A Triskelion, Manhattan

Legalább Vehl sem hazudtolta meg magát és pontosan úgy viselkedett, ahogyan mindig is. Ez volt Miller megállapítása, végül is mindenki egészen jól kezelte a helyzetet köszönhetően annak, hogy már várva várt esemény volt mindaz, ami megtörtént. Más kérdés volt, hogyha hazajönnek, akkor mit is fog Jones mondani. De azon a hídon később kell majd átmenni, nem most. A többi beszélgetésbe nem igen tudott beleszólni és kiderült az is a számára, hogy Vehl sem most jött le a falvédőről és vízfolyásként képes hazudni, hogyha mindez szükséges. De végül is úgy tűnt, hogy sikerült elhitetni Danverssel és a többiek azt, amit akartak és Vehl is mehetett tovább, hogy a Főnix útját kövesse Jones-al. Arra, hogy orvosi vizsgálaton kell átesniük nem volt kifogása, igazából még érdekelte is, hogy Mephisto-nak hála lett-e valamilyen sérülésük, károsodásuk, noha Hela azt mondta, hogy nem. végül a kezét nyújtotta Melissa-nak.
- Üdvözlöm doktornő, Jonathan Miller szolgálatára – mutatkozott be.
Nem mintha nem esett volna már túl rajta ezen, de most muszáj volt megint.
- Ezredes a vizsgálatokon most essünk túl, vagy csak az eligazítása után? – kérdezte.
Most annyira nem sietett az információkat megtudni, mert már úgyis tudták.
- Boon? – kérdezett vissza azért.

Ügyes fiú, állapítottam meg arra a gyorsan összehozott hazugságra, amit gyorsan levágott Danversnek és Starknak anélkül, hogy bármelyik is gyanakodott volna. vajon hányszor hazudott már nekik korábban? Roppant érdekelt volna ez a válasz, de nem valószínű, hogy valaha is választ kapok. Ők odakint az űrben remekül ellesznek és Stark és Danvers újra egymást marták. Az istenekre, mi lenne, ha megint szobára mennének? Sokkal kevesebb lenne a feszültség közöttük. Szóval az eligazítás kellős közepéről.
- Ha ennyire nem bír Starkkal, akkor a felajánlásom továbbra is él, hogy bármikor belepiszkálok a fejébe – vetettem fel hasonló mosollyal, mint pár nappal ezelőtt, amikor ugyanezt mondtam.
És végre valahára megérkezett Clint is. Örültem, hogy egyben látom és nem pedig darabokban, mint ami a robbanáskor történt. Hiszen ő maga is meghalt akkor, akárcsak mi. Közelebb libbentem hozzá, ha pedig hagyta, akkor hosszan, szenvedélyesen csókoltam meg, mintha évek óta nem tudtam volna megtenni és nem pedig csak alig fél, vagy egy órája ebben az időben, amikor elindultunk az eligazításra. Nem igazán érdekelt, hogy Danvers még beszél közben. Ha látom, hogy nem érti, hogy miért voltam ilyen heves, szenvedélyes, akkor sokatmondóan szólalok meg.
- Csak örülök, hogy egyben látlak – mondtam.
Tudtam, hogy nem fogja érteni, de nem gond, többet úgysem mondhattam.

Hamarosan pedig következett az, ami az egész katasztrófához vezetett, Chang és az ő küldetése. Most volt roppant zavarban, révén meg akarta volna tagadni a küldetést, de nem tehette meg, hiszen katona volt, így az egész kényelmetlen és kellemetlen volt, főleg, mert ismerte az unokahúgát annyira, hogy tudja, hogy kész patáliát csapni. Chang szavai után, amiket egyszer már átélt és akkor sem akarta azt a küldetést feszülten nézett hol a nőre, hol pedig az ezredesére, aki láthatóan megszólalni sem tudott. Azt nem tudta, hogy miként úszhatnák meg azt, hogy ne kelljen oda menni. Soha sem volt jó szószóló, így gondolkodni kezdett, hogy miként tudná megtagadni a parancsot, nem is tudva, hogy Lyesmith pillanatok múlva valószínűleg felrobbant mindent.

Roppant aranyos volt, hogy sikerül zavarba hoznom főleg úgy, hogy korábban három gyerekes apuka volt. És a díszvendég is megérkezett. Már elsőre is utáltam ezt a beszélgetést, hát még úgy, hogy tudom, hogy mindannyiunk halálával jár, ha oda megyünk, így valahogyan meg kellett akadályozni.
- Menjen a p*csába Chang – mondtam. – Miller és én egy hét szabadságot veszünk ki, úgy mostantól. Mivel még egyet sem vettünk ki amióta a SHIELD-nél vagyunk és tele vagyunk harci sérülésekkel, traumával, így bizonyára megkapjuk ezt, ha kell még valamit kitalálok, hogy miért. Mivel hót ziher, hogy magának semmit sem fogok megtenni, hiszen maga még Danversnél és Fury-nál is inkompetensebb vezető, akit nem is tudom, hogy honnan kapartak elő kétségbeesésükben. Ami azt illeti kíváncsi lennék, hogy mit szólnának a felettesei, ha terepre vinne ki több fiatalkorú tudóst, akiknek katonai képzésük sincs és egy teleportálástól úgy reszket mint egy nyárfalevél – bökött Melissa-ra. – Illetve olyan személyeket, akik mindig is gyógyszeres kezelés alatt állnak. Ugye még mindig szeded a bogyókat? – néztem Ramirez-re. – Szóval felhívjuk a feletteseit, hogy maga fiatalkorúakat veszélyeztet, akik fixen nem akarnak magával együtt dolgozni és maga mégis kötelezné őket? Kíváncsi lennék, hogy mennyire örülnének a felettesei, vagy a Fehér Házban ülők ennek, főleg ha a doktornő lehorzsolja a kezét maga alatt szolgálva, akkor máris újabb pert akasztanak a nyakába. Esetleg még akar valamit, vagy végre eltakarodik a megalomániájával együtt?
Néztem rá kihívónak, úgy tűnt, hogyha más nem is képes erre, akkor, nekem kell felvennem a nadrágot.
- És tudja mi a szép ebben? Ha esetleg mégis ragaszkodik, hogy menjek, a viselkedésem miatt felfüggesztenek legalább minimum egy-két hétre, vagy egy hónapra. És fix, hogy nem kell magával mennem – mosolyogtam rá roppant elégedetten. – Igazam van ezredes? És mielőtt válaszol Chang, pontosan tudom, hogy mit készül mondani, igen roppantul tudok apámra hasonlítani…

//Folytatás: Florida//