Central Park, Manhattan

Uh megjelenik mindenki, épségben vagy eszméletlenül. Most mi van győztünk?
Nah persze jobb ha nem örülök előre, hisz mindenki szerint még csak most kellene jönnie a fekete levesnek. Walter és Ghost igazi terve. Figyelem elterelésnek ez is sok volt, ez a kisebb fajta háború. Így is majdnem ott hagytuk a fogunkat. Ghost bájosan elcseveg, majd elképedt arccal bámulok Valkűrre.
Lokitól kapta az erejét, nem csoda hogy ennyire tudta irányítani őt.
-Thor biztos büszke lenne....-
Morgom halkan majd türelmetlenül toporgok, várva, hogy most mi a fenét fogunk csinálni.

Biccentett az ezredesnek, bár ő maga továbbra sem volt ennyire derülátó, mint a felettese. A rövid vita után a nő szavait megrökönyödve hallgatta és akaratlanul is kibukott belőle a következő.
- Elnézőbbek asszonyom? – kérdezte. – Ez egy háborúban elkövetett hazaárulás és mi katonák vagyunk. Ön is tudja, hogy miként kell eljárni, Fury ezr…
Elharapta a szót, nem örült volna az ezredes, ha folytatja. Valószínűleg már így is megvolt a baj és túlságosan is sokat mondott azzal is, hogy emlékeztette a nőt arra, hogy mit kéne tennie. Kivégzés, bármennyire is nehéz és bármennyire is „gyerekekről” volt szó. Már felnőttek voltak és pontosan tudták, hogy mit tesznek.
- Ha Lyesmith nem játssza el, hogy átállt közéjük és nem jut be Mr. Tao mögé, akkor már agyonlőtt volna mindannyiunkat.
Igaz ő volt az egyetlen, aki lőtt sebet kapott tőle, de akkor is csak a szerencsén múlt, hogy más nem sérült meg. A villanást ő sem látta, de a becsapódást igen, Walter. Valami készült és úgy érezte, hogy nem csak ennyi fog történni.
- Az a javaslatom asszonyom, hogy tűnjünk el innen mielőtt követi az, ami ezt tette vele.

Te vagy az drágám, néztem Tao-ra, anélkül, hogy megszólaltam volna, a tekintetemben mindben benne volt ezzel kapcsolatban. Danvers egyetértett velem, nocsak, hát eljött ez a nap is, hogy megtegye? Tényleg itt van a Ragnarök. Casper szavaira elfintorodtam, már megint kezdte az önimádatát és az egófényezést.
- Casper, maga egyedül van – mondtam megvetően. – Még a kütyüjeit sem számolva… és magát még én is kiütöttem egyetlen nyílvesszővel, ne legyen oda annyira magáért…
Upsz! Lehet, hogy senki sem tudta még, hogy lelőttem? Valószínűleg, de nem hibáztathatnak, megmondta, hogy az első adandó alakalommal megpróbálom megölni, be is tartottam. Újra Barbiera néztem, amikor ő került szóba, sikerült nem bánatosan nézni rá, csak sértettséggel, és még ő mondta azokat, amiket. És ő mert nekem erkölcsi morálról és hasonlókról beszélni. Még ha esélyem lett volna sem állítottam volna meg Steve-t az ütésben, én is megtettem volna.
- Most vagy vesztes Barbie – mondtam. – Volt bármi is igaz abból, amit valaha mondtál nekem és abban, amit tanítottál?
Szóval megint beszélgetnek egymással, vagy próbálkozik valamivel. Felkaptam a fejemet, amikor valami zuhanni kezdett, majd megláttam azt, aki becsapódott. Gúnyos mosolyra húztam az ajakaimat, nocsak, nocsak kedves rokon.
- Nos most mondatnám, hogy én me… - Clint-re sandítottam és felsóhajtottam. – Nem mondom…

Van itt dráma rendesen meg kell hagyni. Barbie még sem olyan ártatlan, de valahol meg tudom érteni őt is. Kap azért túlzásokba esik, míg Ghost Tao-t, Bruce-t vagy a franc tudja éppen kit szekál. Közben Amora bájos lánya is mesterkedik valamiben....
-Jaj ez mind remek, nyavalyogjatok csak nyugodtan.....de ti választottátok rögtön Waltert és Loki-t, rögtön az első nehézségre...mert könnyebb volt....biztos lett volna más út is....-
Szólók Ian és Rusty párosának, nem nehezen telően, inkább csak szomorúan. Aztán....
-Mi a jószagú.....-
Walter teste zuhan le, azonnal felkapom a fejem és az eget kezdem el kémlelni, ki vagy mi tette ezt vele, mert az valószínűleg minket sem fog kímélni....

Jon nem lepődött meg Danvers válaszán, hogy nem igazán érdekli a véleménye, még szerencse, hogy nem volt másnak is erre ideje. Többen megindultak Walter felé, többek között Ghost is. Nem állt elég közel ahhoz, hogy hallja Walter válaszát, bár látta, hogy Kovacs szája mozog, azaz mondana valamit. Az Asgardiak családi vitájába inkább nem szólt bele, az nem az ő ügye volt. Szíve szerint ő is nekiment volna Ghostnak, ha nem lett volna ennyire sérült, így inkább csak maradt a helyén és onnan figyelte a foglyaikat. A villanásra azonban felkellett kapnia a kezét a szeme elé, hogy ne vakítsa el teljesen, csak egy árnyat látott így, nem tudta, hogy melyik társuk próbál szökni, vagy ki mozgolódik. Furcsa hangokra lett figyelmes, mint amikor valaki súlyosan sérül meg és így nyög fel, mikor végre látott egy szörnyű kép fogadta.
- Te jó ég! – nyögött fel.
A látvány annyira sokkolta és annak a ténye, hogy igazából eddig Walternek, sem másnak nem tudtak komolyabb sérülést okozni, Loki ellen esélytelenek, mert a golyó sem fogja. Bár talán egyetlen egyvalamit még próbálhatott. Emelte az egyik pisztolyát és Loki szemét célozta meg. Csak akkor lő, ha teljesen szabad célpontja van.

Lassan kezdtem egyetérteni Miller-rel és szívem szerint Tao-t én lőttem volna fejbe a szavai után, de erre már nem kerülhetett sor. Emma, a mienk kezdett könnyfakasztó boruljunk össze jelenetet játszani, mennyire szánalmas, eddig lenézte és csak szidni tudta a barátnémat, most hirtelen öleljük keblünkre. Undorító szajha volt, aki már megint csak azt bizonyítja, hogy azért van a csapatban, mert mindenkinél kurválkodik.
- Emma drágám ne játszd meg, hogy érdekel mi van vele – néztem felé undorral és megvetéssel. – Eddig lenézted Barbie-t és szidtad is, ne most próbálkozz ilyennel, nem hat meg senkit és nem is ismered őt!
Persze, hogy megérti… ő is belement volna hasonlóba… Barbie-ra néztem, amikor mellém lépett, bólintottam neki, hogy megértem. Nem tudtam mit mondani, fájt, hogy elárult. Kicsit enyhített rajta, hogy a barátságunk számított neki és igaz volt, de nem, én sem voltam erős. Én is apa mellé akartam állni, de az a dolog közbejött. Fájt, és nem tudtam, hogy mikor tudok neki megbocsátani azért amit tett.
- Nem múlt idő… még mindig a nagynéném vagy és az egyetlen barátom – mondtam. – De nem tudom, hogy mikor leszek képes újra teljesen bízni benned…
Casper nem akar engedelmeskedni, úgy tűnik lehet, hogy felhúzták, amiket mondtam neki. A szavai után méla undorral néztem rá, miközben a fiúk nekiugrottak.
- Maga annyira szánalmas Ghost – mondtam megvetéssel.
A fény engem is elvakított és próbáltam eltakarni a szemem, magam mellett mozgást hallottam, mintha ruha és bőr szakadt volna, egy nyögés, egy árnyék és vérszag. Mikor végre láttam is valamit az arcomra döbbenet és jeges félelem költözött. Éreztem a szívemet a torkomban dübörögni a félelemtől és a meglepettségtől, a fülem csengeni kezdett és minden annyira lassú volt. Már-már tátott szájjal néztem apámra és Barbiera, ahogyan a kardon felnyársalva volt. A szemeimet könny kezdte marni, értem?! Értem áldozta fel magát, miért?! Én nem érdemeltem meg, ő sokkal jobban annak ellenére is, amit tett. Én érdemeltem halált nem ő! Ekkor hirtelen gyorsult fel minden körülöttem.
- BARBARA! – sikoltottam könnyes szemmel, teli torokból.
A saját hangomban annyi fájdalom volt, mint még soha sem, most először éreztem át, hogy Clint mit érezhetett, amikor a szeme láttára megölték a családját. Az a seb… túl súlyos volt ahhoz, nem tudtam, hogy mennyire erős, de féltem, hogy ezt nem élheti túl. A saját zihálásomat hallottam, ahogyan apa hozzám beszélt és felém jött. Nem is emlékszem, hogy mikor nyúltam a kardomért, de a hideg markolat már ott volt a tenyeremben és a kard a kezemben. Hozzá akartam tartozni, egy apát akartam, aki mindig is hiányzott az életemből, azt akartam, hogy különleges legyen, más, mint mindenki. Hát megkaptam…
- Nem… nem… nem… NEM! – kiáltottam újra. – A lányod akartam lenni… hozzád akartam csatlakozni, amikor Nero megölt! HOZZÁD! De már nem… gyűlöllek! GYŰLÖLLEK!
Az izmaim nem nekem engedelmeskedtek, éreztem, hogy elrugaszkodom a földtől apa felé és emelem a kardomat, hogyha megérkezem hozzá, akkor mellkason szúrhassam, hogy ugyanazt tegyem vele, mint amit ő tett Barbarával. A kitéréssel sem foglalkoztam, nem érdekelt, hogy mit tesz velem, csak lendültem és ha kellően közel értem szúrtam a mellkasa kellős közepe felé.

Kitör a totális káosz, pedig azt hittem, ez is az volt amit eddig átéltünk. De nem úgy látom lehet ezt még fokozni. Az istenit neki. Valami villanás után, kénytelen vagyok becsukni a szemem, csak egy futó villanást látok, és utána Valkűrt Loki kardján lógva.
-Te rohadék!-
Üvöltöm, miközben azonnal elteleportálom Barbarát a kardról, valamelyik közeli hullára cserélve. Majd tüzelni kezdek Loki fejére, persze annyit ér, mint egy lepkefing, de muszáj valami tennem. Lehet Barbi azt tette amit, de észhez tért, és nem érdemelt halált.
-Tony, csináljatok valamit az istenért!-
Üvöltök, na igen kicsit pánikba estem. Tao meg persze húzza a csíkot a címeres bandájával együtt.

Még hallottam a távolból Emma hangját, de nem érdekelt. Semmit sem tudott az ostoba liba, semmit! Nem vetettem meg Barbie-t, csak dühös voltam rá, mert még ő is elárult, akiben a legjobban bíztam. Nem tudtam apámat megszúrni, mellettem lövések is száguldottak el. Egyik sem érte el őt, mert füstté vált. Mire felfogtam volna valaki megrántott, sírva néztem fel Clintre és megráztam a fejemet. Néhány lépést tettem odébb, hogy Barbie-hoz és Steve-hez érjek, majd térdre rogytam mellettük. Mikor Barbie az égre mutatott felnéztem, majd megfogtam a kezét.
- Ne Barbie, maradj itt, maradj velem! – mondtam sírva. – Nem haragszom rád, nem haragszom… csak dühös voltam, amikor azokat mondtam, amiket, kérlek, küzdj! Nem teheted! Nem hagyhatsz itt… nem hagyhatsz itt!
Csak a villámokra néztem fel és egy a tévéből ismerős hangra, a nagybátyám volt. Lélek lélekért… Barbie halála hozta vissza, akkor az enyém miért nem, amikor meghaltam? Remegtem a dühtől, miközben hol apámra és hol Cintre néztem, szívem szerint apámnak támadtam volna, de ő úgysem engedte volna, így nem mozdultam, csak összetörve térdeltem a szakadó esőben, miközben a már halott barátnőm kezét szorongattam továbbra is sírva.

Jon lövése sem talált, csak elszállt a semmibe, mire Loki eltűnt. Ezzel nem is volt komolyabb ideje foglalkozni, révén ottmaradt Clint és Steve is a két lánnyal, mert lövéseket hallott. Arra kapta a fejét, Taoék próbáltak megszökni Walter testével, amit persze nem lehetett hagyni. A gyászolókat pedig nem akarta megzavarni. Ghost is lépett és próbálta elállni a menekülők útvonalát, majd Jon legnagyobb döbbenetére Loki-vá kezdett alakulni, egy tucattá az összes illúzió. Az égen hatalmas mennydörgés száguldott végig és immáron csak egy darab Loki volt előttük, a Mjölnir útját követte a férfi, végül meglátta Thor-t is. Ha most tényleg egymásnak esnek ezen a helyen, akkor itt kő kövön nem fog maradni, de nem is mehettek el. Úgy tűnt, hogy Loki éppen a fivérére figyel, így újra emelte a fegyverét és ezúttal is fejbe próbálta lőni a cselszövés istenét, hátha most nem teleportál el a lövedék útjából.

Rohadék, simán füsté válik a támadásaink elől. Persze nem is vártam mást, most felötlik bennem a gondolat, hogy egy-két jó húzáson kívül, hogy a fenében tudtunk életben maradni ilyen ellenfelek ellen eddig is. Jó lenne tudni...
Fenébe, Tao is elmenekülni készül, mikor Ghost állja az útját, aztán hirtelen Loki jelenik meg helyette, majd egyetlen Lokivá állnak össze. Lassan kezdem elveszteni a fonalat, ki kvel is van, és miért.
Valkűre pillantok, majd másodpercekkel később az iszonyatos szélviharban Thor jelenik meg. Önkéntelenül is hátrálok pár lépést. Azt hiszem ebbe a csatába, mi nem fogunk tudni beleszólni. Már ha csata lesz belőle és nem fog Loki elmenekülni. Bár amilyen dühösnek néz ki Thor, nem hiszem, hogy hagyja elmenekülni a drága testvérét. Danversre pillantok, van-e valami parancsa esetleg, de addig is a szélviharnak próbálva ellen állni, nézem a két testvér párt.

Miller lövése egyszerűen átment Lokin, mintha a férfi ott sem lett volna, már megint mágia, másra nem tudott gondolni. Azonban ekkor valami olyasmi történt, amire egyáltalán nem számított, Thor nem Loki-ra támadt, hanem rájuk. A villámok elől ő maga sem tudott kitérni, és a talaj is eltűnt a lába alól, majd méterekkel odébb ért földet, nyögve nézett fel, amikor Thor végül elindult feléjük, ám Balder mentette meg őket. A mágikus fényeket még látta, majd sötétség. Vagyis egy újabb látomás és vízió. Balder halála és egyéb dolgok, amikből továbbra sem értett semmit sem, révén a mitológiát sem ismerte. Az esőre ébredt fel, akárcsak a hangokra és a csatára. Roppant közel voltak az igencsak kellemetlen harchoz. Hol volt Zarda ilyenkor, amikor egy istennel kellett volna háborúznia? Legalább meglett volna élete első igazi ellenfele. Nem csak ők tértek magukhoz, hanem mindenki más is, köztük Amora is. Egyelőre itt nem sokat tehettek, így ő is körbenézett, és ha látott sérültet, vagy mozgásképtelen személyt, akkor azt próbálja kivinni onnan.

Továbbra is a földön ültem és Barbie kezét fogtam, de hiába kértem, hogy ébredjen fel, nem tette meg. Szívesen Clint képébe vágtam volna, hogy ő is hasonló állapotban volt, mint én, amikor először találkoztunk, így nincs joga azt kérni, hogy maradjak erős. Főleg, hogy életemben először én is lehetek gyenge, amikor azt az egy személyt vesztettem el, aki egyszerre volt a nagynéném és a nővérem. Az egyetlen személyt, akit a családom tagjának nevezhettem. Meglepetten néztem fel Thor-ra a szavai után, ezt nem mondhatta komolyan. Ő nem csak neki jelentett sokat, hanem nekem is. Felsikoltottam, amikor egy villám a közelemben csapott le a földre és odébb repültem. Még a földön fekve is Barbie után nyúltam, nem fogom otthagyni egyedül. Villám, hátha azzal újraindulna a szíve, hátha… próbáltam felkelni a földről és visszaindulni oda, amikor a nagybátyám ránk rontott. Nem is próbáltam védekezni ellene, legalább talán megkapom azt, amit az apámnak nem sikerült megtennie, ám Balder ugrott közénk. A fény után hirtelen vágás következett. Újra otthon, Asgard otthon, Balderban a nyilak, ezt már tudtam, hogy micsoda. Hát mégis meghalt akkor! Tényleg meghalt, ugyanúgy a fagyöngy nyilaktól, mert csak attól nem védte meg Frigga őt. Apám bukását mondta el neki, tudta, hogy mi vár ránk? Ezért tudta, hogy apa engem akar, akkor… muszáj lesz vele beszélnem. Az eső az arcomon kopogott, amikor kinyitottam a szemem, Kapitány és a nagybátyám harcoltak egymással. Akkor tudta Balder azt is, hogy Barbie megfog halni, megakadályozhatta volna! Nem kellett volna. Körbenéztem, apát nem láttam, de Amora megint magánál volt és már ott volt Frost is. A harcolókra néztem, ha már kellően eltávolodtak, akkor igyekszem odajutni Barbie testéhez, hogy kivihessem innen valahova, ahol nem eshet a testének baja az őrjöngő nagybátyám tombolása miatt.

Na, na, na ,na.....ez nagyon nem jó! Loki meg sem rezdül, Thor pedig minket kezd el a falhoz csapkodni. Semmire nincs időm, hátra repülök, még hallom ahogy nyekkenve becsapódok, majd egy újabb, fenomenális álom következik.
Újabb látomás, Loki kinyírja Baldert majd magához veszi a köveket. Hát ezzel is csak annyit érünk, mint egy pisztollyal neki menni Zardának. Semmit. Csak annyit, hogy Balder valahogy túlélte, bár most meg rendesen ki van ütve.
Kap Thort próbálja megállítani, nem sok sikerrel. Loki lelépett, mi meg a harcolók szájában vagyunk szinte. Stephre pillantok, majd Valkűr testét majd Stephet is messzebbre teleportálom, egymás mellé, a dühöngő Thortól. Aztán felvéve a nyúlcipőt, próbálok eliszkolni. Nem igazán tudom, mit segíthetnék....Ha kell el-el teleportálom Kapitányt, a támadások elől, de ezzel nem segítek sokat, inkább a sérülteket küldöm messzebbre a harcolóktól.
-Thor kérlek hagyd abba! Loki-val harcolj! Ő ölte meg Valkűrt, ő manipulálta a szerelmedet! Kérlek térj észhez!-
Üvöltözök felé, de lehet nem is hallja meg, mindenesetre elkezdek hátrálni ahogy kimentettem az összes sérültet a környékről.

Miller hiába próbált közelebb jutni a sebesültekhez, nem nagyon sikerült hála a forgószélnek és a hatalmas viharnak. A szél pedig kitolta őket egészen a park széléig nem nagyon tudtak semmit sem tenni, de legalább az említett Zarda megérkezett és nekiesett Thor-nak. Ez legalább talán megkönnyíti a dolgukat és előrébb tudnak jutni a sebesültek kimentésében. Ekkor meghallotta a két nő hangját a fejében és Nero helyzetét is meglátta. Valószínűleg csak szökni akartak és azért kellett Nero, de jelen helyzetben nem igen volt más lehetőség, mintsem elhinni, hogy tényleg kellhet a fiatal férfi. Hihetetlen, hogy azt a robbanást is túlélte, amit ő maga okozott és azzal szöktek meg a Különítmény tagjai.
- Lyesmith! Maradjon Barton mellett, mi megyünk Vincenzo-ért! – kiabálta. – Megkerüljük a forgószelet, próbálunk átmenni rajta! Futás mindenki!
Valószínűleg ez kevesebb energiába kerül, mintha egyenesen próbálkoznának. Persze, ha máshogy nem tudnak eljutni oda, mert mindenhol trollok és orkok vannak, akkor muszáj lesz a forgószélen átjutni.

Hiába próbáltam Barbie testéhez eljutni, nem sikerült, a szél nem engedte, sőt folyamatosan hátrálnom kellett. Nem igen fogtam fel, hogy mi zajlik körülöttem, csak próbáltam eljutni oda. Miért? Miért tetted? Ahogyan láttam másnak sem sikerült megközelíteni azokat a sérülteket, sem a testet. Tyler és Emma nyivákolására csak elhúztam a számat, mert persze pont fog rá hatni. Ebben olyan voltam, mint a nagybátyám, a haragom olyan, mint az övé. Soha sem fogja meghallani, hogy mit is kiabálnak neki. Míg ezen gondolkodtam kép villant a fejembe a bátyámról, hogy él és a két nő hangját hallottam. Persze, majd pont hirtelen szamaritánust kezdenek játszani. Gyáva férgek! Miller hangjára felnéztem és bólintottam, az apám még mindig engem akart, így lehet, hogy csak csapda, hogy elcsaljanak. Clint közelébe mentem, míg valószínűleg a többiek elindulnak a bátyámért.
- Nem felejtünk el valamit Clint? – kérdeztem tőle a sírástól rekedten. – Mindenki a nagybátyámmal van elfoglalva… de hova lett az apám?!