New York

Nem meglepő, hogy egy perc nyugtunk sincs, miután elhagyjuk az országot. Amikor a nő távozik, így szólok MacTavish-hez:
- Szép munka volt. - az elismerés mellett persze az is a célom, hogy újra a szemembe nézzen, és még egy kicsit jobban a befolyásom alá vonjam.
Nem sokkal később aztán jön az üzenet Slade-től, ami azonnal New Yorkba szólít minket. Hát persze, egy Lovas legyen mindig bevethető...
Amikor megérkezünk, még mindig démoni alakban, mivel az öltönyömnek már úgyis vége, egy meztelen öregúr meg nem éppen tiszteletet parancsoló. Na meg ha behatolókat keresünk, akkor könnyen megint harcra kerülhet a sor. Ha a telepatikus kommunikáció még él, akkor pontosabb információt kérek a behatolók helyzetéről és létszámáról, de mindenféleképpen késlekedés nélkül elindulok a Templomba. Ha valaki tényleg betört ide, akkor nincs veszteni való időnk, ki kell iktatni őket. Az a tapasztalatom, hogy MacTavish-nek nem kell fölöslegesen kiadni a parancsokat, érti ő a dolgát, így nyilván nem kell jeleznem, hogy kövessen. Lehet, hogy jobban tenném, mivel ezzel is közelebb kerülnék ahhoz, hogy az uralmam alá hajtsam, de ezen a szinten még észrevenné, ha feltűnően sokat beszélnék hozzá fölöslegesen. Túl erős ahhoz, hogy ezt megkockáztassam.

A beszélgetésnek vége és az őr magunkra hagy. Egy biccentéssel köszönöm meg az elismerést, különös, egy pillanatra a szemébe néztem, pedig nem akart nem szokásom csak az arcot nézni el is veszem a tekintetem amint tudom, ne legyen.
- Köszönöm. Csak a dolgomat végeztem uram.
Valóban, csak a dolgomat, ezért tanultam és gyakoroltam ennyi évig, fejlesztettem magam, képességem is, persze nem sikerült volna az akció ha a Lovas nem tépi ki a démon torkát, de és itt van a kutya elásva, lehet ha én nem vagyok ott, neki se sikerült volna. Új feladat, ennek örülök, nem szeretem a tétlenséget. A feladat egyszerű, megtalálni a behatolókat és ártalmatlanítani őket. Nem is gondolkozok sokat a dolgon, egyetlen egy tényező ami zavar, semmit nem tudunk a behatolókról.
- Uram, ha nincs semmilyen információnk az esetleges behatolókról... elég nehéz dolgunk lesz.
Nem panaszkodom, csak közlöm a fontos tényezőt, lehet egy Lovas még ezt is meg tudja oldani. Kicsit lemaradva nagyobb távolságot hagyva követem a lovast, igyekszem a folyosók és termek közepén haladni, folyamatosan figyelem a környezetem, elemzem a terepet, mozgást keresek. Gyakran hátra is tekintgetek. Amint észreveszek egy támadást, ugrással, gurulással kitéréssel próbálkozom, közben elkiáltom magam, nehogy meglepetés érje felettesem. Ha a behatolókat veszem észre, jelzek a Lovasnak.

Hamar rá kell jönnöm, hogy már itt sem vagyunk egyedül. Nem is kétséges, jól szervezett akcióról van szó, nem kontárok ezek. Érzem, ahogy a lövedék belecsapódik a szarvamba. Most már tudom, hogy merre van a mesterlövész, de szerencséje van. Remélem, hogy egyszer még megkapja méltó büntetését ezért az arcátlanságért, de most nincs időm odarepülni érte. Fontosabb a behatolók kiiktatása, ráadásul nem is lehetek biztos benne, hogy nincs a környező tetőkön több mesterlövész. Így hát futva indulok meg a templom felé. Hosszú léptekkel viszonylag gyorsan oda kell érnem. Ha mozgok, legalább megizzad a lesipuskás, amíg újra célba vehet. Ha sikerül beérnem az épületbe rögtön elindulok a telepatikus központ felé. Nem követem el mégegyszer ugyanazt a hibát, most már sokkal jobban figyelek a környezetemre. Valószínűleg a behatolók is tudnak rólunk, de ha el akarják végezni, amiért jöttek, akkor valószínűleg nem kerülhetik el a központot. Ott pedig én megtalálom őket. Persze most már készen állok arra, hogy esetleg hátrahagytak valakit hátvédnek, így kevésbé ér meglepetésként egy esetleges támadás. Nem teszi egyszerűbbé a dolgokat, hogy nem kaptam információt a behatolókról, de biztosan nem lesznek könnyű ellenfelek, ha sikerült bejutniuk.

Hirtelen egy lövés dördül el, rögtön ellenőrzöm a testem, nem én kaptam a golyót, a Lovas kapta a fejébe, de a szarva hárította, kivédte, nincs nagy baja. Tudom, a lövedék egy közeli házról érkezhetett, nincs időm megnézni, azonnal futni kezdek és a legközelebbi használható fedezéket, vagy cikázva a templomot veszem célba. Próbálok egy használható tárgyat, nagyobb lemezt, lapot, akár valamilyen fém fedőt út közben felszedni magamhoz, ha van a közelben. Ezt a hátamhoz csapom és rögtön megpróbálom magamba olvasztani, pajzsként használva. Természetesen cikázással jutok közelebb a tárgyhoz is, kivéve ha az túl messze van, vagy ránézésre is alkalmatlan a pajzsként használatra, például túl nagy és nehéz vagy vékony és kicsi. Ez esetben inkább a menekülést folytatom. Egyszer körül tekintve azért végignézek a házakon, hátha meglátok valamilyen csillanást esetleg, ilyen közelről lehetne rá esély.
~ Ha már ilyen készültséggel várnak, bent több csapda, akár robbanó anyagokkal felszerelve, is várhat ránk nem beszélve a hátra maradt kutyákról, hátvédekről. Ketten elvileg kevesek vagyunk egy ilyen akcióhoz, nyilván van túl erő. Mégis ennyiből kell megoldani. Nem lesz könnyű, számítani fog a taktika és a harci tudás is.

Futás közben nem kapok egy lövést sem, elérek a fedezékhez és bevetődöm oda. Egy pillanat múlva észreveszem, hogy nem vagyok egyedül, van itt még egy feltehetőleg eszméletét vesztett nő és egy fiú is, egy lézer fegyverrel. Rögtön kapcsolok, ők a támadók hátvédjei, reflexből kezemmel a fegyver felé csapok, miközben előre lendülök, egy oldal irányú csapással igyekszem kiütni a fiú kezéből a fegyvert. Közben képességem aktiválom és a kezemre koncentrálok, ha oldalról sikerül eltalálnom a fegyvert azonnal magamba olvasztom és már fordítom is a csövet a fiú felé, mindenképpen el magamról. Másik kezemmel éppen a nyaka felé nyúlok, hogy elkaphassam.
Ha nem lennék elég gyors, vagy éppen ő lenne túl gyors, egy vetődéssel igyekszem kitérni a lövések elől, főként vetődéssel, majd a nő testét élőpajzsként magam elé tartani.

MacTavish nem követ az épületbe, hanem egy fedezék felé indul. Mégis mit akar ezzel elérni? És miért megy el mellőlem?! Ezért még számolok vele, de most nincs idő erre. Egyedül kell bemennem. Amikor beérek a templomba, rögtön látom, hogy hatalmas a baj. A biztonsági üvegen keresztül jutottak be a behatolók. Tehát úgy néz ki, hogy izom van bőven. Ez igencsak aggasztó, mivel egyedül kell szembenéznem vele. Ennek ellenére már indulnék is a központi terem felé, ám ekkor robbanás rázza meg a templomot. A megmaradt ablakok betörnek, és az épület is megroggyan. Nem lehetett nekem készített csapda, mivel a robbanás központja nem itt volt. Ez viszont azt jelenti, hogy valószínűleg a központban történt valami. Megpróbálom elérni a telepatikus kapcsolatot és információt kérni. Már a kapcsolat hiánya is informatív lehet, mivel az itteni agyak pusztulást jelezheti. Ha végeztek, akkor viszont nincs más hátra, mint hogy bűnhődjenek a tettükért. Az én felelősségem ezt kivitelezni, de valószínűleg kevesen vagyok hozzá. Ha van kapcsolat, akkor segítséget kérek, de ha nincs, kénytelen leszek alternatív megoldást keresni. Az biztos, hogy kint nem csaphatok össze velük a mesterlövészek miatt, így csak egy irány marad. A központ felé indulok hát, figyelve minden veszélyforrásra. Talán maradtak őrök vagy csapdák utánuk. Ha erre jönnek ki, akkor megtalálom őket. Hogy akkor mi lesz, az még egy nagy kérdés, de nem azért jutottam el idáig, mert nem vagyok képes túlerővel elbánni.

Sikerül, amit akartam, a fegyvert kiverem a gyerek kezéből és az a földre kerül. Közben a fiú társát menekítve a fedezék másik oldalára kerül, éppen lendülnék is utána, de két lövés csapódik be elém. Gyorsan abba az irányba kapom a fejem ahonnan a lövések jöttek, egy nő az, nagy eséllyel a mesterlövész aki ránk lőtt, ráadásul Apokalipszis elleni harcoló szervezet tagja. Nem értem miért nem lőtt le egyből, talán nem ismeri a képességem és időt akart nyerni a gyerekeknek, mert, hogy még azok. Lassan felállok, ha a fegyver a kezembe van szinte teljesen magamba olvasztom. Ha nincs szépen lassan rálépek és rátaposok miközben beszélek.
- Ugyan –vigyorodok el- a gyerekek kivégzése csak szórakozás sem mint méltó harc. Bár nem tudom miért beszél olyas valaki méltóságról aki gyerekeket küld harcolni. Ennyire talán még Apokalipszis sem kegyetlen, bezzeg az emberi ellenállás igen.
Beszéd közben végig az arcát figyelem, szemébe nézek próbálom provokálni, elterelni a figyelmét. Közben a cipőm a lábamba olvasztom, ha tudom és az alatta lévő fegyvert is. Igyekszem végig a lábam hátsó részén végigvezetni a lézerfegyvert, majd a hátamon, úgy hogy a vállövnél, a vállam fölött kidugjam a csövét és az egyik izmom a ravaszhoz kapcsoljam. Nem egyszerű úgy kivitelezni, hogy sikerüljön, de legalább elég észrevétlen. Mikor ez megvan gyorsan három sorozatot engedek felé aztán lépek is oldalra.
Abban az esetben ha nem sikerült rá lépnem a fegyverre sem a kezembe fogni, de a közelemben van a beszédet megszakítva oldalra vetem magam, felkapom a fegyvert, próbálok még tovább gurulni, hogy ne találjon el, majd a földről mellkason lőni a nőt.

Nem telik sok időbe, mire megtalálom őket. Ott állnak előttem jópáran Apokalipszis legádázabb ellenségei közül. Nem kis meglepetést okoznak nekem páran a jelenlétükkel, még ha ezt nem is mutatom ki. A mutáns Hellstorm, aki valaha az X-men vezére volt, most Cyttorak avatarja. Ez megnehezíti a dolgomat. A fizikai küzdelem, ami a n'garai ellen bevált, most semmi esetre sem opció. Akkor sem lenne az, ha Hellstorm egyedül lenne, de az emberi ellenállás jó pár tagja is vele van. Ők a mutáns nélkül nem lennének túl veszélyesek, de ebben a helyzetben kellemetlen meglepetéseket okozhatnak. De mielőtt a csata elkezdődhetne, még egy meglepő alakot kell felfedeznem. A varázslónő férjét Jonathan Millert. Neki elvileg halottnak kéne lennie. Persze módszerek ezrei vannak arra, hogy valakit visszahozzunk az életbe, de mindegyik különböző következményekkel járhat, így nem tudhatom, hogy milyen új hatalommal rendelkezik. Gyermeteg sértésére csak egy lesajnáló mosollyal reagálok. Tudom, hogy hatalmas túlerőben vannak, de vagyok annyira tapasztalt, hogy ne mutassak félelmet. Közben jár az agyam, hogy mit kezdhetnék velük. A legjobb lenne, ha Hellstormot valahogy el tudnám választani a többiektől. Emellett egy vészkijáratra is szükségem lenne, amin keresztül repülve távozhatok, ha nagyon rosszul áll a szénám. Legalább ez az előnyöm megvan. Ekkor döbbenek rá, hogy mekkora szerencsém van. Buldózer anélkül megcsinálhatja nekem mindezt, hogy bármit tennék. Amikor buldózer őrjöngve megindul, igyekszem kitérni előle, és minél távolabb kerülni. Úgy számolok, hogy ha időben észreveszem, akkor lehet esélyem. Remélhetőleg nem tud olyan gyorsan igazítani az útvonalán, vagy megállni, hogy ne szakítsa át a falat egyedül. Ha sikerül elsodornia, abba bele is halhatok, úgyhogy ezt mindenképp el kell kerülnöm.
Ha ez sikerül, figyelve arra, hogy mikor támad újra, úgy helyezkedem, hogy a többiek és Hellstorm közé kerüljek. Ha egy újabb támadást indít, akkor rosszabb esetben is megbontja a soraikat, de ha van egy kis szerencsém, akár sérülést is okoz valamelyiknek. Közben emelt hangon szólok:
- Azt hiszitek, ez bármit megváltoztat? Lerombolhattok egy központot, de Apokalipszis uralma soha nem fog véget érni. Az emberek maguk tették újra urukká Apokalipszist! Nem vagytok elegen ahhoz, hogy bármit is tehessetek ellene. A világ retteg attól, hogy mi lenne Apokalipszis nélkül! Kergethetitek a szánalmas elveiteket, de a halál végül utolér inkább előbb, mint később.
Nem támadok rájuk, de készen állok a védekezésre vagy a kitérésre, illetve egy esetleges ellentámadásra. Életben kell maradnom, és itt kell tartanom őket, amíg nem érkezik erősítés. A Hellstrom által nyitott lyuk elvileg megfelelő menekülő út kell legyen.
Ha nem sikerül kitérnem Hellstorm elől, és eszméletemnél maradok, akkor is igyekszem minél előbb leválni róla, és eltávolodni, de nem tudom mennyire lehetséges ez. Megsebezni nyilvánvalóan nem tudom, ez nem is opció.