Z Dimenzió

Joseph – mint neve is mutatja - Németországból származik, bár szülei Amerikába költöztek a jobb élet reményében (és a család kétes múltja miatt). Jómódú, gazdag család sarja, és bár a külvilágnak nem mutatják, a fiú érezhetően rasszista neveltetésben részesült. Szintén nem tudott tény, hogy a fiú dédapja a náci Németország kitüntetett tisztje volt. A gyermekkel azonban más bajok is voltak, a belénevelt világnézeteit leszámítva.
Tizenkét éves volt, mikor húga – a kis négyéves Annemarie – halála megtörtént. A tragikus esetet tovább súlyosbította, hogy az elkövető a saját bátyja volt, aki saját elmondása szerint „Csak meg akarta nézni, ahogy vérzik”. A gyermeket fiatal korára és mentális állapotára hivatkozva csak elmegyógyintézet zárták. A fiatalkorúaknak fenntartott intézményben gyakorta történtek furcsa halálesetek – sokszor ugyan olyan körülmények között, mint a kis Annemarie esetében, azaz mély, hosszú vágások az alkaron, és az áldozat elvérzése – bár ezek közül egyet se sikerült Josephre bizonyítani. Ezek mellett tanórái is voltak, szülei ehhez ragaszkodtak, és az ápolók se ellenezték, így a gyermek magánórák keretében ugyan olyan tudást sajátított el, mintha csak a legjobb magániskolába járt volna. Emellett az esze is a helyén volt, jól tanult, szinte ragadt rá a tudás. Hosszú évek teltek el így az intézményben, és a gyermek láthatóan helyrejött, azaz nem történt semmilyen furcsaság, amit rá tudtak volna bizonyítani. Bár a halálesetek az óvintézkedések ellenére is folytatódtak, úgy tűnt, hogy a kis Josephnek semmi köze ezekhez, szülei pedig minden áron ki akarták hozni a látszólag normális fiúkat. Természetesen megrázta őket a lányuk halála, ám egyetlen fiúk úgy tűnt normális, ráadásul a bezárt gyermek a család hírnevét is rontotta, ezért akarták annyira otthon tudni. Hosszas tárgyalások, bírósági intézkedések, orvosi vizsgálatok, és beszélgetések, nameg rengeteg pénz árán sikerült a gyermeket hazahozniuk. Joseph ekkor már tizenhét éves volt. Az elmegyógyintézetben megtanulta kezelni gyilkolási vágyát, elrejteni a nyomait, így miután kijutott, nem kezdett egyből ölni. Illetve nem úgy, hogy lebukjon. Bár sorra történtek eltűnések, ezek többnyire olyan emberek voltak, akik nem sokaknak tűntek fel. Prostituáltak, útszéli koldusok, és egyéb, a társadalom által kivetett férfiak és nők.
Egyedül szülei gyanították, hogy nincs rendben valami a gyermekkel. Apja rendszeresen elbeszélgetett a fiával, aki gyakran eljárt otthonról, időnként napokra is, és ezekről az esetekről sosem beszélt. Azonban az öreg rendíthetetlenül puhította a fiút, és egyszer megtörte. Akkor Joseph elárult mindent, hogy azóta is folyamatosan öl, hogy ölnie kell, ez egy kényszer, aminek nem tud ellent mondani, olyan vágy, amit a legerősebb drogok se közelítenek meg. Hosszasan beszélgettek erről, mire meghozták a döntést. Joseph belépett a katonaságba, ahol hivatásos gyilkossá válhatott. Apja tanácsára a terrorista elhárításhoz jelentkezett, hiszen ott ölhetett a legtöbbet. Bár a kiképzés alatt rettentően szenvedett – hiszen nem ölhetett – sikerült leküzdenie ezt a vágyát arra az időszakra, amíg nem került ki a harcmezőre. Bár a gyilkosság így elismert lett, azaz többé nem kellett titkolnia, amikor megölt egy ellenséget, ez nem jelentett számára olyan felüdülést, mint a korábbi alkalmak, amikor az áldozatát hosszan kínozhatta, nézhette ahogy vérzik, hallhatta ahogy sikít. Itt csak meghúzta a ravaszt, és elterült a test a harcmező másik felén. Vérszomját a halottak számának növelésével próbálta oltani, egyre többet és többet ölt, szinte féktelenül rontott az ellenségnek. De akármennyi vér tapadt a kezéhez, akárhány elesett ellenséges terroristán, katonán, - épp mi ellen harcoltak -  gázolt át, mindig ott maradt benne az az üresség, amit semmi sem tölthetett be.
Aztán egyik eltávja alatt – gyakran ment „szabadságra”, hiszen ilyenkor hódolhatott a hobbijának – megkereste őt a Hydra. Talán ismerték a családját, és ezért a nézeteit, lehet, hogy tudtak a gyilkossági kényszeréről is, vagy csak egy megfelelő ideológiát támogató új-nácit láttak benne. A lényeg, hogy felkérték, csatlakozzon. Joseph pedig a gyilkosságnál is jobban szeretett egy valamit – élni. Ezért belement.
Első kalandján egyből a mélyvízbe dobták - mit vár az ember a Hydrától? Egy volt Hydrás tagot, Reena-t kellett visszaszerezzék, amihez a csapatot Japánba küldték. Joseph egy volt a névtelen katonák között, akik tucatjával haltak a kalandon - végül viszont, egy kar elvesztése árán, de sikerült túlélnie. A Hydra egy menő kis cyborg kart intézett a srácnak, hogy továbbra is hatékony maradhasson. Ez után egy bázist kellett elfoglaljanak, amit ismét sikerrel vettek - ekkor már szinte minimális veszteséggel. Elvesztettek egy csapattársat mondjuk, és több névtelen katonát, de ezzel jár a háború, nem? Szóval a bázis az övék lett, a csapat pedig Strucker báró személyes csapásmérő csapata lett, szóval büszkék lehettek magukra. A következő küldetés nehezebb volt, tényleg csak a csapásmérő alakulat ment, a pár fős egységnek pedig egy kommandós küldetést kellett végrehajtania. Ez már nehezebben ment, volt itt minden, illúziók, nehézségek, de végül - természetesen - ismét sikerrel jártak. Igaz, hogy két hónap késéssel, az erős illúziónak és technológiának hála... Mindegy, sikeresek voltak továbbra is. Ezen kívül szép lassan kezdett rájönni, hogy már nem kívánja annyira a gyilkolást, az emberek kínzását, mint korábban. Továbbra is örömet okoz neki, de nem érzi már annyira létszükségletnek.