A Triskelion, Manhattan

Miller Danvers szavaira kényszeredetten vonta meg a vállát.
- Bocs – mondta. – Olyan tíz méteres körben blokkolom.
Azt egyelőre nem tette hozzá, hogy miért is hogyan aktiválódott benne az X-gén, nem mintha szégyellte volna, hogy micsoda valójában, csak nem szeretett fellengősködni, sem dicsekedni a ténnyel, hogy egy félisten és herceg. Inkább marad az ember és katona. Nem tudta elkerülni a figyelmét, hogy amióta a titkolt kapcsolatnak vége volt kettejük között, amiről elvileg senkinek sem lett volna szabad tudnia a levegő sokkalta ellenségesebb volt közöttük, mint kellett volna.
- Szerintem nem az a lényeg, hogy ki tette ezt és kinek az érdeme, hanem az, hogy Boon itt van közöttünk és életben maradt – nézett Stark-ra próbálva csitítani a helyzetet.
Biccentett az ezredes szavaira, persze, hogy nem ő volt az egyetlen, de ez akkor is valóban kényes és kellemetlen téma volt, főleg, hogy ki tudja, hogyha ő meghal az apja miatt miként fogja fogadni Hela Valhalla-ban, valószínűleg nem a legnagyobb örömmel. A következő személy, Ramirez. Nála tudta, hogy nem halt meg a fiú, csak nem ébredt fel egyszerűen az egyik vízió után, és az orvosok nem tudták megmondani, hogy mikor fogja megtenni. Őt is otthagyták Wymingban Lyesmith-el együtt. Amikor kettő halát ígérte Kovacs. Mikor a fiú belépett felé is kezet nyújtott.
- Ramirez, jó újra egészségesnek és talpon látni a „betegség” után – köszöntötte.

- Szerintem a vén szipirtyónak már átkozottul elege van a feltámadó félasgardikból és halandókból – mondtam Thor szavaira.
Nem is kellek én ide, ezek egymást is megölik néhány mondat után. Kíváncsi lennék, hogy Kovacs és haverjai vajon ugyanennyire kedvelik egymás társaságát, mint mit egymáséit, mert ha igen, az egy roppant vicces és szórakoztató találkozás lesz, ha ők és mi is összecsapunk egymással. Vajon melyik csapat fog előbb nem a másiknak, hanem saját magán belül nekiesni a többieknek? Majd kiderül. Stark szavaira felnevettem, ez egy igencsak szórakoztató kérés volt, még akkor is, ha eszem ágában sem volt belenézni sem a gondolataiba, sem pedig az emlékeibe, volt egy olyan érzésem, hogy még az én gyomrom sem bírta volna, pedig elég sok mindent elviselek.
- Megbeszéljük – mosolyodtam el gonoszul. – És ha már arra járok, az iváskényszeredtől is megszabadíthatlak és a többiek örömére az egódtól is.
Clint kérdése után először rá, majd a kutyára és újra Clint-re néztem. Nem volt túl pici ez a kutya egy kicsit?
- De az, aranyos – mondtam. – És látod, már ismernek, a hírem megelőz.
A kutyákkal semmi bajom sem volt, az állatok jobbak, mint az emberek. Megvártam, amíg Clint átveszi a buldogot és utána először megszagoltattam vele a kezem, és ha engedte, akkor megvakargattam a füle tövét. Ramirez? Brr, még emlékeztem a testére, amikor feltámadtam, ő is ott feküdt. Nem csak engem hagytak ott. Mikor a srác belépett csak felnéztem és intettem neki, majd megint megsimogatom a kutyát és érdeklődve várom, hogy végeztünk-e a listával, vagy még van meglepetése az ezredesnek.

Azzal persze Miller is egyetértett, hogy nem örült annak, hogy el lett titkolva mindez, hiszen megígérte egyszer az ezredes, hogy nem lesz több hazugság, de láthatóan mindezen még dolgozni kellett nem is keveset. Lehetséges, hogy majd él is a lehetőséggel, hogy felkeresi a nőt később ezen ügy miatt, de a többiek az újonnan megérkezők érdekében nem fogja hangosan szóvá tenni mindezt, a legfontosabb az volt most jelenleg, hogy újra „családias” légkörben érezzék magukat. Az apja felé nézett, amikor az megszólalt, kissé feszülten helyezkedett el máshogyan a széken, még mindig roppant kényelmetlenül érezte magát az ilyen esetekben. Hozzá volt szokva, hogy katonásan nevelték a családi hagyományokhoz illően, így mindig magas volt az elvárási szint és a dicséret pedig kevés, persze megszokta, már az ereiben volt ez, hogy mindenkivel így foglalkoztak, ezek után főleg, hogy szokatlan volt számára az apjától az ilyesmi. Nem is köszönte meg hangosan a dicséretet, csak biccentett hálásan Thor irányába. Amíg az új személy beérkezik a két társához fordul, hogy Tao-val kapcsolatban gyorsan elmondja, amit kell.
- Bruce nincs többé, újra Tao irányítja a testet, Lyesmith ugyan felhívta a figyelmet erre hónapokkal a pálfordulása előtt, de őt ismerve senki sem hitte el, hogy nincs rendben valami… a nyolc hónapja történt események közben árulta el a SHIELD-et és a hazáját és állt át Kovacs oldalára.
Ha Redbow belép, akkor kézfogás közben mutatkozik be a fiatal férfinak és üdvözli is őt a csapatban.

Danvers szavain elvigyorodtam, hogy lehet, hogy engedi, amit felvetettem. Kíváncsi lettem volna, hogy milyen kapcsolatban váltak el Starktól, mert a reakciói alapján roppant féltékeny volt és nehezen tette túl magát a dolgokon. Még emlékeztem egy olyasmire, hogy nem vagyunk gyerekek és nincs több hazugság, bár itt úgy tűnt, hogy nem csak Miller és én vagyunk, akik kimaradtunk a körből, hanem mindenki. Unottan dőltem hátra a székben és kezdtem hintázni miután Clint visszaadta a kutyát a tulajdonosnak. Csak, mert megkért nem tettem semmilyen csípős megjegyzést ezekre, pedig lett volna mit mondanom, ó nagyon is. Miller feszengésén jót mosolyogtam, azt viszont már nem tudtam megállni, hogy ezt ne kommentáljam.
- Kedves rokon – néztem rá. – Mikor jön el azaz idő, hogy nem érzed magad kényelmetlenül atyád dicsérő szavai miatt?
A nagybátyámra néztem, aki a szipirtyóhoz való hozzáfűzésekor. Igaz ezek halandók voltak, ahhoz pedig volt ideje és ereje a nőnek, hogy velem foglalkozzon, mert félvér vagyok.
- Ezek még évekkel ezelőtt voltak – mondtam. – Úgy két-három éve, nem olyan sokkal a halálod után. Akkor még nem igen avatkozott be a mágiába a tudomány annyira, mint most Kovacs tettei miatt.
Legalább is én így láttam mindezt. Bár ekkor még eszembe jutott valami.
- Várjunk! Hela mondott nekem valamit annak idején… csak az érdekesekkel foglalkozik, aki számára érdekes. Mikor ott voltam Valhallában, egyetlen embert sem láttam a három nácin kívül. Elképzelhető, hogy asgardiakon, félvéreken és azokon kívül, akik nem érdekesek számára nem enged be oda senkit?
Még ketten? Mikor mi kerültünk ide sem volt ennyi újonc, mint most hirtelen. Egy indián, Redbow, reméltem, hogy nem akar a neve után íjászkodni, mert ketten már elegek vagyunk és ha így tenne, nagyon-nagyon rossz emlékei lesznek arról az időről, amíg itt lesz tartalékosként. Jon szavaira felnéztem.
- Még azt sem akarták elhinni, hogy meghaltam, amíg Thor meg nem erősítette, hogy valóban találkoztunk az Asgardi alvilágban.
Szóval egy gyíkot is kapunk, remek… csak biccentettem az indián felé, de többre nem voltam hajlandó.

Amint beléptem és tisztázva lett minden, köszöntések egész sorozata fogadott.
- Köszönöm uram. - rázok kezet Millerrel
- Elnézést ha kellemetlenséget okoztam, ígérem én voltam az utolsó meglepetés Sólyomszem.
- Megtisztelő. -felelem Thornak, mégis csak egy Isten mondta
- Bevetésre kész vagyok Kapitány!
- Igen, köszönöm, természetesen majd kérdezek. De ön is nyugodtan kérdezhet Dr. Stark. Az ezredest pedig vonakodok kétségbe vonni. - kétszer megütögetem a halántékot, utalva a képességemre, én mindenre emlékszem amit csináltak velem, és ha Vasember kérdez erről, köteles vagyok válaszolni. Miközben beszélek folyamatosan tartom az unott hangfekvésem, nekem már ez a természetes, mimikám se változik sokat, teljesen hideg vagyok .Mikor megkapom az engedélyt leülök és figyelem az eseményeket, próbálom felmérni az új helyzetet és magamba szívni az információkat. Tao ellenünk van, Miller Thor fia, Stephanie jóban van az íjásszal, legalábbis már nem marják egymást, van egy-két új vagy új-régi tag is. Roppant érdekes. A belépő új tag látszólag kicsit fura szerzet, Rex, jó név, érdekes, mikor megkérdezi ki vagyok unott hangon felelek.
- Andrew Ramirez. Új-régi tag.

Jon csak a száját húzta el kissé unokatestvére szavaira, de nem adta meg a lánynak azt az örömöt, hogy szóvá is teszi mindezt. Azonban elkapta Boon tekintetét, ahogyan nehezen akarta elhinni mindezt, valószínűleg ő maga is így tett volna, ha korábban nem a saját testén tapasztalja meg az árulást és nem szorult volna a nyolc hónappal ezelőtti eset miatt legalább két hónapig ő maga is fizikoterápiára a meglőtt válla miatt.
- Ha ennek vége van kifejtem bővebben – biztosította a társát.
A bemutatkozások után, mint kiderül még mindig volt egy személy odakint, még egy hölgy. Ami érdekes volt, főleg azért, mert a Különítmény életében soha sem volt túl sok nő a csapatban, utoljára amennyire tudta itt körülöttük, ez a szám mindig csak három volt, most először fordult elő, hogy ez a szám négyre nőtt. Persze mindezt úgy, hogyha az ezredest nem számolta. És végül megérkezett az utolsó személy is, az ajtó felé nézett, amikor a zöldbőrű lány belépett rajta. Felfigyelt arra, hogy az ezredes szerint itt a bőrszín megmarad, akkor lehet, hogy ez egyből másodlagos mutáció lenne, vagy tényleg a hulk-szérum módosult hatása, mert akkor azért nem hatott rá egyelőre. Néha elgondolkodott, hogy mennyire nem akarná, hogy mindent blokkoljon, még kellemetlenebb lenne a csapattársai közelében.
- Üdv, Jonathan Miller – mutatkozott be ő is.
Az újabb kör bemutatkozás után az ezredesre nézett, hogy mi volt még az ok, ami miatt itt vannak, ha mindenkit most mutat be, akkor biztosra vette, hogy feladat is jár mellé.

Csak fél szemmel sandítottam a nagybátyámra, vajon ahhoz utólag mit szólt, hogy nagyapó hasonló módszerrel igázta le annak idején a jégóriásokat Jotunhiemben? Negyed vérig az voltam hála apámnak és ez tökéletes párhuzam az indiánokkal, noha ezt nem tettem szóvá, tiszteltem annyira, hogy ne tegyem. Stark szavaira néztem csak fel újra, jól lehet vele csajozni? Már aki vevő ilyesmire. Az első jó pont a hajas babának, még ha valószínűleg csak zavarában is mondta, amit.
- Nagy dínó, hű! – mondtam a legkevésbé sem lenyűgözve. – Ha már itt tartunk a mai napig nem értem egyik nőt sem, hogy miért bújtak veled ágyba.
Tettem még a végét hozzá Starknak. Végül a nagybátyámra pillantottam, amikor ismét nekem intézte a szavait. Bólintottam neki, mit is mondtak azok a nácik, megvan.
- Csak akkor is furcsa – mondtam. – Azok a nácik nem vérátömlesztést, vagy csontvelőt, vagy hasonlót kaptak. Csak ittak a vérből, mint egy vámpír. Gondolom a mágia miatt olvadt bele a DNS-ükbe – pillantottam itt a hajasbabára megerősítésért. – Mert amennyire tudom tudomány ügyileg ez nem így működik közel sem.
Mondotta a bölcsész, de nem érdekes. Csak megérkezett az utolsó versenyző is. A homlokomat ráncoltam össze, amikor a hulk-szérumot említette Danvers. És még zöld is, igazán remek. Még szerencse, hogy a lista végére értünk, mert még valaki esett volna be és felrobbantom a tárgyalót.
- Remélem ő nem hozza a megszokott „hulk zúz” formát – fűztem ennyit nekik köszönés gyanánt.

Természetesen már parancs szerint helyet foglaltam, ültem és hallgattam a beszélgetéseket, próbáltam magamba szívni az információkat, legalábbis a lényegeseket mindenképpen. Közben néha pislogok egy párat, sajnos csak úgy megy hogy egyik szememmel kacsintok és fél másodpercre rá a másikkal is, de még mindig jobb mintha nagyobb bajom lenne, nyelvem egy pillanatra kiöltöm és végigsimítom vele a fogaim, furcsa mintha teljesen önkéntelen mozdulat lenne.
~ Érdekes. Megint megtörtént. Úgy látszik valamilyen ára volt a felépülésemnek, még ha a fizikálisnak nem is... De majd térjünk vissza ehelyett Tao árulására, árulására, árulására, igen az árulására. Pedig ez már nem is új nekem...
Új tag a TyRex mellé, egy mutáns Amazon, érdekes képesség, főleg mert a képességblokkolás nem hat rá, lehetséges hogy egyes mutáns erők jobban kötődnek a génállományhoz, vagy hasonló, ezért nem lehet blokkolni. Mikor én kerülök sorra a bemutatkozásnál én is a kezemet nyújtom.
- Üdvözletem, Andrew Ramirez.
Ezután már nincs sok dolgom csak továbbra is csendben hallgatni a fejleményeket. Mert biztos, hogy lesznek.

Arra a válaszra, hogy a lány nem szenved olyan dühkitörésektől, mint a hulkok megnyugodott, legalább nem kellett a csapatot félteni attól, hogy a lány fogja megtámadni őket és ártani nekik. Lyesmith beszólása után nem tudta nem észrevenni azt a kínos tekintetet, amit Stark és az ezredes váltott, eléggé biztosra vette, hogy a nő nem tudna semmilyen érdemlegeset felelni erre a kérdésre. Chang nevére csak felemelte a fejét, ő sem örült túlzottan az új Fekete Özvegynek, hogy ismét felbukkant. Utoljára akkor látta, amikor az utolsó Bosszú Angyal küldetésen vettek részt, azóta szerencsére hallani sem hallott róla, őt talán még Lyesmithnél és dr. Starknál is nehezebb volt elviselni. Mikor jött a parancs, hogy indulás tovább felkelt a helyéről. Az ajtóban a hölgyeket előre engedte, hogy ők induljanak elsőként az ezredes után ő maga majd utolsóként hagyja el a termet mindenkit maga elé engedve.

Legalább Steve is aggódott amiatt, ami miatt én, igaz nem volt alapja, mint kiderül. De ki tudja, hogy mi lesz, ha nekiáll a képessége fejlődni és előbb vagy utóbb mindenben olyan lesz, mint egy hulk? Az ágyas dolog pedig tökéletesen betalált, ha eddig sem tudott volna senki róla, akkor most mind a ketten elárulták magukat azzal a nézéssel, hogy valóban szeretők voltak. Hajasbaba is közbeszólt, neki lehet, hogy egyszerű mindez, de nekem biztosan nem tudná elmagyarázni úgy, hogy a tudományos technoblablát meg is értsem. Bólintottam a nagybátyámnak, ebben igaza volt, hogy az apám mindenhol cselszövést alkalmazott és így oldott meg mindent. Ami a skrull dolgot illeti.
- Igazad van, eléggé valószínű – értettem egyet.
Megborzongtam, amikor Danvers egy nevet mondott, pedig már kezdtem reménykedni abban, hogy soha sem fogom azt a nőt látni, erre mint kiderült idejön, vagyis itt van. Csodálatos! Azt hittem, hogy ki lett rúgva, amikor a börtönbe dugták Fury-t, de ezek szerint a munkaszerződése nem járt le attól, hogy a főnök a börtönben csücsült. Clintre mosolyogtam a simogatás után, legalább nem nekem kell a nőt elviselni, hanem neki.
- Kitartás Changhez – mondtam még halkan.
Az ajtóból még egyszer hátrafordultam és rámosolyogtam, majd elindultam Danvers után.

Ahogy ülök és figyelek néhány apróbb kis infó megragadja a figyelmem, csak egy-két mimika megváltozása, apró kis mozdulatok, de azt látni, hogy van valami, ami Starkot és Danverst kimozdítja egy időre és ezt talán Lyesmith megjegyzése váltotta ki. Na meg biztos, hogy történtek dolgok, amíg nem voltam. Tobias Boon viselkedése is kicsit fura, enyhén szólva tudatára adja mindenkinek mi járhat a fejében, vagy csak én szoktam hozzá, hogy nem mutatok érzéseket. Rexnek az egész helyzet talán enyhén ijesztő? Vagy csak soha életében nem számított arra, hogy egy ilyen társaság tagja lesz és most fogalma sincs semmiről. McKenzi doktornő meglepően reális, természetes hiszen már előtte is a SHIELD-nek dolgozott. Ki maradt még? Igen, Ms. Crowce, de egy bemutatkozás még kevés ahhoz, hogy bármilyen következtetést le lehessen vonni.
Az ezredes kiadja a parancsot, hogy kövessük, szépen felállok és távozok a teremből, akit csak lehet magam elé engedek de nem lehetek én az utolsó, mert az Miller lesz, így utolsó előtti leszek. Közben még elkapom Sólyomszem mozdulatát, szépen elkönyvelem magamban a dolgot, erről eddig nem tudtam. Még hasznos információ lehet.

Ahogyan haladtak feltűnt neki is ami már elég régen, hogy kevesebben vannak itt az emberek, várható volt, hogy sokan eltűnnek a süllyedő hajóról. A telefonközpontból kisüllyedő hangokat hallotta, amik nem igen voltak kellemesek főleg Danvers vezetésére nézve. Kíváncsi lett volna, hogy mikor jön annak a híre, hogy leváltják. Bár a SHIELD jelenlegi helyzete mellett nem igen volt ennek sem értelme. Szóval Jones-hoz mentek, az utolsó esetben, amikor nála tettek látogatást ketten meghaltak, miután átkerültek Wyomingba. Nagyon remélte, hogy most ilyesmi nem fog megtörténni. A beszélgetésekbe nem szólt bele, nem igen lehetett mit. Azonban, amikor elindultak már megtörtént a baj, érezte a lift rázkódását, majd a megállást és lentről a hangok határozottan olyanok voltak, mintha valami felrobbant volna. A mikrofonban a hang pedig, ennyit arról, hogy egy nyugodt napjuk lesz itt. Noha itt volt az ezredes, Stark és az apja is ő maga azonnal nekilátott annak, hogy kiadja a parancsokat. Jelenleg az ő jelenléte volt a legkellemetlenebb pont, és még azt sem tudták, hogy hol vannak milyen emeletek között. Ha szerencséjük van, akkor ki tudnak mászni, ha nem, akkor Boon még ott van.
- Nyissuk szét a lift ajtót! – mondta. – Ha emelethez közel vagyunk, akkor meg lehet azt is próbálni kinyitni és kimászni innen. Ha nem, akkor a tetőn át kimászok a liftből felfelé, hogy ne blokkoljam a képességeket és Boon megpróbál mindenkit kiteleportálni innen a folyosóra. Valaki segítsen!
Ezzel már lép is a liftajtóhoz és ha olyan, akkor megpróbálja kinyitni és nekilátni annak, amit elmondott.

A rádióállomásra majdnem tettem egy csúnya megjegyzést, az átokba, miért is ígérem meg Clintnek, hogy jól fogok viselkedni? Elrontja vele az egész napomat. Pedig igazán dobott az egómon az is, hogy itt akarnak tőlem autogramot kérni, a Stark az élete értelme résznél viszont nem bírtam tovább és hangosan nevettem fel. az ilyen arany-telefonhívásokat mi is igazán hallhatnánk, szerintem a többség napját igazán feldobná. A liftben nekitámaszkodtam a falnak, majd nyűgösen néztem Danversre, amikor közölte, hogy kihez is megyünk.
- Rick Jones-ról tudni illik, hogy imád teleportálgatni mindenkit, aki a közelében van, nem tudja kezelni… az utolsó vele való találkozás után a csapat két tagja halt meg. Ramirez alátámaszthatja – tettem hozzá. – Ő is a saját bőrén élte meg ezt.
Ezeken felül idegesítő nyávogó valaki, mintha nem is fiú lenne, csak egy nagyra nőtt Barbiebaba. Elmosolyodtam, amikor a lift megremegett és megállt, majd a robbanás zaját hallottam meg lentről. Már tényleg hiányzott valami efféle errefelé, minden túlságosan nyugodt volt.
- Otthon, édes otthon! Már kezdtem hiányolni – mondtam.
Miller pedig nem lenne Miller, ha nem kezdte volna máris a parancsokat osztogatni. Lehunytam a szemem és koncentrálni kezdtem, nem tudtam, hogy milyen messze van Clint és Rogers tőlünk, az ő elméjüket próbáltam elérni, ha sikerült mindkettejüknek egyszerre küldök telepatikus üzenetet.
~ Az urak megpróbálhatnának kiszedetni minket a liftből, ahol beszorultunk ~üzentem nekik. ~
Igaz itt volt Thor is, de ha két emelet között vagyunk, akkor vele sem megyünk semmire. A srácokra néztem, hogy ki is indul ajtót nyitogatni, addig is én a fejünk felett levő, illene, hogy legyen vészkijáratot próbálom kinyitni, hogy valamerre távozhassunk innen.