A Triskelion, Manhattan

Megindulunk a folyosókon, mindegyik terembe benézek, ami mellett elhaladunk, van néhány üres, üres szoba itt, nagyon meglepő, nem szabadna üres szobáknak lennie. Ráadásul a dolgozók száma sem a régi, semmi sem a régi. A kommunikációs szoba felé haladva már a gondolataimban hallottam, ahogy a káosz közepett az irányítok megpróbálnak épkézláb segítséget nyújtani az esetleges bajban lévőknek. De ahogy közelebb értünk minden tisztává vált, csak néztem magam elé, ez igen szánalmas… Na persze ez egyáltalán nem az ezredes hibája, annak ellenére, hogy ő azt állítja, neki is adták a parancsot. Nem is értem teljesen a mondatai mögötti érzelmeket, túlismeretlen számomra. A liftben némán egyhelyben nézelődök jobbra, ballra, csak Lyesmith megjegyzésére biccentek.
- Megerősítve.
Hirtelen robbanás hallatszik, a lift megáll, én ugyanúgy nézelődök mintha mi se történt volna, persze a parancsokat hallom és értem is. A lift ajtajának kinyitását már megkezdték. Ha szükség van rám akkor esetlegesen az egyik nálam lévő erős fém tárggyal feszítem ki az ajtót, vagy ha ez nem lehetséges akkor a lábam használom erre a célra. Nem baj ha fáj, az kellemes. Nem teszek semmit, ha más vállalkozik erre a feladatra vagy nincs is rá a szükség. Akkor továbbra is nyugodtan vizsgálgatom a környezetem, az új tagokat, akár sötétben is.

Redbow szavaira már válaszolni akart, hogy úgysem lenne képes átváltozni itt, mivel a képessége blokkolva van, amikor az apja megelőzte ezzel. Némileg még mindig kényelmetlenül érezte magát a képessége miatt. Félreállt az ajtóból, hogy hagyja Thort kinyitni azt, aki könnyedén meg is oldotta mindazt, mialatt Danvers és Stark mellettük más módon akarta kinyitni az ajtót. Pillanatokkal később már ki is tudtak szállni, szerencsére nem volt messze az emelet sem. Mikor megkapták az intést futva indult ő maga is ugyanígy tett végig a folyosón. Nem nézett be az ott esetlegesen előkerülő ajtókon, csak arra ügyelt, ha valaki kijönne rajtuk, akkor ne szaladjon neki. Amint megérkeztek oda, ahova tartottak egy terem előtt voltak és a régi ismerős kree bukkant fel az ajtóban egy közel sem jó hírrel. Jones eltűnt, de a jó hír, hogy nem Kovácsék vitték el, hanem azok, akiktől az erejét kapta. Már ha ezt jó hírnek tudta nevezni.
- Nyomon tudjuk valahogyan követni, valamilyen jeladóval, vagy „GPS”-el? – kérdezte.
Nagyon, nagyon remélte, hogy beültettek a fiúba valami hasonlót már hónapokkal korábban, hogy bármikor megtalálható legyen, ha véletlenül elteleportál.

Türelmetlenül kezdtem kopogni a kezemmel a lift falán, amikor Danvers és Tony szerencsétlenkedését figyeltem, legalább a nagybátyámnak volt esze, kivételesen a nyers erő nyer az IQ és a technológia felett. Az indián szavaira, hogy ő is nyitná az ajtót igaz a nagybátyám felelt, de azért még hozzátettem egy-két dolgot.
- Teljesen felesleges úgy tíz méteres körzetben próbálkozni képességekkel, imádnivaló a kedves rokon képessége – pillantottam Miller-re.
Biztosra vettem, hogy nem ez volt a legmegnyugtatóbb válasz és magyarázat az újaknak, akik jelen voltak. Nyugodt, kényelmes tempóban szálltam ki a liftből, majd indultam futva Danversék után. Ekkor már hallottam Clint válaszát, de egyelőre nem válaszoltam, majd ha megérkezünk, hátha akkor kiderül valami. És valóban! Most mondjam, hogy meglepődtem, hogy eltűnt? Nem, nem tudtam meglepődni, valahogyan már várható volt mindez.
~ Robbanás, káosz, a régen hiányolt itthoni dolgok… khm… Jones tűnt el ~ üzentem végül vissza Clintnek. ~ Elrabolták, nem kivételesen nem Kovacs-nak volt köze hozzá. A Szemlélők vitték el. ~
Mikor voltak utoljára láthatóak? Emlékeim szerint régen, amikor kimentünk Johnny Stormmal a tengerpartra… egy élet telt el azóta, szó szerint.

A lift nyitásánál nincs rám szükség, Thor maga veszi kezelésbe a helyzetet, sajnos az ezredes és Stark nem tudtak olyan hatékonyan megbirkózni a számítógépes biztonsági rendszerrel, hogy az időkiesés elfogadhatóan kicsi legyen. Nem adom jelét, hogy ez aggasztani, amint mindenki meg van aki elém akar menni vagy magam elé engedtem én is kiszállok és rögtön futólépésben indulok meg a többiek után. A folyosón szembe találkozunk az idegennel, olvasni olvastam már róla, de még nem találkoztam vele.
~Szóval ő lenne a kree, Marh Vehl. Igazán érdekes egyszer beszélnék vele.
Hallgatom az információkat, hát elrabolták, nem túl jó fejlemények. Gondolom azonnal megindul a keresés, ehhez az én képességeimre nincs szükség, sokkal inkább a SHIELD technikai megoldásaira. Készségesen várom és ha tudom azonnal teljesítem a parancsokat már ha vannak. Ha nincsenek akkor próbálok nem az útban lenni.

Jonnak nem tetszett, amit hallott, még ha csak teória volt, akkor sem. Sem az, amit a kree, sem pedig az, amit Tony tippelt. Bármelyik is lehet a gond, elképzelhető volt, hogy túlságosan is nagy kárt okozott a Földnek az, hogy a Negatív zónába ilyen sűrűn járnak át és ez okozhatott valamilyen olyan gondot, amit még nem tudtak meghatározni.
- De még az is lehet, hogy az erejét nem a Földön kell majd használnia, hanem más bolygón – vette közbe.
Igyekezett megnyugtatni a többieket, és talán még saját magát is ezzel a feltételezéssel. Ez lett volna a legjobb eshetőség. Biccentett a távozó férfinak, majd az ismét egymásnak eső Danversre és Starkra nézett.
- Tony, elfelejti, hogy bennünk is volt jeladó, amikor Vörös Koponyára „vadásztunk” – mondta. – Fontosabb személyeknél ez szabvány katonai protokoll. Így tudtak minket Alaszkában megtalálni, amikor Párizsból odavittek minket.
Ő ezen a részen egyáltalán nem akadt fent, sőt teljesen logikusnak és normális döntésnek vélte, hogy ezt tette a felettese. Bartonra nézett, amikor megérkezett a férfi.
- Igen, ők – válaszolta. – Mahr Vehl pedig utána indult, hogy nyomozzon.

- Az ott – mutattam az indiánra a dínós kérdés után.
A fickó egyébként idióta, és úgy tűnt, hogy ez most sem változott, az épület berobbant, elraboltak egy kamaszt, erre ez úgy komédiázik, mintha valamilyen stand up fellépésen lenne és kötelező lenne az, hogy humorizáljon. Felsóhajtottam a dramatizálás kellős közepén.
- Most komolyan valaki meglepődik azon, hogy megint veszély fenyegeti a világot? – kérdeztem értetlenül. – Az lenne furcsa, ha nem történne ilyesmi!
De tényleg volt, aki még csodálkozott? Láthatóan igen, mintha nem is ezen a Földön éltek volna. Komolyan mondom, hogy ezek időnként rémesen kiakasztóak tudtak lenni azzal, hogy miként gondolkodtak. És még szerencse, hogy nem vettem a fáradtságot arra sem, hogy belenézzek a fejükbe, mert már megfájdult volna a sok ostobaságtól.
- Ha jól emlékszem még Danielle-be is tettek, ha véletlen elrabolná Walter, akkor meglehessen őt és a pereputtyát találni – tettem hozzá Jon megjegyzéséhez.
Clintre mosolyogtam, amikor megérkezett.
- Sajnos a buliról lemaradtunk, keresni kell valami mást, mert még csak sérült sincs, csak a robbanás volt – válaszoltam csalódott hanggal.

Az idegen létforma, Mahr Vehl teljes tájékoztatást ad, a robbanás nem tett kárt semmiben, csupán az energia volt mai az utazáskor történt, az elrablásnak pedig pontos oka volt. Egyetlen dolog amire felfigyelek, az a nyugalom amivel az idegen beszél, teljesen igaza van, már elrabolták felesleges lenne feldúltan dönteni vagy hirtelen cselekedni, attól nem terem itt. Ez lehet sajátos stílusának vagy éppen az idegen mivoltából fakadó más gondolatmenetének a következménye. A páncélját használva elteleportálódik, itt hagy minket.
~ Ismét egy megoldatlan szál. Legalább nem az X-Menhez van köze. A jeladó pedig egyértelmű, legjobb ha mindenkiben van, bárkit meg lehet találni. Még jobb ha tudtán kívül, akkor a telepaták is kijátszhatóak. Nem akadnék ezen fent.
Csendben várom a parancsokat, egyelőre nincs dolgom és hozzátenni is felesleges lenne bármit is. Nincs semmi fontos mondanivalóm. Egy ötletem van csak, hogy ez most elterelés semmi más, figyelni kellene, de ez nem túl reális, túl sok veszély forrással számolok. Megvakargatom a fülem tövét aztán a tarkómon futtatom végig az ujjaim, újra és újra mintha csak egy asztalon kopognék.

Miller bólintott arra, amit mondott Danvers, ő csak lehetőségeket vetett fel, de az igaz volt, hogy ebben a helyzetben senki sem akart ilyesmibe belegondolni. Azzal egyet kellett értenie, hogy nem igen van olyan, ami ne lett volna kikapcsolható, de ha nem is tetszett neki, hogy saját magában is volt egy ilyen szerkezet, a hasznát mindenképp látta. Főleg, ha olyan ellenség kezére kerülnek, aki ilyesmivel nem számít, akkor sokkal könnyebb volt utána járni ennek az ügynek és még lehetett volna sorolni a többi előnyét. A hátránya nem igen volt, mert csak GPS-es volt ez, vagyis nagyon remélte. A végén végül mindenkinek sikerült zöldágra vergődnie és egyetértenie, amikor feltűnt Chang is. A feladat titkos és nem beszélhetne senkinek róla, és honnan kér embereket, ettől kezdve Jonnak nem is voltak kétségei afelől, hogy a Bosszú Angyalok akta és csapat lett leporolva és úgy kell dolgozni, igaz ezt nem tette szóvá. Bólintott, amikor kiderült, hogy menniük kell, nem mintha bánta volna, legalább terepen lesznek, de az nem igen tetszett neki, hogy az újakat is vinni akarják. Tény, hogy Boon és Ramirez jobbak voltak még régen is, mint Emma, de a többiekről semmit sem tudott és a doktornő szavai sem árulkodtak jobbról. Elindult, amikor az ezredes bólintott, de az apja szavaira megtorpant néhány pillanatra és hátrafordult.
- Úgy lesz ur… apám – mondta ki életében először ezt.
Végül visszafordult Chang irányába és követte a nőt és Bartont.

Abban a pillanatban, ahogyan Chang megjelent már tudtam, hogy közel sem lesz az a feladat, amit az indiánnak az ezredes felelt volna. Még emlékeztem a vele való munkára, a régi „szép” idők. Ő jelenlétében Vörös volt az első személy, aki korábban megjegyezte, hogy mennyire hasonlítok apámra, már ha ez mondható annak fényében, hogy mindig más külseje volt, amikor látta. Arcomon némileg gúnyos mosoly jelent meg.
- Akkor már az is kimondható lehetne, hogy ez egy Bosszú Angyal küldetés, ha nem tévedek – jegyeztem meg.
Végül is, ha már minden terjed ebben a koszfészekben, akkor a leglényegesebb pont se maradjon már titokban. Bár teljesen kétlem, hogy bárki értékelte volna ezt a megjegyzést. Igaz akkor furcsa volt, hogy miért is van benne Steve, de mindegy. És mehetünk feladatra, most melyik a jobb egy összeismerkedésen babusgatni a kezdőket, vagy a terepen? Egyik sem… Valhallába velük, az összessel. Majd Miller végzi a feladatát, úgyis mindig rá voltunk ilyen téren bízva, és az ő szakterülete. Mikor már indultunk köszönésképpen biccentettem a maradóknak, a nagybátyámnak, Tony-nak és Danversnek, majd a hajasbaba siránkozása közben még a szememet is forgattam. Clintre sandítottam, majd hangosan felsóhajtottam, pedig mennyire feltettem volna hangosan azt a kérdést, hogy miért is viszünk újoncokat, amikor mindig ment korábban a sírás amiatt, hogy mi is mentünk, hogy kicsik vagyunk, gyerekek, nincs elég tapasztalatunk? Amikor már akkor több volt, mint a mostaniaknak összesen!

Egy ideig még folytatódik a vita, tanácskozás a jeladókról, felesleges belefolynom az én szavam semmit nem érne, csak folytatom amit eddig is, kisebb mozdulatokkal, arcom rándulásaival még ha néha önkénytelenül is de elszórakoztatom magam. Közben igyekszem szépen megjegyezni a fontosabb dolgokat, majd ha Miller már nem lesz a közelben szépen el is mentem a memóriámban, bármi fontos lehet. Hirtelen belép a képbe még egy nő, Monica Chang, Fekete Özvegy. Ránézésre már csak a megjelenése miatt is szöges ellentétének kell lennie az ezredesnek. És igen.
~ Különleges, titkos akció, amihez újoncok kellenek. Heh. Vagy rosszul döntöttek vagy nem titkos az akció. Bosszú Angyal program, már csak a név alapján sem lennénk elég képzettek, és még nem is tudok semmit. Egyre jobb.
Úgy tűnik Chang most nagyobb felhatalmazással bír mint az ezredes, tehát őt követem. Megyek szépen a többiek után és csendben hallgatok, nem kell a feltűnés.

És a gyerek valóban a Bosszú Angyalai volt. özvegy szavaira csak gúnyos mosolyt engedtem meg magamnak.
- Már akkor is több volt, mint valaha magának lesz Chang – fűztem hozzá gúnyosan. – És az érzés kölcsönös a viszont nem látásra.
Nem is próbáltam meg kedvesen, legalább annyira lenéző és lekezelő hangsúlyban tettem mindezt hozzá, mint ahogyan ő.
- De én már akkor is elbűvölő személy voltam és remek manipulátor, meg csaló – soroltam számolva az ujjaimon. – Magamnak köszönhettem, hogy nem csuktak le soha sem pedig jó párszor megtehették volna. Tyler-t nem sorolnám a jók közé, még csak 18 éves, aki nagyfiúnak akar tűnni és keménynek, aztán ugyanolyan picsogó alak, mint White.
Köszönet apuci vérének az utóbbit, az egyetlen jó dolgot, amit tőle örököltem. Ami meg a csapattársaim iránti szeretetemet illette, úgyis mindenki tudta, hogy arról a kettőről mi volt a véleményem, végre kimondhattam hangosan.
~ Csak aztán nehogy Chang süljön fel „egészen véletlenül” a feladata közben ~ üzentem még mindig gúnyos hangon Clint-nek. ~

- Hosszú napok következnek – morogta Miller az orra alatt Lyesmith szavaira.

//Folytatás: Astoria Pláza Hotel, Queens//