A Triskelion, Manhattan

Elfintorodtam, amikor kiderült, hogy anyámban is lehet ilyen vér. Bár ezt még meg lehet vizsgálni, hacsak nem halt meg a mostani pár napban, akkor még mindig életben volt odakint New Yorkban. Az egésztől megborzongtam, főleg a tudattól, hogy egy idegen faj DNS-e is ott volt benne, egy földönkívülié. Felemeltem a kezem, nem is tudom, hogy miért, talán, hogy rám figyeljenek.
- Akkor, ha jól értem a mutációnk nem is mutáció, hanem tulajdonképpen mágiahasználat és lényegében nincsenek mutánsok a bolygón, csak mágiahasználók– néztem a nagybátyámra. – De ha én félvér vagyok, plusz anyámtól is ezt örököltem, akkor ezek szerint elég nagy esélyem van arra, hogy segítség nélkül kialakuljon bennem úgymond másodlagos mutáció, mint Kovacsnak is.
Bölcsész voltam, nem tudós, így igazából belemenni ennél jobban felesleges lett volna sem értettem volna meg. Bólintottam, most már értettem az asgardi túlvilágon levőket, hogy mit kerestek ott.
- Hela mondott valamit, mire értette, hogy válasszak közted, vagy atyám között és olyanná tesz, mint akit választok? – kérdeztem. – A válaszomat valószínűleg nem hallottad már, mert időn kívülre helyezett, de mivel azt mondtam, hogy mindkettőt választom, azaz maradok olyan, mint régen dühöngve küldött vissza az élők sorába… Ha döntök, tisztavérű Asgardi lettem volna?
Kovacsnak igaza van, persze… gúnyosan mosolyodtam el.
- Az emberek még mindig ostoba barmok – mondtam. – Igaza volt? Ennyire nincs eszük, hogy nem látják és azt sem, hogy őt aztán nem érdekli, hogy egyetértenek vele, ugyanúgy megöli őket is, mint bárkit? Aki szerinte nem méltó ahhoz, hogy ő istent játsszon…

Csöndben figyelte, amit beszélt Thor és Danvers, valahol elárulva érezte magát, a családja a kezdetektől benne volt ebben, ki tudja, hogy miként és ő semmit sem tudott róla, azt leszámítva, hogy az útja igazából ki volt taposva a SHIELD-hez. Lehet, hogy Fury pont a dédnagyapja miatt vette fel őt és a szüleit is a céghez? A genetikai és egyéb kérdésekhez nem tudott hozzászólni, ez már meghaladta a tudását, matekból és fizikából jó volt, de biológia és a kémia nem volt az ő szakterülete. Thor szavaira nézett fel, aki mondta, hogy a birodalmak határa kezdett megszűnni.
- Mit jelent, hogy önök lesznek halandók, vagy a mutánsok istenek? – kérdezte. – Ha Kovacsnak igaza is volt, az sem mentesíti a vádak és bűnök alól, amiket elkövetett.
Hazaárulás, tömeggyilkosság és még lehetett volna sorolni. Elfintorodott Danvers szavain, Barnes és az öreg Miller mint hős, vagy épp áruló. Ettől kezdve csak napok kérdése, hogy az internet segítségével valaki kiderítse, hogy milyen kapcsolat van közöttük. Akkor pedig nem csak ő és a családja kerülhet bajba, hanem mindenki, akivel kapcsolatban áll.
- Feltételezem asszonyom, ha a dédnagyapámhoz fűződő rokonságom miatt benyújtom a lemondási és áthelyezési kérelmemet nem fogja elfogadni – nézett a felettesére keserűen. – Nem akarom, hogy a személyem miatt esetlegesen a SHIELD-et és önt, önöket is felelősségre vonják.

Valahol Tony második mondatánál vesztettem el a fonalat, azt még értettem, hogy jól gondoltam, amit, de a tudományos magyarázattól már a hátamon felállt a szőr és a fejem is belefájdult. Arról nem is beszélve, hogy egy szót sem értettem belőle.
- Jó, jó, jó! – szóltam bele Stark beszédébe. – Inkább elhiszem, tudod, hogy bölcsész vagyok, nem tudós! Mintha nem lett volna komoly lelki és fizikai traumám, csak agyonlőttek, majd feltámasztottak… megölte az apám az egyetlen barátomat, aztán én hidegvérrel a bátyámat, majd egy nyíllal halálra szurkáltam és így kivégeztem apám egyik másolatát az ajtók nélküli szobában, majd Clint és én… de ezt leszámítva semmilyen „komoly” fizikai és lelki trauma nem ért az elmúlt közel egy hétben… egy évben, egy év volt Valhalla…
Danvers szavaira elfintorodtam, ennek csak egyetlen magyarázata volt, amit már mondtam korábban és amivel nekem is gondjaim voltak.
- Ez nálam is megvan, a pszichiáter jelentéséből tudja, hogy istenkomplexussal küzdök – néztem Danevers-re. – Mielőtt tudtam, hogy mi vagyok több akartam lenni az embereknél, mióta tudom, hogy mi vagyok tisztavérű istennő akarok lenni. Kovacs mindig is a vallásba menekült, először istenbe, most magát tartja annak… valami olyannak kell lennie, ami egyedi.
Meglepetten néztem a nagybátyámra.
- Nem tudod – mondtam. – Tényleg nem tudod… az utolsó víziónk, amit az ébredés előtt láttunk. Voltak benne más fajok is, örökkévalók, embertelenek, atlantisziak és persze ott volt a nagyapám is és Hela is. Odin ki akart lépni valamilyen szövetségből, mert a nagyanyámnak átengedte apám miatt Jotunheim-et. Odin tudta, hogy a Ragnarökhöz közeledik a fajunk és a többieket kérte, hogy segítsenek megvédeni Midgardot és az emberiséget. Ők beleegyeztek, de úgy tűnt, hogy ebből nem egy faj nem is ezen a bolygón él. Aztán Hela is segített, egy alkut kötöttek, a segítségéért Odin feloldotta a törvényt, miszerint Hela nem alkothat életet, egy megfelelő apa kellett neki ahhoz, hogy gyermeke lehessen. Ez voltál ezek szerint te magad…
Steve-re néztem a szavai után.
- Nem kell aggódni, én is annak tekintem őket – mondtam. – Úgy tűnik rajtunk kívül minden aktuális és volt csapattárs elfelejti, hogy Ghost miként csonkolta meg a társaságot azon a hídon.

Stephanie kitörésén és szavain, amiket Starkhoz intézett Jon csak megcsóválta a fejét.
- Azért van, amin sem az idő, sem a halál nem tud változtatni – mondta. – És az Lyesmith jelleme és csípős modora.
Rogers szavaira kissé lehajtotta a fejét, nem tudta tagadni, hogy jól esett neki az, amit a férfi mondott, hiszen ilyen szavakat nem mindennap hall az ember a példaképétől, aki mindig is az volt a számára. És nem utolsó sorban a munkáját is dicsérték és elismerték.
- Köszönöm uram! – mondta. – A későbbiekben is igyekszem nem csalódást okozni, sem önnek, sem a hazának.
Teljesen egyetértett Kapitánnyal egyébként ő maga is hősként tekintett minden katonára, aki az életét kockáztatta a hazájáért. Bólintott, ő sem akart máshogyan cselekedni ellenük, csak úgy, ahogyan megérdemelték, hazaárulóként és ehhez hasonlóként. A legtöbbeknél nem csodálkozott, hogy átálltak a másik oldalra, soha sem illetek a csapatba és úgy vélte, hogy Lyesmith azért nem tette, mert két csárdás nem fér meg egy csárdában.
- Elő kell csalni Ghost-ot és Kovacsot is, és hibára kényszeríteni őket ahhoz, hogy elkaphassuk őket. Uram – nézett Thor-ra. – Mit tud Amora-ról? Ő is Kovacsékkal ment…

- Mintha lett volna esélyem máshogy kezelni… - morogtam. – Ha nem lett volna meg az erőm, akkor a kezem elvesztésekor lelépek, mint ahogyan Tied… khm, Dina tette, amikor ő a szemét vesztette el Ghost miatt. Rendben értem.
Engem a bosszú motivált és a gyűlölet, amit azóta is ez hajtott igazából előre. Meg most már ebbe a listába Kovácsék is beszálltak. Megköszörültem a torkomat és éreztem, hogy egy kissé elvörösödök a hamiskás mosolyra, én! Stark előtt, ez nem lehet igaz.
- De az ő véleménye nem szubjektív ebben a témában – válaszoltam. – Hé! Ezt mikor mondta?! Nem… inkább nem akarom tudni.
Ismét bólintottam megadóan, mintha lett volna más választásom.
- Megvizsgálhat – adtam meg magam.
Thor-ra mosolyogtam az anyai ösztönök után.
- Úgy néhány ezer év után illik, hogy kialakuljon, nem? – kérdeztem.
Majd utána újra Tony-ra néztem.
- Mitológiát hagyjátok csak rám, abban eléggé otthon vagyok, legalább a következő félévem is meglesz az egyetemen – mondtam. – Atlantisz görög alapú kultúra, technokraták voltak a saját idejükben, majd elsüllyedt a sziget. Végül is nem árthat egy műholddal az óceánokat végigszkennelni, hogy merre lehet. De olvastunk Faustot…
Mahr Vehll, Mahr Vehll hát persze! Ő tudhat valamit.
- A vízióban, az örökkévalók mintha nem földiek lettek volna, ha jól emlékszem Titanos, Acheron és Halcyon bolygókat emlegettek, hátha a kree-k tudnak erről valamit…

- Természetesen engedem a vizsgálatot – mondta Jon is.
A vitatkozásba és a beszédbe nem szólt bele, csak csendesen figyelte, hogy ki mire jut. Valami az eszébe jutott Thor szavai után, mindenki, akiben volt olyan gén látta a víziókat, akkor ez elől ő sem volt kivétel és az anyjától, vagy az apjától örökölt ilyesmit. Pedig már kezdett korábban örülni, egyelőre nem volt fontos. Sokkal inkább, hogy milyen személyek vannak az ellenség oldalán.
- Asszonyom – fordult a nő kérdése után még Danvers-hez. – Már tudjuk, hogy Kovacs-ék rendelkeznek telepatával. Lehetséges lenne, hogy a későbbiekben a SHIELD alkalmazásában álló telepaták képezzenek minket mentális védelemre, hogy a tudatbefolyásolás ellen védekezhessünk? Feltéve, ha erre van lehetőség.
Ezt legalább olyan fontosnak érezte, mint azt, hogy mit tudhat Jones és a kree férfi is. az ellenséget minden oldalon meg kellett fogni. Mert látta ugyan, hogy Ghost képes ez ellen fellépni, de nem lehetett és nem is akarta, hogy ott legyen az a bűnöző, saját erőből kellett volna mindezt megoldani valahogyan.

- Okkal járok skandinavisztika-történelem szakra a Columbia egyetemen – néztem mosolyogva Tony-ra.
Namor-ra felvontam a szemöldökömet, a név ismerős volt, csak éppen nem tudtam, hogy honnan volt az. De ezek szerint a reakciókból megint olyan dolgokba botlottunk, amit nem igen akart Danvers elárulni nekünk.
- Manapság kezd úgy tűnni, hogy akinek valamilyen dilije, vagy megalomániája van, az mond igazat – jegyeztem meg gúnyosan.
Szóval tudott bolygókról és még az F4 is. Igencsak kezdett érdekes lenni az egész. Miller telepatikus támadások elleni védekezős ötlete igencsak nyerő volt és Danvers is támogatta, ami pedig jó pontnak tűnt. Baxter toronynál?
- Mi volt a Baxter toronynál? – kérdeztem.*
Lehet, hogy ez akkor volt, amikor éppen halott voltam? Odin erő, egy újabb dolog, amiről nem tudtam eddig, de most legalább némileg választ is kaptunk erre némileg választ és okfejtést. Azonban ekkor még egy másik hangra is figyelmes lettem, Storm. Biccentettem felé, amikor belépett. Ő viszont egy olyan dolgot hozott fel, ami miatt nem Thor-tól kérdeztem meg, amit.
- Persze a Mindenek-atyja – mondtam. – Ezek szerint a mítoszok igazak, hogy ő maga volt Asgard és mindent tudott, ami ott történik… Sue, mi azaz N-zóna?

A mitológiai dolgokba nem szólt bele, csak kezdte sajnálni, hogy nincs semmilyen matematikai, vagy fizikai egyenlet-levezetés ezekben a dolgokban, mert akkor még bele is tudna szólni ebbe. Viszont, ami már őt is érintette az először a Pegazus volt.
- A kree levesztette az önkontrollt és leomlasztotta teljesen a Baxter-tornyot az ott levőkkel együtt – mondta Steph-nek.
Végül jött az X-génnel kapcsolatos dolog, úgy tűnt, hogy ő sem ússza meg és ő is érintett abban, hogy mutáns lesz, ha jelentkezik valaha a képessége.
- Pedig mennyire reméltem, hogy egy egyszerű ember vagyok csak – mondta miközben megvakarta a tarkóját. – De úgy túl egyszerű lenne úgy az élet, nem igaz? – kérdezte fanyar mosollyal.
Még ha nemet is akart volna mondani, akkor is jött, hogy Thor is szerette volna, hogy az ő vérét is megvizsgálják, ettől kezdve pedig nem tehette. Mégsem mondhat ellent a felettesének és egy istennek.
- Legyen – mondta. – Az enyémet is megvizsgálhatják.
Ő is biccentett a belépő Dr. Stormnak.
- Mennyi ideig tart ezeknek a vizsgálatoknak eredménye legyen? – kérdezte.

*Steph akkor volt halott éppen és nem volt ott.

Miller jelentését elolvasni? Ezt ugye nem mondta komolyan, de valószínűleg úgysem nagyon lesz más választásom, így kénytelen leszek megtenni. Sue-ra néztem és figyeltem, hogy mit is mond és magyaráz az N-zónáról, tehát egy furcsa és lényegében egy inverze volt a mi világunknak. Bólintottam, valami rémlett, hogy ott történt ilyesmi, a hely haldoklott és képes volt megváltoztatni őket, ha pedig ott voltak Kovacsék.
- Lehet tudni, hogy az oda menekült Walterékre az őrületen felül milyen mellékhatásokkal járhat az, hogy ilyen sokat tartózkodnak abban a zónában?
Nagybátyám szerint is lehetséges, hogy minden világban máshogy működnek a képességek, ezért erősödhettek fel az itteniek is.
- Még emlékszem arra, hogy valaki felhozta az egész invázió előtt, hogy annak hála, hogy Walter ennyi kaput nyitogatott a két világ között túlságosan közel kerültek egymáshoz… lehetséges az Sue, hogy a két dimenzió az N-zóna és a mienk egyesül? Ha igen, mi lehet a következménye?
Az már aggasztóbb volt, hogy még ő sem hallott az örökkévalókról, sem pedig annak a két vezetőjéről. Talán a kree többet tud majd.

Hamarosan magyarázatot kapott ő is arról, hogy mi is az az N-zóna és arrafelé mi található, illetve mitől kell tartani. Biccentett ő is, emlékezett arra az esetre, bár ezek a mostani lények eléggé eltértek attól, amik ott voltak abban az esetben. A képességekre milyen hatással van sugárzás és ehhez hasonló kérdések is felmerültek, de ehhez továbbra sem tudott hozzátenni semmilyen dolgot. Lyesmith kérdései jogosak voltak és őt is érdekelte a válasz. A vizsgálatot és annak idejével kapcsolatos dolgokra Susan felelt neki, hálás volt a lánynak, hogy érthetően magyarázta el az egészet.
- Köszönöm a korrekt választ Dr. Storm – mondta.
Átjárók nyitása, ebből beugrott valami.
- Nem lehet, hogy olyan alapon nyit kaput Kovacs, ahogyan az asgardiak képesek azt a szivárványhidat használni? Annak idején láttuk Washingtonban is és amennyire tudom a Mjölnir is képes effélére, Lyesmith magyarázott korábban ilyet Valkűrt illetően. Ha ez igaz, ez nem lehet jó kiindulási alap?

Kezdem azt hinni, hogy kár volt erre rákérdeznem, mert a magyarázatból nem sokat szűrtem le, csak annyit, hogy kétli, hogy egybeolvadna a kettő hely. Remek! Nem mintha a sugárzás nem lenne bőven elég, de legalább nem kell valami kozmikus ütközéstől tartani szerencsére. Nem lesznek Zabuk? Pedig már gondolkodtam, hogy kérek egyet ajándékba, mert imádtam azokat a nagymacskákat. Egy miatt sajnáltam, hogyha távoznak, eddig jó történeteket hallottam tőlük, mitológiai szempontból, de így ez elmarad majd a későbbiekben. Párduc úgyis néma volt és nem osztott nem szorzott, Zarda volt a legérdekesebb.
- Ideje volt, úgyis túl kicsi volt ez a hely két istennőnek – fűztem hozzá hangosan.
És végül ennyi, akkor végre úgy nézett ki, hogy lehet majd reggelizni lassan egy hét után, ami igazából már nagyon rám fért.
- Részemről nincs más ezredes, ami Ostermant illeti, rendeljenek mellé egy pszichiátert, vagy pszichológust, bárki, aki átsegíti azon, hogy nem tudja kontrollálni az érzelmeit.

Szóval mások is gondoltak arra, amire ő, végül is errefelé igencsak sok a katona és ez teljesen egyértelmű volt, legalább is szerinte. Arra csak biccentett, hogy többen kilépnek a csapatból, igazából valahogy nem tudott csodálkozni, a legjobb kérdés az lett volna, hogy miért is csatlakoztak először ide.
- Ki fogja a távozókat helyettesíteni a Különítményben? – kérdezte. – Vagy ilyen megfogyatkozott számban is megmarad a csapat?
Igaz még ott voltak ők négyen, Lysmith, White, Jackson és saját maga is helyettesnek, akikkel a kiesőket lehetett volna pótolni, ha úgy akarja az ezredes. De White, az egy külön ügy lesz, hogy ne legyenek egy csapatban, nem akarta azt, amit a katonai szabályzat egyébként is tiltott.
- Nincs több kérdésem asszonyom! – mondta végezetül.

Egy eseményekkel teli nyolc hónapon volt túl Miller, most ő maga is közel ült az ablakokhoz és a várost figyelte, miközben éppen a kávéját iszogatta. Eredetileg nem hozott, utólag ment el egyért, ha már Danvers ennyit késett, ami igazán nem volt rá jellemző. Megszokta már, hogy a nő a pontosság mintaképe, erre most? Igaz azok után, hogy mi volt a mai nap valószínűleg elég sokan kezdték őt újra zaklatni. Be kellett látnia, hogy osztja Stark aggodalmait azzal, hogy az őrszemek ott vannak felettük és bármikor felbukkanhatnak.
- Nem szívesen ismerem be, de az őrszemekkel kapcsolatban egyet kell értenem Tony-val. Egy elektromos mutáns, vagy éppen egy hozzáértő feltörheti a rendszereket és akkor mészárlásba kezdenek.
A csapatból talán egyedül pont Starknak és Bartonnak nem kellett ezzel kapcsolatban félniük, mert ők ketten voltak tényleg csak emberek. Remélte egyébként, hogy a diplomája témája miatt egyszer lesz lehetősége arra, hogy az őrszemeket tanulmányozhassa pusztán katonai fegyverkezés céljából. Az apjára nézett, elég furcsa volt ez pont az ő szájából, főleg, amit az asgardiakról megtudott, hogy mennyire harcias nép is volt, így ez. Bár tény, hogy ők egymást okkal nem ölték. Valószínűleg a skrullok az okai, vagy pusztán maga az evolúció. Bólintott arra, hogy a híreket olvasta, az AIM-nál megakadt a szeme.
- Az AIM mikor tett ekkora népszerűségre szert? – kérdezte. – Abban a tekintetben, hogy mivel fizették le vajon az elnököt, hogy ők adhassák az őrszem technológiát?
Ez nem rémlett neki, főleg, hogy ők tudták, hogy mit is szoktak véghezvinni. Meg, hogy emberkísérleteket is folytattak, noha egy szülő beleegyezésével, de akkor is. egy ilyen céget be kellett volna zárni. Az arcán egy halvány mosoly jelent meg, ahogyan Stark és Barton szópárbaját figyelte.
- Soha sem tudom eldönteni, hogy melyikőtök van „rosszabb” hatással a másikra – nézett a két íjászra.
A megbeszélés valahogy üres volt, nem csak azért, mert Danvers nem volt itt.
- Jackson és White hol vannak? – kérdezte.

Unottan pillantottam a tévére, ennél még én is lelkesebb és jobb beszédet tudtam volna előadni, pedig nekem sem volt sok bemondói tapasztalatom, mint annak a kis libának. A telefonomon levő órára pillantottam. Eltelt egy óra és Danvers még mindig sehol, az átokba, ha értekezletet akar, akkor pontos időt mondjon, hogy mikorra tud ide érni és nem pedig minket várasson, mintha a káoszisten lányának annyi szabadideje lenne, hogy itt töltsön el malmozva egy órát!
- Vajon dühös lesz és megint kiabálni kezd, ha felhozom, hogy elkésett? – tettem fel nyűgösen a kérdést. – „Csak” egy órát eddig…
Stark-ra pillantottam, amikor megszólalt.
- A te képedet mindenki ismeri drágám és azzal nem tudnának kellő mennyiségű szórakoztatást nyújtani a népnek – tettem hozzá.
Persze, persze, és Miller egyetért… nem mintha… talán igazuk van, de az emberek jobban félnek mástól. Vagy éppen jobban utálnak minket, aztán ha ez elmúlik rájönnek, hogy mik is az őrszemek.
- Mit vársz? Az emberek többsége ostoba és azt sem érdemelné meg, hogy értelmes lénynek nevezzük – mondtam némi undorral a hangomban. – Akkor sem ismernék fel a veszélyt, ha az ott állna fél centire előttük.
A hírekre nem mondtam semmit, már olvastam őket reggeli közben és ahogyan a tabletre pillantottam nem igen volt benne semmilyen újdonság azóta. A nagybátyámra néztem a szavai után. Emberekről van szó, komolyan ezeken nincs mit csodálkozni. Sőt, inkább az a csoda, hogy kilábaltak az őskori emberből.
- Ne próbáld megérteni az emberi természetet – mondtam. – Belül a legtöbb ugyanolyan állat, mint amikor lemászott a fáról…
Kerestem egy papírt, majd összegyűrtem, ha volt és igyekeztem pontosan Stark fejének hasítani.
- Hé! Hátrább az agyarakkal – mondtam. – Ha nem ismernélek azt mondanám, hogy féltékeny vagy arra, hogy a könyvem még mindig bestseller listás, míg hát a részvényeid… tudjuk. És az eszet nem csak diplomákban és főleg egóban mérik Tony.
Miller megérdemelt egy mosolyt a kérdéséért, időnként én sem tudtam, eléggé folt a zsákját voltunk Clinttel és ez az ilyen szurkálódásokkor különösen meglátszott. A kinti nevetéssel nem törődtem inkább türelmetlenül néztem az ajtó felé, hogy hol késik már Danvers.

- Ha így van, hogy az alkalmazottaik miatt mossák a kezüket, akkor ezt bárki megtehetné – mondta. – Ezek szerint senki sem lenne felelős azért, amit tesznek a beosztottjai. Minden felborulna.
Neki sem tetszett, nagyon nem, hogy így van és az sem, hogy megtudták etetni ezzel a médiát és a közvéleményt. Jon-t meglepte, hogy Gregory és Tony Stark valamiben egyetértettek, még úgy is, hogy ezeknek a használatát illetően. Pedig mind a ketten eléggé befolyásosak voltak és meglepő, hogy még őket is semmibe vették.
- Bűnbakok mindig kellenek és mi sem egyszerűbb egy katonai szervezetet hibáztatni – mondta. – A katonák lehet, hogy a haza szerepét töltik be, hogy hivatalban nem az elnök vezeti és talán esélye sem lenne erre, ez lehet a gond. A tudományban pedig teljesen más kérdés, megbízhatóbbnak tartják az emberek, mint az emberi tényezőt, a tanulmányaim és utána olvasásnál erre a következtetésre jutottam.
Egy gépet és ehhez hasonlót könnyebb kordában tartani, mintsem valakit, aki önállóan dönt. Elég volt megnézni Zardát, vagy éppen Thort tombolás közben. Steve-re és az apjára nézett a kitörés miatt, még mindig hiába tudta az igazságot nyolc hónapja még mindig sokkal inkább embernek tartotta magát, mintsem félistennek, benne nem alakult ki az a fajta felsőbbrendűség, mint az összes rokonában, akit ismert, ő megmaradt annak a szerény fiatal férfinak ebből a szempontból, mint korábban. Megköszörülte a torkát hallhatóan, hogy bontsa a feszültséget, de csak Barton szólt közbe. Még mielőtt elérte volna a társaság azt a szintet, hogy ismét újra kelljen építeni a Triskeliont, mert egymásnak esik mindenki és ezúttal ők maguk rombolják le azt szerencsére megérkezett az ezredes is. Már állt volna fel, hogy tisztelegve köszöntse, de a nő szavai miatt a mozdulat félbeszakadt és inkább visszaült a helyére.
- Asszonyom! – biccentett azért felé. – Részemről kezdhetünk.

- Egy tekintetben hálás vagyok az AIM-nek – mondtam és felemeltem a bal kezem és megbirizgáltam az ujjaimat. – Visszanövesztették a kézfejemet. A többi dolog miatt hasonlóan az urakhoz elítélem őket.
Arról már nem akartam beszélni, hogy voltunk ott és láttuk, hogy mit művelnek, de végül is most, hogy katonák vagyunk és a Különítmény tagjai, kik hinnének nekünk, hogy azt láttuk, amit? Senki, még minket állítanának be hazugoknak, pedig még ha jól emlékszem a két pók is látta, mert később megérkeztek hozzánk. Kívül nem engedtem látszódni, de belül mosolyogtam azon, hogy Thor és Rogers miként esnek egymásnak, pedig ezúttal csak alig két mondatot szóltam hangosan, hogy ezt az eredményt elérjem, úgy látszott, hogy a Tony-val való civódásoknak is megvolt az előnye és a haszna és az apámtól örökölt tehetségemet is igencsak kamatoztatni tudtam. Ó hidd el nagybátyám, én megértem. Gondoltam és nagyon, nagyon reméltem, hogy nem projectáltam senki irányába ezt és nem hallotta meg más a gondolataimat. Clintre sandítottam, de azért egy kicsit elhúztam a számát.
- A kedvedért – morogtam.
Újra Tony-ra néztem és megcsóváltam a fejemet.
- Ma még semmit – mosolyogtam rá ártatlanul. – Lehet, hogy ezért szeretik őket, mert nem tudják, hogy kik ők. Ásványvíz, bárhol találsz.
Mikor felém repült a papírgalacsin, igyekeztem elkapni előtt, hogy a fejemen landolna. Még mindig Tony-t figyeltem, ám ezúttal telepatikusan válaszoltam Clint szavaira.
~ De ez csak két mondat volt Nagyfiú ~ üzentem neki nyűgösen. ~ Kettő, bele sem lendültem. És mit fognak ők és mi tenni, ha nem egy baráti személy szurkálódik, hanem Kovacs, vagy esetleg a sleppje kezdi el ezt a csatatéren? Nyugtassam le őket telepatikusan? ~
Az ajtó felé kaptam a fejemet, majd biccentettem a belépőnek. Akkor most visszafogom magam, csak mert olyan szépen megkértek.
- Kezdhetjük.

Jon összeráncolta a homlokát, elég nehéz volt elképzelni, hogy senki sem volt, aki kölcsönzött volna a SHIELD számára, bár attól kezdve, hogy az elnök eltáncolt tőlük valószínűleg politikai és egyéb öngyilkosság lett volna mindezt megtenni. Nem értett ennyire a közgazdaságtanhoz, csak egy féléve volt belőle, de ebből erre következtetett. De ez nem téma volt, Starknak pedig nagyon távozhatnéka lett volna már, így végre rákerült arra a szó, hogy miről is fog szólni a mai megbeszélés. Ahogyan Rogersnek, neki sem tetszett különösebben, hogy nem tudnak mit tenni és nem is igen tehetnek. Kevés pénz, ezt tudták jó ideje, és emiatt tényleg nagyon limitált volt a létszámuk. És végül még a gyakornokok is felmerültek. Ők is így kezdték, így ebben nem volt kivetni valója, ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlen volt, azonban még volt valami, ami nem tetszett neki.
- Kísérleti alanyok? – ráncolta a homlokát Miller.
Természetesen nem volt baja vele, de ez nem tetszett neki, volt egy rossz érzése ezzel kapcsolatban. Dr. McKenzie? A név nem igen volt neki ismerős, lényegében soha sem hallotta, majd az ajtó felé nézett, amikor az a valaki belépett. Hű! Meg kellett hagynia, hogy a fiatal nő igencsak szemrevaló teremtés volt, noha a kezében a kutya meglepte, ahogyan végignézett a lányon, nem lehetett idősebb Lysmithnél és nála, a karikagyűrűre is felfigyelt, szóval házas volt. Kiderült, hogy mivel is foglalkozik, genetikus, ilyen sem volt a csapatban, igazából mindig túl későn értesültek ilyesmiről, mert meg kellett várni, hogy értesítsék Susant és ő választ adjon. A többiekre nézett, ő maga egyelőre nem igen tudott mit hozzátenni ahhoz, hogy ő jó lesz-e, bár a végső döntés úgyis az ezredesé lesz.
- Idővel szívesen meghallgatnám azt, hogy mi a magyarázata a vízióknak, feltéve, ha érthető lesz az előadás egy katona számára is – mosolygott a nőre.

Még Clintre mosolyogtam, de azt már nem tettem hozzá, hogy még gyakorolni kell, hogy egy mondat alatt is elérhessem mindezt. Jó-jó, próbálok nem túl látványosan ásítani arra a tényre, hogy Tony és Danvers mit is beszéltek, hogy kiderül, hogy mi nem lesz ma. Mintha nem tudnánk arról, hogy mik is a tények. Stark bátyja, azaz öntelt hólyag lehetne az egyetlen hitelező, annak a fickónak úgy beolvasnék és bemosnék egyet azért, ahogyan Párizsban viselkedett, azért még úgyis jöttem neki egyel. És ebből már is volt egy remek ötletem.
- Csak Tony egy szavába kerül és megpróbálom a bátyját telepatikusan befolyásolni, hogy megfelelően hitelezzen nekünk – mosolyodtam el gúnyosan.
Persze tudtam, hogy milyen tekintettel fognak rám nézni és persze, hogy ezt nem szabad és hasonlók. de hát mi mást lehetett tenni, ha túlságosan magasra tették a morális korlátjukat, bár biztosra vettem, hogy néhányan mégis díjaznák az ötletemet. Felkaptam a fejemet arra, hogyha az őrszemek beadják az unalmast, akkor ott leszünk mi. Lehetne azokat is szabotálni, de ezt már inkább nem mondtam ki hangosan, hiszen megígértem, hogy jókislány leszek, hogy mennyire utáltam ezt. A további anyagiakra nem akartam felhívni a figyelmet, hogy még én is adakoztam nekik egy kicsit a bevételeimből. De ezen felül jócskán már mi is alul voltunk fizetve, még szép, hogy kellett olyan más személy is, akit megtudnak fizetni. Jelöltek, megeszem őket reggelire, bár akkor valószínűleg engem is kitesznek. A belépő lányra néztem és a kutyára.
- Mióta alkalmaz a SHIELD hajas babákat? – bukott ki a kérdés belőlem. – Bocs…
Oké tudós, remek, már van egy, még ha nem is ilyesmivel foglalkozik.
- Minek kell nekünk tudós a csapatba? – kérdeztem a jelenlevőket, nem érdekelve, hogy a vöröske mit is fog gondolni emiatt.

Végül a többiek után ő maga is felkelt a helyéről és kéznyújtással köszöntötte a doktornőt. Stark pedig hozta a szokásos formáját, vajon minden nővel így viselkedett, bár Emma és Steph irányában soha sem látta ezt amióta ismeri a férfit.
- Üdvözlöm, Jonathan Miller – mutatkozott be a lánynak.
Mikor az ezredes magyarázatba kezdett, akkor figyelmesen hallgatta és bólintott beleegyezően és egyetértőn.
- Igaza van asszonyom, így teljesen érthető – mondta.
A kísérletre is hamarosan választ kapott, a szemei elkerekedtek. Tobias Boon életben volt? Látta pedig, hogy a Vörös Koponya kitörte a nyakát és még ellenőrizte is a fiú pulzusát, nem volt neki semmi ilyesmi akkor. Ő volt az első tényleges vesztesége, aki az akkor még nem hivatalos irányítása alatt halt meg. Hogyan lehetett ez akkor lehetséges?
- De ő halott volt, megnéztem a pulzusát – válaszolta meglepetten.
A belépőre figyelt, aki egy teleportálással érkezett meg. Azonnal felkelt a helyéről és elfogadta a felé nyújtott kezet.
- Örülök, hogy életben látom és újra itt van – mondta. – És annak is, hogy tévedtem a halálát illetően.
Tényleg így volt, noha a fiú kissé neveletlen volt korábban, de hát a legtöbben azok voltak, azt pedig ki lehetett nőni, kivéve ha Lysmith a családneve valakinek. Azért arra még igazán kíváncsi lett volna, hogy miként is zajlottak a műtétek és mit művelt a fiúval Gregory Stark, de ennek még nem volt itt az ideje, hogy megkérdezze.

Még mielőtt szúrósabb tekinteteket kapnék a többiektől és még nekem esnének megerőltettem magam és utolsóként, Clint után felálltam a helyemről és kezet nyújtottam a nőnek.
- Stephanie Lyesmith – feleltem.
És előjött a pillanat, amikor nagyon-nagyon utáltam Starkot, amikor adja a macsót és úgy viselkedik nyíltan, ahogyan a kanos kamaszok. A legtöbbször örülök, hogy én mindezt megúsztam és soha sem kellett ezt elviselnem. Jó-jó, nem kért senki sem kiselőadást, bár ha valami elektronikai zseni lett volna még jobban örültem volna, mert akkor talán megállapíthatta volna, ha Casperrel találkozunk, hogy csak hologram tekintetben van jelen, vagy esetleg végre valahára teljes életnagyságban. De úgy tűnt, hogy mindez még várat magára és nem ma fog kiderülni. Danvers szavaira felkaptam a fejemet.
- Hogy kicsoda?! – kérdeztem meglepetten.
Nem, ez nem lehet igaz! Az ajtó felé néztem és beteleportált rajta valaki, eléggé furcsán nézett ki a bőre fakóbb, arról nem is beszélve, hogy valamilyen ostoba jelmezt is viselt, de a hang ismerős volt még így két év távlatából is. Egy mosolyt megengedtem magamnak a köszönése és a szavai után.
- Szia – mondtam. – Katonai azonosító jelként még igen, de becenévnek már elég régóta nem. Szóval tartsd meg nyugodtan, még mindig nem olyan gyerekes, mint Emma, vagy épp Tao és a viselkedésük úgy általában.
Mindig nevetnem kell, amikor eszembe jut, hogy Tao olyan próbál lenni, mint én, a szavak nagy embere, pedig hát nem kéne próbálkoznia vele, amatőr.



Ha Mani nem is hívná fel a figyelmet erre, akkor ha beértek a helységbe és 10 méterre Miller közelébe értek, akkor deaktiválódik mindenki elsődleges képessége a karim mutációja miatt.

Hosszú idő után újra itt az alkalom, hogy valamilyen formában visszatérhessek. Valamiért idegen a környezet, nem olyan mint amilyenre emlékszem, igen néha kihagy a memóriám, pedig régen mindenre emlékeztem. Teljesen nyugodtan várakozok az ajtó előtt, közben emlékeket pörgetek végig a fejemben, megpróbálok visszaemlékezni emberekre és hasznos információkat nyerni. Végül meghallom a nevem, egyből nyitom is az ajtót és belépek a terembe, néhány lépést beljebb megyek, majd végignézek a bent lévőkön.
~ Különös, teljesen máshogy emlékszem rájuk, megváltoztak. Heh. Kétszer egymás után vagyok teljesen idegen ugyanabban a társaságban...
- Ezredes. Hölgyeim. Uraim.
Mindenkinek biccentek így kezdem. Azután nem tudom, hogy mit kellene tennem, ha sorba körbe kell menni kezet fogni és bemutatkozni akkor megteszem azt is. Igyekszem tisztelettudó lenne.