Ravencroft Pszichiátriai Intézet

A éület, Hanna Jones-Rider


Hanna azt kezdte érezni a leeresztett fegyver és a tárgyalásra képes szavak mögött, hogy most nem volt közvetlen életveszélyben. Az érzékeivel pásztázta a férfit, hogy ez csak trükk volt-e bár nem hitte, hogy az lett volna. Akkora fegyverrel a kezében nem kellett volna trükkökhöz folyamadnia. Elkezdett beszélni.
- Köszönöm! A lemmingoid olyan lény, akit kezeltek az Appetencia-szérummal, ami a rágcsálók túlélési ösztöneit és tulajdonságait applikálja az emberbe. A férjem találmánya. Barbudáról nem kellett elmenekülnöm, szabadon járhatok-kelhetek, mint az államminiszter felesége. Kérem, mondja el, mi ez a hely és hogy milyen gyilkos fajtára hasonlítok.
Hanna udvarias hangot ütött meg, de ha közben a férfi támadásba kezdett, abba hagyta a beszédet és igyekezte kikerülni a lövéseket és leteríteni a férfit, hogy súlyfölénybe kerüljön. Nem szerette volna, hogy így legyen. Beszéddel, tárgyalással akarta megoldani ezt is, mint sok környezetvédelmi témát. Ő már sok mindenkivel tárgyalt, igaz, ilyen őrjöngő emberrel még nem kellett asztalhoz ülnie.

~Mysti~

A szavak furcsán csengtek, főleg mert nem tudhattam, hogy ki az a kettő.
~ Kettőnknek nincs esélye? Bíztató! Bár szerintem engem is beleszámolt, mert én kb a halál közeli hallucináció miatt vagyok most csak itt, mégha csak lélekben is, vagy elmében, vagy hogy as fenébe is hívjam ezt.
Aztán meg azt kezdi el taglalni, hogy csak megközelíti Apokalipszist, mert hasonlít külsőre, de gyengébb kiadás.
~ Még jó, hogy csak félig annyira halálos, bár nekem úgyis nyolc. Ugyanis isteni csoda kéne, hogy én ne múljak ki a realitás talaján.
A kérdésre, hogy készen állunk -e én csak megvonom a vállam.
- Ennél készebb nem nagyon lehetnék.
Mondom, majd várom, hogy kínok közt felébredjek.

//Mivel kb a harmad társaság írt csak és az én hetem is roppant zűrös, így szombatig kaptok haladékot, akkor lesz új kör.//

-/// Kevin Steel --++-- Dark El Argo ///-


A épületben a teste

Álom sík:
Kevin és Argo ismét egy kivetülésben voltak az állom síkon. Várták, hogy vissza térhessenek a testükbe ki az állómból. Mikor meg hallották, hogy aki úgy érzi készen áll az felkelhet egyből kaptak az alkalmon, hogy vissza térhessenek a valóságba. 

A épület gyengélkedő:
Mikor fel keltem már nem ott voltam, ahol korábban. Meg az a katona gyökér se volt itt. De még sajgót a a rohadt lövedékének a helye. Hiába rendelkeztünk regenerációs hatalommal, lassan múlik a gyógyszer hatása. Nem is próbálunk még mozogni, csak várjuk, hogy elmúljon teljesen. Csak fel ülni akarunk, hogy lássuk, hol is vagyunk. 
-Francba. Hahó, hol vagyok?
Kérdem, morcos hangulatban. Várom, hogy valaki válaszoljon rá.
*Ez gáz nem? A világ vége dolog.
*Ja menni kéne már a D épülethez nem itt ülni.
*Tudom, de még nem vagyunk teljesen jól nem tudunk mit tenni.

Adrian megkapta a válaszát és nem nagyon nyugodott ettől meg.
~Ha egy alakváltó akkor miről fogjuk felismerni? És hogy állítjuk meg. Igaz nekem is emberfeletti erőm van de, nem hiszem, hogy egy ilyen kaliberű alakot meg tudnék állítani vele.~
A telefonos választól sem tudott meg többet.
~Ott van a vezetők szobáiban. De hol vannak a vezetők szobái?~
A végső biztatás pedig csak idegesíti.
-Hát kösz. Bár nem hiszem. Még utoljára merre kell mennem afelé az épület felé amerre a többiek is gyülekeznek?

Amint, oda megyek a nő höz, és megnézem a pulzusát, ami van neki, de nagyon gyenge. Bőre, hamuszürke a nagy vér veszteségtől, ami körülötte van. Ha még a hasában van a kés, akkor azt kihúzom onnan, majd a gagyámat le veszem, és megpróbálom el állítani neki a vérzést, úgy hogy bekötöm neki a hasát. Mikor, rá nézzek látom, hogy nyitva van a szeme.
- Helló, a nevem Allison Carter. - Mosolygok a nőre, majd a kezemet felé nyújtom felé barátságosan. - Ő pedig, Jonathan Holmes. - bicentek a srác felé a fejemmel, bár nem kérdezet rá. Nem kérdem meg tőle, hogy minden rendben van-e mert, látom, hogy nem. Kőrbe nézek, hogy hátha találok vagy látok egy csapot, hogy kapjon vizet. Ha találok csapot, akkor oda kisérem őt, hogy tudjon inni. Ha, viszont nincs, hát akkor nem tudom, de majd lesz valahogy remélhetőleg.

A látomás véget ér és a helyét átveszi a tompa fájdalom, bár nem ez volt ami felébresztett. Ujjak tapintását éreztem a nyakamon, mikor kinyitottam a szemeim. Először homályos volt a látásom, de aztán lassan kezdett kitisztulni.
Egy teljesen idegen nőt pillantottam meg magam előtt, aki felém hajolt és a pulzusom kereste.
~ Ki vagy te? Vajon barát vagy ellenség? mondjuk nekem a jelenlegi állapotomban úgyse lenne sok esélyem ellenséggel szemben.
Amikor észrevette, hogy ébredezem bemutatkozott. Én próbáltam megszólalni, de rájöttem hamar, hogy ez nem a legjobb ötlet a jelenlegi állapotomban, csak hörgés közepette jött ki egy "Misty" így inkább csak bólintottam rendes bemutatkozás helyett.
Egyenlőre úgy tűnik segíteni akarnak nekem, mert ha nem akkor nem mutatkoztak volna be. A sebemre próbálom tapasztani a kezem maradék erőmmel és egyelőre csak várok, ha segíteni akarnak rajtam, akkor nem ellenkezem, bár nincs ínyemre, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem.

//Mivel alig írt vki, így nem tudok írni.. Adrian, nyugodtan vedd úgy, hogy a nő azt feleli, hogy nem tudja, ő itt él, nem odakint, hogy emiatt ne veszíts még egy kört és írj, ha szeretnél. Vasárnap lesz új kör, aki addig nem ír, annak fájni fog.//

-/// Kevin Steel --++-- Dark El Argo ///-

A épület gyengélkedő

A gyengélkedőben ébrettűnk fel. Arra nem emlékeztünk, hogy ki hozott ide, de arra igen, hogy az a fél eszű vadbarom lőtt le minket. A segfeje meg se várta, hogy a rendes magyarázatot. Na az olyan tényleg diliházba való, de az elektro sokkot is meg érdemli. Fel ültünk és a falnak támaszkodtunk.
*Te mit gondolsz, induljunk a D épület felé?
*Pasz, semmi jó előérzetem nincs a dologgal kapcsolatban. Szerintem csak a halál vár ott.
*Miért ez élet szerinted amit csinálunk? Mind ketten a másikunk halálát akarja.
*Jó, jó. De mi a test miatt, hogy élhessen az egyikünk rendes életet. 
*De az reménytelen. Na irány az átjáró.

Ezzel fel álltunk, szét néztünk a gyengélkedőn és amit hasznosnak találtunk fegyver, kábító anyag ilyesmiket magunkhoz vettük. A maszkomat fel helyeztük és elindultunk a D épület felé, hogy lássuk a következőket.

Tudtuk, hogy nagy az esély arra, hogy meg halunk. Így Kevin a háttérbe vonult, és én irányítottam a testünket.

Adrian most sem kap választ. Csalódottan sóhajt egyet.
-Akkor küldj vissza.
Ha ez megtörtént akkor először is csodálkozik, hogy nem ott van ahol volt. Mármint azon a folyosón csak nem pont ott.
-Őrület.
Ha a macska nincs ott akkor indulna is de, észreveszi a macis lányt.
~Ő biztos tudja az utat. És mivel van annyi esze, hogy féljen egy vámpírtól ezért nem támad rám és elvezet oda ahova akarok menni. Akár még... Nem azt nem. A lány ártatlan. Csak mocsok embereket szívok ki.~
Így leülök és várok.
Ha a macska ott van és ébren van akkor megkérem, hogy vezessen el ahhoz az épülethez.

Metafizikai kalandozásaim után rázendítek egy kis öklendezésre, úgy tűnik kikerültünk a vízből és ennek egészen furcsa okai jutnak szembe. Mégis egy pillanatig arra jutok, hogy én tettem. Eszembe jut a marás fájdalma, hogy a trauma miként hoz elő rejtett képességeket és, hogy milyen mélyen jártam mikor megtalált az a szörny a karmaival. Egészen súlytalannak érzem magamat még a vizes ruháimban is. Csak másodperek múltán nézek körbe, egy darabig csak fekszem, öklendezésekkel meg-meg szakítva. Arra figyelek csak fel, hogy Allison valakihez beszélni kezd. Én is lassan felkászálódok, először csak négykézlábra és úgy is indulok el, majd guggolásban folytatom és lépek oda féltérdelve a testhez. Szúrt hasi seb, valószínű nem éli túl ha az intézet falain belül több ilyen csapda is van.
A nevem említésére csak biccentek a kába nő felé és a még vizes ruhából leszakítok egy darabot borogatásnak, majd a sebet kezdem el vizsgálni.
- Én majd vigyázok rá, te keríts segítséget! - Mondom halkan a lánynak és elkezdem előkészíteni a nyomó kötést. Talán akad itt bent pár doktor akit megtartottak felcsernek az örültek. Esetleg ideiglenes el tudnám látni megfelelő felszereléssel, de egy ilyen szép nyílt seb hamar az ember végét jelentheti. De legalább a hideg borogatás és a só marása a sebben ébren fogja tartani a delikvensünket. Megpróbálom alaposan átvizsgálni hátha kiderül róla valami. Örült vagy orvos volt, esetleg látogató, bármilyen információ fontos lehet a jövőben.

Felébredve Adrian a macskát sem találta már.
~Ez egyáltalán nem az én napom.~
De némi keresgélés után talált is egy utat. Azon elindulva meg is találta azokat akikkel az álomba és a valóságban is találkozott.
-Jól ott hagytatok.
Nem hagyhatja szó nélkül. Tudták, hogy nem idevalósi és elindultak nélküle.
~Most már tuti nem maradok itt. Rohadjanak meg.~
Mikor őket megszólítják Adrian meg sem szólal. Ráhagyja a többiekre a beszédet.

//Érthető okokból nem tudok kört váltani, hétfőn lesz a következő kör.//

A sebem vizsgálták, de sok jót úgyse tudtam volna leolvasni az arcukról. Én már sejtem amit ők is. A bőröm, pedig megerősítést is adott a valószínűsége annak, hogy én hamarosan sajnos elpatkolok.
~ Jó hogy végre törődik velem valaki, csak mondjuk kár, hogy akkor amikor a kaszás, már felém sétál.
Míg borús gondolatok keringtek a fejemben próbáltam valamit is kinyögni, de már azt se fogtam fel, mi jött ki a számon és mi csak a gondolatomban hangzott el.
Ahogy a mélabús hangulat it se változott az tűnt fel nekem, hogy egyre sötétebb van, bár nem tudtam, hogy miért csak a távoli részek sötétülnek el.

-/// Kevin Steel --++-- Dark El Argo ///-

Az A épületben ébredtünk fel. A gyengélkedőben mert valami agyatlan lelőtt minket. Az álomban sok mindenkit láttunk, és meg tudtunk. Mikor már jobban éreztük magunkat, elindultunk a D épület felé. Annak érdekében, hogy véget vessünk a dolognak. Az oda úton nem volt semmi probléma. Könnyedén eljutottam oda ahol már álltak ketten. Már láttam őket az álomban. Köszönés gyanánt biccentettem egyet. Természetesen a maszkom végig az arcomat takarta. Egy hangot is hallottam az ajtón belül így láttam meg, hogy nem hárman hanem négyen voltunk ott. Az ott lévők külleme nem igazán volt érdekfeszítő a számunkra. Láttunk már furcsábbat is. Az egyik szavával egyet értve elindultunk a szektorba.

Hanna türelmesen várt. Nem siettette az őt üldöző férfit. Örült is egy picit, hogy végre nem kapkodtak, nem futottak, hanem volt egy nyugodt percük. Őt már nem hajtotta a nyugtalanság és a félelme is csitulni kezdett. A férfi végre megszólalt és értetlenkedni kezdett. Hanna felmérte, hogy a szokásos kérdés merült fel. Miért pont a rágcsálók? Zieldet kellett volna erről megkérdezni, de néhány szót a felesége is tudott mondani.
- A lemmingek pocokszerű rágcsálók voltak nagyon rossz viselkedési sémákkal, amik miatt a kihalás szélére sodródtak. A férjem készített egy szérumot, ami a pozitív tulajdonságaikat erősítette fel és megmentette a fajt végül. Miért ne alkalmazhatnánk ezt embereken, mikor olyan veszélyes a világ, hogy terroristák, szuperbűnözők vannak? A továbbfejlesztett szert mi ketten próbáltuk ki és a háziállataink. Nagyon fontos a túlélési ösztön és ez sokat segített.
A férfi testvéréről hallottak után Hanna szánalmat, sajnálatot kezdett érezni. Egy testvért elveszíteni borzalmas tragédia lehetett és már értette a férfi bosszúvágyát. Arra még nem jött rá, miből gondolta, hogy ő is vámpír volt. A démoni invázió alatt garázdálkodtak a vérszívók New Yorkban, de pont ilyen kinézetűt nem látott sem élőben, sem a hírekben. Közvetlen közelről pedig soha nem találkozott vámpírral szerencséjére.
- Részvétem a testvére miatt. Úgy gondolja, itt is vámpírok vannak, a Ravencroftban? - kérdezte érdeklődően, sőt kis félelemmel a hangjában.
Ha ilyen fegyvereseken kívül még vámpíroktól is tartani kellett, az már nagyon nagy veszélynek tűnt. A legszívesebben a férfi oldalára állt volna, mert most már sajnálta és értette, de nem tudta, volt-e erre lehetősége. Labilisnak tűnt a férfi, olyannak, aki kezelés alatt állhatott ebben az intézetben, amit Hanna ismert már hírből.