Az Astoria utcái

Ulysses és a többiek lövéseitől a féreg sebe tovább súlyosbodott, a lény ocsmány vére és egyéb bűzlő testnedvei pedig patakokban folytak az utca aszfaltjára. A csatában beállt pillanatnyi szünetben Aegis-nek végre volt alkalma kicsit felmérni a helyzetet. A kisseb dögök mind eltűntek valahová csak az óriás százlábú maradt a környéken de az is már kínok közt vergődött a harcban szerzett sebeitől. Fent is rendeződni látszott a helyzet, az ég már majdnem kitisztult és az eget ellepő sárkányokból is talán csak egy tucatnyi maradt. Hirtelen egy alakra lett figyelmes, az egyik S.H.I.E.LD. ügynök volt de Ulysses nem ismerte fel hogy ki. De a mondandóját felfogta. Három ember egy férfi és két nő pottyant ki a féreg sebén keresztül, de nem sokáig örülhettek a szabadságnak mert a szörny éppen ki akarta lapítani őket. Svarog már elindult értük de nem biztos hogy mindhármukat ki tudja menteni időben. Aegis kurtán bólint Bishop-nak, jelezve hogy megértette az utasítást és ő is a sárkány ember után repül, hogy segédkezzen a mentésben. Ha sikerül elérnie őket azonnal kirepül a démon alól oldal irányba és a legközelebbi biztonságos ponthoz viszi az általa kimentettet vagy kimentetteket.

Ne tudom elkapni Shyrokot és az örvény lehúz kitudja, hogy hova míg nem hosszabb idő után keményen landolok.. köhögni kezdek, majd levegő után kapkodok. Még egy két ilyen kaland és visszasírom a teljes vámpírságot akkor legalább az ilyen helyzetek nem jelentettek veszélyt, de most más a helyzet, nagyon más. Betonon vagyok és felkapom a fejem. Shynomy sehol a lény készül ránk dőlni, hát ez nem jó. látom a közeledőket így rohanni kezdek ki a dög alól úgy, hogy repülés közben valamelyikük felkaphasson. Ha nem sikerül akkor is úgy rohanok ahogy csak a lábaim bírják, hogy biztos távban legyen, azonban, ha sikerül akkor úgy kapaszkodok meg, hogy ne zavarjam egyiket se a repülésben bármelyiknek is sikerül.
- Köszi a megmentést, de még vannak bent. – szólalok meg – Szóljon a lövöldözőknek hogy ne azt a lyukat lőjék ahol kijöttünk. Ha ott próbálkoznak a többiek, vagy valami robbanó dolgot belőnek oda, azzal bennük is kárt tehetnek. és kéne valami fegyver is. – hadarom el gyorsan, majd amin kellő távban vagyunk és közel a talajhoz vagy ahova visz elengedem és landolok a mancsaimon, ha ő is elenged persze.

Valaki elkap, elsőre azthiszem, hogy Nyko, de hamar kiderül, hogy nem de így is hálás vagyok mert fent maradok, de aggódok érte, hogy vele mi lett, miközben száraz helyre pakol minket a férfi és a másik fajtársra pillantok, majd ismét a férfire.
- Köszi! – szólalok meg, majd körbenézek annyira amennyire tudok a fényviszonyok mellett.
- Szerintem van még pár ezüstgolyó a tárban, de nem hiszem, hogy hatna erre a dögre – jegyzem meg – s én is szívesebben látnám több darabban, de a kintiekkel is számolnunk, kell, hogy nehogy az egyik találatuk minket is elintézzen az akaratuk ellenére… - nem volt túl optimista megjegyzés, de erre is volt esély, hiszen nem tudhatjuk milyen vastag a lény eme területen és ha ide betalál valami, esetleg át is hatol a lényen, akkor nekünk lőttek képletesen és szószerint is.

Ahogy püfölöm a lény fejét, és közben próbálgatom az elektrosokkos kezelést, hátha jól reagál rá, hirtelen elkezd rángatózni, és dobálni magát össze vissza, közben a házaknak is nekicsapódva. A zöld nőt már nem látom sehol, de van egy olyan érzésem, hogy még a közelben van, és ugyan úgy a szörny szenvedéseit segíti elő. Pont úgy, mint ahogy a most megérkező tankok is miután tüzet nyitnak a lényre. A robbanások ereje néha kicsit megrázzák a lényt. Vagy csak a fájdalom miatt rázhatja meg magát? Bár ez lényegtelen. Akkor is az én dolgom, hogy ilyen megrázó élményben részesíthessem a démont. Ahogy rángatózik az állat, próbálok nem leesni a feje tetejéről, ami néha tényleg kihívás, és ezt az sem könnyíti meg, hogy a házaknak csapódok. Hiszen ilyenkor nem csak könnyebben tudnék lerepülni, de a törmelékekre is figyelek, nehogy a végén az én fejemre essen, és ne az övére közvetlenül. Amikor éppen nem arra kell ügyelnem egy pillanatra, hogy ne essek pofára ebből a magasságból, megpróbálok még néhány impulzust átküldeni rajta, hátha észreveszi, hogy ideje lenne feladnia a dolgot, és megdöglenie. Közben érzem, ahogy fokozatosan nő bennem a feszültség, hasonló módon, mint korábban, miután a villámot sikerült talán "megidéznem", viszont még nem gyülemlett fel bennem akkora töltés, mint akkor. Ha valahogy sikerül a lénynek leráznia magáról, és nem sikerül megkapaszkodnom rajta, bár, ha igen akkor is teszek számára egy megjegyzést.
- Halj már meg csendben.
Közben arcom komorra válik, ahogy kezdem unni a démonnal történő viaskodást.

Minek után a célpont nem volt tiszta nem pazaroltam fölöslegesen a töltényeket a társaim kárára vártam az események végét. A következő pillanatban kimentették a kollégákat a szörny alól ami láthatóan megmurdelt. A rádióban Miller ezredes parancsot adott egyfajta körfelkutatására.
~ A Gps koordináták szerint jó pár 100 méterre volt tőlem a célpont ami alapvetően nem lenne gond de kéne egy kis kilátás.
A terepet jobban szemre véve magaslat után kutatva reményeim szerint igen gyorsan találva egyet mivel az égi harcoktól nem kellett tartani el is indulhattam akár felmászni egy olyan épületre amelyről remek kilátás nyílt a cél épületre. Fegyveremet össze csuktam miután láttam a többi kolléga mozgásba lendülését, felkaptam a hátamra és futásnak is eredtem. Amennyiben találtam egy jó rálátással kecsegtető tetőt vagy tornyot vagy akármilyen magaslatot elkezdtem rá felmászni és készen létbe helyezni a puskámat rajta. Ha nem akkor Bishophoz hasonló földi katonák nyomába eredtem.

~ A titán elbukott, a hősök pedig győzelmet arattak. ~ gondolja magában miután letette az általa kimentetteket és végignéz a démon százlábú gigászi holt testén. De a dicsőség pillanatát az android, Vízió üzenete szakította félbe.
~ Úgy tűnik kicsit még korai ünnepelni.
- A.T.H.E.N.A. térképet és jelenítsd meg a célkoordinátákat! – parancsolta és egy pillanattal később egy kisméretű térkép jelent meg a H.U.D.-ja bal alsó sarkában. De amint ki repült az utca szintjéről már nem igazán lehetett a célt semmi mással összekeverni. A toronyház tetején trónoló démon kapu elég feltűnő jelenség volt. Ulysses tett egy gyors kört a kapu körül tisztes távolból.
A.T.H.EN.A. elemezd a célpontot és értesíts ha találsz… Bármit amit értelmezni tudsz! – parancsolja a vért MI-jének de nem sok reményt fűz a dologhoz, ez az egész démonológia meg a varázslatok nem az ő területe voltak. Ő a technológiában hitt és a közelmúltig nem is hitt ezek létezésében. Ha a rövid felderítés alatt nem támad rá semmi vagy történik semmi váratlan megkeresi a többi S.H.I.E.L.D ügynököt és a többieket, hogy csatlakozzon hozzájuk és jelentse ha lát valami érdemlegeset.

A páncélos ügynök látja a jeleimet, veszi az adást ennek hála a mentőakció sikerrel jár, a már holtan fekvő dög senkit nem nyomott agyon. Bár nem számolgattam a jelenlévőket lehetséges, hogy többen még bent vannak. A rádión Vízió közöl egy egyértelmű parancsot, valóban sok időt vesztettünk itt az ideje, hogy menjünk. Neki futok kicsit majd igyekszem egy ugrással vagy gyors mászással a szörnyeteg tetejére kerülni, majd onnan körbenézni. Koncentrálok, próbálkozom a szemem erőltetésével, hátha látok akár a házakon keresztül is. Feltérképezem a teljes terepet, egészen a felhőkarcolóig, melyik a leggyorsabb, legrövidebb és akadálymentesebb út. Még csapdákat esetleg portyázó vagy lesben álló démonokat is ki akarok szúrni. Miután ezzel végeztem kiadom az utasításokat a rádión keresztül.
- Rendben a féregnek vége. Ha még vannak bent a lényben azok verekedjék ki magukat, vagy tépjék ki onnan őket. Több időt nem veszíthetünk, csoportosuljunk újra és egy csapatban induljunk.
Ezután szépen lekocogok a lényről és a más előre megtervezett úton igyekszem haladni. Remélem nem lesz gond azzal, hogy még egy-ketten bent vannak, persze ennek én magam sem örülök, de több időt ilyenre nem vesztegethetünk.
- Mindenki figyeljen, a démonok bármikor rajtunk üthetnek.

Albert lapos pillantásokat vetett a földön fekvő társára. Sajnálta, de rövid időre földre kellett küldenie a saját érdekükben. Majd elnézést kér tőle, amikor ennek vége.~ Mert mind túléljük. ~ erősíti meg magában, majd a nőre sandít. Hamar felfogja, hogy mi a terv. Valójában csak most, miközben felkészül a "repülésre" elmélkedik el röviden azon, hogy miből gondolta, hogy egy alig ötven kilós nő majd felrepíti a majd száz kilós testét. Elmosolyodik, mert valahogy így képzelte el. Aztán kicsit összébb húzódik, hogy felkészülhessen a zuhanáshoz. Aztán körbeölelte a tűz és már egészen máshol volt. Magasan. De egyből zuhant is. Kissé előre dőlt testével, miközben karjait a feje fölé emelve, mintegy repült a sárkány felé. Terve szerint egyetlen jól irányzott vágással hasítja ketté a lény fejét. Lelkileg fel van készülve arra, hogy a lény megérzi érkezését. Ezért tudja, ha ellentámadásba is lendül, pusztulnia kell. Ez a tudat az, amely a másodperc tört része alatt felkészíti Albert elméjét a halálra. Tudja, hogy ha kell a végtelenbe zuhan. Ez a fajta attitűd a testőri korszakából ered. Sosem a "jó cél" vezérelte. Egyszerű utilitaristaként mérlegelt: a sárkánynak pusztulnia kell. Ha ennek az az ára, hogy ő maga is meghaljon, hát meg kell fizetnie...

A hernyó végre valahára eldől, és nem kel fel többet. Ránézek a hozzám hasonlóan vértől és egyéb mocsoktól borított farkasra, megeresztek egy vigyort, majd futni kezdek arra,a merre a többiek indultak. Vár a a következő feladat, a következő harc. Hallottam, amit a gépies hang bemondott, de ezek a koordináták valószínűleg alapállapotban sem mondanának sokat, most meg pláne nem. Ezért hát nincs más választásom, mint felzárkózni Riezhez és őt követni, bár legszívesebben előre rohannék. Így legalább nagyobb esélyem van arra, hogy ellenféllel találkozom, hiszen a csapat, min rajta lehet ütni, itt van. Éberen figyelek, hogy nem közeledik-e démon, és készen állok a harcra. A bot továbbra is a kezemben van, és ha valami démonnak tűnő közelít, nem gondolkozom sokat, hanem odacsapok. Hogy ezt megtehessem, nyilván a csoport szélén kell haladnom, és így is teszek.

Csak futok, ahogy a lábam bírja de a lény a jelek szerint gyorsabban dől mint ahogy én haladok. A kétségbeesés éket ver bennem, de egyszer csak a semmiből ott termett egy vaskatona és magával sodort minket. Ez volt a szerencsém, mert ha nem így lett volna, már feline matrica lennék.
Mikor letettek minket még pislogtam néhányat meglepettségemben, majd csak egy rövid „köszönöm”-öt tudtam mondani. HA most Laura lett volna uralmon a testben, nem a feline, akkor valószínű, hogy most remegő lábakkal állna, mivel egy ilyen élmény azért mindenkit megrázna. De mivel nem így volt csak az adrenalin tengett tovább bennem és a harci kedv.
Megláttam a kiterült szörnyet és örömömben majdnem ugrándozni is kezdtem, de szerencsére vissza tudtam magam fogni.
- Éljen. Ennek is vége.
Mikor megszólalt az adóvevőm(már ha nem ment tönkre) örömmel hallgattam a parancsot. De mielőtt örömömben elkezdtem volna a SHIELDesekhez felsorakozni, eszembe jutott a macskanő, akivel harcoltam még mielőtt a szörny bekebelezett minket. Ha nem látom előmászni akkor odasietek a tetemhez, pontosabban a nyíláshoz, amin nemrég "kifolytam", hogy bekiabáljak rajta.
- Mindenki egyben van? Már halott a szörny, nyugodtan kijöhettek.
Teszem fel a kérdést, majd intek a bent lévőknek, hogy másszanak ki. Ha valaki lesérült akkor kisegítem, majd ezek után csatlakozom SHIELDes társaimhoz és megindulok a célként szolgáló kapu felé az utcán..

*Csodák csodájára a boncolás eredménye egy ember, a lény fejében:*
-Doktor úr, komplikációk léptek fel a műtét során! A páciensnek feltehetően huminitisze van...méghozzá ember méretű. Ilyet még nem láttam. Jobb lesz eltávolítani minél sürgősebben.
*Ezzel a lendülettel ki is segíti Horatiot, már ha az nem teleportál tova egy kevésbé intellektuális helyre. Eltekint a csapat megszámlálásától, annyit észrevesz, hogy többen lettek. Feltehetően a semmiből bukkantak elő, esetleg a lény testén ólálkodó hatalmasnak minősíthető lyukból? Esetleg. Nem mintha számítana jelen pillanatban. Remélhetőleg harcképes egyedek, stabilnak mondható személyiséggel. Sóhajt egyet lelkeset. A bundáját áztató és átitató véreső messze a legidegesítőbb dolog, amivel valaha találkozott, így megrázza magát, hogy legalább átmenetileg kevesebb legyen rajta. Az irritációs skálán rögtön ezután az a kommunikációs egység integet vissza, amivel alkalmi pajtijai beszélgetnek. Feltehetőleg. Legalábbis ezeket sikerült leszűrnie az elejtett mondatokból. Na meg, hogy egyesek jó ötletnek tartották, hogy a dög gyomrában keressenek menedéket. Ha már az esőt nem is tudja megszüntetni, az eseményeket fedő ködöt igen könnyen eloszlathatja. Pár szökkenéssel Bishop előtt találja magát, hogy rávigyoroghasson szépséges fogsorával:*
-Halihó főnök! Elmondanád hol lesz a házibuli? Az unokatesóm ismeri a házigazdát, szóval tutira nem okozna gondot ha én is jönnék...
*Ha megtudja a kellő információkat, akkor előrenyomul, a megadott irányok felé. Igyekszik gyorsan és csendben feltérképezni a terepet. Szaglás? Vér szag mindenhol, az kilőve. De lopakodni még tud. Amennyiben nem kapott adatokat, úgy viszont a csapat mögött trappolva követi őket, zárva a sort, inkább hátrafelé figyelve.*

Scott Singer ügynök sikeresen elvégezte a szállítást. Millvier ügynök, a mágiaügyi részlegtől behatolt a lény fejébe, és nem sokkal később a holtan dőlt el. Scott elmosolyodott a páncélban.
~ Gratulálok, Millvier. Jó ötlet volt ~ gondolta, majd mikor látta a férfit kisétálni a lényből, már szált is lejjebb, hogy Bishop közelébe menjen.
Mielőtt azonban célba érhetett volna Vizió egy üzenetet adott át amelyet Miller parancsnoktól kapott. Egyértelmű parancs volt.
- E.V.A. Minden rendszert készenlétbe a további harcokhoz - adta ki a parancsot a páncélja M.I.-ének.
- Igenis, Scott - hangzott a tömör válasz a védelmi öltözet nőies hangján.
Ezek után Singer elindult Bishop és csapata felett a torony irányába.

Tulajdonképpen felszabadulva és a helyzethez képest felettébb nyugodtan figyelem az eseményeket, tisztában vagyok vele, hogy mi történt velem, azt is értem, hogy miért és hogy őszinte legyek, egyáltalán nem bánom, szabad vagyok, nincs az a sok ordító hang a fejemben, Mephisto pedig megcsókolhatja az alfelemet, ahogyan eddig is tehette. Megfordul a fejemben, hogy vajon sajnálom-e én azt a hatalmat... Vagy hát nem is hatalmat, inkább erőt, ami ezzel odaveszett? Nem, tulajdonképpen egyáltalán nem, mert inkább vagyok szabad és teszem azt, amit én akarok, mintsem hogy valaki más adjon nekem erőt, amiért cserébe fejet kell hajtanom. Sokkalta jobb ez így. A csápos démonnak annyi, az a kettő lényegében ugyan olyan undorító módon végezte ki, mint amilyen maga a lény látványa volt, egy belülről, egy kívülről és... Ja ennyi, meg a tankok, erről többet nem is igazán lehet elmondani úgy vélem, fölösleges is, így tulajdonképpen el kell gondolkodnom, hogy vajon mit is akarok kezdeni ezzel a helyzettel? Egyetlen számomra logikus válasz létezik, mivel ha már úgy is benne vagyok a sűrűjében, akkor már megyek tovább, így jómagam ahogyan vagyok, tehát felöltöm a páncélomat és indulok előre, a többi pedig, hogy mi történhet... Számít az nekem? Nem, az sem, továbbra sincs mit veszítenem.

A féreg elpusztult, és Svarog nem ért oda időben a többiekhez, hogy megmentse őket. Az egyik páncélos kapta fel őket. Svarog morcosan nézett, fel majd felmorrant.
- Nem lehet igaz, hogy nekem semmi esélyem sincs arra, hogy szuperhős legyek - mondja, majd a döglött féreg felé pillantott. - Így döglötten látszik, hogy milyen szép nagy és ronda példány. De mi fektette ki?
A fejéből ekkor tűnt elő Horatio, pontosabban átsétált rajta.
- Akkor bementél a fejébe mint a rák, és úgy fektetted ki. Jó ötlet! - válaszolta, majd hátbacsapta a páncélformát öltött barátját. Ekkor jött meg Vízió üzenete, hogy induljanak el az Astoria közepe felé. - Na rúgjuk seggbe a vén lángos fejűt! - rikkantja. - Dormmamu épp menekülni készül vagy még több haverját akarja áthozni?
Közben elindul Bishop és Horatio irányába, megerősödött érzékei segítségével pedig a sikátorokat és a házak ablakait kezdi el figyelni, esetleges démonok után kutatva.

Elkezdtem kocogni jó erős katonai tempóban egyenesen a megadott koordináták felé pásztázva a terepet sorra vettem minden lehetséges tetőt, tornyot, magaslatot de nem kecsegtetett egyik sem valami nagyszerű kilátással. így nem volt más megoldás csak az, hogy még jobban rákapcsolok a futással ügyelve arra, hogy elkerüljem a kisebb, nagyobb lyukakat felszakadt beton darabokat, roncs autókat a terepe igazi harc tér lett még néha másznom is kellett egy két autón keresztül. Az általunk lelőtt óriás 100 lábút elérve láttam miként az ügynökök felkelnek a földről mászkálnak ki a dögből. Gyorsan elhaladtam a kis kukacunk mellett úgy tűnt megoldja a maradék ügynök a kukacból való kijutást plusz segítségük is volt nem volt rám ott szükség. Láttam amint a katonák egyre előrébb törttettnek miként én lépésről lépésre hoztam be őket igyekezve a lehető legnagyobb tempót diktálni, hogy behozzam bishop csapatát. A vér egyre sűrűbben esett szinte éreztem a vérszagot egyre jobban gyilkolni akartam a felelőst láttam, hogy a vér a többiekre is hatással volt fogakat vicsorgatva rontottak előre mint az emberek mint az állat lények.
~ Hmm érdekes hatású ez a vér az biztos, hogy nehéz észnél maradni ... Bizonyára erősödni fog a hatása minél beljebb érünk a forrás ponthoz és mindenki elfogja veszíteni a józan eszét nem ártana legalább a csapattárs sértést elkerülni.
Az ügynököket sorra hagytam le tempómmal csupán 1-1 bundás lény tudott lehagyni versenyre kelni velem
~ A sprintelés nem a legjobb taktika hisz elég fárasztó de reménykedem benne, hogy nemsokára beérem a csapatot. Fene a 400 méteres hátrányba...

Nos... Rádió a kézbe és indulás, remek, bár tulajdonképpen nem szólok bele mert hát nem látom értelmét, egyenlőre legalább is nem, mert nem tudom, hogy kik lehetnek a másik felén, idővel ez majd kiderül, de egyenlőre jobb lesz hanyagolni. Megindulok a kijelölt helyre, amit eléggé nehéz lenne eltéveszteni, de eléggé tempózni kell ahhoz, hogy gyorsan oda tudjak érni... Hát, " gyorsan ", mert így is beletelik nagyjából talán egy negyed órába, mire oda érek, haladás közben viszont egyre jobban elfog a gyilkolás vágy, nem olyan hatalmas mértékben, de könnyíti a haladást a céltudat önös erőltetése, bár van egy olyan érzésem, hogy ez sem igazán a saját célom, legalább is nem egészen. Út közben eléggé nyilvánvalóvá válik, hogy a Bosszú Angyalok is alaposan tisztogattak, ez egyértelmű volt mondjuk már az egész eleje óta, ami pedig valamilyen szinten megint lényeges, hogy út közben, vagy pont a toronynál újabb alakokba botlok akik... Nos vagy állatiasak, vagy egyéb kacatuk van, például azok a flancos repülő páncélok, sosem értettem igazán azoknak a lényegét, nem is igen értek hozzájuk szóval nem is tervezek velük ennél többet foglalkozni, egyenlőre, bár talán ha mágiával tudnám keverni... Ez talán egy messzemenő terv, fölösleges vele egyenlőre foglalkozni, főleg amíg ezen a helyen vagyok. Persze van még a csapatban megint egy rakat ismerős arc, akikhez ezúttal passzívan állok, inkább az épületet figyelem... Ömlik belőle a mágia, úgymond, igencsak nagy mennyiségben, de ami fontosabb, hogy két gócpontja van, egy fent, egy lent, ezt valószínűleg jobb lesz közölni a többiekkel.
- Rendben van emberek, állatok és mutánsok! - Szólalok fel hangosan úgy, hogy mindenki hallhassa.
- Az épület tele van mágiával de ami fontos, hogy két gócpont van bennük, aki esetleg nem tudja, a gócpontok megszüntetésével lehetett eddig kisütni a démonokat New Yorkból, szóval fontos lenne azokat elpusztítani, Dormeónak is valószínűleg hátrányt jelentene. A két gócpont... Az egyik a tetőn, a másik pedig az épület alatt helyezkedik el, azt, hogy ki merre indul döntsétek el sürgősen aztán indulás befelé, én majd mutatom az utat lefelé... Vagy felfelé nekem lényegében mindegy. - Horatiora emelem a tekintetemet, akit láttam korábban, emlékszem rá, hogy ő maga is vezetett egy kisebb csapatot múltkor, így feltételezem, hogy ő is képes mindezt érzékelni, bár nem vagyok benne biztos, de ha így van, akkor logikus alapokon elvárom tőle, hogy egy irányt vállaljon magára. Bár így végig gondolva...
- Rendben helyesbítek, felfelé nem megyünk, értelmetlen, öngyilkosság, mindenki indulás lefelé, kell valakinek külön magyarázat, hogy miért? Ha nem akkor indulás le, MOST! - Óh a kibontakozó gyilkolásvágy türelmetlensége.

//Há! Nem lettem megrugdosva.//