Az Astoria utcái

Repedések jelennek meg a falon dormamu nem bír magával és több társunkat is megsebesíti a földön fekve a mesterlövészem ki van támasztva és ki is van biztosítva. Miután tűzparancsot kértem nem sokkal később meg is kaptam Bishop ügynöktől ekkor miután a repedéseket tanulmányoztam a fegyvert dormamu szívére irányítottam. Igyekezve úgy célozni, hogy ha töltény át is menne rajta akkor is a plafont találja el hisz a földön fekszek.
- Értettem !
Ezután az első sima 50 kaliberes töltényt elirányítottam dormamu felé amennyiben elkezdene utána felém nézni beálcázom magam ha pedig a tölténynek van hatása akkor a töltények szórását folytatom.
~ Mágia lények hiányában ha nem tudunk benne kárt tenni akkor nekünk itt reszelnek láthatatlanság ide vagy oda.

Furcsa zajok, homályos foltok. Ez jellemezte az ébredésem. Kinyitottam a szemem és lassanként normalizálódott a látásom és a hallásom is. Nem tudom mennyi ideig lehettem kiütve, de a jelek szerint nem elég ideig. Ugyanis még mindig ott voltam abban a teremben, ahol eddig is, de most mégis máshol. Nem Dormamu mögött voltam, hanem a teremnek majdnem a szélén.
~ Mi a frász történt itt?
Néztem közbe értetlenül, miközben megpróbáltam talpra állni. Éreztem, hogy a sebeim még mindig fájnak, mivel még nem gyógyultak be eléggé.
~ Rohadtul fájnak a tagjaim.
A legnagyobb sérülésre szorítottam a kezem, miközben felálltam.
Dormamut pillantottam meg és a társaimat akik körbevették.
~ Én már megjártam így, remélem ti nem fogjátok.
Jegyeztem meg, miközben távolról, de nagy kört leírva közeledtem társaim felé. Valami azt súgta, inkább ne tétlenkedjek. De mivel támadni se akartam ezért megtartottam a tisztes távolságot. Közben pedig fürkésztem a környezetem, mindent és mindenkit. A pentagrammát, a hasadékokat, az eszméletlen társakat és azokat, akik körbevették Dormamut. Nyitva tartottam a fülem és a szemem, készen arra, ha valami gyanúsat észlelek, akkor félre ugorjak annak útjából.

*A társai és jó maga is elmormolhatnak egy-egy fohászt, nem kell égett farkas szőr szagát szagolniuk. Feszülten figyeli a többieket és a kör közepén helyet foglaló Dormammut. Szíve szerint rávetné magát, hátha a karmait kevésbé veszi jó néven, most, hogy már nincs pajzsa. De egy biztos:*
-Maradjatok mozgásban, ha nem akartok megégni.
*Jó pár harcos bőrét jelenleg ez az apró tény mentette meg. Így Bishop szavára meg is lendül az egyik hasadék felé. Ha semmi sem gátolja benne, szemügyre veszi azt, igaz, erről a könyvek amiket olvasott nem szóltak. Talán még az öreg Lovecraft novellái között olvasott hasonlókat, de azok a maguk korában sem számítottak mágikus tanulmányoknak. Viszont Dormammu lehet titkon rajongója, felemelő, hogy talált közös pontot az ellenséggel.*
-Jelentem, az aminek tűnik, egy azonosítatlan, mágikusnak ható hasadék!
*A védelmét már csak azért sem ereszti le,mert hátha valami kósza tündér, esetleg démon akarna előugrani belőle. Ebben az esetben egy jól bevált jobb egyenessel igyekszik megtörni az előretörő dolog karrierjét és koponyáját.*

~ Remek a Sátán x-edik megtestesülése éppen készül a teljes slepjével rászabadulni New York-ra és az összes varázslónak most kell kiüttetni magát.~
- A hasadékok valamilyen energiát vonnak el a teremből, próbáljátok valahogy kitágítani hátha szerencsénk lesz!- szól oda a társaságnak kiegészítve Riez százados parancsát.
~ Ha kitart a szerencsénk akkor ennek az izének az energiáit szívják el és nem a miénket. Egyébként meg mindegy mert az eddigiek alapján ha ez az izé nekünk esik akkor béke porainkra.~
- A.T.H.E.N.A. tűz!!!.- adja ki a parancsot a páncélnak ami két darab mini rakétát útnak is indít Dormammu feje és mellkasa felé közben ő is tüzet nyit a taszítósugaraival a démonúrra, mindkét fegyverrel úgy célozva, hogy senki mást ne találjon el. Nem vár túl nagy sikert az akciójától de talán sikerül néhány másodperc időt nyerni a többieknek, hogy cselekedjenek. Ha sikerül a támadás, ha nem a páncéltól tellő leggyorsabban kitér oldalirányba, remélve hogy sikerül kitérnie az ellencsapás elől mert abban nem reménykedik hogy a páncél hőálló rétege kibírná a mágikus tüzet.

Néhány pillanattal azután, hogy felkelek, lángok csapnak ki a talajból. Nem sokon múlt, azt a területet, ahol ültem, pont el is kapja. Úgy néz ki azonban, hogy nem mindenki volt ilyen szerencsés. Látom, hogy Maxet is elérte a tűz, de ebben az állapotban valahogy nem tudok túlságosan aggódni érte. Sokkal fontosabbnak érzem azt, hogy végre elintézzük a fődémont. Viszont úgy néz, ki, hogy a mágusaink is szerencsétlenül jártak, ami bizony már komolyabb gyakorlati hátránnyal jár. Mivel úgy néz ki, a központtól sem érkezett válasz, magunknak kell kitalálnunk, hogy mit kezdjünk a helyzettel, ami mágusok nélkül elég esélytelennek tűnik. Remélem Rieznek van valami használható ötlete. Közben a démon újra varázsolni készül. Próbálok mindenhova figyelni. A fejem fölé, a lábam alá, magam elé. Hamarosan már a hátam mögé is kell, mivel hasadékok nyílnak a falban. Ha újabb lények jönnek, ennek sose lesz vége! Tehát próbálok már a hasadékokra is figyelni. Lassan közeledem az egyikhez, úgy, hogy ki tudjak térni, ha valami kijön belőle, és ha démon érkezik, akkor rögtön le tudjam ütni. Ha megint ilyen kőszerű izék támadnak ránk, akkor nehézkesebb lesz, akkor viszont megpróbálok a nyakába ugrani.

~ Szerencse... ~ villant át az agyán amikor Ragnar tőle távolabb ért földet. Igaz, mint vívó, tudta: ha fölötte áll is meg ellenfele, leszúrni nem lett volna ideje. Ellenben földharc kezdődött volna s Albert nincs meggyőződve arról, hogy hő lett volna a nyertes. Ahhoz a saját sebe túlságosan nagy volt, míg ellenfelén csak karcolásokat ejtett. ~ Menyasszony?! ~ Fordította oldalra a fejét. Most jó volt neki. Két-három másodpercig amíg az újonnan becsatlakozó lefoglalta a sárkányt. Aztán felült, majd ugyanazon mozdulatsort lezárva, már talpon is volt. Egy kis megingást követően újra felvette azt a középső kardállást, melyből ugyanúgy tudott volna támadást indítani, mint védekezést lebonyolítani.
- Ne családi életet éljünk. Még nem végeztünk.
- Fizikailag szétzúzni a csontokat. - ismételte meg hangosan Victor Miss Miller számára a hasznos információkat. Aztán aktiválja a rádióját. - Köszönjük Valkűr. Whiskey Bravo kiszáll. - mondja, majd Stephani felé fordul. - Gránátokat asszonyom? - És már nyúl is a két darab robbanó gránátot tartalmazó zsebe felé. Amennyiben a nő rábólint a dologra elő is veszi őket, egyesével. Kibiztosítja és a sárkány lábai elé veti őket.

A töltényt ellőve észrevettem, hogy Dormamut ez csöppet sem zavarta meg sem kísérelt kitérni vagy kivédeni bármilyen támadást. De még is támadásaink teljesen haszontalanok voltak sőt ismét megjelennek lények amelyek Domamut szolgálják.
~ Jó kezd elegem lenni ahányszor megtámadjuk mi járunk rosszabbul most épp a saját fegyvereink másával akar ránk támadtatni. Ki kell találni valami alternatív megoldást a szimpla neki támadások eléggé nem jönnek össze csak a saját sírunkat mélyítjük vele.
Próbáltam körülnézni megoldást keresve remélve, hogy látok valami kiutat illetve bíztam benne, hogy beugrik valami jó kis ötlet de amíg ezekre nem került sor becéloztam azt a lényt amelyik jobban láttam majd tüzet nyitottam rá a kitámasztottam fegyveremmel. Az elő lövést a fejére céloztam majd ha az hatékony effektív hatással bírt akkor folytatni kezdtem a tüzelést.

Az események felpörögnek. Megjelenik 4 lény Dormamu mellett. A csapatunk lövései pedig nem sebzik meg a férfit, hanem a támadások visszafordulnak felénk. Felém épp 38 és 50 kaliberes töltények tartanak.
Amikor ezt felfogtam rögtön oldalra ugrottam a felém közeledő töltények elől, vagy ha több légvonalban haladtak volna töltények, akkor elvetődöm, hogy ne találhassanak el.
Ha ez sikerül, akkor megpróbálok feltápászkodni és megindulok a társaság felé.
~ A jelek szerint a közelharc most többet használ, mint a töltények.
Mindeközben továbbra is figyelem a környezetem és próbálok elugrani az estleges támadások/töltények elől. Miközben közeledem megpróbálom kitalálni, hogy miként is lehetne eltakarítani azokat a lényeket az útból. A villámló lény közelébe azonban nem mertem merészkedni, elég volt aznapra egyszer megpörkölődni.

Páran elindulnak csekkolni a réseket, amiket észleltem, de csak állnak ott, nem szólnak semmit és nem is tesznek semmit, nem vizsgálódnak, semmi. Nyilván nem találtak semmit. Közben a támadások pontosan telibe találják a démont, már nyilvánvaló volt, hogy számított a manőverre, mivel nem próbált kitérni. Négy darab lény idéződik meg körülötte, három fémszerű lény lőfegyverekkel, egy elektromos elementál, nyilvánvalóan a saját fegyvereinket fordítja ellenünk.
~ Mágiával harcolunk és a két mágus ki van ütve, egyáltalán nem értek hozzá, ráadásul még Evans is ki van ütve, nincs rendes védelmi vonalunk, szanitéc meg sehol. Az egyik páncélos is ártalmatlanítva van, nincs már akkora ütőképes erőnk se, na meg az állatias mutánsok száma is megfeleződött, így nem tartjuk sokáig. Nincs mit tenni, ki kell valamit találni.
- Vigyázzanak! Rendben, aki még talpon van az tartsa fel ezeket a lényeket. Az egyikre bombákat szórok én, de nem várok nagy hatást. Ulysses ügynök, próbálja jobban megvizsgálni a hasadékokat, közelebbről is, én is azt teszem. Bár nem hiszem hogy egyikünk is értene a mágiához, mégis ki kell találnunk valamit, a fele csapat harcképtelen.
Legutoljára is azok a fontos pontok voltak a "kulcsai" a "megoldásnak". Terv szerint járok el a hozzám legközelebbi rést, ahol szökik el az energia, veszem célba. Közben oldalra tekintek, figyelem a csatát, hogy ha bármilyen támadás érkezne ki tudjak térni. Futás közben öt-hat kis bombát az egyik lény lábához próbálok gurítani, a legközelebbiéhez, de semmikép nem az elementáléhoz, akkor inkább célt váltok. Ha megérkeztem a célhoz, megvizsgálom alaposan, hozzá is érek, megpróbálom analizálni. Esetleg még egy robbantással is megpróbálkozok a falon, kockázatos ezért biztos távolba vonulok.
Nincs más hátra bízni a többiekben és próbálkozni.

Svarog szerencsés volt, épp időben kiért a démonvezér hatóköréből, négyen a csapatból nem voltak ilyen szerencsések, őket egyenként elkapta egy-egy tűzkitörés, mire lángolva, de élve zuhantak a padlóra.
Parancs nem jött, hogy mit tehetnének. És ráadásul Dormmamu is belekezdett valami mágiába. Bishop azonnal parancsot ad a támadásra, majd lőni kezd, ahogy a mesterlövész is, ő láthatatlanná vállk, a páncélos is tűzet nyit, ő is össze vissza repked, még a női Hulk is az egyik döglött szörnyet is Dormmamu felé dobja. A támadások betalálnak, majd a pentagramma felizzíik, mire a négy sarkán egy-egy bestia jelenik meg, pont úgy felfegyverezve, amivel Bishopék rájuk támadtak. Bishop újabb parancsot adott, Svarog pedig cselekedett.
- Én feltartom őket - suttogja, majd magasabbra röppent, és három tűzgolyót küldött az egyik fémből készült szörny hátába, ha betalálnak, akkor lejebb röppen, hogy kikerüljön a dög tűzvonalából, ha ez sikerül, akkor egy újabb támadással sorozza meg.

Nyugodt sötétség vesz körbe, semmi más nem létezik azon kívül, nincsenek hangok, érzések, mozgás, élőlények... Tökéletes harmónia, túlságosan tökéletes, nem hiszem, hogy hosszútávon el tudnám viselni. Lassanként tompa zajok kezdik el megzavarni a képet, melyek lassanként ugyan, de magamhoz térítenek. Kinyitom a szemeimet, de foltokon kívül nem sokat látok, igaz ezzel egy időben elkezd a fájdalom ténye is eljutni a tudatomig, bár eleinte csak kellemetlen bizsergés, mondhatni teljes testet zsibbadás, de ez hamar élesedni kezd, ahogyan pedig ez bekövetkezik, az emlékek szinte megrohamozzák a tudatomat. Rádöbbenve a tényre a fájdalom is kritikusan felerősödik, ez pedig rántja magával a többit, az érzékek az adrenalintól gyorsabban helyreállnak. Ezt már elkönyvelhetem kellemetlennek, de még mindig nincs annyira pokoli ez az égés, mint az a robbanás korábban, érezni ahogyan lassan csak szilánkok maradnak... Nem.
- Ami nem öl meg.... Megerősít... - Mormogom magamnak, miközben a kezeimmel próbálom megtámasztani magamat és lábra állni.
- A fájdalom.... Gyengeség amely elhagyja a testet... - Folytatom tovább a pillanatnyi gondolatmenetet, amely szinte beleépül az agyamba a folyamatos fizikai fájdalomnak köszönhetően, melyet a súlyos égési sérüléseimnek köszönhetek, s valóban úgy érzem, hogy erőt nyerek mindebből, erőt és... Valami mást, amit így hirtelen nem tudok magamnak sem megmagyarázni, de mégis hajt előre és cselekvésre késztet. Egyenlőre annyival is megelégszem, ha talpra állok, csak utána vizsgálom meg, hogy megvan-e még a penge és ha igen, akkor megfontolok egy támadást az egyik fém szörnyeteg ellen... Amennyiben nincs, megpróbálom újra kreálni a rúna felrajzolásával.

~ Hogy mi a jó büdös [itt egy hosszú és igen trágár káromkodás szerepel amit a jóízlés nevében inkább nem írok ki.], ilyen nincs! Ez most valami hülye vicc akar lenni?Mi az hogy ha őt lőjük csak mi kerülünk nagyobb pácba? Ilyen nincs! Gyűlölöm a mágiát!!! Mi lesz a következő, Osborn atomot dobat a fejönkre csak hogy teljes legyen az élmény?~ dühöng magába ahogy a támadásuk eredménye képpen csak az ellenfeleik száma növekedett meg. Épp tüzet akart nyitni a hozzá legközelebb eső ”izére” amikor Riez a hasadékhoz küldte hogy kezdjen vele valamit.
~ De mit? Ez egy valami agyament faldarab ami energiát szív át egy démon univerzumba vagy mit tudom én hova. Mit kezdjek vele? Robbantsam fel?~ Kérdezi magában miközben odaér a hozzá legközelebb eső hasadékhoz. Közben a fémszörnyekre és a fődémonra is próbál figyelni. A két lőfegyverestől nem félt túlságosan a páncélja titánötvözetének ki kel bírnia az normál .50-es kalibert és ha ugyan olyan mini rakétákat lődöz a harmadik mint amiket ő akkor azokat is ki kellene bírnia de ott volt a negyedik a villámokkal amikről nem volt elég információja és az előbbieket se vehette biztosra. Ha meg Dormammu támad akkor meg majdnem mindegy volt. Ha sikerül zavartalanul eljutnia a céljához parancsot ad az M.I –nek.
- A.T.H.E.N.A. próbáld elemezni „ezt itt”! – Ha lefut az elemzés és a gép nem áll elő jobb ötlettel vagy olyan adattal ami egyértelműen azt bizonyítaná hogy rossz ötlet akkor az eggyik repulsorával belelő a hasadékba remélve ezzel elér valami. Valami ami jobb a mostaninál.

*Nézi a falat, a pentagramma egyik csúcsa mintha ide mutatna, de semmi különöset nem lát. Kezdi kérdőre vonni magában Bishop vezetői tehetségét és utasításait. Egy üres falhoz küldte elvégre. Fintorog egyet, majd szembesül a felé tartó lövegekkel. Ha nem cél/hő követőek, akkor talán szerencséje lesz és ki tud gurulni a támadás elől. Na nem oldalra, túl sok haszna nem lenne a távolság tartó helyváltoztatásnak jelen esetben, átlósan előre, lehetőleg Dormammu és a pentagram közelébe. Sok ideje nincs átgondolni a következő lépést. A két mágus, ahogy elnézi, fogalmuk sincs mit csinálnak, a pár új megidézett lénnyel veszik fel a harcot, a probléma tényleges forrása helyett. Akiről történetesen le ugyan nem pattannak már a lövedékek, de visszafordítja rájuk a támadásokat, legalábbis a fizikai jellegűeket egész biztosan. Az ábra segítségével, amennyiben szemei nem csalnak. Ha megzavarja az ábrát, akkor viszont minimum instabillá kéne válnia a mágiának, amit a démon használ, ami jelenthet jót és nagyon rosszat is. Elkezdhetné veszettül kaparászni a padlót, valószínűleg mindenféle haszon nélkül. Helyette jobb ötlete támad. Belecsap a legközelebb lévő fémes testbe karmaival, megpróbálva magára vonni a lény figyelmét és ha elég ügyes, még hátra is tud szökkenni, a pentagram és Dormammu közelébe, hogy ott várja meg a következő rakéta adagot.*

Megközelítem a helyet, amit Riez mondott, de nem látok semmit. Mi a fenét kell nézni ezen? Pláne, hogy közben a fődémonnál sokkal érdekesebb és veszélyesebb dolgok történnek. A távharcosok lövedékei elől nem tér ki, mintha nem is érdekelné ez egész, viszont ezek után nem újra támad, hanem újabb lényeket idéz. Ez nem is lenne akkora gond, csak egyik sem néz ki úgy, mint amit könnyen agyon lehet csapni. Az egyik, olyan mint valami viharember villámokkal meg mindennel, a többi három meg fémből van és puskák vannak a kezük helyén. Ennek a rohadéknak végtelen a készlete ilyen szemét kis démonokból?! Nincs időm azonban túl sokat gondolkodni ezen, mivel egy egészséges sorozat indul meg felém. Nem is várok a kitéréssel, gyorsan félreugrom, és figyelem, hogy nem igazít-e a tűzvonalon. Közben a többiek mindenféle mágikus marhaságokról beszélnek. Rohadtul nincs meg, hogy miről van szó, de ajánlom, hogy csináljanak valamit, mert itt nagyon nagy gondok lesznek. Közben igyekszem közelebb kerülni az egyik fémlényhez, amennyire lehet, és ha tudom, kipróbálom, hogy mit szól egy jóféle fejbevágáshoz a bottal.

Victor egy hangyányit maga is meglepődik a gránátok robbanásán. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan nagyobb pusztításra számított. Viszont sajnálattal konstatálta, hogy egy repedésen kívül semmi komolyabbat nem értek el. ~ Hmmm...legalább bénítsuk meg. ~ gondolta s mivel nem hitte, hogy az újonnan érkező nő kérdése neki szólt, lövésre emelte fegyverét. A célzás segítő optikán át jól látta a csonton keletkezett repedést. Amikor úgy ítélte meg a sárkány mozgásából, hogy eltalálhatja lőtt. Egyet. Majd amint lehetősége nyílt rá még egyet. És újra. Remélte, hogy a becsapódások nyomán elkezd forgácsolódni a csont...
Albert felkészülten, nyugodtan várta az érkező ellenfelét. Sokéves harci tapasztalatának és a hosszú, átgyakorolt éjszakáknak és nappaloknak köszönhetően agya gyorsan elkezdte felmérni a helyzetét. Így az idő, mintha belassult volna körülötte. Igaz nem látta előre, hogy mi fog történni. De a felé haladó sárkányforma kéztartásából körülbelül három vágásformára tudott következtetni. Abból egyet egyből kizárt, mert az nem tartozott az eddigi stílusához. A másik kettő viszont végzetes csapás lenne Albertre. Még akkor is problémát jelentene számára, ha kardjával hárítana. Mivel beragadna a démon alá és onnan nehezen tudna fölé kerekedni a harcban. ~ Nincs más hátra...mint oldalra ~ születik meg az agyában a gondolat. Amikor Ragnar megfelelő közelségbe ér, és már indítaná a rettenetes erejű csapást, Albert testével a vágás irányával megegyezően oldalra lép. Így hosszabbodhat meg ellenfele kardjának útja. Közben ott "felejtett kezével", gyors, rövid, alulról induló a testnél oldalra húzódó vágást próbál ejteni. Annyira azért figyel, hogy ha elég gyors ellenfele a védekezéshez, akkor inkább elrántja a kardját, ne csapjanak össze a fémek. Így viszont mellette áll valamelyest és ha befejezte a vágást vagy visszarántotta a kardját, fordulásból Ragnar háta közepe felé vág. Reményei szerint így ejt súlyos sebet, vagy töri el ellenfele gerincét.

Dormammu lényeit továbbra sem fogta a tűz, de az egyiknek sikeresen magára vonta a figyelmét. Szerencsére a dög kisebb kaliberű lövedékekkel tüzelt rá. Svarog kifújta a levegőt, majd újra kitért.
Svarog ekkor látta, hogy Horatiot levitték a lábáról a lövések és a varázsló már nem mozdult, hiába volt rajta páncél. A barátja volt a srác, jó gyerek volt.
Dragunov felordított. Újabb robbanások hallatszottak, mire a falon újonnan megjelent hasadékok egyszerűen kitágultak és fényt kezdtek árasztani. Dormammu lényei hirtelen felemelkedtek és eltűntek a fénybe. Maga a fődémon is megváltozott, a kékes láng eltűnt róla, valamint a mellkasáról a szem is, amit Svarog ezelőtt Morsuson láthatott, így valószínűleg mint az egykori főmágusnak, a démon erejének is az volt a forrása.
Dormammu soha nem tűnt még ilyen kiszolgáltatottnak és sebezhetőnek, bár lehet így is egy pillantásával elpusztította volna Svarogot.
~ De kinyírta a barátom, a féreg. Na ehhez mit szólsz.~
Az energiát a falból nyerte még mindig, ahol a mumifikálódott hullák voltak egykor. Dragunov ekkor lejebb röppent, és elkezdte körbe repülni a termet, közben a hullák falban lévő helyeit kezdte el tűzgolyóval dobálni.
- Jipi jájé! Lángosfejű anyaszomorító! - ordítja a dühösen.

Megcéloztam a kis gonosz lényt a lövedéket el is sütöttem szép hangkísérettel. Ebbe a pillanatban az ellenség ellen támadásba lendült így mikor a fegyveremhez nyúltam és felhúztam ismét lövésre készen egy lövedék találta el a fegyveremet amely ennek következtében fel is robbant teljesen használhatatlan állapotba válva. Egyetlen szerencsém talán az volt, hogy már nem robbanó töltények voltak a tárban de így is a robbanás annyira közelről érintett, hogy hiába a többszörösen kezelt méreg drága páncél az nem védett eleget. Legalábbis a fejemet nem védte eléggé a fájdalom hatalmas volt a fejem csak úgy zúgott és látásomból nem maradt semmi csak vért láttam és éreztem a szemem lüktetését amely mintha lángolt volna a fájdalomtól. A robbanás hatására a kezeimet rögtön a fejemre tettem próbálva csökkenteni a fájdalmat mint akár csak egy ember. Fogtam a fejemet próbáltam pislogni hátha az segít eleinte nagyon kíméltem a szememet ki se mertem nyitni hisz nem láttam semmit próbáltam óvatos mozdulatokat tenni vele hátha vissza jön a látásom bal kezemmel a szememet próbáltam tisztítani védeni azt a levegő égető érzésétől. Míg jobb kezemmel támasztottam magam ha ismét rám lőnének nem tudnék kitérni így próbáltam úgy tenni mintha a lövés végzett volna velem bár ez nem volt egyszerű hisz amint a robbanás bekövetkezett hangosan ordítottam fel.
- Ááá a szemem!
így jelenleg azt az egyet tettem, hogy próbáltam vissza nyerni a látásomat tisztogatva a szemet a vértől és óvatosan pislogtam egyetlen esélyem az volt, hogy a társaimra hagyatkoztam bízva abba, hogy megoldják a helyzetet ha nem jön vissza a látásom rövid időn belül.
~ Ha nem fedeznek a társak fütyül a bíró!