A Földalatti "város" (Elhagyatott)

Egy hosszan tekergő alagútrendszer helyégekkel, kisebb nagyobb csarnokokkal, melyet valamikor jó eséllyel valami létesítménynek szántak, vagy legalábbis annak lakó részének, esetleg kisebb kutató állomásnak, s a hozzá tartozó raktáraknak, de erről nincs túl sok feljegyzés. Egyes részei ráadásul félbehagyottak is.
Fentről Redrose kis erdei útjáról lehet egy lezárt eléggé rejtett és körül zárt épületén keresztül, ami a nehéz óriás fém ajtóval lezárt alagút lejárót hivatott elrejteni a kíváncsi szemek elől. biztosan vannak más gyalogos és autós bejáratok is, amik holléte azonban egyenlőre ismeretlen, s minden bizonnyal védettebb vagy még rejtettebb helyen vannak.
Másik ilyen útvonal a város állomása, ami úgy néz ki, mint egy nagyobb földalatti metró megálló, s minden bizonnyal a fő szállítási vonal lett volna, mind ellátmány, mind ittdolgozók terén, azonban ez az a hely amin a legjobban látszik, hogy jó eséllyel még nem lett befejezve, legalábbis az álványok még az állomáson ott vannak, s jó kérdés, hogy az idevezető alagutak készen vannak e és a pálya vezet e valahova.

Árnyjáték
Kalandorok:
Doktor, Szása, Crimson Kestrel, Philippe Lerois

Egy átlagos napnak indulhatott mindenkinek, de egy-egy nagy villanás kíséretében mindenki eltűnt onnét ahol éppen volt, majd erős rosszullét kíséretében koppantak egy nagy terem fém padlójának közepén. A helység elég sivár volt, minden hol csak a fém falak. Az egyik irányban volt egy ajtó, azonban felfelé elég magas volt a terem, s egy emeleti erkélyes rész felől hangokat lehetett hallani.
- Én megmondtam kiket akarok! - hallható egy lány hangja teleingerültséggel és haraggal.
- Egy még mindig a felettese vagyok így kikérem magamnak ezt a hangnemet és elvárom a tiszteletet is! A másik, hogy azokkal dolgozik akiket kap és NINCS vita! Megértette?! - a férfi aki beszél, eléggé kimérten és tekintélyparancsolóan teszi, mire gy kis ideig nem érkezik válasz, csak fentről látható némi mozgás, ahogy egy csuklyás alak lép az erkély azon pontjára ahonnét látja a kis csapatot.
- Kérdeztem valamit!
- Igen uram, megértettem – hangzik a válasz jól hallható morgás társaságában.
- Most inkább nem térek ki arra, hogy mennyire volt őszinte ez a válasz... de dolga van. Rendezze csapatát, s utána induljanak! Tudni akarom mi van ott, s nem akarok csalódni magában.
- Igen uram... - ezzel a csuklyás alak mögül egy villanás látható. A csuklyás alak csak ott áll és figyeli a kis csapatot, de nem szólal meg, csupán figyeli őket csendesen. Jobban megnézve nem túl magas az illető.
A kis négyes egészségileg olyan állapotban van, mint előtte, max a hányinger tart egy kicsit tovább egyeseknél, míg másoknál kevésbé, de ezt leszámítva semmi más problémájuk nincs. Felszereléseik is megvannak, azaz semmit se vettek él tőlük, s minden jel szerint a teleportálást leszámítva semmi más nem történt velük egyenlőre.
Van némi idejük körbe is nézni a helységbe, ami felfelé igen magas, legalább 4-5 szintnyi belmagassággal rendelkező hengeres terem, aminek átmérője is lehet egy olyan jó 15-20 méter. Azonban ami szembetűnő lehet, hogy poros a padló és eléggé elhagyatottnak is tűnik a hely, azaz jó eséllyel nem voltak túl sokan itt a közelmúltban.

//* Na ha játszuk akkor az öltözetleírósdit az első posztban, Kestrel a birodalmi felderítővértjét viseli mely az egész testét eltakarja szinte (fekete, a nadrágrész farmerkék színű de egyértelműen látszik hogy az anyaga más), sisak nincs rajta, maszk és szemvédő viszont igen. Szíjjal rögzítve egy táska is van nála, szintén fekete.*//

Épp úton voltam a S.H.I.E.L.D. egyik edzőtermébe, amikor hirtelen egy nagy villanás elnyeli a világot. Pontosabban engem. Teleportáció? Ezen a mocskos kis porfészken? Amikor legutóbb azzal a vasalóval kellet két nagyon tanulságos órát repülnöm? Szerencsére a technológia nem ismeretlen számomra és a szemem is védve van, így hamar visszanyerem a harcképességem, de a látkép meglep. Hazai, vagy egy másik nép hajójára számítottam, ehelyett valami fémdobozban vagyok. A gravitáció alapján nem kizárt hogy továbbra is a Földön vagyok.

Juhé, elraboltak! < Hogy is van a jogos önvédelem, Páncél? Szólnom kell hogy ha nem engednek el péppé verem őket, vagy mehet a móka rögtön?> - <Követelhet magyarázatot és a szabadon engedését. Erőszak alkalmazása csak erőszak ellen engedett és a Shi'ar jogoknál sokkal korlátozottabb mértékben, a saját épségét védve, a másiknak minél kevésbé ártva.> ...Basszus. Itt még elrablódni se éri meg! Dühítő. Körülöttem néhány embernek tűnő szerencsétlen akik némileg lassabban szedik össze magukat, fentről beszéd hangja szűrődik le. Különben is mi az, hogy teleporttal rabolnak el?! Egy Vércsét?! Valami primitív, alig kordában tartott erőtől remegő gépszörnnyel kell minket elrabolni, ha valamibe be akarnak minket palizni! Vagy csak felkoncolni szeretnének? Túszul ejteni? Teleportáció... fúj!...Jut eszembe, ha a S.H.I.E.L.D. által megszabott határokon kívül vagyok, akkor mi van? Megigértem, hogy nem hagyom el őket, de akaratom ellenére raboltak el, az csak-csak számít. <Páncél, kapcsolatba tudsz lépni a felügyelőmmel? Ha igen üzenj neki hogy elraboltak, és megpróbálom a földi szabályoknak konform módon jelezni nemtetszésem.> Teleportáció... Pfúj!

A hangok forrása eközben megjelenik : feltételezhetően a férfihang forrása, ránézésre akár ember is lehet. Úgy beszélt rólam, mintha a leltár része lennék. Ebben a puhány kis földi gravitációban saccra kellően alacsonyan vannak az erkélyek egy próbához... Enyhe ügetéssel közelítek, majd a megfelelő távolságban minden erőmet beleadva ugrok. Ha sikerül, kíváncsi vagyok milyen pofát fog vágni! Ha nem, max hülyét csináltam magamból, a körülmények közt elfogadhatóbb kockázat, mint hogy valaki azt higgye csak úgy el lehet rabolni és szófogadóan ülök a fenekemen. Elrabolnak, méghozzá teleporttal... Pfuj!

Épp a Steve Rogers reptéren voltam egy segítőkész férfi társaságában mikor a semmiből egy fény villanás után egy új helyen találtam magam...
Egyből világossá is vált számomra, hogy valaki elteleportált engem, s miután körülnéztem, a reptéren a társaságomban lévő férfi is ide került két másik személlyel együtt. Majd röviddel érkezésem után fel is tápászkodtam a padlóról és felálva ismét körülnéztem... A terem kör alaku volt és több emelet magas a homlokzata, de a helység állapotát elnézve nem sűrűn használhatták.
Aztán azt vettem észre, hogy egyik honfitársunk, akiről rögtön tudtam, hogy nem Ember, sőt nagyon is ismerős volt a kinézete alapján... Bár az illetőt nem ismertem, de a megjelenése mégis ismerős volt... Ő persze nem időzött sokat, egyből akcióba lendült és a feletünk beszélgető társaság írányába indult el. Én csak csendben figyeltem, ahogy próbálkozik tenni valamit, hátha sikerrel jár. Aztán maga a mozgása is ismerős volt nekem, de olyan rég találkoztam hasonlóval, hogy már nem is emlékszem pontossan hol és mikor láttam ilyen hasonló külselyű, öltözékű és megjelenéső idegent... Azonban nem töprengtem rajta sokáig, hisz előbb utobb minden kérdés megválaszolásra kerül...
- Mindenki jól van? - Kérdeztem meg közben a többieket, ha reagáltak rá, akkor megvártam a választ. Majd a körülmények és a helyzetünk felmérésével és a lehetőségeink kiaknázására koncentráltam. S elkezdtem körbejárni a helyet keresve bármit, ami csak segíthet rajtunk. Közben azért új barátunk cselekvéseit is figyelemmel kísértem, hátha jó sül ki belőle...

A Szürke Eminenciás a repülőtéren világosított fel egy idős embert, hogy melyik reptéren volt éppen, pontosabban melyik reptér parkolójában. Mielőtt ezután útjukra indulhattak volna, egy villanás történt és az ex-vámpír egy teljesen idegen környezetben találta magát. A bőrönddel, a ketrecében idegesen futkározó patkánnyal, oldalán a szablyával és a pisztollyal jelent meg itt és az öreg férfi is vele volt. Látott még egy fiatalt, akin érzékelte a mágiát és egy furcsa kinézetűt, idegen fejűt páncélban. Az ex-vámpír szervezete megküzdött a teleportáció mellékhatásával, a gyomra hamar helyreállt.
A fenti kis párbeszédből kiderült, hogy ezt a négy embert valaminek a megkeresésére hozta ide a csuklyás nő főnöke. A nő eredetileg másokat akart. A Szürke Eminenciás a kiutat az erkély irányában látta, de sejtette, hogy az védve volt. Nem akart mindenki előtt vámpírképességeket használni. Ha az erkélyig elhatott, a gyűrűje segítségével megpróbálta meglátni milyen lény az a nő, milyen egészségi és idegállapotban volt amellett, hogy idegesítette a főnöke. Az öreg férfi a többiekért aggódott, az idegen elfoglalta magát. Lerois bólogatott, hogy jól volt és megpróbálta tárgyalóra fogni a figurát, mint üzletember. Az ajtóval is lehetett volna próbálkozni, de ha olyan egyszerű lett volna innen kimenni, nem hagyták volna őket csak úgy magukra.
- Tisztelt hölgyem, volna olyan kedves megjelölni, miféle célok vezérelték az Ön imént hallott felettesét négyesünk elrablására? Úgy vélem, eredetileg a jelen helyen kényszeredett módon megjelentek közül egyikünk sem kívánta volna előrelendíteni azt a bizonyos keresést, melyre el kíván minket küldeni - mondta a régies, körülményes stílusában, ahogy beszélni szokott.
Magához vette Jacquesot, a patkányát, kivette a ketrecéből. Ha menekülni kell, azt vele együtt tenné meg. A holmijait feláldozná, ha muszáj lenne, a patkányát inkább megmentené, ha lehet.

Éppen beszélgettem a legújabb és ezen a világon egyetlen barátomra, amikor hírtelen furcsán kezdtem érezni magamat. Hasonló érzés, mint amikor átlépek az egyik kapumon, csak ez sokkal intenzívebb volt. Szinte pont olyan érzés, mint ahogy átjöttem ide. A világ elsötétült és úgy éreztem, hogy lebegek. Sajnálatos módon ez az érzés nem tartott tovább egy pillanatnál és ismét a rideg és idegen valóságban voltam. A fejem fájt és úgy éreztem magam mintha egy óriási járó mosógépben volnék.
Ahogy a padlón feküdtem lassan a világ is lenyugodott és végül szét tudtam nézni. Egy tágas és eléggé furcsán kiépített szobának a közepén találtam magam. Körülöttem még három ember van. Lassan ők is magukhoz térnek és körülnézünk. A szobának csak egy közeli kijárata van. A fölött eléggé magasan egy párkányon egy csuklyás alakot lehet látni. Egy párbeszéd végét lehetett hallani, aztán furcsa fényeffekteket. Kik lehettek ők, és mit akartak velünk?
Az egyik alak felől furcsa érzésem van, mintha ő is mágiát használna. Bár az is lehet, hogy el van átkozva, vagy pont ellenkezőleg, mágikus áldása van. Bár ezen nem tudok sokáig gondolkodni, amikor is a legfurábban kinéző tag egyszer csak nekiiramodik és megpróbál felugrani az erkélyre. Ebből még baj lehet! Ha ide tudtak minket hozni, akkor bizonyára tudják, hogy mikre vagyunk képesek. Az-az ember a vesztébe rohan. Valamit tennem kell.
- Ne! Bajod eshet! – kiáltok utána, de már a levegőben van. Most mit tegyek? Elkezdek varázsolni. Egy átjárót nyitok pontosan a férfi elé, hogy azon haladjon át, így talán nem büntetnek meg minket azonnal. Az átjáró magam előtti részét fordítva alkotom meg, hogyha tényleg sikerülne egészen odáig ugrania, akkor ne engem trafáljon telibe.
Ha nem sikerül annak két oka lehet szerintem:
1) Túl ideges vagyok, így nem tudok eléggé koncentrálni, vagy
2) Leblokkolták a képességemet.
Remélem, hogy sikerülni, fog, mert akkor képes vagyok kijutni innen. Egyedül vagy az újdonsült társaimmal, de kijutok erről a helyről, ahová akaratom ellenére rántgattak. Ha nem sikerül, akkor legfeljebb egy bolond mutogató srácnak nézhetnek, de még az is jobb, mint tétlenül ülni, hogy talán kivégezzék az egyik újdonsült társamat.

Árnyjáték Következő körváltás: 2014.09.06. Szombat
Kalandorok:
Doktor, Szása, Crimson Kestrel, Philippe Lerois

Elsőre Kestrel reagált, s máris megpróbált felugrani az erkélyre, míg a többiek feltápászkodtak. A páncélja képtelen volt külvilággal kapcsolatba lépni, mintha valami blokkolná a jelet, ez persze a többieknél lévő esetleges kommunikációs eszközökre is vonatkoztak. Szása mire reagálhatott volna már késő volt, s még nem is volt olyan állapotban, hogy meg tudja tenni, így a próbálkozása teljesen sikertelen volt, főleg a pergő események fényében. Doktor próbálta felmérni közben, hogy hogyan is vannak a társai, s felmérni a terepet, míg Lerois teljesen más felé próbált gyűrűje segítségével kémlelni az erkélyen állót. Annyi biztos, hogy nem volt ember, egy lupin, de valami még motoszkált benne. Egészségileg kiválóan volt, ahogy az is érezhető volt, hogy belül jóval nyugodtabb volt, mint ahogy azt mutatta a világ felé.
Azonban az események nem álltak meg eközben se, s ahogy Kestrel szállt a levegőben a csuklyás felé az nem mozdult, csak az utolsó pillanatban, azonban akkor villám gyorsan pördült félre olyan ütemben, hogy mikor karnyújtásnyira ért hozzá Shi'ar akkor elkapta, s ahogy fordult tovább szó szerint vissza vágta azzal a lendülettel a földszintre ahonnét megindult, azonban itt nem állt meg, mert a következő mozdulatra elkapta a korlátot és átlendülve rajta, s kecses mozdulattal talpon talajt érve guggolásban nézett a csuklya alól a kis társaságra, majd állt fel.
- hmmm... Látom bátorságból nincs hiány – morogja a csuklya alól a lány, érezhetően, hogy kinek is címezve a szavait. – vagy inkább forrófejűségből? - folytatja miközben felnyúl, hogy kioldja a köpenyt, ami a csuklyával együtt lassan a földre omlott, hogy láthatóvá váljon az a személy akit rejtett eddig.
Egy talán 160-165 centi magas, alapjában drapp és fehér bundás szőke hajú kardfogú macska lányt, akinek elől volt egy lilás tincs a hajában. Öltözéke eléggé egyszerű, fekete sok zsebes egyszínű ha nem is katonai de azon ihletésű hosszú nadrág szürke övvel, felette egy vörös toppal és egy kis fekete dzsekivel, míg lábain egy pár fajra igazított fekete acélbetétes bakancs, s egy pár ujjatlan kesztyű. Nem lehet túl idős az már biztos.


Ahogy nem teljesen szemben állt a társasággal jól látható volt az övén pihenni egy pisztoly, mely némileg nagyobb kaliber volt, mint egy átlagos ember pisztoly, s egy kés is pihent az öv másik oldalán. Minden bizonnyal a zsebek közül volt amelyik plusz lőszereket tartalmazott, vagy épp egyéb felszereléseket. A két narancssárga színű lélektükör lassú mozgással végig néz az ott állókon, miközben macska fülei meg-meg rezdültek egy kicsit. Tekintete lassan Kestrel felé fordul, s megszólal eléggé hűvös, s kimért hangon.
- Ha ennyi energiája van, akkor felugorhat a felszerelésekért az emeleti tárgyalóba és vissza le... de szerintem a nyitott ajtón át könnyebb lesz... az ajtó után jobbra a lépcsőház ajtaja... ott jobbra fel és követni a folyosót a teremig. Vagy várhat nyugodtan... talán az utóbbit javasolnám. - ezután Leroisra néz.
- Igen, tökéletesen hallotta, mivel én húsz technikust és tíz felderítő katonát kértem, felderítésre. A parancs szerint fel kell deríteni a létesítményt, s ha lehet megtalálni az okot vagy okokat amiért leállították az építkezést évekkel korábban. A feladat lista hosszú a hely hatalmas, úgy hatvan emeletre van a talajtól a legfelső szint, mi ez alatt vagyunk jelenleg cirka tíz emeletnyire és még lefelé van vagy húsz ha nem több, s harminc személy helyett kaptam négyet. - újra végig néz a társaságon - Ha programjuk volt, akkor most egy pár napot csúszni fog... - majd megjegyzi félrehúzva a száját némileg morogva – vagy hetet... - maga előtt keresztbe teszi a mancsait – valakinek valami más kérdése? - néz körbe kissé rendezve vonásait.

Miközben körül néztem és átvizsgáltam a helyet, jómagam is felfedezni véltem egy nyitott ajtót a helységben. S így a nagyszerű zsenialitásomnak köszönhetően rájöttem, mi is folyik itt.
~ Ez nem elrablás volt, hanem egy felderítő akcióra toborzás. Ami talán nem épp a legjobban sikerült, tekintve, hogy meg is kérhettek volna rá. Az persze túl szép és hosszadalmas lett volna nekik. ~
Közben vissza sétáltam a többiekhez és felmértem az állapotukat, persze anélkül hogy hozzájuk értem volna, vagy megszólítottam volna őket. A fiú láthatóan, még nem volt formában, nyílván a teleportálás őt jobban megviselte, mint minket többieket...
Aztán láttam ahogy az idegen barátunk, aki felugrott, szépen vissza is esett, mert a fenti személy visszalökte őt. A másik fiatalember is probálkozott mágiát használva, melynek jeleit észre is vettem rajta... Pillanatokkal később a fent ácsorgó idegen is csatlakozott közénk, bár a mozdulataiból, már rájöttem, hogy egy macskanővel van dolgunk... Persze nem sokkal később fel is fedte magát és a következtetésem helytállónak bizonyult. Majd a másik két társamat le is teremtette a maga módján. S ezzel kiderült az is, amit gyanítottan nem sokkal ezelőtt, hogy valójában a segítségünk kell nekik és nem megölni akarnak minket. Bár az utóbbi még változhat, minden esetre én résen leszek a meghívóink felé is... Ezután közelebb mentem a fiatal macskanőhöz és magamhoz ragadtam a szót. Közben felmértem őt is és arra következtettem, hogy egy katonával van dolgom...
- Ha valóban a segítségünk kell, akkor akár meg is kérhettek volna minket rá, ehelyett a félreérthető incidens helyett! Persze a katonákra jellemző hogy előbb cselekednek és aztán kérdeznek... Mindezek ellenére hajlandó vagyok segíteni önnek és a feletteseinek kideríteni, mi is a helyzet ezzel a hellyel, de kérem a fegyvereket egymás írányába mellőzük. Ha egyáltalán kell a segítségünk, akkor ne ellenünk használják a fegyvereiket vagy a katonai brutalitásukat! - Miután végetért a gorombáskodó kiosztásom, mivel szerettem a kihívásokat és az új helyzeteket lassan elkezdtem lelkesebb és izgatottabb lenni a ránk váro feladat miatt. S mondhatni beindultam, fellelkesedve a ránk váró kihívásoktól... Majd mielőtt bárki is mondhatott volna bármit is folytattam némileg a megjegyzést a fiatal macskalány írányába.
- Ami az elvárásait illeti, kedves hölgyem, lehet, hogy harminc katonát várt, de a látszat ellenére kapott négy sokkal jobb lehetőséget! S nemsokára tapasztalni is fogja, hogy egy a hírtelen össze szedett négyes messze felülmúlja majd a harminc katonás elvárásait! De most egyenlőre kezdjük azzal, hogy ezt a helyet pontossan mire is szánták, mikor nekifogtak? Aztán jöhet az, hogy vajon miért hagyták félbe a munkát? - tettem fel a két legegyszerűbb, de mégis a leginkább ide illő két kérdést, majd vártam a társaságom reakcióját. Bár a kölsőm miatt valószínüleg kevesebbre tartanak, mint amenyit valójában érek...

Mindenki máshogy viselkedett a helyzetben. A földönkívüli katona az erkély felé menekült volna vagy támadni készült, a másik kettő aggódott a többiek miatt, Lerois tárgyalni akart. A csuklyás képzett és jó harcos volt. Kivárta a kellő pillanatot és seperc alatt megtörte a katona lendületét, visszadobva őt a többiek közé. Lerois azt is meg tudta állapítani róla, hogy valójában nyugodtabb volt, mint mutatta, egészséges és lupin. Tudatában volt az erejének és mégsem aggódott annyira, hogy a várt emberek helyett ezt a négyest kapta.
~Lehetett színjáték is az egész, amit megrendeztek a főnökével, de mi értelme lett volna, gondolta magában az ex-vámpír.
Philippe igyekezett, hogy se a zuhanó katona ne találja el, se az utánaugró lupin. A csuklyát és a köpenyt ledobta, katonai felszerelés látszott rajta, ezen az oroszlánszerű mutánson vagy más lupinon. A lila tincs és a beszéde mutatta a lázadó természetét.
~Nem is volt annyira ideges, mint mutatta és köpenyben, csuklyában várt minket, de most ledobta az egészet és közénk ugrott. Miért volt erre szükség? Már nem számít támadásra? Az erejét látom, elbánna többünkkel, akár négyünkkel is, úgy hiszi, gondolta a vallon.
A leírás alapján a tárgyalót az erkély környékére tette a vámpír, csak kérdés volt, mekkora volt az az emelet. A lupin úgy beszélt velük, mintha nem lenne más lehetőségük, mint teljesíteni a parancsokat. Leroisnak nem tetszett ez a hirtelen besorozás, de végigvárta a szöveget. Értelmetlen akcióba nem akart belekezdeni, látta, hogy bántak el a katonával. Borzasztó mélyen voltak és a hely legalja száz emelet mélyen volt a felszíntől. Ha akkora belmagasságokkal számolt, mint ez a terem, akkor ez négy kilométeres mélységet jelentett. Innen menekülés esetén sem lett volna egyszerű kijutni.
Az idős ember szólalt meg először és leszidta a lupint. A társaságot dícsérte és azt mondta, felérnek harminc katonával. Az ex-vámpír a saját képességeivel tisztában volt, de ezt túlzásnak érezte. Az öreg ember vagy füllentett, vagy ennyire bízott bennük vagy nagyon erős társak voltak mellette és ezt érzékelte valamilyen módon. Az idegennel elbánt a lupin, ő erős volt, de nem erősebb, mint a nő. A fiatal fiú mágiát használt, aggódósnak, tapasztalatlannak tűnt, az idős férfi képességei ismeretlenek voltak.
- Hölgyem, a program, amit említett, az én szerény személyem esetében halaszthatatlan üzleti ügy, ami miatt a külföldi nyaralásomat is megszakítani voltam kényszerülve, ezért tértem vissza New York becses városába. Nem kívántam részt venni az Önök által tervezett kutatásban, melyre voltak szívesek törvénytelen eszközökkel, emberrablással idehozni négyünket és most sem látom, miért kellene követnünk olyan parancsokat, melyeket a maga fejjebbvalói osztanak, akikkel nekünk semminemű alárendeltségi viszonyunk nem áll fönt. Tehát én elhagynám a helyet akár oly módon, miként idekerültem, akár a hagyományos módon.
Lerois tett egy próbálkozást a kibúvásra. A katonai eszközökkel bizonyára meg lehetett akadályozni, hogy bármelyikük szökni próbáljon. Ha mégis sikerült volna, újra el tudták volna kapni őket. A vallon mindezek ellenére megpróbálta kitárgyalni magát erről a föld alatti helyről.
- Egyáltalában a világ mely részén vagyunk? Hol ágyazták a föld mélyébe ezt a hengerszerű temetőt, ahová hoztak minket?
Eddig két személyt láttak a helyiek közül, akikről nem tudta, milyen szervezet, magánhadsereg vagy valami nagyobbnak a része. Nem lehettek sokan, ha akkora probléma volt megfelelő létszámot biztosítani, hogy helyette inkább négy civilt hoztak. Lerois biztosra vette, hogy ismerték őket és tudatosan választottak. A kérdés az volt, miért őket és hogy szabadulhat meg innen. Ott volt a lehetőség, hogy kövessék az elképzelést és a lehető leghamarabb megtalálják a valamit, amit a főnök keres. Az idős férfi már bele is kezdett az elemzésbe és jó kérdéseket tett fel. Nem volt szenilis. A reptéri viselkedése miatt az ex-vámpír korábban ezt hitte, de lehet, hogy már oda is teleportálva került az öreg ember. Kérdések fogalmazódtak meg benne, de először arra akart választ kapni, amit már feltett.

Éppen próbálnák nyitni egy átjárót, hogy megmentsem a másikat, amikor is szörnyű fejfájásom lesz. A teleportáció lehet az oka. Fájdalmamban térdre estem és megmarkoltam a fejem, hogy nem robbanjon fel. Ilyen állapotban nem csoda hogy nem tudtam eléggé összpontosítani. Sőt még ha sikerült volna, már akkor is késő lett volna. Míg én a földön fetrengtem a magasugró csávó csapódott be, mint egy aszteroida nem messze tőlem. Nem sokkal később a házigazdánk is leereszkedett hozzánk halandókhoz.
Lassan kezdett csillapodni, az ideiglenes gyengeségem és így megint egy bizarr látvány nyílt a szemeim elé. Ledobta a vendéglátónk a köpenyét és kiderült róla hogy nő. A húszas éveiben járhatott és eléggé lengén öltözött. De ami a leginkább megijesztett az a bundája és az óriási agyarai voltak. Egyformán hasonlított emberre és ragadozó macskára egyaránt. Mégis furcsán nőies és vonzó volt. Úgy nézett ki, mintha egy nagyon testhez simuló pulóvert hordana. Sajnos beleestem abba a hibába, hogy sokáig néztem a dekoltázsát, amit lehet, hogy észrevett. Szégyenlősen és teljesen vörösen lesütöttem a szememet. Ezt az égést.
Mindvégig a padlót néztem, de csak három dolog jutott el a kusza elmémig. Az első, hogy nagyon mélyen vagyunk, és nagyon nagy ez a hely. Így nem érdemes megpróbálnom megszöknöm se. Sokáig tartana, amíg tudnék egy megbízható átjárót nyitni, plusz még nem nagyon tudok olyan helyre, amit előtte nem láttam. A második az, hogy minket választottak ki. Húsz ember helyett, csak minket négyünket, így biztosan ismernek minket. Tehát ha megpróbálnák megszökni, száz százalék hogy a cirmos leállít, mielőtt felemelném a kezemet.
És végül a harmadik dolog, hogy felszerelést is kapunk. Minek kéne felszerelés egy sima átvizsgálásra? És miért pont mi? Miért raboltak el minket? Sok a kérdés, de kevés a válasz. Már nem félek, hogy bántanának minket, csak ha nem viselkedünk rendesen. Végig kell az egészet csinálnunk, mert másképp nem hiszem, hogy kijutunk.
- Engem csak az érdekel, hogy miért mi, és mit kapunk cserébe? Én egy biztos állást akarok és információt egy bizonyos dologról, amit szerintem maga vagy a felettese már tud. Másképp ne is számítson a segítségemre. – nézek a szemébe, de mindig le-le tekintgetek a domború csodáira. Miért tetszik nekem vajon egy ilyen teremtmény? Miért most tombolnak bennem a hormonok? Végül félrenézek, és szégyenlősen még hozzáteszem: - Legalább is nem sokra. – aztán leülök a padlóra háttal a nőnek. Ilyen leégést!!!

Kestrel csak az erkélyre akart felugrani, de a csuklyás valahogy sikeresen felhasználta a lendületét, és visszadobta ahonnan jött. A landolás nem okoz gondot a Vércsének ilyen kis sebességnél, a meglepetést lerázva rögtön fel is kel.
Ejha! Hát ezt meg hogy csinálta? Túl nagy lendülettel ugortam? Ha az erkély szélét kapom csak el, és onnan húzom fel magam, akkor is meg tudta volna megcsinálni? Vagy az eleganciát mellőzve visszarúg a földre? Nem, ha rendesen megkapaszkodok azzal sérülést okozott volna, inkább megvárja hogy felmásszak, és onnan gáncsolásból indított hajítással... Képes lett volna rá? Jelek szerint az ereje megvan hozzá, a tapasztalata szintén, a gyorsasága pedig majdhogyen félelmetes. Vagy csak készületlenül ért? Mindenesetre... Veszélyes.
Eddig jut gondolatmenetével Kestrel, mire a figura leugrik a szedett-vedett társaság közé.
Forrófejűség? Bátorság? Miről beszél ez? Elrablásnál alap etikett, hogy bemutatkozik az elrablott – és nem ordítási távolságból - majd megvárja hogy az elrablók is bemutatkozzanak, de legalábbis közöljék a szabályokat, főleg ha ezek az abszolút „Kuss!Kushadj!”-ban merülnek ki. Amit nem tettek meg, minő udvariatlanság!

A csuklyás egy az embereknél sokkal szőrösebb humanoid. Vajon módosult génállományú ember, egy másik őshonos faj, vagy földönkívüli? Egyéb szerzetekről csak az embertelenekről tájékoztatott a Páncél. Embertelennek a felszerelése jobb szó híján szegényes, akkor valami számkivetett korcs lehet, amin nem lepődnék meg egy ilyen külső miatt. Földönkívüli akár lehet is, de akkor is valami szerencsétlen hogy ide keveredett. A genetikai defekt tűnik a legvalószínűbbnek. Van jelentősége? A kérdéshez alacsony prioritás hozzárendelve.
- Ha ennyi energiája van, akkor felugorhat a felszerelésekért az emeleti tárgyalóba és vissza le... de szerintem a nyitott ajtón át könnyebb lesz... az ajtó után jobbra a lépcsőház ajtaja... ott jobbra fel és követni a folyosót a teremig. Vagy várhat nyugodtan... talán az utóbbit javasolnám. -
- Kestrel. - Mondom a nevem szinte mint egy kihívást - Tisztában van vele, hogy a Shi'ar Birodalom egy Vércséjét térítették le a pályájáról, és hogy jelen esetben mi ennek a jelentősége? - Érdemi válaszra különösebben nem számítok.
Várni? Persze, most hogy már bemutatkoztam várok én nyugodtan, várok amíg a többiek beszélnek... Arra, hogy a tervei dugába dőljenek. Sokkal kevesebb embert kapott mint akart, és a többiek se repesnek az örömtől hogy kényszerhelyzetbe hozták őket. Szép lassan robbanni fog a helyzet, ami nincs ellenemre. Ilyen mélyen a föld alá bebörtönözni egy Vércsét... rosszabb mint egy primitív porfészekre száműzni minket, a felszínen legalább álmodozni lehet a végtelen ég alatt, de itt... Csak a megváltás...

<Páncél, keress egy jó kis megszólítást nekem, nem akarom a fordítóra bízni!>
Na idefigyelj Cicababa. - Cicababa? Miért Cicababa? Cica a faja és a neme egyben, baba pedig a testére? Meg kell hagyni, domborodik ahol kell. Ha figyel rám, a tekintetemet hagyom kissé lejjebb tévedni mint a szemei, mintha elvesztem volna a két világ közti térben gondolataimmal, de valójában a következő támadását várom, mert fogytán vannak a lehetőségei, kevés más dolgot tehet. - A főnököd elszúrta, mert minket hozott engedelmes szakértő személyzet helyett. Nem tudom a többiek kik vagy micsodák, de az biztos hogy én világ életem a felszín *felett* töltöttem, ha napok helyett egy-két órán belül nem tör rám a pánik teljesen használhatatlanná téve engem, akkor is minden gondolatom a menekülésre lesz fókuszálva még ha sikerülni is rávenned arra amit akarsz. És itt szúrtad el Te is... Cukipofa – ej de fura megszólítások, ez ráadást rasszista is, bár ha a saját fajomat megpengettem már miért is ne, emlékeztesse csak – mert nem elég hogy a jelek szerint egyedül vagy négyünkre rabszolgahacsárnak, de ráadást megsúgtad hogy csak még tíz ilyen emelet és egy adag föld választ el a felszíntől, amiben kell lennie szellőzőjáratoknak is, mert a levegő nem áporodott, meg az építőknek is túl kellett valahogyan élnie, gondolom nem szkafanderekben dolgoztak, földi technológiákkal – persze csak ha még ott vagyunk, de egyre inkább úgy hiszem – eltarthatott egy darabig felépíteni, feltűnésmentesen pedig még inkább, az űrből figyelitek a saját bolygótok felszínét, főleg hogy olyan sokat hadakoztok magatok közt.
Úgyhogy mi lesz most, láttam hogy jó a mozgásod, beveted amid van – mondom továbbra is látszólag két világ közt elveszve, de persze a fegyvereire is gondolva és figyelve, bár a puszta teste veszélyesebb mint szép annak ellenére hogy semmiképp nincs szégyenkeznivalója korcs léte ellenére – és kifekteted az egyikünket - ha fent találkozunk nyugodtan megfektethetett volna párszor... - így tovább csökkentve a rabszolgáid számát?

[i]Kestrel hívja Kestrelt, Kestrel jelentkezz! Biztos hogy nem koncentrálsz a szűkebb keretet majdhogynem széfeszítő célterületre túlzottan? Itt kéne mélyen a szemeibe nézni hogy lássa az eltökéltséged!
Még mindig nem belezett ki? Szerencséd van hogy nem szánta el támadásra magát túl hamar, és hogy a sokkal csalogatóbb Harcimadárral edzettél és edződtél.

Árnyjáték Következő körváltás 2014.09.08. Hétfő
Kalandorok:
Doktor, Szása, Crimson Kestrel, Philippe Lerois

A többiekhez képest alacsony lány lélektükrei a négyes tagjait figyeli, miközben rezzenéstelenül áll, még akkor is mikor Doktor közelebb megy hozzá, de elsőre nem ráfigyel, hanem arra aki az előbb ugrált.
- Kestrel? - kérdez vissza, majd bólint. - Asha. - ezután vesz egy mély levegőt.
- Mi ennek a jelentősége? Semmi? Legalábbis számomra biztosan, mert nem én hoztam ide, nem én kértem, hogy hozzák ide és az esetlegesen ebből adódó kellemetlenségeket se nekem kell majd megoldanom, vagy épp az ezért járó büntetést elszenvednem. - válaszol Kestrel feltett kérdésére, és csak azután pillant fel a Doktorra s egyenesen a szemébe néz, majd eléggé hűvös hangon megszólal.
- A fegyverem csak azt a célt szolgálja, hogy ha olyanokba futnánk akik az „előbb lőj, aztán lőj és még többet lőj, s ha van túlélő akkor abba még egy tárat eresszünk és aztán kérdezzünk, bár azt meg minek, mert nincs kitől” típusú személyekkel. És ha esetleg vér profik is lennének, akkor is harminc személy két fős csapatokban tizenöt irányba tudnak megindulni és egyszerre több problémát megoldani. De lesz alkalma bizonyítani – ezután az üzletember felé fordul.
- hmm.. most mégis mit vár tőlem? Hogy sajnálom, hogy itt kell lenni? - megejt egy kérdő pillantást felé, majd vonásai megkeményednek, s a fülei is némileg hátra simulnak közben, de hangját nem emeli fel. - Ön szerint én nem süttetném a hasam egy kis tengerparti stég ház teraszán ahelyett, hogy itt próbálok egyről a kettőre jutni önökkel? - vonja fel az egyik szemöldökét egy pillanatra, majd folytatja nyugodt hangon - Jelenleg a különbség, hogy önök pár perce vannak itt én kb négy órája, nagyon max hat, hogy itt nyekkentem az ágyamból enyhén szólva alul öltözötten, majd mellettem landolt a táska a felszerelésemmel, s egy üzenettel, hogy a tárgyalóban eligazítás később. Ezután kértem átolvastam és amit megtaláltam megnéztem, s csapatot kértem, majd önöket kaptam. - tart egy kis szünetet - Ki akar jutni? - teszi fel a kérdést, de nem vár választ, csak az ajtó felé mutat - Liftek 300 méterre egyenesen. Elvileg a felső szintig működnek, gyakorlatilag az áramellátásukkal gubanc van, onnét tovább vezető liftek pedig lezárva, aláaknázva. További kijáratok a létesítmény túloldalán lévő állomás ameddig nem tudom hány kapu van lezárva, áramtalanítva, meghibásodva, vagy éppen olyan ami nem fogadja el a belépő kártyákat amiket találtam eddig. - leengedi a karjait a teste mellé, s félrehúzza a száját, miközben fülei megemelkednek, s csak néha mozgatja őket egy kicsit.
-Sajnos nem tudok teleportálni, vagy már nem lennék itt én se, mert azzal a lendülettel ahogy ide hoztak már teleportáltam volna vissza. - ha még figyeli a gyűrűjével Lerois a lányt, akkor feltűnhet neki, hogy az érzelmeit elég jól képes kordában tartani, s a tényleges nyugalmát megőrizni.
- Észak Amerika, keleti partvidék, elvileg Redrose alatt, de ezt teljesen pontosan még én se tudom. Szóval nincs olyan messze New York-tól. - ezután a Szására pillant, aki kicsit jobban méregeti a testét vagy legalábbis látványosabban, s egyszerűen vállat von.
- Fogalmam sincs, hogy miért eme négyest kaptam, s mit kapnak cserébe? Nem tudom. Én üres ígéreteket, hogy békén hagynak, aztán nyekkenek váratlanul egy új helyen, egy új feladattal, szóval nem tudom, hogy mit akar, és nem is tudom megígérni, hogy megkapja. - figyeli a srác reakcióját, amire kicsit érdeklődő képet vág, majd megrázza a fejét ahogy a fiú háttal leül, s felnéz a plafon felé, majd végül ismét Kestrelre emeli lélektükreit.
- Én is jobban örülnék egy erdőnek vagy más természetesebb környezetnek, de ez van, szokjon hozzá, még tutit lesz olyan az életében, hogy olyan helyre pakolják ahol nem akar majd lenni. A létesítménynek saját létfenntartórendszere van, hogy a külvilágtól teljesen elszigetelt lehessen, e mellett a szellőzők nem tudom milyen állapotban vannak, hogy védettek az biztos, de nem tudom, hogy az is robbanékony meglepetést tartogatnak, vagy mást, esetleg hogyan vannak lezárva és hány helyen. - lassan megindul felé, azonban léptei hangtalanok, idézve egy nagymacskát ahogy áldozata felé oson nesztelenül. Mozgása folyamatos, erőt sugárzó, de nőies báj is benne van, s megáll előtte kb kartávon belül. - Továbbá eme Cukipofa, Cicababa ahogy utalt rám ok nélkül nem kezd el lövöldözni, főleg erődemonstrálás miatt, azonban ez nem jelenti azt, hogy ha rám támad vagy egy aktuális társunkra, akkor nem rúgom úgy ágyékon, hogy lefejeli a plafont még egy ilyen belmagasságú terem esetében is, s ez a többiekre is ugyanúgy vonatkozik. - majd csendesen hozzáteszi továbbra is mélyen Kestrel szemébe nézve, Shi'ar nyelven ~ Remélem elég egyértelmű voltam ~ jól hallható, hogy nem először használja eme nyelvet se, bár érezhetően az angol az amit tisztábban beszél, jó eséllyel azért is, mert azt gyakrabban használja.

Nos végre egyre jobban össze ált számomra a kép, eme helyzet kapcsán. A Lupin leány, érdekes, kissé hiányos, de kétséget kizáróan hasznos információkat mondott. S még a keresztneve is kiderült. Bár a modorán, még van mit dolgoznia, eléggé nyers tud lenni... Ez eszembe is juttata, miért is nem szívlelem a katonákat...
~ Katonák... Mindíg úgyan az... Ez a modor, s ez a megrögzött protokoláris viselkedés és azok követése... Sosem szeredtem az efajta behatároltságokat. De talánez az ifjú Lupinnál nincs minden veszve... Ami ezt az egész "küldetést" illeti, mivel ide transzportáltak, ez is azt bizonyítja, hogy nem tudtak se ki, se bejutni másképp... S valószínűleg ebben a tényezőben is fenyegető veszély forrást látnak, amit ki akarnak iktatni, s ezért is vagyunk mi itt... ~
Kicsit elmeredtem a gondolataimban, levonva a helyzethez a megfelelő következtetéseket is... De mostmár azt is tudom ki is az a fickó, aki felugrott az erkélyig, ahogy a lány is elmondta a nevét... S amikor azon a nyelven beszélt a lány az idegenhez, eszembe jutott. Ez a Kestrel a három legősibb faj egyike volt a Shi'ar faj képviselője. Bár a nyelvüket nem beszélem, felismerem mindegyik jellemzőit... Persze odafigyeltem minden elhangzott szóra is, az elmúlt percekben, mert fontos információkat is tartalmazhattak... Minden esetre megkönnyebültem, mikor a hölgy elmondta, hogy a fegyverét csak ellenséges szándékú aktívitás ellen használja fel. Bár amikor megyjegyzést tett arra, ha őt vagy egymást megtámadjuk, akkor ő majd helyreteszi az iletőt, hát ez nem nagyon tetszett. De ez a fiatalság naív, túl magabiztos és erőfitogtató is többek közt. Remélhetőleg idővel benő a fejelágya is... S ha már a bemutatkozás is sorra került ideje volt nekem is bemutatkoznom, s nem csak csendben tovább figyelni az eseményeket...
- Ha már a bemutatkozás is sorra kerül, akkor én is bemutatkozom. A nevem a Doktor. S ahogy ön is mondta Asha jobban járunk, ha gyorsan végére járunk ennek a helynek a titkára... Aminek kivizsgálásába, nyílván azért fogtak bele, mert nem találtak magyarázatot az építkezés váratlan és hírtelen leállására és tartanak attól, hogy valami olyasmi miatt történt, ami egész New Yorkra vagy a Földre veszélyt jelenthet... Külömben nem lennének itt. S amit a ki és bejárásról mondott az is azt bizonyítja, hogy túl jól biztosították a helyet, így csak transzportálással lehet ki és be közlekedni, ezért kerültünk ide mi is transzportálva. De ha még sokat siránkoznak itt, akkor hiába hoztak minket, mert nem érünk el a megoldásig. Így javaslom induljunk neki és kezdjük el a kivizsgálást. Közben ha még tud mondani valamit Asha erről a helyről vagy a küldetése részleteiről, akkor kérem ismertesse... Ami peddig az ügyeiket illeti, amik félbe maradtak, ne aggódjanak. Mindenki időben odaér ahova indult, majd segítek ebben. - majd odaséáltam Ashahoz és a szemébe nézve szólítottam meg őt.
- Elnézést, ha úgy tünt magának, hogy átvettem a szerepét és elkezdtek írányítani a helyzetet. De úgy érzem mielőbb lépnünk kell... S kérem a jövőben ha az én segítségem is kell, ne raboljanak el, azt nem szeretem, az is elég, ha megkérnek rá. Bár az ügyünkben jelentős előrelépést jelentene, ha itt lenne a Tardisom is... De gondolom nem áll módjában ide hozatni? - míg a választ vártam erre, közben a többiekfelé fordultam és folytattam - Akkor javaslom induljunk is el, nagy ez a létesítmény és az átvizsgálás időbe telik... - majd vártam a reakcióikat, persze arra számítottam, hogy a kis macska hölgynek, majd nem tetszik, hogy átvettem az írányítást, de rossz érzésem van ezzel a hellyel kapcsolatban. S szeretnék ennek mielőbb a végére érni, hogy folytassam a kutatásaimat is... Vissza fordultam a lányhoz és ismét megszólítottam.
- Az útmutatást visszaadom az ön kezébe, kérem vezessen körbe. - mondtam neki udvariasan és nyugottan.

Szóval őt is idehozták a megkérdezése nélkül. Miért rabolnak el vadidegeneket, legalább is én nem ismerem egyiket sem, hogy elintézzenek egy olyan munkát, amit egy kiképzett osztag egy-kettő véghez tudott volna vinni. Miért vagyunk ennyire értékesek? A szememben ez csak egy szedett-vetett társaság, akik még csak nem is hasonlítanak. Semmi közös nincs bennünk. Még csak nem is tartozunk egy fajba se. Én vajon ember vagyok? Vagy legalább is itteni emberfajba tartozom? Valaha is fogok-e tartozni valahova?
Ez nagyon lehangoló. most mit csináljak? Nagyon mélyen vagyunk, így nem tudok megszökni. Az egyetlen esély hogy valaha is visszamenjünk, ha azt tesszük, amit akarnak. Bár nem tudom, hogy én miért vagyok itt. Mert bármelyik szobába bejuthatnának, hiszen tudnak teleportálni is. A másik technikám pedig csak egy kis önvédelemre való, ami nem sokat ér, főleg, ha nincsenek ellenfelek! Vagyis remélem, hogy nincsen!
Az öregúr a tettek mezejére lépett. Megragadta a kezdeményezést. Úgy látom, szereti kielemezni a tényeket. Biztos egy agyas pasas, aki inkább parancsolgatni fog, minthogy valóban segítene. Nem szimpatikus, de mit lehet tenni. Had beszélgessenek csak, én inkább megakarom az egyik jelenlegi „munkatársamat” kérdezni valamiről.
Felállok, és lassan odamegyek az üzletemberhez. Még mindig furcsa érzésem van tőle. Lehet, hogy ő tudna nekem segíteni? Mindenesetre megéri megpróbálni. Addig se kell ránéznem a cirmosra. Fél kézzel elbánna bárkivel közülünk. Jó hogy ő lesz a felettesünk. Remélem, megvéd majd minket, de ha nem, akkor se tudnék egyedül kijutni innen.
- Elnézést kérek, de szerintem van bennünk valami közös. – mondom az üzletembernek. – A nevem Szása. Tudom, hogy nem ez a legjobb idő ismerkedni, de nem akarom elhalasztani az alkalmat, hogy talán segíthetne valamiben nekem.
Ha nem áll velem szóba, vagy ha inkább leráz, akkor csak leülök a földre, és nézem majd hogy a többiek mit csinálnak. Semmi kedvem nincs itt maradni. Csak tudjuk le gyorsan, aztán majd csak lesz valahogy.

Az ex-vámpír a fejlett szaglása nélkül is meg tudta mondani, hogy a lupin nagy hatással volt a két fiatalra. Ő se vetette meg a szép nőket, de jobban szerette a humanoid, hagyományos ember nőket. Ebben a helyzetben egy olyan sem érdekelte volna túlzottan. Ki akart jutni innen. A katona, a Kestrel nevű sokat szövegelt és a Shi'ar Birodalmat emlegette. A Szürke Eminenciás még nem találkozott onnan származó idegennel a földön és nem ismerte pontosan a Vércse tisztséget. Emberrablás volt ez így is úgy is. A katona úgy gondolta, felmegy és távozik. Ez jó gondolat volt, de a vallon akadályokat sejtett. Az Asha nevű lupin elmondta, hogy nem jutnának ki, csak teleportálással. Elzárt járatok és aknák akadályoznák őket. Robbantással vagy kiásással próbálkozni öngyilkosság lenne, nincs hozzá elég erejük, hogy ha rájukomlik a föld, kikerüljenek. A lifteket lehetett volna machinálni, de az ex-vámpír félt az ilyesmitől. A lifttől is. Inkább lépcsőn ment, ha lehetett. A Szürke Eminenciás nem bízott a lupinban, úgy gondolta, nem volt teljesen igaz, amit mondott. Más választásuk viszont nem volt, mint együttműködni. A Doktor sürgette a feladat elkezdését és a fiatal fiú kérdést tett fel a vallonnak. Ő is bemutatkozott, már csak Philippe maradt ki. Az üzletember sem hagyta ki. Úgy mondta, hogy mindenki jól hallja.
- Jómagam Michael Dumbon volnék, az Édes Érintés nevű vállalat vezetője. Szása, mindkettőnkben jelen van a mágia, ezt érzékelem. Nem áll tudomásomban, milyen vonatkozású segítséget vár szerény személyemtől, de úgy vélem, elsődlegesen a föld mélyébe vátj objektumból történő mihamarabbi kijutást kell szem előtt tartanunk és ehhez Asha illetve a mögötte álló katonai csoport segítségére lesz szükségünk, azaz úgy fognak kivinni minket, ahogy idehoztak, miután teljesítettük a feladatot.
Az ex-vámpír nem törődött a kis hatalmi harccal, hogy a Doktor is irányítani akart és Asha is ezzel próbálkozott. Elindult az ajtó felé, hogy kimenjen és történjen valami. Tovább kérdezett közben:
- Asha, milyen szervezet megbízásából van itt és pontosan mit keressünk, merre induljunk illetve ha megvan, hogyan adjuk tudtára a főnökének, akit az imént hallottunk? Térkép a rendelkezésére áll vagy menjünk a szélrózsa számtalan irányába magunk felfedezve a veszélyes vagy biztonságos helyeket?
A vallon lenyomta a kilincset és elsőként lépett ki, amíg a választ várta.

Amikor a Lupin azt mondja számára ennek nincsen jelentősége, a Shi'ar szemöldöke némileg megemelkedik, és száján egy cinikus félmosoly jelenik meg, sugallva hogy a nő nem látja át teljesen a helyzetét, de legalábbis valamire nem gondolt. Ennél több reakciót viszont nem nyújtva kissé hátralép, a többiek arcát kutatva hogy miként folytatják ittlétük feldolgozását. A robbanószerek emlegetésére egy pillanatra összerezdül, az előző arckifejezést felváltja egy összeszűkölt szemű, tartása is rögtön feszültebb lett, látszólag esélyeket latolgatott most először figyelve valóban teljesen a helyzetre, ebből a mindenki más számára idegen nyelv se billentette ki, bár nem maradt reakciómentes, még intenzívebben figyelte a lányt, tekintetében szemernyi vágy vagy játékosság sugallata nélkül.
- Szóval nem elég hogy van egy nagyon szomorú történeted mi szerint te is csak áldozat vagy, ha kedves az életem nem tudom leellenőrizni az állításod aminek következményeként kénytelen vagyok együttműködni, és teljesen véletlen beszéled az anyanyelvem amit a földön csak két nagyon jól védett helyen és egy szervezet képzett tagjai beszélnek. A legnagyobb palimadaraknak is bűzlene ez az egész, én pedig egy számomra idegen bolygón lettem hirtelen elteleportálva a helyi rendfenntartóktól olyan technológiával, mellyel elvileg nem nagyon bírnak a fent említetteken kívüliek. Nagyon szép véletlenek sorozata, most kéne egy kaszinóban a fekete jokerre tennem...
Nem látszik rajta különösebben hogy válaszra várna. Amikor az Üzletember menet közben felteszi a kérdéseit, minimális késéssel elkezdi követni, járásán viszont a másik nyugodt magabiztossága helyett tettrekész feszültség látszik, mely a megfelelő célpontot keresi csak magának hogy elszabadulhasson.

Árnyjáték Következő körváltás 2014.09.11. Csütörtök
Kalandorok:
Doktor, Szása, Crimson Kestrel, Philippe Lerois

Egyenlőre a lány figyelmét jobban Kestrel köti le, s átmenetileg a többiek mondandóját figyelmen kívül hagyva szól hozzá ismét csak Shi'ar nyelven.
~ Egy szóval se mondtam, hogy itt születtem, vagy éltem le életem jó részét ~ ezzel a többiek felé fordul. Doktor már menne, a többiek is úgy ahogy, de hogy ki is irányít? Látszólag őt nem fogadják el vezetőnek, és úgy fest,hogy mindenki menne inkább a saját feje után a felszín felé.
- Doktor, Lehet hogy van nem védett kijárat is, vagy deaktiválási mód, csak én nem tudok róla egyenlőre. Annyit tudok, hogy csak pár belépőkártyát találtam, amiknek elviekben nyitni kéne az ajtókat, de már a közelben is találtam olyat amit nem nyitnak, így meg nem tudok nagyon mást mondani – ezzel előhúz egy kisebb köteg belépő kártyát... lehet vagy harminc, és ebből mindenkinek oszt fejenként négyet. - ehet valamelyik hibás, vagy az ajtók vezérlésével van gond, esetleg energia nincs a működtetésükre. - eközben odafordul Mr Dumbon-hoz.
- Térképek fent vannak, nincsenek jó állapotban és nincs m inden szintről, amit tudtam az digitalizáltam – közben elővesz egy kis szerkezetet ami elé vetíti a hatalmas létesítmény képét a levegőbe. - emellett ha végeztünk akkor van egy jeladó fent amit bekapcsolhatunk és előbb vagy utóbb érkezik valaki. A Szervezetről pedig legyen elég annyi, hogy a felettesem ismerem úgy ahogy, s még pár hozzám hasonlót akik zsoldosok főleg. Mint említettem nem igazán avatnak be a részletekbe, és nem is kérdeznek, hogy akarom e vagy sem – ezzel lassan a csapattal együtt megindul kifelé a teremből.
- Fent a tárgyalóban talál mindenki magának italt, ételt, felszerelési tárgyakat javításhoz navigáláshoz és kis hatótávú kommunikációhoz, amik remélem, hogy rendesen fognak működni ebben a létesítményben. - nyugodt hangon beszél Asha, miközben a lépcsők felé vezeti a társaságot, amerre a felső tárgyaló van, ahonnét a felső tárgyaló is nyílik, ami egy elég tágas terem egy nagy asztallal középen, meg több kisebbel szélül amin most egy jó adag felszerelés pihen, Látszik, hogy ezek frissen kerültek ide, s van itt minden az élelmen és kávén át az egyszerű késtől a csavarhúzón keresztül az egyéb kisebb nagyobb eszközig amire szükségük lehet szerelésnél, ajtó nyitásnál, vagy épp felfeszítésnél. Természetesen lámpák, és maszkok is vannak itt.

Nincs mit tenni, igaza van az öregúrnak. Nem ez a legjobb idő faggatózni. Majd ha végeztünk, akkor megkérdezem tőle, amit tudni szeretnék.
Bár nem nagyon figyeltem, hogy miről van szó, de a macskanő elővett egy köteg belépőkártyát, aztán szétosztott belőle mindenkinek négyet. Én a nyakamba akasztottam őket és vártam a hölgyemény újabb meglepetését. És ami azt illeti tényleg meglepődtem. Egy kis mütyürrel kivetítette elénk a létesítmény részleges tervrajzát. A hiányosságokból látszott, hogy nagyobb mint amire először gondoltam.
- Én is kérek egy ilyet! – vágom rá rögtön. Nem akarok elveszni egy ilyen helyen, plusz még a segítségemre lehet, ha megakarok szökni a fogva tartómtól.
Aztán felkísér minket a tárgyalóba. A nagy terem közepén, egy óriási asztalon mindenféle holmit veszünk észre. Én rögtön az ételekhez és az italokhoz rohanok, és egyszerre két zacskó valamilyen energiaszelete tömök az arcomba.
- Bocsi már nagyon éhes voltam – mondom nekik, miután lenyeltem az első falatot. Miután magamba tömtem. Nem érdekel, hogyha nem tartanak illedelmesnek. Ha ők is az utcán élnének, akkor megértenék milyen az igazi éhség.
Miután sikerült csillapítanom az éhségemet és a szomjamat, nekilátok szétnézni jobban az asztalon. Tele van mindennel, amire szükségünk lehet. Fegyvert nem látok, szóval nem hiszik, hogy egymáson kívül más is jelenthet ránk veszélyt idelent. Ha találok egy táskát, akkor abba belepakolok egy kis kaját és vizet. A kávét nem szeretem. Hogyan tudják meginni azt a kátrány ízű löttyöt a felnőttek? Ha nem találok táskát, akkor a zsebemet tömöm tele egy kis élelemmel. Elveszek az asztalról még egy lámpát és egy kést is. Bár a kést nem tudom használni, de talán szorult helyzetben sikerül némi időt nyernem vele. A feszítővas túl nehéznek tűnik nekem, ezért azt nem is bántom. Átfut a fejemben, hogy mire nekünk ennyi szerszám, hisz én nagyjából betudnék bárhova menni. Bár eddig még egymás után nem nagyon nyitottam több átjárót, szóval nem biztos, hogy kibírnám a megerőltetést.
A legfurcsább dolog az asztalon viszont a maszkok. – Azok mire kellenek nekünk, kérdem a macsektől felé fordulva. – Talán mérgező gázok is vannak itten? – Ha igen akkor nem nagyon szabad csak úgy meggondolatlanul használnom az erőmet. Bár az utolsó mondatot csak az agyamban hangzott el, szerintem így is látható az aggály az arcomon.

A Szürke Eminenciás nem látta át mélységeiben Kestrel problémáját, nem ismerte annyira a Shi'ar Birodalom működését. Abban lehetett igazság, hogy ha Asha beszélte a nyelvet, akkor neki tisztában kellett lennie a faj jellegzetességeivel és a birodalmukkal is, legalább alapszinten. A nőnek nem sikerült igazán tekintélyt parancsolnia, inkább társnak nézték, mint vezetőnek. Lehet, hogy azért, mert ő is el volt rabolva és úgy beszélt, hogy neki se volt kedve itt lenni.
Az ex-vámpír nézte a belépőkártyákat. Egy sima plasztikkártyától még nem félt, de képtelen lett volna használni és ajtót nyitni ezekkel. Ő lemaradt annál a technikai színvonalnál, ami a vámpírrá tételekor megvolt. A kártyákat zsebretette, mert nem ártottak, ha nála voltak. Nyugtalanította, hogy másokra lesz rászorulva, ha minden ajtó kártyával nyílik és nem kilinccsel.
A térképpel ugyanez volt a problémája. Egy ismeretlen szerkezet vetítette ki és az ex-vámpír nem volt képes ezt felfogni. A fénytől, a látványtól inkább hátralépett, hátha robban vagy veszélyes. Így semmit nem tudott kezdeni a térképpel. A modernizálódó világban már sokszor vágyta, hogy fel tudja venni a lépést a technológiai haladással, de az legalább olyan isteni csoda lett volna, mint az, hogy újra ember lett.
Asha titokzatosan beszélt, nem árult el semmi fontosat. Zsoldosok, nem hatóság, ennyi derült ki. Fegyvert nem adnak a társaságnak, csak segédeszközöket. Lerois hozott magával és volt ereje is, a fiatal fiúnak is, a katonának is, az öreg férfiről viszont nem derült ki, hogy védené meg magát. Asha tudhatta, de ő sem mondta el. Egyelőre úgy nézett ki, hogy veszélytelen kutakodásba küldik őket, de akkor nem ilyen erős ciivleket hoztak volna.
A teremből kimentek és az ex-vámpír körülnézett. Elindult a lépcsőn, de a tárgyalónál megállt és megvárta, hogy valaki kinyissa kártyával. A bőröndjét ott letette és a patkány szálítóját is. Kivette belőle Jacquesot és adott neki zöldséget és húst az itt talált élelmiszerekből, ha azoknak a szaga nem volt gyanús. A patkányt hagyta enni, de figyelt rá, hogy senki ne támadja meg a kis állatot. Közbelépett, ha Asha vagy más vacsorára akarta volna a kis kedvencét vagy le akarta volna csapni. Philippe is evett, húst körettel, salátát, gyümölcsöt, ha talált ilyet. A végére ásványvizet ivott vagy gyümölcslevet. Amikor már Jacques is befejezte, akkor a patkányt az ingzsebébe tette. A bőröndöt nem akarta magával húzni mindenfelé, de a patkányt nem hagyta volna itt.
A felszerelések közül a lámpákat kihagyta és minden hasonló modernebb eszközt is. Csak olyat vett el, ami már a tizennyolcadik században is létezett. Tolvajkulcsot, feszítővasat, normál és csillag csavarhúzót, csípőfogót és harapófogót. Keresett ezekhez egy kisebb szerszámostáskát és azt vette a kezébe vagy a vállára, ha vállra akasztható volt. Maszkból csak egyszerűbbet vett el, olyan szájmaszk félét, mert a gázmaszk már túl modern lett volna, azt nem értette és félt tőle.

Árnyjáték Következő körváltás 2014.09.15. Hétfő
Kalandorok:
Doktor, Szása, Crimson Kestrel, Philippe Lerois

Asha figyeli a kis társaságot, ahogy a tárgyalóba mennek, s ott mit is csinálnak, miket is választanak, s érdeklődve figyeli Mr. Dumbont és kis kedvencét, s a furcsa dolgait amik úgy fest, hogy igen hamar szemet szúrtak neki, legalábbis ami a technikával tanúsított magatartását mutatja. Míg a többiek felszerelkeztek ő keresgélni kezdett a félrerakott dolgok között, majd egy jó adag tekerccsel a mancsaiban indult meg Lerois felé, majd megállt előtte.
- Ha jól látom kicsit idegenkedik a modern technikától, így remélem ezek segítenek önnek, bár elég sok tervrajz és egy része elázott, vagy szakadozott, de talán valamennyit segítenek önnek is. - ezzel lerakja a tekercseket egy asztalra, majd kicsit nagyobb érdeklődéssel pillant a kis rágcsálóra ami Leroisnál van.
- Aranyos kis állatka – egy enyhe mosoly ül a pofijára, majd megfordul és Szására pillant, aki úgy fest, hogy ha így folytatja, akkor lehet gyomorrontással fog kiterülni, bár a jelek szerint, még jóval előtte abbahagyta a kajálást, bár Asha elég érdekes képet vágva figyelte, ahogy egyik füle felfelé állt, a másik kicsit lekonyult, s egyik szemöldökét felhúzva figyelte csak félrehúzott szájjal a srácot, aki úgy evett addig, mint aki életében nem látott ételt.
- őőőő.. szerintem némi gyógyszert is pakoljon hogy a tartós rosszullétet elkerülhesse, ha fellépne – szólal meg végül csendesen Szását figyelve, némileg rendezve a vonásait.
- Kérdésére visszatérve, igen, kapsz egyet, ahogy a többiek is, akinek kell, s egy-egy jeladót tartalmazó nyakláncot is. Elvileg csak mi vagyunk itt, ezért csak arra lesznek jók, hogy a térképeinken lássuk, hogy ki merre jár, ha elvesztenénk a kapcsolatot egymással, akkor tudjuk, hogy hol keressük. A maszkokból is vigyen mindenki, és – egy rekeszt kihúz, amiben kis palackok sorakoznak – levegő palackokat is. Lehetnek egyes folyosókon mérgező levegő, vagy víz alatt is lehet, de akár csak simán olyan minőségű levegő, ami rosszullétet okozhat. Bár erre nincs bizonyíték, szerintem jobb az óvatosság. - közben elkezd keresgélni és a nyakába vesz féloldalasan egy hosszú feltekert kötelet, majd egy táskába rak némi vizet, energiaszeleteket, fényrudakat. Majd egy dobozból kirak négy kis térkép megjelenítésére és kommunikációra alkalmas kis eszközt(mint egy kisebb mobil telefon méretre) nyakba akasztóval, amin ott lógnak a jeladók is.
- Három szinttel lejjebb van egy elektromos központ. Szerintem én kezdetnek azt nézem meg. Egy szinttel alattunk van egy biztonsági szoba a lépcsőházzal szemben, ezenkívül illemhelyek, pihenők és a lift. Ha kicsit több energiánk lesz, akkor talán többet is megtudhatunk, hogy mit és merre keressünk. Esetleg van valakinek ellenvetése, vagy jobb ötlete? - pillant körbe Asha.

Abban a nagy teremben, nem sokminden történt, még végig hallgadta Asha mondanivalóját a kijáratokal kapcsolatban, aztán nem sokkal később el is indultak a lépcsők felé a tárgyaló írányába. A sok lépcsőzést figyelembe véve, kicsit fárasztó volt nekem ez a kis séta...
~ Már rég nem gyalogoltam enyit fürge tempóban... Az a sok kutató munka, amit eddig csináltam, hogy keresem a túlélésem kulcsát... De eddig még sajnos nem értem el nagy áttörést... Talán egy nap sikerül és fiatalabb leszek újra... ~
Meredtem el a gondolataimban, a kutatásommal kapcsolatban, míg felértünk a tárgyalóhoz, ahova én érkezdtem utolsónak. Miután mindenkivel együtt én is bementem a helységbe, egyből szemet szúrt az a sok felszerelés, amit már előre ide készítettek nekünk. Ebből egyből az esett le, hogy nagyon felkészültek erre az expedicióra is, ahogy az se hagyott nyugodni, hogy a lupin lány több emberre számított, s csak minkett kapott helyetük... Ami ara utal, hogy a felettesei tehetnek erről az egészről... Bár hiába tanakodtam, hogy miért is választottak engem is, egyszerűen nem tudtam rájönni. Főleg, hogy ebbe a századba, még csak nemrég kezdtem el utazgatni. Ezelőtt leginkább a 20-21. században voltam és az azt megelőző korszakaiban a Földnek. Nem voltam benne biztos, de lehet, hogy Asha felettesei tudomást szereztek arról, hogy időutazó lennék?... Még nem volt minden egyértelmű a számomra ezel az egésszel kapcsolatban, de egy biztos volt, mindenre, még a részletekre is oda kell figyelnem... S így is tettem. Miközben elvettem én is pár szerszámot, mint példásul: csillag és sima csavarhúzókat, lámpát, csípő és kombinált fogók, a jeladós 3D holótérkép kivetítőt, pár kissebb gyors ételt és a gázmaszkot is. Bár az utobbira nem biztos, hogy szükségem lesz, mert jobban bírom a mérgező gázokat és a ritkább levegőt, mint a Földiek, de biztos ami biztos... Majd kerestem egy amolyan kissebb sport táska félét és belepakoltam. Illetve találtam még egy multifunkciós svájci zsebkést, amit szintén eltettem a kabátomba. Az oxigén palackokból nem tettem el egyet sem, mivel a mérges gázokon kívül a ritkább levegőtől nem kellett tartanom, így az felesleges teher lett volna számomra. Közben a kabátomban megtaláltam a TARDIS-om kulcsát is, amiről eszembe jutott szegény kis hajóm is...
~ Nagy kár, hogy még nem szereltem fel követő rendszerrel... ~ S akkor a jeladós térkép kivetítőről eszembe jutott egy remek megoldás is.
~ Ha ezen túl leszek, a TARDIS-om kulcsát ellátom némi rejtett plusz funkcióval és bele teszek majd egy nagy hatótávolságú szubtéri jeladót, vagy hívó jelet, amire ráhangolom a Tardist így az ráhangolodik majd a kulcsom jelére és ott materializálódik, ahol én vagy a kulcsa van. Ez zseniális ötlet, így képes leszek majd térben és időben bárhova magamhoz hívni őt. Meg talán valami vészhelyzeti protokollal is ellátom majd, és magamra fogom hangolni, így ha veszélybe kerülnék majd, vagy valami anomália fogságába, akkor majd így a jelemre hangolódva értem tudjon jönni... ~
Miután végig gondoltam eme zseniális elképzelésemet, a többiekre koncentráltam, s fel is tűnt, hogy az az üzletember Mr. Dumbon, akivel a reptéren találkoztam, korábban a térkép mutatáskor kissé idegenkedet a szerkezet fényétől és most a modern technológiától is. Valami furcsa megérzésem volt vele kapcsolatban, de még nem tudtam rá magyarázatot találni miért... S úgy döntöttem én is oda megyek hozzá és megnyugtatom kicsit, főleg, mert nagyon ideges volt, hogy lekési a megbeszélését. Bár még talán kicsit korai lenne felfedni a titkaimat, de úgy gondoltam, ha biztosítom róla, hogy oda tudom juttatni őt a tárgyalására, akkor nyugottabb lesz. Plusz, a jelek szerint még egy jó ideig itt leszünk, így kénytelen leszek magamról is elmondani pár dolgot. Hiába vagyok idő utazó, örökké nem tarthatom titokban... Fogtam az össze szedett felszerelésemet és Leroishez sétáltam vele, majd én is megszólítottam.
- Még nem sem köszöntem önnek, a reptéri segítség nyújtását. 255 évesen az ember kicsit feledékeny is lehet nemde? - mondtam mosolyogva, majd folytattam. - Ha megengedi, hogy viszonozzam, a korábbi kedvességét, én elviszem önt majd a tárgyalására, amit most kénytelen kihagyni... De bizosíthatom idejében ott lesz. -majd Szasa felé fordultam és neki is hasonlóan ezt mondtam.
- Szasa fiam, ha gondolod téged is haza vihetlek ezután, úgy talán gyorsabban haza juthatsz majd... - mondtam neki szintén mosolyógva, majd vártam, mit reagálnak erre. Majd úgy fordultam, hogy Kestrel és Ashat is lássan, ahogy ők is engem.
- Asha mondja, a korábban hallottak alapján gondolom nem világos önnek, miért pont minket küldtek a katonái helyett igaz? Azért kérdezem, mert én nem igen mozogtam olyan körökben, hogy sokat tudjanak rólam a felettesei, így kissé érthetetlenül állok, amellett, hogy én mit keresek itt? - Majd Kestrelfelé pillantottam és folytattam. - Mr. Kestrel, és ön hogy keveredett ide a Földre olyan távol a Shi'ar birodalomtól? - tettem fel két fontos kérdést, hátha válaszokra is lelek velük kapcsolatban, ami persze bizonytalan volt... De valahol el kellett kezdenem...

Kicsit sokat és gyorsan ettem, mert már rég nem laktam jól rendesen. Az a kis étel, amit csórtam nem volt elég, hogy egyszer is jól lakjak. Lehet, hogy furcsán nézett ki, de nagyon megörültem, hogy végre rendesen megtölthetem a hasamat. Bár eléggé furcsán néztek rám, de az engem egyáltalán nem érdekel.
Közben bepakolok én is egy maszkot és egy palackot a táskámba. Nem tudom, hogy pontosan hogyan kell használni őket, de csak rájövök majd. Felakasztom a nyakamba a menő térképet az adóvevővel és nézegetem, hogy hogyan lehet bekapcsolni.
Utoljára a legidősebb tagunk ér fel és eléggé furcsa dolgokat mond. Például hogy több mint 250 éves és hogy időben eltud minket vinni bárhová, még akkor is, ha lekéssük. Még hogy engem is haza tud vinni? Nem érzek rajta mágiát, szóval nem tudom hogy lehetne képes erre, de nem bánnám ha tudna segíteni. És végül az utolsó társunk egy földönkívüli! Ez mit jelenthet? Szegény vénségére megbuggyant? És mi van ha igazat mond? Talán tényleg tud rajtam segíteni? Inkább megvárom a kényszermunkánk végét, és majd akkor jobban kifaggatom.
Míg pakolgatok meg falatozgatok, mindig a szemem a patkányra téved. Ez se komplett, ha patkányt tart kis állatnak. Bár ahogy most így végignézek magunkon, nem hiszem hogy volna köztünk egy ember, aki százas lenne. Lehet, hogy összegyűjtötték a város legveszélyesebb őrültjeit, és itt fogjuk leélni a hátralévő életünket? Legalább azt tudnánk, hogy miért mi vagyunk itt?
- Bocsánat Asha, de tud valamit rólunk? Tudja, hogy miért pont minket választottak erre a nem is tudom mire? Kérem, áruljon el többet magáról, mert ha ön akar lenni a vezetőnk, szerintem nem ártana, ha bíznánk is magában. Legalább azt mondja el, hogy meddig leszünk itt, és pontosan mit keresünk!

Lerois szerencsétlenkedése a technikai eszközökkel erős hátrány volt, de sok minden más ellensúlyozta. Sok vámpírképességgel rendelkezett, amikkel még a csapat hasznára lehet. Észrevette, hogy Asha nézte őt és a patkányt. Nem azt érezte, hogy a lupint evésre csábítja az állatka, hanem szimpátiát látott inkább. Ellenben Szásával, aki viszolygott a patkánytól. Nem mindenki szerette ezeket az állatokat. Hozzájuk kötődött rengeteg betegség és a mocsokban, a csatornákban éltek sokszor. Jacques úripatkány volt, tiszta és jól tartott. Senkit nem harapott még meg és nem is fog, ha nem bántják.
- Igazat szól, Asha, nem sikerült teljes mértékben felvennem a haladás sebességét a technikai eszközök rohamos fejlődésével, ami folyamatosan tart és nagyon is üdvözlendő dolog. Köszönöm a térképeket!
Az ex-vámpír megpróbált kisebb jelentőséget tulajdonítani ennek. A papírokért hálás volt és óvatosan megnézte őket. A lupin mondta, hogy rossz állapotúak voltak, ezért vigyázott rájuk. Áttanulmányozta azokat, elolvasta a jelzéseket és fejben megpróbálta egymás mellé rakni a térképeken látottakat. Magával akarta hozni ezeket, de a legjobb az volt, ha fejben is tárolta az információkat. Jól tájékozódott, el tudta képzelni a papíron látottakat és így már bátrabban indult a feladatnak. 
Megnézte, miket választottak a többiek. Jónak látta tudni, kinél milyen eszköz volt és mire volt képes vele. Doktor hozzá beszélt és a Szürke Eminenciás elmosolyodott, majd meghajolt.
- Nem tesz semmit, a legtermészetesebb, hogy rendelkezésére bocsátottam az ismeretemben álló tudásanyagot a repülőtér megnevezésével kapcsolatban. Kettőszázötvenöt esztendő? Ez nagyon szép és tiszteletreméltó kor! - mondta a vallon. Ő még csak 248 éves volt és végre talált egy hozzá hasonló korút, aki nagy tapasztalattal rendelkezhetett valamilyen téren, de sok mindent nem ismert. Kedves öreg volt, mindenkin segíteni akart.
- Nos, azt igazán megköszönném. Mint mondtam, egy nyaralást kellett megszakítanom, tehát a tárgyalás valóban fontos és hálás volnék, ha hozzá tudna segíteni, hogy mihamarabb hazaérjek, amint itt végeztünk.
A vallon tartott attól, hogy az öreg technológiát használna, ami nem Philippenek való volt. A Doktor kérdezett és az ex-vámpír sak remélni tudta, hogy nem lesz leleplezve. Nem akarta elárulni a képességeit a mágián kívül. A vámpírképességek is mágiából származtak, hiszen egy ősi átokkal indult mindez, nagyon régen, mágikus szavakkal, de az más volt, mint a mágiahasználat, Ikonn Képei vagy Raggadorr Hét Gyűrűje. Nem akart lelepleződni, bevallani, hogy évszázadokig gyilkolt az életben maradásért.
A rettegés szobája volt számára ez a terem. Palackok, gépek, világító masinák, amiknek az energiája ismeretlen volt neki és nem is volt képes ezekhez hozzászokni. A rossz levegő, a méreg neki is árthatott, mert újra ember volt, nem vámpír. A nyakba akasztót még esetleg megpróbálta felvenni, de nagyon hevesen vert a szíve, hogy mi lesz, ha a rajta található valami felrobban, kigyullad. A maszkokat jobban megnézegette és ha csak összetákolt, energia nélküli mechanikus szerkezetek voltak, elektronika nélkül, akkor elvett egy olyat is. A levegőpalackban nem bízott. A levegő segítette az égést és ez a palack ezért veszélyes volt. Túl sok félelme volt, tudta Philippe, de nem volt képes túllépni ezeken. A felsorolásból azt választotta, ami valószínűleg a legegyszerűbbnek, legkevésbé gépiesítettnek tűnt.
- Jómagam felkeresném a latrinát és a relaxáló helyiségeket. Volna kedve egyiküknek velem tartani? Asha, jól értettem szavaiból, hogy nem ismeretes egyetlen konkrétan és szigorúan megjelölt megkeresendő cél, hanem a feladat a teljes objektum megismerése? Amennyiben mégis van kitűzött cél, kérem ismertesse, mi volna az a tárgy!

Ezek teljesen belenyugodtak a helyzetbe. Vagy teljesen megkergültek, hogy ennyire öregnek vélik magukat? Tán nem mind emberek? Én vagyok a furcsa szerzet, vagy teljesen normális hogy az elrabolt rögtön kisegíti a fogvatartóit ahelyett hogy ellenállna, lázadna, szökne, mint ahogy azt tanították?! Egy kellemes strandon bezzeg nem sokáig állnék ellen, de itt, ahol bármikor ránk szakadhat az egész hegy? Akár azért is hagyhatták itt, mert statikailag instabil! Koporsónk és mauzóleumunk lesz, és ezek csak nyugodtan cseverésznek és ...zabálnak!
A Shi'ar gyors léptekkel kerüli meg az asztalt, hol itt, hol ott áll meg valamit megnézni, nem egyszer a plafont vagy a földet, vagy éppenséggel a társait.
Egyszercsak hirtelen letépi a maszkját, egy morgásszerűségből visításba – vagy inkább vijjogásba – átcsapó hangsort hallat, majd a maszkját visszatéve sokkal határozottabban és céltudatosabban elhalad Asha mellett, mélyen a szemébe nézve, találkozásuk első pillanatainak kihívó tekintetétől nem sokban különböző de még sokkal nyugodtabb és magabiztosabbal. Közben összeszedi az egyik kis digitális térképet ha a céljának megfelel, egyébként a macskanő példányát próbálja kivenni a kezéből. (Ha nem sikerülni, kétszer megfigyeli jobbról-balról hogy be tudja olvasni), majd a papír-alapú térképekkel is elkezdi összevetni, és ha úgy látja hogy van értelme, elkezd egy új felépítésébe a páncél segítségével, nem is feltételezve hogy nem lenne rá képes elvégre ez egy felderítőnek való feladat. Ha sikeres valamennyire, előszed a felszereléséből egy lapos és rugalmas valamit, mely némi ösztönzés után két dimenzióban majd háromban mutatja a létesítmény eddig megismert képét.
Amikor a doktor az érkezése felöl kérdezte, mozdulatai megdermedtek egy pillanatra, majd mintha valaki abbahagyta volna az idő befagyasztását, folytatta amit csinált az addigi lendülettel.

- Mutatnád kérlek eddig merre voltál? - Mondja egyértelműen Ashának címezve se nem kérő se parancsoló száraz hangon mintha csak özönvíz idején közölné hogy "esik", egy pillanatra se felé fordulva, majd az egyik lokátor/kommunikátort veszi magához. <Páncél! Keresd meg a frekvenciáját, a protokollját, és kezd emulálni, ha van benne azonosító gyárts egy hasonlót ami még nincs, vagy csapj hozzá egyet. Ahol most vagyunk, a PDA-n legyen zöld.> Ez után a lokátort a földre letéve egy erős kezdőlökettel kicsúsztatja a szobából. <Jelenítsd meg a lokátorokat, ahol vannak, legyenek a termek zöldesek. Ez után hagyd figyelmen kívül a kinti lokátort. A meglátogatott helyeket borítsa egy enyhe szürkéskék, a térképről feltételezetteket kicsit tömörebb szürke ködfátyol. > Miután ezek is sikerültek: <A kinti lokátort vedd vissza a megfigyeltek listájába.>
Ezzel végezve – nem kéne különösebben sokáig tartania, különben félbehagyja – Asha felé fordul: - Hogyan gondoltad, öten ötfelé, három csoportra vagy kettőre osztva haladjunk? Párhuzamos műszakban felderítés, majd pihenés, egy figyelővel? Pár napra tervezted a harminc fővel, akkor gondolom ha eddíg nem is, most már némi pihenőidőt is tervezel, nem csak napi 17 órában szaladgálás mérgezett patkányokként – itt megakad, egy pillanatra a kis házi kedvencre nézve, majd az egészet láthatólag nem említésre méltónak tartva folytatja – szaladgálva fel-alá. Ezek a légzőfelszerelések miket szűrnek ki és miket nem, detektorok vannak és ha igen mennyire érzékenyen kalibrálva, és hol vannak a ti fajaitokra veszélyes határértékek? A levegőpalackok a felszíni gázkoncentrációval bírnak, vagy módosítottak? ...Az ételek közül ajánlanál valamit, ha már a nyelvünket érted, talán az ízlésünket is, a földi ételekkel való kísérletezésem eddig a vártnál alacsonyabb arányban voltak kimondott sikerek. - Próbál a végére kissé barátibb hangot megütni. Kérdezés közben magához vesz egy-két kis palackot, a páncélt nem oxigénhiányos atmoszférára tervezték (bár nem mérgezett víz alatt segít), és egy feszítővasat, melynek a súlyát rögtön próbálgatja is, szinte rögtön látványosan alábbhagyó lelkesedéssel.

Árnyjáték Következő körváltás 2014.09.20. Szombat
Kalandorok:
Doktor, Szása, Crimson Kestrel, Philippe Lerois

Asha egy kicsit vár a többiekre, s figyeli, hogy mit is csinálnak, majd hallgatja, hogy ki mit is mondanak, kérdeznek. Bár elsőre Kestrel viselkedése az ami jobban leköti a figyelmét, s állja a tekintetét, de nem adja át a saját kis eszközét a Shi'armak, csak figyeli annak minden mozdulatát, majd megmutatja neki a helyeket, a szintet amit elmondott a lépcsőháza, egy szinttel lejjebb és feljebb.
- Nem tudom milyen állapotban van az épület érzékelő rendszere, mint kiépítés, mind használhatóság szerint. - közben az asztal alól kipakol pár ládát, majd egy Shi'ar birodalom jelét viselőt is kihúz, amiben Shi'ar ételek vannak – Két Shi'ar lett volna a csapatomban - mondja, majd a palackokra bök – némileg módosított, kicsit tisztább levegő a kintinél, s az érzékelők aránylag pontosak, de ha több aktív érzékelő lesz, akkor teljesen megbízhatóak lesznek. Mivel közel se vagyunk azonos fajból így pontos értékeket nem tudok, de ha lesz több energia és érzékelők akkor talán látjuk hol lehetnek ilyen gondok, de részemről minimális veszély esetén se akarok kockáztatni, mert nincs jól felkészített orvosi csapatunk se. - közben ahogy beszél végig szinte mozdulatlanul nyugodtan állva beszél Kestrelhez, majd mikor végzett, akkor a többiekre néz. Természetesen közben Kestrel képes megcsinálni a térképet magának, s beállítgatni azt.
- Ami a csapatokat illeti. Szerintem ha már van két öregebb tagunk, szerintem az övék lesz a könnyebben elérhető helyek, a mieink, amikhez mászni kell esetleg. Mind a lépcsőház, mind a liftaknát úgy tekintem, hogy amíg nem tudjuk biztosra, hogy nincs e valami nem kívánt meglepetés bennük lefelé, úgy mászni fogunk, legalábbis a liftaknában biztos és a már ellenőrzött szintekig visszük le a lifteket vagy épp fel a liftet. - teljesen nyugodtan magyarázza. - természetesen a mászásnál magamra is gondolok, sőt elsődlegesen magamra. - teszi hozzá miközben az erkély felé indul meg és a kijárat falának dőlve néz vissza a kis csapatra, de főleg inkább Szására.
- Nem tudok a velem szemben állókról semmit. Se azt, hogy ki mire képes, se azt, hogy mit ért, vagy mit tartogat neki a jövő. Tényleg nem tudok. - majd vesz egy mély levegőt, s felnéz a plafonra.
- Nem tudom ez mennyire fog segítene bízni bennem. Tettem amit tettem, hogy éljek, öltem nem egyszer, s nem kétszer. Hidegvérrel tettem meg, s talán kezdetben fájt, de a túlélés már csak ilyen. A lélek már nem csak egy lélek a csatamezőn, hanem átváltozik valami teljesen más teremtménnyé, szörnyeteggé. Vannak szörnyű dolgok amiket meg kell tenni és nem számít, hogy parancs volt vagy sem. Hogy megvédd magad, szükséged van minden kitartásodra és eltökéltségedre, hogy elzárd ezt egy acél ajtó mögé a lelkedben... azonban mikor a harc véget ér, rádöbbensz, hogy már képtelen vagy eme ajtót visszazárni, s csak élni az életed ahogy előtte tetted. De akkor elmondok magamról pár dolgot. - kicsit lehajtja a fejét és csak maga elé mered az erkélyre vezető kijárat szemközti falának tövére.
- Egy világ dzsungelében születtem, mely innét nagyon messze van, egy ősi faj által épített város romjaitól nem messze. A törzs felfogása szerint megtanítottak a túlélésre, hogy hogyan harcoljak, vadásszak, s maradjak életben akkor is, ha csak azon fegyverek állnak rendelkezésemre – ezzel felemeli kezeit, és ujj végeiből kijönnek az erős karmai, majd vissza is húzza őket – miket születésem pillanatában megkaptam – ahogy befejezi a mondatot, pofiját vicsorra húzza, hogy elővillanjanak éles fogai és ne csak a két jóval erősebb felső szemfoga látszódjon, majd nyugodt pofival folytatja.
- Természetesen a mi törzsünk se volt primitív, ohh nem.. közel se... fejlett álcázás, technológiák, amik segítették az életünket, s az életben maradásunkat. Természet és Technológia harmóniában. - kicsit látszik, hogy gondolatokban kicsit elmereng, s máshol jár.
- Mivel kicsi voltam és gyenge, így elsőre gyógyításra tanítgattak, azonban olyan események történtek, amiért átestem a tűzkeresztségen, s beléptem abba a világba, ahol csak egy szabály volt.. egy ősi szabály. Ölsz, vagy téged ölnek meg. Erősebb lettem, ügyesebb, jobb, s végül meghoztam a magam áldozatát, hogy a barátaim és szeretteim megmentsem, ami viszont eléggé távolra taszított tőlük. Ezek után csatlakoztam az egységhez, hogy legyen miből életben maradnom, s legyen hol álomra hajtanom a fejem. Természetesen harcok közt sok tudás ragadt rám, fejlesztettem magam, tanulgattam, hogy a túlélési esélyeim növeljem, így harc mellett némileg értek a gépekhez is. - vesz egy mély levegőt és lehunyja a szemét egy pillanatra, majd kifújja lassan, mielőtt ismét maga elé nézne.
- Remélem ennyi elég lesz rólam – ellöki magát a faltól és megindul a felszerelésével együtt az ajtó felé – megnézem a központot akkor lentebb, ha szerencsénk van akkor talán hozzáférünk bejegyzésekhez, ha lesz energia, s akkor célirányosan is keresgélhetünk. - teszi hozzá, s megáll az ajtóban – s akkor talán jóval kevesebbet leszünk itt, mint szeretnénk. Ohh igen, kommunikátorok a sarok asztalon, akinek kell, hogy ha kell tartsuk a kapcsolatot, szóban is. - teszi még hozzá, majd ha nem állítja meg senki se akkor megindul lefelé a lépcsőn, majd a lift felé lassan szinte nesztelen léptekkel.

//bocsánat a kis csúszásért, lehet még a következő két körváltásnál is lesz//