A Hall

9 / 17 oldal Previous  1 ... 6 ... 8, 9, 10 ... 13 ... 17  Next

Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Serena Davidson on Kedd 25 Dec. 2012, 22:21

~ Bea, Éva, Liam, Aaron és Alicia ~
Mialatt várták, hogy Liam mondjon valamit, hogy csinál-e mutatványt még ketten érkeztek meg, végre valahára Aaron is leért. Bea lelkesen és mosolyogva fordult felé.
- Végre itt vagy te is – mondta, és a dicséretre kissé elpirult. – Te is jól nézel ki.
Pillanatokkal később még Alicia is megérkezett.
- Szia! – köszönt. – Hallottátok, hogy mi volt a suliban délután? Jonah mit művelt már megint…
Meglepetten nézett Liam-ra, amikor egy paklit tolt oda elé. Mégiscsak volt valamilyen trükkje, amit megmutat, ráadásul már többen voltak, így a közönség is nagyobb. Bólintott és átvette a lapokat, majd nekilátott négy darabba szedni a paklit. Mikor készen volt vele, akkor nézett fel.
- Kész! – ekkor gondolt a számot is, ami az 5-ös volt.
Kezébe vette az első paklit, megnézte az első lapot, majd az első öt lapot letette az elé és a többivel is ezt tette. Remélte, hogy nem értette félre a feladatot és jól csinálta. Még nem igen látott kártyatrükköket, igazából semmilyet, maximum a tévében és interneten.
- Remélem jól csináltam – mondta igazából nem csak Liamnak, hanem a többieknek is.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hall - Page 9 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Eva Carter on Szer. 26 Dec. 2012, 00:07

A teám már kihült, és már szinte alig volt Benne. Majd meg érkezik, Aaron és Alicia is, akivel most találkozok. - Szia Alicia, azt hiszem mi most találkozunk elöszőr, a nevem: Szabó Éva, és magyarországról származom. - Csak tudnám, hogy milyér mondom én ezt? Őt biztos nemérdekli, hogy honnan is származom. Na, meg aztán ha jól látom, a mutáns lány mintha harci kezdő pozicióba menne át, a tanár elöt. A filmekben általában, ilyenkor bunyo idő szokot folytatásként és hát... Nos, nem tudom ki kell várnunk a dolgok alakulását. De, akár még az is meg tőrténhet, hogy nem lesz belőle semmi. Vagy, talán esetleg, még is.


A hozzászólást Szabó Éva összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 27 Dec. 2012, 16:06-kor.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Sarah on Szer. 26 Dec. 2012, 01:03

Érdeklődve hallgatom a hosszúra sikerült magyarázatát, ami alatt egy dolog fogalmazódok meg bennem, illetve kettő, a fél világ bejárása egyrészt arra utal, hogy valószínűleg... Hogy is mondjam, meglehetősen jól állnak anyagi téren, bár ez csak mellékes észrevétel, a másik kézenfekvőnek tűnik jelenleg, de ez mégiscsak kétségesebb, így hát rá kell, hogy kérdezzek, csak hogy leigazolhassam magamnak.
- Szóval te is világjáró vagy? - Feltételezem, hogy sok helyen járt már ezelőtt az apjának köszönhetően, persze ki tudja, lehet, hogy csak egyszer volt ott, ahol és csak onnan maradt ez meg neki, máshol pedig nem is igazán járt... Ki tudja. Közben pedig az is kiderül, hogy ő vérbeli New Yorki, amit azért nem gondoltam, bár tény, hogy sokan egy helyben élik le az életüket, amit a családom nagy költözésének hála nehezen tudok elképzelni, maximum tíz, vagy húsz év egy helyen bőven elég, viszont... Felveti, hogy könnyedén beszélem az angolt, amire egy nagyon pici büszkeség jelenik meg az egész tartásomban, de tényleg csak kevés, mert hát az angol nyelv a mai világban bármely másik mellett alap, de ez mondjuk már nagyon régóta így van, viszont még senki sem említette ezt így.
- Igen, tudod ott az óceánon túli "porfészekben" eléggé rosszul mentek az anyagiak terén a dolgok, apám meg nyelvtanár, szóval néhány év alatt a fejembe verte az angolt és... Nos itt vagyunk. - Tény, hogy jó munkát végzett, az is tény, hogy utáltam angolt tanulni de muszáj volt, örülök, hogy azon gyorsan sikerült túlesni, bár egy ilyen szimpla nyelvvel nincs sok probléma. Vetek egy futó pillantást ismét az eddig összegyűjt társaságra, ami pedig egyből feltűnik, hogy van egy "nagyobb", avagy öt fős csoport ami összegyűlt, meg egy pillanatra elkapom Lilandrát ahogyan... Ömm... Hagyjuk egyenlőre, de valamiért aranyosnak találom, akármi is legyen amit csinál. Lényeg a lényeg, vissza terelem a figyelmem a csoportra.
- Csatlakozzunk hozzájuk? -

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 26 Dec. 2012, 06:42

Idő: 19:00

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hall - Page 9 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14951
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Bishop on Szer. 26 Dec. 2012, 13:35

Beszélgetés közben feltűnik, hogy egyre többen érkeznek, egyre nagyobb a társaság, hát jó, futó pillantást vetek mindenkire, hogy tisztában legyek kinézetükkel, bár nem fűzök egyikükhöz sem kommentárt, nincs időm, de mégis, az egyiket, aki lebotorkál a lépcsőn kicsit hosszabb ideig nézem.
~ Hogy az anyámba lehet így kinézni? Még járni se tud normálisan a fogyatékosa, nem csodálom olyan frizurával én már elástam volna magam a kertbe. Hogy esne pofára. Ez mit vétett a sors ellen? És mit érezhet reggel mikor felkel és tükörben néz, látja milyen ocsmány a feje... francért nincs nyilvános akasztás.
- Nem mondanám.- válaszolom gyorsan Csillának- Voltam pár helyen igaz, de ha nincs valami jó indok arra, hogy én elinduljak, akkor nem megyek sehova.
~ És ez tényleg így van... ez a poén, ha én kitalálom, hogy az egy szar hely képes vagyok elküldeni mindenkit apicsába és inkább maradok otthon. Nem mintha nem mindennel ezt csinálnám, jó leszarom, nem ezzel kellene foglalkozni.
Kiderül a Gulyás család költözésének az oka anyagi problémák, hát nem hallom örömmel, igazából nekem fogalmam sincs, hogy milyen lehet ha valakinek nincs elég pénze valamire, ezzel problémával egyelőre még szerencsére nem találkoztam.
- Értem, nem sértésnek szánom de abban a tengeren túli "porfészekben" még Bruce Willis is majdnem éhen halt nem is olyan rég. Szóval megértem, hogy nem ment olyan jól. Egyébként odamehetünk hozzájuk, ha gondolod.
És akkor már meg is indulok feléjük.
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3704
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 69
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 24
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Shadow on Szer. 26 Dec. 2012, 14:43

Figyelem a kis társaságot, majd Beára pillantok, mikor azt mondja, hogy készen van, hát lássuk csak. a felfordított első lapokat nézem, majd a leszámolt lapokat és a paklit.
- Hm… 4 különböző lap, ahogy ez elvárható, egy megkevert paklitól – mondom mosolyogva, majd lefordítom a lapokat, és ráteszem a maradék lapokat, így csak négy stóc marad, s a többiekre mosolygok.
- Azonban, ha felfordítom mind a négy kis paklit, akkor a négy ász lesz alul – miközben beszélek cselekszek is és felfordítom a 4 kis csomagot és valóban ott lapul a négy ász alul. – Köszönöm a segítségedet Bea – mosolygok rá, majd felkapok egy szalvétát és megmutatom a két oldalát a néző közönségnek, majd a ruhám ujjait, mielőtt belegyűrném a szalvétát az egyik tenyerembe, s rá is markolok. Aztán jöhet a trükk ahogy kihúzok belőle egy rózsát, majd átnyújtom Beának.
- Ez a tied a segítségedért – mondom kedvesen, majd felállok, Aliciához lépek – Szabad? – ezzel odanyúlok a füléhez és egy kis húzó mozdulatot imitálok, mire egy másik rózsa terem a kezemben, amit át is adok neki.
- Ezt pedig te kapod, s még van itt egy azthiszem. - majd fordulok Éva felé, s ő is kap egy szép rózsát, amit látszólag csak úgy a húzok ki a zakóm zsebéből. néhány kis mozdulatot teszek, mire egy pakli jelenik meg a kezemben, s egy mozdulattal terítem ki.
- Szeretnétek még pár trükköt? vagy inkább hagyjam abba? – kérdem egy kedves mosollyal, hiszen nem akarom untatni őket.


_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Teddy on Szer. 26 Dec. 2012, 18:41

A bók kissé meglep, igaz mindenkinek szól, de mégis elpirulok rajta, valószínűleg még mindig a ruha miatt, továbbra is zavarban vagyok miatta. A következő pedig ami eléggé egyértelműen kiböki a szemem, hogy Liam megint bűvészkedik... Oké régen találkoztam vele utoljára, de annyira nem érint kellemesen, hogy megint ezt csinálja... Oké most hazudtam, már egy ideje hiányzott ez a kis érdekessége. Viszont valaki hozzám szól, én pedig érdeklődve fordítom felé a tekintetemet és hát Éva az, aki... Hmm, akivel azt hittem, hogy már beszéltem korábban, de valószínűleg összekeverem valakivel.
- Alicia Havana, kubai vagyok. - Válaszolok én is bemutatkozásként, majd pedig vissza terelem a figyelmemet a trükkre, ami... Nem lep meg annyira, mint vártam, de azért még mindig lenyűgözőnek találom, van tehetséges hozzá az biztos.
~ Csak tudnám, hogy hogyan csinálja az ilyen dolgait, mint például ezt a rózsás trükköt Beának... ~ Viszont a gondolatmenetem megszakad amikor a fülemnél kezd el "matatni" és a semmiből előkerül egy rózsa amit én kapok. Nos erre már eléggé erőteljesen elpirulok és egy pár másodpercig zavartan nézek rá, amíg átveszem.
- Köszönöm... - Nyögöm ki nagy nehezen, majd pedig a rózsát kezdem el nézni, hogy valamilyen szinten ezzel elrejtsem a zavaromat... Emlékszem, a legutóbbi ilyen húzása semmilyen reakciót nem váltott ki belőlem, érdekes változás, talán engem lep meg a legjobban. Az utolsó kérdésére nem is reagálok, végül is nem beszélhetek más nevében is.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Cardas on Szer. 26 Dec. 2012, 23:11

Bea, azt hiszem örül, hogy itt vagyok, amilyen lelkesen fogad. Ez valamiért engem is egy csipetnyi boldogsággal tölt el, mert ez azt jelenti, hogy volt, aki hiányolt engem.
- Ó, köszönöm – felelem udvariasan a bókra, és még meg is hajolok egy picit, mert anyu így tanította.
- Igen, hallottam - felem a Jonah-s kérdésre mosolyogva. Mondjuk, ki ne hallott volna róla? - De azt már sajna nem tudom, hogy mit kaptak érte. Valaki nem tudja véletlenül? - kérdezem kíváncsian.
Milyen érdekes, úgy tűnik, épp egy kártyatrükk alatt botlottam a növekvő csapatba. Szeretem az ilyeneket nézni, mindig próbálok rájönni a megoldásra, nézni, hogy hol a csalás, de sosem jövök rá. Sebaj, lenyűgöző. Hacsak nem valami képesség igénybevételével csinálják. Nem tudom, hogy most is így van-e. Ettől függetlenül figyelmesen nézem minden mozdulatát a trükknek. Természetesen megint kudarcot vallott „éber” figyelmem. Hiába, sosem fogom kitalálni a mikéntjét. Most meg a rózsák… egyszer nekem is be kéne tanulnom párat - a lányok biztos szeretik az ilyesmit, ahogy látom.
- Én még szívesen néznék egy-kettőt – mondom, mert azért is rá akarok jönni, hogy mi a titka a dolognak.

_________________
Reneszánsz: JK : Natalie Pezzini NJK: Caroline "Oly" Dason
X-Diák: Aaron Asbord
Outsiders: Maria Holguin
Végtelen Háború Világa: Amanda Cruz
A Hall - Page 9 Alaacuteiacuteraacutes-_zpsuiynmyon
Cardas
Cardas
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 366
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 02.
Age : 25

Karakteradatok
Főkarakter: Natalie Pezzini
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Serena Davidson on Csüt. 27 Dec. 2012, 09:57

~ Bea, Éva, Liam, Aaron és Alicia ~
Figyelte, ahogyan Liam átvette a paklit és mondta, hogy mi a következő lépés. Örült, hogy nem sült fel a többiek előtt és mindent jól csinált teljesen lelkes amatőrsége ellen. Mosolyogva és felkacagva tapsolta meg a fiút, amikor tényleg a négy ász volt a paklik legalján. Nem tudta, hogy miként csinálta, de igazán érdekelte volna, igaz azt tudta, hogy a bűvészek nem árulják el a titkaikat senkinek sem. Elpirulva vette át a rózsát a fiútól és végül rámosolygott.
- Köszönöm – mondta!
Még kétszer játszotta el ezt a lányoknál. Ügyes volt a bűvész fiú. Aaron-ra nézett, ezek szerint más is hallotta, hogy mi történt, bár a többes szám meglepte, nem hitte volna, hogy tettestársak is voltak. A kérdésre felragyogtak a szemei, amikor kiderült, hogy még vannak trükkök is, Aaron pedig már bele is egyezett abba, hogy ő szeretne még látni ilyesmiket. Természetesen Bea is így volt vele, hogy még szép, hogy szeretne, révén neki szinte minden ilyesmi új volt.
- Én is szeretnék még látni néhányat – felelte, majd Aaron-ra nézett. – Féltem, hogy nem fogsz eljönni – vallotta be kissé elpirulva.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hall - Page 9 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Godlaw / Tao on Csüt. 27 Dec. 2012, 12:38

Hobo nem lepődik meg, gondolta, hogy a lány nem fogja jól fogadni a dolgot, de úgy érezte, logikus lépés lenne elmondani, nem ellenségek, és nem is érdemes így titkolózni. Ettől függetlenül persze tudta, hogy nem fogja könnyen fogadni a hírt.
-Nincs oka aggodalomra, én vagyok az egyetlen - magyarázza, mikor látja, hogy a nő körbetekint. - És én is csak régen voltam fészek. Az állítólagosan hatalmas intelligenciám segítségével sikerült elnyomnom a fészek erejét, és így én tettem őt a szolgámmá... Bár ez inkább csak egy eszköz, mint egy személy. Itt mindenki tudja, hogy mi voltam, természetesen nem lehetnék itt, ha nem lenne egészen bizonyos, hogy nem jelentek veszélyt senkire. Sikerült elszakítanom magam a kaptár akaratától, így nem kötelez semmi a parancsok végrehajtására. Ugyanakkor továbbra is kedvemre alakulhatok át rovar alakba, ami igencsak hasznos, ha veszéllyel kell szembenéznem. Ráadásul a fészek közös tudatához is hozzáférek. Információt szerezhetek, tudok a terveikről, a tudásukról, az emlékeikről. Persze nehéz lenne egy konkrét személy emlékeit megkeresni, de egy-egy emlék után nem nehéz kutakodni. Mondhatjuk úgy is, hogy kettős ügynök vagyok, vagy kém, vagy csak egy jó hacker, ha úgy tetszik. Úgy gondolom, ezt érdemes tudnia, hiszen ezáltal olyan tudáshoz férek hozzá, ami másnak is hasznára lehet. Mivel kevés a kozmikus faj képviselője a környezetemben, ezért ritkán tudom hasznosítani a tudásomat, és épp ezért reméltem, hogy majd ön talán profitálhat belőle. Ha többet szeretne tudni valamiről az otthonával kapcsolatban, vagy... Bármiről, akkor bármikor a rendelkezésére tudok állni.
A beszéd közben a pipát a kezében tartja, és azzal gesztikulál, néhol hevesebben, néhol alig, de mindig figyel rá, hogy még véletlenül se tegyen olyan mozdulatot, amivel megijesztheti a lányt. A végén ismét pipájából pöfékel, és nyugodt helyzetben várja, hogy a lány elfogadja a magyarázatát. Már csak azért is értelmetlen lenne részéről a további kételkedés, mert ha itt tényleg mindenki más fészek lenne, akkor már őt is rég elkapták volna, semmibe nem kerülne megbénítani egy szúrással, aztán egy királynőnek átalakítania. Ha a lány a fejében olvasna telepatikus képességével, érzékelheti is, hogy igazat mondott, szóval valószínűleg nem lesz gond.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Eva Carter on Csüt. 27 Dec. 2012, 16:05

Bár igaz hogy Bea már köszönt Aaronnak, de én még nem. Ezt most gyorsan poltolnám, amikor is Liam a kezembe ad egy szép rózsát nekem, amit meg is köszönök. - Köszönöm Liam. - Mondom neki kicsit el pirulva. Majd leteszem, mert még éhes vagyok, ezért fel állok és indulok a teritet asztal felé. Azaz indulnék, csak Aaron mellet állok meg, aki ekkor tetfel egy kérdést amire még vállaszólni sem tudtam. - Szia Aaron, régen találkoztunk. Mindjárt vissza jövök, csak még hozok ételt. Igen, te kérsz valamit? - Meg várom a válaszát, majd indulok az asztal felé, és meg rakom a tányéromat. És ha esetleg Aaron is kért valamit, akkor a tányérommal együt viszem oda neki. - Egyébként, mi van veled? Csak mert az óta az óra óta nem láttalak. Aaron felé fordulok, és az arcára nyomok egy csókot, és csak ennyit mondok neki. - Örülök hogy itt vagy, közöttünk. Egyébként, ügyes a srác szerintem. Neked mi a véleményed?

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Sarah on Csüt. 27 Dec. 2012, 17:03

Szerencsére nem csak én nézelődök, viszont ahogyan elnézem neki is megakad valamin a tekintete, igaz fogalmam sincs, hogy min, mert lusta vagyok arrafelé leskelődni én is, mert hát ha most nem ,akkor majd később úgyis én is ki fogom szúrni, vagy ha illető akkor össze fogok vele futni, akkor meg minek siettetni, fiatal még az éjszaka. Közben jön az első válasz, miszerint nem megy sok helyre, csak ha indok van rá, ez pedig máris mozgatja a fantáziámat, mert hogy ha nehéz rávenni, akkor..
- S mi vett rá arra, hogy elmenj arra a helyre? - Értem ezalatt azt a bizonyos Potsdamot. A következő válasz már nem egészen olyasmi amire számítottam, igazából úgy voltam vele, hogy ez a téma valószínűleg nem fog továbbmenni, hiszen, legalább is számomra nem igazán olyan, amit folytatni lehet, anyagi helyzet és egyéb stresszes dolgok, mint a kötözés, viszont mond egy érdekességet, amiről nekem lövésem sincsen, szóval hát erre mit is mondhatnék?
- Tény. - Itt fordul meg a fejemben az gondolat, hogy... Nos már egy ideje itt ácsorgok mellette, vajon mennyire jelentkezett már nála a képességem hatása? Mondjuk ha telepata akkor kétlem, hogy történt ilyesmi... Hmm, nem kéne ilyesmin gondolkodnom de... Egyrészt fúrja az oldalamat, hogy mennyire érzékelhető, egyre többet foglalkozok ezzel az óráknak köszönhetően és talán ez most a tökéletes alkalom rá, hogy élesben is leteszteljem valakin?... Amúgy is helyesnek vélem, egy próbából meg nem lehet probléma. Jómagam is megindulok vele, szép nyugodtan, közben pedig, bár most figyelnem kell a lépkedésre, meg hát magam elé is kell figyelni, de ha már sikerült egyszer megtalálnom a kulcsot hozzá... Miért ne próbálkozzak? Amíg nem ártok vele addig nem gáz, ha jól emlékszem... Csak hogy is volt? Ja igen, pozitív emlékek... Nos abból van bőven, első pont kihúzva, aztán... Ja igen, az érzés megkeresése, mivel ismerem már nem lehet túl nagy dolog... Már csak egy kis idő.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Radoslava on Csüt. 27 Dec. 2012, 22:58

Bál. Egy Karácsonyi bál van épp ma este a kúriában s én túl sokáig gondolkodtam azon, hogy el e menjek, vagy sem. Túl sokáig ücsörögtem az ágyon s néztem magam elé, vagy olykor épp magamat a tükörben, azon gondolkodva, miért menjek el rá? Igaz, már elég ideje meg volt hirdetve, már elég idő eltelt azóta, hogy én eldönthessem, igen elmegyek, vagy maradok egyedül ma este a szobában miközben mások talán jól szórakoznak? Elvégre, mit veszítenék ezzel? Semmit. Lehet még a végén barátokra is lelek, egy kellemes társaságra s így színesebbé tenném mindennapjaimat. Nem csak órákra járnák s amikor van időm vagy a tornateremben vagy a parkban gyakorlom az akrobatikát, hanem kellemes személyekkel is tölthetem az időt, akikkel beszélgethetek vagy netán szórakozhatnánk is. Miért is ne?
Szaporán vettem a lábam, s alig jutottam levegőhöz, ahogy próbáltam átviharzani a tömérdek folyosón. Késtem. A bál már legalább egy órája elkezdődött s én még csak most érkezem. Megfordul fejemben, lehet e késni egy ilyen bálról? Talán csak akkor, ha valaki a végére érkezik, amikor már minden vendég elmegy, kialszanak a fények és elhalkul a zene. Akkor kések. De most még nem. Nagyon izgultam, elvégre soha életemben nem voltam még egy ilyen bálon. Csak a tv-ben láttam, vagy épp képeken, s ott mindegyik bál fényűző volt. A hölgyek csodaszép ruhákban, a férfiak öltönyben s minden úgy nézett ki, mint egy mesében. A cirkuszban soha nem volt részem ilyenben, de még itt sem. Édesapámtól régen kaptam egy gyönyörű ruhát, amit pont ilyen alkalmakra kell felvenni, legalább is remélem. Féltve őriztem egy nagy dobozban, szép összehajtva, hogy ne gyűrődjön. S most volt az első alkalom, hogy magamra vettem. Bárcsak láthatna benne... Biztos nagyon büszke lenne rám. Az ékszerek, melyek a ruhához illőek voltak, nem voltak értékesek. Egy olcsó kereskedőtől vette, mégis úgy néztek ki, mintha igazi gyémántokkal volna kirakva. Vörös hajam kontyba feltűzdelve, néhol egy-két rakoncátlan hajtincs csiklandozta nyakam. Nem tudtam magam úgy sminkelni mint az igazi lányok, pont ezért óvatos és szerény voltam ez téren. Mint kiderült, illik a ruhához és úgy egyébként a teljes kinézetemhez. Piros, lakkozott cipőt vettem fel hozzá, ami bár nem magassarkú, de nagyon szép.
Ahogy közeledtem a hall-hoz, lépteim lelassultak és én is próbáltam összeszedni magam. Szívem mellkasokban hevesen dobogott az izgalomtól, elvégre fogalmam se volt arról, hogy fog alakulni a mai este. Lehet egyedül végig ücsörgök a sarokban, de az is lehet hogy talán valakibe belehabarodok és egy tökéletes párt fogunk alkotni. Az utolsó gondolatnál enyhén elpirultam, ahogy a szégyen felmerült bennem. Talán túl sok romantikus tinifilmet nézek. Jobb lesz leszállni a földre. Elérkeztem a hallba ahol szétnéztem. Mint a filmekben, itt is ragyogóak voltak a fények s a vendégek is nagyon bájosan néztek ki, mindenki a maga módján. Felcsillantak a szemeim s kezdtem magamba szívni a hangulatot, hagytam hogy teljesen átjárjon rajtam. Szemeimmel figyeltem a vendégeket, elég sokan voltak. Néhány ismerős arc, akikkel órákon vagy a folyosón találkoztam, de volt ott akit egyáltalán nem ismertem. Teljesen eluralkodott rajtam a feszültség, hirtelen fogalmam se volt hogy mit csináljak. Pont ezért odaléptem az egyik asztalhoz amin poharak voltak és töltöttem magamnak egy italt, hogy annak segítségével összeszedjem magam és a gondolataim.


Nadja kinézete a bálon:
A Hall - Page 9 Rusweddress-white-red
/Annyi a különbség hogy a ruha hátul nem olyan hosszú/

_________________
Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev

Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."

1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Radoslava
Radoslava
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 258
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Szlovákia

Karakteradatok
Főkarakter: Radoslava Vasilovij
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

http://www.gportal.hu/airie airie_nandori@hotmail.com airie_

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Bishop on Csüt. 27 Dec. 2012, 23:53

Csilla még visszakérdez arra, hogy mi motiválhat engem az utazásra, igazából történetesen én magam sem tudom, de ezt nem mondhatom mert akkor totál fogyatékosnak tűnnék, jó akkor mondok mást, végülis az is igaz.
- Mi vett rá az utazásra? Úgy tudtam, hogy ott vannak a világon a legszebb nők, de te erre már szépen rácáfoltál.
~ Ez konkrét volt. Akurva életbe.
Közben megérkezünk a nagyobb társasághoz, én megállok valahol a szélén, hogy ne legyek túl tolakodó és megvárom, amíg végeznek a beszélgetéssel, hogy legyen egy kis szünet, ideje lenne bemutatkoznom vagy valami ilyesmi. Ha senki nem szül hozzám addig akkor gyorsan meg is ejtem a dolgot.
- Sziasztok. Én vagyok az újfiú, Tony Price. Remélem nem gond ha csatlakozok.
~ A francokat gond, engem úgyis mindenki szeret, vagy ha nem is szeret legalább bírja a képem.
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3704
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 69
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 24
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Ko-Rel on Pént. 28 Dec. 2012, 09:32

~ Lilandra és Hobo ~
A másik azonnal nyugtatni kezdte, hogy nincs semmilyen veszély, mivel már nem fészek. Egy fészek mindig az marad. Intelligenciával pedig nem legyőzhető. Ha így lenne, akkor nem tudtak volna megannyi bolygót elpusztítani és nem lettek folyna olyan sikeresek. A férfi szavai mindezek után, hiába próbálta nyugtatni nem tették meg. Talán csak fokozták a nyugtalanságát és idegességét, ennek ellenére már kissé visszább vett a támadóállásból, de azért még mindig megfeszítve tartotta az izmait, hogyha szükséges legyen, akkor ugrásra készen álljon és menekülhessen, vagy támadhasson.
- Ön ostoba, ha azt hiszi, hogy kijátszhatja őket – mondta. – Talán azt hiszi, hogy elhitették magával, de éppen most adja ki nekik, hogy még én is életben vagyok. Senki, ismétlen senki sem volt képes arra, hogy megszökjön tőlük. Maga remek kém a kezükben, mit gondol, mennyire lehet valóságos, amit megmutatnak önnek. Azt látja és hiszi, amit ők akarják, hogy lásson.
Ha ő itt ember módjára a Földön fészek volt, akkor ezek már itt voltak a bolygón? Ha Kal mindezt tudta volna, hogy ilyenek vannak itt, akkor egészen biztosan soha sem egyezett volna bele abba, hogy itt maradjon, még ha erről a férfiról tudott volna sem. A felajánlásra megcsóválta a fejét.
- Köszönöm, de kapcsolatban állok az intergalaktikus hálózattal, tudom, hogy mi zajlik odakint.

//Egyébként már nem állsz kapcsolatban a közös tudattal, ha állnál rád tudnák kényszeríteni az akaratukat könnyedén és még egyszer nem tudnád kijátszani azt, amit korábban. Okkal független fészek a karid neve, amit tudott az nagyjából megmaradt az iq-nak hála, de semmi több, de ezt anno így beszéltük meg és ez van a bővítésedben is.//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hall - Page 9 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Tyranis on Pént. 28 Dec. 2012, 13:37

//Előzmény: Jonah Wright szobája//

Fütyörészve, zsebre tett kézzel ment végig a folyosón. Ezúttal kivételesen semmilyen rövidnadrág, vagy bakancs, vagy ehhez hasonló nem volt rajta. Talán évek óta nem volt olyan kifogástalan a kinézete, mint most. A haját leszámítva, de az meg kellék volt. Persze a pólója a felirattal ott volt rajta, csak az ing és a zakó miatt nem látszott. Hamarosan megérkezett a folyosó végére, azaz innen már látta a bálozókat is. Megtámaszkodott a korláton és onnan nézett le az alatta levő teremre. Már most igencsak sokan voltak, halnak füttyentett fel, amikor meglátta lányokat azokban a ruhákban. Mégiscsak megérte az, hogy eljöjjön. A szemeivel Morsus-t kereste, de szerencsére nem látta meg, egyiket sem! Sem a macskát, sem pedig a dirit, akkor legalább úgy nézett ki egyelőre, hogy mégis jó buli lesz és nem rontják el. Még megigazította két kézzel a csokornyakkendőjét, majd megköszörülte a torkát, míg végül két kezét kitárva kiáltott le a bulizók felé.
- HÖLGYEK ÉS URAK AZ EST SZTÁRVENDÉGE MEGÉRKEZETT!
Szélesen vigyorodott el, de egyelőre nem mozdult fentről, még kíváncsi volt a többiek reakciójára.

Jonah öltözete/kinézete (csak a pénz nincs a kezében):
A Hall - Page 9 Wolv06003

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hall - Page 9 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Sarah on Szomb. 29 Dec. 2012, 19:59

Egy kacér mosollyal tekintek Tonyra a szavai után, bár én nem ugyan így vagyok az amerikai srácokkal, de be kell vallanom, van pár gyöngyszem, amivel eddig ittlétem alatt találkoztam, persze a pasik azok pasik, csak hát mégiscsak ott van az a tény, hogy ez egy gazdag ország és hát a tömeges elhízás, na meg persze a " kocka " réteg, akikről amúgy keveset tudok, ezért ezt inkább vissza is vonom, mert hát amíg ne tudok valamiről, addig inkább nem formálok véleményt. Viszont, bármiféle " izéhozét ' mellőzve, ami alatt esetleg nagyképűséget értek, vagy ilyesmit, valóban hallottam már egy párszor, hogy a magyar nők a föld... Hogy is mondjam... Felső osztályába tartoznak ilyen téren, túlnyomó részt, de erre igazából megerősítést sehol sem találtam, szóval nem tudom, hogy ezt most komolyan lehet-e venni, vagy sem, ezért pedig próbálom is ezt a gondolatot elhessegetni, és hát eléggé könnyedén megy, mivel van most jobb is, amivel lefoglalhatom magamat. Még mielőtt odaérünk a tömeghez, szeretnék valamit hozzáfűzni a az egészhez, de végül úgy döntök, hogy a korábbi mosolyom már mindent elárul, ráadásul hosszú még az este, van időm bőven és sokan vannak még itt, ne mintha ez gond lenne, egyszerűen csak... Vannak még személyek, akikkel szeretnék beszélni, ismerkedni, mert nem mindenkivel volt még eddig időm, vagy lehetőségem.
- Sziasztok! - Köszönök egy kedves mosollyal mindenkinek, miután Tony bemutatkozott, majd pedig Jonah hangjára felé tekintek, de pár futó pillantásnál többet nem igazán szentelek rá, úgy értem... Sztárvendég? Oké legyen, viszont... Ő is csak diák. Ó amúgy hallottam a történteket, érdekes, bár akkor nem voltam az épületben, annyira nem is igazán izgatnak a részletek, megtörtént és hát ki tudja, hogy mi lesz még, történtek már rosszabb dolgok is mint ez a csíny, mert hát tulajdonképpen az.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Shadow on Vas. 30 Dec. 2012, 00:13

Hát úgy fest, hogy a kis bűvészkedésem nagyobb sikert arat, mint elsőre hittem volna azaz akkor lesz folytatás többek kérése alapján. Arcomra persze nem ül ki a meglepettség, csak a nyugodt kedves mosoly.
- Rendben akkor lássuk csak mi jöjjön most – legyezek egy kicsit a legyezőforma kiterített lapokkal, majd megmutatom mindenkinek, hogy sorba van rakva. Aztán egy laza mozdulattal összecsukom őket, s látványos elemekkel megkeverem, úgy, hogy lássák a lapokat rendesen, aztán kiterítem újra és felmutatom nekik, hogy meg lett tényleg keverva, majd újra keverek rajta egyet és csak legyező formán kiterítem, úgy, hogy az ábrák lefelé vannak és Aeron felé nyújtom a lapokat.
- Húzz egyet kérlek, jegyezd meg, aztán tedd vissza kérlek – mondom neki kedvesen, s megvárom, hogy megtegye, aztán a paklit összecsukom és oda adom Évának.
- Kérlek keverd meg nekem ezt a paklit jó alaposan – mosolygok rá, s miután átvette én egy szalvétáért nyúlok és leterítem az asztalra, megkocogtatom egy párszor, majd felemelem, de nincs ott semmi. vállat vonok, majd zsebemből kihúzom a pénztárcám, felállítom kinyitva és azt takarom le vele, majd megkocogtatom a tetejét, s mikor lehúzom róla a szalvétát, s már csak egy kis doboz energiaital pihen egy üveg pohárban. Rápillantok a többiekre, majd elmosolyodok.
- Megszomjaztam – mondom nyugodtan, majd az új srácra pillantok.
- Szia, Liam vagyok, Liam V. Blacksong – mondom egy kedves mosollyal kezet nyújtva neki – és csatlakozhatsz nyugodtan – hangom kedves és jókedvű, miközben visszalépek az asztalhoz, kinyitom az energiaitalt, a pohárba töltöm, aztán figyelem, hogy hogyan áll Éva a keveréssel. Aztán a tekintetem a hangoskodóra siklik, de nem kiáltok oda neki, nem majd mikor közelebb jön köszönök neki is.


_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Teddy on Vas. 30 Dec. 2012, 23:26

Szóval... Akik bármit is hozzáfűztek Liam kérdéséhez, avagy folytassa-e, vagy legyen más... Avagy mindenki, leszámítva engem... Ó minek is írom ennyire körbe? A lényeg az, hogy eldöntötték, hogy legyen még pár trükk, erre pedig ennyi, nincs róla véleményem, ellenvetésem, vagy ilyesmim, mert minek? Ha lenne bármi, akkor valószínűleg az egészre nemet mondtam volna. Szóval csendesen figyelek, nézem, ahogyan előkerül az energiaital, meg persze a többieket is, közben pedig a pirultságom is elszáll szépen lassan, amit a rózsás húzásnak köszönhetek, s kicsit megkönnyebbülve tapasztalom, hogy igazából senkinek sem tűnt fel, vagy csak nem akarta senki sem szóvá tenni, bármelyik is legyen, örülök neki. Az energiaitalt elnézve eszembe jut a mai állapotom, valószínűleg nap közben én is jó hasznát vettem volna egynek, talán most is kérnék egyet tőle, de az a habfürdő még mindig ébren tart, ki tudja még, hogy meddig. A szótlanságom egészen addig tart, amíg egy számomra teljesen ismeretlen srác oda nem ballag hozzánk Csillával, akinek a jelenléte máris magával hozza a tőle már megszokott furcsa érzéseket... Nem igazán szeretem amikor ez van, de hát elvileg nem tud vele mit kezdeni, szóval hagyom is, mert hát... Mit kezdjek vele? Szóval az új srác bemutatkozik, ez alapján pedig valószínűleg senki más sem ismeri közülünk, valószínűleg.
- Alicia Havana. - Mutatkozok be neki is röviden, majd pedig ismét a bűvésztrükköt kezdem szemlélni ami még... Mindig nem halad, bár nem is igazán azért érdekel, mert bűvésztrükk...

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Cardas on Hétf. 31 Dec. 2012, 11:24

Úgy tűnik jól válaszoltam, miszerint szeretnék még trükköket látni, mert Bea is így vélekedik.
– Féltem, hogy nem fogsz eljönni – mondja a lány. Kicsit zavarba jövök ettől, ennyire hiányoztam volna? Mielőtt azonban reagálhatnék rá, Éva megkérdi, kérek-e valami az asztalról. Mivel nem akarok kizökkenni a Beával folytatott beszélgetésből, csak hanyagul felelek neki: - Köszi, nem vagyok éhes.
Mikor Évi elmegy bespájzolni, már nyugodtan felelhetek Beának:
- Túl sokat veszítettem volna, ha nem jöttem volna – milyen diszkrét felelet, ezen még magam is elmosolyodok. Ekkor a lány ruhájára esik a pillantásom, és eszembe jut, hogy Bea nem éppen a mi éghajlatunkhoz van szokva. – Nem fázol egy picit ebben, az amúgy gyönyörű ruhában? - kérdem.
Ekkor visszaérkezik Évi, és nyomban hozzászól. Vagy nem tudom, lehet inkább letámadásnak lehetne titulálni.
- Hát, az óra óta semmi különös dolog nem történt velem, ezért jöttem ide, kicsit feldobni az unalmas napokat – felelem, aztán visszafordulnék előbbi beszélgetőpartneremhez, de ekkor váratlanul egy, khm… csók csattan az arcomon. Ezt miért kaphattam? Na ettől zavarba jövök, mit ne mondjak. A levegő is lehűl körülöttem, és el is pirulok. Nem is értem annyira, mit kérdez utána Évi, hanem csak beleegyezően rámondok egy igent.
Eztán eszembe jut Bea, és úgy érzem, meg kell magyaráznom az előbbi jelenetet, még ha magam sem vagyok egészen tisztában vele. Úgy fordulok, hogy Évi ne láthasson, és kissé komikusan sápadt-meglepődött arcot vágok, mellé pedig a két kezemet nyitott tenyérrel emelem föl, az ártatlanság jeléül.
Ezután Liam elkezdi a trükköket. Megpróbálok azokra koncentrálni. Ahogy azokkal a kártyákkal bánik, már művészetnek mondható. Aztán én jövök, húzok el lapot, és alaposan megjegyzem (treff király), majd visszaadom.
Már az hinném, folytatódik a trükk, de egy másikba is belekezd Liam, amíg Évi kever. Ahogy az lenni szokott, most sem jövök rá a varázslat nyitjára, bár talán nem volna az annyira jó, már nem volna varázslat.
Ekkor felbukkannak még ketten, hm, szép nagy számban vagyunk már. Kezet nyújtok a fiúnak, és bemutatkozom: - Aaron Asbord vagyok.
A lánynak is odaköszönök, ha az emlékeim nem csalnak, ő Csilla. Még a táborban – milyen rég is volt – figyelmeztettek, hogy miben rejlik a képessége, ezért kicsit aggódva álldogálok tovább.

_________________
Reneszánsz: JK : Natalie Pezzini NJK: Caroline "Oly" Dason
X-Diák: Aaron Asbord
Outsiders: Maria Holguin
Végtelen Háború Világa: Amanda Cruz
A Hall - Page 9 Alaacuteiacuteraacutes-_zpsuiynmyon
Cardas
Cardas
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 366
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 02.
Age : 25

Karakteradatok
Főkarakter: Natalie Pezzini
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Serena Davidson on Hétf. 31 Dec. 2012, 11:40

~ Bea, Éva, Liam, Aaron, Alicia, Csilla és Tony ~
Az első beszélgetésbe való beleszólásnál még nem háborodott fel, de amikor tovább beszélgetett volna Aaronnal és Éva visszaérkezett. Az első kérdés után még csak kissé türelmetlenül pillantott rá, hogy nem tűnik-e fel neki, hogy belezavart a beszélgetésbe, de úgy tűnt, hogy nem. Aaronra mosolygott és a dicséret után kissé elpirult.
- Egy kicsit – mondta. – Azért is próbálkozom forró teát inni. De nem sokat segít, több ruhát pedig már nem vehettem fel, mert akkor nem lenne estélyi, sem pedig báli ruha.
Vallotta be végül. Már éppen készült volna valamit kérdezni, amikor Éva visszaért és kiderült, hogy valóban nem tűnt fel neki. Főleg, amikor még puszit is nyomott a fiú arcára, Bea keze ökölbe szorult. Még saját mega is meglepődött, hogy féltékenységet érzett emiatt a mozdulat miatt, hiszen ő ilyet soha sem tett volna, ahhoz túl jó volt a neveltetése, és igazából az első nap óta remek hangsúlyt talált a fiúval. És még Liam is folytatta a trükköket, neki hálás volt, hogy Évát vonta be a kártyakeverésbe. Mikor a trükknek vége volt, diszkréten tapsolta meg a fiút. Madj egy hangos kiáltás és a hang felé pillantott, nem csalódott abban, hogy miként esett be a srác.
- Hogyan csinálod? – érdeklődött mosolyogva Liam-tól. – És ahogy látom és hallom a házi lázadónk megérkezett.
Már így is kezdtek szép számban lenni, és Csilla is megérkezett az egyik új fiúval együtt. Először Éva, most meg Csilla. Úgy tűnt, hogy ma csak bajt talál a magyar lányokban és azok közelségében.
- Sziasztok, Beatrice Mortimer vagyok – mutatkozott be ő is, majd Aaron felé pillantott. – Elmegyünk táncolni?
Kérdezte egy kissé elpirulva, szerencsére ahhoz túlságosan jólnevelt volt, hogy hangosan hozzátegye, hogy már kezd túl nagy lenni a tömeg. Ha pedig azt mondja, hogy egy kis friss levegőre van szüksége azt senki sem hiszi el, mert tudják, hogy folyamatosan fázik itt.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hall - Page 9 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Bishop on Hétf. 31 Dec. 2012, 12:10

Egymás után megrázom a két fiú kezét, közben a nevüket és az arcukat is megjegyzem, a többieknek is gyorsan elmentem a nevét és az arcát, hogy később bármikor megismerjem őket. Jónak tűnik a társaság, egy kis ideig csak némán figyelem őket, ki mit csinál, mit mond, hogyan reagálnak egymásra, fontos ez ha az ember új társaságba kerül, hogy tisztában legyen a helyzettel. Az egyik srácot Aaront talán, igen őt, már két csaj is nyúzza, elég kellemetlennek néz ki a helyzet, magamban mosolygok is ezen, hogy, hogy az anyába nem veszi észre magát az egyik, de Liam ügyesen leszereli, igen úgy tűnik, hogy ő figyel. Már éppen kezdenek kialakulni bennem a körvonalak, mikor meghallok egy enyhén nagyképű és hangos szöveget, odakapom a fejem és meglepetésemre egy régi osztálytársat pillantok meg.
~Ő itt? Szóval ide repült miután kirúgták, húha, szóval ő is mutáns. Érdekes fejlemény.
- ROPPANTUL SAJNÁLOM MR. WRIGHT, HOGY EZT PONT NEKEM KELL KÖZÖLNÖM, DE AZT HISZEM AZ ÖN ÁLTAL EMLÍTETT POSZTOT MÁR VALAKI MÁS LEFOGLALTA.
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3704
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 69
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 24
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Tyranis on Hétf. 31 Dec. 2012, 12:42

~ Bea, Éva, Liam, Aaron, Alicia, Csilla, Tony és Jonah ~
Azért figyelmet kapott, jó néhányan arra kapták a fejüket, de egyelőre semmilyen más reakció nem született, egészen addig a pillanatig, amíg egy ismerős hang vissza nem kiáltott felé. Vigyorogva fordult a volt osztálytársa felé.
- MR. PRICE, AZT HISZEM HÁZAT TÉVESZTETT EZZEL A MEGÁLLAPÍTÁSSAL!
Kiáltott fel újra, majd szépen el is indult lefelé a lépcsőn az említett személy és így a kisebb csoport irányába. a legtöbbet már ismerte, ha nem is szó szerint és még nem beszélt velük, akkor látásból, vagy hallomásból. A bűvészsrácot érdemes lett volna a csoportba, akikkel merényleteket tervezett. Fentről még látta, hogy Csillával az oldalán érkezett meg Tony a csoporthoz, igaz a lányt ismerve ezen egy csöppet sem csodálkozott. Ha leérkezett, akkor a többieknek biccentett, majd kezet nyújtott Tony irányába.
- Örülök, hogy ismét láthatom – még mindig vigyorgott. – Látom a Collegiate felbátorodott a kirúgásom után és megkezdte az eszméik szerint oda nem illő egyének kiszórását. Mennyire szürke lehet az a hely nélkülem és ön nélkül Mr. Price.
Ha a fiú viszonozta a kézfogást, akkor közelebb hajotl hozzá és a fülébe súgta miközben Csillára pillantott.
- Remek árú – mondta halkan. – A fél iskola, köztük én is bizonyíthatom, szóval hajrá de ne itt, mert itt Veszély, az android mindent lát és hall.
Megköszörülte a torkát és felkapva egy poharat folytatta.
- Még nem láttam korábban itt, a napokban érkezett? – érdeklődött.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hall - Page 9 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Cardas on Hétf. 31 Dec. 2012, 12:54

Ahogy először félbeszakítja Évi a beszélgetésemet Beával, aztán másodjára, tetézve azt egy puszival is, feltűnik, hogy Bea hangulata megváltozik. Legalábbis úgy érzem így mellette, és a tekintete is erről árulkodik. Nagyon zavarhatja az a puszi, és én kénytelen vagyok bevallani magamnak, hogy ez tetszik egy kicsit. Mikor azonban Csilla is megérkezik, a helyzet már, mondhatni, hogy drasztikusan feszültebb lesz, de én nem merek lépni semmit.
Szerencsére Bea sokkal kezdeményezőbb típus nálam, a kérdésre pedig nagyon megörülök. Gondolatban még egy „Ez az!” felkiáltás is elhagyja a számat. Csak tudnám visszatartani azt a fránya molyosomat! Persze pár hónapja még egy kicsit sem akart felgörbülni a szám, de azóta, ha Beával találkozok, ennek az ellentéte történik folyton.
- Hát, én csak nagyon alaplépéseket tudok – vallom be. Azokat is a suliban tanultam, mivel az egyik tanárunk az ünnepségekre mindig valami tánccal telitömött műsort rendezett. Sose gondoltam, hogy hasznát veszem még egyszer. Bea gondolom, velem ellentétben annyi táncot tud, mint égen a csillag, legalábbis úgy sejtem, amiket mesélt a családjáról. Elszégyellem magam egy parányit erre a gondolatra. - Persze újakat is tudok tanulni… - folytatom, de semmi frappáns mondatbefejezés nem jut eszembe, elharapom a végét.
Ekkor jut eszembe, hogy megfeledkeztem róla, amit a lány mondott arról, mennyire hideg van itt - Évi pont akkor jött vissza. Szóval ezt most pótolni kell:
- Ha szeretnéd, egy kicsit megemelhetem a hőmérsékletet, senkinek sem tűnne fel – legalábbis bízom benne. Remélem, beleegyezik Bea, nem akarom, hogy itt dideregjen, miközben mindenki jól érzi magát.

_________________
Reneszánsz: JK : Natalie Pezzini NJK: Caroline "Oly" Dason
X-Diák: Aaron Asbord
Outsiders: Maria Holguin
Végtelen Háború Világa: Amanda Cruz
A Hall - Page 9 Alaacuteiacuteraacutes-_zpsuiynmyon
Cardas
Cardas
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 366
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 02.
Age : 25

Karakteradatok
Főkarakter: Natalie Pezzini
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Bishop on Kedd 01 Jan. 2013, 13:13

Jonah válaszol, még én is mondanék erre valamit félhangosan de már nem tudok, ahogy elvigyorodik nekem is önkéntelenül felkúszik az arcomra egy széles vigyor, egy biztos most már nem lesz unalmas az ittlét. Ahogy a kezét nyújtja én egyből elfogadom, szokásos erős kézfogásommal.
- Én is örülök a találkozásnak. -majd közelebb húz magához és valamit a fülembe súg, gyorsan válaszolok is- Kösz a figyelmeztetést, majd megoldom.
~ Lokális ribanc, csekk. Jó érzékem van ehhez, mindig megtalálom őket, jó mondjuk nem tudom mit csodálkozok ha saját magamról van szó, ha már a fél iskola végig ment rajta akkor én miért ne... Isten adja meg hogy ne telepata legyen.
Wright még felhozza, hogy valószínű, hogy kerültem ide, nos én mindig kicsit szolidabb voltam bizonyos tekintetben mint ő, annyira hülye soha nem voltam, hogy kirúgassam magam, nem az én stílusom. Bár most lehet direkt arra fogok játszani, ha annyira mégsem tetszik a hely, mindenesetre azonnal lereagálom a dolgot.
- Nos engem, önnel ellentétben nem távolítottak el, miután kiderült mutáns kilétem, kis megfontolás után jobbnak bizonyult hogy itt folytassam a tanulmányaim. Bár az utolsó héten tanúsított kicsit szabad magatartásom miatt, valószínű lapátra kerültem volna én is, miután elment Mr. Wright valamennyire kötelességemnek éreztem a hangulat feljavítását, bár én nem vagyok nagy trükkmester, de átmenetileg elég volt az is, hogy elengedjem magam. Egyébként két napja érkeztem, eddig a beköltözéssel és az egyéb dolgokkal foglalkoztam.
Tartok egy kis szünetet, ha valaki reagálni szeretne.
- Ki kellene mennem egy kicsit levegőzni. Jön valaki?
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3704
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 69
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 24
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A Hall - Page 9 Empty Re: A Hall

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

9 / 17 oldal Previous  1 ... 6 ... 8, 9, 10 ... 13 ... 17  Next

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.