig futott a képernyőn, nem túl gyors egymásutánban. Már trópusi és mérsékelt égövi vidékek is feltűntek, többnyire barátságos állatokkal, tehát nagyobb ragadozókat nem igazán lehetett látni. Szonár direkt ilyeneket keresett a gépben, hogy ne fokozza az indulatokat, inkább ezzel is barátságosabbá tegye a helyet. Érezte a feszültséget a csendben, ezt már a mutáns képessége nélkül is észre lehetett venni. Idő kell, mire egy ilyen eset után egy kamaszlány összeszedi magát. Arkan pedig megadta ezt az időt Fülemülének. Figyelt rá és beigazolódott a sejtése. Kezdte jobban megérteni a problémát. Akali már emberként is szembesült a kirekesztéssel, mutánsként pedig ez csak fokozódott, ezért is érintette olyan érzékenyen.
Szonár bólogatott, hogy érti és figyel. Hallgatta, hogy mi megy benne és úgy vette észre, hogy már egy kicsit nyugodtabb a lány. A szíve sem dobogott olyan hevesen. A hobbik, kedvtelések után pedig nem volt rest ő is beszélni ugyanezekről.
- Értelek, Fülemüle. A becenevedet azért kaptad, mert énekelsz is? Aranyos egyébként. Nos, én messziről jöttem, Azerbajdzsánból. Nem tudom, mennyit tanultatok erről az országról földrajzból. Európa és Ázsia határán van, egy kicsi, de annál békésebb és toleránsabb ország. Ahogy mondtam, dolgoztam állatkertben és fókashow-ban. Aztán kaptam egy ajánlatot itt az Államokban, így kerültem Amerikába. Mikor az AIM átvette a hatalmat, akkor Kanadába menekültem és segítettem más mutánsoknak is ebben. Aztán beköptek és börtönbe kerültem, mert nem regisztráltam. Később pedig jelentkeztem az X-Menhez, kaptam kiképzést és segítettem nekik több ügyben. Közben megszületett a gyermekem is, akivel a feleségem most otthon van. A képességem pedig az extrém hallás. Téged is már messziről hallottalak, mikor jöttél. 
Arkan figyelte a lány reakcióit és ha már kicsit oldottabbnak tűnt, akkor jött elő egy ajánlattal:
- Ha szeretnéd, tarthatok is egy kis bemutatót a fókákról és jegesmedvékről, kikapcsolódásnak. Nagyon szerethető állatok, ha megismerjük őket és igen okosak is. Van rá szimuláció.

Figyelmesen végighallgat, majd a hobbi témánál ő is elkezd magáról, beszélni, ami öröm, mivel én is kíváncsi vagyok az ő életére, így legalább nem érzem magam úgy mintha egy pszichológusnál ülnék, hanem mintha csak egy beszélgetés közepében lennék.
A hely neve amit említ nem ismerős és ezt be is ismerem.
- Igazából, a földrajz nem az erősségem, de első hallásra kellemesnek tűnik az a hely.
Reagálok, majd mikor kitér a képességére akkor leesik nekem a tantusz.
- Tehát ezért hallhatta a pánsípomat olyan messziről is a Tanár úr. Én pedig azt hittem, abból tudja, mert a nyakamban lóg.
Ha a tanár úr az arcomat fürkész, akkor már egy egészen nyugodt arcot lát, ami még nem teljesen boldog, de már kissé nyugodtabb.
Az ajánlatot elfogadom, mivel az agyam most sok mindenen kattog a történtek miatt és a tanulásba nehéz lenne visszarázódni.
- Szívesen megnézném, ahol laktam, nem túl sűrűn láthattuk őket.

Arkant nem érte meglepetésként, hogy a lány nem ismeri Azerbajdzsánt. A futballon kívül nem sok mindennel robbant be a köztudatba az ország. De ez jó is volt így, békés kis önálló állam volt. Szonár szerette is és sokszor visszavágyott, de nem mostanában lesz, hogy hazalátogat, gondolta.
Hallgatta, mi megy Fülemülében, de már az arca is mutatta, hogy múlik az ijedtség és az idegesség. Kezdett csillapodni és érdeklődött is a bemutató iránt. Arkan mosolyogva bólintott és programozott egy szimulációt.
Köves tópart jelent meg, egy vödör friss szagú hallal, amit Arkan rögtön fel is vett. A fókák kezdték megközelíteni és körbevették. Nem bántották, sőt ágaskodtak és a jellegzetes hangjukat adták ki, ahogy érezték a táplálék illatát. Ő pedig elkezdte nekik dobálni a halat. Némelyiküknek csak magasra tartotta a halat és megvárta, amíg a hátsó felükre támaszkodva "felállnak", mint más állatok a hátsó lábaikra. Akali láthatta a vidám falatozást. Ezután váltott a kép és egy mesterséges környezet, aréna jött elő. A háttérben vidám diszkózene szólt. Szonár egy medence szélén állt és a víz közepén lévő kör alakú pódiumon figyelő fóka felé dobott egy halat. Az azonnal elkapta a szájával, ahogy a következőt is. Ezután a tanár intett az állatnak, mire az a vízbe ugrott és pillanatok múlva Szonár lábainál jelent meg. Ő megsimogatta a fejét és egy fa emelvényre mutatott, amire nem túl meredek feljáró vezetett fel. A fóka simán felevickélt rajta. A következő kézjelzésre a két mellső uszonyával kezdett tapsolni. Amikor Szonár körbefordította a kezét, a fóka is megfordult maga körül. Ezután a vízbe ugrott. Szonár Akalire nézett, hogy eddig hogy tetszik neki a műsor. A férfi sok ilyet csinált már élőben is és amit most Fülemüle látott, az a fókashow-kban mindennapos elem volt, teljesen valósághű szimuláció tárult elé, amiben Arkan igencsak otthon érezte magát.

Igaz, hogy többször jártam már a veszélyteremben, de mindig lenyűgöz, milyen élethűen tudja a dolgokat megjeleníteni.
~ Tényleg olyanok mint az igaziak.
Ritkán láttam fókát, de ha láttam akkor is csak az állatkertben. Ennek ellenére a megtévesztésig hasonlított a hangjuk, kinézetük és a gesztusaik az igaziakra.
A Tanár úr szó szerint rögtönzött fóka showt tartott nekem.
~ Nem is emlékszem mikor láttam utoljára fóka showt.
Figyelemmel és mosollyal az arcomon pedig mosollyal kísérem végig az előadást, s mikor a fóka körbefordul tapsolok is egy rövidet.

Szonár látta, hogy a diáknak nagyon tetszik az előadás. Figyelt és a végén még tapsolt is. Ő maga is nagyon élvezte ezt, a showbiznisz világát. Tudta, hogy nem rajta van a hangsúly, hanem az állatok a főszereplők, ők viszik el a hátukon a műsort. Még egy ilyen szimulációban is. A tapsra csak bólintott és dobott egy halat a fókának, aki azt vidáman elkapta, majd eltűnt vele a víz alatt.
Ezután váltott a kép és jegesmedvék tűntek fel, egy sziklás, mesterséges parton. Az egyik két lábra ágaskodott és a mellső mancsait emelgetve ingadozott jobbra-balra. Szonár dobott neki egy halat, amit a mackó szájjal el is kapott. Amíg ő falatozott, addig Arkan intett a másiknak. A jegesmaci értette a jelzést és felugrott az egyik sziklára, ahol leült. A következő kézjelzés után átugrott egy kisebbre, onnan pedig a vízbe. Szonár felvette a kőről az ott elhelyezett labdát és lóbálta vele a kezét. A vízben lévő mackók követték a szemükkel. Bedobta nekik és azok elkezdték egymásnak passzolgatni. Kissé sután, de sikerült egymáshoz lökdösniük a vízben és vissza. Amikor Szonár kétszer összeütötte a kezét, akkor a második medve a szájába kapta a labdát és kimászott vele a partra. Elhozta egészen Szonár lábáig és ott pottyantotta ki a szájából. A csuromvizes mackó ekkor két lábra ágaskodott és meg is kapta a jutalmat, egy szép nagy halat. Arkan még megsimogatta a fejét, majd hagyta falatozni.
A kép még megmaradt, de már csak a falatozó medvéket lehetett látni, több műsorszám nem volt. Szonár Akalira nézett és megkérdezte:
- Hogy tetszett? A valóságban persze rengeteg munka kell, hogy ilyen kapcsolatban legyünk velük, de lehetséges.
Úgy látszott, hogy az órát szabotáló eseményeken már túltette magát a leányzó és most már csak az volt hátra, hogy megbeszéljék a következő alkalmat. Vagy hogy kérdezzen, mondjon, amit még akar.

A fóka megkapja a jutalmát és eltűnik a vízben.
Már azt hiszem, hogy vége a shownak így tapsolni kezdenék, de mielőtt ezt megtehetném a környezetemben lévő állatok megváltoznak. Eltűnnek a fókák és jegesmacik jelennek meg a helyükön. Testközelből félnék egy macitól, mármint ha egy igazi vad macival találkoznék, de így nincs rá okom.
A tanár úr "megtáncoltatja" az egyik megvét, a többinek pedig bedob egy labdát a vízbe, amit aztán elkezdenek a másiknak passzolgatni. végül az egyik kiszáll a vízből a labdával és leteszi azt az idomárja elé a jutalma pedig ezért egy szép nagy hal volt.
A tanár úr ezek után megkérdezi, hogy tetszett a műsor.
- Nagyon. 
- Persze ez egyértelmű, a vadonban óvatosabban közelítenék meg egy macit, mint itt. 
végül felteszek még egy záró kérdést az órán.
- Menyi ideig tart egy szám betanítása?

Szonár végül elérte a célját. Akali megnyugodott, a műsor tetszett neki és fel is dobta. Ezt a tanórát muszáj volt show-vá változtatni, ha már majdnem tragédia lett belőle. A következő viszont már rendes tanóra lesz, gondolta Arkan.
Mosolyogva bólintott Fülemüle szavaira. A lány értette a lényeget. Értelmesnek, jó képességű diáknak tűnt így az első tanórán. A magatartásával sem volt gond, figyelt, nem kalandozott el és nem szabotálta az órát mindenfélével, ahogy egyesek szokták. Az ilyeneket öröm lesz tanítani, gondolta Szonár.
- Ez macitól függ. Először meg kell vele barátkozni, hetekig csak etetés van. Van olyan, akinél hónapokig, mert nehezebben szelidíthető, vadabb, erősebbek az ösztönei. Aztán ha már nem kell tőle félni, akkor egyszerű. Mikor már megvan a bizalom, akkor szívesen megtanulja. Mondjuk ez a sziklás mutatvány két hét. Két intenzív hét után már a mackó tudja, mit csináljon.
Arkan közben ránézett az órájára és látta, hogy megvannak. Sőt egy kicsit tovább is tartotta az órát illetve a műsort.
- Remélem, nem baj, hogy egy kicsit elhúzódott. Mivel a mai egy kicsit félresikerült és sajnos nem tudtam átadni mindent, amit akartam, azt javaslom, hogy nézd át egy kicsit az égövi jellemzőket a következő alkalomra. Ott fogjuk folytatni, ahol ma félbehagytuk. Jó hétvégét, Fülemüle!
Arkan ezzel lezárta a gépet és eltűnt a szimuláció. A mackók helyett a Veszélyterem speciális, gépies helyisége volt látható. Szonár összeszedte, amit magával hozott ide, kiengedte Akalit, majd bezárta a termet és elvonult a szolgálati lakásába. A fejében még az járt, hogy Dr. Tenderton mit tud majd kezdeni ezzel a pszichésen zaklatott John Williams-szel. De ő ezzel még várhatott. A gyerek jó kezekben volt.

/ A tanóra ezzel végetért, köszönöm a részvételt!   /

Az X-Mennek formában kellett maradnia és a sport mellett a Veszélytermet is gyakran látogatták. Szonár maga is megtette, akár egyedül, ha úgy volt rá lehetősége, de többnyire akadt partner. Ma délután egy nála fiatalabb, orosz mutánssal beszélték meg az edzést. A Nyúl azaz civil nevén Alekszej Valentyinovics Vaszilenko már pár éve tagja volt az X-Mennek, ismerhette Arkant, az életrajzát, a tanított tárgyait és tudhatta, hogy itt lakik az iskolában feleségével és gyerekével, két hónapja pedig elvállalt az igazgatóhelyettesi posztot. A képességével is tisztában lehetett. Szonár extrém hallással rendelkezett és a harcban ez nem jelentett rögtön látható előnyt, mégis előbb hallotta meg egy ízület mozdulását, egy fegyver kattanását, stb. Szonár igyekezett olyan szituációt programozni, ami Nyúl képességeit nem haladja meg, de próbára teszi.
Gépeket, robotokat táplált be, amik ellen a szaglás nem használt, maradt a többi érzék. Nem árulta el előre, mi következik, mert az ellenfelek sem szokták előre elmondani a taktikáikat. A feladat izzasztó lesz, megterhelő, de teljesíthető és segíti mindkettejüket a fejlődésben.
Ha Alekszej jött, Arkan már a folyosó másik végéről hallotta és kézfogással köszöntötte. A leprogramozott szituációban a robotok és gépek még mozdulatlanul álltak. Szonár így szólt a másik X-Manhez:
- Üdv, Nyúl! Ha megfelel, kezdhetjük is. Az edzésnek a gépek legyőzéséig van vége vagy ha rosszul állunk, tíz perc múlva automatikusan leáll.
Nem akarta sokáig húzni az időt. Beszélgetni kint is lehet, ide edzeni jöttek. Közben úgyis lesz majd pár szavuk egymáshoz, ha ügyesek és tudnak erre is figyelni. A Veszélyterem falán ovális, lila alakzatokat lehetett látni és több helyen hat méter magas, emberszerű, de deréknyi vastag karokkal rendelkező robotok álltak. Ezekből négy volt összesen. A terem plafonja alatt nem sokkal pedig egy tüskés gömb lebegett. Ha Nyúl kész volt az edzésre, akkor Szonár elindította a programot. Az a tíz perc mindig elég volt, komoly sérüléseket itt nem szerzett, aki ésszel harcolt és nem állt be védtelenül a fegyverek elé. A program indításakor először a gömb kezdett forogni odafönt. Nem csinált semmi mást, csak forgott és úgy látszott, a mozgása követi a két mutánsét. A robotok lendültek támadásba. Kettő Nyulat közelítette meg és a karjukkal felülről akarták lecsapni. Másik kettő Szonárt támadta ököllel vagy hasonló, felső csapással. Nem lehetett megállapítani, milyen fémből voltak, de elég gyorsan mozogtak.

A Nyúl lazán sétált be az edzőterembe. Kicipzározva viselte dzsekijét, melynek oldalsó zsebébe bedugta a kezét. Kezet fogott Arkannal, majd miután az ismertette a feladatot, Alekszej csak bólintott rá. Valóban nem volt célszerű beszélgetni, és a fiúnak most nem is volt hozzá igazán kedve. Inkább a feladattal szeretett volna foglalkozni.
Figyelte, ahogy a hat méteres robotok beindulnak. Roppant fenyegetőnek tűntek. A Nyúl nagyon jól tudta, hogy harc közben az ösztöneire kell hagyatkoznia. A nyulak trükkökre kész állatok. Miért volna ez máshogy Alekszejjel, ahogy gyakorlatilag egy emberré változott nyúl? A fogait megkocogtatta, ami két dolgoz jelezhetett: félelmet vagy örömöt. Alekszej inkább izgatott volt, de mivel már többször is harcolt a Veszélyterem virtuális vívmányai ellen, pontosan tudta, hogy mire számíthat. Ahogy arra is, hogy nem vonhatja ki Arkant az egyenletből. Már nem egyedül volt, hanem az X-Men tagjának számított. A csapatmunka elengedhetetlen.
A program beindult, a gömb figyelni kezdte őket, a robotok pedig megkezdték a támadást. Nyúl egy oroszos káromkodás kíséretében vette észre, hogy ketten támadnak. Kiengedte tíz centis karomkörmeit, majd igyekezett kitérni a támadásuk elől, és inkább a fal felé igyekezett. Kihasználta emberfeletti sebességét, melyet egy állatias mozdulatsorral növel meg: négykézláb helyezkedett, és nyúlszerűen futott előre, karmaival gyorsítva sebességén. A stratégia egyszerű volt: szerette volna felmérni, hogy a robotok mennyire intelligensre vannak programozva. Még nem akarta őket azonnal megsemmisíteni, és reménykedett, hogy ez az érzés kölcsönös.

A robotok vadul támadtak és Nyúl felé csaptak, de neki sikerült elfutnia előlük a mutáns erejéből eredő sebességével. A csapások a padlót érték és alaposan megremegtették, így Nyúl kitalálhatta, hogy komoly sérüléseket szerezhet, ha egyszer nem lesz elég gyors. Szonáron egy laza póló és melegítőnadrág volt, ebben harcolt. Bokszolóreflexeivel kitért az ökölcsapás elől és a felső csapás elől is elugrott, de az nagyon közel volt hozzá. Oldalról bevitt egy ütést a robot karjába a könyökillesztésnél. Hallotta a normál emberi füllel nem érzékelhető, minimális reccsenést és érezte, hogy még pár ilyen és komoly emberi erővel is lehet bennük kárt tenni.
- Nyúl, az illesztések sebezhetőek, azokat támadjuk! - kiabálta. Egyébként olyan szituációt programoztatott, amit ő is először látott, mindkettejüknek meg kellett ismerniük a támadók taktikáját. Ahogy Alekszej, ő is csapatmunkában gondolkodott, ezért osztotta meg a felfedezését. Nyúl emberfeletti erejével valószínűleg még könnyebben is boldogul, gondolta.
A gömb odafönt pontosan követte a két X-Men tag mozgását, villámgyorsan arra fordulva, amerre ők haladtak. Szonár elhangzott szavai után a robotok egy pillanatra megálltak és a karjaik forogni kezdtek, majd átalakultak, humanoid kar helyett tömör csövekre emlékeztettek, amiken csak egy illesztés lehetett, vállban, de az is egy védőburokba került, ahogy a lábak, a derék és a nyak illesztései. A begipszelt végtagokra emlékeztettek így a robotok részei. Az illesztéseket tehát elérni nem lehetett közvetlenül,de meg lehetett próbálni a fémet áttörni vagy más taktikát. 
A robotok támadásba lendültek. Nyúl felé két irányból, oldalról közeledtek és ütöttek mindketten, mindkét karjukkal, tehát összesen négy ütést kellett kikerülnie a mutánsnak. Szonár felé ugyanígy mentek és két kar felülről támadott, egy lábra alulról és egy másik derékmagasságban. A gömb még mindig követte a fiatal mutánsok mozgását, de mást egyelőre nem csinált.

Alekszej örömmel vette észre, hogy sikerült kitérnie a támadások elől. Azt is tudta, hogy sebességén nem szabad lassítania, különben pástétommá nyomják. Mikor Szonár elkiáltotta magát, Nyúl még nem reagált rá semmit, azzal indokolva, hogy most fog csak igazán kiderülni, mennyire is intelligensek ezek a robotok.
Mind a négy monstrum elintézte, hogy a felvetett problémára szó szerint ráhúzzák a burkot. Úgy néztek ki, mint a begipszelt végtagok, de a Nyúl sejtette, hogy nem lehet őket olyan könnyen áttörni. Igyi na huj, káromkodta el magát az orosz mutáns, majd úgy döntött, ideje visszacsapni. Már meg is volt erre a megfelelő stratégiája.
Mikor a robotok támadásba lendültek, Nyúl sem volt rest. Kivárta a legutolsó pillanatot, majd kihasználva a gyorsaságát megpróbált hátraugrani, és felugrani az egyik robot alkarjára, hogy bevihessen egy karmos balegyenest. Alekszej karmával a robot szemét célozta meg. Érdekelte, hogy az optikai érzékelők mennyire strapabíróak. Ha sikerrel járt, persze azonnal elugrott onnét, hiszen számított a másik robot támadására.

Nyúl a sebességét újra ügyesen kihasználta. Elkerülte mindkét robot ütéseit és a bal oldalinak a karjára fel tudott ugrani. A kar azonban csőszerű volt és még a mutáns lábai sem tudtak rajta sokáig megmaradni, így a robot szemébe vitt erős ütés után lecsúszott a karról. Ha közben még a gömbre is felnézett, azt láthatta, hogy néhány tüskéje sárgán villog. A megtámadott robot használta ki az esést és Alekszej bal karjára ütött egyet, még a levegőben. Nem sikerült teljes erőből megcsapni,, nem tört el, de így is nagyon fájnia kellett. Ha Nyúl felnézett a robotra, akkor láthatta, hogy a szemrészben ott van az ütése nyoma. Be volt szakítva. A robot mégis ugyanúgy tudott mozdulni és nagyon gyorsan mozgott. Nyúlnak feltűnhetett még, hogy a gömb néhány tüskéi még mindig világított, pontosan ugyanolyan színben és erősséggel, mint a robot megvágott szeme mögötti fény. Mindkét robot a feje fölé emelte a karjait, hogy teljes erőből sújtsanak le a földön fekvőre.
Szonárnak négy különböző irányú ütés elől kellett volna elugrania, de nem volt ennyire gyors és a lábait kisodorta alóla az egyik kar. A többi nem érte őt. A mutáns a földre esés lendületével elugrott és szorosan átkarolta a robot karját. Az a másik kart akarta hozzáütni, hogy így kiüsse Arkant. A mutáns hallásának köszönhetően sokkal hamarabb érzékelte a másik kar közeledését és kivárt. Az utolsó pillanatban ugrott le. A robot két karja egymásnak ütődött és nagy zajjal berepedtek. A robotokat láthatóan nem készítették fel arra, hogy a saját ütéseik erejének ellenálljanak. Szonár látta, hogy a gömb még mindig követi a két mutáns mozgását és a fényeket is észrevette. Nem szólt, mert az előbbi haditervet is "eltanulták" a robotok. Bízott abban, hogy Nyúl el fog ugrani, de ha ez nem sikerült, akkor ő vetődött oda, hogy a karokat megzavarja, nem törődve a hátulról támadó két robotra, amik felé is teljes erejű csapásokat akartak intézni.

Alekszej sajnos lecsúszott a robot csőszerű karjáról, és még ráadásul el is találták. Mivel állatias mutáns volt, ezért a teste kibírta az ütést anélkül, hogy csontjai törtek volna. Minden esetre a karmai azonnal visszahúzódtak köröm alakba, hogy semmiképpen ne törjenek el zuhanás közben. Mielőtt még a padlóba csapódott volna, volt ideje megfigyelni, hogy a gömb tüskéi besárgultak, éppúgy, mint a gépezet szeme.
A Nyúl fejében már kezdett megformálódni a következő stratégia. Arra gondolt, hogy a tüske színe a robot bizonyos részeinek állapotára utál. Ha most sárgán világít a szem, akkor a következő szintnek a vörösnek kell lennie. Az pedig - általában - a géphalált jelzi. Éppen ezért mikor földet ért, amilyen gyorsan csak tudta maga alá húzta a lábait, majd kivárta a legutolsó pillanatot, amikor a robotok lecsapnak rá, ismét közös erővel.
- Fedezz, Szonár! - kiáltotta.
Amennyiben taktikája sikeresnek bizonyult, az utolsó pillanatban félreugrott a csapások elől, kihasználva képességét, majd onnan, ahová ugrott - úgy egy méterrel a megsebzett robottól -, kiengedett karmokkal, guggolásból támadott, szintén egy ugrással. Ezúttal két karját előre nyújtva, fenyegető karmokkal kívánt belecsapódni a robi fejébe. Tudta, hogy sokat kockáztat ezzel, de bízva Szonár érkezésében, reméli, hogy fedezi a hátát.

Alekszej egy ügyes ugrással kitért a két támadó robot elől. Mikor Szonárnak kiabált, a mutáns odaugrott. Hátulról közben az egyik támadója eltalálta és a hátát hatalmasat ütés érte. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ettől nagyobb lendületet kapott. A Nyúl által kiszemelt robot éppen Arkan felé fordult és támadott volna, de Alekszej akkor csapódott be. A robot nyaka meg lett erősítve, a fejet viszont még nem érte korábban ekkora csapás. A karmok belefúródtak. A Nyúl érezhette, hogy ha most egy karral meg tud kapaszkodni, akkor pár ilyen csapással meg is szabadíthatja a robotot a fejétől.
Szonár eközben a falnak csapódott és most már a maradék három robot is erre tartott. Amelyiknek az előbb megrepedtek a karjai (és amelyik az első ütést is kapta Szonártól), azon most még nagyobbak lettek a repedések, mivel teljes erőből ütött és a padlót érte a csapás, ami viszonozta. Volt tehát két erősen megsebzett robot és két sértetlen. A gömbben a sárga jelzés viszont nem változott. Arkan megpróbált felállni. Arra gondolt, hogy a gömböt kéne megtámadni, mert összeköttetésben van a robotokkal és az is lehet, hogy a gömb irányítja őket. A fejével felfelé intett, hogy ha Nyúl végzett a lefejezéssel, akkor próbáljanak meg a gömb felé támadni. Az egyik robot Nyúl felé csapott a karjával. Ha Alekszej időben ugrott el, akkor a vágásokkal meggyengített fej le is repült az előbb megsebzett robotról. A másik kettő pedig Szonárt támadta, aki a karjukra igyekezett felugrani és onnan feljebb jutni, közelebb a gömbhöz.

Alekszej kirántotta az egyik kezét a robot fejéből, majd aztán ismét beleszúrta, mélyebben. Ezután a ballal tette meg ugyanezt; célja az volt, hogy teljesen átszúrja a robot fejét a testéhez rögzítő elemeket. Mire végre sikerült lefejeznie a robit, már készülhetett volna a következő ellenfélre. Ő azonban másképp tervezte.
A Nyúl észrevette a gömb felé tartó Szonárt, aki "javasolta", hogy ketten menjenek rá. A fiatalember tudta, mi a hála, ahogy azt is, hogy tartozik annyival Szonárnak, hogy most ő menti meg. Így az orosz ahelyett, hogy egy ugrással a gömböt próbálta volna ledöfni, inkább a lefejezett géptetem válláról ugrott egy hatalmasat Szonár irányába. A levegőben ismét kiengedte a karmait, és a két robot feje közé szándékozott ugrani, de nem akart földet érni. A megfelelő pillanatban, még a levegőben megpróbálta a gépharcosok fejét átszúrni. Egyik karjával az egyik, másikkal a másik robot koponyáját szándékozta meglékelni, majd kihasználva erejét, igyekezett volna őket elrántani az útból, hogy Szonár gond nélkül elérje a gömböt.

Ahogy Nyúl lefejezte az egyik robotot, láthatta, hogy nem váltott pirosra, sőt még meg sem állt. Mintha fej nélkül is látta volna, érzékelte volna valahogy a pozíciókat. Sikerült a másik kettőbe is belevágnia a karmát és ott lógott közöttük, egy kicsit rántani is tudott rajtuk. Szonár közben a hátfájás ellenére felugrott, de érezte, hogy onnan már nem fog menni egy újabb nagy ugrás. Az ugrás Nyúlnak sokkal könnyebb volt és a karmaival könnyebben kárt tehetett a gömbben is. Arkan tehát intett a fejével Nyúlnak, hogy menjen a gömbnek és ha Alekszej kihúzta a karmait a fejekből, akkor Szonár ugrott be a helyére és két gyors egyenes ütéssel adott a robotoknak. Ezzel a vágás mentén berepedt a fejük, de Szonár ökle sem bírta már a fém ütését, a bőr eléggé lejött róla és vérzett. A korábban berepesztett karú robot a zűrzavarban, amit Nyúl ügyesen okozott, úgy ütött, hogy az egyik támadó robotot érte el és így a karjai most már el is törtek. Alig húsz centis csonkok maradtak a vállainál. Ahogy Szonár földet ért, nézte, mit csinál Nyúl és ha valamelyik robot utána nyúlt, akkor arra ugrott rá és ütötte, amilyen keményen csak tudta. Közel voltak ahhoz, hogy lejárjon a program, de Arkan nyerni akart, akárcsak egy bokszmeccsen. Ha Nyúl felugrott a gömbhöz, a négy robotból a fejetlen és a kartalan Szonár felé indult, rúgásokkal támadva. A másik kettő pedig felfelé nyúlt, hogy elüsse onnan a nyúlszerű mutánst.

A Nyúl vette Szonár üzenetét, és gyorsan kirántotta karmait a a gépekből, hogy átadhassa a helyét. Ő amilyen fürgén csak tudott, elszökellt az útból, majd egy guggolásból véghez vitt, nagy ugrással igyekezett átszelni a levegőt, hogy elkapja a gömböt. Persze nem volt most sem egyszerű dolga, hiszen a az a vacak maga köré gyűjtötte a kütyüminátorokat. Alekszejnek tehát nem csak el kellett csapnia az a micsodát, de még a fémgárdistákon is muszáj volt átverekednie magát. Konkrétan ketten próbáltak felnyúlni a nyúlért (höhö). Alekszej ezt mosollyal az arcán fogadta, és válaszként felhúzta a lábait, hogy egy szaltót hajthasson végre. A szaltó közben a karmaival megpróbálta megkarcolni a gépkezeket, hogy jelezze nekik: "nem nyúlka piszka!"
Közben persze egy ismételt forgásból megpróbálta a gömböt is lezúzni, amennyire a helyzet engedte neki. Remélte, hogy sikerrel járnak, mert már lassan bogyóznia kellett.

Szonár az egyik rúgás elől el tudott ugrani, a másik viszont feldöntötte. Eközben Nyúl elég ügyesen ugrott ahhoz, hogy elkerülje a robotok karjait. A felhúzott lábbal véghezvitt szaltó tökéletesen sikerült és a karmaival belevágott a gömbbe. Az elkezdett sisteregni és vörösen világítani. Ugyanez a szín jelent meg a robotoknál is, akik közben Szonárt vették körbe. Alekszej karomcsapásai hamar elintézték a gömböt, mert az nem volt olyan erős borítású, mint a robotok. A forgó, vörösen villódzó szerkezet hamarosan megállt és vele együtt a robotok is. Mintha csak lefagyott volna a szoftver. Nyúl a magasan lebegő gömbről könnyűszerrel leugrohatott az egyik robot fejére vagy vállára, hogy onnan nézze, ahogy a gömb lezuhan és széttörik a földön. Végeztek, a szimuláció eltűnt és már csak ketten voltak a Veszélyteremben. Szonár feltápászkodott és Alekszejhez szólt:
- Szép volt, tesó! Csapatmunkában elintéztük őket. Bocs, hogy nem nyújtok kezet, de egy kicsit szétvertem.
Arkan ökle tiszta vér volt és a bőr is hiányzott pár helyen. Az orvosi szobában majd ellátják, nem volt ez túlságosan kemény sebesülés.

Miután a gömb szétrobbant Alekszej karmolásától, a harc véget ért. Az orosz nem különösebben találta izzasztónak a programot, sőt már ennél jóval veszélyesebb tréninget is végigcsinált. De legalább a napi mozgás megvolt. A szimuláció végeztével Nyúl kezet akart volna fogni Szonárral, de leesett neki, hogy azok túl pocsék állapotban vannak ahhoz, hogy megrázza őket. A "tesó" viszont kelletlenül érintette. Az Amerikában elterjedt "tesóság" nem volt kedvére való, mert ez túl közvetlen kapcsolatot sejtetett. Alekszej pedig nem szerette az efféle közvetlenséget.
- Igen, valóban szép munkát végeztünk - fűzte hozzá mosolyogva, erős akcentussal a hangjában.

Szonár kivételes hallása elárulta neki, hogy a tesó szóra Nyúl kellemetlenül érzi magát. Az igazgatóhelyettes szerette a laza szóhasználatot. Az állatokkal is okosan, de közvetlenül bánt mindig és az emberekkel, mutánsokkal, hasonlókkal is így igyekezett tenni. Alekszejnél ez nem vált be, megjegyezte. Ahogy lezárta a programot, a Nyulat kérdezte:
- Én így már nem vállalnék be még egy szimulációt, de ha te akarsz gyakorolni, akkor programozok még egyet és kívülről szemlélem, ha visszajöttem az orvosiból. Jobban tettem volna, ha hozok fegyvert.
Arkan megvárta Nyúl válaszát és ha Alekszej akart egy újabb szimulációt, akkor betáplált a gépbe egy egy olyat, amit egy fő meg tud oldani. A nehézséget Alekszej megválaszthatta. Ha be akarta fejezni mára, arra is volt lehetősége. Ez esetben Szonár lezárta a gépet és mikor távoztak, a veszélytermet is és elindult az orvosi szoba felé.

--Elözmény: a konyhában.

Celine egy óra le teltével, épp be lékkedett a Veszéjterembe. A nag fém terem látványátol Celine kicsit elmosojodott, de utána azzonal komoj lett. A terem kövepére ment és várta Sonart. Itt más elég gégen nem volt és kicsit ellazult az pár hónap alatt. Itt mindig figylnie kellet neki... nem lehetett máshol az esze, evésen, a szülein, a régi életén. Nem... itt most figyelnie kellet vagy ö meg is sérülhet.
Sa ruhája most csak egy régi zöld felsö volt amit még itt hagyott Celine az elutazása elött. Ö turelmesen várt, de közben azon gondolkodott, hogy most mi lesz a harci program. Miközben ezen gondolkodott ö, el kezdett köröket futni a teremben, hogy egy kicsit addig is Celine mozogjon valamit. Csak akkor hagyja majd Celine abba, ha majdan mások is jönnek.