A Földalatti "város" (Elhagyatott)

Az ex-vámpír a kérdésére sokkal bővebb választ kapott, mint amilyenre gondolt. A Doktor nem csak tudományos jártasságáról beszélt. Úgy látta jónak, hogy elmagyarázza, honnan volt ez az univerzális tudás. A kétszázötvenöt éve alatt foglalkozhatott a tudomány minden ágával és az agya képes volt befogadni és eltárolni ennyi különböző infót. Az ex-vámpír nem gondolta magáról, hogy ő képes lett volna erre, még a múltban ragadtság nélkül sem. A Doktor sem volt ember, hanem valami fejlettebb.
- Ó, értem, kedves Doktor. Ez esetben nagyon szerencsés választás volt Önt egy ilyen felderítő csapatba tenni, hiszen mindent sokkal jobban képes megérteni, ha ilyen sok tudományos szempontot képes figyelembe venni.
Lerois nem kérdezett rá, milyen fajhoz tartozott az öreg. Az nem volt fontos és nem akarta, hogy a kérdést visszakapja. Válaszolt volna, hogy ember és igazat mondott volna, ha mégis megkapta a kérdést.
A Doktor nem állatra és nem ösztönszerű támadásra számított, hanem tárgyalni akart. Ezzel nem lett volna baj, nem ártott senkinek és figyelt is. Válasz nem jött. A vihar erősödött és esni is kezdett. Az ex-vámpírnak nehéz volt megértenie, hogy léteznek természeti jelenségek a föld mélyében és kezdte aggasztani ez az egész. Megáztak, ha itt maradtak és nem voltak egyedül. Az esőben még kevesebbet lehetett hallani és látni. Nem ők voltak ismerős közegben, hanem a szempár tulajdonosa. A vallon nem félt annyira, mint a patkánya, aki közben ficánkolt Philippe kezei között nyugtalanul. Mindketten érezték a gyanús szempárt, az alakot, aki figyelte őket és aggódtak.
- Doktor, tisztelettel megkérném, hogy legyen szíves felhívni Ashát azzal a valamivel, amit magához vett. Nekem vigyáznom kell Jacquesra, nehogy elszaladjon, mert nagyon fél. Hátráljunk ki a teremből mihamarabb. Én figyelek hátrafelé, ha Ön előre néz, akkor nagyob biztonságban vagyunk. Nem szeretnék vízbe áztatottan tovább menni.

Szomorúan tapasztaltam, hogy a kommunikálásra tett kísérletem süket fülekre talált... Mindezek ellenére mégis úgy éreztem, megértették a mondanivalómban rejlő üzenetet és felfogták azt. Valamiért az volt a sejtelmem, hogy a tapasztaltak ellenére értelmes és intelligens lényekkel van dolgunk. Ráadásul egy mesterséges vihar is épp a nyakunkba akart szakadni. Viszont meglepőnek találtam azt is, hogy az Emberi civilizáció, már ilyen szinten tartana, hogy képesek mesterségesen is szimulálni egy természeti jelenséget...
- Ez elképesztő... Egyre lenyűgözőbb, már itt tartana az Emberek technikai szintje? Ezt nem gondoltam volna... - utaltam itt a mesterséges parkra és a viharos szimulációra. Közben figyelemmel hallgattam, miközben Mr. Dumbon mintha kissé gúnyosan, de mégis megkönnyebbülten nyugtatná magát, hogy olyan személy társaságát élvezheti, aki sokat tud. Persze ez nekem nem igazán nyerte el a tetszésemet. Főleg mert nekem úgy tűnt, mint aki irigykedik is és félne is egyben tőlem. Legalábbis nem igazán örül annak hogy ennyi mindenhez értek... Így a gúnyos véleménye után kérdőre is vontam miatta.
- Jól értem, hogy becsmérli, mindazt amit tudok? Vagy mire véljem az iménti megnyilvánult? Talán nem örül a jelenlétemnek? - tettem fel neki ezeket a kérdéseket. Ráadásul, a kérdőre vonásom közepette feltűnt az is, hogy Mr. Dumbon kis állatkája valamitől retteg. S a vihar is egyre csak erősödött. Aztán elkezdett esni az eső. Majd az érdekes társam felvetette, hogy a csapat másik felét is értesíthetném a fejleményekről, miközben mi is menedéket keresnénk az eső elől. Így ezen felvetésére is feleltem.
- Támogatom a felvetését. De mielőtt értesíteném a csapat másik felét, előbb vonuljunk fedezékbe. Akár vissza is mehetnénk az étkezőbe, ahonnan jöttünk... - vetettem fel egy ötletet, hisz az a helység egy átlagos és normális helynek tűnt korábban. Így ideális menedéknek is ezen időjárási jelenséggel szemben is.

Messze vagyok az otthonomtól, bizonyíték rá hogy még élek, és nem vagyok úton a hadbíróságra egy ilyen megnyilvánulás után. Nem kedvelem a tiszteletlenséget, odahaza is mindig a legnagyobb tisztelettel követtem el a szabályszegéseket, hogy kellően egyszerű legyen a turpisságokat esetleg észrevevő feletteseimnek a másik irányba nézni, és a csibészségeimről tudomást se venni, de a Cicus kihúzta a gyufát. Bár lehet hogy jobban ismeri az emberek lelkivilágát, vagy Szása szagából következtetett a benne lezajló hangulatváltozásra amit én persze nem érzékeltem.
Helyette viszont sikerült megint egy átvitelcsúcsot fogni. <Páncél, sikerült beazonosítani valamit abból a hirtelen káoszból? Ha nem, akkor is próbálkozz még. És jelezd ha az ereszkedés közben eddig még nem észlelt változás állna be!>
Cicus is megdermedt, visszafordult és ránk nézett. Legjobb pókerarcommal találta szembe magát, úgy látszik valami még az ő bajszait is megbirizgálta. Nem valami biztató. Ideje elkezdeni minden kis kiszögelést felmérni, min tudok mozogni, hogyan tudok manőverezni. És Szásával is számolnom kéne, ha véletlen segítségre lenne szüksége. Vagy a legjobb védekezés a támadás alapon Ashával tartsak elöl, aztán a srác majd csak vigyáz magára?

Árnyjáték
Kalandorok:
Doktor, Philippe Lerois

Egyenlőre úgy fest, hogy a páros inkább beszéddel tölti az időt, mint tényleges cselekvéssel, így ahogy a mű eső szakad, kezdenek egyre vizesebbek lenni, ráadásul Doktor továbbra se szólt Ashanak ahogy azt kérte Dumbon, majd egy újabb mennydörgés és villámlás következik be, s baljós érzés lesz úrrá a pároson, mikor a teremben a fények kialszanak, azonban az eső nem áll meg, csak a mű villámok adnak némi fényt, amiben nem lehet sok mindent látni elég ideig. Gyors futó lépteket hallanak, a tó irányából, majd elhalkul ez is, s már csak az esőt hallhatják, miközben Jacques izeg mozog, s próbál szabadulni, menekülni. Majd az egyik mennydörgést morgás és vicsorgás hangjai kísérik, de nem látni senkit és semmit. Annyi biztos, hogy a morgás a forrása nincs túl messze, de az már nehezebb kérdés, hogy merre is van. A mesterséges szél gyenge, de ha van itt valaki vagy valami akkor úgy helyezkedik el, hogy a szagát ne a két férfi felé fújja, ez viszont vadász taktika teljsen.

Szása, Crimson Kestrel

Asha lassan előhúzza a pisztolyát, majd lábaival erősebben kapaszkodik, s felfelé céloz. Szemei összeszűkülnek, ahogy a sötétet kémleli felettük. Eközben Kestrel páncélja újabb jeleket vesz, s jelzi is neki, hogy közvetlenül felettük energiaingadozást érzékel, de nem tudja azonosítani. Azonban egy pár másodperccel később nagy vakító villanást látnak csak, s a trió a liftakna helyett egy dzsungeles környezetben áll... valamilyen romok közelében, legalábbis elsőre csak a környező épületek romjai látszanak. Asha hamar felpattan, s körbenéz, majd már ugrik is fel egy magasabb pontra, de ott ahogy körbenéz lemerevedik, s csak nézi a hatalmas várost, amit benőtt a dzsungel, középen a hatalmas tornyaival. Látszik rajta, hogy teljesen ledöbbent... csak áll és nézi, miközben minden olyan csendes körülöttük, s csak pár betűt képes kinyögni..
-A...v....i.... - remegve szorul össze az ökle, majd elharapja a folytatást, s remegő hangon szólal meg ismét – lehetetlen....
Kestrel műszerei teljesen megőrültek.. energiát érzékel, de mást mint az előbb, majd ismét a korábban érzékeltet, azonban most is úgy, mintha az aknában lennének, aztán mire bármit mondhatna megszűnik a jel, s semmit se jelez.

- Igen, megdöbbentő, milyen szerkezeteket alkotnak meg.
Az ex-vámpír az újságokban szokta elolvasni a tudományos fejlesztéseket. Kézbe venni, használni, abból köszönte szépen, nem kért. A Doktor megint sértődékenyen viselkedett. Gúnyt érzett ott, ahol a vallon nyílt szavakkal mondta el az elismerését. Manapság ez már nem volt divat. Vagy hízelgésnek vették vagy gúnynak. Lerois nem vette nagyon a szívére. Nem ez számított most, hanem hogy haladjanak és hogy a másik csapat tudjon arról, mit találtak.
- Doktor, iménti szavaimmal pontosan azt kívántam mondani, amit mondtam. Nem szükséges galád hátsó szándékokat keresnie, én valóban elismerem a tudását és valóban örülök, hogy ilyen társat kaptam.
Araszoltak kifelé és a Doktor csak kint akart telefonálni. Lerois csak megrázta a fejét, nem akart erőszakosabban rászólni. Saját maga képtelen volt kezelni azt a valamit, a Doktorra kellett hagyatkoznia. A páros már nagyon megázott és hirtelen sötét is lett.
- Ha még látja a szerkezetet, akkor most szóljon Ashának! Mielőtt a lábába harap ez a futkározó ismeretlen villámgyors teremtmény.
Az ex-vámpírnak volt a fegyvertárában több képesség is. Ő nem aggódott annyira. A szentségtelen testét kések és hasonló kisebb közelharci fegyverek már nem sebezték. A reflexei emberfelettiek voltak, villámgyorsak, mint a leggyorsabb vámpíroké. Ez a lény elég gyorsnak tűnt ahhoz, hogy a reflexek ne legyenek elegendőek. A Doktor tudása becsülendő volt, de karmok és fogak ellen mit sem használt volna. Lerois a patkányt berakta az ingébe. Egy pillanatig nyugton maradt és hallgatózott. A szélirányból próbálta felmérni, hol kellett helyezkednie a lénynek ahhoz, hogy ne fújja ide a szagát a szél. Úgy döntött, itt lesz az ideje valamilyen illúzióval megzavarni a lényt. A patkány volt az első, aminek az érkezésére feltűnt. Ez pont megfelelt egy apró képnek, amit Lerois már meg tudott teremteni illúzióként. Ha nagyon jól sikerül a varázslat, a többi érzékszervet is tudja befolyásolni, de mostanában ez még nem mindig sikerült. Az ex-vámpír kimondta Ikonn Képeinek varázsigéit és abban az irányban, ahol a lényt sejtette a szag hiánya és a szél kombinációjából, egy patkány képét vetítette ki, ahogy kiszaladt az egyik levél alól és járkált körbe-körbe. Elő akarta csalni a lényt, hogy végre lássák.

Oké, most már tényleg betelt a pohár! Először megint a mumusjelek, aztán semmi, aztán már megint egy teleport és valami dzsungelben vagyunk, aztán a jelek szerint mégis a liftaknában, majd mégse. MIVAN?! Oké, első lépés, a jobb kezemmel olyan görcsösen tartom végig ökölben, mintha az életem lenne a kezemben, ami ha még mindig ott vagyunk és ez egy illúzió, akkor szó szerint igaz. Viszont Cicus már ugrál össze-vissza, mint valami nyuszi aki örül hogy végre nincs a ketrecében... leszámítva hogy felismerni véli a helyet, és ez sokkolja... ajjaj, ennek se lesz jó vége...
Jobb kézzel a semmibe kapaszkodva a Vércse összezavart vetőjük mellé megy, baljával átkarolva a vállára teszi a kezét, miközben szintén a romokat nézi. - Tisztában vagy vele, hogy ez akár valami elmetrükk is lehet, miközben tíz emelettel lejjebb vagyunk mint a villanás elött, összetört végtagokkal, bevérzett tüdők miatt saját vérünkben fulladozva, igaz? Mert akkor nem viszel Szását se és engem se zsákban sehová... Tényleg, hol van? – gyors körbenézés után – És mi hol vagyunk szerinted? Vagy hogy emeljem a paranoia szintjét ha már ennyire összezavar téged... mikor? Ajjaj, lehet hogy túlzásba vittem. Csak ki akartam zökkenteni a döbbenetéből, de lehet hogy ez túl sok volt egyszerre, és mégjobban összezavartam?

Árnyjáték
Kalandorok:
Doktor, Philippe Lerois

Doktor szótlan marad és nem tesz semmit, míg Dumbon cselekszik. A kis trükk jól sikerül, legalábbis képes megtenni, ugyan akkor minden jel arra utal, hogy bárki is vadászik rájuk, az nem fog ugrani a csalira, legalábbis az elején így tűnik. Azonban kis idő elteltével a sötétben olyan hang üti meg a páros fülét, amit eddig nem hallhattak. Valami gyorsan hasította a levegőt, majd csapódott be a páros között. A villámlás elég hamar fel is fedte a titokzatos tárgyat, ami nem volt más, mint egy nyíl, azonban eme nyíl vetekedett a testük hosszával, s nem ez az egyetlen aggasztó dolog, hanem hogy a nyílon valamilyen szerkezet is látható volt, amiről nehéz volt megállapítani mire is szolgálhatott, ugyan akkor több ponton villogott is hangtalanul.

Szása, Crimson Kestrel

Asha egy ideig csak áll és dermedten néz, majd megrázza fejét, majd felemeli jobb karját, amin végig jelek izzanak fel bőrén, akár egy tetoválás, s végig futnak testének látható részein, majd eltűnnek.
- Nem illúzió – suttogja csendesen – s nem haldoklunk… - ezzel lesöpri Kestrel kezét a válláról, s leguggol a romokat nézve.
- Avian a hely neve.. legalábbis én így ismertem meg. - hangja csendes, miközben hátra néz a lent a fűben kábán fekvő Szására, aki még nem tért magához az események után, s folytatja.
- Ez a bolygó neve, s eme romvárosé, amit régen egy visszatérő, anno őshonos faj épített, hogy újra benépesítsék ezt a bolygót, azonban elbuktak és mind meghaltak, s helyet adtak az új kialakult fajoknak. - felpillant Kestrelre – Hogy mikor járhatunk? Úgy teremtés szerint 800 körül… egy húsz évig tartó háború után… - sóhajt egy nagyot – hogy ez a ti időszámításotok szerint mit is jelent? - a város felé fordul, s a romokat nézi – nem tudom, hogy tényleg tudni akarod e, vagy sem. - Kestrel felé fordul, majd ha nem áll az útjába, akkor lemászik, s próbálja enyhén rázva és pofozgatva magához téríteni Szását.

Az ex-vámpír komolyan gondolta, amit mondott. Elismerte a Doktor tudományos tudását és széleskörű tájékozottságát. Ami zavarta, az a sértődékeny jellem volt és a makacsság, hogy még mindig nem volt hajlandó Ashának szólni. Lerois nem volt képes erre, ő ugyan hozzá nem nyúlt volna a szerkezethez. A Doktor annyira leblokkolt, hogy muszáj volt Philippenek a kezébe vennie az ügyet.
Megalkotta a patkány illúzióját, egészen jól sikerült. A célt nem érte el vele, a vadász nem jött elő. Valahonnan rejtekhelyéről kellett végignéznie mindent. Egy nyíl suhant át közöttük és ez elárulta, hogy nem állattal volt dolguk, hanem oskkal intelligensebb lénnyel, aki nem ösztönből volt jó vadász. Képzett, tanulékony, eszközöket használó lényre kellett gondolni. Lerois most már el tudta képzelni, hogy a szobából egy pillanat alatt hurcolt ki mindenkit ez a lény. Vagy pontosabban be ide és megette vagy elásta őket. A nyílon volt valamilyen szerkezet, amiről Lerois csak egyet gondolt: meg akarta ölni őket vele a lény. A Doktorra még szüksége lehetett később, nem akarta ott hagyni. Arrébb húzta, hogy a nyíl ne köztük legyen.
- Kérem, maradjon! Felhúzok egy védőmezőt - mondta, nehogy a Doktor most kezdjen menekülni, bele a vadász karjaiba.
Kimondta a varázsigéket és kettejük köré felvonta a varázslattal Raggadorr Hét Gyűrűjét, a mágikus védőmezőt, ami megóvta őket minden fajta támadástól. Koncentrált, hogy megmaradjon a mező erősen. Nem hagyta, hogy a figyelmét eltereljék. Most nem is válaszolt, bármit is kérdezett a Doktor. Ha a szerkezet robbant, a mezőnek fel kellett fognia a robbanást és utána menekülhettek.

Ez gyors volt, pillanatok alatt összeszedte magát a Cicus. Vajon engem miért nem zavar a helyzet szürrealitása? Ennyire örülnék, hogy kiszabadultam onnan? Túlpörögtek a kakas-gének egy belevaló tojó jelenlétében annak ellenére hogy más fajba való? Vagy csak annyi minden fura ért az utóbbi pár hétben, hogy megtanultam a hurrikán által sodorva is repülni? ...Jobb lesz ezen NEM gondolkozni. Azért biztos ami biztos, amíg nincs rá okom hogy változtassak vagy be nem görcsöl teljesen, maradhat a jobb kezem ökölbe szorítva.

– Avian? Gravitáció kellemesen alacsony, a levegő tisztának tűnik... –  Páncél, tiszta a levegő, igaz? – ...a helyi flóra és fauna ismeretében akkor rád fogok támaszkodni. Meg kell hagyni, eddig szép hely. És nem a föld alatt vagyunk, az számomra hatalmas bónusz. – csacsogok hozzám képest szokatlan módon. Hogy a térmanipulálónk nem tér magához nem lep meg, ha valaki szándékosan küldött ide minket vagy keltette ennek látszatát, ki kellett hogy iktassa a terveire (legyenek azok bármik) leginkább kritikus egyént. – Gondolod annyira kiborítana, ha térben és időben pontosan el tudnám helyezni magam? Vércseként valószínűtlen volt hogy idegen bolygón szenvedjek hajótörést erősítés reménye nélkül, de azért kaptam rá kiképzést. Emellett van társaságom – nem említem az esetleges várható élettartam közti különbségeket, nem emlékszem esztétikailag vonzó bundás lényre amely több mint feleannyi ideig élne mint mi, bár exobiológiai ismereteim erősen felületesek. Valamint figyelmen kívül hagyom megint Szását, ha igazam van úgyse hagyják idő előtt felébredni – Ha jól következtetted ki helyzetünket, az idekerüléshez olyan energia kellett gondolom, hogy csak-csak találunk itt is valamit... Van szerinted jelenleg uralkodó intelligens faj, és ha igen, feltételezhetően hogyan fog kinézni a találkozásunk velük? –

"[...]s helyet adtak az új kialakult fajoknak"... a politikailag korrekt megfogalmazás csak véletlen, vagy jelzi hogy a történet érdekesebb ennél? ...És azok a rúnák a karján... valahogyan kapcsolatban van ezzel a hellyel... Egyáltalán nem lenne furcsa, ha miatta lennénk itt, épp csak elképzelésem sincs hogyan és miért. Halálig érdekes az élet, az enyém jelenleg úgy látszik különösen! - egészíti ki magában a shi'ar mondást Kestrel, majd egy kis szünetet hagy a beszélgetésben ahogy közelednek a romok felé. Az hogy romos, nem jelenti azt hogy elhagyatott és veszélytelen...

Árnyjáték
Kalandorok:
Doktor, Philippe Lerois

Épp hogy sikerül Dumbonnak felhúznia a pajzsot, mikor hatalmas villanás és fülsiketítő éles hangot ad ki a nyíl. Azonban nem robban fel, mintha csak figyelem elterelés lenne a célja, s az, hogy tompítsa, kiüsse az érzékeiket az erős hanggal és fénnyel, majd újabb nyilak csapódnak be gyors egymás utánban a másik oldalon, előttük, s mögöttük. Egy szóval körbezárták őket a nyilak, amiken mind ott villogott a szerkezet.
- Ereszd le a pajzsod városi – morogja egy mély hang a tó irányából – és állj fel szépen, had lássalak teljesen, s talán akkor megúszod aránylag éppen a társaddal együtt. De a döntés a tied… - egy biztos, hogy a hang tulajdonosa hím, s annak erejéből és mélységéből ítélve lehet nem ember az illető. A mű villámok ahogy cikáznak azonban senkit se mutatnak, mialatt a mű eső eláll olyan hamar ahogyan jött, s lassan fény tölti be a helyet újra. Azonban a páros a nyilakon kívül mást nem lát, pedig a hang elég közelről érkezett.

Szása, Crimson Kestrel

Kestrel páncélja megerősíti, hogy a levegő tiszta, a bolygó gravitációja egy Föld méretű bolygóénak felel meg, miközben Asha egy finomabb mozdulattal méretes pofont kever le Szásának.
- Na ő aztán teljesen kába – jegyzi meg, majd felkapja, s a vállára kapja gond nélkül, mint valami zsákot, s Kestrelre pillant. - a Földi időszámítás szerinti 8040 körül lehetünk… s ezt a bolygót amit én már Avianként ismertem meg, te úgy ismered, hogy Föld. - a romokra pillant – Az idekerülésünkhöz nem csak energia, hanem egy elég komoly akarat is kellett a tudásról nem is beszélve. Ilyenre talán egy-két halandó mágus lehetett képes az idők folyamán, s még más hosszabb életű fajok közül is szörnyen kevesen. - kissé morgósabbá válik a hangja, valahogy egyre jobban látszik, hogy örül is, hogy haza került, de itt se akar lenni, s Kestrel utolsó kérdésére megtorpan.
- Hát van több intelligensnek nevezhető faj eme bolygón… és hogy milyen lesz a találkozás… hát eléggé… viharos… - morogja az orr alatt Asha, s a város romjai felé pillant, s megindul.
- Ha kérhetem, akkor azért ne kapj szárnyra… mikor utoljára itt jártam a város légvédelmének jó része épp volt és működő képes… ráadásul figyelmeztetés nélkül rálőttek arra ami repült…. - jegyzi meg csendesen Asha. - … reméljük, hogy a két öreg is itt van már, vagy ha nem akkor legalább biztonságban.
Kestrel páncéljának műszerei energiát jeleznek a romváros közepe felől főleg, bár több kisebb energia pontot ami jó eséllyel a hely kisebb erőművei, vagy energia elosztói lehettek. Azonban az erdő felől is érzékelhető némi energia jel.

Lerois varázslata sikeres volt és védőgyűrű óvta immáron a Doktort is és őt is. Nem történt robbanás, csak olyan hangok és fények érkeztek, amik nagyon kezdték idegesíteni a vámpírt. Nem értette, hogy keletkeztek ezek és kezdték megzavarni a koncentrációban is. Továbbra is feltételezte, hogy a nyilak felfognak robbanni. A lehető legrosszabbat képzelte el a szerkezetekről, mint általában. Neki még egy zseblámpa is veszedelmes volt. Egyre több nyilat kaptak maguk köré. Végre megszólalt a támadó. Nem látták, pedig az előbb megmutatta a szemeit. Erős lénynek tűnt a hangja alapján is. Lerois belátta, hogy körbe voltak zárva és a pajzsot nem tudta volna fenntartani és egyszerre kijutni. A Doktor semmit nem csinált, nem mondott. Csak ott állt még mindig, bent a gyűrűben.
Az ex-vámpír leengedte pajzsot és készen állt, hogy ha csalt a másik, akkor a villámgyors vámpírreflexeivel kitérjen és elmeneküljön. Amíg ilyen nem történt, addig beszélni kezdett:
- A becsületes nevem Michael Dumbon. Ami azt illeti, jelenleg is városi területen tartózkodunk, New York területén több emelet mélyen. Milyen fajta minősítést szándékozik kinyilvánítani a városi megszólítással?

Oké, ez most már kezd egy kicsit sok lenni... – Várj! – Ez egy kicsit indulatosabbra sikerült, mint akartam. És egyébként is elég jó a hallása, akár suttogva is folytathatnám... – Tisztában vagyok vele, hogy a te helyismereted a túlélésem tán legjobb kulcsa, de a kozmológiai helyzetünket egyenlőre figyelmen kívül hagyva, a stratégiád ismerete javítaná az esélyeimet szerintem. Pár szóban elmondanád hogy mire készülsz, milyen ellenállásba fogunk valószínűleg ütközni, és hogyan támogassalak a problémák megoldásában? – Azok a rúnák is minden bizonnyal érdekes beszédtémák lesznek nyugodtabb körülmények közt, legalább annyira mint az, hogy ha olyan bonyolult idejutni, mit keresett úgy egyébként a hat évezreddel ezelőtti idősíkon. – A városban milyen rendszerek működőképesek a légvédelmen kívül? A helyiek használják egyáltalán, mert sok másik jelet nem veszek, sőt gyakorlatilag csak egyet amonnan. – a beszédet a megfelelő irányba mutatás egészíti ki – Bonyodalom szerinted, vagy nem érint minket? ...Már ha van tipped, nem feltételezem hogy hirtelen orákulum lettél visszatértedtől, de jobban ismered a helyet, butaság lenne nem kikérni a véleményed. – Ha kérdez a jelekről részletes választ kap, és mindeközben a Vércse próbál még több információt kicsiholni a páncélból, elvégre bármi jelentheti pont a túléléshez szükséges extrát... És mivel csak ebben van előnye az idegenvezetőjével szemben...

Árnyjáték
Kalandorok:
Doktor, Philippe Lerois

Dumbon ahogy felkel és bemutatkozik a levegő megremeg előtte, s egy hatalmas, jó két és fél három méteres erős vaskos izomzatú bundás fehér farkas jelenik meg előtte. Ruházata inkább régies, törzsi ruházatnak hat, kissé talán primitívnek elsőre, azonban az álcázáson kívül több felszerelése is modernebb volt sokkal, s látszott, hogy mintha a modern idők és a hagyományos keveredne egyfajta furcsa harmóniában. Fegyverzete is elég modern, a hátán ott az íj, de kialakítása modern, míg a tegez hagyományos, láthatóan kézzel készült, bőrökből vart, nem ipari termék, míg a nyilak szintén olyanok, mint amik becsapódtak a talajban Dumbon és a Doktor körül, azaz modern technológia. Emellett az oldalán jól látható egy pisztolyra emlékeztető lőfegyver, míg másik oldalán ott egy tőr, ami hagyományosabb, bár méretét tekintve lehet inkább már rövid kardnak hat emberi szemmel. A farkas közelebb ballag a pároshoz, majd előre hajolva mélye Dumbon szemébe néz.
- Gyenge, puhány, gyáva… mára ezt jelenti a „városi” jelző, s hiába próbálkozol a mágikus kis trükkjeiddel, rám nem hatnak. A nevem Riko Ironheart, Vadon Gyermekeinek szülötte, de ez számodra most mellékes… - folytatná, de elhallgat, majd felegyenesedik, s ekkor megjelenik még egy farkas a páros mögött. Egy nőstény, de hasonlóan vaskos és erős.
- Riko, elfogtuk Ashat, s már a világunkban van két társával – szólal meg szinte azonnal, nem is törődve a párossal...

Szása, Crimson Kestrel

Asha megáll, s Kestrel felé fordul, majd csak hallgatja a szavait, miközben néha-néha körbe pillant, majd vesz egy mély levegőt.
- A stratégiám? Egyszerű, túl élni. Mint említettem meghoztam egy döntést, ami miatt elkerültem innen, s így megmenekültek az itt élők. De ezt nem fogadta el mindenki… sokak szerint csak a saját életemet védtem. Minden bizonnyal nekik hála vagyunk most itt, azaz elég magas köröket győztek meg ennek érdekében. - lehajtja Asha a fejét. - Mivel támogass? Ez egy jó kérdés, de majd kiderül, hogy kikkel kell szembe néznünk. - lassan felemeli szabad kezét és a város felé bök.
- Elvileg kihalt, legalábbis halandók nem nagyon lakják, s akik betévednek azok is inkább csak vadászni, vagy a fiatalokat kiképezni az elhagyatottsága miatt. Legalábbis a külső területein, de belül már nagyobb hatalmú lényekkel is találkozhatunk. Különben a rendszerek jó része automata, így amire épp van energia az megy is, s ami épp még. De sose jártam végig az egészet, pedig elég sokat barangoltam a központi részen anno… - Asha hangja elcsendesedik. - …most is figyelnek minket… - lehunyja Asha a szemeit, majd a levegőbe szimatol, mielőtt kinyitná ismét.
- Hidegvér Kestrel, s itt az érzékelőid nem érnek túl sokat. A Városiak mágiát használnak a technológia mellett, bár ők nem járnak erre ok nélkül. A Vadon Gyermekei azonban itt élnek a környéken és az ő álcázóik eléggé fejlettek, hogy ne derítsék fel őket eszközök, s nem egy jártas mágiában is. S egyik oldal se olyan nagy hatalmú, mint azok a Kiválasztottak akikhez most megyünk… s akik most is figyelnek minket – ezzel megindul megfogva Kestrelt és ha egy kis nyomás nem elég, akkor akár fel is kapja ha kell, de megindul befelé a romváros perem kerületébe. - Ha lehet nem nyílt terepen szeretnék éjszakázni, s ahogy nézem késő délután lehet itt, azaz nem sokáig lesz világos már...

– Oké... Tehát akkor a tisztánlátás érdekében – és a Vércse egy nagyot sóhajt – mártírkodtál itt egy sort épp csak elkövetted azt a hibát hogy valahol életben maradtál, amiért egyesek neheztelnek rád, és most nem kevés hatalmat megmozgatva korrigálni akarják ezt a kellemetlen könyvelési tévedést. Mi ketten Szásával csak járulékos veszteségek leszünk ha szintén feldobjuk a taccsot - ami természetesen egyikünknek se szándéka bármennyire is meggyőzően játsza ez itt a halottat - épp csak más tervünk sincs azon kívül hogy megpróbálsz összeszedni magadnak néhány nagykutyát mert különben lesöpörnek minket mint kenyérmorzsát az asztalról az ebédidő végeztével. – hirtelen váltással furcsamód sokkal lelkesebben – Túlélés, jó ötlet, lássunk neki! Szerintem passzold le nekem Szását hogy jobban tudj mozogni, hátha úgy könnyebb minél tovább életben tartanod minket. – És ezzel nyúl is az eszméletlen varázslóért a Vércse, majd lépteit az Asha által jelzett irányba szaporázza.
Viszont ha olyan fejlett álcázóik vannak, minek a jelét vettem? Csapda? Valaki más problémája? Végülis van nekünk elég, ha a Cicus nem pazarol rá időt és energiát, nekem miért főjön fölösbe a fejem

Történt egy s más, miközben rám tört az elgondolkozhatnék is. Ráadásul mindez szokatlan módon, egy külső szemszögből úgy tűnhetett, hogy teljesen leblokkoltam és lefagytam. Persze normál esetben nem így reagálok ilyen, vagy hasonló helyzetben... Kezdett meg őrjíteni a gondolat, hogy van egy olyan helyzet, melyet nem tudok megoldani... Ezt nem akartam és nem is tudtam elfogadni. Mind ezidáig, amiken keresztül mentem eddigi kalandjaim során, mindet megtudtam oldani. Meg aztán nem is egy olyan kalandom is volt, mikor nem egyedül oldottam meg egy problémát. De ez az egész helyzet, amibe bele csöppentem, valahogy más volt. Túl sok kérdés merült fel és a válaszok nem akartak gyarapodni... Így akaratlanul is, minden agysejtem ezen az egész ügyön kezdett dolgozni. Már úgy is untam, hogy mindenki el akar menekülni a kihívások elől, elegem lett. Válaszokat akartam, nem csak tömérdek kérdést válaszok nélkül. Bár valószínűleg Dumbon barátomnak sokkal inkább az ugrott be, hogy még mindig a sértődöttet játszom neki. Viszont a magyarázata után kivételesen túltettem magam az e fajta sérelmeimen és egy megoldáson gondolkoztam. Sajnos a jelek szerint tovább tartott, mint szerettem volna.
Aztán egyszer csak végre elkezdett a kirakós is összeállni, hála a körülményeknek. A támadóin kilétére legalább fény derült. Mégis mindez még mindig nem válaszolt meg minden kérdést. Két farkas ember szerű lény jelent meg előttünk. A jelek szerint ezen a bolygón pár évtizede, vagy talán évszázada eléggé gyakoriak lettek a mutánsok, vagy az emberekből kialakult új fajok....
~ Legalább ezúttal nagyobb betekintést kapott az Emberek ezen korszakáról is. ~
Jutott eszembe ez a megállapítás a két új jövevényt látva. Viszont a részemről is itt volt az ideje előrébb mozgatni a szálakat, hogy több választ kapjunk a kérdéseinkre.
- Üdvözlöm a Doktor vagyok. Ahogy látom maguk is itt kötöttek ki. Mielőtt eljátszanák a jó fogva tartók szerepét válaszoljon pár kérdésre. Mesélje el, maguk miképp keveredtek ide? Mármint ha maga itt született, akkor mesélje el, hogy mi történt az elődeivel és miért nem próbáltak elmenni innen? Mi készteti magukat a maradásra? - tettem fel ezeket a kérdéseket, mert ezen válaszok nélkül nem jutunk előbbre. Majd folytattam.
- Ugyan akkor ahogy látom, bár természet közeli életkörülményeket kedvelik, mégis jól bánnak a modernebb technológiai eszközökkel is. Talán valaha az ön népe Emberek voltak? Vagy van valami más magyarázata, miképp tanulták meg kezelni és ilyen jó módon felhasználni a modern Emberi technológiát?

//Bocsánat a hosszú kihagyásért de mostanában gyakran közködünk net gondokkal és így nehéz kicsit posztolgatni, de igyekszem ezután nem kimaradni a körökből, de ha változás állna be, igyekszem majd legalább egy PM-ben jelezni a helyzetemet, hogy miképp számíthattok rám a későbbi körökben. De már azon leszek, hogy ne maradjak ki.//

A vámpír megfigyelte, miként bújt elő a rejtőzésből a vadász. Egy óriási állatszerű lényt talált maga előtt, tekintélyeset, erőset, amilyennek képzelte az eddigiek alapján. Furcsának hatott az őskori ruházat a modern felszereléssel. 
~Hogyan élhet itt ez a lény rejtőzködve és ilyen paleontológiai korú ruhákban? Mintha máshonnan csöppent volna ide, egy másik világból. Sajnos a rémisztő, idegen gépeket ő is használja. Mennyire örülnék, ha elfelejtené ezeket a világ!~gondolkodott némán az ex-vámpír.
Nem ijedt meg a farkas nézésétől, állta azt és innkább figyelt a hallásával, szaglásával, az érzékeivel, hogy a beszéden kívül mire készült még a lény. Könnyedén megölhette volna a Doktort és a vallon is kemény harc elé nézhetett volna. Eddig ez csak foglyul ejtés volt, nem több. Mint ahogy a területére behatolókkal teszi azt egy hatóság. Nem állatias volt a fogadtatás, nem kergette el őket rögtön és nem is ölte meg. 
- Egyáltalán nem mellékes. Én Michael Dumbon vagyok, és Riko, igencsak érdekel, mit nevez a maguk világának. Ez a mélybe ásott torony egy átjárót szolgáltatna mágikus vagy egyéb módon magukhoz?
A vallon így már értette volna, hogyan tűnhetett el mindenki nyomok nélkül és dulakodás nélkül a pihenő teremből. Ashának erről tudnia kellett volna, a Doktor makacssága ki tudja, hogy milyen bajba sodorta őket. Az elmondottak szerint itt volt Asha is a kis mágussal és a katonával. Az okokat még nem látta Lerois, nem értette, miért kellett így védelmezniük azt a világot. Hallott már mágikus átjárókról. Azokat le lehetett zárni, védőmágiát lehetett létrehozni, hogy ne jusson át más, csak akinek szánják. Kereste a pontot, hogy mikor és hol kerültek át és milyen módon. A Doktor számtalan tudományos kérdést tett fel. Lerois nem bánta. Nem tudta, mit fognak válaszolni, válaszolnake egyáltalán és hogy mik a célok. Tudták a nő nevét, úgy hangzott, mintha őt ismerték volna és csak Szása és Kestrel számított volna idegennek.
- A társam kérdései természetesen az én érdeklődésem tárgyát is képezik, ezen kívül szeretném tudni, milyen céllal szándékoznak elrabolni minket? Ma ez már másodszor történik meg és üzletemberként, cégvezetőként nem kimondottan kedvelem az efféle, kikényszerített vendégségeket.

Árnyjáték
Kalandorok:
Doktor, Philippe Lerois

Riko a nőstényre néz, a páros mögött, majd tekintete lassan a páros felé fordul, s eléggé unott képpel hallgatja Doktor kérdés áradatát.
- Emberi technológia? - kérdez vissza végül, majd feltör belőle a nevetés – mármint olyan primitív őskori szánalmas valamik technológiája? Hát attól nagyon messze vagyunk… - Riko arcán a vonások keményebbé válnak, s mellkasa előtt összefonja izmos karjait. - Nem innét származunk, s mégis, de elég messziről, ha úgy teszik. De hogy miért vagyunk itt? Egy áruló és a csatlósai miatt, s mííí meglepő, az árulót már el is fogtuk, ahogy a vele lévő kettőt, s még kettőt. Elég okosnak hiszi magát. Rakja össze. - majd Dumbonra néz.
- Ez a kis elfeledett létesítmény csupán egy csapda volt, s belesétáltatok. Ami az „elrablást” illeti, inkább vegye úgy, hogy letartóztatás, mivel egy dezertőrrel összejátszottak. Ehhez mit szól a cégvezető uraság? Ez már mennyire kedvére való? - Riko hangja némileg morgóssá válik, miközben a nőstény megszólal.
- Ezeket is visszük? Nem hiszem, hogy sok hasznukat vennénk… lehet jobb lenne itt helyben elhallgattatni őket.
- Velünk jönnek, még jól jöhetnek. - Vágja rá Riko, aminek úgy fest, hgy a nőstény annyira nem örül.

Szása, Crimson Kestrel

Asha hátra pillant Kestrelre, majd halad tovább.
- Így is fogalmazhatunk… - ezután csak hallgatja Kestrel mondandóját és nem ellenkezik, mikor Szását Kestrel cipeli tovább.
- Igazából azokhoz megyünk, akik közt azok vannak akik jó eséllyel eme általad említett hibát akarják kijavítani… úgy mond beköszönünk…. - Ezzel megtorpan, s az egyik oszlop felé pillant.
- Megérezted a jelenlétem, igaz? - kérdi egy fiatal férfi hang az oszlop irányából – Nem is számítottam arra, hogy rejtve maradhatok előtted… Remény Angyala, vagy inkább hívjalak úgy, ahogy a csatatéren neveztek? Halál Angyal, Asha HellFire. - közben az oszlop mögül előlép a fiatal férfi, majd neki dől az oszlopnak.
- Mit akarsz? Utamat állni? - kérdez vissza Asha anélkül, hogy arcizma rezdülne.
- Hát olyasmi, azzal az eltéréssel, hogy el is akarlak tiporni – több árnyék alak jelenik meg a romok közt, s körbe veszik a kis triót, de Asha csak áll nyugodtan, s ha Kestrel megmozdulna, akkor nyugalomra inti.
- Engedj utamra… - Asha hangja hűvös és teljesen nyugodt egyben, miközben a férfi ellöki magát az oszloptól, s előhúz egy kardot, majd rátámaszkodik.
- Már nincs itt hatalmad… nem parancsolsz, s épp ezért én se vagyok köteles neked engedelmeskedni, azonban a régi jó viszonyunkra való tekintettel gyors halálotok lesz – ezzel az árnyalakok kilépnek a fényre és mint kő és fémszörnyek rontanak a trióra. - De csak mert ked… - kezd bele a férfi önelégült arccal és széles vigyorral, ami az arcára fagy, miközben a szörnyei szétporladnak még messze a triótól.
- Jajj, bocsáss meg… nem figyeltem… mit is mondtál? - szólal meg Asha ahogy zsebre tett mancsokkal áll. - és most kotródj az utamból,s mond el minden féregnek, hogy hazatértem! TAKARODJ! - üvölt rá, mire a férfi egyszerűen köddé válik.
- És még ez a kis senkiházi vezette az egyik osztagomat… cöhh… - morogja maga elé Asha, majd Kestrelre pillant. - Szerinted gyalog menjünk oda, vagy teleportáljunk közelebb a központi toronyhoz, esetleg egy biztonságosabb helyre éjszakára? - kérdi csendesen Asha.

A válaszok nem voltak kristálytiszták. Következtetni kellett. Az emberi technológiát réginek mondták, tehát vagy a jövőbe került a páros vagy olyan helyre, ahol minden sokkal fejlettebb volt. Ez még nem vitte előre őket. 
~Asha az áruló! Tehát amiket elmesélt magáról, a távoli világ dzsungeléről, az itt történt. Egy ősi faj által épített város romjai, technológia és természet harmóniában. Ölsz vagy téged ölnek meg. Áldozatot hozott, hogy a barátait megmentse, távolra került ettől a világtól. Ez itt árulásnak számított tehát~gondolkodott hangtalanul az ex-vámpír.
- Riko, nem volt szó árulásról, Asha csak a felét árulta el nekünk az előéletéről. Nem árulásról beszélt, hanem áldozatról, amit meghozott, hogy megmentsen másokat. A Földön, a mi világunkban nem egy árulót követtünk, hanem valakit, aki segíthet kijutni abból a helyből, amit maguk állítottak csapdaként. Egyáltalán nem fordult meg a fejünkben semmilyenféle fajta ártó szándék magukkal kapcsolatban, mivel tudomásunk sem volt a világukról. Nem érzem magamat bűnösnek, sem a társaimat.
Asha-t kivvée. Őt bűnösnek találhatták itt és ezért a többieket megbüntetni? Az ex-vámpír érezte a túlerőt, szavakon kívül nem harcolt mással. A lehetőségeket azonban figyelte, hogy hogyan kerülhetett valamikor ki a letartóztatással fenyegetőző idegenek kezéből.

…Beköszönünk... Valahogy tudtam hogy nem valami nagybácsijához megyünk délutáni teára... Az nem kérdés hogy kivan-e mind a négy kereke a csajnak, csak az hogy ennek ellenére vele nagyobbak-e a túlélési esélyeim. És sajnos igen, hacsak nem olyan nagylelkűek a vérszomjas helyiek hogy miután idehoztak arra fogadva hogy felhasználható vagyok Asha lassítására vagy túsznak, a likvidálása után megint nem kis erőfeszítések árán visszaküldenek... számomra a helyükben némi járulékos veszteség lenne a legmegnyugtatóbb. <Páncél! Keress hibát ebben a gondolatmenetelben, hátha valamilyen biológiai, telepatikus vagy pszichológiai befolyásolás alatt állok!> Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem nézne ki ilyen jól...

Eddig jutott a Vércse, amikor a helyiekkel először kerültek kapcsolatba. Pontosabban belesétáltak egy rajtaütésbe. Asha nyugalomra inti Kestrelt teljesen fölöslegesen, utóbbi rendre túlbecsüli az ellenfeleit, egy ilyen helyzetben számtalan mesterlövészt vonultatna fel, vagyis bármilyen elhamarkodott mozdulat megpecsételheti a sorsát. Ennek ellenére nem volt ok aggodalomra, mindkét bundás a saját győzelmére fogadott, az egyik – szerencsére a megfelelő –  jogosan. Szétszórta az ellenállást egy pillanat alatt, majd egy félreérthetetlen hadüzenettel vége lett, újból magukra maradtak. Már a minden bizonnyal továbbra is fenntartott megfigyelést nem számítva.

Ezt észben tartva  mérlegelte Vércse a számára felajánlott lehetőségeket. A nősténynek Hatalma van. Annak ellenére, hogy ellenfelei szerint nem kéne lennie. Látszólag legalább egy nagyságrenddel több, mint az első ellenfelüké, de hogy ez mennyit számít majd a romvárosban és később, a shiar nem tudhatta, így a véleménye egyáltalán nem volt mérvadó, tehát valami más okkal kell erre a párbeszédre egyáltalán szükségesnek lennie. Vajon mennyire fárasztó egy ilyen erődemonstráció? Mennyire teljesített túl? Mennyire megterhelő lelkileg visszatérni az otthonba, ahonnan örükre száműztek? Ismeretlen változók mindenütt, mit akar ez a szuka?!...

–...Nos, ha a nyelvünket ismered, akkor tisztában vagy minden bizonnyal a shi'ar szokásokkal és hogy hogyan élünk isteneinknek tetsző életet, de én nem ismerem a tiédet, lehet hogy feldühítene a felvetés hogy ne csak a hadak urának tegyünk kedvére. A magabiztosságodat ismerve nem hiszem hogy egy esetleges elutasítás lehetőségét akár számba vennéd, és kénytelen vagyok igazat adni neked, valóban nincs is rá okod. – Oké, ezzel kipipáltam azt a lehetőséget hogy pihennie kell mert túlzottan lefárasztotta a kis bemutató az előbb. És mellesleg ha túlélésünket szolgálná ha összekötjük a kellemest a hasznossal, hát önfeláldozóan vállalom.
– A teleportálás előnye lenne hogy egyáltalán nem tudták még rendezni a soraikat az előbbi kis fiaskó után, maximálisan ki tudnád használni a momentumodat. Viszont ha minimális időt kapnak, a beköszönésedre talán nem reagálnak olyan forrófejűen, megelőzhet némi kellemetlenséget. A helyi politikai viszonyokról halvány lilám sincs, egy egész éjszakát adni nekik hogy átgondolják a helyzetüket és módosítsák a terveiket kissé bőkezű lenne tőled, viszont ha hajlandó vagy megelégedni ezzel és a következő találkozás már tárgyalás céljával lenne, akkor lehet hogy hagyni kéne a kedélyeket lenyugodni picit. A döntéshez szükséges információkból neked áll több a rendelkezésedre. Persze nem árt némi fenntartással kezelni őket, ki tudja mennyi minden változott azalatt az idő alatt, amíg távol voltál. – Ha csak arra volt szüksége, hogy valaki segítsen neki azzal hogy hangosan gondolkozik vele, ennyi elég kéne hogy legyen. Stresszhelyzetben könnyű elveszíteni az objektivitást, olyankor nem árt egy ellenvélemény, feltéve hogy nem túl vehemens, mert akkor csak elbizonytalanít.
Miután befejezte monológját a vércse, megáll, arcán teljes nyugalom és türelem. Elmondta amire gondolni tudott, megtette amit lehetett, innentől rajta már nem múlik a dolog, maximum ha azzal segít, hogy társa számára elhozza a béke szigetének nyugalmát a döntéshez. A túlélésük a cél, nem kéne növelni a Cicusra nehezedő terhet. Kivéve ha ez a teher pont egy Vércsényi egy pár órára, az még éppen elfogadható. Feltéve hogy ezt nem egy 1-Hit-KO pofon okozza, amit a szemtelenségéért kap. De csak-csak nem...

A helyzetünk kezdett egyre érdekesebb fordulatot venni. Legalább kiderült, hogy hozzám hasonlóan, szőrös kis barátaink nem e világról valók. Ráadásul, már nem igazán tudom kinek az állításában bízhatok...
~ Asha azt állította, hogy ezen létesítményben fura dolgok történtek, aminek felderítésében segítség kell neki, bár nem ő a hibás a váratlan érkezésünkért. Szőrös barátaink, akik nagyon hasonlítanak Ashahoz azt állítják, hogy ő egy szökött áruló. Most már még inkább pontot akarok tenni az ügy végére. Azonban ehhez fölénybe kell kerülnöm... ~
Bár ötletem nem sok volt ekkora túlerővel szemben. Minden esetre elkezdtem csendben és nem feltűnően felmérni a környezetemet és a Farkasembereket. Hátha mind ezek összességéből kitalálok valamit, amivel fölénybe kerülhetek hozzájuk képest. Addig is jobb volt húzni az időt és enyhíteni az életünkre leselkedő veszélyt.
- Nos a válasza, pár kérdésre választ adott. Viszont ha úgy véli minket is csak átvertek és felhasználtak, bölcsebb lenne ezt kihasználnia és Asha ellen fordítania. S ha olyan messziről jöttek az univerzum egy távolabbi pontjáról, mint amire utalt, akkor nem hinném, hogy nem menne biztosra, főleg, ha olyan fontos önnek a kérdéses személy. Jómagam is a végére akarok járni ennek az egésznek, mert nem azért tettem meg én is nagy utat a távoli hazámból, hogy egy olyan, mint maga meg gátoljon a céljaim elérésében. Bár személy szerint kimaradnék a maguk és Asha közt dúló konfliktusból, mert ez magukra tartozik. De nyilván nem áll szándékában kihagyni bennünket?! S ha már annyira bele akar keverni minket ebbe az egészbe, főleg, ha nem akarja hogy élve távozzunk, akár el is mesélhetne mindent az elejétől. Hogy hogyan is kezdődött ez az egész?

//Na jó, nem szeretem ezt csinálni és nem is lesz nagyon többször. De ezennel a kalandot párhuzamossá minősítem a lassú haladás miatt, azaz aki itt játszik, az mehet még egy kalandra ezen felül.//

Árnyjáték
Kalandorok:
Doktor, Philippe Lerois

Riko a párosra pillant, s hallgatja őket, egy ideig, de mielőtt mondhatna bármit is egy újabb személy jelenik meg. Kinézetre, akár Asha is lehetne, de mikor megszólal, akkor azonnal kiderül, hogy nem ő az.
- Riko… indulunk… - hangja hűvös, s nem úgy fest, mint aki elfogad nemleges választ. Dumbon érzi, hogy eme lányban több van, mint ami látszik. Mágia használó és jó eséllyel nem kezdő, főleg ahogy gyors egymás utánban jelennek meg körülötte a levegőben rúnák, s a lábaitól kiindulva a talajon is több rúna és ábra. Hirtelen fájdalom lesz úrrá a két férfin, s fényesség borítja be őket.
- NEM! - hallatszik a nő hangja, majd némaság egy pár pillanatig, amit hideg érzés követ, s erős szél zaj, ahogy a páros magasról zuhan lefelé, azonban ha körbenéznek még egy alakot látnak maguk mellett, s a fejükben felcsendül egy férfi hang.
< Nyugalom… > ezzel kinyúl feléjük, s megfogja mindkettőt, mire egy újabb villanás után, már egy rom belsejében vannak a talajon. A két férfi a földön fekszik, míg a jövevény guggol nem messze. Testét kötések borítják ahogy arcát is, s szemeit. A kötések felett egy hosszú köpenyt visel, amihez egy csuklya is tartozik, amit a fejére húz lassan, s csak vár, míg esetlegesen a páros megnyugszik.
< Biztonságban vagytok, ne féljetek > szólal meg a hang a fejükben ismét, miközben az alak meg se moccan, de úgy tartja a fejét, mintha rájuk nézne, mintha őket figyelné.

Szása, Crimson Kestrel

Asha lehajtja a fejét, s csak hallgatja Kestrelt, majd keserűséggel teli hangon megszólal.
- Az olyanok, mint akit az előbb is láttál, beleélik magukat, hogy Istenek. Rájuk nem hatnak az ész érvek, mert egy Isten tévedhetetlen… - fúj egyet - … mekkora tévedés. Csak hatalmat kaptunk… tudás nélkül, csak mert a Celestiálok ezt olyan jóóó játéknak tartották. Válogassunk lényeket, adjunk nekik Isteni hatalmat… csak ha a hatalomhoz nem párosul tudás és felelősség, akkor több kárt okoz, mint hasznot. - lassan fordul meg, s néz Kestrel szemébe Asha.
- Menjünk egy helyre, ahol pihenhetünk, s biztonságos. Ott tudunk beszélgetni nyugodtabb körülmények közt... - vált témát hirtelen, majd egy villanással egy másik helyen jelenik meg a trió.

Mindenki:

Dumbon és Doki mellett megjelenik Kestrel az ájult Szásával, majd Asha is. Alig pár másodperc múlva, mielőtt bárki megszólalhatna Asha ragadja magához a szót.
- Mindenek előtt szeretném a bocsánatotokat kérni, hogy bajba kevertelek titeket. Őszintén sajnálom. - hangja kissé szomorkás és csendes, miközben leül a romos épületben egy hajdani oszlop darabra. Talán a rom egykor valami templomféle lehetett, vagy valami hasonló vallási hely, a helyi civilizációnak, de már egy jó ideje elhagyták a jelek szerint.

Lerois nagyon várta a választ, mert ő és a Doktor is sok kérdést tett fel, amire illett volna válaszolni, még hadifoglyoknak is, amiknek minősítették őket. Hirtelen megjelent valaki, aki Ashának látszott, a hangja viszont más volt. Nagy erejű varázsló volt ez a nő, ennyivel több Ashánál. Próbálta összerakni magában a képet, hogy ez egy ikertestvér volt vagy más jellegű másolat, akivel össze lehetett keverni a Földön élő Ashát, mert akkor egészen más volt a helyzetük. Úgy gondolta, ez egy itteni ikertestvér, aki kitartott az itteni nép mellett, talán még örült is, hogy a tesója lelépett. Igaz, hogy Asha a családja megmentését emlegette a szökéssel, azóta változhattak az események megítélései. 
A varázslat után azt érezte, lebeg, zuhan és hideg veszi körbe. Újabb villanás jött és megint másik helyre kerültek. A Szürke Eminenciás igyekezett minél hamarabb felállni, talpra állni, hogy ne fekvő helyzetben tárgyaljon. Az idegen megmentette őket, támadást nem várt tőle. Kötések és rejtőző viselet, megnyugtató szavak.
Az ex-vámpír nem félt, nyugodt volt. Körülnézett, próbált valamit meglátni a helyről. Aha érkezett meg a shi'arral és a fiatal fiúval, akivel valami történt, ájult volt. Lehet, hogy nem bírta a térugrást. Asha szavaira bosszús volt. A sajnálat nem old meg semmit. Inkább nem kellett volna megtenni, amit most sajnál. Miután a nő leült és magába fordult, az ex-vámpír nem szólt hozzá. Az idegennel akart kommunikálni.
- Köszönjük nemes tettét, mellyel megóvta életünket a minket hadifogságba vinni készülő lényektől! Elárulná nekünk becses nevét és azt, hogy miképpen juthatunk haza a mi világunkba? Az én nevem Michael Dumbon.
Leroist nem érdekelték az itteni sérelmek, vádak, Asha élete vagy a családja élete sem. A saját életét akarta visszakapni, visszatérni a világába és itt hagyni ezt a rémálmot, amibe akarata ellenére belerángatták egyre mélyebbre, a föld alá, aztán egy másik világba. Ez a hely lehetett mágikus hely is és el tudta képzelni, hogy innen a férfi vissza tudta őket küldeni.

Na, ebből nem lesz hancúr! - konstatálta a Vércse magában. Igaz hogy csak a társa pihenésére akart fedőtörténetet gyártani esetleges hallgatózók számára hogy amaz erejében ne kezdjenek el kételkedni, de az élet apró ajándékait ritkán utasítja el, és jó dolgok a shi'arral akkor történnek szerinte a leggyakrabban, ha tesz is érte. De az eddigi eszméletlen pehelysúlyú Hatalmason (aki senkit se zavart volna) felül még előkerült a két elvesztett alkalmi társ is ebben az őrületben, így úgy néz ki valóban beszélgetés lesz abból a beszélgetésből. Sebaj gondolta, ha előbb jut vissza élete a relatív normális kerékvágásba, az is valami.

Amit a macskalény még kettesben mondott, arra még nem volt válasza. Viszont erre a monológra, amit itt előad... – Sajnáld azt, hogy nem a strandon találkoztunk fürdőruhában nyaralás közben! Ha bocsánatot akarsz kérni, oldjuk meg a visszautat, aztán segíts leütni azt a nagyon kedves megbízódat aki az általad kívánt csapat helyett minket rabolt el és sózott rád! – majd a másik két megkerült társ felé – Sziasztok, gondolom ti is marha izgi dolgokat találtatok odalent... – végül az új idegen felé fordulva, némileg elgondolkozva – Már több mint egy egész perce találkoztunk, de még mindig nem akarsz nekem parancsolgatni, foglyulejteni vagy csak simán megölni. Módfelett biztató kezdet. Crimson Kestrelnek hívnak. Már ha esetleg érdekel. – mutatkozik be erőltetett lelkesedéssel a Vércse, szerinte eleget téve az alapvető udvariasság szabályainak, miközben azt próbálja kitalálni magában ez az új fazon vajon mennyire segíti előre a hazajutás küldetését.

Láthatóan sem én, sem Dumbon nem tudtunk kellő hatást gyakorolni rájuk, mert ha a megérzésem nem csalt akkor a kiiktatásunkra készültek fel, miután hasznunkat látták. S mikor éppen elvinni készültek bennünket, megint egy teleportáló sugár fogott be minket. Röviddel ez után azon kaptam magam, hogy valamelyik bolygó légkörében zuhanunk.
~ Hát ez remek! Bárki is kezelte azt a transzportert, van még mit tanulnia az érkezési koordinátákról! ~
Dühöngtem magamban, miközben próbáltam valamit tenni, az ép földet érés érdekében. A gondolkodásomat meg az zavarta meg, hogy egy férfi hang a fejemben nyugalomra intett. Persze furcsálltam is a dolgot. Majd mintha valaki megfogott volna és magával rántva hirtelen megint máshol találtam magam. Amint körbenéztem csak egy köpenyes feltehetően férfit láttam, aki tele volt kötözésekkel. Aztán meg ismét telepatikusan közli velem, és feltehetően a társammal is, hogy ne féljünk és biztonságban vagyunk. Persze én ebben kissé kételkedtem. Nem sokkal később felbukkantak a többiek is. Most már az összkép is kezdett összeállni. Hiszen itt többek közt hatalmi harc is zajlik. Na meg az eddig tapasztaltak alapján leszűrtem, hogy a nemrégiben találkozott macska emberekkel összetúzött Asha amolyan renegát, aki nem osztotta a nézeteiket... Ezek után jómagam is felálltam és leporoltam magam. Majd a többieket végig hallgatva csendben figyeltem és szemléltem a környezetünket. Láthatóan egy régi, talán mágikus vonatkozású szent hely romjainál lehettünk. Aztán viszonoztam Kesztrerék beköszönését is, majd bemutatkoztam az idegen bemutatkoztam.
- Üdvözlöm önöket Crimson, Asha! Mi történt az ifjú Szásával? - majd az új idegen felé fordultam és hozzá beszéltem. - Üdvözlom én peddig a Doktor vagyok. Ez után kicsit vártam a többiek reakcióira, mielőtt folytatnám....