A Triskelion, Manhattan

Haladunk a dolgokkal, és bár gyorsnak tűnik ez az egész, emlékeznem kell, hogy elég sokáig szunyókáltunk, úgyhogy nem árt, ha végre belehúzunk kicsit. Persze ez nem változtat azon, hogy még mindig elég idegen az egész helyzet, és rám férne egy zuhany a kórházi ágy után, meg egy meleg ebéd.
De ez nem kívánságműsör, örülünk, hogy élünk, és amíg Nero nem tart kávészünetet, mi sem tarthatunk. Ahogy egy nagyon beszívott ember mondta: a rossz emberek nem vesznek ki szabadnapot, így én sem tehetem. Kariel most biztos örömmel felvésné ezt a Marley idézetet a páncéljára, miután kioktatja Danverst a marihuána hatásairól.
Sue tényleg nem mond semmit, Ghost ötletétől pedig talán hányingerem is lehetne, de igazából nem lep meg a fickó gondolkodása, már hozzászoktam, hogy mindenkit kihasznál, így minket is.
Szóval két részre osztják a csapatot, engem Jon a Central Parkhoz küld, lelke rajta, de nem vállalok felelőséget Stephanie testi épségéért. Már majdnem benyögöm a csajnak, hogy most próbáljon meg nem megdögleni az elején, min a múltkor, de aztán rájövök, hogy én most játszom a jófiút, a kis Bruce-t, aki mindenhez jó képet vág.
-Természetesen megfelel! - Válaszolom röviden, és végülis tényleg nem rossz, emrt legalább ott lesz a Különítmény, így lesz néhány profi is, aki segíti a munkát, nem csak egy újabb kezdők.
Amúgy még szívesen megjegyezném Danversnek is, hogy ez a sok nem kívánt szövetséges, mint Zarda meg Ghost, meg ki tudja még ki, mind egy lyan elvre épülnek, ami már az elejétől kezdve hibás. Nem csak hogy azt hiszi, hogy a cél szentesíti az eszközt, de ráadásul túlságosan meg is bízik ezekben az emberekben. De ezek már lefutott körök, nem fogom megint felhozni ezeket a dolgokat, csak szépen mosolygok, elszántan nézek, és úgy teszek, ahogy Bruce tenne... Egyelőre!

Jason mutogatására, csak egy elegáns legyintéssel válaszolok, csöppet sem érdekel. Legfeljebb annyira mint egy legyet akit elhessegettek a vállamról. Azért szórakoztató a szópárbaja az ezredessel. A többieké már nem annyira, de talán kicsit lenyugodtak a kedélyek. Szóval szét kell válnunk, én a füves meg a két Pók.
-Felőlem rendben, de azért remélem megtudhatjuk a terved Póki?-
Kérdezem tőle, valahogy nincs sok kedvem vele dolgozni. Mostanában kicsit üldözési mániás lett.

Egy pillanatra gonoszul mosolyodtam el, amikor Jason is Mr. Stark-nak nevezte a dokit, nos, ezt egyszer már én is eljátszottam. A többiek persze nem tiltakoztak és a csoportok eldőltek, hogy ki merre megy. Helikopter, ahelyett, hogy kocsival mennénk, ami még egyszerűbb lenne, vagy adjanak helikoptert, amikor Miller vezet, emlékeim szerint ő még nem zuhant le soha sem és a vizsgáin is átment tehát biztonságos. A tervre nem igen figyelek, csak inkább arra, hogy holnap megyünk, addig meg lehet pihenni és lábadozni. Lehet, hogy közben elmegyek meglátogatni Barbie-t és beszélni vele. Clint-et most épp pár napig talán elkerültem volna, őt ismerve, amíg lenyugszik, mert amit tőle fogok kapni az amatőr megmozdulás miatt és, mert megölettem magam, azt teljesen megérdemlem majd.
Bólintottam Danvers-nek és ha már nem tart itt minket, akkor elindulok ki a helységből, hogy először az orvosiba menjek, hogy megvizsgálhassanak.

A helikopteres témára nézett fel és elvigyorodott az aggodalmakra egy pillanatra, hogy nem szeretik.
- Szerintem én vagyok az egyetlen, aki szeret helikopterrel repülni – mondta. – Igaz csak akkor, ha én vezetek…
És jött végre Póknő terve, hogy mit is akarnak tenni. Bemenni egy ilyen helyre, persze a nő minden bizonnyal képes magát megvédeni és nem lenne gond sem, de akkor sem tetszett neki különösebben az egész, hogy csak így egyedül hagyni besétálni.
- Túl rizikósnak gondolom – mondta. – Túl messze leszünk és mire beérünk ki tudja, hogy önnel mi történik. Főleg, hogy be kell jutnunk, és lehet, sőt biztos, hogy az AIM nem veszi jó néven, ha SHIELD ügynökök csak úgy berohannak az épületbe felfegyverkezve. És ha lebukik… akkor meg nem kell folytatnom a következmények miatt. Jobban szeretek olyan tervekkel dolgozni, amit hozzáértők találnak ki, katonák. Így, mint a többiek parancsnoka, örülnék, ha minden részletet elmondanának a nap hátralevő részében és talán sikerül egy jobb tervet közösen kitalálni, katonai fejjel. Remélem ön és Mr. Parker is egyetért.

A feladatok kiosztásra kerültek, és az is kiderült, hogy csak holnap lesz a bevetés. Ennek örülök, így lesz időm kipihenni magamat. A holnapi találkozónak megvan a helyszíne, az időpontja, nekem ennél több nem is kell, hiszen már elmondták a feladatot is, még ha csak igen zavarosan is: megfigyelés, várjuk, hogy Loki megpróbáljon átkelni erre a világra, remélhetőleg ehhez szükség van még valamilyen előkészületre, aminek során beavatkozhatunk.
Mivel nincs kérdésem, ezért felállok az asztaltól és tisztelgek.
-Engedelmével, ezredes.
Ezzel lelépek, egyenesen a kantinba indulok, ahol alaposan megtömöm a hasam, aztán lezuhanyzom, és elmegyek az orvosiba egy gyors vizsgálatra, ami után már le is feküdhetnék, hiszen holnap reggel korán kell kelnem.

Stark hozza a szokásos formáját, még jó, hogy csak ennyi ideig kellett elviselnünk a fickót. Tony sokkal szimpatikusabb, ha már itt tartunk. Próbálom nem mutatni, hogy Drew terve nem igazán nyerő ötlet, ahogy Jon is kifejti.
De hát nekem sincs sokkal jobb ötletem, úgy hogy ezt a többiekre hagyom. Hagyj törjék rajta a fejüket ők.
-Nekem ez mind megfelel....-
Morgom, majd ha lelépünk rögtön az orvosiba megyek, hagy esek túl a vizsgálatokon, majd azt hiszem lepihenek. Habár aludni biztos, nem fogok tudni.

Mikor távozhattunk köszönés nélkül hagytam el az eligazítót, csak egy megvető pillantással nyugtáztam Jones kedves lelkesedését. Az első dolgom az volt, hogy lemenjek a gyengélkedőre, ahol megvizsgáltak, majd irány a szobám és zártam magamra az ajtót. Hosszú forró zuhany, utána pedig az unatkozás jöhetett, beszélni akartam Barbieval és/vagy Clinttel is, de egyikőjük sem volt az épületben. Persze, miért is lennének itt, amikor a legnagyobb szükségem lenne rájuk. Utána próbáltam aludni, hogy újabb álmot lássak, de valahol meg mégsem akartam aludni, hiszen arra vártam, hogy visszaérjen a Különítmény is. De végül feladtam, inkább álmot akartam, hogy még többet megtudjak így igyekeztem a lehető leghamarabb elaludni.

Jon bólintott az ezredesnek megadóan.
- Értem asszonyom, bár tudja, hogy mennyire bízom Ghost-ban és a technológiájában – mondta.
Annyira, mint Amerika Kapitány, azaz semennyire. Mikor Emma gyors csókot adott neki a lányra mosolygott, majd átkarolta a derekánál és így kísérte le őt a gyengélkedőre, ha már egyszer úgyis mindenkinek oda kellett mennie. Miután ezzel végeztek, pihenés címén saját maga inkább a hivatalos jelentését írta meg, majd olvasott egy kicsit. A Bruce-tól kapott fényképre nézett, amit ki is tett az íróasztalára, majd vett egy mély levegőt. Lassan pedig odakint is kezdett éjszaka lenni, így lassanként Jon is megpróbált lepihenni és aludni végre.

Este végül vacsora után Jon is lefeküdt aludni, és ahogyan az elmúlt két alkalommal most is egy álmot látott. Ezeken már meg sem lepődött, hogy így volt, már szinte várta, hogy így legyen. Egy baráti küzdelem volt soron, amit most láttak. Harcos révén lenyűgözte, hogy mire képesek az Asgardiak, a beszéd részt nem igen figyelte, számára nem mondtak sokat azok a dolgok, majd végül meglepő módon nem Thor győzött a küzdelemben, hanem Balder. Ez az álom sem mondott túl sokat arról, hogy miért is látták ezeket.
Miután felébredt még lezuhanyozott, majd a szokásos katonai felszerelését vette fel, hozzá a golyóálló mellényt, a két pisztolyát a speciális lőszerekkel is eltette, majd lassú nyugodt tempóban indult az eligazító irányába.

Estig sehol sem volt az a két személy, akiket ezen az átkozott világon látni akartam. Így hát inkább elaludtam, mert kíváncsi voltam arra, hogy ezúttal vajon mi lehet az, amit láthatunk. És valóban így is lett, egy újabb álom, ezúttal egy aréna és harc, miért van az, hogy Kilenc világ két legjobb férfijét látom álmaimban és mind a kettő a nagybátyám? Nem volt igazság, igaz apámra és Thor-ra koncentrált főleg az álom, de azért próbáltam a másik négyest is figyelni, hogy ők mit is tettek, amikor mindez megtörtént. Mert úgy hittem, hogy ezek nem csak álmok, hanem ténylegesen emlékek is. Szóval tényleg béke volt, mert legyőzték a jégóriásokat, apám pedig már megint diszkréten fenyeget és csak Thor nem veszi észre. Ezt még én is tudtam, a mesékben is benne volt, hogy a szokványos köröket nem szabad megtörni Asgardon, mert annak rossz vége lesz. És nem kis meglepetésemre végül a másik nagybátyám győzött, Balder és nem pedig Thor. Szóval még nálad is létezett jobb harcos. A nagyapámra néztem, majd mellette a jégóriásokat láttam meg, közel sem bizalomgerjesztő külsővel és tekintettel. Majd itt reggel lett.
Vissza akartam mászni az ágyba egy újabb és másik álomért, de nem tehettem meg, miután felöltöztem a kardomat, íjamat, tegezt és a pisztolyt is magamhoz vettem. Reggelizni kellett volna még menni, de nem volt étvágyam és a gondolatától is felfordult a gyomrom, így egyből az eligazító irányába tartottam és tudomást sem vettem a közelben beszélgetőkről, akik mind-mind ezt az álmot taglalták. Még mindig nem volt joguk ahhoz, hogy lássák, csak nekem ezen a helyen, csak nekem!

Miután megvizsgáltak - naná, hogy nem találtak semmit sem - a szobámba vágtattam. Hosszasan zuhanyoztam, majd szinte rögtön be is ájultam. Újabb álom, miközben a harcolókat néztem, azon gondolkodtam, mi vajon miért nem leszünk őrültek ezektől a látomásoktól, mint a többi mutáns. Talán már hozzászoktunk, vagy más oka van.
Igazából nem sokat értek az egészből, de azt igen hogy Loki enyhén célozgat valamire, míg Thor nem is veszi a lapot. A jég óriás meg elég dühösen bámul kifelé a szemeiből. Nem is csodálom, miután elverték, még nézheti, hogy ünnepelnek efölött.
Korábban keltem, hogy helyre pofozzam a kesztyűt, feltöltöttem a nanobotokkal, magamhoz veszem a pisztolyomat és kifelé indulok. Mindenki az éjszakai álomról beszél, s sajnos van olyan is aki nem viseli túl jól ezeket.

Kimerülten ébredek, sokáig képtelen voltam elaludni, s csak forgolódtam. Mikor végre sikerült volna, jött az újabb álom. Folytatódott az ünnepség, a harci torna. Thor és Loki kettősét figyeltem, hisz az álom is jobban rájuk koncentrált. Loki a rend felrúgásával járó káoszt emlegette, s lehet csak odaképzeltem, de mintha fenyegetés bujkált volna a szavaiban. Amiből Thor nem vett észre semmit, vagy csak nem mutatta.
A jégóriások, pedig mindezt dühösen nézték végig. Ami viszont meglepő volt, hogy Thor-t, végül Balder legyőzte.
Ekkor ébredek, fáradtan sétálok végig a folyosón, miután felöltöztem, magamhoz vettem a késeket, és a pisztolyt, a különleges töltényekkel együtt. Mindenki az éjszakai álomról beszél, noha senki sem tudja ennek a jelentőségét. Ahogy mi sem. Csak egyben vagyok biztos, ezek már megtörténtek, valakinek az emlékei. Már csak az a kérdés, hogy kié?

Újabb istenverte álom, már nagyon elegem van ezekből az asgardi ömlengésekből, mindenki hős, mindenki boldog, az egész olyan, mint egy mesefilm, mintha nem is valódi emlékek lennének, csak meghamisított, édes álmodozások.
Rutinszerű mozdulatokkal veszem fel az egyenruhámat, teszem ez a fegyvereimet, a robbanószereket, a kesztyűt, mindent, ami a szokásos fegyvertáram része. Ellenőrzöm a tárakat, a fegyvereket, végül mindent a helyére rakok, és megyek a találkozási pontra.
A folyosókon haladva kicsit hülye érzés, hogy mindenki ugyan arról az álomról beszél. Eddig a csapat minden tagja ugyan azt álmodta, de hogy minden mutáns és különleges erőkkel bíró ember az egész Földön? Ez már kezd egy kissé túl grandiózus lenni.

Beléptem végül a terembe, ahol már többen ott voltak, csak biccentettem az ezredes és Pókember felé. Majd Clint-re néztem, de nem volt bátorságom a szemébe nézni a történtek után, amatőr módon viselkedtem és nem gondoltam bele, hogy ő és Barbie miként éreznének, hiszen mind a ketten olyan sokat vesztettek már. Nyeltem egy nagyot, amikor még mindig engem nézett és nem csak a biccentést kaptam tőle. Végül mélyen a szemébe néztem és minden erőmre szükségem volt, hogy ne jöjjek zavarba a tekintetétől. A tegnapelőtt este jutott eszembe, ahogyan a földön terültem el, mert hátba lőtt, mikor én úgy ítéltem meg, hogy mára végeztünk. Odalépett hozzám, én pedig morcosan és nyűgösen néztem fel rá, aki végül meglepetésemre kezet nyújtott, hogy felsegítsen. Máskor minden bizonnyal ellöktem volna a kezét, de most elfogadtam minden gond nélkül. Túl hirtelen pattantam fel és centikre sikerült csak megállnom a férfitól. Akkor is, mint most nyeltem egyet zavartan, ahogyan néhány centiről néztem bele csak Clint szemébe. Ha bárki másról lett volna szó, már megcsókoltam volna az illetőt, de őt képtelen voltam akkor. hosszú másodpercekig csak álltunk így, míg végül, míg végül arcon pusziltam. „Jó éjt Clint! – mondtam neki.” Még egyszer rámosolyogtam, majd mielőtt még mondhatott volna bármit is, szó szerint elmenekültem a helységből. Meg kellett volna tennem, de képtelen voltam rá.
Most hiába próbáltam mosolyogni rá, nem sikerült. Mit érezhetett vajon, hogy én meghaltam és visszajöttem, de a családja nem? A felesége és a három gyereke nem, emlékszem, amit egyszer mondott, miután Vörös Koponya ránk támadt és magunkhoz tértünk. Tudom, hogy nem kedveltek, tudom, hogy állatnak tartotok, de szerintetek én hagytam volna, hogy ezt tegyék veletek, ha lett volna más választásunk? A családomat a szemem előtt mészárolták le, és csak a holttestemen át hagynám, hogy titeket is elveszítselek! Én vissza… ők nem. Miközben Danvers beszélt közelebb léptem hozzá lehajtott fejjel.
- Sajnálom Clint – suttogtam halkan, ha tudta volna, hogy nem érdekelt, hogy maradtam volna halott is. – Már jól vagyok, tényleg.
A hangom megremegett, mint aki sírás közelében áll. Életemben nem volt ennyire gyenge és szánalmas hazugságom. Olyan szívesen bújtam volna hozzá, ha mások nem lettek volna itt. De nem, nem és nem, erős vagyok. Danvers szavaira megráztam csak a fejemet, ételre sem tudtam nézni, nemhogy egyek is bármit.
- Ne aggódj, még így is jobban fogok lőni, mint te a jobb napjaidon – mosolyodtam végül el egy pillanatra gonoszul.

Biccentett a már bent levőknek és azoknak is, akik most értek ide a társai közül. Az ezredes szavaira töltött magának egy csésze kávét és egy almát vett fel az asztalról, még túl korainak ítélte meg a reggelit. Az ő tervük lett hamarabb elmondva és akaratlanul is észrevette a két íjász közötti lezajlott jelenetet. A korábbi flörtölésük neki is feltűnt, igaz kinek nem, de a magánügyük. Így inkább visszafordult Danvers felé. Már megint Ghost, de tény, hogy ez volt a leggyorsabb és a legkönnyebben kivitelezhető, noha nem örült neki.
- Még lenne egy kérdésem asszonyom – mondta. – Mi a legrosszabb, amire számíthatunk és miként léphetünk fel ellene? Élve kellenek, akik esetlegesen szövetségben vannak Kovaccsal, vagy halálos erő is használható ellenük?

Magamhoz veszek egy energiaitalt, és biccentek Clintnek meg Pókembernek, bár kétlem, hogy utóbbi különösen a szívébe zárt volna. Miközben Danvers mondókáját hallgatom, a croissant is eltűnik bennem, és gyorsan ledöntöm a maradék innivalót is. A végén egy elfojtott böffentéssel jelzem, hogy sikerült fél percen belül megreggeliznem, hogy Carol nyugodt lehessen, hogy nem üres hassal megyünk világot menteni, aztán már válaszolok is a kérdésre.
-Mint a nap, ezredes! - Válaszolok visszafogott lelkesedéssel, és megigazítom a kezemen a karperecet. Mahr Vehl ellen remekül működött a cucc, és nem csak a funkcióit látja el tökéletesen, de ráadásul kellően strapabíróra is sikerült tervezni, egy karcolás nem sok, annyi sincs rajta, pedig technikailag rám dőlt egy ház is. Ha végeztünk az eligazítással, már indulok is Clint után, akire láthatóan eléggé rá van tapadva Steph, bár próbálja visszafogni magát, de azért nem szokás sutyorogni, miközben Danvers megmondja a tutit.

Ásítozva lépek be, és csak bágyadtan intek a többieknek. Ma valahogy nincs kedvem katonásan viselkedni. Igaz máskor sem viszem túlzásba ezt a dolgot. Fáradt vagyok, de azért kellőképp izgatott is.
-Világos mint, a nap Ezredes!-
Mondom bár egyáltalán nem így érzek, de mivel nekem sincs jobb ötletem, inkább befogom. Jaj anyám, menjetek szobára az istenért már. Komolyan csak a vak nem látja mi folyik itt.
-Ha nincs más, akkor jobb ha indulunk is.-

Jon átvette az adóvevőt Danverstől, majd még viszonozta Emma csókját, igaz kissé kelletlenül a helyzet miatt. Még mindig távol állt tőle ez a viselkedés, főleg a felettese előtt és a többiek előtt. Még mindig úgy érezte, hogy ez magánügy és nem tartozik másra. Felvette a fülest is, ahol a napja csak rosszabb lett azzal, hogy máris halhatta Ghost hangját. Sőt, a férfi fokozni is tudta azzal, hogy minden mozdulatukat figyelni fogja. Néhány pillanatra lecsukta a szemét, amikor az éles fény körbevette őket, majd a megszokott érzés kerítette hatalmába, ami a teleportáláskor megszokott.

//Folytatás: AIM B-épület, Queens//


Miközben a többiek elteleportáltak átvettem Clinttől a saját fülesemet, majd utoljára indultam el. Nem volt az az isten egyik panteonból sem ezen a világon, hogy Tao-t a hátam mögé engedjem. Elfintorodtam, amikor Parr-t említette, az elmebeteg kisgyerek. Remek! Az a valami mikor nem türelmetlen? És engem tartanak hirtelen haragúnak, nevetséges, az a kis izé sokkal inkább az. Mi lenne ha azt az együttműködést visszamondanánk és lelőhetném Parr-t és Tao-t? Majd utána talán valamilyen szinten működhet az együttműködés. A liftben is úgy álltam meg, hogy véletlenül sem mutassam a hátamat egyiknek sem. Paranoia? Talán. A helikopterre néztem, nagyon nem akaródzott közel menni hozzá. Nem a géppel volt a bajom, sem azzal, hogy lezuhanhat, talán legalább gyorsan vége lenne ennek az egésznek. Hanem Barbara volt az oka. Vajon a legjobb barátnőm mit fog szólni ahhoz, amit tegnap sikeresen előadtam? Igaz még Clint sem szedte le a fejem, hogy amatőr vagyok és ostoba, de ami késik, nem múlik, majd ha nem lesznek ott a többiek. De Barbie képes lesz a többiek előtt megtenni. Clint szavaira torpantam meg és rezzentem kissé össze. Ő is itt lesz, ezt most nekem szánta megnyugtatásul vagy csak én akartam, hogy annak szánja. Hiszen Londonban is ott volt és akkor is lezuhantunk. Néhány szívdobbanásnyi ideig csak néztem a gépet, majd kivételesen anélkül, hogy visszaszóltam volna Barton-nak szálltam fel rá.

Az adóvevőt a fülembe rakom, és bólintok Danversnek, amikor közli, hogy Rusty is velünk jön. Ez jó hír, használható a srác, ha épp nem borul ki az álmok miatt, remélem nem veszti el a fejét.
Felmegyek a tetőre, a helikopterek gondolatától is kezd fájni a fejem, de a shieldnek biztos van valami kedvezményes szerződése egy helikoptergyártó céggel, és száz, hogy jó biztosítást kötöttek az összesre. Kár, hogy pilótákat nem nagyon tudnak válogatni. Clint azért biztosít róla, hogy tuti nem fogunk lezuhanni, kivételesen jó pilótánk van, na persze, ezt már hallottuk párszor. És ő is itt van velünk, mintha ez megvédené a gépet a lezuhanástól. Például jön egy szokásos bazinagy organizmus, és Clint majd egyetlen nyílvesszővel a helikopterből elintézi az egészet.
Na ugorjunk, felszállok a gépre.
-Szóval a terv szerint csak kimegyünk a parkba, és várjuk, hogy megnyíljon valami kapu, amin átjön Loki? - Kérdem egészen zanzásítva a tervet Clinttől.